A kiló nem százat jelent.

STAR WARS: A reálpolitika sötét oldala. A Birodalom volt a jó oldal?

2020. május 05.

Egy történet újramesélése, amiből többet tanulhatsz a politikáról és a nagybetűs életről, mint gondolnád.

star_wars_day_may_the_fourth.png

Lucasfilm's official marketing logo for Star Wars Day

Amióta láttam ezt a videót, meg akartam írni ezt a tanulságos eszmefuttatást. Sokak számára lehet érdektelen hülyeség, sőt válthat ki erős ellenérzéseket is, de nagyon tanulságos gyerekkorunk kedvenc klasszikus űreposzának ez a félkomoly „elemzése”.  A gagyi fantasztikus filmekből kiábrándult ex-kamasz lelkünk számára egyenes volt az út a politika velejéig cinikus világába, amit a naivitását sosem kinövő többség bosszantó módon még ma is a jó és rossz küzdelmének akar látni, pedig az már az űrmeséknél sem annyira magától értetődő, ahogy arra egy youtuber "rámutat":

Palpatine, Darth Vader és a Birodalom voltak a jó fiúk a Csillagok Háborújában.

Na de nézzük, hogy miért? Hogy lenne igaz ez a képtelen állítás? Honnan tudjuk, hogy a Galaktikus Birodalom gonosz volt? Hát onnan, hogy George Lucas már a legelején közli velünk a film ikonikus prológusában. Filmjei pedig rendre csúnyának és gonosznak ábrázolják az Uralkodót. De jogos a kérdés, mennyire hihetünk mi a médiának? Vajon, ha a Birodalomnak lett volna egy Bede Zsoltja George Lucas-a, ő hogyan mutatta volna be a Lázadókat? Na ugye! Ha valamit meg kéne tanulnia mindenkinek a médiáról az az, hogy a média igazából sosem lehet objektív. Kivéve persze mindig a sajátunkat – vicceltem, de megint csak félig.

Elemezzük, hogy mi az, ami nem értékítéletet hordozó állítás Lucas leírásában. Ami megmarad számunka az a puszta tény: vannak lázadók, akik polgárháborút robbantanak ki a fennálló törvényes hatalom ellen. Tudjuk Palpatine demokratikusan megválasztott vezető, egyedül tehát ő rendelkezik bármilyen legitim felhatalmazással. A lázadók maroknyi csapatát senki sem választotta. A háborúknak, tudjuk jól, mindig áldozatai is vannak. Magától értetődőnek tűnik, hogy azt tartsuk veszélyesnek (azaz „gonosznak”), aki a békét és a jólétet fenyegeti: ezek pedig egyértelműen a lázadók, akik közé Leia Organa vagy Luke Skywalker is tartozik. Mit tudunk az életről a Birodalomban? A Birodalom munkát, szakképzést kínál a fiataloknak, identitást, jövőképet ad a fiatal Han Solo-nak is, aki dezertál és szembefordul jótevőivel. A köztársaságról pedig több részen át csak annyi derült ki, hogy korrupt, bürokratikus és a káosz uralkodott benne, még egész bolygókat sem volt képes megvédeni egy kereskedelmi szövetségtől. Ebben a káoszban a Jedik, egy hagymázas tanokat hirdető ősi szekta valamiféle állam az államban, a köztársaság fegyveres erőiként lépnek fel, vélelmezhetően önkényes módon.

Mindent elárul, hogy egy Jedi akarja kivégezni, mindenféle per és tárgyalás nélkül a törvényesen, demokratikusan megválasztott Palpatine-t. Ezt így hogy? Tehetjük fel jogosan a kérdést. A Jedik embersége abban is megkérdőjelezhető már, hogy tiltják a szektatagok számára az emberi kötődések ápolását, jelesül a szerelmet is. Mitől lennének hát a Jedik jobbak bárkinél a Galaxisban, ha embertelen nézeteket hirdetnek? A Sithekről annyit tudunk meg, hogy a dolgokat a maguk teljességében szeretnék tanulmányozni, míg a Jedik erős tabukkal korlátozzák a megismerésüket. Meg, hogy a Jedik szerint a Sithek gonoszak...

A Csillagok Háborúja film cselekményének kirobbantója a Lázadók által végrehajtott ipari kémkedés, amit semmilyen ország vagy vállalat nem tolerálna a világon még egy olyan békés szuperhatalom sem, mint a Galaktikus Birodalom. Tehát mindannyiunk Leia hercegnője elleni hajtóvadászat messzemenőkig igazolt. A Birodalom ráadásul nemcsak a saját szellemi tulajdonát védelmezi a hatásvadász módon a médiában csak csupa nagybetűs HALÁLCSILLAG-ként aposztrofált hadiipari csúcstechnológiás fejlesztés teveinek kiszivárgása után nyomozva, de a Birodalom polgárainak biztonságát igyekszik védeni, hogy azok ne kerülhessenek anarchisták és terroristák kezére. Az első (vagyis a negyedik – a média még ezt az egyszerű kérdést sem volt képes tisztába tenni) rész vége bizonyítja, hogy a Birodalom félelme nem volt alaptalan. Ma sem igazán repdesünk az örömtől, amikor olyan fanatikus és megbízhatatlan kormányok kezébe kerül atomfegyver, mint Irán vagy Észak-Korea.

Itt jegyezném meg, hogy nem pusztán a kaotikus sorszámhasználattal van baj, a csupa nagybetűs írásmód sem felel meg a helyesírás általános szabályainak, amit a sajtónak követnie illene. Hogyan tehetjük mások számára magasra a mércét, amikor magunkkal szemben még ennyire sem vagyunk igényesek? Ugye? Indokolt-e a szenzációhajhász és megbélyegző címkehasználat, hogy „HALÁLCSILLAG”, amikor a létesítménnyel szemben egyedül egy érvet sikerült felhozni: miszerint tömegpusztító fegyver. Ami lássuk be csak elsőre nevezhető gonosznak. Hiszen a Kissinger-éra óta tudjuk, hogy a tömegpusztító fegyverek nem a tömegpusztítás eszközei elsősorban, hiszen Hirosima és Nagaszaki óta sosem vetették be az atombombákat, de elrettentésként egyenesen ezek óvták meg a világot egy újabb világháborútól! A Japánra ledobott bombák pedig katonák és civilek százezreinek életét óvták meg a történészek szerint. Pontosan ugyanezt tette a Birodalom is Leia bolygójával, az Alderaan-nal.

Alapos mérlegelés után választották ki és semmisítették meg a célpontot, hogy a lehető legkisebb civil áldozatok árán kényszerítsék térdre az ellenfelet. Így lehetett gyorsan és reálpolitikai értelemben emberségesen véget vetni egy kegyetlen és véres háborúnak. A lehető legkevesebb emberélet feláldozásával. Ben Kenobi-tól tudjuk meg, hogy az Alderaan lakossága mindössze pár millió. A Földön ma 7-8 milliárd ember él. Ezért a ritkán lakott Alderaan kiválasztása célpontként nem gonoszság, hanem minden szempontot figyelembe vevő, körültekintő és a lehetőségekhez mérten emberséges kalkuláció volt. Olyan csapás, ami véget vethet a lázadásnak, amely minden nappal tovább fenyegeti a galaxis békés polgárainak életét. Ne felejtsük el, hogy ki adta le az első lövést! Ki hát akkor a gonosz és miért? A mesefilmek és az élet értékítéletei közötti különbségeket fedésbe kell hoznunk! Egészen nyilvánvaló, hogy a Birodalom döntéshozói számára komoly erkölcsi dilemmát jelenthetett a lázadók oldalára álló Alderaan elpusztítása, hiszen szükségszerűen ártatlan áldozatai is lehettek a katonai beavatkozásnak.

A rendet azonban fent kell tartani a Galaxisban, mert az a jólét és a béke záloga. A Galaktikus Birodalmon kívül erre más erő nem képes. Láthattuk, hogy a vallási fundamentalista Jedik szubjektív valóságértelmezése milyen károkhoz, mennyi szenvedéshez vezetett már az előzmények során. A Birodalom láthatóan nem egy katonai elnyomó gépezet, ez süt a filmsorozat minden szélsőségesen egyoldalú epizódjából is: a Birodalom békés természetét és jóhiszeműségét bizonyítja, hogy milyen könnyű célpontjává válnak robusztusnak látszó csillagrombolóik a lázadó terroristák merényleteinek, kegyetlennek ábrázolt TIE-vadászaik védelmező pajzsok nélkül vesznek részt kockázatos katonai válaszlépésekben, és sorozatosan esnek ártatlan áldozatául a lázadóknak törvényes rendet védelmező, hősies pilótáik.

A Birodalom békeszeretetét tökéletesen jellemzi, hogy a filmekben arcnélkülivé dehumanizált birodalmi rohamosztagosok milyen elképesztően rosszul bánnak a fegyverekkel, láthatóan nem céljuk az emberéletek kioltása, nem erre képezték ki őket, nem ölésre utasította őket a birodalmi kormányzat, hanem éppen ellenkezőleg. Ennek köszönhető, hogy egy maroknyi civil sértetlenül szaladgálhat a felvételek tanúsága szerint, amikor szembekerül olykor több száz (!) felfegyverzett birodalmi békefenntartóval. Ha szót ejtettünk az Alderaan civil áldozatairól, akkor természetesen szót kell ejtsünk a Birodalom elkötelezett egyszerű sorkatonáinak, profi fegyvereseinek, közalkalmazottainak, tisztviselőinek és természetesen a projekteken dolgozó megannyi civil szakember, beszállító, KKV-szektorban dolgozó vállalkozó és alkalmazottaik értelmetlen haláláról, akik a rendfenntartó űrállomások felrobbantásakor a helyszínen tartózkodtak. Ráadásul két ilyen merénylet is a lázadók számlájára írható.

Miközben a Birodalom szemmel láthatóan a kiszámíthatóság, a tervezés és a rend szilárd bástyájaként őrködik a Galaxis lakóinak álma felett, addig a lázadókról sok minden elmondható csak a kiszámíthatóság és a rendezettség nem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a teljesen tapasztalatlan Luke Skywalker-t a pilótafülkébe ültetik első szóra, egy nyilvánvalóan magas repülőmérnöki szakképzettséget igénylő X-szárnyú vadászgépben. Már ezzel emberéletek ezreit veszélyeztették. „Remek” döntéshozók mondhatom! A lázadók vezetői között egyáltalán nem meglepő, hogy számos kétes múltú személyt találunk, bűnözőket, csempészeket, mint Han Solo vagy Lando Calrissian. Az ő alantas motivációikat illetően nem lehetnek kétségeink. A lázadók céljait tekintve egyet tudunk: megdönteni a törvényes államrendet nem mérlegelve annak árát, emberéletekben vagy anyagi kárban, amit okoznak. De mi jönne utána? Nem tudjuk. És miért történik az egész? A lázadás okai tökéletesen ismeretlenek. Jó okunk van hinni, hogy fellépésük semmilyen módon nem tekinthető legitimnek, különben legalább a propagandájuk hírt adna róla. Talán még békésen sem legitimek a céljaik, a lázadás erőszakos jellege viszont mindenképpen leleplező erejű, még propagandafilmeiken is átüt.

Meg kell értsük, hogy a lázadás, bármilyen romantikusan is hangzik, nem mindig jó dolog. Igen, az Egyesült Államok is lázadásban rázta le magáról a britek igáját. Mi magyarok pedig nemzedékenként egyszer próbálkoztunk többé-kevésbé jogosan talán történelmünk során egy-egy szabadságharccal. Ezeket ne bolygassuk, bár az igazság sokszor bonyolultabb, a kiegyezésekkel bizonyítottan jobban jártunk, de mi közismerten pechesek vagyunk. A lázadók nem mindig hősök. Nem minden lázadás hoz pozitív fordulatot, a nácik lázadása a weimar-i köztársaság ellen sikeres volt, de szégyenbe és romba döntötte Németországot. Lenin és Sztálin milliók halálát okozta a bolsevik lázadással, Oroszország minden csak nem mintaállam. Mao Ce-tung, Pol Pot, Kim Ir-szen talán az ő gaztetteiken is túltettek, pedig lázadók, sőt idegenuralmat lerázó nemzeti szabadságharcosok voltak. Mégsem javaslom őket poszternek a falatokra. Lehet kivétel erősíti a szabályt a lázadókkal kapcsolatban.

Mindannyiunkban fel kell merüljön a kérdés, hogy akárcsak miként gondolhat egy ilyen veszélyesen felelőtlen irányítású, semmilyen erőszakos cselekménytől nem irtózó, szedett-vedett, felkészületlen és homályos hátterű bűnszervezet a Galaxis végtelenül komplex államszervezetének irányítására? Találunk köztük még bukott államok örökletes monarcháinak sarját, akik anakronisztikus módon despotaként uralkodnak sanyargatott népük, mint „alattvalóik” felett. Vannak itt még vérfertőzéses viszonyba sodródó vallási fanatikusok, morális betegségek sorát sorolhatnánk.

A hataloméhes lázadókkal szoros kapcsolatot ápoló szélsőséges vallási szekta, az úgynevezett Jedik külön elemzést is megérnének, akikből hármat ismerhetünk meg mindössze, mert többen nincsenek szerencsére. Veszélyességük az elejétől kezdve nyilvánvaló, még ha minden tudományos tényt figyelmen kívül hagyó, irracionális nézeteiket nem is nézzük. A gyakorlói számára természetfeletti képességek elérését ígérő, középkorias gondolkodású, nyíltan szemfényvesztést hirdető, múltba révedő, elborult New Age-szekta csak az ISIS-hez hasonlítható. Józan észtől elrugaszkodott vallási nézeteik útmutatásait vakon követve nem riadnak vissza a csalás, nyílt erőszak alkalmazásától vagy egyenesen a gyilkosságok elkövetésétől sem. Tömeggyilkosságok és merényletek elkövetői között gyakran találkozunk könnyedén fanatizálható fiatal követőikkel főszerepben. A szekta hisztérikusságára jellemző, hogy miközben patetikus és önhitt módon a „galaxis békéjének védelmezőinek” tekintik magukat, nemcsak bűnöző anarchista csoportokkal tartanak folyamatosan kapcsolatot, de maguk is láthatóan bujkálnak a hatóságok elől: Ben Kenobi pl. egy barlangban él remeteként, míg Yoda egy megközelíthetetlen mocsár közepén. Melyikőnk bízna rá bármit ilyen kétes egzisztenciákra? Melyikőnk kérne tanácsot olyanoktól, akik hajléktalanként tengődnek a társadalom peremén? A középkori öltözetek és ma már komikusnak ható régies szófordulataik, a normálistól jócskán eltérő életvitelük, a valóság már elemi összefüggései alapján képtelenségnek látszó tudománytalan tanaik mind figyelmeztetnek minket, hogy valahol máshol kéne keresnünk az igazságot nem ezeknél a vallási fanatikusoknál. Az első három részből megtudhatjuk, hogy ez a vallási szekta a közelmúltban nem riadt vissza attól sem, hogy egészen kisgyerekkortól végezzen agymosást. A gyermek Anakin Skywalker-t túl idősnek találták már pl. a „kiképzésre”.

Nem kétlem, hogy persze bizonyos válságos élethelyzetekben sokan válhatnak a Jedikhez hasonló megannyi megtévesztő szekta áldozatává, sőt vannak szavazói a DK-nak és a Momentumnak is (ide beírhatsz bármely pártot, csak vicceltem). Így válik a fiatal Luke Skywalker is a szekta áldozatává, amikor szembesül rokonai lemészárlásával. Ő maga a buckalakókra gyanakszik, mint saját apja, akik a nagyijával is kegyetlen módon végeztek. Ben Kenobi az, aki a Birodalom katonáira tereli a gyanút, noha semmilyen indíték vagy komolyan vehető nyom nem indokolja, hogy ez így legyen. Ben Kenobi szavain kívül, aki kihasználja a fiatal Luke-ot, bizalmába férkőzik, manipulálni kezdi, és merényletek elkövetésére veszi rá a kalandvágyó ifjút. Kenobi érvelése pedig nagyon átlátszó, amit csak egy tapasztalatlan, naiv kamasz vesz be: a gyilkosságokat azért követték el a birodalmi katonák, mert túl pontosan lőttek, mintha más nem tudhatna pontosan lőni csak egy birodalmi rohamosztagos, mintha egy buckalakó nem lenne képes pontosan lőni, noha ilyet is láthattunk egy korábbi részben. A mozaikdarabkák túlságosan is jól összeillenek, az igazságról lehull a propaganda leple!

Eközben a békeszerető Birodalom közbiztonságot tart fent, beruházásokat, munkahelyeket teremt, mint a gonosz multik vagy Mészáros Lőrinc, működőképes, prosperáló egységgé integrálja a sokszínű galaxist, mint ahogy Brüsszel Európát. Így józan ésszel alaposan végig gondolva nem tudom beleélni magam a lázadókat támogatók helyébe és alig tudom mással magyarázni szörnyű tetteiket, mint gátlástalansággal, kapzsisággal és mérhetetlen gonoszsággal. Miközben a napnál is világosabb, hogy egy kuplerájt sem lennének képesek következetesen elvezetni és rendben tartani, amivé a ténykedésük az egész gyönyörű Galaxist változtatná, amiben élünk és amit annyira szeretünk.

A Birodalom kormányzatában nyilvánvalóan magas pozíciót betöltő Darth Vader a kemény helyzetekben sorozatosan nehéz döntések meghozója, emberségét akkor is felfedezhetjük, minden lépése mögött, ha a helyzethez igazodva egy rendíthetetlenül kemény, határozott vezetőt ismerhetünk meg személyében. Egy olyan vezetőt, aki alárendeltjeivel vált vetve küzd, kiveszi a részét a legveszélyesebb küzdelmekből is, a frontvonalban vesz részt a küzdelmekben, és nem riad meg a személyes kihívásoktól, a saját biztonságát a Galaxisé elé helyezve mutat példát.

Hogy a Sith-ek lennének a gonoszok, ezt nem bizonyítja semmi. Egyedül Ben Kenobi szavai. Ahogy egyedül ő állítja saját magáról, hogy a Jedik a galaxis békéjének őrzői. Hiteles, elfogulatlan forrás nem áll rendelkezésünkre. Palpatine kifejezetten utasítja Darth Maul-t, hogy ne ő legyen az első, aki támad. Darth Vader csak védekezik, amikor Kenobi rátámad, ráadásul kettejük küzdelmét az emberséges birodalmi gyalogság tétlenül nézi, noha bármikor végezhettek volna a vezetőjükre támadó Kenobival. Darth Vader ráadásul előre figyelmezteti a küzdelem nem kétséges végére ellenfelét, mintegy esélyt kínálva a békés megadásra. Világos, hogy Darth Vader és katonáinak célja az emberéletek megóvása és nem a kioltása tehát. A lázadók vezérelve ezzel szemben minden esetben az előbb lövünk és utána kérdezünk sajnálatos módon.

Hát igen. Fiatal voltam és naiv és hittem a mesékben én is. Talán kicsit megkeseredtem és cinikussá váltam, de inkább hívnám ezt élettapasztalatnak. Nem, nem állítom, hogy a Birodalom foltmentes és patyolattiszta, de ilyesmit a lázadókról végképp képtelenségnek tűnne kijelenteni. A való életben a dolgok egy spektrumon helyezkednek el és a Birodalom a maga stabilitásával, a békeszerető népek védelmezőjeként, súlyos döntéseket meghozó, megfontolt vezetőkkel egy kiszámítható és realisztikusan jó opciónak tűnik a talán jogos sérelmek alapján elégedetlenségüket túlságosan radikális módon kifejező, végül a törvényes rendet és mindannyiunk biztonságát veszélyeztető polgárháborút kirobbantó szélsőséges és marginális csoportokkal szemben. A lázadók erősen a rossz kategóriájába kell essenek. Bárhogy is nézzük dolgot. Trollolo...

Oké, oké. Ez egyrészt egy poén, másrészt egy nagy gondolatkísérlet, de minden elszólásban, minden kontraintuitív levezetésben nagy igazságok vannak. Kár, hogy nem én találtam ki. Egyrészt ráébreszt arra, hogy hogyan működik a propaganda, hogyan hat rád is, rám is, mindannyiónkra, közvetlenül és azonnal, hiszen fel sem merül bennünk, hogy máshogy lássuk a Jediket és a Birodalmat, mint ahogy szoktuk, hiszen minden adott, pedig még egy ilyen eleve ilyen fekete-fehérre kitalált történetből is meglepő dolgokat hámozhatunk ki pusztán azért, mert az események logikus egymásra épülése önmagában keretet és dinamikát ad a dolgoknak, a dolgok pedig sosem lehetnek feketék vagy fehérek. Világunk az ellentétekre épül. Néha egyértelmű, mi a jó, mi a rossz. Mi a helyes, mi nem. De minél komplexebb jelenségeket vizsgálunk ez egyre kevésbé igaz.

Továbbmegyek a szájbarágással. A politikában a politikai oldalak értékelésénel szinte bármilyen hasonló egysíkú értelmezésre úgy kellene tekintenünk, mint esti mesére, aminek a valósághoz nem sok köze van. Ettől függetlenül narratívák és történetek nélkül nem lehet elmondani semmit sem. Értékítéletek nélkül pedig nem lehet érvelni, nem sok értelme van és egyébként is. A döntéseink végső soron binárisak. Valamit vagy támogatnunk kell vagy elleneznünk. Hogy érdemes-e végletes módon lázadnunk a valóság ellen vagy megpróbálhatjuk elfogadni esetleg meglátni benne a szükségszerűt vagy a megváltoztathatatlant vagy a nem is feltétlenül gonoszt. Magyarán a realitásokban a reálpolitikát, és nem az utópiát kergetjük és dőlünk be délibáboknak és újfent esti meséknek. És fordítva: mennyire látjuk be saját szükségszerű reálpolitikus választásainkban a nemkívánt, de elkerülhetetlen rosszat? Igyekszünk-e éberek maradni mindezekkel szemben? Gyerekek akarunk lenni vagy felnövünk?

Na mindehhez kell nagyon sok bölcsesség és türelem, amit őszintén kívánok minden olvasómnak és csak remélem, hogy ők is annyira élvezték ezt a kis sztorit, mint én.

Az Erő legyen Veletek!

Korábbi STAR WARS-os posztunk: Politikai STAR WARS. A Bitó-szalon visszavág

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr9615652532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiG74 Bodri 2020.05.06. 22:33:10

A gondolat jó, csak kicsit el kell rugaszkodni a tényleges mű fekete-fehér világától.

Könyveslány 2020.05.06. 22:46:12

Ennyi balfaszt egy rakáson!
Aki egyáltalán elolvasta, még azt sem értette meg, hogy a szöveg idézet és humor.
Mások kész történelmi tényekként kezelik a félszarként indult és komoly visszaesést produkáló történetet.

Első tanácsom: keressetek egy barátnőt.
Második: nőjetek fel és ne higgyetek a mesékben.
Ha túl sok a betű szerinted az olvasmányban, akkor ne is kommentelj!

BiG74 Bodri 2020.05.06. 22:59:31

@Könyveslány:
Ne már, így kerek az egész, a kommentekkel.

Flúgatlan 2020.05.06. 23:12:25

Zseniális! :-)

Aki komolyan veszi és beleköt (mert azért persze itt-ott kiderül a Birodalom gonoszsága), az nem értette meg az írás célját.

Alick 2020.05.07. 00:11:21

@zord íjász: +1 Igen, ez az igazi liberalizmus az álláspontok sokszínűsége.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.05.07. 06:13:55

@kéki béla: Köszönöm a gratulációt, igyekszem mindig arra törekedni, hogy a törzsi alapon működő, a nemzetet megosztó és az embereket egymásnak uszító lövészárokháborútokból kimaradjak, és idáig páratlan hatékonysággal működik, mert a hozzád hasonló propagandisták a Birodalomnál a Lázadókhoz, a Lázadóknál pedig a Birodalom hívei közé sorolnak. A gondolkodás képessége eleve kizáró ok a Birodalom, és a Lázadók propagandaosztályán is, így megnyugvással konstatálom, hogy te a helyedre kerültél, mint szar a pöcegödörben, bár szerintem oldalt kéne váltanod, mert úgy hallottam, -és ez a rendszerük jellegének okán igazolható és természetes is, hiszen a klónhadsereg átfordításában is páratlan profizmussal jártak el- hogy a Birodalomnál sokkal szakszerűbben és fegyelmezetebb módon állapítják meg a kondícionált bérrabszolgák gyógyszeradagját, és a Lázadóknak ez a hanyag hozzáállása az egészségügyi szolgáltatások és kezelések területén, nálad eklatánsan megmutatkozik.

midnightcoder2 2020.05.07. 06:32:53

@Könyveslány: Szar ügy ha valakinek nincs fantáziája.

midnightcoder2 2020.05.07. 06:38:29

@Ad Dio: Igazából a II világháború is népmese. A jó szövetségesek küzdtek a gonosz nácikok ellen. Ott a nácik voltak a Birodalom. És ezt a mesét itt Európában a mai napig elhiszi a magát roppant értelmesnek tartó európai értelmiségi is. Pedig igen, jól tudjuk hogy semmi sem fekete és fehér. De tovább is mehetünk: az Észak-Dél háborúja, ahol az északiak voltak a jófiúk és a déliek a gonosz rabszolgatartók. Miközben az egész igazából gazdasági ellentétekről szólt, és a kicsi négerek az új USA-ban sem lettek egyenrangúak Martin Luther King megjelenéséig.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 06:43:17

@RHalacska:

Abszurdum mindent a demokráciához mérni. Lehet nem demokratilkusan választott jó vezetés is, sőt az emberiség történelme során ez a gyakoribb.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 06:45:12

@zord íjász:

Az igazi liberális rosszabb az SZDSZ-esnél. Az SZDSZ-es legalább néha-néha a valóságot is figyelembe vette.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 06:48:46

@midnightcoder2:

Mindig idő kell, hogy a friss eseményből történelem legyen. Még 50 év és a II. vh. is a helyére kerül: jók és rossz közti meséből szimpla háború lesz két érdek között.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.05.07. 07:02:55

@MAXVAL bircaman közíró: Iván, Iván, kora reggel van még, nem ittad meg a kávédat, és úgy kommentelsz. Kihúzod a gyufát az FSZB-s tartótisztednél, amiért megdicsérted az SZDSZ-t. Idáig fog hallatszódni az ordításod, amikor szíjjal verik a talpadat egy szófiai pince dohos, penészes, sötét zugában. Figyelj oda, legközelebb, és úgy köpködjél, hogy ne essél át a ló túlsó oldalára. Ha így folytatod, még a végén belépsz a DK-ba.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.05.07. 07:33:39

@Lupy67: nem gáz, köszi, hogy itt jártál. Ez igazából a rövid posztjaink közé tartozik. Ha hosszú lenne kitettem volna, hogy TLDR. Na jó, viccelek. Azért nem rövid. De így is rövidítettem. Amit lehetett. Jóval kiterjedtebb kommentárt igényelne. A "bizonyítékok" sorolása pedig sokkal hosszabb is lehetne, de arra ott vannak a belinkelt videók. Akinek van rá egy órája... :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.05.07. 07:39:15

@Visceroid: Ez kb. 15-20 perc olvasmány a saját kommentárommal és kiegészítésemmel, az eredeti videók összesen kb. egy óra és nem tér ki Brüsszelre vagy Mészáros Lőrincre érthetetlen módon, hiszen arra mindig tömeges igény van.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.05.07. 07:46:32

Szívem szerint még írtam volna 2-3 oldalt a reálpolitikáról, Kissingerről, de akkor már a legbátrabbakat is elriasztottam volna. Pedig ott kezd izgalmas lenni. Aligha hiszem, hogy döntéshozóként mindig az Erő jó oldalán lehet maradni. De az életben is. Van, hogy nem veheted meg azt a fagyit a gyereknek. Sőt. Előfordul, hogy Jedi-trükkökkel kell megtéveszteni, hogy "jó legyen neki". De ezek már mind komoly filozófiai tanulmányokat igénylő kérdések és elvesztettem én is a fonalat közben. Ténykérdés, hogy a kommentekkel teljes a kép. Megdöbbenek, hogy van, aki képes egy film közismert dramaturgiáját "védelmébe venni", mint valami politikai nézetet. Nem lepődöm meg, hogy a távolságtartás gyakorlása éles helyzetben sem megy.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.05.07. 07:56:12

@Kreitl István: Te hallod magad kívülről? "...amíg ki nem derül, hogy Sithek vannak a másik oldalon... mert a Sithekkel nem lehet egyezkedni, őket el kell pusztítani gyökerestől, mielőtt nagyobb baj lenne belőle..." kb. ezt hívjuk fanatizmusnak. Erről szól a poszt. Most ha vissza akarnék vágni, akkor hivatkoznék az indoktrinációdra, amit a rengeteg lázadó propagandával töltött időd okozott. Képregények? Rajzfilmek? Ottt voltál személyesen, tanúja voltál az eseményeknek? :) Ez mind "ellenséges propaganda", ilyet terjesztettek az amerikaiakról a szovjetek. Kik a jók? Kik a rosszak? Van egyáltalán ilyen? S ha van, akkor így tudjuk meg, melyik az? De igazából az mókás, hogy ilyen komolyan veszed.

]{udarauszkasz 2020.05.07. 08:08:12

A mai koronavirusos idokben az emberek orommel viszik sirba a szabadsagot, tapsvihar es ujjongas kozepette. A Birodalom mar nem egy demokratikus szervezet, a Jedik dogmarendszere all szemben egy gyerekrablo janicsarsereg, es egy hatalomelvu, tekintelyelvu allamrend ellen. A galaxis tehat mindenkepp pusztulasra van itelve. Evmilliokkal kesobb az emberiseg maradeka egy kietlen, jegkorszaktol sujtott bolygon lel otthonra, miutan kilepett az M33 galaxisbol, es a szomszedos galaxis egyik kulso naprendszere fele vette az iranyt. A bolygo neve: Fold.

Ad Dio 2020.05.07. 08:13:19

@midnightcoder2:

A népmesének az a dolga, hogy fekete~fehér legyen. Archetipusokkal operáljon, egyszerűsítsen. Minél könnyebben átlátható, annál jobb. Csak ezt nem nagyon érdemes tulragozni. Ahogy arra sem kérdezünk rá, hogy végül TÉNYLEG boldogan élt a többszörösen bántalmazott lelkileg megnyomorított Csipkerózsika a lábfétisiszta királfival?

]{udarauszkasz 2020.05.07. 08:16:30

@MAXVAL bircaman közíró: ez meg az elso wh. eseten elmenne, de a nacik azert eleg gonosz dolgokat muveltek. Jo, az amerikaiak is pl. Vietnamban, de az mar egy masik haboru.
A nacik kifejezetten gonosz celokert kuzdottek, millio civilt meszaroltak le, kinoztak meg, azert ehhez foghatot az amerikai nem csinalt. Lehet jonni az indianokkal, az tenyleg egy szemet huzas, de ott is joreszuk a behurcolt betegsegekbe halt bele.

Emmett Brown 2020.05.07. 08:23:32

@MAXVAL bircaman közíró: ez nem mond semmit, hiszen a vezetők túlnyomó többsége a történelemben nem demokratikus módon került hatalomra.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 08:29:18

@]{udarauszkasz:

Minél nagyobb egy háború, annál több az áldozata.

A civil halottak aránya sokkal nagyobb a II. vh. utáni háborúkban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 08:29:49

@Emmett Brown:

Nem véletlenül. A demokrácia ritkén ad megoldást.

roli101 2020.05.07. 08:39:29

@MAXVAL bircaman közíró: Emberek millióinak kiirtása, nyomorban tartása az igazi megoldás? Mert a nem demokrácia ezt a megoldást adja. Nem túl sok olyan diktátorra, királyra emlékszem, aki a nép széles tömegeinek érdekeit tartotta szem előtt, nem pedig a saját és barátai, talpnyalói, a nemesség érdekeit.
Mondom én, hogy te is a Birodalomnak szurkoltál mindig is. A Felkelők testesítik meg azt, mit te utálsz a világban. Sokan vannak így, ne bánkódj. Elég csak a fidesz szavazókra gondolni.

gigabursch 2020.05.07. 08:40:36

Hehe, jópofa felvetés.

Megjegyzem a film számomra mindig is bizonyította az alábbiakat:
Köztársaság:
- Velejéig korrupt
- A belső elhárítás baromira kell (Jedik)
- A belső elhárítás bármikor alkalmazza a mentális terrort, akinek kevesen képesek ellenállni (Lásd a Baljós Árnyakból azt a röpködő, mindenben fogadó izét (a nevét sem tudom már, de az aki elutasította a semmit nem érő pénzt)
- a pénz egyébként semmit nem ér és ezt kevesen tudják
- a szürkegazdaság brutális.
- a demokrácia üzemi szófosásból áll.

Hogy ehhez képest a Birodalom milyen pozitívumot tud felmutatni?
Nem sokat, talán csak egyet:
- Olyan rendet, rendszert, amit nem feltétlen kell és lehet szeretni, viszont mindenki tud hozzá igazodni.

@kéki béla:
Megszólalt sz internáci.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 08:44:16

@roli101:

Téves. A legnagyobb népirtásokat demokráciák követték el.

Emmett Brown 2020.05.07. 08:45:42

@MAXVAL bircaman közíró: logikailag ez semmilyen szinten nem állja meg a helyét.

chrisred 2020.05.07. 08:54:41

@midnightcoder2: Azért van különbség, hogy valaki másnak a tulajdona, vagy nem rendelkezik ugyanolyan jogokkal. Akkoriban a nők sem voltak egyenrangúak a férfiakkal.

Cinkes 2020.05.07. 09:02:18

Cinizmusnak hívják ezt az érvelési módot, sok politikus alkalmazza ma is. Az első 3 filmből leginkább ezt kellett volna megtanulni.

midnightcoder2 2020.05.07. 09:04:59

@]{udarauszkasz: Azért Pl. Hiroshima is simán befér az emberiség ellenes bűncselekmény kategóriájába, és az amcsik a II világháború után is sokat csintalankodtak. És igen, ott van az indiánok kiirtása úgy 10-60 millió áldozattal. De a szövetséges oldalon ott állt Sztálin elvtárs is, neki is volt azért olyan 20 millió áldozata, aztán az angolok is műveltek csintalanságokat a gyarmatokon. Aztán Mao elvtárs is a "jó" oldalon harcolt a maga kis későbbi 50-80 milliójával.

roli101 2020.05.07. 09:06:15

@MAXVAL bircaman közíró: Részleteznéd azokat a demokráciákat, ahol olyan népirtások voltak, mint Sztálin, Kim dinasztia, Szaddam.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 09:10:22

@roli101:

Lásd akár az iraki háborút, egy demokrácia kezdte, az USA.

midnightcoder2 2020.05.07. 09:11:39

@chrisred: Ez tény, de ettől az északaiak nem ezért mentek csatába, ez max. ürügy volt.

chrisred 2020.05.07. 09:19:28

@midnightcoder2: Ismereteim szerint azért mentek csatába, mert megtámadták őket. A háborús cselekményeket a déliek kezdték az elszakadás érdekében.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 09:24:39

@chrisred:

Nemigen számít ki kezd.

Az észak-déli háború oka politikai volt.

A jogi keret nem sokat számít. Az egyik elszakadt állam területén lévő szövetségi katonai létesítmény miatt indult a harc, az egyik fél követelte a megadást, a mésik megtagadta.

Kb, mint a jugoszláv háború kezdete, a szövetségi és a helyi hatóség vitája egyes katonai pontok felett. Csak Jugoszláviában a "déliek" nyertek végül.

Emmett Brown 2020.05.07. 09:24:51

@midnightcoder2: indiánokra az a 10-60 millió nagyon erős, ennyi biztos nem varrható a jenkik nyakába.

chrisred 2020.05.07. 09:26:00

@gigabursch: Emlékeim szerint a köztársasági váltó azért nem ért semmit a Tatuinon, mert a bolygót egy bűnöző szindikátus irányította.

roli101 2020.05.07. 09:27:01

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor ott Szaddam volt a jó fiú és az amerikaiak a rosszak? Hány civil halt meg Szaddamnak köszönhetően és hányat öltek meg az amerikai katonák? Írd meg a pontos számokat és mond ki, hogy Szaddam egy rendes diktátor és az amerikai demokrácia gyilkolta halomra a civilek.

RHalacska 2020.05.07. 09:28:11

@MAXVAL bircaman közíró: Csakhogy Palpatine-t nem választották semmilyen módon, hanem magához ragadta a hatalmat. Mi lenne, ha nem bégetnél bele mindenbe? Ismerd meg előbb a történetet.Szánalmas vagy

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 09:37:05

@roli101:

Másfél millió körüli civil áldozat csak az amerikai agresszió miatt.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 09:40:49

@RHalacska:

Semmi érttelme a demokráciát fetisizálni.

Emmett Brown 2020.05.07. 09:51:52

@roli101: ott azért sokkal bonyolultabbak a viszonyok annál, hogy csak dobjon egy laza Szaddam vs jenkik összehasonlítást az ember.

lapuló 2020.05.07. 09:56:06

Csak annyit pontosítanék, hogy a nácik is törvényes választáson nyertek, és Hitlert a törvényes köztársasági elnök (Hindenburg) nevezte ki kancellárrá.

chrisred 2020.05.07. 10:00:05

@MAXVAL bircaman közíró: Az autoriter rendszerekhez képest van.

gigabursch 2020.05.07. 10:00:18

@chrisred:
Az máshol sem ért semmit.
Csakhogy a Tatuinon az a lény, amikor jön Neeson és mondja hogy fizet "5000 kreditet" (tök mindegy, hogy mit és mennyit), akkor szól (kb.), "hagy a p.csába a hülye kreditedet, itt csak ez meg ez az érvényes és ne variálj a jedi elmetrükkjeiddel".

gigabursch 2020.05.07. 10:03:22

@Emmett Brown:
Nem, mert ha hozzáteszed a spanyolokat és portugálokat, meg az AEÁ előtt a franciákat és a briteket, akkor inkább 100-180 millió közötti számot kell megállapítani. AZ AEÁ ebben már csak a lecsengő ciklusban vett részt, ami becslések szerint 2 és 20 millió közötti számot jelent.

chrisred 2020.05.07. 10:06:32

@gigabursch: Szerintem meg azt mondta, hogy a köztársasági váltó itt fabatkát sem ér. Az csak annyi jelentett, mint amikor egy kínai boltban csak készpénzzel lehet fizetni. Nyilvánvaló, hogy a tulaj egy fillér áfát sem fog befizetni, azért kapod olcsón. Vagy amikor az iparos megkérdezi, hogy kérsz-e a számlát.

chrisred 2020.05.07. 10:09:28

@gigabursch: Itt már erősen elszakadtunk a demokráciáktól. A Habsburgok Európában is szép tömegmészárlásokat rendeztek, nem kellett nekik ahhoz más kontinensre menniük.

steery 2020.05.07. 10:20:44

Az érvelés számos ponton sántít. Íme a fontosabbak:
1. Mikor Leia hajóját elfogják, Vader utasítja az embereit, hogy párologtassák el a roncsot és bocsássanak ki egy vészjelzést, amiben az áll, hogy a Tantive IV. erős meteorzáporba került, megsemmisült, senki sem maradt életben. Szó sincs arról, hogy nyilvánosan bejelentené, hazaárulás vádjával elfogtak egy szenátort.
2. Vader megkínoztatja egy vallató droiddal Leiát, hogy kiszedje belőle a lázadók bázisának helyét és egyéb fontos információkat. Az elmeszondával lényegében megerőszakolja az agyát. A lázadók egyetlen elfogott birodalmit sem kínoznak meg (még nem találkoztam ilyen történettel).
3. Tarkin halálra (fokozatos kivégzésre) ítéli Leiát, aki birodalmi szenátor. Nem kap ügyvédet, nincs jogi védelme, nem állítják bíróság elé, nem léphet kapcsolatba a családjával, nem fogadhat látogatókat, nem kaphat csomagot otthonról, nincs törvényes, nyilvános felelősségre vonás vele szemben.
4. Az Alderaan lakossága kb. 2 milliárd fő volt a megsemmisítésekor, ezek egy jelentős része bevándorló és háborús menekült, sokan a birodalom elől bujkálnak itt.
5. A Halálcsillagon elég katona volt ahhoz, hogy ha orbitális pályára állnak az Alderaan körül, megszállhassák az egész bolygót, megdönthessék a lázadó királyi családot és felszámolhassák rajta a lázadók erőit. Ez jóval kisebb pusztítás lett volna, mint mindent és mindenkit megsemmisíteni.
6. Vader önkényesen kivégzi Ozzel admirálist (a felettesét!) és Needa kapitányt (aki nem az alárendeltje, mivel Vader az Uralkodó pribékje, nem az űrflotta tisztje). Nem állíttatja őket hadbíróság elé, nem fokozza le őket. És mindenki annyira fél tőle, hogy ezt senki nem meri rajta számon kérni.
7. Az első Halálcsillagot rabszolgák tömegei (vukik) segítségével építették, több bolygót kizsákmányoltak és tönkretettek miatta, majd sorsukra hagyták a lakóikat.
8. A birodalom támogatja és eltűri a rabszolgaságot, miközben hivatalosan betiltotta azt. Rabszolga sorba döntötték a vukikat és sok más fajt is.
9. A birodalom az emberi dominanciát és felsőbbrendűséget hirdeti a galaxisban élő összes többi fajjal szemben. Nem véletlen, hogy a birodalmi hadseregben, flottában és adminisztrációban csupa ember szolgál. Nem véletlen, hogy a Coruscanton külön negyedbe, gettóba zárták össze a nem emberi fajú lényeket, ahol nagy nyomorban tengődtek.
10. A birodalmi propaganda gépezet szerint Tarkin az Uralkodó tudta nélkül, önkényesen semmisítette meg az Alderaant. De ezt csak azután mondják, hogy a Halálcsillag odaveszett. Miközben Palpatine pontosan tudta, mi, miért történik és jóváhagyta az akciót.
11. Az Alderaan megsemmisítése után a külföldön lévő alderaaniakat évekig üldözték a birodalmi hatóságok. Akit elfogtak, hazaárulás, lázadás gyanújával letartóztatták, sorsukról nem sokat tudni.
12. A birodalom épp úgy használ klónozott katonákat a hadseregében, mint a köztársaság, vagyis semmivel sem jobb nála.

]{udarauszkasz 2020.05.07. 10:25:10

@midnightcoder2: Sztalin mas teszta. Ugyanolyan beteg f... volt, mint Hitler, sot, ha Hitler nincs, meg a spanyolok is oroszul tanulnanak az iskolaban.

RHalacska 2020.05.07. 10:30:29

@MAXVAL bircaman közíró: Ugye a helyesírás: "érttelme" ez helyesen: értelme. Egyébként sehol nem írtam a demokráciáról. Csak annyit, hogy Palpatine-t senki nem választotta meg. Mondjuk egy bégetőnek nem feladata az értelmező szövegolvasás, mert a gazdáid kicsapnak, vagy megetetnek a farkasokkal.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 10:32:10

@chrisred:

Nem ilyen egyszerű ez.

A jó irányítás nem rendszerfüggő. MInden rendszerben klehet jól és rosszul is irányítani-

A liberális demokráciánál szinte mindig jobb az autoritárius irányítás.

Emmett Brown 2020.05.07. 10:32:24

@gigabursch: itt és most a demokratikus rendszerekről van szó, ezért az USÁra csak az elmúlt 240 évet lehet ráverni. 2m-20m 200 év alatt az 10k-100k/év. a 100k/év az teljesen nonszensz, a polgárháborúban volt ennyi halott évente kb. Én sem kedvelem őket különösebben, de nem is akarok átesni a ló túloldalára.

az összbecslés 100-180m meg azt jelenti, hogy évente átlagban kinyírtak 200k-360k bennszülöttet (feltételezem ebben a betegségek áldozatai is benne vannak). ez is soknak tűnik, amiket én olvastam az 50-70m összesen. nyilván az sem kevés, sőt, viszont nem gondolom, hogy abban az időszakban bárki más is fedezte volna fel Amerikát, akkor nagyon más eredmény született volna.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 10:34:23

@RHalacska:

Mindeggy.

Palpatine pedig Napolen alapján létrehozott hős: a demokrata, aki belátja a demokrácia működésképtelenségét, s ezért saját magából diktátort csinál.

chrisred 2020.05.07. 10:39:24

@MAXVAL bircaman közíró: Nyilvánvaló, aki azt szereti, hogy irányítsák, akkor érzi magát biztonságban, ha erős kontroll alatt van, az jól érzi magát egy autoriter rendszerben. Aki számára meg a függetlenség meg az önálló döntési lehetőség fontos érték, a demokráciában érzi jól magát.

Emmett Brown 2020.05.07. 10:39:41

@MAXVAL bircaman közíró: a hidegháború kimenetele máshogy gondolja.

]{udarauszkasz 2020.05.07. 10:42:17

@MAXVAL bircaman közíró: ha a Homo Sapiens nem egy alfa him csimpanz hatalmi osztoneivel, es onfegyelmevel rendelkezne, mar reg belaktuk volna a Naprendszert.
De igy az ember csak egy dinoszaurusz lesz.

ulpius66 2020.05.07. 10:46:06

Átveszem a ballibsik kedvenc taktikáját.

- Olvastad?
- Nem!
- Láttad?
- Nem!
- Értesz hozzá?
- Nem! ..... DE VÉLEMÉNYEM VAN RÓLA!!!!!!!!!

Na, szóval, nem láttam, nem olvastam, viszont mán hallottam róla, hogy van ilyen film.....
... és természetesen a blogot sem olvastam el, csak a hozzászólásokat!

AZ BIZTOS, HOGY A LEGNAGYOBB TÖMEGGYILKOSSÁGOKAT A DEMOKRÁCIÁK KÖVETTÉK EL!

ELSŐ HELYEN A NÉPI-DEMOKRÁCIÁK.
MÁSODIK HELYEN A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁK!!!!

chrisred 2020.05.07. 10:47:36

@]{udarauszkasz: Nem tudom, hogyan és mikor akadályozta meg Hitler azt, hogy Spanyolországban is oroszt tanítsanak. Egy ciánkális kapszulával tudta csak megoldani, hogy ne kerüljön a moszkvai állatkert egyik ketrecébe látványosságnak.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 11:22:59

@chrisred:

Minden rendszerben van irányítás, a kérdés csak az, kik és mi alapján irányítanak.

Emmett Brown 2020.05.07. 11:41:28

@MAXVAL bircaman közíró: szerinted? ki jött ki jobban a dologból, az autoriter vagy a demokratikus oldal?

midnightcoder2 2020.05.07. 12:16:20

@chrisred: "Aki számára meg a függetlenség meg az önálló döntési lehetőség fontos érték, a demokráciában érzi jól magát"

Ja. A demokráciában dönthetsz hogy milyen illatú szappant választasz. És ezzel kb. ki is merült a döntési lehetõséged, mert hogy ugye az nyer akire sokan szavaznak, és arra szavaznak sokan, akinek sok médiája van. Te pedig a saját kis voksodat felkenheted a hajadra. Ami Pl. idehaza bebiztosítja, hogy jó sokáig Orbán legyen hatalmon, mellette pedig max. Gyurcsány rúghat labdába.

midnightcoder2 2020.05.07. 12:22:12

@Emmett Brown: Nézd, eredetileg volt az USA-ban olyan 10-60 millió indián. Aztán jöttek a fehérek, és maradt belõlük pár százezer. Na most, ha ezeket nem az UFO-k vitték el, akkor valószínûleg jó indián lett belõlük.

midnightcoder2 2020.05.07. 12:28:18

@chrisred: Nem egészen. Hosszas politikai huzavona után indult el a polgárháború.

midnightcoder2 2020.05.07. 12:31:25

@chrisred: "Nem tudom, hogyan és mikor akadályozta meg Hitler azt, hogy Spanyolországban is oroszt tanítsanak."
Ha nincs Hitler, akkor a II világháború arról szól, hogy Sztálin elfoglalja Európát. Aztán az amcsik vagy meg tudták volna állítani õket, vagy nem.

silverrant 2020.05.07. 12:46:10

Spin doctor in action.

agarik 2020.05.07. 12:54:06

Kivéve, hogy a Császár NEM törvényesen megválasztott uralkodó, hanem (l. Úgy Remény eleje) egy hatalmával visszaélő, a jogállamot leépít, majd véglegesen felszámoló diktátor, aki alatt az a rendszer, hogy pillanatnyi kedve szerint bárki felrobbant a bolygóval együtt amin van.
A Köztársaság lehetett bürokratikus, korhadt és korrupt, de jogállam volt.
Kivéve az Illuminátus Rendet, a Jediket.

A Szithekről megtudjuk egyébként azt is, hogy a haragra, félelemre építenek, amiből még soha nem sült ki jó dolog. Plusz mérhetetlenül önzők, azaz az információ szabad áramlása föl sem merül, az csak egy irányba áramlik: a sith felé, akit a tanítványa folyton meg akar merényleni, azaz az a rendszer minden csak nem stabil.

A Lázadók meg nem ipari kémkedtek, hanem egy kiszivárogtatási próbálkozás történt a hatalomban lévőknek a nép ellen szőtt összeesküvéséről.
Az Aldaraan pedig ellentétben Hiroshima/Nagaszakival nem állt háborúban a Galaxissal, ami ráadásul a saját országa ugye.
Szintén nem állja meg a helyét az állítás, hogy háborút előzött volna meg. A Galaxis ugyanis nem állt háborúban, a Halálcsillag elleni támadás pedig az Alderaan felrobbantásának egyenes következménye volt, azaz pont fokozta az országban meglévő belső konfliktust.

A Birodalom egy katonai erővel fenntartott erőszakszervezet, aminek célja persze, a béke és jólét biztosítása - no de kinek a számára?
Míg a Köztársaság legalábbis elvben mindenkit szolgált, a Birodalom csakis egy személyt: a Császár-sithet. Ez hosszútávon a gazdasági leépüléshez, a civilizáció leépüléséhez, a Birodalom megsemmisüléséhez vezetett volna.

A rohamosztagosokról szólva két incidens: a javák, és Owen Bácsi & Beru Néni.

Luke az X-szárnyúban: azok a gépek olyan egyszerűen kezelhetők mint az orosz tömeggyártott tankok, amikbe beültethettél egy parasztfiút mikor legördült a gyártósorról, és elirányította egyenesen a harcmezőre. A Lázadók tervezői éppenhogy a hatékonyság példaképei.

Példapártnak a KDNP-t kellett volna venni. Én nem vicceltem.

Darth Vader első cselekedete hogy bármiféle jogi eljárás nélkül kitöri egy diplomata nyakát. Ezzel csak nekem van problémám?

blah 2020.05.07. 13:08:39

gyerekek lemészárlása a Jedi templomban? azt hogyan lehetne legitimálni?

Alick 2020.05.07. 13:27:51

@midnightcoder2: "Ha nincs Hitler, akkor a II világháború arról szól, hogy Sztálin elfoglalja Európát."

Sztálinnak hiába volt hatalmas hadserege, gyors és kiterjedt támadó hadműveletekre csak az amerikai kölcsönbérlet keretében szállított logisztikai eszközpark hadrendbe állítása után lett képes.
Korábban a gyenge finn hadsereg ellen is szenvedtek.
Ezért jött létre a Komintern stratégia: ha valahol eredménnyel jár a kommunista felforgatás, oda már kényelmesen be lehet avatkozni a polgárháború baráti oldalának támogatásával, nem kell egységes reguláris haderővel megküzdeni. Vagy pl. amikor a nácik lezúzták Lengyelországot, könnyű volt bevonulni a szétesett ország keleti felébe.

Ha később Sztálinék nagyon megerősödtek volna, jó esetben az európai államok is kialakítottak volna egy kvázi NATO-szerű katonai szövetséget, ami fenntartotta volna a paritást.

gigabursch 2020.05.07. 13:50:21

@Emmett Brown:
Elmerengtem a matekodon.
Nem alaptalan. Köszi!
A betegségek tudatos terjesztése (a jól ismert himlős pokrócok és társaik) alighanem ~tudatosan benne voltak a rendszerben.

Emmett Brown 2020.05.07. 14:06:12

@midnightcoder2: a 60 millió az azt jelenti, hogy hatodannyian laktak mint ma. No way.

Illetve meg egyszer: az 1780ig történő népírtás az nem a jenkik sara, az bizony a nemdemokratikus gyarmatosítók számlájára írható.

Emmett Brown 2020.05.07. 14:10:33

@MAXVAL bircaman közíró: ja hogy a komcsik nyerték a hidegháborút?

erol 2020.05.07. 14:48:28

@midnightcoder2: "Ja. A demokráciában dönthetsz hogy milyen illatú szappant választasz"
Ja, ezzel szemben egy diktatúrában bármiről dönthetsz, bármikor. Erről híres.

midnightcoder2 2020.05.07. 15:24:34

@erol: Nem. Ugyanúgy nem dönthetsz. Vagy te Orbánra szavaztál ? Mégis õ kormányoz. És reális esélye rajta kívül csak Gyurcsánynak és az MSZP-nek volt, akik szintén nem igazán alternatíva. Annak, hogy a Jobbik vagy a Momentum nyerjen kevesebb esélye volt mint egy lottó ötösnek. Másrészt, egy-egy párttal egy csomagot nyersz. Amiben benne van Pl. a stadionépítés is, ami szvsz a FIDESZ szavazók közül is csak kevesek álma. Nem is beszélve Mészáros elvtársék tevékenységérõl. De anno Fletó barátunk 3x-os áron épült autópályáit és más apró-cseprõ ügyeit sem annyira nagyon akarta mindenki, mégis megkapták a nyakukba.

midnightcoder2 2020.05.07. 15:31:12

@Emmett Brown: Miért ne ? Az USA ma sem annyira sûrûn lakott, kivéve a nagyvárosokat. És fénykorában a nagy része egy nagy bölénycsorda volt. Amúgy a 60 millió az õslakosok számadata, a 10 millió a fehéreké. Az igazság valószínûleg a kettõ között van, mint Pl. itt:
www.history.com/news/native-americans-genocide-united-states

Emmett Brown 2020.05.07. 16:07:33

@midnightcoder2: Cahokia volt a legnagyobb város, és ott is nagyon maximum 100k ember élt.
És ez a legtermékenyebb részen. Nem hinném, hogy fejlett mezőgazdaság (igavonók pl) nélkül több tízmillió embert el lehetne tartani. Európaban hányan éltek a XV-XVI. században?

chrisred 2020.05.07. 16:28:50

@midnightcoder2: "Ja. A demokráciában dönthetsz hogy milyen illatú szappant választasz."

Igen. Nem az a kérdés, hogy fürödhetsz-e vagy sem, mert ezeket a kérdéseket a jogrend már eleve eldöntötte. Demokráciában a politikusok nem dönthetik el, hogy szappant gyártsanak vagy hipót, csak azt, hogy milyen illatú legyen.

"Ami Pl. idehaza bebiztosítja, hogy jó sokáig Orbán legyen hatalmon, mellette pedig max. Gyurcsány rúghat labdába."

Úgy tűnik, már megint elszakadtunk a demokráciától.

chrisred 2020.05.07. 16:31:30

@midnightcoder2: Vagy egyáltalán nem lett volna második világháború. Végülis a harmadikat idáig sikerült elkerülni, pedig a szovjet rendszer évtizedeken keresztül gyártotta a fegyvereket, ahogy a csövön kifért.

chrisred 2020.05.07. 16:33:59

@MAXVAL bircaman közíró: Igen. A demokráciában a "ki irányít" huszadrangú kérdés, a lényeg, hogy mi alapján. Az autoriter rendszer lényege, hogy ki irányít, ki van a piramis csúcsán, aki ott van, úgy irányít, ahogy kedve tartja.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.07. 17:33:40

@chrisred:

Nagyon nem. Azonosítod az auriter rendszert annak szélsőséges alakzatával.

enrikokaruszo 2020.05.07. 19:17:02

karigeri kinek feleltethető meg vajon:)

Gonoszgólya 2020.05.07. 20:35:49

Hát igen. Akkor születnek ilyen írások, mikor az agydöglött, romkocsmapiszok bölcsészállato elkezdik mozgatni a szürkeállományukat egy kis spanglival.....
És erre az ideokádott baromságra még büszkék is....

Moondancer83 2020.05.07. 23:34:11

Többen írtátok, hogy a népmesék mindig feketék-és fehérek. Ez igaz? Mikor láttatok utoljára népmesét? Én manapság azért belefutok két kisgyerek mellett...
Pl: A lány azt hazudja a királynak, hogy tud aranyat fonni a szalmából. Segítségére siet egy manó, mert különben a lányra halál várna. Megegyeznek, a lány megmenekül, sőt királyné lesz. Amikor a manó kérné a jogos jussát, azt megtagadják tőle, majd megölik. Hmm...
A Grimm mesék is népmesékből eredeztethetők, mégsem mondanám, hogy fekete-fehér akár egyik is...

Star Wars.
Igen, tény hogy a Galaktikus Birodalom kialakítása egy előre eltervezett és profin kivitelezett puccs.
Az is tény, hogy a Sith-ek sosem válogattak az eszközökben, erről rengetek film, könyv, képregény és játék szól.
Viszont az is tény, hogy a Lázadók szövetségének bűnlajstroma (2 halálcsillag állomás teljes személyzete odaveszett, plusz anyagi kár, stb.) legalább ugyanakkora mint a Birodalomé, pedig kiterjedésében sokkal kisebb.
Ha megfigyelitek a filmekben valahogy mindig a lázadók, vagy a Jedik támadnak először.
A régi időkben játszódó The Old Republic c. játékot nézzük, a Sith Birodalom győzelmet arat a Köztársaság felett és békét kötnek. Ennek ellenére a játék világos oldalán a karakterek célja nem más mint a Sith Birodalom elleni harc. Ezt a koncepciót az összes átvezető videó is támogatja. Egy hivatalosan megkötött békeszerződés után harci cselekményeket folytatni jogi szempontból azért kétséges.
Ha a Klón Háborúkat nézzük, akkor imagát a hadsereget egy jedi mester, a Nagytanács tagja rendelte meg. Bio-robotokat. Nem volt választásuk, arra gyártották őket, hogy harcoljanak és meghaljanak. Ez mennyire emberséges?
A kánon szerint a klónokba építettek egy csipet ami gyakorlatilag megakadályozza az engedetlenséget. (Mondjuk szerintem ez a sorozat legrosszabb húzása, mert teljesen fölösleges.) De ahogy a Clone Wars 7. évadjában kiderül, erről a Jedik is tudtak. Ahogy a 66-os parancs létezéséről, vagy akár a 67-esről, ami a kancellár azonnali letartóztatását és jogfosztását teszi lehetővé.
Folytathatnám...

Ne gondoljuk már, hogy a világ, vagy a mesék feketék és fehérek, mert még a legbárgyúbb gyerekmesék sem azok.

chrisred 2020.05.08. 02:16:10

@MAXVAL bircaman közíró: Mert az a tiszta formája. Léteznek természetesen köztes formák, hibrid rendszerek, amik mindkét hatalmi berendezkedés ismertetőjegyeit magukon viselik.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.08. 05:40:28

@chrisred:

Kevered a despotizmust az autoritarianizmussal.

chrisred 2020.05.08. 05:48:11

@MAXVAL bircaman közíró: A demokratikus rendszerekkel szembeállítva nincs is köztük különbség.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.08. 05:59:40

@chrisred:

A demokráciának is számtalan formája van.

Dizzy_P 2020.05.08. 11:04:37

Kedves Star Wars szakértők!

Azt nektek kéne a legjobban tudnotok, hogy amiket példaként felhoztok, hogy miért butaság a cikk, azok a történetek már bőven a filmek után születtek, nem az eredeti trilógia írójától. Utólagosan lettek írva, meglovagolva azt a hullámot, amit az alap trilógia elindított. Jöttök itt azzal, hogy mi kánon és mi legenda, amit jelenleg amúgy is a Disney dönt el.
Eközben a cikk meg csak az első és másodk trilógiáról ír. Azokról a filmekről amik az általatok példaként felhozott irodalmakhoz képest sokszor annyi emberhez jutottak el.
Nagyon jök ezek a könyvek, képregények, játékok. Én is imádom őket. De amikor a cikket olvastam nem azon háborogtam, mekkora hülye ez, azt se tudja, hogy a halálcsillagot rabszolgák építették. Mert amikor készült az első film, ez az elmélet még nem is létezett, valamint a cikk marhára nem is erről szól.

tireless treehugger 2020.05.08. 20:13:28

Ha már népmeséknél tartunk, egyik kedvencem a sárkány aki félévente egy/több szüzet követel a királytól mert különben. Aztán azok a szüzek boldogan élnek a sárkány fényességes palotájában, nem sáros a lábuk, nem kell fonógép mellett görnyedni, krumplit hámozni, hideg vízben fürödni, tánc zene mulatság sose halunk meg.

pont ugyanaz mint a valóságban, a gonosz (értsd: liberális) osztrák/brüsszel/london/usa csábítja a lányokat, azok pedig már repülőn(sárkány) utaznak, sőt sorban állnak hogy a sárkány elvigye őket, hagyják maguk mögött a sáros falut, a kilátástalan szegénységet, a korrupt helyi urakat és szolgahadat, szóval az illiberális feudalizmustól menekülnek.. És aztán élnek a saját a kedvükre, #partyforever, saját döntéseikkel, saját választott párjukkal, hosszan jómódban békességben örömben nyugalomban.

Kit Fisto 2020.05.08. 22:00:56

Az a baj, hogy tényleg vannak, akik ezt így gondolják. Aztán majd mennek szavazni.. a piros oldalra.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.05.13. 08:44:49

@tireless treehugger: Létezik kényszerítés is sajnos. Sok történet van arról, amikor el szeretnének jönni, menekülniük kell. De a történetnek valóban része sokszor az, hogy születik egy döntés. Ettől még ezt nem támogatom, de érdekes a témafelvetés. A mese és a valóság összevethető.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.05.13. 08:48:26

@Moondancer83: Igazad van. Még a mesék sem. Valóban ez az egyik mondanivaló. Mi szeretnénk fekete-fehérnek látni a világot. Pedig sosem az.