Munkásmozgalom munkások nélkül? Korábbi írásunkban már kerestük az okait, hogy Miért nem érdekli a dolgozókat a 400 órás "rabszolgatörvény"? Amit a Fordulat, szociáldemokrata magazin is szemlézett. Ha már a túlóratörvény a politika legfontosabb témája, érdemes átnéznünk, hogy mit közöl még a témában a valódi és elkötelezett baloldali média. A színvonalas Új Egyenlőség egy kétórás műsort szentelt a szintén fontos kérdésnek: Ki akarta a "rabszolgatörvényt"? A műsorban megszólaló húsvér szakszervezetisek a magyar politikában meglepően őszintén nyilatkoztak. 
Ez a naív szocialista realizmusra hajazó 'festmény' valójában nem munkásmozgalmi alkotás, hanem a Facebook nevű óriásvállalat egyik alapértelmezetten használható illusztrációja — végül is a magyar közélet zöme ott zajlik már, nem a nemlétező gyárak udvarán vagy a még annyira se létező pártgyűléseken: "Világ kommentelői egyesüljetek!"

Az újbalos Új Egyenlőség aztán minden csak nem fideszes kormánypropaganda meg nem a "komprádor burzsoázia" szócsöve. A műsorban a táplálékláncban valódi dolgozókhoz legközelebb elhelyezkedő "húsvér" szakszervezetisek közül mégis többen megerősítették, amit a törvényt beterjesztő fideszes képviselők is mondtak, hogy igen, egyes gyári munkások valóban szeretnének 300 óránál többet túlórázni — mert szeretnének többet keresni, mint amennyit a korábbi szabályozás és a szakszervezet által elfogadott kollektív szerződés megenged.

Elmondásuk szerint volt olyan dolgozó, aki egyenesen azzal vágott vissza, hogy kilép a szakszervezetből, ha nem engedik neki, hogy többet dolgozhasson!

— Egy gyors közbevetés még: ezért jó a független média.

Többet keresni jó. Hogy többet dolgozni mindig jó-e, arra még visszatérünk. Viszont ez a munkavállalói igény jócskán árnyalja azért a túlóratörvény körül kialakult politikai helyzetet. Mint azt mindenki tudja, az ellenzéki pártok mindent erre az egy lapra feltéve igyekeznek revansot venni a Fidesztől elszenvedett csúfos és frusztráló vereségen. Sok kis demonstrációval igyekeznek tematizálni a közéletet, bizonyítani saját híveik számára, és nyomás alá helyezni a kormányt. Időnként a nagyközönség számára visszatetszően ordenáré vagy szánalmasan nevetséges módon — de az elkötelezett szavazók az igyekezetet értékelik úgyis, ezért az ilyen akciók ellentmondásaikkal együtt sem írhatók le teljesen.

A kormány érezhetően némileg lépéskényszerben van — noha olykor kínosan amatőr politikai ellenfeleik még a saját sakklépéseiket sem értik talán a legtöbbször. Ez új fejlemény: a kormány "migrációja" mellett egy valódi politikai téma került fókuszba: a dolgozói szegénységé, amivel még leánykorában próbálkozott az LMP, majd a Jobbik béruniós javaslata futott zátonyra. Pedig mi más volna fontosabb egy alulfizetett országban?

Pár dolgot érdemes átgondolnunk a téma kapcsán:

1. Több jövedelemért több munkát vállalni egy becsületes dolog. Mondhatni a legbecsületesebb: nincs benne ügyeskedés, zsarolás, koldulás. Valószínű ez a mentalitás a magyarok értékrendjének szerves része. Mint ilyen találkozik a racionalitással: több értéket előállítva léphet az ország is előre. A jólét növelése más módon nem tűnik se lehetségesnek, se igazságosnak. Ez határozhatja meg a magyarok közgondolkodását, amit érdemes figyelembe vennünk. Ez a jobboldali megközelítés lehet ma az uralkodó.
2. Több jövedelmet akarni ugyanannyi munkáért. Valójában szintén nem annyira ördögtől való gondolat. A magyar bérek robbanásszerű növekedése valóban azt mutatta, amit a gazdaság számai is: a termelékenységünk magasabb béreket is lehetővé tenne. Még mindig. Az a munkáltatók érdekérvényesítésén múlik egyedül, hogy mennyit sikerül. Ha úgy tetszik ez volna a baloldali álláspont, amit a közgazdaságtan is megtámogat ebben az esetben.
3. A béreink ugyanakkora termelékenység mellett is harmada a nyugatinak. De ez is féligazság: a kérdést úgy is feltehetnénk, hogy ha az Audi vagy a Mercedes nem települne be és nem adna munkát, akkor mennyi lenne a magyar dolgozók bére? A válasz nem a nyugati, nem is a a harmada, hanem akár a hatoda! Magyarán a nyugati tőke úgy "zsákmányolja ki" a magyar munkaerőt, hogy megduplázza a jövedelmét, amin olyan profitot realizál, amiből odahaza jóval nagyobb nominális béremléseket adhat, mint nálunk. Őrület, de van benne rendszer.
4. A lefelé tartó bérverseny Kelet-Európa első kapitalista évtizedeinek tévútja volt. Hogy a nemzetközi munkamegosztásban a keleti bérek közeledése a nyugati szinthez rontja a versenyképességünket, magyarán a befektetők továbbállnak-e, azt nincs szakember, aki el tudná dönteni — nyilván folyamatosan mérlegelni kell.
5. Bízzuk akkor talán a munkaerőpiacra... Hirtelen szerepcsere történt a bérek emelkedése láttán. A liberális közgazdászok aggódnak, félelmük azonban eltúlzott, mert piaci folyamatról van szó. Kivételesen igaz: a bérek addig tudnak emelkedni, amíg a piac elfogadja, ha egy-egy befektető soknak érzi és továbbáll, akkor megáll a bérek emelkedése is. Azon túl meg tartósan áron alul dolgozni nem nyerő stratégia. 
6. Tartósan túl sokat dolgozni nem egészséges. A modern munkák, munkahelyek java része persze nem jelent olyan fizikai terhelést, aminek az egészségkárosító hatása egy szénbányához vagy kohászati üzemhez hasonlítana —, ezért a munkaidő, a túlórák vagy akár a készenléti idő egységes és központi szabályozása valószínűleg nem hatékony, nem igazságos és nem mindenki számára előnyös vagy hátrányos. Ha a konkrét munka egészségre ártalmas, akkor valóban jobb lehet megóvni a munkavállalót saját rossz döntésétől. (A műsorban László Zoltán, Vasas-alelnök emellett érvelt egyébként kiválóan.)
7. A szabad idő akkor válik értékessé, ha a megélhetés már nem kérdés. De még ekkor is előfordulhat, hogy valamilyen önkéntes alkotótevékenység, tehát a munka az, amire valaki az idejét szánni szeretné. Értelmetlen lenne ezt korlátozni. Szorosan nem ide tartozik: de a jólét egy adott szintje felett érdekelni kezdik az embereket olyan dolgok is, mint az egészséges környezet, a közszolgáltatások színvonala vagy a korrupció...!
8. A túlmunka vállalása lehet egyéni és kollektív döntés. A béreké úgyszintén. Kollektíve a munkavállalók többet tudnak elérni, triviális módon, mert jóval több a munkavállaló, mint a munkáltató. Megakadályozni, hogy valaki többet dolgozhasson, viszont inkább igazságtalan. A túlmunka drága a munkáltatónak, akár dupla költséget is jelenthet. Cserébe a munkavállalónak dupla jövedelmet. Nem itt van a kutya elásva.
9. BÉREK, BÉREK, BÉREK! — ez az ami az embereket érdekli, kevésbé egy nem is alkalmazott vagy sosem betartott túlóralimit. Az érdekképviseletek elsődleges dolga a bérek emelésének kiharcolása volna tehát, és kevésbé a munkaidő korlátozása.

A mai napon az ellenzék tovább igyekszik növelni a nyomást újabb kisebb-nagyobb demonstrációkkal, a koffeinmentes kávéhoz hasonlatos félpályás útlezárásokkal országszerte. A tüntetések bázisa továbbra is a legelkötelezettebb ellenzéki szavazók, pedig potenciálisan jóval szélesebb közönség szimpátiájának elnyerésére is számíthatnának, ha az alulfizetett országhoz szólnának — és nem a kormányhoz. Ha a rivaldafény helyett a társadalom elvesztett bizalmát igyekeznének visszanyerni.

Érdekes történelmi adalék egy korábbi műsorból, Farkas Attila Mártontól és Puzsér Róberttől a '68-as párhuzam: a háború utáni nyugati társadalmakban az "igazi" tehát új-baloldali mozgalmaknak már nem sok köze volt a munkásosztályhoz, szinte kizárólagosan az értelmiség és a diákság lázadásának lett a némileg l'art pour l'art ideológiai kifejeződése.  A polgári társadalommal szemben leginkább jólétben és békében élő polgárai lázadtak fel. Az alkalmazotti rétegek inkább jólétük növelésére, megélésére vagy megvédésére fókuszáltak. Ilyen munkások nélküli munkásmozgalmat láthatunk ma is a budapesti és vidéki utcákon, főutak mellett. A munkásosztály lényegében ma jobboldali világszerte. Nálunk a kész átverés jellegű államszocialista diktatúra miatt ez nem is csoda.

Az összellenzéki vak tyúkként megtalált politikai téma, egy jóval fontosabbat, az életszínvonal kérdését helyezhetné a középpontba. Mivel ez elmarad, ezért ez továbbra is inkább a kormány "politikai felségterülete" — ráadásul az ellenzék kisebb, de hangosabb felét még ma is alkotó balliberális pártok (az MSZP, az SZDSZ, a Gyurcsány-párt, a Bajnai-párt, pláne a Bokros-párt, a nemrég az európai liberálisokhoz csatlakozó Momentum) aligha lehetnek hiteles szószólói a bérfelzárkózásnak.

Mivel saját holdudvaruk liberális közgazdászai az emelkedő hazai bérekben ma is inkább veszélyt, mint szükségszerűséget vagy esélyt, ne adj isten fő gazdaságpolitikai célkitűzést látnának. (Ahogy azt véleményem szerint nemzeti konszenzusként illene látni...)

Aközben a "rabszolgatartással" vádolt kormánypárt valójában többet tett magáért a bérfelzárkózásért, mint bármely előbb felsorolt liberális ellenfele: a minimálbér jelentős emelései mindháromszor a Fidesz-kormány alatt történtek :

2000: 25500 Ft
2001: 40000 Ft
2002: 50000 Ft
2010: 73500 Ft
2012: 93000 Ft
2017: 127000 Ft
2018: 137800 Ft

Az előbb említett liberális szakértők pedig közben mindig a szívükhöz kaptak — a választók zömét nem ők adják egyébként. A parlamenti képviselettel vagy kutatóintézeti igazgatói állásokkal nem, maximum blogokkal rendelkező hazai újbaloldal persze azért máshogy reagált. Logikus tehát a demonstrációk mellett vagy ellenére a balliberális politikák további visszaszorulását is várni. A jobboldali kormány baloldali ellensúly nélkül, saját kénye-kedve szerint építgetheti tovább politikai rendszerét, csak évek vagy évtizedek múltán fog elakadni majd a jólét után jogokat is követelő polgárság ellenállásában. Egyelőre én erre tennék és nem a tüntetések sikerére.

Persze újra lehetne fogalmazni a dolgozói szegénység és a bérunió témáját is. Nem szabad visszaretteni a kezdeti kudarctól. Az ellenzéki nyomásgyakorlás (pláne a kellő irányba) nagyon is szerves része a demokrácia mechanizmusának. Míg nyilván a kormány közvetlenül tud cselekedni, addig az ellenzék dolga indirekt eszközökkel befolyásolni az ország politikáját. Viszont mindkettő egyformán számonkérhető. 

Jó tüntetést mindenkinek!

A kiló nem százat jelent.

A szerző szolidaritásból a Vasas-szakszervezet tagja, és javasolja mindenkinek, hogy lépjen be.

Tavaly több, mint 300 ezren olvastátok a posztjainkat és közel ezren töltöttétek ki a felmérésünket! Köszönjük! Lájkolj, kövess minket a Facebook-on és támogass a Patreon-on!