Ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őket is megkínálom viszkivel — Vágó Gábor (LMP) miután Gyurcsány Ferencnél járt az LMP delegációja az ellenzéki együttműködésről tárgyalni, 2018. Nem meglepő: nem borult frigybe a vasárnap este, a Jobbik már előzőleg lemondta a randit, és végül a "két" szocialista párt is elzárkózott tőlük. Gyurcsány viszont találva érezte magát, "hitvány hazugságról" beszélt és rögtön perrel fenyegetőzött.
Fejenként két Unicum kellett Gyurcsányhoz. Megviselte a Párbeszédes képviselőket Gyurcsány Ferenc bevétele a baloldali összefogásba. Jávor Benedek is elismerte: kellett nekik egy-két Unicum — Bors, 2014.
...az idegsejtek közötti kommunikációt és maguknak az idegsejteknek a működését is lassítja, így gyengítve különböző érzékeinket, lassítva és koordinálatlanná téve a mozgásunkat. Kimutatható, hogy ezen hatások leginkább a kisagyi terület, illetve a hipotalamusz egyes magjainak működését befolyásolják. A kisagynak rendkívül fontos szerepe van a koordinált, finom mozgás kialakításában, így az ittas állapot első tünetei közt jellemző a mozgás ügyetlensége, szervezetlensége, a kézremegés. A hipotalamuszban található az úgynevezett jutalomközpont, amely alkohol hatására dopamint termel. Az agy dopaminháztartásának befolyásolása során az alkohol közvetlen módon hatást gyakorol a közérzetre. A hipotalamusz magcsoportjainak az agresszió féken tartásában is kiemelt szerepük van, így ezen régiók gátlása során agresszívvé válhat az alkoholfogyasztó. A hipotalamusz emlékezet kialakulásáért felelős magcsoportjai különösen sok GABA-receptort tartalmaznak, így ezen régió gátlása nagy mennyiségű alkoholbevitel esetén emlékezetkiesést („filmszakadást”) produkálhat. Nagyobb dózis esetén alapvető funkciók, mint pl. a légzés is koordinálatlanná válhat, szélsőséges esetben akár le is áll. — Az alkohol hatásai az emberi szervezetben, Wikipedia.
A korrupcióba végleg alámerült Orbán Viktor esélyes kihívó nélkül kezdhetett neki a 2018-as kampánynak. Botcsinálta ellenlábasai lehetetlennél lehetetlenebb szituációkba kormányozzák saját magukat. A társadalom kormányváltó többsége nem találja meg a közös nevezőt egyik ellenzéki pártban sem, az MSZP és a DK is eltávolodott a 2014-ben befulladt "összefogás" vagyis a közös indulás ötletétől, ennek 2018-as felvizezett változata a "koordinált indulás" valójában nem a közös győzelem csodaszere, ahogy egyes választók hiszik, hanem a gyengébb szereplők kiszorításának az eszköze. Ilyen módon s könnyek nélkül búcsúzhattunk el Bokros Lajos és Bajnai Gordon pártjaitól. A MSZP-DK koordináció azonban még az ellenzéken belül sem bír többséggel, ráadásul mind a Jobbik, mind az LMP vagy az Együtt, mind a tortát most tovább szeletelő Momentum Gyurcsányékkal szemben határozzák meg magukat. Az érzékelhető választói nyomás alatt az ellenzéki pártok két malom közt őrlődnek: eleget kell tenniük az amúgy matematikailag esélytelen, inkább az egyes ellenzéki pártokat a másikkal lejárató együttműködés igényének, másrészt nem adhatják fel identitásuk lényegét adó Gyurcsány- és MSZP-ellenességet.
Mindannyiunk Gyurcsánya és Deutsch Tamása. A hatalom a legaddiktívabb drog.
A korrupció ténye még önmagában sajnos nem perdöntő egy választáson, korrupt politikusok könnyen megtarthatják szavazóik támogatását, bukásukhoz általában politikai hibák és/vagy gazdasági válságok is kellenek. Az MSZP ilyen politikai hibák sorozatába bukott bele nem csak a Nokiás dobozokba: intézkedéseikkel saját bázisukat idegenítették el, Gyurcsány mellett való kitartásuk pedig a szavazók általános ellenszenvét kiterjesztette a politikailag megbukott miniszterelnökön túl az egész pártra. Míg Orbán ezzel szemben nem hagyta cserben választóit, virtuális gazdasági majd bevándorlásellenes szabadságharcában a rezsicsatával és a kerítéssel bizonyít az átlagmagyarnak, de a külföldi befektetők számára kedvező adócsökkentések a német tőke barátjává is teszik fű alatt. A bevándorlás tematikájával olyan választás elé állítja a magyarokat, ami minden korrupciós ügynél perdöntőbb sorskérdésként felülírja, hogy a néhai polgári kormányzás erkölcsi tartalékait végérvényesen felélve egy minden sportszerűséget sutbadobó, véget nem érő vadászkalanddá és dzsentri tivornyává vált. Ezzel szemben az MSZP neoliberális programja szitokszóvá lett a nyugdíjas és szegényebb rétegek számára is, akik addig érdekeikkel szemben szavaztak a mindig baloldaliságot ígérő, de valójában kizárólag a külföldi tőke bevonzását preferáló politikára.
Nem azt mondták Feri, azt mondták, hogy menj a picsába, valljuk be...! — Horn Gábor megjegyzése 2008. március 9-én a 2008-as szociális népszavazás eredményeire reagáló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szavaira. A megjegyzést a Hír TV rögzítette, közzététele pedig feszültségekhez vezetett a kormánykoalícióban, amely egy hónappal később meg is szűnt
A politikusoknál nehezebb dolga talán csak a biztosítási ügynököknek van Magyarországon. Nehéz egy olyan országban politikát csinálni, ahol a választóközönség legfőbb óhaja, hogy hagyják békén ezzel a hülyeséggel, ugyan elege van mindenből, de szeretné ha nem zavarnák meg az ő tökélyre fejlesztett passzív rezisztenciáját. Cserébe a pártok figyelme arra az igen kislétszámú, általuk is végtelenül hiszterizált és polarizálódott politikailag aktív, fotelforradalmár rétegre fókuszál, akik internetes jelenlétükkel és kommentjeikkel naponta bizonyítják Churchill örökérvényű tételét, miszerint "a legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval". Feléjük üzennek a ciklusonként osztódással szaporodó ellenzéki pártok is: hol (a Fidesz nyolc éves kormányzásának folytatása esetén) minden évben világvégét, hol egyenesen #LegyenKarácsony-t ígérve az amúgy is mínusz fokokkal terhelt márciusban — ami talán a legfagyosabb szlogen, amit a baloldalon valaha kitaláltak. (Bár kétségtelenül jobb ajánlat, mint a fenyőünnep vagy az áprilisi felszabadulás...)
"Egyébként a szocialista párt az országban az egyetlen, aminek nincs szövetségese... Kivel álljunk össze? A Jobbikkal?" — Horn Gyula (talán kissé illuminált állapotban) 2006-ban. In vino veritas. Már a pufajkás is élő példakép lehetne a politikai hullák között?
Az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd nevű, támogatottság nélküli párt jólfésült kabalafigurájának szerepeltetése az immár évtizedes kis-középpárti létébe beletörődött Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjeként a meglepő politikai fordulatok közé tartozott, s mindenképpen javára írható Molnár Gyula MSZP-elnök pislákoló lángelméjének. Láthatóan az MSZP saját alomból képtelen kitermelni olyan hiteles arcot a kampányhoz, ami akár a szűkülő szocialista bázison belül ne okozna megosztottságot. Különösen, miután a szegedi csodafegyver besült, s Botka László, kizárólag vesztes kampányokban látható módon, saját pártjában a Fidesz-ügynökeit vélte megtalálni s irányítani látni. Gyurcsány Ferenc személye pedig nyilvánvaló vállalhatatlan opció lett volna. Hiszen az MSZP-t kettészakító ex-miniszterelnök az MSZP végleges szanálását tűzte ki célul, szokása szerint "aprópénzen" privatizálná a szocialisták maradványait is.
Karácsony és pártja viszont ártalmatlan és még kicsit az "LMP-sség" mára azért némileg megkopott újralakkozását kölcsönözheti az utódpárt mentőcsónakjának. Ez megint olyasmi, ami 2014-ben még jobban elsülhetett volna. Molnár bűvésztrükkje tehát a kormányváltáshoz nyilván kevés (arra amúgy sincs használható szocialista recept), de az LMP számára azért veszélyes manőver, szavazóik vagy potenciális szavazóik elszipkázását eredményezheti. A megnövekedett részvétellel kombinálva azonban nem csak akár a most 5-8%-ra mért LMP kiesését eredményezheti a szintén kiszorításra játszó szocialista stratégia, de az MSZP-P közös indulása és így a 10%-os küszöb önkéntes választása szintén Molnárék politikai végjátékává válhat. Az MSZP számára valószínű nem volna olyan megújulási lehetőség már többé, ami visszafordíthatná a szavazók várható átpártolását a parlamentben maradt pártokhoz. (A 0%-os Párbeszéd persze az esélytelenek nyugalmával nézhet a jövőbe bármi is történjen április 8-án. A túlélés politikai fegyvertényét már nem lehet eltagadni Karácsonytól, senki sem játszott még ennyire betlilapokkal, s jött ki nála sokkal dörzsöltebb zsugások közt látszólag nyertesen a partiból.)
Beszédes, hogy az MSZP-P miniszterelnök-jelöltjének követői közül pont egy cigányozós-migránsozós hölgy kapja a legtöbb lájkot, sőt szívecskét. A választói lélek bugyrai mélyebbek, mint a nyúl ürege.
Hiába a jogos kormányváltó hangulat az országban, a kormányváltás esélyei rendkívül csekélyek. Áll a tétel, hogy Orbánt bárki le tudná váltani, kivéve a magyar ellenzéket. A Fidesz leváltásának érdekében akár a bukott baloldali összefogás úgy a koordináció is valószínűleg kudarcra ítélt próbálkozás — főleg önmagában:
1. A Fidesz akár a voksok felét is megszerezheti országosan. Tehát arányos rendszerben is nyerne.
2. Bár most több az esélyes ellenzéki kerület, mint négy éve, de értelemszerűen az 50%-nak megfelelően a legtöbb egyénire is a Fidesz számíthat.
3. Az ellenzéki pártok támogatói nem szavaznának át jelentős arányban a többi pártra. (20-40%.)
4. Sőt egyes jobbikos vagy akár lmp-s szavazók számára a Fidesz még most is vonzóbb lehet, mint a Gyurcsány-párt vagy a szocialisták jelöltje.
5. Nem megfelelő jelölt(ek) akár az ellenzéki szavazók jelentős részének távolmaradását is kiválthatja. A visszalépő pártok szimpatizánsai otthonmaradhatnak.
6. Ezért a 2+2 nem hogy 5 nem lenne teljes koordináció esetén, hogy beérjék a Fideszt, de egyenesen inkább csak 3.
7. Igazából a 4 is még mindig kevesebb, mint az 5... (Lásd korsó sör.)
8. A határontúli magyarok voksai és egy megválasztásra esélyes német nemzetiségi képviselő is valószínűleg a Fideszt fogja erősíteni, ami akár 3-4 listás mandutámot eredményez a 93-ból.
9. Az egyéni jelöltek hiánya sokszor a listás szavazatokat is csökkenti egy párt számára, ami akár kieséshez is vezethet a kispártoknál.
10. Az ellenzék több pártja is szinte biztos nem jut be: az Együtt, a MoMa, a Momentum mind gyengítik az ellenzéki esélyeket.
11. A Momentum vagy az Együtt különindulása nem csak önveszélyes, de az LMP számára is gondot okozhat.
12. A koordinációban visszaléptetett jelöltek potenciális voksai már nettó veszteségként jelentkeznek a töredékszavazatoknál — különösen, ha a preferált ellenzéki jelölt nem is nyeri meg a kerületet.
13. Még inkább igaz ez a két független (Mellár és Magyar) esetén: a rájuk leadott szavazatok biztos veszteségek, mert nem állnak az első helyen.
13+1. Többé-kevésbé ugyanez igaz a másik csodaszerre a taktikai szavazásra is. A szavazók amúgy is túlságosan hajlamosak az "esélyes" jelöltre voksolni. De ennek hatékonysága sokkal rosszabb.
Az ellenzéki pártok esélyeit nem csak a többi párt vagy a kormánypárti médiatúlsúly rontja, hanem saját politikai bakijaik is — és ezért ők maguk a felelősek nem a fideszes média. Pedig kifejezetten jó szelet jelentenének a sorra előkerülő, minden fantáziánkat túlszárnyaló fideszes korrupciós ügyek, Simicska egymagában nem nyerheti meg a választást az ellenzéknek. Az összefogás és a kiszorítósdi között feszülő ellentmondáson felőrlődő Karácsony és Gyurcsány folyamatosan ellentmondó nyilatkozatokba sodródnak bele, legyen szó akár a Jobbikról, de a Jobbikon túli potenciális partnereik felé sem igazán kínálnak semmit cserébe az elvárt visszaléptetésekért. Bohózatba illő módon görcsösen bizonygatják a szocialisták és a jobbikosok is egyszerre, hogy jelöltjeik "az esélyes" jelöltek vagy ők maguk a legerősebbek (nettó 10-20%-okkal), de mindezek az "esélyek" rendkívül gyöngék a kormánypártok rendszerint kétszeres fölényéhez képest. Tobzódnak az esélyes jelölteket (a pártközpontok utasítására) béljóslással megállapító weboldalak — ezeket nyugodt szívvel nevezhetjük a választási fakenews-ipar politikai termékeinek (lásd Budapest 01-es kerületét, mint az esélyhamisítás egyik állatorvosi lovát).
Ha ez nem volna elég az LMP is beszáll bakiparádéba, zuglói jelöltjük elpletykálja, hogy a Fidesz segítette a jelöltállításukat, majd ezt egy rádióműsorban meg is erősíti — mintha egyes amatőr politikusok tényleg nem lennének már beszámíthatóak. Az LMP ugyan rögtön megvonta a jelöltjétől a bizalmat, de annak Fideszből érekezett állatorvos-társelnöke még megtoldja a sztorit a már egyszer bukással jutalmazott botkai fordulattal: fideszes ügynökökről beszél pártján belül — mondván azok mindenütt ott vannak. Az ellenzék egészén és a szavazótáborokon is áthullámzó delíriumban született összeesküvéselméletek tetézik az amúgy is meglévő paranoiát, az akár tisztán is 50%-ra is számító Fidesz választási csalásától tartanak, ezért saját tollat javasolnak majd április 8-án használni, mások egyenesen csak az erőszakos hatalomátvételt látják az egyedüli megoldásnak, ami leleplező mind az esélyeket, mind a demokratikus hozzáállást illetően a magukat legdemokratábbnak tartók körében... Mindezek azokat a meggyőződéseket erősítik, miszerint nem érdemes ebben az országban szavazni menni. S a jóslat be is teljesítheti önmagát.
A folyton előbukkanó Fidesz-kollaboráns vádak dominálják a közbeszédet s teszik lehetetlenné az értelmes vitát az ellenzékben is — azon túl az ellenzéki kommunikáció színtelen és szagtalan. A pártvezetők valószínű nem értik, hogy ha a megnyerni kívánt választások nem-demokratikus mivoltáról mesélnek a még józanabb választókat csak elriasztják, nem csak saját pártjuktól, de a választáson való részvételtől is akár. Azok az értelmetlen rigmusok, amik azt hirdetik, hogy Magyarország nem demokrácia legalább annyira rombolják a közéletet, mint a kormánypárti túlkapások: a független média munkájának akadályozása, a közmédia egyszerű migránsellenes propagandaadóvá süllyesztése vagy a racionális viták teljes kizárása minden lehetséges fórumról a legváltozatosabb eszközökkel. Mivel egy nem demokratikus választáson, mint Oroszország, a valódi ellenzéki politikusok gyakran emigrálnak vagy valóban börtönbe kerülnek vagy furcsa autóbalesetet szenvednek, addig a magyar ellenzék pártjai indulásukkal maguk legitimálják az általuk diktatórikusnak beállított rendszert: aminek lássuk be semmi értelme. A diktatúra-hisztéria éllovasa, a Gyurcsány-párt is úgy hirdetett parlamenti bojkottot, hogy részt vesz a 2018-as választáson (miazhogy, nagyonis!) — hogy majd képviselői fizetésüet felvéve vonulhassanak ki — pusztán a jelszavak szintjén. (Miért is válasszunk meg valakit egy közhivatalra, ha amúgy sem kívánja azt ellátni? Egyszerűbb, ha másra voksolunk tehát a DK helyett.)
Eközben a valódi túlkapások áldozataival, a diáktüntetések pénzbírságra ítélt résztvevőivel hiányzik szolidarítás. Az ellenzék igazi fotelforradalmárként viselkedik, legfeljebb megosztják a híreket a Facebook-on, pedig akár átvállalhatnák a büntetések kifizetését — nem ismerik fel sorsközösségüket, hiszen korábban maguk a pártok kaptak akár jogosan, akár jogtalanul ÁSZ-bírságot. Milyen érdekes, hogy a Jobbik ekkor képes volt gyűjtést is szervezni saját maga megsegítésére. Olybá tűnik, hogy a jobbikos vagy DK-s politikusok csak saját, különbejáratú "demokráciájukat" kívánják megvédeni. S mindez a választókat cserben hagyó ellenzéki attitűd legkristálytisztábban Zuglóban lepleződik le, ahol a regnáló MSZP-P ugyanúgy nem engedi a többi jelöltet megjelenni a kerületi lapban, mint a fideszes kerületek úgy általában. Demokráciát vagy "összefogást"?
A kétharmados szupertöbbséggel visszatérő Orbán első intézkedése 2010-ben a házi pálinkafőzés legalizálása volt. Ennél magyaroschabb és szimbolikusabb nyitánya nem is lehetett volna a magyar politika e legújabb korszakának. Nem tudni, hogy a hatalom vagy az alkohol hat részegítőbben a magyar politikusokra. Az sem eldöntött még, hogy a hatalom elvesztése miatti elvonási tünetek a súlyosabbak vagy a józanságtól való huzamos tartózkodás torzítja el a politikai szereplők ítélőképességét és teszi őket bizonytalan mozgásúvá s egyben mód felett bátorrá. Az ellenzék koordinációs zavarai miatt itt-ott összetörő berendezési tárgyak zaja elnyomja az amúgy meglepően lagymatag választási kampányt is. Bárhogy legyen is, az egész levét mi isszuk meg mindannyian — romló közállapotokkal és elvesztegetett évekkel fizetünk saját választói döntéseinkért, s azért, hogy inkább vagyunk vevők a túlfűtött fantazmagóriákra és hallgatunk a szirénhangokra, mint foglalkozunk az életünk s az ország valódi problémáival — hogy utána hipergyorsan ábránduljunk ki és essünk át a ló túlsó oldalára rendszerint vagy új pártot keresve vagy új okot a távolmaradásra.
A magyar közélet bajaira, s főleg a magyar ellenzéki politikára nem a svédcsepp a megoldás, hanem a természetes szelekció. Az ellenzék valamelyik szereplőjének bizonyítania kell, hogy valódi alternatívát jelent és kormányképes, de ehhez hasonlóan erős ellenlábasaiknak ki kell esniük a versenyből, ezért érthető, hogy a választás igazi tétje nem a kormányváltás vagy a parodisztikus túlzásba eső rendszerváltás rendkívül csekély valószínűsége, hanem az ellenzéken belüli erőviszonyok újrarendeződése. Erre játszik minden szereplő. Csodálatos véletlen és meglepő fordulat lenne a hátralévő hétben, ha a kettő egyszerre menne végbe. Bármennyire is valószínűtlen valami egyáltalán nem lehetetlen. Párhuzamként, a '90-es évek MSZP-s túlhatalmával szembeni zűrzavaros és megosztott jobboldal belső folyamataiból tanulva, a jövőben egy a baloldalt integrálni tudó mérsékelt középpárt lenne a szerepre a legalkalmasabb; a túl harsány Torgyán-szerű figurák (akár Gyurcsány Ferenc vagy Juhász Péter) saját rajongóikon kívül beszámíthatatlannak tűnnek a szélesebb közönség körében. Az, hogy eddig az ilyen szereplők nem szelektálódtak ki nem maguknak a túlságosan is színpadképes szereplőknek a bűne, hanem azoknak az elvakult rajongóknak, akik valamilyen okból bíznak bennük.
Amikor válságban a politika virágzik az internetes népművészet.
Mintha a legaktívabbak között az lenne a mottó, hogy nincs ronda politikus, csak kevés pia. A pártok felelőssége mellett tehát a szavazóké is letagadhatatlan, akkor is, amikor otthon maradnak és akkor is, amikor hagyják magukat megvezetni a medve bőrére előre ivó megmondóemberek által. Az oly sokat emlegetett Hódmezővásárhely legfőbb tanulsága is leginkább az, hogy nem a kakofonikus ellenzéki kórus esztelen összefogása, hanem leginkább távolmaradásuk hozhat győzelmet: olyanoknak, akik még kipróbálatlan arcok a politikában. A jobbikos-szocialista háttéralkukkal megszült közös nevezónek, Márki-Zay Péternek győzelme ellenére még bizonyítania kell. Mind a 106 kerületben viszont nem lesz az ellenzéki média által egyoldalúan választókra tukmált jelölt, más nem kap ilyen hátszelet. Leginkább furcsa az a szerep, amit az újsütetű polgármester az országos politikában betölteni igyekszik néhányad magával. Nem tudhatjuk, hogy a rivaldafénybe került "becsületes fideszes" avagy független keresztény értelmiségi miért szegődött az MSZP és a Jobbik kortesévé és miért lenne hiteles döntnök, hogy hol kire "érdemes" szavazni. De Márki-Zay vagy akár Gulyás Márton vagy Pápay Györgyék pillanatnyi befolyása a messiásra szomjúhozó szavazótábornak köszönhető, mert az űrt az unásig ismert ellenzéki politikusok nem képesek betölteni. Tündöklésük vélhetően ugyanúgy az egynyári slágereké, ahogy korábban Tétényi Éva vagy Kész Zoltán nevét is felkapta a média, majd mindőjüket feledésre ítélte (Esztergomban azóta új fideszes polgármester van, a kétharmad ledöntése után pedig a Fidesz hatalma nem, hogy gyengült volna, de a kétharmad hiánya még két politikai játszmát is lehetővé tett számára: a Jobbik saját szavazóit döbbentette meg, hogy nem szavazták meg a Fidesz alkotmánymódosítását, az MSZP pedig majdnem cinkos lett a Jobbik-Simicska-tengely elleni plakáttörvényben.)
Mi marad hát, akkor az ellenzéki választó számára, ha a Fidesz többsége vélhetően biztosított — a halovány reményen kívül? A kormányváltásra ugyan komoly esélyek nincsenek (s ez valószínű inkább megnyugtató a felkészületlen politikusok számára), de megfelelő mozgósítással az ellenzék meg tudja akadályozni az újabb alkotmányozó többség megszerzését, de ami ennél is fontosabb: egy gyengébben szereplő Fideszt már sikerként könyvelhetnének el az ellenzéki pártok vezetői. Lényegében mindegyik. Ennek kulcsa elsősorban a fideszes korrupció elleni protesthangulat fenntartása és nos hát nem az ellenzéki pártok összeférhetetlenségének és kormányképtelenségének napi rendszeres bizonyítása. Az sem hasznos, ha beismerésként a nem várt győzelem esetére egy előrehozott választással — magyarán elhúzódó politikai/gazdasági válsággal — örvendeztetnék meg a politikából amúgy is rég kiábrándult magyar választókat, ahogy Szél Bernadett ígérte. Ez nem csinál étvágyat a kormányváltáshoz. Az viszont hasznos lenne, ha politikusaink visszaadnák a hitet, hogy a közéleti viták értelmes mederben is tudnak zajlani. Meglepő módon a Gulyás Márton által szervezett képviselőjelölti viták ilyen hangulatúak voltak olykor, és túlléptek a "ki kivel fog össze, s ha összefog vagy ha épp nem, akkor miért áruló" tragikomédiát. Meggyőződésem, hogy számos párt, számos politikusának van helye a törvényhozásban és ott hasznos munkát tudnának végezni. Örvendetes lenne, ha a magyar választók ebből az érzésből minél többet megtapasztalhatnának.
"...mindent megpróbáltak az egyeztetések során és 19 nappal a választás előtt most már ennél komolyabb dolgokról kellene beszélni, nem erről a „szappanoperáról”, hanem például inkább a Kósa-botrányról." — Ungár Péter (LMP) nyilatkozata másfél héttel ezelőttről.
A választóknak is (álljanak bármelyik oldalon is adott időpillanatban, hisz a pártállás forgandó) hasznos lenne leszámolniuk az önáltatással és megkímélhetnék magukat, ha messiásvárás helyett a jelöltek érdemi mondanivalójával és megbízhatóságával foglalkoznának. Sokat segít olykor a hosszútávú memória felfrissítése, hiszen számos szereplőt már megismerhetett és könnyűnek találhatott a közvélemény, és azt még a legrosszabb Orbán-kormányzás sem írhatja felül — ha felülmúlni szemmel láthatóan egyébként igyekszik is. Mind a választóknak, mind a politikusoknak jót tenne némi józanság, s ha az utóbbiak az évek óta túlfizetett kampánytanácsadóikkal szembemenve hencegés és nagyotmondás helyett inkább a realitások talaján, szerényen és előbb tettekkel bizonyítva igyekeznének elnyerni az előbbiek bizalmát. A történelemkönyvek nem az ittas háryjánosok hőstetteiről szólnak.
A választás napja, április 8. sokak számára kijózanodást hozhat. De még időben vagyunk, s képesek lehetünk egy olyan összetételű törvényhozás összeállítására, amelyik jobban látja el a feladatát a múltbelieknél. A kormánytöbbség színén kívül az ellenzék összetétele is legalább olyan fontos része a demokráciánk minőségének. Valójában a nagypolitika folyását minden szereplő befolyásolja, ezért nem mindegy, melyik milyen súllyal szólhat bele az ország ügyeinek alakításába. A választásnak nem csak egy nagy tétje van — az szinte eldöntött —, hanem ott van nagyon sok kis döntés is, ami hosszútávon befolyásolni fogja a sorsunkat. S ehhez valóban minden egyes voks hozzájárul, amit választóként leadunk.
Diszklémer:
A blog szerzője a 2018-as választásokon a Lehet Más a Politika (LMP) listáját és egyéni jelöltjét támogatja.
