A kiló nem százat jelent.


Több érv szól az iskolabezárások ellen, mint azt egyetlen vidéki háziorvos cáfolhatná

2020. november 07.

Nem szerencsés, ha egyetlen vidéki háziorvos akarja eldönteni, hogy bezárjuk az országban az összes óvodát és iskolát. Nem szerencsés, ha megkérdőjelezhető kijelentéseket kérdőjel nélkül adunk közre. 

Tovább

Amit a brit halálozási adatok a COVID-19-ről mutatnak. Mit mondana Churchill a brit halálozási statisztikáról?

2020. október 31.

Belgium és Spanyolország után Nagy-Britanniát sújtotta legsúlyosabban a COVID-19 2020-ban Európában. Amennyiben a halálozások számával jellemezzük egy járvány súlyosságát és nem a 80%-ban tünetmentes fertőzöttek nyilvánvalóan pontosan nem is megismerhető száma alapján. Ennek ellenére Angliában és…

Tovább

Hoppál Péter fideszes képviselő kicenzúrázza a kormánytévé híreit is, ha leleplezik a csúsztatását

2020. október 09.

Történelmi szavazáson van túl a Magyar Országgyűlés: egyhangúlag megszavazták az orvosok bérének duplázását. Akár örülhetnénk is, hogy végre valamiben kormány és ellenzék közös nevezőre tudott jutni a nemzet érdekében, de akadt egy fideszes képviselő, aki ebbe a kegyelmi pillanatba is bele tudott…

Tovább

A média hadat üzent Svédországnak és a valóságnak 2.

2020. szeptember 28.

Bár nyár végére a világ legtöbb vezető döntéshozója belátta, hogy túlreagálták a járványhelyzetet, ismét ugyanott tartunk, mint júniusban: A média hadat üzent Svédországnak és a valóságnak. Megírtam, hogy a magyar és a nemzetközi média is csúsztat a máskor olyan sokra tartott svéd szabályozások…

Tovább

USA: a hivatalos adatok szerint csak a COVID-19 áldozatok 6%-ának halálát okozta kizárólag a koronavírus

2020. szeptember 01.

Az amerikai járványügyi központ, a CDC a COVID-19 áldozatainak komorbiditási statisztikáiról szóló közleményében megállapítja: mindössze 6%-nál mutatták ki, hogy a koronavírusfertőzés okozta kizárólag a halálukat, 94%-nál 2-3 másik betegség, meglévő egészségügyi probléma is tényező volt.

Tovább

Nagy-Britannia: minden 3 COVID-19-halálra jut 2 haláleset, amit a lezárások okoztak

2020. szeptember 01.

A koronavírus lerontotta a halálozási statisztikákat Nagy-Britanniában. Ugyanakkor a várható halálozásokon felül jóval több haláleset következett be, mint amennyi a COVID-19 számlájára volt írható. A halálozási többlet 41%-át a korlátozások okozták -- írja egy frissen megjelent brit kormányzati…

Tovább

Eddig kétszer több életévet követelt a lezárás, mint a COVID-19

2020. július 06.

A karanténnak súlyos ára volt. Ha az élet "megóvása" pénzben nem is mérhető, életévekben már igen: az eredmény lesújtó. A COVID-19-re "terápiaként alkalmazott" társadalmi távolságtartás, karantén, lezárások, a "nem sürgős" egészségügyi ellátás, boltok, üzletek bezárása, gazdaság leállítása kétszer…

Tovább

Miért New York? A COVID-19-horror okai és a magyarnál is borzalmasabb kórházi állapotok

2020. június 12.

A független filmesek által készített riport magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért sújtotta New York-ot toronymagasan legsúlyosabban a COVID-19 járvány a világon. Az egyik ok a talán magyarnál is borzalmasabb kórházi állapotok: különösen a katasztrofális statisztikákat felmutató Elmhurst kórházban,…

Tovább

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy a COVID-19 nem rövidítette meg senki életét?!

2020. május 25.

A "Mátrix" és a valóság közötti szakadék időnként áthidalhatatlan. A mindent elsöprő hírcunaminak látszólag merőben ellentmondó tények bukkannak elő a statisztikák mélyéről.  Mit szólnál, ha azt mondanám neked, hogy a COVID-19 nem rövidítette meg senki életét?! Megdöbbentő, de (egyelőre) igaz,…

Tovább
süti beállítások módosítása