A kiló nem százat jelent.

Az 1950-es évek nem megszépíthetőek. Schiffer András történelem órát tartott Donáth Annának

2020. október 29.

>>Mindannyian, akik ott ültek a kommunista párt vezérkarában, vakon hittek az „eszme”, a „rendszer” nagyszerűségében. Mindez semmit nem von le Donáth Ferenc '56-os történelmi érdemeiből. Nem kell hozzá történelmet sem hamisítani...<< 

Írja Schiffer András Donáth Annának Facebook-posztjában. 

hungary56.jpg


A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. Lájkolj és kövess a Facebookon: facebook.com/kilonem100 Támogass a Patreonon: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!

Az 1950-es évek nem megszépíthetőek

Azok a szereplők, akiket hősnek állítunk be a legtöbbször nem a rendszer ellen küzdöttek. Talán egyikük sem.

Ezt olyan gyakran elfelejtjük. Rajk László kommunista volt és nem volt ellenálló, Nagy Imre kommunista volt és nem volt ellenálló, Donáth Ferenc kommunista volt és nem volt ellenálló, ahogy Kádár János is kommunista volt és nem volt ellenálló, hiába került a börtönbe, hiába volt a Nagy Imre kormány tagja ő is, végül mégis ő verte le az 1956-os ellenállást, Nagy Imrét pedig kivégeztette.

Mindannyian egy politikai játszmában hoztak döntéseket, és viselték vagy azok következményeit vagy váltak a rendszer kafkai működésének áldozatává. Az erények és a bűnök folyton váltakozó vakszerencséjének megfelelően.

Hiába járták meg az elvtársak előbb vagy utóbb a magyar történelem legsötétebb rendszerének börtönét, amit puszta kézzel ők maguk ácsoltak, nem voltak ellenállók, nem voltak rendszerellenesek, épp ellenkezőleg. Úgyis írhatnánk: maguknak ástak vermet. Az, hogy beleestek nem hőstett.

Nem teszi jóvá bűneiket sem. Vagy nem ez teszi jóvá. A rendszer áldozataivá váltak. Mártírhaláluk nem annyira példaképül való az utókor számára, hanem intőjelnek a politikai elvakultsággal szemben, amit észre kell vennünk magunkon is, amikor aktuális kérdésekben megnyilvánukunk vagy sommás ítéletet mondunk a közélet szereplői felett. Ezer szerencse, hogy nem áll módunkban sorsuk felett is dönteni. Szerencsére más időket élünk.

De hiába élünk boldogabb, békésebb, erőszakmentes korban, hiába nem görbül hajunk szála sem a véleményünk miatt, nemhogy egy rosszul hangsúlyozott mondatért, vagy mert nem tapsolunk eléggé hangosan, mint az ötvenes években, félő, hogy zsigereinkben hordozzuk az ötvenes éveket, akárki is volt a felmenőnk. Ez utóbbi nem szabad meghatározza a hozzáállásunkat

Lehetőségünk van TANULNI elődeink hibáiból. Lehetőséünk van nem meghamisítani a történelmet és választhatunk magunknak hiteles példaképeket, ha akarunk. Schiffer András saját felmenőjének hátramaradt írásán keresztül mutatja be, hogy pontosan, milyenek is (voltak) ezek az ötvenes évekbeli reflexek, amik elviselhetetlenné tették a mindennapokat az ország polgárai számára, milyen volt a kommunista rendszer és milyen volt a részének és/vagy áldozatának lenni:

Schiffer András:

Donáth EP-képviselő ezt írta ma nagyapjáról, Donáth Ferencről: „Lecsukta Rákosi is, amikor a másik szélsőséggel szállt szembe.”

Na most akkor valamit tegyünk rendbe.

Donáth Ferencet 1951 februárjában tartóztatják le, egészen addig a Főtitkársági Iroda (értsd: Rákosi-titkárság) vezetője és a Központi Vezetőség tagja. Akkor és ott nem szállt szembe semmivel és legkevésbé sem értékelte elvtársait „szélsőségnek” (főként miután ez a kifejezés a rendszerváltás után jött divatba).

Az én nagyapámat, Schiffer Pált 1950 áprilisában tartóztatták le, három évig volt siralomházban, sorozatos éhségsztrájkjai miatt 1955 novemberében szakították félbe börtönbüntetését. Ugyan 1949 nyarán a Központi Vezetőség tagjai közül egyedüliként közli Kádár belügyminiszterrel, hogy nem képes elhinni azt, amit a Rajk-perben hallott, mégsem gondolta soha, hogy szembe szállt volna Rákosiékkal, sőt, 1986-ban így vallott saját felelősségéről:

„Elég az hozzá, hogy 1946 vagy 1947-ben egyszer valamelyik pártszervezetben vagyok és odajött hozzám ez a fiú. Beszélgettünk, fölteszem neki a kérdést, mondd hogyhogy te a szocdem pártba léptél be. Azt mondja: nézd, ha neked jó, akkor nekem is jó. Ez kínzott bent: – Mi történt ezzel az emberrel? Azt tudtam, hogy sok szakszervezeti funkcionáriust, bizalmit a Láng Gépgyárból, a Ganz Hajógyárból meg máshonnét meghurcoltak, lecsuktak. Mi történt tehát ezzel az emberrel?

Mert ezért az emberért én vagyok felelős. De nemcsak érte vagyok felelős, hanem azokért is, akik meggyőződésből vagy idealista elképelésből a szociáldemokrata pártban dolgoztak, amellé álltak, és ezeket abban a tudatban és azzal a meggyőződéssel vittük át az egységes pártba, hogy nekik ott a helyük. És most ezeket fogják, és mint engem vagy a másikat, ötöt, százat, ezret kidobják az állásukból, esetleg börtönbe vagy internáló táborba, Recskre vagy máshova viszik őket. Ez kínzott odabenn. Nem lett volna szabad ezt a feladatot vállalnom, de ha vállaltam, a bűntudattól nem tudok szabadulni.

Az a felelősség volt a legnehezebb számomra, amely a politikai múltamért terhelt, mert a jóhiszeműségben fel se tételeztem, hogy az is, akivel kezet fogok és az is, akivel egy egységes megállapodásra törekszünk, nem ugyanolyan becsületesen a népért, az osztályért, a jövőért dolgozik, éppúgy, mint én, meg a másik, a tizedik vagy a századik. Holott, ha egy kicsit tanulmányoztuk volna a munkásmozgalom történetét, akkor rájöhettünk volna arra, hogy erre van példa, de az illúzió erősebb volt, mint a felelősség. Ez nem mentesít sem engem, sem mást attól, hogy az emberek, akik szenvedtek, azok joggal tekintenek szenvedéseikért engem meg azokat felelősnek, akik a helyzetet előidézték. (...)

Ennek született egy konzekvenciája, ha mégis kiszabadulnék, amit valószínűtlennek tartottam, nem a halálos ítélet miatt, hanem a már felismert hitványság miatt, hogy ártatlan embereket börtönöznek be, s nem engedhetik szabadon őket, mert felelősségre vonás következne érte. Tehát nem hittem, hogy valaha is szabad leszek, de mégis az ember álmodozik és képzelődik, pláne ha nincs más dolga, mint nekem, s elhatároztam, ha kiszabadulnék, politikai felelős pozíciót nem vállalok többet. Nem elvi törés ez, hanem a személyi képesség felmérése.

Tehát nem elveim változtak meg, hanem az a tudat, hogy rosszul gazdálkodtam a rámbízott felelősséggel és funkcióval. 1948 után az MDP vezetőségi tagja, Békés országgyűlési képviselője voltam. És, ha tudtam is dolgokat, amivel nem értettem egyet, nem avval a szenvedéllyel verekedtem, ami kötelességem lett volna, hanem legfeljebb szóvá tettem Rákosinak vagy Péter Gábornak, mint annak, aki bizonyára éppúgy nem helyesli, mint ahogy én nem helyeseltem. Később tudtam meg, hogy ők csinálták.”

Tudniillik mindannyian, akik ott ültek az uralkodó párt vezérkarában, vakon hittek az „eszme”, a „rendszer” nagyszerűségében. Mindez semmit nem von le Donáth Ferenc '56-os, illetve a nyolcvanas évek ellenzéki ébredésében szerzett történelmi érdemeiből. Nem kell hozzá történelmet sem hamisítani.

Érthetetlen, hogy ma is a kommunisták morális hiátusában szenved történelmi emlékezetünk. Saját bűneiket alig felismerő, eufemizáló, meghamisító szereplőket emelünk piedesztálra, mintha a bűnbocsánat elnyerhető volna egy újabb párthatározattal vagy internetes mémmel, mintha a másoknak okozott szenvedést felülírhatná saját szenvedésük, mintha az áldozati sors vagy a meghurcoltatás már önmagában erény és hőstett volna.

Ne hazudjunk magunknak olyan múltat, ami nem történhetett meg. Ne akarjunk magunknak olyan jövőt, mint amilyen a múltunk volt.

Mit üzennek '56 hősei a hálatlan utókornak valójában?

"...Azt szeretnék, ha nyilatkoznánk a világnak, pedig még csak az bánt, ha bántani lehet még minket valamivel, hogy esetleg mártírt vagy hőst kreál belőlünk a „hálás utókor” önmaga kínzására.

Ha lesz ilyen, tiltakozz, tiltakozz!

Mi nem akarjuk ezt, ne turkáljanak önmaguk szennyesében, múltjukban, akik netalán mi leszünk. Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg.

De ez is ostobaság, mint minden rágódás a múlton.

Feledjetek el, feledjetek el minket, ez hasznos..."

Angyal István '56-os mártíról szóló posztunk itt olvasható.


A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. Lájkolj és kövess a Facebookon: facebook.com/kilonem100 Támogass a Patreonon: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr8316258096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koroknay Akármennyi 2020.10.29. 19:04:02

"A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba."

Hát ha ezért indult, akkor az elég szarul sikerült, tekintve, hogy a blog hol burkoltan, hol kevésbé burkoltan ezerrel tolja a Fidesz aktuális narratíváit, s ha kell a Fidesz érdekében/védelmében hazudik reggel, délben meg este (tiszta víz, az...). Pont mint az LMP. Eközben a kritikus kommentelők hol arrogáns, hol bunkó leugatásban, majd ha ettől nem szaladnak maguktól világgá, akkor kisvártatva kitiltásban részesülnek. Valahogy nem pont ezt jelenti a szekértáborokon túllépés meg a tiszta víz, de végülis ha Kim Jong Un hívhatja az országát Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak, akkor ilyeneken se kell fennakadni. :)

"Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót"
Vagyis meglett az eredménye annak, hogy Bodi (az LMP hírdhedt etikai bizottságának tagja), idén volt kedves kicsinálni az Indexet és a felmondott újságírók helyére részben LMP-s haverokat ültetni, akik azóta tolják címlapra a szintén LMP-s bloggert. Nyilván vastagon szakmai alapon, természetesen.

És egyébként meg jéééééééé Schiffer András "ellenzéki" politikus, jó szokásához híven, újra nem a kormányt, hanem az ellenzéket támadja. Jééééééééé! :) Ezen most annyira meglepődtem, igazán váratlanul ért. :) Na jó, igazságtalan vagyok, mert a Mi Hazánk mozgalom Facebook-ról való törlése ellen is felszólalt, és a Mi Hazánk egy "ellenzéki" párt (legalább annyir amennyire Schiffer vagy az LMP :)), szóval nem mondhatom, hogy nem tesz semmit "ellenzékiként" ez a derék ember. Igazi forradalmár, na. :)

Érdekes, hogy Orbán Viktornak valahogy sose tart történelemleckét. Ó bocsánat, a faszt érdekes, ez a természetes őképmutatóságától...

Számomra a modern kori magyar politika legvisszataszítóbb személyisége egyértelműen Schiffer András. Ez azért nagy szó, tekintve, hogy van itt nekünk egy Gyurcsány Ferencünk meg Orbán Viktorunk is, de Schiffer mindet alulmúlja, nem kevéssel. Az, hogy mocskosul elárulta a szekértáborok helyett harmadik utat választani akaró embereket, undorítóbb dolog Gyurcsány és Orbán összes húzásánál együttvéve.

Amennyit tett a Fideszért, simán megérdemelné, hogy Orbán Viktor maga mellé ültesse lelkesen mosolyogni, mint Semjén Zsoltot, lehetne mondjuk Képmutatásügyi miniszter, abban nála nincs jobb.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.29. 21:57:25

Schiffer annak ad leckét, akinek akar.
Orbánt én már "oktattam" itt. De ez most mellékes.
Téged meg ismét meg kell buktassalak.

Megint eltévesztetted, hol vagy. Ez nem az MSZMP alapszervezeti ülése. A személyeskedő megjegyzéseid nélkül is megleszünk, @Koroknay Akármennyi:

Hogy művelődhess:

kilonem100.blog.hu/2018/07/29/orban_torokot_fogott_a_tortenelmi_parhuzamokkal

GyMasa 2020.10.29. 22:12:27

@Koroknay Akármennyi:
"Eközben a kritikus kommentelők hol arrogáns, hol bunkó leugatásban, majd ha ettől nem szaladnak maguktól világgá, akkor kisvártatva kitiltásban részesülnek."
Hát, nem tudom te melyik blogot olvasod, de mi ketten biztosan nem ugyanazt!
A "kritikus kommentelő" egy erősen eufémisztikus jelző pl gender ratyikára.
Neki semmi kritikus nincs a hozzászólásaiban, hiszen igen ritkán reagál a valóban elhangzott kommentekre.
Az arrogáns és bunkó pedig erősen szubjektív fogalmak, mert igen kíváncsi vagyok, hogy szerinted mi a megfelelő beszédstílus pl ratyika tetszőleges hozzászólására?
MINDEGYIK hozzászólása maga az arrogancia és a bunkóság.
Ja, és végül, azért az a "kisvártatva" sem igazán úgy van.

A bloggazda elég türelmesen elmagyarázta mindig nektek (Igen, neked is) hogy mit lehet és mit nem.
Azután pedig csak azt törli és tiltja ki, aki leszarja, és folytatja tovább.
Az, hogy ti ezt nem értitek meg, az egyedül titeket minősít, és nem a bloggazdát.

alöksz róz 2020.10.30. 00:38:10

@Koroknay Akármennyi: öröm látni, hogy milyen szorgalmasan reklámozod a tájékozatlanságodat :-)

Koroknay 97889149 2020.10.30. 12:45:55

@A kiló nem százat jelent.:

"Schiffer annak ad leckét, akinek akar."

Én pedig azt mondok a leckéiről amit akarok.

" Orbánt én már "oktattam" itt. De ez most mellékes."

Valóban mellékes.

"Téged meg ismét meg kell buktassalak."

Ahhoz te kevés vagy.

"Ez nem az MSZMP alapszervezeti ülése."

Veled ellentétben én sose voltam semmilyen pártnak tagja, pláne nem a mocskos komcsiknak. Semmilyen, a kommunisták támogatására utaló megjegyzést nem tettem soha (főleg mert ruhellem magát az eszmét is), de neked ezek szerint a szekértáborokon való túllépés azt jelenti, hogy aki krizizál téged vagy az imádott Schifferedet az nem lehet más csak kommunista.

Látod, ennyire rohadtul képmutató az egész dumád, pontosan ezért omlott össze a pártotok is, mert az irgalmatlan képmutatásotok már kilométerekről bűzlik. Ezért a Facebookon oktat már csak Schiffer barátod is, és nem a parlamentben,.

"A személyeskedő megjegyzéseid nélkül is megleszünk."

Te láthatóan nem igazán vagy tisztában azzal, mit jelent az, hogy személyeskedés. Például amikor a veled egyet nem értőket csipőből fogyatékosnak nevezed, vagy amikor engem most minden alap nélkül lekommunistázol, na az személyeskdés! Az, hogy én elmondom a véleményem egy politikus politikai tevékenységéről, vagy akár a tiédről az kurvára nem az. Veled ellentétben én nem személyedben kritizállak, se téged, se Schiffert és pláne nem mocskoltalak soha olyan kifejezésekkel, amiket te és a Fideszes törzskommentelőid rendszeresen megtesznek, mindenkivel szemben (nem csak velem) aki itt ellenvéleményt mer megfogalmazni. Érdekes, ez láthatóan egyáltalán nem zavar téged, mint ahogy az olyan kommentek se, ahol a kis barátaid, a kritikus kommentelők ciántablettával való meggyilkolásáról álmodoztak. Nem emlékszem, hogy arra egy rossz szót is szóltál volna, szóval megint csak azt tudom mondani: ez kurva nagy képmutatás.

Amúgy annyira jellemző, hogy mindig azok vannak megsértődve a legjobban bármilyen kritikára, akik egyébként habzó szájjal, fröcsögve kritizálnak másokat.

"Hogy művelődhess:"

Köszi, nem blogokon szoktam művelődni.

Koroknay 97889149 2020.10.30. 12:55:50

@GyMasa:

"A "kritikus kommentelő" egy erősen eufémisztikus jelző pl gender ratyikára."

Igen, kb pont erről beszéltem, köszönöm a tökéletes szemléltetést!

Pontosan ezt jelenti a személyekedés és pontosan ettől kibaszottul képmutató a blogger, mert ilyet pl. soha a büdös életben nem mondtam se rá, se az imádottjaira, ellenben Ti, kedves Fideszes kommentelők általánosan ilyen stílusban beszéltek mindenkiről aki itt bármit is kritizál, ellenben egyszer nem láttam, hogy erre a "ideológiai szekértáborokon túllépni" szándékozó blogger egy rossz szót is szólt volna.

Gender ratyizás, fogyatékosozás, elmebetegezés, autistázás, ciántablettázás az nem baj, az mehet, az nem zavarja a bloggert, de ha egy kritikus kommentelő azt meri írni, hogy valaki képmutató, netán hazudik, az azonnal tiltandó, törlendő...

Mit mondhatnék erre? Igen, ez bizony kurva nagy képmutatás, ismét.

Koroknay 97889149 2020.10.30. 12:57:21

@alöksz róz: Örülök, hogy örülsz, és láthatóan érveket nélkülöző vitakultúrád is maradt a régi.

GyMasa 2020.10.30. 13:22:56

@Koroknay 97889149:
"Igen, kb pont erről beszéltem, köszönöm a tökéletes szemléltetést!"
Szívesen!

"Pontosan ezt jelenti a személyekedés és pontosan ettől kibaszottul képmutató a blogger, mert ilyet pl. soha a büdös életben nem mondtam se rá,..."
...wait for it...

"... se az imádottjaira, ellenben Ti, kedves Fideszes kommentelők..:"
És, igen! Te aztán soha, tényleg, soha senkivel nem személyeskedsz.
Én pl NEMszavazok a fideszre. Hanem a kétfarkú kutyákra.
De csak nyugodtan áltasd magadat, hogy te vagy a többség!
Tudod, azzal, hogy váogatás nélkül mindenkit fideszesnek nyilvánítasz, aki nem ért veled egyett, csakis két dolgot tudsz elérni:
- Szánakozva fook rád tekinteni
- Tekintve, hogy ma a szavazóképes lakosság megoszlása kb az, hogy 1/3 fidesz szavazó, 1/3 ellenzéki szavazó és 1/3 nem szavazó, ezzel a narratívával az ellenzék önmagát egy 1/3-os erőnek deklarálja.
Pont abból a nem szavazó 1/3-ból tudna az ellenzék magának szavazatokat szerezni, de mivel fogalma sincs neki a jelenlegi helyzetről marad az 1/3-on belüli egymástól szavazatokat elhappoló, amúgy teljességgel zsákutca stratégia.

"... általánosan ilyen stílusban beszéltek mindenkiről aki itt bármit is kritizál,"
Már megbocsáss, ezt a kijelentésedet annak szád, akit érint.
Én igyekszem tisztelettel beszélni mindenkivel, aki ÉRDEMES arra.
Az elején mindenki kap esélyt.
Aztán, ha ez az esély elmúlt, és az illető nem él vele, akkor marad legtöbbször az ignorálás, és a legritkább esetben a személyeskedés.
De az utóbbi időben a személyeskedés is kimarad, mert az illető szépen bekerül az ABP szűrőbe, és onnantól nem is fogom látni amit ír.
Matyikát pedig ne hozd fel ebben példának, mert ő a magyar internetes blogszféra legalja férge...
Nézz meg egy tetszőleges blogot, ahol kommentel!
Itt egy zanzás lista az általa eddig szétbaszott blogokról, szigorúan digest jelleggel:
brendel-viselt-dolgai.blog.hu/2020/10/29/brendel_matyas_garazdalkodasa
Ez az ember elérte, hogy ideológiai beállítottságtól függetlenül gyűlölje mindenki.

"... ellenben egyszer nem láttam, hogy erre a "ideológiai szekértáborokon túllépni" szándékozó blogger egy rossz szót is szólt volna."
Az baj, hogy te azt nem láttad, hogy a blogger behódolna neked, és teljesítené a TE szubjektív kívánságaidat.
Te kis nárcisztikus...

Ja, és nem melleseg, ha valaki egy nicken paraszt, aztán rászólnak, és nem fejezi be, és kitiltják, és új nicken folytatja, és rászólnak és kitiltják, és mégis folytatja, annak különösebben nem kell azon csodálkoznia, hogy az n+1-ik nickjét kérdés nélkül tiltják majd.

Koroknay 89849442 2020.10.30. 21:04:46

@GyMasa:

"Én pl NEMszavazok a fideszre. Hanem a kétfarkú kutyákra."

Bocsáss meg, hogy kétségbevonom az állításodat, de mint a Kétfarkú kutyák lelkes támogatója a kezdetektől, többeket is ismerek a kutyáktól és azt kell mondanom, hogy a Kutyapárt teljes szellemiségétől kurvára távol áll az, hogy GENDER RATYI-nak nevezennek bárkit a véleménye miatt, ahogy ezt te tetted az előbb, ebből kifolyólag erősen kétlem, hogy valaki aki ilyen módon minősítet másokat a kutyapárt szavazója lenne. Ellenkező esetben nagyon elnézted a pártot. :)

A genderezés meg a ratyizás pont a Fideszesek szokása, szóval ha téged zavar, hogy valaki Fideszesnek gondol, akkor esetleg ne viselkedj úgy mint aki Fideszes. Ezt csak úgy jótanácsként mondom. ;)

"De csak nyugodtan áltasd magadat, hogy te vagy a többség!"

Nem tudom, hogy ebben az esetben konkrétan mire gondolsz, de ha a tárgynál maradva, Schiffer András és az LMP megítélésére, akkor párt kb 1%-os támogaottsága alapján, bátran merem azt feltételezni, hogy a többség is hasonlóan áll hozzájuk mint én.

"Tudod, azzal, hogy váogatás nélkül mindenkit fideszesnek nyilvánítasz, aki nem ért veled egyett, csakis két dolgot tudsz elérni:"

Azt tekintem Fideszesnek aki a Fideszt élteti, a Fidesz érdekében cselekszik, a Fidesz hazug narratíváit tolja. Ugye ami úgy hápog mint egy kacsa...

"- Szánakozva fook rád tekinteni"

Azt hiszem, ezzel valahogy együtt fogok tudni élni. :)

"de mivel fogalma sincs neki a jelenlegi helyzetről marad az 1/3-on belüli egymástól szavazatokat elhappoló, amúgy teljességgel zsákutca stratégia."

És ezt is én fogom elérni személyesen? Vagy mi a másik dolog amit elérhetek azzal, ha mindenkit Fideszesnek hívok? Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság.

Egyébként pedig ha vetsz egy pillantást a Fidesz által hozott választási törvényre, akkor elég világosan látható belőle, hogy összefogás nélkül soha a büdös életben nem lesz kormányváltás, akárhogy pakolgatod az 1/3-okat, külön-külön legfeljebb a látszatdemokrácia fenntartására elgendő az ellenzéki pártok támogatottsága.
Ebből következően pedig, aki még most, 2020-ban is azt tolja, hogy külön kell indulni és az ellenzéki pártok között próbál viszályt szítani, az bizony vastagon a Fidesz hatalmon tartását segíti. Lehet ezt magyarázgatni bárhogy, csak aztán rá kell nézni az LMP jelenlegi támogatottságára és elgondolkozni azon, hogy hányan veszik be, hogy a külön indulás a jó út. A "divide et impera" elvet Orbán remekül alkalmazza és Schiffer András elvitathatatlan érdemeket szerzett ezen a téren a Fideszt segítve. Mivel erre a többség mostanra már rájött (sajnos sokáig tartott), így neki és a pártjának a magyar politikában szerencsére már lefőtt a kávé, de láthatóan megmaradt hívei még rugdalóznak párat.

Ez értelemszerűen a Kétfarkúra nem vonatkozik, hisz ők egy viccpárt.

Nem tudom, ez a Matyizás már megint hogy jön ide, sokadjára mondom, hogy fingom sincs ki az a Matyi és nem is érdekel, én vagyok az aki itt lett már fogyatékosnak, elmebetegnek, autistának nevezve, én vagyok az akinek a ciántablettával való elhallgattatás lett felkínálva, anélkül, hogy a magát szekértáborokon túllépőként meghatározó blogger egy büdös szót is szólt volna (sőt, aktívan részt vett ebben, miközben engem törölt/tiltott), ezek után hagy kiáltsak már kibaszott nagy képmutatást, amikor ugyanez a blogger, engem vádol személyeskedéssel, csak mert elmondom a véleményem. :)

"Az baj, hogy te azt nem láttad, hogy a blogger behódolna neked"

Isten ments, hogy nekem bárki behódoljon, azt viszont szóva teszem, ha valaki konkrétan hazudik, másokról vagy konkrét eseményekről hazugságokat állít/terjeszt vagy képmutató módon viselkedik. Ezt aztán lehet vitatni, lehet érveket felhozni, érvekkel cáfolni az állításaimat, amikről lehet vitatkozni, itt viszont az történt, hogy miközben a blogger és hívei habzó szájjal mocskolnak mindenkit akinek nem tetszik a véleménye, én lettem az aki ki lett tiltva, a kommentjeim pedig törölve. Ami ismét egy remek példa a képmutatásra, azon a blogon ami mindeközben a teljesen elborult Qanon csoport szólásszabadságát is védendő értéknek tekinti.

"Ja, és nem melleseg, ha valaki egy nicken paraszt, aztán rászólnak, és nem fejezi be, és kitiltják, és új nicken folytatja... "

Ezen a blogon maga a blogger és a kommentelők igen jelentős része arrogáns bunkóként ugat le bárkit, aki bármivel nem ért egyet, ellenben kitiltva, moderálva érdekes módon csak és kizárólag kritikus kommentelők lettek, egyszer nem láttam olyat, hogy a blogger rászólt volna arra, aki amúgy vele ért egyet, akárhogy is viselkedik, akármilyen stílusban ír bárkinek. Olyat viszont annál inkább láttam, amikor maga a blogger nevezett fogyatékosnak egy kórházi dolgozót, aki el merte mondani a vírushelyzetről a valós tapasztalatiat. Lásd:
kilonem100.blog.hu/2020/10/10/egy_magyar_haziorvos_korrektebb_tajekoztatast_ad_a_jarvanyrol_mint_barki/full_commentlist/1#c39063336

Innentől hagy ne érdekeljen már, hogy szerintetek ki a paraszt. :)

Wildhunt 2020.10.30. 21:32:36

@Koroknay 89849442: Jajj de előítéletmentes vagy...

GyMasa 2020.10.30. 22:04:16

@Koroknay 89849442:
"Bocsáss meg, hogy kétségbevonom az állításodat..."
Nézd, csinálsz amit akarsz!
Pont nem nagyon érdekel!

"A genderezés meg a ratyizás pont a Fideszesek szokása, ..."
Nézz meg egy tetszőleges blogot, amit matyika széjjelkúr az értelmetlen flood-olásával.
Kurt úrfit pl. fideszesnek nevezni azért erős túlzás, barátom, és ő is pontosan ilyen jelzőkkel illeti. Tudod, az az érzelmi fogyatékos nagyon-nagyon sokat tett azért, hogy mindenki így beszél róla.
Normális emberekkel normálisan beszélek, érted?
Pl. veled is normálisan beszéltem eddig.

"Nem tudom, hogy ebben az esetben konkrétan mire gondolsz, ..."
Arra gondolok, hogy az ellenzék már a 3. választását alapozza az összefogásra, és harmadszorra értek el majdnem pontosan ugyanolyan eredményt.
(Fidesz 2/3.)
Ha szerinted ez siker, akkor fordítva ülsz a lovon.

"És ezt is én fogom elérni személyesen?"
Igen, ahogy beszélsz, az pontosan az az öntelt, visszataszító beszéd, amimiatt soha az életben nem fogok semelyik pártra sem szavazni, amelyik nem határolódik el teljesen tőlük.

" Vagy mi a másik dolog amit elérhetek azzal, ha mindenkit Fideszesnek hívok? Kifúrja az oldalamat a kíváncsiság."
Csak annyit, hogy az az 1/3 (kb 2,5 millió ember), akik NEM szavaznak a fideszre SEM az ellenzékre bármilyen okból, te azokat is kategórikusan fideszesnek nevezed, kétségbe vonod a semlegességüket, és az értelmi képességeiket (fideszbirka, meg az ezekkel egyenrangú csúfolodások).
Nos, mivel én is egy ilyen ember vagyok, bérmennyire is hihetelen ez számodra, pontosan el tudom képzlni, hogy mit éreznek a többiek emiatt.
És az az arrogáns stílus engem személy szerint a nem-Newtoni irányba visz el és ezért nem szavazok SEMELYIK pártra, amelyik részt vesz az összefogásban.

"...összefogás nélkül soha a büdös életben nem lesz kormányváltás, akárhogy pakolgatod az 1/3-okat,..."
Ebből is látszik, hogy mennyire nem érted a helyzetet.
Meg számolni sem tudsz.
Értsd már meg, hogy az összefogás csak azt az 1/3-ot osztja fel újra-és-újra, de akárhogy is fogod osztogatni, az kevés a győzelemhez.
Nem fog MINDEGYIK DK-s leszavazni egy jobbikos jelöltre és nem fog mINDEGYIK jobbikos szavazó átszavazni egy MSZP-s jelöltre.
És, már ezek a 10-20%-nyi nem átszavazók is pontosan elegek arra, hogy bukjon az összefogás.

"Külön-külön legfeljebb a látszatdemokrácia fenntartására elgendő az ellenzéki pártok támogatottsága."
Rossz hírem van!
Az elmúlt 3 választás eredményei alapján összefogással is.

"Nem tudom, ez a Matyizás már megint hogy jön ide..."
Basszus, te milyen kő alatt töltötted az elmúlt kb. egy évet?

"Én vagyok az aki itt lett már fogyatékosnak,..."
Nem tudom, nekem ez itt éppen nem tűnt fel, de nyilván én nem figyeltem.
Mondjuk én nem hívtalak így, és az sem teszi kötelezővé azt, hogy te másokat hasonlóan csúfoljál.
Mert, tudod, amilyen az "Adjon Isten..."

"Isten ments, hogy nekem bárki behódoljon,..."
Őszintén, nem tudlak követni.
Nyilván kihagyhattam jó sok cikket itt, mert nekem ebből semmi nem rémlik.
EGy a biztos, hogy én veled nem így bántam.

"Ezen a blogon... "
Akkor nem kell itt kommentelni!
Nekem is vannak blogok, ahol időnként elolvasom, a cikkeket, mert tetszenek, de kommentelni nem fogok.
Te is megteheted ugyanezt. Senki nem akadályoz meg benne.

Részemről befejeztem.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 07:21:19

@Koroknay 89849442: @Koroknay 97889149: stb. "Ahhoz te kevés vagy".

Nekem úgy tűnik bármikor egy gombnyomással eltüntethetem innen a kis kirohanásaidat. :)
Be se kell lépnem hozzá. Rögtön az értesítésből. (Mégsem teszem.)

Elég furcsa nekem, hogy egy felnőtt, magát ilyen sokra tartó (mondjuk ki: túlértékelő) ember — csak azért, hogy folyamatosan beírhassa jó hosszan, hogy mennyire szar ez a blog meg a szerzője, — beregisztráljon újra és újra egy-egy nicket.

Minimum megszállottság.

A kommentjeidet nem törlöm, de tiltott nick újraregisztrálásáért minden újabb nicked le lesz tiltva. Nekem csak egy kattintás. Így menne ez minden fórumon.

Szóval megint nem tanultál, megint megbuktattalak.

Megjegyzem a blog működése és ezért látogatottsága is javarészt nem a mostani szerkesztőség alatt jött létre. Hanem az előző kb. 3 főszerkesztő alatt. Nem mintha ez számítana. Neked nem számít semm, te elvakult vagy. Nem akarsz látni.

Állítom neked, hogy a blogok "kikerülésében" semmilyen politikai motiváció nincs.(Ahogy sok közéleti cikk nem is pártpolitikai.)

Egyszer volt még kb. 2 éve, amikor a blog.hu-t átvevő "ner-esebb" irányítás leszedte az összes politikai blogot a ketrecből. Akkor az akkori indexes szerkesztőség rakta ki a politikai cikkeket, többek közt az enyémeket is sorra. Arra ráfoghatjuk, hogy politikai indíttatásból történt.

Ezt persze hiába mondom el tudom egy megszállottnak, hiszen ezért vagy megszállott.

A Koroknay nicknévről jutott eszembe. Volt egy kultikus és rettentően nézhetetlen magyar sorozat a gengszterváltás időszakában: a Szomszédok. Kb. úgy viselkedsz, mintha azt szeretnéd, hogy csak a Szomszédok epizódjai mehessenek újra és újra nonstop a képernyőn. Függetlenül, hogy arra tényleg senki sem kiváncsi és rettentően szar. A legszarabb, ami kvintesszenciálisan tartalmaz mindent, ami szar ebben az országban.

Szomszédok mellett letiltanál mindent, a West Wingtől a Dr. House-ig, hiába vannak jobban megcsinálva, hiába érdekesebb a storyline, a magyaroknak csak Taki bácsit meg Julcsit, Mágenheim dokival meg szívem egyetlen királynőjével... és a magyar szocialista gagyi megannyi cukorbamártott kliséjével.

Másnak ne is jusson szó... Ugyebár? Hiszen más mi garantálná a "sikeredet" egy valós piacon?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 07:29:56

Hűha fogyatékosnak neveztem valakit, aki fogyatékos, mert nem tudja értelmezni a leírtakat és a tényeket saját gyér tapasztalatával helyettesíti. Mea culpa. Hányszor kell ezt még leírni?

Amúgy valóban nem a fogyatékos a jó szó, hanem az analfabéta. Mérgemben nem mindig jön elő, hogy melyik a legideálisabb szó lehülyézni valakit.

Egyébként miért ne lehetne lehülyézni valakit? Mindenki ezt teszi.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 07:37:57

Még valami, mert az elmúlt 4 évből sok mindent láttam az LMP közeléből.

@Koroknay 97889149: Az LMP valóban összeomlott és a belső kohéziós erők valóban gyengébbek voltak, mint azok az ellentétek, amik szétrepítették sokszor a legértékesebb embereket. Többek közt Schiffer Andrást is, aki egyszerre felelős jó és rossz dolgokért, ahogy az lenni szokott. András nem azért nem ül a parlamentben, amit te írsz. Nem az arroganciája vagy más általad megfogalmazott vád miatt. Hanem azért mert nem akar ott ülni. Saját elhatározásából. Amúgy személye megkerülhetetlen lett volna és széleskörben övezi tisztelet, csak a legvonalasabb kriptokommunisták utálják Schiffert meg talán a Demeter Szilárd, aki azért nem egy karakter. Valószínű azért utálják, mert András róluk is kimondta az igazat. Ahogy azt te képtelen vagy elfogadni itt is, és mondathegyek mögé rejtenéd szíved szerint.

Lejárt az időd, Koroknay!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 07:44:59

@GyMasa: Sajnos egy többségi választási rendszerben valamilyen együttműködésre szükség van már az indulásnál, különben nem jön ki a matek. Tavaly ősszel ez működött. Szerencsen nem, de együtt indulva ez a sok szedett-vedett ellenzéki párt, aki már el sem bírna amúgy indulni külön-külön, jobb eredményt fog elérni. Tetszik, nem tetszik a legtöbb összetevő, a habzó szájú náciktól a habzó szájú kriptobolsevikokig és a neofita O1G-zőkig, nincs más alternatíva sajnos, mint az "összefogás". Egyébként 2010-ben nem volt kipróbálva. Természetesen. Akkor úgy tűnt az "óbaloldal" el fog végül tűnni a süllyesztőben. Erre hagyták kikecmeregni a kriptából Gyurcsányt a kriptájából és valamiféle politikai vámpírműsort tekinthetünk meg még pár cikluson át. Drakula Ferenc, Koroknay vélelmezhető kedvence bár politikai hulla, de élvezi.

Az összefogás kényszerében Koroknaynak és Gyurcsánynak van igaza.

Abban viszont neked, hogy Gyurcsánnyal ez az összefogás nem fog működni. Már a fővárosban is akadozik a működés a DK folyamatos zsarolásai miatt. Ettől függetlenül nincs más út. Ki kell ezt bekkelni. Aztán jobb lesz. (Jó nem lesz sosem, de jobb lehet még.)

GyMasa 2020.10.31. 12:28:27

@A kiló nem százat jelent.:
Nekem csak azzal van bajom, hogy az összefogás meg sem próbál megszólítani senkit abból a kb. 2,5 millió magyarból, aki nem jár el szavazni.
Ugye az összefogás már 2 választáson (igazad van, 2010-ben nem volt ilyen, mert akkor a gyurcsánytakaroggy! volt a mottó) szerepelt a palettán, és mégsem nőtt semmivel sem az ellenzéki torta mérete.
És ezzel a jelenlegi ellenzéki tortával pont az a baj, ami a legutolsó időközin is történt, hogy hiába van papíron kb. 50-50% eloszlás, amiatt, mert az összefogás túl széles skálát, kell, hogy átfogjon, egyszerűen mindig lesznek, akiknek a(z ex) jobbikos gyomra nem fogja gyurcsányt bevenni, és azok a(z összefogás számára) legjobb esetben otthon maradnak, vagy rosszabb esetben fideszre szavaznak.

GyMasa 2020.10.31. 12:50:21

@A kiló nem százat jelent.:
Mondjuk Budapesten azért ott van még Karigeri személye is, mint akadályozó tényező.
Nekem az jött le az első évéről, hogy MINDIG elkezd rinyálni, hogy nincs pénz, és a kormány adjon erre, a kormány adjon arra.
Meg aztán az is, hogy jajjde a kormány ne vegye el.
Az a baj, hogy szegényke keveri a szezont a gözekével.
Az, hogy nem marad Budapesten a teljes ott megtermelt GDP, az pont az általa is folyton hangoztatott, demokrácia és szolidaritás eredménye.
Az országnak pont elég nagy baja a túlzott Bp központúság (Amúgy Bp is pont emiatt olyan élhetetlen szar nagyváros, mert csak ott van lehetőség meg munka.)
Ha meg azt várja, hogy a korány hagyjon mindentmeg neki, akkor viszont a kormány meg SEMMIT ne is fizessen Budapesten, hanem oldja meg a város a saját pénzéből.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.10.31. 15:16:35

@GyMasa: Az 50-50-ben kiegyeznék, de sajnos ilyen arányunk Budapesten van csak. Budapesten! És ez a csúcs. Vidéken a Fidesz 50-60% között mozog a legtöbb településen. Minél kisebb a település annál kevésbé rúg labdába az Ellenzék All Stars.

Tehát célszerűbb országosan azzal számolni, hogy Orbán = 50%+.
Az ellezéke meg olyan 40% körül 5% Kutyapárt. Közel 5% MiHazánk és egyebek.

Egyet mondok, ami végül is igazat ad neked: Orbánnak csodák csodájára nem kellett senkivel sem összefogni a győzelemhez. Nem kellett a Jobbik, nem kellett az LMP, nem kellett a Futottak Még SE. Simán egymaga besöpört MINDENT.

Magyarán, ha leáldozik neki és lesz egy valódi kihívója, aki egy SZEMÉLY és nem egy arctalan ad-hoc PÁRTSZÖVETSÉG, akkor majd lesz váltás. De a kormányváltás nem öncél. Koroknay úgy reklamálja, mintha az járna. De az eddigi számok alapján arra semmi esély nincs. Nem volt És ceterum paribus nem is lesz. Viszont a szerencse forgandó. Nem lesz mindig így.

Teljesen világos, hogy semmi sem tart örökké. Néha persze mégis. Pl. 1945 óta a CSU folyamatosan nyer Bajoroszágban. Néha koalcíióra lép egyfajta ottani Kutyapárttal (nem jó hasonlat, mert arctalan függetlenek, valamiféle szoft bajor lokálpatriotizmussal, ami azért nem fűti a viccpártiakat, inkább csak a generál kritika és politikusutálat).

Szóval lehet unokáink is Fidesz-kormány alatt fognak élni. Aminél amúgy lehetne rosszabb. Csak úgy mondom.

Az ellenzék tagjaként mondom, hogy én nem bíznám erre a bagázsra most az országot. Egyik hülyébb, mint a másik és mind máshogyan hülye. A hülyeségek mondhatod kioltanánk talán egymást, de akár erősíthetnék is. Az emberek pedig ezt érzik.

Ettől függetlenül, ha most válság jön, jöhet a hőn vágyott váltás. Én inkább annak örülnék, ha nem lenne válság. Ilyen opportunista vagyok. Jobb szeretek enni adni tudni, a családomnak, mint nedveseket álmodni ballib miniszterekről...

GyMasa 2020.10.31. 16:47:52

@A kiló nem százat jelent.:
"Koroknay úgy reklamálja, mintha az járna."
Ja, a rendszerváltás után valóban ilyen tikk-takk volt, amit aztán fletó 2006-ban felrúgott.

" Aminél amúgy lehetne rosszabb."
Jelenleg én CSAK rosszabbat tudok elképzelni.
Kezdve azzal, hogy az milyen már, hogy a magát demokratikusnak nevező összefogás sima többséggel kívánja a saját örömére formálni az amúgy 2/3-os választási törvényeket meg a 4/5-ös alkotmányt is.
Amivel csak az abaj, hogy pont azokat az értékeket köpik szemen vele, ami ma a fő narratívájuk.

Ja, és én egy újfajta kvízt találtam ki magamnak:
Minden egyes orbánfóbiástól meg szoktam kérdezni, hogy szerinte ki lenne a mostani ellenzéki csapatból jó kihívója orbánnak.
Még senki nem tudott erre válaszolni.

GyMasa 2020.10.31. 16:48:29

@GyMasa:
És, roppant szórakoztató az a kínos csend, ami a kérdést követi :-D

BiG74 Bodri 2020.11.02. 16:25:06

@GyMasa:
Nem túl átgondolt a kérdésed?
Ki lehet kihívója orbánnak? És erre nem tudnak válaszolni?
Minek? Minek kellene megint egy antiorbánt kinevelni? Pont, hogy az orbanizmus egyszemélyűségéből van elege sokaknak. Az ellenzék is tele van szar alakokkal, pont mint a fidesz, csak a fideszen belül a szar alakok orbán kényétől-kedvétől függnek, és boldogan élnek, amíg a főmufti óvó kezét rajtuk tartja. Na ez nem kell.

GyMasa 2020.11.02. 17:11:17

@BiG74 Bodri:
"Nem túl átgondolt a kérdésed?"
Lehet, nem tudom.

"Ki lehet kihívója orbánnak?"
Igen, szerintem kell egy arc az ellenzéknek, aki kihívja orbánt.
Tudod, akiről elhiszik a mostani nem szavazó, vagy orbánra jobb hijján szavazók, hogy ő esetleg jobban tudná vezetni az országot.
fleto pl. pont nem ilyen. Róla mindenki TUDJA, hogy nem képes rá.
Őt kellene pl. nagyon komolyan eltüntetni a képből, mert amíg ő látható, addig nagyon sok ember nem fog orbán ellen szavazni.
Ugyanis sokan emlékeznek még rá, hogy pl. hogyan lett belőle miniszterelnök.
Szerintem, (és az elmúlt két választás eredmyényei szerint is) az orbántakaroggy! nem elégséges még a fidesz 2/3 lebontására sem.

" És erre nem tudnak válaszolni?"
Így van, nem tudnak.
Nekem pl. az a véleményem, hogy Botka pont jó lett volna erre a szerepre, dehát, őt a saját társai csinálták ki.

"Minek? Minek kellene megint egy antiorbánt kinevelni?"
Azért, mert az ország közjogi berendezkedése megkövetel egy miniszterelnököt.
KELL valaki, aki a "nemorbán" összefogást vezeti.
És, ki a tököm mondta, hogy egy orbán jellegű despotára van szükség?
Esetleg lehetne olyat is, hogy végre felülünk a lóra, és nem valamelyik oldalán tanyázunk?

" Pont, hogy az orbanizmus egyszemélyűségéből van elege sokaknak."
Azt elhiszem, de a leváltásához akkor is kell egy személy.
És, orbánnak miért a "nem kell egy személy!" az ellentéte, miért nem a "valaki, aki jobb, mint orbán" ???

" Az ellenzék is tele van szar alakokkal,..."
Esetleg lehet, hogy ez a tény erősebb ellenszenvet ébreszt több emberben, mint orbán és a fidesz összes bűne?

"... pont mint a fidesz, csak a fideszen belül a szar alakok orbán kényétől-kedvétől függnek, és boldogan élnek, amíg a főmufti óvó kezét rajtuk tartja. Na ez nem kell. "
Akkor marad a 2/3-os fidesz egy ideig.
Ha az ellenzék ( a szavzók 1/3-a) ennyire nem érti, mit igényel az ország többsége (a szavazók 2/3-a), akkor majd nem fognak kormányra kerülni, amíg orbán él.
És ezt csakis maguknak köszönhetik, nem orbánnak.
Ja, és ne feledd, hogy az ellenzék sorra csinálta ki a SAJÁT jelöltjeit (Bajnai, Botka, stb)...
(És, most ne gyere azzal, hogy a fidesztől jött a megrendelés, mert a szomorú az, hogy volt az ellenzéki oldalon, aki végrehajtotta. Ha meg még megrendelés sem volt, na az az igazán szánalmas szitu)
Ezek így, együtt bennem azt a benyomást keltik, hogy az ellenzék nem alkalmas az ország vezetésére.

BiG74 Bodri 2020.11.02. 17:52:08

@GyMasa:
Szerintem kissé túlgondolt a személy kérdése. Ne a miniszterelnök vezesse az országot. Ő egy személy, meghatározott jog és munkakörrel. Ki kellene nőni végre ebből a furcsa személyikultuszból.
A miniszterelnök személyénél sokkal fontosabb, hogy az ellenzék közösen elfogadott programot támogasson, mely mellé akár szerződéses módon is de beállnak. Sokkal fontosabb, hogy a lokális ügyekben megfontoltan, átgondoltan, mások véleményét is figyelembe véve cselekedjenek, lásd az utolsó választási fiaskót.

BiG74 Bodri 2020.11.02. 18:13:26

@GyMasa:
Ráadásul ez a valaki, aki jobb, mint orbán, ennek így nincs értelme.
Miben jobb? Szimpatikusabb? Jobb focista? Fiatalabb? Vékonyabb? Okosabb? Műveltebb?

Az az igazság, hogy egy erős, szövetségi háttér majdnem bárkit elad úgy, mint orbánnál jobb jelöltet.
De ahogy rámutattál, ez nincs meg, nem a személy.

GyMasa 2020.11.02. 18:48:38

@BiG74 Bodri:
Most komolyan?
Ha egyszer ilyen az ország közjogi berendezkedése, akkor ahhoz kell alkalmazkodni.
Mi ebben az olyan furcsa?
Ismertek a szabályok, és azok szerint játszva kell győzni.
Persze, lehet folytatni, ami eddig ment, de annak ugyanaz lesz a vége, mint eddig volt.

"A miniszterelnök személyénél sokkal fontosabb, hogy az ellenzék közösen elfogadott programot támogasson, mely mellé akár szerződéses módon is de beállnak."
Ebben egyet értek veled!
Viszont ennek a programnak már régen készen kellene állnia, és most már bőven a kampányolás időszakának kellene zajlania.
De ennek nyomát sem látom.
Tudod, én nem adom a szavazatomat egy olyan pártközösségnek, akiknek az egyedüli mondanivalójuk, hogy "szavazz ránk, és majd tutira jobb lesz, mert... orbántakaroggy!".
Főleg akkor nem, ha a megszólításom az, hogy "fideszbirka".

Amúgy pont az utolsó időközi mutatta meg, hogy mennyire fontos, hogy hiteles jelölt induljon az adott körzetben.
Illetve azt is, hogy a választásokon nem igaz az 1+1=2 matek.
Mindig lesznek olyan jobbikosok, akik semmiképpen nem fognak egy DK-s jelöltre szavazni, és viszont.

" Sokkal fontosabb, hogy a lokális ügyekben megfontoltan, átgondoltan, mások véleményét is figyelembe véve cselekedjenek, lásd az utolsó választási fiaskót. "
Igen, utoljára megint pofára esett az összefogás.
És, igazad van, minden körzetben a legjobb jelöltet kell indítaniuk a fidesz jelöltje ellen.
Amivel csak annyi a baj, hogy ha tényleg így tesznek, akkor ugye egyből sérülne az mszp meg a dk érdeke, ami miatt jönnek ezek a buta kvóták, amik viszont a bukást eredményezik.
Ja, és már ma meg kellene legyen minden egyes körzetben az ellenzéki jelölt, akit már most nyomatni kellene 22-ig.
Én ma is azt mondom, hogy az ellenzéknek tisztelettel kellene megszólítnia a nem szavazó és a "jobb híjján" orbánra szavazó réteget.
Mert csak azzal tudnak kitörni a jelenlegi helyzetből.

"Ráadásul ez a valaki, aki jobb, mint orbán, ennek így nincs értelme."
Szerintem nem feltétlenül kell jobbnak lennie, de "elég jónak" mindenképpen.
Ha az megvan, akkor már csak egy hiteles programot kell mellétenni.
Sajnos, az, hogy a magukat demokratának valló pártok ki merik jelenteni, hogy egyszerű többséggel is meg fogják változtatni az amúgy 2/3-os törvényeket, az nem növeli a szememben a hitelességüket.
És az sem, ha "trükkökkel" akarják azt elérni.
Ugyanis, ha ezt megtennék, akkor semmivel nem lennének külömbebbek orbánéknál, sőt a helyzet rosszabb, mert orbánék a kellő hatalommal a kezükben váltotazttak...
süti beállítások módosítása