A kiló nem százat jelent.

Az Index felett krokodilkönnyeket hullajtva gyűjt támogatást és közvetít a lap végjátékáról a konkurencia

2020. július 31.

Jó gyomor kell ahhoz, hogy ezt ne érezzem hullarablásnak.

screenshot_2020-07-31_at_18_00_25.png

444 cikkek alján látható kicsiny emlékeztető:

"Az Index elvesztése után erőt kell gyűjtenünk. Különben a legerősebb független újság tönkretétele a becstelenség teljes diadala lesz, a beláthatatlan sötétségé. Veletek, általatok tudunk csak erősödni. Magyarország nem maradhat igazi sajtó nélkül. Segítsetek, hogy ne maradjon!

A szolidaritásból még az indexes narancssárga kis pontot is a logójába tevő konkurens, részben volt indexesek által alapított 444 konkrétan az Index "elvesztésére" hivatkozva kalapol támogatást a maga számára, eközben az indexes kollegák megélhetése, még ha saját döntésükből is, de ténylegesen megszűnt. Ténykérdés: Dull Szabolcs főszerkesztő leváltása miatt beindult újságírói karrierekbe kerülő politikai kampány fő következménye az Index tönkretétele. Ennyiben tökéletesen igaza van a 444-nek. Az is valószínűsíthető, hogy a konkurens lapok arra számítanak, hogy az Index olvasóközönségéből és hirdetési piaci bevételeiből jelentős szeleteket szakíthatnak ki: minél inkább sikerül a lap tönkretétele, az olvasói és a hirdetői bizalom lerombolásán keresztül. 

De azért nem bízzák a vétetlenre: megadják a számlaszámukat is.

Mint az közismert az Index tulajdonosi háttere legkésőbb 2003 óta jobboldalinak tekinthető, a konfliktus a szerkesztőség erősebben balra húzó tagjaival borítékolva volt tehát. Az Index most leköszönő gárdája persze 90%-ban a tulajdonosi háttér ismeretében szerződött a laphoz. A lap legsikeresebb időszakát jelentő 2000-es években a lap talán épp ezért tudott elfogulatlan és kritikus lenni bármelyik kormányzattal szemben. 

Az Index az online médiapiac piacvezetője, azon kevés hírportál, amely profitábilisan, bár nem feltétlenül hatékonyan, tudott működni. Dull Szabolcs főszerkesztővel szemben egy külsős tanácsadó, egy egykori SZDSZ-kampányt is vezető marketingguru, Erdélyi Zsolt Superman is fogalmazott meg szakmai kifogásokat és váltást javasolt. A főszerkesztő leváltásához azonban egy másik külsős tanácsadó, az Index-alapító Gerényi Gábor ötleteinek egy másik konkurens laphoz, a 24.hu-hoz történő kiszivárogtatása vezetett, ami végül a főszerkesztőhöz lojális szerkesztőség távozását váltotta ki. 

Az Index, annak ellenére, hogy üzletileg sikeres volt, pár éve maga is adománygyűjtést végzett. Hátrányba hozva tkp. ezáltal a kevésbé szerencsés, adományokra szoruló konkurens lapokat, mint a 444, Magyar Hang és mások. 150 milliós nagyságrendben gyűjtöttek adományokat, ugyanakkor efölött a pénz fölött a távozó újságírók már nem rendelkeznek, mert nem egy saját alapítvány javára gyűjtötték, illetőleg már korábban felélték. Az akció a szakmában kapott némi kritikát akkor: a tarha.hu az Index domainre mutatott. Most a 444-re dob már a böngésző. 

DISZKLÉMER

Adományt kérni és adni egyébként nem szégyen. Én is támogattam pár hazai és külföldi blogot és vlogot, amikor megtehettem. Sőt egyszer saját Patreon oldalt is létrehoztam, ami nívós csomagokkal várja az adakozni vágyó olvasókat. Az indoklás azonban nem mindegy. Az Indexet nem támasztja fel 1 dollár adomány – valaki másnak. Tiszteljük meg ennyivel az olvasót és a kollégákat. És a független média sem azon áll vagy bukik, hogy ad az ember pénzt a 444-nek vagy sem. Az viszont igaz, hogy minél színesebb a választék annál kiegyensúlyozottabb a média. Hálás vagyok a blogot támogatóknak. A legtöbb köszönetet persze a megosztásokért és a pozitív reakciókért érzek. A kiló nem százat jelent. mögött nem áll oligarcha, párt vagy kormányzati forrás. Működésünk nonprofit és bár elcsépelt a kifejezés: a szó tényleges értelmében, teljesmértékben független. Köszönjük a támogatásodat!

fb_img_1596379483904.jpg

Jámbor András infografikája.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr6816097738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.08.04. 14:34:10

A 444 változtatott a fenti diszklémeren.
süti beállítások módosítása