A kiló nem százat jelent.

EP-kampány: MSZP, 2019 a patkány éve — "európai" ígéretcunami

2019. május 15.

Európai demagógiához európai bukta. Sorozatunk harmadik részében egy egykori nagypárt valószínűleg egyik utolsó, elkeseredett választási próbálkozásáról osztanánk meg egy rövid elemzést. Az MSZP bele akart durrantani egy nagyot még utoljára a nullás lisztbe, de leginkább saját nadrágjukba sikerült: a bangónéi értelemben kurva keménynek vélt "patkánykormány" szlogenre épülő, nem kevésbé ordenáré O1G-t überelni kívánó MSZP-kampány végül pont Bangóné miatt már az elején léket kapott. El is vetették. Az azt helyettesítő vagy ellenpontozó ígéretcunami is megér viszont egy misét.

roof-rat-bay-area-pest-control.jpg

A következő MSZP által kreált összehasonlításból az derül ki, hogy a kormánypárt minden sorosozására és migránsozására van egy kolosszális és az európai uniós választás szempontjából tökéletesen off-topic ígérete a szocialistáknak. 

Az MSZP EP-választási ígéretei egy kaptafára készültek. Minden elé odabiggyesztik, hogy "európai" ezzel adva uniós jelleget az időnként teljesen légből kapott lózungoknak. "Európai" lenne a minimális bér, minimálnyugdíj, családi pótlék, ösztöndíj, sőt másfélmilliós orvosminimálbér és áfa... És persze nem csak "európai", de nagyobb is, mint most. Vegyük példának a minimálbéremelés ígéretét — a "miből?" kérdésétől most eltekintünk. 

Alig valószínű, hogy a sokat látott magyar választó komolyan venné, de nincs az a szegény kistámogatottságú párt, amelyik ne tudna ígérni. De mi most az elemzés kedvéért vegyük csak komolyan! Mi lenne, ha...?

mszp_ep_igeretek.jpg

Annak ellenére, hogy az MSZP import univerzális jelöltje, Karácsony Gergely maga se tudta megmondani, hogy a 240 ezer forintos "európai" minimálbér blöffje vajon nettóban vagy bruttóban értendő... Pedig nyugodt szívvel bemondhatta volna, hogy nettó — ha már lúd, legyen kövér. De még ő is annyira hisz az ígéret komolyságában, hogy az interjúban inkább az látszott rajta, hogy legszívesebben megint azt szeretné mondani, hogy "faszért hagytam magam rábeszélni..."

Posztjaim alapján biztos nem derül ki, de kifejezetten bírom Gergőt, csak éppen az általa megpályázott és betöltött közhivatalokra Karácsony alkatilag nem alkalmas, az ő világa az egyetem és a kutatás. És kár, hogy egy ilyen jófej pasas politikai dinoszauruszokkal égeti magát porig. Valahogy a politikacsinálás világa szemmel láthatóan idegen tőle, mint minden normális embertől, tényleg sajnálom.

Igen, az is szóbakerült, hogy ő lehetne a szoci EP-lista poszterfiúja (is), de Tóth Bertalanék (ragadványneve "az ki?") is megérezték, hogy az már azért túlzás lenne, ezért a pártelnök saját magát tette az első helyre. Karácsony helyett Jávor Benedek került a listára a sajnos nem-befutónak vélt 3-4. helyre. Bence valószínű nem számít akkora húzónévnek, a teljesítményt a magyar politika nem feltétlenül honorálja. Így lényegében az arrogáms, brüsszeli nagyvilági életből hazafelé nagylóról beszélő szocialisták újrázása az egyedüli tét most. 

Viszont nem hiszem, hogy Ujhelyi Istvánt ne tudná nélkülözni hazánk az EP-ben. Értékelhető hozzáadott értéke nem nagyon volt külszolgálatának. Személyének indokolatlan előtérbe kerülése a szocialista végjáték kontraszelekciójának egyik ékes példája, amit a leváltott delegációvezető, Szanyi Tibor tett szóvá.

Esküszöm, kezdem értékelni Szanyi kapitányt. Kettejük viszonya közismerten ellenséges. Szanyi gyurcsányistának nevezte Ujhelyit, aki persze durván visszatámadt. Szanyi magát baloldaliként azonosítja Ujhelyivel szemben. Ezek szerint Ujhelyi nem is baloldali. Gyurcsányt vadkapitalista kalandorként ábrázolja, ami lássuk be a színtiszta valóság: és az az ember volt Szanyi baloldali pártjának egykor vezetője és miniszterelnöke. Szanyi szerint az így immár három gyurcsányista különutakon járt, nem is nagyon beszéltek. Nem volt miről. Azért az szép.

A lényegében (legalább) baloldali demagógiával teletömött kampányígéreteket ezek szerint egy nembaloldali ember képviselné majd legvalószínűbben. Az én véleményem az, hogy ha hihetnénk is az ígéreteknek: inkább ne Ujhelyi tegye. Bangóné patkányozása óta már Szanyi EP-be bejutása is kétséges a 2-3. helyről. 

Tehát éppen érdemeikkel fordított sorrendben kaptak helyet a listán a szocialista politikusok: 4. Jávor, az esélytelen zöld, 3. Szanyi Tibor, a baloldali, kissé későn a tökeit megtaláló antigyurcsányista, 2. Ujhelyi a gyurcsányista 1. pedig az "ismeretlen húzónév", MSZP-elnök... Tóth... Bertalan...

"Az ki?"

Ha nem is a legötletesebb módon, de a régi balos recepthez nyúlt az MSZP a 2019-es EP-kampányában: óriásiakat ígér. E gyönge minőségű mézesmadzagnak szánt és vélt népámítások számonkérhetősége rendkívül alacsony. Sem az MSZP, sem az S&D nem fogja megnyerni az EP-választást, nagyon nem. Németországban a zöldek is előzik az SPD-t. Nálunk meg a Jobbik előzte meg már rég.

Kilöki a sámlit mindegyik ígéret alól, hogy lényegében egyik kérdés sem az EP-ben dől el. Nem is feltétlenül lenne célszerű, ha európai szinten rendeznénk pl. a minimálbérek kérdését, hiszen a bérek a nagyon különböző termelékenységű nemzetgazdaságok függvénye alapvetően. Mivel a legtöbb államban létezik minimálbér, nálunk kétféle is, a követelés eleve okafogyott. Értékének megállapítása pedig valószínű sosem lesz uniós hatáskör.  Még a gazdaságilag jóval egységesebb Amerikai Egyesült Államokban sem egyformán szabályozott, hiába van egy szövetségi minimálbér is megállapítva. 

440px-state_minimum_wage.png eu_minimumwage.png

Egy túlságosan magas minimálbér alkalmas a fejletlenebb gazdaságok egész szektorainak taccsravágára, a konkurrens gazdaságok egyfajta kiárazására. Bármennyie is volna egyébként örömteli és indokolt a bérek emelése keleten. Ezen a módon nem fog menni. Illetve ezen a módon indirekt dícséretet mond az MSZP a Fidesznek, amely tény és való, többet emelte a minimálbért, mint a balliberális kormányok. Nagyot kell ráigérni. A kelet-nyugat bérszakadék áthidalásához valószínű más, bonyolultabb szabályozókra, ösztönzőkre volna szükség. És nem csak a minimálbéres sávban. Széleskörű szociális-gazdasági reformokra és erősebb európai újraelosztásra: az Unió mostani büdzséje aprópénz, egy kisállaméhoz mérhető.

A Momentum ezzel kapcsolatos kritikája jogos tehát: csak adminisztratív eszközökkel nem lehet megoldani a problémát. Ellenben a jobbikos bérunió kezdeményezés alkalmasabb formája lett volna ennek a komplex gazdasági-jövedelmi problémának az átfogó megvitatására. Bizonyos, hogy a meghatározó piaci szereplők (óriáscégek) és a lobbisták által ihletett uniós és tagállami adminisztratív szabályozások is gátolják a közös piacon természetes bérkonvergencia érvényesülését.

A mára nálunk is valósággá vált "munkaerő szabad áramlása" éppenséggel nem fenntartható és humánus megoldás. Csupán a nyugati gazdaságokat látja el olcsóbb, kiszolgáltatott, másodrendű keleti munkaerővel. Valójában nem megoldás Európa gazdasági bajaira, hanem új probléma forrása. A brain drain egész országrészek kiürüléséhez vezet a keleti régiókban fiatal és szakképzett munkaerőből. A képzetteket elszívva, a meglévő képzetlen munkaerőfelesleget a kivéreztetett keleti gazdaságok ellátórendszerének nyakán hagyva, az Unió cserébe nem biztosít megfelelő kompenzációt a munkaerő kiképzéséért és a növekvő szociális terhekért és feszültségekért. Ez a felemás Unió egyelőre tehát diszfunkcionális: vak és süket a valódi szociális problémákra.

Eszköztelen is és forrásai sincsenek rá.

Elméletileg egy balos fordulat akár jót is tehetne, de szemmel láthatóan a hagyományos szocialista eszköztár csak a bódító ígérgetést ismeri. A gazdasági rendszer újratervezését illetően inkább ellenérdekelt lobbiérdekeknek szolgáltatja ki az alkalmazotti rétegeket. (Ráadásul ezt éppen a magyar szocialisták egyik prominens képviselőjelöltje nyilatkozta lásd fentebb.)

Jávor Bencéért és Szanyi kapitányért talán kár, de a rossz társaságba keveredésért, a kollektív hibás döntésekért ők is felelősek. Őszinte leszek: ezért kicsit sem fogom sajnálni majd végül a szocialistáktól mentes magyar delegációt.

Az MSZP ráérzett vesztére. 2019 valóban a patkány éve. Nincs arra szükség, hogy levezessük, miért nem túl hasznos pont azokat a választókat sértegetni, akik mondjuk elpártoltak tőlünk. Az erőltetetten demagóg ígéretcunamival valószínű most még a patkányozás ősbűne sem lesz lemosható... Olvasóink körében végzett felmérésünkben az MSZP gyors hanyatlása már most látható

Az előző részek tartalmából: 

EP-kampány: plakátháborúban állnak az ellenzéki pártok — egymással

Az MSZP és a DK rendszeresen felülragasztja más ellenzéki pártok plakátjait, míg a kormánypárt adminisztratív eszközökkel lehetleníti el a plakátolást. Szél Bernadett több ellenzéki párt plakátját is kihelyezi, mire valaki piros festékkel lefújja azokat. A dolog pikánsabbik része, hogy pár hete még ő maga is ezt tette egy fideszes plakáttal. Önzetlenül demokratikus plakátozásának egyik sajátossága, hogy azért nem volt teljesen önzetlen és demokrata. Hogy volt pártját kívánta provokálni vagy feledékeny, azt kinek-kinek a fantáziájára bízom.

EP-kampány: a Momentum első számú prioritása a tamponáfa eltörlése

Hiányolom a konkrétumokat az üres lózungok között, de Nemes Balázs az egyik vitában bedobott egyet, amivel akár egyet is érthetnék. Legalábbis addig a pontig, hogy esélyegyenlőség. És pedig a nemek között. Európát sok más egyenlőtlenség is jellemzi. De ettől még a feminista témák szakszerű képviseletére vállalkozni egy valid pont lehet. Egyetértünk. Nemes Balázs momentumos képviselőjelölt Európa legnagyobb problémáját azonban abban látja, hogy ÁFA van a tamponon — és ezt csak a nőknek kell megfizetnie.

Kitölthető legfrissebb felmérésünk az EP-választásra, mondd el Te kit utálsz, kit nem, melyik plakátot fújnád vagy tépnéd le!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr6114828364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inteligencs elenzeki 2019.05.16. 20:31:37

Végre, egy korrekt elemzés a Szocikkal kapcsolatban itt az indexen. Meg is vagyok döbbenve.

"Személyének indokolatlan előtérbe kerülése a szocialista végjáték kontraszelekciójának "

Hát, az én véleményem az, hogy a kontraszelekció a Szociknál, már a rendszerváltás óta tart, folytatva az MSZMP-s kontraszelekciót.

ulpius66 2019.05.16. 20:42:22

Hát azt azért elég nagy pénzbe le merném fogadni, hogy a 751 tagú EU Parlamentben nincs még egy olyan képviselő, mint Jávor Benedek, aki annyit ártott hazájának, mint ő!

Nincs még egy olyan képviselő, aki csak negatív kontextusban bírt szólni hazájáról, Magyarországról, a magyarokról!

Én úgy tudtam, hogy az EU Parlamenti képviselőket azért választjuk, hogy hazájukat képviseljék!
(hát a ballibsiknek ez sem sikerült.....)

_most_ 2019.05.16. 20:50:04

@ulpius66: ellenzékben a fidesz is mindent megtett, hogy keresztbe tegyen a magyar kormánynak és ezzel az országnak.

ulpius66 2019.05.16. 21:26:59

Arra azért kibaszott kíváncsi lennék, hogy a szocik azzal a két képviselőjükkel hogyan fogják megvalósítani a pogromjukat a 751 tagú EU Parlamentben......

ulpius66 2019.05.16. 21:33:06

A leges legnagyobb baj a szocikkal - amiért százezrek pártoltak el tőlük - hogy NEM BALOLDALI POLITIKÁT FOLYTATNAK, HANEM ELVTELENÜL KISZOLGÁLJÁK A LIBSIKET!

Ha tényszerűen megnézzük a szocik és a Fidesz intézkedéseit, akkor a Fidesz ezerszer baloldalibb, mint a szocik.....

Blogolo Blogi 2019.05.16. 21:36:29

Alig varom, hogy a rendszervalto partok es plane az osszes 89 elott szocializalodott magyar politikus daraloba keruljon. Kutyabol (tetszes szerint patkanybol) nem lesz szalonna.

Brix 2019.05.16. 21:42:34

Az eurozónához való csatlakozás viszont jó dolog lenne, hogy stabilabb pénzünk lehessen, egyúttal ne lehessen implicit jövedelem-infláló eszközöket, pl.:sávos csúszóleértékelést alkalmazni.. Ja , persze , akkor nem lehet ilyen szép számokat produkálni, hiszen gyenge forint, nagyobb infláció, nagyobb forintban számított GDP, nagyobb állami adóbevétel, nagyobb jegybanki nyereség, és több elosztható EU forrás...Csak nekünk nem kóser ez, kisembereknek....Az euróelszámolású vállalatok- a nagyobbak többsége ilyen- könnyebben kifizetik a béreket is...

draft22 2019.05.16. 21:43:26

@ulpius66: Figyelj kisbolsi! Aki támadja a kormányt az nem Magyarországot támadja, hanem a kormányt. Magyarország nem egyenlő Fidesz és Orbán Vikor, Ha te ezt gondolod akkor te hazaáruló kisbolsi vagy. Tudod csicska a te egyik szellemi elődöd Gerő Ernő mondta volt: Rákosi és a magyar nép - egy! Te azt mondod Orbán és a magyar nép egy. Szóval menj a jó büdös franca a gennyes bolsi dumáddal!

ulpius66 2019.05.16. 21:57:47

@draft22:

Draftom!

Te aztán kevered a szezont a faszommal!

Gondolom a hozzászólásodat _most_ nevű kommentelő társunknak akartad címezni!

Ugyanis ő írta, hogy "aki a magyar kormánynak keresztbe tesz, ezzel az országnak tesz keresztbe..."

Draftom!

Egyebekben kérdem: ki képviseli Magyarországot, a magyarokat Brüsszelben?
Nem Orbán Viktor, illetve a magyar kormány?

draft22 2019.05.16. 22:05:44

Drága kisbolsi, tőled ídéznék: "Nincs még egy olyan képviselő, aki csak negatív kontextusban bírt szólni hazájáról, Magyarországról, a magyarokról!" persze a kúrópajtásod ezt lefordította, hogy a gyengébbek is megértsék. Egyebekben kérdem: ki képviseli Magyarországot, a magyarokat Brüsszelben? Nem Orbán Viktor, illetve a magyar kormány? Nem ők a magyar kormányt képviselik az Európa parlamentben meg magukat és még a kormányt sem. Ha van egy pered és van egy ügyvéded aki képvisel téged és valaki azt mondja ez az ügyvéd hülye akkor nem azt mondta, hogy te vagy hülye.

ulpius66 2019.05.16. 22:12:08

@draft22:

Draftom!

Akkor meséljél mán, ki képviseli Magyarországot Brüsszelben?
(esetleg arról is mesélhetnél, hogy pl. ki képviseli Franciaországot Brüsszelben....)

ulpius66 2019.05.16. 22:14:44

Ha pl. bírálják Macron bevándorlás-politikáját, ezzel egész Franciaország, a franciák bevándorláspolitikáját bírálják.

ulpius66 2019.05.16. 22:26:23

Visszatérve a szocikra.

Szerintem a mostani lesz a szocik utolsó mérhető eredményük.....amikor közelítik a 10%-t.

A húszas években a céljuk az 5% elérése lesz, legalább a Parlamentbe tudjanak bekerülni.....

draft22 2019.05.16. 22:43:14

@ulpius66: Magában a parlamentben, Fideszes képviselő nem képviseli inkább Magyarországot, mint egy MSZP-s. A magyar kormányt az Európai Bizottságban képviseli Magyarországot jogilag, de mivel Magyarországon képviseleti demokrácia van és nem közvetlen, ezért jogi értelemben egy adott kérdésben a saját szuverén álláspontja érvényesül. Macron politikáját ellenzők nem a francia nép politikáját ellenzik, mert annak olyan nincs. Természetesen köznyelvileg azt ,mondjuk, hogy támadják Franciaország politikáját netán még egyszerűbben Franciaországot, de ez nem a nép, a nemzet ellen irányul, hiszen akkor a francia ellenzéket hazaárulónak lehetne nevezni, sőz akkor a Fidesz 2002-2010 folyamatosan támadta Magyarországot és a magyar népet.

dare 2019.05.16. 22:48:22

A patkány éve 2008, Őrült Stone volt a főszereplője a filmnek. :D

Komolyra fordítva, szerintem a 2019-es patkányozós Mszp 3 képviselőt talán ki fog küldeni az EP-be.
A Dk minimum kettőt, de vannak már olyan optimista híresztelések is, hogy a 3 se kizárt.
A Momentum szintén sokak szerint Cseh Katalint ki fogja tudni majd küldeni.
Ez csak azért érdekes, mert a Momentum már elhelyezte magát a térképen a "demokratikus" oldalon.

És most képzeljük el azt a forgatókönyvet, hogy a Jobbik csak két képviselőt tud kiküldeni, az Lmp pedig egyet sem, mert a választóik megbüntetik őket.
A lehető legrosszabb forgatókönyv ez ránk, az országra nézve.

Én is büntetni akartam az Lmp-t, de mivel Vágó nekem hiteles zöld politikus, ezért leszavazok szerintem rá, nem az Lmp-re, rá.
Gondolkoztam a Momentumon is, de mivel Katalin annyira fel van pörögve, hogy fogalmam sincs mit szavazgat ott meg, meg mit nem, ezért inkább Vágó Gábor mellett teszem le szerintem a voksom, mivel őt talán kevésbé lehet belelovalni olyan döntésekbe, amiket később megbánna.
Egyébként Jávorra is nagyon szívesen szavaznék, de mivel ő a szocik mögött indul, akik azért szavakban nagyon zöldek mostanság, de a tetteik kevésbé voltak azok korábban, ezért én képtelen vagyok ezt meglépni.
De nagyon szorítok neki, hogy kijusson.

Egyébként ilyen téren Szél Bernadett óriási csalódás nekem, mivel az egyik személyt tudja támogatni úgy, hogy van egy párt előtte akivel eddig kevésbé szimpatizált, a másik személyt pedig nem, aki egy olyan párt színeiben indul, akiből ő már teljesen kiábrándult, amúgy teljesen jogosan.
Nem pártokat, hanem személyeket kellett volna neki preferálnia.
Ha pártokra kéne szavazni, én nem szavaznék ebből a garnitúrából most senkire, ahogy most érzek irántuk.
Ha viszont a személyeket nézem, akkor úgy érzem miattuk kötelező elmennem.
És ha Bernadett is a személyeket nézte volna, legalább egy Hajrá Gábor posztot írhatott volna ő is itt a blogtérben.
Na mindegy, remélem azért jól alakul ez a választás, bár őszintén szólva nem vagyok túl bizakodó.

Weißkopf 2019.05.16. 22:52:23

"Viszont nem hiszem, hogy Ujhelyi Istvánt ne tudná nélkülözni hazánk az EP-ben. Értékelhető hozzáadott értéke nem nagyon volt külszolgálatának": és vajon Deutsch Tompikának ugyan miféle "hozzáadott értéke" volt Brüsszelben? Azon kívül, hogy sűrűn látogatta a piros lámpás negyedet...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.05.17. 09:54:08

@dare: igen, emlékszem a filmre... nem a világ legjobb filmje, de azért ütős volt
a népszerűségi adatokat én nem szoktam készpénznek venni, nem befolyásolja a döntésemet, a felmérések zöme rettentetesen mellé lőtt legutóbb, az EP-választás egy nagyon másmilyen választás, lehet eső, lehet hó: kilonem100.blog.hu/2019/05/04/mekkorat_buktak_az_ep-valasztason_a_kozvelemenykutatok_legutobb az MSZP-t pl. sikerült duplájára mérni a valósnak, ha ez most is így lenne, akkor akár ki is eshetnének, ha most nem is esnek ki, akkor ki fognak majd egyszer, nekem ez az érzésem — a teljesítményük alapján

nem vagyok egy Fidesz-fan, de az egykor egyformán profi nagypárt között ég és föld a különbség, az MSZP-ben már nincsenek komoly arcok Bangónék és Ujhelyik vannak és ez nem jó az országnak sem — egyébként nagyon kéne egy olyan nagypárt, mint az MSZP volt, akkor is, ha nekik sem voltam soha a fan-juk

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.05.17. 10:16:41

@Weißkopf: ne vicceljünk, Tomi nélkülözhetetlen :D az egyetlen magyar twitterező, nélküle a sajtó éhenhalna, a bloggerek sírnának, illetve haza ne engedjük baze!
süti beállítások módosítása