A kiló nem százat jelent.

Amit tudnod kell az LMP-ről, de még a Pesti Bulvár sem merte megírni

2018. április 10.

screen_shot_2018-04-11_at_17_36_06.png

Egy mosókonyhában jól kitaláltam én azt, hogy mi lesz,
azt, hogy majd mi lesz; lent párás háztetők - 
tíz évvel ezelőtt.
Egy mosókonyhában, szükséglakásban éjszaka volt, sötét, 
utcáról kaptam a fényt, de én tisztán láttam ott,
minden megvilágosodott:

Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait,
és attól féltem: nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!
És attól féltem: nehogy majd így legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!

Cseh Tamás: Tíz év múlva

Magától értetődő a világ összes demokráciájában, hogy ha egy párt elveszíti a választást, akkor az azért történik, mert támogatottságban gyengébbnek bizonyult ellenfelénél — avagy ellenfele erősebb volt. Általában egy óvodásnak sem nehéz elmagyarázni a választások értelmét: az nyer, akinek több szavazója van. (Nem sok érv szólna egy olyan rendszer mellett, ahol a kisebb támogatottság jelentene győzelmet.) Ezzel le is lehetne tudni a kérdés megválaszolását: miért nem történt 2018-ban Magyarországon kormányváltás? De e nyilvánvaló okokkal az ellenzéki szavazók egy érthető módon depresszióba esett része nem képes szembesülni. A gyászmunka még hátra van, ezt szeretnénk most segíteni. Ezért magyarázatra szorul a legegyszerűbb összefüggés is: a Fidesznek egyszerűen több szavazója volt — 2018-ban 2 574 900, ami számtanilag több, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártokra leadott szavazatok száma összesen. (Ami nagyjából megegyezik a legtöbb közvéleménykutatás előrejelzésével (kb. 50%), ami alapján a kampány során azt jósoltuk az ellenzéki csodafegyvernek kikiáltott koordináció meg fog bukni — ez már részben a kampány során egyre világosabbá vált és végül a választás napján be is következett.) 

pa_rtpref-az-akti_v-szavazo_k-ko_re_ben2-1.jpgNyolc előrejelzés az utolsó hetekből, a részletes eredmények pedig itt olvashatóak: https://index.hu/ belfold/ 2018/ valasztas/

A minden más értelmes témát túlharsogó jelöltvisszaléptetési görög drámában a Jobbik ugyan csak nevető harmadikként vett részt (mindenütt állva maradt és csak egy helyen győzött, akár az LMP — akik hat nyerhető helyen is visszaléptek). Viszont az LMP-n belül súlyos dilemmákat és kritikusan heves vitákat kiváltó négy visszalépés mégis kevés volt — nemcsak a balliberálisok szőrös kőszívének megolvasztásához, de az ellenzéki pártok győzelméhez is. Számos helyen nem tudott nyerni a jelentős támogatásokkal induló ellenzéki jelölt, máshol meg anélkül is, ami önmagában tanulságos. Sokkal inkább voltak fontosak tehát a választókerületek sajátosságai és a jelöltek erőssége. Ami sikerült a Belvárosban Csárdinak, az nem sikerült Szélnek Keszin — nem a Kutyapárton vagy a Jobbikon múlt, a választók nem a pártok hitbizományai. De pl. a Bauer-körömszalon szolgáltatásaira sem mutatkozott elsöprő kereslet az egyre polgáribb XII. kerületben. Az LMP vagy a Momentum jobboldalibb szavazói számára, ha épp az egyik legszimpatikusabb fideszes, Gulyás Gergely már nem is, de egy kellemes, tavaszi séta a Normafán sokkal vonzóbb, mint a DK-ra való szavazás. Ezt mutatják a szavazóköri adatok: az LMP listán jóval több szavazatot kapott, mint a DK, szavazói fele viszont átszavazott Bauerre. Így megy ez egy demokráciában: a választók döntenek, nem az MSZMP-KB. Aki tudott az LMP-Momentum táborból egész biztosan orrbefogva, de besegített a politikai dinoszaurusznak. Viszont minden választótól ez nem elvárható. Tisztelnünk kell a döntésüket.

screen_shot_2018-04-09_at_12_57_33.png

Egyedül az LMP politikája vonzott több szavazót az ellenzék pártjai közül.

 

Nem mentette volna meg tehát a visszaléptetés sem Bauer Tamást. És úgy tűnik még egy mosógép is versenyképesebb jelölt Egerben, mint az egyébként legkevésbé-szélsőjobboldali szélsőjobboldali politikus, Mirkóczki Ádám. El kell fogadnunk a szavazók akaratát, ez a demokrácia lényege: akármelyik pártra is voksoltak. S még az sem igaz feltétlenül, hogy azok a szavazók, akik nem kívántak az MSZP-DK-Jobbik körüli koordinációban részt venni, ne akartak volna kormányváltást: csak éppen _NEM_ Gyurcsányékkal és a neonácikkal képzelik azt elA Jobbik nem volt képes áttörni a 20%-os üvegplafont, hajszállal rosszabb eredményt ért el, mint négy éve; míg az MSZP-DK összesítve óriásit zuhant: arányaiban 30%-nyit estek vissza. Miként pályázhatott akár az MSZP, akár a Jobbik komolyan kormányváltásra? Új szavazókat egyedül az LMP és a Momentum tudott bevonzani az ellenzék számára. Egy MSZP-nyi szavazótábor voksolt valami másra, mint az MSZP-re és a Jobbikra. Ez azt jelzi, hogy az MSZP felett elmúltak az évek és nem látszanak visszatérni a rég elprivatizált SZOT-üdülőkben töltött nyarak emlékei sem. Nem csak a szélsőjobb, de egy "Új Pólus" is fölébe nőtt az utódpártnak. Viszont a Jobbik sem látszik beérni — Simicska pénze és kiszivárogtatásai sem voltak elegek egy kis előrelépéshez sem — néppártosodás ide vagy oda: s valószínű akár Vonával, akár majd Vona nélkül...

A kormányváltáshoz nem több visszalépő ellenzéki jelölt kell, hanem több ellenzéki szavazó. Lehetőleg koherens választói akarattal: magyarán egységes iránnyal. És ezt szemmel láthatóan sem az MSZP, sem a Jobbik nem tudja hozni — se külön, se ketten együtt — pedig nem is kétfelé, hanem három, négy, öt felé húznák a szekeret. 

Hogy a miniszterelnököt nem Karácsonynak vagy Vonának fogják hívni, hanem Orbán Viktornak, nem azon múlt, hogy nem történt még több visszaléptetés ugyanazon jelöltek és pártok számára, akik korábban nem tudtak győzni. Nem az LMP szavazóin múlt, akik alig voltak többen, mint a Fidesz által mozgósíott új szavazók. Múlt viszont az ellenzéki pártok egymás közti nyilvánosság előtti viszályán. Múlt azon, hogy az MSZP-DK egyre inkább taszítja a szavazókat és korábbi szavazóik majdnem harmadát elvesztették. Múlt azon, hogy a Jobbik vállalhatatlan nem csak a baloldal számára, de a választói tömegek sem bíznák rájuk a kormányzást. 

Eközben az LMP majdnem 100 ezer, a Momentum majdnem 150 ezer új szavazót tudott mozgósítani. Miközben az LMP politikusai folyamatosan a kiszorítósdi kereszttüzében álltak, meg kellett küzdjenek a hátukban az Együtt, a Momentum és a Kutyapárt jelentette kihívással, bármelyik erősödése akár az LMP kiesésébe is kerülhetett volna, de mindezek ellenére 7%-ra tudták felhozni magukat, szinte teljes média ellenszélben, amely egyedüli hamis célként Orbán leváltását és a Jobbik-MSZP támogatását szajkózták ugyanolyan kitartóan, mint ahogy Orbán médiája sorosozott és migránsozott. Külön kiemelendő, hogy az Együtt azóta megbukott elnöke külön személyeskedő kampányfilmben támadta meg Szél Bernadett, LMP társelnököt, könnyen lehet mosópor-eladásban szerzett tapasztalatait hamarosan a való életben kell majd kamatoztassa, mert az akciót a választók 0.6%-kal értékelték, így nekünk már minősítenünk sem kell azt. Mintha az új összefogás letéteményesei nem is az Orbán-, hanem a Szél-kormány ellen dolgoztak volna... Ez a negyedmillió választópolgár csak arra volt elég, hogy meggátolja a Fidesz további minden kontroll nélküli erősödését. Voksaik ugyanúgy támogatták az LMP és Momentum listáit és jelöltjeit, ahogy az ellenzék többi győztes vagy "esélyesként" elbukó jelöltjét, sokszor eleve bukásra ítélt politikusokat is. Ha a megújulást jelentő pártok több médiafigyelmet és támogatást kapnak talán túlszárnyalják a kormányoldal mozgósítását, ami elég lehetett volna az alkotmányozó többség megakadályozására.

Az LMP 36%-kal növelte szavazói számát, ha minden parlamenti ellenzéki párt ezen dolgozott volna és hasonló eredményt ér el, akár csak számszerint annyi szavazót vonzanak az urnákhoz, mint az LMP, akkor már megtörténhetett volna a kormányváltás is, meghaladva a Fidesz népszerűségét — de ehhez teljesen más kampányt kellett volna folytatniuk: olyat, ami nem visszaléptetések és az önfeladás kikényszerítéséről szól, nem az LMP vagy más különutasok démonizálásáról és leszalámizásáról szól, mint amilyen az "LMP-s" Karácsony Gergő kabalaiguraként való használata a szocialista panoptikumban. Karácsony Gergő ugyan egy szimpatikus ember, de egy támogatottság nélküli párt elnökeként, súlytalan szereplőnek számított volna, jelölése vásári fogás volt, aminek azért sokan bedőltek, az LMP-s Kukorelly Endre és számos ismert, korábban fideszes értelmiségi is (személye ugyanakkor vörös posztó a pártszakadás óta az LMP tagság körében), de még ez sem gátolta meg a szavazók 30%-os elpártolását. Kontraproduktív volt amiatt is az MSZP-DK stratégiája, mert az LMP-t sem kiszorítani, sem leszalámizniuk nem sikerült, de folyamatos támadásokkal szövetségest se lehet szerezni. Senki sem lett azért a barátja valakinek, mert fegyvert szorítottak a fejéhez, hogy tűnjön el az útból. Azon túl, hogy a demokratikus játékszabályok a szereplők kölcsönös tiszteletét igénylik, az MSZP-DK szövetkezve a jobbikos holdudvarral megszegte ezeket az informális szabályokat, legalább ugyanolyan módon, ahogy a kormánypártok formálisan és informálisan megszegték mindennap. Ezt a bután agresszív stratégiát viszonozták a választók bizalmatlansággal.

2018 újra megosztottá tette az LMP-t, hiába szerepelt viszonylag sikeresen, hiába festették vonzóbbá magukat más pártok újrahasznált LMP-s arcokkal vagy az LMP-vel való koalíció emlegetésével, ami direkt és indirekt dícsérete, de nem megvalósítása annak, hogy lehet más a politika. A megvalósításához nyugat-európaibb politikai klíma és alkalmasabb, hitelesebb szereplők kellenek. A választóknak ezt kell kikényszerítenie a pártokból és ehhez az első lépések, számos vezető lemondásával meg is kezdődtek. De jónéhány most vagy újra megbukott politikus visszavonulására még mindig várunk...

 

UPDATE: 

A hétvégén sikerült megszámolni az átszavazók és a levélben szavazók szavazatait, 2018. mérlege:valasztas2018.png

 

A 2018-as választást értékelő cikksorozat írásai: 

Amit tudnod kell az LMP-ről, de még a Pesti Bulvár sem merte megírni

Új Ellenzék: akik egyszerre fogják elzavarni Gyurcsányt és Orbánt

Ütésváltás kétharmad idején: amit az ellenzéknek tennie kell és ami az országgal most történni fog

 

30440946_1796756567011704_7048984271331000320_n.jpgAz idő minden sebet begyógyít. A Kübler-Ross modell.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr6313820338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Capt. Hindsight 2018.04.11. 10:50:51

Örökre leírtam az LMP-t. Számomra teljesen hiteltelenné váltak.

ymel 2018.04.11. 11:12:24

fejfajditos fogalmazas

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 11:14:07

Az LMP sikeresen kibújt végül Gyurcsány és annak LMP-be beépített emberei elől.

ben2 2018.04.11. 11:17:52

Ezt magyaráztuk többen már lassan 2 éve: az egész összefogósdi valójában arról szólt, hogy az MSZP-DK már jóelőre beárazta a bukást és a felelősséget próbálták előbb egymásra, majd az LMP-re tolni.

Vígasztalja az LMP-t ugyanakkor az a tény, hogy minél jobban kiátkozzák a ballibek, annál nagyobb eséllyel szerez szavazókat a nem teljesen agyhalott mérsékelt jobboldalról és a balközépről.

1994-ben a Fidesz is 7% alatt teljesített az egy évvel azelőtt még őket sztároló balliberális szekértábor megvetésétől övezve.
És mi volt a Fidesz fő bűne 1994-ben?
Hogy nem volt hajlandó a "fasiszta" MDF ellen összefogni a szocialistákkal.
A hasonlóság kétségtelenül csak a véletlen műve lehet.

Amiben akkoriban a Fidesz jobban állt, mint most az LMP, hogy a jobboldali értelmiség felfogta, hogy az MDF-Kisgazda maradványokkal lehetetlen legyőzni a kétharmados balliberális többséget, így egyhangúlag beállt a Fidesz mögé.
1997-re a Fidesz már megelőzte Torgyánékat és 1998-ra fel tudta magát építeni komolyan vehető váltópártnak.
Így a Fidesz bet tudta gyűjteni a szocialista szabadrablástól és az szdsz árulásától kiábrándult tömegeket mind bal- mind jobbközépről, kormányon pedig sikeresen semlegesítette Torgyán József agyatlan szektáját.

Az LMP-nek tehát a látszat ellenére igen komoly lehetőségei nyíltak a növekedésre, de az első sorban nem a politikusain, hanem a balliberális véleményformálók bölcsességén és stratégiai érzékén múlik, ami ... hát nem egy életbiztosítás.

Az egyetlen valamennyire működő stratégia talán a szöverség kötés lehet a mind Orbánból, mind pedig az mszp-dk fingreszelésből kiábrándult értelmiségi szórványokkal. Ha az LMP képes lesz a szekértábor ideológiáktól és az agyhalott mantráktól függetleníteni magát (értsd: sem a migráncsozásban, se a diktatúrázásban, nácizásban nem partner) és ebbe be tudja vonni a hazátlanná vált értelmiségieket is, akkor nagyon komoly jövő áll az LMP előtt.
A Magyar Nemzet megmentésére tett kísérlet pl. rögtön egy lépés a jó irányba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.11. 11:21:09

"A kormányváltáshoz nem több visszalépő ellenzéki jelölt kell, hanem több ellenzéki szavazó."

Ha csak ennyiből állna a poszt, már az is épp elég magvas üzenet lenne az ellenzék számára.

@Capt. Hindsight:

Nálam nem válhatott hiteltelenné, mert soha nem is volt hiteles.

Kábel Barát 2018.04.11. 11:23:08

Épeszű ember nem fog az lmp-re szavazni ezek után. Fidesz mellékpárt volt, az is marad, ez kiderült a választáson.

2018.04.11. 11:23:56

Szamomra megdobbentoek ezek, az ellenzeki partokat mentegeto okfejtesek... Az utolso igaz mondat ebben a szovegben: "Ezért magyarázatra szorul a legegyszerűbb összefüggés is: a Fidesznek egyszerűen több szavazója volt — 2018-ban 2 574 900, ami számtanilag több, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártokra leadott szavazatok száma összesen..."

Szep dolog megprobalni levenni a felelosseget az ellenzekrol, es leirni, hogy a koordinacio tul. kepp. nem is valtoztatott volna semmin, az ideologiai politizalas is nagyon szep, miszerint az LMP ne kozoskodjon a mar leszerepelt baloldali partokkal vagy a Jobbikkal, csak sajnos mindez egy irracionalis baromsag, mert nem egy uvegbura alatt, laboratoriumi korulmenyek kozott elunk, hanem a valosagban...
Egyreszt, mialatt az teny, hogy a parlamentbe jutott partokra leadott szavaztok kozul valoban tobb, mint 50%-ot kapott a Fidesz, viszont a teljes ellenzeki szavazatok aranya ha hajszalnyival is, de 50% felett van. Viszont koordinacio hianyaban ezen szavazatok egy jelentos resze elveszett, mivel voltak ellenzeki partok, amik nem jutottak be a parlamentbe. Ha az ellenzek egysegben indul, ez nem igy van.
Emellett az egyeni valasztokeruletekben is igaz az elobbi logika, miszerint a Fideszes jelolt a keruletek kevesebb, mint 50%-aban nyert tobb, mint 50%-os eredmennyel. A tobbi nagy resze (ha nem is mind a nem 100%-os atszavazas miatt) nyerheto lett volna. Igy sem biztos persze a kormanyvaltas, mivel az emberek gyakorlatilag fele a jelen kormanyt tamogatja. Viszont a teljes koordinacio legrosszabb esetben legalabb hozhatott volna egy olyan parlamentet, ami sokkal inkabb reprezentalja a szavazok akaratat, ami nem mas, mint egy kb. 50-50%-os Fidesz - Ellenzek osszetetelu parlament, barmelyik iranyba is billen a merleg.

Szoval lehet ideologiakban gondolkodni, de a tenyek nagyon mast mutatnak... Teny az is, hogy a jelen valasztasi rendszer nagy politikai tomboknek kedvez (ettol meg nem antidemokratikus velemenyem szerint), emellett az is teny, hogy a Fidesz majdnem 50%-ban tamogatott, amibol belathato idon belul nem lesz 20%. Aki erre szamit az, elnezest a durva kifejezesert, de hulye...

Igy a vegso, sokak szamara fajdalmas, arnyalatnyival kevesebbek szamara nagyon oromteli konkluzio, hogy valojaban az a kormany van ma hatalmon, aki a leginkabb alkalmas erre a feladatra. Ugyanis mit varhatnank ettol az ugynevezett ellenzektol, ha az altalam leirt dolgokat sem ertettek meg vagy egyszeruen csak tul onzoek voltak, hogy igy cselekedjenek? Nem az LMP-t hibaztatom, szerintem a teljes ellenzek egy szegyen es csodtomeg!

prukker 2018.04.11. 11:33:52

Az LMP pont ugyanúgy bukta el a választásokat, mint a többi ellenzéki párt.
Annyi a különbség, hogy a többi ellenzéki egyben fidesz és orbán ellenes is, az LMP pedig nem az.
Biztos ezért kapott kevesebb helyet, mint a DK.

ben2 2018.04.11. 11:35:58

@Balazs111:

A teljes ellenzéki kordináció az elejétől fogva nonszensz volt, ezt az is tudta, aki teljes mellszélességgel kampányolt mellette.
Olyan, mintha a hitgyüliseket és a muszlimokat akarnád rávenni, hogy a sátánistákra szavazzanak a katolikusok ellen, mert mind utálják a pápát.
Nem véletlenül példálózok vallásokkal, mert a magyar közéletben is hasonló szinten elkötelezettek a választók.

Az egyetlen lehetséges forgatókönyv a totális ellenzéki koordinációra az lett volna, ha a választások előtt minimum egy évvel az ellenzék közösen felállított volna egy pártoktól független szakértői kormányt és amögé beállt volna _minden_ ellenzéki párt, Jobbiktól DK-n át Momentumig egységesen mindenki.
Ebben az esetben joggal mondhatta volna az ellenzék, hogy kormányváltást ajánl a választóknak, mert lett volna a kormányt _mire_ váltani.

Az viszont nem megy, hogy hát az LMP meg a Momentum meg a Jobbik lesznek szívesek megsemmisíteni önmagukat, mert akkor az MSZP-DK-nak talán esélye nyílik a kormányt váltani... még nem tudjuk hogyan és mire, de majd csak lesz valahogy és legalább nem Orbán.

tommybravo 2018.04.11. 11:38:00

Ha a Fidesz pártlistán a szavazok 49,23%-át szerezte meg, akkor "matematikailag" nem a szavazatok többségét kapták. Nem mintha számítana a végeredmény szempontjából, csak nem értem ezt a megfogalmazást.

Akik szerint pedig az LMP-nek vissza kellett volna lépnie: meddig mehet el egy párt az önfeladásban, mennyire vehet vissza a saját elveinek képviseletéből, ezáltal a saját szavazóinak képviseletéből annak érdekében, hogy a többi szavazó kedvére tegyen? Vagy az ország érdeke az, hogy a fidesznek ne legyen kétharmada - bármi áron? Nem mondom, hogy tudom a választ.

gépeklázadása3 2018.04.11. 11:42:19

@Balazs111: Én úgy érzem, hogy ha 8 év után még sikerült nekik a 48-49%, akkor fejen is állhatott volna bárki, akkor sem váltják le. Persze ez amúgy sem volt reális cél, már az is nagy eredmény lett volna, ha megszorongatják őket. Ilyen szempontból a 2/3 pont az LMP-nek és a Fidesznek kedvez, mert ha rajtuk múlt volna a kormányváltás, akkor abba igen könnyen belebukhattak volna. Hódmezővásárhely meg túl későn jött ahhoz, hogy teljes összefogás alakuljon ki, azt már legalább egy fél, de inkább egy évvel korábban kellett volna elkezdeni, hogy a választókban képesek legyenek feloldani a kognitív disszonanciát, ami az átszavazások miatt kialakul.

Szummázva a Jobbik és az LMP hibás az eredményekért (első sorban a Jobbik), de fölösleges ezen malmozni ilyen erős Fideszes szavazótábor mellett.

Jakab.gipsz 2018.04.11. 11:45:20

"Amit tudnod kell az LMP-ről, de még a Pesti Bulvár sem merte megírni",

Éspedig azt nem meritek leírni, hogy ez a választás egyben egy tudomány-filozófiai háború döntő csatája a Globalista Soros erők Sztálingrádja.

DarthVader 2018.04.11. 11:47:31

Nem tudom, ki a blogger, de ha ez a "Bauer-féle körömszalon" az LMP-ben elfogadott, akkor elmehet az LMP a vérbe.

2018.04.11. 11:48:16

@ben2: Igen egyetertek abban, hogy nagyon nagy ideologiai kulonbsegek vannak az ellenzeki oldalon, viszont a valasztasi rendszer altal nyujtott valosagot akkor sem lehet megerkoszakolni. Amit irtal, az egy tokeletes megoldas lett volna az ideologiai kulonbsegek athidalasara.

Az ideologia eloterbe helyezesevel az az egyetlen baj, hogy ahhoz, hogy nagy tomegeket meg lehessen gyozni egy adott ideologiarol, ahhoz kell ter es eszkoz. Ez a ter pedig csak ugy adatik meg ma Magyarorszagon, ha az adott szerevezet kormanyon van. 2/3-os Fidesz tobbseggel, ezzel a media kornyezettel, ami van, nem hinnem, hogy barmelyik ellenzeki ero akkora hatast tudna a tarsadalomra gyakorolni, hogy valodi versenytarsa legyen valaha a jelen kormanyzo eronek. Ehhez elobb kormanyra kell kerulni vagy legalabb kozel kell hozza kerulni, hogy lehessen valodi ellenzekrol beszelni. Az pedig csak az ideologiak ideiglenes feladasaval lehet. Ez a szomoru valosag. Kozel nem idealis, vagy jo ez igy, de akkor is ez szerintem a racionalitas. Emellett nagykoalicios kormanyzasra, ahol ideologiailag eleg tavol all partok kepesek egyutt kormanyozni, van pelda a nagyvilagban. Nezzunk csak ra pl. Nemetorszagra... Nem hiszem, hogy egy rossz pelda kicsiny hazank szamara.

tommybravo 2018.04.11. 11:53:56

@DarthVader: Mármint hogy Bauer Tamás apja ÁVH-s volt, ezért nem kellene vele együtt dolgozniuk? Mert ha Bauer Miklóst akarnák indítani, az mindenképp felháborító lenne, de a fia mit tehet az apra tetteiről?

Dabos Gábor 2018.04.11. 12:01:59

"És úgy tűnik még egy mosógép is versenyképesebb jelölt Egerben, mint az egyébként legkevésbé-szélsőjobboldali szélsőjobboldali politikus, Mirkóczki Ádám."

Ez igy nem igaz, A heves megyei I. valasztokorzet nem csak Egerbol all, hanem Fuzesabony, Poroszlo stb.
Meg lehet latni, hogy egesz szoros volt, kettejuk parharca. Azt sem szabad elfelejteni, hogy sokan azert szavaztak Nyitraira, mert fideszes. Aki meg csak segget sem tud nyalni Orbannak, hogy tobb befeketetes jojjon a varosban.
Pont az utolso evben kezdtek el a Korhazat es a bekoto utat megcsinalni, ez pedig ket erzekeny pont volt mindig is a varos eleteben, ezert is nyerhetet.

Egyallampolgar 2018.04.11. 12:09:34

Én átszavaztam egyéniben Bauer Tamásra. Aztán hétfőn mégis az LMPre voltam dühös mert nem jött be. Ma már vigasztal, hogy Gyurcsányék nem kaptak több mandátumot. Sajnos ez a visszaléptetős játék max a 2/3 ellen lett volna jó. A lényegen nem változtat.
Az aljas tolvaj FIDESZ olyan játékszabályt írt amin egy sokszínű ellenzék SOHA nem fogja legyőzni.
Három megoldás van.
1. Kivárjuk míg lesz egy országosan 50%-os LMP, vagy LLL vagy Balabbik.
2. Egy formációba áll össze egy listán az ellenzék.
3. Forradalom.
Ennyi.

tommybravo 2018.04.11. 12:20:57

@Egyallampolgar: Még a látszólag váltógazdálkodásban működő USA-ban sem csak két párt létezik a gyakorlatban, hanem házon belül vannak a republikánusokon belül jobboldaliak és mégjobboldaliak, a demokratákon belül pedig baloldaliak (ami nálunk inkább szintén jobb) és mégbaloldalibbak (ami nálunk kb. bal). Már kérdés, hogy a gyakorlatban ezek a frakciók is kénytelenek beállni a két nagy tábor zászlaja alá.

De nálunk is valami hasonló volt a szociknál: a belső frakcióharcok feszítették szét és építették le (a korrupció, arrogancia és az önreflexió hiánya mellett) ezt a csapatot. És a jobboldal sem egységes, még ha a választók kb 70%-a rájuk is szavazott (én ideértem a rasszista kommunista Jobbikot is).

Nem egyetlen párt kell, ami le tudja győzni a Pártot. Több, jól elkülöníthető, saját mondanivalóbal rendelkező párt kell és egy fair választási rendszer. És akkor most a fal felé fordulok és sírok.

lobster thermidor 2018.04.11. 12:22:06

Ahogyan a magyarok szokták, lásd a Magyar vándor c. filmet, ezt is erősen túlgondolták, mert itt egy síma kétesélyes szavazás zajlott le, azaz Orbán kell nekünk, vagy nem. Mint a rulettben, ahol vagy a pirosra, vagy a feketére kell tenni.

töpöte 2018.04.11. 12:22:22

Hiába gondolták sokan, hogy kormányváltó hangulat van, nem volt az.
Annak, hogy én mit gondolok v.miről, semmi relevenciája nincs arra, hogy mások mit gondolnak. Csak ezt nagyon nehézen fogadja el az egónk.

Volt egy felmérés arról, hogy kit tart alkalmasnak a megkérdezett leendő miniszterelnöknek. Orbán 50 % fölött volt. Na, ezután kezdett el szerintem ezerrel kampányolni, ez eddig nem volt rá jellemző a választások előtt.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.04.11. 12:24:35

"2018-ban 2 574 900, ami számtanilag több, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártokra leadott szavazatok száma összesen"

hááááá nem. a nemfideszre 2 614 176 szavazat érkezett, ebben még nincsenek is benne az elüldözött magyarok.

alien 2018.04.11. 12:27:22

és akkor mi lesz?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 12:36:03

@frikazojd: olyan opció nem volt... egyesek a dátumot is hozzáadnák az eredményükhöz, de sajnos nem lehet.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 12:38:40

@tommybravo: semmit, csak egy választáson a szavazók ezt is figyelembe veszik — egyébként is Bauer elhatárolódása sosem történt meg apja múltjától. Ez pl. probléma. Tehát nem volt integratív jelölt. Amúgy nem hibáztatom semmiért közvetlenül.

DFK 2018.04.11. 12:38:53

@frikazojd: de olyan, hogy nemfidesz, nem volt a szavazólapon.

2018.04.11. 12:38:54

@tommybravo: Szepen hangzik (ahogy irtam is az ideologiai alapu gondolkodasrol a fenti hozzaszolasaimban), de csak egyetlen kerdesem marad ezzel kapcsolatban (mindenkinek cimezve, aki ellenzeki osszefogas ellenes): Hogyan latjatok ezt a taktikat megvalosithatonak? Ki fogja megvaltoztatni a valasztasi rendszert, hogy az 5-30%-os tamogatottsagu ellenzeki partok sokasaga egymastol jol elkulonulve hatekonyan tudjon versenyezni? A Fidesz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.11. 12:39:05

@tommybravo:

Azért nem teljesen mindegy, milyen családban szocializálódott Bauer Tamás. Látható is nála a vékony liberális máz alatt meghúzódó vastag bolsevik pofabőr.

Jacob von Gibbs 2018.04.11. 12:39:15

Ez a cikk nem több szerecsenmosdatásnál.
A budapesti Lmp visszaélések elmaradásával ment el a kétharmad blokkolása, és ezt most tragédia az ellenzék számára. Aki ezt nem látta az vagy alkalmatlan politikusnak vagy szimplán áruló. Egyik esetben sincs helye az ellenzékben.
Tartok tőle, hogy a legrosszabb típusú árulásról van szó. A Szél-Schiffer tandem nyilván meg fogja kapni a 30 ezüstöt.Legyenek boldogok vele, tisztességes ember nem áll szóba többé velük sem köz- sem magánügyben, Ők már a "moral insanity" kategóriába ásták le magukat

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.04.11. 12:40:18

Ez az LMP mosdatás elterelni látszik a figyelmet az elég nyilvánvalónak tűnő választási csalásokról...

frikazojd · http://kocs.ma 2018.04.11. 12:44:15

@DFK: @A kiló nem százat jelent: én nem is mondtam ilyet.

Azt mondtam, hogy az a mondat nem igaz, hogy "számtanilag több, mint a parlamentbe jutott ellenzéki pártokra leadott szavazatok száma összesen". Mert számtanilag az ellenzéki a több, ahogy azt mutattam is. Ennyi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.11. 12:45:21

@Balazs111:

Az ideológiai különbségek egy időre áthidalhatók, de egy egész kormányzási ciklusra nem. Ezért halva született ötlet volt az ellenzéki összefogás. Szerencsére nem is sikerült.

Azt sem kellene elfelejteni, hogy egy parlamenti választás során a nép nem arról nyilatkozik, kit NEM akar kormányon látni, hanem arról, kit akar. Ideológiailag egymástól távoli pártok összefogása ezért is eleve esélytelen, már középtávon is.

Zed is not dead yet 2018.04.11. 12:51:22

... és mindezeken túl, ez egy tipikus bulvárcikk lett, amiben a "hejjdeizgalmas" címnek az égadta világon abszolúte semmi köze nincs a cikk tartalmához. Ez a világ egyre ilyenebb, ezt az ostoba bulvárfogást lovagolja meg a fidesz is, meg az összes ker.média. Szóval a cikk nem érdektelen, de ezzel a címmel együtt kezelve nagyon gáz.

ben2 2018.04.11. 12:53:03

@Balazs111:

1994-1998 között sokkal durvább előnyben volt a balliberális oldal.
99%-os médiafölény, 2/3-os parlamenti többség, totális közigazgatási beágyazottság, szakszervezetektől kezdve a bíróságokig minden az övék volt és még külföldről is őket támogatták.
Ehhez képest sikerült 1998-ban leváltani a Horn kormányt.
Egyszerűen csak fel kellett mutatni a választóknak egy működőképes alternatívát, amit a kománnyal szemben állók többsége nyugodt lelkiismerettel el tudott fogadni.
Innentől lehet kampányról, hangulatról, taktikai átszavazásról, matekozásról beszélni.

A mostani kormányváltásnak az alapjai nem voltak meg, arra építettek légvárakat és azok pukkantak ki, amikor szembe jött a valóság.
Pedig az ellenzéknek igenis van médiája és van internet, amin keresztül a fiatalok igen nagy tömegét el tudja érni.
Amivel nem számoltak, hogy a választás megnyeréséhez nem elég az, ha az indexes blogokban többen fikázzák Orbánt, mint az ellenzéket, bezony fel kell húzni a gumicsizmát és le kell menni a vidéki falvakba, el kell beszélgetni az ottaniakkal és megérteni, hogy őket mi motíválja és megoldásokat kínálni a prolémáikra.
Na ez az, ami elmaradt.
A balosok azt hitték, hogy a Jobbik majd megoldja, cigányoznak meg földmutyiznak egy kicsit és az amúgy is passzív vidék ezzel letudva. A Jobbik meg azt hitte, hogy az "ők lopnak, mi visszaadjuk" szlogen elég lesz.

Nem volt az, ahogyan a vidék passzivitására játszani is stratégiai hibának bizonyolt.
Ezen csúszott el a kormányváltás, nem a visszalépéseken, a médián vagy a migráncsozáson.

has 2018.04.11. 12:53:28

Ez csak szerecsen mosdatás.
Amúgy sem tudom az lmp-t hova tenni. A sötétzőld máz alatt, a nevüktől eltérően pontosan olyan szánalmas karrieristák, mint a többi párt emberei.
Ebben a választási rendszerben nincs esély váltásra, csak, ha egy-két párt és jelölt indul a fityisz ellen, vagy ha a központi propagandán átlátva meglátják a ma még megvezetett emberek, hogy átverték őket. Ehhez viszont az kellene, hogy az ellenzék ne csak kampány időszakban nyomuljon, hanem folyamatosan.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 12:54:37

@tommybravo: A 49% lényegében 50%. A kieső mikropártok 7%-ot tettek ki. Tehát valójában 52-53% körüli a Fidesz eredménye. Ezzel kapcsolatban be kéne fejezni a hülyéskedést. A második helyezett 30%-kal volt lemaradva. Nincs miről beszélni.

2018.04.11. 12:54:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Azert az "eselytelen" szoval erosen vitatkoznek, mert van ra pelda mashol is, hogy nagykoalicios kormany van, amiben definicio szerint ideologiailag eltero partok vannak benne. Itt valojaban a kovetkezo ket dolog prioritasa az elsodleges kerdes (marmint ez az a kerdes amit az ellenzeki partok maguknak fel kell tegyenek, mielott elindulnak egy valasztason): kormanyzas vagy a sajat ideologiajuk toretlen fel nem adasa a fontosabb egyutt a remennyel, hogy ellenzekbol egyszer meg tudnak majd szolitani annyi valasztot, ami eleg lesz egy >40% tamogatottsaghoz, ami minimum kell ahhoz, hogy ezen valasztasi rendszeren belul nyerni lehessen. Ha a masodik lehetoseg a prioritas, azzal sincs baj, en el tudom fogadni, csak akkor bele kell torodni, hogy meg egy 16-20 evig a jelen kormany lesz hatalmon... Ennyi.

joakos 2018.04.11. 12:55:27

@tommybravo: A szerző a parlamentbe jutott ellenzéki pártokról ír, nem az összes ellenzéki pártról.

GyMasa 2018.04.11. 12:56:02

@Balazs111:
.. viszont a teljes ellenzeki szavazatok aranya ha hajszalnyival is, de 50% felett van....
Ez teljesen lenyegtelen!
A valasztast az a part nyeri meg, amelyikre a legtobb szavazatoto leadjak.
Az semelyik valsztasi rendszerben nem szamit, hogy ellenuk mennyien szavaztak!
Mert, megforditva ezt, akkor egybol meg is lehet cafolni az ervelesedet, ugyanis, ha szerinted a fideszt elutasitja 51%, akkor
a jobbikot elutasitja 80% feletti,
a mszp-p elitasitottsaga 87% feletti
az LMP elutasitottsaga 92% feletti
a dk elutasitottsaga 94% feletti
stb.
Ugye, egybol nem olyan "szepek" ezek a szamok?

frikazojd · http://kocs.ma 2018.04.11. 12:56:11

@ben2: 99%-os médiafölény, 2/3-os parlamenti többség, totális közigazgatási beágyazottság, szakszervezetektől kezdve a bíróságokig minden az övék volt és még külföldről is őket támogatták - ez van most a fidesszel 2010 óta. Csak ráadásnak még átírták a választási szabáyokat + gerrymandering.

Kivlov 2018.04.11. 12:56:15

Imádom, amikor a magát "demokratikus ellenzéknek" csúfoló csürhe épp a sokszínű demokrácia ellen tesz hitet.
El kéne fogadni, hogy a fityiszé a szavazatok 48%-a. Pont.
A többiek osztozkodnak a maradék 52%-on. Pont.
És nem egyesülnie kell mindenkinek, hanem épp hogy saját magát felépíteni úgy, hogy mindenki tudjon választani egy olyat pártot, aki az ő nézeteit képviselni tudja! Ez a vagy ő vagy én dolog ez vicc. A fityisz a szavazók közel felének szimpatikus, ezek szerint valamit jól csinálnak!

joakos 2018.04.11. 12:56:36

@frikazojd: A szerző a parlamentbe jutott ellenzéki pártokról ír, nem az összes ellenzéki pártról.

Netuddki. 2018.04.11. 12:57:45

A fidesz végig csalt, az "egyedülindulunk" Bernike meg asszisztált hozzá. Ennyi, kár túlragozni.

tommybravo 2018.04.11. 13:00:33

@ben2: A vidéki választókról írtakkal nagyon egyetértek, ebbe kellene invesztálnia az ellenzéki pártoknak időt, energiát, és nem csak a választások előtt néhány hónapban. Rá kellene mozdulni olyan témákra, amiben tudnak segíteni az okos fejükkel: "Szia Falu, Feri vagyok a Pestipártból. Talán nem hallottatok róla, de én most elmondom nektek, hogy itt ez a pályázat, üljünk le egy sör mellé és írjuk meg együtt. Én segítek, mert az én célom a ti jólétetek. Jövök minden hónap első hétfőjén ilyen ötletekkel, de addig is itt a számom."

2018.04.11. 13:01:08

@A kiló nem százat jelent:
Egy kerdes, csak, hogy tisztan lassunk: On azt allitja, hogy ha a relative nagyobb, de a parlamentbe be nem kerult partokra (pl. Momentum) leadott szavazatok nem vesztek volna el egy ellenzeki osszefogasnak koszonhetoen, amely kiegeszult volna tovabbi egyeni korzetek megnyeresevel is (ugyancsak a koordinacio miatt), akkor is ugyanez lenne az eredmeny?

GyMasa 2018.04.11. 13:02:10

@Balazs111:
...mellett nagykoalicios kormanyzasra, ahol ideologiailag eleg tavol all partok kepesek egyutt kormanyozni, van pelda a nagyvilagban. Nezzunk csak ra pl. Nemetorszagra... Nem hiszem, hogy egy rossz pelda kicsiny hazank szamara....
Hat, nem tudom, azert ott is megizzadt MErkel, mire sikerult osszehoznia egy mukodo koaliciot.
Nem veletlenul telt el fel ev, mire sikerult.
Es akkor is csak ugy, hogy sikerult annak az SPD-nek valami olyat igerni, amitol megis korpasodni kezdett a hajuk, akik szeptemberben meg mereven elzarkoztak egy ujabb koaliciotol Merkelekkel.
A kezdeti Jamaika koaliciobol vegul semmi nem lett, eppen az itt is emlitett tulzott ideologiai kulonbsegek miatt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 13:02:40

@Kábel Barát: Mindig is szerettem az éleslátó kommenteket. Az LMP is Fidesz, a Jobbik is Fidesz, az MSZP magáról mondta, hogy Fidesz, úgy tűnik itt mindenki fideszes, csak te vagy helikopter.

2018.04.11. 13:05:37

@GyMasa: Nem errol van szo. Ezek a szamok abban az esetben lettek volna fontosak, ha azt a kb. 50-51%-ot egyetlen ellenzeki blokk kapja.
Ebben az esetben sem kijelentheto a kormanyvaltas, mert az egyeni korzetekben is sok olyan volt, ahol a Fidesz tobb, mint 50%-al nyert, viszont a jelen valasztasi rendszer sajatossagait figyelembe veve ez egy kb. 50-50%-os Fidesz-Ellenzek osszetetelu parlamentet eredmenyezett volna, amely sokkal jobban reprezentalja a valasztoi akaratot.

2018.04.11. 13:07:21

@GyMasa: Azt teny, hogy a nagykoalicio nem konnyu, de itt megint az a prioitasi kerdes jon kepbe, amit fentebb is irtam...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 13:08:40

@Balazs111: meg ugye nem mellesleg a tények igazolják a modellt. Nem tudom feltűnt-e, de elbukott az MSZP kísérlete. Egy megosztott ellenzék nem tud nem megosztott lenni. De ha valóban kompromisszumokat akartak volna kötni egymással, akkor már a DK sem kér olyan körzeteket, ahol nem túl valószínű, hogy többséget tudnak szerezni. A DK provokációja az MSZP-sek szerint is arcpirító volt. Bauert indítani egy dafke lényegében: "mi akkor is őt indítjuk, ha esélytelen. De látni akarjuk, hogy az LMP lenyeli-e a békát." Normálisak? Egyszerűen mindenütt olyan jelölteket kellett volna javasolni, akik nem kompromittáltak még. Csak az eleve balra hajló kerületekben volt mód váltásra, de tudtuk, hogy a kerületek zöme jobboldali. A Jobbik egyetlen esélyt sem tudott kihasználni, ahol az LMP vagy Márki-Zay vagy bárki más támogatta. Ezzel szemben Dunaújvárosban mindezek nélkül nyertek. QED: nagyjából mindegy az okoskodás, a koordináció eleve bukó volt. Nem lehet annyi jelöltet visszaléptetni. Az ugyanis a pártok öngyilkosságát jelentette volna. Ennyi a sztori. Tessék megérteni.

2018.04.11. 13:10:25

@A kiló nem százat jelent: Hat sajnos akkor On nem all azon tudas birtokaban, hogy a leadott szavazatok alapjan hogyan all ossze a parlament osszetetele a jelen valasztasi rendszer szerint... Eszem agaban sincs Ont vagy barkit megserteni, de ha egy addott part listan szerez kb. 50%-ot es az egyeni korzeteknek is viszi a 40-50%-at, akkor az vagy kormanyt alakit vagy ellenzekbe kerul, de ugy, hogy 2-3 mandatum hatranya lesz. Biztos, hogy nem 1/3-os ellenzekbe...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 13:10:41

@Balazs111: nem nagykoalíció — a legerősebb, vetélytársakk közötti koalíciót jelenti. Amit az ellenzék alkotott volna az szivárvány-koalíció, de ez sem pontos. Inkább olyan, mint egy szennyvíztartály, amiben minden benne van, de nem akarsz tudni róla.

2018.04.11. 13:12:17

@A kiló nem százat jelent: Ezzel egyet tudok erteni. Epp ezert irtam, hogy en konkretan nem az LMP-t hibaztatom semmiert. Szerintem az egesz ellenzeki oldal alkalmatlan a feladatara, beleertve az LMP-t is. Ez szerintem mindenki hibaja egyforman.

MACISAJT 2018.04.11. 13:12:53

Vázolok néhány konteót- amiket még a pesti bulvár sem nagyon mert eddig leírni.

1. Simicska Lajos összeveszése Orbánnal egy nagy kamu volt. Eljátszották, aztán a Jobbikot elvitték a "néppártosodásba" és az azzal járó eredménybe, majd dolga végeztével úgy otthagyta őket mint Szent Pál az oláhokat.

2. Az LMP-be is bevonultak a Hadházy-félék, ja és ne feledjem Schmidt Mária milliárdos fiacskáját, aki most éppen a romokban levő média vállalkozója lenne, forintokért.

3. Hódmezővásárhely egy szándékosan eljátszott csapda volt, célja pedig hogy 6 hétig minél nagyobb reményt adjanak, hogy a leszámolás még fájdalmas legyen.

4. A gyurcsányok 5,5%-ának legalább 1%-át a Fidesz biztosította, céljuk hogy lebutított vírusként szem előtt megmaradjanak, mint a leghasznosabb ellenzék.

Ha kell, folytatom, van még, de szerintem ennyi is elég volt a választásokhoz.

Ericarthur 2018.04.11. 13:20:32

kedves cikkíró
ne hivatkozz a "világ összes demokráciájára", mert nem érted őket
a fidesz 48%-ot, szerzett, az egy százalék alattiak miatt megszerezné a többséget, vagyis kormányozhatna egy darab mandátum többséggel
és nem 67%-al
ilyen semmilyen demokráciában nincs, kivéve az angolszász, de azt szintén hagyjuk, mert azt sem érted
üdvözlettel

Kono 2018.04.11. 13:23:43

Egyedül az LMP tudott jobboldali szavazókat átvinni az ellenzékbe. Egy konzervatív embernek az LMP vállalható kompromisszum, a Jobbik náci, Gyurcsány meg maga az ördög. Ha az LMP teljes mellszélességgel belement volna az összefogásba, be sem jutott volna a parlamentbe.
Rá lehet kenni az LMP-re a helyzetet, de meg kellene érteni, hogy a bukott MSZP-re, meg Gyurcsányra az ország 80%-a soha többé nem szavazna. Ehhez pedig az LMP-nek semmi köze. Szoktam mondani, hogy Gyurcsány valószínűleg fű alatt a Fidesz gyémánt fokozatú támogatója, mert amíg ő a politikai színpadon lesz, addig veszett ügy Orbánt leváltani. Ember annyit a Fideszért még nem tett, amennyit ő. El kellett volna már rég takarodnia, a legtöbbet azzal segített volna.
Az MSZP meg idióták gyülekezete, a saját pártjukat kinyírják, nem kell nekik ellenség.
Mások szidása helyett előbb nézzen mindenki magába, és objektívan vizsgálja meg, mit (nem) tett a pártja Orbán leváltásáért.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2018.04.11. 13:24:51

Az, ahogy a fideszesek (lásd: szerző, maxval birka stb.) lelkesen körbenyalják az LMP-t, mindent elmond ennek a pártnak a szerepéről. Köpni kell.

2018.04.11. 13:26:46

@Ericarthur: Pontosan ez az, amire fentebb tobb izben probaltam rairanyitani a figyelmet, de a szerzoig nemigazan jutott el sajnos...
Azt kellene megerteni, hogy itt elsosorban nem a kormanyvaltas vs nem kormanyvaltas extremitasokrol beszelunk, hanem arrol, hogy hogyan lehetett volna osszerkani egy sokkal igazsagosabb parlamentet...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 13:29:37

@Balazs111: szerintem ez elég egyértelmű az elmúlt három választási eredmény is bizonyítja a nyilvánvaló, hogy a többségi elvű egyéni körzetek úlnyomó többségét a legnagyobb párt(ok) viszik el. Mindig ez történt. Annyi a változás, hogy most a Fideszen kívül NINCS nagy párt. Tehát borítékolható, hogy nyer mindenütt. Olyan nincs, hogy vele szemben teljes koalíció épüljön fel és abba mindenki beszálljon. Az egy vágyálom lehet. De nincs realitása. S még akkor sem biztos a körzetek felének a megnyerése, mert a paritások miatt a több helyen kis többséggel, egy-két helyen nagy többséggel rendelkező riválisok közül a több helyen kis előnnyel bíró van előnyben. Lásd még a legfölül hivatkozott amerikai elnöki elektorok választását: Trump több államban nyert kis többséggel, míg Clinton-é volt nem csak a szavazatok fele, de a többsége (48% vs 46% — ha jól emlékszem).

MACISAJT 2018.04.11. 13:37:49

@Balazs111:

Már megint az agyonvert ballibák állandó kreatív választási számolgatását illeti.
Mert egyfelől azt midig valahogy kifelejtik hogy az egyéni mandátumok 91:15 aránya hány százalékot is jelent?
Mert bizony, kedves elvtársaknak elég lett volna megnyerniük ezeket az egyéni mandátumokat. és akkor nemhogy fideszes kétharmad, de kormányváltás lett volna.De nem ment nekik, persze. Ahogy korábban sem, bár 2010 óta kétségtelenül javultak:P
Ha így folytatják 2226-ban egyenlőek lehetnek...

Ami pedig a mostani 49%-ot illeti, idézném az 1994-es választások eredményét, mely nyomán létrejött akkor a "dicsőséges" mszp-szdsz kétharmad:

Szervezet Szavazatok száma Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1 689 081 31,27% 209 képviselő 54,15% kormánypárt
Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 1 005 766 18,62% * 69 képviselő 17,62% kormánypárt

Na szóval. 1,6 millió szavazattal, a voksok 31 (!)%-val az mszp abszolút szerzett, a parlamentben 53%-ot és lett kormánypárt.
Cimboráik, az szdsz pedig 1 millió szavazattal, a voksok 18%(!)-al pedig 28%-ot.
És így együtt, éppen 49%-al a parlamentben lett 73%-os kétharmaduk.
A demokrácia legnagyobb dicsőségére, mert nem láttam még ballibát aki akkor vagy azóta ezen fennakadt volna.

Úgyhogy hagyjuk a púdert hogy a választási rendszer miatt nem lehetett leváltani Orbánékat.
Azért nem lehetett őket megverni/leváltani 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban( és még jó darabig ha ez így megy) mert az ellenzék nem kormányképes, mert úgy néz ki mint egy Dohány utcai lakodalmas kutya hányása, gárda mellényes heller ágnesek és simicskás zazriveczek, apró piroska veje és az mszmp hivatalos utódpártja...
Ilyenekre épeszű ember nem bízza az országot csak ha 1. elmebeteg 2. gyűlöli azt.

has 2018.04.11. 13:39:19

@GyMasa: Olyan országban, ahol a politika nincs beágyazva a gazdaságba, mint nálunk, tök mindegy meddig tökölnek egy kormányalakítással. Annak idején olaszoknál évente volt váltás, mégis fejlődött a gazdaság.

GyMasa 2018.04.11. 13:41:04

@Balazs111:
... Nem errol van szo. Ezek a szamok abban az esetben lettek volna fontosak, ha azt a kb. 50-51%-ot egyetlen ellenzeki blokk kapja...
De ertsd mar meg, hogy nincs olyan, hogy "ellenzeki blokk"!
Vannak az ellenzeki partok, gyakorlatilag a teljes politikai vertikumot lefogva.
Lehetetlen lett volna egy ilyen osszafogast sikerre vinni.
Arrol mar nem is beszelve, hogy az mar a valasztasok elott is kristalytisztan tudhato volt, hoyg a jobbik-balik osszefogas az durvan vitte volna a szavazatokat ettol a formaciotol (a jobbikosok 80%-a es a balikosok 75%-a mereven elzarkozott az atszavazastol), szoval, egy megvalosult ilyen osszefogas eseten meg rosszabb eredmenyt ert volna el az ellenzek!
... amely sokkal jobban reprezentalja a valasztoi akaratot...
Nem csak a te akaratodat reprezentalta volna jobban.
Egy brit valasztason, ahol nincs listas hely egy darab sem, most a fidesznek 90%-os parlamentje lenne.
Szoval, ideje lenne mar leszallni errol a vonatrol is, mert csak amitod magad vele.
Ez a jelenlegi valasztasi rendszer, ennek a keretein belul kell versenyezniuk a partoknak.
Ha egy part nem kepes a szabalyoknak megfeleloen jatszani, akkor az nem erett meg a kormanyzasra.
Ezen felul a rendszer nem a fideszre van szabva, hanem a mindenkori tobbsegi tamogatast maga mogott tudora.
Ez most jelenleg eppen a fidesz, de emlekezz Hmvhelyre, ahol ugyanebben a rendszerben sikerult alaposan elverni a fideszt.

2018.04.11. 13:41:45

@A kiló nem százat jelent: Na hat igen, pontosan ez a problema, koszonom, hogy leirta: "Olyan nincs, hogy vele szemben teljes koalíció épüljön fel és abba mindenki beszálljon. Az egy vágyálom lehet. De nincs realitása."
Pontosan ez az, amin mulik a dolog, es erre alkalmatlan a jelenkori ellenzek. E valasztason a "mindenki" egy MSZP-P, DK, Jobbik, LMP, Momentum, Egyutt koordinaciot jelentett volna. Ez 6 db szervezet. Nehez megegyezni tudom, remelem igy most teljesen elegedettek magukkal es elertek ezzel a fantasztikus tragikomediaval, amit akartak... Csak a vicc kedveert legkozelebb megprobalhatnanak egy alternativ strategiat, mert innen mar csak felfele vezet szamukra azt ut. Habar nem tudom ki fog meg ezekre szavazni, mert ezek utan ugy tunik, hogy a Fidesz megiscsak egy ertelmesebb alternativa... Ez alol talan kivetel a Momentum, akik meg tul kicsik, de kesobb kinohet belole valami ertelmes.

GyMasa 2018.04.11. 13:42:15

@Balazs111:
..Azt teny, hogy a nagykoalicio nem konnyu, de itt megint az a prioitasi kerdes jon kepbe, amit fentebb is irtam...
Es, ahogy en is irtam, meg a nalunk demokraciaban sokkal fejlettebb Nemetorszagban SEM sikerult teto ala hozni azt a nagykoaliciot.
Tehat, ELVILEG mukodhet, csak gyakorlatilag nem.

GyMasa 2018.04.11. 13:47:31

@MACISAJT:
...1. Simicska Lajos összeveszése Orbánnal egy nagy kamu volt. Eljátszották, aztán a Jobbikot elvitték a "néppártosodásba" és az azzal járó eredménybe, majd dolga végeztével úgy otthagyta őket mint Szent Pál az oláhokat...
Ez mar nekem is eszembe jutott...
Akkor kezdett egyre erosebben ez az erzesem lenni, amikor sorba jottek az indexen a "balhek" (elios-ugy, kosa-ugy, renszarvasvadaszat, "vedett" FBI tanu, akivel siman beszelhet barki...)
Ahhoz kepest, hogy allitolag "atombombakrol" volt szo, ezek a hirek - szinte mindegyik - 1-2 nap alatt maguktol megdoltek...

CsipkeRózsa 2018.04.11. 13:49:35

"a Bauer-körömszalon" egy rosszindulatú megjegyzés, és csak azt igazolj, hogy milyen elfogult gondolatokkal készült az írás. Senki nem felelős a felmenői cselekedeteiről.

GyMasa 2018.04.11. 13:50:47

@has:
Remek, de ennek a "valasznak" semmi koze nincs az eredeti felveteshez, es az arra adott valaszhoz.

Balazs111 (törölt) 2018.04.11. 13:51:45

@GyMasa:
"Szoval, ideje lenne mar leszallni errol a vonatrol is, mert csak amitod magad vele.
Ez a jelenlegi valasztasi rendszer, ennek a keretein belul kell versenyezniuk a partoknak.
Ha egy part nem kepes a szabalyoknak megfeleloen jatszani, akkor az nem erett meg a kormanyzasra.
Ezen felul a rendszer nem a fideszre van szabva, hanem a mindenkori tobbsegi tamogatast maga mogott tudora.
Ez most jelenleg eppen a fidesz, de emlekezz Hmvhelyre, ahol ugyanebben a rendszerben sikerult alaposan elverni a fideszt."

Nagyjabol ezt irtam fentebb en is, es pont ezert nincs ertelme ideologiai alapon nezni a dolgot... En sem tartom ezt a valasztasi rendszert antidemokratikusnak, nem kiugro a tobbi demokratikus orszag rendszerei kozul. Pontosan ez a rendszer az alapja azoknak az allitasoknak, amit eddig irtam. Ennek magja pedig nem mas, mint, hogy egy 40-50% kozotti tamogatottsagu blokkal (jelen esetben Fidesz) szemben csak egy hasonlo kaliberu blokknak van eselye. Ez tisztan es vilagosan a valasztasi rendszer sajatossagaibol adodik, ideologiatol mentesen. Tehat 2 lehetoseg van ha egyszer az (valamelyik) ellenzek gyozni akar: 1. tovabb megy a sajat utjan ideologiai alapon es remenykedik benne, hogy kepest lesz megszolitani 40-50%-t, csakugy, mint jelen esetben a kormanypart, 2. Egyseges ellenzeki blokkot hoznak letre, aminek megvan (talan) az ekkora tamogatottsaga. Ennyi! A matematika a tobbi lehetoseget kizarja.

Kivlov 2018.04.11. 13:53:03

Az ellenzék nem tanult hódmező üzenetéből:
hogy győzni akkor (is csak itt-ott) tudnak, ha a ballibantak lehúzzák magukat a rolón.
Orbi ezt is látta előre: ellenzékváltó hangulat...

CsipkeRózsa 2018.04.11. 13:55:09

@Ericarthur:

"a fidesz az egy százalék alattiak miatt megszerezné a többséget,"

Én azt mondom, ha az ellenzék az egy % alattiak miatt megszerezné a többséget, akkor már nem igaz az általad elgondolt elképzelés.

GyMasa 2018.04.11. 13:56:37

@Balazs111:
OK, akkor ezt meg is beszeltuk! :-)

szepipiktor 2018.04.11. 13:59:41

Hát persze, már megírtátok előre...
Két éve más sem volt itt a blog.hu-n, mint a kamuírások. Okoskodás, de a valódi tényekről nem beszéltetek, pedig az eredmények azokat igaolták vissza - engem is -, hogy az ellenzék alapnézetei hibásak, így a ráépülő média és bloggerkör is csak ezt kiabálta.
Arra nem érdemes szót pazarolni, hogy ebben a harcban - írtam vagy fél éve, hogy orbánék profi nehézfegyverekkel, profi hadvezérekkel és végtelen forrással várják a választásokat! - a neoliberális stratégia szart sem ért, a Facebook, a flashmob, a lufieregetés - na az nem ér semmit hazánkban! Előrevetítette a tüntetések létszáma is, hogy valójában az ellenzéknek NINCS tábotra, ennyi van és ez még egy döntyetlenhez is vékony.
A lényeg az, és erre még most sem jöttetek rá, megmondó bloggerek, hogy a passzív halmazt nem sikerült megszólítani!!! Hogy 63% helyett 69% ment el? És? 1 millió passzív hiányzott!
Nézzétek már meg, számoljátok már ki, hogy a fidesz 2 822 654 szavazata mellett 2 535 240 passzív nem ment el!!! Az ellenzék összesen szerzett 2 954 460 voksot (többet mint a fidesz), de ez csak a 2014-es, 2010-es szintre volt elég.
Ti megmondó bloggerek a döntöen neoliberális, humán, globalizált, marketingalapú filozófiai alapotok miatt nem akartok tudomást venni hazánk alapvető tényéről:
A magyarok jobbközép, polgári és keresztény nemzet!
Ezeknek meg ma nincs pártjuk, tehát csak hivatástudatból megy el egy részük szavazni és választ egy valamennyire elfogadhatót magának.
Ki az az ostoba, aki szerint egy alap keresztény vidéki 60 éves egy gender-elveket, ökoterrorizmust, feminista aktivizmust, neoliberális internacionalizmust hirdető pártra fog szavazni.
Tényleg ennyire ostobának gondoljátok az embereket? Mert a meleg városi irodákban ezt támogatja a Facebook mozgalom, akkor valami visszalépéses megállapodásos módszerrel a Mari nénik, Pista bácsik rohannak az lmp--re vagy a momemntumra szavazni?
A vidék jól megszopta a komcsikat a történelem során, miért a baloldalt, az mszmp-hez 1000 szállal kötödő mszp/dk lenne a vágyálmuk?
Fogjátok fel végre: Sokan tudják mi a tét, rengetegen nem akarnak kilépni az EU-ból, a döntő halmaz nem a ruszkikat akarja! Sokan soha nem szvaznak a balosokra.
De ha nincs pártjuk, ha számukra teljesen mindegy, semmi sem változik, semmi nem fejlődik bármelyik mai politikai párt kormányoz, akkor miért menne el szavazni? Hogy x gci helyett az y gci lopjon 4 évig? Ehhez nem kell választás, írját elő, hogy négylévente vetésforgó, mi meg menjünk nyaralni.
Ti elvek, izmusok alapján írkodjátok a demagógiát! Az emberek meg az életük alapján választanak. Miskolcon kétszer gyalázták a porba a cigányokat, mégis a fideszre voksoltak. Megélhetésből, életösztönből.
Te, ti fizetitek 3-4 millió embernek a napi megélhetlését, hogy a ti izmusotokra szavazzon?
Egy nagy fszt fizetitek! beáldoznátok mindenkit, hogy a mozgalom dicsőséges legyen.
Észrevetted, hogy a vállalkozók támogatása egyetlen pártnak, egyetlen médiának, egyetlen bloggernek nem volt fontos?
És az országban egyedül a vállakozások a BEFIZETŐK!
Mindenki más KIVESZ! A tabnárok orvosok stb. hasznos munkáért, aközalkalmazottak 70% meg a kádári rejtett munkanélküliség kategóriája. De 5 év múlva? Mire a vállalkozásokat végleg lenullázzák? Honnan kap egy közalkalmazott, egy ápolónő stb. fizetést? Honan kapnak az akkori nyugdíjasok pénzt? Nem lesz már EU-s segély sem. Az Audi, a Mwerci meg teszkó és a többi nem tartja fent a nemzetgazdaságot, orbánéknak ott a sokmilliárdos vagyonuk, a fiatalok, a még tevékenyek meg már külföldön lesznek? Majd a bloggerek fognak milliárdos vállakozásokat működtetnio, hoznak létre terméket, alkalmaznak embereket, fizetik az adót, járulékokat?
Ugye hogy nem!
Tehát fogadjátok el, a poltikia egy dolog , az élet a másik és az emberek mindiog érdekből szavaznak. Most egy szelet kenyérért, egy utalványért egy kamu rezsicsökkentésért.
Ez ellen sem a ellenzéki pártok, se a megmondó bloggerek SEMMIT nem tudtatok felmutatni! Semmit! Csak megfoghatatlan elveket, ízmusokat, Mint a kiszesek a komcsik idején.
Szerintem a bloggertársadalom nagyrésze is lemondhatna és befejezhetné az emberek hüjítését.

CsipkeRózsa 2018.04.11. 14:00:41

Kalkuláljátok be a sok kampánypénzt Orbánék részéről, a külhoniak gyanús választási módját, az elképesztő, gátlástalan választási csalásokat.

Az ellenzéki összefogás igenis hozhatott volna győzelmet, mert a sok kisebb egyesítve, több ellenzéki szavazót vonzott volna, így nagyobbá válhatott volna az ellenzékre leadott szavazat.

2018.04.11. 14:00:48

A 2018-as választást követően az LMP-nek nincs erkölcsi alapja arra, amit eddig bőszen hangoztattak, miszerint ők mások, különbek, mint a többi párt. Ugyanolyan elkúrók, mint a maszop, fletó, vagy éppen a fidióták gyülekezete.

tommybravo 2018.04.11. 14:12:11

@MACISAJT: Az egyéni jelöltek számait így szembeállítani azért elég kreatív, de semmit nem mond el a szavazatok arányáról. Megosztott ellenzék mellett 50%-os támogatottsággal be lehet söpörni az összes egyéni képviselői helyet.

Celtic 2018.04.11. 14:15:54

@ben2:
"1994-ben a Fidesz is 7% alatt teljesített az egy évvel azelőtt még őket sztároló balliberális szekértábor megvetésétől övezve.
És mi volt a Fidesz fő bűne 1994-ben?
Hogy nem volt hajlandó a "fasiszta" MDF ellen összefogni a szocialistákkal.
A hasonlóság kétségtelenül csak a véletlen műve lehet."

Azert volt ott meg egy szekhaz-eladas is akkoriban :) Tudom, jobb elfelejteni, de ugye akkor kezdodott az Orban-csalad es Simicska felemelledese. Az MDF-et meg azota utalom, olyan arrogans, dilettans, tokkelutott bandat, ami ott volt...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 14:33:33

@Ericarthur: Felvázoltad, hogy egy másmilyen választási rendszerben esetleg a Fidesz más stratégiával nyert volna. Pl. nem Fidesz-KDNP koalíció lenne, hanem Fidesz-Jobbik — ha arányos a rendszer. Történetesen nem arányos, ezért a Jobbik ellenség, mert nem kell bevenni a buliba. Az az érdekes, hogy még egy arányos rendszerben is lehetne kétharmada Orbánnak. Hát nem izgalmas? Na ez a politika.

Blogtolo 2018.04.11. 14:40:05

Nem toltad kicsit túl az anyagot, Macisajt ?

Hódmezőváráshely mindenesetre tanulságos eset volt:
1. POLGÁRMENTER-t választottak, így függetlenként el tudott sunnyogni Márki-Zay anélkül, hogy kiderült volna ki is támogatja.
2. Ez az eset ébresztő volt mind a Fidesz, mind úgy általában a NÉP számára, hogy hagyja-e magát megvezetni az ilyen "függetlenektől".

Az mindenesetre érdekes lett volna látni, mit tudtak volna összehozni egy esetleges jamaikás koalícióval, de ezt maximum egy CGI-kkel telenyomott SCI-FI-ben nézném meg. Átélni, köszünjük, elég volt Megyót-Gyurcsányt-Bajnait.

Azért azt is fontos látni, mi is hajtotta az ellenzéket ennyire. Már néhány nappal a választások után előjönnek az anyagi problémáik: Simicska féle médiabezárás; MSZP csődközeli helyzetben; Jobbik 600 Milliós bírság néz ki; a kormányváltó Együttnek az 1% sem jött össze, vissza kell fizetni a támogatást; ...

A legdemokratikusabb ellenzék anyagi trutyikban, amiket nem az államkassza kirablásából kell megoldaniuk.

ben2 2018.04.11. 14:41:20

@frikazojd:

Az ellenzék alapvetően jobb helyzetben van most, mint a jobboldal volt 1994-1998 között.

Most a Fideszé ugyan a média jelentős része, de messze nem az összes. Az ellenzéknek van országos tv adója kettő is és van online média, ami akkoriban nem volt. Ezen kívül vannak napilapjaik és hetilapjaik. (Az LMP pl. pont most kapja meg a Simicska médiát valószínűleg szotyiért.)
Az index és az rtl-klub toronymagasan verte a választási médiaversenyt, tehát még azt sem lehet mondani, hogy csak szépségtapaszként tűri meg őket a rendszer, ráadásul a népszerűségüknek köszönhetően a jelen piaci körülmények között is biztosított a túlélésük.

Ezzel szemben 1994-1998 között pl. egyszerűen nem lehetett kormányellenes témákkal tematizálni a közéletet.
Ha valami kellemetlen volt a kormányzatnak, azt agyon tudták hallgatni.
Ma ha az ellenzék fel akar kapni egy témát, akkor megteheti.
A hvg pl. meg tudta buktatni a Fidesz által megválasztott Köztársasági Elnököt.
Sikeresen visszavonatták a kormánnyal a netadót, a vasárnapi boltzárat és az olimpiát, tárgyalóasztalhoz kényszerítették a kormányt oktatás ügyben (majd Pukliék el is cseszték, de ez nem a média hibája ugye).
Az ilyesmi 1994-1998 között, de talán még 2006-ig is teljesen elképzelhetetlen lett volna a jobboldali ellenzék számára.

Persze ahhoz, hogy a média hasznos is legyen, jól is kell használni.
Pl. nem kellene mindenből azonnal hitkérdést kreálni. Fel kell deríteni a korrupciós botrányokat és hagyni kifutni. Nem kapásból azt kiabálni, hogy börtönt nekik, mert azzal hitkérdés lesz belőle: "jah az egész csak a szokásos ballib hecckampány" és onnantól el lehet kenni az egészet, mert a választók már úgyis döntöttek az ügyben pro és kontra.
A Tocsik ügy pl. azért tudott működni, mert azt nem az ellenzék gerjesztette, hanem az SZDSZ. Ki akarták bikkantani a kormányból a privatizációs minisztert, ezért a ballib média felkapta az ügyet és sarkoba szorították vele Horn Gyulát. A Fidesz pedig szépen kivárt, és amikor már nem lehetett meg nem történtté tenni, bedobta, hogy az SZDSZ sárosabb az ügyben, mint az MSZP. Na erre az MSZP-s média tolta tovább és így lett belőle országos botrány.
Ha ezzel szemben a Fidesz az elejétől azt kajabálja, hogy "börtönbe az SZDSZ-el", akkor mindenki betudja az egészet pártpolitikai bullshitelésnek.
Mint ahogy a legtöbb kormányellenes üggyel is ez történt a közelmúltban akár volt(van) alapjuk, akár nem.

Ugyanez a helyzet a demokráciával és a szólásszabadsággal.
1998-ban baloldali értelmiségiek aláírást gyűjtöttek, mert a parlamentben bevezették a három heti plenáris űléseket. Ez elég volt, hogy diktatúrát kiabáljanak. Agyrém.
Tök mindegy, hogy a háromheti plenáris ülés jó vagy rossz, akkor is olyan részletkérdés, amire baromság rámondani, hogy attól kapásból diktatúra van.

Persze ha kampány bullshitként működik a diktatúrázás, akkor érthető, hogy az ellenzék használja is.
De nem működött. Így viszont sokkal jobban jár, ha kihasználja azt, hogy _nincs_ diktatúra, mintha továbbra is azt mantrázza, mert akkor a Fidesznek semmi vesztenivalója nem marad, hogy _valóban_ diktatúrát vezessen be. Elvégre ha úgyis mindenki úgy kezeli az országot, mintha diktatúra lenne, akkor mi vesztenivalójuk marad?

Ugyanez a médiával.
Ha a jelenlegi helyzetről elkönyvelik, hogy nincs szabad média, akkor mégis mi veszteni valója marad a hatalomnak, hogy tényleg leszámoljon az ellenzéki sajtóorgánumokkal?

Az ellenzéknek tehát számba kellene vennie a lehetőségeit és azokhoz ragaszkodni, nem önbeteljesítő jóslatként huhogni, hogy azt is elvették tőle, ami valójában még az övé.

ben2 2018.04.11. 14:46:39

@Celtic:

A székház eladás már az okozat, nem az ok. Pont abban az időben derült ki, hogy az MSZP nagyságrendileg több MSZMP-től átörökölt vagyonnal nem tud elszámolni, mégis mindenki elegánsan átlépett felette. Ahogy Horn Gyula pufajkás múltja is teljesen rendben volt az akkor még állítólag antikommunista SZDSZ-nek. És lehet sorolni, de minek. A kampány és a média már csak ilyen: az érdekeiknek megfelelően tematizál vagy agyonhallgat ügyeket.

Amúgy a székház üggyel kapcsolatban sem az volt a ballibek problémája, hogy bármiféle törvényszegés vagy szabálytalanság történt volna, mert nem történt, hanem hogy a Fidesz és az MDF együtt csinált valamit, azaz hogy a Fidesz lepaktált a "fasisztákkal".

Balazs111 (törölt) 2018.04.11. 14:48:31

@MACISAJT:
"Úgyhogy hagyjuk a púdert hogy a választási rendszer miatt nem lehetett leváltani Orbánékat.
Azért nem lehetett őket megverni/leváltani 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban( és még jó darabig ha ez így megy) mert az ellenzék nem kormányképes, mert úgy néz ki mint egy Dohány utcai lakodalmas kutya hányása, gárda mellényes heller ágnesek és simicskás zazriveczek, apró piroska veje és az mszmp hivatalos utódpártja...
Ilyenekre épeszű ember nem bízza az országot csak ha 1. elmebeteg 2. gyűlöli azt."

Nagyjabol en is ezt irtam fentebb... En sem gondolom, hogy alapveto problema lenne ezzel a valasztasi rendszerrel, csak egesz egyszeruen az ellenzek alkalmatlan arra, amit csinal, amibol az is kovetkezik, hogy a kormanyzasra is alkalmatlan. Lenyegi mondandom ez volt.

Ezen mondat alatt nem tudom mit ert: "Már megint az agyonvert ballibák állandó kreatív választási számolgatását illeti."

Celtic 2018.04.11. 14:50:35

@ben2: Azert a HVG-ben szep kis archivum volt a 25 evvel ezelotti dolgokrol. Ugyanis megvaltoztattak az MDF segitsegevel torvenyt, hogy AFA-t se kelljen fizetni az eladas utan. Ez mar talan nem az az egyszeru "stikli" kategoria.

töpöte 2018.04.11. 14:57:33

@ben2: Azzal teljesen egyet értek , hogy be kell állni a párt szervezésbe és húzni az igát . Azért kell ehhez némi pénz is, ami azért a Fidesznek több volt . De valóban, a Fidesz sem teli pártpénztárral kezdte.
Profik sok mindenben, ez az igazság . Szervezettség, kampány, felkészült és tehetséges emberek , jövőkép stb.. A jó politikusnak az a dolga, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmát. Lehet utálni, de Orbán képes rá, ez van.

ben2 2018.04.11. 15:00:13

@Balazs111:

Ha egy politikai blokknak 40-50% között van a támogatottsága, akkor _minden_ demokratikus választási rendszerben nagyon nehéz legyőzni.
A választás és az ellenzék nem azért van, hogy testvériesen megosztozzanak a parlamenti férőhelyeken, hanem hogy a kormánynak legyen alternatívája, ha a politikájának a támogatottsága elveszti a többség bizalmát.
Ami a mostani választás tanultsága, hogy nem elég hangulatkeltéssel a bizalomvesztésre játsszani, hanem komolyan vehető alternatívát is fel kell mutatni.

A Fidesz semmire sem ment volna a migráncsozással és sorosozással, ha az ellenzék szakmai alapon meg tudta volna szorongatni.
De még csak kísérletet sem tettek rá, mert ahány ellenzéki szervezet, annyi egymásnak ellentmondó szakmai koncepcióval álltak elő, így minden szakmai kérdés csak az ellenzék közötti réseket mélyítette, ezért maradt a nettó kormányellenes indulat, mint közös nevező. Ha pedig felmerült a kérdés, hogy mégis mihez kezdenek egy adott konkrét kérdéssel, ha kormányra kerülnének úgy együtt szivárványkoalícióban, ment a zavart terelés, hogy előbb börtönbe az Orbánnal, aztán majd kitaláljuk.

ben2 2018.04.11. 15:05:42

@Celtic:

Ilyen ügyeket százával fel lehet sorolni minden akkori párt körül, ezért mondom, hogy a székház ügy kiszellőztetése bosszú volt a Fidesz ellen, amiért nem állt bele az "antifasiszta" koalícióba.
Most az LMP ellen megy a boszorkányüldözés ugyanezért.

apanna 2018.04.11. 15:13:56

Hogy világos legyen : Azért szavaztunk a Fideszre, mert jobboldali emberek vagyunk. Amíg a Fidesznek nem lesz egy jobboldali vetélytársa, addig a kényszer x et ok kapják. Az lmp Schiffer nélkül a semmibe vezette a szavazókat. A megvalosithatattlan ígéretek nem vezetnek sehova....

Balazs111 (törölt) 2018.04.11. 15:22:10

@ben2: Igen, ezzel 100%-ban egyetertek. Nem eleg a masik fikazasa, hanem sajat program, otletek es teljes erteku alternativa is kell. Johet ez ossze tobb part osszefogasabol, de akkor egy egyseges kepet kell mutatni, egyseges programmal stb. Ugyanis ha a megegyezesre mar a valasztasok elott sem kepesek, akkor mit lehetne toluk varni kormanyon, amikor mar nem babra megy a jatek? Ezert is irtam meg fentebb, hogy velemenyem szerint, racionalisan, erzelmektol es ideologiatol mentesen nezve, az a part fog kormanyozni 2018 es 2022 kozott, aki a leginkabb alkalmas ra a mai magyar politikai felhozatalban.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.11. 15:26:13

Remek cikk, koszonom. Ez a valasztas nem csalodast es duhot okozott a protesztszavazoknak (en inkabb igy jellemeznem magam, semmint ellenzekinek), termeszetes folyamat, hogy az ember bunbakot keres. A valasztasok elotti utolso napok es orak szamomra teljesen erthetetlenek voltak, az lmp vonakodasa a visszalepesektol. mindenki nagyon varta a nagy bejelentest, ami aztan elmaradt. sunyi hatteralkukbol kiszivirgago informaciok es dezinformaciok annak cafolata es a cafolat cafolata oriasi pusztitast okozott a part presztizsenek. Mindamellett az lmp reszerol egy egyoldalu mszp-dk javara torteni nagyobb aranyu visszalepes velemenyen szerint sok szimpatiszavazotot is be tudott vonzani, kar volt ettol mereven elzarkozni. egyben sulyos taktikai hiba is, mert bar nem minden fekete-feher az lmp mar nem fogja tudja magarol lemosni a vadat, hogy a fidesz ketharmad miatti felolosseg oket (is) terheli. azt pedig mar keseruen szanalmas nezni, hogy a valasztasok utan hogy esnek darabjaira szet az ellenzeki partok, megfogyott "ellenzeki" mediahaatter..

ételizésítő 2018.04.11. 15:34:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ja.
Meg nem kéne elcsalni (érvényteleníteni) ezresével az ellenzéki szavazatokat.

Erről, hogy pofátlan családok történtek több mint 700 választókörben, valahogy nagyvonalúan mindig megfeledkeztek.

Zed is not dead yet 2018.04.11. 15:53:31

@szepipiktor: Mint vállalkozó (is) mondom: teljesen igazad van!

Gazz 2018.04.11. 15:54:03

@tommybravo: Addig simán elmehet, hogy a láthatóan esélytelen kerületekben visszalépjen. Na de tudjuk, a kampánypénz az fontosabb, mint az ország sorsa.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 15:55:01

@DarthVader: Elmentem a vérbe. Köszönöm. A Bauer körmös felemlegetése azért történt, mert ugyan a fiúk nem felelnek az apák tetteiért, de akár el is határolódhatnak tőle. Viszont a közvélemény anélkül örökre összeköti az emberiesség elleni bűnöket a Bauer Tamás névvel is. Így nem lehet belőle integratív jelölt, mert taszítani fogja a szavazókat. Bauer ellen inkább hajlottam volna Gulyásra szavazni, ha épp nincs ott Hajdu Marcsi. (Mondjuk szerencsére az én körzetemben jó jelölt volt: Csárdi Antal — akibe nem lehetett belekötni és fölényesen nyert is, pedig a Jobbik és a Kutyapárt nem léptek vissza és erős százalékokat kaptak.)

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.04.11. 15:56:04

az meg nagyobb baj, hogy ezzel a valasztok azt uzenetek a fidesznek, hogy minden jo, ugy ahogy van, kormanyparti szavazok feltetel nelkul es tantorithatatlanul tamogatjak ezt a politikat, ezt a lenyegeben semmi szart- nepbutito agitalas es a hatterben meno, intezmenyesitett, Eu-s penzek offshoroltatasan es mosasan kivul- amit kepviselnek. Orbi dagado mellel, buszkeseggel es nem titikolt karorommel tett bejeletese verlazito. az ellenzeket eddig is szemmibe nezte, de egy tisztessseges europai politkus gratulal az ellenfeleinek (ez alapveto a demokraciakban). O ezt nem tette meg, mert annyira elszallt sajat magatol. Buntarsai (Arogan, Lezer Jani, Tomjen Zsoca..) is okromittasan ott feszitettek a hata mogott, onigazolast szerezve onon nagysagukrol, nepszerusegerol es igazukrol. Az ember meg csak ertetlenul nezi, miert nem szakad mar rajuk az eg.

Gazz 2018.04.11. 15:56:58

@CsipkeRózsa: Ja, nekem is a körömszalonnál ugrott be, hogy mennyire lehet komolyan venni ezt a szánalmas bizonyítványmagyarázást.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 15:57:10

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu: ez egy komoly dilemma és ezért írom, hogy az LMP ezen őrlődött. Melyik ujjába harapjon? Végül odáig fajult ez, hogy egymásba haraptak szinte...

szódabár 2018.04.11. 16:02:23

Schiffer nélkül az LMP csak egy Soros csicska, bukott fideszes pilótával az élen.

szódabár 2018.04.11. 16:06:00

@Antlfinger Edvárd: Csárdi Antal tényleg remek jelölt, a kutya sem ismerte. Protest szavazatokkal nyert, ennyi.

cso zsi 2018.04.11. 16:18:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hülyébb vagy, mint szoktál. az lmp kifejezetten a fidesz szekértolója, ez négy éve is kiderült. mikro-szdsz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 16:43:47

@szódabár: Szerintem választás nyerni nem kis dolog. És nézd egy bukott ismert arcnál egy ismeretlen is csak jobb lehet. Amúgy Csárdi kb. annyira ismert, mint Hollik. Tehát pariban voltak. Gulyás Gergely viszont egy rocksztár. Ahogy Varga Mihály is. És ahogy pl. Németh szilárd szerintem nem az és inkább taszítja a normális embereket. S lőn. Nem bonyolult. Lassan majd a balliberálisok is megértik makd. (Nota bene a zöldek jelöltjei is sok helyen gyöngék voltak, de legalább nem bukott politikusok.)

drkovax 2018.04.11. 16:44:02

@Celtic: Csak azt szereted elfelejteni, hogy a "székház-ügy" végére a bíróság tett pontot (Horn alatt, nehogy rosszra gondolj), azzal, hogy kimondta: egyetlen fillér sem került sem Orbánhoz, sem más Fidesz vezetőhöz, sem bármelyikük családjához.

drkovax 2018.04.11. 16:46:04

@ételizésítő: Beadványok ? Bizonyítékok ? Mert arra van, hogy Újpesten a fideszest még a szavazólapról is lehúzta valaki Varjú kedvéért ...

ben2 2018.04.11. 17:21:16

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:

Ugyanezt élte át a Jobboldal is, amikor egy fölényesen megnyert EU választás után Gyurcsány nyert 2006-ban.
Hogy ezt így hogy.
A Fidesz 2006-ban arra épített, hogy lesznek elegen, akik vesztesei az MSZP kormányzásának, Gyurcsány meg nyilvávalóan elmebeteg, csak nem veszi be a nép.
Csakhogy Gyurcsány teletolta az országot a vízióival, maximumra pörgette a neki nyaló médiát és rengeteg bizonytalant állított maga mellé, a szoci törzsszavazóknak meg csak az kellett, hogy valaki bebizonyítsa nekik, hogy tud nyerni.
Eközben a Fidesz azon malmozott, hogy az MDF miért nem lép vissza a kedvéért.

Ismerős?

A Fidesz a saját kárán tanulta meg, hogy nem a szavazó a hülye, hanem a kampány, ha nem tudja elérni.
A baloldal meg úgy tűnik a saját kárán sem tanul, mert ugyanazt csinálják már 8 éve és mégis minden alkalommal más eredményt várnak tőle.

MACISAJT 2018.04.11. 17:34:48

@tommybravo:

Na ne tessék velem hülyéskedni.
Az egyéni körzetek példáját tényszerűen hoztam fel. Ha az ellenzék nyeri azokat, ők alakítanak kormányt.De nem voltak rá képesek. Sem most sem 2014-ben, sem 2010-ben.
A Fidesz 98%-al, 91%-al illetve most 85%-os győzelmet aratott.

És még valami. Mutass egy országot az EU 28 tagállamában, ahol , pláné 8 év kormányzás után, egy pártnak akkora tömegtámogatottsága lenne mint a Fidesznek ma.
A Fidesz ugyanis 2006 nyara óta az összes, mondom összes közvéleménykutatónál igen a balliubáknál is- azóta toronymagasan vezetik a népszerűségi listákat.
Ami példátlan az EU összes országában.

És még valami: mutass nekem egy olyan EU-s országot ahol arra szövetkeztek hogy a pártokat kizárva, a szavazók preferenciáját megerőszakolva, gulyás mártonok és egyéb népi zenekarok arra vették volna rá a választókat hogy a "legesélyesebbre" szavazzanak, hátha....
Mert ilyen is csak itt fordulhatott elő.

Muhaha

MACISAJT 2018.04.11. 17:38:39

@szódabár: "Schiffer nélkül az LMP csak egy Soros csicska"

Bizony.
Nem igazán kedvel(t)em Schiffert, de el kell ismernem, a palinak volt és van gerince és még komolyan is gondolta amit csinált.
Szívesen láttam volna egy Fidesz kormányban kisebbik kormánypártban őt és az általa vezette pártot.

Egyallampolgar 2018.04.11. 17:45:06

@tommybravo:
"De nálunk is valami hasonló volt a szociknál: "
Oké de az MSZ(M)P szétesett. S szerintem 28 évvel a rendszerváltás után ez nem is baj. Most éppen Karácsony Gergely formáz nekik arcot, de csodálkoznék ha ez a "csodás" együttműködés kitartana még egy évig.
A "szociknál" pedig egy messze korrektebb választási rendszer volt. Ezért mondom, hogy ebben a mostani rendszerben nincs más megoldás: vagy létrehoznak egy kamupártot amit feloszlatnak a 2/3 után (kvázi technikai koalíció) s ezt is kellett volna tenni amúgy két éve, ez a legjobb megoldás, vagy várunk amíg felnő egy váltó párt (2 - 42 év), vagy fegyveres harc a tolvajok ellen. Te tudsz mást?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 17:55:09

@MACISAJT: hm ha normális országban élnénk, és nem egy hiszterizált óvodában, akkor erre azt mondtam volna, hogy én is...

ben2 2018.04.11. 18:01:32

@Egyallampolgar:

Az előző választási rendszer semmivel sem volt korrektebb, mint a mostani.
Mindössze annyi változott, hogy a győzteskompenzáció révén a támogató szavazatok eloszlása kevésbé befolyásolja az eredményt és hogy nem lehet a második körben taktikázni.
Ez lehet, hogy per pillanat rosszul jön a széttöredezett ellenzéknek, de az nem a választási rendszer hibája, hogy a kormánypártra annyian szavaznak, mint az ellenzékre összesen.

Ha pl. a Fidesz elk..rja és leesik a népszerűsége 30% alá, miközben egy ellenzéki párt elér mondjuk 35%-ot és ott áll a másik további 20%-al, akkor a Fidesz ebben a választási rendszerben simán a jelenlegi mandátumai harmadát se kapná.
Szal ne legyen már a rendszer hibája, hogy ha a kormánypárt népszerű, az ellenzék meg nem, akkor a kormánypárt nyeri a választást.

Amúgy a technikai koalíció mire lenne jó? Mondjuk a Jobbik-DK-LMP-MSZP pár százalékkal lenyomják a Fideszt.
És? Onnantól kezdve örök időkre összenőnek? Mert ha kiiírnak egy új választást és a Fidesz tartja a mostani előnyét, akkor megint csak technikai koalícióban tudnák legyőzni.

Ami a fegyveres harcot illeti, az akkor működik, ha érdeklődés hiányában nem marad el. Eddig még normális tömegtüntetést se bírt megszervezni se az ellenzék se bármilyen civil mozgalom, amit ne tudott volna az amúgy gázos CÖF lazán überelni egy békemenettel.

Szal tényleg marad az általad is említett megoldás: fel kell nőnie egy (vagy több) váltó pártnak. Csak azt nem kivárni kell, hanem tenni érte.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 18:13:56

@Egyallampolgar: az erőszak semmiféle propagálásának nem szeretnék itt helyt adni, bármi ilyesmit a jövőben kimoderálok! Vannak alapvető demokratikus jogállami alapelvek, amik nem átléphetőek — még a vélt jó ügy érdekében sem. A választás megnyerhető. A kormány leváltható.

MACISAJT 2018.04.11. 18:34:03

@Egyallampolgar: "A "szociknál" pedig egy messze korrektebb választási rendszer volt. "

Lószart, mama.
Egyrészt-lásd egyik fenti hozzászólásomban az adatokat, az eddigi egyetlen ballib kétharmadot 1994-ben az mszp+szdsz éppen 49%-al hozták össze és így szereztek 73%-os parlamenti többséget.

Másrészt, soha nem feledem a 2002-es választási csalásokat:
valasz.hu/itthon/szazezreket-mozgositottak-4773/
valasz.hu/itthon/baloldali-furfangok-4845

mint ahogy a kupa -féle "centrum pártot" sem, amelyik képes volt 3,9%-os a jobboldalról a levesbe vinni..Az Csurka 4,6%-val majdnem 700 ezer szavazatot jelentett, amit visszaosztottak a győzteseknek...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.11. 19:46:44

Az igazságos választási rendszer szöveget a lépjetek vissza dumánál is jobban utálom. Egyébként a mai rendszer a korábbi egyszerűsített változata, némileg erősebb többségi vonásokkal, egyébként az előzőnek is voltak betegségei. Én egyébként a győzteskompenzációt helyesnek tartom. A sakkban sem kifogásolom azokat a szabályokat, amik éppen nem kedveznek. Tudomásul veszem, ha leültem játszani az asztalhoz. Mindkét fél ugyanúgy tizenhat bábuval indul. Nyilván én szinte mindenkitől kikapok, mert tök hülye vagyok a sakkhoz. Valami ilyet érzek én pl. a Jobbik esetében — akiknek a befutására sokan számítottak tudom. Egyébként tényleg igyekeznek kalkulálni. Értékelem az erőfeszítéseiket.

midnightcoder2 2018.04.11. 20:19:23

Az ellenzék bukásának két oka volt DK és MSZP. Amíg ez a két párt létezik, Orbán maradni fog.

JorEl 2018.04.11. 22:28:49

Aha LMP és MONUNMENTUM... Ez a két párt gyakorlatilag nem is tekinthető valódi politikai erőnek, mind a kettő fityisz kreáció. Az LMP akkor jött létre, amikor megpróbálták az előző választásokat egy megosztó trójai párt segítségével meghekkelni, a momentum létrejöttének egyetlen célja pedig az volt, hogy a fidesz arcvesztés nélkül farolhasson ki az olimpia megrendezése alól...

hidroponi 2018.04.11. 23:44:16

erdekes mod arrol a poszttolo kussol, hogy 2014 utan ismet lebuktak azzal hogy a fidesz szedte ossze nekik az ajanlasokat...schiffer mindig is orban teglaja volt..Hadhazynak koszonhetoen most mar tudhato hogy csak egy szinjatek volt hogy kiszallt az lmp-bol.
orban ugyanugy lancon rangatta schiffert es az almp-t mint eddig.

az lmp hiteltelenne valt, a kovetkezo valasztason kiesik.
a szavazok egyszer megbocsatanak, tobbet nem!

Fekete Gyor Andras 2018.04.12. 04:56:13

Az a felhaborito, hogy a bunko videkiek dontottek el az orszag sorsat. Ezek gumicsizmas tragyataposo tahok, akik meg hirbol sem hallotak a CEU-rol, nem hogy elvegeztek volna, ezek dontottek Budapestrol is. Huu de utalom ezeket a tirpakokat.

Frick László Intézet 2018.04.12. 07:26:14

A magyar politika egyik rákfenéje az, hogy az újságírók a Rencervá'tás óta képtelenek lejönni a politikacsinálás mámoráról. Csinálják is a politikát, de minden felelősség és demokratikus ellenőrzés/ellenőrzési lehetőség nélkül. Ha megmondták és jól, akkor el vannak telve maguktól, mekkora váteszek voltak, ha rosszul mondták meg és kontár módon avatkoztak be, akkor meg mindenki más, még az állampolgárok is érdemtelen tahók, csak ők nem felelősök. És rájuk a ciccccaaa ne merészeljen nézni csúnyán, ha elbaszták, mert akkor a sajtószabadság sérül. Akkor persze, amikor demokratikusan ellenőrizhetetlenül politikát csinálnak "a sok hülye pártok és érdemtelen állampógárok helyett" akkor nem sérül...

Még 8-án 21 órakor is úgy látszott, bejött a foskavarás és akkor még mindenki nagyon-nagyon meg vót magával elégedve a szarkavarók közül, tehát akkor még mi, a népek se vótunk ennyire büdösek...
A Momentum pl a legnagyobb kamupárt, a "házi feladatot" is a Felnőtt Bácsik, azaz az újságírók csinálták meg helyettük.. az olimpiabaszás munkáját, mint hülyeszülő gyereke helyett a házifeladatot, meg is csinálta a sajtómunkásság, meg még meg is dicsérték a "Momentumot" (azaz magukat :D ] milyen ügyikék voltak :D

Alapvetően kétféle párt-típus létezik Magyarországon:
-a társadalmi bázissal nemrendelkező virtuális kamupárt
-és a bázissal rendelkező párt

Talán a Jobbik 2.0-nál van valami különbség: Létezik a zsidó- és cigánygyűlölő lelkinyomoroncok bázisa, visziont a kamupártot csak úgy konstruktíve rászervezték, eredetileg a FIDESZ karakterrombolását szolgálta volna a "faiszmussal való kenyegetéssel, ad notam. "Kell ennek az országnak négy év Jobbikos kormányzás ahhoz, hogy leszokjanak a fasizmusról!" Dr Vágó Pistabácsi bölcsessége, állítólag Gyurcsány Ferenc tőle tanulta (Dr Vágó Pistabácsi televíziós közlése alapján)

A 2018-as választás előtt 1 évvel már egészen jól lehetett látni, hogy nem ll föl az Orbánváltó Népfront.
Az orbánváltás menete a rémesnél egyszerűbb lett volna:
1. Egységes Népfront a legnagyobb bázisú párt, az MSZP mögött.
2.Orbánváltás.
3. Osztozkodás a Népfront-on belül a hatalmon.

Ezzel szemben és eléggé elidegenítően minden párt a Jobbik-on kívül a 3. ponttal kezdte. Szociálfasiszta megnyilvánulásként pl büszkén nyuggerezték az MSZP bázisát. (Holott a "nyuggerség"-et mindenféle társadalmiaktivitás is inkább jellemez, mint a telókája bámulásában "élő" fiatalokat...

2014. egyik fő nagy tanulsága volt, hogy az MSZP "nyuggerei" vagy el sem mennek szavazni vagy esetleg az orbángyűlöletbe erősebben belebetegedettek, akik még be tudják nyalni Ferikéjük orbánverő imázsát, ha, akkor a DK-ra talán átszavaznak.

Erre, mintha 2014. meg sem történt volna, minden nullakiterjedésű, virtuális, kamu és tamagocsipárt az MSZP bázisából aggykirálykatonázott volna magának szavazókat...

Az LMP-ről annyit meg kell jegyeznem, ha az új pártok közül valamelyiknek van mérhető, küszöbön felüli bázisa, akkor ők azok.

Ennek a kampánynak az volt az egyszerű emberek számára az üzenete, hogy a poliitikai ellenzék a Jobbik-on kívül baszott orbánt váltani és menekült a kormányzati felelősség alól... ezt a sunyi magatartást Karácsony Gergely testesítette meg a leginkább: Tudni- és látnivaló volt,, hogy egy pillanatra sem gondolja komolyan...

A jobbikon kívüli "ellenzék" Budapestért vívott, a budapesti megélhetési politikáért és már az önkormányzati választásokra (meg néha az EP-re is...) s ez be is jött nekik. Sikerült is Budapestet le-aggykirálykatonázni maguknak. A sajtómunkásság már áll is bele az urbanlegendbe, miszerint fejlettember budapesti, a fejletlen fideszparaszt meg a vidéki és szegény [> by 444.hu...]

A Jobbik 2.0, mint "párt" széjjel is kúródott ebben az agyontaktikázásban úgy, hogy azért a fasisztoid milliós masszívuma megmarad... igen-igen veszélyes játéka volt ez a magasfokú értelmiseggjeinknek és sajtómunkásságunknak.. Jöhet egy haider-alakú "fess ember" és rászervezhet egy már nem annyira kamu és nem csak félfaszista pártot erre a nejlonnáci bázisra...
Köszönjük emesék...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.04.12. 07:41:12

A baloldali blogokban is csak azt harsogta a sok hülye, hogy a DK mennyire megerősödött és majd lenyomják Viktort az MSZP-vel...

A teljesen kamu Kübler-Ross modellt miért kell egy politikai elemzésbe másolni? Már egy asztrológiai magazinban is ciki.

kocsisj 2018.04.12. 09:18:54

@tommybravo: Ez a helyes megközelítés. Ha a Fidesz elkezdi lenyúlni, mint a "kerítésépítést", legalább jó helyre kerülne az EU-s pénz. Csak Budapesten nem lehet a választást megnyerni. Én bal-lib vagyok, de Márki-Zay típusú integráló embereket kell találni, teljesen mindegy, hogy jobbos vagy balos, csak demokrata legyen (nem, mint a Viktor) és akarjon valamit tenni ezért az országért (nem csak a pénzt haverjai és a családja zsebébe).

Frick László Intézet 2018.04.12. 09:36:47

@ben2: 1998-ban az MSZP-ben belülről piccsolták meg a piálás miatti agyi demencia jeleit mutató Horn Gyulát. [-> illusztráció: 45 perces parlamenti zagyválása). 1998-ban 55000 szavazattal többet kapott az MSZP, mint a FIDESZ -a FIDESZ a választási matek miatt nyerhetett. 2002-ben 66000-rel kapott többet az MSZP ott viszont a választási matek már az MSZP-nek kedvezett. És egyébként hogy is nevezte azt a prozsekt-et Idvezítő Zseniális Ferenc az Őszödi Mór Beszédében? "Jó Pasi Miniszterelnök Projekt"-nek. 2002-ben 300000 nő élt először a választójogával a filmszínész -szép schneidige Medgyessy miatt :D

A Struktúra még ma is MSZP érzelmű -sikerült a nammamiknak az onokák számára helyet biztosítani a Minisztériumi Struktúrákban. A bíróságok annyira MSZP-s érzelmnűek, hogy szivesen provokálják is akár a FIDESZ-t.

A FIDESZ elvalult, nem hatékony médiumokat ural, ki néz ma már tévéhiradót vagy olvas papírújságokat? A FIDESZ internetes médiája szánalmas nyomor...

Frick László Intézet 2018.04.12. 09:40:49

@kocsisj: Márki-Zay típusú integráló emberM? -pont ez volt A Bukás egyik fő oka, ennek a Márki-Zay-nak a túldimenzionálása... Magyarországon helyhatósági választásból kb a béljóslás okkultizmua kell országospolitikára következtetni. Ez7 a budapesti politikacsináló sajtómunkásság ábrándozása, hogy helyhatósági eredményből országospolitikai következtetést levonni.
Márki-Zay akkora nagy nulla, hogy legjobb már akkor gyorsan két nullával 00-nak ábrázolni. Semmiféle személyes képességekkel nem rendelkezik. Valaki kitalálta, megcsinálták ... már amikor márkanév lett belőle "Márki-Zay ajánlásával" tudható volt, hogy befarag vele a politikacsináló gecimédia.

rrc122 2018.04.12. 09:45:30

Na, megegy LMP-mosdato poszt. Tele a szokasos ferditesekkel, melle magyarazasokkal.

Ezt a valasztast a teljes ellenzek ekurta. Nem kicsit. Nagyon. Viszont a FideSS ketharmad az LMP es a Momentum bune. Minimalis ertelni szinttel es matekkal ezt be lehet latni.

Csak ket megjegyzes:
1. Csardi azert tudott nyerni, mert a jelentos "konkurens" ellenzeki indulok visszaleptek. (Ezt nem tette meg az LMP es a Momentum nagyon sok helyen. Koztuk harom-negy olyan korzetben Budapesten, ahol siman nyert volna az eselyes jelolt. Az eredmenyek ezt vissza is igazoltak Megjegyzem, Szel javara is visszaleptek ellenfelek. Valyon o miert nem hozta a korzetet???)
2. Kevesebben szavaztak a FideSS-KNDP-re mint az ellenzekre. Akkor hogyan lett az az oldal az erosebb? (Az teny, hogy ok lettek a legerosebb partszovetseg. De az ellenzek tobb szavazatot kapott. Ez is elore lathato volt, csak sok partnak - elen az LMP-vel - nem tetszett a kozos indulas. Hat ide vezetett a dolog. Nemakarasnak nyoges a vege ...)

Frick László Intézet 2018.04.12. 09:49:21

@Online Távmunkás: 2014. fő tanulságának kellett volna lennie, hogy az MSZP kétmilliós társadalmi bázisa vagy az MSZP-re szavaz vagy nem megy el szavazni -esetleg még, ha kellően elvakultan orbángyűlölő, akkor elmegy a "veszélyes orbánölő" hírben álló (de Orbánra éppen ezért veszélytelen) Zseniális Ferkóra a nagy MSZP-kúróra szavazni. Shakespeare-i tragédia, hogy Gyurcsány szét is kúrhatta az MSZP-t és még nimbusza is van az MSZP-ben azért, mint orbánölő. Holott Feri összesen MSZP-t ölt, de azt alaposan :D
Gyurcsány nagyon jól tudja, hogy amíg Orbán létezik, senki nem képes ép ésszel, normálisan elemezni őt és tevékenységét. Ezért Ferenncnek lételeme Orbán. Ez a szituáció vitt tavaly gyűlöletbeteg lelkinyomorultakat arra a tévkövetkeztetésre, hogy Gyurcsány Orbán ügynökeként munkálódik az ellenzékki összefogás ellen.

Nem kellett azon különösebben munkálódni: A gyűlöletbetegség és az agyontervezés elég volt. :D

A gyűlölet érzelem. ÉS a politikában, a sakkban és az ökölvívásban az érzelmek, a bármilyen érzelmek is, vesztésbe visznek.

Az ellenzék gyászmunkájában, a vidéki és nyugger meg szegényellenes szociálfasiszta gyűlöletkeltésben látszik, hogy a politikacsináló sajtómunkások semmiféle tanulságot nem voltak eddig képesek levonni. Mindenkit, még az LMP-t is inkább hibáztatják, mint a valódi felelősöket: saját magukat.
A gecimédia munkásai szerint rajtuk kívül nincsen szegmens, akiknek valamiért ne kellene szégyelleni magukat.

Frick László Intézet 2018.04.12. 09:53:27

@rrc122: Súlyos tévedés az LMP-ből bűnbakot csinálni. Csárdi esete egy eset és volt még legalább öt másféle és más-alapú eset. Pont ezzel az agyonkonstruálással és matekozással, ezzel a maimarketinges agyontervezéssel volt a baj. Minden politikacsináló sajtómunkás az összes politikaitényező fölé, meg persze a szavazók fölé is emelte magát. Nem az LMP-nek kell itt szégyellnie magát, hanem azoknak a sajtómunkásoknak, akik még dicsekednek is azzal, hogy ők véleményformálók.
A véleményformálás kb úgy erénye ugyanis a sajtómunkásnak, mint apácának a fasszopás.
Amíg nem képes lejönni a sajtómunkásság a politikacsinálás mámoráról, mindig "torz eredmények" fognak születni.

konrada 2018.04.12. 09:54:02

...a maszop ott bukta el, amikor megpuccsolták Botkát, mert háttér-emberei beijedtek a világvégétől - attól az atitüdtől, melyben 2018-ban nem győzni kell, hanem visszaszerezni az integrátor szerepet, majd a következőn már legnagyobb kihívóként bevonzani a protest szavazókat - és ezért 19-re húztak lapot: amivel legitimálták Fletót (közös lista nélkül, ajándék befutó-helyekkel), és így próbálva meg Simicska atombombájára várva behúzni 2018-at.

...ezzel meg ki is nyírták magukat.

...persze az is igaz: Botka sem volt valami éles kés, kisugárzása tán még Karácsonynál se kevesebb, így húzóarcként esélye sem lett volna a győzelemre, de nem is erre kellett volna hajtani az MSZP-nek, csak arra hogy visszakerüljön a nagypárti szerepbe.
...de ezt így elbukta.

konrada 2018.04.12. 10:01:20

@rrc122:
...elárulok neked egy titkot, amit ezek szerint nem tudtál megfejteni:
Olyan párt-pártszövetség, mint Ellenzék nincs, nem szerepelt a listán.
...s ennek oka van: a zsidókat még tán most is Dunába lövetni akaró náciknak nem tudnak olyan közös pontokat találni, melyben egyet értenének a belvárosi rabbival.
Így hiába voltak többségben olyanok, akik nem a kormánypártra szavaztak, jóval többen voltak azok, akiknek még kevésbé tetszett a másik ellenzéki párt által képviselt eszme-értékrend, és kormányzási módszertan...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.12. 10:07:42

@Online Távmunkás: egyetértek, de ide passzolni éreztem. Hogy mennyire hülyeség vagy sem az vitatható. Akár a gyász fázisai szerintem jól modellezik azt, amin sokan keresztül mennek. Csak ennyi. Ne gondold túl.

rrc122 2018.04.12. 12:05:06

@konrada:
Akkor en is elarulok egy titkot: A 10 sohasem lesz tobb mint 3+4+5, bar a 10 tobb mint a 3 vagy a 4 vagy az 5. A tenyek tenyek, ez ellen kar lazadozni, kar mast allitani pl. hogy a kevesebb tobb. Az mas kerdes, hogy a politikaban - mint nehany egyeb dologban szemben a matekkal - sem biztos, hogy az osszeadas igy mukodik. (Pl. En A-val nem csinalok egyutt semmit, inkabb dogoljunk bele mind a ketten.)

Hat ez lett a vege.
(Hogy is volt anno? Ha Tomori a fovezer akkor en nem megyek a csataba, majd egyedul gyozok. Kar, hogy evszazadok alatt sem tanul a magyar ...)

rrc122 2018.04.12. 12:10:27

@Frick László Intézet:
Az LMP nem bunbak. Bunos abban, hogy ketharmada LETT a FideSS-nek. Parban a Momentummal.
A DK es az MSzP sem artatlan. Felelosek azert, hogy ketharmada VOLT a FideSS-nek es azt tudta tenni az orszaggal amit tett.

A ketto kozott ott a nagy kulonbseg, hogy most mar tudhato volt, hogy hogyan mukodik ez a valasztasi rendszer es hogyan lehet kihasznalni a gyengeit. Az LMP es a Momentum ennek ellenere nem volt hajlando ezt figyelembe venni es ennek megfeleloen cselekedni.
Azert nagyobb az o hibajuk, mert a kovetkezmenyek ismereteben sem tettek meg mindent annak megakadalyozasara.

Frick László Intézet 2018.04.12. 12:37:36

@Zed is not dead yet: Irigykedel.

@rrc122: Az Új Kétharmad közös munka. Sokminden belejátszik.
Így kezdődött:
"Gyurcsánynak tízszer annyit engedünk meg, mint Orbánnak."
/Tamás Ervin, Népszabadság És mit mondjak... Ervin bá' ekkor még talán ép eszén volt. Akkoriban még Vitányi Iván bácsi is ép eszén volt. Azért pyglamionizálta Gyurcsányt, hogy, idézem: "Megfelelően demagóg áfiom legyen az Orbán demagóg ellen."

Az LMP társadalmi bázis nélküli mesterséges média konstrukció, az index csinálta, egy kreatúra, többek között pont a valódi (és tényleg is liberális) zöldjeink kiütésére. Gyurcsány alatt került behozhatatlan előnybe a Paksi Atom Lobbi... odáig elértek a karmaik,l hogy EU-s pénzekből felhúzott szélerőművekettudtak engedélyen és használaton kívül tartani. Az LMP mint "ál" Benetton-Zöld párt, idehaza nem is igyekezett annak játszani a fejeit, csak az EP előtt adták a zöldet .. Az LMP 2010-ig arra volt jó, hogy kukult Paks felől. Falazott a készhelyzetbe-hozáshoz.

A Momentum ugyanilyen konstrukció volt -én csak tamagocsipártnak neveztem.. A Momentum tényleg kvantumfizikai, kiterjedésnélküli párt... puszta imázs

Úgyhogy megvan ennek a szemétnek-szarnak a gazdája: A véleményformáló sajtómunkásság... Tessék szépen kiállnia a véleményformálóknak és egyszer legalább ebben a kurva életükben felelősséget is vállalni azért, amit csináltak.

Miérft nem lehetett népfrontosan szépen felsorakozni az MSZP mögé? Ki kötelezte az "ellenzéket" arra, hogy még a fasorba' se volt a győőőőzelem, de már undorítóan osztozkodni kellett a még megsemszerzett hatalmon?

Mire való volt az MSZP bázisának nyuggerezése, egyáltalán, ez a nyuggerezés?

A rendszerváltás óta nem is tanulhat senki politikai alapismereteket és aki nagykorú volt a rendszerváltáskor, már "nyuggerezhető"

Én is csak tippelni tudok, de pl a FIDESZ-nek, ha nincs kétharmada, akár bele se fogjon semmibe.. Az Gyurcsány volt, akinek szabad volt még kisebbségben is "bármit" csinálnia..

Aztán... milyen undorító munka volt már ez a Jobbik-mosdatás? Bezzeg ma reggelre az index megint talált egy gárdás-jobbikos képet... Vonáról szebb képeket fotosoppolt a Magyar Narancs, mint maga a Jobbik-prop----

Frick László Intézet 2018.04.12. 12:41:24

@rrc122: Arany János 1851-ben írta A nagyidai cigányokat... ami lényegében egy 1848-ról való kis politikai pamfletto. hát, mindenesetre azóta még abból sem tanul a magyar. De üt ma is minden sora :D

Frick László Intézet 2018.04.12. 12:45:34

@konrada: Az egész belításod hamis. Botkát kívülről ölték, az MSZP-t kívülről ölték, bázis nélküli nullakiterjedésű pártok gondolták úgy, tévesen és nem tanulva 2014-bő, hogy majd szakítanak szavazókat az MSZP bázisából. Ja, éshátpersze Nemisszámít Nincsen is már Feri sem érdekelt abban, hogy az MSZP még egyszer államhatalomba kerüljön. Ferkónak viszont Orbán pont jó, mert amíg Orbán a téma, róla (Feriről) senki nem képes ép ésszel gondolkodni.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.12. 13:46:40

@Frick László Intézet: nagyon szeretsz ítélkezni. Kezdjük a tamagocsipártnak nevezett Momentummal. Nem tisztem védeni őket, de a majd kétezer főleg fiatal srácból álló mozgalom ott küzdött a februári-márciusi hidegben az utcán idén és tavaly is minden egyes aláírásért. Dolgoztak keményen és hisznek valamiben. Ami szerintem is egyelőre csak egy ígéret – ők mondják #remény. Az LMP meg ugye kilenc éve bizonyít folyamatosan, a támadások és a lesajnálások kereszttüzében jobbról és balról. A blog elején található számok bőven bizonyítják, hogy ha teréd nem is számíthatnak, de mások értékelik a teljesítményüket. Ha — nyilván — egyikük sem tökéletes. Te mit teszel, hogy a dolgok jobbak legyenek?

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.12. 15:58:19

Nincsen olyan, hogy ellenzék. Vannak pártok, amelyek bekerültek a Parlamentbe. Ezek közül vannak pártok, amelyek kormányt alakítanak, és vannak, amelyek ellenzékben maradnak. Az a pártelnök alakíthat elsőként kormányt, akinek a pártja a legtöbb mandátumot szerezte meg. Ha nincsen parlamenti többsége, akkor megpróbál koalíciót létrehozni. Ha a koalíciós tárgyalások sikertelenek, akkor megpróbálhat a többi párt kormányt alakítani. Akinek először sikerül parlamenti többséget összehozni, az alakíthat kormányt.

Az a párt vagy pártszövetség), amelyik annyira sem becsüli önmagát, a programját és a választóit, hogy önállóan próbáljon parlamenti többséget szerezni, hanem visszalépteti a jelöltjeit a többiek javára, az szűnjön meg, vagy olvadjon be, mint a KDNP a Fideszbe. Demokráciában nem a fanyalgó baloldali értelmiség dönti el, hogy ki kerül a Parlamentbe, hanem a szavazók.

Ahhoz, hogy valaki kormányt váltson, a következő tényezők együttállása szükséges:
A kormányváltó párt(ok) részéről:
- Hiteles jelöltek
- Vonzó program
- Beágyazottság a társadalom különböző rétegeiben
- Kemény kampánymunka
- Reális szövetségkötés
A kormánypártok részéről:
- támadási felület
- kommunikációs hibák
A választók részéről:
- általános elégedetlenség
- szimpátia valamelyik ellenzéki erő irányába.

Fentiekből eléggé egyértelmű, hogy az összellenzéki összeborulás nem volt jó ötlet. A külső körülmények sem kedveztek neki, de a belsők sem. Legalább 3 olyan irányzatot kellett volna szövetségbe kovácsolni, ami karakteresen más irányt képviselt, mint a másik kettő. A szocialista utódpártok, a Jobbik, és a liberális különutas pártok. Az ennyire megosztott ellenzéki erők annyi szavazót veszítenek a visszalépésekkel, mint amennyi preferencia nélküli protestszavazót megnyernek. Továbbá az arcukat is elvesztették, így ebből nehéz lesz újraépíteni a bázisukat.

Frick László Intézet 2018.04.13. 06:37:37

@ben2: Ha valaki merészelne Orbán Viktor 32 nevéről könyvet írni, ebben az első fejezet A Takony lenne. Így kezdődött. Orbánnal korai karakterrombolása szakaszában összesen az volt a baj, hogy a Nagy Generáció, az 1949-56 [tágabban: 1946-59] között születeeettek szarták a spanyolviaszkot és nem tetszett nekik, hogy az "öccsök generációja" egyáltalán ugrálni merészel. "Hogy meri a kis Vidéki Takony?" Ugy voltak vele, hogy Orbán egy kis beképzelt mitugrász, és ha felbasszák az agyát a csúfolódással, frusztráltságában hibázni fog. És igen, így ment ez, György Péter eszteta a Szárszói Kertben rötyögve -vigyorogva basztatta a kis takonyot a "székgázügyön" - mikközben az MSZP az SZDSZ asszisztálásával szépen csendben vitte a 3200 pártingatlant. beh hőúsi idők voltak ezek, még annyira vérre nem ment...

Már az Audizó Taknyok izgalmasabb név volt, ugyanis az Audikat, egy 300-as flottát a Porsche Hungariá-tól, a Megszorító Takarékos Horn Kormány vásárolt 1996. év végén, 1997. elején. a GHR rendszámú flottába pl a IV-es Golfokat meg Skoda Octaviákat még gyártásba se vették... De a Becsűűűűlettes Sajtómunkásság addig, amíg a Taknyok bele nem ültek ezekbe az autókba, észre sem vette a flottát :D

Frick László Intézet 2018.04.13. 06:40:22

@szekertabor: A gond nem az összeb orulással volt. A baj a szar- és foskavarás túlzásbavitelével volt. Az, hogy a Jobbik nem kapott ebben a túltolt gecimarketingben több szavazatot, bizonyítja: Az emberek a geciskedéseket, a Heller mama féle küldetéstudatos egzaltált őrjöngést sokallták.

Nem a politika kapta a büntetést a választójtól, hanem a demokratikusan ellenőrizhetetlen, a véleményformálóságával még dicsekvő sajtómunkásság, az értelmiseggség. Akik nem is vioszik el a balhét, hanem próbálják bárkire, még az LMP-re is hárítani saját őrjöngéseik elsüléseit...

Frick László Intézet 2018.04.13. 07:03:15

@Antlfinger Edvárd: Szeretrek itélkezni? -ne bazd már: Az Ítélkezés vagy maga :D .. Abban mi az itélkezés, hogy egy nemlétező, nullakiterjedésű marketing-program,pártra alkotok egy szóleleményt, a tamagocsit. Igenis, pont így készült, a Felnőtt Bácsik, a sajtómunkások csinálták meg a Momentumot. Fekete-Győr legalább négyszer volt retusált címlaplány a Magyar narancs címlapján -de uo nemrég Vona is. A Momentum konkrétan semmit sem csinált. Nagyjából a facebook-on léteztek. A legvacakabb USA Pat. Pend. sitcom-okban van ez a közhely, amikor a barom szülők a segg gyerekük helyett túl jó házifeladatot csinálnak és küldetnek be az isibe a gyerekkel -és még meg is dicsérik magukat a mérnöki teljesítményen. Ez volt a Momentum olimpia baszása, az Egy Nagy Hőstett.

Az LMP is ilyen konstrukcióként kezdte, csinálmány volt, amit a csinálói a sikere után -máig érthetetlenül- széjjel is szereltek Párbeszéd/Együttre meg LMP-re.

Az ostoba jobberprop ... itélkezem, ugye, cukrom :D .... az ostoba jobberprop a ballibsizéseivel posztmaistákat emelt a liberálisság látszatába.. még a leges legliberálisabb politikusunk Schiffer András is inkább Haraszti Mikibácsi posztamóista tanítványa, semmint liberális.

Irmagja nincsen és nem lehet a liberálisnak a magyar politikában -és ez a baj.

Nincs egy liberális sajtóműhely. Mitől lenne liberális politika, ha liberális értelmiség sincsen??

Az index enyhén, a 444 nagyon posztmaóista. Ha icipicit, legalább nyomokban liberálist keresünk, nem minden évben, de néha Szily László olyan drogközi stimulált állapotba kerül, hogy egy-egy írása liberális jegyeket mutat.

Egy szerkesztőségen belül csak 1-et lehet érteni. Még marginális kulturális kérdésekben is. Az un "ellenzéki sajtó" annyira egyeztet és annyira egységes, hogy egy pop koncertről nem olvashatunk eltérő kritikákat.

Éshát igen a "nyuggerek".. a 45 éves vagy idősek "szar nyuggerek" még tudnak olvasni, néma-értő olvasási szintjük eléri az alsó tagozati minimumot... fölismernek politikai machinációkat, mert a szocializmusban kőprofin csinálták azt az agymosást, amit Magyari Péterék a 444-en legföljebb, ha közepesen...

A politmarketing a 40 minuszosok kezébe került, akik a politikához butábbak, mint egy foxi-maxit végzett egykori termelőszövetkezeti juhászati ágazatvezető.

40-50 évvel ezelőtt a Népszabadságban a mai analóg agymosásokhoz képest digitális bonyolultszövegeket írattak az MSZMP-n belül viaskodó frakciók. Pl a Nyersékkel való leszámolás éveiben.

Ehhez képest ma a Kettes Számkör a maximum, mindenből egy lehet és ha valami nem a Te 1-ed, akkor már nem hagysz neki mást, csak az a még 1 másik lehet...
pedig a variációk száma 3 sőt több, sőt, 7 és 8 is lehet...

Kérdezed, mit teszek? 10 éve írok egy szótár-blogot, amiben tisztázni igyekszem a szavak jelentését ill. visszahelyezni a szavakat eredeti jelentéstartalmukba. Nálam csak a liberális lehet liberális, egy posztmaóista pl nem.

Az elmúlt 1 évben két nikkemet tiltották ki a 444 alól. Náci, faji uszító, félfaszista őrjöngő nikkeket, akik a "2016-os Új Kommentelési Szabályokra" sárgás ikrás pászmákban verik ki a bakfittyet, nem tiltanak ki, de engem kitiltottak: mert nem szenvedhetik a liberálist még nyomokban sem. Ez a két kitiltás a bizonyítéka annak, hogy jól csinálom.

A Hatodik Hadoszlop -bn rámutattam az index szerepére, amit a Mocskos Kéthét-ben is kielemeztem már, olvasd el.

kribador 2018.04.13. 17:10:06

@Kivlov: Aki másképp gondolkodik attól még nem csürhe! Aki lecsürhézi őket nem demokrata.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.04.13. 17:30:58

@Frick László Intézet: jól van, ne hergeld magad. Karácsonyt jogosan nevezem szerintem kabalafigurának. Szimpi tudom sokaknak, de az erőviszonyok khm. Nem vezetem le. Viszont azért szerintem a Momentum létező párt. Ezt bebizonyította az aláírásgyűjtéssel, a jelöltállítással és a kampánymunkájukkal. Ott dolgoztunk az utcán egymás mellett. Komolyan gondolják. Ettől függetlenül igazad van sok mindenben neked is meg másoknak is. Kapóra jöttek a Fidesznek, hogy kihátráljanak az olimpiából, kapóra jöttek Harisnak. És sok segítséget kaptak mindenhonnan, amit más nem kap meg. Legalább annyit szerepeltek, mint egy nagypárt. És ez igaz az Együttre is. Mégis a Momentum derekasan teljesített. Az a 3% szerintem ragyogó eredmény. A 0.6 sem alábecsülendő, mert én annyit sem értem még el sose, ugye itt is csak 1200 lájknál tartunk, ami fűzfánfügyülő azért, de mégis csak kevés egy ennyit nyomatott párttól. Egy párt valódiságát a választók száma adja szerintem. Továbbá millió lény nem tévedhet... ;) Egy demokráciában csak ez a fokmérője a dolgoknak. Az még sem lehet kritérium, hogy te személy szerint annak tartod-e vagy én szeretem-e pl.

Frick László Intézet 2018.04.16. 07:43:12

@Antlfinger Edvárd: Ó, nagyon-nagyon messzer vagyok a hergelődéstől. Beteges politikabuzi vagyok, és ebben az egyik fő lényeg, hogy nincsenek érzelmeim politikával kapcsolatban. Nézzünk át közösen pár alaptételt:
1. A politika nem a jelen történelme, hanem a jelen történelmének az elhazudozása a valóságból -és még szerencse, ha csak a réthorika műűűvészi eszközeivel. (magyarul a győztesek nem a történelmet, csupán a történelemkönyveket írják...) Azaz a történelem ugyanolyan egzakt, mint a matematika: Ami történt, az történt.
A politikai kommunikáció a politikáról való hazudozás -tehát a hazudozás elhazudása. Ez kb a sajtómunkábak felel meg, főleg a magyar véleményformáló tevékenységnek. A mámor, amiről a sajtómunkásain k képtelenek lejönni.
Az agitáció a totális hazudozás, ez már még a politikai kommunikációt is elhazudja, tehát a hazudozásról való hazudozás elhazudozása -ez folyt most a kampányban. Ilyen kampány még nem volt, amire kizárólag agitációs csetepatéval készültek. Mindenki folyamatosan hazudgált, uszított, kompilált, szemenszedett, őrjöngtetett, félrevezetett, csalt stb-stb.

Frick László Intézet 2018.04.16. 08:32:30

@Antlfinger Edvárd: A politika -azaz a jelen történelméről folyó szervezett hazudozás- alapja a hamisított történelem. Történelem címén máig a móóókszista hamisítványokat, esetleg, mint 1956-ról, a mókszista hamisítvány inverzét, ami szintén hamis, tanítják. Ennek a mókszista hamisításnak köszönhetően a Horthy-korszakról alapvetően hazug és hamis képet ismerhetünk. Hiányzik belőle a baloldali] szociáldemokrácia és a Harmadikutas Értelmiségi Progresszió. Ez utóbbi egy érdekes oldal- és politikaifüggetlen értelmiségi összefogás-összetartás volt "politikai-palettán" a kriptokommunistáktól egészen az antifasiszta-antináci jobbosokig... sőt... hát.. pár necces ember, mint Szabó Lőrinc miatt is... hátizé... csúnya maszatok is kerültek rá... Ha érdekel ez a korszak s a vége, Závada Pál A fényképész utokóra c. kis zsebbevaló regénye pompásan összefoglalja... ezután már csak kétszer-háromszor mozgolódott értékelhetően a magyar értelmiség, 1956. körül, a Langyosodás Éveiben 1966-73 között meg talán kicsit a rendszerváltás körül.

A XX. száadi Magyarországot a feudalizmus nyilt és burkolt (azaz szociálfeudális fél-államkapirtalista... de inkább feudális) formái jellemezték.

A magyar értelmiségi ősiesen, de genetice korrupt... mindig valamilyen hatalom "erőtér" stb szolgája. Különösen az orosz értelmiséggel összevetve tűnik ez ki.

A magyar értelmisegg arcjetipusa Szegény Öreg Beteges Martonfalvi Imre deák.. a Gárdonyi Géza Egri csillagokjában megismert Therewk [Török] család számtartó csicskája. 36 oldalas panaszos levelében nyugdíjatt, jussot, pénzt követel az özvegy Töröknétől s két fiától. A tehetséges parasztfiú jó algebrás lévén számtartója (főkönyvelője) volt az öreg Therewk-nek, aki lényegébe a szokásosan aljas magyar rabló-fosztogató gyilkolászós népnyúzó főnemesünk volt. Imre deák le is írja a végtelen panaszában, hogy szívjóságból, ingyen és javadalmazás nélkül szolgálta a Török családot három sor, majd felrója az özvegynek, hogy birtokán, jastélyában saját költségén tartiotta az özvegyet... de hát.. ha nem volt javadalmazása, miből lett Imre deáknak kastélya, birtoka? :D

Népmeseileg is a magyar értelmiségi (azaz deák) a parasztot szopató magasfokú észemberként ábrázoltatik :D A legveszedelmesebb parasztszopatók mindigis a parasztok közül vakartattak ki, Hunyadi Mátyásnak volt ez egy végzetes tévedése, így vakarta ki a Vrbaczky s Zapolje móc parasztokból a Werbőczy s Szapolyai családokat.. akik alap-iskolamodelljei a felkapaszkodottságnak, ami a szocializmusunkat, de a mai "politikai életet" is pompásan jellemzi.

A XIX. századi reform- és kiegyezéskori értelmiségi progresszió meg a Harmadikutasok kivételével úgy általában a magyar értelmiségi-diplomás az üzletileg épp jólfizetőnek látszó politikai nagymenőség kiszolgálásában látja a megélhetését, a velejéig korrupt.

Szinte kabarépéldája ennek a "rencervátó" értelmiseggség, a sajtómunkásiok, akik A Televízi és a A rádió, a két nagy állami média szabályszerű szétlopkodása és fosztogatása útján gyűjtötték a magánvagyonukat, elő az egyik kezem, arról a hüvelykem: Az Élet és Irodalom az egyetlen kivétel.

Amikor az isten barma politikai kontár balfasz Dr Csúcs László közgazdász fiskális agyvelővel választás elé állította a véleményformálókat, végét vetve annak a fajta maszekolásnak, ami viszont az egészségügyünket máig jellemzi [ A Mester Ákos- Bölcs IStván féle séma, amikor az állam eszközeivel, embereivel és költségén és rendes fizetések + menedzseri juttatások mell magán kft-t alapítva az egyszer már kifizetett terméket papíron még egyszer eladták és ez a lopásos ötlet a cégalapításkor több, mint 10 akkori millió Ft-os szellemi apportba számított :D )... ez a seggfej Csúcs több hónapra egzisztenciális félelmet hozott az akkor 128 "300 Rádiós"-ra, akik ma vannak vagy 800-an már. Egyedül Érdi Sándor és Szegvári Katalin szólt annyit: "Jól van, akkor majd ezentúl a magán kft-nk útjaihoz nem igényelhetünk a szállás utcai rádiógarázsból autót, hanem vennünk kell egyet." A többség viszont a rendszerváltás eláűrulására és a "jobboldal " ellen esküdött vér, egy életre... eleinte még annyira vérre nem ment, még el-elröhincselték magukat uszítás, hazudozás, kompiláció, szemenszedés és karakterrombolás közben.. akkor még néha... némi eleganciával küldetéstudatoskodtak

Frick László Intézet 2018.04.16. 09:01:19

Amivel a Rencervátás óta folyamatosan baj van: A szavak eltávolítása eredeti jelentésüktől. Itt, Magyarországon, semmi kategória nem az, aminek a neve mutatná. Természetesen a baloldali, ha férfi és jobbkezes, akkor baloldali úgy, hogy a fasza balra van eltéve a gatyába. vagy ha liberális, akkor például a szabadszájúságban az.

A kommunistákkal már Kádár alatt nagy volt a baj, még a szocialistákkal pl a "szocialista embertipus" kritériumának megfeleléssel.

Szabó Lajos, Hamvas Béla barátja, könyvtáros és filozófus a magyar baloldal dilemáját már 1951-ben tökéletesen megfogalmazta:
"A mai rendszer legnagyobb problémája az, hogyan szabadulhatna meg a marxizmustól anélkül, hogy a hatalmát elveszítené?"

Ez a folyamat kb 1982-88 között zajlott le. 1988-ban a Németh Miklós féle kormány sínre tette a kishajót -pl bevezették a munkanélküliség intézményét. Megalkották a Társasági Törvényt -akkoriban azt hittük, hogy a Budai Oldal villáiban az a sok Állami Alvó Részvénytársaság pl Építésfelügyeleti Ellenőrző Rt.. meg effélék, a kádergyerekek bujtatott állásainak finanszírozására vannak. Aztán persze a Mát[h]é László -féle Első nagy Lerabláskor már tudtuk, hogy mire kellenek ezek a részvénytársaságok, Apró Piroska néni, a Magyar Kreatívkönyvelés Pápanője volt a legvirtózabb ezekben az államivagyonfosztogatási és osztogatási ügyletekben.
Jellemző, hogy 1993-ban az MSZP BaloldaliSzocdemÉrtelmiségFrakciója, a Vitányi-féle ideológiai lapjában, a Mozgó Világban foglalkoztak ezzek a fosztogatással. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy az MSZP tök olyan volt, mint a logója: Annyi frakció, ahány szirma a szegfűnek és ezek a frakciók mind egymást is útálták, nem csak a liberálisokat.
A "jobboldal" pártjain, különösen dr Antallékon viszont röhögtek.

Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után a leghamarabb a liberális gondolat veszett ki a magyar politikából. Az SZDSZ-ben egyre nagyobb pofát tááátottak a posztmaóisták.. ha érdekel a posztmaóizmus, jeles alakjai Uj Péter vagy Bede Márton.. és a néhai bukott "SZDSZ" pár prominense... Schiffer András jóformán egy kis Haraszti Miklós nebuló.. Schiffer nyilatkozataiból katalógus-szerűen összeszedhetőek a posztmaóista nézetek.

A posztmaóista értelmiségi egy társadalomfejlesztő üzemmérnök. Számára a társadalom konstrukció, a tömegek fejleszteni való büdösbunkók, akik soha nem lesznek azért arra igazán érdemesek, hogy megérdemeljék őtet. A posztmaóista nem csak az ellenséget, de a saját híveit is hülyének nézi és rendszeresen szopatja. Nem ismer abszolutértéket. Pompás szofisztikusnak képzeli magát, számára minden csak egy dolog, szerinte nincsen semmi, amit ne tudna kimagyarázni. Ha véletlenül emberére akad, mondjuk egy rádiós élőadásban egy betelefonálóban, akkor egyszerűen megfogja és kiveszi adásból, a blogjából pedig törli, vagy pl a 444 alól kitiltja. Nácikat, zsidózókat, a kommentelési szabályzata megsértőit persze nem tiltja ki.

Tehát a rendszárváltáskor a kategóriák eleve is elcsúsztak. A várható választásokra rulett-szerűen tettek a csoportok. Pl a faszom sokkal km,isgazdább volt az 1988. február 18-i Kisgazda Emlékülésnél... Dr Antall és köre úgy vélték, hogy az Új Választás majdf az 1945-ös eredményeire olvad ki, tehát érdemes a Kisgazda mozgalomra tenni, csak a közömségben ott ágált egy Törgyán nevű közepes ügyvéd, ezen annyira megsértődött dr Antall.. nem akarta a párttá alakulást, hogy ezzel ellenőrizze a párton belül, mekkora erteje van... és ez a Dr Torgyán mégis kihandabandázta a párttá alakulást, hogy Dr Antall átvonult az MDF-be

pl szociáldemokratáknak irmagja nem maradt... Történelmileg ennek az az előzménye, hogy a magyar baloldal, a szervezett munkásság 98%-ban szociáldemokrata volt, a kommunisták egy mitugrász, egzaltált elitként kavarta a szart.. és persze, amikor győztek, ott nyírták a szocdemeket, ahol tudták, aztán a történelmi szerepüket is meghamisították, sőt, kiírták őket a történelemből. 1990-ben meg se számlálom, minek, annyi szélhámos próbálkozott szocdemnek játszani magát.. de ezek a ruletten fölösleges tétek voltak mind.

Természetesen a kereszténydemokratáink is kb úgy azok, mint a szocdemeink vagy szocialistáink szocialisták, főleg a szájukkal. Az "erőterek" nagyjából a kispolgári-feudálpolgári lopcsalista umbuldista ügyeskedő adócsaló, de főleg államellenes betyárkodós attötüdöktől bugyborogtak.

Mókás volt a szituáció, ahogy a szocialista cenzúra bukása utáűn a tiltottságok, a pornó, a II. világháborús német hadseregről szóló áltény-regények, horror mellé a rég idejétmúlt vacak polgári filozófia maszlagjai is behömpölyögtek,, olyan polgári létunalmi demokráciákban, ahol a polgárság hagyományai 500 évesek, talán van valami értelme az antietatizmusnak, de

Frick László Intézet 2018.04.16. 09:22:36

@Antlfinger Edvárd: A demokrácia az emberiség egyik legsötétebb korszakában a görög Periklészi Kor-szakban csiszolódott ennyire faék-szerű egyszerűre.

Demokrácia szempontjából pártnak azt tekinthetem, azt a szervezetet, ami jól meghatározható társadalmi bázissal rendelkezik. Kínában, most már, így a gazdasági reformok 30. éve körül pl elérkezettnek látják az időt arra, hogy pártok gyakorlatozzanak, egy paraszt és egy (urbánus) liberális párt gyakorol a Népi Gyűlés-ben.

A Momentum vagy az LMP nem pártok. Ezek afféle értelmiségi konstrukciók, véleményformálók és marketingszakemberek, sík endre alakú szobatudósok, statisztikus mókárok meg effélék összeültek és megterveztek egy LMP-t aztán meg egy Momentumot. A marketingnek köszönhetően mintegy programpártszerűség, működnek ezek a konstrukciók. Az LMP olyan jól sikerült, hogy éppen ezért is szerelték széjjel.

Alapvetően van ugye a gyűlöletmarketing "Gyűlölöm ezeket és szerintem [Párt Neve] elégít ki engem ebben a gyűlöletbetegségemben a leginkább" .. ez igazából nem társadalmibázis-szerű.... akkor sem, ha sikerült a budapestieket a vidékiek ellen uszítani... Ha elkezded szociológusként figyelni ezeket az embereket, viselkedésük, megnyilvánulásaik, kulturájuk stb-stb-jük alapján nem tudod kibökni politikai megfelelőségüket vagy nemmegfelelőségüket.

A maimarketingben a termékmarketing is ezt csinálja, nem az igényből indul ki, hanem megteremti az igényt. Olyasmit is el lehet így adni az embereknek, amire pedig semmi szükségük.

Külföldi példán Barack Obama esetén szoktam ezt szemléltetni: Barack Obama volt az első netokrata elnök -de egyben az utolsó értelmes elnök is. Akik kisérleteztek és szórakoztak a netokráciával, rájöttek, hogy a Háttérhatalom így akár olyan elnököt is kénytelen lehet eltűrni, akit nem úgy ugráltat, ahogy csak akar. Trump ennek a következnénye: az elnöki rendszer lebontása. Trumpot ugyanaz a team találta ki, mint Hillary-t, de sokkal jobb, és alkalmasabb a számukra, mint Hillary, rá lehet fogni minden piszkos munkát és a maradék liberálisok napi kritikai kapacitását is t valódi problémákra energia.

A Momentumnak semmi köze nincsen a társadalomhoz. Nincs bázisa.Egy politikai marketing munkacsoport termékfejlesztése. Létezése abból áll, hogy a sajtómunkásság felkarolja és foglalkozik velük, küldetéstudatosan vagy sugallatokra.. elkészítik a "face"-eket.. a fizikaipiacon szinte semmi tevékenység, főleg virtuálisan, a fészbúkon mozognak. Követésükhöz ki se kell menni a levegőre... táplálásuk is, mint egy okostelóapp kisállaté.

Érdekes eset a Jobbik-é. Ami most történt s történik a Jobbik-kal, szerintem példanélküli. Adott egy létező zsidó- és cigánygyűlölő, zömmel lecsúszott munkásosztálybéli és proletár bázis.. amire rákonstruálták klasszikusan ezt a programpárt szerűséget, ami nem vált be az eredeti terveknek (eredetileg a FIDESZ fasiszmussal való összemaszatolását szolgálta volna gyorsan másrahasználták, ami alaposan belerogyolt a létrehozóprogramba.. a bázis jórészt el is utasítja

és rendkívül veszélyes ez a helyzet, mert erre a létező bázisra akár valódi haideralakúak is ráprogramozhatnak

HussarX 2018.12.12. 17:46:43

@MACISAJT: A felsorolt konteóknak mind lehet igazságtartalmuk, a politika művészetében csak az lehet sikeres, aki csőbe tudja húzni ellenlábasait. Én különben az első perctől kezdve műbalhénak tartottam a Simicska-Orbán "G" napját, és tényleg, hová is lett az atom bomba? Szerintem a Fletó diplomamunkája és egyéb szennyese a Vitya fiókjában lapul, mert azért az eléggé egyértelmű, hogy ha a FIDESZ bajban van, Fletó, akár ittasan is, de előjön felrázni a FIDESZ szavazóbázist. Szóval az 1-es és a 4-es konteód az enyém is már régen, a kettesre és a hármasra eddig nem gondoltam, de eléggé elképzelhető, hogy ezt főzték ki a Vityáék, mert lehet őket utálni, de a politikát ha eléggé gátlástalanul is, de nagyon eredményesen művelik. Viszont a politika csak egy eszköz számukra, a valódi céljaik megértése lenne hasznos: értünk, értünk is, vagy csak magukért politizálnak. Szerintem a sikerük egyik kulcsa, hogy megértették, amit Kádár is tudott, a népet is kell élni hagyni, a magyar nem biztos, hogy a fagyos pusztai szélben akar vágtatni a szabadság tikkadt lován, az is lehet, hogy megelégszik a legvidámabb barakk melegével is.
süti beállítások módosítása