A kiló nem százat jelent.

Balhé a parlamentben egykor és ma

2018. december 12.

Rogán, Orbán, Harrach, Kocsis, Gulyás saját testével védik az ad-hoc módon a szavazást padsorokból vezető Latorcait miután az MSZP-P és a DK képviselői eltorlaszolták az elnöki pulpitust, ahova Kövér házelnök nem tudott felmenni. Az ellenzék többi része állva tiltakozik, fütyül, szirénázik, konfettit szór a karzatról. Szóval jó a hangulat. A kormánypártiak kicsit jobban élvezik a mosolyuk alapján. Elfogadták a túlóratörvényt. 48277820_2423676217646597_1914862348028346368_o.jpgRégen minden jobb volt. Még az obstrukció is...

Mint a kocsmában — mondta Apponyi Albert gróf. Aztán elérkezett a véderőtörvény szavazása 1912. június 4-én. Megjelent a korábban megvert Kovács Gyula képviselő — akit korábban 30 napra kitiltottak a Parlament munkájából, de nem az épületből, ez még fontos lesz. Már szokássá vált az obstrukció, ezért ezen a napon ismét karhatalom távolította el az ellenzéket, a kormány pedig megszavazta a csaknem egy éve vitatott törvényt.

Pesti Hírlap: “Ezen a napon történt meg az, hogy a többség törvénytelenül szavazott meg törvényt s a képviselőház elnöke utcai rendőröket rendelt a parlamentbe és ezekkel vezettette ki a képviselőket”.

“Nyugodt biztonsággal foglalta el az elnöki széket gróf Tisza István is, miután egy fél órával azelőtt tomboló lármával, fülsíketítő sípolással tették még a baloldaliak lehetetlenné számára az ülés vezetését” — a levezető elnök elkezdte beszédét, amikor ugyanarról a karzatról, ahonnan most az LMP szórólapot szórt Kovács Gyula kiáltott le: "Van még itt ellenzéki" Az üres ellenzéki padsorokon áttörve rálőtt az elnökre. Tisza reflexei legalább olyan jók voltak, mint Orbánék politikai reflexei: elhajolt a lövés elől!

“A következő pillanatban már Tisza István fölegyenesedett az elnöki székben és újra eldördült a revolverlövés. Kinyújtott karral, Tisza felé célozva, állott Kovács Gyula. Füst töltötte be az üléstermet. Egy pár munkapárti képviselő megmozdult, egy pillanatig haboztak, ekkor még egy revolvergolyó röpült a levegőbe, majd negyedszer is eldördült a pisztoly, de ekkor már önmaga ellen fordította Kovács Gyula a fegyverét: magát lőtte fejbe. Ekkor már rájarontottak vagy nyolcan-tízen a munkapártból, nyomukban ismét negyvenen-ötvenen. Öklök csaptak a szerencsétlenre, – véresek lettek az öklök Kovács Gyula kiömlő vérétől.”

Senki se halt meg aznap. Az ülést ugyanolyan hidegvérrel tovább vezető(!) Tisza Istvánt napra pontosan a merénylet után egy évvel miniszterelnökké nevezték ki. Kovács Gyula visszavonult a politikából, lemondott, még meglepőbb az esküdtszék "mélyebb öntudatzavarra hivatkozva" felmentette a merénylet vádja alól.

Na most. Az eredmény kb. ugyanaz. Tisza István és az ország további sorsa szintén ismert. A mi jövőnk még nem dőlt el...

A golyó nyoma ma is megtalálható mementóként az ülésteremben. Az obstrukciót — tehát a törvényhozási munka akadályozását, ami a világon mindenütt divat, angol neve filibuster — pedig (okulva a történelemből) számos szabállyal korlátozták már 1990-ben is, a 2010-es NER-parlament tovább szigorított azon. A mostani rendbontást elméletileg a parlamenti őrséggel fel lehetett volna számoltatni. De a mai kormánypárt tudja, hogy az MSZP és a DK csak erre vár. Ezért találtak más megoldást: akkumulátort és egy mikrofont Latorcai levezető elnök számára. Kövér még csokit is adott az okvetetlenkedő Tordai (PM) képviselő "havernek". (Ő kb. korunk Kovács Gyulája — időnként a "mélyebb öntudatzavar" tüneteit mutatja...) 

Nincs bennem nosztalgia az 1912-es erőszakkal kapcsolatban. Az erőszak nem romantikus sosem... A legtöbb mostani ellenzéki politikus után mementóként még egy golyónyom sem marad. (Egyrészt hálistennek. Másrészt tényleg nem...) 

48357898_1379827518820514_389422451345326080_o.jpg

A zöldek szórólapozással a karzatról próbálták befolyásolni a kormánypárti képviselőket. Jó ne humorizáljuk tovább. Szóval demonstráltak.

Bár a túlóratörvény sem kell a kedvencünk legyen, de van itt egy nagyobb probléma, amit még obstrukcióval se lehet megoldani a parlamentben. Ahogy mást se. (A probléma a képviselőkre nem vonatkozik. Ők ezért a show-ért elég szép fizetést kapnak.)

A kiló nem százat jelent.

A blog olvasóinak száma átlépte a 300.000-et. Köszönjük!
Ha van egy kis időd, töltsd ki kétperces közvéleménykutatásunkat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr2614473716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACISAJT1 2018.12.12. 16:10:43

Én már csak akkor nézem meg az un. ellenzék műsorát, ha pl. a gurmaizita-bangóné-vadaiágnes trió Femen aktivisták módjára lógó csöcsökkel, kisgatyában rohangászik az Országház épületében...

Mert arra amit ma előadtak csak egy szó van: szánalmas.

Cycmen 2018.12.12. 16:16:07

AZ ELLENZÉK ISMÉT BEBIZONYÍTOTTA HOGY ALKALMATLAN A POLITIZÁLÁSRA.

conchita wurst 2018.12.12. 16:24:13

Ha van 2 kettesed a pokerben, miert ne huznal ra lapot?

Mit veszithet a zellenzek, nem sokat.

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.12.12. 16:52:24

Nevetseges ketsegbeesett tombolas a hatalomert. Senkit es semmit sem kepvisel az ellenzek, legfeljebb ellenseges idegenek erdekeket szolgalnak.

Sir Galahad 2018.12.12. 17:33:01

Ilyen volt, van, mindenütt a világban: ha az ellenzék úgy érzi, erőtlen, balhét csinál. Lesz még ilyen a magyar Parlamentben, mert az ellenzéktől pillanatnyilag nem futja ennél többre.

conchita wurst 2018.12.12. 17:40:40

@Sir Galahad: At kell irni a Hazszabalyt, hogy a kitiltott kepviselok homofficebol szavazhassanak.
süti beállítások módosítása