Kálmán Olga élő adásban nem vette észre: az LMP erősödött, amíg ő a lejáratásukon dolgozott

2018. július 27. - A kiló nem százat jelent.

 

lmp_ero_so_dik_leja_rato_kampa_ny.png

Kálmán Olga behívta Závecz Tibort, a Závecz Research közvéleménykutató igazgatóját, hogy az új HírTV tulajdonos igényeinek megfelelően prezentálhassa a Jobbik csúnyán megszenvedi a pártszakadást. Szegény Jobbik immár HírTV-je nem lévén ugyanúgy csak elszenvedője a képernyőn túlról az eseményeknek, mint az LMP, aminek fegyelmi eljárásait oly bőszen és amúgy szokatlanul felkészületlenül kommentálja a műsorvezető — minden nap. Fáradhatatlanul hozzájárulva ahhoz a szinte minden balliberális lapban hónapok óta folyó lejáratókampányhoz, amihez persze az LMP bőségesen szolgál munícióval bázisdemokratikus belső folyamatain, szivárogtatóin, a szinte teljes tisztújítás vagy a szabályok betartatása miatt besértődött és távozó tagjain keresztül. 

Ez önmagában a magyar politikában és az azt néha uralni látszó magyar médiában szokásos dolog lenne. 

Igen ám, de míg a műsorvezetőnő a rájellemző éles szemmel kiszúrta legutóbb, hogy vendége, Csárdi Antal (LMP), annak a megszavazott alapelvnek a híve volt, hogy az LMP-nek nincs kinek a javára visszalépnie, mert az MSZP-DK és a Jobbik is rosszabb és vállalhatatlanabb alternatívát nyújtanak, éppen ő lett az egyedüli  haszonélvezője azoknak a visszaléptetéseknek, amiket az MSZP-P oly nagyon sürgetett — az LMP-társelnökökkel együtt...

Mint írtuk: Csárdi bírta legtovább a chicken-game-et. Nem sötét szobákban a választók feje fölött folytatott, eleve előnytelen kupeckodással, az LMP-t csak megalázó "tárgyalásokon" könyörögte ki a bukott balliberálisok támogatását, a választók többségét a bohózattól való távolmaradással nyerte el. Fölényesen legyőzve a Fidesz magabiztos jelöltjét, szemben sok más olyan képviselőjelölttel, akiknél volt egyeztetett koordináció.

Csárdi stratégiája tehát igazolást nyert: egy jobbratolódott országban, egy mindig is jobboldali kerületben csak azzal a politikával lehet nyerni, amelyik nem kompromittálja magát a választók által toronymagasan elutasított balliberális pártokkal.

Kálmán Olga viszont azt nem veszi észre, hogy míg szorgalmasan és minden sajtóetikát félredobva dolgozik az LMP lejáratásán olyan baliberális orgánumokkal karöltve, amelyeket az ATV-hez és a HírTV-hez hasonlóan ugyanúgy fideszes (ex)oligarchák pénze és állami hirdetések tartanak fent obskurus módon, az LMP az elmúlt két hónapban minden erőfeszítésük ellenére erősödött.

Míg a választások előtt alig mérték 4-5-6%-ra egyes intézetek, a választásokon 7,34% ért el a párt és megelőzte a DK-t, most a májusban mért 6%-ról júliusra a ZRI mérései szerint kb. 7%-on állnak. (A ZRI weboldalán 6-5%-on ingadoznak a biztos pártválasztók körében, ami édesmindegy.) Vagyis kb. most az úgynevezett "ellenzéki" apátia közepette is sikerül mérni azt a támogatottságot, amit a választásokon mértek vagy elért a párt...

Továbbra is meggyőződésünk, hogy a támadások néha kifejezetten jól jönnek. Jól jött a Fidesznek is, de ez tornázta fel a szélsőjobboldal népszerűségét is a nulláról 20%-ra és most ezek a gyakran nemtelen támadások segítik azt a magyar zöld pártot is, amelyik rendezve sorait, új vezetéssel és remélhetően végre kiforrottabb irányvonallal folytathatja útját a magyar politikában. Egy biztos, bármi is a balliberálisok célja, az LMP jövőbeli szövetségi politikáját már eleve eldöntik ezzel a lejáratókampánnyal: A nyilvánosság előtt gyomorforgató lenne ezek után is az LMP segítségét kérniük újra és újra elbukó politikusaik parlamentbe — és az MSZP által is megszavazott megemelt képviselői fizetéshez — juttatásáért. (Nyugi: fogják.)

Egészen addig amíg végleg kiesnek, mint Kálmán Olga másik két állandó bukott politikus vendége: Herényi Károly és Szalma Botond, akiknél jobbat eztuán rögtön ki mást kereshetett volna meg megbeszélni Moldován László (LMP) etikai bizottsági elnök elleni legfrissebb fegyelmi ügyét, amit nyilvánvalóan szándékosan említ kizárásként tökéletesen félrevezető módon (és röhögve) mindkét bukásban és parlamentből való kiesésben igen tapasztalt interjúalanya. A Dávid Ibolya Bokros Lajosos ámokfutását is végigasszisztáló ex-MDF-es politikusról annyit érdemes megjegyeznie az utókornak, hogy pár éve MLM-céget alapított közösen Lamperth Mónika bukott MSZP-miniszterrel.

A céget egyébként hatmillió forintra bírságolták, ahogy arról a 444 beszámolt, de Kálmán Olga tévéi persze nem, ahogy azok a balliberális médiumok sem, amelyek állami hirdetésekben részesülnek. Herényi Károlyékat azért meszelték el egyébként, mert gyógyító hatásúként tüntették fel az általuk forgalmazott alaszkai áfonyát és lazacot! Hát most mondja meg nekem valaki, hogy ki alkalmasabb ennél a figuránál, hogy hitelesen kárörvendje végig és fújhassa fel az LMP most valóban aktuálissá vált, amúgy bagatell fegyelmi ügyeit s egyébként ennek megfelelően enyhe büntetéseiket, amit velük együtt még mindig mi is tátott szájjal figyelünk kívülről, mert a magyar poltikában először vonnak felelősségre pártvezetőket. Szerintünk ráférne többre is.

Nyomj egy lájkot, ha te is felelősségre vonnád az összes, szabályt megszegő politikust!

Köszönjük! A kiló nem százat jelent.

Amúgy nagyon szeretnék már ehelyett olyan unalmas, senkit sem lázba hozó dolgokon filozofálgatni, mint a legutóbbi A közélet elviselhetetlen könnyűségéről írt poszt, arról hogy “a magyar nyelv hungarikum.” A kiló nem százat jelent. Magyar az, akinek fáj a nemzeti dohánybolt. Bezzegországban bezzeg nem bezzegeznek. Miként talákozik Hamvas Béla, Spiró és Kundera egy Tiltott Csíki Sörözőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr614145489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anselmo 2018.07.27. 21:51:02

Első!
"A nyilvánosság előtt gyomorforgató lenne ezek után is az LMP segítségét kérniük"
Márpedig a balliberális oldal biztosan nem csinál olyat, ami gyomorforgató :)
Egyébként tényleg nem, mert nem kérni fognak, a hazai politikára inkább a fenyegetőzés jellemző, s elmagyarázzák, ki vagy, ha nem az ő pártjukat fogod.

,, 2018.07.28. 08:05:17

Kedves szerző, most egy olyat fogok mondani, amin valószínűleg röhögni fogsz, pedig szerintem igazam van:)
szóval szerintem: az ábrán a hírtévések bakiztak, és felcserélték a DK és az LMP adatait.
ha megnézed itt:
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2061/20613/206132/20613283_f51b4b373257ba8ab04b928d4a438a13_t.jpg
látható, hogy az adatok ugyanazok, csak az LMP/DK név van a Kálmán Olgásban felcserélve, és Závecz úr is nyilatkozatai is ezt támasztják alá, hogy a DK a 7%, az LMP az 5%.
(amúgy ennek az 1%-os csökkenésnek nincs jelentősége, lásd Jobbik, na ott már van miről beszélni)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.28. 08:09:44

@,,: Nem röhögök rajta. Magam is kiszúrtam. Olga nem szúrta ki: Míg a választások előtt alig mérték 4-5-6%-ra egyes intézetek, a választásokon 7,34% ért el a párt és megelőzte a DK-t, most a májusban mért 6%-ról júliusra a ZRI mérései szerint kb. 7%-on állnak. (A ZRI weboldalán 6-5%-on ingadoznak a biztos pártválasztók körében, ami édesmindegy.) Vagyis kb. most az úgynevezett "ellenzéki" apátia közepette is sikerül mérni azt a támogatottságot, amit a választásokon mértek vagy elért a párt... — Azt persze nem tudjuk, ki mikor mit cserélt fel, mert a DK, LMP vagy LMP, DK sorrendet, ami a bolhák magasságversenye amúgy a választásokon az LMP nyerte, de az összes mérésben a DK. Most itt a képernyőn visszaelőzött az LMP. De mindegy, hogy 5-6-7%, ahogy 1% változás sem trend ugyebár. Ahogy arra egy másik kritikus rámutatott.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.28. 08:12:36

@,,: De azt hiszem elfogulatlanul kijelenthetem, hogy a Jobbik 30%-os csökkenése egy hónap alatt tökéletesen valószínűtlen. Mind az adás, mind a ZRI felmérése egyetlen hazugsággyár terméke. Igazolni nem tudom. Csak sejtem. De az észrevételed jogos és többen erre jutottunk, ettől még az észrevétel érvényes. Ahogy az is, hogy Olga minden lejáratókampánya ellenére az LMP népszerűsége nem változik. Lehet nem kéne ebbe ennyi energiát fektetni, mert a végén már én se fogom nézni a műsort.

Hajdú Peter 2018.07.29. 00:09:17

"Kálmán Olga élő adásban nem vette észre: az LMP erősödött, amíg ő a lejáratásukon dolgozott"

Nincs ebben semmi kulonos. Megvaltozott a Hirtv tulajdonosa, tehat mostantol Kalman Olga mar az ellenzeket tamadja pont ugy, ahogy eddig a fideszt tamadta.

chrisred 2018.07.29. 01:17:57

A Závecz decemberben és januárban 7%-ra mérte az LMP-t, most 5%-ra. Ez aztán az erősödés! Csárdi meg azért tudott nyerni, mert az összes ellenzéki jelölt visszalépett a körzetében. Nehéz megérteni, miről szól ez a bejegyzés, talán a kollaboráció szépségeiről?

chrisred 2018.07.29. 01:33:56

@chrisred: Amúgy a Századvég februárban 10%-ra mérte az LMP-t, a Nézőpont márciusban 9%-ra.

funfun 2018.07.29. 05:28:17

Mikor elempések dolgairól van szó, a Benny Hill show zenéjét kellene alávágni. Schmidt Mariska vett a fiának egy pártot.

multifarkukutya 2018.07.29. 05:44:14

Lehet Menni a Picsába...

jános515 2018.07.29. 06:23:00

Annyira megerősödött, hogy még mindig keresik, hogy hová lett ! Hölgyek, urak ! Nem kell az lmp-t lejáratni, saját magát járatta le ! De van még lejjebb is, csak ki kell várni !

BiG74 Bodri 2018.07.29. 06:27:26

Erősödik? Bolond komédiát játszva osztódik, hogy aztán négy év múlva, ismét megossza az amúgy is gyatra ellenzéket. Addig is minden hír ami velük foglalkozik, csak jót tesz nekik.

Venesz 2018.07.29. 07:44:14

Ha megnézzük a grafikon kék oszlopait, az látszik, hogy a kormánypárton kívül az összes többi (ellenzéki?) párt még összeadva (bár annak semmi értelme) is kevés, mint macisajtban a brummogás. Innentől nincs nagy jelentősége, hogy melyik lett 6-ból 5, vagy 6-ból 7. Mert a kettő együtt ugyanúgy csak 12, mint eddig.

Szilárd Farsang 2018.07.29. 08:03:57

Sok mindent mértek a közvélemény-kutatók a választás elott is aztán még sem úgy lett. Ez a Fidesz azert tud sikeres lenni, mert ilyen ellenzéke van. Ezekre épeszű ember nem szavaz, látva azt, hogy mit művelnek a választási vereség után. Ezekre mindent lehet építeni, csak ép jövőt nem. Ahogy a Fideszre sem. Nem baj toporgunk még pár 10 évet, addig is az urak, hölgyek kól szórakoznak a parlamentben a mi pénzünkön.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.29. 08:28:39

Én imádom Olgát. Ahogy nyomja teljes beleéléssel a ballib lemezt, a tényektől nem zavartatva magát - ez már mestermű. Ráadásul antifeminista nő a gyakorlatban, azaz mindig ügyel a külsejére, szóval látványnak kellemes.

A legszebb pillanatok a beszélgetéseiben, amikor a meghívott vendég bármiben eltér a ballib kánontól. Az ilyen dolgokat Olga személyes sértésként éli meg, ilyenkor durcás kamaszlánnyá vedlik vissza, akinek nem vették meg szülei a vágyott ruhát.

Az ATV-n a Krug Emília próbálja utánozni az Olgát, néha be is jön neki, de fiatalabb, így még nem érte el a nagy mesternőt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.29. 09:02:08

@Hajdú Peter: nekem úgy tűnt korábban se nagyon szerette a Kálmán Olga fémjelezte média az LMP-t, mert nem sikerült maradéktalanul bedarálni a koordinációba.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.29. 09:08:26

@chrisred: mint írtam, volt aki kiejtette. De semmi rosszhiszeműség. 3%-os hibahatárnál a 4%-7%-10% valóban "ingadozhat"... Nem szeretném, most az elmúlt év összes adatát idemásolni: m.blog.hu/ki/kilonem100/image/screen_shot_2018-07-10_at_10_10_49.png

morph on deer 2018.07.29. 09:09:18

@Antlfinger Edvárd:
“...mert nem sikerült maradéktalanul bedarálni a koordinációba.”

Nem azért.
Azért nem, mert helyezkedő, képmutató kollaboránsok. Ez épp elég hozzá.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.29. 09:11:01

@Szilárd Farsang: minden úgy lett, a Fidesz nagyarányú győzelme biztos volt. Egyetlen meglepetés: az LMP-ből többen kértek, mint a Gyurcsánypártból. Bár ez csak azok számára lehet leglepetés, akik nem ismerik Gyurcsány Ferencet eléggé. :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.29. 09:11:55

@morph on deer: értem. Kicsit sértődöttnek tűnsz, mert petrezselymet árulsz? :D

morph on deer 2018.07.29. 09:27:39

@Antlfinger Edvárd:
Az egyetlen dolog ami ajánlatos lenne, és - akár működhetne is, - hogy hagyni egy kicsit, hogy megpróbálják rendezni a soraikat, hátha kinő valami értelmes dolog ebből a jelenlegi zagyvaságból.

Ez az állandó bizonygatás legfeljebb visszatetszést szül.

Az LMP meg a “Szél kormány” megdolgozott a közutálatért, saját erőből. Külön lejáratásra nincs szükség, megtették ők maguk.

Most meg az az időszak van, aminek a végére kiderülhet, hogy vállalján e a “viktorka kisvsegítőtársa” szerepet továbbra is, vagy netán helyreáll pár gerinc és egy konstruktív párt éled fel a zűrzavarból.

Ezek a segítő szándékú irományok csak egy kétségbeesett próbálkozást mutatnak, hogy másra kenjék a jelenlegi helyzet okát, semmi egyébre nem alkalmasak.

Mindenki tisztában van vele, hogy hányadán áll az LMP-vel, meg az “anyai szeretettel”, a “baráti figyelmeztetéssel”, - ezt már nem érdemes magyarázgatni, egészen világos.

És ezen a helyzeten Olga már semmivel nem tud rontani, maradjunk annyiban.

Szóval hagyni kéne kicsit az erőlködést, mert ez jelenleg inkább kontraproduktív mint bármi más.

morph on deer 2018.07.29. 09:40:15

@Antlfinger Edvárd:
“...mert petrezselymet árulsz? :D”
:)
Már mind elkelt!

Egyébként valóban rosszul esett, hogy egy jobb sorsra érdemes csapatról kiderült, hogy semmivel sem külömbek azoknál, akiktől olyan görcsösen próbálnak elhatárolódni, és ez igazi csalódás volt.
Most, hogy az okokra is van némi rálátás, a helyzet még rosszabbodott is, már ami a véleményemet illeti.

Viszont én előre szoktam nézni, arra utal a fenti hsz. is, nem mindenáron visszafelé, de ez nem jelenti azt, hogy jó néven veszem a múlt átfestegetését.

Legyen meggyőző az elkövetkező idő, és lépjünk már túl a bizonyítvány(ok) magyarázgatásán.

Ideje lenne, mert viktorka már köszörüli a (fa)kardját és kászálódik a (hinta)lóra, csatára készül, hazai pályán is.
Neki nem elég a kéthermados győzelem, ugyebár, mivel neki soha semmi nem elég...
Tehát lenne mivel foglalkozni, a felcserélt diagram-ábrákon túl is..!

chrisred 2018.07.29. 10:18:08

@Antlfinger Edvárd: Lehet, hogy így volt, de általánosan megfigyelhető tendencia volt az LMP erősödése a választást megelőző fél évben, párhuzamosan a bizonytalanok arányának csökkenésével. Tavaly júliusban a Závecz 38%-ot mért, februárban 30%-ot, most júliusban újra 37%-ot. Nekem ez azt valószínűsíti, hogy az LMP-nek hatalmas esélye lehetett volna azok közül jelentős számú választót aktivizálni, akik mindkét oldalt elutasítják. Akiket az újabb Fidesz kétharmad újra az egész mainstream politikai elitet elutasítják, benne az LMP-t is.

rockjano 2018.07.29. 10:32:19

Van még ilyen párt hogy LMP??? És van neki valami jelentősége??? SEMMI. mondjuk a többieknek sem. Az LMP történései vihar a biliben. Orbánéket semmi-de semmi nem fenyegeti.

AZ LMP ugyanúgy szünjön meg mint az össze többi és tessék egy normális ellenzéket építeni újra kivülről...

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.07.29. 10:39:31

az lmp sajat lejarato kampanyaba kezdett-versenyben az mszp-vel, Ungar (Posze) Peter velhetoen szandekosan zuhano palyara allitotta a partot fideszes sugallatra.

BiG74 Bodri 2018.07.29. 10:51:34

@rockjano:
Miért kellene a pártoknak eltünni? Csak azt kellene felfogni, hogy jelen helyzetben nem tudják hozni a normális pártcélokat. Sem hatalomra nem tudnak törni, sem a választóik akaratát nem tudják képviselni. Súlytalan jól fizetett bohócok lehetnek maximum. Fel kéne végre fogni, hogy a választók felé azt közvetítsék, hogy jelenleg az ideológiai különbségek ellenére, az ellenzéki pártok összefogása nélkül nem lehetséges a fityisz leváltása, és a választási rendszer megváltoztatása, a fityiszes kleptokrácia elszámoltatása. Az összefogás nélkül jelenleg az ország választóképes lakosságának a fele megy a kukába.
Az lmp, meg jobbik politikusai pont azt mutatják éppen, hogy semmit nem tudnak az országról, csak a saját kis karrierjükről, és boldogulásukról van elképzelésük.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2018.07.29. 11:32:01

@Antlfinger Edvárd: "az LMP [...] amúgy bagatell fegyelmi ügyei" kívülről nézve arról szólnak, hogy adminisztratív eszközökkel próbálja a párt szabályozni azok körét, akik pozícióhoz juthatnak/hozzáférhetnek a húsosfazékhoz. Erre már volt példa az LMP történetében: index.hu/belfold/2012/12/15/schiffer_coki_lmp-s_platformoktol/
Most se más a politika - más kérdés, hogy ezt a párttagok hogyan élik meg.

Gyárfás 2018.07.29. 11:44:19

Ha alapos LMP kollaboráns lennél és nem ilyen hőbörgő akkor nem Kálmán Olga képernyőjén rugóznál hanem simán megyitnád a Závecz oldalát ahol látnád, hogy mekkorát bukott a pártod azon, hogy mindenki számára nyílvánvalóvá vált, hogy az LMP nem valami progresszív 21. Századi párt hanem lefizettt idióták gyülekezete aki áprilisban simán feláldozta az országot.

5perc 2018.07.29. 11:45:46

A szerző 5x írta le, hogy balliberális, ami így valszeg gonoszabb, mint Hókuszpók. De az egész értelmetlenné válik ettől, mert Kálmán Olgát beleérti, a 444-et meg nem. Mi a fa.om az a balliberális ma Magyarországon? Sosevót!

BiG74 Bodri 2018.07.29. 12:02:02

@5perc:
Nem lényeg, ma ez a hívó szó, a balliberális! Akármi is legyen, vagy akárki amire fogják.

dare 2018.07.29. 12:45:31

Csárdi stratégiája 1 db körzet.
Ennyit nyert vele az Lmp.
És ez is ilyen embereknek köszönhető, mint Fekete-Győr, Juhász, akik azért eldönthetik a pártjukban mit is akarnak csinálni, Naszályi helyett meg eldöntötte a kialakult helyzet miatt a pártja.
A mostani választáson az Lmp lehetett volna a mérleg nyelve (+ a többi kicsi párt), több körzetet eldönthettek volna a szavazóik a billegő körzetekben. Az Mszp-Dk és a Jobbik még a hideg koordinációra sem volt hajlandó egymás ellen, tehát csak azok tudtak volna most javítani a helyzeten, akik mind a két oldalnak adhattak engedményeket.

Önfeláldozás azokért, akik nem nézik őket semmibe?
Nem éppen, mivel nem 50-60 vagy 80 körzetben kellett volna visszalépniük, hanem csak a szorosabb körzetekben, ami úgy 20-25 környékén volt.
Ezzel elmondhatták volna magukról, hogy amit ők tehettek a körzetek megnyeréséért, azt ők lehetőségeikhez mérten megtették.

Ez az amit nem ért meg Csárdi, meg a többi vele azonos hullámhosszon lévő párttag vagy Lmp-s szavazó, hogy ezzel nem buktak volna szavazókat, sokkal inkább nyertek volna vele.
Persze ezt az elméletet az égadta világon semmi nem igazolja, ezért még mindig védhető az az álláspont, amit ők képviselnek (sünik).
Az ország viszont bukott vele.

Mindent meg kellett volna tenni a Fidesz hatalmának a korlátozásáért, amit a választók meghàláltak volna azoknak, akik ezt a lépést megteszik.

Az ellenzéki szavazók jó része tisztában volt vele, hogy ezt a választást a Fidesz fogja megnyerni.
A győzelmük nagysága volt csak kérdéses.
2/3-al?
Feles többséggel?
Esetleg koalícióra kényszerülnek?

A választ már tudjuk, ami pont annyira kiábrándító, hogy nem érdemes Kálmán Olgát elővenni azért, ha kicsit köszörülni akarja a nyelvét a párton.

A sünik önként áltak céltáblának, nem kell csodálkozni, ha ezért néha eltalálják őket.
Mindenesetre az jól látszik mennyit tanultak az egészből...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.29. 16:05:33

@Gyárfás: nyilván ha olvastad a cikket, akkord megtaláltad belinkelve. Ott stagnálásként írja le a ZRI az LMP népszerűségének alakulását.
:p
1% plusz csgy mínusz édesmindegy ugyanis.