A kiló nem százat jelent.

Rossz fát tett a tűzre a kormány. Az ellenzék pedig nem látja a fától az erdőt.

2022. augusztus 16.

Rossz fát tett a tűzre a kormány állítólag. Az ellenzék pedig nem látja a fától az erdőt. De már azt hiszem, legalábbis a zöldeknek, nem is ez a dolguk. A kormány kormányoz, az ellenzék pedig ellenez. 

Az erdész, az ökológus, a politikus és a fák meséje bonyolultabb egy szlogennél.

Az LMP múlt pénteki tüntetése a tűzifa-rendelet ellen az ellenzéki massza leghitelesebb megmozdulása volt. Dícséretet érdemelnek.

De ennyi. 
1660315867073.jpg

Nemcsak azért, mert az Agrárminisztérium részben meg is hátrált azóta, de a mostanában feloldódni látszó zöldpárt, az LMP dícséretet érdemel, hogy sok manapság még (legalább is náluk) izmosabbnak tűnő ellenzéki társutas szerveződésre, avagy ellenzéki szövetségeseikre és/vagy vetélytársaikra sikerült ráverniük: mozgósításban megelőzték a szó szerint nullafős tüntetést megszervezni képes Momentumot, sőt megmozdulásuk még az egyébként sokak által tragikomikus módon a hitelesség etalonjának tartott viccpártra (inkább vicces SZDSZ-re) is rávert -- akár részt vettek múlt pénteken ezren vagy ötezren a Kossuth tér-Vértanúk tere kicsiny szegletében a trükkösen vagy szégyellősen azért civilruhában meghirdetett és csak a helyszínen pártlogósodó rendezvényen, akár csak a fele... 

Nagyobb a füstje, mint a lángja...

A kifogásolt rendelet és az azt kozmetikázó miniszteri utasítás olyan szakmai részletekből épül fel, amiket a teljes szabályozás és az erdőgazdálkodás bürokratikus folyamatának ismerete nélkül lehetetlen megérteni. De jó hír: nem is kell, ha az ember éppen nem erdőgazdálkodó. Ha ezeket elemeznénk bevinnénk mindenkit az erdőbe és nekem sincs időm egy ilyen érdektelen nyomozásra. Valójában nem volt itt semmi látnivaló. Ezek apró nüanszokat változtatnak az ország több, mint ötödét borító hatalmas erdőterületek használatát illetően. Nem azért nem értjük, mert annyira bonyolult, hanem mert nem kell értenünk és sokan nem is akarják, csak beleszólni. A politikai viharhoz, amire kivételesen talán senki sem számított, pedig igazából szintén semmi köze. Jogszabályok tömegét gyártja az apparátus, keveset vizsgálunk meg ilyen alaposan, mint ezt, pedig nem biztos, hogy néha nem ártana...

De azért bravó, LMP. Irónia nélkül.

Míg a kutyapárti "katás" tüntetéssorozat újra és újra botrányos közúti piknikezgetésekbe majd ételfutári önjobbágyozásba fulladt, a zöldek megmozdulása megőrizte méltóságát. Kovács Gergő pártelnök úr (MKKP) pedig azóta sem jött rá, hogy bár szórakoztató, hogy füvezett miközben talán életében először egy komoly politikai ügyben próbált állást foglalni, de ezzel a szélesebb közvélemény szemében valószínű bizonyította azt is, hogy felelőtlensége miatt közfeladatot ellátni inkább alkalmatlan. (Ezek után csodálkozzon bárki, hogy a képességeivel jócskán kimagasló Gyurcsány még velünk van. Ilyen vetélytársak mellett, nem csoda.)

Nota bene, ez a viccpárti elnök imidzséhez tökéletesen passzol, nem akar ő semmi lenni valójában, és leginkább azért őszinte megjegyzéséért kedveltem, hogy "nem érzi magát képzettnek az önkormányzati képviselőségre" (sem). Ilyen önkritikája valóban nincs a legtöbb ellenzékinek a parlamentben és odavágyódva, pedig jószerivel semelyikük nem ért ahhoz, amiről beszél, de legalább nem is tájékozódik a bulvármédián (444-telex-24-hvg.hu stb.) túl.

Márpedig a COVID kapcsán láttuk, hogy a mainstream média tökéletesen megbízhatatlan, ha tájékozódni akarunk egy szakmai kérdésben. A 24.hu viszont most javukra legyen mondva teret adott az erdészek véleményének is, akik mégiscsak a legtöbbet tudnak a témában mondani: Nincsenek veszélyben az erdők a rendelet miatt. A zöld aktivisták által folytatott süketek párbeszédén mindez semmit sem változtat sajnos, ez viszont nem a média hibája, de az igen, hogy a radikalizálódó zöld aktivizmus egyre inkább feljogosítva érzi magát, hogy mindenki felett egyfajta morális inkvizitorként tetszelegjen. A különféle vélemények szintézis nélkül, párhuzamosan és egymástól elszigetelődve kerülnek elő mindig, így árnyalt képet egyben sosem kap az olvasó. Bizonyos témákban a józan, kevésbé "alarmista" (vészmadárkodó) hangokat pedig száműzi is a modern tech cenzúra, a social médiás "tényellenőrök" és társutasaik a mainstream médiájában.

A hozzá hasonló visszafogott ambíciók jellemzik valójában az ellenzéki politikai mezőnyt és projektjeiket általában. Ezt fedi el némi hangoskodás, Facebook-aktivizmus, most épp kényszeres vonzódás a hidakon való ücsörgésre. Hiszen döntéshozói szerepre egyaránt éretlenek lennének, ahogy azt számos helyi önkormányzatban is sikerül megtapasztalnunk: handabanda, széthúzás és korrupció az ellenzéki ellenajánlat a fegyelmezett kormányzati technokrata arroganciára és protekcionizmusra. (A magyar ember ebből választ és ahogy még az LMP-ből kivált, és a népszerűségi dögkút legalján is tovább veszekedő másik zöld mikropártba, a Párbeszéd-be tartozó Karácsony Gergő főpolgármester is mondta, valószínű jól választott, tudniillik, hogy a Fideszt választotta.)

Jobboldali kommentátorok szerint Karácsony borzalmasan unta a tüntetést, amire szerintem tisztességes dolog, hogy annak ellenére ellátogatott, hogy rossz a viszony a zöldek "trockista és sztálinista elhajlói között". A baloldali szcéna nem tud meglenni belharcok, árulózás, doktrinerkedés, boszorkányüldözés nélkül. 

Szögezzük le, hogy velük szemben nemcsak a mostanában szaladgáló paprikajancsikhoz és gipszjakabokoz képest, mindig élre vasalt Schiffer András jogvédő farzsebéből előbújt, mára mégis Gyurcsány Ferenc politikai gasztroblogger köténykéje mögé kényszerült LMP hibát nem vétett most. A tüntetés profin, példásan, flottul lement, voltak hiteles megszólalók, mint pl. a Hamzsabégi-sétányért küzdők képviselője Tóth Sándor Péter biciklista lelkész. Volt mondanivaló, performansz, a tüntetők egy közösséghez tartozónak érezhették magukat, akik végre valami jó ügy mellett állnak ki. Hiszen a KATA valóban csak egy túl kedvezményesre sikerült adóforma, a "gyereknap" prolongálását követelte, annak a 90%-nak a rovására, aki a 10% katás mikró- és álvállalkozó helyett valójában többet volt kénytelen adózni, ha úgy vesszük. Hiszen mindig erről van szó. Az ellenzéki hangoskodás persze a társadalmon belül ütköző érdekeket nem volt képes egyszerre felismerni, és egyként mártírként tekintettek mind a négyszázezer "katásra", azokra a cégvezetőkre is akár, akik katán keresztül vették fel az éves jutalmukat.

Ehhez képest a erdő tiszta ügynek látszik. És az is. Ha látjuk a fától az erdőt...

Sokan elmondták, hogy más miatt nem is mennének utcára. No nem az LMP miatt, nyilván, hanem használjuk a tüntetések túlzó nyelvét: a fák, a jövőnk, gyerekeink jövője meg az újságokban naponta megénekelt millió apokaliptikus vízió (COVID-tól a klímaváltozásig) miatt. Rémhírterjesztésben a közösségi médiával felszteroidozott modern sajtónak nincs párja. Az egyetlen szépséghibája ennek az iparágnak, hogy elszívja a levegőt az ötlettelen politikusok elől, akik ilyenformán újat már alig tudnak mondani, legfeljebb még inkább rálicitálnak. Igyekeznek beleolvadni a média meta-univerzumának háttérsugárzásába.

Ettől még az ilyen relatíve rendben lévő tüntetésektől se kell várjon senki többet, ahogy azt Ungár Péter, a mára támogatottság nélküli mikropárt láthatatlan társelnökei melletti valódi első embere, a tüntetés főszónoka, előre leszögezte legalább annyira ellenzékkritikus, mint kormányrendelet-ellenes sajátosan frappáns beszédében. "Ettől aztán ne várjon senki kormányváltást." Ez nem a népámító ellenzéki(eskedő) mónikashowk újabb kiadása. Volt egyébként még egy sajátosan ungári pillanat, ami miatt érdemes követni ezt a magyar politikai szappanoperát, Ungár Péter tüntetés utáni gyorsinterjújában jött elő.

A képzeletbeli fakivágások elleni tiltakozásként a minden fához magát odaláncolni kívánó budai úrifiú úgy tűnik még Kovács Gergőnél is erősebb önreflexióval bír: maga mondja magáról némi rá jellemző módon egyszerre őszinte és cinikusba hajló politikusi mosollyal, hogy ez az odaláncolás neki valóban szerepidegen, mondhatni a szemüveges zöld aktivisták kinyúlt pulóverébe bújni neki nem épp a testhezálló feladat. Neki a polgári sőt nagypolgári családból (tényleg áthallások nélkül) az ellenzéki politika homokozójába beszabadulva szerencsét próbáló (és tegyük hozzá csináló) aranyifjú számára ez az egész olyan córesz, csicskagyász. Az egész valahogy rangon aluli és intellektuálisan talán még önmegalázó is: különösen, hogy nem lehetetlen, hogy ilyen akcióban részt venni nem is lesz vagy lett volna indokolt, mert valószínű a brutális nagy erdőirtások csak a tüntető városlakók képzeletének termékei. Vegyül ebbe azért némi lenézés a közönség felé...

És ha mégis a munkájukat végző erdészek életének megkeserítése lenne a zöldek új küldetése mondjuk az élhető városok kikövetelése, pl. Karácsony Gergely évi 15 ezer faültetős választási ígéretének bevasalása helyett, akkor lehet már számomra nem is annyira fontos, hogy legyen egy zöldpárt az országban. Most egyébként szerintem egy sincs. Hiába van papíron (a parlamentben!) kettő. De olyan, ami csak szimbolikus és virtuális küzdelmeket vállal fel minden rizikó és eredmény nélkül, az tényleg jobb, ha kiírja magára még a korábbiaknál is őszintébben, hogy a "DK zöld tagozata", ahogy Schiffer András attributálta az általa alapított és otthagyott mozgalmat. Márpedig nagy az esélye, hogy ez is a hisztériakeltésben fog kimerülni, mint minden tehetetlen ellenzéki pótcselekvés. 

A kormányellenes érzelmű szavazók már nem minden esetben mennek ki azért minden kormányellenes megmozdulásra, szóval valami pluszt mégis csak tudott ez a rendezvény, és ezt az elemzők is így értékelik. Szóval kár lenne érte, ha nem lenne. Most lenne érdemes figyelni, lecsapódik-e ebből majd bármi a népszerűségi adatokban és visszatér-e élőholt állapotából Schiffer András különutas ex-pártja. A keserű tapasztalat azt mondatja minden kicsit is a politikát követő ember számára, hogy nem, de mindez nagyon kevés embert érdekel, ráadásul jósolni akkor is felesleges, ha az ember biztos a dolgában. (Nagyjából biztos vagyok.) De lesz, ami lesz. Érhet még minket pozitív meglepetés is. De ehhez nem szeretnék egy igazi erdőírtásnak szurkolni, ahogy lelke mélyén a számító politikusi lélek láthatóan teszi. Nem, azt hiszem, nem lesz ebből semmi.

Különösen, hogy a miniszter kihúzta a méregfogát a történetnek a védett erdőket illetően. (Amit győzelemként lehet elkönyvelni tüntetői oldalon, csak hát a politikai érdek a napirenden tartás lett volna, így lecseng és elfelejti mindenki. Mindjárt megsajnálom a politikusokat.)

Az ellenzéki pártok, sem együtt, sem külön nem bírnak olyan hitelességgel, hogy élére álljanak a nyilván ezen a tüntetésen is aktív és azért eléggé megcsappant létszámú hiszterizált ellenzéki keménymagnak és képesek legyenek szót érteni az szélesebb közvéleménnyel, a csendes többséggel: bármennyire is megveti Ungár Péter ezt a kifejezést. (Ezért rejtiette el a logót az LMP is. Fél a közvéleménytől. A néptől.) Ennek egyik fő oka, hogy olyan régóta nem látnak túl ezek a választói csoportok maguk sem saját ordító túlzásaikon, olyannyira magasra teszik a demagóg hordószónoknál többre nem értékelhető politikusok a rendszerváltó, kormányváltó, mindenváltó lécet maguknak, hogy valójában még saját magukkal sem képesek elhitetni, hogy puszta politikai létüknek van-e egyáltalán értelme. Ez jön le a még becsületesnek és értelmesnek tekinthető figurák reakcióiból, Kovács Gergőéből és Ungár Péteréből is.

Valószínű saját választóik is túlfizetett léhűtőknek látják a legtöbb momentumost, jobbikost, akikre komoly dolgokat azért nem bíznának, de minden mást meg élből árulónak, "fideszesnek" tekintenek, végül fideszessé is tesznek a mára szó szerint bármin azonnal végletekig felháborodó és minden ellen önkéntelenül ágáló törzsválasztók. A tömegigény Facebook-os megjelenítésére a balliberális sajtótermékek napi hergelései mellett a mostani vékony, felhígult, eldékásodott felhozatal is képes.

Apropó Ungár Péter miután bőkezűen támogatta az Azonnali című újságot végül csak rájött a kampányban, hogy túlságosan szabadszellemű a lap, kirúgta a két alapító főszerkesztőt és hát lényegében egy DK-kompatibilis Nyugati Fény Light-ot csinált belőle előbb majd végül teljesen bezárta, amiről még az újságírók is csak más lapokból értesültek. No ezek miatt a húzások miatt nem érzékelem azt a nagy különbséget a DK és az LMP között sem már. Egy a tábor, egy a zászló sajnos. És nekem sem a tábor, sem a zászló nem tetszik.

Miért vagyunk még? Biodíszletnek egy jó kis erdővédő tüntetés kedvéért?

Mindegy. Senkit sem érdekel a kérdés. 

Pedig igazán nyomós ok most sem volt. Nem mintha a rendelet a szabályozás és a jókormányzás iskolapéldája volna. Rossz fát tett a tűzre a kormány. Az ellenzék pedig nem látja a fától az erdőt. De már azt hiszem, legalábbis a zöldeknek, nem is ez a dolguk. Nem céljuk rég, és nem is ambícionálják jóval a bejutási küszöb alatt a kormányképesség felmutatását. És 12 éve ,"hagyományosan" ez nem is a feladatuk. A politizálás megrekedt az vélt vagy valós érdeksérelmek, értéksérelmek, csoportérdekek felhánytorgatásánál, képviseleténél, óbégatásban, olykor szemben az össztársadalommal vagy a közhangulattal és kissé a korszellemmel is, amit idehaza nem a balliberális szerkesztőségekben gyártanak le, FYI.

A zöld aktivizmus (a párt kifejezés már túlzás lenne) feladata, hogy olyan értékekért és érdekekért álljanak ki, amikért senki más nem fog. Ezt pedig teljesítik.

A fák ugyanis csodálatos misztikus élőlények, de tüntetni, szavazni nem tudnak. Amúgy persze éljenek a fák...

A politika célja az érdekek becsatornázása és az érdekkonfliktusok valamilyen szintézisének megalkotása volna, csak hát az ellenzék egyre inkább elzárja magát, szektásodik, egyoldalúvá válik, amit ráadásul karakteresnek vél valamiért. Nem látja a fával tüzelő legszegényebb falusi rétegeket, nem látja a túlságosan szigorú szabályozás miatt halmozódó és lassan majd értékét is veszítő, lábon elkorhadó faállományt. Nem látja, hogy vérig sérti a munkájához értő erdészt és kicsit minden vidéki embert. Meg sok minden mást sem. A pártpolitika több kéne legyen, mint nagyon partikuláris felháborodások körömszakadtáig való képviselete. A "nagypolitika", a parlament, a tisztelt ház(!) és különösen a kormányzás kompromisszumok kidolgozásáról, társadalmi többség, közbizalom megépítéséről kéne szóljon. Ezt láthatóan az ellenzék érti kevésbé, a kormányoldal meg oly sokszor tesz rá szándékosan, hogy azt hihetnénk nincs is mögöttük a többség, csak hát ott van, és ez a bizonyítéka, hogy tudnak osztani-szorozni és erős társadalmi bizalmat képesek megépíteni a rendszernek, aminek szériatartozéka az elégedetlenkedők tüntetése.

És halkan jelzem: vannak más érdekek is. Bár nem kimutatható, hogy egy szigorú szabályozást minimális enyhítése után tényleg feltétlenül súlyosan sérülhet az az erdő, ami eleve csak egy képzeletbeli valami a tüntetők személben. Az erdőkkel bizony gazdálkodunk, ültetjük, neveljük, kitermeljük. Ezt tesszük nagyon régóta és folyamatosan növekednek mégis az erdeink, ami szerintem jó dolog. Hozhatna-e tehát egy rendelet ebben változást? Remélem nem. És ezért jónak tartom, ha utcára mennek, megyünk (én is ott voltam), mert itt van egy vörös vagy, ha úgy tetszik zöld vonal számomra.

Ez akkor van így, ha a társadalmi szándék ez ügyben erős. Máskülönben a legszigorúbb törvény is idővel felpuhul, főleg, ha élhetetlen, betarthatatlan és a hatóság sem örökké éber. Az erdészek reakciói ettől függetlenül számomra megnyugtatóak és szakmailag megalapozottabbak voltak, de ezt a véleményt egy ökológus-biológus nem feltétlenül kell ossza. Másik szakma, más szempontok. Csakhogy az ökológus bárhogy is kívülálló. Az erdész meg otthon van a szakmájában és a saját erdejében is. Máshogy néz a fára, mint az ökológus, de nekem ez a kapcsolat valódibb, mint a fákat ölelgető hippié. De ne sértsük meg egyik felet sem. Mindkettőre szükség van. A maga helyén.  Az erdeink fele állami tulajdonban van, 40%-a pedig védett, de ezen felül a többiről ez nem elmondható, tulajdonosaik vannak, akik akár a szántófölddel gazdálkodni szeretnének. Ha nem tennék, nem lenne feltétlenül ott erdő, mondom halkan ugyancsak.

Ahogy bizony az ősbűnnek kikiáltott tarvágás is indokolt lehet szakmailag (akácot nem is nagyon lehet máshogy), csak hát a természetvédelem is régóta felülről eldöntött, megideologizált, átpolitizált, most már ráadásul vulgárzöld utcai politizálás szintjén, ami lehetne akár örömteli is, hogy ilyesmi kerül a közérdeklődés homlokterébe, de legalább annyira ártunk is az ügynek vagyis ay erdészeknek vagy az erdőnek. 

Az erdőnek, ahogy mindennek, meg kell újulnia, és ezt a munkát az erdőtüzek ma már nem végzik el. Valószínűleg ez is új információ, de a száz évvel ezelőtti szinthez képest nagzságrenddel kevesebb az erdőtüzek aránya és ezen nem fog változtatni az a legendás másfél fok... Tehát az ember újitja meg az erdőt, legtöbbször telepíti és termeli is ki.

Emlékeztetőül: az erdővel gazdasági értelemben gazdálkodnak, nem csupán a városi kirándulók kedvéért nőnek, hiszen a tizedét se járják be. És persze az erdő élőhely is. De végképp nem egyszerűsíthető le az erdész munkája pár rosszindulatú szlogen szintjére. Ahogy persze pár jogszabály és formanyomtatvány szintjére sem, mégis ezt tesszük.

Ahogy saját életünkkel is. 

Ehhez hasonlóan drámai képeket idézhet fel a védett erdőket érintő emberi beavatkozások, a tiltások feloldásának emlegetése. A rideg valóság persze az, hogy mivel az erdők 40%-a védett, tehát ezek nem mind ritka, különlegesen értékes erdők feltétlenül, nem az utolsó talpalatnyi zöldet tüntetjük éppen el. Jó, hogy magas a védett erdők aránya, de legalább annyira félrevezető is maga a fogalom így. Hiszen ezen túl is jószerivel minden erdő fokozottan védett valamilyen formában, márcsak a hatósági engedélyek rendszere miatt is...

Summa summarum: nekik, a tulajdonosoknak is vannak jogos érdekeik, sőt jogaik, és érezhetik úgy, hogy indokolatlanul sok korlátozás alá esnek és a városi tudatlanok bele akarnak szólni a dolgukba. Márcsak azért is indokolatlan apokalipszist kiáltani, mert egy enyhítésből nem következik az, hogy azzal azonnal mindenki élni akar, és ha akar, felmerül a kérdés, hogy miért ne tegye a saját tulajdonával, de mindegy is. Marad még bőven bürokrácia és korlátozás, ami akár nem is indokolt csak nagyon szépen hangzik. Talán még be is tartják. (Tartatják a hivatalok, mert valójában nem a rendeletek alapján indulnak meg a fejszék, hanem az erdészek kérelmezik a fakirermelést és kapnak engedélyt a hivataltól, ami elég kafkaian hangzik szerintem.) Vágó Gábor ex-LMP-s az ex-Azonnali-s Gemisten elemezte az engedélyek kiadását és megállapította, hogy továbbra sem kap vágási engedélyt a legtöbb gazdálkodó. Ezek a tények. Ezer más okból is megtilthatják az erdőtervtől való eltérést.

Egyébként tényleg legalább annyira felháborító kéne legyen, hogy egy földtulajdonos nem gazdálkodhat legjobb belátása szerint, hanem mindenféle zéró felelősséget se vállaló, kapavágás hasznos munkát nem végző sóhivataloknak kell megfeleljen, akik tetszőleges indokkal húznak elő a kalapból bármikor egy jogszabályt, véleményem szerint nem föltétlenül a közjót szolgálva. Ez idehaza most nem téma. Sőt, ha az ellenzéken múlna, akkor még inkább beleszólnának az életükbe, ahogy nyugaton már pedzegetik, hogy ne fürdjél le és ne tekerd a fűtést valami fölé. Én meg azt mondom, hogy takarodjon mindenki vissza a saját portájára és ott sepregessen. Olyan jó lenne, ha senki sem szólhatna bele más dolgába. De tényleg. 

Tehát volt persze a tüntetésnek olyan vetülete, ami a műfaj sajátosságaiból fakad: ordító túlzások jellemezték. Természetesen nemcsak minden erdő nem lesz tarra vágva és elégetve még idén, de valószínű tovább fog folytatódni erdők növekedésének trendje, nemcsak több, mint kétszer annyi erdő borítja az ország területét, mint száz éve, de a kitermelhető famennyiség is folyamatosan csak halmozódik. Több okból is: az egyik nem volt rá kereslet, nem érte meg kitermelni, a másik nem volt ki kitermelje, a harmadik meg az erdőgazdálkodást rendkívül sok megszorítás, szabály korlátozza, amit átlátni se könnyű. Így a magyar szabályozás következménye az erdősödésnek kedvez. Nem mellesleg a növekvő CO2-szint is, de ez már vakvágány, ennek következtében az egész bolygó egyre zöldebb, ráadásul kevesebb csapadék mellett is könnyebb a növényeknek felvenni a számukra és így számunkra is nélkülözhetetlen CO2-t. Hogy még egy paradoxonra felhívjam a figyelmet.

A munkaerőhiány ott tart, hogy már szedd magad akció keretében is lehet tűzifát vásárolni, vagyis vágni magadnak...

Hát remélem senkinek sem fog baja esni. A favágás az erdőben nehezebb és veszélyesebb munka, mint a tüntetés a parlament körül vagy piknikezgetés a Margit-hídon.

Sokszor -- szinte mindig -- az a benyomásom, hogy aggodalmaink és a valóság nincsenek köszönő viszonyban sem és a politikától való kétoldali undorom egyik oka, hogy innentől kezdve bármilyen értelmes párbeszéd halálra van ítélve egy megigazult zelótával. De istenért sem akarnám elvenni az ellenzék vagy a zöldek kenyerét. Kivételesen legalább "jó irányba" hergelték az emberek. Azért attól tartok, hogy mostantól még inkább arra lesz érzékenyítve a publikum, hogy ha fakivágást hall, akkor kicsavarja a láncfűrészt a favágó kezéből. Ez pedig nagyon veszélyes elfoglaltság. Ahogy a feljogosítottság tudata is nagyon veszélyes. 

Néhány dolgot érdemes megjegyezni még: igen, a fák nem élnek örökké, igen, ki kell vágni őket, igen, az erdőt meg kell újítani, ha előregedett, igen, néha tarvágásra van szükség, igen, nem a te dolgod eldönteni. Igen, az akác is egy fafajta, ráadásul nem kell évekig szárítani, hogy tüzelő legyen belőle. Igen, hallottad, hogy invazív és ettől máris ökológusnak hiheted magad, ettől számos okból szeretni kéne, ha háromszáz évig jó volt őseinknek...

Gyakran elhangzó érv volt a tüntetők között, hogy "én biológus vagyok"... Ez sajnos önmagában nem hatalmaz fel senkit semmire. Nemcsak azért, mert esetleg a biológus a diszkontban műszakvezető, mert az jobban fizet. 

Az erdőgazdálkodási vita valójában kompetenciavita, elidegenedés-frusztráció és ebből fakadó kontrollvesztési pánik. Kicsit mindenkinek igaza van. Meggyőződésem, hogy a termőföldnek és az erdőnek is a jó gazda a legjobb őre. És nem egy messziről odakiabáló kívülálló vagy egy nehezen követhető logikájú jogszabály. A legtöbb jót akkor tesszük a természettel, ha minél inkább rájuk bízzuk a döntéseket, arra a szintre, ahol még van valós kapcsolat a szabályozni óhajtott valami tárgyával. A tulajdonosok azok, akiknek tényleg nem érdekük a pusztítás, mert a sajátjukat védik és ők tudják azt is megállapítani, mi számít annak, nem pedig pár szalagcímen fellelkesült húszéves újdonsült zöld vagy bármilyen más színű aktivista. Akik leginkább csak egy fiktív virtuális valóságot védenek. Képzeletbeli fákat. Mit sem tudva a húsvér emberek valódi problémáiról. Mit sem tudva saját tudatlanságukról. Vajon ez milyen politikai jövővel kecsegtet?

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr8417909351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cpt. Flint 2022.09.23. 12:40:30

Ez szép volt! Mondom gyakorló erdőmérnökként. Csak sajnos a többségnek hosszú (és magas is). :D Gondolom, ezért a reakciók hiánya. Hát, az én, pártatlanságra és racionalitásra törekvő hozzászólásaim sem szoktak nagy visszhangot verni, úgyhogy átérzem...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2022.10.09. 15:35:25

@Cpt. Flint: Köszönöm, ha megkésve is, a reakciót. Kevés időm van időben reagálni az eseményekre, így talán már sokszor okafogyottá is válhatnak a posztok. Ennek tudom be. Ez az én hibám, elnézést. Most a család és a munka az első.

gigabursch 2022.12.16. 21:22:42

Ez a cikked kimaradt nekem.

Ezt laikusként igen jól körbejártad.
Csak egy egyszerű adatsort hadd mondjak még. Idehazai adatok.
Évente keletkezik 13,7 M m³ fa.
Ebből kitermelhető lenne 12 M m³.
S kitermelnek összesn 8,5-9,0 M m³-t.

Ennyit a rettegésről, amit a tájékozatlan, politikai kretének hőbörögtek.

A rendelettel szerintem két gond lehet.
1) közigazgatásilag - érzésem szerint - alávág az Evt-Tvt-Ákr-Áht négyesnek. De van ott épp elég jogász, hogy ezt megoldják...
2) lehetővé teszi a sarjfelújítást ott, ahol ahol a kiegyezés - 1. VH - Trianoni sokk maga mögött sarjerdőket hagyott, de az elmúlt 7 évtizedben az ágazat kitartó munkával szálerdővé alakította.

Újabb cikk?
Nagyon rég írtál már...
süti beállítások módosítása