Leplezetlen címmel számol be a Simicska-Nyerges hatalomátvételről és az azt követő politikai tisztogatásról a HírTV-ben a Magyar Idők című nemtúlolvasott vagy olvashatatlan kormánypárti napilap. Meg az öszes többi hírportál, amúgy. Pártállástól és szimpátiától, sőt tehetségüktől függetlenül kiállunk azok mellett a kollegák mellett, akik a közelmúlt politikai csatározásai és oligarcha-belháborúi miatt veszítik el a megélhetésüket. Egy jól működő közéletnek alapfeltétele lenne a sokszínű nyilvánosság. Minden közéleti fórum és szellemi műhely eltűnése tátongó űrt hagy maga mögött: legyen szó akár a Népszabadságról, akár a Heti Válaszról. 

Kálmán Olga kirúgásánál is nagyobb baj van a magyar médiában. 

Látszólag a média csak piacról élő vállalkozásokat jelent, de szerintünk a sajtó a demokrácia közműve, intézmény. Sőt a kapitalizmusban kényszerűen olykor profitorientált magánkiadókba csomagolt közintézmény, amiket a bennük dolgozókkal együtt hasonlóan kellene megvédenünk, mint a kórházainkat vagy a nemzeti parkjainkat. (Viszont azokat sem védjük meg.) Amilyen a sajtó, olyan a demokrácia. És olyan az ország.

A magyar média bajai nem a Fidesz 2010-es hatalomra jutásától datálódnak. Médiánk — mint demokráciánk minden építőkockája — pártállami örökség. (Sajnos a Szíriuszról nem jöttek magyarok, csak a Kádár-rendszerből.) A magyar sajtó lényegében sértetlenül vészelte át a rendszerváltást. MSZMP-s  kapcsolatrendszerekkel és nyilván alaposan lekáderezett, szűrt, sokszor persze ettől még tehetséges gárdájukkal. Ez már önmagában természeti csodának volt tekinthető. Lengyelországban az ellenzéki Szolidaritás lapja, a Gazeta Wyborcza, a piacvezető lapok közé került már indulásakor. Az idehaza ilyen módon korlátozott pluralizmus viszont meghatározta a közbeszédet és a közélet alakulását is jó ideig.

A kilencvenes években a pártállami "deep state" által előre eldöntött kimenetelű médiaháború a posztkommunista-balliberális irányzatoknak kedvezett. Ezek Őszödbe és válságba való belebukása viszont ugyanilyen előnyhöz juttatta a nem is konzervatív vagy jobboldali, hanem egyenesen kizárólag habonyi kormánypropagandát. A lengyel régi baloldal már jóval korábban megsemmisült, és a rendszerváltás utáni pártokból álló váltógazdaság alakult ki. Nálunk a pártállami struktúra helyét a Fidesz centrális erőtere töltötte ki — érdemi kihívó nélkül.

Kétszer is írtunk Kálmán Olga sajtóetikát semmibevevő ténykedéséről a magyar közéletben — valószínű utoljára írunk most Kálmán Olgáról, de mások valószínű sajnos átveszik majd a stafétát. A vitathatatlanul tehetséges újságírónő sajnos éppolyan propagandistaként köszön el a csatornától, mint akiket majd a székébe ültet immár újra egy kormánypárti oligarcha — talán kevesebb tehetséggel, nem tudjuk. Mi ellene vagyunk akár a fideszes, akár a balliberális agymosásnak is. Egyformán.

Ezeknek a médiaháborúknak az áldozata viszont szerintünk jóformán minden újságíró és minden médiafogyasztó.

A magyar médiánál nagyobb "természeti csoda" csak a magyar olvasó és médiafogyasztó. A nézettégi, olvasottsági adatok alig változnak, amikor az egyes médiumok felett homlokegyenest eltérő politikai irányítás veszi át az uralmat. Mintha a megszokás akkora úr lenne minálunk, hogy a kedvenc éttermünk profilváltásakor az se tűnne fel, hogy a múlt héten még magyaros kosztot kínáló családi vendéglőnk hirtelen kínai gyorsbüfévé változott volna, majd mondjuk egy hónapra rá McDonald's-á — vagy fodrászszalonunk kutyakozmetikává, de mi töretlen lelkesedéssel keresnénk fel.

Ugyanígy "természeti csoda", hogy a jobboldali-konzervatív HírTV-ből egyik napról a másikra lényegében balliberális-jobbikos ATV-hibrid lett — és most újra a régi HírTV talán. És a nézők nem kapcsolnak el.

Kálmán Olga rövid HírTV-s pályafutását az általunk és mások által is sokat bírált választási koordinációs cirkuszban játszott egyoldalú főporondmesteri szerepvállalása miatt nem tudjuk utólag méltatni, és nem tudnánk marasztalni se, ahogy megírtuk már pár hete. Nem csak szimbólumává vált az ellenérveket és a sajtóetikát nem ismerő, saját véleményét kizárólagosan és agresszíven az interjúalanyaira rákényszerítő és azt rögeszmésen számonkérő közéleti televíziózásnak — de túllépve jócskán a média "hatáskörén" lényegében dirigálta az ellenzéki térfelen zajló diskurzust és a műsorába "beidézett" egyre szerencsétlenebben festő ellenzéki politikusokat is. Ilyen torz médiára  véleményünk szerint semmi szükség. És a legutóbb már ismertté váló siralmas nézettségi adatok alapján igény sincs rá. 

Kálmán Olga eredetileg sem volt a kedvencünk, stílusa kissé egy ostorcsattogtató domináéra emlékeztetett semmint mondjuk egy BBC-riporterére — majd a kormánykritikáknak teret adó műsorai miatt volt egy jó periódusa, amit viszont informatívnak éreztünk. Úgy gondoljuk kritikára mindig szükség van: de csak megalapozottra és kiegyensúlyozottra. Ez viszont egyre inkább háttérbe szorult a 2018-as választási tébolyban, amikor a legnagyobb szükség lett volna egy józan, higgadt, felvilágosító, értelmes vitákat közvetítő médiára.

Amilyen egyébként a korai időszakban a HírTV volt. Ha van műsor, ami hiányzik a magyar médiából most, az  Kóczián Péter műsora Török Gáborral és Giró-Szász Andrással. 

Kálmán Olga szimbólum. De Kálmán Olga nincs az első tíz legjobb magyar tévés műsorvezető között. Se nálunk, se a HírTV Sznobjektív c. adása szerint se. Nem véletlenül. 

A Kálmán Olgáéhoz hasonló műsorok azonban nyíltan inkább annak a polgárháborús uszításnak adtak teret másoraikban, aminek legsúlyosabb üzenetét, hogy "a kormány a demokratikus választásokon nem legyőzhető", sosem tették helyre, nem moderálták ki. Sőt az erőszak alkalmazását, mint legitim eszközt sőt mint egyedül lehetséges eszközt állították be, ami nem egyszerűen hazugság, de nyilvánvalóan veszélyes gyűlöletkeltésnek számít. Ha Magyarországon nincs demokrácia, ha valahol véget ért ebben az országban a demokrácia, akkor Kálmán Olgáék stúdióiban ért véget minden egyes ilyen alkalommal.

A kormány pedig minden alkalommal kamatostul válaszol ezekre a támadásokra minden ellenzéki és civil szereplő kárára — akár a jogállami eszközökön is túl. A világon nincs hatalom, amelyik ne ezt tenné hasonló esetben. "Elégtételt vesznek jogi, politikai, erkölcsi értelemben" — Szárszóig visszamenőleg.

Erő-ellenerő. Egyszerű newton-i fizika.

Az emberek élni szeretnének és nem polgárháborúzni, nyugalmat és biztonságot pedig csak a kormánypártok ígérték nekik. Ők szavaznak és nem Kálmán Olga egyszemélyben. Akik a nép helyett Kálmán Olga kegyeit keresik, azok szükségszerűen buknak meg. Csárdi Antal (LMP) hiába próbálta elmagyarázni a műsorvezetőnek, hogy a tévéstúdión kívül van egy valóság, amiben az emberek élnek és amiről szólnia kéne a politikának, Kálmán Olga minduntalan félbeszakította. Azok a politikusok és az a csekély, de hiperaktív része a politizáló magyar közvéleménynek, akik a nyilvánosságnak ezt a vérbíróságokat idéző szűk szeletét hitték a magyar valóságnak csalódni fognak, ahogy már pofára estek április 8-án, és azóta is több alkalommal már. Az MSZP-DK stratégiájának fő hadoszlopaként használt e média által felheccelt civilek is akár náciként követelhették ki a koordinációt, de érthetően a választók széles tömegei, akár kormányellenes szimpátiával is inkább (újra) elfordultak a politikától. A koordináció szükségességét nem egy műsorvezető határozza meg, hanem a politikusok szuverén döntése. A választók pedig döntenek a sorsukról. Senki sem állíthatja be a magánvéleményét normaként — még egy "tévés személyiség" sem. 

Kálmán Olga kirúgásánál csak nagyobb baj van a magyar médiában. 

Teljes függés a közpénzekből feltőkésített oligarcháktól és kormányzati pénzcsapoktól, a kicsiny piacon egymást kannibalizáló és osztódással szaporodó hírportálocskák, a szakmaiság helyett a lojalitást kikényszerítő munkakörülmények. A közmédia propagandagyárában betanított "média-közmunkásokká" silányított szakma. Közpénzből kiegyensúlyozottá tett norvég sajtóviszonyok helyett közpénzből finanszírozott Berlusconi-fikált televiziózás. És ma már nincsenek igazán kiemelkedő és népszerű műsorvezetők se, még annyira se mint régen az átkosban. 

Ahelyett, hogy egy autonóm médián belül, egységes szakmai és etikai alapokat határoztatnánk meg, s úgy védenénk az újságírók munkahelyeit, mint a köztisztviselőkét. Ahelyett, hogy stabil és kiegyensúlyozott tulajdonosi és piaci környezetet hoznánk létre, ahol az állami finanszírozást jelentő állami hirdetésekből sokszínű médiát és kulturális életet tartanánk fent — az aktuális kormányzat, vagy egyes pénzeszsákok vagy kizárólag profitban érdekelt multik aktuális politikai vagy üzleti céljaitól függetlenül. Nem utolsó sorban olyan közmédiával, ami a kormánypártok választási brossúráján túl is képes tartalmak közvetítésére, és teret biztosít a plurális szerkesztési elveknek.

A csak áldozatokat termelő, hektikusan oda-visszacsapó médiaháborúk helyett teremthetnénk tartós békét és kiszámíthatóságot a közéletben. Az így felszabaduló energiákat pedig fordíthatnánk értékteremtő folyamatokra — és értelmes vitákra. Az újságírás színvonalának folyamatos emelésén, a közvélemény edukációján keresztül pedig élhetőbb közéletet és prosperálóbb országot teremthetnénk.

 

A Kálmán Olga-trilógia előző epizódjai:

Kálmán Olga élő adásban nem vette észre: az LMP erősödött, amíg ő a lejáratásukon dolgozott

Kálmán Olga tényleg azt kérdezte?

Ha valami újdonságról olvasnál és az amerikai fiatal generációk újfajta szocializmusa érdekel: 

Ez a baloldal már nem az a baloldal: az Y-generáció új szocializmusa