Pandémia-végi visszatekintés és korrupcióinfó Mészáros Lőrinc celebbé dicsőülésétől Völner Pál csúfos lebukásáig.
Várkonyi Andrea szíve után a bulvárlapok címlapját is meghódította a fideszes milliárdos: kapcsolatukat még könyvben is a nyilvánosság elé tárta az ismert celeb úrhölgy, esküvőjük szinte maga volt a "NER" megkoronázása. Mészáros Lőrinc neve hallatán az az illúzió él mindannyiunkban, mintha minden üzletkötését tökéletesen ismernénk, de ez nagyon nincs így. Az el-sem-adott Városháza esete többet mesél nekünk a hazai korrupcióról, mint bármely ciklus bármely ellenzéki szakértője.
"Mészáros Lőrinc nem cuki"
Fakadt ki a bulvármédia híradásain és az ellenzéki mémáradaton Ceglédi Zoltán legjobb tudomásom szerint az ellenzékhez sorolható politikai elemző, aki az ellenzéket érő kritikái miatt hozzám és minden más elfogulatlan bírálóhoz hasonlóan lényegében megkapta, kiérdemelte, aztán büszkén fel is vállalta a "fideszes szekértoló" bélyeget az egyre szűkülő ellenzéki szekta szemében. Akkor így jártunk. Az ország meg amúgy. Kezdem megemészteni, hogy lassan minden az én hibám. Hogy az ellenzéki szövetség az alacsonyan csüngő korrupciós ügyekbe sem tud megkapaszkodni, csak ismételgeti magát, mint egy papagáj.
Nem a blogger vagy az elemző tehetségtelensége ez. Az ellenzék elkerülhetetlen felsülései biztos nem. De különösen az sem, ha a hibákra felhívjuk a figyelmet és levonjuk a következtetéseket. Ahelyett, hogy "pultozni mennénk". Ahova most már egész biztos nem megyek, pedig for the record, korábban mentem, sőt plakátoztam idős dékás önkormányzati képviselőjelölteknek, főpolgármesternek. Mindhiába. Most már nem megyek. Senkinek. De ez egy másik történet. Vagy ha van összefüggés, azt mondja ki az olvasó.
Irigylem mások tisztánlátását.
Mire ezen elmélázhattam volna, hogy ezek szerint Mészáros Lőrinc 'cuki lett', berobbant a botrány: Völner Pál, fideszes igazságügyi miniszter-helyettes ellen a fideszes ügyészség hivatali vesztegetés ügyében indított tavaly nyomozást. Ezzel párhuzamosan pedig az ellenzéki Karácsony Gergely főpolgármester vezette főváros különbejáratú Városháza eladási botránya borzolta a kedélyeket, úgyhogy adásvétel nem is történt. Igazi post-truth korrupciós ügy.
Mindig viszketek, amikor valaki NER-ről beszél.
Több okból sem szeretem. Egyrészt nincs itt semmiféle új rendszer, ez egy "sima" kései kapitalizmus a félperiférián, másrészt ezt az elnevezést Orbán Viktor találta ki, nagyon gyanús és érthetetlen, hogy legélesebb kritikusai pont ezt vették át és használják előszeretettel. Ez kommunikációs hiba. És furcsa: rajtuk kívül nem is használja senki ezt a teszkó gazdaságos politikai terméknek tekinthető címkét. Akkora csoda ez számomra, hogy nem bírtam magamban tartani. No meg itt van az érzés, hogy valahogy így kerültek helyükre a rendszerváltásnál elmozdult tetris-darabkák...
Pont így. És pont ezen a gagyi néven. A történelem nem kegyes hozzánk.
Egy évtized múltán NER alatt röviden a rendszerszerűnek nevezett kormányzati korrupciót szokás leginkább érteni a szókincsében is egyre szűkülő ellenzéki szakzsargonban. Azt az egyedi hungarikumnak semmiképpen sem tekinthető, de nem is üdvözítő jelenséget, hogy a (helyi) gazdasági elit szorosan össze van fonódva a kormányzattal. Mintha valaha másképpen lett volna. Nincs ebben semmi rendkívüli, nemcsak mert mindig is így volt, és nemcsak mert máshol is így van, mert ettől még ez nem feltétlenül jó mindenki számára.
Azt a tényt viszont el kell fogadni, hogy a nagyberuházások megrendelője mindig is az állam volt és lesz minden kapitalista országban, amit jó esetben nagyvállalatok teljesítenek, jelentős profitért cserébe. Minél nagyobb és minél egyedibb egy beruházás, annál inkább összehasonlíthatatlan módon, rendszerint alultervezett büdzsével is túlárazottan, bár a két fogalom egymást kizárja és az egzakttól távol áll. Hívjon bárki ki egy tetszőleges bonyolultabb munkára egy szakembert, meg fogja látni miről beszélek. Aki nyugaton keres ilyen beruházást annak a berlini reptér és a hamburgi operaház kiváló példák. Nem kell csak a négyes metróra gondoljunk.
Szokássá vagy rossz szokássá vált mindenbe korrupciót gyanítani, ahol pénz van. És hát nem alaptalanul, de kevés leíró pontossággal.
De ettől még, illetve éppen ezért, nem adnék ennek az egésznek pláne ilyen nevet, hogy NER, mert nemcsak a lényegről, a tényleges gazdasági produktumról, úgymint a beruházás hasznossága és az építés hatékonysága nem ad képet, de úgy összességében csak kocsmai ökölrázásra, irigykedésre és tehetetlenségre "ösztönöz", amik nem egy sikeres társadalom ismérvei. Akkor sem használnám, ha már a 2010-es kormányváltást követően erősítette meg még furcsább módon korrupcióról alkotott benyomásainkat, maga Lánczi András a fideszes agytröszt, a Századvég vezetője, hogy:
"amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája".
Mintha nem ugyanarról beszélnének. Egyiknek bűn, másiknak erény.
A legendás 70:30-ból kiszorított balliberális ellenzék és a végül hozzá hasonuló új ellenzékiek (Jobbik és LMP maradványai) azóta teljesen rácsavarodtak erre. Nem tudnak lejönni róla. Se kiköpni, se lenyelni nem tudják. S főleg nem tudnak: hatékonyan fellépni ellene (ómagyarul: korrupció ellen harcolni).
Míg azt sem tudjuk pontosan persze miről van szó.
Értem én, hogy tanuljuk 32 év után is a kapitalizmust, de ennyire?
Nem véletlenül hivatkozik a baloldali közgazdász, Pogátsa Zoltán is a híres és sikeres amerikai cégvezetőre, Lee Iacocca-ra, aki az üzleti siker zálogának a kormányközeliséget nevezte meg nyilván hazai áthallások nélkül, de a kapitalizmus őshazájából némileg árnyalva a kapitalizmussal kapcsolatos naiv hazai neoliberális szakértői elképzeléseket, amik valamiért, egyébként téves módon a mainstream baloldali politikai gondolkodásnak mondták eddig tollba a gazdaságpolitikát idehaza.
Van itt tehát egy valóban rendszerszintű valami, amiről érdemes lenne beszélni, de az a rendszer, ami az alanya lenne egy ilyen társadalmi párbeszédnek az nem a világszinten valójában pitiáner kispályás "NER" lenne, hanem maga a modern kapitalizmus, annak félperifériás, kicsit hofigézás változata. Sokan szeretnék gondolom, hogy itt és most receptet adjak ennek a vélt betegségnek a gyógyítására, de erre nem fogok vállalkozni. Egyrészt mert egyre inkább úgy vélem, hogy a látásmódunkkal van baj, másrészt meg a langyos vizet nem kell felfedezni, harmadrészt széllel szemben nem lehet pisálni.
A betegség súlyossága inkább egy makacs lábgombára hasonlít, mint az áttételes rákra, különben a korrupció már rég végzett volna a gazdatesttel, legalábbis az alapján, ahogy róla beszélünk. No meg némi látáshiba, csőlátás, rövidlátás. Tehát tegyünk egy gyors megállapítást, amit persze azonnal le fogok tagadni, mert ezzel végképp nem lehet barátokat szerezni: az a bizonyos elharapódzó korrupció korántsem annyira súlyos idehaza, mint azt gondolnánk. Volt egy valóban durva hőskorszak, a spontán privatizációé, magyarán az állami iparvagyon teljes kiárusítása a rendszerváltás hajnalán, de azt már rég magunk mögött tudhatjuk az olajszőkítéssel, Aranykéz utcai robbantgatásokkal és hasonlókkal együtt. Mára éppolyan nehezen követhető és szövevényes korszak a maga susogós dzsogingos, mackónadrágos vállalkozó-maffiózóival, mint Gulyás Márton krétakörös színdarabja a Korrupció.
A magyar "rendszer" ma félúton van a nyugati konszolidált, nagyvállalati lobbistákkal európai értelemben vett módon olajozottan működő nyugati típusú korrupció felé, csak hát idehaza nincs annyi pénz, tehát a magyar nagyságrendek meg se közelítik a nyugati ügyekét, és le kell hajolni a kis pénzért is, néha látványosan nagyot, ami sosem elegáns. Hívjuk a magyar valóságot mondjuk a kormányközeli tőkésosztály közbeszerzési korszakának. A korrupcióról nincs statisztika, de a "húsos fazék" mérete jól ismert. Szintén Pogátsa becslése alapján nagyjából 2010-től kezdődően évi 500 milliárdos közbeszerzési büdzsének tudjuk, hogy csak a töredékét nyerik el Mészáros cégei minden híresztelésssel ellentétben. (Korábban Simicska cégei, csak őt már elfelejtettük, ahogy azt is, hogy egy ideig a Jobbikot támogatta, valóban törvényen kívüli eszközökkel.)
Ráadásul nagyobb arányban többszereplős versenyben, mint a bezzeg Csehországban.
Amit itt jegyezném meg sürgősen nem kis részben szponzorál tudatosan pont az a nyugati nagytőke, amely EU néven intézményesült rendszert tart fent erre, de a látszatot viszont nem: az EU intézményei közmondásosan korruptak voltak, bőkezűen etették-itatták mindig is a polgároktól távol zajló uniós sikertörténeteket megéneklő médiamunkásokat. Épp ezért álságos, amikor ugyanez a korábban minden felett szemet húnyó sajtó sommás ítéleteket mond a renitens avagy érdekeikért a megbeszéltektől eltérően hirtelen és szokatlan módon kiálló keleti országokról.
Persze lehetne még megnevezni pár fideszes vállalkozót, de együtt sem szerzik meg a megszerezhető pénz többségét nyilván. Mészáros tőzsdén jegyzett holdingcége pedig szemmel láthatóan intenzíven forgatja vissza a pénzeket a magyar gazdaságba, nem egy tipikus pénzlenyúlós offshore történet, csak úgy mondom. Korántsem biztos, hogy a magyar oligarchák a világ legrosszabb minőségű oligarchái. Ezt nem tudom, azt viszont tudjuk, hogy nemzetközi összehasonlításban nem igazán szerepelnek az élbolyban vagyonuk alapán.
Összevetésül a korrupcióval foglalkozó Transparency International toplistáján azoknak a nyugati országoknak a multinacionális vállalatai is szerepelnek, amely országok ellentmondásos módon a kevésbé korrupt országoknak számítanak. A listavezető Siemens 1.4 milliárd dollárnyi megvesztegetési ügyei szó szerint a jéghegy csúcsát jelentik. A német adótörvények visszássága, hogy jó ideig költségként el is számolhatták a német cégek a más országokban fizetett "korrupciós költségeket". Ebből következik az a képmutatás, hogy az odahaza prudensnek látszani akaró német állam tkp. támogatja a német cégek tisztességtelen előnyszerzéseit és a nemzetközi korrupciót mindenhol máshol. Meg az is, hogy elismeri a status quo-t, hogy hát igen, ilyen világban élünk, így működnek a dolgok. Hogy ez mennyire álságos és képmutató az más kérdés. Csak idehaza ne csináld.
Bemondásra. A világon a korrupció érzete a Transparency felmérései szerint. Nem kell magyarázzam, melyik szín mit jelent.
Azóta, hogy ez a botrány kirobbant, sok víz lefolyt már. Ha csak a megvesztegetés tisztán 1.4 milliárd dollárt tett ki egyetlen nagyvállalat esetében, akkor el lehet képzelni mekkora az elnyert üzletek volumene. Más bajnokságban játszunk. Kis pénz kis foci. Nálunk láthattuk, hogy a teljes éves közbeszerzési büdzsé hasonló nagyságrendű, mint amit egyetlen német nagyvállalat csak megvesztegetésre bizonyítottan kifizetett.
Egymást követték ezután az antikorrupciós törvények, munkavállalók állandó tréningelése. Viszont az USA piszkos játszmákra használja ezeket a törvényeket, jogot formálva területén kívüli ügyek alapján is eljárni. Az egyik legismertebb ilyen az Alstom-ügy, amikor a francia cég Indonéziában szokásos módon tanácsadó cégeken keresztül fizetett ki pénzeket, hogy megszerezzen egy üzletet, ami ott "csak a szokásos" elintézési mód, mindenki így csinálta mindig is, ilyenformán sem volt jogos az Alstom vegzálása, pláne egy teljesen másik országban túlságosan nem is jogállami, amolyan birodalmi elvű. Az Egyesült Államok Igazságügyminisztériuma az Alstom egyik az ügyben nem is érintett vezetőjét, Fréderic Pieruccit valósággal túszul ejtve évekig tartotta fogva börtöneiben, zsarolva a francia céget és a francia kormányt is. Egyébként az USA elérte akkor a céljait. Pierucci pedig újra együtt lehetett a családjával. Aki azt gondolja, hogy az üzleti életben a verseny mindig tisztességes módon zajlik nyugaton, és ezért legjobb, ha mindent a magángazdaságra bízunk, jobb ha megimserkedik a valósággal. Az egymással is versenyző államok és konkurens óriáscégek összefonódása a hatóságok és törvények útvesztőjében egy jóval összetettebb képet mutat, mint az egyszeri libertariánus gondolhatná.
Normális esetben kerülném az idehaza teljesen elbulvárosodott korrupció tematikát, ugyanakkor felgyülemlett itt megannyi dolog mégis, amit érdemes volna egyszer mindenkinek alaposan átgondolnia, aki bele akar szólni a politikába vagy magvas gondolatokat osztana meg a nagy magyar valóságról. A korrupció témája a mostani kampányban beérni látszik, ez még nem a politikától való elfordulás trendjének megfordulása szerintem, sokkal inkább a mélypont. Már szinte csak a bulvár van, mélyebb átgondolásra úgysincs igény és nincs hozzá elég szellemi muníció sem: fekete vagy fehér, kormány vagy ellenzék. Az ellenzék vaktában lövöldözik régóta és mindenre, amit lát. Olykor olyasmit támadva, amit nem is lenne muszáj.
De alapvetően a szex és a pénz még mindig egész sok embert meg tud fogni, ha nem is a legjobb értelemben... a bulvár győzni fog. Bangóné ennek, illetve saját hülyeségének az első számú áldozata.
2021-re ha visszatekintünk, alig van mást mit elemezni.
A COVID második évada nagyjából olyan szükségtelen utánrúgás, mint oly sok más hollywood-i produkció folytatásáé. Az egészségügyinek hitt válságról hamar kiderült, hogy valójában egy végletekig kiterjesztett médiahack, ami mögött irracionális ideológiai harc és nem technikai-szakpolitikai gondolkodás húzódik meg. De ez már a kötelességszerűen oltakozó, maszkot húzó, magát tanultnak és felvilágosultnak hívő középosztály számára is langyosan unalmas. A politikai bulvár korrupciós rovata viszont fontos új fejezetekkel gazdagodott. Éspedig az évszázad esküvőjével: Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, Orbán Viktor jóbarátja és Várkonyi Andrea celeb úrhölgy szinte kifejezetten a nyilvánosságnak szánt egybekelésével. Volt kinek min csámcsogni. És ez megint egy egészen furcsa dolog, ha belegondolunk.
És kapaszkodj meg: ez volt tavaly a pozitív hír. :)
Ha Mészáros Lőrinc lényegében kormányzati megrendelésekből úgy mint tisztességtelen előnyök által lett kb. a leggazdagabb magyarrá, akkor nem kifigurázni kellene, nem mémet kellett volna folyamatosan csinálni belőle, hanem tételesen leleplezni kéne, közérdekű oknyomozni, de ilyenre már igény sincs talán. Végigtekintve az eseményeket a social médiát fásultan pörgetve (Facebook)-falra hányt borsó lenne ez az intelem a mára kizárólag a gyorsan megtérülő, olcsó lájkokra szakosodott ellenzéki-kormánykritikus mémgyárosok számára. Úgyse értenék: sem ők, sem az úgynevezett ellenzék (tehát a hivatásos, vagyis jó és rossz értelemben megélhetési politikusok), pláne rajongótáboraik vagy jobban mondva ezen mémek notórius lájkolói, akiket tévedésből és jobb híján baloldalnak nevezünk összefoglaló néven. (A taxonómiai zavarokra nem térek ki, mert fontosabb dolgom is van ma.)
Maga a mészáros lőrinci figura, az érdeklődés hiányában megszűnt minőségi újságírás nélküli, alantas indulatokban tocsogó social media és\vagy bulvármédia egyre mélyülő bugyraiban menthetetlenül átmegy valami egészen másba, a virtuális bűnügyi hírek rovatból a rajzfilmek veszélytelen antihőseinek világába: a közbeszerzési korrupció itt már csak a mohó Tom és a ravasz kis Jerry végtelenségig ismétlődő macska-egér harca, apró, már-már kikövetelt rendszeres epizódokkal, újabb kis gag-ekkel, amihez mindkét szereplő, Tom és Jerry is egyaránt kell, jókat derülünk Tom ügyetlenségén, szurkolunk a kis Jerrynek, újra és újra. De nem lehet egyszerre röhögni valakin és rendszerszintű hibának látni, aminek kiküszöbölése akár racionális feladat lenne, ha lenne ehhez egyáltalán bárkinek morális alapja: most azon túl, hogy megfelelő intellektusa sincs. Főleg a valóságban nem is létező Jerrynek szurkoló ellenzékben.
Nehéz ebben az országban a korrupcióról (vagy inkább ellen) hitelesen küzdenie, de akár beszélnie bárkinek a közéletben. Az ellenzéki média és az ellenzék többszörösen hiteltelenítette már magát, nemcsak azért többször, mert a mostani kormánypártok is voltak korábban ellenzéki szerepben, és mert a mostani részben megújult ellenzék sem sikerült egységes elvi álláspontra jusson a kérdésben. Annak a részének sem sikerült következetes és jogilag is kifogásolhatatlan álláspontot kidolgoznia, amelyik többé-kevésbé tiszta maradt (eddig legalábbis a nagyobb horderejű ügyeket illetően). Az összefogás ténye és az azóta gyorsan kitermelődött ellenzéki ügyek a bűnrészesség fertőző betegségként való átterjedését mutatják inkább. A ragály leginkább azokon a pontokon terjed, ahol a megroppant pártocskák ilyen-olyan pozíciókban megmaradt túlélői tyúkszaros megélhetésüket féltve tartják a szájukat.
Politikából eléldegélni ugyanis, ha nem is fényesen, de egy önkormányzat farvizén is el lehet. Sokszor minimális munkával, de leginkább diszkrét félrenézéssel és a viták fel nem vállalásával. Ez a léthelyzet pedig nem kedvez semmilyen változásnak, innovációnak, hogy úgy mondjam ettől nem megy az ország előre, csak hátra. Ha, ismétlem, ha változásra szükség volna. De abban sem lehetünk biztosak, hogy egyáltalán lehetséges.
A legtöbbet a korrupcióról nem is ezeknek az elkent történeteknek a nyomán tudhatjuk meg, hanem egy olyan ügy kapcsán, ami meg se történt. A pesti Városházát ugyanis az ellenzéki Karácsony Gergely főpolgármester és városvezetés nem is adta el. Magyarázkodásuk betudható a rossz lelkiismeretnek és a politikai bénaságnak, gyengekezűségnek, határozatlanságnak, de ez most mindegy is. A máskor megismerhetetlen tárgyalások beszélgetéseinek felvételeinek a kiszivárgása a fontos.
Az egyik felvételnek Bajnai Gordon volt miniszterelnök a főszereplője, aki már ráadásul írt is róla, hogy részt vett egy tárgyaláson, melynek témája valóban a Városháza eladásának lehetőség volt. Bajnai arról beszél Gansperger Gyula és az Index állítása szerint a Városháza után érdeklődő potenciális vevő társaságában, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, akik amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni. Ennyire egyértelműen beismerő vallomást még senki sem tett az országban, hogy hogy mennek az ilyen dolgok. De nyilván így mennek. Bár egy volt miniszterelnök emeli úgymond az ilyen kiszivárogtatások fényét, érdekes számunkra azonban a másik szereplő személye is.
Kicsoda is Gansperger Gyula?
Gansperger Gyula neve a kilencvenes években és az ezredfordulón szerepelt sokat a sajtóban, a Fidesz egyik befolyásos háttérembere volt, főleg a privatizációért felelt: az első Orbán-kormány idején ő volt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ganspergert az Index csak volt Wallis-vezérként emlegeti, aki így kapcsolatban állt Bajnai Gordon egykori miniszterelnökkel is. Ez azért érdekes, mert így könnyedén átsorolódik a baloldali térfélre. De ebből is láthatjuk, hogy ez korántsem annyira világosan válik el a valóságban.
Ma már a "NER-lovagok" közé sorolják a jólértesültek Kóka János egykori SZDSZ-elnököt is. De a sokszor szókimondó, de nem éppen cizellált gondolatairól híres Puzsér Róbert az egykori szocialista oligarchát, Leisztinger Tamást is úgy emlegette pár éve, mint a "NER" emberét. Láthatjuk, hogy manapság akár mindenki a NER emberének tekinthető, aki üzletel a kormányzat környékén, márpedig hát ott lehet leginkábbb, hacsak nem tervez az ellenzéki fővárosi önkormányzat is valami jó üzletet éppen... És láthatjuk az ő holdudvarukban hipp-hopp szintén feltűnnek máshonnan ismerős arcok. Szóval így megy ez, és érdemes megspórolni a bal-jobb kategóriákat, nem csak nem minden bloggerre vagy blogposztra húzható rá az ilyesmi, de akár a politikából élőknél is jóval ambivalensebb ez a kérdés.
Bajnai a vágott felvételen a következőket mondta:
"Legalább két probléma van. Menedzsment szempontból. Tehát ugye ez egy hatpárti koalíció. Ami egy adottság. Erre utaltam, hogy mind a két oldaláról láttam már ezeket a működéseket. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen."
Épp ezért a felvételen ezután az is hallható, hogy arra kérik Bajnait, intézze el Tordai Csabán, a főpolgármester tanácsadóján keresztül, hogy kizárólag Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével kelljen tárgyalniuk az eladás lehetőségéről.
Gansperger a következőket mondja:
"Az lenne a jó, ha a Balázzsal összejönne, már bocsánat, csak mindig ott van mellette egy másik…"
Erre Bajnai:
"Ezt az igényt megértem, nem tudom, hogy a Tordai úr erre képes lesz-e, mert amint híre megy egy ilyen dolognak, ebben a […] egy ilyen koalícióban, mindenki hirtelen, meg vannak ezek a cápák. […] Én szerintem amikor bejelentkezik nálatok valaki, nem tudja kontrollálni, rengeteg ilyen cápák úszkálnak a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek a maga kis részterületei vannak, ez a realitás, ez így működik."
Szóval: isten hozott nálam öcsém, ez a való világ. Jó lenne stikában csinálni, hogy ne kelljen mindenkinek osztani, de az ilyesmit nem lehet megúszni. Ez a tapasztalat.
Beszédes az is, hogy a nyilvánvaló korrupció gyanúját sejtető felvételekre a főpolgármester és a városháza hetekig nem tudott mit reagálni, végül elálltak az eladástól, ami egyszerre gyengeség és beismerő vallomás is. Az pedig kritikán aluli, hogy Karácsony Gergely, ellenzéki főpolgármester végül úgy reagált, hogy többet nem veszi kezébe az Indexet. Sok mindent mondhat egy politikus, de ezt nem. Az Index újságírója tényleg a munkáját végezte. És ezúttal jól.
Az érthetetlen módon meghiúsult Városháza eladása kapcsán kiszivárgó felvételeken Bajnai szemrebbenés nélkül elemzi tehát egy ilyen volumenű tranzakció korrupciós vonzatát. Tudja miről beszél, ült az asztal összes oldalán és szemlátomást most is otthonosan mozog a magyar üzleti élet ezen "szalonjaiban". Maga az adás-vétel tegyük hozzá egyáltalán nem bűnös és nem is földtől elrugaszkodott ötlet. A Városháza más funkcióra épült és mára el is avult, míg prémium belvárosi ingatlanként értékesítve hozzájárulhatna a köz gazdagításához is. Nem mellesleg viszont a hatpárti ellenzéki koalíció tagjai is tartanák a markukat Bajnai szerint annak rendje s módja szerint. Ezzel viszont lényegében mindent elmond számunkra arról, hogyan folyik az üzletelés most a "NER-en" kívülinek vélt Magyarországon, de tökéletes mértékben a NER-nek tulajdonított "filozófia" szellemében.
Éspedig: ugyanúgy vagy annyiban máshogy, hogy több az éhes száj, amit be kell tömni: hat párt tarja a markát, amely "cápái" mohóbbak is talán most, hiszen vagy rég nem vagy még soha nem részesültek a hatalom ilyetén áldásaiból. Ellenben az is látszik, hogy nagyon szeretnének. Ez látszik a túlburjánzó poziciók és kifizetőhelyek létrehozásában és a zsíros megrendelések politikából jól ismert szereplőknek való szemrebbenés nélkül való átjátszásában: pl. a bűncselekményekkel vádolt és praktizálástól eltiltott Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának megbízásától kezdve. Magyarán a korrupció sokévtizedes magyar hagyományainak felszámolását a budapesti tapasztalatok alapján nem igazán lehet várni egy esetleges kormányváltástól. Legalábbis elképesztő naivitást feltételez egy ilyen elképzelés. És megint csak érdemes futni egy kérdést: érdemes várnunk bármit és akkor mi lenne, jobb lenne vagy lehetne egyáltalán jobb?
Az üzleti élet mindig profitot akar termelni. Ez sosem fog változni.
A mértéktartás és a jóízlés hiánya olyan közös ismérve a magyar politikai döntéshozók "korrupciós kultúrájának", ami általánosnak tekinthető, kormányokon átívelő és már-már magától értetődő is adott társadalmi körön belül. Hiteleset mondani ebben csak egy valódi kívülálló tudna. Olyan, akit nem az említett módon bemutatkozó hatpárt emel pajzsra. Erre ebben a ciklusban én nem látok esélyt, bár vannak aspiránsok. Gattyán György pornókirály-techvállalkozó szerepvállalását kevésnek érzem, hogy be tudja tenni a lábát a magyar polgárok ingerküszöbén. A helyi politikában tehetett volna először sikeres próbát, ahogy vidéken volt rá precedens itt-ott. A leszerepelt és kiüresedett ellenzéki pártok parkolópályára állítása ugyanis jóval könnyebb feladat, mint azt sokan hinnék, látható, hogy saját sajtójuk hogy üti Márki-Zayékat például minden hibáért. Szekszárdon Bomba Gáborral félig működött a dolog, hiba csak ott csúszott be, hogy egyetlen párbeszédes képviselő átállása meg tudta fordítani az erőviszonyokat. És hasonló történt máshol is, Budafokon MSZP-sekkel és máshol másokkal is.
Igen, ez is a politikai korrupció egyik előre nem kalkulált formája. Pozíciókért, egyszerű megélhetési okokból sokféle politikusi döntés "tarkíthatja" a játékteret még, akár az országos politikában is. Adott esetben az ellenzéki osztogatásban mostanában rövidebbet húzó MSZP bizony országosan is érdekelt lehetne egy Orbánhoz való átállásban, mondom ezt halkan. Súlyosan tévedünk, amikor feketén-fehéren akarjuk látni a politikai palettát. Az valójában a korrupció szemszögéből, de minden más politikai nézőpontból nézve is a szürke ötven árnyalata. A korrupciónak ráadásul jóval többje van, mint árnyalatai, vannak rejtőszínei, van sminkje, védi a korróziótól vastag lakkréteg és hasonlók.
De maradjunk a leghaloványabb korrupciónál a "csendes társaknál", amivé az ellenzék zöme válni szeretne.
Szíve szerint. Legalábbis érzésem szerint.
A legtöbb politikus nem annyira mohó, mert képességei korlátozottak. A B-liga, vagyis Orbán hivatásos ellenzékének legtöbb játékosa nem is tudja magát elképzelni komolyabb döntéshozó szerepben, sose volt olyanban a civil életben; illetve, ha mégis elképzeli magát ilyenben, akkor az súlyos önértékelési zavart mutat saját képességeit illetően, mert nem véletlenül nem volt még ilyenben. Ez is egyfajta melegágya a hétköznapi korrupciónak: és még törvénytelenség sem kell ahhoz, hogy valaki megbújva ne csináljon semmit a kevésért, tehetségtelenségével elpazarolva a legtöbbet egy város vagy egy ország éveit.
Mindenki szeretne talán nagyban játszani, de a többség nem képes rá és halkan be is látja. Ne legyünk képmutatók: mindenki szeret pénzt kapni. És sokak számára a politika még így akkor, amikor az állítólagos "diktatúra" állítólag oly csúnyán "kivérezteti" állítólagos ellenfeleit, akkor is jóval több, mint a semmi vagy, ami más módon, tehát versenyszférás munkával számára elérhető, amitől már kissé el is szokott úgy a ranglétra alján, mint a tetején...
Nem tudom, mi a nagyobb korrupció, ha harminc ezüstért a komolyabbnak tűnő politikai vállalkozók nem is annyira anyagi érdekből, hanem politikai számításból kerülik a mostani klímában nem kifizetődő konfrontációt. Vagy ha valaki nagyszabású terveihez mozgat meg súlyos pénzeket, kielégítve saját megalomániáját középületek örökségének és saját magánvagyonának képében? Nagyjából a 19-20. század századfordulójának korrupciós uram-bátyám világa rémlik fel előttünk, ahol valóban szétlopták az országot és eközben fel is építették a semmiből. Lényegében azt, amit a mai napig érdemes a turistáknak mutogatni.
A korrupció minden csak nem egzakt fogalom és úgy fonódik össze a politikával, mint a dugóba jutott budai villamosok vonalhálózata az utasok idegeivel. Minden bonyolult kérdésre mindig van egyszerű válasz. A Biblia szerzőjének sikerült néhányezer éve, igen szabatosan megfogalmaznia, hogy ne lopj. Hogy aztán az emberiség sikeresebb időszakainak történelme másról se szóljon persze... Lopás, korrupció, visszaélések, jogosulatlan előny volt, van és lesz. Sőt, minél inkább prosperál egy gazdaság annál inkább, ahol meg nem, ott aztán a legkeményebben szakítják ki a maguk szeletét a tortából, akik ahhoz elég erővel bírnak. Magyarán vesznek el másoktól.
De _nem_ másoktól való elvevés minden.
Ehhez a bibliai egyszerűséghez képest a magyar politikusok négyévente hirdetik meg az elszámoltatást, sőt a "teljes elszámoltatást", ami már a fokozásból mindig előre sejthető, hogy csakis jogi nonszensz vagy tudatlanságból fakadó nagyotmondás lehet. Ellenfeleink ellen vagyonelkobzást "ígérni" pillanatnyi kielégülést okozhat talán a legerősebb ellendrukkereknek. De nagyon erős fejfájást a jogi alapképzettségű keveseknek az igazságszolgáltatás és az állami szervek berkein belül és kívül. Nem olyan nagy ügy ez, a show része ez más országokban is, de bizonyos szint felett mindenki számára világos, hogy az elszámoltatás szajkózása csak átlátszó blöff annak a száján, aki tudja mit beszél. A többiek meg nem érdekesek. Isten óvja azt az országot, amelyiket dörzsölt hamiskártyások helyett végül paklit keverni sem tudó, játékszabályokat nem ismerő kibicek akarnak egy nap irányítani.
És ezt a legkomolyabban mondom.
A korrupció sok szempontból egyfajta ára a meg nem fizetett szakértelemnek. És ez csak egyike a nehezen megemészthető randa igazságoknak.
A korrupcióellenes retorika börleszk jellegét különösen az járatja le, amikor mégis összefogunk végül azokkal, akiket korábban súlyos börtönévekkel fenyegettünk meg. Ezzel tényleg nincs mit vitatkozni. Meghasonlott politikai veteránok csendben hallgatnak ilyenkor inkább.
A "húsz évet a húsz évért" keménykedő szlogenjét 11 év után frivol lazasággal cserélte a Jobbik: "még négy évért bármit"-re. Vagyis az anyjukat is eladnák négy év képviselői helyért kb. tizenketten, akik listás helyben reménykednek. Jó pénz ám az azoknak, akik semmihez sem értenek. Különösen, ha elment a hajó, amit vártak, mert kiderült minden, amit hittek politikai délibáb, és nem ők a legtehetségesebb illuzionisták, akikre jegyet vennének a nézők.
Ahogy arra Orbán Viktor miniszterelnök egy Jakab Péternek (Jobbik-elnök) szóló parlamenti riposztjában rámutatott. De szólhatna ugyanez az összefogás úgynevezett miniszterelnökéhez is. Kéne valami világos útmutatás, mégis, hogyan képzelik elszámoltatni a Gyurcsány-korszakot úgy, hogy az érintettek adják az ellenzéki szövetség többségét. Az összefogás miniszerelnök-jelöltje persze valójában egy minden felhatalmazás nélküli szimpla plakátarc. Nyugodtan el is felejthetjük, mint Gyurcsány Ferenc elévült ügyeit, amiről ugye szót sem érdemes ma már ejteni.
És nem is csak azért hiteltelen szinte mindig vagy ebben a kontextusban a korrupcióellenes retorika, mert maguk a politikai szereplők is több oldalról érintettek a visszaélésekben, de azért is, mert a hangadók és médiamunkásaik képtelenek különbséget tenni a törvényileg valóban kifogásolható visszaélések és saját irigységük között.
Nem minden bűncselekmény, ami erkölcsileg kifogásolható, és nem minden erkölcsileg kifogásolható, ami nekünk nem tetszik.
Az iteráció tovább folytatható. Bizony bárki nyerhet közbeszerzésen és bizony az általunk nem szeretett pártokhoz sorolható üzletemberek cégei is. És aki úgy véli, hogy költői igazságszolgáltatás lenne, ha ez nem így lenne, mert kényelmes bevennie a jó és rossz küzdelméről festett esti meséket, attól szívem szerint megvonnám a választójogot is, mert nem tekinthető nagykorúnak. Politikai, sőt gazdasági értelemben semennyire. Félek viszont ilyen a polgárok többsége. Ez pedig eleve kétségessé teszi a témáról való értelmes párbeszédet. Mellesleg.
De valamit még a legokosabbak sem érthetnek, mert nincsenek, kedves olvasó, nem vagyunk benne. Bárhogy is fáj, szerencsétlen kívülállók vagyunk, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan zajlik egy üzletkötés. Bajnai vagy Gansperger nem ilyenek és még sorolhatnám. Ebbe a világba kaptunk bepillantást a kiszivárgott felvételekkel. És ha át is hatják a Schádl és Völner-szerű figurák a magyar köztisztviselői kar és hivatásrendek akár legfelsőbb szintjeit is, ezáltal még mindig nem tudtunk meg semmit, mert nem értjük egyik szereplő mitől olyan befolyásos mégis. Csak akkor borul a bili, amikor túl megy egy ponton és esetleg érdekeket sért vagy beáldozhatónak ítéli meg egy még magasabb szint, netán egy ellenlábas elégeli meg és gyújt alá.
Ezek az igazság kis pillanatai, amik a pártpolitikától sokszor épp annyira vannak fényévekre, mint azt a magyar tévénéző nem is sejtené, mint ahogy a normális ügymenettől is fényévekre vannak. A fajsúlyos szereplők ezekben a játszmákban nem pártpolitikát csinálnak, céljaik inkább öncélúak, a politika csak a működési területük. De legalább működésük könnyen megítélhető kívülről is, és általában az ítéletek sem váratnak magukra. No nem mintha ezáltal aztán minden megtisztulna, fenét, de legalább ez tényleg belátható közelségbe hozza nekünk a jogrend és a jogállamiság fogalmát
Ami ennél is bonyolultabb azok a jogilag szürke zónába eső politikailag kiemelten fontos ügyek, amik paradox módon sokszor csak a beavatatlanok számára egyértelműek.
Ennek szellemében csinált magából hülyét már két garnitúra elszámoltatásért felelős biztosa a fideszes Budai Gyula és a szocialista Keller László. Vannak dolgok, amiket nem jó kapargatni, és amikben kölcsönösen védik egymást a politikai elit régi szereplői. És talán jobb ez így mindenkinek, mert különben kártyavárként omlana össze az, amit magyar kapitalizmusnak nevezünk. Talán. Lehet sokaknak ez nem akkora ár. De emlékeztetnék rá mindenkit, hogy a rendszerváltás káosza korántsem a rendteremtés népünnepélye volt. Az ilyen átalakulások társadalmi költségei horribilisek.
Nem mindenki teljesen hülye ebben az országban, még.
Sok választó érezheti azt, hogy megannyi kevésbé tehetséges Hofi Géza próbálja elmagyarázni csupán, hogy az a korrupció, amiből őt kihagyják. Ismétlem: azt jó lenne tisztázni, hogy:
Nem tilthatja törvény, hogy "kormányközeli vállalkozó" nyerjen egy közbeszerzésen. Pont.
Ahogy azt sem, hogy bárki leírhassa azt, ami nem igaz: "mindent Mészáros Lőrinc nyer és ellopják az országot". Ez utóbbira akkor sem lenne lehetősége, ha az előbbi valamilyen csoda folytán igaz lenne, de szögezzük le: nem igaz, matematikai képtelenség. És ez az egyik legidegesítőbb a korrupcióról szóló átlagos internetes kommentekben, amiktől a politikusi megszólalások alig különböznek manapság. Az ellenzéki politikusok mára egy átlagos kommentelő felkészültségének szintjére süllyedtek. Ez a fajta értékcsökkentés talán nagyobb baj, mint egy kis korrupció. A tehetségtelen olcsójánosok nagyobb galibát okozhatnak, mint azt elsőre hinnénk.
Arról is tájékoztatni illene a közvéleményt, hogy nemzetgazdaságilag mégis milyen nagyságrendekről lehet szó összesen. És lehet kiderülne, hogy valójában nem ezen múlik az ország sorsa és az sem igaz, hogy emiatt tartunk ott ahol. Ezért is. Nagyon sok minden miatt, többek között persze a rendszerváltás és a privatizációs folyamat visszaélései miatt is, de ezt már soha senki sem fogja visszacsinálni tudni. Nem véletlenül ismeri minden jogrendszer az elévülés fogalmát, az ugyanis nem tenne szintén túl jót, ha bármikor bármilyen vagyon hovatartozása megkérdőjelezhető volna. Mivel már maga a kérdés feltevés még a legjobb jogállamokban is politikailag befolyásolható lenne, lényegében soha, nemzetgazdaságilag igen költséges lenne, és senki sem lenne biztonságban, tehát menekülne ki merre lát. Ilyen országban nem érné meg vállalkozni, munkát adni, dolgozni.
Tudom nem közkeletű tudás ez. Nem is lesz népzerű. Annyira sem mint az előzmények.
A korrupció mára a szaloncukor a demokrácia karácsonyfáján, amit már gyerekként is igyekeztünk úgy megdézsmálni, hogy az ne látszon, gondosan visszahajtogatva az üres csomagolást. Aki így tesz az a társadalmilag elfogadott módon jár el, azoknak a lebukásán, akik ennél durvább, mások számára visszatetszőbb módon járnak el, viszont könnyen szembetalálják magukat a "rendszerrel".
Hogy ez jó vagy rossz, egészséges vagy egészségtelen, cinikus vagy pragmatikus nem tudom. Ez is, az is kicsit.
A minap az ellenzéki "árnyékkormány" korrupcióügyi szakértője próbált valamit mondani a Szabad Európa podcastjában. A dolog szépséghibája, hogy minden konkrétum nélkül, lényegében reprodukálta Győrffy Dóra politológus-közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az egyszerű kommentelők által puffogtatott üres közhelyeket:
Az elhangzottak alapján rögtön felfigyelhetünk az ellenzék felkészületlenségére, ötlettelenségére a témában.
Összességében nem nagy összegről van szó, a 300 milliárd forint nem egy nagy tétel, és a pandémia okozta válság leküzdésében is vannak nagyobb tételek, mint például a most a szakértő által "elegánsan" "máshova" sorolt adóvisszatérítések, ami ekvivalensnek tűnhet azért a nyugaton is egyébként eléggé nehézkesen folyósított közvetlen bérpótló támogatásokkal. Csak idehaza célzott csoportokat támogat az állam: családokat, fiatalokat. Hogy ez jó vagy nem jó, isten tudja. Pénzt kapni jó, ezért általában nem az ilyesmit célszerű kifogásolni. A 300 milliárdos lélegeztetőgép beszerzések a pandémia legelején indokolhatóak voltak, az akadozó beszerzések miatt tudatosan tervezte a külügy túl a büdzsét, mert várható volt, hogy az aláírt kontingensek nem feltétlenül fognak időben megérkezni és emlékezzünk rá ekkor még tényleg azt mondták a szakértők, hogy a lélegeztetőgépszám a kulcsa a pandémia leküzdésének.
Ha a kormányzat nem készül fel, akkor az a baj...
Ellenben tudjuk ma már: a 12 ezer gépre nem volt szükség szerencsére, nem ezen múlt és igen, természetesen lehet értékesíteni kell végül. Nem volt ez egy szokványos helyzet és a közel duplaárat indokolhatta a piacon a menövekedett kereslet, most azon kívül, hogy kétszeres árkülönbség bőven előfordulhat egy ilyen bonyolult terméknél, gondoljunk arra, hogy hányféle áron kapunk autót a piacon, másrészt az ellenpéldaként lobogtatott kórházak általi beszerzések is hasonló árak közt szórnak, tehát mindegyik ár reális. A beszerzések tucatnyi forrása pedig valahogy megnehezíti mondjuk azt, hogy egyszerűen csak korrupciót lássunk bele, ugyanis ez mindegyik tárgyalásnál kihívást okozhatott volna.
Tehát a korrupciós feltétlelezések álszakmai nagyotmondásal nem igazolhatóak, nem érvelhetők meg.
Bemondásra pedig teljesen felesleges hitelt adni az ellenoldali "szakértőknek". Mondjuk hitelesebb lenne persze ilyen beszerzésekről a valós üzleti életben járatos szakértőknek megszólalnia, nem olyannak, akik sosem tette ki a lábát az egyetemek ajtaján és túl sokat nem tudhat az ilyen tárgyalások lezajlásáról. De ha még lenne is igazságmagva a vádaskodásnak (ehhez sok minden kéne még ugyebár), az egész ügylet nagyságrendje nem feltétlenül jelentené annak az állításnak az alátámasztását, hogy az állami költségvetés töredéke azonos a járványkezelés gazdasági intézkedéseivel és: mindem csak korrupció.
Nézzük a számokat a közbeszerzésekről szóló jelentésből:
A hatóság 2021-es gyorsjelentését ismertetve azt írták: a tavalyi 7676 darab közbeszerzési eljárás értéke 23%-kal haladta meg a koronavírus-járvány előtti utolsó "békeévben", 2019-ben elért 3430 milliárd forintot, illetve ennél is nagyobb mértékben a 2020-as 3263 milliárd forintot.
Tavaly is értékben az építési beruházások adták a közbeszerzési eljárások túlnyomó részét, 62,4%-át, míg darabszámban 38,9%-át. 2020-hoz képest ez a kategória ezermilliárd forinttal bővült. Az eljárások egyharmada (33,9%) volt árubeszerzés, értékben ez a kategória 17,1%-ot tett ki. A közbeszerzések 27,2%-át, értékben 20,5%-át adták a szolgáltatás-megrendelések tavaly. (...)
A közlemény kiemeli, hogy a kis- és közepes vállalkozások hagyományosan jól teljesítenek a hazai közbeszerzéseken: az utóbbi három évben rendre megközelítette a 90%-ot a kkv-k által elnyert beszerzések aránya, és ezt igazolja az is, hogy tavaly rekordértékben, 2521 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket kkv-k.
A gyorsjelentés szerint az eljárások terén intenzív a verseny.
Ezt jelzi, hogy az egyajánlatos eljárások aránya értékben tavaly 14,3%-ra csökkent a 2020-as 18,4%-ról az uniós eljárásrendben (nagyértékű beszerzések terén), míg a nemzeti eljárásrendben 9,2%-ról, 8,5%-ra csökkent. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma alacsony, tavaly 260 volt. 2021-ben a megelőző évhez hasonlóan átlagosan 6,7 ajánlat érkezett be egy közbeszerzési eljárásra.
Az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb, 2020-ra vonatkozó Belső Piaci Eredménytábla 10. indikátora szerint a magyarországi ajánlatkérők minden információt megadnak, nincsenek eltitkolt adatok a közbeszerzésekben, ez Magyarországon 100%-os átláthatósági eredményt mutat, amivel az elsők között van az európai országok között.
Egyébként Magyarországon a legmagasabb az aránya, 11% körüli az európai szinten meghirdetett közbeszerzési pályázatoknak Európában írja ugyanaz a jelentés, a második ország pont Lengyelország, 7%-os aránnyal. A többi országban értelemszerűen ennek csak a töredéke.
Inforádió. Közbeszerzési gyorsjelentés.
Nota bene Britanniából és Németországból a kormányok költései mögött hasonló módon sok korrupcióra utaló esetet találtak. Tehát ha a szokásos közvetítői díjak esetleg indokolatlanul magasnak is számíthattak ebben a rendkívüli helyzetben az úgy tűnik világ jelenség volt, nem pedig speciálisan magyar. De amíg a kormány ellenfelei kicsinyes vádaskodáson túl másra nem képesek, egyébként ráadásul a kormány fellegvárának számító oktatási intézményekből bátran kikiabálva az ellenzéki médiába, addig túl sok jóra ezen a fronton ne számítsunk. Az intellektuális munkát nem lehet megspórolni.
Az bizonyos határok között egy eléggé meghatározhatatlan dolog, hogy menyi jutalék legyen méltányos és elfogadható. Ha kapod, akkor egész biztosan más lesz a benyomásod, mint, ha neked kell kifizetned pl. vagy kibicként kívülről okoskodsz, mint oly sokan. De ez a kommentelők kiváltsága. Őket senki sem kéri számon.
Handabandával nem lehet küzdeni a korrupció ellen. És könnyen leleplezhető, hogy nem is az ellen küzdenek az ilyen megszólalók, csak saját politikai pecsenyéjüket sütögetik, ezúttal látványosan kicsi lángon.
Ha megnézzük a szakmainak tűnő nyugati felvetéseket, hogy mivel növelhető pl. a közbeszerzések transzparenciája, akkor pont Gattyán György eléggé árvalányhajas "majd az IT megoldja" elképzeléseit láthatjuk viszont. Egyébként nincs "gyógyír" a korrupcióra sehol az átláthatóság növelésén, no és az állami szerepvállalás csökkentésén kívül. Lehet a magyar vállalkozó mégsem beszél akkora zöldségeket. A korrupciónak nyilvánvaló azonban nem csak a meghatározása ingoványos terep, de a leleplezése és a kivédése is. Nem fogadnék rá nagy tétekben, hogy a jövőben ugyanúgy össze fogjuk mosni a tényleges bűncselekményeket és a pusztán valamelyik ellenlábas által sokallot számlát. Ami nagyon nem ugyanaz.
A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!
Korrupcióinfó UPDATE.
Mindenképpen idekívánkozik Hadházy Ákos túlélőművész szokatlan bejelentkezése a korrupcióelleni miniszter szerepére. Egyrészt általában az ilyesmit nem maga a jelölt szokta bejelenteni, mert ez a kinevezők kiváltsága. Másrészt a korrupcióellenes hírnév valamelyest predesztinálja a szekszárdiból zuglóivá váló politikust erre a szerepre és egyfajta nyilvánosan végrehajtott, pozíció zsarolásnak hat.
Nagyon hasonló módon Hadházy állandó szokása, hogy a Bajnai-féle tárgyaláshoz hasonlóan titkos és törvénytelen hangfelvételeket készít, hogy idővel azokat használja. Ilyen révén vált Szekszárdon még fideszes képviselőként a korrupcióelleni küzdelem élharcosává. Ebben azonban vannak szépséghibák. Ő maga is ott volt a híres trafikosztogató tárgyaláson, ami felvetheti a kérdést, hogy mégis miért volt ott. Alig lehet másra gondolni, mint az akkor a városban pletykaként keringő magyarázatra: maga is trafikért állt sorba, csak nem kapott eleget vagy úgy érezte komolyabb tőkét is kovácsolhat az ügyből. Azt sem zárnám ki, hogy Hadházy valóban felháborodott az osztogatáson. Sosem fogjuk megtudni, de a döntő momentum itt akkor is az, hogy ő maga is részt vett benne. Később ez emelte be az országos politikába az ügyes politikust, aki azóta a sokadik ellenzéki formáció farvizein igyekszik a parlamentbe, sőt miniszteri székbe, amihez azért még sok minden más is kell.
Az elmúlt években Hadházy sorra gyártotta a "korrupcióinfókat", tökéletesen eredménytelenül. Ettől függetlenül ezek a jogilag valószínű tökéletesen alá nem támasztott próbálkozásai érdemelnek némi dícséretet, akkor is, ha valószínű árnyékra vetődött és csak saját karrierjét építette általuk és valójában semmi hasznuk nem volt a korrupció elleni harcban. Mivel Hadházy a korrupció elleni harc arca idehaza ténylegesen, nem is fűznék hozzá sok sikert. Ténylegesen még Gattyán Görgynek is több köze lehet a megoldáshoz.
A Korrupciókutató Központ az összes közbeszerzés vizsgálata nyomán megállapította, hogy 2011 és 2021 között, e 12 ember 42 cége nyerte az EU-s finanszírozással kiírt közbeszerzéseken nyerhető pénz 21%-át. Ha a keretszerződésekben intézett, tehát több évre előre lekötött közbeszerzéseket is nézzük, akkor csak a 12%-át. A Központ 42 céget vizsgált, amelyek tulajdonosai az elmúlt tíz évben biztosan közel álltak a Fideszhez. Balásy Gyula, Csetényi Csaba, Garancsi István, Hamar Endre, Homlok Zsolt, Kuna Tibor, Mészáros Lőrinc, Paár Attila, Simicska Lajos, Szijj László, Tiborcz István és Varga Károly vállalkozásai szerepelnek a listán. De bárkiből lehet ilyen formán fideszes, ahogy mondtam. Nagy részük a Fidesz előtt is sikeres vállalkozó volt. Akár MSZP-snek is nevezhetnénk, ha a "nyerés" tesz valakit valamilyenné.
A 12% vagy a 21% testvérek között sem tűnik számomra hasonlatosnak a "Mészáros alias Orbán mindent ellop" narratívával. Az európai uniós "pénzek" 80-90%-a tehát az ellenzéki sajtóból értesülve is a kormánypártokhoz nem köthető vállalkozásokhoz kerülnek. Amiket pedig a kormánypártokhoz kötünk sem mind kötődnek szorosan oda, illetve ettől még létük legitimnek tekinthető a piacon.
Minden más korrupciós népmese.
Az utolsó 100 komment: