A kiló nem százat jelent.

Trump egy huszárvágással saját előnyére fordíthatná az impeachmentet

2021. január 14.
  • Hogy a demokrata többségű Képviselőházban megkapta a szükséges többséget Trump második(!) impeachmentje, nem volt kérdéses. Még itt a mucsai alvégen is olyan az öröm, mintha a lottót nyerte volna meg mindenki.
  • Hogy a Szenátusban kétharmadot kapjon a tárgyalás, az a csillagok együttállásán túl a republikánusok közvéleménykutatásokba vetett vallásos hitén is múlik, nemcsak a józan megfontolásukon, ami amúgy is hiánycikk jó ideje az amerikai nagypolitikában.
  • Tisztavizet kéne önteni a pohárba. Trump egy huszárvágással saját előnyére fordíthatja az impeachmentet!

83444999_3011210882249147_6131294796926418944_o.jpg

Nagyon rövid leszek: legalább az elmúlt egy év narratíváját a demokrata establishmenttel összefonódott mainstream média és social média diktálta. Totálisan.

2016-ban Trump kampányának sikerült ugyan "meghackelnie" a social médián, tweeteken, megosztásokon keresztül a médiamonopóliumok egyeduralmát, dühösek is lettek, 2020-ban már biztosra mentek, sosem látott cenzúrával akadályozták meg, hogy bizonyos hírek, vélemények eljussanak a közvélemény szélesebb tömegeihez, Bidenék korrupciós botrányairól Ukrajnában és Kínában. Szintúgy egyoldalúan mutatták be a Capitolium-i tragikus eseményeket is és ez dominálja a mindig felszínesen informált közvélemény hangulatát is.

Az előzményekről, a kettős mércéről és a nem mainstream véleményekről ezekben a posztban olvashatsz részletesebben: A Trump szavazók 71%, a Biden szavazók 40%-a polgárháborúra számít az USA-ban és Ez már rosszabb, mint a House of Cards: az USA felbomlásához vezethet a vitatott elnökválasztás. Az elnökválasztás egész "saga"-ja itt olvasható 

Donald J. Trump politikai mozgásterét éppen az "ostrom" szűkítette le nullára. Neki állt a legkevésbé érdekében, ami történt. Ellehetetlenítette további jogi küzdelmét és későbbi politikai ambíciót. Elidegenítette a gyengébb idegzetű, amúgy is félszívvel mögötte álló republikánusokat. Legalábbis vélhetően.

SPOILER ALERT!

Donald J. Trumptól viszont kitellik, hogy ezt is túlélje, legalább 4000 pere volt életében, és volt ennél komolyabb visszatérése is már. Azon túl, hogy egy másik impeachmentet már megúszott. Ami éppúgy teljesen koholt és hajánál fogva előrángatott vádakra épült mint ez.

A Pelosi vezette demokratáknak valahogy Trump megbüntetése a fő küldetése, nem az általános közegészségügyi ellátás vagy az olajlobbi visszaszorítása, ne adj isten a social média okozta szociálpszichológiai károk enyhítése vagy egy átláthatóbb választási rendszer kidolgozása cirka 245 év után.

Ha Trump biztos az igazában és biztos abban, hogy nem követett el "lázadásra uszítást" vagy mit, ahogy szerintem egész biztosan nem tekinthető ennek egyetlen kijelentése sem, egy nyílt tárgyalás az egyetlen fórum, ahol ezt tisztázhatja a széles közvélemény előtt.

Az a nyomorult tweetelés erre amúgy sem alkalmas eszköz. Tessék felnőni!

Donald J. Trump utolsó tweetjeinek egyike: 
"I am asking for everyone at the U.S. Capitol to remain peaceful. No violence! Remember, WE are the Party of Law & Order – respect the Law and our great men and women in Blue. Thank you!"
"Kérek mindenkit a Kapitóliumnál, hogy maradjon békés. Semmi erőszak! Tartsátok észben: a Törvényesség és a Rend pártja vagyunk. Tartsátok tiszteletben a törvényt és nagyszerű rendőreinket. Köszönöm!"

MC Gergő és a magyar "Kapitólium". Amit füstbombákkal támadtak a sokkal békésebb magyar tüntetők. "Elvesztette békés jellegét..." Szokás szerint semmi kettős mérce. Ez A kiló nem százat jelnt.!

Kezdődjék a műsor! Minden sorozatban fontos az ütős finálé!
Trump pedig ehhez ért a legjobban: a hatás eléréséhez. (Máshoz amúgy tényleg nem.)

A tárgyalás, amit a Legfelsőbb Bíróság elnöke vezetne olyan nyilvánosságot biztosíthatna számára, ahol bizonyíthatná igazát, a választás szabálytalanságaitól a tüntetésben játszott szerepéig és ellenfelei kettős mércés képmutatásáig. És az ítéletet a végén nem a média mondaná ki. Megkapja azt, ami jár neki: képviselhetné saját magát a legmagasabb szinten.

A demokraták korai öröme hamar elmúlna, ha a legvégén nemhogy Trump esetleges visszatérését nem tudnák ellehetetleníteni, amitől úgy rettegnek, de még tisztára is mosná a nevét, ahogy már annyiszor sikerült fordítania az amerikai "ingatlanceleb & médiabohócnak".

Kiváncsi vagyok, hogy van-e ennyi vér a pucájában...

A politikai eseményeket, ahogy többször "metaforákban" utaltam rá a posztmodern társadalom sokkal inkább úgy éli meg, mint egy TV-sorozatot vagy filmet. Csak őrültek számára véresen komoly. Normális ember hányik tőle, röhög rajta vagy elkapcsol róla meg ilyenek.

Ezért használom a House of Cards vagy a Kubrick utalást Dr. Strangelove, avagy az elnökjelölti vita közben rájöttem, hogy nem kell félni Trumptól, meg is lehet szeretni posztjainkban. Embert próbáló komolyan venni azt a sokszor mégis emberéleteket követelő műbalhét, ami a képernyőkön és a social média üzenőfalakon szűntelenül pörög. Legalábbis derogál. Épp ezért kérek mindenkit, fogadja meg a javaslataimat és tekintsen mérhetetlen cinizmussal bármire, amit a politikusbohócoktól lát Orbán Momentumig, Trumptól Gyurcsányig.

Ne vigye a bőrét vásárra egyik hecckampány miatt sem, nem ér annyit az egész, hogy kiborítsuk a sörünket — pláne egymást idegileg.

Ezek az öltönybe bújtatott pojácák nem minket képviselnek és nem értünk törik magukat, hanem saját magukért. Ez Trumpra is igaz.

Épp ezért várnék el most e atombombaként berobbant szereplőtől egy parádés kilépőt. Szerintem a közönség megérdemelné. 

Én a popcornt bekészítem előre.

Hajrá Donald!

(Úgy se twittelsz, van időd, remélem olvasod.:)) 

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

Az eltulajdonított nyitóképpel a közelmúltban sajnálatos módon megszűnt kiváló podcast előtt szerettem volna tisztelegni. A Huszárvágásnak kétszer én is vendége voltam. A búcsúadásukban pedig kedvesen megemlékeztek rólam is, gondoltam ezt viszonoznom kell valamivel.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr816387928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gewelon 2021.01.14. 13:22:08

Ez egy zseniális cikk, nagyon jól átlatod a dolgokat!
Több ilyen gondolkodóra és ilyen minőségi tartalomra lenne szükségünk!

Sir Gombóc 2021.01.14. 15:27:29

@Gewelon: amennyiben kategorikusan kizárod az elméleted nem alátámasztó dolgokat, akkor valóban. Ezt bloggazda már rutinosan műveli ("nem olvasom el, mert én tudom mi az igazság"). De ez annak a bizonyos lónak és a szemellenzőnek az esete.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.14. 22:24:04

@Sir Gombóc: És neked is köszönöm.

Bár azt hiszem, te nem a tartalomra reagáltál. Valami elképzelésre a fejedben.
Ha egyszer elolvasnál, nem írnál ilyen butaságot.

Miről szólt ez a poszt szerinted?

Gewelon 2021.01.14. 22:44:09

@A kiló nem százat jelent.: Oh, azt hittem leesik, hogy ez csak irónia, de ezek szerint túlbecsültelek! Az írásaid annyira betegek, hogy valami scifi magazinban lenne a helyük, láthatóan teljesen el vagy szakadva a valóságtól és a saját szerepedtől is.

De az legalább tisztán látszik, hogy őszintén szerelmes lehetsz A Donaldba, mert ezen a ponton már igen kevesen vannak, akik még mindig 110%-on tolják ezeket a totál elborult összeesküvés elméleteket.

Glokta 2021.01.14. 22:59:28

"Kérje fel a Szenátus republikánis tagjait, hogy szavazzák meg az impeachmentet!"
Ez miért is lenne jó neki? Épp az a célja, hogy elkerülje azt, hogy a Szenátus kétharmada a convictionre szavazzon.
Kicsit sokat nézel ki Trumpból... :D

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.15. 08:08:04

@Glokta: Hát jobb lett volna előtte, de utólag sem baj. Igazad van. Köszönöm az észrevételt, az a mondat tökéletes marhaság, mert a Szenátus már nem az impeachmentről szavaz, hanem ítéletet hoz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.15. 08:18:41

@Gewelon: Még inkább köszönöm! Nyilván boldogsággal tölt el a kommented, de nem nem éreztem az iróniát.

Egész biztos a Trump-szerelem a jó szó? Mint látod minden kommentet megköszönök, pedig a tiédnek semmi értelme nincs így.

Nyilván el sem olvastad ezeket a mondataimat Trumpról:

"ingatlanceleb & médiabohóc"

"Az a nyomorult tweetelés erre amúgy sem alkalmas eszköz. Tessék felnőni!"

"Épp ezért kérek mindenkit, fogadja meg a javaslataimat és tekintsen mérhetetlen cinizmussal bármire, amit a politikusbohócoktól lát Orbán Momentumig, Trumptól Gyurcsányig."

És igen, továbbra is úgy gondolom Trump tud fordítani, mert legalább amennyire aljas ez a vádaláhelyezés, annyira lehetőség, hogy bizonyítsa, hogy az alaptalanságát.

Te is bizonyítottál most...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.15. 08:20:30

@Glokta: megmondanád, mi ebben a szép? Mert én értelmét sem látom. Értelme a te kommentednek volt, mert baromságot írtam. Korrigáltam magam. Megköszöntem, Erre való a social média. De szerintem beteg elme kell ahhoz, hogy valaki erre pazarolja az idejét.
Biztos nem vagyunk egyformák.

Trumpyka 2021.01.15. 10:57:59

@A kiló nem százat jelent.:

"De szerintem beteg elme kell ahhoz, hogy valaki erre pazarolja az idejét. "

Már bocs, hogy így rákérdezek, tényleg az őszinte kíváncsiság hajt, de amúgy te miért írod ezt a blogot? Fizet érte valaki? Így akarsz bejutni a KESMÁ-hoz? Vagy miért? Úgy értem, miért pazarolod az idődet kilométer hosszúságú cikkek írására, amit aztán elolvasnak öten és abból is négyen kiröhögik, mert annyira távol áll mindentől, aminek bármi köze van a valósághoz? Pláne úgy, hogy minden megállapításodat, jövendölésedet, sorra megcáfolja az idő is, vagyis még be is égsz velük (nyilván nem is nagyon számíthat másra, aki eleve kamukból gyárt tartalmat).

Láthatóan irgalmatlan energiát és munkát tolsz abba, hogy az összes fake news gyár összes konteóját egyesével behivatkozd és aztán ezekből az álhírekből valamiféle következtetéseket levonva alkoss új összeesküvés elméleteket maroknyi kis "rajongótáborod" számára, de amúgy mit gondolsz, mit érsz el ezzel? Már azon kívül, hogy kiröhögteted magad?

Kévésbé szofisztikáltan: vadász, miért jársz te az erdőbe?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.15. 11:31:18

@Trumpyka: mondjuk nem jós vagyok, de minden előrejelzésem beigazolódott eddig. Olvasd csak el nyugodtan. Amúgy én úgy látom van rá igény.

Én szerintem az impeachment továbbra is jó dolog. :) Nem értem, mi bajotok vele, nem erre vártatok ott lent Mucsán?

Piffu 2021.01.15. 12:02:17

@Gewelon:

Kétszer elolvastam, hogy találok-e benne egyetlen érvmorzsácskát, de nem. Ellenben két darab összetett személyeskedést azt igen.
Azt viszont figyelmes ember Kennedy, meg Oswald óta megtanulta, hogy ha valaki összeesküvéselméletet szókapcsolatot kezd el fellövöldözni, akkor ott nézzen jól körül, a feje fölé is, fogja meg a pénztárcáját szorosan a zsebében, lépjen hátra két lépést és kezdjen el nagyon figyelni.

Piffu 2021.01.15. 12:04:48

@Trumpyka:

Kévésbé szofisztikáltan: vadász, miért jársz te az erdőbe?

És te, rőzsegyűjtő anyóka, te miért jársz az erdőbe? Mert érdemi információt nem tettél hozzá a cikkhez, láthatólag szenvedsz tőle, hogy azt kell itt olvasnod, amit, akkor meg mit keresel, ha rőzse nincs? Gombát vagy bodzát?

Piffu 2021.01.15. 12:08:15

@A kiló nem százat jelent.

A cikk jó, nagyrészt egyetértek, bár én sem tartom Trump bátyót akkora spílernek, hogy erre gyúrna. Sértődött kisgyerek, akinek ellopták a bicaját-effektust érzek inkább, a gond az, hogy tényleg ellopták a bicaját, és nem történik semmi, sőt. Továbbgondolva kicsit emlékeztet egy-két olyan műsorra, mint a fagyállós gazdáé vagy az uborkás bácsié.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.15. 13:03:51

@Piffu: Nem egy Pulitzer-díjas írás, de ez továbbra is csak egy blog és nem akadémiai pályafutásom ékköve. Ennek ellenére minden +/- kritikát örömmel fogadok, ha bármi tartalma van. @Glokta: tökéletesen helyesen javított ki a folyamatot illetően. Pedig ő se bírja a szösszeneteimet. De ahogy Gábor Zsazsa mondta...

——

Trump kiégett, ellaposodott és tényleg egy hisztis ovis, ahogy írod.
Trumpnak volt lehetősége tenni valamit egy átláthatóbb választási rendszerért is. Nem tett semmit. Ahogy az egészségügyet sem sikerült új alapokra helyeznie. Pedig a republikánusoké volt mindkét ház is az elején. Politikacsinálásban tényleg nem egy spílire. Trump továbbra is egy kiváló ösztönökkel bíró előadóművész.

mgdé 2021.01.15. 13:13:35

@A kiló nem százat jelent.:

"Trump kiégett, ellaposodott és tényleg egy hisztis ovis"

"Trumpnak volt lehetősége tenni valamit egy átláthatóbb választási rendszerért is.
Nem tett semmit."

Na, csak van amikben egyetértünk. :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.15. 13:42:22

@mgdé: látod ezért kéne elolvasnod a cikkeket is, mert azokban is leírtam már ezeket. De ugye világos, hogy ettől még vannak jogai és ettől még nem felelős olyasmiért, amit nem követett el? És lehetnek pozitív dolgai is?

mgdé 2021.01.15. 13:55:01

@A kiló nem százat jelent.:

Bocs, de félrecsúsztál. :)
Természetesen elolvastam a cikket, majd a kommenteket is, viszont ehhez a poszthoz ez az első kommentem, a beszélgetésünk/vitánk a másik posztnál zajlik/zajlott, azaz szvsz mindegy, hogy cikkbéli vagy kommentbéli megfogalmazásodhoz kapcsolódóan helyeslek. S nekem a kommentbéli szófordulat volt valamiért kedvemre valóbb, így hát ahhoz.

Hámfri Bógárt 2021.01.19. 13:37:47

@A kiló nem százat jelent.:

"mondjuk nem jós vagyok, de minden előrejelzésem beigazolódott eddig. Olvasd csak el nyugodtan. Amúgy én úgy látom van rá igény. "

Én elolvastam, több cikkedet is, régebbieket is. Nos, hát én készséggel elhiszem neked, hogy a te kis zárt világodban Donald Trump megnyerte a választást (ahogy jósoltad), és ő lesz továbbra is az elnök (ahogy jósoltad), a koronavírus csak egy enyhébb influenza (ahogy jósoltad), ami ellen semmi lezárás, maszk, vakcina, stb nem kell (ahogy jósoltad), mert tötkéletes védelmet nyújt a D vitamin (ahogy jósoltad), ahol az Index-ből egy fantasztikus, független újságot csinált Szombathy Pali (ahogy jósoltad), a Telex-et meg senki nem fogja se támogatni, se olvasni (ahogy jósoltad).

Csak az a baj, hogy van kint egy másik világ, amit mi épelméjű emberek, úgy hívunk:
valóság.
És hát bizony a valóságban, minden pont fordítva van, mint ahogy te megjósoltad. Lehet, hogy te erről nem akarsz tudomást venni, de most mondok egy keményet: a valóság pont leszarja, hogy te tudomást veszel-e róla vagy sem, attól még a valóság valóság marad, a te dumád meg kamu, fantázia, pszichózis, ahogy tetszik.

Hogy mekkora igény van a jóslataidra? Hát, ez alatt a közel 1 hetes cikk alatt van 19 db komment, 6 embertől, velem együtt 7-től, ha jól számolom... És mióta is megy ez a blog, 2015 óta? Vagyis 5-6 év alatt sikerült ekkora olvasótáborra szert tenni, mindezt úgy, hogy többször voltál kiemelve az ország legolvasottabb portálján, szóval nem az van, hogy nem volt esélyed megismertetni a mélyenszántó gondolataidat a publikummal. Sokkal inkább az, hogy a publikum nem kíváncsi rájuk.

Már persze a valóságban, a te kis zárt világodban nyilván az index.hu-t is csak azért nyitják meg, hogy a te blogodat lássák.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.19. 14:47:17

@Hámfri Bógárt: A valóság az, hogy nem az én világom kicsi és zárt, hanem a tiéd, mert képtelen vagy AKÁR elviselni is más véleményt. :)

Köszönöm, hogy mindig ilyen hosszan és alaposan fejtegeted, miért nem érdemes rám se figyelni, és mennyire nem érdekel senkit ez a Blog. MAGAD vagy az élő cáfolata. :D

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.19. 14:51:41

A valóság az, hogy megírtam, hogy miért NYERHETI meg Trump a választást. És minden pontom beigazolódott. A várakozásokkal ellentétben Trump jóval jobban szerepelt. És még az sem kizárható, hogy tényleg megnyerte és a választást nem elcsalták, mivel a bizonyítékokat nem vizsgálták meg sosem. De a lényeg nem ez. A jövőt értelemszerűen nem tudhatja senki. Az viszont kiderült, hogy ordas nagy hazugság, hogy Trumpnak vége. Csak egy elvakult Trump-gyűlölő érezheti így, hogy ez a valóság. De nem ez. Különben nem ügyködnének most is 50-es évekes koncepciós perekkel azon, hogy megakadályozzák az újraindulását... Kevés ilyen politikus volt, akitől ennyire tartott volna az egyrei inkább szociopata őrjöngővé váló liberális establishment. Miért ne lehetne erről hírt adni? Ki áll elém? Hol érdekel engem, hogy hány embert érdekel?

Piffu 2021.01.19. 22:39:31

@Hámfri Bógárt:

a koronavírus csak egy enyhébb influenza (ahogy jósoltad), ami ellen semmi lezárás, maszk, vakcina, stb nem kell (ahogy jósoltad), mert tötkéletes védelmet nyújt a D vitamin (ahogy jósoltad),

Nos, ez nem jóslatok kérdése, hanem szimpla tényeknek tekinthetők, bár van rá törekvés, hogy ez ne legyen egyértelmű.

Nyilván te egyszemélyben vagy politológus és virológusprofesszor IS, de azért figyelmünket tereljük inkább szakemberek felé:

"Fertőző betegségek epidemiológusaként és közegészségügyi tudósként komoly aggodalmaink vannak a jelenlegi COVID-19 politikák, intézkedések káros testi és lelki egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban. Olyan megközelítést javaslunk, amelyet fókuszált védelemnek hívunk.

A világ minden tájáról (politikai hozzátartozástól mentesen) érkezve karrierünket az emberek védelmére fordítottuk. A jelenlegi lezárási és korlátozási politikák pusztító hatással vannak a rövid és hosszú távú közegészségügyre, a szociális és gazdasági károkról nem is beszélve. Az eredmények (hogy csak néhányat említsünk) alacsonyabb gyermekkori oltási arányokat, romló szív- és érrendszeri betegségeket, kevesebb rákszűrést és romló mentális egészséget eredményez – ami az elkövetkező években nagyobb halandósághoz vezet, mint amit jelenleg a vírussal kapcsolatban észrevehetünk. A munkásosztály és a társadalom fiatalabb tagjai viselik a legnagyobb terhet. A diákok iskolától távol tartása súlyos igazságtalanság.

Ezeknek az intézkedéseknek az oltásig történő fenntartása helyrehozhatatlan kárt okoz és a hátrányos helyzetűeket aránytalanul károsítja.

Szerencsére egyre jobban megértjük a vírust. Tudjuk, hogy a COVID-19 okozta halálozási ráta több mint ezerszer nagyobb az idősekben és a kóros betegségekkel küzdő emberek számára, mint a fiatalokban. Valójában a gyermekek számára a COVID-19 kevésbé veszélyes, mint sok más ártalom, beleértve az influenzát is.

Amint az immunitás felépül a lakosságban, csökken a fertőzés kockázata mindenki számára – beleértve a veszélyeztetteket is. Tudjuk, hogy minden populáció végül eléri a nyájimmunitást – vagyis azt a pontot, amikor az új fertőzések aránya stabil ó. Ezt ugyan egy vakcina segítheti, de nem függ tőle. Célunk ezért a halandóság és a társadalmi károk minimalizálása kell hogy legyen, miközben a populáció eléri a nyájimmunitást....."

Aláírók:
Dr. Martin Kulldorff, a Harvard Egyetem orvosprofesszora, biostatisztikus és epidemiológus, aki jártas a fertőző betegségek felderítésében és megfigyelésében, valamint az oltások biztonságának értékelésében.

Dr. Sunetra Gupta, az Oxfordi Egyetem professzora, az immunológia, az oltóanyag-fejlesztés és a fertőző betegségek matematikai modellezésében jártas epidemiológus.

Dr. Jay Bhattacharya, a Stanfordi Egyetem Orvostudományi Karának professzora, orvos, epidemiológus, egészségügyi közgazdász és közegészségügyi szakpolitikai szakértő, a fertőző betegségekre és a kiszolgáltatott lakosságra összpontosítva.

gbdeclaration.org/great-barrington-declaration-hungarian/

Meg még a többi aláíró:

gbdeclaration.org/view-signatures/

És hogy a D-vitamin szerepéről a vírusok tekintetében mit írtak alá a legnagyobb egészségügyi intézmények, illetve vezetőik, arról a D-vitamin konszenzus címen, az Orvosi Hetilap 2012-es, egyik tavaszi számában lehetett olvasni, plusz a SOTE oldalán is megtalálható a mai napig.

A D-vitamin-szint 37,5–50 nmol/l-ről 75–100 nmol/l-re történő emelése, a rendelkezésre álló adatok alapján, a csípőtáji törtések számát 26%-kal, az 1-es típusú diabetes előfordulását 78%-kal, az összes daganat gyakoriságát 35%-kal, az influenzás megbetegedések számát 90%-kal csökkentené. Ez a teljes mortalitást 7–10%-kal mérsékelné, és az átlagélettartam két–három évvel nőne [215]. Ezeket az adatokat Magyarországra vetítve azt jelenti, hogy a teljes populáció D-vitaminpótlásának 15 milliárd forintos költségével szemben az egészségügyi kiadások 250 milliárd forinttal csökkenne"

repo.lib.semmelweis.hu/bitstream/handle/123456789/4215/oh.2012.29410.pdf?sequen%C2%ADce=1

Szar ügy, de ilyen, amikor visszaköszön a valóság, ugye? Amikor a előkerül a bagoly esete a verébbel...Nos, neked nyilván óriási olvasottságú blogod van, ahol arról elmélkedsz, hogy milyen viszonylagos a valóság. Csak a linket felejtetted el kitenni, légy oly kedves, pótold, mert én arra is kíváncsi vagyok :) Köszi

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.01.20. 07:36:54

@Piffu: »A D-vitamin-szint 37,5–50 nmol/l-ről 75–100 nmol/l-re történő emelése, a rendelkezésre álló adatok alapján, a csípőtáji törtések számát 26%-kal, az 1-es típusú diabetes előfordulását 78%-kal, az összes daganat gyakoriságát 35%-kal, az influenzás megbetegedések számát 90%-kal csökkentené. Ez a teljes mortalitást 7–10%-kal mérsékelné, és az átlagélettartam két–három évvel nőne [215]. Ezeket az adatokat Magyarországra vetítve azt jelenti, hogy a teljes populáció D-vitaminpótlásának 15 milliárd forintos költségével szemben az egészségügyi kiadások 250 milliárd forinttal csökkenne"

repo.lib.semmelweis.hu/bitstream/handle/123456789/4215/oh.2012.29410.pdf?sequen%C2%ADce=1 «

Ez egy tökéletes találat. Ezer ilyen van és az emberek valamiért még mindig nem hiszik el. Nem értem. Tényleg nem értem. Miért jobb a rosszban hinni megveszekedetten, mint abban, ami értelmes. Nem értem. Verem a falba a fejem és szemmel látható, hogy a szellemi fogyatékosok még okosnak is hiszik magukat.

Piffu 2021.01.20. 12:14:47

@A kiló nem százat jelent.:

Igen, ezer ilyen van. És mit látsz mégis? Embereket, akik NEM AKARJÁK hallani a valóságot. Menekülnek előle. Ennek valami komoly pszichoszomatikus magyarázata kell, hogy legyen.

Pedig nem csak a törvény nem ismerete nem mentesít a következmények alól. A valóság fel nem ismerése sem mentesít a következmények alól. Mindazok, akik nagy arccal "oktatják ki azokat", akinél a kritikai szemlélethez alapos forráskutatás is tartozik, felelősek lesznek azokért a következményekért, amelyek az ő szellemi tunyaságuk is elősegít.
Origót olvasni kínszenvedés, de érdemes, mert onnan lehet megtudni, hogy amit nagyon tagadnak, az várható a közeljövőben. Vagy olyan híreket, amelyekkel bebizonyítják neked, hogy veled MÉG EZT IS MEGTEHETJÜK, következmények nélkül.

Itt próbáltam egy döbbenetes tényre felhívni a figyelmet, de a cenzúra (gondolatrendőrség) visszadobta, így megpróbálom átszerkeszteni.

És teljesen átszerkesztve sem engedi át. Nagyszerű. Nem fogom szavanként keresni, hogy mégis mit nem enged át a cenzúra, így megpróbálom csak a linket.

És még így sem megy.

Akkor nézzük a másik linket:

Továbbra sem megy, tehát a link tiltott - mivel nyilván nem az origós link van tiltva, az elsőt törlöm, azzal, hogy fema és átnevelő szókapcsolattal gugli segít megtalálni.

www.origo.hu/nagyvilag/20210119-internalotabort-epitenek-a-nemetek-azoknak-akik-nem-tartjak-be-a-karantent.html

Akinek eddig nem esett le, és még ezután se, az menthetetlen.
süti beállítások módosítása