A kiló nem százat jelent.

Svédország rácáfolt a mainstream média álhíreire: a 3. hullámban már szinte nincsenek is halálozások

2021. április 01.
  • Egyetlen fotókollázs, ami tökéletesen megmutatja mennyire volt valótlan a mainstream média hírhamisító lejárató kampánya a lezárásokat elkerülő Svédország ellen.

sweden_vs_press.png

  • A hangzatos szalagcímekből egy szó sem volt igaz.
  • A legtöbb országgal szemben csak enyhe korlátozásokat bevezető Svédország mérsékelt lényegében természetes veszteségek mellett vészelte át a koronavírus-járványt.
  • Ráadásul a harmadik hullám, az Európa-szerte február-márciusban meginduló esetszámnövekedés Svédországban már nem járt számottevő halálozásokkal.
  • Míg a lezárt Magyarországon napi 300 főt is eléri a halottak száma, addig Svédországban lényegében egyszámjegyűre csengett le a járvány. Svédország népegészségügyi szempontból visszatért a normalitások világába.
  • Összesen húsz másik európai országban is több áldozatot követelt arányosan a COVID-19, mint Svédországban.

(A kollázst Hont András készítette.)

A magyar sajtó a nyugati médiából vette át a svéd járványkezelést hangzatos bulváros túlzásokkal démonizáló propagandahíreket. Szóhasználatukban, tendenciózusságban és valóságtorzításban ezek a hírek semmiben sem különböztek a kormánymédia migráns híreitől. A valósághoz pedig annyi közük van, mint a brit kormány Brexit utáni gazdasági sikereket bemutató cikknek álcázott fizetett hirdetéseinek.

Svédországban a legtöbb országtól eltérően nem a politika, hanem a szakhatóság kezében volt a járványkezelés. Ennek vezetőjét, Anders Tegnellt még két hete is azzal revolverezték a brit Reuters munkatársai, hogy miért nem léptet életbe szigorításokat, amikor növekednek az esetszámok és 10%-kal többen kerültek intenzív osztályra. Azt persze a Reuters munkatársai akkor is elhallgatták, hogy akkor alig több, mint 200, most éppen 317 kritikusan súlyos  COVID-beteget ápolnak a Magyarországnyi országban.

Nálunk ez a szám jóval nagyobb, bár a magyar adatközlés elképesztően hiányos: "12 346 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1492-en vannak lélegeztetőgépen." Ebből csak annyit sejthetünk, hogy 1492-nél több súlyos, kritikus esetünk van jelenleg. A halálozások száma és a magas halálozási arány kórházainkban újabb látlelet, ami nem vezethető le pusztán az ágazat alulfinanszírozottságából.

Magyarországon minden évben 41 ezerrel többen halnak meg, mint Svédországban. Az intenzív ágyak száma meglepő módon jóval magasabb, mint Svédországban. Magyarországon ugyanis továbbra sem egészségügy, hanem betegségügy van — részben életmódunkból kifolyólag, részben a hazai egészségügy szakmai színvonala miatt. Ennek megfelelően alakul a koronavírus járvány is.

Anders Tegnell pár napja megerősítette egy interjúban a lezárások egyértelműen tévútnak bizonyultak, nem volt hasznuk. Ezért kitart a korábban semmilyen szakmai ajánlásban nem szereplő maszkviselést és a lezárásokat is elvető őszinte kommunikációra és önkéntességre építő svéd modell mellett. A lezárások gazdasági, szociális és egészségügyi káráról már többször írtunk. A média viszont túl keveset. A téli és jelenlegi magas magyar halálozási ráta legalább annyira lehet a lezárások következménye, mint magának a járványnak. További szigorítások értelmetlenek lennének. 

Svédország lezárások helyett olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek hatásosabban fékezték meg a járvány terjedését: pl. míg a magyar munkavállalók betegen is munkába kényszerülhetnek, a svédeket arra ösztönözték, hogy otthon maradjanak, még orvoshoz sem kellett fordulniuk, hogy betegszabadságra mehessenek, ha tüneteket érzékeltek magukon, és nem kellett tartsanak megélhetésük elvesztésétől sem. 

"Még több lezárás nem bizonyult sikertörténetnek" — állapította meg Anders Tegnell.

Ahogy a legtöbb országban, Svédországban is javult a koronavírus gyógyításának a hatékonysága. Márpedig ez kell legyen a cél: ne haljon meg senki. A fertőzést nem lehet megakadályozni tiltótáblákkal, sajnos maszkokkal sem. Szerencsére egyre kevesebben kell COVID miatt meghaljanak. Ebben a trendben Magyarország kivétel sajnos.

Az esetszámnövekedést a halálozások megugrásának kéne követnie, ez valamiért elmarad. Amit egyelőre svéd csodának lehetne nevezni. Két hónap már egész biztosan elegendő lett volna, hogy a miénkhez hasonló megugrás történjen. A lappangási idő legfeljebb két hétig tart ugyanis.

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr2216487272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyMasa 2021.04.01. 15:48:11

Húúú, mi lesz itt hamarosan...

House of the rising Moon 2021.04.01. 16:50:37

Az ember halandó. Tessék ezt felfogni. Nem halnak meg többen idén, mint máskor. Ezt mutatják a számok. De attól, hogy neve van, a legtöbb országban a COVID-19 egyáltalán nem okozott számottevő problémát. Minden intézkedés eltúlzott volt. Nevetségesen kis számokról beszélünk Svédország esetében pl. ami kisebb, mint a halálozások száma egy ütősebb influenza idején és nem érint fiatalokat, ahogy szokott. Teljesen mindegy hány halálesetet kötnek a COVID-19-hez, ha azok a személyek egyébként sem éltek volna tovább.

A COVID-19 pedig általánosan enyhe fertőzésnek bizonyul minden szakember szerint. 1-3% szorul hospitalizációra és de vannak sikeresnek mondható gyógymódok vagy terápiák vagy profillaxisok vagy megelőző terápiák vagy sikeres kezelésmódok. A járvány maga jóval enyhébb volt, mint azt vártuk. Ez egy döntően enyhe lefolyású betegség, ami nem igényel hoszpitalizációt.

A járvány igazi erejét világszerte a pánik adta. És a ráadott reakciók turbózták fel a problémát. Pánik nélkül valószínű máshogy élte volna meg minden ország a járványt, amivel kapcsolatban egyre szkeptikusabb vagyok. Szerintem mesterségesen van nagyítva az esetszám, különösen a halálozási statisztika. Minél több emberek megy át egy vírus szinte észrevétlen, annál kevésbé fognak fertőzni vagy egyáltalán nem fognak, hiszen értelemszerűen a tünetmentes fertőzés egy mítosz. És erre alapozzuk az egész stratégiát.

Nem telítődött sehol sem az egészségügyi ellátórendszer tavasszal sem sehol. Még New York-ban sem.
A legtöbb kórházban lógatta a személyzet a lábát és hazament műszak vége előtt. Köztudott.

A lezárások nem tudják megakadályozni, hogy a vírusok terjedjenek. Ilyen egyszerű ez. Mindent tudunk már erről. Vitatkozni is kár.

Én nem látom a hullahegyeket továbbra sem és ez már kibaszottul bosszant. Akkor sem látom, ha nonszensz kitalált statisztikákkal akarják bizonygatni. Nincsenek sehol. Az egészségügy túlterheltségéről szükség volna egy statisztikára. Sehol sem volt tőlterhelt, elosztási-szervezési gondok merültek fel, amik mögött én a pánikot és az elkényelmesedést látom oknak.

A fenti mondatok kivétel nélkül a Kiló nem százat jelent blog szerzőjének korábbi bejegyzéseiből származnak, változtatás nélkül. Ezek fényében érdemes figyelembevenni jelenlegi állításait is, tekintetbevéve, hogy jelenleg már átlag 5 percenként hal meg egy ember a COVID-19 vírusban, csak Magyarországon, minden egyes nap, a kórházakhoz pedig már hűtőkonténereket kellett letenni, hogy legyen hol tárolni a halottakat. Mert ez ugye csak egy enyhe influenza, amiben csak az hal meg, aki egyébként is meghalt volna, ahogy professzor dr. kiló nem százat jelent, hamarjában kinyilatkoztatta, ahogy most is kinyilatkoztatja világraszóló megállapításait, hatalmas tudásának és előrelátásának hála.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.01. 17:06:50

A betgszabadság akkor megoldás, ha az ember megkapja bérét betegsége idejére.

A magyar munkavállalók nagy része kamuszerződéssel dolgozik, bére egy részét zsebbe kapja, így ha betegszabadságra megy, jövedelme drasztikusan lecsökken.

GyMasa 2021.04.01. 17:20:40

@MAXVAL birсaman közíró:
Akkor nem kell elmenni kamuszerződéssel dolgozni..
Aztán, majd ha nem lesz senki, aki vállalja, akkor ki fog halni ez a foglalkoztatási forma.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.01. 17:24:43

@GyMasa:

Ez nem választás kérdése. A legtöbb esetben a semmi és a kamu között lehet választani.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.04.01. 18:52:33

@MAXVAL birсaman közíró: ma már jelentősen visszaszorult az ilyesmi. Tényleg. Nem a kormányt éltetem. :)

GyMasa 2021.04.01. 22:12:46

@MAXVAL birсaman közíró:
EZ, szerintem nem igaz.
Az AUDI/Daimler már 2019-ben is legalább brutto 1000 EUR-os teljesen bejelentett alapfizetést adott a legkevésbé megfizetett embereinek is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.01. 22:19:08

@GyMasa:

Persze, de ez nem általános. Gyakorlatilag csak állami szervek és nyugati multik nem trükköznek ezzel.

Wildhunt 2021.04.01. 23:04:20

@House of the rising Moon: AZ ugye megvan hogy az 5 percenként 1 az kB. napi 300, kb. évi 100000 lenne egy 10000000-ós országban? Érted már miért hazugság?

Soros Alpt. Koordinációs Iroda · http://soros.org 2021.04.02. 05:47:22

@matyas.kiraly:

Brendel elvtárs! Ön nem vette fel a munkát az éjszakai műszakban. Már megint gyerekpornót nézett, és elaludt közben? Azonnali magyarázatot várunk legkésőbb 08:00-ig!

Ha nem dolgozik lelkiismeretesen, rombolva az index.hu kriptoorbánista blogjait, a végén megint kétharmadja lesz a cigány Orbánnak jövőre!

Heti béréből levonunk, plusz ugrott bónusza, az ingyenjegy a szombati nekrofil-pedofil estre!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.04.02. 08:36:06

Nem értem, mi baja van Brendel elvtársnak a baráti Svédországgal és a valósággal. :)
Ha kommentjei érdemi tartalmát képes személyeskedés és mások sértegetése nélkül is közzé tenni, akkor kaphat szót újra. Persze spammelni és floodolni akkor is szigorúan tilos. Minden fórumon. Tőle pedig az is elvárás, hogy ragaszkodjon a tényekhez és ne saját elborult elméje képzeletében merengjen a dolgokról csak.

Van idekint egy valóság. Még okosnak sem kell lenni, hogy lássuk.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.04.02. 10:06:26

@House of the rising Moon: tökéletes mondatok. Magam sem mondhattam volna szebben.

Etniez 2021.04.02. 14:53:25

Én továbbra sem értem, hogy miért foglalkozunk Svédországgal.
Ők 13.000 halottnál tartanak, mi 21.000.
A különbség az, hogy a svéd eü sokkal felszereltebb és van dolgozó is elég. A svéd módszernek ez az alapja.
Ráadásul különösebben sikeresnek sem mondanám.
Magyarországon a svéd modell sokkal több halottal járna. A magyar eü összeomlott és észre sem vette senki.

Honnan lehet tudni? 95%-os halálozási arány a gépre tettek között például.
Itt Londonban az élő hullámban 60%, utána 40% voltcaz arány, csak hogy legyen mihez mérni.

A fentiek miatt is egyáltalán nem értek egyet az írással és a levont következetésekkel.

Wildhunt 2021.04.02. 15:54:12

@Etniez: adatok ex has... Attól még igaz, hogy a média hazudott a svéd katasztrófáról.

Etniez 2021.04.02. 17:41:53

@Wildhunt: Itt leszűkíted a lakosságarányos halottakra és láss csodát:

www.bbc.co.uk/news/world-51235105?fbclid=IwAR2wCvu6sqslteyzcarT7LVC41GlyO0OqLHGo7BPs8rdFzXywPhNGSttXVM

21 európai ország van előtte és 23 utána. Ha világban nézzük, akkor meg sokkal több van utána, mint előtte, de legyünk fair-ek, nézzük Európát.

A halálozási arányt nem találom, tudtam hogy el kellene mentenem, mert így most jogosan mondod, hogy hasra ütés, pedig nem.

BRAAJEN 2021.04.02. 19:34:25

@House of the rising Moon: talán téges ée a családodat kikerül a vírus...
de akiknek az egész család korházban feszik azok nem osztják az idióta véleményedet...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.04.02. 20:07:16

@Etniez: NEM IGAZ! Kevesebb az ágy a svédeknél, kevesebb az intenzív férőhely. És munkaerős sincs több.

Etniez 2021.04.02. 20:58:16

www.thelocal.se/20210112/more-covid-19-patients-in-swedens-hospitals-than-at-any-point-in-2020/

Én ezt találtam, de nem értem. A svédek nem kerülnek kórházba?

"There are currently 372 Covid-19 patients in Sweden's intensive care units, with around 20 percent available capacity nationwide, the National Board of Health and Welfare's head of crisis preparedness Johanna Sandwall said at Tuesday's press conference from Swedish authorities.

Sandwall said: “Outside intensive care, in other hospital departments, 2,460 Covid-19 patients are being cared for. So overall there are still more patients in the healthcare system than at any point during spring, so we have a severely overstretched situation in healthcare due to the pandemic.”"

Én nem értem, hogyan lehetséges ez, minden országban feltöltik a betegek a sürgősségit, Svédországban pedig nem.

Eszerint egy év alatt összesen 4000 ember szorult intenzív osztályra, eddig több mint 800.000 igazolt fertőzöttből.

Viszonyítás képen ma Magyarországon 12000 ember van kórházban.
Kicsiny falumból is 2 nap alatt 3 ember halt meg, két ötvenes férfi és egy harmincas nő.

www.statista.com/statistics/1107889/coronavirus-patients-in-intensive-care-in-sweden-2020-by-gender/

Én nekem van egy olyan érzésem, hogy a svédek nem mondanak igazat. Vagy genetikailag felsőbbrendűbbek, mint mi többi európai.

Wildhunt 2021.04.02. 21:32:00

@Etniez: vagy mi nem mondunk igazat.

Etniez 2021.04.02. 23:09:19

@Wildhunt: UK-ban a saját szememmel láttam.

alöksz róz 2021.04.03. 00:33:48

@Etniez: messziről jött ember azt mond, amit akar :-)

volt már olyan kommentelő, aki gépészmérnöknek hazudta magát, aztán kiderült róla, hogy nem látott még műszaki rajzot... milyen szintű egészségügyi dolgozó tud leírni egy ekkora faszságot: "Szóval az egy tévképzet, hogy rá lehet gyúrni a covidra némi vitamin szedegetéssel, mert pont az a baj, hogy nem veszi észre az immunrendszer az elején a bajt, utána meg túlreagálja, nem elképzelhetetlen, hogy a vitaminnal agyontömött ember immunrendszere még jobban túlreagálja."
és aszongya mta :D

Wildhunt 2021.04.03. 00:37:58

@Etniez: Hogy mi van Magyarországon?

Wildhunt 2021.04.03. 00:43:26

@alöksz róz: Egészségügyi dolgozónak fejlettnyugaton adott szintig nem kell egészségügyi végzettség. Az idősotthoni/pszichiátriai felügyelő is egészségügyi dolgozónak minősül, ráadásul pár év mulva ha bevált gyakorlattal kiemelik áplóvá (internal training - a kolléga is azon van fenti kommentje alapján). A fejlettnyugaton ugyanis akkora hiány van egészségügyi dolgozóból, hogy aki kicsit is alkalmas a munkára azt felveszik, még ha épp csak makogja is az ottani (angol, német, stb.) nyelvet.

Wildhunt 2021.04.03. 00:44:24

@alöksz róz: Lemaradt: mert ugye a zorbány ott is tönkretette az egészségügyet.

blöff 2021.04.03. 05:35:51

@Etniez: és ezzel mit szeretnél bizonytani? Mert a statisztkai adatok alapján a svédek bőven benne vannak az átlagban, nem kirívóak semmiben, sőt.
Ez ugye onnan nézve kirívó viszont, hogy mindezt úgy érték el, hogy gyakorlatilag nem korlátoztak, nem volt karanténos bohóckodás és zárás.
Azt ugye senki sem várhatta, h nem lesz zárás és nem lesz megbetegedés sem, mert az a csoda kategória.
De az, h Európában pont középen vannak és ők adják a totál átlagot úgy, h eközben nem volt záráshiszti, na ez durva eredmény.
Amikor a valóság szembejön, csak nem merjük bevallani, h rossz stratégiát követtünk a hiedelmeink miatt. Azt hittük, h ha kollektíven vezeklünk és lemondunk az életünk kb. 20 %-ról, akkor az segít. Nem segít. Vagy lemondunk az életünk nagyobb százalékáról és egy durva karanténnal tényleg megelőzünk, vagy nem bohóckodunk mert az már mindegy.

Etniez 2021.04.03. 07:19:45

@blöff: ott is vannak korlátozások, csak másmilyenek.

A számaik érdekesek a fertőzöttek/kórházba kerültek alapján.

Ha lesz egy kis felesleges időm, megnézem még néhány európai országét, mert nekem ez nagyon fura.
Pl Magyarországon is nagyságrendekkel többen kerültek kórházba, mint ha Svédország egy másik bolygó lenne.

Etniez 2021.04.03. 07:22:31

@Etniez: a magyar számokat részben megtudom erősíteni, kis falumból is meghaltak páran, sokan a kórházat is megjárták. Rokonság dettó. Pedig a covid mindenhol covid, nincs svéd verzió.

Etniez 2021.04.03. 08:08:47

@Wildhunt: naa, legalább ebbenca kérdésben ne nyaljátok már Orbán seggét könyörgöm.

Mit tett Orbán az elmúlt 11 évben?
Az orvosok bérét rendezte 10 év után, az ápolokét most sem sikerült. A hatalmas emelés után keresnek 250 nettót, 3 műszakban. Járvány közepén csökkentette az ápolok számát 5000-el.
10-15 beteg jut egy ápolóra a hírek szerint. Itt, a haldokló nyugaton 1:1 vagy 1:2 az arány, ezért sem kételkedem a gépre rakottak halálozási arányában.

Focira volt pénz, remek befektetés, most kaptak ki az akadémiai srácok az eb-n nulla ponttal estek ki 3 meccs után.

Etniez 2021.04.03. 10:29:30

@Etniez: otthon többet keres az, aki a hamburgered csinálja, mint aki ellát a kórházban.

Itt az UK-ban ez nem így van, 2-3x többet keresünk.

Ja, és az UK-ban láttam a saját szememmel, hogy megteltek a kórházak..

Otthon minden ismerősöm küldi az infókat, emberek halnak meg vagy kerülnek kórházba a covid miatt mostanság az ismeretségi körömben.
A svédek nem. Érdekes.

kamugyar 2021.04.03. 11:33:31

Nem is értem mi ez az értetlenkedés, hogy itthon magas a jelentett halálozás. Egyrészt a magyarok világelsők közt vannak egészségtelenségben (bocsi hogy T/1ben írom én a kisebbséghez tartozom: a makkegészségesekhez).30%-ra tenném nagyjából az gészségesek számát hazánkban. Így elég rossz alapokkal indulunk.
Ezekre jön még az, hogy már egy éve a többséget stresszben és otthon tartják többnyire, amivel még az eddigieknél is kevesebb d-vitamint tudtak felhalmozni, így tél végére egy átlagosnál is jóval lepukkantabb szervezettel kellett nekimenni a szokásos vírusos bakteriális fertőzéses időszaknak.
És a harmadik pont az pedig az, hogy példátlan módon tömeges oltásokat alkalmaznak a legbetegebb leggyengébb populáción egy járványos időszak kellős közepén!
És a negyedik pont az maga az ellátórendszer működése, ami megváltozott már egy éve. Az a sok covidtól független beteg ember akik kórházba kerülnek nem covidos betegséggel egy teszt alapján vannak elhelyezve a betegségüknek megfelelő osztályra, vagy ha pozitív tesztet produkál akkor automatikusan a covid osztályra. Innentől kezdve nem a betegségének megfelelő szakorvosi ellátásban részesül és nem is az az szakorvos kezeli
akinek kellene! Rosszabb esetben még a covid protokollnak megfelelő kezelésben is részesül. És ugyancsak megjegyezném, hogy attól hogy valaki tesztje pozitív még nem biztos, hogy megbetegítette a vírus, vagy épp zajló fertőzése van. Lehet már hetek óta túl van rajta és más betegséggel küzd. Az eredmény természetesen, az, hogy félrekezelik. A rossz még ebben a teszt alapján szelektálásban, hogy még ha a covid enyhe lefolyású is lenne vagy már lezajlott, akkor is kap a covid osztályon egy extra dózist a vírusból.
Tudomásom van olyan esetről covid osztályról, hogy pszichiátriás doktor van a covid osztályra rendelve dolgozni! Férőhelyek vannak itthon, csak személyzet nincs. A fenti okok miatt pedig szó szerint mi "gyártjuk" a betegeket akik kritikus állapotba kerülnek majd a rendszer miatt, holott még ha teszt pozitív is másik osztályon szakszerű ellátás esetén megmentenék és/vagy nem rontanák le az állapotát a félrekezeléssel.
Van még egy utolsó nem elhanyagolható tényező, ami az általános kezelések és szűrések elmaradása. Sok ember állapota ezért romlik és kerül majd kritikus állapotba.
Az immunszupresszív gyógyszerekről már említést sem teszek ami a protokoll része. Az itthoni kórházak amúgy is maguk a fertők. Na most még rátettünk egy lapáttal, hogy az immunrendszerük akik coviddal bekerüljenek még gyengébbek legyenek.
A bent kapott étel tápanyag tartalmáról ezek után szeretne még valaki beszélni? :D

Wildhunt 2021.04.03. 12:25:32

@Etniez: vagyis UK-Ben nincs munkaerőhiány az egészségügyben? Nincs szükség munkaerőimportra hogy ne omoljon össze? Aminek az oka csakis az lehet hogy túl keveset fizet?

Etniez 2021.04.03. 12:48:44

@Wildhunt: Nincs, mert folyamatos az import, Magyarországról is.

Ha kicsivel több pénzt adnának az ápoloknak, nem jönnének.
De ők nem fontosak, csak a foci.
A foci annyira fontos, hogy őket előbb oltják, mint anyádat.

Wildhunt 2021.04.03. 13:03:13

@Etniez: ha meg az angolok többet fizetnének nem kellene import?

Wildhunt 2021.04.03. 13:48:42

@Etniez: anyádat a Gyurcsány oltogatja, te meg tapsolsz neki.

Etniez 2021.04.03. 15:34:18

@Wildhunt: Biztos nem, az én családom már oltva van. Pfizer, AZ és Sputnik.

Etniez 2021.04.03. 15:39:21

@Wildhunt: De kéne, mert ez alapból egy nem népszerű munka. Fizikailag és mentálisan nehéz.
Egyébként én nem panaszkodom, idén megyek harmadjára Maldívra. Szóval annyira azért nem rossz.
Sok magyarral beszéltem, ők igazából maradtak volna, csak nem bírtak megélni.
Ha kapnának kb 350-400 nettó, nem tudná elszívni őket nyugat. És ez csak akarat kérdése, mivel pénz szemmel láthatóan van. Otthon nem orvos hiány van, hanem ápolói.
De amíg te leszarod, addig Orbán is lefogja. De amikor majd családtagod kerül be, más lesz a véleményed. Ez ilyen. Csak akkor már hiába dugdosod a borítékot az orvos zsebébe, nem ő lesz a beteggel 0-24.

And37 2021.04.03. 19:51:31

@BRAAJEN: Ezt a kommentet elsőre én is benéztem, utolsó bekezdés első sora kicsit más megvilágításba helyezi...

Baluci 2021.04.04. 01:26:57

Vajon a két hete álmában összeszurkált szerencsétlen asszonyt és COVID-halottnak nyilvánították?... Lenne tippem, de le sem merem írni...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.04. 12:34:43

@Etniez: "Én továbbra sem értem, hogy miért foglalkozunk Svédországgal.
Ők 13.000 halottnál tartanak, mi 21.000."

Ők tudják kezelni a járványt, mert van felelős kormányuk, nekünk nincs. Ugyanakkor ők zárás nélkül élnek, nálunk szinte teljes zárás van. És emellett világbajnok halálozás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2021.04.04. 12:37:03

@kamugyar: "a magyarok világelsők közt vannak egészségtelenségben"

Igen, 11 éve a helyzet változatlan, pártunk és kormányunk örül a helyzetnek.

Piffu 2021.04.04. 15:15:21

@GyMasa: Jönnek az agyhalott covidtrollok, covidszektások és lefizetett vagy önkéntes vakcinadílerek.

Piffu 2021.04.04. 15:17:45

@House of the rising Moon:

És ismét itt a szokásos, soknickes, egyhozzászólásos vakcinadíler. Talán maga Boldogkői Zsolt vagy az a Matttyi? Vagy a kettő ugyanaz? :)

ADATOK
House of the rising Moon
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2021.04.01. óta tag.
House of the rising Moon ezekben a blogokban publikált: Admin Tag

Piffu 2021.04.04. 15:22:01

@Wildhunt: Ez ugyanaz a troll, aki az előző covidos cikkre is hét-nyolc különböző nicken "reagált". Másra nem válaszok kb. tehát nyilvánvalóan a blogger léphetett a tyúkszemére és lenne rá egy fogadásom, hogy BZS lesz az.

ADATOK
House of the rising Moon
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2021.04.01. óta tag.
House of the rising Moon ezekben a blogokban publikált: Admin Tag

Piffu 2021.04.04. 15:29:45

@Etniez:

A covidosztály betegtologatójának szakmai véleménye :)

kontra

"Teljesen megalapozatlan nyilvános hisztéria folyik, amelyet a média és a politikusok irányítanak, ez felháborító, ez a legnagyobb átverés, amit valaha is elkövettek a gyanútlan nyilvánosság előtt."

Egy vezető kanadai patológus szerint az egész világon becsapták a gyanútlan embereket.

Dr Roger Hodkinson észrevételeit a Közösségi és Közszolgáltatási Bizottság részvételével folytatott megbeszélés során tette, és a videót később felrakták a YouTube-ra.

mediaforras.com/egy-kanadai-patologus-allitja-az-egesz-vilagon-becsaptak-a-gyanutlan-embereket-309

"A maradj otthon és ments életeket szlogen egy színtiszta hazugság.
Töröljék el a következő törvényellenes, nem tudományos és nem egészségügyi intézkedéseket: lezárás, kötelező arcmaszkok egészséges alanyok számára, egy vagy két méteres társadalmi távolságtartás.
A lezárás nemcsak sok embert megölt, hanem a testi és lelki egészséget, a gazdaságot, az oktatást és az élet egyéb aspektusait is tönkretette.
A vírus (a koronavírus) természetes viselkedését nem befolyásolják a társadalmi intézkedések (bezárás, arcmaszkok, éttermek bezárása, kijárási tilalom).
Mikor az állam mindent jobban tud és megsérti az emberi jogokat, akkor veszélyes úton haladunk.
Zárják ki azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik kapcsolatban állnak vagy haszonélvezőik a gyógyszercégeknek.
Állítsák le az oltási kampányokat, és utasítsák el az ál-egészségügyi útlevél átverést, amely valójában politikai-kereskedelmi projekt."

www.globalresearch.ca/international-alert-message-about-covid-19-united-health-professionals/5737680

" A skóciai közegészségügyi információszabadság iránti megkeresésből kiderült, hogy huszonnyolc napon belül 2207 ember halt meg, miután februárban Pfizer / BioNTech mRNS vakcinát vagy Oxford / AstraZeneca vírusvektor oltást kapott."
dailyexpose.co.uk/2021/03/30/f-o-i-request-shows-2207-died-within-28-days-of-having-the-covid-vaccine-in-scotland-during-february/

Piffu 2021.04.04. 15:31:42

@alöksz róz:

Milyen szintű? Beteghordó és ebédosztó 5 hónapig egy angliai covid-osztályon. Állítólag XD

Piffu 2021.04.04. 15:32:44

@Wildhunt:

Az urológiai klinika takarítónénije is egészségügyi dolgozónak számít.

Piffu 2021.04.04. 15:34:54

@Etniez:

Miért kerültek nálunk sokan kórházba, mentővel? Egy bátor mentősünk elmondja: (kb. 5-15 perc)

www.youtube.com/watch?v=KyQkBarFs8s

Wildhunt 2021.04.04. 15:42:59

@Etniez: vagyis az angolok alkalmatlanok rá, egy random magyar meg nem?

Piffu 2021.04.04. 15:49:21

@Etniez:

"Otthon minden ismerősöm küldi az infókat, emberek halnak meg vagy kerülnek kórházba a covid miatt mostanság az ismeretségi körömben.
A svédek nem. Érdekes."

Semmi érdekes. Nálunk a legtöbb az oltottak száma. Nálunk a legmagasabb a covid-halálozások száma. Nálunk mindenki covidhalott lesz, aki akár csak egyszer is covidpozitív tesztet kapott és bármiben is meghalt. Nálunk nem jegyzik az oltáskárosultak vagy oltási halálozások számát (mondta G. Gergely). Nálunk az oltás miatti halálozások is covid-halálozásnak számítanak, az oltáskárosultak is belekerülnek a covidhalál-statisztikákba. Kb. ennyi így hirtelen.

"Müller Cecília: Magyarországon mindenki, aki elhalálozik és pozitívnak bizonyult valamikor is koronavírus tesztre, azt hozzászámítjuk a halálesetek közé."

https://www.facebook.com/atv.hu/videos/müller-cecília-megmondta-kit-számolnak-a-koronavírus-halottai-közé/373091350404117/

""A súlyos, szövődményes, halálos megbetegedést már az első vakcina beadása is elősegíti - és ebben áll ennek a stratégiának a módosítási elve is." Müller Ceci

www.facebook.com/VagoIstvan/videos/vb.1199378876/10222594278464546/?type=2&theater

" "Mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy megfertőződjenek"
www.youtube.com/watch?v=ZmIX2fQykKY

Piffu 2021.04.04. 15:51:47

@Etniez: Okos családod van XD

Etniez 2021.04.04. 19:03:39

@Piffu: Egy ideig gondolkoztam, hogy válaszoljak-e, de te nem az a szint vagy.

Etniez 2021.04.04. 19:10:59

@A kiló nem százat jelent.: ápoló vagyok mentális osztályon. Első hullámnál mindenkit átvezényeltek a medical side-ra, utána felhúztak 3 covid osztályt a kórházba. Ott már nem dolgoztam, csak ismerősök és barátok. Néha benéztem.

Főnököm szerint jól dolgozom, ezért 3 éves iskolába küldött, végén band 5 nurse leszek, ők vezetik a műszakokat.

Vagy csak ételt osztok, ahogy cicmic megjegyezte. Mindentudás egyetemét interneten elvégezte covid témakörben, adok a véleményére :D

Etniez 2021.04.04. 19:31:12

@Piffu: Erre az ostobaságra azért meg írnék valamit:

Az időseket kezdték el oltani, ott szinte 100%-os az oltottság. 2200 ember meghalt ezek közül, az a természetes folyamatok része. Benne is van a levélben, hogy any reason.

Kettő. A cikk utal arra, hogy kamuk a covid számok (a 28 napos csúsztatással), ezzel szemben:

www.bbc.co.uk/news/uk-51768274

Itt az oldal alján van egy grafikon, ami megmutatja, hogy mennyivel több ember halt meg, mint szokott. És ugyanez van tavalyra is nézve, amikor még az oltás nem is létezett.

Szóval kedves Piffu, személyeskedni tudsz, ennyiben ki is merül a nagy tudásod. Ciccmen, tanulhatnál már egy kis kultúrát, vagy megint kereshetsz új nicket.

Wildhunt 2021.04.04. 21:50:19

@Etniez: az ápoló úgy orvos, ahogy az autószerelő gépészmérnök.

Piffu 2021.04.04. 22:14:20

@Etniez:

"Egy ideig gondolkoztam"

XD Na ne túlozz! XD

Piffu 2021.04.04. 22:30:06

@Etniez:

Az időseket kezdték el oltani, ott szinte 100%-os az oltottság. 2200 ember meghalt ezek közül, az a természetes folyamatok része. Benne is van a levélben, hogy any reason.

Aham, hát persze. A természetes folyamatok része, hogy meghalnak az oltott emberek az oltás után hamarosan. Itt olvasgathatod a "természetes folyamatokat":

orvosokatisztanlatasert.hu/oltasaldozatok-hirei-2-resz-frissitve-04-04/

A tudásom láthatóan sokkal alaposabb, mint a tied, igaz, nem betegtologatókkal és ételosztókkal dumcsizok az eseményekről, hanem orvosokkal.
A személyeskedést te kezdted, ahogy előadtad, hogy te vagy a nagy covidszakértő, mert 5 hónapot dolgoztál állítólag egy covid-osztályon. Csak azt felejtetted el kiemelni, hogy nem orvosként, hanem segédszemélyzetként, eggyel feljebb a ranglétrán, mint az osztályos takarítónő. Legközelebb majd tőle kérünk covid-szakértést.

Hogy számodra mit jelenthet ez a Ciccmen, ezt nem tudom, de annyira nem is érdekel. Kultúrát meg nem egy itthon életképtelen, Angliába kitántorgott betegtologatótól szeretnék tanulni, mert az olyan lenne, mintha Győzikétől tanulna Latinovits színészetet XD

Miért kellene nekem új nicket keresnem? És neked valami macskafétised van, vagy mit ciccegsz? Bolond lyukból bolond szél fúj, ezt látom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.05. 05:50:50

@andras_2:

Már megint nem sikerült az esti pedószex, kismajom, s itt éled ki bánatod?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.04.07. 08:41:41

@Etniez: Ok, köszi. Sok ismerősöm dolgozik orvosként és szakápolóként itthon és külföldön.
Van, aki eltúlozza a problémát, van, aki reálisan áll hozzá. Habitus kérdése.

sztrelec 2021.06.02. 14:10:44

@Etniez: Tán nem felsôbbrendûek - ám a dohányzás, piálás mértéke/mértéktelensége nem népbetegség Svédországban. Ja és minden kórház minden wc-jében van papír - mindig. Aprónak tûnô dolgok de összességében ütôsek.
süti beállítások módosítása