Sokadik hírként számol be a média a legutóbbi parlamenti választáson még az ország legerősebb ellenzéki pártjának számító Jobbik elnökválasztásáról. Egyetlen jelölt volt. Kicsit olyan ez, mintha igazán senkit sem érdekelne a hír, mintha nem Jakab Pétert, hanem Gipsz Jakabot választották volna meg elnökké. Jakab Péter miskolci történelemtanárból bő másfél éve tört fel képviselővé. Pár hónap kényszerű és nem igazán megindokolt várakoztatás után idén már a párt elnöke. Miért került kátyuba a nemzeti radikalizmus?
A kormánymédia a szokásosan szubjektív keretezésben igyekszik tálalni az eseményt, hogy a néző a véleményalkotást már megspórolhassa magának. Szerintük állítólag Gyurcsány Ferenc személye volt a fő vízválasztó a Jobbikban. Egyenesen két oldalról (bár jelölt csak egy volt!), Gyurcsány-pártiakról és Gyurcsány-ellenesekről számol be a Híradó. Jakab Péter természetesen Gyurcsány-párti.
Ezzel ellentétben a valóságban Jakabék a jövőben valószínű inkább az LMP-vel és a Momentummal fűzhetik szorosabbá a szálakat, ugyanis Jakab és mások is erre tettek utalásokat az utóbbi időben. Ha mégis teljeskörű ellenzéki összefogás lesz, akkor is erős túlzás Gyurcsány-pártiságról beszélni. Ez inkább nettó kacsa. Fakenews, ahogy a miniszterelnök mondaná.
De legalábbis túlzó állítás. Azért kiváncsi volnék, hogy kit mennyire van értelme ezzel szuggerálnia a közt szolgálni és tájékoztatni hivatott kormánymédiának...
Egy másik mórickaábrával már tényleg erősen lekezeli a Jobbikot az állami tévéhíradó. A (Fidesz-közeli egyébként megbízhatónak tartott) Nézőpont jobbikos "legvalószínűbb választási eredmény" adatait közlik 2019-ig bezárólag, 2014-re és 2018-ra is közvéleménykutatási adatokat, noha legalább ebben a két évben valódi parlamenti választások is voltak. Erre igazából nincs fizikai magyarázat. Persze így 2015 óta egy folyamatosan lefelé tartó népszerűségű pártot láthatunk. Apró szépséghiba, hogy azért 2018-ban a Jobbik jóval jobb, közel 20%-os eredményt ért el. Az nem mérés volt, hanem tényleges választási eredmény. A miheztartás végett írom csak ezt.
(Igaz az EP-választáson, ahol hagyományosan rosszul szoktak szerepelni, még a mértnél is rosszabb eredményt értek el. Ténykérdés, hogy most általában 10% körülire mérik a korábban 20%-os pártot.)
A közmédia ugyan torzít és a Jobbik nemcsak jó formában nincs nyilvánvalóan, de mintha az identitását is elvesztené lassan. Már Vona Gábor lemondása, majd a semmi karizmával nem bíró Sneider Tamás megválasztása lletve most a leginkább a harsány O1G-re redukált üzeneteiről elhíresült Jakab Péter megválasztása egyre inkább egy identitását elvesztett, már nem szélsőjobboldali még nem balliberális pártot mutatnak a közvélemény szemében. (Az utóbbi célozgatás a közmédia torzítása.)
Nem igazán van olyan téma, ami most erősen a Jobbikhoz lenne köthető, és ez vélhetően nem kedvez az önálló politizálásnak. Még a korábban a Jobbik berobbanását okozó cigánykérdést is sikerült Orbánnak a legújabb gyöngyöspatai ügyben magához ragadnia. A Jobbik talán fel sem eszmélt. Jakab Péter csak egyre hangosabb és egyre artikulálatlanabb orbánozásain kívül nem is adott életjelt talán. Az önálló Jobbik üstökösszerű pályájának úgy tűnik leáldozóban van vagy már vége.
Ennek egyik oka, hogy a Jobbikot megszülő szellemiség, a nemzeti radikalizmus szinte minden fontos kérdéskörétől fényévekre került a párt. Eleve semmilyen intellektuális tartalom nem jellemző ma már a Jobbikra, más pártokra sem igazán már, nota bene. A Jakab-szerű újoncok nem is igazán ismerik vagy értik talán azt a szellemiséget, ami a '90-es évek jobboldali politikai underground-ját megtöltötte. Amely sokszor ordas tévedésekkel és bornírt zsákutcákkal, de megoldásokat keresett a rendszerváltás mainstream politika által szőnyeg alá söpört alapvető igazságtalanságaira és visszásságaira.
Már a 2010-es Jobbiknak sem volt igazán élő kapcsolata ezzel az amúgy főleg Csurka István által jól-felemásan, de grafomán módon alaposan feltárt problémakörrel. De ennek a megalapozó, meggyőző szellemi munkának köszönheti a Jobbik a létét, a sikerét és az induló programját is, amiből valóban sokat szívott fel az orbáni politika magába.
A Jobbik antikommunista, EU-kritikus pártból minden magyarázat nélkül lett az MSZP-től szinte csak kicsivel többet használt piros-fehér-zöldben és néhány Horthy-emlék ritualizált megosztásában, pusztán kulturálisan különböző párt. Az embernek olyan érzése van, hogy ezek az egykor erősnek láttatott szentimentek profánok és felszínesek voltak korábban is. Kevés valódi átéltség volt mögöttük, akkor is, amikor lázig hevültek a hazafias indulatok a jobboldali berkekben.
A gazdasági patriotizmus szerintem jogos igényéből a Fidesz is jelentősen visszavett, időnként még az LMP-ben jelenik meg valami a gondolatból, pedig a multinacionális tőkének erősen kiszolgáltatott, a globalizációban döntően vesztes Magyarország képe továbbra sem rajzolódott át attól, hogy valamennyivel többet lehet most kapni a szalag mellett, mert a kivándorlás és a foglalkoztatás bővülése miatt munkaerőhiány lépett fel.
"Idióta barom"
Jakab Péter üzenetei valóban nem szofisztikáltabbak, mint bármely internetes kommentelőé.
Jakab Péter próbál "népies" lenni, hitelesebben keresgéli a vidéki kisboltokban a tej árát, mint momentumos kollégája, a jómódú budai Fekete-Győr András szokta akár a számára már ismeretlen földrészként megcsodált Józsefvárosban. Ráadásul Fekete-Győr liberálisként is jogot formál magának, hogy újságírókat kívánjon "eltiltani a szakmájától" — képzeljük el, ha ezt egy kormánypárti politikus követelné valamely velük kritikus hanggal kapcsolatban.
(Úgyszintén: Jakab stílusa és viselkedése valóban kritikán aluli a magyar parlamentarizmus történetében is, azt persze zokon vette, amikor egy vidéki fideszes képviselő durva stílusban szólt be neki. Egyik sem különb a Deákné vásznánál...)
A magyar politika kezdi belőni a színvonalat: a béka segge alatt. Jakab Péter és Fekete-Győr András pont azok a figurák, akik magukban sosem vennék észre azt a hibát, amit olyan hangosan másokban szóvá tesznek. Ez az őszinte, belülről jövő, szociopata magabiztosság valószínű sikerük igazi és egyetlen titka.
Mondanivaló hiányában Jakab performansazai nem válnak kerek történetekké, nem is főszerepelő, csak főstatiszta, a pillanat erejéig is csak harsányságával hat. Ez már egy újfajta politizálás, a legszimplább üzenetekkel operáló vagdalkozások világa, mérce és iránytű nélkül. Jakab Péter inkább mutatja egy káráló kofa benyomását, vezetőnek katasztrófa. Nyilván a hangerő egy ideig elfedheti még az egykor szélsőjobboldali, nemzeti radikális, jobboldali konzervatív párt (stb.) identitásvesztését, de nem adhat új karaktert és tartalmat neki.
A nagy tanácstalanságban és a kormánypárti Számvevőszék szégyenletes, bár megérdemelt, de egyoldalú milliárdos büntetését nyögve a Jobbik számára persze logikus volt a választás, hogy nem volt más választás. Ilyen munkára legfeljebb egy Jakab Péter jelentkezik, de már egy Vona Gábor sem.
Miért került kátyuba a magyar nemzeti radikalizmus?
Hát Vona Gábor sem volt az a kiköpött Winston Churchill. Volt viszont mögötte egy Szabó Gábor pártigazgató, aki nemrég szintén távozott, nélküle a Jobbik talán sosem éri el azt a 20%-ot, ami üvegplafonnak bizonyult — talán szerencsére. A Jobbik sosem vált volna alkalmassá az ország vezetésére, hiányzott hozzá a szellemi tőke. Az '90-es évek ötletei mára elfogytak, elhasználódtak, kikopni látszanak, elfelejtették őket vagy a maiak sosem ismerték: csak a szájkaratét.
Jakab Péter számos jobbikos szerint sem a legélesebb kés a kredencben. Nos ez azért is szembeötlő, mert már Vona Gábor sem tette magasra a lécet valójában, pedig mennyit méltatták sokan... Úgy beszélt mintha nem értené azt, amit a szájába adtak. És ezért beszélt oly sok sületlenséget olykor, de kisfiús rokonszenves bájjal tudta előadni: tényleg jól játsza az értetlent, az.
Videóblogjának siralmas szakmai színvonala is ezt mutatja, amikor könyvekről vagy mások gondolatairól beszél. A saját ötletei még siralmasabbak, legutóbb a "civil" önkormányzatokkal váltaná meg a világot, de had' ne magyarázzam el, hogy ez mitől végtelenül buta és a lényeget nem értő felvetés. (Mindenki lehet civil és a civil sem valami más, jobb minőség.)
Ő az az ember, aki lényegében ott se volt — csak a plakátokon. 2014-ben pl. ezt a szimpatikus fiatalembert csőbe húzta egy mezei újságíró egyetlen nem is agyafúrt kérdéssel. "Az amerikai vagy az orosz beavatkozást választaná?" Vona rávágta, hogy az oroszt. Kapjunk már utólag a fejünkhöz!
Ez a klasszisnak beállított beszélőfej tényleg ennyire mérhetetlenül üres volt.
Miért gondolta bárki, hogy egy Orbánnal, aki valóban mindent túlélt és mindent elért már, könnyebb dolga lett volna? Hogy esélye lett volna ellene? Érti mindenki, hogy Vona Gábor, aki a kérlelhetetlen antikommunista, orosz- és szovjetellenes magyar jobboldalon képes volt nem a logikus "semmilyen idegen hatalom ne avatkozzon be hazánkban" választ csípőből bemondani, annyira nem látott ki a putyini rubelek mögül, hogy rávágta, hogy Oroszországot választaná, vonuljanak csak be újra... Vona Gáborék rosszul betájolt technokrata pálfordulásait kommunikációs képességének hiányosságai súlyosbították.
Pedig biztos dörzsölt, előrelátó politikának hitték. Ilyen az, amikor zsúrfiúk próbálnak nagypályás játékot játszani. A Jobbik csak az MSZP összeomlása miatt kialakult vákuumban volt képes jelentős politikai erővé válni.
És ha egy üzlet beindul, Vlagyimir Putyin és a ki tudja milyen "alvilági" források után a kezdő pókerjátékos túlzásba vitt kockázatvállalása megásta a Jobbik sírját. A célegyenesben a Simicska-milliárdok végképp elhomályosították Vonáék látását, észre sem vették, hogy ez dörgölőzés már vállalhatatlan. A 20 évet a 20 évért-imázsba nem fér bele a Fidesz fő ex-oligarchájától nyíltan támogatást elfogadni. Ez a pont volt a Jobbik valódi mélypontja, nem is annyira a demonstratíve náci magyar gárda, a túlzott szélsőjobbra sodródás 2006 után, a szvasztikát kipára cserélő másik borsodi bika, Szegedi Csanád, a "moszkvai kapcsolat", KGBéla, a többi kisebb-nagyobb szélhámosság, meg a Fideszes Döbrögiken túltevő ózdi kiskirály, Janiczák Dávid vagy most a miskolci "diszkó alfahímje" karakterű Jakab Péter – vagy az EP-választási vereség. Ezek csak következmények vagy tünetek. (Ezzel szemben a komoly, elfogadható politikusnak tűnő Mirkóczki Ádám vagy Kepli Lajos valamiért kiszorultak a Jobbik élvonalából.)
Vona és a Jobbik sosem volt az, aminek sokan látni akarták. Ennyit tudott Vona. Ennyit tudott a Jobbik. Sajnálom azokat, akik számára csalódást okoztak. Bizony sajnálom a nemzeti radikalizmusból a nemzetet. A irányzék nélküli radikalizmust meg majd megkapja mindenki Fekete-Győrtől és Jakab Pétertől kórusban. Nem kétlem, hogy lesz rá kereslet.
