A kiló nem százat jelent.

Ha az ellenzék átveszi a Fidesz legrosszabb szokásait, akkor az október 13-ai voksaink nem értek semmit

2019. december 18.

cenzura.jpegAz október 13-ai önkormányzati választás nemcsak a Fidesz bebetonozottnak hitt bástyáit döntötte le, nemcsak új ellenzéki alternatívák kaphattak vezető szerepet, de a magyar demokrácia is kapott egy újabb esélyt, hogy élhetőbb közélet alakuljon ki. Feltartanám a ságalapot pár a polgárok bizalmából frissen megválasztott politikusnak, mert jópár dolog nincs rendjén. Ha az ellenzék átveszi a Fidesz legrosszabb szokásait, akkor az október 13-ai voksaink nem értek semmit.

Most szólok: nem szeretnék újra csalódni, ahogy 1990-ben vagy 2010-ben már kétszer csalódnunk kellett.

polgiutasitas.jpg

Matkovich Ilona, újdonsült váci polgármester utasításba adta, hogy minden önkormányzati tulajdonú vállalat vezetője és munkavállalója sőt akár egy bedolgozó vállalkozó is "sajtóban, médiában, közösségi oldalon, nyilvános fórumon, nyilatkozatot, interjút, (értve ezen közleményeket, sajtóanyagot is) a polgármesterrel történő egyeztetés után, annak írásbeli engedélyével tehet csak"

Hogy mindez mennyire nonszensz vagy sért alapvető alkotmányos jogokat még a Fidesz által berendezett 2010 utáni világban is az egy kérdés, ami mellett az ember alapvető jogérzékén túl számos nyilvánvaló érv szól. A polgármesternek elgurulhatott a gyógyszere. Az is egy másik kérdés, hogy sok hasonlóan visszás intézkedés is született a közigazgatásban vagy a közoktatásban a Fidesz 2010-es hatalomátvétele óta — jogérzékünk mindegyik esetben helyesen jelez szerintem.

Az 1. pontban megfogalmazott esetek érthetőek (jóhírnév rontása stb.), de ezek is csak utólag sérelmezhetőek vagy peresíthetőek mind munkajogi, mind polgári jogi értelemben szinte bármely munkáltató jogos érdekei szerint. Ugyanakkor előzetes kontrollt (lényegében: cenzúrát) elrendelni nem lehetséges ilyen kiterjesztő módon. Főleg nem polgármesteri utasításra. Adott esetben az egyes intézményvezetők rendelhetnek el hírzárlatot, kérhetik munkavállalóikat, hogy kritikus esetben ne nyilatkozzanak a sajtónak, azt bízzák az arra hivatott szóvívőkre vagy vezetőkre, ami kritikus helyzetekben természetes. De még ebben az esetben sem korlátozható a szólásszabadság, mint alapjog. Főleg nem, ha jogos közérdekről van szó. Nem fenyegethető meg ilyen módon egyetlen alkalmazott sem, pláne szerződő fél, ami különösen abszurd jogilag.

A munkáltatók ilyen speciális joga a munkavállalókkal szemben nem korlátlan, jogsértések esetén a munkavállalóknak nemcsak lehetősége, de kötelessége is megtagadni pl. egy utasítás végrehajtását. Nem amatőr jogászkodnék tovább, de manapság az EU szintjén is felmerült az ún. whistleblower-ek (nyilvánosság felé közérdekű bejelentést tevők, "szivárogtatók") védelme. Matkovich olyan durván megy szembe ezzel a progreszív iránnyal, amennyire még talán a Fidesz döbrögijei sem teszik. De a gond épp az a Fidesszel, hogy bizony tesz vagy legalábbis szeretné tenni. 

Az sosem lehet válasz egy jogsértésre vagy közérdeket sértő kijelentésre, hogy a "de Fidesz is" — sőt az a legerősebb érv, hogy meg se forduljon ilyesmi a fejében egy a választók bizalmát éppen ezek miatt az érdek- és jogsértelmek miatt elnyerő ellenzéki politikusnak (mint amilyen Matkovich).

Nem lehet demokráciát építeni, főleg helyreállítani a demokratikus jogok további lebontásával. Jogsértésre nem alapozható újabb jogsértés. Ahogy egyébként jogra sem, de erre is volt rendszerváltásunk óta túlságosan is sok példa. Pont ezeken szeretnénk túllépni, változtatni. És olyan vezetőket látni döntéshozó helyzetben, akik ezt az alapelvet értik és be is tartják és tartatják a közélet minden szintjén, s legfőképp magukra is kötelezőnek tartják és alkalmazzák. Matkovich ezt súlyosan megszegni látszik, ha nem hátrál meg az ügyben és nem tanúsít megbánást.

Két ellenzéki újságíró is szerepet kapott most októberben, hogy megújulást hozzon a magyar közéletbe, tiszta lappal indultak, mégis Pikó András a Józsefvárosban pont ugyanolyan propagandaízű kerületi lapszerkesztést valósít meg, mint fideszes elődjei. Pedig ha valakinek értenie kéne, hogy ez miért nem helyes, akkor pont egy korábban minden visszásságot a túloldalról látó és átélő újságírónak kéne értenie.

"Pikó, az újságíró a friss kerületi lapban megint nagyot ment! Múltkor (gondolom felsőbb utasításra) fájóan hiányoztak a Fideszes megszólalók, ezeket pótolta (úgy-ahogy) a végtelenül jóképű polgármester képsorozatával. Oké.
Javítottak, most a fideszes Ferencz Orsolyától interjút kértek.
Csakhogy a kerületi Hyde-park innovatív szerkesztője a képviselői válaszok után fogta magát és kommentálta a válaszokat! A Tóth Ákos nevű pribék véleményeket fűzött (dőlt betűvel, "a szerk.") a nyilatkozat mondataihoz. Ez a kis diákcsíny pedig csak a megjelent újságból derült ki...
Ha az újságíró kérésre nem mutatja be a szöveget, akkor jogi és etikai vétséget is elkövet. A nyilatkozó nemcsak a ténybeli adatokat, hanem arra hivatkozva számos egyéb, az információkat nem érintő megjegyzést, átkötő elemet, „riportos” részt is korrigálhat.
Másrészt Pikó András külön azért fizeti a Mérték Médialelemző Műhelyt hogy nagyobb legyen a sajtószabadság. Érdekes, hogy a fantasztikus szakértő sasszeme ezt nem szúrta ki..."

Velkovics Vilmos kormánypárti újságíró. A megújult propagandalap: 

https://jozsefvaros.hu/feltolt/jozsefvaros_ujsag_2019-35.pdf

Mi polgárok csak kapkodjuk a fejünket különösen, ha nem vonódtunk be eléggé a szekértáborok könyörtelen törzsi háborújába, ahol nem az elvek csapnak össze csak a zsákmányszerzési ösztönök, de a zsákmányból, jó ha minden választó észben tartja nem részesül a virtuális tábor minden résztvevője — mindig csupán a kevesek. A vezető pozíciók zsákmányként való megszerzése és szétosztása a fővárosban és a kerületekben szintén nem a jó gyakorlat és a jó kormányzás ismérvei. Vezetők leváltása persze olykor indokolt, (pl. egy előrejelzett hóhelyzet rossz kezelése), és a polgármesterváltások erre jó jogalapot is kínálnak. 

Minden rossz reflex közül, amit az újonnan hatalomra jutó vezetők először ki kéne kapcsoljanak magukban, a kritikák, a nyilvánosság, a szólásszabadság korlátozásának káros magyar gyakorlata volna a legfontosabb.

"Az utasítás szerint a kérelmeket közvetlenül a polgármesternek kell benyújtani és közvetlenül ő dönt róluk. Előzetesen, írásban kiadott engedéllyel. Elképzelhető az, hogy a munkaidejének jó részét azzal töltse egy polgármester, hogy az önkormányzati társaságok munkavállalóinak, megbízottainak, vállalkozóinak facebook, instagram és twitter üzeneteit nézi át előzetesen? Tényleg a cenzúrázás a legfontosabb feladata egy városi polgármesternek? Tényleg ennyire a fejébe szállt a hatalom két hónap alatt az új polgármesternek?" 

– teszi fel a kérdést a VácOnline.hu jogosan, amely gondolom talán kormányközelinek mondható. A helyi Fidesz-KDNP szintén nyilatkozatban lépett fel az olykor általa is követett gyakorlat ellen. Bízom benne ők is okulnak és jogvédő harcukat kiterjesztik a kormányzati intézkedésekkel szemben is, hiszen hitelességüket nem őrizhetik meg máshogy véleményem szerint. Sosem késő elkezdeni! Az ellenzéki politikusoknak pedig sosem késő el sem kezdeni vagy gyorsan visszakanyarodni az antidemokratikus zsákutcából, ami csak egy rosszabb Magyarország felé vezethet.

2010-ben a Fidesz azért tudott olyan nagy arányban győzni, mert szocialista-szabaddemokrata elődei szembementek a választói akarattal, nemcsak becsapták, cserben hagyták és elárulták őket, de hülyének is nézték. Lehet sokan máshogy gondolták, de a teljes ellenzéki összefogásnak éppenséggel nem ennek a bukott világnak a feltámasztása volt a célja. Az egykori MSZP és SZDSZ egyes újra feltűnő politikusairól a választók döntöttek újra és adtak nekik újabb esélyt, de nekik sem adtak a kezükbe biankócsekket, többnyire ráadásul Pikóhoz és Matkovichhoz hasonlóan sok új szereplő került előtérbe.

Ez a kényszerű ellenzéki szövetség nemcsak összetételében nem azonos az MSZP-SZDSZ-szel, de sem szellemében, sem hatalomgyakorlásában sem szabad, hogy azt kövesse. Nem erre szerődtünk, sem a Momentum, sem a Párbeszéd, sem az Lehet Más a Politika vagy a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeit viselő politikusok, sem a magyar választók. 

És még egy kapitális hiba vagy inkább bűn a végére.

Az végképp nem járja, hogy az újonnan pozícióba kerülő ellenzéki politikusok először a saját bérezésüket igyekeztek megemelni, s jól fizető igazgatótanácsi és felügyelő bizottsági állásokat osztogatni bennfentes barátaiknak. Pikó saját polgármesteri fizetését közel egymillióban állapította meg.

(PONTOSÍTÁS: Ez a törvény által megállapított polgármesteri illetménye, csupán 200 forinttal több, mint elődjéé. Ellenben az való igaz, hogy jelentősen nőtt átlalában a szintén jólfizetett alpolgármesterek száma és ahol mód volt rá ott a testületek emelték a különféle politikusi illetményeket.)

De ami ennél is súlyosabb probléma, amikor Demszky Gábor egykori jobbkeze, az egyik ilyen jólfizető állásba visszakerülő Atkári János többszáz közalkalmazott 13. havi fizetésének megnyirbálását javasolja és Pikó András polgármester az indokolatlan megszorítások mellett dönt. Kilencszáz dolgozó jutalmát csökkentik le idén a bölcsődékben, óvodákban és rendelőintézetekben. Tehát egyszerű, amúgy sem túl sokat kereső, ám a létszámhiány miatt sokat dolgozó embertől vesznek el olyasmit, amit a korábbi fideszes polgármester alatt megkaptak. Ennek az üzenete is borzasztó meg maga a tény is.

Az emberek ellen nem szabad, de nem is lehet tartósan és pláne demokratikusan kormányozni. Ezt a leckét ideje lenne megtanulnia mindenkinek, aki politikára adja a fejét ebben az országban. Pont Pikótól és Matkovichtól nem vártuk volna ezt. Bizalmat szavaztunk ugyanis nekik immár nem is először.

Az ellenzéki pártok és különböző egyesületek közös jelöltjeként jelentős többséggel, de nem mindan váci polgár többségével nyerte meg a külkereskedelmi ügyintéző végzettségű, korábban a Magyar Narancsba is riportokat író Matkovich Ilona a polgármester-választást, legyőzve a korábbi fideszes polgármestert. A kampányban az egyik független jelölt Matkovichot és Fördőst is cezarománnak nevezte. 

screenshot_2019-12-18_at_11_36_29.png

Antlfinger Edvárd

A szerző az LMP budapesti elnökségének tagja.

Matkovich Ilona a párt váci képviselőjelöltje volt 2018-ban is már. Az LMP Matkovich és Pikó polgármesterjelölteket is támogatta az október választásokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr1115357268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frikazojd · http://kocs.ma 2019.12.19. 09:27:16

mondjuk ez a nagyobb cégek 99%-ánál szintén így van, benne vannak az ember szerződésében szó szerint ezek a mondatok.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 09:34:23

NEM ÍGY VAN @frikazojd: ezt külön kiemeltem, hogy milyen esetekben lehetséges... ne tereljünk, ne ferdítyünk, mert a minden megszólalásra vonatkozó előzetes írásbeli engedély sehol sem gyakorlat. Nem olvastad el az utasítást. Én megtettem.

Homo fideszbirkusz 2019.12.19. 09:42:57

A nem Homo fideszbirkusz szavazók az elsö körben nem azért váltották le a fidesz maffiát mert kiegyensúlyozott helyi lapokat akarnak olvasni meg engedély nélküli interjúkat akarnak hallani hanem azért hogy a fideszmaffiózók le legynek csukva és olyan rendszer épüljön ki, amelyben nem a fideszes lopás-csalás gyakorlatra épül és a mindenkori ellenzék a gazdálkodást akadály nélkül végezheti.
Ezek után az már nüansz, hogy egy ÖK-i tulajdonú cégnél a cégvezető vagy az ÖK-i vezető fogja magyarázni a bizonyítványt ha valami kényes kérdés jön. Tulajdonképpen még örülhetnek is a cégvezetők ha az ÖK átveszi a tájékoztatási kötelesség megszegéséből adódó összes politkai és btk-s felelősséget.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 10:11:19

@Homo fideszbirkusz: szinte boldogok, szerintem is. Nem értem, akkor miért nem jó a Fidesz neked?

Semper Fidelis 2019.12.19. 10:50:57

@Homo fideszbirkusz: Szánalmas ahogy nyomod, csak mondom. Ja tudom, "Homo fideszbirkusz" vagyok, köszi, nem kell leírnod, ne fáraszd magad.

Sokszor nem értek egyet ezzel a bloggal, de most nagyon is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.12.19. 11:02:40

Jó hír, hogy a ballibek sikeresen és gyorsan lejáratják magukat.

rallus 2019.12.19. 11:04:29

Nagyon bölcs és jó memóriával megáldott ember az, aki a ballibekre szavaz, hiszen ők MINDEN választási ígéretüket megvalósítják és életüket a dolgozó nép boldoggá tételére áldozzák!

HaCS 2019.12.19. 11:20:19

"Most szólok: nem szeretnék újra csalódni, ahogy 1990-ben vagy 2010-ben már kétszer csalódnunk kellett."

Mondd ezt azoknak, akik csalódtak!

Csak előre ki kell ábrándítsalak, nem sokat fogsz találni.

Mert az ostobák, a szűklátókörűek nem csalódtak semmiben, ők boldogok...
Az aktív haszonlesők ezt az állapotot kívánták elérni.
Az értelmesebb emberek pontosan tudták, mire számítsanak 2010-ben (és azóta is), legfeljebb a mértékén lepődtek meg néha. Aztán ki-ki gusztusától, meggyőződésétől függően szintén vagy ezt kívánta elérni, vagy ezt kívánta elkerülni. De csalódnia egyiknek sem kellett.

Az egyedüli csalódott réteg a félig ostoba haszonlesőké, akik ELHITTÉK, hogy nekik is jut majd a perecből, de sok-sok év elteltével szépen lassan leesik a tantusz, hogy talán az a "jövő év", amikor majd már istibizi nekik is jobb lesz, talán soha nem jön el.

Tanárok..., Orvosok...

Tudod, 2010 FIDESZES agitátorai.

Egy cseppet sem sajnálom őket, remélem még velünk együtt főnek a lében egy darabig, hogy soha többet ilyen ökörséget eszükbe se jusson csinálni!

Azt mondjuk sajnálom, ha neked is csalódnod kellett.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 13:17:07

@HaCS: ez a keserű felismerés bennem is motoszkál, ezért szúrtam be a végére John Lennon idealista himnuszát. Nem akarom elfogadni, akkor sem ha így van, illetve szót emelek ellene.

apro_marosan_petergabor 2019.12.19. 14:16:37

1. Az ellenzék nem vesz át (sajnos) a FIDESZ-KDNP-től semmit, mert ha így tenne, építene, előre haladna - de csak rombol, ködösít és a zsebét tömi.
2. Tehát (1.), nem hogy nem vesz át semmit, ehelyett visszafele lépked, s elővesz a komposztálóból néhány csontvázat (MSZP-SZDSZ), s rakja be pozícióba őket.
3. Nem hogy (1., 2.), de még ígéreteit sem tartja be, sem nem átlátható, sem racionális - kizárólag politikai haszonszerző (rövidlátó, buta) lépéseket tesz - ez majd visszaüt.
/Elég csak néhány lépest nézni: Karácsony, aki veszi elő a szadeszes-maszopos csontvázakat, s ülteti be őket - hozzáértés nélkül, bárhová, ahol pénzt kaphatnak, rúgja ki a hozzáértőket... azért, hogy saját székét támogassák...
De Piko és a többi rabló is egytől egyig ugyan ezt csinálja.
4. Mégis, a rájuk szabazók mit vártak?

5. Hihetetlen, hogy 30 évvel a kommunizmus bukása után még mindig van hitele ennek a
fajtának.

2019.12.19. 14:18:18

@frikazojd: A céget a cég vezetője (ügyvezető, igazgatóság elnőke, vezérigazgató stb) képviseli. Ő dönt arról, hogy ki nyilatkozhat a cég nevében (saját nevében bárki). A tulajdonos elvonhatja ezen jogát, kérdés, hogy a polgármester gyakorolhatje-e önállóan a tulajdonosi jogokat. Ez csak a jogi vonatkozása a kérdésnek, ez erkölcsit bőven kifejtették fennebb.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 14:50:46

@a szürkebarát ötven árnyalata: köszi.
A legfőbb gond az utasítással, hogy az 1. pontban kb. jogosan megfogalmazottakonk kívül (amikre a hivatkozott törvények lehetőséget adnak) a polgármester teljeskörű tiltást és írásbeli engedélyeztetést írt el mindennemű nyilatkozatra.
Teszem azt, nekem is van titoktartásim és úgy kell viselkedjek a nyilvánosság előtt, hogy az a cégemre ne vessen rossz fényt. Tiszta sor. Ha van egy ilyen felelősségem. Ugyanakkor a cégem explicite bátorít arra, hogy részt vegyek a közéletben, szükség esetén egyeztetve a vállalattal, ha összeférhetetlenség merülne fel, de semmiképpen nem korlátozva a jogaimat általánosan. Nem is egy A4-esre fér ki az üzleti viselkedési kódexünk, mint ez a jogi nonszensz utasítás, hanem 50-60 oldalas legalább. A polgármester (tegyük fel jót akar) egyszerűen nincs a helyzet magaslatán, alkalmatlan jogilag korrekt utasítások adására, nem ismeri a vonatkozó jogszabályokat és nem érti azok szellemét. A legrosszabb pedig, hogy nem érzi, hogy mit képvisel. Szerintem erre nincs mentség.

BiG74 Bodri 2019.12.19. 15:54:35

De ez a legtöbb cégnél is így van.
És nem kell túlmisztifikálni a dolgot. Nem véletlenül van a szóvivői munkakör. Amennyiben a polgármester felelős az önkormányzati cégekért, akkor felelős az onnan kikerülő, vagy nem kikerülő hírekért, információkért.
A lejjebbi dolgozók esetében pedig nem a gyerekesen felemlített cenzúra a lényeg, hanem az, hogy ha a közösségi oldalon terjeszteni fog bármit a cégéről, akkor azért felelős lesz, mindenképpen.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 15:58:06

@BiG74 Bodri: könyörgöm: NEM
sehol demokratikus országban

BiG74 Bodri 2019.12.19. 16:19:08

@A kiló nem százat jelent.:
Nem szeretem a könyörgést. És, de!
Amit te konkrét tiltásnak élsz meg, az egy jogi "preambulum".
Megfogalmazza, hogy ki a felelősségviselő, és azt, hogy ennek tekintetében, hogyan illik viselkedni.
Amúgy is visszás, hogy egy súlyponti helyen lévő vezető, fontos dolgokban, úgy nyilatkozik, hogy nem egyeztet a másik teherviselővel. Ebben semmi inkorrekt nincs. Adott helyzetben természetesen a cégvezető a kiadott utasítást megszegheti, és majd eldől, hogy joggal, magasabb érdek miatt tette, vagy csak önmutogatás, vagy politikai haszonszerzés miatt.
Ugyanez igaz a dolgozókra is. A kutyát nem érdekli, mit posztolgatnak. Ha viszont bizonyíthatóan kárt okoznak, akkor azonnal egyszerűen felelősségre vonható. Bizony ez lehet jó is, meg rossz is. Viszont világunk kommunikációs lehetőségei közepette, ez az eljárás teljesen normális érthető, hogy egy mindenért felelős vezető, nem feltétlenül a portás hülye posztjaiból kerekedő, felfújt baromságokba akar belebukni.

csorsza 2019.12.19. 16:25:03

Jó reggelt kívánok!
Ti nemfideszbirkuszok, ti ti tényleg komolyan azt hittétek,....??? :)
Ott folytatják az elkúrást, ahol anno abbahagyták.
És még a fideszlopókat sem fogják lecsukni.
Hülyék vagytok, dekásbirkuszok.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 16:49:00

@BiG74 Bodri: nézd ez egyetlen oldal hosszúságú és nem, szerintem ezen nem érdemes vitatkozni. A szöveg teljesen egyértelmű és nem tartalmaz semmilyen kétséget, hogy a megszövegezőjének elment az esze.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 16:51:12

@BiG74 Bodri: viszonylag részletesenkifejtjük többen is a cikkben és a kommentekben is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 16:56:04

ahogy előttem szólók már mondták, ez bizony így van egy csomó cégben, amennyiben céget érintő tartalomról van szó. ha tehát a többi pontot úgy értjük, hogy az 1-es pont által érintett témákról van szó, akkor ebben bizony nincs semmi különös. egy cég védi a saját érdekeit, aki a cégnél dolgozik, az ne dolgozzon a cég ellen! ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 16:59:09

@apro_marosan_petergabor: nulla tény, csak a szokásos Fideszes droid, akinek folyik a szar a szájából.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 17:01:10

ami a whistleblowereket illeti: amennyiben egy cégben törvénysértés van, akkor azt nyilván lehet jelenteni a rendőrségen, mert jogilag a btk felülírja a szerződésedet, gyakorlatilag meg így is úgy is kirúgnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 17:01:28

ami a whistleblowereket illeti: amennyiben egy cégben törvénysértés van, akkor azt nyilván lehet jelenteni a rendőrségen, mert jogilag a btk felülírja a szerződésedet, gyakorlatilag meg így is úgy is kirúgnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.19. 17:02:47

a postban leírt rendelkezés azért sehol nem éri fel a Fideszes cenzúrát, mert a Fidesz újságokat, újságírókat cenzúrázott, nem pedig a saját alkalmazottait. a Fidesz a legutolsó patkánypárt Magyarországon.

BiG74 Bodri 2019.12.19. 17:39:18

Apropó, ez itt lmp-s kultúrkör?

2019.12.19. 18:00:43

@A kiló nem százat jelent.: @BiG74 Bodri: Akkor minek vesz fel igazgatót? Elég lenne egy művezető, esetleg egy főmérnök.

2019.12.19. 18:03:16

@A kiló nem százat jelent.: tartok tőle, hogy újra csalódni fogunk :(. Nem tudom, miért, de mind olyanokat sikerül megválasztani, akikben benne van ez a kádári vagy nemistudom milyen reflex, hogy minden kizárólag kézivezérléssel működtethető

BiG74 Bodri 2019.12.19. 18:05:57

@a szürkebarát ötven árnyalata:
Mondhatni így is. Esetleg úgy is, hogy az önkormányzati cég működéséért a polgármester nem felelős, mert van felelős vezetője, aki mindent intéz, mindenről nyilatkozik, és ezekért vállalja a totális felelősséget.

2019.12.19. 18:12:10

@BiG74 Bodri: Van jogilag szabályozott ügyvezetői felelőség. A polgi, mint a tulajdonos önkormányzat első embere tulajdonosi felelősséggel bír (jegyzett tőke befizetése, dönbtés olyen ügyekben, amiket a törvény a társaság taggyűléséhez rendel). Nem tudom, jogilag ez így teljesen szabatos-e , de kb. ez a helyzet.

2019.12.19. 18:14:38

@BiG74 Bodri: 2. rész: ha én valahol ügyvezető lennék, nem kimondottan díjaznám, ha a tulajdonos, a korábban velem megkötött szerződést elkezdené ilyen iratokkal egyoldalúan módosítgatni.

anyadmajma 2019.12.19. 18:16:14

@a szürkebarát ötven árnyalata: hát sajnos ez talán azért van, mert ugye az MSZMP egyik fele az mszp-be ment, a másik fele meg a fideszbe. És ezen egyének árnyékában alakult az élet az elmúlt 30 évben. És nagyon ügyeltek arra, hogy nehogy az embereknek egy kicsi kis reménysugár is eszükbe jusson arról, hogy lehet élni szabadon is. Erre építit az oktatást már az óvodától kezdve. Egy ilyen nemzet tagjai pszichésen sérültek. Kb mint a Stockholm-szindróma, vagy a vak komondoros hölgy esete. Ez egy olyan depresszió szerű állapot, amiből segítség nélkül nem nagyon tudnak kijönni. És természetesen így nevelik a gyerekeiket nemzedékeken át. Ez tart nálunk kb 1950 óta. (bár előtte se volt jobb a helyzet).

BiG74 Bodri 2019.12.19. 18:24:57

@a szürkebarát ötven árnyalata:
Igen, ez az egyik oldal. A másik a kommunikáció.
Tegyük fel, persze csak a fantázia szintjén, hogy az önkormányzati cégek vezetői, nem kimondott ügyvivő szakemberek, és nem feltétlenül a tudásuk miatt kerültek a pozícióba. Tegyük fel, hogy bárminemű jóindulat megbicsaklik a párthűségen.
Továbbá tegyük fel, hogy bizonyos cégvezetési dolgokat nem csak ellenőríz, hanem jóvá is hagy a polgármester. Akkor az információ nem tartozhat ebbe a körbe?

2019.12.19. 18:33:11

@anyadmajma: sajnálattal (önmagam sajnálom) állapítom meg, hogy igazad van. Miután kiűzte a főnemességet, az új oligarchia rátelepedett a Magyarországnak nevezett feudumra, majd a hozzánemértésük okozta de facto államcsőd és az azt elkenni hivatott "rendszerváltás" után az új politikai formációkba beszivárogva továbbra is uralma alatt tartja, és gyerekeire hagyományozza a feudumot.

2019.12.19. 18:34:42

@anyadmajma: @a szürkebarát ötven árnyalata: mo nem mintha a főnemesség teljesen OK lett volna, de neki legalább volt néhány generációnyi idejük megtanulni viselkedni (néha egyebet is).

BiG74 Bodri 2019.12.19. 18:35:37

@a szürkebarát ötven árnyalata:
Nem voltam ügyvezető, csak a második sorban álltam. De az ügyvezetőmnek sem volt jogosítványa önálló nyilatkozatra, csak a cégcsoport szóvivője volt felhatalmazva erre. Egy több tízmilliárdos forgalmú cégről beszélünk.
Jelenleg szürke senkiként is alá kellett írnom, hogy a munkahelyemről nem posztolgatok, nyilatkozok csak abban a tudatban, hogy ezzel akár abban a pillanatban véget érhet a jogviszonyom, sőt pert is kaphatok a nyakamba.
A feleségem hasonlót kapott a helyi kórház ápolónőjeként.

Úgyhogy, nem találok nagy látnivalót a dologban, egy ilyen mértékben átpolitizált országban, egy olyan világban, ahol a legnagyobb baromsággal is egy rövid óra alatt elárasztom az egész országot.

2019.12.19. 18:37:36

@BiG74 Bodri: Viszont, ha minden céges úgybe ilyen módon beleszólnak felülről, akkor esély nem lesz, hogy valóben hozzáértő, legalább az átlagot elérő szekemberek egyáltalán megfontolják, hogy megpályázhzanak ilyen állásokat. Elnézem a környezetemben, nagyjából a magánszféra selejtje vezeti az állami, önkormányzati cégeket. Egy ügyesebb gyakornok már felmossa velük a padlót.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.19. 18:47:58

@frikazojd:

"mondjuk ez a nagyobb cégek 99%-ánál szintén így van, benne vannak az ember szerződésében szó szerint ezek a mondatok."

Mondjuk a nagyobb cégek vezetőit nem választják azok, akik elől a posztban említett polgármesteri tiltás elzárja az információkat, míg az önkormányzati képviselőket és a polgármestereket igen. Ez azért igen súlyos különbség.

flort 2019.12.19. 18:53:58

Én ebben nem látok semmi vérforralót. Nekem, mint minisztériumi fenntartású cégnél dolgozó közalkesznek sokáig mindenféle nyilatkozatra igazgatói engedélyt kellett kérni (ami rendben van, amíg a cég képviselőjeként kérdeznek). Ez azonban már évek óta minisztériumi jóváhagyást feltételez.

Ha tehát egy rendezvényen feltűnik hirtelen a helyi tv, elvileg nem adhatok nyilatkozatot, mert a fenntartó sajtóosztálya (kifent, semmihez sem értő picsák gyülekezete) ezt nem engedélyezte előzetesen, írásban. Persze rendszerint adok, mert közpénzből él az intézmény és ezt elvárhatónak vélem, de előtte meg kell próbálni kipuhatolni, hogy melyik oligarcha cége kérdez, mert ha olyan, amelyik már kiesett a pixisből, megüthetem a bokámat. Illetve a céget hozom szar helyzetbe, ezért ezt nem szoktam vállalni.

De mondom, az eredeti felállás szerintem OK, mindig meg is kaptam, akár egy telefonhívás után, a mostani viszont gáz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 18:57:14

@flort: a szövegezés szerint egy Facebook-posztot sem követhetsz el a polgármester írásbeli engedélye nélkül. De ez le van írva. Egész biztos ilyen sehol a világon nincs.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 18:59:30

@BiG74 Bodri: nem ez a lényeg. Nemcsak a cégeddel kapcsolatban tehetsz nyilaktozatot. Gondolom meglepődnél, ha a főnököd közölné, hogy nem szólalhatsz fel többet a kisállatok védelmében vagy nem mondhatnád el egy riporternek a véleményedet bármilyen a cégtől független ügyben, mint bárki más.

anyadmajma 2019.12.19. 19:00:06

@a szürkebarát ötven árnyalata: ja, én még emlékszem mennyit röhögtek a cseheken annó, hogy mekkora marhák, hogy milyen rendszerváltást csináltak. De már lassan 20 éve nincs kedvem röhögni rajtuk elnézve a módszerükből létrejövő gazdasági és politikai helyzetet.

BiG74 Bodri 2019.12.19. 19:05:58

@A kiló nem százat jelent.:
Á, értem.
Szerintem túlgondoltad. Szó nincs ilyesmiről, minősített esetet említ az iromány.

BiG74 Bodri 2019.12.19. 19:14:24

@A kiló nem százat jelent.:
A másik.
Az ellenzéki összefogás jó. De naivitás csúcsa tíz év fideszes uralom után, fideszes hatalomtechnikai eszközök között azt várni az állandósult csatába bedobott polgármesterektől, hogy ők lesznek a vegytiszta demokrácia, és pártatlanság mintapéldája. Egy ellenséges környezetben te mit csinálnál, hogyan teljesítenél?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.19. 19:26:45

@BiG74 Bodri:

Vagyis megengedhetőnek, megbocsájthatónak tartod, hogy az állítólagos fideszes antidemokratikus hatalomgyakorlás megszüntetésére megválasztott politikusok ugyanazokkal az antidemokratikus eszközökkel éljenek, mint azok, akiket leváltottak.

Igencsak érdekes felfogás...

BiG74 Bodri 2019.12.19. 19:53:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem, ez csak egy fideszes csavarintás a részedről.
Nem megengedhető, de ami történt az csak az ilyen vájtszemű demokratákat sérti. Remélhetőleg csak azért, mert kis cuki naivak. De ha azok, akkor eljöhet az az idő is, amikor ezen felvetéseik is orvosolhatóak lesznek.
Viszont ezek a dolgok súlyukban köszönő viszonyban sincsenek a fideszes machinációkkal. A naivság azért cuki, mert a fidesz részéről ennél durvább dolgokat láthattak, de nekik ezeket a dolgokat kell túlgondolni, mert ők bezony függetlenül csodálkoznak rá mindenre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.19. 20:00:20

" Pikó saját polgármesteri fizetését közel egymillióra emelte." -Aha. Sok hülye narancsbarom ezt beveszi.

8.kerulet.ittlakunk.hu/helyi-politika/191016/ennyi-vegkielegitessel-tavozhat-sara-botond

"Dr. Sára Botond, az eddigi kerületi polgármester fizetése havonta bruttó 1 147 000 forint volt"

Na most mi van faszfejek? Simán beszopjátok a hazugságokat.

BiG74 Bodri 2019.12.19. 20:42:49

Mekkora ökör vagyok, hát ott a legvégén, hogy lmp.
Bocsi a kérdésért!
További minden jót!

Sir Galahad 2019.12.19. 20:51:17

Cenzúráznak? Tényleg nem szép dolog, de bár ez lenne a legnagyobb baj... Összeálltak az Orbánfóbiások, akiknek az egyetlen ötletük az elmúlt 10 évben az volt, hogy O1G, és mivel a kreativitásuk ennyiben ki is merült, most előszedik a szeméttelepről azokat a politikai hullákat, akik miatt a Fidesznek 2/3-a lett, hogy csináljanak valamit ők. És csinálják.

flort 2019.12.19. 21:04:30

@BiG74 Bodri: ez van, minden szakmai kérdésben is.

Egy kollégánkkal készült teljes interjút tiltottak le.

És az a legszebb, hogy vélhtően ugyanazok a hölgyek intézik az egészet a minisztériumban, akik egykor helyreigazítási kérelmet nyújtottak be a Hírcsárdához ("Az álhírportál").

flort 2019.12.19. 21:06:20

@A kiló nem százat jelent.: még egyszer: ha cégről akarsz fészbúkolni, érthető. Ha nem érted, hogy miért, az a te bajod, de szerintem nézz körül a létező világban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 21:12:04

@flort: szerintem Te nem érted. Fogd már fel, hogy arra nincs mód, hogy minden megszólalást a polgármester előzetes írásbeli engedélyhez kössön, hogy majd ő eldönthesse, hogy sérti az ő érdekeit vagy sem. Erre nincs joga és ilyen semmilyen cégnél nem létezik. Még egyszer: ízlelgesd a MINDEN szó jelentését. Nemcsak a cég nevében történő nyilatkozatokról van szó. Nemcsak a cég ügyeinek a kommentálásáról. Még ennél is elég nevetséges a social media megjelenések előzetes cenzúrája. Ilyen sincs. Sehol. Sehol a világ normálisabb felén. Egyedül egy jogi analfabéta vagy egy világtól elzártan felnőtt magyar botcsinálta vezető fejében foganhat meg ilyen őrültség.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 21:15:17

@BiG74 Bodri: nem naivitás, hanem minimumkritérium. De ha így gondolod és sokan így gondolják az elég szomorú. Valószínű így van. Mert egyforma acsargó és összeugrasztott törzsbázis jellemzi a Fideszt és az ellenzéket is. Szerintem viszont ez nem jó. Normális emberek szerint ez nem jó. Normális országban nem így mennek a dolgok. Normális országban az abnormálist nem kezdik el mentegetni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.19. 21:17:31

@BiG74 Bodri: Nem tudsz olvasni ezek szerint, már ne is haragudj. Felsorolja az első pontban, mik lehetnek sérelmesek, majd a másodikben cenzúrát ír elő az ügyvezetők számára, a harmadikban meg kiterjeszti az alkalmazottakra és a szerződésekre. Mi ezen nem világos. Néhány egyszerű magyar mondat, amit nem értettél meg és Te osztod az észt itt már a sokadik kommentben és véded a hülyeséget.

Birka Párt 2019.12.19. 22:27:44

Hat, ahogy ertesultem az onki fentartas ala tartozo vaci szinhaz fityesz span igazgatoja sirt-ritt az agit-szoc-prop kozponti pogar medihajban, hogy hat nem lesz annyi zse, hat nem igy tervezte a zsiros bodont...
Gondolom, ennek jogos folyomanya ez a papirfos. Mondjuk, az ilyen hatulrol askalodot normalis helyeken paros labbal repitik, na nem ejtoernyozve, hanem ki! ;)
Persze cirkusz/szinhaz & kenyer, de azert per pillanat akadnanak fontosabb dolgok is.
Csak megy itten a fityisz hiszti-durci.
Egyebkent a fentebbrol jovo kultura szapulda miert nem faj zemberek?

Gondolom, Kovacska Z kormanyszarvivo biztos nem irt ala ilyet! :D
Mar megbocsasson az a nem foldi fonti, ezek legalabb nem koholt kulso ellenseg ellen kuzdenek, hanem valos belso ellen...
Hat csak hajra birkak - hajra (m)agyarok!

Péter 2 2019.12.19. 23:40:32

Kedves posztoló, tessék már odafigyelni:

"Pikó saját polgármesteri fizetését közel egymillióra emelte."

Nem. A polgármester fizetését törvény határozza meg. Fillérre pontosan. Pikó nem emelt semmit a fizetésén, ha akarta volna, akkor sem tehette volna meg. Nézz már utána, mielőtt egy ekkora marhaságot leírsz.

Egyébként természetesen ugyanez igaz mindegyik polgármesterre és a főpolgármesterre is.

szánmonoxid 2019.12.20. 02:52:17

@apro_marosan_petergabor:
Az a hihetetlen, hogy 30 évvel a kommunizmus bukása és 9,5 évvel a visszatérése után a hozzá hasonló komcsi majmok még mindig a kommunisták (Fidesz) seggét nyalják, és rájuk szavaznak.

flort 2019.12.20. 05:15:23

@szánmonoxid: Hagyd, teljesen jó példa, hogy pont az ilyen fröcsögések miatt van szükség a nyilatkozattétel megregulázására. Most ez az arroganciával kevert butaság, ami süt a posztból, ráég az egyébként csak mikroszkóppal látható LMP-re.

apro_marosan_petergabor 2019.12.20. 07:24:37

@szánmonoxid:
"Éppen csak átvette hivatalát Matkovich Ilona, Vác ellenzéki polgármestere, már kürtölte is világgá: elképesztő tartozásokat örökölt az előző városvezetéstől. Nem is lacafacázott sokat, az általa vezetett képviselő-testülettel nyomban megemeltette a közterheket: ötven százalékkal a kereskedők építményadóját, harminccal az ipari vállalatokét. Emellett tervbe vette a reklámadó bevezetését, többet kell majd fizetni a közterület-használatért, és megszorítások várhatók a Dunakanyar Színháznál is, mert Ilona asszony szerint a város költségvetéséből nem biztosítható a működése.

De még mielőtt nekilátott volna a munkához a Matkovich-testület, alaposan megemelte a saját fizetését. További részletekről viszont nem tudunk, ugyanis polgármester asszony a múlt héten kiadta első ukázát. Az 1/2019 polgármesteri utasítás a szólásszabadság alaptörvényi jogát korlátozva városvezetői engedélyhez köt mindennemű nyilvános fórumon való megszólalást vagy véleménynyilvánítást minden önkormányzati cég munkavállalóinak, megbízottainak és alvállalkozóinak. Még a Facebook-posztjukat is láttamoztatniuk kell a polgármesterrel azoknak, akik váci ügyekről írnak.
Az egész azért érdekes, mert Ilona asszony a kampány során egyvégtében az Orbán-kormány szólás- és sajtószabadságot tipró, bűnös politikáját ekézte. Ugyanezt tette korábbi munkája során is… Ja, mert azt nem mondtam, hogy Matkovich Ilona korábban újságíróként kereste a kenyerét. Számos lánglelkű írásban ostorozta a cenzúrát és a hatalmi önkényt (például a Magyar Narancsban és a megboldogult Népszabadságban).
Nem neki épült a váci diadalív."

....:((

Fülig José 2019.12.20. 07:44:53

@apro_marosan_petergabor: ha eddig nem zavart a propaganda aprógabi, akkor most minek jár a pofád? ja, pénzért... én kérek elnézést.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.20. 07:53:21

Ugye az lenne korrekt, ha a posztoló tájékozott lenne, hogy Pikó úr a fizetését egymillió forint alá csökkentette. Egyiket sem tételezem fel a posztolóról.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.20. 07:57:31

@BiG74 Bodri: "Hiszel ilyen mértékű naivságban?" - Most hogy kérded - nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.20. 07:59:45

A vicc az, hogy az egyik ELÉG nevű fészbook oldalon is ment a narancstálibok hörgése ezerrel, hogy Pikó egymillióhoz közelre emelte a fizetését. Aztán valaki betette az elő polgi fizuját. Hirtelen elnémultak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.20. 08:01:39

Ebből is látszik mennyire megvezethető és sötét ez a tábor, arra nem futtatja nekik, hogy 1 perc guglizással leellenőrizzék az adatokat, mielőtt nekiállnak hörögni. Meg posztot rittyenteni. :-))

BiG74 Bodri 2019.12.20. 08:06:33

@A kiló nem százat jelent.:
Távol áll tőlem az ész osztás. Csak azt mondom, hogy szerintem te (ti) nagyon félreolvastátok ezt a felhívást. Sokan elmondták, hogy mi ez, és miért van, és milyen megkötéseket jelent valójában, de te csak hajtogatod a magadét.
Talán keresd meg a polgármester asszonyt és kérdezd meg tőle.
Én megértem, ha ezt az értelmezést akarod kiolvasni amit elővezettél a cenzúráról. De akkor vagy nem ismered a meglévő eljárásokat (ami furcsa), vagy más fűt. És valljuk be a Pikói fizetés és cenzura kirohanással, aminek inkább van egyfajta demagóg populista szaga, inkább azt mondanám, hogy más fűt.
Mielőtt pedig elismétled a fentieket, kérlek nézz utánna azoknak a fizetéseknek, meg cenzurának, meg körülményeknek ismét.
Lehet nem vagytok egy fidesz csatlós, ellenzék bomlasztó mikropárt, csak elhivatott, kissé naív politikusok gyülekezete. Lehet. De a megmozdulásaitok java bizony azt támasztja alá, hogy de, azok vagytok.
Ha megakartok ettől a stigmától szabadulni, akkor talán figyelni kellene több mindenre, a körülményekre, az emberek szavára. Egy az egyben átveszitek a fideszes narratívákat, amelyekből süt a gyűlölködés, az álszent igazságosztás, a minden ellenség aki nem mi vagyunk, és azt mondjátok, hogy attól vagytok ellenzéki párt, mert az ellenzék között húzzátok meg magatokat? Nem kell védeni az ellenzéki polgármestereket, de ilyen gyatra fidesz ízű támadásra, a saját soraikból, egyáltalán nem szolgáltak rá.
Ráadásul ha már most ilyenekért kiabálsz, amiért sokan már beáraztak titeket, akkor mi lesz, ha tényleg szükség lesz a demokratikus belső ellenzékre, fékekre? Amikor a jogos felvetéseiteket simán eldobják, mert tudni, hogy honnan fúj a szél, pedig akkor nagyon kellene a józan figyelmeztetés.
Mondom ezt úgy, hogy egyrészt hozzáteszem: SZERINTEM nagyon nem jól látjátok a fenti történéseket, másrészt látom egyéb megmozdulásaitokat, pl. Ungár úr kirohanásait az országházban, mely szintén egy fideszes aljas támadási pont fekélyesítését szolgálja csupán, és nagyszerű hivatkozási pont a prostisrácok féle demokratikus igazságlapnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.12.20. 08:16:02

@apro_marosan_petergabor:

Te hazudós, buta faszfej! Utána nézhettél volna!

"Ezt követően Matkovich Ilona polgármester mondta el az eskü szövegét, s ezzel véglegesen lezárult a beiktatási folyamat. A testület döntött (11 igen, 0 nem, 3 tartózkodás) a városvezető illetményéről is, amely a törvényi előírásoknak megfelelően 797.700 forint, a költségtérítése pedig az illetmény 15 százaléka lesz, emellett nyelvpótlékban is részesül."

vaci-naplo.hu/2019/11/testuleti-alakuloules-eskutetel-alpolgarmester-valasztas/

És itt van - te faszfej - Fördös fizetése 797 ezer.

www.vac.hu/docs/11_illetmeny.pdf

ProsTata 2019.12.20. 08:21:25

Én egy fideszes vezetésű nagy intézménynél vagyok vezető beosztásban.
Kivételesen nem velük érkeztem és remélem nem velük megyek... :-)
Nálunk is van egy utasítás évek óta, hogy csak a legfelsőbb vezető engedélyével lehet a sajtónak nyilatkozni.
Az is és ez is hülyeség.

Az ilyen utasítások azt tükrözik, hogy a vezető nem bízik a beosztottjaiban. Erre lehet oka is persze, de ez kontraproduktív, mert innentől a beosztottak sem fognak bízni a főnökükben.
Ennek zseniális megoldása, ha a vezető beosztású (sajtószereplésre esélyes) beosztottakat lecserélem. Na de... ugyebár az sem helyes!
Ez a "q...ország" legnagyobb baja a végtelen bizalmatlanság, amit a gyűlölködés a politikai alapú szélsőséges megosztottság eredményez. Egyszerűen egyik fél sem tudja elképzelni, hogy vannak vezetők, akik inkább SZAKEMBEREK, akik a pozíciójukat nem politikai, hanem szakmai kihívásnak tekintik. Nem értik, hogy mit jelent a munkához és a feladatokhoz lojálisnak lenni, nem pedig a vezetőhöz. Ez utóbbi olyan félelmetesen hangozhat a politikai komisszároknak?

BiG74 Bodri 2019.12.20. 08:24:07

@ProsTata:
Tökéletes összefoglaló!

ProsTata 2019.12.20. 08:46:38

@apro_marosan_petergabor:
Sötétség süt soraidból.

A fizetés minimumát törvény határozza meg, ahogy azt is, hogy az új önkormányzatok közgyűlései megalakulásának feltételei vannak.
Teljesség igénye nélkül:
- a bizottságok tagjainak vezetőinek megválasztása,
- a közgyűlés tagjainak , önkormányzati képviselőknek, polgármesternek, tisztségviselők tiszteletdíjának és fizetésének megszavazása!

Tehát nem valami bolsi úri huncutság, hanem törvényi kötelezettség!
A legtöbb új polgármester a törvényi minimumot kapja. A váci polgármester is.

Amúgy a leckét jól felmondtad, mégis egyest érdemelsz. Rossz könyvből tanultál!

gigabursch 2019.12.20. 09:01:46

Ez mêg csak előszobája a budapesti Krausz Gedeonos (kharigelyi) ámokfutásnak.

De megoldottátok: innentől kezdve készülhettek a fidesz 4/5-re. Büszkék lehettek magatokra.
A maradék még kb. a Mi Hazánk lesz majd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:02:21

@ProsTata: Én egy olyan cégnél dolgozom, aminek semmi köze a politikához, mindenki jó vagy rossz szakember. Mégis kirúgnának, ha a cégről rosszat, lejáratót, bizalmasat nyilatkoznék, vagy akárcsak postolnék valahol. Hogy a faszodba gondolod, hogy egy cég fizet valakit, aki elárulja a céget?! EZ nem szabadság kérdése, ez a munkaszerződés kérdése. Ha dolgozol egy cégnek, akkor a cégnek dolgozz, és ne a lejáratásán dolgozz! Ha le akarod járatni, akkor ne dolgozz ott! Fasznak nem lehet ezt felfogni neked sem, meg az ostoba bloggernek sem?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:03:13

@gigabursch: A sokadik Fidióta elmebeteg, akinek semmi érve nincs, csak a szar ömlik a szájából.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:13:33

@Sir Galahad: Az ellenzéknek több ötlete volt és van, mint Orbánnak egész életében. A vén trotty kommunisták a Fideszben ülnek.

ertelemblog.wordpress.com/2019/12/12/amikor-a-kommunista-fidesz-kommunistazik/

ENnyit rólad, kis Fidióta elmebeteg! Ilyenek vagytok, ti Fideszes agyhalottak!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:15:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "ugyanazokkal az antidemokratikus eszközökkel éljenek"

Nem ugyanazok. Itt szó sincs újságírók és újságok cenzurázásáról. Megint nem bírsz felfogni valamit az egybites agyaddal.

ProsTata 2019.12.20. 09:17:06

@math0:
"Fasznak nem lehet felfogni neked sem", hogy miről írtam?

Ha valaki a szakemberként, a munkájához lojális, akkor a cégéhez is. Mert ez alapértelmezett feladata. Ezt nem kell leírni, vezető beosztásban ennek megszegése önmagában elegendő a "bizalomvesztéshez" és ez elegendő ok a menesztéshez.
A céged "lejáratása" értelmezhetetlen. Ezt megteheti a vezetői utasítás ellenére is. Elég csak szivárogtatni, lesz aki "meg nem nevezett forrásra" hivatkozva lehozza! Pont a lényeg nem jutott el hozzád: ezzel a cégnek és nyilván a vezetőjének is ártasz. Öngyilkos akció, amit egy ilyen utasítás nem megelőz, inkább kiprovokál, ha előző vezetés csinovnyikja ül a rendszerben.
Mit lehet csinálni? Nehéz kérdés. Én azt látom, tapasztalom, hogy a leghűségesebb csinovnyikok, akik tényleg kötődnek az előző vezetéshez, felállnak maguktól. Lásd számos példa, a közelmúltból. Aki nem áll fel, annak szakmai alkalmasság fennállása esetén esélyt adnék a bizonyításra.
Az üzleti titkokat meg nem is részletezem, annyira evidens (lehet még neked is).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:17:17

@A kiló nem százat jelent.: " Gondolom meglepődnél, ha a főnököd közölné, hogy nem szólalhatsz fel többet a kisállatok védelmében vagy nem mondhatnád el egy riporternek a véleményedet bármilyen a cégtől független ügyben, mint bárki más. "

Erről valószínűleg itt sincs szó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:18:35

@A kiló nem százat jelent.: "Facebook-posztot sem követhetsz el a polgármester írásbeli engedélye nélkül. De ez le van írva. Egész biztos ilyen sehol a világon nincs. "

De. A legtöbb cégtől kirúgnak, ha Facebookon gyalázod a céget.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:21:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az ugye világos, hogy Matkovich konkrétan az LMP jelöltje volt, Pikót pedig szintén támogattuk. Az MSZP Matkovichot alkalmatlannak nevezte a választás előtt. Könnyen lehet, hogy az LMP tévedett.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:23:47

@BiG74 Bodri: ezek alapértékek, amiket az ellenzéki vezetők megsértenek, Pikó fizetésemelése egy dolog. Egyébként a baloldali lapokban írták ezt és a hivatkozásaim is onnan valók. Tele volt a sajtó a politkusfizetések jelentős emeléséről a választás után. Nem a 888 írta meg, hanem minden más sajtótermék is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:24:41

@a szürkebarát ötven árnyalata: a magáncégeknél tök ugyanilyen előírások vannak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:25:54

@A kiló nem százat jelent.: " Pikó fizetésemelése egy dolog. "

MÉG egyszer, te hazudós LMP-s szar, Pikó csökkentette a fizetését. Hiteltelen fasz vagy, a Fidesz érdekében akár bizonyítékok ellenében is csak hazudozni tudsz. Egy hiteltelen szaralak vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:27:27

@A kiló nem százat jelent.: "minden más sajtótermék is. "

Hivatkozás?! Te egy ilyen felszínes, komolytalan fasz vagy. Valamire valahogy emlékszel, aztán leblogolod. Hogy hazugság, vagy tévedsz, vagy félreértetted, az neked nem számít, mert egy szaralak vagy.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:31:47

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
index.hu/belfold/2019/11/07/egymillios_fizetest_szavaztak_meg_piko_andrasnak/ továbbra sem az a kérdés, hogy emelik-e a politikusok bérét vagy sem és, hogy miért kell emelni, emelték, törvény van rá, és a politikusok alacsony bérezése ellen már írtam külön cikket. A baj ott kezdődik, hogy amíg ezt elfogadják a politikusok, addig az egyszerű alkalmazottak bérét meg csökkentik. A kontraszthatás borzalmas.
Nem értem az ezzel kapcsolatos ész osztást. Szegények, muszáj volt nekik megemelni a saját bérüket. Hát tényleg szörnyű lehetett, de eközben nem volt muszáj másokét csökkenteni. Ez a baj, elvtársak! Lehet tovább kommentelni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:35:35

@ProsTata: Te idióta vagy.

1) Azt mondod, hogy az intézkedés redundáns, mert enélkül is ki lehet rúgni valakit. De azért sipítozol ellene. Mi a fasznak sipítozol egy rendelkezés ellen, ami más okból, amúgy is úgy van?!

2) Ha te lojális vagy egy céghez, amelyikről durva dolgokat tudsz, akkor te egy idióta kis patkány vagy.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:36:20

kilonem100.blog.hu/2018/09/11/politikusok_es_berek
A politikusok államtól kapott jövedelme mindenhol sokszorosan alulmúlja a versenyszféra felsővezetői bérezését. A magyar képviselői alapfizetések 2010-ig nem igazán voltak versenyképesek még mondjuk a művezetői fizetésekkel sem, az első jelentős emelést akkor adták maguknak — akkor még az igen alacsony átlagbér környékén mozogtak, ami szintén nem tekinthető szerencsésnek. Akkor se, ha a politikusellenes közhangulat még a minimálbért is sokallná a képviselőktől. De ahogy színvonalasabb oktatást se várhatunk alulfizetett tanároktól, úgy befolyásmentes és színvonalas kormányzati vagy törvényhozói munkát se lehet elvárni anyagilag függő politikusoktól — ami így 1. a korrupció melegágya és 2. a pártközpontoknak szolgáltatja ki az egyes képviselőket, akik ezért nem lelkiismeretüknek vagy választóiknak akarnak elsősorban megfelelni, hanem kenyéradó gazdáiknak. A demagógia sokkal drágább!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:38:48

@math0: fentebb láthatod két kommentben. A f@szozás meg kérlek fejezd be. Majd ha a Te blogodon járok okoskodni, akkor én is igyekszem betartai a jólneveltség szabályait. Nem hiszem el, hogy ebben a témában indokolt az ingerültséged.

konrada 2019.12.20. 09:39:45

@BiG74 Bodri:
...meg egyébként is: ideje volna megtanulni már, hogy valami csak addig baj, amíg a másik csinálja.
...ha meg a mi kutyánk kölyke, onnantól már nem bug, hanem ficsör...
;))

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:40:11

@A kiló nem százat jelent.: Szerintem indokolt. Attól, hogy te valamit nem csinálsz, még nem várhatod el másoktól is. Te például nem mondasz igazat, ettől én még nem fogok hazudni, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 09:50:04

@A kiló nem százat jelent.: Sajnálom, de nem bírom elviselni a hazug patkányokat. Nagyon károsak vagytok a magyar társadalomra nézve. Sokat romboltok, tönkreteszitek az országot. Én ezt faszozás nélkül nem fogom elviselni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:51:57

HELYESBÍTÉS. Pikó András (illetve a testület) valóban nem növelte jelentősen a polgármesteri illetményét. A 200 forint valóban nem tétel, de egy egész havi juttatást elvenni a túlterhelt alkalmazottaktól, egyáltalán nem etikus továbbra sem.
SÁRA Botond: bruttó 1.147.000,-Ft/hó + 0,-Ft (költségtérítés) = 1.147.000,-Ft/hó
PIKÓ andrás: bruttó 997.200,-Ft/hó + 150.000,-Ft (költségtérítés) = 1.147.200,-Ft/hó

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 09:59:36

@math0: mondtam, hogy ez az utolsó kurvaanyázásod itt? ha nem, akkor most mondom

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:00:30

@konrada: képtelen vagyok ezt a tudást elsajátítani :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:04:22

@math0: a gyalázás ugye egy minősített eset, és nem igazolja az előzetes cenzúrát :D pofonegyszerű

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:04:39

@A kiló nem százat jelent.: nicsak, a korlátlan szólásszabadság világbajnoka cenzúráz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:07:44

@A kiló nem százat jelent.: Mivel a polgármesternő nem tartozik a Facebook moderációjához, ezért mindenképpen utólagos következményekről van szó, csak előre megmondják, illetve felkínálják az előzetes véleményezésre a lehetőséget. Ez a tisztességesebb. Persze ezt te nem foghatod fel, mit tudsz te a tisztességről, te hazudós?!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:07:46

@ProsTata: amúgy végre egy értelmes komment, ami miatt nem éreztem szekunder szégyent, ahelyett, aki leírta, hihetetlen, hogy a kommentelők néha mennyire nem bírnak magukkal

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:09:49

@A kiló nem százat jelent.: A postodban még mindig ott van a hazugság. És ezek után azt gondolod, hogy egy ilyen hazug ember véleményét más dolgokban komolyan vesszük?! Ugyan már, hiteltelenné váltál azzal, hogy ellenőrizetlen hazugságokat postoltál.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:10:12

@math0: nem sikerült elolvasnod a cikket, de okoskodsz, utasításba adta az előzetes cenzúrát, nem azt adta utasításba, hogy mostantól övé a Facebook, de amennyire látom erre is képes lehet, ha nagyon felidegesítik, kb. épp annyira van realitása, mint a mostani tiltásnak

gigabursch 2019.12.20. 10:14:33

@math0:
Matyika!

Ugye tudod mit ígértem neked?!
Csak egyszer találkozzak veled élőben. Feketeöves fotelkoptató...

ProsTata 2019.12.20. 10:19:42

@math0:
@ProsTata:

Ma úgy látszik rossz napod van, vagy mindig? :-)
Csak hogy felhomályosítsalak, nem vagyok fideszes, de a másik oldal sem! Elárulom Neked, hogy innen a szürke zónából azok is fogyatékosok a számomra akik mindent fehéren látnak, mint akik mindent feketén.
Reálisan gondold végig! Valakinek egyszer a fejéhez kell kapnia, hogy az előző vezetés őrületét nem egy másik őrülettel lehet felülírni! Ez nem matematika, hogy a két ellentétes előjel eredője a nulla!
Nem "sipítozok" ellene, csak azt mondom, hogy abba kell hagyni. És fenntartom értelmetlen, kontraproduktív és ezért felesleges az ilyen körlevél. Minden vezető munkaköri leírásában benne van az üzleti titok. Ennyi elég is. Az a vezető pedig, aki a saját fészkébe szarik, azt meneszteni kell.
"Mi a fasznak sipítozol egy rendelkezés ellen, ami más okból, amúgy is úgy van?!"
Hát pont ezért felesleges a rendelkezés. Én meg így látom "sipítozás" nélkül! :-) Érted, "Megmondóember"?

"Ha te lojális vagy egy céghez, amelyikről durva dolgokat tudsz, akkor te egy idióta kis patkány vagy."
Öntökön lőtted magad, Te sem tudod, már mi mellett érveljél? Talán ha lenne vezetői gyakorlatod ezen a szinten. :-)
Ha egy cégben durva dolgok történtek, akkor azok valamikor elkezdődtek. Ha ezzel nem tudsz azonosulni, akkor már a kezdetek kezdetén felállsz és nem írsz alá, nem adod a neved hozzá. Ha azonban nevedet adod hozzá, na akkor válsz idióta patkánnyá és egyben bűnrészessé! Onnantól a feljelentést megteheted magad ellen is. :-)
Tehát a lojalitás arra vonatkozik, hogy ROSSZINDULATÚAN nem szivárogtatok, és nem terjesztek valótlanságokat a cégemről. Az üzleti titkokon kívül egyéb titkolni való van, akkor ott már nagy a baj. Ott már bűnrészes vagy!
Hidd el nekem, ne kiabálj laikus dolgokat!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:22:20

@A kiló nem százat jelent.: A "gyalázást" itt egyébként köznapi értelemben értettem, amibe sok minden belefér. Egy cégtől simán kirúghatnak, ha kritizálod a céget, akár jogosan, és igaz módon is, nem úgy hazudozva, mint ahogy itt te teszed.

Például megjelenik a hírekben, hogy a Facebooktól már megint kiszivárgott egy csomó személyes adat. Ha ezt egy Facebook munkatárs megosztja, és a főnökei észreveszik, akkor simán kirúghatják, ha ez benne van a szerződésében (valószínűleg benne van).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:23:11

@gigabursch: Igen, tudjuk, hogy csak egy nagyszájú, verekedős, agresszív fasz vagy, akinek nincsenek érvei, és ezzel akarja pótolni. Tipikus Fidióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:28:06

@ProsTata:

"Nem "sipítozok" ellene, csak azt mondom, hogy abba kell hagyni. És fenntartom értelmetlen, kontraproduktív és ezért felesleges az ilyen körlevél."

Hát, bazdmeg, az legyen az ellenzék legnagyobb baja, hogy egy ilyen kis elmebeteg szerint, mint te, felesleges valami.

Bár ott tartanánk ebben az országban, hogy ez lenne a legnagyobb "baj"!

" Minden vezető munkaköri leírásában benne van az üzleti titok. Ennyi elég is. Az a vezető pedig, aki a saját fészkébe szarik, azt meneszteni kell."

Így van. Szerintem meg tökre rendben van, és tisztességes, ha erre előre még külön figyelmeztetik őket. Semmi baj nincs ezzel. Az, hogy neked nem tetszik, az nem érv, ne menjél oda dolgozni, amúgy se mennél, ki a faszt érdekel?!

"Tehát a lojalitás arra vonatkozik, hogy ROSSZINDULATÚAN nem szivárogtatok, és nem terjesztek valótlanságokat a cégemről. Az üzleti titkokon kívül egyéb titkolni való van, akkor ott már nagy a baj. Ott már bűnrészes vagy!"

Itt megint úgy "érvelsz", hogy szerinted ebben az esetben sincs semmi baj a körlevéllel.

Akkor meg mi a fasz bajod van, te idióta?!

Az, hogy szerinted felesleges?! Bazdmeg, ezért jöttél ide sipítozni?! Hogy felesleges? Ennyi bajod van, te kis kretén?! Ezért hisztizel?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:29:29

@A kiló nem százat jelent.: Hogyan adhatta volna utasításba az előzetes cenzúrát például a Facebook esetén, ha nem az övé a Facebook?! Mi a fasznak ásod el már megint magadat ekkora hülyeséggel?!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:36:49

@math0: "Hogyan adhatta volna utasításba az előzetes cenzúrát például a Facebook esetén, ha nem az övé a Facebook?! Mi a fasznak ásod el már megint magadat ekkora hülyeséggel?!"

Istenem segíts meg! Te tényleg egy egybites programozó vagy. Tudod, régen a cenzúra úgy működött, hogy előre bekérték a sajtóterméket és egy hivatal engedélyezte. Később ez finomodott öncenzúrára. A polgármesternő viszont kitalálta, hogy ő márpedig bekérné mindenkitől a jövőbeni posztjait, megszólalásait stb. Ez van leírva.Nem először mondom, hogy olvasni kéne. Persze, hogy ez nem lehetséges 2019-ben, persze, hogy nonszensz, de mégis ez fogant meg a fejében a lelkemnek. Ez a gond. Sorra választunk meg olyan vezetőket, akiknek nincs ki a négy kereke vagy egyszerűen alapfogalmakat nem értenek. A cikkem annyiról szól, hogy utólagosan elnézést kérek és remélem átvészeli Vác vele ezt az időt, észhez kap, képzi magát, megérti, mit lehet és mit nem. Ennyi a történet. Sosem késő megváltozni. Neked sem.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:38:26

Ha elégséges lájkot kap ez a komment, akkor math kollégát pihenőre teszem. Nem tudom, kinek hol van a tűréshatára. Nekem eljött. +1

ProsTata 2019.12.20. 10:39:11

@math0:
"Hát, bazdmeg, az legyen az ellenzék legnagyobb baja, hogy egy ilyen kis elmebeteg szerint, mint te, felesleges valami."

Az ellenzéknek nem ez a legnagyobb baja, hanem hogy ilyen hívei vannak mint Te, akiket csokorba lehet kötni a narancssárga virágokkal! Egyformák vagytok, együtt testesítitek meg a nagy magyar idiotizmust.

"Így van. Szerintem meg tökre rendben van, és tisztességes, ha erre előre még külön figyelmeztetik őket. Semmi baj nincs ezzel. Az, hogy neked nem tetszik, az nem érv, ne menjél oda dolgozni, amúgy se mennél, ki a faszt érdekel?!"

Nem tudom mit akarsz írni ilyenkor? Először megdicsérsz, aztán azt állítod, hogy nem is azt írtam amiért megdicsértél? Bocsánat, de ezt nem tudom (nem lehet?) követni!

"Itt megint úgy "érvelsz", hogy szerinted ebben az esetben sincs semmi baj a körlevéllel."

A körlevéllel van bajom! Az, hogy megszületett. De nem ismétlem meg, szerintem másodikra is képtelen leszel megérteni.

"Akkor meg mi a fasz bajod van, te idióta?!"
Az ilyenek után ugye nem baj, ha nem ereszkedek le szintedre? Ahhoz nem elég lehajolni, ugrani kell... Alátámasztod, hogy semmiben nem különbözöl a fideszes trolloktól! Na azok ugyanilyenek. Lehet, hogy ezzel most nagyon megsértettelek? :-D

"Az, hogy szerinted felesleges?! Bazdmeg, ezért jöttél ide sipítozni?! Hogy felesleges? Ennyi bajod van, te kis kretén?! Ezért hisztizel?!"
Tudod van egy megérzésem... Amikor egy fanatikus troll elkezd trágárba átmenni, akkor az azt jelenti, hogy vesztésre áll. Elfogytak az érvek... Cáfold amit írtam, ne minősíts! Amit én, vagy Te írok, az minősíti azt aki írja. Szerinted Téged hogyan?

ProsTata 2019.12.20. 10:41:32

@ProsTata:
"Amit én, vagy Te írok,"
:-D
Helyesen:
...Amit Te, vagy én írunk,...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:44:12

@A kiló nem százat jelent.: Jajj, te nulla bites nem programozó! (Ilyet írhatok, te is írtál).

" A polgármesternő viszont kitalálta, hogy ő márpedig bekérné mindenkitől a jövőbeni posztjait, megszólalásait stb. Ez van leírva."

És nagyon jól tudod, hogy ez kivitelezhetetlen. Akkor mit sipítozol? Semmit nem változtat a polgármesteri körlevél. Aki akarja, ezután is nyilatkozik, és ha olyat nyilatkozik, ezután is úgy fogják kirúgni, mint ezelőtt. Semmi nem változik, de te sipítozol, mert a pártod méltán megdöglött.

Egyetlen dolog változott egyébként, ha valaki nyilatkozni akar, akkor beadhatja előzetesen, és bebiztosíthatja magát. Ettől ez az eljárás tisztességesebb lett, nem tisztességtelenebb.

"Nem először mondom, hogy olvasni kéne. Persze, hogy ez nem lehetséges 2019-ben, persze, hogy nonszensz, de mégis ez fogant meg a fejében a lelkemnek."

Elmondom nyuszókám, hogy az egész BTK olyan dolgokról szól, amelyeknek a megszegését senki nem tudja megelőzni. A BTK-ban ott van, hogy tilos lopni. Előzetesen tiltják a lopást. Gyakorlatilag meg ugyebár legfeljebb utólagosan lehet büntetni.

Hogy te nem fogod fel, hogy ennek mi értelme, csak azt igazolja, hogy az LMP nem méltatlanul megy a levesbe.

"Sorra választunk meg olyan vezetőket, akiknek nincs ki a négy kereke vagy egyszerűen alapfogalmakat nem értenek."

Ez inkább rád igaz. Itt mutatod meg.

Remélem, észhez kapsz, képzed magas, megérted, mit lehet és mit nem. Ennyi a történet. Sosem késő megváltozni. Neked sem. Nem véletlenül megy az LMP a süllyesztőbe. Mert ilyenek vagytok.

2019.12.20. 10:44:48

@math0: Nem tökugyanilyenek. Ott vagy nyilatkozhatsz, vagy nem. Ha viszont igen, akkor a saját szavaiddal. Nincs előzetes jóváhagyás. Másrészről egy magáncéggel azt csinál a tulajdonos, amit akar, az önkormáynzati céggel ugyanezt nem teheti a polgi. Egyébként nem a barikád másik oldalán állok, viszont óriási problémát látok abban, hogy még mindig áll a a berikéd, de erről nem a mi oldalunk lehet. Az viszont nagy baj, hogy ezen az oldalon is a túloldalon látott reflexek tűnnek működni.

ProsTata 2019.12.20. 10:47:08

@ProsTata:
Csak annyit, hogy a hozzád hasonló fanatikusok sok embert elriasztanak a baloldaltól.
Vagy ez a feladatod? :-D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:47:44

@a szürkebarát ötven árnyalata: "Ott vagy nyilatkozhatsz, vagy nem. Ha viszont igen, akkor a saját szavaiddal. Nincs előzetes jóváhagyás."

Faszt nincs.

" Másrészről egy magáncéggel azt csinál a tulajdonos, amit akar, az önkormáynzati céggel ugyanezt nem teheti a polgi. "

Már miért ne?

" Az viszont nagy baj, hogy ezen az oldalon is a túloldalon látott reflexek tűnnek működni. "

Sajnálom, ha nem látod a különbséget. Emiatt van a Fidesz hatalmon, mert az ilyenek, mint te, nem képesek különbségeket tenni, és mindig a balliberális oldalt mocskolják, jogtalanul. Ti a Fidesznek dolgoztok, ti Fideszes droidok vagytok.

A Fidesz újságokat és újságírókat cenzúrázott, nem bírod felfogni, te szerencsétlen?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:48:05

@ProsTata: Csak annyit, hogy a hozzád hasonló fanatikusok sok embert elriasztanak a baloldaltól.
Vagy ez a feladatod? :-D

ProsTata 2019.12.20. 10:51:30

@math0:
Cenzúra szerintem nem a tartalom, hanem a hangnem okán lenne...
Képzeld el, lehet másnak más a véleménye. Amit leírtál "faszok", "badmeg" és "idiótázások" nélkül teljesen belefér.
És könnyű megelőzni, ne idegből írjál, hanem agyból!

ProsTata 2019.12.20. 10:52:49

@math0:
Haha!
Értsd magadra, és értelmezd!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:55:01

@ProsTata: te vagy az, aki kurva nagy kárt okozol az ellenzéknek, és a Fidesz droidja vagy.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 10:57:45

@math0: moderálásnak hívják, nem vagy képes uralkodni magadon és minden logika és következetesség nélkül vitatkozol azokkal is, akikkel kb. azonos a véleményed, mint valami elszabadult hajóágyú, ez nem cenzúra, a saját blogodon azt írsz meg, amit akarsz, itt viszont úgy kell megnyilvánulnod, mint egy normális embernek

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:57:46

@ProsTata: Ja értem, tehát valaki kijelöl szavakat, hogy ezt nem szabad írni. Igaz, a blogger maga személyeskedhet. Magára nem vonatkoztatja a cenzúrát. Hát ez aztán kurvára racionális! Máskor próbálj meg tényleg agyból írni!

Továbbá látom, ha a te oldalad cenzúráz, azt már szereted, azt "megmagyarázod". Szánalmas, kis elvtelen fasz vagy.

A blogger kidobhat, nem akarok egy ilyen elvtelen, hazudós szaralaknak a cenzúrája szerint kommentelgetni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:58:03

A POSTBAN MÉG MINDIG A HAZUGSÁG SZEREPEL.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.12.20. 10:59:17

@A kiló nem százat jelent.: Ja, amikor te cenzúrázol, azt "megmagyarázod", amikor más cenzúráz, az ellen meg sipítozol. Elvtelen szaralak vagy. Aki itt hazudós és illogikus, az te vagy.

ProsTata 2019.12.20. 11:00:40

@math0:
Nyelvöltögetés mehet? :-D
Ne legyél már gyerek!
Legközelebb a 18-as karikát ezért is ki kell tenni? :-D

ProsTata 2019.12.20. 11:02:32

@math0:
Hol írt a blogger, vagy én faszt, idiótát stb-stb...
Persze kivéve, ha téged idéztünk?
Ennek ellenére érzékelted, hogy nem értünk egyet veled. Tehát nem is volt rá szükség...
Talán ez gyerekszoba függő? Nem tudom...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 11:04:14

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY
ok, elszámoltam ötig, @math0 kollega egy napot pihen, ha még elégséges számban úgy vélik az urak és hölgyek, akkor végleg kitiltom innen, igazából nem értem, miért jó ez neki, amikor nyilvánvalóan gondjai vannak a tourette-szindrómájával a többi diagnosztizálását szakemerre bíznám

BiG74 Bodri 2019.12.20. 11:29:06

Bár math kolléga elméleti alapjaival sokban egyetértek, viszont a körítése szörnyű és katasztrófális.

@A kiló nem százat jelent.:
Azt mondod, hogy mégsem emelte olyan nagyon a fizetését. De a blogban még ez szerepel. Ámen.
Elvett emberektől és ez szörnyű. Igy van! Meg az is szörnyű, hogy nem idézel tényeket. Pl. Mennyit vett el és miért?
Az előző vezetés és kultúrkörének minden állítását alapból elfogadod, a saját ellenzéki oldalad támogatásra szoruló polgármesterét pedig vehemensen támadod.
Ne mond mégegyszer, hogy dehát ti támogattátok, mert nem is csinálhattatok mást, ez csak a pozíciótokból adódó kényszer.
Amúgy a képviselőtestületi alakuló ülésen milyen kötelező dolgoknak kell megtörténni? Hmm?

2019.12.20. 11:30:02

@math0: orvos látott már?

2019.12.20. 11:31:42

@math0: "" Másrészről egy magáncéggel azt csinál a tulajdonos, amit akar, az önkormáynzati céggel ugyanezt nem teheti a polgi. "

Már miért ne?"

No tessék, benned is ott vannak a fideszes reflexek!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 11:37:31

@BiG74 Bodri: Pikó HVG interjúja volt a forrás, jelzem, a legtöbb önkormányzati képviselői illetmény valóban emelkedett és nem törvény írja sor helyen sem elő a tanácsosok, bizottsági tagok számát, tehát nagyvonalakban az állítás, hogy a politikusok a saját bérezésüket illetően nagyvonalúbbak voltak helyes
azzal valóban nem foglalkoztam mea culpa, hogy történetesen a polgármesteri bérek egyszerűen törvényileg vannak szabályozva, de ez a lényeget nem érinti most, helyesbítésként szerepel az oldalon

BiG74 Bodri 2019.12.20. 11:54:28

@A kiló nem százat jelent.:
Szabad megkérdeznem, hogy szerinted, mi lett volna a helyes Pikó úr részéről a fizetésének mértékét tekintve?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 12:04:35

@BiG74 Bodri: mint ahogy a kommentelők rámutattak a törvényben megállapított fizetést szavazta meg magának. S mint azt is mondtam az olcsójánosokat nem kedvelem a politikában (lásd Politikus és bérek c. cikket), ezért egyértelmű, hogy nem azzal van bajom, hogy a saját juttatásuk mennyi, illetve az véleményes, hogy egyébként egy viszonylag kis felelősséggel bíró önkormányzati képviselőnek mennyi legyen az annyi. A megszavazott tiszteletdíjról, egy részéről le lehet mondani. Ha hasonló juttatásban fogok részesülni így fogok tenni. Egyes FB-tagságok kifejezetten szimbolikusak munkát illetően, egyfajta szimpla pártkifizetőhelyként funkcionálnak, ami szerintem nem a rendeltetés szerinti szerepük. Erről sokkal többet is tudok, de nem hiszem, hogy részleteiben megint érdekes volna, a lényeg, hogy nem helyes, hogy így működik az önkormányzatiság. Ebben gondolom egyetértünk. A cikkben taglalt fő gond továbbra is a 900 alkalmazott 13. havijának elvétele, amit állítólag részben megkapnak majd jövőre, idén valamennyi jutalmat kapnak, tehát bizonyára kevesebbet, mint az elmúlt években. A béreket az önkormányzatnak nem kell kigazdálkodnia ugyanis a létszámhiány miatt a keret jelentős része megmarad, azt osztották szét eddig. Ezért a megszorítást aljas, kicsinyes és morálisan vállalhatatlan lépésnek tartom. Pénzügyi rövidlátásnak, ami Atkári védjegye volt 20 éven át. Van balszerencsém személyesen is ismerni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 12:12:05

@BiG74 Bodri: volt más lehetőség: Kit támogatott az LMP és miért? Pikó abszolút közös nevező volt, főleg, amikor a Fidesz betámadta, Matkovich és Baranyi konkrétan az LMP jelöltjei voltak, akiket más jelöltekkel szemben jelölt végül az ellenzéki szövetség, ők bizonyultak legjobbnak vagy egy előválasztáson, vagy valamilyen más kiválasztási mód alapján. Én az előbbi preferálom amúgy. Baranyi Krisztina mint az köztudott az LMP, PM, MKKP jelöltje volt tkp. Jancsó Andrea (egyébként ex-LMP-s jelölt) a Momentum polgármesterjelöltje volt, hosszas huzavona után kiírták az előválasztást és Baranyi nyerte meg. Tehát mindig volt más választás. Ahogy Matkovich esetén is volt több jelölt. Az MSZP egy helyi ügyvédet támogatott egyébként. A DK elnöke és a DK megosztottak voltak a kérdésben és pártszakadás lépett fel Matkovich miatt. Dióhéjban ennyit. Végtelen hosszú lenne a cikk, ha mindig minden részletet utolsó szegig kibontanék. Így se olvassa el senki a fő üzenetet. A kontraszthatás a borzalmas. Bocsánat, de én az egyszerű emberek oldalán állok. Bárki is a polgármester, ők ne járjanak rosszul. Szerintem ez méltányolandó álláspont. Ahogy az is, hogy nem lehet a cenzúra irányába elmozdulni. Nem lehet Fidesszé válni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.20. 12:37:53

@math0:

"a magáncégeknél tök ugyanilyen előírások vannak."

Amennyiben egy kerület a polgármester - jelen esetben Matkovich Ilona - magáncége, akkor senkinek semmi kifogása nem is lenne.

ProsTata 2019.12.20. 12:39:50

@A kiló nem százat jelent.:
Taktikai hibát követtél el, Math0 kitiltása megölte a blogot! :-D
Mekkora pörgést csinált itt!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.20. 12:45:05

@a szürkebarát ötven árnyalata:

"egy magáncéggel azt csinál a tulajdonos, amit akar, az önkormáynzati céggel ugyanezt nem teheti a polgi."

Igazából a magáncéggel sem tehet meg bármit a tulajdonos. Egyes országokban, pl. Németországban a szakszervezetek jelentős erőt képviselnek és a mindenkori politikai hatalomnak sem fekszenek le. Aztán meg törvények is szabályozzák, mit tehet és nem tehet a tulajdonos ill. a cégvezetés.

BiG74 Bodri 2019.12.20. 12:57:44

@A kiló nem százat jelent.: A 900 embert érintő döntésben legalább ez a konkrétum, hogy a létszám hiány miatti bérfelesleg, tehát kifizethető.
Én akkor lennék ebben biztos, ha látnám az önkormányzat számait, de ezt még Pikó sem látja át teljesen.
Elnézést, hogy akadékoskodok, de létszámhiányos állami helyeket tudok, ahol nincs pénz a fizetésre sem.
Amilyen korrekten kapta át az önkormányzat irányítását, egy kicsit sem csodálkozom, hogy nem kíván taposóaknára lépni.
A nem volt választásotok alatt annyit értettem, hogy vagy ellenzéki összefogás, vagy lmp önmagában, ami számotokra könnyen a teljes értékvesztéssel járt volna.
@ProsTata:
Iszonyatosan indulatlény. Mondjuk biztos lehűtötte a kitiltás, és kiment fát vágni....

BiG74 Bodri 2019.12.20. 12:59:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Igy van.
Speciel nálunk ezen etikai útmutatást a szakszervezetek is elfogadták.

gigabursch 2019.12.20. 13:38:38

@ProsTata:
Brendelt lassan már a Jóisten banolhatná.
Örökre.

gigabursch 2019.12.20. 13:40:40

@A kiló nem százat jelent.:
Nem képes rá.
Tisztességes blogról kérdés nélkül kihajítják.

2019.12.20. 13:41:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nyilván, egy költői túlzás volt, amit írtam.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 14:08:58

@BiG74 Bodri: az átadás-átvétel egy dolog. A költségvetés egy másik. Az utóbbi full transzparens, magyarul ez Atkári bűne. Valamiért a faszi mindig parázik. Túlbiztosít, ami megint költség illetve veszteség. 20 éven át ezért nem ment előre a város. Tarlós alatt sikerült a legtöbb dolgot rendezni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 14:15:35

Ismételten, egyetlen magáncég se korlátozhat teljeskörűen alapjogokat, mint Vác. Nem tehet meg bármit, messze nem. A titoktartás más tészta. Itt nem arról van szó.

BiG74 Bodri 2019.12.20. 14:18:20

@A kiló nem százat jelent.:
Nem ismerem ezen úr munkásságát, így nem tudok hozzászólni.

ProsTata 2019.12.20. 14:55:42

@A kiló nem százat jelent.:
Na itt most vitába kell szállnom!
Amikor egy cég vezetője -legyen az állami, vagy magán- megtiltja egy bizonyos szint alatt, hogy önállóan kifelé nyilatkozatot tegyen, információt adjon ki bármiről (!) azt jogszerűen megteheti!
Semmiféle alapjogot nem sért, AMÍG CSAK arról van szó, hogy a hivatali ügyekkel, munkahellyel kapcsolatos dolgokról van szó.
Az hogy ő a herevasalásáról nyilatkozik a Lokálnak, nos azt valóban nem tilthatja meg.
Egy kivétel lehet, mégpedig a közszférában. Mondjuk vezető beosztású közalkalmazott, vagy tisztviselő esetében megtilthatják a politikai tárgyú nyilatkozatokat.
A váci esettel csak az a probléma, hogy egy olyan tiltás került kibocsátásra, ami kompetencia nélkül letilt mindent.
Erre egy élő példa:
Ha egy önkormányzati fenntartó cég vezetőjét megkérdezi a helyi, vagy akár országos média, hogy miért nincs meleg víz szolgáltatás egy tömbházban, akkor annak a megválaszolására kompetens személy szerintem a cégvezető, nem pedig az "istentuggya" mihez értő polgármester!
Ehhez miért kelljen a polgármester, engedélye? Miért is akar egy írásbeli nyilatkozatot ELŐRE engedélyezni a kibocsátás előtt? Többet tud a dologról talán? Nem! Kér egy igazolójelentést és abból összerak valamit és akkor de jó, hogy a polgimester mondta meg a tutit!
A váci polgármester részéről ez egy csúnya becsípődéses hiba, amit nem kellene tovább vinni a fideszes időkből!

BiG74 Bodri 2019.12.20. 18:30:00

@ProsTata:
És ha az önkormányzati szolgáltató megbízható elvtárs és belefűzi a melegvíz hiányába az ellenzék és nyilvánvalóan soros ügynök polgármestert is?

Péter 2 2019.12.20. 18:32:15

@A kiló nem százat jelent.: Továbbra sem értelek, ne haragudj. Az LMP egyik budapesti vezetője vagy. Nem valami otthon ülő ember, akinek egyetlen tájékozódási lehetősége a köztévé vagy a fideszes kézben levő megyei napilap.

Tegnap is írtam, reagálásra sem méltattad (ami nem baj), csak írtad tovább a tévedést (ez viszont baj). Hadd emeljem ki, precízen, alaposan: PIKÓ NEM EMELTE MEG A FIZETÉSÉT. Akkor is, ha egyes hozzászólók is butaságot mondanak, és akkor is, ha valamiért nem veszed a fáradságot, és nem nézel utána.

A kerületi polgármesterek és a főpolgármesterek bérét a 2011. évi CLXXXIX. törvény (Magyarország helyi önkormányzatairól) határozza meg. Még a guglizástól is megkíméllek: net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100189.tv

Ennek 71. paragrafusa határozza meg a fizetést. Nem, nem úgy, mint az egyik hozzászóló mondta, hogy minimumot. Nem. A fizetést. Konkrétan, szám szerint, a főpolgármester egyébként annyi bért kap, mint egy miniszter, a kerületi polgármester meg annyit, mint egy államtitkár. Pikó is ennyit kap, a II. kerületi Őrsi is ennyit kap, Baranyai is ennyit kap, meg az akárhanyadik kerületi fideszes is ennyit kap (és ha bármelyik nem fillérre ennyit, akkor valószínűleg a nyelvpótléka tér el, a fizetése ugyanannyi akkor is).

A alpolgármesterek esetén van csak mozgástér, a felettese fizetésének 70-90% százaléka közötti tartományban. A polgármesterek esetén, ismételjük meg századszorra is, NINCS.

Hogy miért került mégis szóba az első ülésen? Erre ugyanezen törvény 43. §-a ad választ: mert kötelező. Azzal KELL kezdeni, hogy ezekben a kérdésekben döntenek. Igazából a polgármester fizetését nem is kellene napirendre tűzni, csak a helyettesekét, de gyakorlatilag mindenhol beveszik a listába. De nem dönthetnek szabadon az összegről, nem szeretném 101. alkalommal is leírni.

Tényleg elképesztőnek tartom, ne haragudj, hogy nem a fideszes sajtó valamelyik eldugott hozzászólásában, hanem nálad, egy ellenzéki párt egyik helyi vezetőjénél olvasom újra és újra ezt a hamis, megalapozatlan, káros dezinformációt (nem akarom hazugságnak nevezni).

BiG74 Bodri 2019.12.20. 18:35:45

@Péter 2:
Errefelé az LMP beceneve a kisfidesz.

Péter 2 2019.12.20. 19:03:59

@A kiló nem százat jelent.: Akkor térjünk ki erre is, mert a fent említett, kimutathatóan hamis állításodat próbálod szembe szegezni a kilencszázak bérével.

Nem az történt, hogy erre a 13. havi bérre előre betervezett fedezet lenne, hogy ez része lenne a kerület költségvetésének. Ha az lenne, akkor ennek két következménye lenne: egyfelől meglenne rá a rendelkezésre álló, tervezett fedezet, másfelől Pikóék, akik a választás előtt magától értetődően oda és vissza sokszor átnézték az összes nyilvánosan hozzáférhető anyagot, beleértve a kerület költségvetését is, tudnának róla.

Az történt, hogy bizony az átvétel után, a munka megkezdése után derült ki, hogy itt van ez a feladat, és nincs hozzá pénz. Nem olyan meglepő, hogy meg kellett állniuk, körbenézni, hogy mi is legyen.

ProsTata 2019.12.20. 20:02:07

@BiG74 Bodri:
Ez most iróniának gondolom. Jól értem?
Ilyen nincs.
Ez a paranoia tipikus esete.
A politikus alkatú alvezérek nem várják meg az új vezetőt, ahogy tették ezt Újpesten, vagy Ferencvárosban.
Aki nem menekül, az lojális a munkájához, vagy az új vezetéshez, vagy mindkettőhöz. Természetesen az első ami fontos.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:27:02

@Péter 2: és egy szimpla állítással mit cáfolsz szerinted? Eddig tellett erre, a bérkeret adott, a költségvetés tartalmazza, most mégse fizetik ki, hanem megtakarítják. Ne terelj, ne hazudozz, mert hamarabb utolérnek, mint a sánta kutyát. A kisemberek meg szívnak. Szemét az is, aki a szemétséget védi.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:30:17

@Péter 2: reagáltam Pikó bérezésére. Elmondtam az övé valóban csak 200 forinttal nőtt, ami nem releváns, de a sajtó hangos megemelt politikusi bérekről, ahol erre a törvény lehetőséget adott. Ismét hazudsz tehát. Hiába írod le fontoskodva és hosszan a mondandód, a tény tény marad. Míg a politikusok gondoskodnak magukról, az egyszerű dolgozók viszont rosszul járnak a váltással. Ez nincs így jól. Annyira szánalmas ez a magyarázkodás és kákán is csomót keresés egy kristálytiszta kritikán. Ahelyett, hogy kimondanád, ez tényleg nem jó így. Változtatni kell, amíg nem késő. Az emberek kell legyenek az első a politikában.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:30:26

@Péter 2: reagáltam Pikó bérezésére. Elmondtam az övé valóban csak 200 forinttal nőtt, ami nem releváns, de a sajtó hangos megemelt politikusi bérekről, ahol erre a törvény lehetőséget adott. Ismét hazudsz tehát. Hiába írod le fontoskodva és hosszan a mondandód, a tény tény marad. Míg a politikusok gondoskodnak magukról, az egyszerű dolgozók viszont rosszul járnak a váltással. Ez nincs így jól. Annyira szánalmas ez a magyarázkodás és kákán is csomót keresés egy kristálytiszta kritikán. Ahelyett, hogy kimondanád, ez tényleg nem jó így. Változtatni kell, amíg nem késő. Az emberek kell legyenek az első a politikában.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:32:04

@ProsTata: de hát akkor nem vitatkozunk, hanem egyetértünk. A kommented második fele pontosan rámutat a problémára. Ez súlyosan sért minden jogelvet, amire egy nyugati típusú demokrácia épül.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:33:41

@BiG74 Bodri: merre fele? mert ha így volna, akkor az LMP nem vett volna részt az ellenzéki szövetségben. Ellenben pl. Budafokon ugye az MSZP állt át a Fideszhez végül és van jelenleg többségük. Tehát, ha valaki most közeláll a Fideszhez, akkor az az MSZP. Az LMP mozgástere az összeomlás óta amúgy is minimális. Szerintem a párt megérdemelte a büntetést. Így jár mindenki, aki a belső vitákat nem képes mederbe terelni.

Péter 2 2019.12.20. 20:37:11

@A kiló nem százat jelent.: A költségvetés nem tartalmazta. Minden egyes évben eddig valami maradványkeret terhére fizették ki, hol ennek a terhére, hol annak, ahogy éppen adódott. Az előző vezetés soha nem vette fel a költségvetésre, tervezhetően, láthatóan.

Oké, akkor én abbahagyom. Nem vagyok hozzászokva, és nem is akarom most kezdeni el, hogy lehazugozzanak. Elvileg a politikai térfél azonos oldalán állunk, de azt hiszem, ez csak elvi pozíció most már. Igen, a sajtó hangos bizonyos dolgoktól. Bizonyos sajtó. Nem az enyém, és úgy gondoltam a pozíciódból adódóan, hogy a tiéd sem. Most már nem vagyok biztos semmiben, de ebben a hangnemben én nem óhajtom folytatni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:37:18

@ProsTata: pro forma az utasítás értelmében a gyerekeiről se posztolhat egy utcaseprő se képet a Facebook-on. Írásban kell kérnie engedélyt, hogy nem sérti a város érdekeit. Mondhatjuk, hogy a hölgyemény nem erre gondolt nyilván és jóhiszemű joggyakorlás blablabla. De az a gond, hogy előzetes cenzúrát ír elő MINDENRE. Ilyen sehol a világon nincs. Nem lehetséges.

A szabályozás iheltőjét már írtam mi volt: megvágta a művház költségvetését, az igazgató pedig elmondta a médiában, hogy ez bizony befolyásolja az intézmény működését. Horribilie dictu, lehet az is elmondta, hogy nem ért vele egyet.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:41:19

@ProsTata: annyira nem aggódom, az olvasók zöme nem kommentelő, sőt néha meggyőződésem, hogy (jó pár kommentelő) aki kommentel nem is olvas egyáltalán, de ez egy más tészta. Nem vagyok jogász, de elméletileg felelek a kommentekért is. Meglepődnék persze, ha Math0 úr miatt bajba kerülnék, de az világos, hogy alig bír nem becsületsértő módon megnyilvánulni. Nem szoktam minden kommentet elolvasni, de amikor végigfutok a szememmel, a stílus és a penetráns indulat azt sejteti velem, hogy így vagy úgy egyszer megjárja.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.20. 20:51:56

Közkívánatra beemeltem a pontosítást a poszt szövegébe. Így már nem nagyon lehet belekötni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.20. 20:56:02

@Péter 2:

"Minden egyes évben eddig valami maradványkeret terhére fizették ki, hol ennek a terhére, hol annak, ahogy éppen adódott."

Ennek ellenére mégis minden évben valahogy csak kifizették, nem?

Ugyanígy az idén is lett volona lehetőség kifizetni. Nem lehet a költségvetés nehézségeire hivatkozni, még kibukó csontvázakra sem, hiszen a fideszes vezetés biztos győzelemre számított, tehát jóelőre megteremtette a forrásokat, ahogy eddig is.

Péter 2 2019.12.20. 21:06:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ezen már lehet vitatkozni. Pikóék, vélhető óvatosságból úgy gondolták, hogy mivel *közben* tartott még az átvilágítás, tehát nagyjából fogalmuk sem lehetett arról, hogy mi lesz a végeredmény, milyen váratlan dolog derül még ki (és derült, ahogy nyilván mindannyian előre sejtettük, volt minek kiderülnie), hogy kétfelé osztják, és elsőre csak annyit, amiről már akkor tudhatták, hogy rendben van.

Ne érts félre: én sem írtam, mondtam azt, hogy ez lehetett a világ legjobb döntése, és utólag visszanézve lehet, hogy másként fognak gondolni rá. Ami nekem annyira nem tetszett, hogy billentyűzetet ragadjak érte, az az a megközelítés volt, hogy "a saját fizetésüket azonnal megemelték, miközben a keményen dolgozó kisemberek, blabla". Mert tudjuk jól, hogy nem emelték meg (házigazdánk most gondosan kiszerkesztette a kétszáz forintot, de igazából azt se nevezném emelésnek, oké, matematikai értelemben több, persze, de egyszerűen Sáránál másképp szoroztak, nem tüntették fel külön az alapbért, költségtérítést, satöbbit, holott pontosan ugyanolyan megoszlásban kapott ugyanannyit, mert a törvény nem változott azóta). Szóval, ez a hamis szembeállítás az, amit nem vártam itt, és nagyon megütötte a szememet. Nem vagyok Pikó se fogadott, se fogadatlan prókátora, szimpátiával vegyes aggódással nézem a tevékenységét, mind mindegyik most polgármesteri poszthoz jutott ellenzéki politikusét, nem gondolom, hogy soha az életben nem fognak hibás döntést hozni, de rendkívül hamisnak tartom ezt a fent említett megközelítést.

BiG74 Bodri 2019.12.20. 21:29:33

@A kiló nem százat jelent.:
Itt a közepe fele, 60 km-re a fővárosunktól.
Aztán van különbség az elvtelen szélkakasok, vagy tervezett machinációk között.
A baj ott kezdődik amikor magyarázni kell a bizonyítványt.
Mi ez a link?

@ProsTata:
Ezt a naivitást honnan tetszett venni?
Talán nem maradt Egerben a helyén egy odaillő ejtőernyős múzeumigazgató? Kis városomban pedig bátran maradt a szolnoki cápa a közműveket leuralva stb.stb. Amiről ön beszél az az elmúlt tíz évben következetesen fel lett számolva. Ráadásul jól is jön a fidesznek, ha a hozzánemértő bólogatójancsikat kirúgott áldozatokként ünnepelheti.
Ahol leléptek, ott komoly mennyiségű vaj lehetett felhalmozva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.20. 21:40:25

@Péter 2:

Nézd, én - mint már írtam - abból indulok ki, hogy a korábbi fideszes vezetés győzelemre számított: arra, hogy folytathatja a kerület vezetését. Ezért nagyon valószínűtlen, hogy szándékosan lerontották a kerület pénzügyeit, hogy ezzel nehéz helyzetbe hozzák az utánuk következő vezetést, hiszen arra számítottak, hogy ők lesznek a "következő" vezetés is, miért akarták volna saját maguknak vermet ásni? Amikor pedig kiderült, hogy veszítettek, már idejük sem lehetett erre.

Tehát

Péter 2 2019.12.20. 23:23:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez egy csábító elképzelés, de akkor hogyan magyarázod az oszágszerte felhalmozódott adósságokat? Nem mindenütt az lett volna a logikus, hogy nem kötik meg előre a saját kezüket? Budapest 150 milliárdos adósságnál tart az év végére, nem lett volna Tarlósnak jobb a nullszaldó? Akadémikus kérdés, persze, nem azért adósodott el Budapest, mert Tarlós annyira gonosz ember volt, hanem mert ezt akarta a kormány.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.21. 09:51:15

@BiG74 Bodri: 60 környékén szerintem nincs is LMP
Berettyóújfalun pl. a DK rokonilag kötődik a Fideszhez viszont.
www.debreciner.hu/cikk/1792_sajat_parttarsai_meglopasaval_es_fidesz_vadoljak_a_dk

(Az előző link Maradj talpon tv-show játékosa Math0, aki éppen alázúg a semmibe.)

Péter 2 2019.12.21. 10:34:46

@A kiló nem százat jelent.: Esetleg, ha vennéd a fáradságot, és megjelölnéd, hogy mire gondolsz?

Péter 2 2019.12.21. 10:46:42

@A kiló nem százat jelent.: Ja, az adósság. Igen, a 150 a tervezett érték volt, lehet, hogy az év végére csak 120 lesz belőle. Majd meglátjuk. A lényegen, amiről József nénivel beszéltünk, vajmi keveset változtat.

budapest.hu/Lapok/2018/elfogadtak-budapest-2018-evi-koltsegveteset.aspx
budapest.hu/Lapok/2019/elfogadtak-budapest-2019-evi-koltsegveteset.aspx
index.hu/gazdasag/2019/10/22/budapest_fovarosi_onkormanyzat_mozgastere_koltsegvetes_ado/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.21. 11:05:35

@Péter 2:

Az általad a fenti kommentedben belinkelt adatok szerint a 2019-es évre kisebb hiányt terveztek, mint 2018-ra: 131 milliárd helyett 114 milliárdot.

Ha 131 milliárd tervezett hiány mellett tavaly futotta a jutatásokra, akkor idén 114 milliárd tervezett hiány mellett ugyan miért ne futotta volna?

Péter 2 2019.12.21. 11:18:51

Várj, ez Budapest, nem Pikó. És nem a hiányról, hanem az adósságról beszéltem. A kettő nem automatikusan ugyanaz, mert vannak még félretett tartalékok is, csak vészesen fogynak.

Nézzünk a számok mögé. A probléma alapvetően az, hogy 2010 óta Budapest bevételei a felére estek, miközben kiadásai a korábbi 80%-a körül vannak. És emögött egyszerűen az van, hogy a kormány sorban elvett Budapesttől (meg, persze, általában az önkormányzatoktól) egy csomó bevételi forrást. Budapest esetében a legfontosabb a Főtáv volt, de a kórházak-iskolák (a hozzájuk tartozó finanszírozással) meg még sok egyéb kisebb tétel összeadódott. Ez mind szándékos döntés volt, nem csak úgy véletlenül így hozta a válság vagy a gazdaság helyzete.

A budapesti költségvetés elképesztően alacsony a hozzánk hasonló fővárosokhoz képest (nyilván nem Bécsre és Berlinre nézünk, hanem a velünk egy sávban levőkre).

Péter 2 2019.12.21. 11:20:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De oké, én tértem át Budapestre, csak példának akartam hozni, hogy azért ez nem olyan egyszerű, hogy ha egy politikai erő úgy gondolja, hogy a következő választást is ő nyeri, akkor nyilván számolatlanul hagyja a pénzt a kasszában.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.21. 11:41:10

@Péter 2: Te tényleg egy feketeöve kamugép vagy. Az adósság nem egy ősbűn. A legtöbb gazdálkodó szervezet az éves bevételének sokszorosáig el van adósodva, amíg az adósság fizetése fenntartható ezzel nincs gond. Az önkormányzati reform idején sok önkormányzat volt nehéz helyzetben, ami szerintem nem rendeztek megfelelően: a felelőtlenül gazdálkodókat, ilyen volt Demszky Budapestje is, is kisegítették.

"2013-ban a kormány 220 milliárd forintnyi korábbi adósságot vállalt át a fővárostól" — mint azt akkor olvashattuk. Az adósságátvállalással párhuzamosan viszont a kormány intézményeket és forrásokat vont el a fővárostól, így annak éves költségvetése a korábbi 500 milliárd forintról 300 milliárd alá esett.

Miért van az, hogy idővel, amikor a balliberálisok a hatalom közelébe kerülnek, mindig elfogy a pénz hirtelen és megszorításokra van szükség?

A fő gond persze, hogy a főváros nem kapja meg a maga részét a megtermelt GDP-ből. Szerintem ez nem helyes. És 20-30 éves adóssága a rendszerváltásnak.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.21. 11:47:35

Azt is tudni kell, hogy a főváros legnagyobb tartozása a metrókocsifelújítás 80 milliárdja. Nem nevezném felelőtlen gazdálkodásnak, míg a felújítás szükséges volt, valószínű más megoldás is található lett volna ennyi pénzből. Ennek fényében eladósodottságról én nem beszélnék. 2010 óta a legnagyobb pénznyelőket, mint a BKV, ami effektíve az SZDSZ-MSZP kifizető helye volt, ahonnan talicskával hordták ki a pénzt, Tarlósék rendbe tették. Nem a gazdálkodás volt az oka, amiért Tarlóst leváltottuk, hanem a fogékonyság hiánya, hogy a város egy zöldebb irányba fejlődjön. De nem lenne jó 5-10 év múlva újra átélni, hogy a főváros lényegében egy feneketlen hordó és Kálmán Olgáktól Atkári Jánosokig kell kifizetni régi bennfenteseket és kegyenceket.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.21. 11:49:13

@BiG74 Bodri: a 70:30-at és a parkolómaffiát nem is említve persze az MSZP-univerzum és a Fidesz találkozásánál... Korrupcióban nagykoalíció van. (A DK-t vagy az SZDSZ-t itt az MSZP univerzum részének tekintem.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.21. 11:53:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: idén még biztos ki tudták volna fizetni a teljes 13. havit főleg, hogy a régi számokkal terveztek, az állomány elméleti és nem tényleges keretszámaival, egyszerűen be vannak szarva, hogy nem jut a haveroknak elég, annyi elköteleződés van. Miután mindent szétosztanak valóban megszorításokra van szükség. És most sok az eszkimó, kevés a fóka. A balliberális eszkimók meg éhesebbek is, mint a 70:30 vagy a parkolómaffia idején. Ez van. Ezt tudta kiizzadni az ellenzék. De azért lehet bízni, hogy a testületekben ott ülő Momentumos, PM-s, LMP-s, jobbikos arcok valamit csak tudnak enyhíteni a szocik, dékások mohóságán. Kispesten úgy tűnik van, lesz előrelépés.
hvg.hu/kkv/20191213_Mar_januarban_vizsgalobizottsag_alakulhat_Kispesten_a_korrupciogyanus_ugyek_vizsgalatara

Péter 2 2019.12.21. 11:57:20

@A kiló nem százat jelent.: Miért van az, hogy képtelen vagy személyeskedés nélkül vitatkozni? Furcsa dolog, ezt általában egy blogon a hozzászólók szokták elkövetni, a házigazda általában ennél normálisabban áll a kérdéshez, de te tudod.

A szanálás nem 2013-ban volt, hanem 2014-15-ben. 13-ban csak feladatelvételek voltak. Persze, ez nem számít igazán. De ezért nőtt fel 2010 óta az adósság, és ezért kellett szanálni, és ugyanezért nő azóta *megint*.

Az adósság nem ősbűn, de egy baj mégis van vele: vissza kell fizetni. Eléggé értelmetlen gazdasági tevékenységet folytató szervezeteket hoznod fel példának (bár nyilván nem is igaz az állításod, hogy a "legtöbb", de itt annyira lényegtelen, hogy utána sem érdemes nézni), ahol az adósságból valami olyan beruházás történik, ami megteremti a későbbi visszafizetés fedezetét. Eléggé nyilvánvaló, hogy önkormányzatoknál, Budapestnél alapvetően nem ilyesmiről van szó.

Igen, az adók elvonása szintén alaposan hozzájárul ehhez a helyzethez (annak ellenére, hogy az sem ősbűn önmagában, ha egy ország a jóval feljettebb régióiból átirányít oda, ahol sokkal hátrébb állnak még).

De korábban volt a fővárosnak olyan közművállalata, amelynek hasznából például keresztfinanszírozni tudott (hogy magát a hálózat fenntartását, karbantartását, fejlesztését már ne is említsük, köztudomású, hogy amióta rezsicsökkentés címén az egészet elzabrálta a kormány, kapavágás alig történik az egész országban, ez előbb-utóbb, inkább előbb, mint utóbb jelentős gondokhoz fog vezetni).

De tudod, mit? Felőlem. Vitázz tovább az önkormányzatokkal, a számokkal, a tényekkel, de nehogy rámutass a jelenlegi kormányzat felelősségére ezekben a kérdésekben. Hova vezetne az?

Péter 2 2019.12.21. 12:04:17

@A kiló nem százat jelent.: Persze, hogy az a legnagyobb. És nem, nem felelőtlen. Igazából az egész szálat pont azzal kezdtem, hogy nem Tarlós rosszindulatának róható fel az egész. Annak róható fel, hogy a mai magyar politikai-állami-önkormányzati rendszerben egy közepes méretű európai ország fővárosának nem tud annyi pénze lenni saját forrásából, tevékenységéből, hogy az egyik metróvonalának kocsijait felújítsa (vagy újat vegyen helyettük, igen, természetesen, ezt kellett volna, nem ezt a kutyakomédiát a felújított-újragyártott-klímátlan izékkel). Ez önmagában, így, ahogyan van, botrány. A bajok csak következményei ennek, nem okai.

BiG74 Bodri 2019.12.21. 14:48:16

@A kiló nem százat jelent.:
Dunaújváros.
Nem tudtam, hogy math, bár nagyon nem is érdekel, ignorálom mint a birkát.

Amúgy azért mondják, hogy kisfidesz, mert retorika alapján, annyi a különbség köztetek és a narancsosok között, hogy ti valamiért az ellenzék sorait osztjátok. Gyakorlatilag azt mondjátok, úgymondjátok ahogy azt a fidesz is teszi. A különbség, hogy nem tudjátok megmutatni, hogy úgy is csinálnátok, mint ők.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.21. 17:18:02

@A kiló nem százat jelent.:

"A fő gond persze, hogy a főváros nem kapja meg a maga részét a megtermelt GDP-ből."

Anélkül, hogy vitatni akarnám a fenti megállapításodat, megjegyzem, nem is olyan egyszerű kiszámolni Budapest részesedését az GDP-ből. Nem kevés olyan vállalat van, amelynek a székhelye Budapesten van, az eredményük is ott jelentkezik, miközben egy sor vidéki telephelyen is folyik termelés.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.23. 11:18:52

@BiG74 Bodri: Á! Dunaújváros! Szuper, a vörösből barnába hajló Dunaúj. Nekem ezzel nincs gondom. A "kis fideszezéssel" sincs, csak próbálom megérteni. A politika nem bináris. A szocialista korrupciót kifogásolni nyilván neked fideszes stílusnak tűnik,de Budapesten ez norma. Ez emelte fel a Jobbikot is Dunaújban és országosan. A Jobbik stílusa a kereszténykedés és a nacionalista rigmusok végképp stílusilag a mai Fideszhez állnak közelebb. Hogy melyik volt a tyúk vagy a tojás, a Jobbik vagy Orbán vagy Csurka az más tészta. Az LMP ezzel a jobboldallal maximum ott találkozott, hogy hasonlóan hozzájuk kiáll a határontúliak jogai mellett, pl. a székely autonómia mellett, amit a bukott balliberális oldal kifogásolt. Ebben hasonló a mondandó, de más a stílus. Más témákban meg kis SZDSZ volt az LMP tkp. jogosan, mert a melegjogok vagy a román viszonylatában a liberálisok stílusát és mondanivalóját hozta a zöldpárt. De hol van már a tavalyi hó? LMP effektíve ma már alig létezik. Az ellenzéki pártok együtt sem igazán adnak ki egy koherens egészet. Itt tartunk 2019. december 23-án.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.23. 11:25:08

@Péter 2: bocs, a hangnem kiritikája jogos. Pikírt módon reagáltam, de újra ezt tenném. Ügyesen próbáltad újra keretezni a valóságot. De a lényegen nem változtat, amit írtál. Nem jó dolog az emberektől elvenni. És ennek meglehet a politikai böjtje, ahogy most megvolt a választói bizalom megelőlegezése. És elhiheted, hogy nem az Atkári és Draskovics félék jövője miatt aggódom. Nekik akkor sincs jövőjük, ha cigány gyerekek potyognak az égből. Lejárt a szavatosságuk. Ha a választók a nevüket meghallották volna, Karácsony alulmarad a választáson.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.23. 11:30:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igazad van, ezt magam is mondtam már, a tényekhez hozzátartozik, hogy a GDP számolás ebből a szempontból pontos. Kétféle módon akkumulálható egyébként. Az egyik a jövedelemszempontú. De igazad van, hogy az ország központjában nyilván sokan abból élnek jól, hogy az egész ország számára szolgáltatnak, látnak el funkciót. Folytatható a sor azzal, hogy sor állami intézmény ugye itt van, mint Nemzeti Színház és hasonlók... szinte minden ilyesmi a centrumban jön létre, azt gazdagítja. És hát a legmagasabb hozzáadott értéket mindig a centruban élőkhöz rendeli a jó sors. Ebből élünk sokan jól. Én speciel nem, én abból, hogy nyugat felé szolgáltatunk és a budapesti bérszint magasabb. A régió és a város által megtermelt GDP valós. A vidék ebben a rendszerben most valóban nettó pénznyelő sok helyen. Budapest pedig nettó befizető, ami még mindig rendben volna, de a legutóbbi orbáni ígéretig valahogy nem sikerült a szükséges fejlesztéseket a városhoz rendelni. A fejlődése felemás ezért. Meg persze szét is lopták Demszkyék...

Péter 2 2019.12.23. 13:51:25

@A kiló nem százat jelent.: Draskovicsban egyetértünk, Atkáriban nem. És abban sem, hogy ettől ne szavaztak volna rá.

A ti megközelítésetek, Schifferel és anélkül az volt, hogy egyenlő távolság, és mindenkit lecserélni. Az elsőben sosem voltatok jók (szerintem nem is tartottatok egyenlő távolságot), de most ne titeket elemezzünk, nem ez van a terítéken.

A mindenkit lecserélni illuzorikus. A Fidesz annyit rombolt a közéleten, a jogállamon, az intézményrendszeren, a korrupción (akármit írsz arról, hogy szociknál is volt korrupció, persze, hogy volt, a kettőt nem lehet összevetni. Régebben a korrupció hiba volt, ha valaki lebukott vele, általában el kellett tűnnie. Ma a működés alapvető mozgatórugója, a törvényeket a lopáshoz igazítják, lebukni se nagyon kell vele, mert nyilvánosan történik a szemünk előtt, és ha valaki reflektorfénybe kerül, akkor a képünkbe röhög, hogy na és?), a társadalom egész szövetén, hogy egyszerűen nem lehet a két politikai oldalt egymás mellé tenni, hogy egyik kutya, másik eb.

És nem segít a "szét is lopták Demszkyék" sem. Tudjuk, hogy akadtak akkor is disznóságok (remélhetőleg *te* nem akarsz nekiállni a hazug fideszes narratívának a 4-es metróból ellopott 167 milliárdról, ami nyilvánvaló marhaság), de nem, egyszerűen nem igaz, hogy a két időszakot akár egy napon lehet említeni ebből a szempontból.

Én is a Momentumra szavazok, gondolhatod, nem a szocikra. Nekem is mozgolódik a bicska a zsebemben, ha egyik-másik régire ránézek. Én is azt szeretném, hogy az ősbölényeket meghaladva új generáció, új normalitás legyen az országban, nem két pólus, hanem több, nem egy oldal visz mindent, hanem egymás mellett élés, itt ez nyer, ott ez nyer, van beszéd, vita, érv és együttműködés az oldalak között. De ez nem megy puzséri alapon. Itt az egész rendszert torzították el annyira, beleértve a választási rendszert, a kampányesélyeket, a kommunikációs hozzáférést, az egész társadalom újraállamosítását, hogy előbb össze kell fogni, mindenkinek, aki nem Fidesz, és lebontani ezt a rendszert. A régiek és az újak szétszálazása majd csak utána jön, utána jöhet.

Addig azt kell csinálnunk, amit te is csinálsz: odafigyelni minden egyes rezdülésre, és azonnal szólni, azonnal megakadályozni, amikor valami nem szép készül. Ezen az oldalon van még sajtó, van még önreflexió, és a kritikának van hatása akkor is, ha morognak érte a politikusaink.

Viszont ezt korrektül kell, nem pont úgy, ahogy csináltad: nem hamis adatokból kiindulva, nem tévedésekre alapozva. Látod, ahelyett, hogy simán elfogadtad volna, hogy tévedtél, és egyszerűen kijavítottad volna első menetben, visszatámadtál, "újra azt tennéd", holott semmi mást nem tettem, csak rámutattam a tévedésedre.

És ha benne vagyunk, megteszem ám egy másikkal is: ott van a másik szál a kerületi újságjukkal. Amikor írtad, már ismeretes volt a további fejlemény is, megjelent a második szám, ellenzéki hanggal (és rögtön benne volt a Fidesz látványos orrfelhúzása, hogy az eddig általuk megszokott álinterjú-kinyilatkoztatás helyett az újság valódi interjút akart, nem is voltak felkészülve az ilyesmire). És ott van a háttér, hogy átmeneti főszerk dobta össze, kipucolt számítógépeket és letörölt archívumot örökölve, hogy csak a következő számtól áll fell az új gárda igazából, hogy Pikóék első pillanattól kezdve azt mondták, hogy külső fél folyamatosan monitorozni fogja. Vagyis, egy apró kifutási időt sem hagytál annak, hogy beálljon a rendes működés, rögtön elparentáltad az egészet. A szándék lehet jó, ez nem kétséges, de az ítélet akkor is elhamarkodott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.23. 18:42:35

@Péter 2:

"előbb össze kell fogni, mindenkinek, aki nem Fidesz"

Az összefogás megtörtént, sikerült.

"és lebontani ezt a rendszert. A régiek és az újak szétszálazása majd csak utána jön, utána jöhet."

A régi rendszer lebontása nem megy úgy, hogy közben újra bekerülnek a hatalomba a rég levitézlett káderek, lásd Budapestet. A lejárt szavatosságú kádereknek nem érdekük a régi rendszer lebontása, hiszen ők maguk is annak köszönhették - és köszönhetik ma is - a hatalmukat. Avagy gondolod, hogy pl. Draskovics csak úgy magáról félreáll? És persze nem is annyira D. személyéről van szó, hanem még inkább azokról, akik mögötte állnak.

Péter 2 2019.12.23. 19:16:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az összefogás megtörtént, sikerült."

Hohó, nagyon nem. Egy első megmérettetés volt, amin az ellenzék, pont az összefogásnak köszönhetően, váratlanul jól szerepelt. De hol van ez még a NER lebontásától? Az majd a nagy választásokon jön, addig még sok víz lefolyik a Dunán, többek között a most elnyert helyeken teljesíteni kell, és az összefogásnak meg kell maradnia, sőt, ki kell teljesednie. Az első lépésen túl vayunk, de hol van még ennek a vége...

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy Draskovics félreálljon. De én vagyok annyira opportunista, hogy ha Orbán elzavarásának és az általa okozott elképesztően nagy károk (és egyáltalán, sőt, igazából nem is elsősorban anyagiakról beszélek) visszafordításának esélyéhez kellenek a Draskovicsok, akkor ez van. Egy-két-három Draskovicsba nem rokkan bele az ország, Orbánba igen.

Persze, ha az álmaimat kérdezed, én is tudok ennél sokkal szebbeket mondani, ahol egyik levitézlett politikusnak sincs helye, csak lángoló szemű, megvesztegethetetlen, tisztességes, kiemelkedő tudású, világot látott, ifjabb szakembereknek. Csak ha felébredek, akkor nem vagyok ennyire hülye. :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.23. 23:27:38

@Péter 2:

Te úgy látod, hogy a Draskovics-félék jelenléte a hatalomban olyan ár, amit hajlandó vagy megfizetni Orbán távozásáért. Azonban tévedsz. A Draskovics-félék jelenléte nem a változás ÁRA, hanem a változás AKADÁLYA. Az általuk képviselt mentalitás kitermeli és hatalomba emeli a hozzájuk hasonlókat, hiszen ők dörzsöltebbek és gátlástalanabbak az új ellenzékieknél. A tisztesség mindig is hátrányban van a tisztességtelenséggel szemben, mert az utóbbit nem kötik semmiféle szabályok vagy erkölcsi aggályok. Ezért egy olyan ocsmány pálya a politikusi, mert aki már eljutott valahova, az egyben a tisztességtelenségéről is tanúbizonyságot tett. Ellenpéldaként szép bizonyíték erre Schiffer András, aki ehelyett inkább a távozást választotta. (Na jó, most egy kicsit heroizáltam Schiffert, de biztos érted a mondandómat.)

"Egy-két-három Draskovicsba nem rokkan bele az ország, Orbánba igen."

Ebbe most ne menjünk bele, ne folytassunk le egy már milliószor lefolytatott vitát, de Orbán alatt a gazdaság vitathatatlanul sokat fejlődött. Nyilván soha nem tudjuk meg, mennyit fejlődött volna egy ellenzéki kormány alatt, de a szoclib kormányok 2002-2010 közötti ámokfutása némi támpontot nyújt.

Na meg nem egy-két-három Draskovisról van szó, hanem Draskovicsok garmadájáról. Draskovicson itt nem a konkrét személyt értem, hanem az általa megtestesített típust.

"az összefogásnak meg kell maradnia, sőt, ki kell teljesednie"

Kiéhezett ebek falkája zúdul most a koncra. Nézd csak meg, hány helyettese is van Karácsonynak, vagyis hányat kellett teremtenie a támogatásért cserében. Ne legyenek illúzióid. Én meg nem károgok, majd megmutatja a jövő.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.24. 09:59:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Draskovics-félék a hatalomban"? Ugyan. Arról szó sincs, hogy most aztán visszakerültek volna. A probléma nem itt van. Hanem ott, hogy az új szereplők kipróálatlanok és nem tudják, hogy mit kéne nem úgy csinálni, mint a Fidesz és az MSZP-SZDSZ csinálta. A régi rossz reflexek jönek elő. A cikk címe csak a Fidesz legrosszabb szokásait címzi meg, hiszen lassan 10 éve van fideszes túlhatalom. @Péter 2: -nek lényegében igaza van ebben. Ez az ár jutányos. Inkább szépséghiba és káderhiány, hog yelőkerült pár bukott káder, de nem ez a lényeg már.

Szerintem én időben szóltam és abban erősen nem értek egyet Péterrel, hogy Pikót idő előtt savaztam. Vele komoly bajok vannak, a második lapszámban megszólaló fideszes interjúalanyt pl. az interjúban a szerkesztő kommentekkel korrigálja, ami súlyosan sért minden sajtó etikai szabályt. És a kisemberek továbbra is szívnak, amíg a politikus urak egymást szivatják.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.24. 10:06:03

@Péter 2: Az LMP Schifferrel valóban rugalmatlan volt. Én 2011-ben is azt mondtam, hogy oké, tudjuk milyenek, de itt koalíciós kényszer van. A választók részben ezért is büntették kicsit túlságosan is egyoldalúan az LMP-t, másrészt azért, mert nemcsak kifelé, de befelé is összeférhetetlen, együttműködésképtelenné várt a zöldpárt. Lehet keresni ennek az okát a struktúrában, az LMP-ben valóban szinte bárki beleszólhat bármibe és a vezetők (akik azóta mind ki lettek utálva, rugdalva) bénakacsaként szemlélik egy lassú, bürokratikus, felelőtlen bázisdemokrácia minden visszásságát és hátulütőjét. Az LMP jelenleg vezetetlen párt.

Az LMP javára legyen amúgy mondva 2018-ban következetes volt az álláspont: vagy minden párt együttműködik, vagy semmi értelme. Nem történt meg végül az, ami 2019 őszén Budapesten igen. Ez nem az LMP hibája volt. A Jobbik szóba sem állt senkivel. A Momentum pedig még az LMP-vel való szövetséget is elutasította és 3%-kal a levesbe vitt annyi voksot, ami szintén elég lett volna a kétharmad megakadályozására pl. Szóval ilyen ez. De nem akarom védeni azt, ami már nem is létezik, a döntéshozók már rég nincsenek sehol. Az LMP lényegében a PM mellé sorolódott, csak épp nincs még Karácsonya se, no meg respektje sem, mert még a jó gondolatait sem volt képes következetesen képviselni. Pedig az LMP politikája tényleg vállalhatóbb volt ezen a téren, mint a DK szemforgató visszalépésmantrája.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.24. 10:19:37

@Péter 2: Egy másik felesleges vita a ki a korruptabb? Minden korrupció éppolyan káros. Statisztika meg nincs róla. A Fidesz nem korruptabb szerintem, mint az elődei, máshogy korruptabb, a nokiásdobozos idióták ma börtönbe kerülnek. A rendszer, ahogy írod intézményesítette a mechanizmusokat, nem megfogható szinte semmi. Ha itt lenne egy fideszes elmondhatná, hogy most több a többszereplős pályázat, mint korábban, miről beszélünk? Egyébként az tényleg nem egy egzakt kérdés, hogy mi a korrupció. Alapvetően az, hogy Mészáros nyer a pályázatok egy jelentős részén (amúgy töredékén, csak nem akartam izgatni a közvéleményt) az még nem korrupció önmagában. A korrupciónak ez a formája megfoghatatlan. Teljes mértékben törvényes. Ráadásul a kispesti szocik éppúgy helyzetbe hozzák a mészáros-féle fideszes vállalkozókat, mintha mi se történt volna. És sorolhatnám. Lényegében minden országban gyakorlat ez, nem jó gyakorlat, de gyakorlat, csak nálunk a 70:30 vége óta nagyon sokan hoppon maradtak, főleg a pitiáner idióták, sok volt szoci, szdsz-es meg egyszerűen átállt, kiszállt a politikából, el-NER-esedett, mint Kóka vagy Leisztinger. Az üzlet megy tovább. Most az kinek a korrupciója? Kormányzat és üzlet kéz a kézben jár: mindenütt a világon.

A korrupció legsúlyosabb időszaka a '90-es évek voltak magától értetődően. Akkor volt lehetőség korlátlan vagyonszerzésre, olajszőkítésre, jó helyen, jó időben, megfelelő kapcsolatokkal... Lásd maga Gyurcsány. Az egy nemzetgazdasági szintű balhé volt. Most valójában az évi kb. 500 milliárdos közbeszerzési-pályázati tortából néhány (tíz)milliárdnyi morzsáról van szó, amit igazán firtatni érdemes. Ebből zseniális birodalmakat lehet építeni megfelelő hátszéllel. Ez igaz. Nem túl gusztusos. Nem is fair és nem is kedvez a meritokratikus fejlődésnek, ami sehol nincs, mert a piac eléggé vérszegény. Az állami megrendelések meg nem igényelnek innovációt, csak hátszelet. Ez a baj. Nem önmagában a "korrupció". Valaki mindig nyer ugyanis.

Péter 2 2019.12.24. 16:28:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Annyi helyettese van, amennyi pártból a koalíció áll. Igen. Régebben is ez volt, amikor még nem szoktunk le arról, hogy több mint egy párt van a hatalomban. Tarlósnak is volt három helyettese, most van *kettővel több* (itt a válasz a kérdésedre, ennyit kellett teremtenie), ugye, azért nem fogunk most úgy tenni, hogy az egész világmindenség ezen a plusz két helyettesen áll vagy bukik? Tarlóséknak volt 37 (!) tanácsadójuk is, 500 és egymillió között. Most is van, nyilván, bár szerintem nincs annyi, ha csak kettővel vagy hárommal kevesebb, akkor az új alpolgármesterekkel már pénzünknél is vagyunk. :-)

Péter 2 2019.12.24. 16:35:17

@A kiló nem százat jelent.: Vele komoly bajok vannak, a második lapszámban megszólaló fideszes interjúalanyt pl. az interjúban a szerkesztő kommentekkel korrigálja, ami súlyosan sért minden sajtó etikai szabályt.

Nem értünk egyet, látod. és pont erről beszéltem. Abszolúte semilyen etikai szabályt nem sért. Kértek egy interjút. Az interjú azt jelenti – restellem, hogy magyarázni kell, nyilván nem kell, de a gondolatmenethez hozzátartozik –, hogy kérdez, felel, visszakérdez, a két fél munkájából kialakul egy szöveg. Itt a Fidesz megígérte, mégsem adott interjút, hanem az utolsó pillanat után küldött egy álinterjút. A szokásosat, amire sajnos a politikusok rászoktak, és már régesrég nincs elég független sajtó, aki erre azt meri mondani, amit pedig igazából mondani kellene: hogy takarodj az anyádba. Nyilván ott volt a hely rá, és nyilván ott volt a nyomás, hogy szólaljon meg a Fidesz is, mert egyébként önérzetes főszerk erre inkább azt írta volna, hogy "ez itt az interjú helye, nem vállalták, az utolsó pillanatban küldtek egy kinyilatkoztatást, hogy közöljük le, ezt mi nem vállaljuk, elnézést kérünk olvasóinktól, következő számunkban igyekszünk az interjút összehozni".

Szóval, hogy ehelyett lehozták, nem belejavítottak, nem belehamisítottak, hanem kiemelve, eltérő szedéssel, A szerk megjegyzéssel odaírtak, abszolúte és tökéletesen korrekt. Így kell (már ha az nem opció, hogy kihagyják az egészet). Tanulja már meg minden ingyenéló politikus, hogy az interjú nem az, hogy leadjuk a mi dumánkat, és senki bele nem pofázhat. Van ilyen műfaj is, de azt közleménynek hívják, nem interjúnak.

Péter 2 2019.12.24. 16:46:52

@A kiló nem százat jelent.: Oké, te így gondolod. Én már leírtam, hogy hogy gondolom, mi a különbség. Mennyiségben is: az orbáni korrupció jóval több, akár többszöröse, mint a korábbi együttvéve, minőségben is: azt már írtam. Régebben nem volt Mészáros. Nem volt egy stróman, aki a miniszterelnök regnálása alatt a csődbemenés helyzetéből az ország effektíve leggazdagabb embere pozíciójába rukkolt elő. Nem volt regnáló miniszterelnök, akinek a legközvetlenebb családja, a gyereke százmilliárdos nagyságrendben kapja a közpénzes megbízásokat. Kisebb, jóval kisebb stiklik voltak (ahogy utaltam rá, a visszatérő fideszes duma a 4-es metróról sima hazugság, soha nem mondta az OLAF, hogy 167 milliárd hiányozna az összegből), szétszórva, erre-arra, de ilyen központosított, öt-hat figurára kiterjedő, követlenül a miniszterelnökhöz bekötött korrupció soha nem volt, egyik korábbi kormány alatt sem. Ezt a különbséget egyszerűen nem lehet relativizálni.

Péter 2 2019.12.24. 16:54:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ebbe most ne menjünk bele, ne folytassunk le egy már milliószor lefolytatott vitát, de Orbán alatt a gazdaság vitathatatlanul sokat fejlődött. Nyilván soha nem tudjuk meg, mennyit fejlődött volna egy ellenzéki kormány alatt, de a szoclib kormányok 2002-2010 közötti ámokfutása némi támpontot nyújt."

Az az igazság, hogy nem nyújt. A szoclibek alatt (amikor Gyurcsány gazdaságpolitkája pocsék volt, ámde Bajnai egy éve kifejezetten jó) válság volt a végére, Orbán meg konjunktúrában van. Ma is úgy vagyunk, hogy (Írország mellett, de ott egészen más a helyzet) messze a leginkább a külföldi cégek teljesítményének kitett ország vagyunk, a GDP-nk növekedését gyakorlatilag majdnem teljes egészében annak a pár nagy multinak köszönhetjük (nélkülük is meglenne a nullszaldó, de fejlődés semmi), ugyanez a helyzet a beruházásainkkal, a nullszaldó megvan, de feljesztésre szinte csak az EU-s pénzek adnak keretet. Minden multiellenes duma ellenére soha nem kaptak a multik annyi adókedvezményt és támogatást, mint most. Közben komoly pénzkivonások történtek fontos ágazatokból, oktatás és eü szinte teljesen romokban.

A mi lett volna, ha itt is értelmetlen, nem tudjuk. De eléggé reménytelen dolog lenne a nagyon-nagyon túlnyomó mértékben a javuló világgazdasági helyzetnek, és nem a kormány tevékenységének köszönhető javulásunkat csak Orbán számlájára írni. A választó azt teszi, persze, a siker dicsőségét, akárcsak a kudarcot, mindig az viszi el, akinek az idejében történik, tiszta sor. De ha gondolkodunk, azért vegyük figyelembe a valóságot is.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.12.26. 12:04:32

@Péter 2: ez nem vélemény kérdése, hanem a számoké. De spongyát rá. Az jobban aggaszt, hogy Te nyilvánvalóan sajtó etikai vétségekre egyszerűen fittyet hánysz. Így nem fog menni.

Mutatok egy jó példát, egy objektív médium így néz ki: pestihirlap.hu/data/Nyomtatott/PestiHirlap.pdf
Nem pedig úgy, mint az új Józsefváros, aminek a második lapszáma szerinted már problémamentes, mert egy fideszes politikussal is van benne interjú. Nos. A problémát pont ez jelenti. Az interjúalany közzétette a neki megküldött és általa jóváhagyott interjút, teljesen más a szöveg, mint, amit végül lehoztak. Ez egy súlyos bűn. nem hiba. Átírtak kérdéseket az egykori 168 órás szerkesztésű kerületi lapban. Kihúztak fontos mondatokat, félmondatokat az interjúalany mondandójából és önkényesen kommentelték olyan kiegészítésekkel, amik az interjún nem hangzottak el, ezért az alany nem tudott rá reagálni. Ez minden csak nem normális. A szimpla Fidesz-gyűlöleten kívül van bármilyen elv, ami motivál egyébként? Mert a megszorításokat támogatod, az objektív média nem érdekel, a szocikat ugyan nem bírod és ez nyújt némi vígaszt, de nem elégséges, mert azt hiszem még a szocialista politikusok egy jó része is jobban érti ezt a problémát. A DK és a Momentum viszont most pl. egyre inkább úgy tűnik, hogy zéró toleranciával viseltetik mások véleménye iránt, ami aggasztó számomra. Áll a tételem: ha ezt jelentette a váltás, akkor az október 13-ai voksaink nem értek semmit. Nem vezetnek egy jobb közélethez. A szörnyűség folytatódik.

Péter 2 2019.12.26. 15:23:38

@A kiló nem százat jelent.: A számokon kívül is sok minden egyéb van, ami miatt nem lehet simán egymás mellé tenni se az Orbán előtti és utáni kormányok korrupciós teljesítményét, se a kilencvenes évek privatizációjával nem lehet összevetni, egyszerűen azért, mert más körülményekről, más előttünk álló feladatokról volt szó. Nem akarom húzni, tehát nem megyek bele, hacsak nem mutatsz rá külön fogadókészséget, de nem, a legutóbbi tíz év minőségileg is más, nem csak mennyiségileg. És nem azért, ismétlem, mert a szociknak nem volt meg az affinitásuk némi közpénz hazavitelére, hanem mert a Fidesz másképp tekint rá (igen, úgy, ahogy Lánczi elpöttyentette: valahogy azt festik maguk elé, hogy valami nemes dolgot csinálnak azzal, hogy pont ők lopják el, nem más. Vö. az egyszeri fideszhitű fórumista visszatérő dumájával, hogy "de legalább magyar").

Leírtam már, nem tudom, miért nem érted, akkor is, ha nem értesz egyet vele. Az a bajom, hogy ez *nem volt interjú.* Nem lehet rajta számonkérni azt, amit számonkérnél egy interjún. Nem az történt, hogy az újságíró és az interjúalany leült egy asztal mellé, és beszélgettek, hanem a fideszest megkérték interjúra, egyáltalán el sem ment, hanem a lapzártakor elküldött egy álinterjút, saját kérdéseivel és saját válaszaival. Te is tudod jól, hogy ez egy létező módszer, eredetileg PR-cikkeknél használták, hogy a hirdető úgy tett, mintha egy interjúról lenne szó. De, sajnos, a politikusaink is rászoktak, hogy őket nem lehet kérdezni, őket nem lehet visszakérdezni, majd ők megmondják azt is, miről kell őket kérdezni, és megmondják azt is, mi a válaszuk, és punktum.

Nem, nem gondolom, hogy ez a második lapszám tökéletesre sikerült. Erősen remélem, hogy az elkövetkezendő lapszámok egyre jobbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek, és nem uralja el őket egyik oldali politika sem, hanem hagynak elég teret az ottani újságíróknak, hogy a lapnak minél nagyob hányadát közösségi, kulturális és hasonló, az ottaniaknak kedves témákkal tölthessék meg.

Nem nagyon tudom, hogy tudod ebből kikeverni azt, hogy támogatom a megszorításokat (egyszerűen leírtam, többször, hogy a szembeállításod a "saját pénzüket felemelték, de viszont az emberekét elvették" témájában téves volt), hogy nem érdekel az objektív média (leírtam, most ismételten, hogy mi volt a bajom a Fidesz álinterjújával és álfelháborodásával).

Tévedsz, persze, abban is, hogy gyűlölném a Fideszt. Gyúlölet és szeretet személyes érzelmek, nem pártokra, politikusokra, számomra amúgy ismeretlen emberekre tartogatom, az másra kell. A Fideszt és Orbánt a rendszerváltás óta eltelt időszak messze legkárosabb politikai erejének tartom, ennyi az egész. És még egyszer leírom, miért, hátha most jobban sikerül megértetnem.

Nem az a kérdés, hogy miben értek egyet egy párttal vagy nem. A szocikkal ugyanúgy sok kérdésben nem, mint a Fidesszel. De ez rendjén van. Egyet nem érteni, vitázni, az jó dolog. De a Fidesz maga alá gyűrte az egész országot, igazságügyét, bíróságait, az iskoláit, kórházait, közüzemeit, véleményét lenyelni köteles állami alattvalót faragott tanárból, kőfaragóból és balettáncosból, mindenestül megölte a politikai vitát a parlamentben és lejjebb, egy évtizede háborús pszichózisban tartja az országot, ahol hazaáruló, aki nem velük van, ellenség, aki nem rájuk szavaz, az ország megmaradását és jövőjét kockáztatja, aki másként gondolja.

A szocik, a kipusztult liberálisaink, meg mindenki más: követhettek el számtalan hibát, lehetnek korrupt politikusaik, csinálhattak pocsék gazdaságpolitikát, ám a fentieket nem követték el. Hibán, véleményen, intézkedéseken lehet vitázni, huzakodni, egymást meggyőzni vagy nem, de az még mindig marad egy normális ország, politikai versennyel, egymással szemben álló, partikuláris érdekekkel, együttműködéssel, megállapodás kényszerével.

Ezért nem nézem ugyanazzal a szemüveggel az egyik és a másik oldal levitézlett szereplőit. Demokrataként mindenkit be tudok fogadni az ország jövőjébe, akire a fentiek lebontásában, a normális, parlamenti és hétköznapi demokrácia helyreállításában számítani lehet, akár szimpatizálok vele személy szerint, akár nem. Ha egy Gyurcsány is közébük kerül, akkor közébük került. Nem fogok neki örülni, de ismétlem, demokrataként azt mondom, hogy nekik is ott a helyük, ha elég sok honfitársam oda szavazza őket. És természetesen ott lenne a helye valami valóban konzervatív, valóban jobboldali, tisztességes, normális, európai értelemben vett pártnak is, hogy a Fidesz romjain vagy másként, nekem sincs fogalmam.
süti beállítások módosítása