A kiló nem százat jelent.

Lancet: a COVID-19 nem pandémia — mondja a tudomány?

2020. szeptember 26.

Az egyik legrangosabb orvosi tudományos lap, a The Lancet által közölt cikk szerint a COVID-19-járvány nem tekinthető pandémiának, hanem úgynevezett szindémia: nemfertőző alapbetegségek és egy fertőző betegség szinergikus kölcsönhatásaként előálló megbetegedéshullám, nem pedig pusztán egy fertőző betegség.

breking.jpeg

szinergia görög eredetű szó, mely együttműködést, együtthatást jelent. A belőle képzett szindémia fogalmat használjuk például a nyugati társadalmakban tömeges "elhízás-járvány" vagy a magasvérnyomás, mint népbetegség esetén. Olyan gyakori betegségeket ír tehát le, ahol nyilvánvalóan nem egy kórokozó átadása a betegség okozója, hanem társadalmi-gazdasági jelenségek, emberi magatartásformák.

Jó, de miért fontos ez? Világszerte közel egymillió halálos áldozat után, akkor mégsincs világjárvány?

Azért fontos, mert a betegség megelőzésének más eszközei hatásosak nyilvánvalóan egy döntően veszélyes fertőző betetgség, mint az ebola vagy a spanyol nátha megfékezésénél: karantén, lezárások, arcmaszkok, védőeszközök tömeges alkalmazása, és nyilvánvalóan más eszközök hatásosak a civilizációs betegségek visszaszorításánál.

Ha életeket akarunk menteni, akkor hatásos megoldásokat kell alkalmazzunk, nem pedig olyan eszközöket, amik nem alkalmasak az adott járványhelyzet tényleges kezelésére.

A fertőzésekkel szembeni felelős magatartás, a köztisztaság és a személyi higiénia mellett erőfeszítéseink feltétlenül ki kell egészüljenek saját egészségünk védelmével egészséges életmód folytatásával, egészségtudatos táplálkozással vagy a nélkülözhetetlen D-vitaminpótlással, amiről az Index írt.

A cikk kiemeli, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek mintázatai és a járványtani adatsorok alapján a hátrányos társadalmi és gazdasági helyzet jelentősen súlyosbítja a különböző betegségek megjelenését, súlyosságát előre jól meghatárázható társadalmi csoportokban. A COVID-19 nem pandémia, hanem szindémia. És ennek megfelelően kell kialakítani az ellene folyó küzdelmet is.

Oda kell figyeljünk magunkra és magatartásunkat az egészségi állapotunknak megfelelően kell alakítanunk a járványhelyzetben.

Richard Horton Lancetben megjelent cikke sok más szakember korábbi véleményével együtt azt sugallja, hogy nem tehetetlen elszenvedői vagyunk egy leküzdhetetlen járványnak, hanem kiemelt személyes felelősségünk van saját egészségünk megőrzését illetően, mégpedig a betegség és nem a fertőzés elkerülését illetően. A járvány kezelését ehhez kell igazítanunk értelemszerűen, hogy ténylegesen életeket tudjunk megmenteni. Laikus következtetésként azt tehetjük a tudományos értékelés mellé, hogy a fertőzés elkerülése lényegében másodlagos az egészségmegőrzés elsődleges kérdése mellett, ami a betegség kialakulását illeti. Nagyon nem mindegy.

A szindémia nem puszta komorbiditás.

A COVID-19 nem egyszerűen meglévő alapbetegségek mellékes hozzájárulása mellett kifejlődő betegség. Biológiai és társadalmi interakcióink, egészségi kondíciónk növelheti fogékunyságunkat a súlyosabb lebetegedésre. A COVID-19 esetében a nemfertőző alapbetegségek megcélzása előkövetelmény a járvány sikeres visszaszorításában.

A COVID-19 elleni küzdelem a magasvérnyomás, az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések és a rák elleni küzdelmet jelenti

Ez a küzdelem egyelőre a gazdag és szegény országok körében nem egyformán bír erőforrásokkal, ami szintén fontos szempont és orvoslandó nemzetközi feladat.

A COVID-19 szindémiaként való kezelése azért fontos, hogy lássuk betegség a társadalmi gyökereit. Az idősek, a színesbőrűek, ázsiai és más kisebbségi csoportok, és az alapszolgáltatásokban dolgozó többnyire alulfizetett munkavállalók nagyobb kitettsége és rosszabb egészségügyi ellátottságának ténye nem kap megfelelő publicitást, emellett sajnos mindegy, hogy van-e akár hatásos vakcina, a COVID-19 tisztán orvosi szempontú kezelése bukásra van ítélve — rögzíti a cikk.

Társadalmaink sosem fogják tudni kezelni a COVID-19-hez hasonló szituációkat, ha a kormányzati politika nem a mély egyenlőtlenségek felszámolására koncentrál. A szindemikus megközelítés jelentősen eltér a klasszikus klinikai egészségügy rendszerétől, jóval sikeresebb integrált látásmódja miatt, mint a pusztán a fertőző megbetegedések kontrolljára vagy kizárólag az egyedi betegek gyógyítására fókuszáló megközelítés.

Richard Horton tudományos laptól szokatlan módon hozzáteszi: társadalmunknak reményre van szüksége. A lappangó gazdasági válság nem lesz kezelhető gyógyszerekkel vagy egy vakcinával. Megújulásra van szükség. A COVID-19 szindémiaként való kezelése egy szélesebb látásmódot valósítana meg: az oktatástól a foglalkoztatáson, a lakhatáson, élelmiszerellátáson át a környezetvédelemig.

Ha pandémiaként látjuk a COVID-19-et mindezeket a fontos tényezőket és kapcsolódó eszközöket ignoráljuk.

DISZKLÉMER:

Mivel gyakran hivatkoznak a nyilvánosság előtt megszólaló szakemberek a Lancet és hasonó fontos tudományos folyóiratokban megjelent cikkekre, hogy "mondja a tudomány" kvázi "vitának helye nincs", értsd: "neki van igaza és kész", ezért most én magam is így attributálom a cikket.

Természetesen a tudomány nem mond semmit. Különböző tudósok mondanak különböző dolgokat. Senkinél nincs a bölcsek köve. A cikk pedig egy szakmai vélemény a sok közül. Egy fontos tudományos folyóiratból, nem valamely hazai bulvárból, nem a magyar tévéből stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr7816215946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gulyás Szabó István 2020.09.26. 14:00:11

Bravó! Talán a Facebook majd nem törli a Lancet-et is emiatt a cikk miatt...:)

alöksz róz 2020.09.27. 11:35:05

nagyon jó kis cikk.

"A COVID-19 elleni küzdelem a magasvérnyomás, az elhízás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések és a rák elleni küzdelmet jelenti" - Magyarországon a téli időszak végére a lakosság 90 százaléka D-vitamin-hiányossá válik. a D-vitamin hiánya a csontritkulás mellett számos egyéb betegség, köztük a daganatos kórképek, az idegrendszeri bántalmak, a cukorbetegség, az asztma és a szív-érrendszeri betegségek kialakulásában is szerepet játszik, illetve az immunrendszer működésére is negatív hatást gyakorol.
és ez még "csak" a webbeteg, nem a lenkei :-)
www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/20021/d-vitamin-hiany-es-vitaminpotlas

"a nélkülözhetetlen D-vitaminpótlással, amiről az Index írt" - a "régi" index is írt róla, összesen 1 db alkalommal. hosszú évek kemény és folyamatos vitaminellenes propagandája közben. érdekes.

Nátha ellen bálna 2021.10.12. 09:45:34

Érdekes, hogy nem találtam meg korábban ezt a blogot. Ritkán mondok ilyet, de ez a poszt kötelező olvasmány lehetne.

Nátha ellen bálna 2021.10.12. 10:07:09

"A fertőzésekkel szembeni felelős magatartás, a köztisztaság és a személyi higiénia mellett erőfeszítéseink feltétlenül ki kell egészüljenek saját egészségünk védelmével egészséges életmód folytatásával, egészségtudatos táplálkozással vagy a nélkülözhetetlen D-vitaminpótlással, amiről az Index írt."

Sőt. Idén április közepére odáig fajult a dolog, hogy Merkely Béla nem átallott _testmozgást_ javasolni a maraggyotthol helyett! Hová fog ez vezetni...?

wmn.hu/wmn-life/54883-dr-merkely-bela-megroviditjuk-a-minosegi-eletunket-ha-nem-mozgunk-napi-rendszeresseggel

Ha már testmozgás: ezzel szemben az Index szintén áprilisban arról cikkezett, hogy - bár nem előírás és nem kötelező - még kocogni és biciklizni is maszkban menjünk, ill. 5-10 méter (!) távolságtartás kell. A valódi üzenet ott is elég egyértelmű volt: _ne_ menjünk kocogni és biciklizni (se), hanem maradjunk otthon és rettegjünk. Mert nyilván a nulla testmozgás, és a friss levegő meg a D-vitaminos napsütés hiánya az pont jót tesz egy év bezártság után. Illetőleg a legjobb lenne nekik, ha tartályokban lögybölődő agyak lennénk.

index.hu/belfold/2021/04/01/koronavirus-maszkviseles-futas-kerekparozas-fenyes-marta/
süti beállítások módosítása