Hülyeség. A hal nem a fejétől bűzlik, egészében véve egy büdös állat. A magyar közoktatás ezer sebből vérzik, bőven adna okot a kritikák mellett az építő javaslatokra is. Ilyet azonban hiába keresünk idehaza. Az új nemzeti alaptanterv valójában nem érdekel senkit, csak ürügy a frusztrált politikai kirohanásokra. 

A Nemzeti Alaptanterv legfrissebb update-je ismét megkapja a konstruktivitást nyomokban sem tartalmazó, ám annál erősebb bírálatot ezúttal a Magyartanárok Egyesületétől:

"Ez az alaptanterv újra az ideológia, a politika szolgálólányává teszi az irodalmi nevelést, s ezzel legalább negyven évvel veti vissza az 1978-ban a szolgálólányi szerepből kiszabadult magyartanítást. Irodalomszemlélete a művek nyelvi megvalósulásának és nemzeti kulturális értékének elszakításával, szembeállításával nem konzervatív, hanem elmaradott. Olyan ideológiai kiindulópontokat tartalmaz, amelyek nem eredményezhetnek érvényes tanítási koncepciót. Az irodalom tananyag kitüntetett eleme az üldözött magyarság koncepciója, a Trianon fölötti gyász hangsúlyozása és a határon túli magyarsággal való egység deklarálása. Nem tagadva a történelmi trauma miatt érzett fájdalom jogosságát, illetve a magyar irodalom államhatárokon túllépő jellegét, ezt a fájdalmat az irodalomtörténet vezérgondolatává tenni mélyen irodalomellenes gesztus." — szól dörgedelmesen a magyartanárok egyik egyesületének nyilatkozata.

Hűha! Mégis mi történhetett?

Az ilyen minden konkrétumtól mentes, sommás politikai nyilatkozatok általában nem sok jóval kecsegtetnek. Pedig ugye a közoktatás megreformálásának igénye világszerte egy nagyon fontos téma. Elmélet persze terem bőven, mint a dudva, sőt idehaza is mindenki szakértőnek érzi magát a témában, és főleg a balliberális értelmiség feledkezik el arról, hogy az életben minden bonyolultabb, a hírportálokon ünnepelt oktatáspolitikai utópiák csak papíron működnek olyan remekül, a valóságban nincs csodamódszer. A tudáshoz nem vezet királyi út. Viszont ahogy egy gimnáziumi tanárom mondta: tudás ellen nincs orvosság.

Hogy pontosan, mi bajuk van épp most, nem derül ki. A magyartanárok nem érezték fontosnak, hogy túl sok részlettel untassák a közvéleményt. De jó hangosan kiálltak elé. Finoman szólva épp az általuk okítandó kommunikációból számomra nem vizsgáztak jelesre...

Tekintve, hogy a "világirodalmat" már zömében rég megírták, forradalmi újításra azt hiszem nem kell számítsunk, bárki is írja újra azt a bánatos Nemzeti Alaptantervet — és tényleg, bárki volt eddig kormányon (és voltak azért páran a múltban) a tanárok mindig éles kritikával illeték az éppen fennállót. Ami talán rendben is volna. De nagyon nehéz olyan emberekkel bármit is kezdeni, akik mindig negatívak. Még kevesebb a valószínűsége, hogy bárki hallgatna arra, aki vérig sértette, de ez az élettapasztalat még nem adatott meg a drága pedagógusoknak.

Elkéne egy magyarul tudó szerkesztő is a magyartanárok eme egyesületéhez. (Hány tagjuk van egyébként? Kit képviselnek ezek a fontos hölgyek és urak?) Csak a fontoskodó semmitmondás képes ilyen tökéletesen értelmetlen nyelvi bravúrokra: "irodalomszemlélete a művek nyelvi megvalósulásának (???) és nemzeti kulturális értékének elszakításával (???), szembeállításával (???) nem konzervatív, hanem elmaradott." — Ha maga mondja... A szerző nyilván nagyon büszke volt magára, amikor ezt a pár mondatot kiizzadta. Dolgozatban látva az egészet úgy húznám alá hullámos vonallal, mint egy magasfokozatra kapcsolt szövegszerkesztő-program.

És még valamit sürgősen le kell szögeznünk: van egy írástechnikai alapvetés, amit "a" magyartanárok következetesen elmulasztanak betartani: egy állításhoz mindig kell tartozzon egy bizonyítás. Az utóbbi nélkül nem érvelő beszédről beszélünk, hanem kinyilatkoztatásról. És ez rettenetes így 2020-ban. Aki láthatóan jelentős elmaradásokat halmozott fel szövegértés vagy kommunikációs képességei fejlesztése terén, aligha lehet alkalmas meghatározni, hogy mégis hogyan kéne az ilyesmit művelni.

Aki nem tudja, tanítja.

"Annyira nem ad módot a képességfejlesztésre, a diákok egyéni fejlődésére, a módszerek és gondolatok sokféleségére, hogy egyáltalán nem szolgálja a diákok érdekeit, nem teszi őket jó szövegértőkké, árnyalt és pontos szövegek alkotóivá, művelt, a humán kultúra iránt elkötelezett felnőttekké. Nem szolgálja sem személyiségfejlődésüket, sem tanulás- vagy munkakultúrájukat, sem boldogulásukat a munka világában." — annyira, de annyira nem ad módot arra, amiről szegény magyartanár sem tudja, hogy micsoda...

Hasonló gyöngyszem az: "olyan ideológiai kiindulópontokat tartalmaz, amelyek nem eredményezhetnek érvényes tanítási koncepciót" — milyen ideológiai kiindulópontokat tartalmaz mégis, csókolom? Tessék mutatni vagy eltáncolni. Netán olyat, amitől beindulnak kiskegyedék pavlovi reflexei? Ugyanmár. Ezek szerint "a" magyartanárok ebben az országban ideológiai kérdésekben is feljogosítva érzik magukat megmondani a tutit. Hát akkor én sem adhatom ennél alább...

Mégis milyen "komoly" tudományos kutatást hiányolhatnak?"A tárgyalt szerzők és művek listájának bővülése nem alapul komoly tudományos kutatásokra, nincs tudományos fedezete...." Milyen fedezete? Erősen izzadtságszagú ez az erőlködés. Simán lehetne húzni a fontoskodó szöveget. Egyébként is, mit tudhatnak kívülállók a tantervet kidolgozó munkáról? 

A szövegezés még valamit mindenképpen elárul egy freudi elszólással: "az 1978-ban a szolgálólányi szerepből kiszabadult magyartanítást" sirató szerző szinte tehát bizonyosan felnőtt fővel élt meg valamit abban a kánaán kezdetét jelentő 1978-ban, amikor azért történelmi ismereteim szerint javában dúlt idehaza a Kádár-rendszer és az aczéli kultúrpolitika — ideológiailag nyilván kicsit sem plurális és kiegyensúlyozott világa.

A "szolgálól(e)ánya" sem éppen túl eredeti szófordulat, a vitathatlanul nem túl modern Aquinói Szent Tamásnál volt utoljára nem ennyire homálybavesző az értelme — mert ő tudta, mit akart mondani, és nem csak azt tudta, mit utál olyan nagyon. Minek a szolgálólánya, csókolom? A viták híján nem árnyalt fogalmazásra kényszerített marxista-leninista pártiskolákban torzulhatott el még a kifejezés annak idején, amiknek úgy tűnik máig tart a hatása.

Az indoktrináció tehát egyeseknél tényleg működik!

Az irodalomoktatásban szereplő művek alapvetően magukért beszélnek, alig hiszem, hogy olyan keretezést lehetne adni a Hamletnak vagy a Bánk bánnak, hogy mostantól aztán Fidesz-KDNP-re kell szavazni, gyerekek! — és szerintem a Nemzeti dal sem erről szól. De mintha valami ellenkező politikai indíttatású belemagyarázásra azért erősen igénye lenne a nyilatkozat szerzőjének. Aranyosak ezek a késő Kádár-rendszert visszasíró nyugalmazott magyartanárok...

Lehet-e túl részletes egy tanterv? Mennyi szabadságot kell élvezzen egy alkalmazott? Ezekre nem tudom a választ, de a pontos előírás le is veszi a tanárok válláról a terhet, annyira, amennyire a szabadság sem föltétlenül a tanár, hanem a diák tanszabadsága kéne legyen — szerintem. (Ez a kis szó egyébként fájón hiányzik az írásból.) Hogy ezt mikor fogja követelni a tanáregyesület? Szintén nem tudom. Szerintem nem ők tudják, mi jó egy gyereknek. Igazából senki sem tudja.

A NAT egyébként ezt írja elő, cáfolva az egyesület sirámait:

"A magyartanítás alapelve, hogy nincs kitüntetett didaktikai modell, tanítási, értékelési mód. A tanár szabad döntése, szakmai felelőssége, hogy az adott tananyaghoz adekvát módszertani, értékelési módot válasszon, hogy órái élményt adók legyenek.

Az óraszámok 80%-át a kerettantervben meghatározott törzsanyag tanítására kell fordítani. Ha a szaktanár úgy ítéli meg, hogy a törzsanyag elsajátításához tanulóinak az órakeret akár 100%-ára szüksége van, rendelkezhet ezekkel az órákkal. Ha elegendő a törzsanyag elsajátításához az órák 80%-a, akkor az órakeret fennmaradó 20%-át szabadon választott témák feldolgozására fordíthatja a szaktanár, melyek kiválasztásába bevonhatja a tanulóit. A választást segítő javaslatokat a részletesen szabályozott kötelező törzsanyag mellett szintén a kerettanterv tartalmazza.

Az 5–6. évfolyamon a tematikus közelítés, gyengéd átmenet, a 7–8. évfolyamon a kronológia elve érvényesül. A kronológia elvének figyelembevételével az egyes témakörök sorrendjét a szaktanár megváltoztathatja. A magyar nyelv és irodalom tantárgyak kötelező törzsanyagában csak lezárt, biztosan értékelhető életművek szerepelnek.

Ezen felül, a választható órakeret terhére a tanár szabadon beilleszthet kortárs alkotókat, műveket a tananyagba."

A komplett tantervet szinte egész biztos nem nyálazta át egyik kritikus sem érzésem szerint, ezért nem találunk semmi konkrétumot a kritkákban, de mi nyissuk meg helyettük is azt a NAT-ot és nézzük csak az általános iskolai irodalomoktatásban mostantól felmenő rendszerben kötelező szerzők, olvasmányok, memoriterek listáját, nem hosszú és talán ennél rövidebb (kisebb parasztlázadás nélkül) nehezen lehetne:

B. ALKOTÓK A tanuló olvassa és önálló, illetve osztálytermi munka keretében feldolgozza az alábbi szerzők kerettantervben részletesen meghatározott egyes műveit:

• Ady Endre,
• Áprily Lajos,
• Arany János,
• Babits Mihály;
• Balassi Bálint;
• Berzsenyi Dániel,
• Choli Daróczy József;
• Agatha Christie,
• Csokonai Vitéz Mihály,
• Csukás István,
• Daniel Defoe,
• Tonke Dragt,
• Dsida Jenő,
• Fazekas Mihály,
• Fekete István,
• Gárdonyi Géza,
• Herczeg Ferenc,
• Illyés Gyula,
• Janus Pannonius,
• Jókai Mór,
• József Attila,
• Juhász Gyula,
• Kányádi Sándor,
• Karinthy Frigyes;
• Kittenberger Kálmán,
• Kós Károly,
• Kosztolányi Dezső,
• Kölcsey Ferenc,
• Lázár Ervin,
• Mándy Iván,
• Márai Sándor,
• Mikes Kelemen,
• Mikszáth Kálmán,
• Molière,
• Molnár Ferenc,
• Móra Ferenc,
• Móricz Zsigmond,
• Nagy László,
• Nyirő József,
• George Orwell,
• Örkény István,
• Petőfi Sándor,
• Pilinszky János;
• Radnóti Miklós,
• Reményik Sándor,
• Antoine Saint-Exupéry,
• William Shakespeare,
• Sütő András,
• Szabó Lőrinc;
• Szabó Magda,
• Széchenyi Zsigmond,
• Tamási Áron,
• Tóth Árpád,
• Jules Verne,
• Vörösmarty Mihály,
• Wass Albert,
• Weöres Sándor,
• Zrínyi Miklós

A memoriterek és a kötelező olvasmányok (C, D) a közös irodalmi műveltség (kulturális kód) legfontosabb elemeit tartalmazzák.

C. MEMORITEREK

• Ady Endre: Őrizem a szemed;
• Arany János: Rege a csodaszarvasról (részletek); Családi kör (részletek); A walesi bárdok (részletek); Toldi részletek;
• Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem, A Reményhez;
• József Attila: Születésnapomra, Mama;
• Kányádi Sándor: Két nyárfa;
• Kölcsey Ferenc: Himnusz – teljes szöveg, Huszt, Emléklapra;
• Petőfi Sándor: János vitéz (részletek); Nemzeti dal, Szeptember végén, Szabadság, szerelem;
• Radnóti Miklós: Nem tudhatom;
• Reményik Sándor: Templom és iskola (részletek);
• Vörösmarty Mihály: Szózat;
• Weöres Sándor: Ó ha cinke volnék.

D. KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOK

• Arany János: Toldi;
• Gárdonyi Géza: Egri csillagok;
• Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa;
• Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője vagy A két koldusdiák; A néhai bárány;
• Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk;
• Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig vagy Pillangó; Hét krajcár;
• Petőfi Sándor: János vitéz;
• Shakespeare, William: Szentivánéji álom vagy Molière: A képzelt beteg;
• Szabó Magda: Abigél.
• Szabadon választható magyar ifjúsági vagy meseregény; szabadon választható világirodalmi ifjúsági regény

Magyar Közlöny 2020. évi 17. szám

Azért a nevek zöme valóban nem okozhat sem meglepetést sem traumát még a legérzékenyebb balliberális lelkületűeknek sem meg nem is új egyáltalán. A Trianon utáni korszakból egyedül kötelező olvasmány, Szabó Magda zseniális Abigél-je is pl. minden csak nem egy ökölrázó irredenta kiáltvány. Általános iskolában Wass Albert ikonikus, de talán túl szentimentális Adjátok vissza a hegyeimet-je nem kötelező olvasmány, csak gimnáziumban. Ez az egyszem regény verte volna ki így a biztosítékot?

Az Abigél a legklasszikusabb, legmodernebb és legmegrendítőbb mű a korból, fokról fokra ébreszti rá az olvasót, hogy a hazafiasság nem feltétlenül mindig az, aminek a 19. századi irodalom lánglelkű költői — bizonyos Petőfi és Vörösmarty is — hirdették. Tényleg azt mondhatjuk erre, hogy ez a tananyag maradi és egyoldalú lenne?

Nemzeti tragédia-e, hogy nemzeti tragédiánkról egyetlen regény most bekerült a közoktatásba? Harminc esztendővel a rendszerváltás után, azután, hogy a kommunista diktatúrában gyökerestül igyekeztek kiirtani még az emlékét is? Épelméjű elvárás, hogy ma is így tegyünk?

Agatha Christie vagy Jules Verne lenne esetleg egyoldalúan magyar nacionalista? Vagy a roma származású Choli Daróczy József etnosoviniszta? Az 1995-ben elment Mándy Iván miért nem elég kortárs a magyartanároknak? Kittenberger Kálmánnal mi a baj? Soroljam még?

Miért kell hazudni? 

Ezek után egy kicsit szkeptikus lettem, amikor az első és egyetlen konkrétum mégis előbukkan a kínkeservesen dagályos pamfletben. Erről valóban érdemes volna beszélni, persze higgadtan és nem hisztérikus kirohanásokkal, mint a szerzők teszik: "Komoly óraszámcsökkentés mellett jelentős tananyagbővítést hajt végre." Csak azért nem hiszem ezt el bemondásra készpénznek, mert a szerző finoman szólva sem tűnt egy pillanatig sem meggyőzőnek. Szükség volna egy tételes kimutatásra, hogy korábban ez és ez volt a tananyagmennyiség, most ennyi és ennyi lett. Ezt a fact checking-et most én is ráhagynám a majd engem kritizálókra.

Aminek én állok elébe, mert sem a fontos fideszes rokony által az emberminisztériumba protezsált pályakezdő osztályvezető-helyettes, sem az (előző?) előző rendszerben privilégiumokat élvező nyugalmazott káder és/vagy fehér köpenyéhez 21. századi gyerekzsivalytól hozzáőszült mindentudó idős magyartanár nem vagyok.

***

A bulvár-irodalomtörténet Nyáry Krisztiánja is úgy érezte, hogy hozzá kell tegye a magáét, szokásos Facebook-posztjai egyikében.

Kissé hatásvadász módon: "Csodálattal köszöntjük Itália nagy vezérét" — felütéssel kezdi Nyáry Krisztián:

"Herczeg Ferenc nem volt rossz író – s ahhoz képest, hogy középiskolás korában tanult meg magyarul, kifejezetten jó író volt. Több művét, például a Gyurkovics-lányokat, kedvtelve olvastam. De tegnaptól jogszabályba foglaltan – Jókai és Mikszáth mellett – ő az egyike a három legnagyobb magyar prózaírónak. A középiskolai tanterv szerint fontosabb, mint Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula vagy Örkény István. A kedvéért kikerült a középiskolai oktatásból Ottlik Géza, Németh Lászó és Kertész Imre."

Három ki egy be, ez alapján a tananyag nem nő a végtelenségig felelőtlenül, de ezt az egyesületnek Nyáryval kell lefociznia majd.

A három kiváló szerző korábban sem volt — vagy legalábbis volt idő amikor szintén nem volt — a kötelező tananyag része. Móriczot illetően pedig lódít vagy téved Nyáry — ő az általános iskolai anyagban kötelező olvasmány lesz. Az amúgy könnyebben emészthető Herczeg Ferenc nem. Móriczot valóban nem értékelte annyira a saját kora, mint Herczeget. A többi szubjektív. De az nem, hogy Örkény Tótékja is kötelező olvasmány, több más Móricz regény is. Örkényt nyolcszor, Móriczot ötször említi a NAT, Herczeg nevét kétszer mindössze.

Herczeg az MTA által irodalmi Nobel-díjra felterjesztett regénye, az Az élet kapuja, viszont nem tűnik rossz választásnak a gimnazista fiatalok számára kötelező olvasmányként. Kár dramatizálni a helyzetet, a magyar nyelvet bravúrosan használó Herczeg Ferenc bekerül az oktatásba, azért nem szorít ki minden mást.

"Mivel a magyartanárok többsége az elmúlt években feltehetőleg nem fordított kellő időt rá, hogy megismerje az életmű teljességét és a művek etikai vonatkozásait, és már csak 7 hónapjuk van szeptemberig, az alábbi rövid írással szeretnék kedvet csinálni hozzá. (Nem, ez nem kivételes megszólalás, Herczeg minden alkalmat megragadott Mussolini magasztalására. És igen, vannak jó írók, akik meg Sztálint dicsőítették hasonló hangon. De Herczeg életművét most kell alaposan megismerni.)" 

— Nem értem Nyáryt, néha már-már kiegyensúlyozott, de mégis miért kell felemlíteni most pont egy Duce-ról írt cikket, amikor Mussolini kormányra kerülését egy másik irodalmi Nobel-díjas, Winston Churchill is üdvözölte? Mindegy.

Hét hónap elég sok dologra elég. Más foglalkozási ágakban ennél komolyabb tudásmennyiséget kell rövidebb idő alatt felszívni. Ráadásul minden évben. Az irodalomtörténet megújulása azt hiszem egy kissé lassabb.

Csak mondom. De együttérzek.

Nyáry Krisztiánt jobban kedvelem, mint a fenti unalmas magyartanárokat. Az ő szófordulatával élve: "ahhoz képest, hogy" ő is ír hülyeségeket és előszeretettel torzít. Ő okosan egy konkrétummal rukkolt elő. De nekem semmi sem jó: csak eggyel. Tehát ő a másik véglet: egyetlen egy szerzőt mazsoláz ki, aki egyébként szégyenszemre csak most kerül bele az irodalmi kánonnak vélt iskolai tananyagba.

De a tananyag nem az irodalmi kánon, nincs is kánon! Klasz, ha az ember érettségi tétel vagy kötelező olvasmány, de azon kívül is van irodalmi élet. Sőt talán ott kezdődik. 

Ja igen: az általános iskolai tananyag egy nagyon szerény szelete lehet csak az irodalomnak, arra ad lehetőséget, hogy később ki-ki megtalálhassa a saját ízlésének megfelelő Vavyan Fable-t vagy Dragomán Györgyöt — vagy Romana-magazint vagy Esterházy Pétert — vagy amit akartok.

Felesleges elvárni a nevében is csak alapot jelentő tantervtől, hogy mindent lefedjen, vagy minden egyéni ízlést kiszolgáljon. Kertész Imrével nehéz kezdeni az irodalommal való ismerkedést, Esterházyval pedig lehetetlen. És vannak szerzők, akik egy életre megutáltatják a gyerekekkel az olvasást, mint szinte bármely magyar testneveléstanár a sportot. Szóval: ésszel! És ennek nem sok köze van a politikához valójában.

Herczeg olvasmányos és közérthető. Ezért jobb választás, mint a nem túl nagy jelentőségű Ottlik Géza vagy valamely nehezen emészthető 20. századi kortársa, akiknek az ismerete nélkül primán lehet műveltséget építeni. Az első és egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas regényt ettől függetlenül azért illő ismerni. De ez az én magánvéleményem. Akár egy Móricz-regény vagy Mikszáth-novella megérintése nélkül is élhet valaki teljes életet. Persze olvasni sem muszáj. Amúgy.

Nem is sikerül mindenkinek. Például a Magyar Közlönyt. Igaz, írni sem lenne muszáj róla. 

*** 

A tanárságnak van egy eredendő antidemokratizmusa. Ezen lehetne változtatni és kéne is. Kiváncsi volnék, hogyan fogadnák, ha ők maguk szembesülnének egyszer valódi kritikával. Felesleges mindig felfelé mutogatni. Ebben az országban nincs értelmes diskurzus a közoktatásról, és ez meglátszik annak mai állapotán és jövőbeli kilátásain. Én kérek elnézést a többemberöltőnyi bűnökért. Van esély rá sajnos, hogy mindez ugyanúgy maradjon.

Hülyeség, hogy a hal a fejétől bűzlik, egészében véve egy büdös állat.

“A művészet nem egyéb, mint egyik szomorú részlete a meddő küzdelemnek, melyet az ember a mulandóság gondolata ellen folytat. A küzdelem azért meddő, mert emberi ügyesség csak holt lelkeket tud teremteni, mumizált életet, amelyben egy pillanat élni vágyása kővé vagy festékréteggé dermedt. Az úgynevezett műremekek a világhoz idegen és magukban elszigetelt lárvák, semmi közük az isteni lélekhez, mely a teremtést betölti.”

— Herczeg Ferenc: Az élet kapuja