A kiló nem százat jelent.

Az LMP immunrendszere

2018. július 19.

Akik csak a magyar politikát ismerik, most csodálkozhatnak, hogy a saját pártja(i) ellen hisztérikus kirohanásokba bocsátkozó Hadházy Ákos és a választáson a kongresszusi döntések ellenére visszalépők után most Szél Bernadettet és még két korábbi elnökségi tagot is súlyos büntetéssel sújtott a párt fegyelmi bizottsága.

Mindezt azután, hogy az LMP korábbi elnökségének kilenc tagjából nyolcat teljesen lecserélt egy a párt számára lényegében sikeres választás után — ahogy írtuk az LMP volt idén az egyedül a parlamenti ellenzéki párt, amelyik jelentősen növelni tudta szavazói számát, és pedig 50%-kal. Miközben a Fidesz tarolt a választásokon, az ellenzéki pártokkal szemben azóta is szinte tapintható a választói elégedetlenség. Az LMP-vel szintén erősen elégedetlenek a balliberális hangadók és a balliberális média, de a választók úgy tűnik kitartanak a lejáratókampány ellenére is a zöld párt mellett. Az LMP megőrizte pozícióit.

indexcimlap.jpg

"...abban biztos vagyok, hogy az LMP immunrendszere a legerősebb. Amint gyanú van, mi nem várunk senkire, semmire, lefolytatjuk a vizsgálatot és, aki bármilyen szinten is kollaborál, mennie kell." — Szél Bernadett, ATV, 2018 március 30.

"A nemtelen támadások általában a hiteltelen támadót magát sebzik meg, s minél halálosabbnak szántak egy ütést, annál valószínűbb, hogy a támadó elveszíti egyensúlyát. Ha valami ez kijózaníthatta az LMP-s tábort, semmi jóra nem számíthatnak a balliberálisoktól, s ez ellehetetlenít a kiszoruló balliberálisokkal minden jövőbeni összeborulást. Az LMP és Magyarország immunrendszere működésbe lépett." — A kiló nem százat jelent: Ütésváltás kétharmad idején, amit az ellenzéknek most tennie kell, és ami az országgal most történni fog, 2018. április 19.

"Most nem történik más, csak az, hogy az LMP immunrendszere beindult és kilöki magából az LMP alapelveit elárulókat. Ez nem szakadás, csak lemorzsolódás." — Reflektor: Az LMP nem szakad szét, csupán megtisztul, 2018. július 10.

Eközben rendesebb demokráciákban a közös értékeket rendszerint számonkérik az azokat megszegőkön. Pl. a brit munkáspártban a népszerű baloldali pártvezért, Jeremy Corbyn-t leantiszemitázó képviselő ellen indult épp az LMP-beliekhez hasonló fegyelmi eljárás...

Szélt, az egyetlen újraválasztott társelnököt, — és két másik parlamenti képviselőt — a hírek szerint két illetve három évre tiltották el párttisztség viselésétől, de lemondásra nem szólította fel a testület. Mivel politikai vezetők Magyarországon szinte sosem kaptak még büntetést, ezért az ügy magyarázatra szorul. A pártvezetők elsődleges bűne, hogy szembe mentek saját pártjuk kongresszusi döntésével, az LMP, mint közösség demokratikusan ugyanis többször azt a döntést hozta, hogy nem kívánnak asszisztálni sem a korrupt és bukott balliberálisok, sem a korrupt és regnáló orbánizmus hatalmi ambícióihoz. Ezt a következetességet törte meg az idei választás.

A vezetők mentségére legyen mondva: óriási volt a nyomás a koordináció érdekében — amit mi inkább koordinációs zavarokként jellemeztük. A koordináció kisebb sikereket ugyan felmutatott (pl. Csárdi Antal is így szerezte meg az LMP első egyéni mandátumát), de összeséségében és előreláthatóan csúfosan megbukott — nem csak mert nem volt teljes: a féltucat kisebb-nagyobb pártból semelyik sem akart engedni valójában, nem csak az LMP— hanem mert a benne résztvevő MSZP-DK duó már nyolc éve elveszették hitelüket: nem véletlen, hogy idén szavazóik jó harmadától is elbúcsúzhattak. 

Az LMP néhány vezetőjének bűne nem maga a koordinációban való részvétel volt, semmiképpen sem az arról való tárgyalás, hanem a következetes politikát elváró ellenzéki szavazótábor, ha nem is becsapása, de összezavarása, a (párt többsége miatt csak részleges) csatlakozás a gyurcsányista hisztériamenethez — annak az elvnek a feladása, hogy lehet más a politika, mint Orbán és/vagy Gyurcsány... Az elkövetett bűn pedig büntetést von maga után. Csak ebben az országban ezt nem szoktuk meg. Sajnos.

Eközben az a boszorkányüldözés, ami a balliberális médiában folyik az LMP ellen csak azt tudja az LMP-nek felróni, hogy miután a balliberális pártok a kútba ugrottak, az LMP nem volt hajlandó utánuk ugrani. (Pontosabban csak néhány — a balliberálisok szerint kevés — jelöltjük követte el a sokszor teljesen felesleges politikai öngyilkosságot a visszalépéssel bukott jelöltjeik javára.)

Magyarországon nem szokás felelősségre vonni a pártvezetőket. Pedig a magyar demokrácia huszonnyolc évének legbotrányosabb, folytatólagosan elkövetett bűne, hogy a politikusok megtévesztik, elárulják, becsapják a magyar népet, ami őket megválasztotta. Rendre mást tesznek, mint amit ígérnek. Megszegik esküjüket és kijátszák, semmibe veszik még saját törvényeiket is. Az LMP változtat ezen a szokáson és számonkéri a vezetőin, ha megszegték korábbi ígéretüket, ha szembementek a közösség akaratával. Az LMP döntése egyértelmű volt, kivel lehet más a politika és kivel nem: Az Új Kezdettel, a Momentummal és a huszonegyedik században indult és még nem korrumpálódott politikusokkal még lehet más a politika, a magát leválthatatlanná tevő, bukott és korrupt politikai osztállyal viszont nem.

Emlékezzünk, hogy mit ígért az MDF 1990-ben, az MSZP 1994-ben, mit Orbán 1998-ban — és mi lett belőle. Mit ígért Gyurcsány Ferenc a kritikus fordulatot jelentő 2006-os választáson, majd miként leplezte le magát az őszödi beszédben, hogy hazudott és becsapta a választókat, hogy megnyerje a választást, majd kezdett megszorításokba azon nyomban — ez már ő előtte is a szocialisták védjegye volt — korábbi sikerpropagandája után. Az MSZP évekig eltűrte még a hatalomban a bukott pártelnök-kormányfőt, és kétszer szövetkezett szakadár pártjával, háromszor bevitte a parlamentbe. Orbán sem azt ígérte 2010-ben, hogy a szocialista-szabaddemokrata Nokiás-dobozokat Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc gázóraként pörgő bankszámlájára fogja cserélni. Nem azt ígérte, hogy olyan szabályokat fog önkényesen hozni, amik tisztességtelen előnyhöz juttatják a politikai küzdelemben.

Maga az egész rendszerváltás épült arra a hazug ígéretre harminc éve, hogy nem csak tisztességes parlamentáris demokráciát, de európai jólétet teremtünk ebben az országban — szociális piacgazdaságot a csinovnyikok által felülről irányított falanszter helyett. Ehelyett a politikai elit kiárusította az országot, hogy megtömje a saját zsebét — miközben vakkomondorok és rezsiszilárdok, bolgárgyörgyök és apró-klánok uszítanak minket egymásnak.

Az LMP immunrendszere — jól érezte Szél Bernadett, ha nem is eszerint cselekedett — valóban erősebb a többi párténál. Szavazóiké nem különben. Most még furcsának hat, de az LMP harminc év múltán törleszt valamennyit a magyar politika adósságából a magyar nép számára. Mi azt gondoljuk ez még messze nem elég: az adósság törlesztése nem állhat meg az LMP elnökségében: az egész magyar politikát kell megújítsa.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr3514122225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2018.07.19. 12:05:20

hát, ezt is lehet mondani, de akkor is az a benyomás, hogy kicsit öncélúvá vált az immunrendszer. Mi az önmagán túlmutató célja az LMP-nek?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.07.19. 13:54:53

Gratulálok a tükörbe nézéshez! Ha mindegyik párt ezt tenné, nem itt tartanánk!

Köszönöm, hogy visszaadták a hitemet, hogy Lehet Más a Politika!

Gergr 2018.07.19. 20:43:30

Sallai Róbert Benedek vajon miért nem szerepel a posztban?

Ha Hadházy kirohanása a szerző szerint "hisztérikus" akkor a párttársát fizikailag bántalmazó Sallai tette micsoda?

A világon nincs olyan valóban demokratikusnak nevezhető párt, ahol eltűrnék, hogy egy ilyen mélyre süllyedő egyén a párt tagja maradjon.

De haladjunk tovább: Mi van Barta Jánossal? Akiknek névről nem urgik be, ő volt az LMP zuglói jelöltje, AKINEK A FIDESZ GYŰJTÖTT ALÁÍRÁST!!! Amikor ez kiderült, akkor volt nagy elhatárolódás meg "azonnal kizárjuk a pártból"-ozás, aztán mostanra kiderült, hogy nemhogy kizárva nem lett, de Sallaival közösen konkrétan ő kezdeményezte az etikai eljárást a végül valóban kizárt Kassai Dániellel szemben.

Vagyis az LMP "immunrendszere" ezek szerint úgy működik, hogy aki a Fidesszel együttműködik az maradhat, aki az ellenzékkel, azt viszont el kell pusztítani.

Nem lenne ezzel baj, csak akkor ne tessék magukat ellenzéki pártnak nevezni, mert kb annyira azok mint a KDNP.

,, 2018.07.19. 20:46:20

@Gergr: és Midi Melániával, akinek a privát beszélgetése a jobbikossal hogy-hogy nem pont az origónál landolt.

Gergr 2018.07.19. 20:50:41

"Eközben rendesebb demokráciákban a közös értékeket rendszerint számonkérik az azokat megszegőkön."

Nézzük csak, mik is lehetnek az LMP "értékei", Sallai Róbert Benedek szava járásával:

"hülye seggfej! Mosolyogsz itt össze-vissza, bazdmeg, a képedet is beverem, ha meglátlak!"

Hát ezeket az értéket aztán sikerült számon kérnetek, valóban, gratulálok!
Nagyon hitelesen fogjátok megújítani a magyar politikát.

Anselmo 2018.07.19. 20:51:32

@peetmaster: "Mi az önmagán túlmutató célja" - hogy alternatívát ajánljon, s ezt ne áldozza fel egy hiteltelen politikai oldal kedvéért? Nekem ez tetszett bennük.

,, 2018.07.19. 20:53:02

Poszthoz: tiszteletem a kitartásodért, de ezt:
"a választók úgy tűnik kitartanak a lejáratókampány ellenére is a zöld párt mellett."
majd akkor kommentálom, ha ősszel beindulnak a kutatások teljes üzemben, a Mediánt várom különösen.

Gergr 2018.07.19. 21:03:03

@,,: Na igen, az már eszembe se jutott.

Egyszerűen undorító ez a mosakodás amit a nyíltan Fidesz fiókpártnak állt maradék LMP művel.

Totál hülyének néznek mindenkit.

Egy hazaáruló, Orbán kollaboráns banda, ennyi maradt az LMP-ből. És még van bőr a pofájukon a "magyar politika megújításáról" beszélni, miközben ők vették el az utolsó esélyünket arra, hogy itt még valaha demokrácia lehessen.

Gergr 2018.07.19. 21:21:01

@Anselmo: De azért végül csak a Fideszre szavaztál?

Gergr 2018.07.19. 21:23:26

@maxval balcán bircaman: Az LMP innentől Fidesz fiókpártként működik, oda valóban nem kellenek "ballibák", csak elvtelen, gerinctelen bológatójánosok, azok pedig maradtak a pártban.

is 2018.07.19. 21:34:14

Addig, amig a belso dolgokrol van szo, hogy hoztak egy dontest, es azt ki hogyan hajotta vegre, addig ez a poszt rendben van. Ez egy formai kerdes, mindenki hozhat tetszoleges, akar nepsorsronto dontest is, legfeljebb taccsra vagja vele magat.

Onnantol, hogy elkezdi magyarazni, hogy de egyebkent a dontes az milyen fasza volt, es ebbe olyan indoklasok kerultek, mint a Nokias doboz, amirol evek ota konkretan tudjuk, hogy nem volt, vagy hogy igy utolag leirjuk, hogy elore lathatolag megbukott, az onnantol kinyitja Pandora szelencejet, es egyaltalan nem tesz jot a posztnak, mert tokeletes vitatkozasi alapokat nyujt, leven szamokkal, tenyekkel cafolhato erveket probal eladni.

En ertem, hogy egy LMP-snek is kell a maga hitvilaga, regei es mondai, mert szeretne magat es donteseit okosnak latni minden pillanatban, de nem egy, nem ket iras ramutatott mar, hogy a durci-murci mindenki hulye csak en vagyok helikopter, meghogy az a helyes strategiai hozzaallas, hogy addig varunk, amig az MSZP-DK oreg szavazoi kihalnak, mert akkor jobb hijan ugyis rank szavaznak, mert mi meg akkor is allni fogunk, korantsem magatol ertetodoen helyes, felesleges is azzal probalkozni, hogy annak add el. Maradj annal, hogy van dontes, akar jo, akar rossz, es a dontest vegre kell hajtani. Az tiszta sor.

Sir Galahad 2018.07.19. 21:36:40

A pártelnök tisztsége nem párttisztség? Csak mert Szélt eltiltották minden párttisztség viselésétől, de továbbra is elnök. Legalábbis ezt olvastam.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.07.19. 21:39:50

"Az LMP megőrizte pozícióit."

Kész, ennyi a poszt mondandója.

nts 2018.07.19. 21:59:33

Értem én, hogy megpróbálod védeni az Lmp-t, de szerintem ez alapból kudarcra van ítélve. Három választást csináltak végig, és megmaradtak 5-6 %-os pártnak. Kb felszívták a potenciálisan liberális szavazatokat, ez azonban kevés lesz. Soha nem fogjátok leváltani ezt a kormányt. Nagy csalódás vagytok sok embernek.

Nagykörúton túli magyar 2018.07.19. 22:12:42

Lehet már tudni mikor lesz a tüntetés Szél Bernadett kiszabadításáért?

lobster thermidor 2018.07.19. 22:18:21

@nts:
Nem is akarják leváltani a kormányt! Tessen elolvasni Sallai R.B. aktuális facebook posztját, amiben elénk tárja, hogy nem azért lett politikus, hogy levàltsa a kormányt. Az valamivel becsületesebb lett volna, ha a sok cirkuszolás helyett ezt egyenesen a képébe mondja a választóknak még április 8 előtt. Hát barátom az lyen emberektől várhatjátok az elvi politizàlást és azt, hogy más legyen a politika!

hidroponi 2018.07.19. 22:30:41

lmp = fidesz csicskapart ->sullyeszto...

Gergr 2018.07.19. 22:31:19

@is: Igazából már az az ordas nagy kettős mérce elviszi a posztot, hogy miközben értékek és felelősség jegyében Szélt és Hadházyt üti a poszter, addig a Fidesszel összedolgozó Barta Jánosról és a Hadházyt felöklelő Sallairól egy árva büdös szót nem ejt, mintha ők nem is tettek volna semmi rosszat, pedig konkrétan ugyanaz az etikai bizottság marasztalta el Szélt, mint amelyik bent tartotta Sallait. Pedig a poszter által hivatkozott "rendesebb demokráciákban" rohadtul nem maradhatna semmilyen pártban tag egy olyan személy aki egy párttársával szembeni véleménykülönbségét a másik bántalmazásával fejezi ki. Pláne, ha az illető az elkövetéskor ráadásul országgyűlési képviselő is volt, akiktől azért még egy fokkal magasabb erkölcsi mérce lenne elvárható.

Persze a "miután a balliberális pártok a kútba ugrottak, az LMP nem volt hajlandó utánuk ugrani" mondatnál is kimaradt valahogy Csárdi Antal neve, aki konkértan ennek a "balliberális pártok kútba ugrásának" köszönhetően nyert egyedüli LMP-sként egyéni mandátumot. Nem értem, hogy ha akkora bűn a balliberális oldallal bármiféle együttműködés a poszter szerint, akkor Csárdi miért nem adta vissza a mandátumát vagy miért nem jelezte már a kampányban, hogy az ő javára aztán ne lépjenek vissza a "korrupt és bukott balliberálisok"? Vagy ha az LMP kap valamit az nem baj, csak az, ha adni is kellene?

Azon pedig már csak fetrengve tudok röhögni, amikor a poszter azzal kezdi, hogy "az LMP volt idén az egyedül a parlamenti ellenzéki párt, amelyik jelentősen növelni tudta szavazói számát", majd a továbbiakban levezeti, hogy mennyrie helyes pont azt a két pártvezetőt (Szélt és Hadházyt) kicsinálni, akiknek ez a növekedés köszönhető. :)))

Elég egyértelmű, hogy akik idén az LMP-re szavaztak, azok Szél és Hadházy tevékenysége miatt tették ezt, nem a háttérből sunyin fúrogató Sallai-Schiffer klán miatt. A Sallai-Schiffer klán munkáját a 2014-es eredmények reprezentálják, kemény 268 ezer szavazattal, hajszál híjján átlépett parlamenti küszöbbel, vagyis az idei 402 ezer szavazat, pont a kompromisszumkészebb politikának volt köszönhető amit most fröcsögve szid az LMP megmaradt Fidesz kollaboráns tagsága! És még ennél több is lehetett volna, ha Sallaiék a háttérből nem akadályozzák meg, hogy Hadházyék az ország jövője érdekében cselekedjenek. Ez esetben pl. én is az LMP-re szavaztam volna, meg a környezetemben nagyjából mindenki.

Az a vicc, hogy kivétel nélkül összes ilyen LMP mosdató poszt hemzseg a szánalmasabbnál szánalmasabb elhallgatásoktól, csúsztatásoktól, konkrét hazugságoktól. És a szerencsétlen LMP mosdatók komolyan azt hiszik, hogy ha ők kihagyják az LMP-re nézve kellemelten részeleteket, akkor azokat majd mindenki elfelejti? Hát nem.

Gergr 2018.07.19. 22:48:40

@Szerecsenmosdatás: Hát pont ez a "siker" a baj. Az LMP Szél és Hadházy elnöksége alatt növelte támogatottságát a 2014-es schifferi "senkivel nem tárgyalunk semmiről" szinthez képest, teljesen világos hát, hogy emiatt a növekedés miatt Szélnek és Hadházynak BŰNHŐDNI KELLETT!!!444!

Az LMP-nek ugyanis nem célja, hogy növekedjen, az LMP-nek az a célja, hogy a Fideszt hatalmon tartsa. Sallai is bevallotta ma, hogy neki esze ágában nem volt kormányt váltani - nem mintha eddig tevékenységéből ez nem lett volna világos.
Ebbe a levesbe köptek bele Hadházyék, akik figyelembe merészelték venni, hogy mit akarnak a választók, gondolni mertek az ország jövőjére és szembe merészeltek menni a Schiffer-Sallai féle "Csak a Fidesz" vonallal. A választók ezt honorálták is, emiatt aztán majdnem nem lett meg a kitűzött cél, a Fidesz kétharmad, így le kellett csapni a renitensekre, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő. Sallai és a Fidesszel bevallottan összedolgozó Barta János ki is záratták a pártból a Kunhalmi javára visszalépő Kassait. Ha rajta bukik a kétharmad, talán meg is verik őt is.

Így jön ki, hogy ami egy normális ellenzéki pártban valóban siker lenne, és az következne belőle, hogy erre kell továbbmennünk, az az LMP-ben megtorlandó bűn, amiből hátraarcot kell csinálni és minden felületen kiátkozni a siker elkövetőit.

KalmanBlog 2018.07.19. 22:54:13

A középkorban még tudták, hogy léteznek gonosz boszorkányok. Ma már annyira vakok vagyunk a jelenségre, hogy akár pártot is vezethetnek.

Gergr 2018.07.19. 22:58:32

@kiscica12: Ezzel a "nagyképű köcsögözéssel" te is komoly kultúráltságról tettél tanubizonyságot. Elhiszem, hogy a te szinteden a Sallai képviselő úr szájából elhangzó "hülye seggfej! Mosolyogsz itt össze-vissza, bazdmeg, a képedet is beverem, ha meglátlak!" mondat is a magaskultúra része, de azért van akinek kicsit más a mércéje.

Ja tényleg csak fellökte? Hú, hát így már mindjárt más, a fellökés már tökéletesen méltó cselekedet egy demokratikus, európai párt országgyűlési képviselőjétől.

Sallait vajon BESZÉLNI, ÉRVELNI nem tanították meg a kedves szülei csak ütni/lökdösni mint egy tipikus lecsúszott kocsmatöltelék?

Gergr 2018.07.19. 23:01:34

@KalmanBlog: Olyan hiteles mindig Fidesz hívek szaladnak egyetérteni az LMP mosdatókkal.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.19. 23:10:08

@is: hát akkor cáfold a nokiás dobozokat :D tételesen

Bambano 2018.07.20. 00:47:21

remek poszt, kár, hogy az alaptézise teljesen téves.
"Magyarországon nem szokás felelősségre vonni a pártvezetőket.": hát persze. az mszp-ben például minden komolyabb zakó után lemondott a pártvezető, gyakran a pártvezetés is. Vona lemondott a választás éjszakáján.

Gyakorlatilag Szél az egyetlen, akinek komoly felelőssége van a jelenlegi helyzetben és eszébe sem jutott levonni a konzekvenciákat. Hát a pártja levonta helyette.

Az alapprobléma az az lmp-vel, és ezt nem lehet a baloldali pártok nyakába varrni, hogy ha visszaléptek volna, akkor most nem lenne kétharmad. De az is tény, ha visszaléptek volna, most nem lennének bent a parlamentben. Ez mutatja meg jól, hogy nem lehet más a politika, az lmp is a saját egzisztenciáját fontosabbnak gondolta, mint a fidesz buktatását. Jól láthatóan pont ugyanolyan semmire nem való megélhetési politikusok ők is, mint az mszp, a tőlük való elhatárolódás ideológiailag nehezen indokolható.

Magyarulaszlo 2018.07.20. 01:11:09

Kedves posztíró,
Értem én, hogy szereted az LMP-t, de mondd miért kell a sok csúsztatás és leegyszerűsítés ebben a posztban?!?!?!

tények:
1. Az LMP kormányváltást ígért.
6%-os pártként, amelyik nem fog össze senkivel, kormányváltást ígért, érted te ezt?!?!
ez egy vicc!

2. Az LMP az ÖSSZES egyéni jelölt győzelmét (1db) annak köszönhette, hogy voltak olyan hősök a soraiban, akik hajlandóak voltak tényleg az ország érdekét képviselni a pártérdek helyett!!!

3. Erre mindenkit kibsztak,
aki hajlandó volt valóban az Orbán-rendszer ellen tenni.

4. De persze Csárdi nem adta vissza a mandátumát,
amit annak köszönhet, hogy más párttársai képesek voltak kooperálni.

Kérdezem Tőled:
- mi az istenért fél az LMP együttműködni meghatározott, nagyon fontos politikai ügyek érdekélben (mint pl a demokrácia helyreállítása, Paks leállítása, stb.)?!?!?!?!?!

- talán attól fél, hogy bemocskolódik, ha együttműködik olyanokkal, akik már vesztettek választást?
- és ezért inkább újabb négy évre biztosítja a hatalmát a felcsúti ördögnek?!?!?

Hát nooooormálisak ezek?!?!?!

MIt akarnak egyáltalán?
Hogyan akarják elérni?!?!?
Vagy ők lesznek Orbán örök, lojális ellenzéke, akiknek az a legfőbb szerepe, hogy megakadályozzák az ellenzéki oldal választási győzelmét?!?!?!

Ahogy Gyurcsányról írsz (akit egyébként én sem kedvelek túlságosan), az pedig eszméletlen leegyszerűsítő:
OVI 2006-ban jóval nagyobbakat hazudott, az ígéretei jócskán felülmúlták az MSZP választási ígéreteit - ahogy ma is folyamatosan überel mindent és mindenkit hazudozásban.
Ma érdekes módon már senki (!) sem tartja gáznak, ha a kampány tele van hazug ígéretekkel (pl. Kedves Bernike is kormányváltást ígért, aminek még az alapfeltételeit sem volt hajlandó megteremtenie - mi ez, ha nem hazugság?!?!

Szóval mai szemmel nézve Gyurcsánynak szerény kampányígéretei voltak valójában - de persze nevezd nyugodtan hazugságnak, ha szerinted az Öszödi beszéd kiragadott részlete fontosabb, mint a valódi tények)
A LÉNYEG, EZEK MÉG MINDIG DEMOKRATÁK, ellentétben Orbánnak és a teljes FIdesszel!

Az LMP-ről számomra az derült ki áprilisban és azóta, hogy ez egy rémidióta anarchista gyülekezet, valódi, megvalósítható célok nélkül, akikkelnem lehet együttműködni, csak a kifogás meg a mellébeszélés megy, nem több, mint egy l'art pour "art gittegylet, és a legjobb az volna, ha egyszerűen eltűnnének!

Magyarulaszlo 2018.07.20. 01:12:22

Kedves posztíró,
Értem én, hogy szereted az LMP-t, de mondd miért kell a sok csúsztatás és leegyszerűsítés ebben a posztban?!?!?!

tények:
1. Az LMP kormányváltást ígért.
6%-os pártként, amelyik nem fog össze senkivel, kormányváltást ígért, érted te ezt?!?!
ez egy vicc!

2. Az LMP az ÖSSZES egyéni jelölt győzelmét (1db) annak köszönhette, hogy voltak olyan hősök a soraiban, akik hajlandóak voltak tényleg az ország érdekét képviselni a pártérdek helyett!!!

3. Erre mindenkit kibsztak,
aki hajlandó volt valóban az Orbán-rendszer ellen tenni.

4. De persze Csárdi nem adta vissza a mandátumát,
amit annak köszönhet, hogy más párttársai képesek voltak kooperálni.

Kérdezem Tőled:
- mi az istenért fél az LMP együttműködni meghatározott, nagyon fontos politikai ügyek érdekélben (mint pl a demokrácia helyreállítása, Paks leállítása, stb.)?!?!?!?!?!

- talán attól fél, hogy bemocskolódik, ha együttműködik olyanokkal, akik már vesztettek választást?
- és ezért inkább újabb négy évre biztosítja a hatalmát a felcsúti ördögnek?!?!?

Hát nooooormálisak ezek?!?!?!

MIt akarnak egyáltalán?
Hogyan akarják elérni?!?!?
Vagy ők lesznek Orbán örök, lojális ellenzéke, akiknek az a legfőbb szerepe, hogy megakadályozzák az ellenzéki oldal választási győzelmét?!?!?!

Ahogy Gyurcsányról írsz (akit egyébként én sem kedvelek túlságosan), az pedig eszméletlen leegyszerűsítő:
OVI 2006-ban jóval nagyobbakat hazudott, az ígéretei jócskán felülmúlták az MSZP választási ígéreteit - ahogy ma is folyamatosan überel mindent és mindenkit hazudozásban.
Ma érdekes módon már senki (!) sem tartja gáznak, ha a kampány tele van hazug ígéretekkel (pl. Kedves Bernike is kormányváltást ígért, aminek még az alapfeltételeit sem volt hajlandó megteremtenie - mi ez, ha nem hazugság?!?!

Szóval mai szemmel nézve Gyurcsánynak szerény kampányígéretei voltak valójában - de persze nevezd nyugodtan hazugságnak, ha szerinted az Öszödi beszéd kiragadott részlete fontosabb, mint a valódi tények)
A LÉNYEG, EZEK MÉG MINDIG DEMOKRATÁK, ellentétben Orbánnak és a teljes FIdesszel!

Az LMP-ről számomra az derült ki áprilisban és azóta, hogy ez egy rémidióta anarchista gyülekezet, valódi, megvalósítható célok nélkül, akikkelnem lehet együttműködni, csak a kifogás meg a mellébeszélés megy, nem több, mint egy l'art pour "art gittegylet, és a legjobb az volna, ha egyszerűen eltűnnének!

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.07.20. 02:33:17

@Magyarulaszlo: Alapvetően téves összehasonlítással indítasz, némi elfogultság mellett.

1. A kampányígéret eredendően távoli célokról, víziókról, optimista forgatkönyvről szól. Nem az a baj, hogy ki mekkorát ígért a kampányban. Gyurcsánynál sem. De Gyurcsány az ország helyzetéről szóló adatokat meghamisította.

2. Azt mondod a kormányváltás ígérete szerinted hazugság volt. Szerintem nem az. Ugyanis egy kampány elején, a miniszterelnök-jelölt megnevezésekor nem lehet előre látni, hogy mennyire lesz sikeres a kampány. Ha az ellenzék sokszorosan lejáratódott része helyett, annak a szavazói, hajlandóak olyan pártra szavazni, ami azok számára is vállalható, akik kisebbik rosszként szavaznak a FIDESZre, és még kisebb rossz opciójával ezt a tömböt megnyeri, az a kormányváltásra a legjobb lehetőség.

3. A visszalépétetés, egyezkedések, stb. az előző pontban vázolt politikát teszi hiteltelenné, így a kormányváltás ellen hat. Tovább megyek: A jelenlegi ellenzéki felállással nem lehet leváltani a kormányt. Ebben meg lehet nevezni fontos oknak Gyurcsány Ferencet. És nem a beszédében említett hazugságok miatt. Hanem jópár más történet miatt.

Az egyik, hogy a beszédben elmondta, ha nem tud kormányozni, tenni dolgokat akkor lelép. Ez hazugság volt, mert maradt akkor is, amikor már esélye sem volt kormányozni. És ez a maradás vezetett az erőszak elmélyüléséhez. És mivel ekkora az átvert szavazók jelezték, nem erre a hazugságra adtak felhatalmazást, ezt minden demokratikus felhatalmazás nélkül tette.

Ha elnézzük neki nem csak az adatok meghamisítását, de a kormányzati semmittevést, ami sok válsághoz, problémához járult hozzá, akkor sem lehet elnézni azt, hogy szűk, megbízható baráti körben nem voltak tervei a fontos lépésekre, nem jött a beszéd után azonnal jó és jó érvekkel alátámasztott tisztességes kormányzás. Azaz a dolgozni akarásról szóló beszéd mögött nem volt sem felkészültség, sem az, hogy amit lehetett ő bármikor is megtette volna.

És ezek melletti kivárásra játszása, ami elárulta a rendőrt is, de szükségszerűen elvezetett a cérna elszakadásához, bizony a "Feri a demokratikus felhatalmazás nélküli hatalomért mások életét tétnek rakva akar oroszrulettet játszani" c. műsort teremtette meg.

De sok mást is meg lehet nevezni. Az LMP eredendően arról szól, hogy ettől a baloldaltól és a FIDESZtől egyformán távolságot tart. Pont azért, mert a 2. pontban leírt forgatókönyvnek, a kormányváltásnak így van meg az érdemi valószínűsége. HA a politikája nem ugyanúgy elutasított, mint az ellenzék többi részéé.

De sajnos azt látjuk minden más ellenzéki pártnál van vezetőváltás, az LMP társelnöke annak ellenére marad a posztján, hogy a 2. pontban leírt politikát, amit a párton belül demokratikusan megszavaztak, elárulta, felhatalmazás nélkül.

4. Csárdi Antal kapcsán, gondolom, a mandátum visszaadását te sem gondolod komolyan. Ha arról lemondana, abból időközi választás lenne. Azon jó eséllyel FIDESZ győzelem. Így a FIDESZ vinné a szoros körzet miatti töredékszavazatok mellett az egyéni körzetet. Ez nem pártlista, ahol visszadva a mandátumot más viheti el.

Az LMP egyetlen dolgot mért el, de nagyon. Abból indul ki, hogy a baloldal sokszor győzött, és ezért a balos retorika, és az ott demokrácia részének hazudott diktatóriukus megmozdulások továbbra is elfogadottak. Hiszen a harag Gyurcsánynak, az ő fent említett bűneinek szól igazából. Ez az álláspont azért téves, mert onnan, hogy Gyurcsány és az MSZP hitele megkérdőjeleződött, az őket kiszolgáló sajtó hitele megkérdőjeleződött, a hasonló okból problémás állítások értéke is megkérdőjeleződött.

nu pagagyí 2018.07.20. 05:25:18

Csak annyi történt, hogy a Fidesz beépített emberei ismét átvették a hatalmat az LMP-ben. Helyet csináltak Schiffer elvtárs nagy visszatéréséhez, aki garantálni tudja a párt stabil 5,1%-os támogatottságát.

nu pagagyí 2018.07.20. 05:39:38

@Antlfinger Edvárd: Hol a pénz? Úgy látom sehol, így valószínűleg üres volt a nem létező Nokiás doboz. Téged és a hozzád hasonló idiótákat egy szimpla pszichológiai trükkel tévesztett meg a Fidesz. Amíg a korrupciót Nokiás és Whiskey-s dobozban keresed, nem veszed észre az Orbán és Rogán rezidenciát eltakaró konténert, ami egyébként kibökné a szemed.

nu pagagyí 2018.07.20. 06:08:22

Két hiteles ember volt az LMP-ben, akikről el lehetett hinni, hogy valóban le akarják váltani az egyre nyomasztóbb önkényuralmat: Szél és Hadházy. Úgy láttam, nem sok segítséget kaptak Schmitt Mariska ellenzékinek álcázott barátaitól. De most már nyugi van, ismét nem kell fosni a hatalom retorziójától, lehet tovább álellenzékieskedni, hiszen szükség van a "demokrácia" látszatára még egy darabig, és hát jól meg is fizetik.

sfi 2018.07.20. 06:12:34

Az LMP immunrendszere akkor lesz működőképesnek tekinthető, ha a szabályaikon is változtatnak, ami odáig vezetett, hogy Sallai - nem döntéshozó, hanem végrehajtó emberként -jogszerűen szabotálhatta, hogy a politikai vezetés szabályos keretek között lépjen túl a kongresszus döntésén.
Amíg ez nem történik meg, addig ez a posztban csak bullshit.

Habony Árpád. 2018.07.20. 06:25:05

" Valójában ilyen lenne a nyugati demokrácia."

Ez nem demokracia, hanem ezek a kulfoldrol penzelt, kulfoldrol iranyitott megelhetesi politikusok ENNYIRE SZANALMASAN BENAK. Illetve teljesen erdektelenek mindenre SZARNAK, megerkezik a penz, ok meg, kulfoldrol latvanyosnak tuno botranypolitizalast folytatnak, a valosagtol TOKELETESEN FUGGETLENUL.
MEGELHETESI KAMUPOLITIKUSOK !!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.20. 07:31:04

@Gergr:

Fideszes fiókpárt, ha nem fogadnak szót a ballib agytrösztnek?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.20. 07:31:33

@Gergr: Csárdi meg van említve, tesó. Nyerni pedig nem kellemetlen. A bukott baloldal javára visszalépni: az a kellemetlen és öngyilkos kútbaugrás.

Cycmen 2018.07.20. 07:31:40

@Gergr: " ők vették el az utolsó esélyünket arra, hogy itt még valaha demokrácia lehessen."

Nincs demokrácia! És nem is lesz már soha! És ez rajtuk múlott!
Jó kis meghasonlott libbant duma, engedd meg hogy jól kiröhögjelek!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.20. 07:34:03

@nu pagagyí: mintha épp nem azt írtam volna. A betűket nem veszed észre? Azpkat kéne olvasni...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.20. 07:40:22

@Gergr: külön posztban foglalkoztunk már SRB-vel az ütésváltás kapcsán. Egy kicsit elfogult vagy. Egyébként azért nem SRB-ről szól a történet, mert ő is megkapta a maga 5 év pihenőjét, de ő nem vezető politikus az új parlament óta. Nem is akart politikus lenni már, ahogy Hadházy is azt mondta, hogy abbahagyja. Kettejük közül csak egy nem tartotta be a szavát. Találd ki melyik.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2018.07.20. 08:21:28

Az LMP egészséges immunrendszeréről beszélni egy posztban, amiben egy szó sem esik arról, hogy Sallai-Róbert Benedek esetleg visszakúszhat a pártba, ahogy Ungár Péterről sem, aki a tavalyi zaklatási ügyét ugyanúgy megúszta kirúgás nélkül, ahogy a Ron Werber botrányt is, elég sajátságos.

Etniez 2018.07.20. 08:23:46

Mosakodó poszt. LMP elévülhetetlen érdemeket szerzett a fidesznél, köszönik a harmadik kétharmadot. Ezzel befejezik az ország bekebelezését, kinyírják az utolsó független hatalmi ágat a bíróságokat.
Soha többet nem szavazok rátok.

chrisred 2018.07.20. 08:26:33

Csak a tisztázás végett: az LMP nem valamilyen teljesítménye elismeréseképpen kapta a szavazatokat tavasszal. Mert valójában semmit sem tett érte. Azért szavaztak az LMP-re, döntő részben Budapesten, mert úgy akartak leadni egy kormányellenes szavazatot, hogy közben elkerüljék azt, hogy bármelyik ballib maradványpártra szavazzanak. Tehát a szavazók belőtték az LMP pozícióját, a többi ellenzéki erőtől független, azonban a kormánnyal szembenálló pártként. Az LMP választási stratégiája azonban nem felelt meg ennek a pozíciónak, mert teljesen semleges kategóriába sorolták magukat, akiknek nem célja elkerülni bármelyik politikai erő túlhatalmát. Ezért veszítik el a választók támogatását.

chrisred 2018.07.20. 08:34:44

@Bambano: Az LMP már a listás szavazataival simán bent lenne a parlamentben, az egyéni jelöltek visszalépése miatti töredékszavazatok elvesztése semmiben módosítaná a helyzetüket.

Bela of Eastmarch 2018.07.20. 08:39:06

2010 óta mindig az LMP-re szavaztam, idén volt az utolsó. Ha Hadházy csinál egy pártot, hasonló hiteles arcokkal, 2022-ben ott leszek mögötte. Ti meg remélem addigra a Fideszben lesztek, ahová egyébként valók vagytok.

Cycmen 2018.07.20. 08:39:32

@Etniez: " LMP elévülhetetlen érdemeket szerzett a fidesznél, köszönik a harmadik kétharmadot. Ezzel befejezik az ország bekebelezését, kinyírják az utolsó független hatalmi ágat a bíróságokat.
Soha többet nem szavazok rátok."

Ezzel gyakorlatilag most azt mondtad, hogy akkor szavazol rájuk, ha visszalépnek és így másra kell szavaznod! LOL!
Hát apám, ti nem vagytok normálisak.

Anselmo 2018.07.20. 08:42:26

@Gergr: "De azért végül csak a Fideszre szavaztál?"
Természetesen. A Fidesz a balliberálisok közül indult eredetileg, de aztán észhez tértek, és amióta semmi közük ahhoz a bandához, azóta számítanak rendes embernek. Miért ne kedvelhetnék más pártokat is, amelyek hasonlóan gondolkodnak?

chrisred 2018.07.20. 08:54:51

@Cycmen: Egyéniben, ha abban a körzetben az LMP jelölt esélytelen a mandátumra. Attól még a listás szavazatot megkapják.

,, 2018.07.20. 09:14:40

@Gergr: "van bőr a pofájukon a "magyar politika megújításáról" beszélni"
Új szintre lépett, az biztos:)

Cycmen 2018.07.20. 09:15:50

@chrisred: " Egyéniben, ha abban a körzetben az LMP jelölt esélytelen a mandátumra. Attól még a listás szavazatot megkapják."

A "szatócs politizálás" nem mindenkinek tetszik. Léteznek olyan LMP szavazók akik senki másra nem szavaznának. A következetességnek van még jövője. A vesztes oldalt az orbánfóbián kívül semmi sem köti össze, hogyan bízzak kedvenc pártomban, ha már a választásokon önfeladó módon akaratom elleni cselekedetre buzdít?
Harmadszor szerepel le az összefogás, egy saját karakterrel induló párttal hosszú távon mindenképpen nagyobb sikereket lehetne elérni. Nézd meg milyen rohamléptekkel épül le az ellenzék!

Netuddki. 2018.07.20. 09:18:21

Lófaszt! Nyugaton összefogtak volna a pártok a tolvaj maffia ellen. Sőt! Már régen börtönben ülnének.

Nemtom, azt észrevettétek, hogy a maffia elkezdte tolni az LMP-t?

chrisred 2018.07.20. 09:40:40

@Cycmen: Nem tudom, mit jelent a szatócspolitizálás. Majd kiderül, hogy a választóknak mi tetszik, és mi nem. Egyébként, ha az LMP a választási magatartásával annyit ért el, hogy a rendszerváltó pártokból kiábrándult polgárok még inkább távolmaradjanak a választásoktól, azzal legalább annyira tolja a ballibek szekerét, mint a Fideszét.

morph on deer 2018.07.20. 09:53:02

Kissé röhejesre sikeredett ez a mosakodási kisérlet is, inkább abba kéne hagyni.
Főleg így, hogy a történet láthatóan még igencsak messze van a végétől!

A közvélemény aztán majd eldönti, hogy a maradék amely LMP-nek nevezi magát, valójában hova sorolható:
- maradnak-e a fidesz-érdekek alá dolgozó csicskapárt,
- esetleg vállalják-e, hogy nem többek, mint Ungár Péter bábszínházának személyzete,
- netán hátrahagyva a ‘Szél-kormány’ romjait és a milliárdos csemete gerinctelen húzásait, végre egy ‘valódi’ zöld párttá változnak, a különféle kamu irányokb helyett.

Jelenleg ugyanis ez még mind jelen van, egyidejűleg, mint ahol nem tudják elgönteni, hogy végképp megélhetési gecik maradjanak-e, vagy a maradék gerincesebbek által szorgalmazott “Lehetett volna Más a Politika, de mi sem vagyunk különbek másnál” felismerés nyomán lépjenek-e tovább.

Ugyanis ez ami most történik legfeljebb egy belterjes vicc súlyával és “erkölcsi” következményeivel ér fel, mondjuk a “megtisztuláshoz” mérve.

Szóval most még túl koraina tűnik ez a magyarázkodás, még mindig nem merültek feledésbe azok a jellemtelen húzások, amiknek következtében az LMP ott tart, ahol.
Lejáratták ők saját magukat épp eléggé külső segítség nélkül is, teljesen felesleges most megpróbálni másra kenni a szart, - ez saját eredmény!

Meg kell várni a végét, addig felesleges maszatolni, nem segít.

GépBalta 2018.07.20. 09:57:44

@Bela of Eastmarch: Majd Hadházy csinál egy hiteles pártot, hiteles arcokkal, akik 22-ben újra összefognak olyan hiteles arcokkal mint akikkel idén, és újra fideszes kétharmad lesz.

rockjano 2018.07.20. 10:01:07

A helyzet az hogy olyan párt hogy LMP nincs és már nem is lesz...teljesen felesleges erre vesztegetni a drága időnket. Részeről megszüntek létezni. Viccpártá váltak...

Ha még egyszer valaha (az én életemben) lesz kormányváltás akkor az nem a mostani ellenzékből fog eredezni úgysem...

,, 2018.07.20. 10:07:09

@GépBalta: hát igen:( sajnos ezt én is így látom.

szepipiktor 2018.07.20. 10:14:18

Nem értem, hogy egy általánosan ismert folyamatot, egy tényt miért kell napi-heti rendszerességgel megmásítva, eltorzítva leírni? Kit akar a posztoló becsapni?
Tény, hogy az lmp alakulása sem volt tisztességes és demokratikus, hiszen egy üres területre "robbantak" be shiffer-félék irányításával, kihasználták az azóta már "megemésztett" Humanisták hálózatát és létrehoztak egy magyar-idegen kamu neoliberális ökoterrorista pártocskát. Mert "valakiknek" érdeke fűződött egy üresen hagyott válaszói kör megszerzéséhez, illetve jól jövedelmező pozíciókat kaptak egyes emberekék. Ez tény!
Tény, hogy az lmp nem lett más poltitika, nem politizált más módon, például ugyanúgy felvették a fizetésüket, igénybevetéék a erkölcstelen kedvezményeket, mint a többi megélhetési. És ezért cserébe ostoba propagandát, flashmobokat, lufieregetéseket csináltak, értelmes mondanivalójuk, programjuk nekik sem volt vagy van. Ez is tény, hogy valójában súlytalan nulla párt, értékelhető szavazóbázis nélkül, Kizárólag a neoliberális "értelmiség" hiszi, hogy az lmp hiteles és jót akar, illetve néhány megvezetett becsapott szavazó.
Tény, hogy fideszes módszerekkel elcsábítottak pár ismert nevet, akiket felhasználtak, majd mára mind eltakarítottak! Ez is fideszes alap, hogy nem erősíteni kell, hanem GYENGÍTENI! Nem tartom hitelesnek a fideszből a trafikmutyiról lemaradás miatt kiugró hadházyt, de az ő - jellemzően ostoba és tudatlanság-alapú - monológjai azért zavarták a mutyistákat. Már nem kell, takarodjon. A mszp-s csaj alap erkölcstelen és elvtelen lépése is megvetendő, de az lmp-nek jól jött. Ma ő sem kell!
Lássuk be, a mára egy szektán keresztül kollaboráló atv volt, akik döntően az lmp-seket szerepeltették, ott láthatta a szerencsétlen tévénéző a szb miniszterelnők-jelölt asszonyt és a többi nullát napi szinten szerepelni... A HírTV-be csak a hadházy vonult át, de ugye ő meg a felszopójához ment, KO-hoz.
.
Szóval az lmp a kdnp mellett a másik legkárosabb gyülekezet, nincs múltja, alapja, hiteltelen, semmiből felbukkanó tagság,m vezetőség, leszerepeltek gyűjtőhelye, a magyar alapokat tagadó filozófiájuk és így tovább, Csak egy segéd erő, hasonlóan a kdnp-hez.
.
Én nem szeretem őket, alakulásuk óta látom a kamut (ahogy 1988-tól is folyamatosan mondtam a fidesz bm-alapú szervezett tevékenységét), de utolsó esélyként el tudtam volna fogadni egy jobbik-lmp-momentum technikai együttműködést, mert a hármas kordában tarthatta volna a másik szélsőségeit.
Most az lmp azon szereplőinek eltakarítása zajlik, akik vállalták volna a jobbikkal az együttműködést.
És ezért hazugok ezek a posztok, mert ez nem hangzik el, mert nem hangozhat el, hiszen a bogtér is irányított ma már...

Bela of Eastmarch 2018.07.20. 10:17:13

@GépBalta: Nálunk a megyében 2 darab LMP-s ember van, összvissz, akit meg kell győzni, hogy hagyjon titeket a faszba, és meg is lehet őket. Hadházy mögé már most fel tudok én egyedül sorakoztatni két tucat embert csak a megye egyik városából. Tavaly még a Momentum mögé akartunk állni, de hamar kiderült, hogy belvárosi pesti hülyegyerekek, akiknek fogalmuk nincs róla, hogy mekkora politikai hitelt kaptak a nolimpia témával, jól el is kótyavetyélték. Jöjjön be Hadházynak csak egy országos népszavazási kérdés.

Bela of Eastmarch 2018.07.20. 10:21:17

Idén már csak azért szavaztam az LMP-re mert az Új Kezdetben látszott valami potenciál, és velük indultatok el. Rá kell ébreszteni a vidéki magyarországot, hogy mi vagyunk többségben, nem a pesti ficsúrok, meg megyei jogú városok beképzelt népe, akik soha nem fogják tudni a kisvárosok, falvak népeit képviselni.

Bela of Eastmarch 2018.07.20. 10:22:11

Erre kiderült, hogy még az Új Kezdetet is széjjeltrollkodta az LMP, elérte, hogy onnan a potensebb szereplők meghasonulva kilépjenek, teljes Kelet-Magyarország képviselet nélkül maradt a parlamentben az LMP-UK frakcióban

szepipiktor 2018.07.20. 10:22:35

@chrisred:
Igen teljesen igazad van!
A választásokon kiderült, hogy jellemzően 1/3-1/3-1/3 az emberek megoszlása, 1/3 a fideszé, 1/3 az összes ellenzéki pártté és 1/3 a passzívaké.
Az lmp - és a többi magát ellenzékinek taró párt - választás előtti egyéves tevékenysége - hathatós média, internet és blogger segítséggel!!! - arra vonatkozott, hogy nehogy elmenjen a passzív halmaz szavazni! Mert a passzív azért az, mert a jelenlegi "kínálat" nem kell neki.
Ha elmentek volna, akkor a mostaniak mentek volna a kukába.
A cél elérve, ma még nagyobb a passzivitás - és ez a pártoknak jó.
Az lmp soha nem az embereket akarta képviselni, az ökoterrorizmus, a genderfilozófia vagy a nemzetközi multikultis aktivista világ magyarellenes, így soha nem szavaztak volna rájuk átlagpolgárok, vidékiek vagy idősebbek. Ezt az lmp tudta, de ők a tervet hajtották végre.
Ma a leszámolás zajlik náluk, eltakarítanak mindenkit, aki bármilyen irányból nem hajtotta végre a parancsokat.
Eltakarítják azokat, akik az ÁLLAMPOLGÁROK, a választópolgárok érdekeit nézték, akár helyesen, akár tévesen, de az emberekét.
És ez a fideszes terv következő időszaka... Az ellenzékel történő teljes leszámolás. Maradnak az adminisztratív pártnevek, de belül már kollaboránsokkal.

,, 2018.07.20. 10:28:04

@Bela of Eastmarch: körzetében visszalépett az mszp, momentum, mégsem győzött. Még azt sem mondhatom, hogy szoros meccs volt, még úgy sem lett volna szoros, ha a jobbikos szavazatokat is hozzáadom. Pedig az ellenfele tipikus megtesítője mindannak, amit a fidesz ellen negatívumként lehet felhozni

Bela of Eastmarch 2018.07.20. 10:31:56

@,,: Talán mert Hadházy is elhitte, hogy elég a médiában politizálni, feltárni a korrupciós ügyeket. Pedig az csak az egyenletrendszer egyik változója. Ezzel a tevékenységével a pártnak, az LMP-nek hozott szavazókat, nem saját magának a saját körzetében. Aki egyéni jelöltként politizálni akar, annak a helyi közéletet kell megnyernie, megszerveznie elsősorban, nem az országost.

GépBalta 2018.07.20. 10:34:51

@Bela of Eastmarch: Mindegy mi jön be neki, ha utána a DK-val az MSZP-vel, meg még három törpepárttal összefogva belerohan egy újabb 2/3-os verésbe. Így utólag látszik, hogy milyen rosszat is tett az ellenzékkel a Márki-Zay féle győzelem, mert egy pillanatra újra elhitték, hogy ahelyett, hogy végre eltakarítják a vállalhatatlan arcokat a soraikból, megpróbálnak szakmailag kompetens emberekkel egy olyan programot kidolgozni, amiről hihető, hogy működik és végre valami értelmeset kiötölnek a migráció kérdéskörében, elég ha csak összematekozzák a szavazóikat. Nem elég. Én még azt is kétlem, hogy egy ilyen koalíció a kisebbik rossz lenne, de b...a már meg, mióta szavazásra jogosult állampolgár vagyok, arról szól a politika, hogy választunk a rossz és a kisebbik rossz közül. Mi lenne, ha egyszer valami jót választanánk? Az meg nem a Fidesz, de nem is a jelenlegi, vagy valami jövőbeli összefogás.

Bela of Eastmarch 2018.07.20. 10:42:12

@GépBalta: Jó emberek nem mennek politikusnak.

botránysáska 2018.07.20. 10:43:52

Összefoglalom a posztot röviden: a Fideszhívő szerző örül neki, hogy az LMP-ből kibasztak mindenkit, aki nem a Fidesz hatalmáért dolgozott.

chrisred 2018.07.20. 10:50:18

@szepipiktor: Azért a Fidesz 2,6 millió listás szavazata bőven több, mint bármilyen reálisan elképzelhető forgatókönyvű választás részvételének egyharmada. Az persze világos, hogy ez egy pillanatnyi, sok minden tényező által befolyásolt adat, nem örökérvényű, ahogy 2006-ban az MSZP-re és az SZDSZ-re leadott majdnem 2,7 millió listás szavazat sem volt az.

,, 2018.07.20. 10:51:23

@Bela of Eastmarch: hát nem tudom. bevallom az ő körzetéhez tartozom. Nagyjából van sejtésem, hogy mi motíválta a fidesz szavazókat a migráncskérdésen túl (és nem, nem egy zsák krumpli, ennél kicsit bonyolultabb, inkább az, h a város érdeke a fidesz-vezetés, hiszen akkor garantált a zseton, szal célszerűségi szempontok v ilyesmi)

,, 2018.07.20. 10:56:30

@GépBalta: Márki-Zay, Gulyás Marci szépen leváltották az ellenzéket. csak az a baj, hogy a semmire

,, 2018.07.20. 10:58:50

@,,: ja de, a Mi Hazánkra. Hát nagyon köszi, pont hiányzott.

Cycmen 2018.07.20. 11:07:21

@chrisred: " Nem tudom, mit jelent a szatócspolitizálás. Majd kiderül, hogy a választóknak mi tetszik, és mi nem."

A szatócspolitizálás alatt ezt a szavazattal, mandátummal seftelést kell értened, nem arra koncentrálnak hogy a programjuk megállja e a helyét, hanem hogy kivel kellene összeállni.
A "majd kiderül a választásokon" kitételeden meg visítva röhögök. Harmadszor derült ki hogy nem tetszik, mi nem világos?

chrisred 2018.07.20. 11:28:24

@Cycmen: Egy mandátummal csak az seftelhet, akinek reális esélye van azt megszerezni. Koordinálatlan ellenzéki jelöltállításnál az csak a Fidesz lehet.

"A "majd kiderül a választásokon" kitételeden meg visítva röhögök. Harmadszor derült ki hogy nem tetszik, mi nem világos?"

Röhögés helyett próbálj gondolkodni. Az LMP-re szavazókról volt szó.

nu pagagyí 2018.07.20. 11:29:13

@Antlfinger Edvárd: Röhögnöm kell. Ismerem a betűket és látom, hogy a semmi és a valami között akarsz kínosan egyensúlyozgatni. Elárultátok azokat, akik változást szerettek volna és ez még mindig a többség volt (51%), a 8 év agymosás ellenére is. Elárulom, a következő választáson már csak a Hazafias Népfront jelöltjeire lehet majd szavazni. Sajnos lejárt az időtök, a komplett "ellenzékkel" együtt. A rendszert ti már nem fogjátok megdönteni, vagy magától cseszi szét egy elszámolási vita, vagy radikális úton távolítja el a nép. Ehhez ti már nem kelletek Addig is, a napi betevőért egyeztetgessetek Schmitt Mariskával, futja neki a NER-járadékokból.Idióták!

botránysáska 2018.07.20. 11:49:25

@Cycmen: Annyira vicces, amikor vérfideszesek akarják megmondani, hogy hogyan kéne az ellenzéknek kormányt váltani.

Cycmen 2018.07.20. 11:51:33

@chrisred: Ahogy elnézlek a "semmit sem tanult és semmit sem felejtett" mondás kiegészül nálad a semmit nem értett meg bővítéssel! :D

chrisred 2018.07.20. 12:02:21

@Cycmen: Egy állítás mindenféle alátámasztás nélkül nagyjából nulla értékű.

Cycmen 2018.07.20. 12:25:22

@chrisred: Itt a veled folytatott eszmecsere eredménye nulla értékű, olyan szinten játszod a hülyét hogy az már szánalomra méltó!

chrisred 2018.07.20. 12:34:08

@Cycmen: Jobb is, ha befejezzük, elképzelni se szeretném, hogy milyen eszméket kapnék tőled a sajátomért cserébe. :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.20. 13:31:00

@nu pagagyí: szerintem a nézőpontod tökéletesen abszurd ezzel az 51-százalékozással. Ignorálod a realitásokat.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.20. 13:36:35

@,,: van egy elégedtlenség, ami kiválthatja a pártok megújulását — és végül is ez mindegyikben folyamatban van. Szereplők is tűntek el. Bokros, Együtt, stb. Szóval van változás, de az nem tűnik igaznak, hogy az egész ellenzéket, mint egy tömböt egyként kezelve leváltották volna. De erről már itt a blogon sokat írtunk. kilonem100.blog.hu/2018/04/19/utesvaltas_ketharmad_idejen

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.20. 13:40:57

@botránysáska: az olvasatod nem áll távol a valóságtól, ha ki is sarkítod. Én inkább egy egyértelműen meghatározott irányvonalhoz való visszatérés kikényszerítéséről beszélnék. Balliberális szemszögből ez közelebb van a Fideszhez. Ebben igazad van. Fideszes szemmel meg nyilván az LMP sosem lesz édestestvér. Ebben nem ringathatja magát senki. Az LMP a Fidesznek elég éles kritikusa.. De igen: lehet sok kérdésben az LMP közelebb áll a jobboldalhoz, mint a DK-hoz. Én ennek örülök. De a Jobbik is közelebb áll a Fideszhez, mint a DK-hoz. ez is triviális. Policy-k tekintetében ez adott. A paletta 83% balliberális-ellenes. 17% gondolkodott vagy az MSZP-ben vagy a DK-ban. Nem verném magam erre a 17%-ra.

Etniez 2018.07.20. 13:43:55

@Cycmen: az nem baj, hogy nem érted a demokráciát és az sem, hogy véleményed van. Te ennyiből dolgozol, neked ennyi jutott.

Cycmen 2018.07.20. 14:09:21

@chrisred: Jobb is, ha befejezzük, elképzelni se szeretném, hogy milyen eszméket kapnék tőled a sajátomért cserébe. :)

Ez csak aféle szólás, tisztában vagyok vele hogy képtelen vagy új szempontokat befogadni. :D

Cycmen 2018.07.20. 14:11:57

@Etniez: Légy erős, tisztában vagyok a demokrácia fogalmával és azzal is hogy ti mit neveztek demokráciának. A kettő eléggé eltér.

Etniez 2018.07.20. 15:04:42

@Cycmen: Mondod te, hallgatom én.

Cycmen 2018.07.20. 16:43:47

@botránysáska: Annyira vicces, amikor vérfideszesek akarják megmondani, hogy hogyan kéne az ellenzéknek kormányt váltani.

Szerintem meghaladja a képességeidet a felfogása, de elmondom hogy nem vagyok vérfideszes, bármikor szavaznék másik tetűlibsi ellenes pártra ha lenne. Hogy úgymondjam, a ballib tábort gyűlölöm, nem a fideszt szeretem,ha lenne náluk keményebb hidd el ott lennék! Értelemszerűen jó tanácsot sem szeretnék adni, mindössze elmeséltem hogy miben látom a hiba okát, de érdemi vita helyett tipikus ballib hülyeséghalmaz volt a válasz. Lehet hogy tőled, ahogy elnézem az új regedet. Azt viszont megértem hogy ehhez a hülyeséghez új nicket gyártottál.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.21. 06:31:11

@Szél Bernadett börtönben van már?: a három év eltiltásból szerintem kétésfél a börtönös kiszólásért járt. :D (Csak vicceltem. Tényleg hülyeség volt.)

lobster thermidor 2018.07.26. 15:32:00

@Válasszunk:
"Nem az a baj, hogy ki mekkorát ígért a kampányban. Gyurcsánynál sem. De Gyurcsány az ország helyzetéről szóló adatokat meghamisította."
Hát uram ha Orbán csak egy kilót fogyna minden alkalommal, amikor adatokat hamisítanak az ország helyzetéról, csak egy zörgő csontváz nézne ránk a felcsúti stadion VIP páholyából.
Ja, és már szóbeli feljegyzés sem készül a kormányülésekről az nyilván bocsánatos bűn, hiszen így már hamisítani sem kell semmit, és egyébként kinek mi köze van ahhoz, hogy merre akarják vinni az országot, és mire kótyavetyélik el az adófizetők pénzét...

chrisred 2018.07.28. 07:10:24

@lobster thermidor: Csak az nem mindegy, hogy ezzel tudatosan ösztökélte az embereket, hogy devizahitelt vegyenek fel, mert nincs különösebb kockázata, hiszen pár éven belül csatlakozunk az euróövezethez.
süti beállítások módosítása