A kiló nem százat jelent.

Miért New York? A COVID-19-horror okai és a magyarnál is borzalmasabb kórházi állapotok

2020. június 12.

temple-monochrome-city-cityscape-tower-new-york-city-statue-usa-statue-of-liberty-twin-towers-never-forget-monument-memorial-atmospheric-phenomenon-black-and-white-monochrome-photography-247728.jpg

A független filmesek által készített riport magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért sújtotta New York-ot toronymagasan legsúlyosabban a COVID-19 járvány a világon. Az egyik ok a talán magyarnál is borzalmasabb kórházi állapotok: különösen a katasztrofális statisztikákat felmutató Elmhurst kórházban, "a járvány epicentrumának epicentrumában", ahogy a szenzációéhes médiában nevezték, és amiről rejtett kamerás felvételek tanúskodnak. A megdöbbentő interjúból és statisztikákból idézünk.

  1. Az Egyesült Államokon belül közismerten New York-ot, New York államon belül New York várost sújtotta leginkább a COVID-19 járvány, azon belül is az Elmhurst kórházban halt meg a legtöbb COVID-19-beteg. A COVID-19 járvány nem is volt hasonlítható a városban egy szokásos influenzajárványhoz, ötször annyi halálos áldozatot követelt, meghaladta a rákban és majdnem elérte a szív-  és érrendszeri betegségekben meghaltak számát, ami a két leggyakoribb halálok Amerikában is. A városon kívül a járvány nagyságrendekkel enyhébbnek bizonyult még az államban is. Hasonló súlyos COVID-19-járvány egyedül a szomszédos amerikai nagyvárosokban volt tapasztalható az egész világon. Az USA-n kívüli legerősebb járvány Belgiumban volt: feleannyi áldozatot követelt a koronavírus, mint New York-ban. Ezek a különbségek mindenképpen magyarázatra szorulnak. Számos ország vészelte át szinte korlátozások nélkül a járványt, nemcsak Svédország, de Japán, Taiwan, Dél-Korea is. New York állam demokrata kormányzója, Andrew Cuomo sikeresen exponálta magát a médiában a vírus elleni küzdelem élharcosaként. A vírus márciusban jelent meg az államban, egy héten belül rendkívüli állapotot hirdetett ki, március 20-án pedig szigorú kijárási tilalmat jelentett be, a nélkülözhetetlen ellátásokon kívül minden vállalkozást kényszerleállásra köteleztek, mint sokfelé a világon. Mindez nem akadályozta meg a katasztrófát. Sőt részben az intézkedések és a pánik vezettek annak elmélyüléséhez.
  2. Nem a lélegeztetőgépekből volt hiány: épp ellenkezőleg! Pedig milyen gyakran hallhattuk a médiában és a politikusoktól. Gyakran indokolatlanul használt lélegelegeztetőgépek okozták a COVID-19 betegek halálát. A lélegeztetőgépeket másra találták ki, mégis mindenkit amint lehet gépre tettek az Elmhurst-ben. A beavatkozás rendkívül kockázatos és fájdalmas: az intubáció miatt mesterséges kóma szükséges. A nem helyesen beállított nyomásérték túlterhelheti a tüdőt. Tüdő- és agykárásodáshoz valamint halálhoz is vezethet. New York-ban a mesterségesen lélegeztetett betegek 88%-a halt meg, máshol ez az arány inkább 50% a COVID-19 betegnél, egyébként 30% környékén van "legjobb" esetben is bármikor máskor, tehát nem egy életbiztosítás. A legvégső megoldásként vetik be minden más esetben, kivéve most, hiszen maga a beavatkozás is életveszélyes! Miért alkalmazták ilyen gyakorisággal és ilyen rendkívül rossz hatékonysággal a világ legfejlettebb országának legnagyobb és leggazdagabb metropoliszában a lélegeztetőgépeket?
  3. Rengeteg beteget soroltak majd helyeztek el "tévesen" COVID-19-betegek közé, meghamisítva a statisztikákat és kitéve őket ténylegesen a fertőzésnek, akkor is, ha a tesztjeik nem mutattak ki előzetesen fertőzést -- állítja Erin Olszewski, Irakot is megjárt veterán ápoló, aki munkája során videóra rögzítette az Elmhurst-ben látottakat. Gyakran akkor is lélegeztetőgépre rakták a betegeket, ha egyébként vélelmezhetően csak a járvány miatti pániktól voltak légzési nehézségeik, de egyébként nem volt rá szükségük, akár nem is voltak fertőzöttek. Az állami kórházak ösztönözve vannak a betegek felvételére, akik a legrosszabb környékekről származtak, pl. Harlem szociális bérlakásaiban élnek.
  4. A szegények vagy színesbőrűek által lakott városrészeket kiamagasló arányban sújtotta New York-on belül is a járvány: a Queens-beli Elmhurst, Bronx-beli Fordham vagy a statisztikát nomen est omen vezető Corona városrész számítottak "az epicentrum epicentrumnak". Jóval több megbetegedést és halálesetet regisztráltak Bronxban, mint a jómódú Manhattanben, ahol nem is haltak meg fiatalok lényegében, míg Bronxban már jelentős számban haltak meg 45 év alattiak és két és félszer nagyobb arányban középkorúak is. Akár kétszer nagyobb arányban haltak meg afroamerikaiak és hispanók, mint fehérek vagy ázsiaiak. 
  5. Az Elmhurst-ben a betegjogok teljesen ismeretlenek. Az orvosok és ápolók sokszor megalázzák és kinevetik a hátrányos helyzetű betegeket. Arra kényszerítik őket, hogy maguk alá kakiljanak. Nem-újra-élesztendők közé soroltak olyan betegeket is, akikre ez nem volt igaz, az illető tényleges nyilatkozata nélkül. És a sor még hosszú. Nem az ápolók és orvosok túlterheltsége és érthető kétségbeesése okozta a katasztrófát, hanem éppen ellenkezőleg: az intézményekben dolgozók lelkiismeretlensége, cinizmusa, nemtörődömsége, az abszurditásoktól kiégett, nálunk sem ismeretlen alacsony munkamorál, és maguknak az alulfinanszírozott állami intézményeknek az elképesztő abnormális, öncélú és betegellenes működése. 
  6. Cinikus módon "úgyis elkapják" alapon kezelték és helyezték el az Elmhurst közkórházban a COVID-19 betegek közé az egyéb betegeket. COVID-19 betegek után volt, hogy fel sem mostak, el sem végezték a szükséges fertőtlenítést mielőtt másik beteget helyeztek volna el ugyanabban a betegszobában. A fertőzőbetegségek esetén szokásos óvintézkedéseket csak első ránézésre tartották be, így a kórházi fertőzések lényegében garantáltak voltak. A COVID-19 betegeket az állami intézményben az orvosok úgy kezelték, hogy "90%-uk úgyis meghal, felesleges gyógyszerezéssel kísérletezni", minél előbb gépre tették őket, lényegében biztosra mentek, hogy úgyis legyen, ahogy gondolták.
  7. A kórházak az emelt TB-támogatás miatt ösztönözve vannak arra, hogy minél több COVID-19 betegük legyen. Magyarán minél több beteget regisztráljanak koronavírus fertőzéssel vagy akár csak hagyjanak megfertőződni, ami pár fokkal már súlyosabb, mint a szimpla statisztikahamisítás, mert emberéletekbe került. A karrierjüket féltó rezidensek kötelességszerűen végrehajtották a kórházvezetők vitatható utasításait is, akkor is, ha azok szakmailag megkérdőjelezhetőek voltak. Az alkalmazott policy-k, szokásos eljárások nem a betegek meggyógyulását, hanem az ágyak feltöltését, a betegek minél gyorsabb gépre helyezését szolgálták, ami rengeteg valószínűleg elkerülhető halálhoz vezetett túlzó vagy egyenesen téves diagnózisok és egyéb műhibák sorozatán át.
  8. Nehezítette a munkát, hogy nem alkalmazták a máshol általánosan hozzáférhető gyorsteszteket és bevált gyógymódokat a betegek kategorizálásánál és kezelésénél, hiába térítette volna meg azt az állami társadalombiztosítás, mert a korlátozott eszközök a gazdag magánkórházakba kerültek. A magánkórházakban vagy épp Floridában a halálozási arány is jóval alacsonyabb volt, sikeresen alkalmazták akár a hidroxiklorokin+cink gyógyszerezést, nagydózisú C-vitaminadogolást, akár az állami intézmények kifejezett előírásaival, protokolljaival ellentétesen is.
  9. New York-ot nem érdekelte máshol milyen gyógymód működik. A sejtekbe jutó cink blokkolja a vírusok, így a koronavírus replikálódását, a maláriagyógyszer a cink sejtekbe juttatását segíti elő, mint cink-ionofór. Később a sajtóban kampány indult a gyógyszer alkalmazása ellen, talán mert a médiában népszerűtlen Trump elnök is propagálta. New York állam demokrata kormányzója Andrew Cuomo ellenben betiltotta az árusítását "nehogy felhalmozzák azt". A szer gyógyhatását a korábbi SARS-járványban igazolták, idén azonban nem mutatták ki egyértelmű, csak enyhe hatásosságát. Az ápolók, orvosok, kórházak tapasztalataival ellentétesen. Több mint száz orvos kételkedik a kutatások hitelességében.
  10. Eközben a teljesen más protokollt alkalmazó Florida tizedannyi áldozattal megúszta a járványt, mint a szinte azonnal szigorú karantént bevezető és mindenkit azonnal lélegeztetőgépre kötő New York. A floridai emberek, köztük az oknyomozó riporterré avanzsáló ápoló is médiaszerte kipellenegérezett módon a tengerparton élvezték már a tavaszi napsütést, a szabad levegőt és az immunrendszert szabályozó D-vitamint, ami a legjobb, amit egy járvány idején az ember magával tehet. A kijárási tilalom persze éppen ez ellen hat.
  11. Összeesküvéselméleteket gyártani vagy tömeges szándékos emberölést emlegetni felelőtlenség lenne. New York állam továbbra sem engedélyezi a hidroxiklorokin és más hasonló vagy kapcsolódó terápiák alkalmazását, kizárólag klinikai vizsgálatoknál és súlyos esetekben, korlátozott mértékben. A gyógyszer értelemszerűen a betegség kialakulási fázisában hatásos. Mint majdnem minden betegségnél a COVID-19 esetében is az számít, hogy milyen gyorsan kapja meg a beteg a megfelelő gyógymódot. Ha nem azt kapja, hanem valami egészen mást, az az életébe is kerülhet.
  12. Az USA-n belül is New York-ban a legnagyobb az egyenlőtlenség, ami azt eredményezi, hogy tömegével vannak olyanok, akik kiszorulnak a minőségi ellátást nyújtani képes magánegészségügyből, mert nem tudják azt megfizetni, hiszen a horribilis lakbérre sem telik nekik. Ezzel párhuzamosan a közegészségügy minősége leromlott, az intézmények moráljával együtt. A legjobb megoldás a minőségi alanyi jogon járó állami egészségügy volna, egy járvány esetén ennek hatékonysága egyértelmű. Észak-Olaszországban a privatizált egészségügy került bajba. Az intézmények nem hosszú ideig lábadozó, nagymennyiségű betegtömeg kezelésére vannak felkészülve, az nem hoz profitot. A kiságyszámú magánkórházak működési elve, hogy a lehető legkésőbb veszik fel a betegeket, majd azokat a leghamarabb hazaküldik, így a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legmagasabb bevétel érhető el, emiatt eleve kisebb fix kapacitással rendelkeznek, mert a több már veszteség lenne a számukra. De egy járvány során nagy kapacitásokra van szükség. A rossz szabályozások emberéletekbe kerülnek. Nemcsak idehaza, mindenütt a világon. 

Más ismert okok a statisztikai különbségekre

New York-ban valamit biztos nagyon elrontottak, de az igazság ennél azért sokrétűbb:

  • Az egyes országok COVID-19 statisztikái csak fenntartásokkal hasonlíthatóak össze, és itt nemcsak az adatokat ipari módon hamisító Kínára kell gondolni, a kategorizálás legalább olyan horrorisztikusan kaotikus, mint a New York-i járvány. A halálokok beazonosítása máskor sem mindig egyértelmű, egy idős, beteg ember halálát legalább annyira okozzák természetes okok, saját életkora, mint alapbetegségei, az ápolók oda nem figyelése, félrekezelés, a gyógyszerek mellékhatásai, kórházi fertőzés vagy mint a média által éppen felkapott H1N1 vagy koronavírus. Az USA-ban botrányt okozott, hogy a COVID-19 teszt nélküli feltételezése is elégséges volt, hogy a halotti bizonyítványban a COVID-19 szerepeljen a halál okaként.
  • Nyilvánvaló, de a sűrűn lakott nagyvárosok világszerte kitettebbek a járványoknak New Yorktól Londonig, Stockholmtól Budapestig, Milánótól Barcelonáig, mint a kistelepülések. Világszerte ez a trend, azok az országok szenvedték a legkevesebb veszteséget, ahol nincs milliós nagyváros, pl. ez is magyarázat Szlovákia sokkal kedvezőbb adataira a szintén elenyésző magyar COVID-19 halálozásokkal szemben, ilyen különbség ismerhető fel Svédország és két szomszédja között. A társadalom fegyezelmezettsége vagy az intézményekbe vetett bizalom és azok működésének minősége mind tényezők. A nagyvárosok és iparterületek légszennyezettsége is perdöntő. A járvány számos gócpontjában a népesség fogékony része eleve krónikus légzőszervi problémákkal él már együtt, lényegében már tüdőgyulladásuk van, mielőtt elkapnának bármilyen kórokozót. A légzőszervi bajok könnyen vezetnek szívbetegséghez és általános egészségproblémákhoz is. Ezek jelentősen rontották a COVID-19 súlyosságát és a betegek túlélési esélyeit.
  • A D-vitamin védőhatása ma már közismert és általánosan igazolt a fertőző betegségek esetén. Ezért minél közelebb vagyunk az egyenlítőhöz vagy a nyárhoz, annál ritkábbak a légúti megbetegedések és a súlyosságuk is enyhül. A nem túl napos skandináv országokban ellenben nagyobb mértékben szednek az emberek D-vitamint, mint a mediterrán országok kevésbé egészségtudatos, sokszor még idősen is dohányzó lakói. Némileg az étkezési szokások is javíthatnak a D-vitamin szinten, pl. a sok tengeri halat fogyasztó skandinávok és japánok előnye kimutatható ezen a téren. Finnországban a tejet D-vitaminnal "erősítik" meg, ami régen gyakorlat volt Európa-szerte. A leghatékonyabb egy felvilágosító kampány lenne, ami nálunk az utóbbi években már beindult, de fontos lenne az alaposabb tájékoztatás.
  • A D-vitamin kritikus fontosságát mutatja, hogy ahol magas a színesbőrűek aránya ott a megbetegedések és a halálozások száma is magas, illetve az afroamerikaiak körében jóval nagyobb a mortalitás, mint a fehérek körében. Nemcsak az USA-ban, de Svédországban is, ahol jelentős a szomáliai és más afrikai bevándorlók aránya. A sötét bőrszín jobban véd a napsugárzás ellen, ám kevésbé tudja a D-vitamint is szintetizálni, más evolúciós előnye nincs a fehér bőrnek. Ezért alakult ki, hogy túléljünk a mérsékelt égövben, mert a D-vitamin nélkülözhetetlen az élethez, szinte minden életfunkciót támogat a szervezetben, kétszáz különböző folyamatban vesz részt. Ahol magas a színesbőrűek aránya, mint New Yorkban és más amerikai nagyvárosokban, vagy Európában Svédországban, ott több COVID-19 beteg és halálozás is várható sajnos. A D-vitamin pótlás alapvető lenne, de az alacsony státusú bevándorlók vagy afroamerikaiak nem feltétlenül rendelkeznek ezzel a tudással, persze nem csoda, orvosaik sem feltétlenül, idehaza sem. Ráaádásul ugyanezen okból eleve több, sokszor nem megfelelően kezelt alapbetegséggel, krónikus elhízással és más súlyos kockázati tényezővel élnek együtt. Amerika a legtúlsúlyosabb ország.
  • Az idősek magas aránya is eredményezheti a rosszabb halálozási statisztikák kialakulását. Ez kiemelten igaz New York-ra, de Svédországra is. A világon az idősek aránya Japánban és Olaszországban a legmagasabb, míg Japán minden durvább intézkedés nélkül átvészelte a járványt, a kijárási tilalom ellenére Olaszország északon jelentősen megszenvedte azt. A fenti tényezők mindegyike közrejátszott ebben, de voltak más okok is: Lombardiában az idősek gyakran együtt laknak a járvány szempontjából alig érintett fiatalabb generációkkal, így viszont kitettebbek a fertőző megbetegedéseknek is, amik rájuk veszélyesebbek lehetnek. Svédország nagyméretű idős otthonaiban szintén könnyebben terjedt a járvány, mint a kisebb norvég intézményekben. Világszerte gondot okozott az intézményekben nagy számban dolgozó kelet-európai munkaerő távozása vagy hogy a pánik miatt szó szerint elmenekültek az ápolók. Hogy a lelkiismeretlen elhanyagoltság, a vírus követelt több áldozatot vagy a természetes időskori halál, az már megfejhetetlen, de ez is jelentősen rontotta a halálozási statisztikákat. Egész intézmények maradtak magukra és haltak meg bennük a magatehetetlen idősek. A karantén miatti bezártság, elszigeteltség, az emberi kontaktus hiánya közismerten megbetegítő hatással van testi-lelki egészségünkre, egy idős ember számára utolsó éveit, hónapjait teszik még elviselhetetlenebbé. Felelős lehet tehát a médiapánik és a túlzó korlátozó intézkedések is, amit kétszer is meg kéne gondolni a jövőben, mielőtt bevezetjük őket, mert emberéletekkel fizetünk értük, legjobb szándékunk ellenére is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr5015806094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2020.06.13. 21:08:17

Ezt nem hiszem el!
(mán azt, hogy mindez az index.hu-n megjelenhet...)

tpl 2020.06.13. 21:49:17

Mekkora egy gusztustalan cím, már a címbe sikerült belekeverni a magyar politikát. A magyar egészségügyi helyzet korántsem borzalmas. Persze, ha folyton ezt szajkózzák, akkor az is lesz.

Fidesz bérszámfejtés 2020.06.13. 21:58:26

@tpl: @Milánói Makarenkó: Több időt hagyjon két komment között, mert így átlátszó! Ebben az esetben nem fizetünk túlórabért.

tpl 2020.06.13. 22:00:29

@Fidesz bérszámfejtés:?? Ez lost komoly? Érvelés helyett ökörségeket írsz? Vajon mi értelme?

kvadrillio 2020.06.13. 22:24:25

hmmmmm...ilyen borzalmas az amcsik állami eü-je ??? ÉS NÁLUNK MIVAAAN ??????????!

NÁLUNK SEM KELLETT VOLNA FIZETŐS EÜ, AHOL SZART SEM CSINÁLNAK A BETEGEKKEL, HANEM AZ ÁLLAMIT KELLETT VOLNA JÓL
FELSZERELTTÉ TENNI !

GyMasa 2020.06.13. 22:48:00

Mondjuk az elég vicces, hogy a Hydroxychloroquin-os tanulmányt közben visszavonták a szerzői.
www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)31180-6/fulltext

Szabo T 2020.06.13. 23:02:36

Borzalmas kórházi állapotok azért uralkodtak, mert az intenzív osztályt ellepték a kritikus állapotban levö betegek. Még most is több, mint 16000 súlyos és kritikus állapotú beteget ápolnak Amerika-szerte.

"Nem a lélegeztetőgépekből volt hiány: épp ellenkezőleg! Gyakran indokolatlanul használt lélegelegeztetőgépek okozták a COVID-19 betegek halálát. A lélegeztetőgépeket másra találták ki, mégis mindenkit amint lehet gépre tettek az Elmhurst-ben."

COVID-os beteget nem szabad noninvazívan lélegeztetni, mert rengeteg vírus kerülne így a levegöbe. Marad tehát a nagyon szoros megfigyelés és a korán megkezdett gépi lélegeztetés.

"A beavatkozás rendkívül kockázatos és fájdalmas: az intubáció miatt mesterséges kóma szükséges. A nem helyesen beállított nyomásérték túlterhelheti a tüdőt. Tüdő- és agykárásodáshoz valamint halálhoz is vezethet."

Hatalmas nagy kreténség ez, mint az egész poszt is. Az intubáció pont az altatás miatt nem fáj. Betegek tízezrei esnek át ezen nap mint nap. Gépi lélegeztetés valóban okozhat volu- és barotraumát, de ezért kell érteni a lélegeztetögépekhez, hogy megfelelö paramétereket válasszunk. Amerikában egyébként respirációs terapeuták is segítik az orvosokat. Azokat az szakorvosokat, akik egyébként intenzíves tüdögyógyász szakképzésben vettek részt. Azokat, akik a diploma után 6 éven keresztül ezt tanulták és hasonló betegeket kezeltek.

"A legvégső megoldásként vetik be minden más esetben, kivéve most, hiszen maga a beavatkozás is életveszélyes!"

Megint egy hülye, ostoba, félelemkeltö, szenzációhajhász mondat.

A cikkíró sok mindennel nincs tisztában, többek között azzal sem, hogy a Covid-ot fél évvel ezelött még egyszerüen nem is ismertük. Nem voltak kezelési protokollok, nem volt diagnosztika és nem volt igazi gyógyszeres terápia. A sötétben tapogatóztunk. Hatalmas félelem uralkodott az orvosok és növérek körében, mert hiányos védöfelszerelésben kellett dolgozniuk olyan betegek között, akik halálos fertözést hordoztak. Nagyon könnyü utólag okosnak lenni.

Szabo T 2020.06.13. 23:08:02

"Nehezítette a munkát, hogy nem alkalmazták a máshol általánosan hozzáférhető gyorsteszteket "

Ez is egy ostoba hazugság. A járvány elején SEMMIFÉLE teszt nem volt hozzáférhetö. Utána megjelentek a tesztek, a mi kórházunk például heti öt beteget tesztelhetett! Most jutottunk el oda, hogy minden mütétre kerülö betegnek van érvényes Covid-tesztje.

Szégyen, hogy egy ilyen cik megjelenhet az index-en.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.13. 23:33:07

@Szabo T: ;) jópofa vagy, kösz a kommentet meg a majdnem értő olvasást!

CSOKKI MÁLNA 2020.06.13. 23:39:35

Minneapolis és New York városvezetése nem demokrata párti véletlenül?

CSOKKI MÁLNA 2020.06.13. 23:42:51

@Fidesz bérszámfejtés: Téged (Ne magázz!) Soros bácsi betűre vagy mondatra fizet?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.13. 23:49:29

a szerzo orvos? vagy csak hobbi?

morph on deer 2020.06.14. 00:50:01

“ Számos ország vészelte át szinte korlátozások nélkül a járványt, nemcsak Svédország, de Japán, Taiwan, Dél-Korea is. ”

Már megint/még mindig hiányosak a vonatkozó ismeretek: Svédország ugyanis még elég messze van az átvészeléstől, annak ellenére, hogy feloldották az utazási korlátozásokat az országban.

De kilábalás olyannyira nincs, hogy pl a norvégek csak Gotland szigetre engedik utazni az állampolgáraikat, a finnek nem engednek beutazni svédeket, meg hasonlók.
Ott bizony még javában tart a járvány, most tartanak 50 931 fertőzöttnél, a halottak száma 4 874, hússzal több, mint tegnap...

Wildhunt 2020.06.14. 01:03:44

@CSOKKI MÁLNA: De. És csakazértis mindent megtettek, hogy semmi ne úgy legyen, ahogy Trump akarta/mondta... A cikkbe nem fért valószínűleg bele, de a kórházakat amúgy az Obamacare viselte meg leginkább ottan. Legalább lett egy kis ízelítőjük milyen, ha szocialista egészségügyük van. A hibás természetesen Trump, mert nem ad pénzt.

Wildhunt 2020.06.14. 01:05:04

@Wildhunt: Vagyis belefért, csak röviden: Valami csoda folytán a szociális egészségügy óta megszaporodtak a támogatott kezelések.

Hórukk 2020.06.14. 01:10:04

Minden súlyos légzési elégtelenségben szenvedő beteget igyekeznek az egész világon intenzív terépiában részesíteni amennyiben van arra kapacitás, különben minden halálesetet rávarrnának az orvosokra, akik nem így tesznek. Csak ezt tették New Yorkban is. Lehet hogy ebben az esetben ez nem hatásos terápia, de ennek kimondására tanulmányokra van szükség. Ezeknek a tanulmányoknak arra is választ kell adniuk, hogy akkor mi legyen a gépi lélegeztetés alternatívája. Ugye nálunk is azzal volt tele a média, hogy melyik nap hány lélegeztetőgép érkezett Kínából.(Amelyekről később kiderült, hogy valójában nem is lélegeztetőgépek, hanem csak a horkolás csökkentésére alkalmas, jóval olcsóbb eszközök, amelyekből állítólag 8ezret vásároltunk.) A rozoga nyugati egészségügyről meg az elhanyagolt nyugdíjasokról leírtakat nem szabad készpénznek venni, mert ebben az esetben nem tudnának olyan jó statisztikákat és várható élettartamot produkálni. Az más kérdés, hogy ilyen rendkívüli vészhelyzetben nem volt elég ápolószemélyzet, mert ők is megbetegedtek. Vagy légúti betegségben, vagy pszichikailag. (A katonaság pedig tudjuk, hogy csak az intézményvezetéshez ért, pelenkát már nem tudnak cserélni - persze nem is akarnak.) Ráadásul a fertőzések behurcolásának megakadályozására azt az utasítást kapták mindenhol az ápolók, hogy náthásan, vagy más, minimális betegséggel ne menjenek be dolgozni. Hát nem is mentek...

Wildhunt 2020.06.14. 01:48:30

@Hórukk: Amitől nyugaton összeomlott a beteg- és idősgondozás, az az volt, hogy az ukrán, román, stb. ápolók-gondozók (főleg az illegális idősgondozók) haza lettek zavarva. Nem kell ezt túldramatizálni, egyszerűen mióta Ny-Eu-ban szocializmust játszanak, azóta a helyiek nem igazán mennek ilyen munkára. Az egészségügy meg csak olyan, hogy akármennyi pénzt is tol bele valaki, ha nincs orvos meg ápoló akkor az összeomlik (ajánlom ezt azok figyelmébe, akik szerint nem kellenek a gyerekek).

csakeztengedte 2020.06.14. 01:58:38

"Amerika a legtúlsúlyosabb ország."

Ez konkrétan nem igaz.
(Most a nyelvtanba ne is menjünk bele.)

Ha ez a mondat ilyen hatásvadász, akkor mit higyjünk el a többiből?

Egyébként érdekes cikk.

Szabo T 2020.06.14. 02:39:03

@A kiló nem százat jelent.: Csupán a bejegyzés második pontjára reflektáltam, ami tele van szakmai ostobaságokkal, pontatlanságokkal, inszinuációkal és csúsztatásokkal. Igazad van egyébként, nem olvastam el az egészet, mert már az elején annyi marhaságot írtál, hogy nem volt türelmem hozzá. Azt különösen szeretem, amikor az egészségügyi "középkáderek" (veterán ápoló) osztják az észt az orvosoknak.

Cuomo egyébként nem kezelte rosszul a helyzetet, sokkal transzparensebb volt, mint egy csomó többi kormányzó.

ijontichy 2020.06.14. 05:34:24

@Szabo T: Türelmes vagy. Én eddig olvastam:
"Számos ország vészelte át '_szinte_korlátozások_nélkül_'!!! a járványt [...] '_Dél-Korea_'!!! is." Innét minek?
Amúgy "átvészelés"? Ennek a járványnak még nagyon nem látszik a vége , és nem attól lesz vége, hogy valami politikus bejelenti :-(.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.14. 06:31:15

Atya Isten, Zorbán lerohasztotta az amerikai egészségügyet!

cicmen 2020.06.14. 07:04:08

@tpl: Mekkora egy gusztustalan cím, már a címbe sikerült belekeverni a magyar politikát.................

Látom ugyanazok as benyomásaink!
Tele van a faszom ezekkel a hajuknál fogva előrángatott, teljesen fals példákkal és azzal, hogy legyen az bármekkora baj, vagy esetleg egy teljesen hülye álprobléma, egyesek rávetik magukat mint gyöngytyúk a takonyra és elkezdik a magyar viszonyokra tematizálni!
Az erőltetett inkompetens és rosszindulatú összehasonlítás szép példája a fenti "grafikon" is, hiszen New York egy város, amihez összehasonlításképpen hozzácsapnak amerikai szövetségi államot és európai országot!

megamedve 2020.06.14. 07:09:53

@tpl: Anyám kórházban van.
Egy olyan sprayből, ami gyorsan lehúzza a kiugrott vérnyomást, egy megyei kórház (egyébként nemrég épült, igaz nem került annyiba mint a szintén nemrég épült stadion) teljes belgyógyászati osztályán 1db. van.
Olyan kevés a nővér, hogy csengetés után (igaz nem mindig) van hogy 40 perccel jön be a nővér.
Lenne még min javítani.

cicmen 2020.06.14. 07:25:15

"Nem a lélegeztetőgépekből volt hiány: épp ellenkezőleg! Pedig milyen gyakran hallhattuk a médiában és a politikusoktól. Gyakran indokolatlanul használt lélegelegeztetőgépek okozták a COVID-19 betegek halálát."

Puff neki bazmeg! Ebből is látszik, hogy itt mára a legnagyobb veszélyt a társadalomra a kotnyeleskedő szenzációhajhászó, vagy inkább egy politikai manipulációt végrehajtó média és a jellemtelen szarházi megélhetési politikusok jelentik!
Szomorú hírem van, mert a demokrácia alapvetéseként tartják számon a sajtószabadságot és a politikusok mentességét, miközben ezek az elnyomás legmocskosabb eszközei lettek, mert beállították a hazugság és a terror szolgálatába! Jelenleg már teljesen nyíltan hazudoznak és egyre nyilvánvalóbb érdekek mentén hallgatnak el, vagy nagyítanak fel eseményeket, egyre többször mutathatók ki ennek a káros közvetlen következményei és semmiféle felelősségre vonás nem alkalmazható velük szemben!
A sajtó sok szempontból már átvette az ellenőrzést a társadalmak felett és klasszikus diktatórikus módszerek mentén tevékenykedik!

Etniez 2020.06.14. 08:31:07

@Wildhunt: a magyar egészségügy nem tetszik? Mert az Obamacare hasonlót szetetne, te....

Etniez 2020.06.14. 08:34:26

@cicmen: Origo, Prosti srácok, stb. Teljesen egyet kell értsek veled!

Bandibacsi34 2020.06.14. 08:43:38

Itt a valaszvideo.
Egyértelmű, hogy panikkeltes az egesz koronavirus hiszteria, mint most a BLM tuntetesek(hirtelen nem lett fontos Demokrataeknal betartatni a gyulekezesi tilalmat??), hiszen elnokvalasztas lesz es tul keves volt a munkanelkuli ahhoz, hogy Trump bukjon.
Az USA-ban evente 60-80 000 ember hal meg csak influenzaban es nem volt ekkora panik. A halottak 90%-anak volt alapbetegsege(tudo, maj, sziv stb stb.) meg tenyleg sok volt a statisztikai csalas is(CV-t irtak oda az idosek otthonaban oszt jonapot! Johetnek az uj lakok). A Hidro-klorokint meg persze betiltottak es Franciaországot is rakenyszeritettek erre(Magyarorszag megtiltotta a kivitelet, de nem engedelyezik neki a hasznalatat) .
Mellesleg Svédországban is foleg az allandoan összejaro afrikai bevandorlok kaptak el a virust.
A valaszvideot is erdemes megnezni.
youtu.be/w4gGxRlzoKI

cicmen 2020.06.14. 08:46:12

@Etniez: Lófaszt értesz te egyet velem! El sem jutott ahhoz az ostoba betokosodott agyadhoz amit írok!
Egy szerencsétlen hülye lumpenproli vagy, egy vitaképtelen nímand!

Wildhunt 2020.06.14. 08:49:54

@Etniez: nem, nem tetszik. Talán egész Európában nincs még egy, ahol ennyit lehetne csalni.

Wildhunt 2020.06.14. 09:10:32

@Etniez: amúgy értem én, te is menekült ápoló vagy, vagyis jobban esne neked egy olyan rendszer, ahol annyira vagy számonkérhető mint a magyarban, de annyit fizet mint az amerikai.

cicmen 2020.06.14. 09:12:45

@Bandibacsi34: A konkrét alapbetegségekkel összefüggő covidos halálozásokat nézve és összehasonlítva egyéb más járványok halálozási adataival egyértelmű hisztériakeltés ez az egész!
Külön alátámasztja mindezt, hogy ha valaki elkezdi feszegetni a kérdést, hogy kik és miért keltenek pánikot, akkor elkezdődik az "összeesküvés elméletezés" !
Itt az összeesküvés nagyon is nem elmélet, hülye aki nem látja meg és az is hülye, aki hagyja magát letorkolni!

Etniez 2020.06.14. 09:16:55

@Bandibacsi34: te csont nélkül nyalod az összes konteót.
Tudod miért van csak ennyi halott? Mert lezártak mindent. Az, hogy valakinek van alapbetegsége nem azt jelenti, hogy a halálán van. Egy asztmás elélhet 60 évet is vagy meghalhat a covidban holnap.
Ha nem zárnak le, milliók haltak volna meg. Imádom, amikor fullban nyomjátok a kretén.
Svédek nem zárták le, 10x annyi halottjuk van, mint nekünk. Ez a különbség.

Etniez 2020.06.14. 09:17:54

@cicmen: jól van kisfiam, remélem megnyugodtál egy kicsit.

Etniez 2020.06.14. 09:19:03

@Wildhunt: neked mi is a konkrét bajod az Obamacare-el?
Látom, szakértője vagy a témának.

Etniez 2020.06.14. 09:20:44

@cicmen: látod, hála nekünk liberálisoknak neked jogod van az összes hülyeséget elhinni és visszamondani nyilvánosan.
Mi csak nevetünk rajtad és a többi meg nem értett zsenin, de hát a proliknak csak ennyi jut.

ulpius66 2020.06.14. 09:24:41

Az egyik ismerősöm 16 évet élt NEW YORK-ban, ő mesélte, de eddig nem hittem el......

N.Y. C.-ben elképesztő mennyiségű, több millió, iszonyú szegénységben élő emberke van...
(magyar mércével mérve is iszonyú szegény...... gyakorlatilag semmilye sincs......munkája sincs, bérkaszárnyában lakik, segélyen él, el lehet képzelni milyen egészségügyi ellátást kap az ilyen emberke)

cicmen 2020.06.14. 09:30:16

@Etniez: látod, hála nekünk liberálisoknak neked jogod van az összes hülyeséget elhinni és visszamondani nyilvánosan.......................................

Hát igen! Például a kamumentős videótok is fenomenális volt azzal az alkoholista vén kurvával, azt is nektek libsiknek köszönhetjük!
Egyébként köszönjük is, mert ennyire bután leleplezni önmagukat, csak az igazi mongolidióták szokták! :D

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 09:36:29

@Etniez: @cicmen: New York-nak meg 3x annyi, mint Svédországnak és szintén 10x annyi, mint Floridának. Magyarországon is 10x annyi halott van, mint Szlovákiában, de ezek a számok nagyon kicsik. Ennek ezer más oka van, amit nagyon szépen megtalálsz a végén leírva. A lezárások valószínű nem sokat segítettek, volt ahol ártottak, mint olvashattad. Svédország átvészelte a járványt lezárások nélkül. Míg máshol lezárásokkal sem sikerült megfékezni a tragédiát. Akinek nem tetszik, nyugodtan nézzen félre, próbálja kimagyarázni, de ezek a tények. Felesleges állandóan kifogásokat keresni. A svéd halálozások száma sem kirívóan magas. A magyar végképp nem. A szlovák egyenesen csodálatos. És ebben a szerencse és az egyéb tényezők jobban közrejátszottak, mint a lezárások. Nincs egyértelmű minta, ahogy bárki láthatja.

New York pedig egy állam. 19 millió lakóval, akik közül 9 millió lakik a városban. Elég szépen ki van részletezve a téma, szerintem nem olvastad el a cikket, vagy nem voltál figylemes. Ez nem a magyar kórházállapotokról szól. az fideszesnek és ellenzékinek is egyformán szar. Arra példa az Elmhurst, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés és a szabályozást nagyon el lehet cseszni. Mégis, mi más lenne az oka a tragédiának New York-ban, ami máshol többnyire elmaradt?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 09:40:01

@Szabo T: NEM KEZELRE ROSSZUL CUOMO a helyzetet? De Svédország meg rosszul kezelte? Olyan összefüggéstelen marhaságokat tudsz leírni csípőből, hogy fáj. Nem tűnik rossz kezelésnek, hogy tömegek haltak meg, míg máshol lényegében "kezelés" nélkül jóval kevesebben?
Szerintem fuss neki még egyszer a szövegnek és értelmezd.

cicmen 2020.06.14. 09:46:08

@ulpius66: ..munkája sincs, bérkaszárnyában lakik, segélyen él, el lehet képzelni milyen egészségügyi ellátást kap az ilyen emberke).................................

Ott nyílt rablás folyik az egészségügyben! Olvastam kinti magyar orvosnőről, akinek megvolt a biztosítása és amikor terhességi vizsgálatokat végeztek nála kint, akkor egy laborvizsgálatért mégis fizetnie kellett, mert a kórház olyan helyen végeztette, amivel a biztosítójának nem volt szerződése! Azért csak megoldották, hogy perkáljon, nem volt mese, persze nála nagy gondot nem okozott, viszont szép betekintést enged az ottani mindennapokba!

Etniez 2020.06.14. 10:02:03

@cicmen: na látod, pont egy szinten vagy azzal a nővel. Gratulálok.

cicmen 2020.06.14. 10:04:48

@A kiló nem százat jelent.: New York pedig egy állam. 19 millió lakóval, akik közül 9 millió lakik a városban. Elég szépen ki van részletezve a téma, szerintem nem olvastad el a cikket, vagy nem voltál figylemes.............................

Ha nem olvastam volna el a cikket, akkor sem lenne semmi, mert a "grafikont" fikáztam, tudom, hogy New York az állam neve is, viszont a rajzhoz oda van baszva a Szabadság-szobor, ami a városra utal!
Ez az ugrálás városi és állami, meg országos adatokra pedig nekem nagyon nem tetszik és a következetlenségekre előszeretettel mutatok rá, viszont rühellem az olyan visszavágási próbálkozásokat, hogy ezek után én vagyok a hülye, mert nem úgy értették ahogy le van írva, hanem másképpen!
Várost a várossal, szövetségi államot a szövetségi állammal, országot az országgal kéretik összehasonlítani, mert ellenkező esetben csak egy szar kamu lesz az eredmény, amiről ordít a sarlatánság!
Ugyanez a helyzet a Svéd "eredményekkel" is azt a szart elkezdeni fényezni, hogy milyen jól megoldották, tényleg a demagógia csúcsa, nincs abban semmi csodálatos, iskolapéldája a libsi hülyeségnek és a felelősségvállalás teljes hiányának!

cicmen 2020.06.14. 10:08:57

@Etniez: Nálad szintről se érdemes beszélni, leginkább egy cserepes növényhez tudnálak hasonlítani!

Etniez 2020.06.14. 10:12:50

@A kiló nem százat jelent.: ebben nem értünk egyet. London és New York azért lett ilyen rossz, mert sokan hordták be a vírust egy időben, nagy a népsűrűség és sok a fekete.
Londonban 1500 felé variáns jelent meg, mind a 3 fő vírus mutáció egy időben jelent meg. Ezért haltak meg annyian.
Ahol nem haltak meg ott sokan ott azért nem, mert nem volt ideje elterjedni. A lezárások miatt. Ha adtunk volna időt a vírusnak, akkor az összes nagyvárost kuousztította volna. Az elméleted cáfolja az olasz példa. Bergamo rendesen megszívta, pedig nem milliós város.. De a vírus nagy számban jelent meg rövid idő alatt, meg is lett az eredménye.
A sok zsenin, aki influenzához hasonlítja meg jót derülök. Influenzában úgy halnak meg ennyien, hogy nincs lezárás miatta.

Wildhunt 2020.06.14. 10:28:13

@Etniez: Nem vagyok szakértő, csak kevésbé hülye mint te. Ha tudsz angolul, tudom ajánlani pld. Milton Friedmann szociális rendszerekről szóló előadásait.

cicmen 2020.06.14. 10:34:13

@A kiló nem százat jelent.: . Svédország átvészelte a járványt lezárások nélkül. Míg máshol lezárásokkal sem sikerült megfékezni a tragédiát. Akinek nem tetszik, nyugodtan nézzen félre, próbálja kimagyarázni, de ezek a tények. Felesleges állandóan kifogásokat keresni. A svéd halálozások száma sem kirívóan magas. A magyar végképp nem. A szlovák egyenesen csodálatos. És ebben a szerencse és az egyéb tényezők jobban közrejátszottak, mint a lezárások. ..........

Bocs, de egy felvetett vitatéma kapcsán, ha nem tetszik valami, egyből félrenézést javasolni és kötözködésről beszélni, elképesztő arrogancia! Azért vagyunk itt, hogy vitatkozzunk, nem? Svédország átvészelte, máshol meg lezárásokkal is tragédia történt? Ilyen alapon Svédországban is bőven történt tragédia és ahol lezártak mindent, ott is átvészelték mára, ha már a szójátékok terepén próbáljuk megvívni a csatát! Na, mi legyen, mert így mindkettőnknek igaza van! :D
Az utolsó mondatod korelál legjobban a valósággal, mert valóban sok szerepe volt a helyi lefolyásokban a szerencsének, viszont utólag lehet csak levonni az ilyen következtetéseket és egyebeket, ellenben a felelősen gondolkodó, épelméjű ember a krízis közepén a bevett gyakorlatot és a régebbi tapasztalatokat követi, a szerencsében pedig csak az idióták bíznak!

Etniez 2020.06.14. 10:47:54

@Wildhunt: mi a bajod az Obamacare-el? Azt írtad szegény, kérdem én, miért?
Tudsz válaszolni a kérdésre?

Etniez 2020.06.14. 10:49:13

@cicmen: és kit érdekel szerinted, hogy a magadfajta mit gondol rólam? :)

cicmen 2020.06.14. 10:49:18

Látom egyeseknél nagyon kimaxolódik a hülyeség a lezárásokkal kapcsolatban így utólag, pedig egy szempontból mindenképpen hasznos volt kedves idióták!
Az a helyzet, hogy megállítani tényleg nem tudta a járványt, viszont a lelassító faktora hasznos volt, ugyanis sok helyen cunamiszerűen emelkedett a kórházi betegek száma és nem tudták hova tenni őket, majd problémák lettek a rengeteg hullával is!
Gondolom mindenki emlékszik még a mindenhonnan dőlő hírekre, ahol folyosón és sátrakban kezelik a betegeket, majd az utcán álló hűtőkocsikban tárolják a holttesteket!
Mára meg megy a nagy bagatellizálás, az ilyen események mintha meg sem történtek volna, az is hülye, aki komolyan veszi a vírust!
Szép ez a világ, csak ne lenne egyre jobban tele barmokkal!

cicmen 2020.06.14. 10:52:35

@Etniez: Szerintem téged érdekel, mert folyton visszaugatsz! Ez nem lenne baj, csak sajnos egy barom vagy, így érdemleges válaszod soha sincs, mindig csak tőmondatokban nyilvánulsz meg, amit alapjában véve kicsit még sajnálok is!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 10:56:19

@Etniez: Ne haragudj, de megint nincs kohézió abban, amit írsz. A világvárosokra valóban igaz, hogy gócpontok by default. Ebben egyetértünk. Hogy többen hozzák be vagy kevesebben, valójában mindegy. Az nem mindegy, hogy a kórokozók könnyebben terjednek. Az mindegy, hogy egy ember viszi be vagy öt vagy ötszáz. Ugyanúgy ötszáz lesz az ötből is. És akkor ugyanott vagyunk. Nincs jelentősége az átmenőforgalomnak. A koronavírus egy törzseinek vagy változatainak fertőzőképessége és fatalitása nem különbözik. Ezért mindegy, hogy London szerinted gyűjtötte a verziókat vagy sem. A vírusok folyton változnak.

A színesbőrűek kitettsége evidencia számomra szintén. Ebben megint egyetértünk.

Úgy látom továbbra sem látod be, hogy a különböző látszatintézkedések mellett és nélkül is nagyon hasonló trendek zajlottak le. A görbék pedig meg se rezzenntek általában a szigorúbb korlátozásoktól. Továbbra is az a legnyilvánvalóbb tény, hogy MÁS OKOK vezettek a NY-i tragédiához, amit igen is az influenzához kell viszonyítani, mert így kapunk egyáltalán képet.

5x nagyobb halálozásról van szó 2005-ös influenzához képest, igaz az influenzát illetően mindig csak becslések vannak és az is igaz, hogy most felturpírozzák a COVID számokat, ha nem is COVID egy beteg, akkor is azzá válik. De a két érték magáért beszél.

A 200 ezres Bergamo Milánó reptere, 40 km-re a várostól, össze vannak épülve kényegében. Lényegében olyan, mint Vecsés vagy Ferihegy. Milano térsége négymilliós világváros. Nemhivatalosan úgy is szokták emlegetni a repteret, hogy Milano-Bergamo. A vírusok nem ismerik a közigazgatási határokat. Bergamoban megvan minden, ami New York Queens-ében, ahol a JFK is található.

Az tetszik benned, hogy gondolkodsz, de mintha bizonyos világos és logikus összefüggéseket ignorálnál folyamatosan.

A vírusok mindig "nagyszámban" jelennek meg. Pontosabban vannak jelen. Mindenhol és mindig. 1000%, hogy mind találkoztunk a COVID-19-cel már. Azért ne lettünk fertőzöttek vagy betegek, mert nem vagyunk fogékonyak rá, mint a populáció 30-60%-a kb. A cikkem összefoglalja a főbb összefüggéseket. Ha nagyon akarod felvehetem a nagyforgalmú repterek jelentőségét is, és nem is vitatnám, de az csak a gyors megjelenést teszi lehetővé. A katasztrófát viszont elsősorban félrekezelés, rendszerszintű műhibák okozták. Többek közt a pánikkeltés.

A koronavírus minden erőlködésed ellenére a legtöbb országban lockdown-nal vagy anélkül is influenza súlyosságú volt. Vagy annyi sem. Belarusz is lezárások nélkül vészelte át. Ahogy valójában nálunk sem volt lezárás, csak látszatkarantén, ami biztos többet ártott, mint használt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 10:59:35

@cicmen: világszerte üresen kongtak a kórházak általában. Egyedül Bergamo egyetlen kórháza vagy az Elmhurst volt túlterhelve, amit átirányítással lehetett orvosolni. Nem tudom, kinek szánod a kommentet és miért kell idiótázni. A cikk éppen arról az Elmhurst-ről szól, hogy mégis miért keletkezett ott jóval több halott, mint máshol. Ott és csak ott kellett hűtőkamionokat bevetni. Máshol ilyen nem volt. a kórházi ágyak kihasználtsága Svédországban és Olaszországban is alacsony volt. Olaszországban sosem feküdt 4000 betegnél több a kórházakban. Ez egy döntően enyhe lefolyású betegség, ami nem igényel hoszpitalizációt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 11:08:25

@Szabo T: "COVID-os beteget nem szabad noninvazívan lélegeztetni, mert rengeteg vírus kerülne így a levegöbe. Marad tehát a nagyon szoros megfigyelés és a korán megkezdett gépi lélegeztetés." ez elég közveszélyes marhaság. Jobb lenne, ha önkritikát gyakorolnál. Micsoda marhaság már, hogy azért kell csövet ledugni valaki torkán és agyhalottá tenni, hogy a vírusok ne tudjanak kijönni? Neked elment a józan eszed. ki vagy Te dr. Mengele álruhában?

Közveszélyes tömeggyilkosság. Pont ez történt New York-ban. Annak a 100 éves svájci néninek az esete jut eszembe, akit gépre akartak tenni, de úgy döntött, hogy nem kéri, mert már eleget élt, azt mondta mentesenek meg mást. Természetesen mesterséges lélegeztetés nélkül felgyógyult. Valószínű ez az önzetlen gesztus mentette meg az életét.

Akkor még nem tudtuk? Utólag vagyunk okosak? Elég sok orvos elmondta, hogy a protokoll káros és árt a betegeknek már jóval korábban. A pánik és a lélegeztetőgép-fetisizmus és a szakmai gőg, ami egyesekből sugárzik vezetett katasztrófákhoz. A járvány maga jóval enyhébb volt, mint azt vártuk. Keveset tudtunk róla, ez igaz. De a lélgezetetőgépekről és más hasonló fertőzésekről sokat. A koronavírusokat egyébként jól ismerjük. A tapasztalatok megvannak, amire alapozni kellett volna. Ha korábban nem tettük hasonló esetben, amit idén tettünk, akkor most sem kellett volna. Mégis közveszélyes őrültek belekergették a pánikkeltéssel a katasztrófába a társadalmat.

Baromira el vagy tévedve, ember!

Sir Gombóc 2020.06.14. 11:50:51

@A kiló nem százat jelent.: és ebben is.
Te vagy eltévedve, de nagyon.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2020.06.14. 12:01:09

Magyarok, szeressétek egymást!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2020.06.14. 12:01:14

Magyarok, szeressétek egymást!

ulpius66 2020.06.14. 12:01:28

@Sir Gombóc:

Szőrgombóc!

A nem száz kilóssal szemben mi akkor "a sok nem baromság"?
(mán azon kívül, hogy mindennek az ellenkezője az igaz, mint amit a nem 100 kilós leírt...)

ulpius66 2020.06.14. 12:02:49

@Kara kán:

Nagyon karakán!

Pluszban még!

SZERETKEZZ, NE HÁBORÚZZ!

Etniez 2020.06.14. 12:14:50

@cicmen: A te kulturális fölényed pedig kimerül az ilyen hozzászólásokban. :)
Nem lennék meglepődve, ha ki lenne téve a szűröd innen is.

rockjano 2020.06.14. 12:29:30

Jó cikk és jó vita...szeretem, terjesztem...

(de jó hogy valahol még lehet kommentelni mégha vannak szélsőséges vélemények is)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.14. 12:31:37

"görbék pedig meg se rezzenntek általában a szigorúbb korlátozásoktól"

lel. a korlatozasok hatasa kesleltetett es fokozatos.

azt mar kerdeztem hogy a posztolo miben tudos? azert is fontos ezt tisztazni, mert nagy nyilvanossag elott azt hirdetni, hogy a lelegeztetes megoli a betegeket, hozzaertesto fuggoen lehet ostobasag vagy buncselekmeny.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.14. 12:34:15

es most mar az is erdekelne, mivel a posztolo ezt sujkolja mar miota, hogy megis kik voltak azok a gonoszok akik kiterveltek ezt az egeszet, mi celbol es leginkabb hogyan valositottak meg a nagy tervet, kinatol kezdve europan at amerikaig.

Etniez 2020.06.14. 12:34:32

@A kiló nem százat jelent.: nem az az egyetlen szempont, hogy egy város milliós vagy nem. Nézz körül, Kína tele van New York és London méretű városokkal, Düsseldorf sem rosszabb mint Stockholm. És akkor ott van Los Angelestől Chicago-ig minden.

A halottak számát leginkább az befolyásolta, hogy mennyire engedték szabadjára a vírust. London és New York későn zárt. Mire zártak, már annyira szétterjedt, hogy nagyon sokan belehaltak. Egy sima asztmás ember is belehalhat..

Svédeknél lassan 5000 halott lesz, nézd meg Budapest számait.
900.000 lakja Stokholmot, 2 millió Budapestet.

A lezárás életeket ment. Ha nincs lezárás, akkor nem lesz elég kórházi kapacitás, az pedig sok-sok halottat jelent. Kórházban sok covidos beteget meglehet menteni. Mi 24-et mentettünk meg, egy halt meg. Ez a vírus exponenciálisan terjedt, ki tudja milyen számok jöttek volna ki világszerte. A lakosság 10-20%-a sem kapta el és mégis ennyi halott. Mi lett volna, ha átengedjük. Ez nem influenza, _senki_ nincs védve a covid ellen. Én is elkaptam, 3 hétig nagyon szar volt. Pedig teljesen egészséges vagyok, kisportolt, még egy nyamvadt allergiám sincs.

Szerintem jó volt a lezárás, különösen a Kelet-európai, köztük a magyar. Ezt adon Orbánnak.

Viszont a lezárások nem tarthatnak örökké, nyitni kell, de ésszel.

Exploiter 2020.06.14. 12:40:34

Ilyet nem szabad írni

Mind meghalunk és kész

Ha nem most majd ősszel

Ha nem ősszel majd jövő tavasszal

Vagy jövő ősszel

Otthon kell maradni innentől mindnekinek örökké

Exploiter 2020.06.14. 12:42:51

@Etniez: azt majd remélem elmagyarázod valahogy, hogy azokban az országokban, ahol megpróbálták szépen elérni a 80%os átfertőződést, vagy egyszerűen leszarták az egészet, miért nem sikerült a tömeges fertőzés

Wildhunt 2020.06.14. 12:45:46

@Etniez: elolvastad/megnézted Friedman előadását a szociális egészségügyről? Szerintem nem, és csak röfögsz bele a vakvilágba. De utánanézhetsz az obamacare hatásának a kisvállalkozásokra, pld.

Macropus Rufus 2020.06.14. 12:47:36

"Amerika a legtúlsúlyosabb ország."
ez már milyen hülyeség? Az usákok a ranglistán a 16. helyen vannak. Legalább ha ilyen adatokat akarsz írni utána néznél. A top 5:
Tonga, Samoa, Kuwait, Saint Kitts and Nevis (<- életemben nem hallottam még erről az országról :o ) Saint Lucia.

forrás: en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_body_mass_index

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 13:04:12

@Macropus Rufus: Utánanéztem. Nem szó szerint az összes ország közül. Azt hiszem ez nem egy verseny. Egyébként nem csak a BMI-átlag alapján lehet nézni, lehet nézni a túlsúlyosak arányai alapján. Sok lista van. A cikkben szereplő országok meg úgy általában, amik országnak számítanak, azok között az USA még ezen a listák is az első. Bocs már, hogy nem egyik legtúlsúlyosabbnak írtam. Szerintem ennyi bőven belefér. Szőrszálhasogatás. Vesd össze a cikkben szereplő többi országgal az USA-t, mindenütt gond a túlsúlyosság. Ellenben az USA valóban kiemelkedik köztük is.

cicmen 2020.06.14. 13:06:01

@Etniez: A te kulturális fölényed pedig kimerül az ilyen hozzászólásokban. :)
Nem lennék meglepődve, ha ki lenne téve a szűröd innen is...............................

Papukám, nem a kulturális fölényemet szeretném fitogtatni, hanem éppen nálam okosabbakkal szeretnék értekezni, mert az sokkal szórakoztatóbb, mint a magadfajta tőmondatos kretén!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 13:12:25

@Exploiter: Sehol sem volt "cél" a tömeges fertőzés. A társadalom nagy része egyébként láthatóan immunis, nem mutatható ki bennük a fertőzés, de nem is kapják el. Ahogy az az influenzánál is lenni szokott. Nem kell átferztőződni 80% vagy 60%-ban sem. A nyájimmunitás láthatóan máshogy is működik. A fertőzés meg bárhogy ügyeskedünk sosem kordában tartható. Sehol sem sikerült. Nálunk is a lezárt kórházakban és idős otthonokban terjedt leggyorsabban. Teljesen mindegy volt, hogy eközben 9-12 mész a boltba vagy sem, hogy van-e rajta maszk májusban vagy sem hogy bezártak az éttermek vagy sem. Semmi pozitív hatása nem volt. Ott gátolta meg a terjedést, ahol nem kellett volna és ott nem, ahol kellett volna. Semmit sem tettünk az idős betegek védelme érdekében.

Szabo T 2020.06.14. 13:25:25

@A kiló nem százat jelent.: "Jobb lenne, ha önkritikát gyakorolnál. Micsoda marhaság már, hogy azért kell csövet ledugni valaki torkán és agyhalottá tenni, hogy a vírusok ne tudjanak kijönni? Neked elment a józan eszed. ki vagy Te dr. Mengele álruhában?

Közveszélyes tömeggyilkosság. Pont ez történt New York-ban.

A pánik és a lélegeztetőgép-fetisizmus és a szakmai gőg, ami egyesekből sugárzik vezetett katasztrófákhoz. A járvány maga jóval enyhébb volt, mint azt vártuk.

Baromira el vagy tévedve, ember!"

Aneszteziológus vagyok, két szakvizsgával. Egész életemet az emberek gyógyítására tettem fel. Ez a dr. Mengele kicsit erös volt. Tegnap elhatároztam, hogy megnézem a poszt elején lévö videót, de ezek után nem fogom. A járványnak sajnos nincs vége, nálunk (Dél-Karolina) napi 500-600 új fertözött van a nyitás után. Eddig 150-200 körül voltak a számok.

cicmen 2020.06.14. 13:46:46

@A kiló nem százat jelent.: Ez egy döntően enyhe lefolyású betegség, ami nem igényel hoszpitalizációt.....................................

Látod pont erről írtam, ettől tud szétbaszni az ideg, itt világlik ki teljes valójában az idióta média aljas mivolta! A járvány alatt a szélsőségeket nyomták teljes gőzzel, az ezres napi adatok jöttek Spanyolországból és az olaszoktól! Nálunk jutalmat tűzött ki az index a kórházból hazaküldött és elhunyt betegekkel kapcsolatos hírekre! Most meg nyugodjon le mindenki a picsába?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.14. 13:57:24

kulon erdekes, hogy a posztolo gondolkodasaban remekul megfer egymas mellett hogy
- nem lehet tudni egyertelmuen, miert volt egyes helyeken enyhe, mashol nagyon sulyos a jarvany hatasa, annyifele egymasra hato ok merulhet fel, helyenkent eltero kombinacioban
- egyertelmuen lehet tudni, hogy a korlatozasoknak semmifele megelozo hatasa nem volt

Etniez 2020.06.14. 13:58:01

@Wildhunt: dehogy fogom megnézni az általad "előírt" hülyeséget. Azt mondtad, hogy milyen rossz az Obamacare, harmadjára kérdezem: mi a te bajod az Obamacare-el. Nem nekem, nem a különböző írásoknak, hanem neked. Vannak saját gondolataid a témában?

Etniez 2020.06.14. 14:00:16

@cicmen: akkor mostantól Ignoráljuk egymást, nagyon proli a stílusod.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.14. 14:10:29

@Etniez: tudom javasolni a szurot ^^^

a hatastalansaghoz meg azt is hozzafuznem, persze a teljesseg igenye nelkul, hogy ha a posztolo latott mar nyugdijasokat, akkor tudja hogy nem csak a korhazakban es oregotthonokban fordulnak elo. korhazi agy van kb 60ezer, nyugdijas meg ugy 3millio, ezeket lehet tudni mindenfele utananezes nelkul is. ha azt mondnom, hogy 10 nyugdijas korubol van 1 aki korhazban vagy otthonban van, akkor borzaszto durvan felulbecsultem. a maradek 9 az, akit a posztolo figyelmen kivul hagy amikor arra hivatkozik, hogy a korhaz vagy az oregotthon mindenkeppen gocpont.

cicmen 2020.06.14. 14:30:15

@Etniez: akkor mostantól Ignoráljuk egymást, nagyon proli a stílusod.....................

Ha nekem is proli lenne a stílusom, akkor félszavakból is megértenénk egymást, úgyhogy más lesz itt a hiba! Ez már így olcsó visszavágás, de eleve nem én kezdeményeztem az interakciót és nem is rajtam múlt, hogy így alakult! Na mindegy, majd csak túlélem valahogy az űrt, amit magad után hagysz, hiszen nem lesz sokkal nagyobb, mint amikor jelen vagy!

midnight coder 2020.06.14. 15:09:41

@A kiló nem százat jelent.: Szerintem az alapvető különbség a népek természetében lehet. A japán ugyan sokan él egy helyen, de már-már beteges mértékben fél a kórokozóktól. A svéd pedig amikor megtudta hogy másfél méterre lehet csak lenni egymástól, felháborodott hogy miért kell ennyire egymás nyakába lihegni ? Nálunk is szar az egészségügy, viszont a magyar amúgy is kerüli a másikat ha lehet.

TSandor Toth 2020.06.14. 15:33:02

"Szerzőkémnek" most is sikerült(majdnem) feltalálnia a kereket. Van az Indexen racionális nem hazudozó blogger vagy csak ilyen idióták vannak mint aki ezt a szart írta?

Laciiiii55 2020.06.14. 16:05:21

@TSandor Toth: csak ilyen van, ha valamelyik gerincet növesztene az többé nem kerül indexre.

TSandor Toth 2020.06.14. 16:12:15

@Laciiiii55: hát arra évmilliókat kéne várni! Vagy soha nem történne meg hiszen a csigák is gerinc nélkül élnek évmilliók óta és mégsem haltak ki. Mondjuk ezek kihalhatnának.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 16:27:49

@droid_: szerintem mindkettő probléma te fejedben létezik egyedül, nem a cikk írójáéban vagy az ápoló beszámolójában, egyetlen okra nem lehet semmit sem visszavezetni, rengeteg a bizonytalanság, de számos nagyon logikus és racionális magyarázat van, ami magas halálozási rátához vezet. És igen ezek között nincs ott a lockdown. A lockdown nem óvta meg a NY-i embereket, máshol pedig nem tette ki őket nagyobb veszélynek. Ha te mást vélsz felfedezni az adatokból, akkor írd meg egy cikkben, alátámasztva és "lehozom".

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 16:37:57

@TSandor Toth: a stílusod magadért beszél. Eleve ugye egy helyszíni beszámoló adja a poszt 80%-át, de te tudod, hogy a New York-i ápolók hazudnak, okosabb vagy nálunk és abban sem kételkedem, hogy szebb is nyilván. Köszönjük, Sanyi és Laci! @Laciiiii55: bár szerintem semmilyen módon nem szolgált rá ez a poszt vagy a szerzője pontosabban az eredeti riport forrása, hogy ilyen kritikát kapjon. Lelketek rajta.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 16:42:27

@cicmen: rengeteget írtam a média káros pánikkeltő propagandájáról itt és a Facebook-on is. Ne azonosíts a médiával, mert ez egy független, nonprofit blog. Aggódni mindig van ok, de pánikra most semmi ok nem volt kezdettől fogva. Kezdettől fogva idős betegeket érintett a betegség, 90% számára sokszor tünetmentes vagy rendkívül enyhe megbetegedést okozott. Ami nem ad okot se a lockdown-ra, se a maszkviselési előírásokra. Ilyen őrültséget még nem csinált a világ. De erről több cikket is írtam: kilonem100.blog.hu/tags/j%C3%A1rv%C3%A1ny "Zsigerből azt mondtam, hogy totális baromság, amit csinálunk" — írja a szakértő a járvány miatti kényszerintézkedésekről
2020. március 31

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 16:43:04

@cicmen: rengeteget írtam a média káros pánikkeltő propagandájáról itt és a Facebook-on is. Ne azonosíts a médiával, mert ez egy független, nonprofit blog. Aggódni mindig van ok, de pánikra most semmi ok nem volt kezdettől fogva. Kezdettől fogva idős betegeket érintett a betegség, 90% számára sokszor tünetmentes vagy rendkívül enyhe megbetegedést okozott. Ami nem ad okot se a lockdown-ra, se a maszkviselési előírásokra. Ilyen őrültséget még nem csinált a világ. De erről több cikket is írtam: kilonem100.blog.hu/tags/j%C3%A1rv%C3%A1ny "Zsigerből azt mondtam, hogy totális baromság, amit csinálunk" — írja a szakértő a járvány miatti kényszerintézkedésekről
2020. március 31
Közveszélyes vitaminellenes dezinformáció egy szegedi tudóssal
2020. március 28.
A kijárási tilalom szükségtelen tömeghisztéria (lenne)
2020. március 27

HaCS 2020.06.14. 16:54:09

"New York-ban a mesterségesen lélegeztetett betegek 88%-a halt meg,..."

Az általad hivatkozott linkben ( www.physiciansweekly.com/mortality-rate-of-covid-19-patients-on-ventilators/ ) egy kukk sincs erről csak szólok. Azért is néztem, mert erre felkaptam a fejem.

cicmen 2020.06.14. 16:58:26

@A kiló nem százat jelent.: rengeteget írtam a média káros pánikkeltő propagandájáról itt és a Facebook-on is. Ne azonosíts a médiával, mert ez egy független, nonprofit blog..................

Nem rád céloztam, akikre gondoltam azok egyáltalán nem a független és pláne nem a nonprofit kategória díszpintyei!

TSandor Toth 2020.06.14. 17:06:58

@A kiló nem százat jelent.: gondolom a New York-i kórházi állapotokról egy a magyar Németh Athinához hasonló dolgozó nyilatkozta a fentiek 80%-át. Kitől vagy független? A marslakóktól? Esetleg az eszkimóktól? Ezzel a címmel :"..... a magyarnál is borzalmasabb állapotok" arról akarsz meggyőzni, hogy te független vagy? Adok tippeket milyen címeket adhatnál a szarjaidnak: Nigériában többen halnak meg erőszakos büncselekmény által mint Magyarországon. Al Capone még a magyar maffiózóknál is több embert ölt meg. Észak szudánban még a magyarénál is rosszabb az ivóvíz hálózat. Stb,stb. Az baj veled és a hozzád hasonlatos prolikkal, hogy a gyűlölet éltet benneteket és annélkül létezni sem tudtok. Sajnállak mert szar lehet így élni még akkor is ha ezt megfizetik.

luis5 2020.06.14. 17:47:48

A cím egy magyarellenes hazugság viszont illik az Index hez. 30 éve vagyok eü dolgozó lenne jogom kritizálni sok mindent.
A kisebb hazugság célszerűbb lett vilna

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.14. 18:15:09

@A kiló nem százat jelent.: rengeteg a bizonytalansag, ezert semmi sem merheto, marad a racionalis logikus gondolkodas. ugye. pontosan ugyanez igaz a korlatozasokra. de ez neked nem tunik fel, magabiztosan fittyet hanysz a sajat indokodra, ha egy masik allitasnal kenyelmetlen. kerdeztem mar, hogy miben vagy tudos?

Wildhunt 2020.06.14. 18:27:43

@Etniez: vannak. Tapasztalatok alapján drága és eredménytelen. Ártott a kis cégeknek, megemelkedett miatta az addigi biztosítások ára, ehhez képest alig nyújtott többet mint a Medicare és a Medicaid. Szerinted?

Laciiiii55 2020.06.14. 18:32:15

@A kiló nem százat jelent.: és a NYi áploló jobban tudja mi a helyzet itthon ugye, és ő fikázza a magyar eegézségügyet nem te. Független vagy te mint a németh athina.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.14. 18:51:52

@droid_: miért nyúzzuk egymást? Az állításaim messze alátámasztottabbak, mint a tiéd most. Eleve butaság velem foglalkoznod. Nekem nincs jelentőségem ebben a történetben.

Huszárkisasszony 2020.06.14. 18:54:48

Ezt a tömény zagyvaságot! Mintha valami szomszédasszony hírhálózatból tájékozódó, m1 - et néző, frissen nyugdíjba vonult intenzíves takarítónéni írta volna ezt a blogbejegyzést.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.14. 19:54:56

@A kiló nem százat jelent.: mi lenne az en allitasom? kritikat fogalmazok meg. ramutatok, miert hibas es onigazolo amit ez a blog hirdet. rakerdezek a minden alap nelkuli sugalmazasokra. rakerdezek, milyen alapon nyilatkoztat ki a posztolo. a szakmai suletlensegekre ramutatnak masok, de ami azt illeti, szivesen kivalasztanek nehany szakkifejezest es megkernem a posztolot, hogy irjon ott es akkor elottem nehany bekezdest mindegyikrol. nagyon szorakoztato felora lenne nezni a rancosodo homlokot es a tetova tollat a papir folott.

a nagy hohohorgász 2020.06.14. 20:14:45

Meg a zsindex is megirta mennyit kell fizetni egy korona virus apolasert... ha ezt a biztosito kifizeti akkor nem az euvel van baj hanem a biztositokkal.... hazug geci az egesz vilag. Kedves kilo, rajtad meg mindig nem tudok kiigazodni. Latom jot akarsz de ahhoz meg nyuszi vagy hogy ki is mond... tudod hogy hol van az arany kozep ut (emberi ut) de vmi meg is fontosabb ennel neked... nem ertelek

a nagy hohohorgász 2020.06.14. 20:17:45

@a nagy hohohorgász: ja es ha egy beteg ellatasa 360 misibe kerul 2 honapra az usaban akkor meszaros lorinc kurvara nem arazta tul a tendereit......

a nagy hohohorgász 2020.06.14. 20:21:01

@a nagy hohohorgász: amugy nem hallottam bocsanatot kerni a retek klubbot h lehoztak a kamu mszp videot...

CSOKKI MÁLNA 2020.06.14. 20:40:12

@Wildhunt: Ja, értem, a Trump nem adott pénzt". Az napi ezer olasz halottért is Trump a felelős esetleg? A minneapolis-i rendőrség pedig demokrata irányítás alatt van, hasonlóan a los angelesihez a Rodney King ügy idején..Vagyis mindkét eset demokrata párti városvezetés irányítása alatt lévő helyi rendőrséghez köthető..

Serény Vélemény 2020.06.14. 21:08:23

hát, ezzel a post-tal is ugyanaz a helyzet, mint a poszt-toló nickjével: a kiló tényleg nem százat jelent, de "egy kiló" az pont egy százast. Ezen lehet hőbörögni, de _ez_ az árnyalatnyi eltérés az, ami az egészet pontosan leírja... mármint nagyjából a tényeket a poszt állításaival szemben.
pl: "dobjál már meg egy kilóval" = "adj kölcsön egy százast".
Ez még a múlt század 70-es éveiből származó szleng, amikor az a pénz ért is valamit.

CoolKoon 2020.06.14. 21:42:12

@Wildhunt: "a kórházakat amúgy az Obamacare viselte meg leginkább ottan. Legalább lett egy kis ízelítőjük milyen, ha szocialista egészségügyük van." - Eltekitve attól, hogy ez amúgy a republikánus (főleg Trumpista) ostobaságok visszaböfögése, a "szocialista egészségügy" nélkül (ami amúgy Nyugat-Európában is általános!) gyakorlatilag szociáldarwinista módon állnának hozzá a középosztálytól lefelé mindenkihez, és ismét veszettül terjedni kezdene a kuruzslás. De a kőgazdag amerikai rohadékokat ez persze nem érdekli, mert ők ott arrafelé amúgy is tiszta szívükből gyűlölik a szegényeket, és legszívesebben húsdarálóba dobáltatnák mindet.

CoolKoon 2020.06.14. 21:45:20

@MAXVAL bircaman közíró: Csalódott vagyok, mert ezzel a baromsággal még önmagadat is alumúltad.

Etniez 2020.06.14. 21:46:07

@CaptainG: mivel szociális szférában dolgozom, nem olyan meglepő, hogy a gondoskodást fontos dolognak tartom. Ez tesz minket emberré, az emberség.

Ozsetan 2020.06.14. 21:56:45

Itt is megy a hitvita ezerrel. Van valami hasonlóság a Y2K-hoz. A tények akkor sem nagyon érdekeltek senkit, azután mindenki hallgatott, igyekezett álláspontjáról megfeledkezni. A Covid19 esetében is ez történik majd. Erről a kórról eddig egyet tudunk biztosan, azt, hogy jóformán semmit sem tudunk róla. A legegyszerűbb a megbetegedésekért, a vírussal fertőződtek haláláért a vírust okolni. Lassan már senki sem keresi azt az okot, amely a vírus különböző hatásait eredményezi. Ennek hiányában pedig az egyes védelmi intézkedések helyessége nem igen ítélhető meg. Az meg egyértelműen elítélendő, hogy ilyen ismerethiány ellenére a védekezést politikusok meg fegyveresek veszik kézbe. Olyan szakembereknek kellene döntés helyzetbe kerülniük, akiket úgy összefoglalóan orvosoknak hívunk. Igaz olykor évtizedek múlva azt is megtudjuk, hogy egy-egy orvosi protokoll ezrek haláláért volt felelős. De még mindig kisebb a kockázat, mint a politikusok esetében. Ráadásul világjelenséggé vált, hogy tömegek a döntéseket hozók intézkedéseit egy-egy kiemelt személynek tulajdonítják. Aki azután learathatja a babérokat a sikerért, és az is előfordulhat, hogy ő lesz a felelős a sikertelenségért. Holott egyikre sem volt semmi hatással. Végül is így a legegyszerűbb. A megalapozott intézkedésekhez azonban idő és megfelelő tudás kell. Nagyon jó a vitaindító poszt. A valóságot írja le. Kell az ilyen gondolatébresztés ahhoz, hogy ha majd valamilyen megbetegedés nem ezer emberből egyet érint, hanem esetleg tízből egyet, akkor már valóban megalapozottabban védekezhessünk.

CoolKoon 2020.06.14. 22:01:46

@Macropus Rufus: "Az usákok a ranglistán a 16. helyen vannak." - Ez azért elég nagy csúsztatás, tekintve, hogy 3 országot kivéve (Egyiptom, az Emirátusok, meg Jordánia) a lista élén szereplő összes többi ország vagy aprócska szigetország, vagy városállam, vagy mikroállam. Még ha egyes listák szerint nem is a világelső, de a top 5-ben mindenhol benne van.

Hórukk 2020.06.14. 23:07:49

@Wildhunt: Nem tudom hogy honnan veszed ezt a hazazavarást, de nyilván mindenki látta, hogy az egészségügyi dolgozók iránti szükséglet nagyon meg fog nőni. Tehát senki nem lett hazazavarva, ellenkezőleg, veszélybe került még az éves szabadság kiadása is. Természetesen sokan voltak akik hazautaztak, részben nem akarták magukat egy esetleges fertőzésnek kitenni magukat, másrészt ilyen súlyos helyzetben a családjuk mellett szerettek volna lenni, ami egy természetes reakció. Az illegális ápolók aránya pedig elenyésző a rendszerben.

Hórukk 2020.06.14. 23:12:35

@Wildhunt: " a helyiek nem igazán mennek ilyen munkára " Ez egy közhely, mennek dolgozni az egészségügybe a helyiek is, de óriási a szükséglet és ezáltal a munkaerőhiány. Vannak országok, ahol az összes dolgozó 20-25%-a is az eü+szociális szférában dolgozik.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 07:28:31

@a nagy hohohorgász: Tényleg nem tudom, mit szeretnél, hogy kimondjak. Megalapozott következtetéseket tudok csak közreadni, másnak nincs értelme. Ami itt megjelenik vagy mindig ellenőrzött tényekre alapozott vélemény. De már valakinek fentebb írtam, ha hiányérzetetek van és alá tudjátok támasztani, írjátok meg, akár le is hozom. De olyat ne várj tőlem, amit nem tudok nyújtani. Pl. konteókat nem adhatok közre, csak azért, mert arra van igény. Több komentelő van, akinek már ez is sok és hőbörög itt nekem, mintha én lennék a New York-i ápoló, aki a beszámolót közreadta. Én a történetben csak postás vagyok, a történetét igyekeztem alátámasztani statisztikákkal, keretbe helyezni és közreadtam azokat az általános véleményeket, amik a fertőzés, járvány, stb. terjedését, súlyosságát befolyásolták. Még ezeken kívül is lehetnek komoly faktorok, de azokat részletesen megírta a sajtó. Általában azokat a témákat dolgozom fel, amit máshol elfelejtettek.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 07:32:45

@droid_: úgy látom az alapfogalmak neked nincsenek meg. A cikk szakmailag megalapozott. Senki sem mutatott rá semmire, csak gyomorforgató módon személyeskedett, ahogy most te is próbálsz. A téma legalább 10-20 állítást tartalmaz, amik nem is tőlem származnak, hanem másoktól jórészt. Ezek szerint vagy nem is olvastad, vagy nem értetted meg a szöveg legegyszerűbb tételeit sem. Ez elég baj. De jössz itt nekem "kritikával" (ez nem az), meg megleckéztetni akarsz... Szerényedjél már. Nem vagy te felém rendelt tanár bácsi.

Az újságírók nem felelni szoktak, hanem kérdezni. Nagyon is jogos kérdés, hogy miért New York. Ha neked erről van véleményed, nyugodtan ad közre. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy mivel van bajod. Kb. Matyika light lettél. Ő sem tudja, csak vagdalkozik mindenkivel, a téma rég nem érdekli. Ezt látom rajtad is most. Lehet ugyanaz a szakember tudna segíteni is. Én biztos nem.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 07:37:42

@Laciiiii55: Ez annyira fárasztó. akadj már le erről a magyarkodásról. A magyar emberek a magyar kórházi állapotokat ismerik és elég borzalmas cikk jelent meg erről a témában, hogy hivatkozási alap legyen. Én sem tapasztaltam egyébként életem során problémát, orvoshoz kellett mennem, meggyógyultam. Katasztrófa nem volt. De a statisztikák és a kórházak állapota közhely. A NY-i ápoló értelmszerűen az iraki kórházakhoz hasonlítja a helyet a riportban, de mivel az sem neked, sem nekem nem élmény, értelmszerűen adódik, hogy ilyesmivel vessük össze. Olyan végtelenül buta a reakciód, tényleg.

444.hu/2020/05/11/a-szemetkukaban-hideg-vizben-volt-kenytelen-furdeni-egy-koronagyanus-beteg-a-koranyiban-ahol-mocskos-wc-es-furdo-nelkuli-szobaba-zartak-napokra stb.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 07:44:12

@CSOKKI MÁLNA: az olasz halálozások száma messze elmarad a NY-itól. Lombardia sem volt piskóta, de pl. Queens az, amire nincs magyarázat. Erre ad mégis magyarázatot az ápoló beszámolója.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 07:45:59

@Bandibacsi34: én láttam a válasz videót, de az érdemes megnéznitől távol van. Ez nettó vagdalkozás. Semmit sem cáfol. És semmit sem tud a helyszínről, hisz sosem járt ott. Ez a faszi egy kamugép.

Laciiiii55 2020.06.15. 07:48:09

@A kiló nem százat jelent.: német athina félék nem hivatkozási alap

Laciiiii55 2020.06.15. 07:56:52

@A kiló nem százat jelent.: látom 444en a zaklatási ügye óta eltakarított Havast is sikerült előhozni megmondóemberként.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 08:19:25

@Etniez: megegyezhetnénk abban, hogy hülyeséget nem beszélünk, ha nemlezárással és lezárással is ugyanannyi a halott, de lezárás mellett sikerült a rekordot elérni MESSZE, akkor legalább kicsit inogjon már meg a hited abban, hogy a pánik és a lockdown hasznos volt. Ezer más védekezési mód lett volna, ami hasznos. Ezer. Egyiket sem alkalmaztuk. És azt hittük, hogy a boltok és éttermek bezárása bármit jelent, miközben ugyanúgy érintkeztünk egymással valójában, mert nincs más módja az emberi életnek. Ha sikerült volna tényleg mondjuk 2-3 hétre mindenkinek bezárkózni, akkor talán lett volna kimutatható haszna. De hát láttuk a számokat, a tessék-lássék lezárásnak: nem volt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 08:20:39

@Laciiiii55: drága barátom, senki sem idéz Németh Athinát. Nem érdekel. Nem róla van szó. Egyébként, a probléma attól még valós, hogy egy szélhámos is besél róla. Annyira faék vagy.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 08:24:15

@Hórukk: mondjuk ez érdekelne, melyik az az ország?
www.who.int/whr/2006/06_chap1_en.pdf az egészségügyben dolgozók aránya egy nagyságrenddel kisebb.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 08:28:50

@luis5: mi a hazugság? Ne bohóckodj már. Közhelyről van szó. Egyébként meg nem a magyar egészségügyről szól a poszt, hanem EGY NY-i kórházról, és a NY-i minden szintet túllépő halálozási ráta okairól.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 08:30:34

@midnight coder: mind a kettő hülyeség. Te is nagyon jól tudod. A másfél méter meg a legnagyobb kamu. Úgy beszélsz, mintha a vírusok látható dolgok lennének és el tudnánk tőlük távolodni. MARHASÁG.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.06.15. 09:23:27

@A kiló nem százat jelent.: latod ezekrol beszelek. ezt kritizalom.

"Úgy beszélsz, mintha a vírusok látható dolgok lennének és el tudnánk tőlük távolodni. MARHASÁG."

"Ha sikerült volna tényleg mondjuk 2-3 hétre mindenkinek bezárkózni, akkor talán lett volna kimutatható haszna."

(12 perc kulonbseg)

a szemelyeskedesed nem erdekel, de tudomasul vettem, hogy szeretnel belerangatni es meg is elolegezted magadnak a sikert.

Serény Vélemény 2020.06.15. 10:06:47

@A kiló nem százat jelent.: Szívesen! Tudod vannak hülye emberek, akik képesek még hülyébb megmondóemberek féligazságait meghallgatva agyatlanul átvenni a "véleményeket", meg vannak akik utánanéznek bizonyos dolgoknak.
Én végighallgattam, olvastam néhány olyan ember beszámolóját, aki átesett a vírus okozta megbetegedésen. Köztük olyan is volt, aki lélegeztetőgépen volt egy darabig, pedig egészséges, erős, fiatal emberről van szó, nem alkesz, nem dohányzó, nem túlsúlyos, és normális életmódot folytatott. A lélegeztetés egyébként nem a terápia része, mert terápia az speciel nincs. Csak azért van, hogy az ember ne haljon meg: egy darabig lélegeztetik, aztán pedig a szervezete vagy legyőzi a vírust, vagy nem, (sajnos.). Egy másik túlélő meg kifejezetten sportember volt, és ő is _nagyon_ rosszul volt három hétig. (Valami olyasmit mondott, hogy fel kellet állnia, ha levegőt akart venni, mert annyira rosszul volt, hogy fekve egyszerűen még levegőt sem kapott.)
Ebből én speciel levontam azt a következtetést, hogy aki ennek a vírusfertőzésnek a hatását bagatellizálni igyekszik, az szimplán hazudik.

Serény Vélemény 2020.06.15. 10:11:06

@A kiló nem százat jelent.: "és elég borzalmas cikk jelent meg erről a témában"

Ismerik, vagy pedig olvassák a cikkeket?

Mert nem mindegy! A valóság az, hogy ha tudsz eleget "parázni", akkor minden bizonnyal megkapod közép-európa legjobb orvosi ellátását... Vagy te komolyan azt hiszed, hogy ugyanazok az orvosok, akik itthon "borzalmas" egészségügy részesei, amikor hirtelen átkerülnek angliába, vagy hollandiába, pusztán ennyitől kerülnek bele a világ élvonalába?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 10:23:07

@Serény Vélemény: ez az én érvelésem is általában. Tehát egyetértünk. Valahol az előbb leírtam, hogy nekem nem volt rossz tapasztalatom. Egyébként az infrastuktúra magáért beszél. A statisztikák is.

Laciiiii55 2020.06.15. 11:27:31

@A kiló nem százat jelent.: milyen lenne ha szeretnél személyeskedni

Laciiiii55 2020.06.15. 11:35:59

@Serény Vélemény: www.getfootballnewsfrance.com/2020/montpellier-midfielder-junior-sambia-is-discharged-from-intensive-care-after-fight-against-covid-19/ néha hallani olyat, hogy afrikai focista nem a valódi korát vallja be, de ő francia születésű, tényleg 23, szerintem eléggé sportember. Szerintem sem olyan, mint egy nátha.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.15. 12:24:19

@Serény Vélemény: én pl. utánanéztem a dolgoknak. A COVID-19 pedig általánosan enyhe fertőzésnek bizonyul minden szakember szerint. 1-3% szorul hospitalizációra és de vannak sikeresnek mondható gyógymódok vagy terápiák vagy profillaxisok vagy megelőző terápiák vagy sikeres kezelésmódok. A NY-i protokoll ordítóan rossz. És erre magyarázat kell. A cikk bőséges adatokkal szolgál, alátámasztott összefüggésekre mutat rá és közérthetően foglalja össze, amit tudni lehet és kell.

Serény Vélemény 2020.06.15. 14:11:21

@A kiló nem százat jelent.: "és de vannak sikeresnek mondható gyógymódok vagy terápiák vagy profillaxisok vagy megelőző terápiák vagy sikeres kezelésmódok. "

Akkor ennek ugorj neki légy szíves még egyszer (legalább)!
A covid-19 által okozott betegség ellen nincsen:
- védőoltás (bár dolgoznak rajta)
- gyógyszer (bár kísérleteznek többféle gyógyszer használatával is.)

A lélegeztetés szerepe egyszerűen az, hogy ha nem kap levegőt a páciens, ami ezen vírusfertőzés következtében könnyen lehetséges, akkor ne fulladjon meg. Az egyik ember, akit végighallgattam, saját maga kérte, hogy ha lehet tegyék invazív módon lélegeztetőgépre, mert hiába próbálkoztak a non-invaziv verzióval, nem kapott levegőt. (Ráadásul ő eü végzettséggel is rendelkezik, és szinte biztos, hogy ha nem muszáj, nem járult volna hozzá a mélyaltatásához.)

"amit tudni lehet és kell.". Na persze...

Hórukk 2020.06.16. 01:00:59

@A kiló nem százat jelent.: Nézz szét pl. Skandináviában. Én eü és szociális szférát írtam együttesen. Az egy nagyságrenddel kisebb becslésed hihetetlen, ennél még nálunk is többen dolgoznak az eü és szociális ellátások területén.

Szabo T 2020.06.16. 01:42:08

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: Egy szïvsebész barátom is ezt mondta: "Senki sem azért jön be a kórházba, hogy aludjon egy jót". :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.16. 08:30:19

@Hórukk: én nem becsültem, hanem az adatokat idéztem be. 4-5 millió aktív-alkalmazott van az országban. A 20% az 800 ezer 1 millió főt jelent. Csak kicsit gondold végig. Közalkalmazott sincs ennyi. Ennél mélyebbre nem fogok ásni meg vitatkozni sem. Annyira utálom, amikor valaki a tényeket vitatja. 250 ezer fő körül van a két szektor összesen, sok de ebben mindenféle munkaerő benne van. De azért nem egymillió felett. www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.16. 08:44:37

@droid_: Már bocs, de te személyeskedtél a két állítás pedig nincs ellemondásban. Ha nem tudsz gondolkodni, akkor sajnálom. Teljes elszigetelésre nem volt mód, nincs mód, és minden elemzés arról szól, hogy nem volt különösebben értelme a bevezetett lezárásoknak. Nem volt hatásosabb a szigorú intézkedés, mint az egészen enyhe. Vitatkozhatsz erről napestig. Megvizsgáták, az Index is közölte: covidtracker.bsg.ox.ac.uk/

Szabo T 2020.06.17. 01:36:38

@A kiló nem százat jelent.: Végignéztem a videót. Az Elmhurst-ben valóban borzalmas állapotok uralkodhattak a túlterheltség miatt. Biztos mindenki követett el hibákat és hozott megalapozatlan vagy rossz döntéseket. Erdekes lesz megnezni, hogy a kórház mit fog valaszolni a videora.

A növérnek néhány dologban igaza van (43:45 néhány beteg pont az otthoni karantén miatt már túl késön került kórházba, 46:45 visszavont Lancet cikk).

Számos kórházban -etikai konzílium után- egyoldalú DNR-t lehet elrendelni, amihez a család beleegyezése nem szükséges. Ezt persze nagyon szigorúan dokumentálni kell. Seattle-ben, a járvány elsö amerikai gócpontjában, ezt meg is tették.

Amerikában protokollok szerint gyógyitanak. Nem lehet csak ugy, hasra utve, elrendelni alternativ gyogyszereket (pl.: nagydozisu C-vitamint), mert a korhazi gyogyszertar ki sem adna azokat az osztalyra. Tobb, mint tiz evig voltam a helyi Pharmacy and Therapeutics Committee tagja es rengeteg portokoll-revizioban vettem reszt.

Nyilvánvaló, hogy ez a növér nem szereti a rezidenseket, fellow-kat (7:51 Residents are essentially students, they don’t know what they are doing, 35:00 Residents are order-followers. They want to please). Ez egyébként általános az amerikai növérek körében. En is megkaptam ezeket rezidenskent.

Az oxigenterapiáról, gépi lelegeztetesrol, szedalasrol es a vazoaktiv szerek alkalmazasarol viszont fogalma sincs. Azert, mert az o floridai korhazaban bizonyos beteganyagon mukodott egy bizonyos terapia (non-rebreather mask), nem jelenti azt, hogy az minden beteget kisegithet a bajbol. Valoban jo lenne, ha nem kellene covid-os betegeket intubalnunk, ugyanis ilyenkor –vedofelszereles hasznalata mellett is- nagyon magas a fertozesveszely.

Ha egy beteg az altala felsorolt 8-9 kulonbozo gyogyszert kapja infuzios pumpaban az nem jelenti azt, hogy agyhalott lesz, mint ahogy ezt tevesen allitja. A gyogyszerek egy resze (Vasopressin, Neo, Epi/Norepi) pont erszukito, vernyomasemelo szer, amelyekkel a letfontossagu szervek verallatasat tartjuk fent. Egy komplikaltabb nyitott szivmutet soran is siman elofordulhat, hogy 5-6 infuzios pumpan hozzuk ki a beteget a mutobol.

Egy szemelyes tamadasodra valaszolva pedig: minden lelegeztetogep kilegzokoren van egy cserelheto HEPA-filter, ami azt akadalyozza meg, hogy (1) a kilelegzett korokozok bejussanak a lelegeztetogep belso, nehezen tisztihato reszeibe, illetve (2) a beteg nehogy visszalelegezze a virust. Ezt a filtert a respiracios terapeutak rendszeresen cserelik.

Wildhunt 2020.06.17. 08:54:27

@Hórukk: persze hogy közhely, attól még igaz. Pld: a spanyoloknál egyszerre van magas munkanélküliség meg hatalmas munkaerőhiány. Mivel a helyi annyi pénzért olyan munkát nem végez. Az itteni meg igen. Mit nem értesz?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.17. 09:06:27

@Szabo T: köszönöm ez egy korrekt komment vol. Értelemszerűen az ápoló (és a többi hasonló véleményeket közlő ápoló és orvos, akik nem fértek már a cikkbe bele) beszámolóját nem tudom sem ellenőrizni, sem cáfolni. Annyit fűztem ezért hozzá a magam részéről, hogy "Összeesküvéselméleteket gyártani vagy tömeges szándékos emberölést emlegetni felelőtlenség lenne." a 11. pontban. De úgy gondolom ez enélkül is alap. Más beszámolók explicite így értékelték a jelenséget, ezért nem szemléztem.

Kiegészítésül még: az ápoló akkor volt jelen a kórházban, amikor a túlterheltség már megszűnt. Valóban volt egy periódus, amikor az adott kórház nem tudott egymagában megbírkózni a betegáradattal. Szórványosan ilyen több országban volt, de összességében ez az ellátórendszer egészének a hibája. Nem az alkalmazottaké az adott helyen. Betegátirányítással kezelhető lett volna, mert eközben más kórházak lényegében üresek voltak. Állítólag még NY-ban is. Tény, hogy ez is lehetett egy kisebb ok a romló statisztikákra. De önmagában nem magyarázat mindenre. A hibás protokollok és a politika betüremkedése a gyógyításba sokkal inkább tűnnek általános rendszerszintű hibának számomra a hozzám eljutó információk alapján.

Wildhunt 2020.06.17. 09:10:46

@CSOKKI MÁLNA: hol mondtam ilyet? New York szerinted Olaszországban van?

Wildhunt 2020.06.17. 09:15:01

@CaptainG: ez ilyen divat itten, hogy mindenki szabadságvágyó liberális, de azért az állam tilcsabe ami nem tetszik, tegye kötelezővé ami igen, meg adjon munkát garantált németországi fizetéssel miközben akadályozza meg az áremelkedést és adjon mindent is ingyen. Ja, és minderre a pénzt vegye el a fideszes gazdagoktól.

Wildhunt 2020.06.17. 09:18:48

@CoolKoon: valami csoda folytán még mindig az USA egészségügye adja a legtöbb fejlesztést, ha valaki meg tudja fizetni ott akarja kezeltetni magát, stb. Vagyis szépek a szocialista lózungok, de még mindig ott jobb az esélyed egy kórházban mint itthon (vagy akár a finneknél).

Wildhunt 2020.06.17. 09:20:46

@Hórukk: olvasni kellett volna az indexet... Ausztria vs. román ápolók/gondozók.

CoolKoon 2020.06.17. 10:36:35

@Wildhunt: "még mindig az USA egészségügye adja a legtöbb fejlesztést" - Ó, igazán? És Nyugat-Európa, Japán, vagy Dél-Korea? Ott szinte semmi sem történik, igaz? Azért ha azokat a fejlesztéseket elosztanánk mondjuk a kórházak számával (vagy a lakosságszámmal), akkor nem biztos, hogy olyan marha jó eredmény jönne ki.

"ha valaki meg tudja fizetni ott akarja kezeltetni magát" - Ugyan magyarázz már meg egy dolgot nekem: miért van az, hogy Amerikából még a felső középosztálybeliek is inkább Indiába meg a Távol-Keletre járnak magukat kezeltetni (főleg, ha valami súlyosabb bajuk van), ha egyszer olyan fantasztikusan überfasza az amerikai egészségügy, és a pénzükért olyat kapnak, amit sehol máshol a világon?

"Vagyis szépek a szocialista lózungok, de még mindig ott jobb az esélyed egy kórházban mint itthon" - Igazán? És ezt ugyanolyan magabiztossággal ki mernéd jelenteni mondjuk az osztrák kórházakról is? Mert ott is ugyanezen '"szocialista lózungok" mentén működik az egészségügy, és felszereltségben teljesen máshol vannak, mint a kitartóan rohadó magyar kórházak (bennük a kirtartóan rohadó betegekkel).

Wildhunt 2020.06.17. 11:05:33

@CoolKoon: akkor egyesével: igen, akkor is. Ha elosztod a fejlesztéseket a kutatólaborok számával.
2. Ja, a krónikus betegek főleg, mert ott van gyógyszer támogatás, plusz nincs fda. És még ezzel együtt is elenyésző a számuk.
3. Könnyű import munkaerővel. Ajánlom neked is az ausztria VS román személyzet cikkeket az indexen.

CoolKoon 2020.06.17. 15:24:18

@Wildhunt: "Ja, a krónikus betegek főleg, mert ott van gyógyszer támogatás, plusz nincs fda" - Milyen gyógyszertámogatás?! Külföldieknek? Akik mindent saját zsebből fizetnek? Elenyésző a számuk? Akkor hogy lehet, hogy Indiában egész iparág épült erre? Jut eszembe: jár egyáltalán a krónikus betegeknek megfizethető biztosítás Amerikában?

"Könnyű import munkaerővel." - Ja. Csak épp nem románnal, mint ahogy te gondolod, hanem csehvel, szlovákkal meg magyarral. És bár ők tényleg olcsóbbak, de nem adhatnak nekik az osztrákok alamizsnát, mert erre törvény van (szakmák szerinti minimálbér). De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem rohad az egészségügy, és NAGYON jól van ott felszerelve még a legutolsó vidéki kórház is, pedig ott is az van, amit az amerikaiak "socialized healthcare"-nek hívnak.

Szabo T 2020.06.18. 01:26:06

@A kiló nem százat jelent.: A 11. pontig nem jutottam el, mert már a lélegeztetögépes marhaságokon nagyon felizgattam magam :)

NY (város), NJ (állam) és Seattle (WA) nagyon megszívta a járványt. Az összes ottani kórház nagyon hamar megtelt, ugyanakkor például Upstate NY-ban valóban nem volt sok fertözött. Az egyik itteni intenzíves orvos kollégája egy Long Island Jewish nevü kórházban dolgozik, ahol még a kórházi étkezdét is osztállyá kellett alakítani.

Még egy -szubjektív- dolog a lockdown-ról: Dél-Karolinában átlagosan 150-200 új megbetegedést regisztráltak lockdown alatt, most pedig 5-800-at.Mai napon 9 Covid-os fekszik nálunk, az elözö hónapok pedig 0. Dél-Karolina területe kb. ugyanakkora, mint Magyarországé, de a fele annyi ember lakja.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.18. 11:57:52

@Szabo T: A fertőzöttek száma gyakran csak a masszív tesztelések beindulása miatt növekszik. Ezért paradox módon nőhet a fertőzöttek száma, ha nő az intézményrendszer felkészültsége, olyanokkal nő a statisztika, akiknek kutya baja, csak mert most tesztelve vannak, míg korábban csak a tényleges betegek, súlyos betegek kerültek látótérbe.

Közben új gyógyszerek kerültek látótérbe. Nem tudom, pl. azokkal kapcsolatban nyitottabb-e az állam. És a friss FDA döntés ellenére is félretenném a sokak által kiemelt HCQ-vitát, amit nem akarok eldönteni. A bottom line továbbra is, hogy NY a protokollok kialakításában nem követte szerintem sem a best practice-eket. És a burkolt indoklás valóban az lehetett, hogy 90%-os halálozási ráta mellett úgyis minek. Kvázi önbeteljesítő jóslat. Szerintem itt kimutatható a felelősség magasabb szinten. A videóban megszólaló ápoló is inkább ott keresi a felelősöket és nem azt állítja, hogy itt népírtás zajlott.

Hórukk 2020.06.21. 01:19:06

@A kiló nem százat jelent.: 250ezer a 4-5millió munkavállalónak ugye minimum 5%-a, ez Magyaro. 5% és nem 1-2%.
www.ssb.no/en/hesospers/ ez meg a norvég adat, 431ezer eü munkavállaló egy feleakkora népességű országban mint Mo. Ugye ez meg 20% körül lehet, ahogyan mondtam.
süti beállítások módosítása