A politkai szereplők közötti alkuk nem csak szerves, de legitim részei is a közéletnek — nélkülük a politika nem volna képes megoldásokat találni a közélet kérdéseire, nem volna képes olykor döntésre se jutni vagy folyton egyoldalú és vélhetően rosszabb döntésekhez vezetne egy kompromisszumok nélküli klíma. Ezek a formális vagy többnyire informális (valamit valamiért) tranzakciók és alkufolyamatok jelentik a politikacsinálás lényegét. Mégis egy polarizált, megosztott közéletben a közvélemény általában rossz szemmel nézi, ha kedvenc pártjuk az ősellenséggel tárgyal — szentesítse is akár a nemes cél az eszközt, különösen az idősebb hírfogyasztók etekintetben kevésbé rugalmasak idehaza. 

Mégis épp ez a cél, az, ami talán nem közömbös és vizsgálatra szorulna. Mivel a magyar politika nagyrészt a közveszerzések körül forog és nem a szakpolitikák megvitatásáról,  így nyílt titkok közé tartozik a hírhedt "70:30" —  az MSZP és a Fidesz közti ciklusokon átívelő osztozkodás a zsákmányt illetően, az elmélet szerint a nagyobbik rész mindig a kormányoldalt illette meg, míg az ellenzék 30%-ot kapott, többek közt cserébe azért, hogy egymás korrupciógyanús ügyeit ne vizsgálják. Ha nem is pontosak a számok, a 70:30 lényegi valóságtartalmát aligha lehet kétségbevonni, hiszen a politikai élet nagyon különböző ellenérdekelt szereplői, Dávid Ibolya (MDF), Juhász Péter (Együtt) sőt  maga Gyurcsány Ferenc (MSZP/DK), lényegében az összes kisebb-nagyobb lap és portál egyöntetűen igyekeztek azt leleplezni és kipellengérezni — igazából a közvélemény szinte teljes közönye mellett. Az osztrák Proporz-ra hajazó csak fű alatti szisztémának természetesen az MSZP összeomlása, 2010 vetett véget — azóta nem az a szabály, hogy "azért ne mi nyerjünk mindent", a Fidesz a torta 100%-ára tart igényt. (Megjegyzendő azért vidéken a szocialisták is juthattak trafikokhoz, a NER azonban nagyrészt másokkal szemben meglehetősen szűkmarkú és telhetetlen, ha a közbeszerzéseket vagy az állami vagyon privatizációját nézzük.)

Árnyalja azért a képet a szintén felderítettnek tekinthető Puch-Orbán paktum, ami lehetővé teszi az MSZP túlélését a médiában, bizonyíthatóan tömve vannak a jórészt Puch László, MSZP-s oligarcha újságjai és internetes portáljai kormányhirdetésekkel. Nyilván nem szívjóságból teszi ezt a NER-nek elkeresztelt Orbán-rezsim, ami sok mindenről szól, de a nemzeti együttműködésről a legkevésbé. E lapok hangvétele ugyan ellenzéki, de éppúgy felülről kontrolláltak s nem tekinthetőek ezáltal független hírforrásoknak, és pedig nem csak az MSZP-s tulajdonlás, de ezek szerint a kormány hosszú póráza miatt sem. Aligha őszinte a mosolyunk, hogy az ellenzéki sajtó másik nagyobbik felét pedig Simicska Lajos birtokolja, aki mégis csak a Fidesz Puch Lászlója volt korábban. Bár gyárthatunk magunknak olyan elméletet, amelyben Simicska és Puch személyén keresztül Orbán Viktor miniszterelnök tulajdonképpen az ellenzéki média zömét ellenőrzi közvetve, amennyiben a sokévtizedes barátság miatt Orbán és Simicska igen valószínűtlen összeveszését a 2010-es évek legnagyszabásúbb trükkjeként akarjuk értelmezni, amire azért kínálkozik logika: bizonyíték azonban szemernyi sincs rá. Egymás közt szólva azért a hosszútávú memóriával megáldottak még ma is gyanakodva kell szemléljék Kálmán Olgát a HírTV-n és úgy általában Simicskát, mint a kormányellenes nyilvánosság és a demokrácia önzetlen mecénását. 

Akár a Puch-Orbán paktumnál, akár a 70:30-nál jóval kisebb lélegzetű dolog, de akár kinőhetné is magát, ezért jó előre érdemes elkezdenünk vizsgálni a magyar politika hátsó zugaiban zajló kisebb alkufolyamatokat is. Ilyen volt az elmúlt hónapok leghangosabb ellenzéki sikereként ünnepelt hódmezővásárhelyi polgármester-választás. Tucatszor leírt és tudott dolog, hogy Márki-Zay Pétert a Jobbik állította a Fidesz mindig sikeres jelöltjével szemben, de a jelölt más ellenzéki indulókkal együtt nyilván esélytelen lett volna. A folyamatba egyértelműen bekapcsolódott a helyi MSZP is. Azt is tudjuk, hogy a Jobbik részéről a szálak a pártközpontig nyúlnak. Márki-Zay egyenesen Szabó Gábornak, a Jobbik pártigazgatójának a boszorkánykonyhájában született meg. Ennek folyamatát később sértődött helyi jobbikosok elmesélték. A Jobbik-MSZP helyi összeborulása nyilvánvaló, jó előre "megüzenték" a többi amúgy jelentéktelen ellenzéki pártnak kihasználva a közhangulatot, el ne merjenek indulni Márki-Zayval szemben. Az ellenzéki pártok helyesen engedtek a média nyomásának — felhagytak egy amúgy is vesztes vállalkozással, ami nyilvánvalóan csak egy valakinek teremhet babért. (A parlamenti választás viszont nem ilyen már, mielőtt az összefogásra buzdító énünk újra felülkerekedne bennünk.) Olyannyira kötelező volt Márki-Zay-t kedvelni, hogy az állítólag fideszes nyomásra elinduló helyi MSZP-s vezetőt, az MSZP azonnal ki is zárta. Azért mondogassuk magunknak hangosan: az MSZP kizárta a saját politikusát, mert a Jobbik, amúgy a politikában tökéletesen ismeretlen jelöltje ellen kívánt elindulni. A többi történelem: Márki-Zay mindenféle pártlogótól mentesen legyőzte a Fidesz jelöltjét, akinek a nevére sem emlékezhetünk, mert a korábbi alpogármester szinte sosem szerepelt a kampányhírekben.

Ha a folyamatok nem lettek volna elég furcsák a szemünk előtt láthatjuk a közvéleménymanipulációs technikák működését, ha jobban figyelünk. Felkaphattuk a fejünket több mínuszos hírre is a hódmezővásárhelyi csodajelölttel szemben, akit a média valóságos szentté avatott. Nyilvánvaló túlzás volt, hogy a rendőrségi térfigyelőkamerákat a fideszes önkormányzat pont Márki-Zay megfigyelésére telepítette az utcájába a közbiztonság javítására — hiszen nyilván máshova is tettek kamerát, illetve Márki-Zay csak egy mezei, buzgó katolikus polgára volt a városnak korábban, politikailag ártalmatlan, ha éppen nem, mint fideszes szerepelt tényleg a Kubatov-listán — viszont a hiszterizált, Fidesz "gonoszságáról" minden hírre szomjazó ellenzéki közvélemény vevő volt az abszurd híresztelésre. Ahogy vevő volt a legendás politikai okokból történő elbocsátásra is: miszerint Márki-Zayt jelöltsége miatt rúgták volna ki állásából. Maga az amatőr politikus sült bele a történetbe és leplezte le magát, mert máskor tett utalásokat arra, hogy örült az elbocsátásnak, mert az pénzt és időt jelentett kampánya számára, amire jelöltsége bejelentése előtt került sor, ami perdöntő abban, hogy a gonosz Márki-Zayra utazó Fidesz-mítoszt leleplezzük, mint hazugságot. Ettől még persze lehet a Fidesz minden hájjal megkent helyi és országos elitje mind igazi gonosztevő, de ebben a történetben kétségtelen tény, hogy valaki más próbál játszani a hiszékenységünkkel és befolyásolni minket. Mi pedig szemmel láthatóan éppúgy tűrjük ezt, ahogy a fideszes szavazótábor is szinte már követeli a szörnyűbbnél szörnyűbb napi migránshíreket és a "Soros-összeesküvés" olcsó "leleplezését". Csak hát szegény párt vízzel főz: az MSZP-Jobbik tengely még csak élezgeti oroszlánkörmeit, de véleményem szerint nem egy élhetőbb demokrácia érdekében, hanem a politika amúgy is túl jól ismert sötét oldalát erősítve. 

A pártok felelőssége mellett tehát a szavazóké is letagadhatatlan, akkor is, amikor otthon maradnak és akkor is, amikor hagyják magukat megvezetni a medve bőrére előre ivó megmondóemberek által. Az oly sokat emlegetett Hódmezővásárhely legfőbb tanulsága is leginkább az, hogy nem a kakofonikus ellenzéki kórus esztelen összefogása, hanem leginkább távolmaradásuk hozhat győzelmet: olyanoknak, akik még kipróbálatlan arcok a politikában. A jobbikos-szocialista háttéralkukkal megszült közös nevezónek, Márki-Zay Péternek győzelme ellenére még bizonyítania kell. Mind a 106 kerületben viszont nem lesz az ellenzéki média által egyoldalúan választókra tukmált jelölt, más nem kap ilyen hátszelet. Leginkább furcsa az a szerep, amit az újsütetű polgármester az országos politikában betölteni igyekszik néhányad magával. Nem tudhatjuk, hogy a rivaldafénybe került "becsületes fideszes" avagy független keresztény értelmiségi miért szegődött az MSZP és a Jobbik kortesévé és miért lenne hiteles döntnök, hogy hol kire "érdemes" szavazni. De Márki-Zay vagy akár Gulyás Márton vagy Pápay Györgyék  (szintén ex-fideszes) pillanatnyi befolyása a messiásra szomjúhozó szavazótábornak köszönhető, mert az űrt az unásig ismert ellenzéki politikusok nem képesek betölteni. Tündöklésük vélhetően ugyanúgy az egynyári slágereké, ahogy korábban Tétényi Éva vagy Kész Zoltán nevét is felkapta a média, majd mindőjüket feledésre ítélte (Esztergomban azóta új fideszes polgármester van, a kétharmad ledöntése után pedig a Fidesz hatalma nem, hogy gyengült volna, de a kétharmad hiánya még két politikai játszmát is lehetővé tett számára: a Jobbik saját szavazóit döbbentette meg, hogy nem szavazták meg a Fidesz alkotmánymódosítását, az MSZP pedig majdnem cinkos lett a Jobbik-Simicska-tengely elleni plakáttörvényben.) — írtuk itt nemrég:  Koordinációs zavarok: Gyurcsány viszkikóstolójától az áprilisi kijózanodásig

A kampányhazugságokból vagyis füllentésekből felépült Márki-Zay-sztori további hömpölygése ma már talán egyre többeknek inkább furcsa vagy visszatetsző lehet. A bizarr személyi kultusz odáig ért, hogy ma már azon sem lepődnénk meg, ha hamarosan a szupermarketek termékein találnánk a polgármester arcát, hiszen nyilvánvaló, hogy csak ő tudja milyen egy igazán jó teflon serpenyő vagy parasztkolbász — szegedi csípőssel természetesen. Arca logóként és https://rendszervaltas2018.hu/ oldalon favicon-ként is segíti a főleg MSZP-s Jobbikos jelölteket "esélyesként" propagáló weboldal hitelesként való eladását. Mindeközben folyamatosan emlékeztetnünk kéne magunkat, hogy Márki-Zayról igazából alig tudunk bármi konkrétumot, nyilvánosságban eltöltött politikai múltja zéró. Polgármesteri teendői (valószínű) helyett meglehetősen meglepő küldetést vállalt a 2018-as parlamenti kampányban s azt buzgón teljesíti, járja az országot és folyamatosan nyilaktozik, manifesztókat ad ki — mintha valahol is szélesebb körű legitimitással rendelkezne Vásárhelyen kívül. Médiabefolyása lekörözi az olyan régi elemzőkét és megmondóemberekét, mint akár Török Gábor vagy akár Ceglédi Zoltán, sápadtan nézhet maga elé Lengyel Lászlótól a Heti Hetes valamennyi sztárjáig bezárólag mindenki. A magát bigott katolikusként bemutató, hétgyermekes Márki-Zay egyszemélyben vált a balliberális oldal Bayer Zsoltjává és Orbán Viktorává. Egy személyben maga a karácsonyfadísz és a karácsonyfa, de ő énekli  fel a Csendes éjt is hozzá: Karácsony Gergő szentestéjén, akinek alig jut komolyabb szerep a politikusoknak kevésbé hívő választó közönségben, mint egy kabátfogasnak, amire csupán ráaggatták a zuglói polgármester szerint sem a legmotiválóbb miniszterelnök-jelölti kabátot. 

Mennyire lehet hitelesnek tekinteni és komolyan venni azt a saját bevallása szerint hangsúlyosan keresztény jobboldali konzervatív "véleményvezért", aki maga a szocialistákra való voksolásra buzdít, de olyan jelöltek mellett is kiáll, akikre jobboldali sosem fog jó szívvel gondolni, mint pl. a DK prominens gyurcsányistái és ex-szdsz-esei? „Kutya nehéz, tudom” – válaszolta a Heti Válasznak Márki-Zay Péter, amikor a lap azt tudakolta tőle: komolyan arra buzdítja a kiábrándult fideszeseket, hogy például a főváros XII. kerületében a DK-s Bauer Tamásra szavazzanak? Ha ő a legesélyesebb a mérések szerint, akkor az országos ellenzéki kampányolás arcává vált hódmezővásárhelyi polgármester szerint bizony ez a teendő. Rá voksolni? Miközben Gyurcsány a határon túliak ellen hergel? Miközben káoszt jósol az ellenzék győzelme esetén, meg zavargásokat? – kérdezte a Heti Válasz Márki-Zaytól tökéletesen joggal. Mindezt egy olyannyira polgári kerületben, ahol az SZDSZ egykori már "begyurcsányolódott" képviselőjének aligha lehet komoly valódi esélye. Itt nem választási logikáról van szó, hanem egy jól felépített agendáról. 

A helyi tüneménynek látszó MSZP-Jobbik paktumból mára teljesen nyilvánvalóan országos agenda lett. Előre jól felépített menetrenddel és tudatosan tervezett médiaeseményekkel. Egyik sem számít természetesen bűncselekménynek. De érdemes regisztrálni a tényt. Az igazsághoz tartozik, hogy Márki-Zay "listáinak" nem csak az MSZP-DK és a Jobbik a  haszonélvezői, itt-ott a hitelesség kedvéért, esetleg előzetes alkukat megsejtve más pártok így az LMP jelöltjei is feltűnnek, illetve a sorrendek és nevek mellé időnként kérdőjeleket tehetünk. Beszédes, hogy odahaza Márki-Zay édesapja az MSZP-Jobbik helyi visszalépését véletlenül idő előtt kikotyogta a Facebook-posztjában, amit később törölt, mint tévedést. A kapkodás általában hibákhoz vezet és leleplezi a manővereket. A történések egyébként illeszkednek Molnár Gyula meghirdetett pártelnöki programjába, ahol az egyes pártok közös listás összefogása helyett az idehaza mindig misztikusan tisztán hangzó civilek felé kívánt nyitni, mint a győzelmet elhozó erőforrás felé. Így került be Márki-Zaytól Mellár Tamáson, Magyar Györgyön át Gulyás Márton, Pápay György, Bod Péter Ákos és még egy sor egykori ismert és csalódott jobboldali értelmiségi a programba — egészen Kukorelly Endre íróig bezárólag, aki ugyanúgy felszállt az összefogás vonat 2018-as kiadására, az egyéni jelölti koordinációra, aminek esélytelenségéről és valódi kimeneteléről már korábban írtunk.

Míg a felszínen a balliberálisok harcosan nemet mondtak az LMP javaslatára a koordináció Jobbikkal való kiterjesztése érdekében valójában létezik egy természetes földrajzi koordináció: a Jobbik Budapesten jelentéktelen, az MSZP-DK-nak itt velük nem is kell egyeztessen, egyedül az LMP kiiktatása lehetett fontos számukra. Szintúgy a Jobbik vidéki erősségeiben kevéssé zavarnak be a DK jelöltjei pl. A jelöltvisszaléptetési chicken-game nyerteseként a Jobbik mind a 106 jelöltje állva maradt, míg az LMP több helyen feladta az indulást. Sok szempontból előnyösebb pozícióba kerültek a DK és az MSZP jelöltjei is ennek köszönhetően, de mivel a hála nem politikai kategória a zöldek nem tudják megúszni, hogy ne tegye meg őket bűnbakká a még mindig hangos balliberális tábor. Az ellenzéki szavazók között eközben az MSZP-DK mára jócskán kisebbsége kerültek az LMP, a Jobbik és a Momentum megjelenésének köszönhetően, s inkább idő kérdése további háttérbe szorulásuk. De ezt a választást úgy tűnik sikerül átvészelniük a háttérbe rejtve működő MSZP-Jobbik aluknak köszönhetően. Míg nem nevető, hanem szenvedő harmadikként, mint egykor Lengyelország Hitler és Sztálin közt kísérletet tesznek a régi és új erők az LMP bázis felosztására. 

Az LMP mindezt a támadást képtelen volt visszaverni. Nem volt agendája sem a Jobbik jelentette inkább halálos öleléssé váló, kéretlen ám pusztán szóbeli udvarlás kivédésére. Míg az LMP több jelöltjét léptette vissza a Jobbik  és az MSZP javára, addig ezt a szélsőjobboldali párt sosem viszonozta. Ennek következményeit az LMP vezetésének kell majd viselnie. Szintúgy nem volt ellenszere az LMP-nek a korábbi posztokban már elemzett MSZP-P szövetség veszélyeinek a kivédésére. Az élet általában nem fair és a szavazóktól várni mindezért elégtételt éppoly reménytelen lenne, mint amilyen Orbánnak volt a 90-es évek elején revansot venni Szárszón. Az LMP számára egyetlen út létezhet csak: fel kell ismernie az egymásra egyre inkább hasonlító Jobbik és MSZP működését, és a következetes, ám ma hiányzó schifferi retorikával leleplezni és leszerelni a megszüntetésére törő kezdeményezéseket.