A kiló nem százat jelent.

Szeretnék egy zöldpártot!

2019. december 29.

Török Gábor talán egy éve még temette a magyar politikát, de 2019 ősze bebizonyította, hogy Orbán Viktor harmadik totális győzelmével mégsem következett be a "történelem vége" idehaza. A politikai elemző most látja a fényt az alagút végén, nekem azért még van hiányérzetem. A valódi megújuláshoz új politikai kultúrára is szükség volna. Például valami olyanra, mint amilyen innovációt a zöldek hoztak a német politikába. 

tn2-fopolgarmester_valasztas_eredmenye_2019.jpg

Török Gábor a némileg váratlan és azért erősen részleges önkormányzati ellenzéki sikerektől felélénkülten az ellenzéki stratégiák legvalószínűbb, legsikeresebb módozatait keresi 2022-re Hány feje lehet a sárkánynak? című legutóbbi blogposztjában. No, nem kelt hiú reményeket a kormányváltást illetően, már egy negyedik kétharmad megakadályozását is sikernek látná, tehát jócskán realista. Két kooperáló, de különinduló ellenzéki tömböt javasol felállítani: DK-MSZP-PM illetve Momentum-Jobbik-LMP felosztásban.

Bizonyára igaza van. Két fő ellenzéki választói nézőpont különül el most a pártpolitikai koordinátarendszerben: a régi balliberális pártok, az MSZP-SZDSZ értékvilág örökösei és a velük szemben is kritikus új ellenzék. És persze az egészet keresztül-kasul szabdalja még egy sor más ideológiai, generációs és strukturális törésvonal, de ezt most ne firtassuk.

A helyes szövetségi politika megtalálásában nem is nagyon tudnék vitatkozni kedvenc politikai elemzőmmel, mégis hiányérzetem támadt, hogy ismételten csak a torta (illetve a sárkányfejek) újraszeletelésével foglalatoskodunk, ami nem hordozza magában a lényegi tartalmi megújulást, ami szerintem fontosabb még a kormányváltásnál is — pláne bármely tiszavirágéletű pártformáció sikerénél, őszintén mondom: akár sajátoménál is. Egy valódi megújuláshoz új gondolatokra, új politikára is szükség volna. Mindenekelőtt új politikai kultúrára és morálra. A "sárkányfejek" számának növelése garantáltan kontraproduktív, és éppen az egyetlen, amit eddig az ellenzéki politika kitermelni tudott sajnos...

Kitérő: Török Gábor sárkányfej hasonlatánál el is sápadtam kissé, hiszen a sárkány volna az a negatív mesehős, akinek a fejeit a legkisebbik királyfi sorra levágja. A baljós metafora szomorú véget sejtet előre, és nem kell mondjam, hogy önkéntelenül is kire lenne osztható így a királyfi hálás szerepe, aki megüdvözülten kapja meg a királylány kezét és a felekirályságot vagy az alkotmányozó többséget. Zárójel bezárva.

A szerző rámutat két fontos szempontra is, ami szembeötlő még: a Párbeszéd DK-MSZP-hez sorolása, illetve sodródása nem annyira a Párbeszéd politikusainak pártpolitikai vagy szociokulturális "genetikájából" ered, mintsem az általuk amúgy racionálisan (és egyedüli opcióként) választott szövetségi stratégia praktikus következménye. A Momentum besorolása pedig szintén nem teljesen egyértelmű, hiszen a párt felemás módon viszonyult a megújulás igényéhez, legalább annyira az egykori SZDSZ nyomvonalán találja meg a helyét, mint ahogy az LMP-hez hasonlóan lépett fel, az LMP által felépített és jórészt elpazarolt választói niche új képviselőjeként.

Nota bene a Momentum igyekszik korrekt és becsületes szövetségesként viselkedni, ami az SZDSZ-nek nem volt sajátja. Ugyanakkor a liberális felsőbbrendűség indokolatlan gőgje időnként előtör a magát már Józsefvárosban is nehezen kiismerő Momentum-elnökből, aki legutóbb feljogosítottnak érezte magát az idős, vidéki, nemellenzéki rokonok megnevelésére, ami aggasztó ötlet egy demokratától, inkább a maoisták vagy a Hitler-Jugend sajátja volt. Meggyőzés, ha létezik, csak a másik partnerként való kezelésével lehetséges, lehülyézésével biztos nem.

De hát ilyen egy mindenben csalódott, 30 éve folyamatosan születőben lévő még-nem-demokrácia. Fogódzót nehezen keresnék, hogy mindenki által elfogadható mércét állítsunk fel. Ilyen idehaza nincs. Pánikra nincs ok, a fejlett nyugaton is a fake news és a kettős mérce az úr, időtlen idők óta.

Nem erőltetett párhuzamokat keresve, de hasonló generációs bizalomvesztés nyugaton is volt már a politikai osztállyal szemben, hasonló választói niche-re építkeztek nyugaton a zöldpártok. A zöldek és a '68-as mozgalmak establishment-tel szembeni elégedetlensége jócskán szelídült, ahogy értékeik egyre inkább átkerültek a mainstream gondolkodásba. Olyannyira, hogy mára Németországban a hagyományos baloldal helyébe lépni látszanak és népszerűségük már a CDU-hoz mérhető, ami könnyen vezethet meglepő módon a konzervatívokkal közös koalícióhoz, ahogy Ausztriában épp most zajlanak a Kurz vezette Néppárt és a Zöldek kormányalakítási tárgyalásai. Baden-Württembergben viszont már a CDU helyét látszanak átvenni, a konzervatív beállítottságú tartományban a Zöldek adják 2011 óta a miniszterelnököt, a zöld-vörös kombinációt itt is zöld-feketére cserélték. 

A zöldek a megszokott politikusokhoz képest is mást ígértek, nem pusztán a fenntarthatósági kérdések és az anyagias fogyasztói társadalom visszásságai motiválták őket. Húsvér emberekre hasonlító politikusokat akartak vezető pozícióban látni, akik nem dörzsölt és korrupt hatalombrókerek. Mindenek előtt a polgárokat szerették volna minél inkább bevonni a politikai döntésekbe, ami a "semmit rólunk nélkülünk" filozófiája és idehaza is égető szükség volna rá még 30 évvel a fejünk felett véghezvitt rendszerváltás után is. Persze idővel a zöld politikusok is profikká váltak, és ilyenformán ők is hasonultak a polgári rendszerhez. Radikalizmusukból jócskán feladtak, manapság sikereiket éppen kiegyensúlyozottságuknak és a mérsékelt mondanivalónak köszönhetik, ettől tűnnek emberarcúbb alternatívának a kapuzárási pánikkal küzdő baloldalnál is.

Az élhető környezet vagy a minőségi közösségi közlekedés iránti igény éppen a jómódú, polgári társadalmakban lett meghatározó kérdés, a zöldek — legalább ennyire fontos — következetesen kiálltak a nemi egyenjogúság, a melegek jogai mellett, az rasszizmus és a háborúk, a nukleáris fenyegettség ellen, ami a világháborúk utáni, Vietnám és a hidegháború alatt szocializálódott nemzedék meghatározó tapasztalata volt. Ezek ma egyre inkább alapértékek, míg korábban a háborúk megítélése sokkal ambivalensebb volt a társadalmakban, az I. világháborúban még hazafias ügynek tekintették, a pacifizmust pedig hazafiatlannak.

A hagyományos baloldaliságtól mindkét totalitarianizmus, a kommunizmus és a nácizmus egyöntetű elítélése is megkülönböztette a zöld mozgalmakat. Az erőszakmentesség alapelve meghatározó, de új gondolat, ha arra gondolunk, hogy a 19. században fogant, de a 20. századi baloldaliságot domináló marxizmus kifejezetten erőszakot hirdető eszme, egyébként az említett korszellemhez hasonlóan. Ehhez egy proletárforradalomhoz a 20. század második felében és a kontinens szerencsésebbik felén már nem lehetett elégséges társadalmi gyúanyagot találni a jóléti társadalmak kiépülése után.

A zöldpolitika kvintesszenciája tehát az, hogy a másik emberben is az embert látjuk, akkor is, ha nekünk nem tetszőre szavaz vagy esetleg az M1 Híradóból informálódik, mert joga van a választásához. Emellett a zöldek nemcsak ember és ember kapcsolatát rendeznék, hanem az ember és természet viszonyát is, ami már sokkal inkább megfelel a zöldekről kialakított közhelyeknek. Pedig az első megállapítás volna a fontosabb, és a közéletünkben most a legkeresettebb hiánycikk.

Részvételi demokráciát!

Míg a Török Gábor által elemzett pártpolitikai dilemmákat végül fejben, füstös szobákban és végtelen interjúkban sakkozzák végig, a mi választói frusztrációnk egyre csak nőhet a szükségszerű ellenzéki rivalizálás láttán is. Ezért akár egy kétfejű ellenzéki kampány is hordoz kockázatokat. A gordiuszi csomót szerintem inkább egy előválasztás-sorozat tudná átvágni. Az előválasztás műfaját előzetesen pesszimistán lesajnáltam, most viszont egyre inkább ez tűnik a csodafegyvernek, amely a helyi és az egyéni személyes különbségek figyelembevételével a legjobb ellenzéki politikusokat termelhetné ki, ahogy az Budapesten és a Ferencvárosban történt. Idehaza is működni látszik a dolog.

Alig hiszem ugyanis, hogy pl. Kálmán Olga képes lett volna arra a győzelemre, amire Karácsony Gergely igen. És, ami fontosabb, alig valószínű, hogy jobb kezekbe került volna a főváros, ha ő nyer. A többségi választási rendszer és a politikai klíma is kétosztatúságot hoz létre, amit idén legalábbis a tájékozott és nüanszokra is fogékony budapesti választók is jól fogadtak: a szivárványkoalícióban induló ellenzék jelöltjei között nem tett különbséget pártállásuk, az el is mosódott. Ezen a módon inkább orvosolható az amúgy valamennyi ellenzéki pártra akut módon jellemző káderhiány is. A politika eddig inkább elriasztotta, mint vonzotta a polgárokat a politikában való aktív részvételtől.

A közös választási platform továbbbvitele mellett is találunk tehát érveket az ellenzék sokszínű tábora ellenére. Ugyanaz a két ellenzéki tömb és miniszterelnök-jelöltjeik versenyeként Török által lemodellezett és szükséges politikai küzdelem, viták, egymás elleni kampány, hajtépés ugyanis sokkal inkább mederbe terelhető, és főleg sokkal rizikómentesebb egy előválasztáson. Jó előre, még a valódi éles választás előtt, ahol minden erőforrásnak a kormánypártok legyőzésére kéne inkább fordítódnia. Az előválasztás bírt jelentős felhajtó erővel, úgy tűnt ugyanis a polgárok kezébe adja azokat a döntéseket, amiket korábban a politikai osztály magának tartott meg.

Az előválasztással már eljutottunk a zöldpolitika lényegéhez, amelynek egyik pillére a részvételiség, szorosan kapcsolódva az átláthatósághoz — legalább annyira alapértékek ezek a zöldeknél, mint a fenntarthatóság.

Sosem lehetünk elégedettek azzal, ami van, és a magyar pártrendszer bőven hagy kívánnivalót maga után. Nemcsak a tíz éve indult, első parlamentbe jutó és szépreményű zöldpárti kísérlet, a Lehet Más a Politika munkacímű formáció (amihez végül jobb híján én is csatlakoztam), és e mikropártból kiszakadt másik (még inkább) mikropárt, a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom sem tudja, tudta eddig betölteni azt a politikai szerepet, amit a német vagy osztrák zöldek képesek a jóval kiegyensúlyozottabb német politikában.

Az hagyján, az összehasonlítás nem lenne fair, hisz miben másban vagyunk összemérhetőek, de a magyar szalmalángra jellemző gyorsasággal éltük fel bizalmi tőkénket, kezdünk idejekorán önleszalámizásba, vágtuk magunkat alatt a fát sebesebb módon, mint ahogy a valódi politikai munka beérhetett volna. A német zöldek is több évtized alatt küzdötték fel magukat oda, ahol most vannak. A türelem eltanulható, de remélhetőleg mások tapasztalataiból okulva nekünk nem kellenek még újabb évtizedek...

bw_gru_nen.gif

A mögöttünk hagyott évtized több jelentős változást is hozott, 2010-ben örökre megroppant a korábban ugyanúgy megdönthetetlennek vélt államszocializmusból megmaradt establishement, Orbán Viktor pedig kénye-kedve szerint rendezhette be azt a politikai rendszert, amiben ma élünk. Egyik fordulatra sem számíthattunk igazán előre, ahogy a 30 évvel ezelőtti rendszerváltás is előreláthatatlan esemény volt. Alapos okunk van hinni, hogy semmi sem tart örökké. És fokozottan igaz ez a modern korban. Néha hetek alatt annyi változás zajlik le a környezetünkban és a fejekben, ami korábban évszázadok alatt ment végbe. 

Borzalmas szóviccel zárnám le ezt a gondolatsort: a politikai klímaváltozás miatt Budapesten 2019-ben már októberben eljött a "Karácsony" az ellenzéki szavazók számára, és azt épp egy zöld főpolgármesteri kampány tudta elhozni. Karácsony Gergelyé az egyetlen politikai siker az elmúlt 10 évből, ami egyáltalán Orbán Viktoréhoz mérhető. Pedig nagyon máshogy indult ez az év nemcsak Karácsony Gergely, de a két kis zöldpárt-kezdemény számára is. Korábban két magyar zöld EP-képviselőt is küldtünk Brüsszelbe, Jávor Bence (Párbeszéd) és Meszerics Tamás (LMP) személyében, 2019-ben egyetlen egyet sem. A megosztottság politikai kudarchoz vezetett, amit szintén átélt a legtöbb zöldpárt.

A belső megosztottság, pártszakadás az osztrák zöldeket is kiejtette már a nemzeti parlamentből, most 14%-ra erősödve tértek vissza és lépnek koalícióra, soraikat rendezve.

Kétszer is temettem Karácsonyt már idén, szerintem jó okkal, mégis sikerült egy jó kampánnyal és ügyes trükkökkel visszakapaszkodnia, és elnyerni azoknak is a bizalmát, akikre jó régóta nem számíthatott: saját egykori pártjának támogatását is, ami példátlan politikai siker az öriharira szocializálódott, (ön)bizalomhiányos magyar politikumban. Különösen, hogy jobboldali elődjének, Tarlós Istvánnak is képes volt kezet nyújtani a győzelem után. Köszönet ezekért.

Jócskán segítették Karásonyt még a kontraszthatások: Kálmán Olga vagy Puzsér Róbert mellett egyre inkább tűnt alkalmas jelöltnek, és az amúgy a tapasztaltabbnak és kezdetben esélyesebbnek számító Tarlós István kampánya is magát gáncsolta el. Aki régimódibbnak tűnt, a város zöldítésének egyre inkább megfogalmazódó igényét nem vette elég komolyan, és hiába hozta ezt be a kampányba ügyesen Puzsér Róbert, mizantrópiába hajló kampánya elszigetelődött, amik Karácsony, mint első zöld főpolgármester váratlan sikeréhez vezettek. A választók hinni akartak és igényelték a sikert, ami minden győzelem fő alkotóeleme.

Hogy mennyit valósít meg programjából, hogyan kezeli azt a nem mindig szerencsésnek bizonyuló kényszerkoalíciót, amiben a zöldek beleszólása jóval kisebb, mint ennek a zöldpolitikának a társadalmi támogatottsága, az majd a jövőben fog eldőlni, ebben nem kívánok előre ítélkezni.

Szerintem az lenne az egészséges, ha ezeket a zöld értékeket, a nyitottságon és transzparenciától, a részvételiségen át az élhető környezetig egy valódi zöldpárt képviselné. Nem kettő, pláne két torzsalkodó, mert a kettő a politikai matematika (Török Gábor által is levezetett) szabályai szerint kevesebb, mint az egy. Puzsér Róbertet idézve nekem mindegy a személy, hogy ki valósítja meg a Zöld Budapest programját. Túl kellene lépnünk a személyes ellenérzéseken.

Anélkül is támogathatjuk Karácsony Gergelyt, hogy eddigi politikai pályafutása minden döntésével egyetértenénk, legalább annyira meg lehet érvelni ugyanis szövetségi politikáját, mint amennyire látszik annak fő veszélye is: a zöldpárt nélküli zöld politikacsinálás könnyen vezethet kudarcra. A váratlan idei győzelem pedig ilyenformán könnyen válhat pirruszivá, a főpolgármesterség pedig pünkösdi királysággá. A politikai hátország hiánya a fő veszély a főpolgármester számára és egy élhetőbb Budapest megvalósulása számára. Nemcsak Karácsony számára, bárki más számára is. 

Éppen ezért ha nem is idén karácsonyra, de szeretnék egy zöldpártot Magyarországnak, mindazért amit itt elmondtam, amilyenné a város és az ország lehetne. 

Antlfinger Edvárd

A szerző az LMP budapesti elnökségének tagja.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr3615367708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.