A kiló nem százat jelent.

Jámbor András jól helyretesz minket George Clooney ügyben

2020. november 25.

Jámbor András a Facebook-on jól kifigurázza fűzfarajongásunkat a minap kicsit orbánozó hollywood-i színész és Amerika iránt. Mindkettő látott már szebb napokat. 

screenshot_2020-11-25_at_16_14_16.png

Egek ura? Nem az. Csak egy színész egy olyan országból, ami legalább olyan nagy slamasztikában van, mint a mi demokráciánk...

Jámbor András

"A felháborodásra szoktatott, és a cselekvésről leszoktatott ellenzéki szavazó imádsága, 2020.11.24-én:
 
Ó George Clooney, te aki a nagy Hollywoodban vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a filmekben, úgy Magyarországon is.
Mindennapi Orbán gyalázásunkat add meg nekünk ma;
és bocsásd meg Magyarországnak vezérét,
miképpen mi nem bocsátunk meg
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a cselekvésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd a film, a hatalom és a népszerűség
mindörökké.) Ámen.

Mindenesetre nagyon örvendetes, hogy a fontos dolgok uralják a magyar sajtót, és közvéleményt, mint a Dunaferr dolgozóinak a helyzete, a lefelé tartó bérverseny elemzése, az álláskeresők helyzete, és minden olyan dolog ami tényleg valóban hat erre az országra, ami a mi életünkről szól."

Ebben kb. minden benne, amit az átlag magyar ellenzékinek tudnia kéne, és amit az átlag magyar ellenzéki politikus sem tud. A dolog annyiban azért érdekes, hogy Jámbor András nem egy átlag magyar ellenzéki, a hőskorban az LMP-kampányokban vállalt szerepet, majd a (Kettős) Mérce alapító főszerkesztője volt, legutóbb a főpolgármesteri hivatalban kapott állást egy éve.

George Clooney pedig a világ legismertebb politológus professzora, a demokratikus intézményrendszerek autoriterré való átalakulását kutatta 59 éven keresztül, PhD-t írt Kelet-Európa háború utáni összefoglaló történelméből — ja nem, nem, csak egy hollywood-i színész. Talán tudja, hogy van egy ilyen ország. De mivel onnan beszél, ezért minden szava arany. Jaj dehogy. Sajnos rajtunk nem segít. De többet mondok: Amerikán sem látszik segíteni semmi. 

A minden korábbit alulmúlóan botrányos és még "most is tartó" amerikai elnökválasztások kapcsán Amerika aztán minden csak nem a jó demokrácia mintaképe, hogy felnézzünk rá. Lásd előző posztunkat.

Az igazság az, hogy nem kellene nekünk George Clooney vagy semelyik bájgúnár, vagy a messiásként várt és éljenzett Joe Biden kézrátétele országunkra (és/vagy nemlétező ásványkincseire) — azé a Joe Bidené, aki legyőzte még azt a rettegett nagy ellenfelét is, akinek a keresztnevére sajnos épp nem emlékezett — sem ahhoz, hogy "leváltsuk Orbán Viktort". Kétségtelenül jól jönne egy olyan médiahátszél, ami George Clooney farzsebéből fúj és az elnökválasztási verseny élére tudott lehelni a demencia szélén vergődő bábjelöltet, de ez sajnos most nem áll rendelkezésünkre és én nem is ilyen csodában reménykedem.

A rendszerellnes médiabohóc helyett újra jön a lobbik uralta hagyományos amerikai vezetés, a katonai-ipari komplexum, amitől már nekem is komplexusom kezd lenni. A magyar liberális média is elolvad és felfedezi ilyenkor a magyar vérrokonságot és könnyekig hatódik, hogy az új külügyminiszter lehet magyar származású lesz. Ez a fázfarajongás orrvérzésig jellemző ránk magyarokra láthatóan, csak amikor a másik oldal médiája csinálja, akkor finnyáskodva vennénk el a határontúli magyarok választói jogát is, ami nem a legjobb stratégia, ha valaki választásra készül és a jogot még nem volt alkalma elvonni előre. Csak úgy mondom: okos légy, hülye van elég. (Ellenzékben több is mint kéne, de mégsem elég.) 

Annyira ostobák vagyunk, hogy olyanoktól várunk bármi jót, akik valójában nem akarnak semmi jót a világnak: a külügyminiszter-jelölt lényegében, amint lehet lerohanta volna mindig is Irakot, Szíriát, Jement, bármit, amit csak ki tudsz találni. Talán néhány bomba Orbán Budapestjére is jutna a megnövelt katonai büdzséből. Joe Biden külpolitikája Ukrajnában sem állt másból csak panamázásból: zsíros állást követelt ki munkanélküli fiának egy energiacégnél... Tényleg micsoda minőségi ugrás ez Tiborczékhoz képest!

Lehet ezért a "csodáért" imádkozni, ha valaki már belecsavarodott Orbán tíz éves regnálásába. Elment nektek a józan eszetek!

Én nyilván nem Clooney-ban, hanem igazából egy olyan alternatívában reménykedem, ami különb a jelenlegi rezsimnél és elődeinél még inkább. Nem azért győz, mert olyan erők segítik, amik jogosultatlan előnyhöz juttatják. Hanem mert bírja a magyarok többségének bizalmát. Nem amerikai csodára van szükségünk.

Máskülönben a "csodának" nem sok értelme lenne és nem kecsegtetne semmi jóval. Az ugyanis nem a cél, hogy Orbánt leváltsuk. Orbánról valami csúnyát mondani, nem kell hatalmas tehetség. A valódi cél: Orbánnál tehetségesebbnek, jobb vezetőnek mutatkozni, elnyerni a többség bizalmát és jobb irányba fordítani az ország szekerét, nagyobb megbecsülést szerezni hazánknak külföldön, és helyreállítani a társadalom és a gazdaság bizalmát idehaza.

Ehelyett mit látunk? Ellenzéki képviselők osztják meg a kormányhoz közelálló média híreit Clooney-ról, hogy lám-lám. Hát ez tényleg hatásos. Ha csepp eszünk lenne, nem reklámoznánk George Clooney és Soros György fiának közös fotóját, mert ez csak ráerősít a Habony-művek jól felépített Soros-ellenes narratívájára. Az ellenzék dolga nem az, hogy hasznos idiótaként kontrát játszon a Fidesz propaganda zenekarának játékához. Vagy vonító kiskutyaként keresse a Holdat a borús téli égbolton.

Végül, itt van Amerika:

A fogadóirodák 9% esélyt adnak arra, hogy végül Trump győz. A választásnak még nincs vége, de az amerikai demokrácia vége riasztóan közel került — TLDR

A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. 
Oszd meg írásainkat, lájkolj és kövess minket: facebook.com/kilonem100 
Támogass: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr6016301556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkamenet 2020.11.26. 09:23:35

Ez sokkal régebbi, jámbor koppintott:

Orbán Viktor, ki vagy a nekünk az istenünk,
szenteltessék meg a te neved
legyen tied a mi országunk
legyen meg a te akaratod,
ahogy a fidessben, úgy szerte a világon.

Mindennapi Migráncsozásunkat add meg nekünk ma
és bocsásd meg ha vétkezünk ellened,
miképpen mi nem bocsátunk meg soha a libsiknek;
és ne vígyél minket a jogállamba,
és szabadíts meg minket a Sorostól!
(Mert Orbán Viktoré a hatalom és a dicsöség és az egész ország mindörökké.) Ámen.

birkamenet 2020.11.26. 09:33:25

Amúgy meg ritka tudatlanok ezek a fidess trollok, azt se tudják, hogy Clooney felesége nemzetközi jogász, emberi jogokkal foglalkozik és otthon ilyen témákról beszélgetnek, ne pedig arról, hogy a Lölö strómanjuk holnap hány közbeszerest fog megnyerni, vagy hogy holnap milyen bérretegést adjanak ki a Soros ellen.

MACISAJT 2020.11.26. 09:57:20

@birkamenet: "Clooney felesége nemzetközi jogász, emberi jogokkal foglalkozik és otthon ilyen témákról beszélgetnek, "

Aham.
-Figyelj Amal, azok voltak a szép idők mikor a 80-as években a Duna parton sétáltam Hángeriában you know, az akkor még a Szovjetunió része volt...

-Igen Dzsordzsi, erről én is tudok.

arthurthedent 2020.11.26. 10:15:53

@birkamenet: Nemzetközi jogász ámerikában? Akkor nagyon okos lehet, biztos jutott a férjének is belőle. Biztos nagy szakértő a férje is, ha egyszer tudja, hogy a zorbán gonosz, az amerikaiak meg nem azok.

Nyilván nem csak úgy beszólt egyet mert az orbánt divat szidni, ugye? Előtte gondosan tájékozódott, utánanézett a dolgoknak, akár disszertációt tudna írni a demokratikus intézmények helyzetéről meg ilyenek, ugye? Mer' a felesége!

birkamenet 2020.11.26. 10:25:43

@MACISAJT: @arthurthedent:

ostoba trollok, csókoltat titeket a színész RONALD REAGAN.
Ja, meg a szintén színész SCHWARZENEGGER.

Látom még ma is teljes Traumában vagytok az illib Trump kirtakarításának a sokkjától.

birkamenet 2020.11.26. 10:37:06

@arthurthedent:

majd ha te vagy a kétmillió atomtudós fidess tábor bemutjátok a ti disszertaciótokat az orbáni iIliberális jogállam (bruhahaha!) illiberálisan demokratikus (még egy bruhahahaha) müködesröl, majd csak utána követeljél meg ilyeket másoktól.

Addig is elég annyit mondanod, hogy MigráncsSorosBrüsszel!

Ekrü 2020.11.26. 11:02:55

@birkamenet:
"azt se tudják, hogy Clooney felesége nemzetközi jogász, emberi jogokkal foglalkozik "-És ettől a Clooney rögtön egy szakértő zseni lett ugyi?Jah nem...
"és otthon ilyen témákról beszélgetnek"-Hát a fene tudja.érdekes egy házasság lehet ,ahol a férj meg a feleség nem talál jobb témát az egymás közötti beszélgetésre mint azt,hogy "juj az a patásorbán..."
Az meg ,hogy valaki nemzetközi jogász nem jelent semmit.Gondolom ilyenből van mind a jobb és mind a balliberális oldalon bőven,azt mindegyik azt és úgy szajkózza amilyen a beállítottsága...vagy amelyik oldal épp megfizeti.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.26. 11:15:29

@birkamenet: Régen régen volt, Svarcenigger meg erdőben nőtt fel Ausztráliában. Mit beszélsz!

Egyébként ők nem egy idegen országot szakértettek meg, hanem közhivatalt vállaltak, aki konzultál szagértőkkel. Tök más tészta. Tök más. De nem is ez a lényeg.

laposelemer 2020.11.26. 11:31:26

@birkamenet: Tudjuk,hogy nincsenek migransok,miert hozod fel?

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 11:39:30

Klónika! Maradj inkább a tequilánál és a táncosnőknél. Ne üsd az orrodat a a nagyok dolgába! :)

Gazz 2020.11.26. 11:42:24

@A kiló nem százat jelent.: hát ez elég gyengusz válasz volt, és nem a lényeg. Ok, Trump és Orbán hívőként ez neked nem evidens, de sem a politika, sem a politikai vélemény nem függvénye annak, hogy kinek mi a szakmája. És veled ellentétben Clooneynak még arra sincs szüksége, hogy vaki fizessen érte.

birkamenet 2020.11.26. 11:45:29

@A kiló nem százat jelent.:

persze, Ronald Reagannak köze se volt a világpolitikához?? Nem döntött, nem értékelt, nem vállalt be soha semmi önálló véleményt a világról???? Csak írosgatta alá vakon a szakértök által elé tolt aktákat????
Meg Schwarzennegernek se lehet semmi tudása Orbanisztánról. Honnan is?????

Meg az egész világnak nem lehet semmi ismerete az orbáni illiberalis jogállam illiberális demokráciájáról, mindenki félretájékoztatott, alulinformált, Soros meg a globális balliberó háttérhatalom által fizetett hazudozók.

Tudod mi a probléma? Hogy ezt a VALÓSÁGTAGADÓ orbáni manipulációt kétmillió birka tényleg be is szopja!

Piri és Barkas 2020.11.26. 11:56:34

Ez az írás csak a rablókirály fényezése, semmi más. Börtönben a helye az egész NER-nek, Orbánnal az élen.

el somorrito 2020.11.26. 12:07:45

Azért ez nem volt annyira rossz húzás a Gyuribáék részéről. Nyilvánvaló, a célközönség, a Klúni Gyurit imádó 30-40 feletti női szavazók, egy jelentős hányada.
Ügyes, ügyes. Meg kell hagyni.
Dógoznak (szándékos elírás) rendesen na, hogy hatalomra juttassák a szervilis ballibsi retardáltakat.

Boar. 2020.11.26. 12:12:13

Ma kizavartak egy hentesboltból mert még nem volt 11 óra és én nem vagyok 65 éves.
Egyébként egyetlen vevő sem volt a boltban. Amíg a parkolóban dekkoltam, megtömtem a pipámat, rágyújtottam, addig sem ment be senki. Átutazóban voltam, nem tudtam sem előbb, se később odaérni.
Aztán kisvároskánk határában kint álltak a rendőrök és a géppisztolyos katonák. Mert de.10-kor baromira indokolt felfegyverzett katonákat mutogatni igazoltatás közben.
Kár, hogy miként a látszatintézkedések, a hülyeség sem óv meg a koronavírustól. Ennek a genetikai selejt népnek nem lenne semmi félnivalója...

el somorrito 2020.11.26. 12:12:39

@birkamenet:
"Hogy ezt a VALÓSÁGTAGADÓ orbáni manipulációt kétmillió birka tényleg be is szopja! "

Na, és mi a valóság okoskám ?

Gour 2020.11.26. 12:34:20

Imádom ezeket a fórumokat olvasni. Ahogyan a bérfideszes kommerek védik a védhetetlen baromságukat az mindig mosolyt csal az arcomra. :)

Srácok, szerintetek mit gondol a világ értelmesebb fele amikor meghallja a szokásos sorosozós, migránsozós maszlagot a hírekben ( már ha véletlenül éppen oda kapcsol)? Nem éreztek ilyenkor legbelül legalább egy kis szégyent? Vagy hogyan lehet ezt helyretenni magatokban? Igazán elmondhatná végre egy rendes troll, hogy mi többiek ne csak sajnáljunk titeket.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 12:35:15

@Sir Gombóc: Hol odaát? Belgiumban, ahol eddig négyszer annyian haltak meg covidban, mint nálunk?

pandemia.hu/belgium-koronavirus/

Sir Gombóc 2020.11.26. 12:36:55

@arthurthedent: lehet nem ártana ha utána néznél mind Amal, mind George Clooney eddigi életpályájának. Egyikük sem otthonról ugatja a politikát, közéletet, hanem aktív részesei..
Nagyon valószínű, hogy képben vannak.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 12:40:42

@Sir Gombóc: Ja persze. Sztem a térképen sem találná meg Magyarországot.( Budapest or Bukarest..hmmm.:) Mindenesetre a Szovjetunió egy korábbi tagköztársaságának vélte országunkat. No komment.

WLaci 2020.11.26. 12:41:22

George Clooney egy profi a világ legkomolyabb államában, Jámbor András meg te meg Szíjjártó meg Orbán meg az ellenzékiek kb nullák vagytok egy viccországban, ennyi.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 12:48:27

@WLaci: Miben profi? A bájgúnárkodásban? Mert -legyünk őszinték- a filmművészetben sem alkotott túl sok maradandót. Mondjuk a tequilája legalább jó.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 12:51:38

A magyar liberális média is elolvad és felfedezi ilyenkor a magyar vérrokonságot és könnyekig hatódik, hogy az új külügyminiszter lehet magyar származású lesz...................................

Persze, ugyanúgy, mint Kertész,Soros, vagy Herzl Tivadar és pont annyira érzi és vallja is magát magyarnak!
Én is bírom ezeket a dumákat, eleve, amelyik zsidó magyar akar lenni, az itt lakik, itt marad!
Amúgy mindenki annak vallja magát, aminek akarja, abba kéne hagyni ezt a műsort, mert szánalmas és eredménytelen, Sárközy sem épített itt Duster gyárat, hiába magyarozták le!

nemecsekerno_007 2020.11.26. 13:01:08

Nincs is olyan, hogy Soros György. Ő csak egy filantróp öreg bácsi.

Muhahahahahahahahaaaaaa :)))))))

A naivitás alapvető emberi jog.

arthurthedent 2020.11.26. 13:07:35

@birkamenet: "ostoba trollok, csókoltat titeket a színész RONALD REAGAN."

Aki közismert agyalágyult volt. Értem, bad example...

"Ja, meg a szintén színész SCHWARZENEGGER."
Aki bodybuilder volt és európában szerzett felsőfokú szakképesítést közgázból. Aki ausztriában nőtt fel, mégsem mondta, hogy ő tudja mi a helyzet magyarországon és aki nem azért okos, mert a felesége jogász.

Értem, an other bad example... :D

arthurthedent 2020.11.26. 13:13:59

@Gour: "Srácok, szerintetek mit gondol a világ értelmesebb fele amikor meghallja a szokásos sorosozós, migránsozós maszlagot a hírekben"

Mármint melyik értelmesebb fele? Az amerikai? Nem gondolod, hogy azok kaptak elég migránsozást az elnöküktől? Az angol? Akik a migránsok miatt kiléptek az euból? Vagy mondjuk a francia, ahol ledózerolták a román cigányok bádogvárosait és visszatoloncolták őket dákiába?

Vagy mondjuk a szlovákok, a nyelvtörvényükkel meg a Benes dekrétummal? Esetleg az osztrákok, ne lopj magyr táblákkal?

Vagy az írek, akik mondjuk pár éve még vidáman gyilkolták az angolokat meg mindenkit aki útba volt?

Mégis hol a csába van a világ értelmesebb fele?!

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 13:15:34

@birkamenet: Amúgy meg ritka tudatlanok ezek a fidess trollok, azt se tudják, hogy Clooney felesége nemzetközi jogász, emberi jogokkal foglalkozik és otthon ilyen témákról beszélgetnek,..................

Persze, a te feleséged meg feltehetően gyógypedagógus, amilyen mongolidiótán gondolkodsz! :P

arthurthedent 2020.11.26. 13:15:40

Amúgy itt van mit gondolok a liberális Sorosról meg a náci Zorbánról:
wagmg.blog.hu/2020/11/25/orban_es_a_nyilvanos_vita

Meg persze a csatlósszervezetekről...

Fikalnyik Eugén 2020.11.26. 13:19:25

Mától nem kell a fogyatékkal élőknek maszkot hordani.
Ezzel két és fél millió fidesz szavazó lett felmentve a maszkhordás alól.

arthurthedent 2020.11.26. 13:20:49

@WLaci: "George Clooney egy profi a világ legkomolyabb államában,"

Mindenki annyit ér ahova született?! Ez már milyen!

Amúgy tudjuk mennyire profi, annyire, hogy eljött magyarországra, visszament és még 20 év sem volt elég neki, hogy rájöjjön nem is a szovjetúnióban volt. Vérprofi, az egyszer biztos... :D

Részeg ember fetreng az utcá.
- Hol vagyok, hol vagyok?
- Hogy lehet ennyire részeg, hát a Kossuth utcában - förmed rá egy asszony.
- Francba a részletekkel, melyik város?!

Na, a klúni ezt überelte, annyira profi! :D

Etniez 2020.11.26. 13:25:52

@el somorrito: A valóság az, hogy Magyarország már nem rendes, demokratikus állam.

Ahol a Fidesz ellenőrzi a kasszát.
Ahol a Fidesz naponta módosítja a választási törvényt az éppen aktuális közvéleménykutatásoknak megfelelően.
Ahol a Fidesz vezeti a Magyar Ügyészséget.
Ahol a Fidesz vezeti a Magyar Rendőrséget.
Ahol a Fidesz próbálja átvenni a Bíróságok feletti ellenőrzést.
Ahol a Fidesz ellenőrzi a politikai ellenfeleit ellenőrző Állami Számvevőszéket.
Ahol a Fidesz ellenőrzi az Alkotmánybíróságot.
Ahol a Fidesz ellenőrzi az összes állami tájékoztatást, tévét, rádiót, rádió frekvenciákat, ahol közpénzből fizetnek Fidesz propagandaadókat (MTVA, TV2, KESMA)

És még kurva hosszan írhatnám, hol tartunk jelenleg.

Magyarország jelenleg egy közép-ázsiai illetve afrikai jellegű demokráciához hasonlít, nem európaihoz.
Minden vád, ami a magyar jogállam ellen elhangzik, igaz.
Hiába veritek a seggetek a földhöz, hiába hazudtok reggel, délben és este. Magyarország már nem jogállam. Magyarország már a Fidesz túsza.
És a Fidesz nem egyenlő Magyarországgal és a fidesz szavazói sem egyenlők a magyarsággal.
Magyarországot jelenleg túszul ejtette egy erőszakos kisebbség és tönkretette a demokráciáját.
Ez van, 2020. Sivalkodjatok!

Rendes demokráciában a hatalmi ágak EGYMÁST ellenőrzik, NEM A POLITIKAI ELLENFELEIKET.
Ez a kurva nagy különbség. Lehet játszani a hülyét és az értetlent, járassátok le magatokat!

Etniez 2020.11.26. 13:27:03

@Jehovah’s Witnesses: "Jehovah’s Witnesses
0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.04.19. óta tag."

:DD

Na, kezdik bevetni az összes lendvai utca trollt, nagy a baj.

birkamenet 2020.11.26. 13:34:17

@el somorrito: @Jehovah’s Witnesses:

Mi van 6 hozzászólásos VALÓSÁGTAGADÓ fidióta fikanickek, ilyen gyatra troll meló után már ma kivág titiket a Takonyárpi. Ez a valóság.

birkamenet 2020.11.26. 13:38:03

@arthurthedent:

Így van a Soros Hálózatot fel kell térképezni, hogy kiket vásárolt meg eddig a Soros, kik a hazaárulók. Itt a lista az elsö 100-ról:

Itt a lista, mennyi pénzzel támogatta a Fideszt Soros György
origo.hu

Szinte nincs olyan régi Fidesz-vezető, aki nem kapott volna milliókat.

Ha Soros György nem ad pénzt, mára nem lenne Fidesz - többen is leírták már ezt a mondatot, főleg azért, mert mára Soros lett a kormány és a kormánypárt legfőbb ellensége, és tízmilliárdokat költöttek az ellene folyó kampányokra.

Az origo.hu most összeszedte, hogy pontosan mennyit köszönhet a párt a milliárdos adományainak:

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul.

Etniez 2020.11.26. 13:40:07

@birkamenet: "el somorrito
0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.11.07. óta tag."

Ugyanaz az ember beszélget magával 4-5 nicken, hogy többnek látszódjon.

Etniez 2020.11.26. 13:41:11

Egyébként egy tipp a fidesztáliboknak: amikor valakinek a személyével kezdtek el vitatkozni, akkor azt azért teszitek, mert a mondanivalójával nem tudtok.

Amikor ebbe belekezdtek, akkor már el is veszítettétek a vitát.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 13:43:01

@Etniez: Rendes demokráciában a hatalmi ágak EGYMÁST ellenőrzik, NEM A POLITIKAI ELLENFELEIKET..........................................................

Persze! Ha meg valami más nem tetszik, akkor :Rendes demokráciákban....blablabla, blablabla........
Ha újabb kívánságotok van, akkor rendes demokráciákban: röfröfröf, röfröfröf...........
Ugyanakkor ha ti liibsik vagytok hatalmon, akkor ugyebár nem hogy hatalmi ágakat ültettek tele a csókosaitokkal, hanem teljesen pofátlanul mennek Vágó Istvánok a legutolsó felügyelőbizottságokba is pénzt felvenni a kurva nagy vasúti szakértelmükkel, igaze bááástya???? :D
Ismerjük már a szemkilövető igazi demokráciátokat szarháziak!

birkamenet 2020.11.26. 13:45:51

@CSOKKI MÁLNA:

George Clooney színészt t kb 100 milliónyan ismerik többen mint a díszfideszes színész Eperjest, a rendezett filmjeit meg kb 1 milliárdnyian többször nézték meg mint Vidnyánszky összes rendezett darabjait.

Nagyon magas nektek ez a Clooney mérce fidess trollok!

birkamenet 2020.11.26. 13:47:26

@Jehovah’s Witnesses:

még jó hogy a te polihisztor Mérszaros Löld az ékes példaja annak, hogy hogyan lehet önálló tudással 3 év alatt kétezer céget megszerezni és elvezetni.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 13:47:45

@Etniez: Egyébként egy tipp a fidesztáliboknak: amikor valakinek a személyével kezdtek el vitatkozni, akkor azt azért teszitek, mert a mondanivalójával nem tudtok.

Etniez2020.11.26. 13:27:03
@Jehovah’s Witnesses: "Jehovah’s Witnesses
0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.04.19. óta tag."

:DD

Na, kezdik bevetni az összes lendvai utca trollt, nagy a baj.xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Etinez, te ikúbajnok! :DDDDDDDDDD
Ekkora öngólt rég láttam! Te kis vitaművész!

el somorrito 2020.11.26. 13:51:00

@Etniez:

ÉS az jobb volt amíg a ballibsi retardáltak ellenőriztek mindent ? A sajtóval az élen ?
Neked lehet hogy jobb volt, nekem nem.
Kifosztottátok a rendszerváltás alatt és azt követően az országot, aztán abból a vagyonból uraltátok a médiát. Ennek megfelelően alakultak a politikai erőviszonyok 2010-ig Az alkotmánybíróság, meg a bíróságok ellenőrzése miatt meg nyilván azért vinnyogtok, mert nem a ti emberkétek osztja ott az észt. Nem kellet volna olyan szinten elqrnotok, hogy p.csánb.sszanak benneteket 2/3-al.
Egyébként meg kevés olyan dolog van, amit én ne úgy csináltam volna, ahogy azt a Fidesz tette 2010 után. A pragmatizmus jellemzi, és nem a szervilis idiotizmus, ami a ballibsikre volt mindig is jellemző.
A választásokon az urnáknál az általatok fideszseggnyalóknak nevezett tömeg nagyrészt ezen elvek alapján dönt. Merő pragmatizmusból. A tapasztalat, és emlékezet mozaikjait összerakva.
Ennyit a valóságról.

sZulamith 2020.11.26. 13:51:08

Csak egy szinész. Valóban egy szorakoztató jeles szinész. Ettől függetlenül nevetsége, hogy mennyire fontos lett kis hazánkban, még a Miniszterelnök is foglalkozott vele. Az, hogy hány idős ember hal meg a virus okán, szót sem érdekel, csak egy szám.:(.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 13:53:38

@birkamenet: George Clooney színészt t kb 100 milliónyan ismerik ...............................

Akkor ez alapján csak igaza lehet? Hitlert még ennél is többen, akkor ezek szerint neki is? Bocs! :DDDDDDDDDD
Na gyorsan fogalmazd át a mondanivalódat, mert az ilyen poénokat, meg érveket csípőből lövöm le, ezzel itt nem élsz meg!

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 13:55:59

@birkamenet: Akkor vezesse ő az életed fáklyaként ! :) Megérdemled,

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.26. 13:56:20

@Gazz: Mire gyengusz válasz? Semmilyen hívő nem vagyok. Főleg nem a médiabohóc és a kisvasutas megye gólkirály híve. Ezért javsoltam az olvasást. Csupa általános iskolai készség.

Ekrü 2020.11.26. 14:00:25

@el somorrito:
"Nyilvánvaló, a célközönség, a Klúni Gyurit imádó 30-40 feletti női szavazók, egy jelentős hányada."-Nem kéne ennyire lebecsülni a 30-40 év feletti nőket.Ez kb olyan,mintha azt mondanád,hogy elég a Fidesznek megkérni Kim Basingert ,hogy mondjon pár jó szót azt a 30-40 feletti férfiak rohannak a Fideszre szavazni...Ugye,milyen röhejesen hangzik?

el somorrito 2020.11.26. 14:01:35

@Etniez:

"Ugyanaz az ember beszélget magával 4-5 nicken, hogy többnek látszódjon. "

Nem 4-5 hanem volt már vagy 10 nickem. De egyszerre csak 1-et használok mindig.
Ami miatt néha váltanom kell, az a ti szólásszabadságotokról alkotott sajátságos elképzelésetek miatt van. Konkrétan nem egyszer b.sztatok ki engem csupán azért, mert ellenvéleményem volt. Nem rasszistáskodtam, csak cáfoltam, vagy egyszerűen párhuzamot vontam. "Ön ebben a posztban nem kommentelhet."
Vágom, ellenvélemény nem kívánatos. De akkor ne állítsa úgy be magát a ballib ellenzék, mint a "demokrácia letéteményese."

Ekrü 2020.11.26. 14:07:45

@Gour:
"Srácok, szerintetek mit gondol a világ értelmesebb fele amikor meghallja a szokásos sorosozós, migránsozós maszlagot a hírekben ( már ha véletlenül éppen oda kapcsol)?"-Mégis melyik lenne a világ értelmesebb fele?Az USA? Ahol épp most tapasztalhattuk meg,hogy hogyan,mennyire komolytalanul és demokráciaellenesen zajlanak a választások?Vagy ahol Bármelyik celeb ítéletet mond jó pénzért olyan országok felett amelyeket talán meg sem tud mutatni a térképen,hogy hol van?
Ahol ugyanez a celeb erőszakról beszél,miközben saját országában tombol az utcán az erőszak?Ahol nem mondhatod ki amit gondolsz ,mert a szent PC nevében jó esetben tönkretesznek téged és az üzleted, rossz esetben meg megölnek a BLM hívei?

el somorrito 2020.11.26. 14:11:23

@Ekrü:
"Nem kéne ennyire lebecsülni a 30-40 év feletti nőket."

Nem én becsülöm le őket, hanem azok, akik ilyen Marketing stratégiával próbálják őket befolyásolni. A Klúni Gyurit bedobták a PR akcióba. (Ismétlem, ügyes. Az ismeretségi körömben is van, aki fogékony erre. Ha csak a nők 10 százalékát ezzel behúzzák, szoros meccs esetén döntő lehet.)
Amúgy, a reklámok jelentős része, tulajdonképpen "lebecsüli" az embereket. Pillanatnyi impulzusokra, emóciókra építenek.
Egy sima PR fogás, ennyi.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 14:13:10

@Gazz: És veled ellentétben Clooneynak még arra sincs szüksége, hogy vaki fizessen érte.................................

Persze hogy nem fizetik, úgy működik, hogy ha önként nem nyal, akkor nem kap később szerepet, esetleg előkerül valami régi szexügy, vagy ilyesmi!
Tudod, Encike is egyszer mondta csak, hogy a színházi emberek ne politizáljanak és pont akkor, amikor valami libsi aláírást kellett volna támogatni, oszt mehetett a piitsába! Már csak hogy ismerd a mechanizmusát ennek és ne holmi készpénzes kifizetést vizionálj! :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 14:28:00

Olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe a hollywoodi Black Lives Matter liberálisdemokrata brigád kollektívájától:

Brigádunk kollektívája mélyen felháborodott, amikor értesült Victor Orban úr magatartásáról, mellyel rá se hederítve a liberális alapértékekre gyűlölködést szít, megsértve ezzel minden jóakaratú ember becsületét és méltóságát.

Mi, brigádunk dolgozói, melegen támogatjuk az ENSZ, az Európai Únió, a NATO, a Nemzetközi Valutaalap, az Unicef, valamint személyesen Soros Gy. elvtárs ember- és békeszerető törekvéseit az emberiség történelme során már oly sok szenvedést okozott harag és gyűlölet megszüntetésére.

Brigádunk a maga szerény módján maga is részese ennek a harcnak, progresszív, liberális filmeket készíünk, melyek nevelik a világ dolgozóit, hogy könnyebben legyenek képesek leleplezni minden antiliberális és antidemokrata mesterkedést és álhírgyártást a gyűlöletuszítók részéről. Ezekben a vészterhes pandémikus időkben így járulunk hozzá a világ jobbá válásához.

Ezért duplán is fel vagyunk háborodva, hogy akadnak emberek mint nevezett Victor Orban úr, akik nemhogy nem segítik ezt a gigantikus világjavító tevékenységet, hanem még képesek arra is, hogy aktívan szabotálják az egyre szélesedő békeharcot.

Mindez minket, a hollywoodi Black Lives Matter liberálisdemokrata brigád kollektívájának minden egyes tagját nemes dühhel és parázsló felháborodással tölt el.

Orban úr, biztosíthatunk, hogy pokoli és alattomos terveid el fognak bukni. Ügyünk igaz és legyőzhetetlen!

Clooney G. T. brigádvezető, a liberáldemokrata munka oszkárkoszorús hőse

Ekrü 2020.11.26. 14:28:43

@el somorrito:
Szerintem ez a stratégia a 90-es években,amikor még nagy kerek szemekkel néztünk a "fejlett" nyugatra,nyerő volt,manapság már kevésbé.Azóta az emberek nagy többsége rájött/megtapasztalta,hogy ezek a színészek/celebek épp úgy megvásárolhatók mint bárki más és semennyiben sem különbek a többi embernél.Az emberek megtanulták szétválasztani a munkát a politikától és tudják ,attól még,hogy valaki jól eljátszik egy szerepet még nem lesz felsőbbrendű lény.Ez a celebkövetés inkább a 18-25 évesekre jellemző,de ők meg nem Clooney-től fognak elájulni.(Mondjuk egy 30 éves sem,ahhoz Clooney túl öreg.)
Amúgy az én gyermekem 20 éves és az egyik kedvence Kate Blanchett,de mikor megjegyzést tett az országra,csak annyit mondott,hogy szerinte azt sem tudja ,hogy hol van Magyarország nem ,hogy azt ,hogy milyen helyzet lenne itt.

konrada 2020.11.26. 14:30:27

@Etniez:
Nohát, szóval aki személyeskedik, az fidesztálib??
Nem is gondoltam volna ezt birkamenetről...(csak hogy hirtelen olyan profi személyeskedőt említsek, aki ebben a beírásnál is teszi, mert egyébként...;))

Teszem hozzá, egyébként egyetértek veled, aki személyeskedik, az érv hiányában teszi, terelésként.
...csak hát - hogy én is személyeskedjek!;) - ahhoz elég beszűkült látástér kell, ha valaki ezt csak akkor veszi észre, ha olyan teszi, akivel nem ért egyet, egyébként meg kontrázik a személyeskedéshez.;)

el somorrito 2020.11.26. 14:30:37

@Jehovah’s Witnesses:

Hát igen, de sajnos maga a piac is kényszeríti a cégeket, hogy beálljanak a sorba. Az afroamerikai vásárló is a piac része. Senki nem meri megtenni, hogy lemondjon a fogyasztók egy részéről. Így alakul ki az a faramuci helyzet, hogy lehet, hogy egy cég tulajdonosa, vagy tulajdonosi köre rasszista, mint magánember, a cég kifele viszont azt kénytelen mutatni, hogy BLM párti.
Szóval a Gyuribá-nak nincs nehéz dolga, ha keverni akarja a sz.rt. Elég neki a politikai köröket befolyásolni, meg egy két ilyen Klúni Gyuris akciót lezavarni, aztán kényelmesen hátradőlhet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 14:32:28

@birkamenet:

Clooney elvtárs kb. annyira hiteles,mint amilyen a neves szovjet tudós volt, aki kiutazott egy nyugati konferenciára,ahol aztán szó szerint előadta az éppen aktuális párthatározatot.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 14:35:53

@Etniez: És a Fidesz nem egyenlő Magyarországgal és a fidesz szavazói sem egyenlők a magyarsággal.
Magyarországot jelenleg túszul ejtette egy erőszakos kisebbség és tönkretette a demokráciáját..................................

Persze a libsik nem erőszakosak és ők egyenlők az állammal, akiik meg ezt nem akarják, azokba belerúgnak amúgy demokratikusan, mert azért akkora demokráciát soha nem képzelnek, ahol arra szavaz a paraszt, akire akar, addig szabad azt csak, amíg rájuk történik, ha nem, akkor már a látszat is le van szarva!

index.hu/kulfold/2020/11/26/barack_obama_donald_trump_spanyolajku/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 14:37:09

@Etniez:

Alapvető szabály, hogy egy igazi liberális demokráciában mindent a háttérhatalom vezet, s a többségében fasiszta választójogosultaknak meg kuss van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 14:39:07

@birkamenet:

Tehát akkor semmi gond Orbánnal, hiszen Soros embere, nem?

Vagy szemét fasiszta vagy, aki ellenzik egy idős filantróger jóakaratú bácsi tevékenységét, s küzdesz legjobb embere, Orbán ellen???

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 14:42:30

@A kiló nem százat jelent.:

Öregem, nem mondtad, hogy Zorbánt fel kellazonnalakasztani, Mészáros pedig a világ leggazdagabb embere, továbbánem szóltál az összefogás fontosságáról. Most meg magyarázkodsz, pedig mindenki számára világos, hogy fasiszta troll vagy, akit Orbán fizet,Ez van, hiába vergpdsz, teged már lelepleztek az európai demokrata ballib kommentelők.

el somorrito 2020.11.26. 14:43:28

@Ekrü:

Nálunk is el van öregedve a lakosság. Tehát ez a Klúni Gyuri jó választás volt egy PR akcióhoz, egy Fideszes negatív kampányra, a ballib pártok itteni támogatására.

cleanwater 2020.11.26. 14:53:25

@Jehovah’s Witnesses: Ritka tudatlan fidesz paraszt vagy!

Etniez 2020.11.26. 14:53:50

@Jehovah’s Witnesses: ostoba vagy.

Fosod a szót, de egy érvet vagy cáfolatot nem tudsz magadból kinyomni.

Ezért kár volt elővenni ezt a nicket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 14:54:43

Nekem határozottan tetszett Varga Judit válasza George Clooney-nak. Frappáns és találó, egyben udvarias, kulturált, nem lekezelő. Mégis odab@sz.

"Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről."

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 15:02:19

@birkamenet: nagyon magas nektek ez a Clooney mérce fidess trollok!........................++++++++++++++++++

Minek kellene nekünk egy nyilvánvalóan libsimantrát böfögő amerikai színész mértéknek?
Itt élünk, látjuk a helyzetet vele ellentétben, az a legkevesebb, ha elküldjük az anyjába, amiért kioktat bennünket! Mi sem szólunk bele a ripacskodó bájgúnár szerepei megformálásába!

Etniez 2020.11.26. 15:06:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hát, biztos van olyan nézőpont, ahol ez frappánsnak tűnik.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 15:09:42

@cleanwater: @Etniez: Mi van, elfogyott az a kevéske kis puskapor is? Már csak követelitek libsi szokás szerint, hogy fejezzem be, meg személyeskedtek? :D
Gondolom, hogy a demokrácia nevében!

el somorrito 2020.11.26. 15:14:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

""Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről." "

Ez szerintem is talált :)))

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 15:27:17

@birkamenet:
"Így van a Soros Hálózatot fel kell térképezni, hogy kiket vásárolt meg eddig a Soros, kik a hazaárulók. Itt a lista az elsö 100-ról:
Itt a lista, mennyi pénzzel támogatta a Fideszt Soros György
origo.hu
Szinte nincs olyan régi Fidesz-vezető, aki nem kapott volna milliókat."

Tudjuk, hogy kaptak ösztöndíjakat Sorostól, de nem hittünk Csurkának, aki ezt már akkor is megmondta, meg még sok egyebet is!
Például, hogy a libsik csak névleg libsik nálunk, egyébként a bolsevik-kommunista-szocialista kollaboráns idegen hatalmak által fizetett és hatalomra segített hazarárulók!
Itt a példa öcsém, te abban, amit tőled idéztem, azt kéred számon Soros nevében, hogy azért az akkori pénzért miért nem adják el, vagy oda az egész országot a hálátlanok!

ne olvasd el 2020.11.26. 15:46:24

hüjeség, én naponta használom és nincs vele semmi bajom. na jó, néha kicsit szúr, de azt ki lehet bírni

Bayaz 2020.11.26. 16:02:48

@Etniez: Az a baj, hogy te vádolod a 'fideszeseket' személyeskedéssel, miközben te magad is azt műveled, amikor azt nézegeted, hány hozzászólása van egy felhasználónak.

birkamenet 2020.11.26. 16:10:27

@Ekrü: "a 90-es években,amikor még nagy kerek szemekkel néztünk a "fejlett" nyugatra,nyerő volt,manapság már kevésbé"

Igen, mert azóta beismertétek, hogy a büdös életben nem tudjátok a Nyugattal szembeni hátrányt nem hogy ledolgozni, hanem akárcsak csökkenteni is. Mert tehetségtelenek és lumpenek vagytok.

Erre jön a tipikus magyar genetikátok: A lúzer magyarja abban éli ki magát, hogy mindekit leszid, lehány a világon aki többre vitte nála és ebben leli ki lelki kielégültségét, ha már úgyis csak szopógép lehet csak a saját országában.

Pontrre játszik rá orbán, amikor 80%-nyi funkcionális analfabéta fidiótának azt meséli be, hogy ö fáklya az univerzumban, az utolsó sztyeppei maradvány aki megvédi Európát meg az Univerzumot a muzlim gyarmatosítástól, illetve a Brüsszeli gyarmatositástól illetve a Soros gyarmatoitástól illetve a Liberalizmus gyarmatosításától illetve mindentöl ami él és mozog és nem illiberált fidess-es.

Illetve a penge magyar nép az amelyik az egész világot meg tudná védeni a világtól csak az ostoba világ ezt nem engedi a magyaroknak.

Cicabogár, titeket illiberált orbán birkákat körbe kellene hordozni a világban, hogy hadd lássák a népek, hogy ilyen állat mégis van!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 16:17:24

@Bayaz: Marha hiteles vagy 22.-ei regisztrációval és 11 röfivel. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 16:18:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Clooney filmjeit meg lehet nézni, az Orbán féle disznóságokat meg titkolják.

birkamenet 2020.11.26. 16:24:13

@Jehovah’s Witnesses: "Például, hogy a libsik csak névleg libsik nálunk, egyébként a bolsevik-kommunista-szocialista kollaboráns idegen hatalmak által fizetett és hatalomra segített hazarárulók!"

Ja, itt van az ország legföbb bolsevik-kommunista libsijének a szemet gyönyörködtetö életrajza:

Orbán Viktor

Soha nem dolgozott jogász és orosz érdekeket képviselö EU bomlasztó politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja. 1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993–2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990–1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ, egyik alelnöke.

1989–90-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanulásnak álcázva a Soros Hálózatnak a Soros Terv végrehajtója volt. Professzora a Pembroke Kollégium filozófia professzora, Zbigniew Pelczynski volt, amit ma már a professzor letagad.1990-től lett országgyűlési képviselő. 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé, majd 1993-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották.

1992-ig liberális elveket vallott, a pártja is ebben az időben szorosan együttműködött az SZDSZ-szel. Azonban ettől az évtől számolva imádata a diktatorikus rendszerek felé fordult, és ezzel párhuzamosan pártja strukturális átalakítását, a diktatorikus centralizálását szorgalmazta, ezzel a Fidesz eredeti liberális jellegének megőrzését szorgalmazó Fodor Gábor és támogatói neheztelését váltva ki.

Az új elnöki pozícióba 1993-ban teljes félelemben őt választotta a Fidesz kongresszusa. Azóta se meri senki az életét kockáztatni, hogy a kihívója legyen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 16:30:19

@birkamenet: jaja, ráadásul nyílt szavazás van, tehát aki ellene szavaz az felfedi kilétét és tönkreteszik.

el somorrito 2020.11.26. 16:30:33

@birkamenet:

"Pontrre játszik rá orbán, amikor 80%-nyi funkcionális analfabéta fidiótának azt meséli be, hogy ö fáklya az univerzumban, az utolsó sztyeppei maradvány aki megvédi Európát meg az Univerzumot a muzlim gyarmatosítástól, illetve a Brüsszeli gyarmatositástól illetve a Soros gyarmatoitástól illetve a Liberalizmus gyarmatosításától illetve mindentöl ami él és mozog és nem illiberált fidess-es."

Na, ebből látszik komám, hogy ti libsikék milyen messze jártok a valóságtól.
Hadd magyarázzam el.
Nincs itt semmiféle Orbán istenítés. Egyszerűen benneteket liberálidiótákat próbálunk meg a szavazataikkal távol tartani. Hogy ne halljuk megint a lihegéseteket Brüsszelben, miközben észre se veszitek, hogy "barátaitok" tanácsai nem a mi (magyarság) javunkat szolgálják. És nem a tönk felé viszik az országot. Na, ez a fő cél a részünkrő.
Nincs itt semmiféle Orbánseggnyalás, meg istenítés. Elég ha titeket távol tudunk tartani a hatalomtól.

Amúgy meg: "Erre jön a tipikus magyar genetikátok:" óvatosan ezekkel a megjegyzésekkel. Bizonyos statisztikák szerint, világviszonylatban nálunk a legmagasabb a zsidó felmenőkkel bíró népesség Izrael után. (A genetikai vizsgálatok szerint) Szóval csak óvatosan. Még kiderül, hogy magadat fikázod.

Bayaz 2020.11.26. 16:46:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Pont azt írtam, hogy nem a regisztráció időpontja és a hozzászólások száma számít a hitelességbe, bazmeg, hanem például az, hogy valaki másokat vádol személyeskedéssel, miközben ő is személyeskedik. Ha az határozná meg a hitelességet, hogy ki milyen régóta és mennyire aktív, akkor Birca lenne a leghitelesebb :)

BölcsÉsz 2020.11.26. 16:46:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ilyen az, amikor valakinek van stílusa.

Bayaz 2020.11.26. 16:50:39

@el somorrito: "Nincs itt semmiféle Orbán istenítés. Egyszerűen benneteket liberálidiótákat próbálunk meg a szavazataikkal távol tartani. Hogy ne halljuk megint a lihegéseteket Brüsszelben, miközben észre se veszitek, hogy "barátaitok" tanácsai nem a mi (magyarság) javunkat szolgálják. És nem a tönk felé viszik az országot. Na, ez a fő cél a részünkrő.
Nincs itt semmiféle Orbánseggnyalás, meg istenítés. Elég ha titeket távol tudunk tartani a hatalomtól."
Bár én nem vagyok fideszes, azért hihetetlennek tartom, hogy sokan az ellenzékiek közül nem veszik észre, hogy igazából a fideszesek nagyon jelentős része nem Orbán-hívő, hanem a "liberálisokat" (és úgy általában az ellenzéket) utálja, és jóval inkább az ellenzéki portálok olvasgatása az, ami ráviszi őket arra, hogy a Fideszre szavazzanak, nem pedig a "kormánypropaganda" :)

n3spr3ss0 2020.11.26. 16:58:41

@MACISAJT: Vergődtök, vergődtök, valahogy semmi nem jön össze hónapok óta, koki, bukta, saller, Brüsszel, USA, mindenki belétek rúg.Elég szar lehet.Még a végén könyörögni fogtok egy pár menekültért.

Solo_ 2020.11.26. 17:12:58

Hát bizony sz@r lehet a fidesz-potentátoknak, hogy néha onnan jön nemtetszés, ahol semmi befolyásuk nincs. Szegénykék. Kemény a diktátorok és kiszolgálóik élete. :)

Bayaz 2020.11.26. 17:26:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nekem az tetszett volna, ha nem válaszol. Miért kéne válaszolnia?Tudom, ebből otthon lehet sérelmi politikát csinálni, de George Clooney-nak aztán tényleg nincsen valós befolyása semmi.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.11.26. 17:42:01

@Bayaz: a "liberálisokat" (és úgy általában az ellenzéket) utálja, és jóval inkább az ellenzéki portálok olvasgatása az, ami ráviszi őket arra, hogy a Fideszre szavazzanak, nem pedig a "kormánypropaganda" :)

<-- én is ilyen szavazó vagyok

Fikalnyik Eugén 2020.11.26. 17:44:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Nekem határozottan tetszett Varga Judit válasza"

Nekem meg retkes kommunista besúgó édesapja tetszett.
Most, hogy egy fidesz által tőlünk ellopott pénzből élősködő alapítvány megveszi az Avas hotelt, szólni kéne az ügynökfattynak, hogy kérdezze meg apukát, hová építették a lehallgatókat. Esetleg azt is megkérdezheti egy vasárnapi ebédnél, hogy drága apuka, te leszereltél, vagy még állományban vagy...?

Sir Gombóc 2020.11.26. 17:57:12

@CSOKKI MÁLNA: megtalálta, nem csak a térképen. Ne zavarjon, hogy többször is járt itt.

Sir Gombóc 2020.11.26. 18:00:26

@nemecsekerno_007: a butaság is, nyugodtan művelheted.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 18:02:50

@Bayaz:

Az ignorálás is egy valid opció lett volna, igaz. Clooney-t mint színészt kimondottan kedvelem, a politikai nézetei viszont abszolút nem érdekelnek.

@Fikalnyik Eugén:

"Nekem meg retkes kommunista besúgó édesapja tetszett."

Gratulálok a coming outodhoz, ma már nem szégyen, hanem dicsőség, ha egy flrfi nyilvánosan bevallja, hogy a férfiak tetszenek neki.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"az Orbán féle disznóságokat meg titkolják."

Elég ügyetlenül titkolják, hiszen az egész magyar ellenzéki sajtó ezekről ír. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 18:07:29

@el somorrito:

"Amúgy meg: "Erre jön a tipikus magyar genetikátok:" óvatosan ezekkel a megjegyzésekkel. Bizonyos statisztikák szerint, világviszonylatban nálunk a legmagasabb a zsidó felmenőkkel bíró népesség Izrael után."

Vagyis birkamenet barátunk ráadásul még antiszemita is. :D Az meg csak hab lenne a tortán, ha kiderülne, hogy zsidó származású antiszemita. :DD

Sir Gombóc 2020.11.26. 18:08:23

@Ekrü: az USA-ban régóta így zajlanak a választások. Jah, hogy most Trump picsog? Négy éve ugyanebben a rendszerben nyert, akkor nem zavarta? Ahogy titeket sem? Nem vagytok a következetesség mintapéldányai, ahogy a vezéretek sem az.

Sir Gombóc 2020.11.26. 18:13:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: egy színész egy interjúban elmondja, hogy ő hogy lát bizonyos dolgokat, itthon meg a Fidesz prominensei rögtön ugranak rá. Ciki, nagyon ciki. :-))

Sir Gombóc 2020.11.26. 18:19:43

@Etniez: ez a Judit még azt sem tudja, hogy Clooney Európában él, Olaszországban is van háza. Biztos nem hallott még Közép-Európáról, pedig még az ENSZ békenagykövete is. Bezzeg ez a Varga Judit..

LebensraumamOsten 2020.11.26. 18:24:47

Ha Biden lebombáztatná ezt a cigány orbánt Buzipesten, akkor örömmel mennék oda füstgyertyával célt jelölni. Az illibsi köcsögöket meg ostorral kergetném vissza a célterületre, hogy nehogy kimaradjanak a szórásból.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.26. 18:45:46

@Sir Gombóc:

Itt nem is annyira az számított, hogy Clooney-nak mi a véleménye, hanem az, hogy a népszerűsége révén ez a nézet sok más embert is befolyásol. Ugyanaz a hatás, mint a celebek vagy az ún. influncerek. Ugye az egy dolog, ha Gipsz Jakab mond nyilvánosan véleményt, és egy másik dolog, ha ugyanezt Alföldi Róbert teszi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 18:59:29

@Sir Gombóc:

Az ENSZ-békenagykövet poszt az kb. olyan, mint a Kádár-korban a munkás-paraszt hatalomért kitüntetés, automatikusan járt azoknak, akik 56-ban Kádárt segítették aktívan. Most meg ha celeb vagy és hangosan együtt üvöltesz főnökeiddel, megkapod a nagykövetiséget.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 19:00:04

@LebensraumamOsten:

Mindezt tudjuk, ezért is teszünk meg mndent, hogy ne jussatok hatalomhoz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 19:06:50

@birkamenet:

Orbán élettrajza közismert, a nép ennek tudatában szavaz politikájára.

Végülis mi a fő liberális kifogás ellene? Az, hogy fiatalon liberális volt, ma meg nem az. Csakhát ez mióta bűn vagy erkölcstelenség?

birkamenet 2020.11.26. 19:07:33

@el somorrito:

Nem te anyaszomorító fidess troll, ti legfeljebb csak magatok szembesültök azzal, hogy elmebetegek vagytok egytől egyig. Ami az orrotok előtt van azt nem látjátok, bezzeg a nem létező dolgok ellen (pl. Soros-migráns-Brüsszel világösszeesküvés) egész nap rettegtek.

Haver, a világon mindeki tudja, hogy orbán nem az értelmiséget, nem a polgárt nézte ki szavazóbázisának, hanem a 30 IQ-s ostoba csőcseléket, Ezek vagytok ti.

A permanens valóságtagadás pedig teljesen leépítette az agyatokat, nemhiába nem is próbálkozik orbán annál többel, minthogy 3-4 szót még meg tudjatok jegyezni és betanított majomként egész nap visszabüfögni (migráns-Soros-Brüsszel!)

birkamenet 2020.11.26. 19:11:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Vagyis birkamenet barátunk ráadásul még antiszemita is. "

Te meg csak egyszerüen hülye.
Fidiótaként mi más is lehetne az állapotod mint funkcionális analfabéta?

birkamenet 2020.11.26. 19:12:53

@el somorrito: " hogy "barátaitok" tanácsai nem a mi (magyarság) javunkat szolgálják. "

Na, ha a te fajtád a magyarság, akkor az orbán korszakbeli mély demográfiai válság egyáltalán nem rossz hír a világnak.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 19:21:07

@n3spr3ss0: Ilyenkor mindig eszembe jut Szerencs és Mohács és megnyugszom;)

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 19:21:54

@Sir Gombóc: A volt "szovjet tagköztársaságban".:)

ember100 2020.11.26. 19:25:13

Helló !

Fideszbirkák , trollok figyelem !
Öten vannak egy szobában az egyik fingik egy irtó büdöset.
Persze nincs gazdája.
Az egyik azt mondja hogy aki fingott annak piros a tenyere erre az egyik azt mondja nézzétek az enyém nem piros.
NA most pont ezt csináljátok !
Minek ennyit hepajozni támadni ezt a Klúni gyereket HA NINCS igaza ?????
Magatok buktatjátok le magatokat.
A vétó miatt meg ha kimegyek külföldre inkább azt mondom hogy dél-albán vagy román vagyok.
Ne kelljen már szégyenkeznem .

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.26. 19:29:57

@Jehovah’s Witnesses:

Clooney eleve nem egy szabad ember. Próbálna csak meg ellentmondani!

A halivúdi filmiparban jelenleg kb. az a helyzet, mint Kádár alatt egy átlag munkahelyen volt: ha nem tetszik neked a párt politikája, meg van engedve, hogy kussolj, ebben az esetben nem kérik rajtad számon, miért nem tapsolsz. De ha karriert szeretnél, akkor együtt kell üvöltened a vezérekkel.

Persze, megpróbálhatsz ellenzéki lenni, azaz mást mondani, mint a Párt. Ez esetben - ha csak magánkörben teszed, pár kolléga előtt - megúszod a prémium megvonásával, nem kapsz beutalót a szakszervezeti üdülőbe, nem kapod meg azokat a kitüntetéseket, melyeket egyébként mindenki más megkap (pl. "kiváló dolgozó" plecsni).

De ha szisztemtaikusan mondasz ellent, akkor a vége a kirúgás lesz, s akkor mehetsz mondjuk valahová éjszakai portásnak vagy zöldségeshez árupakolónak, kicsivel is jobb munkahelyre soha többet nem vesznek fel sehol az országban.

Szóval Halivúdban ma olyan a szólásszabadság és a demokrácia, mint Kádár alatt: kb. nulla körüli.

Szóval ez a Clooney gyerek sázmolt és arra jutott, hiába tehetséges színész, sose kerül be az élvonalba, ha nem üvölt együtt a vezetőséggel, s ezt az utat választotta. Pont mint egy fiatal Kádár alatt, hogy KISZ-karriert kezdett, így gyorsabban tudott karriert építeni, mint bárki más.

Akad persze ember Halivúdban, aki előbb celeb lett, ajd ellenzéki lett. Kevés bátor ember. Jellemzően az eredmény a teljes kitiltás. Lásd Mel Gibson.

Etniez 2020.11.26. 19:37:46

@Jehovah’s Witnesses: Nem személyeskedés, de ostoba módon "érvelsz" . 2020-ban emútnyócévezni már kifejezetten kínos.

Te azt csinálod, hogy nem a jelenre reagálsz, hanem azzal jössz, hogy mi volt 20 éve, pont mint egy óvodás.
Ebből levonhatjuk a tanulságot, hogy neked ennyire telik. Ez nem személyeskedés, hanem tény. Buta emberekkel meg nem állok le vitatkozni, mert képtelenek rá.
Mostantól mész ignore-a a többi hülye mellé.

törppicur 2020.11.26. 19:39:35

@Fikalnyik Eugén:

édesapja általában van az embernek. Külügyérünknek is.

Meg Dobrev Klárának is.

Ugye, rá is haragszol a rokonsága miatt?

Ha nem, szégelld magad

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 19:39:39

@Fikalnyik Eugén: mondod ezt náci szavazokent. Gratulálok

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 19:43:17

@ember100:

"Minek ennyit hepajozni támadni ezt a Klúni gyereket HA NINCS igaza ?????"

Ha igaza lenne, miért támadnám, te szellemóriás??:)

"..ha kimegyek külföldre inkább azt mondom hogy dél-albán vagyok.."

Szellemi szinted alapján oda is tartozol.:))

Etniez 2020.11.26. 19:43:43

@Sir Gombóc: Varga Juditról az, egyetlen jó dolog, amit eltudok mondani, hogy szúrnám.

Nevetséges ez az egész, ha rólam mond valami hülyeséget valaki, akkor kiröhögöm és megyek tovább.

De a Fidesz nem, az neki áll és....

jól lebuktatja magát.

Nem zörög a haraszt... Vicces.

Etniez 2020.11.26. 19:44:53

@törppicur: így van, haragszom rájuk.
Az ellenzéki szavazó nem egyenlő DK szavazóval.

De tudom, ez neked már túl összetett, ugye?

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 19:46:20

@Fikalnyik Eugén: Hát DK Klárika főkommancs nagyapja hogy tetszett? Biztos sokat lovagolt Apró nagyapó térdén a holokauszttúlélőtől elzabrált Szelőhegyi úti villában...

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 19:47:44

Orbán nagy geci, de a veto jogos. Aki szerint nem az gondoljon arra hogy a főnöke holnap azt mondja csak az kapja meg az előző havi fizut aki leszopja, sőt még be is perelni.. 8 munkatarsa leszopja a főnököt. Te mit valasztasz libsi? Szopsz vagy nem szopsz? Ha nem szopsz mostantól nincs fizu de dolgozni kell mert téged a szerződés kotelez. A bíróságra persze nem mehetsz mert ott azt mondják hogy aláírtad a munkaszerzodest. Ja hogy szopasrol szó sem volt.... meg hol van ez a munkaszerzodesben...

Etniez 2020.11.26. 19:48:17

@CSOKKI MÁLNA: csak akkor támadod, ha igaza van. Amúgy leszarod és mész tovább.

Hidd el, ha megjelenne valahol, hogy Soros cápákat akar telepíteni a Balatonba, senki nem cáfolná.

De neked is túl magas ez az egész, pedig egyszerű pszichológia.

Ez a túlreagálás a beismerése.

Főleg a Sorosozás. Nem azt cáfolja a fideszrálib bagázs, amit mondott, hanem egyből indul a karaktergyilkolás.

Holnap megtudjuk, hogy Clooney igazából buzi is, ugye?

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 19:49:35

@Etniez: ja akkor a KDNP szavazat sem Fidesz szavazat... vagy de?

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 19:50:45

@Etniez: akkor a soros miért támad vissza ha Orbánnak nincs igaza te féreg????

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 19:53:24

@Etniez: "Holnap megtudjuk, hogy Clooney igazából buzi is, ugye?"

Már meg is ismerkedtetek? :))

"csak akkor támadod, ha igaza van. Amúgy leszarod és mész tovább."

Magadból indulsz ki bérkommenterkém?

"Ez a túlreagálás a beismerése. "

Micsoda? Zavarosak a gondolataid kisfiú.

"De neked is túl magas ez az egész, pedig egyszerű pszichológia."

Mesélték a haverok az italbolt előtt, három feles után? Olvass többet, igyál kevesebbet! :)

ember100 2020.11.26. 19:57:05

@CSOKKI MÁLNA:
Helló !

Egyszerű vagy mint a faék ja és ostoba is :)
Mindkét hozzászólásod értelmetlen volt !

Etniez 2020.11.26. 19:58:52

@a nagy hohohorgász: "féreg"

:D

Kicsi vagy te ehhez, lazulj be.

Etniez 2020.11.26. 19:59:59

@CSOKKI MÁLNA: te meg a másik fele vagy, kár hogy ezt tudják megfizetni csak a Lendvai utcában, pedig már mióta lopnak.

ulpius66 2020.11.26. 20:01:38

@CSOKKI MÁLNA:

Klúni az biztos, hogy nem buzi!
(szerintem annyi nője van, amennyit csak akar.... vagy amennyit a felesége negedélyez neki.....)

Egyebekben ez a Klúni tényleg jó színész!
(mán legalábbis szerintem az.....)

TÖKÉLETESEN ELŐADTA EZT A MAGYARORSZÁG EGY FASISZTA DIKTATÚRA, ORBÁN EGY FASISZTA DIKTÁTOR CÍMŰ SZÁMOT!

TAPS! TAPS! TAPS!
(teljesen nyilvánvaló, hogy a szájába adták, hogy mit kell mondani, hiszen egész életében színészkedett, és nincs egy önálló gondolata sem, csak amit mondani kell......)

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 20:01:52

@Etniez: hát én biztos hogy nem vagyok akkora hazug mint te az biztos. Szóval???!!!

Etniez 2020.11.26. 20:02:52

Egyenként Matyi azért offolja szét az ilyen topicokakat, mert ilyen színvonaltalan lesz, mint ez is lett.

Megjelent a krumpliutalványosok, aztán vége mindennek.

Megyek is, nem fárasztom magam feleslegesen.

ulpius66 2020.11.26. 20:02:55

AZ IS TELJESEN NYILVÁNVALÓ, HOGY EZTET A BIDEN-SEGGNYALÓ KLÚNI AZÉRT MONDTA ORBÁNRA, MERT ORBÁN NYÍLTAN KIÁLLT TRUMP MELLETT!!!!!!!!!!!

ulpius66 2020.11.26. 20:04:26

@Etniez: "Megyek is, nem fárasztom magam feleslegesen."

A NAP EDDIGI LEGJOBB HÍRE!

A LONDONORSZÁGBAN ÉLŐ MAGYAR-GYŰLÖLŐK KUSSOLNAK!!!!!!!

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 20:09:53

@Etniez: qurcsanyne hány évre adositotta el az országot, mr kluni kedvéért????

házsárt 2020.11.26. 20:09:55

@CSOKKI MÁLNA:
"Mindenesetre a Szovjetunió egy korábbi tagköztársaságának vélte országunkat. No komment."
Azért lássuk be, olyan nagyot nem tévedett. És az sem kizárható, hogy volt ebben némi szarkazmus. :)

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 20:11:21

@Etniez: Matyi veletek van:) én ezzel nem buszkelkednek....

ulpius66 2020.11.26. 20:18:47

ÚRISTEN!

MI LESZ VELÜNK, HOGY AZ A VADBAROM ETINEZ ITTHAGYOTT BENNÜNKET?

KI FOGJA MOSTANTÓL EMELNI A BLOG SZÍNVONALÁT???????

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 20:24:16

@Bayaz: Attól mert valakinek sok röfije van és régi nick, attól még nem hiteles. Lásd MACISAJT! De aki frissen regelt és éppen csak beokádott párat, az végképp nem az.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 20:24:44

Matyi nélkül tisztább, szárazabb érzés, nem? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 20:25:48

@n3spr3ss0: "Vergődtök, vergődtök, valahogy semmi nem jön össze hónapok óta, koki, bukta, saller, Brüsszel, USA, mindenki belétek rúg.Elég szar lehet.Még a végén könyörögni fogtok egy pár menekültért." - ez jó volt. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 20:26:33

@Zihuatanejo: "Hát bizony sz@r lehet a fidesz-potentátoknak, hogy néha onnan jön nemtetszés, ahol semmi befolyásuk nincs. Szegénykék. Kemény a diktátorok és kiszolgálóik élete. :)" - ez másik amin felröhögtem. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 20:27:54

@Bayaz: "de George Clooney-nak aztán tényleg nincsen valós befolyása semmi." - csak sok-sok millió rajongója, aki eddig azt sem tudta ki az az Orbán.

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 20:28:38

Én amúgy csak 1 párt szavazoit nem értem, és az a Jobbik! Hogy rájuk most ember minek szavaz listára azt qvara nem tudom.... na azok az igazi agyhalottak.... és kb 5%

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 20:30:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: és mit szólsz etniez baratodhoz akinek Matyi az Einstein.... hahaha

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 20:35:36

@a nagy hohohorgász: amúgy sztem politikai bukta volt klunira reagálni. Mert marineninek jobban tetszik rossz doki mint a kisgomboc. Amúgy az a durva ha soros lenne az ellenzék feje már nyertek volna. Az a pali nem csak geci hanem okos is. Tudja hogy mi kell a parasztnak...

Fikalnyik Eugén 2020.11.26. 20:42:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Gratulálok a coming outodhoz, ma már nem szégyen, hanem dicsőség, ha egy flrfi nyilvánosan bevallja, hogy a férfiak tetszenek neki. "

Emlékeim szerint te szoktad itt torokra venni a nagyérdeműt.

Etniez 2020.11.26. 20:43:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ja, Nemecsek is már csak félszívvel dolgozik. Régebben még vitakepés volt, ma már csak benyomja az egysoros mondandóját és megy.

Etniez 2020.11.26. 20:44:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: (buta) ne beszélgess vele, mert akkor jutalmazva érzi magát.

Fikalnyik Eugén 2020.11.26. 20:44:27

@CSOKKI MÁLNA:
"Hát DK Klárika főkommancs nagyapja hogy tetszett? Biztos sokat lovagolt Apró nagyapó térdén a holokauszttúlélőtől elzabrált Szelőhegyi úti villában.."

Ez felmenti a másik komcsit?

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 20:46:00

@ember100: Elfogadom a fehér zászlót, kedves kis kétmondatos barátom.:)

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 20:46:58

@Etniez: Fúha! Esetleg a frappáns visszavágások nagymesterével állok szemben? :)

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 20:51:05

@Etniez: Nem személyeskedés, de ostoba módon "érvelsz" . 2020-ban emútnyócévezni már kifejezetten kínos.
Te azt csinálod, hogy nem a jelenre reagálsz, hanem azzal jössz, hogy mi volt 20 éve, pont mint egy óvodás.............................................

Nemtom mi az anyádról beszélsz, mert nem nyócéveztem, bár nem azért, mert szerinted kínos, ugyanis egy ilyen kis fajankó számomra nem mérvadó!
Amúgy meg ha kell, nem csak húsz évet megyek vissza, hanem többet is, ugyanis a szemét libsi fajtád régóta szívja a magyarok vérét Kunbélás tanácsköztársaságok, éltanulógeci Rákosi féreg, megtorló, majd vidámbarakkozó Kádár, privatizálgató Horn, elkúró és megbukó, majd visszatérő és most ismét a hatalomért lihegő sorosfaszszopó Gyurcsótány formájában!
Azt meg hogy ignorálsz, csak megköszönni tudom, legalább nem válaszolsz valoami baromságot, amire így a negyedik környékén már bár könnyű, de unalmas választ írni, hiszen egy szánalmas nímandot égetni csak rövid ideig nyújt némi élvezetet, de hosszú távon nem sport! Perzse mások olvassák a válaszomat, így azokat még utoljára elszórakoztatom a debilséged elemezgetésével! Na agyő kis gárdahadnagyom!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 20:53:08

@Jehovah’s Witnesses: Ideges vagy? :-)) Vegyél elő egy másik tartalék nicket és attól megnyugszol!

CSOKKI MÁLNA 2020.11.26. 20:56:31

@Fikalnyik Eugén: Kissé más szinten voltak a rendszerben. Varga apja kb olyan szinten volt, beépülve mint Megyó, akire ugye szavaztál is az elmúlt évtizedben. Persze Megyó miniszter volt, míg Varga apu szállodaigazgató. Ja, és Varga apjának múltja nem volt titok, míg Megyó ugye kussolt, amíg le nem lepleződött.
Mi a helyzet egyébként Pető Iván vagy Bauer apjával, akik ugye az ÁVH-nál szolgáltak.

Etniez 2020.11.26. 20:58:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: megtudhattuk tőle, hogy Rákosi libsi volt :)

Már ezért megérte. :)

Szegény, ilyen hiányos tudással próbál véleményt formálni, nehéz lehet neki :(

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 20:59:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nehogy én nyugtassalak meg téged egy kis öklözőzsírral! Kötsögöm! :D

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 21:02:11

@Etniez: Na mi van nímand, nem volt mégsem ignore? :DDDDDDDDDD Sejtettem amúgy, hiszen hiányzik belőled a tartás!

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:02:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: akkora hazugok vagytok hogy az előző hozzaszolasoddal teljesen ellentétes dolgot írsz most. A családod mennyire utalhat azt el sem tudom képzelni... már ha van családod....

ember100 2020.11.26. 21:03:25

@CSOKKI MÁLNA:
Helló !

Nincs itt semmi fehér zászló , csak egyszerűen nem volt értelme annak amit írtál :)
De olvasd kettőbe és akkor kijön a két mondat :)

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:05:30

@Etniez: ha a Matyit okosnak tartod engem meg butának az nekem büszkeség te fasz.... hahaha

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:06:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: h miből szurtem le? Tudsz olvasni???? Akkor próbáld meg újra te zseniális programozó...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 21:10:40

@Jehovah’s Witnesses: Nézd Cycmen! Az öklözőzsírral bircánál vágódhatsz be.

ember100 2020.11.26. 21:11:08

@Jehovah’s Witnesses:
Helló !

Ezt nem bírtam ki szó nélkül :)
Ha már Kun Bélázol meg a többiek AKKOR ne hagy már ki hortit , gömböst, szálasit amik (nem elírás ) majd 1 millió magyar haláláért felelősek !!!!
Azért ezek nincsenek pariban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 21:11:47

@a nagy hohohorgász: Ugye nem gondolod komolyan, hogy végigolvasom a sok okádásod?

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:14:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te fasz, az enyémet elolvastad csak azt nem amire reagáltam.... b+ te is hülye vagy.... hahaha

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 21:16:56

@a nagy hohohorgász: /sze h elolvastam, mivel hozzám szóltál. Szokás *int hülyeséget, de 1* +érdemled, h reagájjak rád.

ulpius66 2020.11.26. 21:24:17

Egyebekben meg ki a faszom az a Jámbor András, aki helyreteszi a Klúnit?

Ez a Jámbor is színész?
(mint írtam volt, a Klúni annyira képes, hogy kimondja amit a szájába adnak.....)

Ennyike.

ulpius66 2020.11.26. 21:27:23

Az persze elvárható egy Nobel-díjas színésztől, hogy élethűen mondja el mondandóját!
(szerintem lesz még Klúniból USA-elnökjelölt...... az esze megvan hozzá....lásd Réges-Régen meg a Trump is......)

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 21:28:43

@ember100: Akkor kunbélázok amikkor akarok, azt teszek hozzá akit akarok és most ennek az évszázadon átívelő bolsi gyökerű vérvonalnak látom a nagy napjait!
Horthy Gömbös és Szálasi pedig hivatásos katonák voltak legalább és nem léhűtő bibsi firkászok, mint a Kohnod!

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:43:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: na de most masod× reagáltál. Ezt mivel erdemeltem ki? :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 21:48:25

@Jehovah’s Witnesses: Szemedbe ment az öklözőzsír amíg birca seggét nézted, hogy nem sikerült értelmezni amit írt? Egy szóval nem írta hogy ne kunbélázz.

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:48:55

@a nagy hohohorgász: az IKEA helyett inkább a reklámban azt csináltam volna hogy a férfi azért bassza pofán a nőt mert nem IKEA bútort rendelt!!! Reklám az IKEA nak és reklám a nőknek....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 21:49:51

@a nagy hohohorgász: Annyira hülye vagy, hogy gondolkodom írok belőled egy pszichiátriai nagydoktorit. Gyűjtöm az anyagot.

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:53:12

@a nagy hohohorgász: persze a nő sosem zsarolta a férfit hogy nem kapsz szexet ha nem rendelhetem meg a legujjabb bútorokat, de a kartyadat ugye odaadod????

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 21:55:24

@a nagy hohohorgász: Gyűlik az anyag, gyűlik. :-)) A szemetet levitted már? Balhézni fog az hárpiád és ma is az ötcombú barátnőddel kell megcsalnod. :-))

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:58:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: rabasztal mert a fuhrered bezaratta a bolondok hazat...

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 21:59:53

@a nagy hohohorgász: csak arra baszott rá hogy a bolondok nem csak a libsikre szavaznak....

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 22:02:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egy szóval nem írta hogy ne kunbélázz..........................

Csak éppen be akarta határolni, hogy hogy kunbélázhatok, mellette kit említsek meg, ugyebár!
Ez bőven magába foglalja és rosszul tűröm, ha ilyennel próbálkozik valaki!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 22:05:46

@Jehovah’s Witnesses: jaj, de kis érzékeny vagy Cycmen! :-)) Rosszul sikerült az öklözőzsír party? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 22:08:04

Matyi nélkül tisztább, szárazabb érzés ez poszt. Olyan jól szórakozom a sok gyengeelméjű illibsin. :-))

a nagy hohohorgász 2020.11.26. 22:12:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: 100 szónak is 1 a vége. Ha bidé és hattercsapata le tudja nyugtatni a blm fanokat jövőre akkor 22ben bukni fog a patas is és az EU is. Ha nem akkor harcolunk egy jót. Te a szivárvány szín alatt én meg az Egyesült normális nemzetek zászlaja alatt. Sok sikert ratyi , győzzön akinek kell...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.26. 22:16:18

@a nagy hohohorgász: Neked agyadra (agy???) ment Cycmen öklözőzsírja. ja, nem, a seggedre. Még mindig fáj birca behatolása, hogy ilyen frusztrált vagy?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.26. 22:18:50

Cloney humora csapnivaló, színésznek elmegy, viszont a politikához kurvára ért. Ellenben ez a tarajosfejű szíjgyártó petike külügyminiszternek csapnivaló, a politikához és a kompromisszumos tárgyaláshoz kurvára nem ért, erkölcsileg nulla, viszont egy huszadrangú színésznek, aki naponta felmondja a főnöke forgatókönyvét birka nézőtér előtt, annak még elmegy.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.26. 22:30:16

És ki az a V. Orban? Orban gyözike fia? Az meg ki a fric-franc?

ember100 2020.11.26. 23:21:35

@Jehovah’s Witnesses:
Helló !

Tőlem aztán lejárathatod magad nem érdekel .
De tudod a tények makacs dolgok :)
Meg azt is értem hogy neked a MAGYAR halottak nem számítanak , különben nem írnál ilyen gyökér dolgokat :)

kárárámaispj 2020.11.27. 00:11:12

@Etniez: "Nevetséges ez az egész, ha rólam mond valami hülyeséget valaki, akkor kiröhögöm és megyek tovább."
Ja, ezért bizonygatod állandóan, hogy te nem sodőr vagy, ugye?

GyMasa 2020.11.27. 00:42:23

@Bayaz:
Ez azért van, mert Etinez barátunk magát jobbosnak vallja...

GyMasa 2020.11.27. 00:45:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ehh, akkor most bajban kellene lennem!
Én, nyíltan orbán ellen szavaztam, az EUSSR választásokon..
Azt' eddig semmiféle retorzió nem ért...
Akkor most mi van?
Borotválkozzak meg, és vegyek egy repülőjegyet Braziliába?

GyMasa 2020.11.27. 00:48:14

@Bayaz:
Látom, te sem vágod, hogy mivé korcsosult a világ az elmúlt bő 10 évben...

birkamenet 2020.11.27. 01:28:22

@GyMasa:

Ja, orbánod kinevelt kétmillió korcs birkát.

élhetetlen 2020.11.27. 02:06:41

@ulpius66: „a Klúni annyira képes, hogy kimondja amit a szájába adnak.”. Ismered személyesen? Talán rendszeresen vendégeskedsz a comoi birtokán, ezért ismered ennyire? És, ha beszélgettek, ott van valaki, aki súg neki, mert csak azt tudja kimondani, amit a szájába adtak? De ha így van, meséld már el légy szí, hogy mi is van, mikor filmet rendez? Ott is áll mögötte valaki, és mondja neki, hogy hogyan állítson be egy jelenetet, mit mondjon a színészeknek, vagy az operatőrnek? Vagy mi van? Mesélj már, olyan izgalmas, amit tudsz!

Bayaz 2020.11.27. 03:26:19

@birkamenet: "Igen, mert azóta beismertétek, hogy a büdös életben nem tudjátok a Nyugattal szembeni hátrányt nem hogy ledolgozni, hanem akárcsak csökkenteni is. Mert tehetségtelenek és lumpenek vagytok.

Erre jön a tipikus magyar genetikátok: A lúzer magyarja abban éli ki magát, hogy mindekit leszid, lehány a világon aki többre vitte nála és ebben leli ki lelki kielégültségét, ha már úgyis csak szopógép lehet csak a saját országában.
"
Amúgy te magyarnak tartod magad? Csak mert a szóhasználatodból nagyon nem úgy tűnik ki.
Vagy legalább magyar származású vagy?

Ménár Atya 2020.11.27. 06:10:47

Láthatóan Cloney haja is korpásodik, ..........némi pénzért cserébe .
Kb hülyeségeket beszél, de ez nem lényeges, a magyar ATV bámuló minden szavára csap mint légy a szarra, a lényeg hogy orbán gonosz, és a szovjetúnióból kiszakadt szegény magyarokat soha nem látott mértékű adókkal sújtja.....
Inkább maradt volna a ki Anál Klúúní hátsójában ha ekkora baromságokat tudott összehordani, bár ez is inkább csak egy szerep, de aki a szöveget a szájába adta eléggé messze ment a valóságtól.
Hazudni úgy kell, hogy igaznak tűnjön, mint ahogy fletó teszi, , nem úgy hogy a végén kiderüljön, hogy még üresfejű báb csak a hazudozó.

Gender Fitymatyi hol van?
Ilyenkor már rég ezer marhaságot szokott bekopizni a sötét elmebetegje.

Kúrtúrfi, elvetted szegény Matyi egyetlen kapcsolatát a világgal? jön a karácsony,ez a barom meg egyedül kínlódik a scriptekkel :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 06:28:28

@Ménár Atya: :-)) Ez jó volt. Ja, nem. Nem az egész, csak a matyis rész. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 06:31:08

@Bayaz: Írásainak melyik szóhasználatából tűnik úgy hogy nem magyar?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 06:32:18

@GyMasa: A fidesz elnökválasztásáról írtam, ahol a küldöttek nyílt szavazással választották meg az elnököt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 06:33:43

Azért szép. Brendel Mátyás mocskának eltakarítása után is majd 200 komment.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 06:38:42

@élhetetlen: jaj, hát ennyi az érvük Clooneyval szemben, hogy Soros, meg hogy a szájába adták a szavakat. Az a kérdés fel sem ötlik bennük hogy vajon a nyugati világ nagy része miért okád orbántól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 06:44:26

Most olvastam egy fidesz fan hozzáröfijét egy fészbuk posztban.

"Ne tűrje miniszterelnök úr hogy a fejére szarjanak, azért van a szája hogy kinyissa!"

Na, ez a fideszes szavazó szint. :-))

Ménár Atya 2020.11.27. 06:55:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
youtu.be/oAJGAnogrLE

"Anna Besenyei
2 éve
Nem vagyok DK-s, nem vagyok kisnyugdíjas, inkább középkategóriás, nem örülök, hanem játszom, a többi stimmel."

Na, ez az ellenzéki szavazó szint. :-))

(Lehet hogy hogy ez a Fitymatyi keleteurópai Drag qeen felszerelésben! ) :D

Ekrü 2020.11.27. 07:34:32

@Etniez:
"2020-ban emútnyócévezni már kifejezetten kínos. "-Kinek kínos?Nektek?Hát látod azt elhiszem...De a normális embereknek,azoknak akik elszenvedték a 2002-2010 közötti időszakot bizony nem kínos,hanem létfontosságú elmondani,hogy mi is történt akkor,hogy az a gátlástalan népnyomorító banda soha többé ne jöhessen vissza.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 07:43:33

@Ekrü: Mi történt akkor? mesélj! megváltoztatták a választási rendszert a saját javukra? Megszálltak minden amit lehetett? Mondj olyat amiben rosszabbak voltak mint Orbánék!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 07:45:53

@janos_4: Mi van matyi? Az új Java verzióhoz, nem találod a neten a megfelelő Java scriptet? :-)) Vagy nem jössz rá melyik kifejezést tiltotta le a blogger?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 07:49:38

@Ekrü: Mit szenvedtek el az emberek? 2004-ben volt a legnagyobb GDP növekedés. A 2003-2007-ig, a válságig terjedő időszakban időszakban volt a legjobb növekedés. Orbánék sehol sincsenek attól.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 07:50:45

@janos_4: Vagy már letiltott a blogger és elfogytak a nickjeid. Valld be! Ja, nem. Nem tudod. :-))

chrisred 2020.11.27. 07:54:03

@Ekrü: Az egyik cél, hogy az a gátlástalan népnyomorító banda soha ne térhessen vissza. A másik, hogy a mostani gátlástalan népnyomorító banda is eltűnjön.

chrisred 2020.11.27. 07:55:26

@Ménár Atya: Clooney biztosan nagyon meg lehet szorulva. Mégis, mit remél, mit kaphat Sorostól? Angliai ösztöndíjat? :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 07:56:20

@Ekrü: 2003-2006 : 4,1% 5,2% 4,6% 4,0%

2011-2017: 2,0% –1,1% 2,4% 4,5% 3,6% 2,5% 4,3%

Na mi van? Miért volt akkor rossz?

Ekrü 2020.11.27. 08:24:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Na mi van? Miért volt akkor rossz? "-Ja,tudjuk,semmi sem volt rossz....Se a megszorító intézkedések,sem a kórházbezárások,iskola összevonások,sem pedig az államadósság brutális növekedése.Sőt,olyan remekül kormányzott a Szoci-SZDSZ koalíció 2002-2007-ig,hogy az emberek boldogan és jólétben éltek....Te mégis kit nézel hülyének?Gondolod,hogy ennyire rövid az emberek emlékezete?Hogy nem emlékeznek 2006-ra?Az öszödi beszédre?Hogy hazudtak éjjel és nappal?Meghamisították a költségvetést?Apropó,a nagyon "gerinces" EU akkor mit is csinált?Lapított mint sz@r a fűben arra hivatkozva,hogy nem akarnak beleszólni a választásokba.Még az elszállt költségvetési hiány sem zavarta őket...De lapított akkor is mikor az azonosító nélküli rendőrök verték az embereket.Akkor nem számított a "jogállamiság"...Pont az ilyen pofátlan hazugságaitok miatt fogtok 2022-ben veszíteni.

Ekrü 2020.11.27. 08:32:59

@chrisred:
"Az egyik cél, hogy az a gátlástalan népnyomorító banda soha ne térhessen vissza. "-Ehhez képest foggal-körömmel véditek őket.Elnézve a mostani felhozatalt lassan körvonalazódik,hogy az ellenzéki térfélen a DK átvette az irányítást.Kíváncsian várom,hogy azok után ,hogy ők irányítják a többi pártot,hogy fogjátok magyarázgatni,hogy "muszáj" volt bevenni az összefogásba,meg,hogy mi csak "orrbefogva" szavazunk?

birkamenet 2020.11.27. 08:37:25

@Ménár Atya:

Csuhás térdre!, ezt ma már írták, de még egyszer, csak hogy a degenerált gondolat világotok helyrebillenjen:

Clooneynak van annyi vagyona, hogy az ö véleményét, szavazatát se befolyásolni se megvásárolni nem lehet egy fél zsák krumplival, nem úgy mint a kétmillió kisfidernyákét.

birkamenet 2020.11.27. 08:39:27

@Ekrü: "hogy az a gátlástalan népnyomorító banda soha többé ne jöhessen vissza. "

A 2020 márciusában az utcára kipaterolt súlyosan kóros beteg anyádat meg csókoltatja orbán Viktor 36 ezer üres kórházi ágya.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 09:00:11

Az orbánc egy gennyes kelés a bőrön. Az orbán c egy c kategóriás, gennyes kelés az ország testén. Az orr bán egy pinocchió orrú hazudós közjogi méltóság a középkorban. Az orrbán az eu jogállama elől jachton mljetbe menekült hosszu orru pondrólelkű közjogi méltóság. A nevek hasonlósága ne tévesszen meg senkit, valószínűleg csak a véletlen műve.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 09:04:12

@Ekrü: És most mennyire szállt el a költségvetési hiány? Mekkorák a vizsgálatok műtétek várólistái? Ki is szüntetett meg egy csomó rokkant ellátás jogtalanul?

gázóra ellenőr 2020.11.27. 09:23:37

@Karoly_2: "helyeset dönteni" - nem lenni magyar? :-))

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 09:55:31

@Ekrü: "? Ahol épp most tapasztalhattuk meg,hogy hogyan,mennyire komolytalanul és demokráciaellenesen zajlanak a választások?Vagy ahol Bármelyik celeb ítéletet mond jó pénzért olyan országok felett amelyeket talán meg sem tud mutatni a térképen,hogy hol van?
Ahol ugyanez a celeb erőszakról beszél,miközben saját országában tombol az utcán az erőszak?Ahol"

Ezek hamis érvek. A választások demokratikusak voltak , egy ország politikai beállítottsága nem jelenti azt, hogy annak minden lakója köteles egyetérteni vele.

Etniez 2020.11.27. 09:57:57

@kárárámaispj: Én már csak kiröhöglek Droid, hányszor erőlködtél ezen?
Egy ideig azt hittem, hogy nem tudod, ezért oltogatsz, aztán rájöttem, hogy nem, sajnos a képességeid hiánya vezetett ide, ezért rád hagytam.

Te vagy a tökéltes példa arra, amit állítottam.

Egyébként vicces, hogy lebuktattad magad, te hány nicken is írsz? Ezen, droid_? Még valami?

Etniez 2020.11.27. 09:59:32

@GyMasa: Nem. Én normálisnak vallom magam.
Nem jó hinni izmusokban, mert akkor mindent letudnak nyomni a torkodon.

Lásd most Fidesz szavazók. Ők elhiszik, hogy ők a haza utolsó reményei :D

Etniez 2020.11.27. 10:04:17

@Igazamvanvagyigazamvan?: Persze, Fidesz már harmadjára vagy negyedjére módosítja a választási törvényt, az elmúlt 8 évben.

Ezért nem demokratikusak a választások, mert nem egyeztet, hanem éppen pont olyanra szabja, amelyik verzió éppen akkor előnyösebb számára.

Fogalmatok sincs a demokráciáról és a jogállamról. Ideje volt, hogy az EU a tökötökre lépjen.
Hamarosan elfogadják a törvény 2/3-al az EU Parlamentben, ti meg blokkoljátok csak a költségvetést, vegyetek fel rengeteg hitelt, adósítsátok el Magyarországot, mint a szocik.

Persze szigorúan hazafias okokból :) (lopás szóba se kerüljön)

Fidesz hamarosan abbahagyja az EU-s pénzek ellopását és rááll a hitelek ellopására. Pont olyanok lesznek, mint a szocik. Csodálatos lesz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 10:07:20

Matyika melója másodpercek alatt az enyészetté vált. :-))

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.27. 10:07:50

@Etniez: mondjuk attól, hogy változtatnak rajta még a választásaink szabályosak és demokratikusak. Éppenséggel demokratikusabbak, mint korábban. A kamupártok dolgának megnehezítésére alkalmazott szigorítások nem sértik a demokráciát. Egy biztos: a magyar választáójog jogállamibb, mint az amerikai, ami totál káosz. Már többször láthattuk. Az idei minden szinten túllép.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 10:09:21

@Etniez: Tisztázzuk! A fidesz magasabb kamattal és több hitelt vett fel, miközben megcsapolta a tartalékokat. Manyup, devizatartalék. Ja és a 270-es euróból 360-as lett.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 10:09:24

@Etniez: ne éld bele magad. Nem beszéltem a fideszről. Szalmabáb.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 10:10:39

@A kiló nem százat jelent.: "Éppenséggel demokratikusabbak, mint korábban." - Nem mondanám, mert a második forduló eltörlése, ami eddig kiegyensúlyozottá tette, nekik kedvez.

Fikalnyik Eugén 2020.11.27. 10:16:17

@CSOKKI MÁLNA:
"Megyó, akire ugye szavaztál is az elmúlt évtizedben"

Ez mondjuk pont a fideszes archetípus, aki 2002-ben megbuktatta Orbánt, tíz évvel később meg nemzethy lett.
Ezen a blogon egy-két kivételtől eltekintve én vagyok egyedül jobboldali.
Ezért nem kapott soha tőlem egy szavazatot sem Megyó, sem Pető és pláne nem Orbán.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 10:22:52

@Ekrü: legyünk realisták! Az elmúlt tíz évben az EU támogatás a gdp 4%-át adta.
A gdp 60%-át külföldi cégek produkálják. A fidesz az országot egy nagyon alacsony bázisról, a válság után vette át. amikor minden és mindenki növekedett.
Most az a duma, hogy nem kell a támogatás, majd felvesszük a piacról. Itt szeretném megkérdezni, szerinted a támogatás és a hitel között mi a különbség?
Szerinted a piacról felvett hitelt ki fogja visszafizetni?
Tudom, majd Trump!

Ménár Atya 2020.11.27. 10:23:21

@birkamenet:
Na látod milyen ostoba vagy :)
Klooney elvtárs valóban vagyonos, épp most fizeti vissza a hűbér urainak a jussukat, amiért azzá tették.
Jó ezt a magadfajta eccerű fletó hívő nem igen érti, pedig sokszor jöttök azzal, hogy Orbi tanulmányait is soros fizette egy időben, és mi az hogy most szembeszáll vele, bezzeg a pénze jó volt akkor.........
Na ez a baj veletek, hogy magatok is a hűbérrendszerben gondolkodtok.
Nem várom el, hogy megértsd, elég ha hazatalálsz ATV-t nézni :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 10:27:26

@Ménár Atya: hú! Már értem! Fellázad a jobbágy!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 10:28:32

@Ménár Atya: Bocsika, de meredek ostobaságodra vall, hogy egy színészi karriert, meg egy ösztöndíjat összehasonlítasz.

mottó: Matyi nélkül tisztább, szárazabb érzés

Ménár Atya 2020.11.27. 10:28:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Bocs hogy beleszólok, és nem is idevágó, de azért politikailag nem korrekt kinyírni szegény Fitymatyit, azért mert más a véleménye mint a tiéd.
Ezek alapján hogy korlátozod a véleménye megosztását, te fideszes vagy! :D:D
Mondjuk Matyi is korlátozza a miénket, tehát ő a legnagyobb fideszes!

Brendel Fitymatyi !
Lebuktál ostoba sötét migri köcsög, te vagy közöttünk a legnagyobb fideszhívő! :D:D
Remélem kínlódsz most köcsög!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 10:29:49

@Etniez: a válaszom Ekrü agymenésére az amerikai választásról szólt.

Ménár Atya 2020.11.27. 10:30:17

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ugyan már , butuska, ti lázadoztok......már 10 éve....
Lassan felemelhetnéd a fejed fletó alól :)

Etniez 2020.11.27. 10:30:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: Bocsi, igen, EKrü nicket használó embernek szántam.

Etniez 2020.11.27. 10:32:03

@A kiló nem százat jelent.: Kétfordulós választásban hiszek, nem a győztes mindent visz elvben.
Ez utóbbi kevésbé demokratikus szerintem.

Etniez 2020.11.27. 10:36:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hazafiasságnak ára van :)

Egyébként Orbán most elbaszta. Zsarolással akar visszavonatni egy 2/3-os, EU parlamenti törvényt. Az EU nem engedhet ennek, mert akkor vége az egésznek. Bárkinek bármi nem tetszik, elég lesz blokkolnia a költségvetést.
Hamarosan kitalálnak valamit, hogyan hatástalanítsák ez a két "jogállamot" és megyünk tovább.
Utána sok sikert kívánok Viktornak a Huxit-hez, nagyon népszerű lesz vele odahaza.

Az is megoldás lehet, hogy elkezdik folyósítani a pénzt azoknak, akik elfogadják a költségvetést, a másik kettőnek meg nem, majd később elszámolnak, ha lesz költségvetés.
Egyszerű technikai megoldás. Az EU bürokraták nem hülyék, ha pénzről van szó.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 10:39:46

@Ménár Atya: semmi közöm fletóhoz. Ragaszkodjunk a tényekhez. Én a fidesz ténykedésére reflektálok, te visszafelé mutogatsz, összevetve , hogy bezzeg akkor! Miért, ha akkor fos volt, akkor most a szar neked megfelel?
Tények: az EU segíj nélkül nem lenne gdp növekedés. A manyup lenyúlása nyugdíj problémákat fog okozni.
A hitel és annak kamata visszafizetendô.
A gyenge forint a külfòldi vállalatokat segíti.
A fidesz sokkal több segélyt kapott a gonosz nyugattól, mint a maszop.
A hiány sosem volt még ilyen magas. Nem, ne gyere a gdp arányossal, mert az százalék.
A gdp pedig a nyugati cégek termelésének eredménye. Ráadásul az EU támogatás megjelenik a gdp-ben.
Az rlmúlt tíz évben átlag 4% -át a gdp-nek a segíj tette ki.
Mennyit is fejlődtünk?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 10:43:05

@Etniez: amikor ezt kitalálták, más volt a kása.
Mostanra a helyzet változott, de van-e bárki, aki hozzá mer, tud nyúlni?
Amerikának Orbán kell! Hogy gránitszilárd alkotmányt kreáljon!

CSOKKI MÁLNA 2020.11.27. 10:47:25

@ember100: Előfordult már valaha, hogy valaha két sornál többet írtál?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.27. 10:56:42

@Etniez: eeeh, úgy nehéz, ha bizonyos választási formákat "kevésbé" demokratikusnak nevezel. Egy választás lehet nemdemokratikus a választójog gyakorlásának korlátozása vagy a választhatóság korlátozása szempontjából. De bármilyen is a rendszer, egyéni, listás, többfordulós, többképviselős-egyképviselős stb.

Nekem is megvan a magam agymacskája. Legyen arányos, listás és küszöbmentes. A kampányfinanszírozás pedig legyen fix, óriásplakát- és tévéreklámmentes. Legyen folyamatos nyilvános vita a köztévében.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 11:01:03

@Ménár Atya: Mi köze a Fletónak ahhoz hogy undorodunk a fideszes lopásoktól?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 11:03:16

@CSOKKI MÁLNA: Talán akkor amikor te egy sornál többet. Különben az amit most írt az négy sor.

Ménár Atya 2020.11.27. 11:06:40

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Az alap probléma a "segíj" a fejetekben.
Semmiféle segíj nincs.
Amit kaptunk ,piac nyitásért kapjuk, nem tartozunk érte semmivel.
Ha annyira nem érné meg akkor nem fizetnék, cserébe , olcsó munkaerő, hatalmas profit nekik.
Az általad segíjnek nevezett összegek nagy része visszacsorog hozzájuk, tehát semmit nem veszítenek rajta.
Elég szűk látókörre vall amikor ezt nem akarjátok felfogni.
Amúgy a hiány gdp arányos, tudom ez kínos, de mindenhol így számolják.
Az általad felvetett matek akkor rossz ha leáll a gazdaság, ilyet eddig csak a szoci kurmányaitok tudtak felmutatni, akkor tényleg segíjre szorultunk.
Pedig dübörgött a gazdaság, és ugrott a pannon puma.
Aztán a jelenleginél kisebb gazdasági válság első lehelletére magyarország dőlt be a világon elsőként.
A baráti nyugatiak azonnal tőkekivonásba kezdtek, soros elvtárs meg megtámadta a forintot.
Nézd nekem mesélhetsz legendákat, hogy ez milyen jó volt, bezzeg most...
de nagyon egyszerű a módszer erre, amikor a sárga csekkekkel kellett sakkozni elég szar volt, most meg azért sírnak az emberek hogy nem lehet vásárolgatni.
Ugye érzed a különbséget?!
Most van pénze az embereknek.
Pedig a jelenlegi kormány folyamatos támadásnak van kitéve, mert nem fekszik hanyatt mint a szocik.
A manyupot nem lenyúlták, hanem kifizették belőle amit ellopott az előző kormány, nem ezért lesz szar a nyugdíjad.
Amúgy maradhattál volna ha akarsz, lehetne most is, nekem is van.
Persze általában azok elégedetlenkednek, akik lófaszt nem spórólnak soha semmiből.
Szóval nehezen magyarázod meg, hogy miért jó nekem a fletó féle agyonadóztatós,megszorítós töketlen kormány, ahol csődbe ment az ország .
Had ne idézzem a faszjankót, hogy nem csináltunk semmit , tudtuk hogy nem mondunk igazat blabla.
Nekem ez nem hiányzik.
Nekem jobb a családtámogatás, az alacsonyabb adók.
2022-ben meg majd meglátjuk a többit.
A visszafelé mutogatásról csak annyit, a cuclista megyó-fletó kurmányaitok, 8 éven keresztül csak orbánoztak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 11:08:09

@Etniez: Igen, sajnos lehet hogy ezt teszik. Nincs költségvetés? Semmi gond, folyósítják az előleget amíg nincs. Aki meg vétózott, annak kampó. Csak az a baj nagyon megszívjuk, olyan ikerdeficit lesz itt, hogy Gyurcsány megnyalja mind a tíz ujját.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 11:10:43

@Ménár Atya: Hazudsz, semmit nem fizettek ki a manyupból mert az államadósság nőtt.
A GDP arányos államadósság meg csak addig szép amíg nő a GDP, ha az csökken, az adósság nem. Az agyonadóztatással is hazudsz, a GDP arányos adó ugyanannyi. Ráadásul az EU bajnok ÁFA a szegényeket sújtja.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 11:13:09

@Ménár Atya:
Államadósság
2010 április 30 - 19930 milliárd forint
2020 október 31 - 34000 milliárd forint

Ménár Atya 2020.11.27. 11:17:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ne vedd személyesnek, de talán annyi, hogy beálltok fletó mögé, akinél nagyobb tolvaj nincs.
Nem csak a pénzem lopta és baxta el, hanem éveket az emberektől, azzal hogy elkúrta, és hazudozott.
Ti meg nem hogy kirúgnátok, hanem mögé álltok ennek a pojácának.
Innentől aki mögé állt,szövetkezett vele az nehezen tud meggyőzni a demokráciáról,meg a liberalizmusról.
A leggázab a jobbikos nemzeti szocialista homoszex banda pálfordulása, ahogy pofán székelik magukat és naponta leksopják fletót, akit ugye börtönbe akartak zárni, most meg a póráz nyakörves végén ugatnak ahogy fletó gazdi parancsolja nekik.
Na kb ennyi a köze.
Ráadásul a lopások ahogy fogalmazol, nem biztos hogy lopások, max most nem külföldi kézbe vándorol a haszon, vagy a szocik bissau guineai álompolgárai zsebébe........

Ménár Atya 2020.11.27. 11:23:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Látom nem megy a fejedbe.
a munkádért kapsz 10 almát és tartozol 2 almával.
Akkor ugye kerestél 8 almát.
Következő időszakban kerestél 40 almát de 6 alma a tartozásod.
Darabra valóban több, viszont a jövedelmedhez képest kevesebb.
Most még várnám az euró 357 ft, bezzeg akkor 260 volt.
Csak azt szokták elfelejteni hogy az átlag bér meg 190e volt, most meg 400 e.
Lehet matekozni mikor tudtál több eurót venni.

Ménár Atya 2020.11.27. 11:25:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Persze az igazmondó fletó és bandája miatti 20 mlrd tartozást meg a jézuska fizette vissza.................
Ma már ne igyál több töményet! :)

Ménár Atya 2020.11.27. 11:32:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ha nem lennének gyerekeim akkor igazat is adnék neked.
Nekem jobban esik most, hogy tizenpár százalékot fizetek 38 helyett adót, társasági adó már alig van.
Nem beszélve az ingyen tankönyv,ingyen étkezés, stb
A gyerekem nyelvvizsga díját a jogsi elmélet díját visszafizették, mondhatjuk hagynak élni, nem csak elvonnak.
az a plusz 2% meg prostituáltra nem érdekel, mert sokkal többet kapok vissza.
Fletó arra volt büszke, hogy nem adóztatta a minimálbért.
Hát szexuálja szájba a nőnemű szülőjét az ilyen pojáca.
Éljen ő a nem adóztatott minimálbérből.

Etniez 2020.11.27. 11:32:24

@A kiló nem százat jelent.: Én azt a választási formát tartom demokratikusabbnak, amelyik jobban megjeleníti a népakaratot az adott Parlamentben.
Az egyfordulós erre kevésbé alkalmas, mint a kétfordulós.

Etniez 2020.11.27. 11:36:35

@Ménár Atya: Mi nem Fletó mögé állunk, hanem Orbán elé.

Nektek ezt kell megértenetek, ezért vicces amikor elmúltnyolcéveztek.

Mi azzal közösséget nem vállalunk, ahogy Orbánnal sem. Egyik kártékonyabb, mint a másik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.27. 13:23:55

@Jehovah’s Witnesses:

"Na agyő kis gárdahadnagyom!"

www.youtube.com/watch?v=e1-FKyOTvto

A zseniális Ruggiero Raimondival. És bár ez csak Figaro áriája (Non più andrai, farfallone amoroso), ha jól látom a függöny előtt, Suzanna szerepét Kathleen Battle énekli - kár, hogy később kirúgatta magát a Metropolitanből. :(

konrada 2020.11.27. 13:44:33

@Etniez:
...nektek meg azt, hogy értelmes ember meg mérlegel.
...és ha azt látja, hogy a másik rosszabb, akkor nem azt fogja választani, hogy büntesse azt, aki egyébként megérdemli.

...mert értelmes ember tudja, azzal magát is bünteti.

...és tényleg szörnyű a dolog: zorbánt a többség tényleg elküldené a f.szba, de amikor azt látja, hogy akik jönnének helyette, azok annak a Gyurcsánynak kéne gazsulálni - ezt elég egyértelműen mutatják a közvéleménykutatások - akinek a képességeit már ismerik.

...persze ez már megint visszamutogatás, tudom.
...de erre javaslom: nyugodtan menj be az oroszlánkifutóba, hiszen az ott lévő cica már régen nem tépett meg senkit, és így az már a visszamutogatás, ha azt mondjuk, az oroszlán ölelgetése veszélyes.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 13:45:38

@Ménár Atya: "Persze az igazmondó fletó és bandája miatti 20 mlrd tartozást meg a jézuska fizette vissza" - Na ezt feljegyzem! Ha nőtt 14 ezer milliárd forinttal az adósság, eltűnt 3000 milliárd manyup és csökkent a devizatartalél 7 milliárd euróval (amit az IMF hitelből töltöttek fel) akkor mi a lófaszt fizettek vissza? Úgy fizették vissza hogy jóval magasabb kamatozású devizakötvényeket bocsájtottak ki, te okoska! Most fizettek vissza 2011-es 6,2 százalékos kamatozású dollárkötvényeket!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 13:49:29

@Ménár Atya: Most komolyan, ti tényleg megzabáltok minden propaganda szöveget? Az nem adósság csökkentés hogy drágább hitellel kiváltok egy másikat.

konrada 2020.11.27. 14:08:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...azért nem mindegy, hogy adósság esetén a fizetésed hány %-át fizeted ki részletként.
Szóval - akármennyire is fura lesz neked - jobban jár az, akinek volumentjében jobban nő a fizetése - még ha közben a tartozása összege is - ha közben az %-osan kevesebb részét teszi ki a visszafizetendő részlet.

...s amikor nézed a számsoraidat, úgy rájössz majd, miért gázabb az 54%-os tartozásarányról a 80%-ra nővő kölcsön kifizetése, mint ha 80-ról 74%-ra csökkentett.

Bayaz 2020.11.27. 14:09:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Abból, hogy a leírásában magát nem sorolja a magyarok közé. Kiegészítve a szövegét a személyes névmásokkal te is látni fogod: "Igen, mert azóta [ti, magyarok] beismertétek, hogy a büdös életben nem tudjátok a Nyugattal szembeni hátrányt nem hogy ledolgozni, hanem akárcsak csökkenteni is. Mert [ti, magyarok] tehetségtelenek és lumpenek vagytok"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.27. 14:12:14

@Bayaz: Nem sorolja a mély magyarok közé magát.

@konrada: Akkor sem csökkent az adósság, nem fizettek vissza semmit. Süket duma.

konrada 2020.11.27. 14:19:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Persze hogy süket duma.
Hiszen veled együtt minden halló tudja, az az igazi, ha jobban nő az adósság, mint a fizetés...;))

(Egyébként a poént félretéve: jobb lenne az, ha romló forint ellenére a nominális csökkenne, de azt egy olyan országban, ahol azzal lehet győzni és egy országot tönkreb.szni, hogy "több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak", és ahol ez a jelszót ma is ugyanazok mondják el nap mint nap, ott az is eredmény, hogy ez a több pénz nem az államcsődhöz közeli helyzethez vezet, mint akkor, amikor ezt a jelszavát akkor és most is elmondók próbálták is megvalósítani, több mint politikai öngyilkosság.)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 14:23:55

@A kiló nem százat jelent.: Az usa választási rendszere jó, már évtizedek, századok óta bizonyít. Attól hogy jön egy celebkurva parókás bohóc, a krumplifejű trumpli, szétbasz mindent, majd utána nyivákol mint egy fürdőskurva, még nem lesz a rendszer rossz.

BiG74 Bodri 2020.11.27. 14:25:19

@Ménár Atya:
Fletóval igazad van, nyugodtan csinálhat szexuális jellegű dolgokat közeli hozzátartozóival. Viszont úgy kell a fidesznek, mnt egy falat kenyér.Másrészt, mert érdekesnek találom ezt a gyenge forint eszmefuttatást.
Egyrészt, akármilyen a forint, csak a fityisz vezette be, hogy ha romlik, akkor mondjon le a kurmány.
Másrészt faék egyszerűségű a gondolat, hogy most az átlagfizetésből mennyi eurót veszel, tekintve,hogy nem mellékeled, a gyenge forint, pontosan milyen hatásokon keresztül, mennyire érinti az átlagembert, mind a saját előző helyzetéhez, mint a kortárs egyéb más államok polgáraihoz képest. Mert a képlet annél azért bonyolultabb, mint, hogy mennyi eurót vehetnék éppen.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 14:29:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A magyar adósság forintban kifejwzve a béka seggén van. Lassan a nagy nemzeti valutát, a klotyópapír forintot, a kuszaszemű kretén és a remegőnyelvű csuti törpe tevékenységének eredményeképpen az utcán fogják sepregeti az őszi szél lágy leple alatt, mint annak idején horthy fasiszta elvtársuk pengettyűjét.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.27. 14:31:04

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: :D De hát ők maguk mondják, hogy nem az. A demokraták szidják legjobban. Fogalmad sincs a témáról, de okoskodsz.
Ezt szeretem.

Trumpot illetően nekem is az a véleményem, hogy egy médiabohóc. És? Ettől még sok tekintetben böcsületesebb, mint elődei. Illetve a szétbaszott mindent szakkifejezést nemcsak nem tudom értelmezni, de neked valami nagy marhaság van a fejedben. Ha valamit nem lehet tényeleg kétszáz éve szétbaszni az az amerikai alkotmányosság. Van olyan alkotmánykiegészítés, amit 207 évig érleltek és nemrég cikkelyeztek csak be.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 14:36:50

@BiG74 Bodri: A gyenge forint miatt minden importáru drágul, az elektronikai cikkektől kezdve az autókig minden. A kaja azért drágul mert a fidesznyik korrupt, kapzsi politikushaverok, akik eus pénzből minden kutyafaszát felvásároltak, gazdálkodnak a magyar földön, akikre még a szomszéd macskáját sem bíznám, nemhogy a mezőgazdaságot. Ezeknek a fideszes kisgazdakreténeknek a támogatásával, ha nem a fagy viszi el a gyümölcsöt, akkor az aszály a búzát. Basznak ezek arra, hogy védekezzenek az ilyenek ellen, nekik csak az eus támogatás kell, azt meg leszarják, hogy fenntarthatóan és olcsón termeljenek.

alöksz róz 2020.11.27. 14:42:24

@Ménár Atya: "Fletó arra volt büszke, hogy nem adóztatta a minimálbért." - van ilyen, hogy valaki egy jó nagy hülyeségre büszke

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 14:42:59

@A kiló nem százat jelent.: Ez a krumpliketén szétbaszott mindent, ami korábban működött. Ez tény. Mindent neki köszönhetünk, a koronajárványtól a világgazdaság összeomlásáig mindent. Istentelen Dilettáns barom az az ember, csak hazudozni, lopni, meg csalni tud, mint a haverja, az a kárpátok pöcegödrében pöffeszkedő csüngőhasú csuti csimpánz.

GyMasa 2020.11.27. 14:49:03

@birkamenet:
Te egészen biztosan benne vagy abban a két millióban.

alöksz róz 2020.11.27. 14:50:27

@BiG74 Bodri: na mennyire és hogy érinti? meg még mi mást érint?

nem tudsz olyan "képletet", amivel az erős forint hasznát be tudnád bizonyítani.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.27. 14:50:29

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: ismétlem: mit b@szott szét? Az egy dolog, hogy krumplibigyó vagy, de nyilvánvaló, hogy nem Trump "hibája" a kínai vírus. Mindenütt járvány volt a világon. Éppenséggel időben reagált a határok lezárásával. A védekezés pedig helyi feladat az USA-ban. Trump nem mondom, hogy mindent jól csinált, de jó oldalon áll: ellenezte a káros lockdownt, amit a hülyék pánikjukban többfelé kisírtak. Az USA 7-8 tagállama egyébként semmilyen korlátozást nem vezetett be és köszöni szépen jól van. Az olyan államok, mint New York drákói lockdown-nal a világ legsúlyosabb járványát kezelték félre. NY állam élén a demokrata Cuomo áll.

GyMasa 2020.11.27. 14:51:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nem tudok erről semmit.
Nem is igazán érdekel. Csináljanak, amit akarnak, és idegeskedjen az rajta, akinek van energiája rá.
Én élem az életemet, függetlenül attól, hogy ki lesz a magyar miniszterelnök.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 14:52:15

@A kiló nem százat jelent.: "a szétbaszott mindent szakkifejezést nemcsak nem tudom értelmezni,"
Hát, ha nem tudod, azt ne rajtam kérd számon, hanem inkább tenmagad kövesd a világpolitikai eseményeket. A trumplit meg a csuti köpcös keresztapát se a facabookon meg a twitteren kövesd, hanem az intézkedéseik, szarkavarásaik által.

alöksz róz 2020.11.27. 14:53:05

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: az elképzelhető legostobább paneleket harsogod.
ez valami paródia akar lenni?

GyMasa 2020.11.27. 14:54:44

@Etniez:
Bocsi, de a múlkorában igenis jobbosnak vallottad magad.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.27. 14:55:28

@alöksz róz: háromszori nekifutásra sem képes mondani valamit, amit szétb@szott volna Trump. Mivel ilyenre egymagában felhatalmazása sincs, nem hinném, hogy lenne értelme beszélgetni egy papagájjal. @Török törp hörcsögöt bökő bögöly: jól van, persze, nyugodj le, megkapod Bident kicsiben és kirakhatod a vitrinbe, hogy nézegesd otthon. Ha eleget imádkozol a bombázók is megindulnak, hogy boldog is légy végre egyszer az életbe'.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 14:57:49

@A kiló nem százat jelent.: Nem írom le ide az elmúlt négy év eseményeit, mert hosszú lenne. Nézz utána! A trumpli egy csomó olyan intézkedést hozott a szarkavarása dilettantizmusa, hozzánemértése által, ami befolyásolta, nemcsak a kínában kitört járványt, hanem nagyon sok más egyebet is. Ismétlem, ne akkor kövesd az eseményeket , amikor már megtörténtek(mert a véleményedből ez derül ki), hanem jóval előtte is, és folyamatosan.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.27. 15:01:27

@alöksz róz: Gondolom tévesen nem a fidesznyik propagandára válaszoltál!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.27. 15:03:51

A baj az, hogy nem igaz egyik állításod sem, másrészt nem is állítasz valójában semmit.

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: "nézz utána" pontosan ezt tettem, erről írtam kilométeres cikkeket. Teljesen alatta vagy minden színvonalnak, amivel kapcsolatban érdemes egyáltalán elgondolkodnom.
Ezzel vedd fel a versenyt, nemhugyagyúkám:
kilonem100.blog.hu/tags/trump

ember100 2020.11.27. 15:08:03

@CSOKKI MÁLNA:
Helló !

Látom nagyon felizgat ez a két mondat :)
Ha látnál és nem csak néznél akkor láthatnád a többi írásom azok 3 mondatosak :)

alöksz róz 2020.11.27. 15:14:02

@A kiló nem százat jelent.: nem is kell neki semmit tudni, elég ha felordítja a szövegét.
tipikus (vagy tipizált) összellenzéki kommentező.

GyMasa 2020.11.27. 15:20:39

@A kiló nem százat jelent.:
AZ a baj, hogy ő is az előre megszűrt, szigorúan balos propagada sajtóból tájékozódik. (sajnos ide, Európába még a konzervatív hírportálokhoz is jobbára a demokrata hírek jutnak el)
Abban, ha nézed, akkor valóban egy olyan kép van lefestve, amiben Trump nem csinál semmit (IS) és azt is folyton csak elbaszni tudja.
Egy rasszista, hopmofób, transzfób, meg minden olyan jelző, (IS) ami egy olyan emberré festi le, akihez képest hitler is egy kiscserkész volt.
A választás óta az USA balos hírportálok egy, a valóságra teljesen merőleges, alternatív világban élnek.
Szerintük Biden nyert (még nem hivatalos)
Szerintük Trump összes perét elveszítette.
Szerintük november 4 óta az USA választási rendszere tökéletes, senki nem csalt, nincsen probléma azzal, hogy Biden, minden idők legnépszerűbb elnökjelöltje érdekes módon csak abban a 4 államnak a 4 legnagyobb városában szerzett rekord mennyiségű szavazatot, amelyikeken hogy-hogynem éppen a választási győzelme múlik, és mindenhol máshol rosszabbul szerepelt, mint 4 éve Clintonné...
Azzal sincs probléma, hogy Pennsylvaniaban 1,8 millio levélszavazatot küldött ki az állam, majd a választásokon 2,5 milliót számoltak, teljesen természetes módon 98%+ ban Bidennek...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.11.27. 15:45:45

@Ménár Atya: meg a hülyeséged. Ha nem lenne segíj, akkor is itt termelne a mocsok kapitalista, csak mégolcsóbban.
Tehát? Miért is jó az, hogy pénzt ad arra,amit egyébként is megkapna? Japán, Korea, Kína ad segíjt? Nem. Mégis tárt karokkal várja őket a mindenkori kormány.

BiG74 Bodri 2020.11.27. 15:56:35

@alöksz róz:
Egy szóval nem beszéltem a gyenge kontra erős forintról, már azért sem, mert erről nagyon jó tanulmányokat lehet olvasni, már ha valaki igényli.
Fideszes biztos nem, mert az csak a központi iránymutatást igényli, hogy a vitya kimondja, most éppen mi a jó.
Ellenzékből harsogni a jó, hogy gyenge forintnál mondjon le a kurmány. Kormányon viszont ár nem számít, a forint árfolyam ilyen egyszerű függése, ugye?
Pontosan honnan is gyenge, vagy erős egy fizetőeszköz?
Maradjunk annyiban, csak a fideszes dillettáns hazudozásra utaltam, amivel az igen kiművelt embereket lehet még kiműveltebbé tenni...

alöksz róz 2020.11.27. 18:07:10

@BiG74 Bodri: a gyenge forintról viszont ezt írtad: "nem mellékeled, a gyenge forint, pontosan milyen hatásokon keresztül, mennyire érinti az átlagembert, mind a saját előző helyzetéhez, mint a kortárs egyéb más államok polgáraihoz képest. Mert a képlet annél azért bonyolultabb, mint, hogy mennyi eurót vehetnék éppen." - akkor gondolom ki is tudod fejteni a hatásokat meg a képletet

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 19:51:29

Látom droidokat csak idefújta a szél!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 19:52:42

@GyMasa: látom itthon vagy!
Nagyon átkapcsoltál propaganda üzemmódba!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 20:02:55

Akkor ezen a blogon nem lehet elküldeni a fidesz.eciket a te.ves .iherongy ki.aszott re.kes k.rva anyjukba?!

alöksz róz 2020.11.27. 20:10:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nekem fel se tűnt. gondolom a brendel matyi floodolása miatt van.

de nem rossz az, ha az ilyen hozzád hasonló agyatlan anyázókat is kimoderálja :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 20:20:28

@alöksz róz: brendel Matyi nem beszélne ilyen mívesen ahogy én!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 20:45:50

@alöksz róz: max. Az elvtelen sz.rházi ge.inctelen f.rgeknek szoktam anyázni!

GyMasa 2020.11.28. 02:57:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Nem vagyok otthon.
Melyik része a propaganda?

GyMasa 2020.11.28. 02:59:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Mi van, valami csalódás ért ma?
Akarsz róla beszélni?

chrisred 2020.11.28. 05:27:50

@Ekrü: Nem, inkább te véded foggal-körömmel a másik bandát.

chrisred 2020.11.28. 05:37:22

@A kiló nem százat jelent.: Ha attól nem demokratikus a választás, hogy a vesztes csalá
st kiabál, az Magyarországon már néphagyomány. A magyar választási rendszer már a kezdet kezdetén arra az elvárásra épült, hogy a nagyobb szercvezetek előnyben legyenek a kisebbekhez képest. Ezáltal a győztes nagyobb arányú részvételt szerez, mint ami a kapott szavazatok arányában járna neki, a többiek meg nem szereznek annyi jogot, mint amennyi a kapott szavazatok arányában jármna nekik. Ez sem nem demokratikus, sem nem igazságos.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.28. 08:51:21

@konrada: Persze cáfolni nem tudtál semmit. Az adósság forintban és euróban is rengeteget nőtt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.28. 08:52:10

matyi nélkül tisztább, szárazabb érzés. :-)) Köszi blogger!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.28. 08:53:41

@Ménár Atya: Ez jó volt! :-))
"Bocs hogy beleszólok, és nem is idevágó, de azért politikailag nem korrekt kinyírni szegény Fitymatyit, azért mert más a véleménye mint a tiéd.
Ezek alapján hogy korlátozod a véleménye megosztását, te fideszes vagy! :D:D
Mondjuk Matyi is korlátozza a miénket, tehát ő a legnagyobb fideszes!

Brendel Fitymatyi !
Lebuktál ostoba sötét migri köcsög, te vagy közöttünk a legnagyobb fideszhívő! :D:D
Remélem kínlódsz most köcsög!"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.11.28. 08:56:09

Tényleg nem értem azokat a bloggereket akik nem takarítják matyit. Tök sok hozzászólás van hogy ki lett hajítva ez az állat. Egy csomó blogger meg becsicskult, vagy előmoderál, vagy megszüntette a kommentelést. Ezeket már el sem olvasom, pl a média naplót.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 09:23:36

@GyMasa: értelmezték azt a kommentet amit írtál?!
Mintha a hírtévé egyik műsorára kapcsoltam volna!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 10:01:34

Látom bloggazda tegnap óta kikupálódtál!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 10:09:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az a durva hogy múltkor megmutattad magyit .
A felvétel alapján normálisan is tud viselkedni.
Annak idején olvastam balogartúrt .
Aztán láttam róla is videót ahol tök normális az írásaihoz képest.

mgdé 2020.11.28. 10:54:49

@Ménár Atya:

"a lényeg hogy orbán gonosz"

Kedves Ménár atya, ha lehet, legyen kissé megértőbb, hisz tényleg az. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 11:32:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a három Artúr is félig meddig de sokkal normálisabbak voltak mint az írásaiban!

BiG74 Bodri 2020.11.28. 13:06:48

@brendelfütyi:
Több helyről is írtják matyi hányásait! Nagyon helyesen!

BiG74 Bodri 2020.11.28. 13:12:56

@alöksz róz:
Gondolom, ki tudom, csak teljesen unalmas, mert
: korrektül le van írva ezer helyen, nem komment hosszúságban, ami megjegyzem dilettantizmus is lenne, attól is aki megpróbálja, attól is aki elvárja.
Amire felhívtam a figyelmet, két dolog volt. A fityeszes alja kommunikáció, és a hülyeséget súroló egyszerűsítés.

GyMasa 2020.11.28. 13:37:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Nem értem, mi bajod van a tényekkel?
Biden még nem hivatalosan a nyertese az USA választásnak.
Tehát, ha azt olvsod BÁRHOL, hogy azt írják, az egy hazugság.
Aztán a Russia-gate is 3 évig palettán volt, ami szerint Trump az oroszokkal csalta el a 2016-os választást.
Erről kiderült, hogy egy ordas nagy kamu volt.
És, végül: bizonyított tény, hogy Trump média szereplése az elmúlt 4 évben 92%-ban negatív volt, azaz 100 cikkből 92-ben kizárólag ekézték.
Csodálkozol, hogy fake-news-ozik?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.28. 15:00:48

@GyMasa:

Igaz, hivatalosan még nem az, de Trumpnak már az elenyészőnél is kisebb esélye van, ezt sajnos be kell látni. Én is jobban örültem volna Trump győzelmének.

Az azért eléggé gyomorforgató, hogy a demokraták még évekkel Trump győzelme után is az állítólagos orosz befolyásolással, Trump és az oroszok összejátszásával vádaskodtak, csalást emlegetve, mindenféle alap nélkül. Most pedig azon vannak kiakadva, hogy Trump sokkal több legalábbis gyanús körülmény alapján szintén csalásról beszél.

"tény, hogy Trump média szereplése az elmúlt 4 évben 92%-ban negatív volt, azaz 100 cikkből 92-ben kizárólag ekézték."

Obama és Clinton alatt ez az arány mekkora volt? A sajtó általában bírálni szokta a kormányt vagy ahol van, az elnököt, de nem mindegy, milyen arányban.

alöksz róz 2020.11.28. 16:05:57

@BiG74 Bodri: nem kértem mélyelemzést, csak kíváncsi voltam nagy vonalakban te magad mit gondolsz. persze sokszor megesik, hogy az ember nem tudja mit miért gondol, de azért igen határozott véleménnyel rendelkezik ;-)))

alöksz róz 2020.11.28. 16:07:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A sajtó általában bírálni szokta a kormányt vagy ahol van, az elnököt" - :DDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.28. 17:56:31

@GyMasa:

Köszönöm a linket. Ez egy elég nagy lélegzetű tanulmány, ma éjjel alaposan nekifutok.

chrisred 2020.11.29. 05:27:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Trump és az orosz beavatkozás közötti közvetlen kapcsolatot valóban nem sikerült bizonítani, ahogyan most bármilyen csalást a választásokon.

chrisred 2020.11.29. 05:59:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy szerintem sokkal gyomorforgatóbb, ha egy elnök vádolja a saját polgárait csalással, mintha egy állam kivizsgálja az állam vezetőjének esetleges érintettségét abban, hogy egy másik állam beavatkozott a belügyeibe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.29. 13:26:01

@chrisred:

Szokásod szerint megint félrebeszélsz. Trump nem a saját polgárait en bloc vádolja csalással, hanem azokat, akik csaltak. Pl. a szavazatszámlálásnál vagy akik halottak nevében szavaztak.

Ezzel az erővel azon is háboroghatsz, hogy az állam saját polgárait vádolja csalással, lopással, rablással, gyilkossággal stb., sőt még börtönbe is zárja őket. :DD

Régebben is troll voltál, de néha az értelmes érvelés nyomokban felfedezhető volt a szövegedben. Mostanra már csak a trollkodás maradt.

"egy állam kivizsgálja..."

Aha, szóval a kivizsgálást kezdeményező demokraták szerint a vált beavatkozáshoz amerika állampolgárnak nem is volt köze. Hm...

chrisred 2020.11.29. 14:08:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ezzel az erővel azon is háboroghatsz, hogy az állam saját polgárait vádolja csalással, lopással, rablással, gyilkossággal stb., sőt még börtönbe is zárja őket."

És az állam felelősséggel is tartozik azért, ha mindezt alaptalanul teszi.

"Aha, szóval a kivizsgálást kezdeményező demokraták szerint a vált beavatkozáshoz amerika állampolgárnak nem is volt köze."

Ha jól értelmezem, akkor itt a fékek és ellensúlyok rendszerével van problémád, tehát hogy az amerikai állampolgárokat képviselő kongresszusi képviselők nem átallják ellenőrizni az elnöki hatalom jogszerűségét.

seol 2020.11.29. 15:55:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"állítólagos orosz befolyásolással, Trump és az oroszok összejátszásával vádaskodtak, csalást emlegetve, mindenféle alap nélkül"

Mivel elég részletesen lehet arról tájékozódni, hogyan avatkoztak be orosz hackerek és egyéb csoportok a választásba, elég egyéni fogalmaid vannak a "mindenféle alap nélkül"-ről (azt hiszem, ez elég pc megfogalmazása a "hazugság"-nak). Amit nem sikerült igazolni, és amivel összemosni próbálod (közhelyes trükk, biztos van, ahol bejön), az, hogy Trump aktívan összejátszott volna oroszokkal ebben a kérdésben (valószínű, hogy közvetlenül tényleg nem tette; de az, mennyire próbálta ő és a stábja akadályozni és félrevinni a nyomozást, nem pont arra utal, hogy semmit nem tudtak a dologról).

"Trump sokkal több legalábbis gyanús körülmény alapján szintén csalásról beszél"

Ühüm, mennyire kár, hogy hősünk akkor kezdett választási csalásról, khm, beszélni, amikor rájött, hogy nem áll jól*, és csak ezután kezdtek el hülyeségei "igazolásához" röhejesnél röhejesebb ürügyeket keresni... Ez persze nem zárja ki a csalást önmagában, de vicces és árulkodó elhazudni az időrendet is.

* amíg vezetett itt-ott, addig furamód nem kellett aggódni -- és a republikánusok "jellemét" (ha valakik képesek még a demokrata szennyet is alulmúlni, az már kemény) ismerve lehet, nem ártana pár általa nyert környéken is megvizsgálni a csalásokat

seol 2020.11.29. 16:03:57

@Ménár Atya:

Az ilyen "nekem a felszínen jobb, valamivel több pénzem van, ha seggnyalok; tehát teszek rá, hogy minden rohad és millióknak rosszabb" szövegeket bizonyos szovjet káderek is kedvelték igencsak.

Glokta 2020.11.29. 16:13:17

@seol: Még ha arra volt is (jó adag) bizonyítékuk, hogy az oroszok beavatkoztak a választásba, arra nem volt semmi bizonyítékuk, hogy ebben Trump is benne lett volna, a Trump-ellenes sajtó mégis éveken keresztül ezt próbálta sejtetni, eladni úgy, mintha Trump összejátszása az oroszokkal egy valószínű opció lenne.

Trump nem akkor kezdett el választási csalásról beszélni, amikor rájött, hogy nem állt jól - egész évben a levélszavazatokkal elkövetendő csalásról beszélt.
Persze Trump csalások kapcsán már régen elvesztette a hitelességét, mivel MINDEN kisebb (akár csak részleges) választási veresége kapcsán csalást kiáltott bizonyítékok nélkül: 2016-ban nem volt hajlandó elfogadni, hogy elvesztette az iowai előválasztást és azt se, hogy kevesebb szavazatot kapott, mint Clinton, és 2018-ban a félidei választások kapcsán is csalásról beszélt. Szóval az várható volt, hogy nem lesz hajlandó elfogadni azt, ha veszít, egyszerűen (személyiségéből kifolyólag?) képtelen erre.
Ami már kicsit meglepőbb számomra, hogy e mögé kábé a teljes republikánus tábor és a legtöbb republikánus politikus is beállt, amivel valami elképesztő mértékben lejáratták magukat a szememben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.29. 17:17:50

@seol:

Ha már idézel tőlem valamit, akkor legalább úgy válaszolj, hogy előbb sikerül meg is értened azt, amire válaszolsz. Nem a beavatkozás tényét vontam kétségbe, hanem azt, hogy ebben Trumpnak volt bármiféle szerepe. Az nem bizonyíték, hogy utólag próbálta nehezíteni a mindenféle szervezetek felhasználását az ellene folytatott lejárató kampányban. Ezek ui. kimondottan az ő lejáratását célozták, hiszen a cél nem a tények tisztázása, hanem Trump bemocskolása volt.

Most meg sír egyesek szája, hogy Trump csalást kiált, amikor pl. halottak szavazatairól van szó?

Ezzel nem Trumpot védem, nincs neki erre szüksége, na meg @Glokta: blogtársunkkal egyetértve én sem tartom Trumpot e szempontból hitelesnek, de azért eléggé vicces, hogy amit szabad volt a demokratáknak, azt most nem szabad Trumpnak.

Ettől függetlenül az a véleményem, hogy Trumpnak ideje lenne elfogadni a tényeket. Nem kellene megvárnia, amíg a republikánusok nagyobb része is elszakad tőle.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.29. 18:47:24

Csak halkan kérdezem, mert mindjárt n á c i n a k titulálnak: A magyar és lengyel jogállamiságért, sajtószabadságért, demokráciáért olyannyira aggódó EU-tagok és -képviselők mikor emelnek szót azon francia törvénytervezetek ellen, melyek

a) állami engedélyhez - eufemisztikusan akkreditációhoz - kötik a vallási iskolák működését (a nem engedélyezetteket bezáratják),

b) súlyosan korlátozzák a sajtószabadságot ("A harmadik, a biztonsági törvénytervezet pedig megtiltaná az erőszakszervezetekről készült felvételek megosztását a közösségi oldalakon, kivéve, ha minden ismertetőjegyüket kitakarják. Ez effektíve akadályt görget például a tüntetések élő közvetítése, a riportkészítés és a hatósági túlkapások feltárása elé. ")

c) és az iskolákból gyakorlatilag állami átnevelőtáborokat csinálnának ("Az iskolakötelezettség keretében az állami vagy hatóságilag akkreditált tanintézményekben a köztársaság értékrendjének tiszteletére és elsajátítására nevelnék a francia állampolgárokat").

"Darmanin többször hangot adott annak: a vallást ki kéne iktatni a közéletből, a vallási előírásoknak megfelelő viselkedés, így a halal ételek fogyasztása vagy vásárlása csak szélesíti a szakadékot a világi és a vallásos (főként a muszlim) társadalom között, végső soron pedig az elkülönülést erősíti."

Hm. Ha a magyar belügyminiszter mondana ilyet pl. a kóser ételek fogyasztásáról vagy vásárlásáról, vajon mekkora (mű)felháborodással reagálnának a fentebb említett aggódó EU-tagállamok ill. képviselőik? A magyar zsidóság - mellesleg abszolút jogos - felháborodásáról már nem is beszélve.

(Ja, bocs, hogy is írhattam olyat, hogy abszolút jogos lenne a magyar zsidók felháborodása, mikor köztudottan n á c i vagyok?)

Idézetek: index.hu/kulfold/2020/11/29/macron_szolasszabadsag_precedens_koztarsasag/

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.11.30. 10:19:21

@seol: "Mivel elég részletesen lehet arról tájékozódni, hogyan avatkoztak be orosz hackerek és egyéb csoportok a választásba"

Aha, lejárt szavatosságú hoaxok közt is lehet tájékozódni meg hát lehet olvasni a frissebb híreket:
index.hu/kulfold/2020/10/07/hillary_clinton_allt_a_trumpot_lejarato_kampany_mogott/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.11.30. 14:18:29

@A kiló nem százat jelent.:

Ez csak valami ordas hazugság lehet. Demokraták ilyet nem tesznek. ;)

GyMasa 2020.11.30. 19:19:44

@chrisred:
Itt Trump él a saját alkotmányos jogaival, hogy ellenőrizze a DEMOKRATÁKat.

GyMasa 2020.11.30. 19:24:17

@seol:
Bocs, de Trump legalább hónapok óta azt nyilatkozta, hogy pl. a levélszavazatok a csalás melegágyai.
Itt, egy Google keresés, ami Trump, a levélszavazásos választási csalással kapcsolatos eredményeket tartalmazza 2020 október 31-ig.
www.google.com/search?q=trump+about+mailing+vote+fraud&source=lnt&tbs=cdr%3A1%2Ccd_min%3A%2Ccd_max%3A10%2F31%2F2020&tbm=
És, az is érdekes, hogy mindenki "tudta" előre, hogy alaptalanok a vádjai...

GyMasa 2020.11.30. 19:26:13

@Glokta:
"Szóval az várható volt, hogy nem lesz hajlandó elfogadni azt, ha veszít, egyszerűen (személyiségéből kifolyólag?) képtelen erre. "
Nem, az alkotmáyn feljogosítja mindarra, amit éppen most csinál.
Sőt, igazából semmi szükség rá, hogy elismerje a vereségét.
Ha nem teszi, akkor is 2021 Jaunár 20-án délben új elnöke lesz az USA-nak.

BiG74 Bodri 2020.11.30. 23:10:02

@GyMasa:
Speciel az jó lenne, ha a csalásokat tudná bizonyítani. Az látványos és tanulságos lenne a világ többi részének is.

Szerintem be is fogja tudni, hiszen mögötte egy méretes erő, rengeteg ember és lehetőség áll. Így hamar lehet bizonyosságot szerezni. És ha csalás volt akkor ki is derül! Trump nem egy kis háromszázalékos pártocska jelöltje, nem egy kormányzat által blokkolt politikus. Menni fog az ...

Glokta 2020.12.01. 00:14:50

@GyMasa: "Bocs, de Trump legalább hónapok óta azt nyilatkozta, hogy pl. a levélszavazatok a csalás melegágyai."

Az, hogy Trump mit mond, az teljesen lényegtelen, ezen a téren már régen elvesztette a hitelét.
1) Egy korábbi kommentben is leírtam, hogy Trump MINDEN alkalommal, amikor akár csak részleges, kisebb vereséget szenvedett (2016-os iowai előválasztás, elnökválasztáson kevesebb szavazat, mint Clinton, 2018-as félidei választás), csalásra fogta, bár ezekből nem csinált óriási ügyet, mivel nem jártak a bukásával. Ezek után teljesen kiszámítható volt, hogy ha egy komoly, valódi vereséget szenved, abból hatalmas hisztit fog csapni.

2) Trump már a 2016-os szavazás előtt - amikor nagyon kevés levélszavazat volt - sem volt hajlandó kijelenteni, hogy el fogja fogadni a választás eredményét. Akkor is voltak komoly "Stop the Steal" csoportok, amelyek Trump akkor valószínűnek tűnő veresége után hatalmas csalást kiáltottak volna, szóval nem az idei le: abcnews.go.com/Politics/controversial-pro-trump-group-warns-members-avoid-election/story?id=43372037

3) Trump teljesen felelőtlen módon egy sorban cáfolható csalásvádakat terjeszt anélkül, hogy minimálisan is utánanézne az igazságtartalmuknak. Pl. itt van ez
twitter.com/realDonaldTrump/status/1332552283553476608
Ezt az általad is bevett csalási sztorit (kevesebb levélszavazatot küldtek ki, mint amennyi beérkezett) megosztotta anélkül, hogy akár csak lecsekkolta volna az adatok forrását - ami az USA elnökétől azért elvárható lenne - és (nulla bizonyítékkal) azt állítja, hogy ő nyerte a választást. És nem ez az egyetlen ilyen, azonnal cáfolható hazugság, amit megosztott és terjesztett, hanem egy a sok közül!

4) A levélszavazás (kisebb mértékben) mindig is része volt az amerikai választásoknak, néhány államban sokan szavaztak levélben, de idén ez a járvány miatt (illetve azért, mert a pártok, különösen a demokraták rájöttek, hogy a levélszavazással jóval nagyobb réteget el tudnak érni, akiknek a személyes szavazás nehézkes) jóval nagyobb méreteket öltött.

Trump nem "általában ellenzi" a levélszavazatokat - azért próbálja ezek hitelességét elvitatni illetve a levélszavazás ellen buzdítani, mert jellemzően a demokraták szavaznak levélben, és az ő résztvételüket próbálja ezzel csökkenteni.
Erre a legerősebb bizonyíték, hogy Floridában - ahol sok idős republikánus szavazó van, akik levélben szoktak szavazni - éppenséggel levélben szavazásra buzdított!
www.forbes.com/sites/andrewsolender/2020/09/24/trump-tells-floridians-to-request-mail-in-ballots-after-call-to-get-rid-of-the-ballots/?sh=7cc7e1e611e6

Persze van egy dolog, ami még nyilvánvalóbbá teszi azt, hogy Trump NEM hisz komolyan abban, hogy a levélszavazatok a csalás melegágyait jelentik: ez pedig az, hogy Ő MAGA, illetve a CSALÁDTAGJAI is számos alkalommal szavaztak levélben!
www.snopes.com/fact-check/trump-ever-voted-by-mail/

Glokta 2020.12.01. 00:21:09

@GyMasa: "Nem, az alkotmáyn feljogosítja mindarra, amit éppen most csinál.
Sőt, igazából semmi szükség rá, hogy elismerje a vereségét."
Igen, van joga hozzá, és? Attól még nagyon rossz hatással van az amerikai demokráciára, az abba vetett maradék hitet is teljesen tönkreteszi.

Ugyanis Trump NEM csak annyit tesz, hogy azt mondja, hogy "szabálytalanságok miatt perelünk, még megváltozhat az eredmény, ezért nem gratulálok", ami még kezdetben igaz lehetett volna (most már nem nagyon), és amivel ti is takaróztok.

Emellett nevetséges összeesküvés-elméleteket is terjeszt és azt állítja, hogy minden bizonnyal Ő NYERT, a demokraták pedig csaltak - és ez a (bizonyítatlan) állítás az, ami igazán káros.

Glokta 2020.12.01. 00:40:15

@GyMasa: "csak abban a 4 államnak a 4 legnagyobb városában szerzett rekord mennyiségű szavazatot, amelyikeken hogy-hogynem éppen a választási győzelme múlik, és mindenhol máshol rosszabbul szerepelt, mint 4 éve Clintonné..."
Ez az állítás (what a surprise!) is egy szemenszedett hazugság.

36 nagyvárosból 31-ben Biden jobban teljesített, mint Clinton, ÉS az egyik város, ahol rosszabbul teljesített, éppenséggel Philadelphia volt (Pennsylvania, az egyik csatatérállam fővárosa)!
www.nationalreview.com/corner/no-joe-biden-did-not-only-improve-in-four-major-swing-state-cities/

Abban éppenséggel igazad van, hogy Európában - lévén hogy a CNN (ami balos elfogultságú) az egyetlen tévécsatorna amit mindenhol vetítenek - erősen torzított képet kapunk az USA-ról.
Viszont a mostani helyzetben épp a trumpista, szélsőjobbos portálok azok, amelyek - a te megfogalmazásoddal élve - egy, a valóságra teljesen merőleges, alternatív világban élnek, és te az ő híreiket veszed át, láthatóan bármiféle szűrés vagy tényellenőrzés nélkül.

Javasolhatnám neked, hogy amikor közismerten megbízhatatlan és elfogult hírportálokat olvasol, legalább próbáld lecsekkolni, hogy igazat állítanak-e?

GyMasa 2020.12.01. 07:55:24

@Glokta:
"nagyon rossz hatással van az amerikai demokráciára,"
Az USA nem demokrácia, hanem alkotmányos köztársaság.
Ezért nem közvetlenül választják meg az elnököt a popular vote-tal.

chrisred 2020.12.01. 08:06:29

@GyMasa: Mármint a választási eredményeket. Joga van hozzá, nem állította senki az ellenkezőjét.

chrisred 2020.12.01. 08:07:43

@GyMasa: A demokrácia nem államforma, hanem politikai berendezkedés. Vagyis az USA domratikus berendezkedésű ország, államformája szövetségi köztársaság.

vackor1 2020.12.02. 14:17:53

Ezt a rengeteg mindent IS tudó, jól értesült profot ( a teljesség igénye nélkül )

" MAXVAL birсaman közíró • bircahang.org2020.11.26. 18:59:29

Az ENSZ-békenagykövet poszt az kb. olyan, mint a Kádár-korban a munkás-paraszt hatalomért kitüntetés, automatikusan járt azoknak, akik 56-ban Kádárt segítették aktívan. Most meg ha celeb vagy és hangosan együtt üvöltesz főnökeiddel, megkapod a nagykövetiséget.

Clooney eleve nem egy szabad ember. Próbálna csak meg ellentmondani!

A halivúdi filmiparban jelenleg kb. az a helyzet, mint Kádár alatt egy átlag munkahelyen volt: ha nem tetszik neked a párt politikája, meg van engedve, hogy kussolj, ebben az esetben nem kérik rajtad számon, miért nem tapsolsz. De ha karriert szeretnél, akkor együtt kell üvöltened a vezérekkel.
Szóval Halivúdban ma olyan a szólásszabadság és a demokrácia, mint Kádár alatt: kb. nulla körüli.

ulpius66

(teljesen nyilvánvaló, hogy a szájába adták, hogy mit kell mondani, hiszen egész életében színészkedett, és nincs egy önálló gondolata sem, csak amit mondani kell......)
AZ IS TELJESEN NYILVÁNVALÓ, HOGY EZTET A BIDEN-SEGGNYALÓ KLÚNI AZÉRT MONDTA ORBÁNRA, MERT ORBÁN NYÍLTAN KIÁLLT TRUMP MELLETT!!!!!!!!!!!

CSOKKI MÁLNA2020.11.26. 12:40:42
@Sir Gombóc: Ja persze. Sztem a térképen sem találná meg Magyarországot.( Budapest or Bukarest..hmmm.:) "

, akik pontosan tudják, hogy mi is a helyzet Clooney és felesége tekintetében IS.... Mint az összes többi megnyilatkozásuk : így van mert mi mindent IS tudunk és kész... Bámulatos, zseniális, le vagyok nyűgözve , még akkor is, ha csak azt az egyetlen , icike-picike, aprócska dolgot nem veszik észre...

GyMasa 2020.12.02. 23:21:29

@BiG74 Bodri:
"Speciel az jó lenne, ha a csalásokat tudná bizonyítani."
Igen, ez egy fontos dolog!
Ez a független igazsásszolgáltatás dolga.

" Az látványos és tanulságos lenne a világ többi részének is."
Pontosan így van!

"Szerintem be is fogja tudni, hiszen mögötte egy méretes erő, rengeteg ember és lehetőség áll."
Igen, ha ezek az erők is azt akarják, mint ő...

GyMasa 2020.12.02. 23:56:08

@Glokta:
"Az, hogy Trump mit mond, az teljesen lényegtelen, ezen a téren már régen elvesztette a hitelét."
Szerinted... Ott van majdnem 80 millió amerikai, aki szerint meg nem.
(ami kb 50%-a a szavazásra jogosutl amerikaiaknak...)

1) Egy korábbi kommentben is leírtam,...
Ez egy kicsit sem jelenti, hogy igazad van...

2) Trump már a 2016-os szavazás előtt - amikor nagyon kevés levélszavazat volt - sem volt hajlandó kijelenteni, hogy el fogja fogadni a választás eredményét

Amivel nics semmi baj, mert nem kötelező elfogani azokat az eredményeket!
Clinton is azt mondta, hogy Bidennek nem szabad elfogadnia az eredményt:
www.nbcnews.com/politics/2020-election/hillary-clinton-says-biden-should-not-concede-2020-election-under-n1238156
Akkor most ha Trump nem fogadja el az eredényeket, akko azzal mi a baj?
Csak nem a kettős mérce?

"Trump teljesen felelőtlen módon..."

Ezt NEM az én tisztem megítélni, hanem a hatályos USA jogrendenek.
Tudod, "fékek és ellensúlyok rendszere"

"Ezt az általad is bevett csalási sztorit (kevesebb levélszavazatot küldtek ki, mint amennyi beérkezett) megosztotta anélkül, hogy akár csak lecsekkolta volna az adatok forrását"

Miért is mondod azt, hogy nem csekkolta le? Guilani azt mondta, hogy ez volt a helyzet tegnapi, amikor eltünt az adat a nyilvános honlapról.
Pont ugyanazon a honlapon az év elejei Előválasztás adatai elérhetőek ma is.
Van kedved megmagyarázni, miért pont az az adat tünt el a honlapról, ami
problémás volt???
És ha nem lenne titkolni valója a demokrata vezetésnek, akkor mégis miért tüntette el az adatokat?

" - ami az USA elnökétől azért elvárható lenne - és (nulla bizonyítékkal)"
A "nulla bizonyítékkal" az kurvára nem igaz!
Többezer eskü alatt vallott tanúja van a "problémák"-ra.
Ezek olyan emberek, akik a saját jövőjüket teszik kockára a tanúvallomásaikkal a jövőjüket!

"azt állítja, hogy ő nyerte a választást."
Ezt majd az idő edönti... Ma jó esély van rá, hogy Biden győz.

" És nem ez az egyetlen ilyen, azonnal cáfolható hazugság, amit megosztott és terjesztett, hanem egy a sok közül!"
Nem ezeket csak te szopod be, mint "azonnal cáfolható hazugság"
Túl sok olyan "véletlen" van, ami éppen Bidennek kedvez.

Esetleg van kedved megosztani EGYENKÉNT azoknak a "hazugságoknak" a listáját, amik azonnal cáfolhaóak?

"4) A levélszavazás (kisebb mértékben) mindig is része volt az amerikai választásoknak, "
Ez így igaz.

"néhány államban sokan szavaztak levélben, de idén ez a járvány miatt (illetve azért, mert a pártok, különösen a demokraták rájöttek, hogy a levélszavazással jóval nagyobb réteget el tudnak érni, akiknek a személyes szavazás nehézkes) jóval nagyobb méreteket öltött."
Igaz, hogy erre az adott állam alkotmánya nem igazán adott lehetőséget...

"Trump nem "általában ellenzi" a levélszavazatokat "
Ez így van!
Ő csak az illegális levélszavazatokat ellenzi.

"Erre a legerősebb bizonyíték, hogy Floridában - ahol sok idős republikánus szavazó van, akik levélben szoktak szavazni - éppenséggel levélben szavazásra buzdított!
www.forbes.com/sites/andrewsolender/2020/09/24/trump-tells-floridians-to-request-mail-in-ballots-after-call-to-get-rid-of-the-ballots/?sh=7cc7e1e611e6
"
Igen a LEGÁLIS levélszavazatra...

"Persze van egy dolog, ami még nyilvánvalóbbá teszi azt, hogy Trump NEM hisz komolyan abban, hogy a levélszavazatok a csalás melegágyait jelentik: ez pedig az, hogy Ő MAGA, illetve a CSALÁDTAGJAI is számos alkalommal szavaztak levélben!
http://www.snopes.com/fact-check/trump-ever-voted-by-mail/"
Ő nem a levélszavazatok ellen vn, hanem a csaló levélszavazatok ellen.
Ha ezt nem érted, akkor az nem az ő problémája...

GyMasa 2020.12.03. 00:19:20

@Glokta:
"Igen, van joga hozzá, és? Attól még nagyon rossz hatással van az amerikai demokráciára, az abba vetett maradék hitet is teljesen tönkreteszi."

Ha joga van hozzá, és a saját (támogatói által összedobott) pénzét költi a jogi procedúrákra, akkor mégis miért gondolod, hogy nem megfelelő, amit csinál???
Csak, mert a CNN azt mondja?

"Ugyanis Trump NEM csak annyit tesz, hogy azt mondja, hogy "szabálytalanságok miatt perelünk, még megváltozhat az eredmény, ezért nem gratulálok", ami még kezdetben igaz lehetett volna (most már nem nagyon), és amivel ti is takaróztok."
De, csak annyit mond.
Clintonné is azt mondta, hogy Bidennek semmi körülmények között nem szabad behódolnia:
www.nbcnews.com/politics/2020-election/hillary-clinton-says-biden-should-not-concede-2020-election-under-n1238156
Mi is ez a kettős mérce?
És, mi az, hogy a "kezdetekben megfelelő volt?"
Ja, és az, hogy Trump nem ismeri el a vereségét, az teljeségggel lényegtelen az USA választási rendszer szempontjából.
2021 Január 20-án délben meglesz az eredménye az USA elnökválasztásának.
Aki akkor az USA alkotmányának megfelelve lesz az USA elnöke, az lesz az elnök.
Ha Trump megpróbál ennek ellenállni, akkor ki lesz baxva a fehér házból.
De, ha Biden nem lesz alkotmányosan az USA elnöke, akkor Trump marad az.
EZEK a szabályok.

"Emellett nevetséges összeesküvés-elméleteket is terjeszt és azt állítja, hogy minden bizonnyal Ő NYERT, a demokraták pedig csaltak - és ez a (bizonyítatlan) állítás az, ami igazán káros. "
NEM.
A legfontosabb az, hogy MINDEN vádat a lehető legnagyobb erőfeszítéssel kivizsgáljanak!
MINDENKINEK joga van ahhoz, hogy akár a legdurvább vádakat is megfogalmazza a legnyíltabban!
Ez a római jogrend lényege!
Ha nem volt csalás, akkor annak a legbiztosabb jele, ha Trump ellenkezik, és egy pártatlan vizsgálat kimondja, hogy "tényleg" nem történt csalás!
( amire eddig többségben példa is volt!)
Ha csak a balos sajtó azt szajkózza, hogy 2016-ban a választások el lettek csalva Trump miatt, az édeskevés "bizonyíték",
Főleg, hogy pont ugyanez a sajtó jelenti ki, hogy idén pont nem volt semmi baj a választásokkal, és az teljességgel meghekkelhetetlen..
süti beállítások módosítása