A kiló nem százat jelent.

Önállóan is bejutna a parlamentbe a KDNP? SZAVAZZ!

2020. január 17.

Harrach Péter szerint 2022-ben a KDNP önállóan is bejutna a parlamentbe. A magát mostanság egyedül a bukott vasárnapi boltzárral és Semjén Zsolt vadászemlékeivel megkülönböztetni próbáló kereszténydemokraták támogatottságát 2002 óta nem látta senki. Mit gondoltok?

kdnp_logo.png

Magyar szappanopera a 1990-es évekből:

1994 után a párt a kisgazdákhoz hasonlóan jórészt szakadással volt elfoglalva. Surján László MDF-szatelitpártját Giczy György akkor szintén önállóvá próbálta tenni, kevés sikerrel, 1998-ban elbukták a választást, mint KDNP, de a szakadárok, MKDSZ (Magyar Kereszténydemokrata Szövetség) nevű civilszervezetként közösen indultak a Fidesz-szel és választást nyertek. Az azonos nevű párt egyre zavarosabb kálváriája nem ért végett, a KDNP nevet viselő szárnya a 2002-es választásokon a Kupa Mihály-féle Centrum Párt nevű választási együttműködésben is alatta maradt az 5%-os küszöbnek. Később a bíróság az MKDSZ-eseknek ítélte a névhasználatot, így ők lettek a KDNP mára.

Minden jó, ha jó a vége?

1994: 379 573 szavazat 7,03% 22 mandátum

1998: 116 065 szavazat 2,59% — (utolsó önálló indulás)

2002: 219 029 szavazat 3,90% — (Centrum Párt)

2006: 2272979 szavazat 42,03% 23 mandátum (Fidesz-KDNP színeiben indulnak)

2010: 2706292 szavazat 52,73% 36 mandátum (386 fős volt eddig a parlement)

2014: 2264780 szavazat 45,04% 16 mandátum (199 főre csökkent a parlament)

2018: 2824647 szavazat 49,60% 16 mandátum


Giczy György
azóta időnként feltűnt sajnos az ellenzék körül, pedig az ellenzéki szövetség sikerét leginkább Harrach Péter szavainak tettekre váltása támogatná most igazán, legalább annyira, mint a Giczy György nevével megkezdett zavaros időszak. Az a KDNP követhetetlenül cikázott a Torgyán-féle retorikától a szélsőjobboldali MIÉP-es szövetségen át a szocialistákkal való sárga sállal szimbolizált cimborálásig, ami mint tudjuk nem lett virális divatjelenség. 

Önállóság?

2010 után két renegátot tudott felmutatni a KDNP, az utolsó vízlépcsőpártit, Szalma Botond egykori budapesti elnököt, aki tavaly majdnem előkerült a süllyesztőből Újpesten, de végül egy momentumos jelölt nyerhette meg a polgármesterséget az ellenzék színeiben. Illetve Lukácsi Katalint, akinek a teljes politikai karrierje nem szól másról az ellenzék holdudvarában csak arról, hogy KDNP-s volt, KDNP-sként nem hallott róla senki, pedig időnként a szent koronát is a saját fejére photoshop-olja, hogy észrevegyük, mindhiába. Őt is elütötték végül a lehetőségtől, hogy az ellenzék arca lehessen. De ezek már az ellenzéki káderpolitika szórakoztató epizódjai.

Ezzel szemben Harachék politikája tehát a pártot a jobboldalon, Orbán Viktor mellett/alatt tartva következtesnek meg persze sikeresnek is mondható, viszont épp ezért kevés létjogosultsága is van, hiszen a szavazók ugyanazt megkapják a Fidesztől közvetlenül, amit a KDNP nyújtani tudna. Ilyenformán a KDNP puszta léte okafogyott. Orbán viszont kitart az egyébként tagságában is fideszesekkel felturbózott, így létszámában nem is annyira kicsi KDNP-szövetség mellett. (Engedélyezték a kettős párttagságot és nagy az átfedés.) A Fidesz-KDNP koalíciót ettől függetlenül senki sem emlegeti Fidesz-KDNP koalícióként. A kisebbik koalíciós partner nevét egyszerűen elhagyja minden elemző, mert igazság szerint elkülöníthetetlen a Fidesztől.

Ettől még persze...

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr315413614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.18. 05:03:17

A KDNP a Fidesz szekciója, nincs támogatottsága, se önálló arca.

Egyrészt nem képviseli a keresztény értékrendet jobban a Fidesznél, hanem ugyanúgy egy keresztény, de pragmatista párt, azaz nem keresztény világnézeti párt.

Másrészt Mo-on a vallás szerepe kicsi, nem lehet erre építkezni.

tiszafa 2020.01.18. 08:54:59

A KDNP-t kívülröl verték szét, ugyanúgy mint a szocdemeket.

morph on deer 2020.01.18. 14:16:57

@tiszafa:
A jelek szerint nem eléggé.
Ezért dolgoznak rajta belülről is a Harrach féle identitászavaros, kurultájos sámánisták, a véreskezű Semjének, meg a Rétváry féle, inkvizitori lelkületű megrögzöttek. Aztán megszólal Nacsa Lőrinc, és felteszi az i-re a pontot.
Fog is nekik sikerülni, semmi kétség.

Lajos Csánó 2020.01.18. 15:08:30

A közvélemény kutatók sem tudják mérni a támogatottságát!

2020.01.18. 15:45:02

Biztos bejutnának a parlamentbe, ha beengednék őket az őrök. Ha másért nem, hát minden munkanapon moslékért ! Másra úgy sem valók ezek a kufárok.

Pepejoe 2020.01.18. 16:58:39

@jános515: +1
Köpönyegforgató gennyládák.

maintenator 2020.01.18. 17:23:25

Kdnp-nek a kiosztott feladata biztosítani azt a látszatot, hogy nem egypártrendszerű a kormány. Ennél több jogot a fidesz -akinek a kegyelméből ülhetnek a Kdnp-sek a parlamentben-nem ad, ahogy megszólalási lehetőséget sem! A fideszes kolónia nagyon szabadulna a Kdnp-től, de nem tehetik. A Kdnp be van kényszerítve egy színtelen, súlytalan, szagtalan szerepbe, ami lehetetlenné teszi, hogy a Kdnp mögött támogatói, szavazói kör épülhessen. Így nem kell a fidesznek attól tartania, hogy valaha is a Kdnp önállósítaná magát, és követeljen, zsaroljon. Nincs karizmatikus vezetőjük, aki jutott, a fővadász, megelégszik az Orbán poénjaira (?) lelkesen bólogató bábfigura szerepével!

Tangooo 2020.01.18. 18:46:27

A rendszerváltáskor újjáalakult történelmi pártok mind megkapták az MSZMP által küldött embereiket, akik gondoskodtak róla, hogy épeszű ember ne szavazzon rájuk. Ha máshoz nem is, ehhez kurvára értettek mindig is a komcsik. Ezért látták gyümölcsözőbbnek a mai formát és azért mert volt rájuk fogadó készség a Fidesz részéről.
Az egyébként valószínű, hogy egyéni indulásuk esetén biztosan több szavazatot kapnának, mint a Párbeszéd, vagy a Liberálisok, pedig azok nem rendelkeznek botrányos múlttal.

tompus 2020.01.18. 22:59:50

Ha adott körzetekben nem indulna a fidesz, akkor simán bejutna. Fidesz ellenében sehol.

apro_marosan_petergabor 2020.01.18. 23:42:12

A KDNP erőteljes ideológai alapokat kölcsönöz aFIDESZnek, amely viszont pragmatista, technokrata de antikommunista párt. Szimbiozusuk hatása a FIDESZben is kimutatható, a89-es narancsos liberok erőteljes kereszténység felé hajló nagytestvérré váltak a kereszténydemokrata alapokon álló konglomerátumnak. A kommunisták elvették a vallást, a hitet, az erkölcsöt az országtól, államadósságon és szocialista embertípuson kívül nem adtak mást helyette. Ez talán most lassan javul.erőteljes támogatást kap az egyház, az egyházi iskolák, karitatív szervek - ebben a mai ateista- pénzközpontu nemzettelen globalista gender viharban bizony erre komoly szükség van. A cigányoknak, akik vonzódnak a kereszténységhez is supportot ad az egyház a civilizációs beilleszkedéshez.
Tehát felesleges élcelődni - komoly szüksége van arra, hogy a kétezer éve változatlan keresztény értékrendet közvetitő egyház és a nagyon elvilágiasodott polgárokközött legyen egy interfész párt - mely nevesíti idahaza és a határon túli magarok felé is a szentistváni hagyományokat, hovatartozást és karaktert ad a pártszövetségnek az iszlám-libero-globalista nyomulás közben.
Bizony erre Európának is szüksége van, az EU igen messzire jutott a schumanni alapeszmékhez képest...

Törpvadász 2020.01.19. 02:06:29

Ez egy vicc. A válasz: Nem!

Törpvadász 2020.01.19. 02:08:22

Ja és remélem: megpróbálják!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 06:55:08

@jános515: @jános515: wécét tisztítani nyugodtan be lehetne engedni ezeket a selejtes keresztényeket!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 07:00:15

@apro_marosan_petergabor: a cigányok szegregációt kaptak a keresztényektől, utána meg azt, hogy a kártérítést is elvették tőlük. attől aztán marhára be fognak illeszkedni, hogy rabszolgaként tartják őket az első emeleten szar vécével, és a felső szintre, az arisztokratákhoz nem is mehetnek.

ennyit tudnak az idióta keresztények. aztán meg itt beilleszkedésről papolsz, te kis keresztény selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 07:01:45

@apro_marosan_petergabor: mint ahogy már tisztáztuk, a Fidesz a legkommunistább magyar párt (a gyakorlatilag nem létező Munkáspárton kívül).

Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes,
Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár,
Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.

ertelemblog.wordpress.com/2019/12/12/amikor-a-kommunista-fidesz-kommunistazik/

n3spr3ss0 2020.01.19. 07:48:05

A nagy keresztény Harrach MSZMP is tag volt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 08:13:24

@MAXVAL bircaman közíró: még mindig fennakadnak a torkodon a tények, te kis bolgár elmebeteg?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 08:14:02

@MAXVAL bircaman közíró: a náci elvtársad szerint gond, beszéld meg vele!

midnight coder 2020.01.19. 08:45:14

A KDNP olyan, mint a Horn kormány óta az SZDSZ volt. Mindig egy nagyobb pártba kapaszkodva jutott be, és mindig nagyságrenddel nagyobb szava volt mint támogatottsága.

midnight coder 2020.01.19. 08:58:59

@math0: Tök jó Matyika, felsoroltál pár nevet az egyik oldalról, a másik oldalon pedig ott az az MSZP aki úgy jött létre, hogy az MSZMP kettévált a Thürmer-féle társulatra és a reformkomcsi csapatra. Végül ez utóbbi lett a jogutód, vitte a pártvagyonkát, infrastruktúrát, mindent.
Lásd még: hvg.hu/itthon/20111121_mszp_mszmp_utodpart

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 09:31:03

@midnight coder: Megint csak azt mutatod, hogy idióta vagy. Nem nagyon tudsz az ellenzéki oldalon Gyurcsányon kívül vezető pozícióban lévő politikust mondani, akinek hasonló múltja van. A Fideszben még ma is ott ülnek ezek az ex-kommunisták. Mellesleg Gyurcsány írt erről, elszámolt evvel. A Fideszes ex-kommunisták mélyen hallgatnak a múltjukról.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 09:31:38

@MAXVAL bircaman közíró: de vannak, ott van a marosán. ugyanúgy rasszista, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 09:32:35

@MAXVAL bircaman közíró: ez az, ami neked nem megy, te kis bolgár elmebeteg. megjegyzem, az, hogy te bolgár elmebeteg vagy, az egy olyan tény, amit te bevallottál. amivel te vagdalkozol, az viszont egy rágalom.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2020.01.19. 10:39:10

"Önállóan is bejutna a parlamentbe a KDNP? SZAVAZZ!"

Boven meg lenne a ketharmaduk.

Világít a torony 2020.01.19. 11:34:36

@MAXVAL bircaman közíró: Ebben támogatlak. Te valójában nem náci, hanem egy kommancs maradék vagy, a maradék kommancsok között. Nincs ezzel semmi gáz, tudod hol helyed.

Világít a torony 2020.01.19. 11:38:44

@midnight coder: Azért csak kerített magának ebből a vagyonkából a Fidesz is emlékeim szerint. Mintha el is adták volna egy elemét és az érte kapott ellenérték mintha nyomtalanul tűnt volna el. Vannak ilyen emlékeid?

kvadrillio 2020.01.19. 12:26:10

SZOMOIRÚÚÚ VAOK..., mindenáron újra meg kellett váááálasztani ezt a valahavolt letűűnt arisztokrata világot idéző, vadászgató avittas dzsentri-ivadékot jáccó nyomorék emberkét ??? nem akadt más, normális fazon helyette a palettán ???!!!......szomorúúúú vaok...

S. Baldrick 2020.01.19. 12:59:22

@apro_marosan_petergabor: "...Ez talán most lassan javul.erőteljes támogatást kap az egyház, az egyházi iskolák, karitatív szervek - ebben a mai ateista- pénzközpontu nemzettelen globalista gender viharban bizony erre komoly szükség van."

Milyen szerencsénk van, hogy az egyház és az országot vezető "elit" nem ilyen pénzközpontú, mind ezek a szemét ateistagenderistatrappistaliberálbolsevistaglobalista hanyatló nyugatiak. Vajon mennyit lopnának a közösből, ha pénzközpontúak lennének?

Muhammad Balfas 2020.01.19. 13:02:20

Vajon a PM nevű kamupárt bejutott volna a Parlamentbe, ha a balfasz Mszp be nem viszi a hátán..?

Muhammad Balfas 2020.01.19. 13:05:08

@math0: Mert ha mindegyik kap egy misit, akkor marhára be fognak illeszkedni,ugye a te idióta? 2002 után 8 évetek lett volna eredményt elérni a cigányintegráció terén. Szánalmas uralmatok végén agyonvertek egy tanárt azért, amit el sem követett, és halálra késeltek egy sportolót, mert csúnyán nézett..

Volocsájev nem eshet el 2020.01.19. 13:20:50

Más rácuppanásoktól eltérően a Fidesz sokat átvett a KDNP bázisideológiájából, csak eladhatóbb formában csinál programot belőle. Együtt életképesek, külön-külön mindegyik sokkal gyengébb lenne. Mondhatni egy organikus szövetségről van szó, szemben például a Jobbik-Gyurcsány-Szocik-Libsik összefogással, ami ideológiai szempontból egy értelmezhetetlen katyvasz, egyedül az elvakult hatalomvágy tartja életben

Gleccsertetű 2020.01.19. 13:44:51

@math0: de te odamész és bepucsítasz két szopásod között a szegregáltaknak, mert neked nem jár már arabfasz

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.01.19. 14:25:34

Miért a KDNP egy párt?
Én eddig úgy tudtam, hogy a KDNP csupán a minden emberben ott élő besavanyodott, mások boldogságára irigy kisember antropomorfikus kivetülése :)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.01.19. 15:53:22

@Muhammad Balfas: nem, kis elmebeteg, mit nem fogtál fel abból, hogy ha szegregálják őket, akkor az nem a beilleszkedésüket szolgálja?! olyan állítás nem volt, hogy a kártérítéstől be fognak illeszkedni.

egyébként konkrétan az is igaz, hogy ha azt érzik, hogy igazságtalanság érte őket, nem egyenlően kezelik őket, aztán, amikor ez megállapításra kerül, és a bíróság is megállapítja, és akkor erre a Fidesz kormány ezt leszarja, akkor ez egész biztosan nem abba a irányba hat, hogy akarjanak beilleszkedni Orbanisztánba.

de ezt te nem fogod fel, mert egy totálkáros elmebeteg vagy. pontosan ezért vagy náci. mert selejt vagy. ahogy a többi náci. ti vagytok a társadalom legalja, a selejt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.01.19. 15:54:34

@Gleccsertetű: de te odamész és bepucsítasz két szopás között Orbánnak, mert nő téged már nem akar.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 16:13:17

@Gleccsertetű: ilyen a tipikus náci: van egy téma, érve nincs, ahhoz selejt, és mindenről a szexuális fantáziája jut az eszébe. ez vagy te. ennyit tudnak a nácik, ők a magyar selejt.

kolompar lole 1116 2020.01.19. 16:14:53

Szerintem mérkőzzenek meg önállóak, és hulljanak ki végre a picsába! Buzi pedopapok gyülekezete.

Proud Mary 2020.01.19. 16:19:45

@math0: gendermatykó elemez LOL :DDD

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 16:22:27

@Proud Mary: ilyen a tipikus náci: van egy téma, érve nincs, ahhoz selejt, csak a szar ömlik a szájából. ez vagy te. ennyit tudnak a nácik, ők a magyar selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.19. 16:23:17

@Proud Mary: egyébként ha én gender vagyok, akkor te gendertelen. magyarul nemtelen.

BiG74 Bodri 2020.01.19. 16:29:22

Szerintem teljesen jó, hogy a kdnp együtt van a fityisszel. Pont annyi hasznot hajt a fityisznek, mint annó az szdsz a szociknak. Azzal a kis különbséggel, hogy a kdnp nem meri tekerni a sorompót, csak élvezi a farvíz hullámait és a lehulló koncokat.

BiG74 Bodri 2020.01.19. 16:36:25

Mondjuk ezért nem is értem a szavazást. A fidesz-kdnp szavazás szempontjából fidesz. Önmagában kdnp nincs, nulla, semmi, hámozott léggömb. Aki a fidesz-kdnp re szavazna az nem fog az ellenzékre, mert a kdnp kivált.

Muhammad Balfas 2020.01.19. 22:53:28

@Brendel Mátyás: Antiszegregációval semmit nem értetek el 8 év alatt.. Mellesleg pedagógiai alapvetés, hogy egy tanulócsoport a gyengébb láncszemek felé tendál, mind az antiszociális viselkedés mind a tanulmányi teljesítmény terén.Néhány rohadt almától megromlik az egész láda.
Ahogy az is, hogyha képességek szerint különválasztják a tanulókat két csoportra, akkor gyengébb tanulók motiváltabbak lesznek, és jobban dolgoznak az új csoportjukban..

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.01.20. 06:56:29

@Muhammad Balfas:

1) Szegregációval semmit nem értek el az elmúlt sok ezer évben.
2) Szegregációval per definicionem az integráció ellentéte. Ha azt akarod, hogy a cigányok integrálódjanak, akkor ne csináld az ellenkezőjét, te ostoba mongolidióta!
3) Az, hogy a szegregáció nem jó, konszenzus a pedagógiában.
4) A szegregáció tiltásáról törvény van.
5) Aki nem tartja be a törvényt, az bűnöző.
6) Bírósági ítélet is van.
7) Aki nem tartja be a bírósági ítéletet, az bűnöző.
8) Orbán egy büdös kis bűnöző.
9) Orbán a törvények felett akar állni, azaz diktátor.

mit nem fogtál fel abból, hogy ha szegregálják őket, akkor az nem a beilleszkedésüket szolgálja?! olyan állítás nem volt, hogy a kártérítéstől be fognak illeszkedni.

egyébként konkrétan az is igaz, hogy ha azt érzik, hogy igazságtalanság érte őket, nem egyenlően kezelik őket, aztán, amikor ez megállapításra kerül, és a bíróság is megállapítja, és akkor erre a Fidesz kormány ezt leszarja, akkor ez egész biztosan nem abba a irányba hat, hogy akarjanak beilleszkedni Orbanisztánba.

de ezt te nem fogod fel, mert egy totálkáros elmebeteg vagy. pontosan ezért vagy náci. mert selejt vagy. ahogy a többi náci. ti vagytok a társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 06:57:49

@Muhammad Balfas: te egyébként rohadt alma vagy, elmebeteg, pszichopata selejt. ha valakit szegregálni kellett volna, akkor ezek szerint téged kellett volna szegregálni. ti nácik vagytok a selejtesek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 06:58:53

@Muhammad Balfas: a bíróság azt is kimondta, hogy szó se volt olyanról, hogy a cigányok gyengébbek lettek volna. egyszerűen HAZUDSZ, te kis büdös, elmebeteg, antiszociális, náci selejt!

apro_marosan_petergabor 2020.01.20. 07:39:02

@math0:
Van még aki nem kap hányingert, math0, tőled, mikor meglát öklendezni?

apro_marosan_petergabor 2020.01.20. 07:43:24

@S. Baldrick:
Baratocskám, azek a "lopósok" valamit nagyon jól csinálhatnak. Megyünk felefelé mint a rakéta (mindenki, még te is - fizetések, támogatások, dolgoztatottak, allamkötvény kamat, adómegtakarítás a családoknak, lakástámogatás stb.), s közben még lopnivaló is marad...

apro_marosan_petergabor 2020.01.20. 07:51:43

@math0:
A cigányok 800 év alatt képtelenek voltak maguktól beilleszkedni Európába (mindenki másnak sikerült).
Tudod miért? Mert senki sem törődött velük, elenyésző számuk miatt. hagyták éljék primitív életüket törzsi szoksásaiknak megfelelően. Kádár telenyomta űket segíllyel, parkettel (legyen mivel fűteni), családi pótlékkal, így a 45-ös 60.000-ről 600.000-re nőtt a számuk a pénzért szülésből kifolyólag.
OV-ék (FIDESZ-KDNP) ezen változtattak, munkára, iskolába kényszerítették őket, no így lassan elindulnak felfelé (valaki végre átgondlta mit kell velük kezdeni). Ha még 2 generációig nem fér a kezetek a kormányhoz (mint bolsi-libero banda, vagy megjön az eszetek - még ez is előfordulhat, na nem veled), a cigányok ugranak előre pár száz évet...
Majd még egy generáció és beilleszkednek.
Csak hát ehhez az kell, hogy ne kerüljetek a kormányzás közelébe még 3 generáción át. Én benne vagyok (meg még pár millióan).

BiG74 Bodri 2020.01.20. 09:35:39

@Muhammad Balfas:
Amiről te beszélsz, az nem szegregáció.
Nálunk is bizonyos tantárgyakból három felé volt osztva az osztály. De csak akarat és képességek alapján.
Ez nem negatív. Viszont szimplán elválasztani a cigányokat a nem cigányoktól, az!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.01.20. 11:00:55

@math0:

Tegnapi seggtánc jó volt. SIkerült felszedni pár kisfiút?

S. Baldrick 2020.01.20. 12:33:00

@apro_marosan_petergabor: Barátocskám, a LOPÁS AZ LOPÁS. De majd egyszer meg fogják kérdezni az érintetteket (már akik itthon maradnak,mert nem férnek fel a légiflotta gépeire), oszt lehet majd magyarázkodni. Hidd el, sokan be lesznek akkor szarva.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2020.01.20. 18:31:22

@apro_marosan_petergabor: na, akkor megint azt láttuk, hogy a náci selejt, ha nincs igaza, elfogytak az érvei, akkor átmegy droidba, és csak a szar folyik a szájából. tőled biztosan mindenki csak öklendezik, te kis náci selejt!

a cigányok szegregációt kaptak a keresztényektől, utána meg azt, hogy a kártérítést is elvették tőlük. attól aztán marhára be fognak illeszkedni, hogy rabszolgaként tartják őket az első emeleten szar vécével, és a felső szintre, az arisztokratákhoz nem is mehetnek.

ennyit tudnak az idióta keresztények. aztán meg itt beilleszkedésről papolsz, te kis keresztény selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 18:33:45

@apro_marosan_petergabor: attól, hogy a Fidesz ellop mindent, és kurváznak az Adrián, attól még a népnek nem megy minden igazán jól, és el is küldik a fenébe a lopós kis köcsögjeidet. először még csak az értelmesebbje fogta fel, de a hülyébbje is rájöhet valamikor, akkor nektek végetek, náci selejtek! minden náci selejt bukott a történelem során. akasztófára kerültek, meg öngyilkosok lettek. ez vár rátok is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 18:34:45

@apro_marosan_petergabor: a szegregáció biztos nem segíti elő a beilleszkedést, mert ellentétes dolgok. felfogod, te kis náci, idióta selejt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 18:35:59

@MAXVAL bircaman közíró: no, a náci droid megint átkapcsolt szarfolyós üzemmódba, mert nincs igaza, és nincs érve. ennyit tud a náci selejt.

az, hogy te bolgár elmebeteg vagy, az egy olyan tény, amit te bevallottál. amivel te vagdalkozol, az viszont egy rágalom.

Muhammad Balfas 2020.01.20. 19:16:29

@math0: Honnan a faszból tudná ezt a bíróság te balfasz? Egyenként meghallgatták őket?A cigány kölkök olyan hátránnyal érkeznek, hogy nem lehet őket egybe rakni a nem cigányokkal.
Nagyon helyes, hogy a Fidesz hozott egy olyan törvényt, amely szerint az illetéke miniszter felülbírálhatja a szegregációs bírósági döntéseket, így nem tudtok ebből is bizniszt csinálni, mint a börtönből..:)

Muhammad Balfas 2020.01.20. 19:20:47

@BiG74 Bodri: A cigány kölkök antiszociálisak, elsősorban ezért kell őket külön tanítani. Ha ezt a hátrányukat sikerül kiküszöbölni, és a képességeik is megfelelnek, esetleg egyet kettőt be lehet tenni a nem cigány csoportba.Egyébként az egész antiszegregációs meg pozitív diszkriminációs balfaszkodást nem értem, hisz akik ezeket propagálják, azok szerint nincsenek külön cigányok meg magyarok csak magyar állampolgárok. Akkor mégis hogyan tesznek különbséget adott esetben..?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 19:38:14

@Muhammad Balfas: a bíróság ezt valóban onnan tudhatja, hogy kihallgattak tanulókat és tanárokat. te viszont az apád faszát se tudod, tehát kussolsz, náci selejt! fasznak ugrálsz itt olyan dolgokról, amiről fingod se lehet, te elmebeteg paszichopata, náci selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 19:40:05

@Muhammad Balfas: bőrszín alapján. senki nem tagadja, hogy vannak cigány etnikumú magyar állampolgárok. akkora hülye vagy, mint a ház. idióta, selejtes, elmebeteg náci vagy. fingod nincs a világról, csak ömlik belőled az előítélet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.20. 19:41:06

@Muhammad Balfas: a nácik az antiszociálisak, meg lehet nézni a blog.hu-n, hogy milyen pszichopata selejtek vagytok. teveled az élen, te kis selejt!

Muhammad Balfas 2020.01.21. 13:04:26

@math0: Tehát egy mocsok rasszista vagy,mert bőrszín alapján különböztetsz meg magyar állampolgárokat..:)

Muhammad Balfas 2020.01.21. 13:10:31

@math0: A kormány a helyén van így nem tudtok bizniszt csinálni az antiszegregációs műbalhéból,akárhogy is vergődtök..
Tényleg a 8. kerületi Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumba vajon hány cigány gyerek jár, mert jó pár ballib megmondóember meg megélhetési antirasszista kölke oda jár..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.21. 14:53:31

@Muhammad Balfas: "Tehát egy mocsok rasszista vagy,mert bőrszín alapján különböztetsz meg magyar állampolgárokat..:)"

Nem én, hanem a gyöngyöspatai iskola vezetése, meg Orbán, meg te. Ti vagytok a rasszisták.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.01.21. 14:55:36

@Muhammad Balfas: itt egyetlen tényt sem tudtál mondani, ezek nem érvek. én nem csinálok semmiféle üzletet semmiből. a szegregált cigányok sem, hiszen nem ők döntöttek a szegregációjukról. egyébként ha ez szerinted jó üzlet, akkor járasd a gyerekeid szaros vécés selejt-iskolába! csinálj belőle üzletet, te kis náci selejt!
süti beállítások módosítása