Mint cseppben a tenger: olyan a 13 ember értelmetlen halálát követelő piszlicsáré incidens az egész orosz-ukrán konfliktusban. Minden benne van. Egész hatalmas Ukrajna története egy kicsit olyan, mint a kicsiny Kígyó-szigeté.
A Kígyó-szigeti ukrán katonák nem hősök voltak, sőt bizonyos értelemben inkább egyfajta "megszállók"...
A terület hovatartozása ugyanis vitatott volt Románia és Ukrajna között.
A Hágai Nemzetközi Bíróság pár év pereskedés után 2009-ben Romániához tartozónak minősítette. Az Index, 2009-es beszámolója, Romániáé a Kígyó-sziget, hogy ne legyen olyan egyszerű így fejeződik be: "A Hágai Nemzetközi Bíróság keddi döntésétől függetlenül a Kígyó-szigetként ismert szárazföld továbbra is Ukrajna fennhatósága alá tartozik." Nem tudták eldönteni Hágában, hogy a kicsi szárazulat sziget-e vagy csak egy tengerből kiemelkedő szikla, de "menetközben" Ukrajna "benépesítette" a szigetet.
Tudom nem nagy ügy, de bárkinek lehetnek a térségben területi követelései ezek szerint. Az oroszoknak nem. És nem akartam ezzel kezdeni, de Magyarországnak sem.
A román partok mellett, a Duna-deltánál elhelyezkedő kis földdarabka kalandos történelme földrajzi elhelyezkedésébe volt kódolva, amíg a Fekete-tenger partjain két nagyhatalom is osztozott: a Török Birodalom és az Orosz Birodalom, ők három háborút is vívtak egymással a 18-19. században. Régi daliás idők, mondanák az oroszok. A minap lezajlott költői túlzással Kígyó-szigeti csataként már Wikipedia cikket(!) is kapó,18 és 22 óra között lezajló esemény igen rövidre sikerült: a szikla felé tartó orosz hadihajó felszólította az ukrán katonákat a megadásra, azok egy jóképességű Facebook-kommentelő módján úgy válaszoltak, hogy "B..szódjatok meg", mire a hadihajó parancsnoka kiadta a tűzparancsot. Többet erről nem is lenne érdemes tudni.
A történet ennyi. Lenne, ha nem livestreamel-i ki az egyik jóképességű ukrán katona az internetre. Ezzel a történelemkönyvekbe nem lehet bekerülni, legfeljebb a ruszofób Wikipédiába. De leginkább a Darwin-díj díjátadójára: ahova senki sem látogat el személyesen...
Mind a 13 ukrán határőr meghalt. (Az orosz verzióban még ejtettek nyolcvanvalahány túszt is, de én azt nem hiszem el.)
Az ukrán katonák oroszul azt válaszolták:
'Русский военный корабль, иди на хуй'– Ismétlem, tegyék le a fegyvereket, és adják meg magukat, különben tüzet nyitunk. Vették? – hangzik az orosz hadihajó üzenete.– Megmondjam nekik, hogy kapják be? – kérdezi az egyik határőr a parancsnokukat.– Feltétlenül – erősíti meg a komoly 13 fős helyőrségecske parancsnoka. A határőr ezután visszafordul a mikrofonhoz, felcsavarja a hangerőt, és közli az oroszokkal, hogy bekaphatják.Adás vége. Ennyi.Már nem is 15 perc, hanem csak 48 másodperc hírnév helyett talán jobb lett volna racionálisan átgondolni az erőviszonyokat és okosan megadnia magát a parancsnoknak, megelőzni beosztottjai és saját maga értelmetlen vérontást. Ezért a teljesen kopár szikladarabért értelmes ember nem adja az életét.
(Őszintén: azért az államért sem, aminek a parlamenti képviselőinek zöme már valószínű elmenekült az országból, ami miatt még a parlamenti ülést sem tudták összehívni... De nem vagyunk egyformák, tudom. 10 millió ember menekült el a Szovjetunió összeomlása óta az egykor 50 milliós Ukrajnából.)
A szigetecske teljes infrastruktúráját pillanatok alatt leradírozták az oroszok egyetlen cirkálóval és járőrhajóval. Ja, hát van, amihez az oroszok tényleg értenek.
"Az áldozatokat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is méltatta a bátorságuk miatt, és elmondta, hogy posztumusz kitüntetésben részesíti majd őket." Abban. De jó nekik. "Nem vak ez a ló, hanem bátor" – mondaná talán az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, ha nem lettek volna soron már a látássérültek is a hazai, ukrajnaihoz képest hálistennek csak ostoba szájkaratében testet öltő inzultusversenyben.
Erről az ukrán elnökről annyit kell tudni, hogy egy humorista. (Putyinról meg annyit, hogy nem. És nem is az a típus, aki humorizál vagy szereti a humort. Az Ukrajnát jelenleg meghatározó politikai erőkről meg főleg azt, hogy jelentős részben fasiszták, nácik, szélsőségesek. De ez mint oly sok minden jótékony homályba vész.) Hogy meddig lesz még elnök, arra nagy tétekben nem fogadnék.
Mások halálán nem lehet élcelődni.
A történet inkább tragikomikus, mint romantikusan hősies. Én a háborúban vagy az erőszakban amúgy sem látok semmi romantikusat. Az oroszok professzionalizmusát, Putyin geopolitikai érzékét pedig nem tartom most illőnek dícsérni. Biztos vannak erre megfelelőbb hírportálok, én viszont nem kapok Moszkvából utalásokat. A tragikomédia sajnos fokozható.
A szigetecskére valószínűleg éppen a román-ukrán határvita miatt küldött ukrán helyőrség nem most semmisült meg először...
2008-ban ellenség se kellett és 12 ukrán katona halt meg
Ugyanitt. Amikor a helikopterük nekiütközött a Kígyó-sziklának. Akkor azért volt egy túlélő. Látható, hogy a tizenhármas szám akkor sem hozott szerencsét az ukránoknak. A helyőrség létszámát azóta is kitartóan fenntartották. 2007-ben egy 30 fős falut is alapítottak, amit Bile-nek neveztek el, hogy a sziget lakott státusát bizonyítsák. Láthatóan akkoriban sem volt jobb dolguk, csak nehogy a románok kaparintsák meg a kis földdarabot az akkor a két ország között a hágai bíróságon folyó küzdelemben.
Van ebben valami fanyar humorú szatírába kívánkozó. Egy biztos, ha rendeződik Ukrajna sorsa, én nem ajánlom senkinek, hogy ebbe az unalmas porfészekbe menjen határőrködni, nem egy életbiztosítás. A látszat csal. Pletykák szerint talán valahol lehet szénhidrogén a shelf alatt, de hogy pont itt kell-e fúrni azt nem tudja senki.
Abban, hogy léyegében évtizedenként értelmetlenül meghal a teljes helyőrség benne egész Ukrajna működésképtelensége. Hogy meghibásodás miatt vagy saját hülyeségből teljesen mindegy.
Mondják még a nagy nemzeti tragédiákkal nem lehet viccelni.
De ez még a romantikus 19. században sem volt így. Nem kisebb magyar szerző, mint Arany János jegyez egy művet Nagyidai cigányok címen, ami 1849-et helyezi szatirikus megvilágításba és igen, akkoriban még cigányozni is mást jelentett. Viszont őseink ha nem is voltak annyira cinikusak, nem voltak mind modoros, karótnyelt képmutatók sem. Nem rakták ki mind a Facebook-profilképük helyére kényszeresen igazodva az ukrán zászlót, mint korunk social média hópihéi. Elnézést naív jószándékú széplelkei.
Nem akarom rontani senki örömét, ha hősöket szeretne belelátni az egyetlen szikla miatt értelmetlenül az életüket áldozó 13 szerencsétlen sorsú fiatalemberbe. Lehet egészen a lövések eldördüléséig azt hitték, hogy a Facebook-on vannak és jól megtrollkodták az oroszokat.
Talán nem is lenne rossz, ha ez a kép tanulságul beégne a fejünkbe, túlságosan is egy virtuális világban érezzük magunkat, ahol azt hisszük bármit teszünk és mondunk biztonságban vagyunk nem lesz következménye. De próbáld meg csak ugyanezt a viselkedést bármely falusi kocsmában. Igazság szerint Ukrajna külpolitikája pontosan ilyen felelőtlen. Vagy azt hitték, hogy bármit megtehetnek, vagy azt, hogy elég erősek vagy vannak erős barátaik. Most csodálkozik rá a komikus-elnök, hogy egyik sem igaz: egyedül maradt, hogy valójában nem segít nekik senki. A CIA a bolondját járatta velük. Senki nem áldozná fel az életét mások hülyesége miatt.
Az orosz medve nem játék. Ha a fele igaz, amit Putyinról mondunk és gondolunk, akkor különösen aszerint kellett volna kezelni őt és az eseményeket. Hogy lehetett Ukrajna és az egész világ ennyire ostoba?
Az orosz agressziót mindenki elítéli, ahogy jóérzésű ember a sokkal számosabb amerikai akciókat is világszerte. Egész sok exit pont volt a háború elkerüléséig a 2014 óta folyó konfliktusban. Tudjuk, már tavaly nyáron is várta a háborút az ukrán elnök, mint bukott diák a felelés végét. De miért? Mit hitt? Hogy majd fegyvert nyom a civilek kezébe és ellenállnak egy profi hadseregnek?
Vagy más hasonlattal: Ukrajna felköpött és aláállt nagy bölcsen.
De akkor álljon itt a másik fél, a másik szláv virtus, Putyin bírálata is.
Ha tényleg Ukrajna pacifikálása a célja, ha tényleg megnyerni szeretné magának, hogy ne forduljon nyugat felé és szembe Oroszországgal, akkor tiszteletteljesen kérem Vlagyimir Vlagyimirovicsot, hogy arra tényleg legjobb módszernek pont egy sor agresszív lépést és egy véres háború megindítását tartotta?
Csak mert könnyebb mézes madzaggal becsalogatni valakit, mint bottal ütögetve. Nem annyira értem ezt. Ráadásul Putyin már tudta pacifikálni egy esküdt ellenségét Csecsenföldön, a maga módján és szintén háborús konfliktus után. A fejlett Európában háborús bűnösként börtönbe zárták volna ugyan, de Putyin okosan számolt a következményekkel. Kelet egész más világ.
Ne tűnjek elégedetlennek, mind Kijev, mind Moszkva gyönyörű városok, Putyin Szentpétervára pedig talán a legszebb Európában. Kiváló a borscs. És ugyanúgy nem tudom róla, hogy ukrán vagy orosz, mint sok minden másról se.
Bocs, most más nem jut eszembe.
Ezek után lehet nem érdekel senkit a sziget történelme
Hogy jutottunk idáig és miért pont itt? A történelem abszurditások sorozata.
Az ókortól folyamatosan minden jelentős történész megemlíti a sziget létezését, eredetmondákat mesélnek róla. Akhilleusz-szigetnek is nevezték, sőt idősebb Plinius szerint a görög hős sírja is itt volt található. Szóval az ókorban a hely valóságos híresség volt. S a kor divatjának megfelelően akkoriban Akhilleusz és Patroklosz jelent meg látomásként az embereknek a környéken, nem Szűz Mária vagy más szent. A mai kor embere nem tudja értékelni, hogy a kísértetek vagy jelenések jó időérzékkel mindig a megfelelő korban jelennek meg.
Manapság meg csak orosz hadihajók a Kígyó-szigetnél. Színesbőrű Akhilleuszokkal együtt a Netflixen.
Egyébként 1823-ban még talált itt romokat egy orosz hajóskapitány, amit Akhilleusznak emelt templomnak véltek, és persze, amiből semmi sem maradt, mert épült rá egy világítótorony, aminek nagyobb gyakorlati hasznát látta a kor embere, amely még hosszú hőskölteményeket hagyott maga után és nemcsak TikTok-videókat.
O tempore, o mores!
Az 1788-as orosz-török háborúban is volt egy Kígyó-szigeti csata, de mivel a törökök akkor az akkor náluk dívó multikulturalizmus és nyitottság jegyében görög nevére nevezték át a szigetet, a csatát Fidoniszi csataként ismeri a hadtörténet. Rengeteg hadihajó csapott össze a három napon át tartó tengeri ütközetben. Akkoriban még megadták a módját a dolgoknak. Ami szintén orosz győzelemmel zárult akárcsak a háború: Törökország nem volt képes visszaszerezni elvesztett területeit. A párhuzamosan folyó osztrák-török háborút szintén elvesztették. Bizony ezek mindegyike komoly nagyhatalom volt akkoriban. Sőt Oroszország ekkor vívta a szintén még épp nagyhatalomként fungáló svédekkel is a háborúját. Ez utóbbi döntetlenként zárult amúgy
A 19. században folyik még két orosz-török háború, a szigetet az oroszok birtokolták 1856-ig, azonban a harmadik háborúban, 1877-ben Törökország Észak-Dobrudzsával együtt odaajándékozza Romániának az oroszok által elfoglalt Dél-Besszarábiáért cserébe. Az I. világháborúban a románok szokásosan jó ütemérzékkel immár orosz szövetségben egy orosz katonai rádióállomásnak engedik át a szigetet, kb. annyi fér el rajta kényelmesen a világítótorony mellett. A törökök azonban mindkettőt lerombolták.
Noha a Fekete-tenger körül ők emelték a száz világítótornyot, a korabeli nemzetközi közbeszerzéseket egyébként egy francia mérnök nyerte meg, aki Michel pasa néven lett a térségben ismert és mondanom sem kell remekül meggazdagodott ezen bizniszen, ahogy közbeszerzéseken már csak az özönvíz óta szokás. Az elhaladó hajóktól beszedett díjak 73%-os profitot és 3.6 millió frank bevételt eredményeztek, üzlettársa megépítette a török állammal megosztott haszonból a Jaffa-Jeruzsálem vasútvonalat, Michel pasa pedig egy egész üdülővárost emelt belőle 20 villával, kaszinóval, hotelekkel ésatöbbi a francia riviérán.
Most meg annyit tudunk a törökökről mondani, hogy "Erdogan rossz". Ahogy a kommentek lerövidültek a neten, úgy a gondolkodásunk is egyre laposabb lett.
A Versailles-i békeszerződés megerősítette a sziget Romániához tartozását. Annak rendje s módja szerint a világítótornyot is újraépítették. Hát igen, Románia sikeres volt ekkoriban. Főleg a békeszerződésekben. Hiába veszített háborút: azt ugyanis mi nyertük meg, Romániát akkor meg is szálltuk. Csak hát...
Élni tudni kell
A II. világháború után a párizsi békeszerződésben elfelejtik rendezni a szikladarab hovatartozását.
1948-ig román kézen van. Ekkor azonban a szovjetek úgy gondolják, hogy ezt már újratárgyalják a románokkal, mert pont jónak tűnt nekik radarállomásnak. Úgy is lett mondanom se kell. Az ajánlat visszautasíthatatlan volt.
1967-től más szelek fújnak és a megváltoztathatlannak hitt határviták ismét előkerülnek, Ceaușescu, aki ekkor még ünnepelt népi hős a magyarok körében, sőt nyugaton is, nem fogadja el a szovjet ajánlatot a kontinentális shelf újrafelosztását illetően: 4000 négyzetkilométert kaptak volna 6000-ből. Bár Magyarország sosem vitathatta egyetlen falu vagy parcella hovatartozását sem a szent és megváltoztathatatlan európai határok miatt, Románia a Szovjetunió összeomlása után sem adja fel.
Újra s újra nekifut. Kihasználva, hogy egyik békeegyezményben sem említik a szigetet, jogot formál a területre.
Én érzek ebben némi rafináltságot és a magyar részről alapvető tájékozatlanságot. Mintha indokolatlanul félnénk még a gondolattól is, pedig tárgyalni láthatóan mindenről lehet. Annak ellenére, hogy Románia még Ukrajnával is megállapodik a határok sérthetetlenségéről 1997-ben, a tengeri határok kérdését viszont nyitva hagyják, úgymond bármely fél fordulhatott a Hágai Nemzetközi Bírósághoz. És lőn. Érdekes módon ez az epizód hanyag módon mintha ki lenne satírozva a Wikipediából, de ne legyünk előítéletesek.
A sziget román, annak ellenére, hogy ukránok fennhatósága alatt maradt.
2003-ban Iliescu román elnök és Putyin orosz elnök (no igen akkor is, előtte is, azóta is ő Oroszország első embere hogy-hogynem) megállapodnak, hogy Ukrajna, Moldova és Románia nem vitatják a kialakult posztszovjet határokat. Putyin ezt a Szovjetunió örököseként fellépő Oroszország felelősségét hangsúlyozva garantálja akkor. Nincs nekem ezzel semmi bajom. A szerződések arra valók, mint a törvények, valaki megszegje őket. Mint az ukrán-orosz konfliktust egy időre lejegelő minszki egyezményt: főleg Ukrajna és persze azért Oroszország is.
Románia naná, hogy elkezdi vitatni azokat a határokat, mégpedig már 2004-ben. Megint nem mondom, hogy mit szabad a Jupiternek és mit nem a kisökörnek...
A nemzetközi jog egészen faramuci helyzetet vázol fel számunkra. Valóságos arculcsapás szerintem, hogy Hága nem tekinti igazi szigetnek méreténél fogva, a kontinentális shelfből kiemelkedő szirtet. Túl kicsi.
Nem sziget csak egy szikla.
Ezért nem befolyásolja a vitatott tengeri felségterületek kijelölését. Így aztán az a románoké is meg nem is.
Kicsit olyan mint egy kelet-európai népmese. Na meg kelet-európai valóság.
Az orosz haditengerészet minden esetre nem ilyen jogfilozófiai kérdéseken töprengve közeledett a helyőrség felé.
Vélhetően a határőrök is értesültek a háború kitöréséről és vélhetően nem számoltak trollkodásuk nem éppen váratlan következményeivel. Nemcsak ezért nem hősök szerintem. Ha bekalkulálták volna a saját halálukat és úgy tagadják meg a megadást, ami az egyedül racionális döntés volt most, akkor sem szeretném követendő példaként a jövő nemzedéke elé állítani, mert nem ez a hazafiság, ez csak simán őrültség. A hősies áldozatnak akkor van értelme, ha van vagy várható legalább valamilyen rajtunk túlmutató haszna.
Persze ebben az elbutult modern korban már azzal is hősnek érezhette magát az ember a social médiában, ha a COVID-pánik közepette úgymond hősiesen "otthon maradt". Bár ők többnyire nem haltak ebbe bele, de sokan ezt a hősiességet is ünnepelték. Alacsonyan van a léc mostanában.
Ünnepelni egyiket se kéne... Mi baj van veletek emberek?
De ráadásul szerintem azt hitték, hogy megússzák, nem vették komolyan, azért voltak annyira bátrak és nagyszájúak. Ahogy sajnos az ukrán vezetés is... most meg állítólag két nap után beadták a kulcsot. Totális vereséget szenvedtek és már tárgyalnának. Hát ez kemény lesz.
Folyamatosan Monty Python jelenetek kavarognak a fejemben... de ugye nem illik élcelődni. Ez a háború nagyon is valós. Putyin nem egy poszt, amire mérges fejet nyomsz és kész. Nem tudja Mark Zuckerberg kimoderálni a valóságból, nem tudod jelenteni az adminnál. (Nota bene Putyin accountja Trump elnökével ellentétben most is él és virul az amerikai social médiában, szerintem ez is csodálatosan progresszív és modern.)
A múlt megpróbáltatásai mellett a jelenkor nem igényel valójában hősiességet és jó volna ez így nagyon is.
Pont úgy, ahogy kedvenc '56-os hősöm Angyal István írta. A mártírság nem mindig értelmes sors, sőt. Általában nem az. Ne akarjatok hősök lenni. Manapság ez egyáltalán nem elkerülhetetlen. Éljetek békében. És azért tegyetek, hogy békében élhessetek. És értékeljétek, hogy nekünk ez megadatott, másokkal, más korok embereivel szemben.
A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!
UPDATE: A hősökről ókori eposzok és nem modernkori TikTok videók szólnak.
Ezt a háborút legalább annyira vívják a médiában dezinformációval, mint fegyverekkel. Az ukrán háborús propaganda mindent elkövet, hogy minél több hősről szóló sztorit osszon meg a világgal. Óvatosnak kell lennünk. Az orosz fél pedig bejáratott infrastruktúrával rendelkezik ehhez.
Emellett szerintem eléggé el nem ítélhető módon az ukrán elnök képzetlen civileket is arra buzdít, hogy áldozzák fel életüket a világ egyik legprofibb, éles bevetéseken edződött hadsergével szemben. Szerintem ez nem hazafiság, hanem öngyilkosság.
Ha még ukrán államról és elnökéről lehet egyáltalán beszélni, a nyilvánvaló CIA psy-ops-ün túl.
A cikkben két narratívát említek meg, a hivatalos, ukrán elnök által propagált verziót a tökösnek beállított hősökről, akik "a hazájukért adták az életüket", amiről tudjuk, hogy sok szempontból nem igaz: a sziget inkább Románia része, de jó esetben is csak egy lakatlan szikladarab. A másik az orosz: a megadásról, amit elvetettem, de most ukrán oldalról erősítik meg furcsa módon.
Az Ukrán Pravda viszont egy harmadik verziót ismertetett szombaton, miután ez a poszt megszületett. Az ukrán határőrök állítólag már az oroszok által elfoglalt Szevasztopolban vannak. Ha úgy tetszik élnek és virulnak és nem hősi halottak szerencsére. Ezért ezt a történetet ennek fényében lehet csak igazán jól értelmezni.
Ettől még ennek az értelmetlen háborúnak túl sok ártatlan áldozata lesz, és néha még azt is nehéz lesz eldönteni, ki melyik oldalra számítson. Tekintve, hogy az ukránok jó fele legalább annyira érez lojalitást Oroszország felé, mint Ukrajna felé. Ez az igazi tragédia.
A bolondját járatják velünk. Az oroszok ellen hergelnek minket, az ukránokat szentnek és hősnek beállítva. Miközben mindkét fél hibás, mindkét nemzet és mindkét állam vezetése. Ne hagyjuk. Ne dőljünk be a propagandáknak.
Végül az Ukrán Pravda híradását az ukrán hatóságok is megerősítették. A korábban hősként ünnepelt ukrán határőrök. Hasonló álhősök, álhírek még lesznek ezután is...
