Karácsony a baloldal kedvence, jobboldalról csak Puzsér tudna szavazókat szerezni — Felmérés

2019. január 04.

Indul a szocialisták rendezte főpolgármesteri előválasztási bohózat! És Indul Karácsony Gergely, korábbi MSZP-P-s miniszterelnök-jelölt, zuglói polgármester. Hát izgultunk rendesenKarácsony Gergely indulását sokáig lebegtették. Fene tudja miért. Kérette magát, vagy esetleg erre is csak hagyta magát rábeszélni, mint ahogy a miniszterelnökséget se akarta — nincs ezzel gond, mert nem is is lett egyébként miniszterelnök.

Eddig azon lehetett volna poénkodni, hogy egy ilyen teljesen légbőlkapott előválasztásnak, amit a balliberálisok maguk(nak) rendeznének meg az egész ellenzék nevében, kb. annyi megbízhatósága lenne, hogy akár egy Puzsér Róbert hasonmásversenyt is rendezhetnének: azt is képesek lennének megnyeretni/elcsalni akár Kósáné Kovács Magdával is. A legalább a hasonmásversenyen komoly esélyekkel, amúgy az esélytelenek nyugalmával induló Sermer Ádám (a Liberálisok jelöltje) és Puzsér Róbert az LMP által is támogatott független jelölt legnagyobb megrökönyödésére. Utóbbi nem is hagyja persze.

karacsonyatv.jpg"Faszért hagytam magam rábeszélni megint." Upsz ezt elírták.

De ehelyett rögtön erős kezdéssel sikerült beindítani a rekeszizmainkat, magának a szocialista-párbeszédes favoritnak: Karácsony a Partizán című facebookos élő adásban azt is bejelentette, hogy megméretteti magát az ellenzéki előválasztáson, az első, és a második fordulóban is. (Index.hu)

"Az első és második fordulóban is!" (Sic!) Magyarán nem csak az indulását jelentette be, de ezek szerint az első forduló eredményét is: megnyeri és rögtön megy a másodikra, ahol előre egyeztetve várja maga mayorPuzsér —amit mint szisztémát egyébként egyáltalán nem lehet érteni. Azt hiszem kevés kevésbé bizalomkeltő üzenetet lehetett volna megfogalmazni az eddig járatlan útnak számító és mindenki (más) által jogos gyanakvással fogadott ellenzéki főpolgármesteri "előválasztáson". (Amin egyébként a Fidesz szavazóinak 37%-a venne részt egy másik felmérés szerint!)

Még Krekó Péterék Political Capital-ja is ezt posztolta, ami nem sok jóval kecsegtet:

A viccet félretéve — mert ez amúgy kicsit sem vicces — Karácsony jól sejti: valószínű bárkit kenterbe verne a szétesett szocialistáknál. Az indulását szerény ám manipulatív előkampánnyal már tavaly megkezdő Horváth Csaba ezzel próbálkozott:

Hát baromira nem bontotta ki a teljes igazságot a mi Csabánk. A térkép sugalmazása szerint Budapest kétharmada szocialista színű, pedig nem az már rég, osztoznak a DK-val, az Együttel, az LMP-vel és a Párbeszéddel is még az éppen megcsípett egyénikben is, lásd akkori írásunkat...

Horváth Csaba évvégi házi és nemreprezentatív kutatásunk alapján, amit 911-en töltöttetek ki még saját pártja szavazói körében sem számít esélyesnek: az LMP-ben nevelkedett párbeszédes Karácsony Gergő a szocialisták és a DK-sok kedvence. Még úgy se, hogy a felkínált jelöltek közül többet is bejelölhettek a válaszadók. Így akár egyszerre Horváth Csabát, Karácsony Gergőt vagy épp Kálmán Olgát is, aki egyébként felmérésünk szerint a balliberálisok titkos fegyvere lehetne, ha meglepetést akarnak okozni, mert hát azt Karácsonnyal másodszor már elég nehéz lenne — akkor is csak 11.9%-ot értek el, ami elég sovány remény az amúgy Orbánnál és a Fidesznél is népszerűbb Tarlós Istvánnal szemben. Egyébként a legfontosabb tanulság, hogy bár az ellenzéki túlsúlyú kitöltők között valóban nem sokkal, de Karácsony Gergely tűnt esélyesebbnek Puzsér Róbertnél, de egyikőjük sem számít abszolút favoritnak. Magyarán: elég sokan utálják már Karácsonyt és hát Robi sem az a mindenki kedvence. Mindkettejüknek jelentős az elutasítottsága. Olykor még saját pártjukban is. Aminek mélyelemzésére nincs most mód. (Röviden: az ellenzéki választók nem szeretik a pártjaikat és a politikusaikat. Puzsér pici előnye, hogy annyira nem tartozik az utóbbi kategóriába, de politikai véleményvezér és nem egy szimpla celeb.)

Megdöbbentő: bármelyik ellenzéki vagy független jelöltről van is szó, az elutasítottság ("Sosem szavaznék rá") a meghatározó értékelés — egyedül a legnagyobb választói tömb, a Fidesz bázisa áll ki egységesen Tarlós István mögött, de szükség esetén Pokorni Zoltán vagy Kocsis Máté mögött is felsorakoznának 75-82% arányban. A szavazók másik felét jelentő ellenzéki térfélen ilyen integratív jelölt nincs, mindenkit többen utálnak, mint ahányan igazán szeretnek: még a Macaulay Culkin-mosolyú Karácsony Gergelyt is. Népszerűségről beszélni igazából nem lehet. 

Az ellenzéki és bizonytalan, egyéb szavazók közül:

  • Karácsony Gergely: 23.2% szavazna rá — 24.3% sosem szavazna rá.
  • Puzsér Róbert: 18.6% szavazna rá — 40.3% sosem szavazna rá.
  • Kálmán Olga: 17.8% szavazna rá — 29.2% sosem szavazna rá.

A kormánypárti szavazók közül:

  • Tarlós István: 72.8% szavazna rá — 3.5% sosem szavazna rá.

Ha az a kérdés, hogy melyik ellenzéki jelölt tudná legyőzni a Fidesz jelöltjét, akkor a válasz leginkább Puzsér Róbert lenne, mert a Fidesz, a Jobbik, tehát a jobboldal és persze az LMP szavazói között ő számít kedveltebbnek Karácsonynál. Ha a régi és eddig mindig biztos bukó recept szerint főzünk, hogy aszerint választunk ki képes leginkább megmelengetni a szocialisták választói bázisának számító nyugdíjasok szívét, akkor Karácsony a tuti befutó, való igaz, de csak a szocialisták házi "előválasztásain" — abból szerintem akárhányat megnyerne most. Emlékeztetőül 2014-ben Bokros Lajos csodafegyvere csúnyán besült Tarlóssal szemben — pártja, a MoMa pedig 2018-ban 0%-kal leszerepelt a választásokon (legalább nem fogjuk keverni a másik neoliberális párttal, MoMo-nak becézett Momentummal).

Persze Budapest, ha merészen ébred egy reggel, kipróbálhat egy eddig kipróbálatlan utat is. Veszteni való most nincs. Karácsony biztos nem fog nyerni. Esélytelen Tarlóssal szemben. Nem is az az igazi tét, hogy Tarlós marad-e, hanem, hogy Budapest-e marad ugyanaz a szürke, szmogos posztszovjet-posztszocialista város, aminek nem sok jövője van, vagy kap-e végre egy új alternatívát és elindul egy élhetőbb, tisztább levegőjű, zöldebb város irányába valahol a 21. századi Európában...

De lássuk hogyan osztályozták a potenciális jelölteket összesítve és a pártok szavazói szerinti bontásban:

fopolgarmesterek.png

 

fo_polga_rmester_fideszesek.png

fo_polga_rmester_jobbikosok.png

fo_polga_rmester_lmp-sek.png

fo_polga_rmester_egyebek.png

fo_polga_rmester_momentumosok.png

fo_polga_rmester_kutyapa_rtiak.png

 

 

fo_polga_rmester_dk-sok.png

fo_polga_rmester_mszp-sek.png

fo_polga_rmester_pa_rbesze_desek.pngA színek az Awesome Table által generáltak és néha megtévesztőek, elnézést. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr3614536316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemere16 2019.01.05. 21:53:16

Karácsonyt el kellene felejteni, ha az ellenzék nem akar támadási felületet adni a fidesznek. Zuglóiként írok. 2 probléma van. 1.Támogatja az Olimpia megrendezését. 2. Ez a nagyobbik baj. A pillangó parki beruházást versenyeztetés nélkül egy pályázóra írták ki. 250 millió forintról közel 600 millió forintra tornázták fel a költségeket. Az átlátszó.hu írt erről az ügyről. A Sargentini jelentés pontosan az ehhez hasonló ügyeket rója fel a fidesznek Ha jó indulatú akarok lenni Karácsony nem saját zsebre dolgozott, hanem piszkosul befolyásolható.

mindbender2 2019.01.05. 22:04:16

Vajon miért nem lehetett egységes színkódokkal dolgozni?
Ez így egy katyvasz baszki, a szerzőn kívül senki se fog nekiállni bogarászni.

Meg ad egy jó adag előítéletet a szerzővel szemben is, ha ennyit képes kihozni a diagramokból, akkor nagyon komoly lehet a többi munka is. Ahogy esik...

mindbender2 2019.01.05. 22:05:33

@Nemere16: Hát persze, biztosan csak átverték ezt a jótét lelket.

Nemere16 2019.01.05. 22:11:49

@Gyorgy007: Ugye itt most a főpolgármester választásról van szó? A fővárosban tavasszal mi is volt az eredmény?
18 választó kerületből 12-ben az ellenzék nyert, 6-ban a fidesz. A kormánypártnak 6-ból 3-ban éppenhogy sikerült nyernie. Tehát a kérdés: az 1/3 mióta 2/3? Remélem most már tudod merre van az előre!

törppicur 2019.01.05. 22:17:58

2018 OGY listás választás

Fidesz - 38 %
MSZP-P - 18%
Jobbik - 13%
LMP - 11%
DK - 9 %
Momentum - 6%

Az MSZP + DK + Momentum = 35%
Az MSZP + DK + LMP + Momentum = 44%

Azért nem minden adható össze mindennel, egy alternatív valóságban belátható:

NB1 őszi zárás

1. FTC - 39 pont
10. Diósgyőr - 17 pont
11. Várda - 16 pont
12. Haladás - 9 pont

Az erő pozícióból játszó Diósgyőr-Várda-Haladás fölényesen (42>39 arányban) nyerte a bajnokság őszi szakaszát a gyengélkedő FTC előtt.

vajdasagi 2019.01.05. 22:38:48

@Gyorgy007: Egyrészt a hozzászólásodnak semmi értelme sincs: igaz, hogy az ország egy katasztrofálisan nagy tévedést követett el a 2/3-dal, de Budapest nem. Itt arányaiban több a művelt, okos ember, mint az egész országban (beleértve az erdélyieket is a hülye szavazataikkal).

Másrészt persze Tarlós nem is olyan rossz főpolgármester, mint amilyen katasztrofális a minielnökünk. Tehát úgyis Tarlós győz majd és ez rendben is van. Nyilván ha rogán próbálkozna a fityisz színeiben, akkor nem ő nyerne, hanem Puzsér.

Harmadrészt: Puzsér egy művelt és intelligens ember: élmény odafigyelni az interjúira. Én rászavazok majd, és nem bánom majd, hogy mégiscsak Tarlós győz. Hát ennyi.

Gyorgy007 2019.01.05. 22:43:41

@vajdasagi: Magyarázhatod ezt a katasztrofális 2/3 ot. De ez volt azeredmény 2014 ben és 2010 ben is. 2006ban is a fidesz kapta a legtöbbet, de mszp+szdsz nagyobb volt. 2002 ben az MSZP 1% al kapott többet mint a Fidesz. Szóval lehet magyarázni a bizonyítványt, de 10 éve keményen a fidesz kapja a legtöbb szavazatot az országban.

hm? Ennek fényében bármilyen tüncike néhány hónappal a választás után elég nevetséges.

nick papagiorgo 2019.01.05. 22:54:30

@vajdasagi: nem akarok senkit megbántani, de nem igazán hinném,hogy több lenne arányaiban a művelt, okos ember. Némelyek szerint az ún "budapestiek" jó része pl. idióta birka, aki azt hiszi, hogy ő a nagyvárosi, meg az ész, közben bunkóbb, mint egy falusi. A hajléktalanok 99%-a is pl. Budapesten él, van egy csomó"feljött csöves" stb.

Fogalmazzunk úgy, hogy (a nagy számok törvénye alapján) mennyiségileg több művelt/okos, de mennyiségileg ugyanúgy több hülye/bunkó ember is él Budapesten.

Ehhez amúgy a szavazásnak (bármilyen szavazásnak) így egy az egyben nem sok köze van: A Fideszen és a jobbikon kívül semmilyen párt nincs jelen vidéken (vagy ki sem építették a vidéki szervezeteiket, vagy a pénzhiány stb miatt elsorvasztották azokat), tehát vidéken pl. sose fognak tömegesen a Momentumra vagy az LMP-re szavazni. A Jobbik meg tipikusan "vidéki" párt, rá meg Budapesten nem szavaznak.

forro44 2019.01.05. 23:16:28

@Gyorgy007: Le a kalappal a kitartásod előtt, ennyire keményen és vastagon a hatalom seggébe belekövesedve már rég láttam embert... De mindenben igazad van: aki a legtöbb szavazatot kapja, az a faszagyerek. Ahogyan a 70-80-as években a HNF-jelöltek, 99,9%-ot, ráadásul akkor kötelező volt szavazni... Úgy látom, most is lenne igény ilyesmire. Köszönjük, György! Harcolj tovább a nemzetvesztőkért - ne legyen kétséged: ez a rendszer is gazdaságilag fog cafatokká szakadni, ahogyan a komcsiké... :-/ Drukkolj, hogy te is jól jöhess ki a romok alól, ahogyan a mostani vezérek jelentős része is akkor alapozta meg a családi vagyont. Ne aggódj, mi, többiek, ezt is álljuk majd, ahogyan az is a mi bőrünkre ment... :-(

Billy Hill 2019.01.06. 00:27:13

@nick papagiorgo: "Egy teljesen jellegtelen ember, kedvesen tud mosolyogni, ennyi." Viszont szép szál magas legény is, és ezt szeresse a nép!

Billy Hill 2019.01.06. 00:28:00

@vajdasagi: Erdélyi szavazat rossz, vajdasági szavazat jó, értem? ;-)

Billy Hill 2019.01.06. 00:33:53

@vajdasagi: "Puzsér egy művelt és intelligens ember: élmény odafigyelni az interjúira." Én is szoktam nézni/hallgatni - sokszor nem értek vele egyet, de szórakoztató és néha elgondolkodtató is mindenképp. Ezért még sok műsort kívánok neki, nagy nézettségűeket/hallgatottságúakat is! De... Amint ő lesz (a.k.a. ha ő lenne) "az egy" nem-jobboldali főpolgármester-jelölt, elég keményen neki fog menni az uralkodó párt. Valószínűleg van pár olyan "narratíva", amellyel el tudnak riasztani tőle szavazókat, de hogy mindent megtesznek majd ebben az irányban, az 110%.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2019.01.06. 01:01:41

Röhely.
- Egy mama kedvence pubi Csabika
- Egy puhány, "ha indul más is akkor én szívesen visszalépek" Gejgő
- Egy labilis idegzetű, bíróságok folyosóján pityergő Hajdú Puha Petyával pereskedő, celebecske.
vs.
- Egy nagy bunkó tapló.
Akkor inkább, én!

morph on deer 2019.01.06. 01:23:38

@Gyorgy007:
“hm? Ennek fényében bármilyen tüncike néhány hónappal a választás után elég nevetséges.”

Ami igazán nevetséges az az, hogy vezéred orbán egyedüli EU-s vezetőként elrepült Brazíliába - mert ott legalább fogadják, - díszelegni, és aután a kutya se ismerte fel! Na ez nem csak nevetséges, de közröhej tárgya!

Erről van szó, lehet nevetni:

index.hu/mindekozben/poszt/2019/01/02/kiderult_miert_orult_annyira_orban_latogatasanak_a_brazil_elnok/

KulcsarJ2 2019.01.06. 03:02:30

Ha mar az idezet sem pontos, akkor a tobbi reszben is elofordulhatnak csusztatasok.
Azt mondta, hogy reszt veszek az elso forduloban, es REMELHETOLEG a masodikban is.

KulcsarJ2 2019.01.06. 03:06:58

ok, az index-tol hivatkoztal. Az index ferditett, de nem kell mindent atvenni.
Szoval Karacsony azt mondta, hogy REMELHETOLEG reszt vesz a 2. forduloban is.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2019.01.06. 03:38:53

@törppicur: Nem akarok beleszülni, de ezek a listás százalékok neked honnan jöttek?
www.valasztas.hu/ogy2018 Mert, hogy nem innen, az biztos.
Fidi:48
jobbik: 19
Mszp:12
Lmp:7
Dk:5,4
Momentum:3

stmarton 2019.01.06. 05:33:57

A cikk bevezetésében célszerű lett volna tisztázni, hogy a szerző szerint kiket takar a baloldali jelző. A libsibolsi nem ér, mert azt csak az egykönyves félműveltek használják. ők még nem hallottak a mélyen vallásos szocdemekről. akiknek az erkölcse vallási alapokom nyugszik.

chrisred 2019.01.06. 06:19:00

@törppicur: Soha nem hallottam még a futballcsapatok koalíciójáról, ellentétben a pártkoalíciókkal.

törppicur 2019.01.06. 07:27:19

@dorian gray:
A szamok onnan vannak Budapest összesen
Azert a listas bp-t vettem, mert az kozeliti jobban a főpolgi valasztast, nem a kerületi képviselők, márha sikerül a jrloltek személyétöl elvonatkoztatni
A listas eredmenyek nem a ballib fölényt adják

n3spr3ss0 2019.01.06. 07:34:12

Egyik sem jó, de Tarlósnál mind jobb.

törppicur 2019.01.06. 07:37:12

@chrisred: a koalició működéséhez kell valami vezető erő is, amúgy csak számtan, ki a fene bizna meg6 db 10%-os pártot kormányzással?
A különböző focicsapatok célja legalább annyira különböző mint a partoké máskent egy párt lennének, ha emléxel, a bennmaradásért (koncért) küzdesbe az is belefér, hogy kiejtsük a másikat, ld egyutt
És akkor még az BLASZ2 győztes Momentum étvágyáról nem is beszéltünk

Gyorgy007 2019.01.06. 07:59:43

@morph on deer: Ha kiszórakoztad magad, akkor húzzunk egy párhuzamot:
www.lokal.hu/2018-12-ciki-merkel-csak-igy-ismerte-fel-a-kormanyfot-foto/

Orbánt nem fogadni szokták, hanem házhoz jönnek: Merkel,Putyin,Netanjáhú,Erdogan

update:
Az, hogy első hack/vicc/szánalom tweet oldalt talált megbocsájtható, különösen, ha nem beszél magyarul. Szerinted beszél magyarul? :)

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 08:30:37

@Mdavid89:

Milyen szóval jó szerinted a ballibeket jellemezni? Miért nem jó rá a "ballib" szó?

nick papagiorgo 2019.01.06. 08:44:09

Azért ez a "nagy öszefogás" is szép dolog, de rejteget ám magában buktatókat:

Az EU-parlamenti választáson nem lehet összefogni egyáltalán, mivel az sima listás szavazás, pártokra. Tehát nincsenek jelöltek, nincs kinek visszalépnie bárki javára, (max ha valamelyik párt el se indul egyáltalán, mert olyan jó fej). Nem tudom, így ki kivel és hogyan akar összefogni.

Azönkormányzati választás ezzel ellentétben csak egyéni jelöltekről szól. Itt lehet(ne) összefogni (mindenhol csak 1 jelölt indul a Fideszes ellen), de itt meg belejátszanak a függetlenek (nem a civil szervezetekre gondolok, egy csomó helyen van, hogy független polgármester vezeti a várost és jól). Illetve az önkormányzati választások általában a személyes ismertségről is szólnak (általában mindenki ismeri a saját polgármesterét ill a jelölteket),egy népszerűtlen figurát az "összefogás a fontos!!!" miatt se fognak megválasztani. Egy további kérdés ugye, hogy ha egy amúgy mondjuk 1%-ot kapó jelölt visszalép, az mennyiben segíti a többieket (tényleg szimpatikus lépés, de valljuk be, amúgy se ő volt a favorit, aki szavazók tömegeit vette el másoktól). Tehát kérdés, hogy ez mennyire lesz hatékony.

Bkkzol 2019.01.06. 09:03:59

@Billy Hill: nem jó egyik sem, de nagykövetségen és konzulátusokon se kellene szavaztatni. Aki nem él életvitelszerűen az adott országban, körzetben milyen jogon kíván beleszólni bármibe is.

papierusz 2019.01.06. 09:07:01

@vajdasagi: Budapesten arányaiban több a művelt ember. Oké. Dobjál már erről egy forrást komám!

Gyorgy007 2019.01.06. 09:16:34

@törppicur: Mint a példa mutatja a csicska gender néppárt lyobbik még Fecót is megbízná, annyira remeg a hatalomért :)

chrisred 2019.01.06. 09:44:58

@törppicur: "a koalició működéséhez kell valami vezető erő is"

Nem biztos, inkább szándék a közös hatalomgyakorlásra. Na, ez az, ami rohadt kevés lenne ahhoz, hogy egy bajnokságban külön induló csapatok összevonhassák a külön megszerzett pontjaikat.

avh 2019.01.06. 09:46:11

@Gyorgy007: Van az a helyzet, amikor már bárkit szívesen megbíznék aki ezt a mocskos jogász maffiát végre sittre vágná. Esetleg a tolvaj holdudvarával együtt.

chrisred 2019.01.06. 09:49:48

@maxval balcán bircaman: De ezzel a szóval kizárólag az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció idején a két párt részéről közhatalmi vagy politikai funkcióban lévő személyeket lehet illetni. Minden egyéb használata hazug és értelmetlen. Például Szili Katalin, bármennyire is nagy kedvenc manapság a Fidesznél, 2002-től MSZP-s képviselőként a parlament házelnöke volt, vagyis ballib.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2019.01.06. 09:52:14

A gunyoros megjegyzéseddel ellentétben karácsony azt is hozzátette hogy akkor indul a második fordulóban ha megnyeri az elsőt.

A grafikonok nagyon nehezen értelmezhetők mert a különböző válaszok különböző színnel vannak jelölve nem egységesek ennek így sok értelme nincs.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.01.06. 09:56:17

@Rébusz: @mindbender2: @Dr. Trejo: @BobAlice: Ha olvastátok a cikket, akkor ott le van írva, hogy készült a felmérés, és valóban engem is zavart az Awesome Tables színhasználata, ami by default megváltoztathatatlan. Nem az én bénázásom. Miért használnék direkt más színeket? Hogy kibasszak magammal? Most komolyan. A színek a válaszok sorrendjét adják meg. Tekintve, hogy a Google Forms-szal és ezzel tudtam dolgozni, illetve ezzel volt két kattintás a munka, hogy megkapjam a statisztikákat és át tudjam tekinteni ezt használtam. Felhívnám a figyelmeteket rá, hogy ez egy nonprofit blog, nem kapok a cikkekért fizetést. A hirdetésekből befolyó pénz az Indexet gyarapítja elsősorban. Az időm pedig véges. 2-3 órám van max egy ilyen poszt megírására, szerintem nem kéne lefikázni. De mivel olvastátok a cikket, belinkelve megtalálhattátok a felmérés teljes anyagát, akár CSV-ben le is tudjátok tölteni, és ha van rá extra időtök, akkor felőlem úgy színezitek az egészet, ahogy akarjátok. Ingyenes eszközökkel ennyire tellett, sajnálom, ahogy előre azt le is írtam. Tessék elolvasni! :) Köszönöm!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.01.06. 09:57:45

@iii: az Index így írta meg. A fenti komment neked is szólt. Köszi. Szerintem van értelme így is. Ezért kezdted el te is böngészni.

aasddsaa 2019.01.06. 10:02:46

"A színek az Awesome Table által generáltak és néha megtévesztőek"
De fel sem merült benned, hogy akkor valami mást használj

nick papagiorgo 2019.01.06. 10:09:24

@Bkkzol: tényleg nem akarok fikázni senkit se, és igaz, hogy aki nem lakik itt, az mibe szól bele. Viszont az érem másik oldala, hogy pl. a CEU-n tanuló holland diák meg mit tüntetget nálunk a kormány bukásáért - ez nem az ő kormánya, ugyebár, gondolom nem itt akar letelepedni, ha befejezte a tanulmányait, hazameny, ráadásul még a "CEU költözés" ügybe se sok beleszólása van, mert ha elköltözik, akkor nem itt fog élni, hanem Bécsben. Ha én pl. Németországban élnék ideiglenesen (tanulás, meló, bármilyen okból) én se az első sorokban vonulnék, hogy "bukjon Merkel" stb.

Úgyhogy ez meg ilyen.

És ne mondd, hogy egy-két ilyen ember van, mert én pl. emlékszem, hogy amikor a Migszol szervezte a tüntetését a migránsok mellett, akkor konkrétan 2 nyelven (magyarul és angolul) kellett leadni az "anyagot", hogy a mélyen tisztelt tüntetők értsék, hogy mit beszél a szónok az ő tüntetésükön :)

Ez egy ilyen dolog. A kormány az "erdélyieket" importálja, "Soros" meg a tüntetőket. A különbség annyi, hogy az utóbbiak nem tudnak szavazni :)
(Én nem vagyok se "erdélyi" se tüntető, úgyhogy csak röhögök az egészen. Attól még látom, mi van).

Gyorgy007 2019.01.06. 10:11:31

@avh: Látod ez a baj, te bárkit megbíznl, hogy elérd a célod, ami vélt vagy valós sérelmed kiélése a fideszen.
A mi célunk pedig egy kompetenes, elhivatott, motivált kormányzat létrehozása, aki az ország céljaiért dolgozik. Na most a mi célunkhoz jobban passzoló csapat nincs. És ameddig nincs reális alternatíva addig a fidesz marad.

Lehet tüncikézni, ahogy a nagy bölcs Gyurcsány mondta: Tüntetnek? Majd hazamennek!

törppicur 2019.01.06. 10:12:57

@chrisred: te azt látod, hogy a cél a közös hatalomgyakorlás?
Nem jó hír - a hatalomgyakorlás helyett valami olyan kellene amit a választó is szeretne. Engem nem motivál az, hogy olyanokat támogassak, akiknek a hatalomgyakorlás a,célja, kulönösen, ha azoknak ezen túl más közös céljuk nincs, a kisebb pártprogramos céljaikat a többi ellenében nem is tudják meglépni
Most ki a legzajosabb?
Van egy Momentum, valahogy Parlamenti küszöb alatt - van 2 fuggetlen, akiknek a sajat pártjuk arra kellett, hogy bejussanak, őrájuk mit lehet bizni - van a töredék jobbik, ők is komoly érték, Jakabbal az élen - van az mszp, amelyiknek nincs vállalható feje meg arca, meg a belőle kivált Dk, amelyiknek ugyan van, de az elég,baj is nekik
Szazan megkerdezték már, de még1szer - kik vezetnének és merre egy ilyen koalát? Az hogynekik a hatalomért semmi nem drága biztosan elfogadható a summa 2,5 m szavazójuknak is? A szavazoik elhiszik, hogy a Hali- diosgyőr-Várda élcsapatból bajnok lesz, ha,összeállnak? Nem hiszem

szepipiktor 2019.01.06. 10:16:38

Elfofgadom, higy az egyik oldalnak ez a statszitika elég, és hogy abból a szerző is a saját álláspontját hozta ki. (hiszen ez lenne a lényege a blognak és nem a fizetett pártpropaganda blogba rejtése...)
Kicsit meglepett a kommetszekció elején, hogy egy ártatlan olvasói kérdést a szerző hogyan "kezelt", kár, mert sonak nem itt élünk és nem az olvasó feladata a múlt vagy a forrás felkutatása, de ez meg szakma, ami a bloggerek esetében nem kérhető számon.
De a lekezelő kiautasítás igen...
.
Szóval a szerző a statisztika alapján elkövette a mai ellenzék oldaláról alap hibát (?), miszerint csak az aktív szavazókkal számolnak.
A környezetem 90%-a ma már passzív, mind értelmiségi - azaz nem lusta, kényelmes, beleszró stb. -, akik mindenhonnan "értkeztek, megkeseredett ez-balosok, csalódott fideszesek, volt jobbik szimpatizánsok vagy a alap-liberálisok.
Őket - országos szinten - soha nem mérik, mert nem lenne jó a véleményük egyik oldalnas sem.
Például a
Tarlós - Karácsony - Puzsér - Kálmán vonalon
a passzív halmaz - ha elmegy szavazni - garantált hogy Puzsérra teszi a voksát, mert ő csak idegesítő sokak számára, de nem leszerepelt bukott és nem párthoz kötött megélhetési jelölt.
.
A fővárosban picit "egyszerűbb" a helyzet, mint országosan, itt még él a régi balos, liberális vonal, itt könnyebb a kommunikáció is.
De szerintem ez itt sem lesz elég, hiszen az ellenzék itt sem tud hiteles jelöltet felmutatni, Így a megfelelő bázissal rendelkező tarlós ismét behúzza és tovább rombolja a városunkat.

szepipiktor 2019.01.06. 10:20:35

@törppicur:
Így van!
És ha nyerne is egy karácsony-féle, akkor nem csak a beslő harcok gyengítenék, hanem a nem a balos/neoliberális vonalat támogatók - fideszesek, passzívak - is ellene dolgoznának, ráadásul a pénz a kormánytól érkezik, azt meg ismerjük, hogy tudnak rendesen zsarolni ezzel.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 10:25:57

@chrisred:

Ballibnek lenni nem lemoshatatlan bélyeg. Orbánnál nagyobb ballib nemigen volt 25-30 éve, s ma nyilvánvalóan nem az.

A korai MSZP meg nem volt egyértelműen ballib még. Akkor még volt ott egy kisebbségi, népi-szocialista szárny is, Pozsgay körül, mely csak 1991-re marginalizálódott. S e szárnynak mindig voltak valamilyen maradványai, Szili is valami ilyesmi lehetett.

A DK kiválásával az MSZP esélyt kapott, hogy legyen ismét ezen eszme része, azaz szűnjön meg ballib jellege. Botka kampánya is részben ezt erősítette. Csak aztán az ellenoldali erők mindezt gyorsan lerontották.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 10:27:57

@nick papagiorgo:

Puzsér kiemelten hasznos ember. ő a ballibek réme, mert a Fidesznek is ellensége. Látható ma is: sokkal több támadást kap ballib oldalról, mint fideszesről.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 10:32:34

@Nemere16:

A polgármesteri pozíció nem csak politikai ügy, szakmai is.

Még a fanatikusan x pártiak is hajlandók eismerni egy jól dolgozó y párti polgármestert.

Az én saját édesanyám hithű ballib, orbánellenes szavazó, kizárólag ballib médiákat néz, olvas, elsőként megy aláírni bármilyen orbánellenes aláírásgyűjtésre (tüntizni nem jár, életkora miatt), szóval aktív példaszerű ballib szimpatizáns, tőle hallottam azt a mondatot, hogy: "a kerületi polgármester jól dolgozik, annak ellenére, hogy fideszes".

chrisred 2019.01.06. 10:33:31

@törppicur: A koalíciós kormányzás célja mindig a közös hatalomgyakorlás. Ha a koalíciós partnerek kormányzati céljai mindenben megegyeznének, akkor tulajdonképpen nem koalícióról beszélnénk, hanem egy pártról több névvel és szervezettel.

chrisred 2019.01.06. 10:36:58

@maxval balcán bircaman: Láthatóan semmit nem értettél meg abból, amit írtam. Orbán soha nem volt kormányzati vagy hatalmi szerepelő egy magát baloldaliként és egy magát liberálisként meghatározó politikai erő koalíciós kormányzása során. Kormányon a koalíciós partnerei az MDF és az FKGP voltak, vagyis se baloldali, se liberális.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.06. 10:41:29

@chrisred:

S miért csak az számít, aki kormányon van?

törppicur 2019.01.06. 10:47:28

@chrisred: egyetertek,
De, a koalához rengeteg közös osztó is kellene, az orbán takaroggy mellett, de nincs
Lehet más a politika, dehogy, csak amig Nekem jó. Elhagytam a pártom, mert csak, ugye örülnél ha uralkodnék rajtad? És miért nem?
Csinálok egy Dkt a maszop ellen, majad szerelembe esek vele, közben úgy teszek, mintha kormányoznék, tetszik?
Én vagyok az utódpárt, csak nekem volt,szervezetem, vagyonom, sajtóm, még,az országot is kiárultam (mert visszaengedtek a tüzhöz), most egyik sincs, még vezetőm se, ugye rám szavazol?
Betiltották az aktivistáimat, nem volt sajtóm de 20 éve erős vagyok és tényező, de uralkodni akarok, még a betiltóm kezét is megfogom a közös koncért, ugye rám szavazol?

chrisred 2019.01.06. 11:15:22

@maxval balcán bircaman: Különböző ideológián alapuló pártok egyetlen közjogi alapú szövetsége a kormánykoalíció lehet.

törppicur 2019.01.06. 11:32:52

Birca írta, a polgármesterség szakma
Igaza van, azzal hogy alaptörvényileg (meg alkotmányilag ) bárki lehet, de ne BP-n csinaljunk élőemberes kisérletet
Kisebb településen mindenki ismer mindenkit, úgy is választ, de BP-en az ellen jelöltek közül csak hcs és kg szakember, igaz olyan amilyen
Puzséren csodálkoztam kezdetben, de az Olga, mint jelölt? Emberek, nagy a baj szélballibjobbfüggetlen oldalon

vajdasagi 2019.01.06. 11:37:41

@papierusz: Nyilván Ön is tudja, hogy a műveltséget nehéz definiálni, hát még mérni. A tanultságot, iskolázottságot már igen. Tehát az símán bizonyítható, hogy Budapesten az átlagos iskolai végzettség magasabb, mint vidéken. Több okból is nagyobb a diplomások aránya Budapesten, mint az ország egyéb helyein, de leginkább azért, mert Budapesten több százezer ember dolgozik a nyugati nagy cégek különböző service centerjeiben, vagy azok farvizén. Ezek pedig szinte mind diplomás munkahelyek. Más okok is vannak természetesen. Pl. akármilyen rossz véleményünk is van a politikusaink többségének az erkölcsével, azért többnyire magasan képzett és okos emberek (no jó, van pár üdítő kivétel, mint pl. a németh szilárt aki nemcsak gonosz ember, hanem ezt még a butaságával tetézi). Ezek is mind Budapestre gyűlnek, mint a legyek. És még van pár másik ok.

De ez az itteni témához képest spoilerezés. Biztosan van a KSH-nak ilyen felmérése, és semmi kétségem nincs, hogy ilyen eredménye van. Nincs kedvem keresgélni. Tegye aki akarja, az eredmény úgyis evidens.

Vissza a főpolgármesterhez: Tarlós az egyik leginkább vállalható ember a NER-ből, ezért inkább maradjon. Meg pl. maradjon miniszter a Varga, meg van még itt-ott olyan, aki valószínűleg nem korrupt, és emellett még jó/elfogadható munkát is végez, És nincs is igazán alkalmas alternatíva a bal oldalról. Tehát nem látom be, miért kell mindenáron ezen rugózni. Amúgy a karigeri egy senki. A Puzsér a legjobb ellenjelölt, de nem látom be, miért kéne győznie. Mitől lesz az Budapestnek jobb? A NER-t kell orbánostul leváltani, és közben kit izgat, hogy Budapest főpolgármestere akkor is a Tarlós lesz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.01.06. 12:12:59

@szepipiktor:
Ezt kérdezték: "Bocsánat! Ezt a kutatást melyik intézet készítette?"

Erre ezt válaszoltam, amiben semmi kioktatás nincs, de szerintem nem sok értelme van olyan kérdést feltenni, ami a szövegből kiderül. Nem oknyomozás vártam el, hanem pusztán azt, hogy amit kommentelsz, előbb olvasd el. Én is szoktam átfutni cikkeket, felméréseket csak a lényeget vadászva, de ha kérdésem van, nem kommentelek, hanem előbb átnézem, hátha benne van, amit kérdezek. Ezért ezt írtam és ebben semmi kioktatás nincs:

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.01.05. 13:04:46
@kingmaker: Nem vagyok intézetis gyerek. Megtalálod a cikkben a metodológiát és a felmérésről szóló előző posztot és majd a következőt is.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2019.01.06. 12:45:47

@törppicur: így más. Bocsánat. Csak az első kommentbol azt hittem országos listáról írsz, nem csak a fővárosiroly azért volt fura.

jajdehülyevagyok 2019.01.06. 12:54:23

Szép, de felesleges munka. Tarlós nem egy szimpatikus ember, de letett valamit az asztalra, ami az elődjéhez viszonyít a nem volt számára túl nagy kihívás, hiszen van tapasztalata és szakértelme is. Vele szembe elindulna egy bohóc, illetve egy lúzer megélhetési politikus. Ez olyan, a választók számára, mintha a rendelőben sorsolással döntenék el, hogy ki fog diagnosztizálni. A doki, a portás, vagy a ruhatáros néni. Mindegyik szimpatikus valakinek, s mindannyian hallottak sok mindent a betegségekről.

nick papagiorgo 2019.01.06. 12:55:56

@vajdasagi:
pár kiegészítés:
" Budapesten több százezer ember dolgozik a nyugati nagy cégek különböző service centerjeiben, vagy azok farvizén" -nem, max pár tízezer. Budapesten hivatalosan kb egymillió ember lakik, nem dolgozhat ebből "több százezer" SSC-ben.

"Ezek pedig szinte mind diplomás munkahelyek"- nem, egy SSC-ben a nyelvtudás a lényeg (beszélj egy idegen nyelvet felsőfokon) nem a diploma. Hiddel nekem, magam is dolgoztam SSC-ben.

Ez az ún "információs buborék", hogy "én diplomás vagyok ,a haverjaim is azok, a családom is, mind Budapesten lakunk, tehát megállapíthatjuk, hogy Budapesten intelligens és diplomás emberek laknak" (tehát az ember maga meg a haverjai/rokonai stb-ből deriválja le a teljes lakosságot) . Ez marhára nincs így. A nyócker vagy a Hős utca stb. stb. lakói pl. tipikusan nem ezek, csak hogy egy példát mondjak.

chrisred 2019.01.06. 13:09:32

@nick papagiorgo: Nem kötelező Budapesten laknia annak, aki Budapesten dolgozik, elég a vonzáskörzetében. Az plusz egymillió ember.

ulpius66 2019.01.06. 13:16:38

Nekem pl. a Kétfarkú Kutyusok a kedvenceim!
(szeretem az állatokat....)

Ők indítanak jelöltet?????

Bkkzol 2019.01.06. 13:30:51

@nick papagiorgo: Igen, teljesen igazad van. A vendégtüntetők is gusztustalanok. Biztos csak rövid ideig állt meg egy kis balhéra és megy másik "tüntire".

Anselmo 2019.01.06. 13:32:09

@ulpius66: nem hiszem, hogy a KKP jelöltje megnyerné, de nagy poén lenne végignézni, hogy kiket előzne meg
lenne mit megmagyarázzon Karácsony G.

vajdasagi 2019.01.06. 13:47:39

@nick papagiorgo: Több ponton is ellenkező a véleményünk:

1. Lehet, hogy 300.000 ember nem dolgozik a nyugati cégek szolgáltató központjaiban vagy azok farvizén, de 100.000-nél azért nagyobb ez a szám. Mivel igen gyakran jelenek meg olyan budapesti cégeknél, ahol ezernél jóval többen dolgoznak, és ezekből 20-at fel tudnék sorolni, és ez csak egy kicsiny részhalmaz. Én szinte biztos vagyok abban, hogy 100.000 fölött van az.
Az ott dolgozók túlnyomó nagy többségének pedig igenis van egyetemi vagy főiskolai végzettsége. Még akkor is, ha esetleg ez nem volt követelmény a felvételükkor. Mégiscsak az történt, hogy diplomát szerzett a vidéki fiatala Budapesten, majd el is helyezkedett itt valahol. És nem csak SSC-k ezek, hanem pl. nagy szoftverfejlesztő részlegek, vagy nyugati nagybank magyar leánya, megint több mint ezer alkalmazottal, stb, stb.
Ehhez még az is hozzájön, hogy ezek a Budapesten dolgozók egy nem kicsiny része Pest megyéből jár be dolgozni Budapestre. Ezek számát nem tudom megbecsülni, de sacc per kábé ez is lehet 100.000. És ezek vagy az államigazgatásban, vagy ezekben a nyugati cégekben dolgoznak, VAGY ezek farvizén, ezeknek alvállalkoznak.

Az információs buborék fogalmával elég régóta tisztában vagyok. És próbálok is kitekinteni belőle legjobb képességeim szerint. Pont emiatt ajánlom az Ön szíves figyelmébe a következő meghökkentő mondatomat: Egyes közhelyeket jól felmondott Ön, de kapaszkodjon meg: a Hős utca nyolcadik kerületi részének felnőtt lakosai között többségében vannak a DIPLOMÁSOK :-) Azt hiszem, én többet látok és tudok a mai Budapestről, mint Ön.

Megint elnézést kérek a blog szerzőjétől, hogy félrecsúszott a beszélgetés ezen szála.

vajdasagi 2019.01.06. 13:50:03

@avh: Ez igaz (a bárkit megbíznék), de ne Budapest vezetésével, hanem az ország vezetésével tegyük ezt. Amekkora gazemberséget és károkat okoz nekünk a NER, ahhoz képest a Tarlós-okozta károk eltörpülnek. Ne kövessük el azt a hibát, hogy "odaát mindenki egyforma gazfickó"!

vajdasagi 2019.01.06. 13:53:11

@Billy Hill: Erdélyből vagy Vajdaságból származó és életvitelszerűen Magyarországon élő ember szavazata jó, Vajdaságban vagy Erdélyben élő ember szavazata nem jó. Ez teljesen evidens. Nem is értem, miért akarja Ön ezt kiforgatni. Nemesek az Ön indítékai? Valóban az ország érdekét véli Ön szolgálni kommentelés közben?

vajdasagi 2019.01.06. 13:59:38

@Gyorgy007: Ön a NER érdekében a következőt mondta: "A mi célunk pedig egy kompetenes, elhivatott, motivált kormányzat létrehozása, aki az ország céljaiért dolgozik. "

Ha Ön még mindig tényleg azt hiszi, hogy a NER-nek ez a célja, akkor az igazán sajnálatos Önre nézve. Hát pont hogy szándékos a károkozásuk az oktatás terén.

odod94 2019.01.06. 14:40:37

@dorian gray: Ezek a Budapesten leadott listás szavazatok

Periodista. 2019.01.06. 14:58:47

Puzsér vagy Fidesz? Olyan túl nagy különbséget nem látok. Szerintem nem volnánk beljebb a kattant kritikussal sem.

avh 2019.01.06. 15:03:33

@vajdasagi:
A FIdesz működése a korrupcióra épül, nem a szakértelemre. Tisztességes ember mögé jellemzően nem állnak be, ill. fordítva is igaz komoly ember nem adja a nevét a Fideszhez.

Amúgy miben is jó Tarlós? Szakmája szerint mélyépítő mérnök. Na kérem elég ránézni a fővárosi metró projektekre. Komolyan ő a legjobb? Tényleg nincs nála jobb?
Ja: kevesebbet lop mint Orbán... ugyan már, nem gondolod komolyan, hogy ez érv.

vajdasagi 2019.01.06. 18:55:02

@avh: De, én komolyan gondolom, hogy ha valakiről úgy látom, hogy nem lop, akkor az jobb nemcsak orbánnál, hanem demszkinél is. Nem tehetek róla, így nevelkedtem.

A fővárosi metró projektek pont nem Tarlós lelkén száradnak. A 4-es a szocik és az szdsz sara, a 3-as "felújított" orosz metrói meg orbán valamelyik főkolomposának a sara. Tarlós ebben csak a tehetetlen személő. Az alagutak felújítása is még véletlenül sem a demszki érában kezdődött el.

És végül komoly, tisztességes ember is van a mostani középvezetők között. Én a munkám során ilyenek tucatjaival találkoztam már. Nem mertem megkérdezni, hogy hogyan nem szégyellik. De gondolom, van aki szemellenzőt visel, van aki úgymond "teszi a dolgát", és végül biztosan van olyan is aki vakon gyűlöli a "balliberális" oldalt, a "zsidókat", vagy a "gyurcsányt". Elég vegyes lehet a kép. Az Ön szavaiból kicsengő engesztelhetetlen és vak gyűlölet, valamint ezek a különböző alakok teljes összemosása az Ön részéről nem vezetnek semmi jóra. Lehet ám, hogy nekünk kettőnknek azonosak a végcéljaink, de semmiképpen sem azonos a hozzáállásunk az "ellenoldal" különböző figuráihoz.

vajdasagi 2019.01.06. 18:56:24

@avh: írtam Önnek egy hosszú választ, aztán sajnos eltűnt. Nincs időm újraírni. De a metró nem tarlós bűne.

is 2019.01.06. 19:23:02

@Gyorgy007: egyetertek. mivel a FIDESZ 47%-ot kapott, nem ketharmadot, csak egyfele lehet az elore: egy db 53%-os jeloltet kell vele szembe rakni. Budapesten egyebkent a FIDESZ 35%-ot kapott, tehat 65%-kal siman verheto. erre van az elore, es ezt is csinalja lassankent mindenki.

is 2019.01.06. 19:28:10

@Gyorgy007: Nem jonnek ossze a mondatok. Aki az orszgert tenni akaro kormanyzatot akar, annak nulladik pontja a FIDESZ elzavarasa az oktatas es egeszsegugy teruleten elertek alapjan. Oktatas: a gyereked, egeszsegugy: a szuleid, meg te magad is. Mindegyiket a szarba loktek, szndekosan, elore megfontoltan.

Erre ket mondattal kesobb total ellentebe leirod, hogy te megis ebben a FIDESZben bizol, mindegy mi lesz a gyerekeddel, mi lesz a szuleiddel. Mondjuk egy magyarazat van: te abba a 10000 kaderbe tartozol, aki se allami iskolaba, se allami egeszsegugybe nem teszi be a labat, es neked erdeked, hogy a masik 9 milliot a szolgasorba tartsd, mig te ki tudod fizetni az ellopott, majd neked visszacsurgatott judaspenzbol a magancuccokat.

Gyorgy007 2019.01.06. 19:43:40

@is: Te részeg vagy? Fogalmam sincs, hogy milyen kommentekre hivatkozol :)

Oktatás, egészségügy két óriási anyagi teher, ha emelni akarunk a színvonalán, akkor meg kell teremteni a fedezetet. Tehát, ha nem hitelből akarjuk mint a kommunisták, akkor a gazdaságot kell élénkíteni. Több dolgozó kell, akik több adót fizetnek be. Ebben a fidesz csillagos ötös.
Unalmas már, hogy az egészségügyre hivatkoztok. Konkrétan rákeresve bármelyik kórház nevére és a fejlesztés szóra minden kórháznál milliárdokat hoz ki. Az idén januártól a sürgősségi ellátást oldották meg. Előző években lecserélték az összes mentőautót. Mindenhol vadonat új mercedes mentőautókat látni. Szóval kicsit konkrétan kellene jelezned, hogy melyik kórházba mit szeretnél. És ha javasolhatom ne az internetet csahold tele, hanem keresd az illetékes kórház vezetőjét és neki jelezd az elégedtlenségedet!
Ugyan ezt javasolom az oktatás terén is. Már minden falusi iskola le lett szigetelve, új nyílászárót kapott és tele van multimédiás tantermekkel, a tetőt televágták napelemmel és új sportcsarnok áll mellette. Javaslom, ha problémád van, akkor keresd az adott iskola igazgatóját a problémáddal.

is 2019.01.06. 19:54:19

@vajdasagi: emberileg es erzelmileg tetszik a naivitasod, de elmondanam, hogy mi is ebben a temaban a megtortent eset, amit tudasnak is hivhatsz:
- a FIDESZnel NINCS olyan, hogy kompromisszum, es nincs olyan, hogy fuggetlenseg. mi volt a parlamenti munka 1998-2002 kozott (meg nem volt ketharmad)? "mukodik az orszaghaz ellenzek nelkul is". ezt meg is csinaltak 2006 utan, teljes bojkott (mivel nem volt a kormanyzashoz ketharmad, ezert olyan dolgok estek kutba, mint a kistersegi rendszer, aminek nincs jobb elismerese, minthogy jarasi neven a FIDESZ is megcsinalta; egy rendesen elkeszitett, megszovegezett, uj Alkotmany; rendes partfinanszirozas es tarsai). felhivnam a figyelmed, hogy mind egeszsegugyi, mind oktatasi reform volt 2006 utan, es mindkettot szant szandekkal megfurta a FIDESZ, a hatalom erdekeben. Eddig a kompromisszumkeptelenseg, amibol kovetkezik, hogy a FIDESZ egyszerre lep, ha Orban bukik, a tobbiek csak egyszer lephetnek el tole, onnantol pariak es kitaszitottak lesznek. Tarlos elmult 70, neki talan mindegy (de csaladja, gyerekei, unokai vannak, nem?), de szerintem meg o sem tudja megtenni, hogy Orban bukasaval szepen ul a helyen tovabb, hacsak nem akar masnaptol a 888-on szerepelni.

Szoval uljel fel jo iranyba a lora: te nem valogathatsz, mivel a FIDESZ sem valogatott az elmult 20 evben. ha Orbannak menni kell, akkor azt a fat tovestul, minden agaval, es minden levelevel egyutt vagod ki, vagy nem vagod ki, de akkor Orban is marad.

is 2019.01.06. 20:02:56

@Gyorgy007: nem vagyok reszeg, ne indulj ki magadbol :)

mivel a kommentemet valasznak irtam, hat arra kommentre vontakozott, amire valaszoltam. hogy neked errol nincs fogalmad 2019-ben, az persze nem baj, csecsemonek is minden vicc uj.

bravo: neked az egeszsegugy is, meg az oktatasugy is epiteszeti problema. nekem szervezeti es gondolkodasbeli. betiltottak a kulonbozo tankonyveket, partkaderek lesznek igazgatok, KLIK-ek barmoljak szet az oktatast, ahol tudjak, mert nem az iskolahoz, hanem a parthoz huek. ezen semelyik iskolaigazgato nem tud segiteni, mert vagy mar partkader, vagy nemsokara mar nem lesz igazgato.
az egeszsegugyben se betegut, se modern sebeszeti ellatas, se ertelmes korhazi struktura. ne nevettesd ki magad a surgossegu ellatas porhintesevel. az csak az uristennek ment, hogy azt mondta: legyen, es ugy lett. 8 napot adtak egy sokeves rendszer erdemi megvaltoztatasara, az is az ertedmenye. egy latszat semmi, hogy te ujjal mutogathass ra, meg te magadnak behazuddhasd, hogy ez valami volt. vagy alapbol nagyon butanak kell lenned, vagy mar elfeljtettel gondolkodni, csak habzsolod, amit eled tesz a propaganda. ez sem a korhazigazgatok sara, hiaba is probalod lenyomni oda a dolgot, jo partkaderkent, nehogy a kozpont legyen a felelos, lasd a teljes szocializmust, soha nem a partitkar elvtars a hibas, hanem a jegyszedo, aki bevallotta a kulak szeretot.

minden kommenteddel erosited, hogy a 10000 kozott ucsorogsz, es onnan problkozol mindenkit behulyiteni.

Gyorgy007 2019.01.06. 20:12:27

@is: Jól van Pistike :)
Épület nélkül nincs szolgáltatás, nincs munkahely, nincs semmi. De nem csak épületek épülnek. Csak a hozzád hasonló bukott komcsik nem látják a fejlődést. Hajtájtok, hogy minden milyen szar és minden 4 évben egy újabbat erősít a fidesz, az előző éves választások hoz képest, mert a zemberek, meg nem azt látják amit te.
Bemegy a kórházba, kétágyas szobába fekszik. Olyan ebédet kap, amilyet egy átlag menza szerű étteremben nem kap. Tényleg tisztaság van és tényleg jár az orvos rendezni a vizsgálatokat. Szóval hajthatod, hogy ez nem így van, de minden hazatérő ember így jön haza....

Szarok rá, hogy milyen meggyőződésű az intézmény vezető. Csak nektek komcsiknak fontos a vezető politkai meggyőződése. Engem a szolgáltatások minősége és a dolgozók elégedettsége érdekel, és ebben határozott fejlődést látok.

Nem furcsa neked, hogy szigorúan szerinted szarabb és szarabb minden, és választásról választásra egyre több szavazatot kap a fidesz 2002 óta folyamatosan :D
Kemény mi?

is 2019.01.06. 20:13:47

@Gyorgy007: A tobb dolgozo nem nagyon fizet be tobb adot, tekintve, hogy az SZJA kulcsot levagtak. A gazdasagon nem sokat lenditettek a vilaggazdasagi osszehasonlitas alapjan, a csehek, szlovakok, a lengyelek es a romanok, de mar a horvatok is lassan jobb novekedest mutatnak fel hosszabb tavon, mint Orban (mar 9 eve van hatalmon, ez mar csak nem rovidtav, ugye?). Mindezt ugy, hogy a magyar tortenelem legnagyobb kulso segelyet kapjak az EU-tol, folyamatosan, es a cseheknel, szlovakoknal, lengyeleknel, romanoknal GDP aranyban tobbet. Sot, meg a 7 evre kapott penzt is kepesek voltak 4 ev alatt cigany modra felelni (lufit fujni), a kovetkezo 3 evben senkinek semmi fingja nincs, hogy mi lesz. Nameg a 3000 milliardot indulaskent el kellett tenni startpenznek. Ilyen feltetelekkel ha te csillagos otost adsz a gazdasagelenkitesnek, akkor te szimplan nem erted a helyzetet.

A munkanelkuliseget is ugy szamoljak, hogy tokos-makos retes benne van, nem osszehasonlithato a 2010 elotti szamokkal, mivel mas a modszertan. De mas orszagokhoz kepest semmi meglepo, vagy kiugro nincs, mashol sincs most munkanelkuliseg, ez se mond semmit.

Se az egeszsegugy, se az iskolarendszer nem kizarolag tobb penzbol lesz jobb. Van ott lehetoseg szervezessel, jobb tartalommal rengeteget kihozni, megtakaritani. Es egyebkent stadionra, mindenfele vilagversenyre mindig is futja a penz, ugye? Ja, az orvosbarok hatalmat meg kell torni, es hat a gyerek se lesz hithu FIDESZes, de egy orszagban, ahol nem hazaarulo a kormanypart, ott ez nem is cel.

is 2019.01.06. 20:23:52

@Gyorgy007: nem kemeny. Kadar is 25 evig ment felfele 1982-ig. van aki tanul a tortenelembol, meg lat elore is, es van, aki meg nem. ez ilyen egyszeru.

a tobb szavazat az tenyleg kemeny, nyilvan tudod te is az okat: a valasztasi rendszer, a HTM-ek (de persze a kulfoldre szakadtak nem), a ciganyok 5000-ert, bozsi utalvany a nyugdijasoknak, szigoruan csak valasztasi evben. mivel a ciganyok szama no, a magyaroke meg csokken, ez meg inkabb igy lesz minden 4 evben, most szolok elore. 2050-re mar 2 millio cigany lesz az 5 millio magyar melle (ebbol 2,5 millio nyugdijas), onnantol mar soha senki nem allitja meg a FIDESZt, olyan jol ossze van ez rakva.

nem igaz termeszetesen, hogy mindenki elgedetten jon haza a korhazbol (ezt csak a blogmotornak irom, neked falra hanyt borso), pl. aki a korhazi fertozesekben meghal, vagy ketszer hazakuldik, harmadszor meg nem tudjak megmenteni, az mar sehogy se jon haza.

hat csak mondogasd, hogy egyre jobb minden, Kadar alatt is ez a duma ment, aztan egyszercsak elfogyott a love, es akkor mindenki csak nezett ki a fejebol. most szolok, a 7 eves EUs penzt iden felelik, es Orban mar latja, lepnek is le azok, akik mar megszedtek magukat, es Erdelybeol kell hozni verolegenyeket, akik naivan tizedannyi penzert is langolo szemmel toljak tovabb, de ez mar a szelsoseg iranya, esik szet az egesz, Orbannak mar a TAO-t is meg kell huznia, meg a sajtora se tud kolteni, kezd a ketsegbeeses eluralkodni, mert 2021-ben annyira nyilvanvalo lesz a penztelenseg a 400Ft-ot kb. elero euroval, hogy szegyellni fogod ezeket a kommenteket. na mondjuk, ehhez feltetelezem, hogy vannak valahol benned emberi erzesek meg.

vajdasagi 2019.01.06. 20:40:19

@is: Mi egy véleményen vagyunk az ország helyzetéről és a kilátástalanságról. meg a NER hibáiról és bűneiről. Ezért a mi kettőnk diskurzusában elég csak a köztünk lévő különbségekről diskurálni. Én úgy látom, hogy Ön zsigerből mindent támad ami egy kicsit is NER-szagú. Én meg disztingválok. Nekem a Tarlós elfogadható, a NER viszont nem. Erre felesleges Önnek kistérségi rendszerről meg pártfinanszírozásról írnia. NEM OTT van köztünk a különbség. Szerintem Ön nem ítéli meg józanul a helyzetet. Az érzelmei befolyásolják az Ön itélőképességét. Szerintem fölösleges a Tarlóson rugóznia bárkinek is: NEM OTT kell és nem is ott lehet megdönteni a NER-t. Ne is beszélgessünk tovább, mert azonos nézeteink ellenére elbeszélünk egymás mellett.

kvadrillio 2019.01.06. 20:43:10

puzsér---karácsony ????? NA, NERÖHÖGTESS MÁÁÁÁÁN EZEKKEL A FAZONOKKAL , MER CSEREPES A SZÁM ! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

vajdasagi 2019.01.06. 20:45:04

@Gyorgy007: Elmondta itt a NER propaganda dumáját. Ami egyébként hazugság. De én csak egyet kérdeznék: igaz az, hogy a kórházakban még toalett papír sincs, és azt is vinnie kell azoknak, aki befekszenek, vagy nem igaz? Mert az én 2 személyes tapasztalatom alapján IGAZ. Szerencsére csak látogattam azt a két beteget, akik ott feküdtek, de megkérdeztem őket (két külön ember, két külön időpont, két külön kórház), és mindkét esetben az volt a válasz, hogy a betegek viszik be a klotyó-papírt is. Akkor miről beszél Ön? Szégyellje magát!

Gyorgy007 2019.01.06. 20:52:05

@vajdasagi: Előtted vagy utánad nem volt WC papír? Az nem ér ha te loptad el.
Tedd szépen vissza és akkor lesz.
Szóltál a nővérnek, hogy elfogyott és pótolni kellene?

Én most voltam decemberben és volt wc papír, de én nem loptam el...

Gyorgy007 2019.01.06. 20:53:26

@is: Csak perverz kíváncsiságból tudnál valamilyen alternatívát javasolni? Lehetőleg referenciával :)

vajdasagi 2019.01.06. 21:04:30

@Gyorgy007: Nagyon szellemes a válasza. Önt minősíti.Remélem, hogy Ön nem habony-féle pénzért hazudozik itt, mert van egy rossz hírem: az internet nem felejt, és minden ki fog derülni. Ha bedől a NER, megtudjuk azt is, ki mennyi Júdás-pénzt fogadott el a habony-kommandótól a saját hazája romlásba viteléért. És publikussá is tesszük majd azt. Ma már nem nagyon maradhatnak az ilyenek tartósan titokban. A közeljövőben még ennyire sem lesz ez így.

Gyorgy007 2019.01.06. 21:11:19

@vajdasagi: Álmodik a nyomor, üres szavak egy senkitől :)

A kórház egy forgalmas közterület, ha valahol ottfelejted a kabátodat el fogják lopni. Ha nem vigyázol az értékedre ellopják. Ha kirakják a wc papírt, akkor lesz olyan, aki ellopja. Így lehet, hogy eltünnek a reggel kihelyezett wc papírok is. De ez nem újdonság. Lopnak a strandokon, a fürdőkön, a munkahelyeken, az utcán, a vonaton, stb.

A szolgáltatásokat kell nézni, és azt is azoknál, akin LEHET segíteni, mert ugye, ha egy teljes szervezetet érintő áttétes rákkal mész be, akkor rajtad a norvég egészségügy sem segíthet.

Gyorgy007 2019.01.06. 21:45:26

@vajdasagi: Csak perverz kíváncsiságból te esetleg tudnál valamilyen alternatívát javasolni? Lehetőleg referenciával :)

avh 2019.01.07. 01:42:36

@Gyorgy007:
Véded a védhetetlent. Amúgy ha konkrétumot akarsz pl. menj el a Fiumei úti balesetibe.

A kommenteidre egyetlen magyarázat van, ahogy azt "is" már fentebb levezette, abba a 10000-be tartozol, aki jól megélnek az ország kifosztásából. Amikkor szóba kerül az ellopott EU milliárdok, vagy a haverok sógorok cimborák kitömése közpénzből, mélyen kussolsz, hiszen abból van neked is.
Soha nem látott korrupció dúl Magyarországon. Köszönjük Fidesz, köszönjük Orbán! Ez férfi munka volt!
És ne gyere nekem azzal, hogy a komcsik is loptak. Az semmiképp nem jogosít fel senkit arra, hogy egy fillért is ellopjon.

avh 2019.01.07. 01:51:11

@Gyorgy007:
Azt mondod "üres szavak egy senkitől :) "
Mesélj már te ki vagy? Valami nagy Valaki? Mi a te tudásod?
Eddig csak annyi derült ki hogy a haveri körön belül vagy. Vagy az a tudás? :)

vajdasagi 2019.01.07. 13:02:56

@Gyorgy007: Azt mondod: "Álmodik a nyomor, üres szavak egy senkitől :)"

Az első válaszom erre: Hát ha arra gondoltál, hogy megtaláljuk-e mi informatikusok a habony-féle kifizetések nyomát, akkor van egy rossz hírem: meg fogjuk találni. Az IT a szakmánk. Ugyanúgy meg tudjuk majd találni, mint ahogy pl. egy kőműves megtalálná egy ház összes befalazott ajtóját. Ne feledd: az internet nem felejt. És ne aggódj egy csöppet sem. Üdvözlet egy senkitől.

A második válaszom: én elég hűséges és hasznos állampolgára vagyok ennek az országnak. Elég jól és alázatosan szolgálom. És elég sok adót is fizetek. Vajon te is fizetsz-e annyit? Te is szolgálod-e, vagy csak élősködsz belőle? Megint csak üdvözlet egy senkitől.

Gyorgy007 2019.01.07. 19:45:52

@avh: Én senki nem vagyok, különösen nem fenyegetőzök, különösen nem olyannal amire nincs hatásom és végképp nem azért amiért más a véleménye mint az enyém.

Az ilyen liberálnácik miatt, csak azért is Orbánra szavaznék :)

Mi derült ki? te ökör :) Na mi derült ki? Az hogy képtelenek vagytok értelmes vitára, elfogult begőzölt majmok vagytok, akik bármit megtennének a velük ellentétes véleményen lévőkkel is.

Gyorgy007 2019.01.07. 19:54:04

@vajdasagi: A segglyukamat se találnád meg az orroddal :) Egyenlőre akik bebuktak az internetkommandóval már 2009ben azok a rózsamisiék, tudod az szdszes haverjaid.
Tudom, hogy magadból indulsz ki amikor minden aljasságot kinézel az emberekből, de hiddel vagyunk néhányan akik nem Orbánt szeretik, hanem a fajtádat utálják mint a szart és szeretnék a legtávolabb tartani a hatalomtól. :) Addig is fizesd szépen az adót, és verjed a habzó nyálad az interneten :)

Gyorgy007 2019.01.07. 19:55:57

@avh: @vajdasagi: Elfelejtettéktek megírni, hogy kire is kéne szavaznom. Na srácok segítsetek melyik jobb Viktortól ?
Ki fogja elhozni a tejben mézben folyó Kánaánt, ha megválasztjuk?

vajdasagi 2019.01.07. 20:19:34

@Gyorgy007: A stílus maga az ember. De azért mi meg fogjuk találni a NER bukás után az összes nemzetrontót, aki a habony-kommandó része volt. Képesek leszünk rá, ígérem.
Ön is kezdhet aggódni. Amúgy arra szavaz Ön, akire akar. Ezért nem éri bántódás. A habony-kommandó tagjának lenni: az a nemzetárulás.

vajdasagi 2019.01.07. 20:21:58

@Gyorgy007: Ebben könnyen segíthetek: viktortól (így kisbetűvel) mindenki "jobb", illetve nála mindenki kevésbé rossz, kevésbé kártékony és kevésbé gonosz. Örülök, hogy segíthettem.

Gyorgy007 2019.01.07. 20:43:23

@vajdasagi: Rendben, ha nem segítesz, akkor Torczkaira fogok szavazni, ő nem csicska lyobbikos.

Mit hoztam neked? :)
www.napiujsag.hu/2018/09/orszaghaz-elott-robbantotta-ra.html

vajdasagi 2019.01.08. 13:09:41

@Gyorgy007: Nyilván arra szavazol, akire akarsz, de Toroczkai orbánhoz képest nem rossz választás, mert nem tudok arról, hogy korrupt lenne. Amúgy egyébként most Budapest jövőbeni főpolgármesteréről beszélünk, és tudomásom szerint azon a választáson a Toroczkai nem indul, de Te azért csak szavazz rá nyugodtan.

A nekem küldött napiújságot meg köszönöm. Elolvastam a cikket. Amikor 15 éves voltam, én is ilyen szintű és színvonalú cikkeket tudtam írni. Ezért hát nem is lettem újságíró. Sajnos hiűába a sok adóforint, ezek a jobboldali "újságírók", csak seggnyalás jellegű cikkeket képesek írni.

avh 2019.01.08. 18:10:22

@Gyorgy007:
1. Abban egyetértek, hogy tényleg senki nem vagy (a te szavaid).
2. Tolvajokra semmit nem bíznék, (hú mit mertem mondani már megint!), bárki jobb aki Viktornál kevesebbet lop, így viszonylag nagy a kínálat.

A kommentjeid rendszerint primitív sértegetésbe fulladnak, úgyhogy nincs már miről beszélnünk. Valszeg te is 260-ért eszed a somlóit, mert nektek mindent lehet:

index.hu/gazdasag/2019/01/08/menza_orban_miniszterelnokseg_arak_somloi/

Gyorgy007 2019.01.08. 22:17:34

@avh:
Továbbra se írtad, hogy ki a gazdád, akit ennyire nyomatsz a blogon :)
Szelektív a szövegértelmezésed és válasz hajlandóságod....

Ügyes, ül, fekszik, kommentel, védi a védhetetlent. Jó kutya! :)

Gyorgy007 2019.01.08. 22:18:37

@avh: Ha kevesebbet találgatnál és több dolognak utánajárnál már rég fidesz szavazó lennél.
További szép életet a ködös fejedben!

avh 2019.01.08. 23:31:17

@Gyorgy007:
OK meggyőztél, beállok hozzátok ha nekem is lesz Gundel menü 850-ért .