Déjà vu érzésünk lehet itt Magyarországon, mert idehaza mi már láttunk ilyet '90-ben a taxisblokád idején. Franciaországot valósággal lángba borították és blokád alá vonták a láthatósági mellényes tüntetők. Macron francia elnök kormánya — akárcsak annak idején az Antall-kormány — meghátrált: mégsem emelik most az üzemanyagok adóját. Macron politikája ellen nem a legszegényebbek lázadtak fel, hanem az elővárosi középosztály. 
Láthatósági mellény, franciául sárga mellény: gilet jaune. Instagram: #giletjaunes @fhry_faren
Bár Orbánhoz hasonlóan nincs érdemi kihívója, Macron népszerűségét igencsak megtépázta, hogy több, a francia politikában régóta tabunak számító privilégiumot és avittnak vélt intézményt lebontani igyekszik, hogy áramvonalasabbá tegye a sok tekintetben bizony merev, államszocialista tüneteket mutató francia gazdaságot. A fiatal, lendületes centrista Macron pont azt teszi, amit ígért, ezért választották meg a változást akaró franciák. Szocialista és jobboldali elődei már belebuktak ugyanebbe a francia tömegek ellenállása miatt.
Franciaország a sajtok, a hagyományos pezsgő és a rendre véres forradalmakig fajuló erőszakos tömegtüntetések hazája 1789 óta, és a lelkesedésük nem hunyt ki szalmalángként azóta se — általában minden ellen lázadnak. Magyarország eközben a kispolgári béke szigete, népe mindent eltűr. Bár minimális igény időnként volna rá, se 1990-ben, se 2006-ban nem láttunk olyan káoszt, mint most Párizs és több francia város utcáin:
Az üzemanyag ökoadójának emelése elleni tiltakozásul november 17-én Franciaország-szerte 300 ezer sárga láthatósági mellényt viselő autós állta el az útkereszteződéseket, bár a tüntetések kezdeti támogatottsága csökkenőben, szombaton még százezren tüntettek Párizsban, a Champs Élysées-n.
A tüntetések során két ember meghalt, több százan megsebesültek. (Nálunk ilyesmi elképzelhetetlen lenne — hálistennek.)
Az egyik halálos áldozatot — talán az ironikus nem a legjobb szó — pont egy a tüntetők miatt megrémült autós gázolta el...
És, hogy tudjuk miről van szó: literenként mindössze 9 forint 39 fillérrel emelkedett volna a benzin és 21 forint 6 fillérrel a gázolaj ára.
Az állítólag spontán szerveződő tüntetők győztek, de vajon volt-e értelme ezért felgyújtani egész Franciaországot megsebesülnie százaknak és meghalnia több embernek?
„A sárgamellényesek mozgalma az Ancien Régime és a forradalom előtti idők parasztlázadásaira emlékeztet” – írja a Le Monde-ban Pierre Merle szociológiaprofesszor
Nevetségesnek tartja a kormány magyarázatát, miszerint az adóemelés célja, hogy visszaszorítsa a légszennyezést. A felső 10 százalék négyszer annyi széndioxidot bocsát a légkörbe, amint az alsó 50 százalék. Az ő luxusjárműveiket kellene tehát alaposan megadóztatni. Ehelyett a jövő évi költségvetés eltörli a luxusjövedelmek adóját. A középrétegek benzinfogyasztását akkor lehetne csökkenteni, ha a kormány alternatív közlekedési lehetőségeket teremtene. Az adóemelés csak a terheiket növeli.
Ha a számok igazak is: csak majdnem helyes az érvelés. A városi légszennyezést nem lehet csak a felső 10% nyakába varrni, ez nettó szélsőbaloldali demagógia — ami talán francia találmány. Macron politikája ellen nem a legszegényebbek lázadtak fel, hanem az elővárosi középosztály. Ha az alsó 50%-nak többnyire nincs is autója, a felső 50%-nak még Magyarországon is van bőven. Nem is az alsó 50% érezte magát elsősorban támadva, hanem az a középosztály, aki amúgy köszöni szépen elvan: hagyják őt békén a hülye politikával. De most nem hagyták, ezért kitört a balhé.
9 forint 39 fillérért, ami önmagában jóval kisebb árkülönbség, mint mondjuk két eltérő helyen lévő benzinkút közti piaci árkülönbség (idehaza is olykor 50 forint).
A francia "autós parasztlázadás" tehát nem ünneplendő "baloldali" győzelem, hanem inkább a középosztály jóléti sovinizmusa...
(Alig hihető persze, hogy nem állt senki a szerveződés kirobbantói mögött a megfelelő összeesküvéselmélet kiagyalásához mostanában Moszkva felé szokás nézni, de Washington éppúgy nem érdekelt egy erős Franciaországban és Európában, Macrontól jobbra és balra pedig két szélsőségesen demagóg, a többséget nyilván elnyerni képtelen, ezért még inkább dühös politikus áll: Melenchon és Le Pen lánya — de ez most itt mellékszál.)
Pierre Genestier urbanista – ugyancsak a Le Monde-ban – azzal magyarázza a tiltakozók dühét, hogy az adóemelés közvetlenül életstratégiájukban támadja őket.
Ezúttal ugyanis nem a szakszervezetek tüntetnek, nem is azok, akik politikai okokból ellenfelei a kormánynak. Éppen annak a nagyszámú rétegnek a lázadása ez, amely kivonult a közéletből, mert a magánéletben találja meg a biztonságot. A politikában ugyanis nem bízik. Egy ötven évvel ezelőtti felmérés szerint a franciák 80 százaléka vágyott arra, hogy egyszer önálló házban fog élni, a nagyváros forgatagán kívül. Az elmúlt évtizedekben sok millió embernek nyílt erre lehetősége.
Függetlennek érzik magukat a megbízhatatlannak ítélt hivatalos világtól. Ezt az életformát autó nélkül lehetetlen folytatni. Tipikusan két autó van a családban. Ez teszi lehetővé, hogy dolgozzanak, munkahelyet változtassanak, ha kell, megversenyeztessék az áruházakat, és ott vásároljanak be, ahol éppen kedvezőbbek a feltételek; gyerekeiket óvodába, iskolába vigyék. Úgy érzik tehát, hogy az adóemeléssel autonóm életformájukban támadta meg őket az állam.
A tiltakozás hatására a francia kormány először évi kétszáz eurós támogatást helyezett kilátásba a rászorulóknak majd meghátrált, ahogy az Antall-kormány annak idején, amikor a korábbi olcsó szovjet kőolajról sajnos egyik napról a másikra át kellett álljunk a jóval magasabb világpiaci árszintre. A taxisblokád története nagyjából a rendszerváltás története egy jelenetbe sűrítve. Egy jól szervezett kisebbség (élvezve az akkori felelőtlen balliberális ellenzék és a törvényesség őre szerepéből felbújtóvá avanzsáló szintén SZDSZ-es államfő támogatását) úgy érezte, hogy ez kiváló alkalom lesz az ország életének megbénítására — bár célpontjuk az első demokratikus kormány volt. S e magukat felhatalmazva érző taxisok olykor még a mentők közlekedését is akadályozták: igaz haláleset, komoly sérülés akkor nem történt, a magyar rendőrség akkor, nem úgy mint most a francia vagy a magyar 2006-ban, lényegében nem tett semmit — a demokráciát akkor még főleg csak ugató országban.
Azóta a magyar üzemanyagárak jócskán megugrottak: ha nem is zokszó nélkül, de nem buktak miatta az azóta óvatosabb kormányok. (Lásd még: nem lesz gázeremelés, rezsicsökkentés.) Az energiaárak és a benzinár továbbra is együtt mozognak a társadalom pulzusával, de újabb és újabb "lélektani határokról" derül ki, hogy tudunk alkalmazkodni egy magasabb árszinthez, és a személyautó sem feltétlenül az élet nélkülözhetetlen része mindenki számára, legtöbbször nem is a leghatékonyabb — csak személyes életterünk végletesen a kényelem irányába eltolt kognitív disszonanciájának acélkalitkája.
A józanész és a gazdasági szükségszerűség mellett viszont számos jó érv szól amellett, hogy az enegia- és üzemanyagárak magasak legyenek. Maga a közlekedés ugyan nem a legnagyobb kibocsátó, szállítani és munkába járni pedig kell, de ezek is megvalósíthatóak sokféleképpen autókon és kamionokon kívül is: vasúttal, színvonalas közösségi közlekedéssel (főleg városban).
Indokolt volna az összes gépjárművet terhelő adót és költséget minél jobban a gépjárműhasználathoz kötni.
- Megszüntetni és beépíteni a benzin árába. Magyarán az autósokra terhelt költségeket, mint az illeték, a gépjárműadó vagy a kötelező felelősségbiztosítás, sőt az autópályadíj, amik jelenleg fix költségek beépíteni a benzin és a gázolaj árába.
- Hiszen elsősorban nem akkor okoz légszennyezést, környezetterhelést, baleseteket, forgalmi dugót a gépjármű, amikor megveszik, amikor a garázsban áll, hanem akkor, amikor használják — és elsősorban a városi forgalomban, ahol amúgy többnyire ma már használhatatlan a többi autós miatt: a méregdrágán épülő és karbantartott utak pedig nem nőhetnek korlátlanul az emberi és természeti környezet rovására.
- Ösztönözni kéne az autótulajdonosokat, hogy amikor tehetik megérje nekik közösségi közlekedésre váltani. Akár oly módon, hogy az üzemanyagban kifizetett vaskos adókból utalvány vagy BKV-bérlet vagy más formában visszakaphassanak arányosan.
- A jelelnlegi magas fix közterhek ezzel szemben arra ösztönzik az autósokat, hogy ha már megvették az autót, használják, különben csak viszi a pénzt. A puszta gépjárműtartás nettó veszteség és még az amortizációja is szélsebesen üríti ki a pénztárcánkat.
- Ha lecsökkenne az (elsősorban városi) autóforgalom, akkor nem csak élhetőbb lenne a környezet, de kevesebbet kellene utakra (és az autóinkra) költsünk, de cserébe, akiknek muszáj, könnyebben tudnának illetve egyáltalán tudnának közlekedni: a mentő, az áruszállító, a szerelő — sőt az az ikonikus taxis is...
Zöld szabályozást ezért nem lehet olyan módon bevezetni a középosztály ellenében, hogy lényegében csak a bevételekre koncentrálunk — ahogy a Macron-rezsim tette. Nem nézhetjük fejős tehénnek a középosztályt. Elsősorban, mert ők viszik a vállukon az országot, ők dolgoznak, nevelnek gyereket, termelik újra a nemzeti kultúrát. A tömegek életformájának átalakítását egy élhetőbb, biztonságosabb, nyugodtabb közlekedési kultúrára csak is a megfelelő infrastruktúra és ösztönzőrendszer segítségével szabad és lehet — különben a bukás szinte garantált. Nem lehet felülről állami önkénnyel változást elérni, nem lehet az emberek ellen az emberekért tenni.
Novemberi üzemanyagárak Európában. Franciaroszág drágább, de nem a legdrágább ország. Magyarország nem fér be az élbolyba.
Az utolsó 100 komment: