A kiló nem százat jelent.

Komcsizás és CEU — a magyar politika görbe tükre

2017. április 06.

#IStandWithCEU

Fontos ügy és nem szabad elbagatellizálni. Bár mindent elmondtak már az egykori Soros-ösztöndíjas miniszterelnökről és Soros egyeteméről is — pro és kontra —, a személyes mitológiák és az ideológiák és szimbólumok absztrakt csataterén érdemes lehet leásnunk a történések mélyére. 

Jöjjön először valami kis színes tehát a nagy komolyságba. A CEU-n írták (talán) az egyetlen doktori disszertációt, amiben hivatkoznak egy 2002-es "gyerekkori" esszémre.

15 évvel később, amikor ugyanaz a magyar kormány Soros elleni hadjárata részeként beszántaná Közép-Európa egyik legjobb egyetemét. (Annak is valójában csak a felét, pont amelyik nemzetközi hírű és az Egyesült Államok által is akkreditált képzéseket nyújt. Megszűntetése nem feltétlenül hasznos politikai cél, nem is feltétlenül cél tehát.) Az ideológiai háború valójában eleve eredménytelenségre ítélt, mert az azonos szellemiségű magyar egyetemrész háborítatlanul működhetne tovább. Soros, az öntörvényű, liberális filantróp és egyben hírhedt és ellentmondásos pénzügyi spekuláns nem feltétlenül valódi célpont, de személyében megtestesít sok mindent, ami ellen mozgósíthatóak az arra fogékonyak. A vélt ideológiai győzelem pedig sokakat tölthetne el az elégtétel érzésével. Működése természetesen nem áll felül minden kritikán, az egyetem melletti kiállások nem feltétlenül a magyar származású amerikai milliárdosnak szólnak. A feszültség két frontján támadó szekértáborok szembeállítása viszont jól ismert koreográfia már a Fidesz politikájában. Mindkét oldal elfoglalhatja harcállásait és eljátszhatja előre ismert szerepét — a konfliktusok konstruktív, előrevívő rendezése és bármilyen pozitív előrelépés reménye nélkül. Értelmetlen álproblémák torkollnak egy valójában alacsony kockázatú állóháborúba, ami felszínen tartja a komplett politikai osztályt. Mi egyébre lenne jó?

Igazából éppen erre: táborok kovácsolására, magukon túlmutató narratívák kidolgozására, elméletalkotásra és víziók megalapozására. Ez utóbbiakban pedig Soros György is rendkívül erős. Az identitásképzés és ideológiai térfoglalás pedig természetszerű velejárója a hatékony politizálásnak, amit Soros és Orbán úgyszintén tökélyre fejlesztettek.

Egy meglepően érdekes Soros-portré a Magyar Időkből, A New Yorker Magazine egy régi számából. Egy alig ismert vonás a Soros-jelenség absztraktságáról — túl az emberi intimitásokon, az ideológiák steril birodalmában: 

Bár a nemzetállamisággal szembeállított „nyílt társadalom” eszméjét a filozófus Karl Popper elmélete nyomán tűzte zászlajára Soros, zsidó származásának tapasztalatai is ebbe az irányba terelték. Kevesen tudják, hogy az üzletember nagyrészt a zsidókat tartja felelősnek az antiszemitizmusért, és Izrael államot sem kívánja támogatni semmilyen formában. Addig nem lehet leküzdeni az antiszemitizmust, míg törzsként viselkednek a zsidók: „az egyedüli út a törzsiség feladása”, idézik Sorost.

Bizarr, de legalább eredeti, figyelemreméltó és következetes ideológia.

Orbán és Soros három évtizednyi eltávolodásukban is sokkal inkább rokonlelkei egymásnak, mint a táborokba verődő, naív politizálásra fogékony, harsány hívószavak mentén törzsekbe verődő műkedvelőknek és politikai statisztáknak — álljanak akár mellettük vagy velük szemben; legyenek akár őszinték és rokonszenvesek vagy lássunk bennük habzó szájú kutyafalkákat.

Komcsizás egykor és ma:

Szél Bernadett: "A legsötétebb komcsi időket idézi, hogy önök bezáratnak egy egyetemet!" — Magyar Országgyűlés, 2017.

A politizáló közvélemény manipulálhatósága, a szimbólumok, hívó- és szitokszavak tartalmának nem értése és eközben felettünk való korlátlkan hatalma tizenöt éve változatlan a hazai nagypolitikában, amely sokszor nem tűnik valóságosabbnak és szofisztikáltabbnak, mint bármely internetes fórum.

Végezetül a megidézett személyes időutazás:

Antlfinger Edvárd: AZ INTERNETES VITAFÓRUMOK GÖRBETÜKRE

Érveléstechnika esszé. 2002. 01. 15., BME. 

Internetes vitafórumokról általában

Az utóbbi években divatba jött a különböző internetes portálokon olyan felületek biztosítása, ahol az olvasó is megnyilvánulhat, elmondhatja, közzé teheti véleményét. Egyik-másik vitafórum tartalma sokkal érdekesebb, mint némelyik újságé akár - noha a színvonal egyes fórumokon belül is igen sokféle. A technika tehát lehetőséget biztosít magánszemélyek számára, hogy a legkülönbözőbb témákban fejthessék ki a véleményüket. Az egyes fórumok lehetnek már eleve szakosodottak és azokon belül általában bárki szabadon nyithat új témaköröket, rovatokat (topik). És e rovatokon belül bárki közzéteheti hozzászólásait. És bárki bármikor elolvashatja azokat - akár megjegyzéstevés nélkül (állítólag vannak, akik csak olvassák a fórumokat, de soha nem írnak bele - ez számomra igen érdekes, de nehezen tudom elképzelni). Népszerű fórumok esetén nem ritka, hogy egyes témák több ezer hozzászólást is tartalmaznak. Egész fórumok milliós nagyságrendű hozzászólásszámmal bírnak. (Egy hozzászólás jelenthet persze hosszú, színvonalas eszmefuttatásoktól a nyúlfarknyiig, esetleg a káromkodásig sok mindent - mennyiség és minőség, nagyon nem elhanyagolható a két szó közti különbség!) Megjegyzendő még, hogy a vitafórumok résztvevői éppúgy valamiféle szubkultúrát hoznak létre, mint bármelyik másik társadalmon belüli részközösség. Létezik saját zsargonuk, stb. (erre nem térek ki).

A vitafórumokról terjedelmüknél és sokszínűségüknél fogva egységes kép kialakítására törekedni felesleges is volna nemcsak lehetetlen. A fórumok vitakultúrájáról is csak annyit érdemes, érvényes elmondani, hogy az internet biztosította névtelenség hajlamosítja a hozzászólókat az önmagukról való megfeledkezésre. (Sőt néha fórumokra saját néven írogató országgyűlési képviselők, ismert újságírók sem riadnak vissza a legdurvább kifejezések alkalmazásától. Ilyenformán talán magánszemélyeknek sem felróható.) Durva összeszólalkozások, személyeskedések még a semleges témákban is előfordulhatnak. Politikai kérdésekben azonban már szinte egyértelmű, a politikai elit csatározásainak milyenségének ismeretében nem meglepő a kulturált, főleg a racionális vitától való eltérés, az indulati elem túlsúlyba kerülése. Mindezen negatívumok ellenére a lehetőség megvan a széleskörű, értelmes vitákra - közben érdekes és értékes személyiségek, vélekedések megismerésére. Ennek a rövid írásnak a célja sem lesz több, mint pár karikatúraszerűen jellemző vitastílus bemutatása. Természetesen a teljesség és a mélyelemzés igénye nélkül.

Példaképp (netán elrettentő példaképp) tekintsünk bele egy valódi vita folyamába. Mind a témaválasztás, mind a vitastílus jellemző lesz ugyan, de semmiképp nem példaértékű. Valójában egy érveléstechnikai kísérletről van szó, amit én találtam ki egy nagyon egyszerű ötlet alapján. A politikai közgondolkodásban felépült sztereotípiák (és antisztereotípiák) felhasználásával. A kísérlet témaválasztása egyértelműen provokatív: "Ki utálja jobban a kommunistákat - vetélkedő" a némileg szokatlan cím valójában mégse tartalmaz semmilyen értékítéletet! S látni fogjuk a felszólítás épp azokat hagyja hidegen, akik politikai nézeteik okán fogékonyak lennének a hasonlóan harsány véleménynyilvánításra a nevezettekkel szemben.

Hogyan válaszolunk egy provokációra...

A nyilvánvaló provokációkra talán legjobb nem válaszolni. Azonban sajnos higgadtságunkat mégse vagyunk képesek megőrizni és hajlamosak vagyunk visszavágni, mintegy megbüntetendő a provokátort. Mire gondolhatunk a fenti topikcím alapján? 1. közelmúlt történelme, mely talán már nem is annyira közeli. A kommunizmus szó egyértelműen egy diktatúra szinonimájaként vonult be a köztudatba, mely diktatúra sokakat joggal a végletekig megkeserített. 2. Emellett a XX. század számos haladó gondolkodója sorolható a kommunizmus eszméjének legalábbis a közelébe. Különös kettősség tapad, tehát a fogalomhoz. Leegyszerűsítve egy jó, haladó és egy velejéig rossz. (Ez persze nem egyedüli sajnálatos jelenség a történelem során. Ugyanez mondható el a kereszténységről is; lásd például az inkvizíció korát.) A topiknyitó (Edvárd) tehát hibát követ el - még ha szándékosan is - felmerül persze közben a kérdés egyáltalán létezik teljesen egyértelmű fogalomképzés-fogalomhasználat? S itt nem csupán egy mindennapos eset szélsőségesen kiélezett változatával, esetével van dolgunk? Merem remélni, létezik, de itt nem erre teszek kísérletet, hanem a fogalomzavar, a sztereotípiák és az elfogultságok, érzelmek okozta felesleges és meddő viták szinte magamagától való kipattanásának ismertetésére.

Nincs mód mind a 131 hozzászólás elemzésére és nem is szükséges, viszont jó pár reakció és ellenreakció ismertetése tanulságos lehet számunkra. Szinte már az első hozzászóló megtalálja a "legközvetlenebb" hangnemet:

alphanumericus:
Kedves Edvárd. Te olyan nagyon hülye. Nyilván vagy vagy 20 éves, mit dumálsz te a "komcsikról"? Mit tudsz te erről az egészről azon kívül, amit meséltek neked a nagyok? He? Hát akkor mesélek neked egyet én is. Anno 1988-ban alapítottunk fidesz szervezetet gemnázijumban. Az iskolánk igazgatója - már-már vallásosan kommunista ember - végig támogatott bennünket, mert hitt a pluralizmusban, könyveket kölcsönöztünk egymásnak, és egy alkalommal kidobta a pártbiz és a yard embereit az iskolából, akik irántunk érdeklődtek. Nos, ő (vazze) kommunista volt. A változások után ezek a pártbizes faszok rúgták ki az állásából, nem akarom mondani milyen színekben futnak manapság. Miért tették? Mert iskolaigazgatónk kommenista vót. Hát így utájjad te a komcsikat. Nagyon hüle.

Az alphanumericus által felhozott eset, mint tanmese mindenképpen kifogásolható abból szempontból, (ha feltételezünk is a topiknyitónak valamiféle állásfoglalást - noha az nem volt) hogy semmiképp nem az általa vázolt "szinte vallásos kommunista" képe az ami történelmileg emblematikus, kifogásolt és kifogásolható. (Noha persze semmilyen általánosítás nem lehet teljesen igaz. Se pro, se kontra.) Másrészt épp a hozzászóló említi meg mind a két típust. A topiknyitó szájába a tiszta becsmérlését adja, míg úgy véli az azt meghurcolók "mellett" áll - noha, mint helyi eseményről fogalma se lehet. (Tehát immár sokadszor tévesen, teljesen megalapozatlanul tulajdonít véleményt a topiknyitónak.) Tekintve azonban, hogy az egész esemény ismeretlen - névtelenség folytán kinyomozhatatlan az igazság - "az" csak is a hozzászóló szeszélyétől függ. (A hangnemre nem is érdemes kitérnünk. A hozzászólás ilyetén megfogalmazására semmi oka nem lehetett - hisz még egy "rossz szó" se hangzott el - leszámítva a téma provokatív címét.)

Noha megrendezett helyzetről van szó, de mégis el kell mondanunk, hogy Edvárd vét (visszaél) egy alapvető szabály ellen: "a vita, kommunikáció lefolytatásának legnyilvánvalóbb feltétele, hogy a feleknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy kommunikációjuk egyenes legyen, hogy közleményeik világosak és érthetőek" legyenek. (A meggyőzés csapdái, p76.) Persze egy kérdésfeltevés vagy kvázi-kérdés üzenetértékéről még hosszasan lehetne értekezni.

Ettől fogva ezt mások is kiindulópontul veszik és immár az előbbire hivatkozva folytatják tovább a vitát, amibe a topiknyitó jó ideig nem kíván beleszólni. Sőt további megerősítést próbálnak szerezni és valóságos nyomozó munkába kezdenek:

jarlaxe:
"Nyilván vagy vagy 20 éves" nem sokat tévettél...nézd meg a honlapját...vigyázz, hogy mit monc, mer egy igazi szittyasámánnal van dolgod, azokkal meg nem jó ujjat húzni...:DD

Kérdéses, hogy jarlaxe mi alapján következteti ki a topiknyitó iskolán kívüli számtalan elfoglaltsága melletti (indián, ősmagyar stb.) történelmi érdeklődéséből a fentieket és főleg az, hogy mindebből miként erősödik meg a téveszméje? (A honlapon szereplő linkek nem adnak okot erre.) Ez azonban megszokottnak tekinthető még ha nem is elfogadható és érvelés szempontjából súlya igen kétséges. Természetesen erről újfent megindul az "elmélkedés" és a fejekben továbbszövődik a topiknyitó vélekedése körüli tulajdonképpen "legenda". Elhangzik ugyan pár hozzászólás is, ami megpróbál pozitív feltételezésekkel élni, de tekintve, hogy észérvekkel semmi továbbgondolás nem elképzelhető, így az indulatoké marad a terep s ezek elvesznek az erőszakos hangok közt. Például:

Alan Shearer:
Azért Te is tudod, hogy Edvárd nem az ilyen féle "kommunistákra" gondolt.

kaleb:
Kedves Edvárd, Láttam honlapodat. Bár nekem kissé idegenek a témák, amikről írsz, egészében érdekesnek találtam, és azt terveztem, hogy végigolvasom, és megpróbálom megérteni. Az volt a benyomásom, hogy figyelemreméltó munka van benne, és engem érdekel ez az ember, aki mögötte áll. Most pedig megdöbbent, hogy ilyen címmel inditasz témát. Egy dologgal tudom magyarázni, fiatal koroddal. Te nem láttál már kommunistát, különösen nem becsületes kommunistát. Én láttam, nem is egyet. Csak hogy közös nevezőröl induljunk, mondok egy nevet. József Attila. Na, most kezdj el gyűlölközni.

Kaleb jószándékához, tehát nem fér kétség. A vitát nem előítéletekkel kezdi és nem saját rögeszméit igyekszik erősítgetni. Sőt hajlandó más álláspontok megismerésére. Bár abban ő is téved (s téves előfeltevéssel él), hogy a topiknyitó József Attilára gondolt - ha gondolt bármit is. Úgy tűnik tehát a fogalomzavar továbbél. Nem válik el a Jó a Rossztól a gondolkodásban és ugyanahhoz a fogalomhoz tapadnak - míg hol egyiket, hol másikat tekintjük meghatározónak. Enélkül pedig nem lehet előrejutni.

aurorix:
A régi munkahelyemen a gengszterváltás előtt párttitkárként működő tetű azzal túrta ki az akkori igazgatót a helyéről, hogy az illető kommunista volt és mit keres egy ilyen a vállalat élén... No comment... (egyébként valamelyikünk félreértette a topiknyitó szándékát ;-) )

Újabb paradox történet. Az információhiány másokat is előfeltevések kigondolására ösztönöz. Majd megvilágosodva, meggyőzve tér napirendre saját jóindulata, "tévedése" felett - egy másik előhúzott és megerősítést nyert előítélete által.

aurorix:
Pardon. Tévedtem :-( A honlap alapján ez komolyan gondolta...

A "következtetés" abszurditását még fokozza, hogy előzőleg mást "hitt". Vegyük észre a téma - bár nincs is téma valójában - immár teljesen eltér a cím által sugallttól. A meghirdetett "vetélkedőben" senki nem kíván részt venni. Egy-két rövid és szinte indulatmentes hozzászólás van csupán:

Bono Vox:
Nyertem! Kukac: Asszem az itt felszólalt elvtársak ellen nem lesz nehéz dolgom... TORONYMAGASAN NYEREM A KOMCSIGYŰLÖLŐ VERSENYT. Tudniillik a családom és én nem kaptunk tőlük sokat.

Tehát aki nem érzi magát megtámadva a topiknyitó által, nem veszi fel a kesztyűt, nem kezd el öncélú gyűlölködésbe - még a "felszólítás" ellenére se. Viszont elfogultságuk és szűklátókörűségük folytán sokan azonnal heves "ellencsapásba" lendülnek - a vélt támadó ellen. Egy ilyen helyzetre valójában nincs recept. Gyakorlatilag kezelhetetlen. A topiknyitó azonban úgy érezte immár több, mint tucatnyi "velős" hozzászólás után meg kell szólaljon:

Edvárd:
Nos köszönöm a sok jelenlévőnek az irántam mutatkozó nagy érdeklődést és "rokonszenvet". Azok közé tartozom akik vállalják a véleményüket és vállalják a személyüket is. Én megértem hogy egyeseknek ez nehezen megy de ettől még nekem nem kell meghátrálnom. Felhívnám azonban a figyelmet hogy a topik címe nem ki utál jobban engem hanem ... :) A topik persze egy vicc. Olyan mint a Miért nem szereted a paradicsomlevest? Amit azért nyitottam mert nyílt egy csomó Te miért nem szereted... -ot topik különböző politikusokra. Ez is egy ilyen topik. Azért ilyen mert félig túl vagyunk rajta! (A történelemnek ezen a korszakán.) Mert túl kell legyünk rajta! Persze nem a jó kommunistákat kell utálni. Nem is az van írva a címbe hanem: komcsik. Ez egy gúnynév. Gúnyolni azt szoktuk akit gúnyolni kell. Fiatal vagyok (24) de a 80-as években nőttem fel. Tudom mi volt. És tudom milyen ma. És ráadásul a történelmet is bújom... Meg még sok mást is. Ugyan a méltó büntetését még nem kapták meg akiknek meg kellene de bízom benne a sors és az idő majd rendezi tartozását! "Mindegy hogy ki szeret. Ért aki érteni bír!" Maradok tisztelettel, Edvárd

Tulajdonképpen a topiknyitó valamelyest korrigálja korábbi hiányosságát. Részletes és tételes választ azonban nem ad egyik vitapartnere számára se. Vitapartnerei tulajdonképpen negligálják az állásfoglalást és korábbi megítélésük alapján vélekednek a topiknyitóról. Természetesen válasza azért nem marad reakciók nélkül:

aurorix:
Nos... A topicodat úgy veszem, hogy te meg egy náci vagy. Na? További fokozata ugyanennek: Oriás Pöffeteg: Kedves nagyokos topicnyitó. Tudod mit jelentenek ezek a szavak: elfogult elöitélet, fasizmus, rasszismuz, primitiv demagog beskatulyázó gondolkodás? Edvárd Azt hogy mit gondolok komolyan szerintem hadd döntsem el én! Köszi. Én még nem nyilatkoztam ezügyben...

Igazán nem sok mindent lehet hozzáfűzni. Aurorix elméjében a világ leképeződik, leegyszerűsödik kommunistákra és nácikra. (szerencsére a valóságban mások is vannak). Ebből való kiindulásképp pedig épp ő skatulyáz és osztályoz önkényesen és alaptalanul. Pöffeteg által megemlített előítéletekhez (ahhoz a közhelyparádéhoz, amit bemutat) pedig szép számmal lehetne még hozzátenni párat például akár ebből a rovatból is...

NaViGaToR:
Kedves Edvárd! Afelől hogy egy ilyen topic mennyire vicces remélem senkinek nincsenek kétségei. Azt viszont erősen kétlem hogy a 80-as évek alatt Te személy szerint olyan sokat kellett hogy elszenvedj a kommunistáktól. A történészek szemléletmódja pedig úgy változik ahogy a politika szelei fújnak. Hasonlíts össze egy 1987-ben és egy 2000-ben kiadott történelem tankönyvet. Ne érts félre, nem védeni akarom őket de azt nem állhatom ha valaki(k) iránt gyűlöletkeltés folyik csak azért mert vallásilag, etnikailag, politikailag valamilyen csoporthoz tartoznak.

Természetesen Edvárd nem szólt személyes sérelmekről (csak akkor kell elítélnünk valamit, ha személyesen sértett minket?), de ez immár nem is meglepő. Nem kell szólni ahhoz, hogy az embernek a szájába adjanak valamit. A viták során az egyes felek leggyakoribb tévedése, hogy saját másik szekértáborról kialakított rögeszméiket, sztereotípiáikat tartják elsődlegesnek és nem a tényleges megnyilatkozásokat. Edvárdra is éppúgy jellemző ez, mint a többi hozzászólóra. Tehát a gyűlöletkeltés illetve a gyűlölet felcserélődik az utóbbi hozzászólásban. A topiknyitóból felbujtó lesz. Noha az nem igaz, hogy vallásilag, etnikailag, politikailag valamilyen csoporthoz tartozás alapján lépne fel bárkik ellen. Ilyen szempontból nem lehetne szót emelni semmilyen köztörvényes bűnöző ellen hisz az már gyűlöletkeltés...

Vita közepébe cseppenés...

Érdekes fordulatot jelentett a vita során egy politikamentes témákhoz szokott hozzászóló megjelenése. Feltehetőleg nem olvasta végig a vitát, és úgy szól hozzá, hogy nem tudja, melyik hozzászóló melyik "szekértábor" elkötelezettje. Így aztán vitába keveredik saját oldalával is.

atalanta:
Nem szeretek politizálni, hiszen csak veszekedés van a dologból, de azért néhány gondolat eszembe jutott. A minap elítéltek egy 72 éves embert, mégpedig 5 év letöltendő szabadságvesztésre, egy 56-os sortűz miatt. A következő észrevételeim vannak: (1) Nem láttam a bizonyítékokat, mit ne mondjak, az immár 45 éves bizonyítékokat (...) (2) Akik ezt a 72 éves embert elítélték, hasonló helyzetben habozás nélkül kiadnák a sortűzre a parancsot, sőt saját kezűleg húznák meg a ravaszt! (3) A jelenlegi Fidesz kormány (de mondhatnám a múltkori MSZP-set is, vagy az azt megelőző MDF-et) legalább akkora károkat okoz egyes (nem is kevés) családoknak, mint amekkora károkat egy sortűz okozott 56-ban. A végeredmény ugyanaz: emberek, családok mennek tönkre, a különbség csak az, hogy akkor a kommunizmus nevében, most pedig finomabb eszközökkel a demokrácia nevében. (...) Az igazán naívok pedig azt hiszik, hogy igazi tömeggyilkosok 45 évvel ezelott éltek, és nem vesznek tudomást arról, hogy manapság csak a Parlamentbe kell betenni a lábad, és láthatsz egy csomót! Különös ismertetojelük, hogy öltönyben és nyakkendoben vannak, és magukat politikusoknak nevezik.

Amennyiben jól sejtem egy olyan ítéletre utal a hozzászóló, amit nem kell letölteni valójában - éppen nyilván az elítélt idős kora révén. Ezt megítélni a bíróság dolga. Ettől a tévedéstől most vonatkoztassunk el. De a sortüzek okozta "károk" (emberéletek!) és a demokratikusan választott kormányok okozta "károk" (esetleg mulasztások) összevetésével és egyenlősítésével már mindenképpen túllő minden célon a hozzászóló. A (2) megjegyzése, pedig meglehetősen bizarr és értelmezhetetlen - a hozzászóló ezt nem tudhatja.

jarlaxe:
"Kik azok az emberek, akik ítélkeznek ma egy öregember felett" figyejj barátom...a kor nem érdem, hanem állapot...(nem tudom már ki monta, de igen találó...). mégis hány éves kornál kellene meghúzni a határt? ami felett már nem lehet ítélkezni? >Csak éppen most olyan emberek ülnek a bíróságon, akiknek az az érdekük, hogy megtörténtek legyenek az események! ööö...most ez hogyan értendő? meg sem történtek az események, csak a bíróknak az az érdekük? hehe. próbáld jobban, ez eddig gyenge...:->

Jarlaxe nem túl frappánsan egy szállóigét idéz. Tulajdonképpen csak érintőlegesen kapcsolódva az előtte szólóhoz - különösen, ha azzal vetjük össze, hogy épp az előbb próbált ő maga a korral érvelni.

atalanta:
Látom már, hogy neked az lenne a legjobb megoldás, ha kibeleznék, felnégyelnék azt az embert. Tiszta sor! HOVÁ KERÜLTEM ÉN? EZ EGY SZÉLSŐSÉGESEN JOBBOLDALI TOPIC, VAGY MI?

Meglehetősen meglepően értékeli a hozzászóló az eddigi eseményeket, hisz "szélsőségesen jobboldali" hozzászólásra nem is került sor. Tulajdonképpen saját táborával került ellentétbe - pusztán, mert nem ismerte fel, ki milyen álláspontot képvisel valójában - valamint mert "érvelése" már ennek a tábornak sem vállalható. (S mikor ezt kifogásolják a hozzászóló tévesen azt hiszi, hogy minden egyéb dologban is ellentétes a vélekedésük - ez is gyakori hiba.) A vita további elemzése nem hozna sok újdonságot. A valójában egy véleményen lévők jobb híján való (minthogy a vitanyitó nem szól közbe s így vele továbbiakban nem lehet) összevitatkozása az egyetlen megjegyzendő. Szokásos részletkérdésekben, egymás véleményének csúsztatott értelmezésében élik ki magukat. majd a "vita" tulajdonképpen elül. És elül "a vihar egy pohár vízben" is. Bármennyire is kiábrándítónak tűnnek a hasonló esetek a vitafórumok mégis nagyon sok érdeklődőt vonzanak. Zárógondolatként idézzünk pár sort a topiknyitó által máshol e témában kifejtett véleményéből:

Edvárd:
(...) sajnos már el tudok képzelni valóban elborult elméket is akik nem veszik észre az apró tényt, hogy itt magánemberek beszélgetnek (nagyrészt időmulatás céljából és nem abszolút "halál komolyan"), akiknek valójában sosem volt bajuk egymással. De a "modern politikai folklór" teremtette viszonyok közt sokan valódi ellenségeket kezdenek el látni a számukra nem-rokonszenves pártok, csoportok, eszmék támogatóiban. Ami ismétlem súlyos szellemi defektus. Amúgy viszonylag magabiztosnak érzem magam, és nem ijedek meg a saját árnyékomtól, de egy idő után elgondolkodom, kell-e nekem az, hogy vírusos leveleket törölgessek naponta? Kell-e az hogy idejárjak vérnyomásomat emelni, ha már a való élet nem szolgál elég izgalommal - dehogynem pedig szolgál épp eléggel! Hát egyelőre kell! Mert sok érdekes embert ismertem meg. És megjegyzem a tőlünk távoli gondolatok megismerése mindig nagyobb nyereséggel jár, mint a hozzánk hasonszőrűekkel való dörgölőzés, ami pusztán önmegerősítésre jó, de látókörünk szerintem folyton szükséges tágítására alkalmatlan. Emellett hadd mondjam még el hogy abban is hiszek hogy gondolkodásunkat nem a leadott szavazat, vagy pusztán a származás határozza meg - az előbbi inkább következmény ami sokaknál feltétlen okká válik és azt hiszik hogy egy ember teljes szellemi dimenzióját lefedi, jellemzi pártrokonszenve. Súlyos tévedés ez. Számos politikai kérdésben is lehet akár önálló véleménye az egyénnek, amely választott pártjától elüt - még a pártpolitikusoknak is!

Felhasznált irodalom:

Zentai István, Tóth Orsolya: A meggyőzés csapdái, 1999.
Egy nyilvános magyar internetes politikai vitafórum,
index.hu/forum, 2001. november 11-15. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr2612404987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.04.07. 07:56:35

Eddig a legjobb magyar egyetem volt, ma már a legjobb közép-európai, ennél tovább úgysem meritek nagyítani, mert megsértődnének a tel avivi cimbik és a new yorki fonokeitek

2017.04.07. 09:41:07

@VaradiJanos:

FYI te olvasni sem tudó BALFASZ!
"beszántaná Közép-Európa !!!!EGYIK!!!! legjobb egyetemét"
Elmagyarázzam a különbséget, hogy ez mit jelent és az, amit te írtál mit jelent és mi a különbség a kettő közt?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2017.04.07. 10:04:35

@VaradiJanos: Valóban igazad van, nem a legjobb egyetem, talán nem is az egyik legjobb, ahogy írtam. Ez csak annyit jelent, hogy egy rangos, jónevű, népszerű egyetem. Magyarán egy jó egyetem. Azt hiszem jobb dolog csak simán jónak lenni, mint legjobbnak — az utóbbi büdös is meg sosem igaz is.
Amúgy figyelmedbe ajánlom a cikk folytatását, a második keretes bejegyzés tartalmaz egy érdekes idézetet, ami szerint Soros számomra is meglepő módon, kifejezetten Izrael-ellenes. Bizarrak a nézetei. Intellektuálisan ez sokkal izgalmasabb, mint holmi natúr kocsmai antiszemitizmus... ;)

VaradiJanos 2017.04.07. 10:21:32

@A kiló nem százat jelent: persze, hogy Izrael-ellenes, mert nem egy zsidó államot akar, hanem sok-sok zsidó államot

VaradiJanos 2017.04.07. 10:26:47

@MikeBoy: abban a formában is ferdítés, de ha a szavakon is ugrálni akarsz, akkor bármelyik egyetem lehet az egyik legjobb, vmelyik a második legjobb, vmelyik pedig a száznyolcvankettedik legjobb. Persze kizárólag az amelyik egyáltalàn egyetem, a ceu pld csak bitorolja az elnevezést, mint pld a helsinki bizottság a "civil" jelzőt vagy pld a hibbant gittegyleteitek a "demokratikus" ellenzék kategóriát .... vagy pld te a "magyar" megnevezést ....

2017.04.07. 10:37:05

@VaradiJanos:

Hülye gyerek!
Hol látod nálam a "magyar" megnevezést?
A saját magad szerecsenmosdatása hol változtat azon a tényen, hogy egy cikk egyetlen mondatába kötöttél bele és az sem azt jelentette, amit írtál róla?
BALFASZ!
Még1x. Ha olvasni sem tudsz, ne pofázz!
Áruld el nekem, a Helsinki bizottságnak mi köze ahhoz, hogy a VaradiJanos név alatt kommentelő hülye gyerek nem tudja megkülönböztetni az "egyik legjobb" és a "legjobb" közti különbséget?
Ehhez még iskolába sem kell járni te totál segg. Elég, ha az ember megtanul beszélni....

VaradiJanos 2017.04.07. 11:06:22

@MikeBoy: túlszívtad magad, parazita? Tényleg azt gondolod, hogy van a világon akárki aki "szerecsenmosdatni" akarná magát egy magadfajta senkiházi kiskutyának? Tényleg azt hiszed, hogy érdekel a véleményed? Pffff (köpés)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2017.04.07. 16:45:40

@VaradiJanos: Ezt szerintem inkább ne itt.. Köszi. Az ilyen "vitákat" már 15 éve is utáltam.

VaradiJanos 2017.04.07. 17:01:28

@A kiló nem százat jelent: és vajon mikike miért nem szólíttatott meg?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2017.04.07. 21:25:58

@VaradiJanos: Miklós nem vélelmezte magáról, hogy valami monopóliummal rendelkezik a magyarság-igazolások kiadására. Amúgy végül is felőlem mindenki azt ír, amit akar. Csak hát ugye hülyeség.
Buddha szerint az nem jó.
süti beállítások módosítása