Régen minden jobb volt? Mostanában mindenki a kedvenc Index-cikkét posztolja nosztalgiából vagy tisztelgésből. Röhögni fogsz, de az egyik fideszes Facebook-oldal is beszállt a küzdelembe és talált egy igazi (epés) aranyköpést. 2005-ből, amikor még Tóta W. indexes és nem hvg-s volt. Gyurcsány választási győzelemre készülő miniszterelnök és nem a vicc kategóriája. Az még egy nagyon másik Index volt. Szerintem és Stumpf András szerint a legjobb Index.
Bár nem emiatt a kis Tóta W. glossza miatt. 
"Vaszily persze még a Fidesz-éra előtt vezérigazgatta az Indexet, amire mindenki fénykorként emlékszik, csakhogy..."
Írja az akkori Indexről Stumpf András. Mondjuk ez is érdekes. Az akkori szerkesztőségből ma már alig találhattunk valakit a jelenlegi/felmondott névsorban. Nyilván Tóta W-t sem, Uj Pétert sem, Bodoky Tamást sem. A tanulság az, hogy mindig van másik, és senki és semmi nem pótolhatatlan. Az Index.hu vagy az Internetto sem.
Tóta W. 2005-ben még így oktatott ki demokráciából, így utólag némi szerénység nem ártott volna:
"Figyelj ide, apafej. Vegyük át még egyszer ezt a rendszert, amiben élünk. Amiért a lufit eregetted, amikor még a Charta nevében játszottad az eszed.
Demokráciában nincs forradalom. Választás van. Ha valami nem tetszik, akkor nem az a módi, hogy felborítjuk a villamost, hanem elmegyünk szavazni.
Aki itt felborítja a villamost, lezárja a hidat meg felborogatja a kukát, az nem forradalmár, hanem bűnöző, huligán, söpredék.
Működő demokráciában az ilyennek baja eshet.
Ha mégis sikerrel jár, akkor meg puccsista, akit illik lebombázni. Persze elképzelhető annyira hülye puccsista, akit nem kell bombázni, mert magától nekimegy a holnap üvegajtajának, és felkenődik rá, mint egy krumplibogár.
Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza. Szépen kivárod a végeredményt, aztán vagy csóválod a farkad boldogan, hogy mégis tiéd a gondnoki állás a székházban, vagy tudomásul veszed, hogy bukta. Utána még ki lehet menni az utcára örvendeni vagy búslakodni, újabb síkidomokat alakítani, egy kis dombra lecsücsülni.
De neki már úgyis mindegy. A Fidesznek kell felfognia, hogy forradalom nincs, választás viszont nagyon is van. A választást pedig legkönnyebben úgy lehet elveszíteni, hogy szabadon engedjük a félkegyelmű cerkófmajmokat, és nem tagadjuk teljes erővel, hogy efféle háborodottak akár forradalommal, akár legálisan a hatalom közelébe kerülhetnek. Úriember, polgár, vagy akár a jól nevelt proli válasza Kerényi Imrére: nem velem van."
TÓTA W. ÁRPÁD: Bűzszínű zászló (2005.12.21.)
Hát most nem a Fidesznek kell felfognia, ugye? Ennyi a változás. De nincs ennél jobb bizonyítéka, hogy a magyar közélet még egy ilyen prominensének is beépített kettős mércéje van. Mint kb. mindenkinek. Rá kéne döbbennünk, hogy mennyire meghatározza az értékítéleteinket és a sziklaszilárd normarendszerünket, hogy a barikád melyik oldalán állunk éppen. Ugyanolyanok a reakcióink és ugyanolyan arroganciával oktatunk ki másokat "demokráciából", ha éppen úgy hisszük, mi vagyunk nyeregben.
A hangsúly a hisszük-ön van. Azért van ebben a rövid írásban sok kis szépség: hatósági erőszakkal fenyegetés, demokratikus jogok elvitatása, hogy a legsúlyosabbakat mondjam.
"Akkor van demokrácia, ha én hatalmon vagyok vagy én azt mondom. Kuss legyen és az én sajtóm szabadsága!"
És van egy szép nagy elszólás is: a Fidesz-holdudvarba betérő, azóta elhunyt Kerényi Imre balliberális chartás "múltjára" Tóta W. azt mondja a színházi rendező "játszotta az eszét". Nota bene: akkor mindenki más is nyilván, aki részt vett benne "játszotta az eszét", sőt az is lehet, hogy Tóta W. amikor demokráciáról papol, vagy a Momentum mind "csak játszák az eszüket", amikor a sajtószabadságért mennek ki tüntetni, mert a kollegák felmondtak. Csakhogy ehhez szerintem alapvető joguk van az embereknek, mindenkinek, most és a múltban is. Nemcsak egyeseknek. Mindenkinek egyenlően. Sőt: a hülyéknek is.
Máshogy nincs értelme demokráciásdit játszani, "apafej".
Tehát. Vissza a halottidézéshez.
Az Index vezérigazgatóját 2005-ben, amikor ez a nem éppen Fidesz-simogató meg nem is éppen mérsékelt, középre húzó és kiegyensúlyozott véleménycikk megjelent, Vaszily Miklósnak hívták. Akit most az Origo kormánypárti "mészárosának" szokás nevezni, ami azért akkor sem ment volna a kollegák önkéntes távozása nélkül csak úgy mondom, aztán csinálják azóta azok az Origot, akik csinálják, ahogy csinálják, nem az én dolgom, mert nem olvasom, sosem olvastam.
Vaszily tulajdonszerzése az Index cégcsoportban volt az egyik feszülségforrás. Ha úgy tetszik a mostani Index-szerkesztőség nem szeretett volna neki dolgozni, részben ezért mondtak fel. Ezt én mondom, ők nem tudják megmondani, miért. Bodoky Tamás (Átlátszó.hu, Index.hu) ezt a mémet posztolta hozzá:
De. Szuverén joguk felmondani, ahogy lapot vásárolni is másoknak, bár ebben Tóta W-nek egy mostani írásában van némi igaza: egy ekkora falat a magyar médiából mindig politikai ügy is, de ez mindenütt a világon így van. Láttunk már nyugati lapoknál is adás-vételeket, kivonulásokat, új lap indítását. Nem nagy ügy.
Felteszem 2005-ben még inkább "szadeszesnek" nevezhették ugyanazt a Vaszilyt és Tóta W-vel "egy pultot támasztottak a romkocsmában".
Már csak emiatt is tanulságos a kis írás. Nem jó, de tanulságos. Persze az is lehet, hogy Vaszilyt nem érdekli a politika. Az Index.hu elsősorban egy vállalkozás. Ő pedig elsősorban médiamenedzser. Az Origonál pedig a cég üzleti érdeke volt megválni Sáling Gergőtől, akit a pápa azóta sem avatott ezért szentté, ahogy a történelemben nem minden kirúgottból lesz szent. Tóta W. nyilván tudná, hogy kit szabad sőt kell kirúgni, kit pedig halálos bűn.
"A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap, egy brancs maguk, ne is tagadja! Na mit romantikázik itt? Tűnjön el, mert még dühbe gurulok!" (Bacsó Péter, Tanú, 1969)
A valóságban mindenkit ki lehet. (Ma már csak rúgni.) Szép gondolat, hogy a szerkesztőség dönthesse el ki vezeti a lapot, de ez nem kivánságműsor feltétlenül. (Bodolaitól is szép gondolat volt, most láthatta, hogy a gyakorlatban ez nem megvalósítható.)
Tanulságos ez a cikk még azért, mert Tóta W. akkor nagy mellénnyel, mint egy reakciós konzervatív imigyen védte a társadalmi rendet. "Demokrácia van, forradalom nincs." Persze értem én, hogy a 2002-es, 2006-os választás más volt, mint a 2010 után jövők, főleg eredményüket illetően (LOL), de nem más, mint a mindent eldöntő, 2010-es, ami óta nagy a sírás-rívás Tóta W. baráti társaságában. És nő az igény a "forradalomra". Amúgy annyira nagyon egyik választás sem más ám: "Fogsz kapni egy szép nagy szavazólapot. Megkeresed rajta a gazdit - Isten ajándékát -, beikszeled, és húzol haza." Tudatja velünk a demokrácia felkent orákuluma.
Tóta W-i értelemben minden választás egyforma: a 2018-as is.
Hisztivel és anélkül is.
Bármennyire is akarjuk, akarják egyesek kifogások mögé bújva magyarázni a bizonyítványukat, a buktát. Ez is általános magyar szokás. Lásd még az egységnyi sugarú magyar focistát, aki ugyanígy magyarázza mindig, miért kaptunk ki mondjuk Piréziá-Külsőtől sok-nullra. Nem szégyen kikapni, csak kellemetlen. A szégyen a magyarázkodás. Az arrogancia és kioktatás, ha középszeűségünk ellenére mégis legyőzzük a szerencsétlenebbiket, még annál is cikibb. Ez is nemzeti sport vagy népszokás, amit Tóta W. vagy Bayer Zsolt is lelkiismeretesen ápol, mint a húsvéti locsolásét vagy a szlovák gépjárműregisztrációét...
A jegyzőkönyv és a kommentelők kedvéért: Na ezért ne vitasd el soha senki jogát a tüntetéshez
Akár pl. az Index-ügy kapcsán. Nem veszi ki jól magát. Ebben bődületesen nincs igaza a nagyon demokrata újságírónak. Abban viszont igaza van Tóta W-nek nagyon is, hogy bizony ez a hisztizős attitűd az, amit kerülni kéne, ha az ember nyerni akar és nem kiröhögtetni magát a többséggel. (Ti. többséget kell elérni. Az a politikában a siker. Persze nem elég óbégatnod magadról, hogy te vagy a többség.)
Választást "legkönnyebben úgy lehet elveszíteni, hogy szabadon engedjük a félkegyelmű cerkófmajmokat" - írja, amiből mindenképpen megspóroltam volna a nettó gyűlölködésen kívül semmit sem jelentő dehumanizáló kifejezéseket. Értem én, hogy a gyűlöleten kívül nincsenek érvei. Talán azóta sem. Ahogy amellett sem szól igazán érv, hogy miért ne dolgozhatna az ember tovább annak a jobboldali lapnak, amely már odaérkezése előtt is hasonló tulajdonosi hátterű volt. Mert, hogy az Index.hu 2003 óta "jobboldali" "kézben van". (Az ember ebben az országban akkor is valamilyenes, ha nem akar semmilyenes lenni.)
Mint az a Tóta W. cikkből kiolvasható, ez nem igazán látszott meg rajta. Uj Péter lapból kiváló, (még inkább) gonzósított 444-ének hangvétele viszont megszabadulva minden kontrolltól bizonyítja, hogy talán mégis jó, ha egy ketrecbe zárnak össze különböző gondolkodású "emberszabásúakat". Szerintem. Ha volt az Indexnek titka, akkor az volt, hogy különböző világnézetű emberek hozták létre (Uj Pétertől Gerényi Gáborig), akik így elsősorban egy jó online lapot akartak és tudtak csinálni, valamelyest kiegyensúlyozták egymást, legalábbis kioltották a politikai túlkapásokat.
Mínusz a Tóta W. Apafej.
Elkelt volna egy kicsit több tulajdonosi befolyás néha. Ha ez nem lenne szitokszó, de ment a bolt. Ma ugyanerre nincs igény: az olvasó úgymond jobboldalibb, mint annak idején volt, amikor a csapból is aczélbandik és bolgárgyörgyök folytak.
Tóta W. minap a tőle megszokott szerénytelenséggel így emlékezik a hőskorról és saját óriás válláról, arról, hogy a mostani indexeseknek valóban nem sok köze van a régiekhez:
"Az a gárda, amely most hősként állt fel a kormányzati nyomás előtt, nem az Index megteremtője, az alapítás és a felemelkedés személyzetéből alig lézengett ott pár arc már. Megörökölték a nagy művet, és gazdálkodtak vele. Óriások vállán álltak, mondhatnánk, de igazából mostanra lettek óriássá. Kellett ehhez az áramvonalasadás. Nem fanzin volt már, és nem szubkultúra, hanem Magyarország legnagyobb újságja."
A lap későbbi népszerűségét az is adta, hogy az első számottevő online lap volt.
Az online-t mások nem vették komolyan akkor. Aztán: mivel a print-újságírás, mint olyan lényegében meghalt, összeomlott, plusz az olvasók amúgy is mobilra váltottak már, az Index szükségszerűen ment a mennybe, vagyis töltötte be azt a pozíciót, amit a '90-es években mondjuk terjedelme és nem deklarált irányvonala miatt a Népszabadság és a régi jó print HVG. Nem pótolta viszont azt az űrt sosem, amit a minőségi újságírásnak kéne betölteni egy ország közéletében, amely a hiteles tájékoztatást tartja elsődleges feladatának. Inkább a piachoz való igazodásból, lustaságból és alibiből tompult a lap politikai arcéle, ami lehet sok liberális újságírónak kevés volt: nem "eléggé" "független", ami persze ebben a kontextusban marhaság és téves szóhasználat.
Ja igen. Még egy fontos dolog: a sajtószabadság azt jelenti szabadon adhatsz ki lapot. Ellenben nem azt, hogy ha elmész dolgozni egy laphoz, akkor szabadon szarhatsz a tulajdonos fejére, legelemibb üzleti érdekeire, mószerolhatod a konkurens lapokban belsős infókkal fűszerezve, indíthatsz lejárató kampányt a lap hasábjain. Mégcsak nem is azt jelenti, hogy írhatsz bármilyen hülyeséget: az a bloggerkedés. Amúgy. Az újságírás, a lapkiadás, egy komoly lap felelősség is, amit nem egyenlő mértékben visel mindenki. Apafej.
"Munkahely van, nem forradalom! Vagy húzhatsz haza." Mondhatnánk Tóta W-sen.
Ezt a "hiányt" nem tudjuk igazán siratni az Index.hu (melyik? az 1999-es vagy a 2020-as, a 2005-ös, a 2008-as a 2011-es, a 2017-es?) kvázi megszűnésével tehát.
Mindig volt másik. Eddig. És én annak örülnék, ha lenne.
Tóta W. hisz a szavak erejében, főleg a saját szavaiéban. Esett már ezért jópárszor pofára. Most "Halotti beszéd az Index hullája felett" cikkében igyekszik kétszer is megölni azt szavakban. Nem elég, hogy azt mondja, hogy halotti beszéd, még szánkba is rágja, hogy hulla feletti. Milyen másmilyen van? Egyszer is elég lett volna. Hullája. Lásd még tetemcafat és svájci sipka. A jóérzés szót kellene kikeresni az értelmező szótárból, apafej. Ez az erőlködés, azért úgy tűnik még ő maga sem biztos a halál beálltában, de nagyon szeretné látni. Való igaz, ez sokak érdeke. Mondjuk nem a "vállalhatatlannak" gondolt tulajdonosi kör érdeke, a konkurenciáé és a politikai méregkeverőké, akiknek nem fáj, a politikai bombának vélt botrány soktucat család megélhetésébe kerül és jobbsorsra érdemes szakmában.
Ez a valódi morális tanulsága ennek az ügynek.
