A kiló nem százat jelent.

A Sargentini-jelentés veszélyezteti Európa egységét

2018. szeptember 14.

Lózunggá üresedett a közös európai értékek kifejezés a távozó Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság érájában. Európa nem egységes. Nem a bevándorlás kérdése osztja meg, nem a jogállami értékek vagy a keresztény kultúra "tisztelete" vagy egyéb gumifogalmak — és nem is Orbán Viktor megítélése a vízválasztó. A Kelet-Nyugat törésvonal osztja ketté élesen. Egy kép, ami mindent elmond Európa valódi jelenéről. 2017-ben, a kelet-európai rendszerváltások után 27 évvel, a visegrádi országok csatlakozása után 13 évvel: a kontinens keleti fele elképesztően szegény a nyugati feléhez képest.europe_avg_wages.jpg

Vitatható többséggel és ezért nem makulátlan legitimitással, de elfogadta az Európai Parlament a rengeteg ellentmondást és tévedést is tartalmazó Magyarországról szóló Sargentini-jelentést. 58% érezte úgy, hogy a vitairatnak is silány vádirat tárgyalásra érdemes, ami a kérdés súlyát illetően pyrrhus-i győzelem és korai öröm a balliberálisok számára. Maga a jelentés legalább annyira a jogállamiság és a tisztességes eljárás megcsúfolása, mint az a kormányzás, ami az Orbán-rezsim elmúlt nyolc évét jellemezte. Mindamellett valódi jogi következményei nincsenek és a hosszadalmas folyamat végén sem várhatóak: Brüsszel nem Moszkva. 

Az Unió a tagállamok közti konszenzus elvére és nem felülről érkező diktátumokra épül: a Jelentés mégis az utóbbi riasztó és baljós érzetét kelti. Nagyon rossz emlékeket ébreszt az 1956-ot megélt Magyarországon és Lengyelországban, az 1968-at megélt Csehországban és Szlovákiában — és erre az európai és hazai balliberálisok szemmel láthatóan nincsenek tekintettel: önként szaladnak pofonért a választókhoz ismét — elbizakodottan és arrogáns módon. Csak fújják a maguk igazát, ami egyébként féligazság, s persze nem alaptalan...

Beszédes, hogy hasonló eljárást csak két uniós tagállam ellen indult eddig: a különcködő lengyelek és az akadékoskodó magyarok ellen. "Polak, Węgier, dwa bratanki..." Elég ügyetlen politikai húzás: előre bebiztosítja a kudarcot. A hosszadalmas procedúra végeredménye borítékolható, a két ország kölcsönösen érdekelt, hogy kiálljon a másikért, de már Babis cseh miniszterelnök is jelezte, hogy a kérdésben Orbánt támogatja. Kicsit is tudatos, kicsit is hazafi magyar, szlovák, cseh, lengyel ilyesmire, erre nem mondhatott kérdőjel nélkül igent, akkor sem ha nem szereti Orbánt, ha nem szereti, amit csinál —mert ha Magyarországgal vagy Orbánnal meg lehet tenni: akkor bárkivel meg lehet majd. És megint a magyar miniszterelnöknek van igaza: aki megszavazta az egyszerűen "jobban gyűlöli őt, mint ahogy szereti a hazáját".

Vagy ahogy a hatásvadász orbáni riposzt állítja: "aki szerint jelentés nem Magyarországról szól, hanem a kormányáról, az olvassa el a címét" és pedig"az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítására felszólító javaslat". Aki ennél is többre kiváncsi, az olvasson bele és talál számos olyan témafelvetést, amiről egyszerűen unfair beszélni is: a szegények vagy a cigányság helyzete nem rózsás, de lehet-e alapja ez bármilyen jogállamiság sérelmét vizsgáló vádiratnak? Mi tehetünk róla, hogy becsaptak a rendszerváltással, a privatizációval? Hogy a piacaink feltétel nélküli megnyitása, feldolgozóiparunk kiárusítása nem gazdagságot hozott, hanem bebetonozta elmaradottságunkat, gazdaságilag alárendelte a régiót a nyugati tőkének, amelyik most (ennek következményei miatt is) pálcát tör felettünk? 

A kisebbségek helyzete bizonyíthatóan nem rosszabb nálunk, mint nyugaton — pláne keleten. A cigányságot éri megkülönböztetés a társadalomban, de ez ellen az állam mindig is tett és most is tesz, nem igaz a Jelentés állítása, hogy a "magyar gárda" alakulatai grasszálnak az utcákon megfélemlítve a kisebbségeket — 2011-ben betiltottuk, de akkor már megunták a csak néhány híradósnittben tömegesnek látszó, egyébként marginális masírozgatást —, megint nem igaz, hogy a magyar zsidóság vagyonát támadások érik — az Franciaország, de ott se Macron elnök gyújtogat, hanem muszlim szélsőségesek. Főleg nem igaz, hogy ennek a jogállamiságunkhoz bármi köze volna: az állam intézményei az ilyen atrocitásokat üldözik és szigorúan büntetik. Nyilván nincs rendben: egy eset is sok. Van egy olyan kormányunk, amilyen — amit a rendszerváltás után e holtpontra jutott társadalom kitermelni tudott magából. Rosszabb-e Orbán, mint Trump vagy Bush vagy Blair? Az életszínvonalunk rosszabb. A politikusaink egyformán rosszak vagy tűrhetőek. 

Kelet-Európa egy befejezetlen rendszerváltás és egy elmaradt felzárkózás kudarcát és történelmi adósságát nyögi. Enélkül nem értheti meg senki az orbáni politikát. Nem alakult ki társadalmi konszenzus, nemzeti minimum: a politikai ellenfelek egymás kiszorításán dolgoztak mindig is, nem Orbán kezdte ezt, sosem volt kiegyensúlyozott a közélet, ám most az egyik fél tartós győzelmet aratott — legalább zsinórban nyolcszor  szabad választásokon. Orbán pedig élt a történelmi lehetőséggel, hogy a jog eszközeivel, papíron szabályosan, de túllépve a jogbiztonság, a demokrácia és a fair play íratlan szabályain, úgy rendezze át az országban a diktatúrából megörökölt előnytelen erőviszonyokat ahogy éppen neki tetszik. És ahogy a jobbratolódott társadalom még akár jó 70-80%-ának sem okoz ellenérzést egyébként: a szavazók fele stabilan kitart Orbán mellett, a 20%-os Jobbik 20 évet ígért a 20 évért, csak nem ismerték Sztálin bölcsességét: "ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács" — jaj minden lábatlankodónak, ha a fűrész nem náluk van...

Hasonló örökséggel kellett megküzdeniük és hasonló módszerekkel kellett élniük a nyugati demokráciák vezetőinek is korábban: De Gaulle-nak Franciaországban, a spanyoloknak és portugáloknak Franco és Salazar után, vagy a ma oly stréber németeknek is 1945-ben vagy 1990-ben. De Gaulle ráadásul úgy formálta teljesen át és saját igényeire a francia berendezkedést, hogy nem rendelkezett hozzá alkotmányozó többséggel: trükkösen közvetlenül a francia néppel szavaztatta meg saját akár kétszer hétéves elnökségét lehetővé tevő alkotmányt, ami bár nem volt szabályos, de a népakarat és De Gaulle népszerűsége ezeket a "jogállami akadályokat" elhárította az útból. A demokrácia felülírta a jogállamiságot. A terrorcselekmények legutóbb a liberális Franciországban állandóvá tették a rendkívüli állapotot, amik végül Macron idejére a rendszer szerves részévé váltak: "Az intézkedések értelmében a rendőrség bírói engedély nélkül házi őrizetben tarthat olyan embereket, akiket veszélyesnek tart a közrendre, házkutatásokat tarthat, betilthat rendezvényeket, bárkit bárhol igazoltathat, átkutathat csomagokat, gépkocsikat és bezárathat intézményeket." A biztonság is felülírta a jogállamiságot.

Amit szabad Jupiternek...?

Állást nem foglalva a kérdésekben, de amíg Orbán Viktor Soros György milliárdos befolyása ellen lép fel adminisztratív eszközökkel, addig a spanyol kormány bebörtönözheti a forrófejű függetlenségpárti katalán politikusokat például, akiket a polgárok megválasztottak, akik mellett tömegek álltak ki — az jogállami metódus és belügy. Nálunk lenne aggasztó a kisebbségek helyzete? A "tőke szabad áramlására" hivatkoznak, amikor az európai jog szerint illegális migráció pénzügyi támogatását sújtja a kormány büntetőadóval: magyarán a Jelentés azt mondja, ha milliárdos vagy, mindent megtehetsz — és ezt tűrnie kell minden szegény országnak, akkor is, ha többségi akaratával ellentétes. A pénz szabadsága előrébbvaló, mint az embereké. Mi pedig itt keleten szegények vagyunk — ahogy a Jelentés precízen kimutatja. "Sérelmünkből" kreálva újabb vádpontot.

Hollandia királyság és nincs alkotmánybíróság, mégis a holland jelentéstevő szerint kifogásolható, hogy változott a magyar alkotmánybíróság hatásköre — mintha erről nem mi dönthetnénk szuverén módon idehaza. Arról az Alkotmánybíróságról és jogállami berendezkedésről van szó, amit szó szerint az államszocializmusból örököltünk meg, aminek valóban nem volt semmilyen legitimitása, míg a mostani alkotmányozást kétszer erősítette meg alkotmányozó többséggel a magyar választó. A balliberálisoknak jelzem: nem lehet a választókkal szemben az Unióhoz fellebbezni — a választói akarattal szembeszállni ismét csak a politikai kudarc garanciája.

Remélhetőleg egyszer a hibákat is számon fogjuk kérni politikusainkon, a sorban ott van Orbán is, de megelőzi jópár szocialista politikus.

A magyarok dolga felelősségre vonni saját kormányait — ebben az EP-nek nincs hatásköre, ha lenne, az baj lenne. Nincs egyértelmű mércéje Európában, hogy milyen bírósági kontrollra van szükség a "jogállamisághoz" — az intézmény számos demokratikus országban ismeretlen. Az egységes írott alkotmánnyal nem is rendelkező Egyesült Királyságban eleve sarokkő, hogy a parlament, tehát a parlamenti többség döntéseit nem bírálhatja felül másik hatalmi ág, bár a parlamenti többség mögött ritkán áll abszolút társadalmi többség. Sehol se szokott. Nálunk sem áll. De ez nem hiátus, hanem modus vivendi. (Hogy cinikusak legyünk: akár csak a korrupció világszerte, amiben olimpiai éremesélyesek lehetnénk, de csak az arányokat és nem a nagyságrendeket nézve.)

A Jelentés bár nagyban segíti Orbán mártírrá avatását, s mint ilyen jelentősen növeli népszerűségét, a leköszönő Európai Parlamentben ez már a strassbourgi-brüsszeli bolhacirkusz utolsó mutatványainak egyike lesz csupán — az európai adófizetők drága pénzén lefolytatott üres lózungokkal operáló műbalhé, ahol olyanok beszélnek rólunk, akik nem is ismerik a kelet-európai viszonyokat — keverik Bukarestet Budapesttel. Persze: különösebb közvetlen jogi/politikai következmények nélkül. Különben nem bíznák ezt rájuk. Azok akik abban bíznak, hogy ha már a választásokon tökéletesen esélytelenek, majd Brüsszelben legyőzhetik Orbán Viktort, óriásit fognak csalódni. Ez nem így működik. 

41547389_10217258657119802_784163674225901568_o.jpg

Viszont van a Jelentésnek egy egyelőre nem látható következménye, de valós veszélye. Illetve: lehet és az túlmutat a pillanatnyi európai és belpolitikai jelentőségén. Megindíthatja az Unió kettészakadását. Amúgy is két Európa él egymás mellett, két valóban párhuzamos társadalom — ez világos. S nem elég, hogy szegényebbek vagyunk, sajnos lekezelnek és lenéznek, egy olyan Jelentéssel tiszteltek meg, ami sok esetben néhány Google fordítóval fordított 168 óra cikkre alapozhatja a mondandóját mindössze, komoly és alapos tényfeltáró munka helyett. Sokat fogunk erről még beszélni sajnos: hiszen nincs itt semmi a helyén. A magyar politikai kultúra valóban elmaradott, de ha így haladunk előre, akkor oly módon érjük be a sok évszázados nyugati demokráciákat, hogy azok leromlanak a mi szintünkre. A Sargentini-jelentés tehát bár az európai értékeket hivatott védeni, és Orbán Viktornak ártani, de nem árt Orbánnak, ehelyett pont az európai ügyre a legártalmasabb — slendriánságával, szakmaiatlanságával és kettős mércéjével.

Az érdeklődés hiánya miatt részlegesen megtartott magyar demokrácia és jogállamiság számára a hasonlóan demokratikus deficittel bíró uniós keretek azért moderáló közegként funkcionáltak korábban, de az Orbán Viktor által többször dafke kiprovokált szembenállás most a nyugati arroganciával találhatta szembe magát, aminek vesztese a magyar társadalom és Kelet-Európa lehet: a mi presztizsünk, a mi megítélésünk szenved csorbát. Legalább annyira, mint a trükkök százaival a könyvelést meghamisító Gyurcsány-kormány idején. Nyugaton mondhatják azt: "fool me once"mi itt keleten meg tudjuk "egyszer volt Budán kutyavásár": "eb ura fakó"

A "kétsebességes Európa" még csak kishibás politikai termék volt, valójában egy első- és egy másodrendű Európa körvonalazódik ebben a pillanatban. Az összeurópai politikai diskurzus egyre inkább a kelet-európaira emlékeztető hiszterizált, színvonaltalan, szakmaiatlan hitvitákká fajul. S ebben a klímában távolodik a remény, hogy a kontinens eredendő egyenlőtlenségei ellen közösen tegyünk. A korábbi jólfésültnek hitt, ám felszínes és pusztán virtuális ideológiai családok felbomlanak és átadják a helyüket egymással szemben bizalmatlan egyre mélyülő lövészárkokkal elválasztott frontoknak. Kelet és Nyugat kettészakadása pedig az Unió egységét, magyarán az Unió létét fenyegeti. Az Unió nélkül viszont Kelet-Európa gyenge az orosz és közel-keleti és globális veszélyekkel szemben.

Minden mondattal csak nő az emberben a keserűség: nem ilyen Európát akartunk. És nem ilyen Magyarországot akartunk. A  24. órában vagyunk, hogy olyan politikát alakítsunk ki, amely a közös érdekeket és a konszenzuskeresést helyezi idehaza és Európában is a középpontba.

az eljárási szabályzat 52a. cikkének (4) bekezdése alapján

Marek Jurek, Beata Gosiewska, Mylène Troszczynski, Auke Zijlstra, Barbara Kappel

A Szerződés 7. cikkének Magyarországgal szembeni alkalmazására irányuló javaslat közvetlenül az Európai Unió megosztására és válságának elmélyítésére irányul. A politikai különbségeket párbeszéd, és nem szankciók tárgyává kell tenni. Ezen elv megsértése akadályozza országaink együttműködését.

Mindenekelőtt azonban a javaslatnak nincs tényszerű indoka. A javaslat számos esetben odáig megy, hogy közvetlenül támad demokratikus eljárásokat, például az Alaptörvény módosításait és a nyilvános konzultációkat. Vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben olyan szociális problémák megoldása – például a roma kisebbség integrációja – érdekében tett próbálkozásai miatt, amelyek több európai országban is fennállnak, és amelyeket Magyarország más országoknál jobban kezel.

Az állásfoglalás teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar hatóságok politikájának alapvető okát: azt, hogy alapjaitól kell helyreállítani a társadalmat, felszámolva csaknem fél évszázados szovjet uralom és kollaboráns totalitárius kormányok hatásait. Az állásfoglalás nem állítja, hogy ezt a feladatot helytelen vagy túlzott módon hajtják végre, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy ezt feltétlenül el kell végezni. Ebben az értelemben nem tiszteli a magyar társadalmat és a demokratikus döntések mögött meghúzódó okokat.

A jelentés abból indul ki, hogy Magyarországnak nincs joga olyan döntések meghozatalára, amelyeket más európai uniós országok korábban már meghoztak. Ezt az alapvetést a jelentéssel kapcsolatos munka során kifejezetten meghatározták („nem fogjuk összehasonlítani a magyar jogszabályokat más európai országok jogszabályaival”). Mindezen okok miatt úgy véljük, hogy az állásfoglalás-tervezet – és különösen annak fő következtetése – rendkívül káros.

KISEBBSÉGI VÉLEMÉNY — idézet a Sargentini-jelentésből

41566245_10156376186776508_7815511224996593664_o.jpg

Egy rövid belpolitikai elemzés: Keleten a helyzet változatlan: a magyar pártstruktúra 2010 óta stabil

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr5414235767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2018.09.14. 22:14:54

Ez egy jó cikk. Hozzátenném, hogy Juncker a tökéletes EU elnök ehhez. Míg korábban Barroso portugál mivolta miatt talán kicsit szolidárisabb volt a dél- és kelet-európai tagállamokkal, Junckerből sugárzik a nyugat-európai felsőbbrendűség-tudat és gőg. Még egy-két éve jelent meg egy statisztika, hogy nagyságrendekkel többet utazott Nyugat-Európába, mint Kelet-Európába. Teljes mértékben látszik rajta, hogy a kelet-európaiakat barbároknak tartja. Amikor megkérdezték tőle, hogy míg több ország retteg és szív a többlet-deficit eljárás miatt, akkor Franciaországot, ami harmadszorra sértette meg akkor a célkritériumot sorban, miért nem szankcionálja az EB, annyit válaszolt, hogy "mert az Franciaország".

A többi szereplő motivációja is kétséges. Németországban a nyilvánosságban is a politikailag korrekt baloldal, zöldek és a jobboldaliak harca dúl. A migráns kérdés továbbra is döntő és Orbán ebben egy meghatározó szereplő. Ebből következik, hogy aki el akarja nyerni a baloldal-zöldek-liberálisok kegyét annak bele kell rúgnia egyet Orbánba. És éppen ezt teszi most Manfred Weber, az EP frakcióvezetője, aki azzal szerez pontot, hogy Orbánt rúgdossa.
Valószínűleg mondjuk ezen felforr Horst Seehofer (CSU) agya, mert pont az egyik olyan szövetségest rúgdossa, akire a CSU bázis pozitívan tekint.

Kb. ugyanez a helyzet a random baloldali, liberális vagy zöldpárti EP képviselőkkel. Orbán a gonosz, ezért jó rúgni, aki rúgja, az pedig mondhatja: én erkölcsileg feljebbálló vagyok, elítélem ezt a gonosz menekültölő barbárt.

Jakab.gipsz 2018.09.14. 22:31:17

Tárgyilagos ezért azt is mondhatnám, hogy remek cikk. És még sem mondhatom, mert hol maradt el a feloldozás, noha minden szava igaz. Hiányzik a megoldás katarzisa.

Pontosan ugyanúgy ahogyan Orbán harcias kiállásaiból is hiányzik:, az átütőerő.

Ne feledjük a sátánfajzat Soros mögött egy globalista agytröszttel állunk szemben.

Tehát be vagyunk kerítve, ez végső-soron óriási lehetőség a számunkra, minden hadszíntéren egyforma eséllyel támadhatunk.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.14. 22:50:44

"addig a spanyol kormány bebörtönözheti a forrófejű függetlenségpárti katalán politikusokat például, akiket a polgárok megválasztottak, akik mellett tömegek álltak ki — az jogállami metódus és belügy. Nálunk lenne aggasztó a kisebbségek helyzete?"

De jó volt ezt végre olvasni valahol! Az EU vezérei valahogy szó nélkül mentek el egy olyan eset mellett, amikor egy fejlett nyugati országban az alkotmányosság nevében börtönnel büntették a demokráciát. Bennünket persze sokkal jelentéktelenebb dolgok miatt is jóízűen lehet baszogatni.

A kettős mérce az, ami az embernek ilyenkor fáj. Az idegen nagyurak szünet nélkül pofáznak a demokráciáról, jogegyenlőségről, majd összenéznek, és rúgnak egyet belénk. Mert megtehetik.

"Brüsszel nem Moszkva."

Kívánom, de még mennyire kívánom, hogy igazad legyen. Vagy mégsem? Végül is Moszkva nem vette el tőlünk a határ őrizetének jogát. (Bár akkor még a határőrnek az őrzés volt a feladata, nem az, hogy mindenkit beengedjen.) Frau Merkelben, úgy látszik, még él az Anschluss lendülete. Ez esetleg még az osztrákoknak is az eszébe juthat.

Jó poszt. Orbán sok hibát követ el itthon, de ha az EP egy puccsot vagy forradalmat akar a fenyegetéseivel kikényszeríteni Magyarországon, azt én valahogy nem tudom kulturált megoldásnak tekinteni.

MCMLIX 2018.09.14. 23:00:47

Teljesen egyetértek a bejegyzéssel. Köszönöm!

6. Ienin 2018.09.14. 23:05:59

Túl sok már itt a fideszes írás. Mi van a pártközpontban kiosztották hogy tele kell baszni a különböző blogokat a csuti féreg seggnyalóival? Én el sem olvasom őket. Talán nem kellett volna a 27 éve parlamentbe pöffeszkedő csuti cigányvajdának és rühes, riherongy sleppjének annyit lopnia, talán akkor az ország is felzárkózhatott volna a nyugathoz. Olyan szegények ugyanis a keleti országok lakosai, amilyen tolvaj tetvek a vezetői.

6. Ienin 2018.09.14. 23:14:13

Ha nem értesz valamit , akkor ne nagyon írogass blogokat. A közös európai érték nem anyagi fogalom, hanem erkölcsi, szellemi. Ameddig tolvaj tetvek lesznek hatalomban, az erkölcsi szabályokat lefingják, akkor mitől is zárkózna fel az ország a nyugathoz? Ha leszarják az ország vezetői a becsületet, akkor a gazdasági fellendülésből sem lesz soha semmi. Az erkölcsi dolgok ugyanis szorosan összefüggnek a gazdasági fellendüléssel. Ezt a magam példájából tudom. Egész életemben becsülettel éltem és dolgoztam, sikeres ember is vált belőlem, anyagi jóléttel. Egy ilyen gazdasági felívelést nem várhatunk el egy tolvaj, erkölcstelen országtól.

6. Ienin 2018.09.14. 23:18:34

"És megint a magyar miniszterelnöknek van igaza: aki megszavazta az egyszerűen "jobban gyűlöli őt, mint ahogy szereti a hazáját".
Hogy jön már ez ide? Mint az oviban, úgy siránkozik ez a gyerekagyú orbán: "A gonosz EU nem szereti őt, juj-juj. Még egy 5 éves gyereknek is több esze van mint ennek a pszichopatának. Ha nem ismeri fel, hogy itt nem róla van szó, hanem a kormányzási elveiről, intézkedéseiről, akkor szerintem tényleg Grazban a helye ennek az agyhalottnak.

2018.09.14. 23:43:19

Szánalmas vagy, ahogy gyuribá twljes nemvét nem emred beengedni .. birka ...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.15. 00:06:59

@6. Ienin: "Én el sem olvasom őket."

Látod, a helyedben ezt én nem kürtölném szét. Most akkor feltehetnők a kérdést, hogy akkor mi értéke is lehet a kommentjeidnek. De a kérdés, a megszokott stílusodat látva, költői lenne.

"Ha leszarják az ország vezetői a becsületet, akkor a gazdasági fellendülésből sem lesz soha semmi."

Ebben lehet valami. Az SZDSZ 1990-ben a második legnagyobb frakciót alakíthatta meg, három héttel később paktumot kötött a kormányzó MDF-fel, 1994-től pedig tagja volt az új kormánynak, az MSZP oldalán. Tevékenységük eredményei magukért beszéltek.

Jakab.gipsz 2018.09.15. 00:09:21

@6. Ienin:

Süket propaganda dumát löksz. Úgy hazudozol mint a vízfolyás, egyik szavad üti a másikat.

Pan Modry 2018.09.15. 01:05:32

Aki nem transzparens modon banik a kozpenzzel, azzal szemben ez is megemgedhetö. Mivel Orban rendszere nem tekinti egyenloen a magyarokat ami az allami tenderekhez valo hozzaferest illeti, igy barmilyen alkalmat megragadni ami javithat a helyzeten hazafias cselekedet.

clemens 2018.09.15. 04:38:24

Üdítő írás a sok felületes, kárörvendő cikk között.
Az EU-nak azzal és csak azzal kell foglalkoznia amiért létrejött, a gazdasági együttműködéssel, mert ebben sikeres.
Az egymás szennyesében való kényszeres kutakodás nem vezet sehova, csak a semmirekellő bizottságok próbálják igazolni saját fontosságukat.

Kunhallmi Agnes 2018.09.15. 05:23:27

"hogy a magyar zsidóság vagyonát támadások érik "

Mar pedig tudjuk, hogy az Orban elkobozta a zsido vagyonokat, csak ezek a zsidok akkora nacik, hogy direkt nem szoltak mikor itt volt Netanjahu, hanem hagytak hogy a fasiszta Orban kirabolja oket.

dukeekud 2018.09.15. 05:40:28

Nem mintha eddig kétséges lett volna, miröl szol ez az elitélö határozat, de lássuk be, nem kicsit gyanus, hogy két nappal késöbb, Merkel meg akarja szüntetni a Schengeni határokat, meg akarja szüntetni Europa határainak örzését. És ujra meghirdeti a korlátlan bevándorlás lehetöségét. Ha egy picit várt volna, akkor nem lenne ilyen egyételmü, de baromi türelmetlen volt.

ami szabad 2018.09.15. 06:44:02

Kifejezetten jó volt olvasni, a handa-bandázás mentes valóságot. Van azonban egy része, amivel vitába szállnék, mégpedig az egész jelentés alapvetése. Ön szerint talán nem épül le a demokrácia itthon? Mert hogy de. Az, hogy ez vizsgálat tárgya lett nem előzmény nélkül való, 9. éve jöttek a finom, majd kevésbé finom jelzések. Először csak felvont, majd összehúzott szemöldökök, aztán meg-és felszólalások az ügyben, és így tovább. Az sajnos, tagadhatatlan, hogy itt a kormány arroganciája és nem diplomáciája volt a válasz- különösen hazabeszédben- a felvetett problémákra. ENNEK következménye a jelentés,és nem Orbán-fóbiának! Aztán meg úgy vélem, ha az egyik pont nem lenne a jelentésben- itt a sajtószabadság, az egyoldalú tájékoztatásra gondolok- akkor a hazai elfogadása is lényegesen csekélyebb lenne az összes többi ponton való hátralépésnek, vagyis objektív tájékoztatásunkhoz való jogunkban sérülésünk következménye, hogy hagytuk ilyen mértékben megerősödni a kormányt , amelyik ezzel visszaélve tudta a többi ponton is gyengíteni a demokráciát. - jelentsen ez most bármit is. A jelentés óta eltelt napokban hozott újabb döntések pedig inkább alátámasztják a felvetett kritikát: szerda: újabb 3 rádiót vett Vajna. MTA közgazdasági műhely szétverése, Corvinus ebben a formában való kinyírása. CEU mellébeszéd szíjgyártótól. Péntek: az EU-ban nem szavazta meg a fidesz a nők zaklatásáról szóló tv-t.( bevallom, ezt egyszerűen kicsinyes dacnak gondolom, minden értelem nélkül, 91%-kal ment át a tv.) Amit még nem értettem, hogy az EU és Afrika között előkészített a bevándorlást kifejezetten az otthonmaradás felé terelgető megállapodást is egyedüliként vétóztuk, blokkolva az EU-t, szóval ezt miért tettük, ha egyszer a Mo. által hangoztatott bevándorlás ellen segített volna Európán? Egyszóval úgy vélem, volt néhány olyan lépés, amivel megalapoztuk magunknak azt a látszatot, hogy erősen megkérdőjelezzük az általunk is elfogadott értékrendeket, és az egész jelentés ennek vizsgálatáról szólt! Vagyis hogy akkor elfogadjuk az EU alapértékeit, vagy nem? Mert a mintegy 16.000 oldalas szerződést aláírtuk, és a tárgyalások során, legalább 4 évig a fidesz egyeztetett az EU-val az egyes pontokról, nem a szél hordta össze ezt a doksit! Az alapvetésben meg marha sok igazságod vagyon, a drasztikus jövedelmi különbségek alapvetően meghatározzák a viszonyulásunkat. De erre nem az kellene, hogy legyen a válasz, hogy megpróbálja az ország a jövedelmi differenciákat valamelyest enyhíteni? Mert itthon, kár lenne tagadni, ezzel ellentétes folyamatok zajlanak! Mészáros lőrincek mára szinte minden szakmában PERCENKÉNT 9 milliós jövedelemmel, míg a szegények sárba nyomása véglegesen, nulla átjárhatósággal jogszabályi segédlettel. Ez nem helyes.

Bkkzol 2018.09.15. 07:08:14

Nagyon jó írás. Gratulálok. Figyelmébe ajánlom mind két oldal elvakult tagjainak. Mint sokszor egyik oldalnak sincs teljes igazsága. Túlzás lenne állítani, hogy minden rendben Magyarországon , de az sem igaz, hogy náci,diktatórikus a vezetés és rendszer szintű hibák vannak. Illetve ehhez hasonló szintű problémák kivizsgálás nélkül vannak szinte minden EU-s országban. (Média befolyásolása-Németország, pénzmosás, korrupció-Luxemburg, kisebbségi és emberi jogok-Spanyolország....)

nu pagagyí 2018.09.15. 07:32:35

Hazudozások gyűjteménye ez a cikk. Eméstés nélkül böfögi vissza a rezsim propagandáját.
Igazi gyöngyszem az, hogy Orbán Viktor egyenlő Magyarországgal, ezért aki megszavazta a azt a dokumentumot, ami felsorolja az általa építgetett diktatúra bűneit, az "jobban gyűlöli őt, mint ahogy szereti a hazáját".

Hát, nem. Magyarországon az a hazafi, aki nem kér Orbán Viktor kleptokráciájából, a gyerekeink jövőjének megnyomorításából, a gyűlöletkampányokból és a hatalom arcaiból, a felfuvalkodott ostoba és gonosz szarjankókból.

Felhívnám a cikkíró figyelmét arra, hogy az általa nyilván nagyrabecsült alaptörvény szerint neki is kötelessége küzdeni az ellen, aki kizárólagos hatalomra törekszik. És kedvenc diktátora, akinek a pártja immár úgy bitorol totális hatalmat az országban, hogy az általuk rittyentett torz választási rendszerben sem sikerült még sohasem elnyernie a többség támogatását, pontosan megfelel ennek a kritériumnak Pedig a rezsim évente elkölt annyit közpénzből kormányzatinak álcázott pártpropagandára, mint amennyi a felsőoktatás költségvetése, pedig a "jót" nem kéne reklámozni.

Orbán utálja azokat, akik nem értenek vele egyet és a kezében levő hatalommal visszaélve zaklatja és egzisztenciálisan teszi tönkre azokat, akik többség szószólói lehetnek. A dróton rángatott köz- és a közpénzből felvásárolt, strómanjai által üzemeltetett médiája pedig alapjáraton mocskol embereket és gondolatokat. Tulajdonképpen a többséget mocskolja.

A cikkíró azt hiszi, minden rendben van, mert viszonylagos csönd van. Azért van csönd, mert megfélemlítették az embereket, ahogy ez minden diktatúrákban szokás. Egyre kevesebb a tér az alternatívák ismertetésére, nincsenek már viták csak a propaganda dübörgése. Jogosan félnek az emberek mert az állampárt miden állami és gazdasági pozíciót birtokol, bárkit tönkretehet. A csönd viszont nem tart örökké, ahogy semmilyen diktatúra sem. A harag gyűlik és ki fog robbanni, amint megjelenik az első repedés a hatalmi építményen és valós esély lesz arra, hogy elzavarja a nép a megnyomorítóját. Nem biztos, hogy jó lesz annak, aki kollaborált a rezsimmel. Nem biztos, hogy meg lehet őrizni a népárulásért kapott vagyonkát.

rallus 2018.09.15. 09:57:53

Ez az a korrektség, amivel vissza lehetne állítani az írott szó becsületét. Amíg a nu pagagyík nem tudnak támogató tankokat toborozni...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 10:24:33

@nu pagagyí: A fideszbirkák majd más nicken szidják majd a viktort.

midnightcoder2 2018.09.15. 10:37:11

@6. Ienin: "A közös európai érték nem anyagi fogalom, hanem erkölcsi, szellemi."
Egészen pontosan mit értesz közös európai értékeken ? Mert hogy Európa nem az utóbbi 30 évben jött létre. Szóval ? A keresztényüldözésekre gondolsz ? Vagy az inkvizícióra ? Vagy a gyarmatosítások történetére ? Az ipari forradalom vadkapitalizmusára ? A nácik és a kommunisták által legyilkolt milliókra ? A KGB guruló dollárjaiból hizlalt ex 68-as európai vörösnácikra akik a mai európai "demokraták" derékhadát adják ?

kolomparlole1114 2018.09.15. 10:40:13

Ez a félázsiai régió mindig is a kilógó seggű szegénylegények földje volt. Azért mert kicsit vagyunk, de sok a nagy körülöttünk akik mind átjáróháznak és szabadrablásnak tekintettek minket. Az erősebb kutya baszik, csak mostmár nem kell húdító seregeket küldeni, ha olcsóbb és kevesebb a magyarázkodás jogászokkal, törvényekkel kipréselni a lóvét belőlünk. Pláne ha erre még a hazai elnyomóréteg is vevő, ők is bűntársak az ország(ok) kirablásában.

A Nyugatnak meg nem ész nélkül kéne osztani az EU-s lóvét, hanem megvásárolni a demokráciát. Az árat most is kifizetik, csak nem kapnak érte semmit. Feltételekhez kellett volna kötni már elsőre is az uniós pénzeket. Utólag ellenőrizgetni, meg a néppel kifizettetni az elvtársak lopásait nem visszatartóerő, a tolvajokat nem érdekli. Persze ha ezeket egyszer felhúznák a villanyoszlopra a pereputtyukkal együtt, és visszaállamosítanák az ellopott közpénzeket, akkor valszeg a következő tolvaj már meggondolná hogy érdemes-e 10 évig habzsidőzsiznie a lopásokból, ha utána biztos a kivégzés, és a pereputtyára se tudja átörökíteni, mert az is ott fog himbálózni vele eggyütt a szélben. Zách Felícián példáját pl. nem sokan merték követni, mert egyértelmű jelzést kapott mindenki hogy hogy jár utána. Itt is ezt kéne.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.15. 10:46:52

@kolomparlole1114: Igen,már a szociknál is lámpavasoztunk rendesen.

kolomparlole1114 2018.09.15. 10:47:13

"Maga a jelentés legalább annyira a jogállamiság és a tisztességes eljárás megcsúfolása, mint az a kormányzás, ami az Orbán-rezsim elmúlt nyolc évét jellemezte. "

Akkor pont megfelelő! Ráébreszti a Cigányt hogy ő is ugyanolyan elbánásra számíthat amilyet ő ad másoknak. Lássa csak hogy az összelopott közpénzével nem menekülhet sehova, mert mindenhol el fogják venni tőle. Mint a lopott Seuso kincs, amit sehol nem lehetett elárverezni, mert mindenki félt pénzt kiadni olyanért amit bármikor visszavehetnek tőle. Ilyen amikor a fagyi visszanyal!

kolomparlole1114 2018.09.15. 10:47:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ti igen, Köteles Lajos, a bajuszkirály kommunista elvtárs csak ebben volt jó.

kolomparlole1114 2018.09.15. 10:52:54

"Mindamellett valódi jogi következményei nincsenek és a hosszadalmas folyamat végén sem várhatóak: Brüsszel nem Moszkva."

De. Moszkvát nyilván kevésbé fogja érdekelni egy félrerugdosott, szart se érő trójai faló, mint egy beleszólással bíró. Várhatóan Paks2 is meghiúsul, így már nem lesz érdemes finanszírozni orosz pénzzel egy kommunista diktátort, ami nem ér már szart se. Valamint az 1. lépés afelé hogy kibasszanak minket az EU-ból, ahova a nép szeretne tartozni, csak a tolvaj elvtársak nem, mert már csak ott van független bíróság aki visszaveheti tőle a lopott közpénzt. Ha valóssá válik a kibaszás veszélye, talán a nép is felébred, hogy vége a szabad mozgásnak, a jólfizető külföldi munkának, és még pénz se lesz, mert az EU-ból nem fog több jönni, Viktor meg nyilván nem azért lopta el hogy ínségesebb időkben szeretetszolgálatot játszva szétosztogassa. Mint egy büdös nagy pofon, ami észhez térítheti a népet. Ha meg nem, akkor megérdemeljük hogy Szomália 2.0 legyünk.

kolomparlole1114 2018.09.15. 10:54:32

"és erre az európai és hazai balliberálisok szemmel láthatóan nincsenek tekintettel: önként szaladnak pofonért a választókhoz ismét — elbizakodottan és arrogáns módon."

Orsós Viktátor is szaladt Brüsszelhez, amikor Gyurcsányra kellett árulkodni. Most visszakapja, mi a baj vele?

kolomparlole1114 2018.09.15. 10:59:46

"mert ha Magyarországgal vagy Orbánnal meg lehet tenni: akkor bárkivel meg lehet majd"

Ez az Orsós-rezsim lényege: bárkivel bármit meg lehet tenni. Jót tesz nekik ha velük is bármit meg lehet tenni, és kerülhetnek ők is a f4sz rossz oldalára. Persze csak akkor volt értelme a jelentésnek ha szankciók követik, üres szavakra, tétnélküli lebaszásra nem fognak megijedni a tolvaj elvtársak. Majd ha már zárolva lesznek az offshore bankszámláik, és kiutazni se tudnak hova, mert elfogatóparancs lesz ellenük mindenhol, na akkor már igen.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:00:50

"És megint a magyar miniszterelnöknek van igaza: aki megszavazta az egyszerűen "jobban gyűlöli őt, mint ahogy szereti a hazáját"."

Ez egy hazaáruló, fidesznyik blog amúgy? Ilyen hülyeséááget hogy lehet leírni?

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:02:19

"Mi tehetünk róla, hogy becsaptak a rendszerváltással, a privatizációval? Hogy a piacaink feltétel nélküli megnyitása, feldolgozóiparunk kiárusítása nem gazdagságot hozott, hanem bebetonozta elmaradottságunkat, gazdaságilag alárendelte a régiót a nyugati tőkének, "

És akkor az a megoldás hogy egy Cigánnyal ellopatjuk a maradékot is? Sírva vigad a magyar, mi?

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:06:02

"A cigányságot éri megkülönböztetés a társadalomban, de ez ellen az állam mindig is tett és most is tesz"

Akkor tenne valamit, ha a megkülönböztetés OKÁT számolná fel, és rákényszerítené a cigókat a munkavégzésre. Az hogy most közmúkusnak van átnevezve a munkanélküli, nem oldott meg semmit, ugyanúgy a segélyt kibekkelő, a szerszámokat is ellopó, összetprő ingyenélőkről van szó, akik csak a segélyt várják, meg közben azt nézik kit lehet leütni, kirabolni, kábelt ellopni. Ki szerint változott itt valami, ki az aki szerint a kúrmány tesz valamit a lózungok pufogtatásán kívül?

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:09:53

"Rosszabb-e Orbán, mint Trump vagy Bush vagy Blair?"

IGEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És emellett eltörpül hogy van-e Gárda (sajnos már nincs, megszűnés helyett fel kellett volna fejleszteni csendőrséggé), vagy mi van a már szinte csak fényképen látott zsidók vagyonával. Ezek mind leszarandó dolgok, az orbáni lopás mindent überel, ezt kell megfékezni, minden más csak sokadlagos.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:17:43

"a szegények vagy a cigányság helyzete nem rózsás, de lehet-e alapja ez bármilyen jogállamiság sérelmét vizsgáló vádiratnak?"

Persze hogy lehet. Mint a cigányokat biciglis lámpa hiánya miatt megb4szó rendőrök. Tudják hogy loptak, de mivel azért nem lehet megbűntetni, hát legalább lámpáért kapnak valamit. Jobban kéne bűntetni, de a semminél a kis bűntetés is jobb. Így van ez a csúti Cigánnyal is.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:21:31

"Enélkül nem értheti meg senki az orbáni politikát."

De, nagyon is jól értjük: "ilyen hülye birkanéppel, ami képes ránk szavazni, nem lehet semmit kezdeni, inkább hagyjuk a politikát, lopjunk szét magunknak mindent, legalább a purdéinknak legyen habzsidőzsi, ha már az egész országnak úgyis lehetetlen". Értjük, és lámpavassal jutalmaznánk is.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:25:54

"Orbán pedig élt a történelmi lehetőséggel, hogy a jog eszközeivel, papíron szabályosan, de túllépve a jogbiztonság, a demokrácia és a fair play íratlan szabályain, úgy rendezze át az országban a diktatúrából megörökölt előnytelen erőviszonyokat ahogy éppen neki tetszik."

Nekünk viszont ez nem tetszik. A privatizáció fedőnevű szabdrablás se tetszett, de Orbán nem a szabadrablóktól vette el a rablott vagyont, hanem tőlünk, a néptől a még megmaradtat. Amit nem privatizált az MDF, azt privatizálta ő magának. Mint amikor a nácik után jöttek a ruszki megszállók, és felszabadulásnak kellett hívni a megszállóváltást. Mégis minek kellene itt örülnünk? Nekem semmi bajom azzal ha az MSZP-s, MDF-es tolvajokat is felakasztják, csak a Fideszesek is lógjanak ott mellettük!

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:28:57

"De Gaulle népszerűsége ezeket a "jogállami akadályokat" elhárította az útból. A demokrácia felülírta a jogállamiságot."

Jól mondod: a demokrácia írta felül. Nálunk meg a diktatúra. Ami nem közérdek. Ez a k. nagy különbség!

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:31:16

"európai jog szerint illegális migráció pénzügyi támogatását sújtja a kormány büntetőadóval"

Tényleg? Mennyi különadót fizetett offshore Luxustóni a kötvényes importmigránsai után? Semmit? Akkor meg?

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:34:33

"Remélhetőleg egyszer a hibákat is számon fogjuk kérni politikusainkon, a sorban ott van Orbán is, de megelőzi jópár szocialista politikus."

Miben? Lopásban biztos nem. A többi meg csak sokadlagos.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:39:10

És jogunk van rongyosra szopni az arabok farkát, és a fasiszta Orbánnak nincs joga ebben megakadályozni. Mert az arabszopás az igenis állampolgári alapjog.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:39:14

"A balliberálisoknak jelzem: nem lehet a választókkal szemben az Unióhoz fellebbezni — a választói akarattal szembeszállni ismét csak a politikai kudarc garanciája."

Csakhogy itt az EURÓPAI JOGRENDDEL VALÓ SZEMBENÁLLÁS miatt lettek felnyomva a fideszesek, amihez édeskevés kifogás az hogy "hát nálunk ez a vircsaft". Ha félázsiai vircsaftot akarunk, akkor azt megtehetjük félázsiában, de nem Európában! Ezt már Géza fejedelem is felfogta, ezért vetette fel a néppel a kereszténységet, nem azért mert a pedopapok jobbak lettek volna a turul sámánoknál. Mi akartunk csatlakozni Európához, nem az hozzánk. Ezt nem árt figyelembe venni. Nem a farok csóválja a kutyát! Mivel mi mentünk társaságba, nekünk kell alkalmazkodni. Különben mit keresünk ott? A szabad mozgás, a piac az kéne, de mi nem adunk érte semmit? Ezt még a brexites briteknek se engedik meg, nemhogy egy félázsiai törpeállamnak.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:40:51

"A magyarok dolga felelősségre vonni saját kormányait — ebben az EP-nek nincs hatásköre, ha lenne, az baj lenne."

Akkor Hitlert is csak a Reichstag vonhatta volna felelősségre!

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:42:30

"az intézmény számos demokratikus országban ismeretlen."

Ahogy az ipari mértékű közpénzlopás is. Ott nincsenek Zuckenbergek, vagy ha vannak, már a rácsok mögött.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:43:51

"olyanok beszélnek rólunk, akik nem is ismerik a kelet-európai viszonyokat — keverik Bukarestet Budapesttel"

Ezt még mi is keverjük, pedig itt vagyunk. Tényleg, miből látszik hogy nem oláhlandban vagyunk?

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:45:42

"Azok akik abban bíznak, hogy ha már a választásokon tökéletesen esélytelenek, majd Brüsszelben legyőzhetik Orbán Viktort, óriásit fognak csalódni. Ez nem így működik."

Attól függ. Az orbán rezsim lényege a lopás. Ha elfogy az uniós manna, nincs értelme a semmi körül baszakodni, inkább hazamennek, keresnek a környéken szinesfémet.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:54:52

"Viszont van a Jelentésnek egy egyelőre nem látható következménye, de valós veszélye. Illetve: lehet és az túlmutat a pillanatnyi európai és belpolitikai jelentőségén. Megindíthatja az Unió kettészakadását. Amúgy is két Európa él egymás mellett, két valóban párhuzamos társadalom — ez világos."

A németek a Marshall segélyből élvonalbeli gazdaságot csináltak, pedig ők aztán valóban a 0-ról indultak. Mi ennek a többszöröséből se tudtunk egy megye 3-as szintet se elérni. És csodálkozunk ha a nagyok már csak legyintenek ránk hogy ezek hülyék, kár a feneketlen kútba dobálni a lóvét? Ahogy mondtad: mi választottuk ezeket, tehát szabad akaratunk volt a f4szvakarással egybekötött dorbézolás, tehát megérdemeljük hogy együtt szopjunk a tolvaj gazdéinkkal. Legalábbis ti fideszesek, mi magyarok viszont nagyon nem.

"S nem elég, hogy szegényebbek vagyunk, sajnos lekezelnek és lenéznek"

Aktívan teszünk is azért hogy ez így legyen. Pl. hülyegyerekként értetlenkedünk hogy most miért kaptuk a pofont. Az eszesebbje legalább ennyit tudna.

kolomparlole1114 2018.09.15. 11:57:21

"az Orbán Viktor által többször dafke kiprovokált szembenállás most a nyugati arroganciával találhatta szembe magát, aminek vesztese a magyar társadalom és Kelet-Európa lehet: a mi presztizsünk, a mi megítélésünk szenved csorbát."

Így van, ti voltatok annyira hülyék hogy megszavaztátok ezeket, hát viseljétek a bűntársi terheket is!

nemecsekerno_007 2018.09.15. 12:57:24

Nagyon jó elemzés. Nemzeti minimumra nagy szükség lenne, de a jelentést megszavazók még csak nem is értik mit jelent ez. Hogy lehet az ilyen magyar politikusokban bízni?! Úgy mint a rendszerváltás környékén?

Emmett Brown 2018.09.15. 13:02:10

Nem a jelentés veszélyezteti az EU-t, az egy messze nem tökéletes megnyilvánulása annak, hogy Orbánnal mennyire ki van a töke azoknak, akik politikailag nem a két szélső decilisbe tartoznak. Igen van benne egy csomó baromság, de a jogállamiságról szóló rész az teljesen reális (nyugat-europai demokratikus értékrenddel tekintve). Az, hogy a Fidesz mit jogaszkodik meg kommunikál az elmúlt pár napban, az önmagában bizonyítja a jelentés ezen részét.

Btw jó ez a térkép, csakhogy aki nemzetközi szinten jövedelmeket nem PPP alapon hasonlít össze, az egyszerűen nem vehető komolyan. Az észt jövedelmek pop alapon 25-30%kal alacsonyabbak mint az olasz/spanyol, itt meg kb a felét mutatja.

Orbán Viktor kapjon Nobel békedíjat !!!! 2018.09.15. 14:19:11

@kolomparlole1114: Ez azert jellemzo a rohadt lipsikre, hogy csak azert elarasztanak arabokkal az orszagot, hogy szabadon szophassak a faxukat.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.15. 14:56:23

@kolomparlole1114: "Ha valóssá válik a kibaszás veszélye, talán a nép is felébred, hogy vége a szabad mozgásnak, a jólfizető külföldi munkának, és még pénz se lesz..."

Igen? És amikor a nép "felébred", akkor mi történik majd?

"És emellett eltörpül hogy van-e Gárda (sajnos már nincs, megszűnés helyett fel kellett volna fejleszteni csendőrséggé), vagy mi van a már szinte csak fényképen látott zsidók vagyonával."

Nem, nem törpül el. Épp az a probléma, hogy egy képmutató hatalmi szövetség épp ezekre és ezekhez hasonlókra építi azt a vádat, ami alapján bennünket szolgává, csicskássá akarnak lefokozni, maradási kötelezettséggel, de beleszólási jogtól megfosztva. Ezzel a protektorátusi ötlettel ("saját hatáskörbe vont" határőrizet??) túl gyorsan árulták el, hogy mi is bántja őket, de ezt anélkül is tudtuk.

"Akkor Hitlert is csak a Reichstag vonhatta volna felelősségre!"

Ha Orbánt ennyire utálod, az a te dolgod. De Hitler mindaddig nem érdekelte a világot, amíg hadsereggel be nem hatolt az országaikba. Ezt Orbán nem tette és nem is fogja tenni, a Nyugat sem ettől tart, szóval a példád nem meggyőző.

"Mert az arabszopás az igenis állampolgári alapjog."

Nem tartalak vissza. De ne legyen már kötelező.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.15. 15:15:03

@Emmett Brown: "de a jogállamiságról szóló rész az teljesen reális (nyugat-europai demokratikus értékrenddel tekintve)"

Ez nem lényegtelen. Az EU legnagyobb hatalmai egyenrangúságról és demokráciáról papolnak, mégis fenyegetik azt, akik nem az ő saját értékrendjüket követi. Az EU nem a nyugat-európai országokból áll. A sok-sok nem nyugat-európai tagország vezetőiről nem értem, miért nem kapják fel a fejüket erre. Túl erős szervilizmus? Vagy ennyire félnek a "csapok" elzárásától? A rabszolgákat – és az elhurcolt zsidókat is – ez a hatás tudta fogva tartani a tényleges erőkisebbségben levő fogvatartókat segítve. Nem merik elhinni, hogy egy kevésbé szervilis hozzáállással új, realistább alkupozíciót teremthetnének az egész keleti terület részére.

A posztban látható diagram rendkívül beszédes. Szlovéniánál élesen kettvágható az egykori szocialista és a kapitalista Európa. Görögország és Portugália kivételével, de róluk tudjuk, hogy kivétellé váltak, sajnos. Feltehető akár az a kérdés is, hogy ha a kontinensnek ezen a felé csakis Orbán a kerékkötő, és egyébként minden országban dübörög a kapitalista építkezés és demokratikus jólét, akkor miért van a negyedszázada felszabadult keleti blokk *minden* országa a ranglista második felében. Minden országban akadályozta volna a maradi kormány vagy a demokratikus értékek megtagadása, hogy a kapitalista "Jó" elhozza számukra a fellendülést? Nem lehet, hogy ez az elmélet téves, és mégsem a kapitalista demokrácia teszi jobbá a világot? Mert ha az lenne a titok, akkor mára már igazán elvegyülhettek volna a listán a nyugati és keleti blokk országai.

Dehogynem lehet. Nem hihetjük azt, hogy a nyugati politikusok ostobák. Tudják ők jól mindezt. Tart a színjáték, a pénz rendben folyik a kívánt irányokba, csak sajnos van itthon egy marék idióta, akik nem látják, hogy a színpadon állva bohóckodnak, és a nézőtérről a Nyugat elégedetten nevetgél rajtuk.

Emmett Brown 2018.09.15. 16:11:36

@Androsz: igen, a jogállamiság volt a beugró az EU-ba, érthető módon ha ez sérül (és jelenleg olyan szinten mozog, hogy most nem vennének fel), akkor ez nem tetszik.

Bérszínvonalban van lemaradása a keleti blokkban, ez tény, de ezt egy pár dolog szerintem árnyalja. Egyfelől korábban is volt különbség, úgyhogy a kérdést nem abszolút szintén kell tekinteni, hanem relatíve. Erre egy példa: Németországban az átlagbér 1991 és 2018 között a duplájára nőtt, míg Magyarországon 1998 és 2018 között majdnem a hatszorosára, tehát a relatív különbség csökkent. Ami még fontos, hogy ez csak a látható/bejelentett bér, a tényleges átlagbér valószínűleg ennél magasabb, építőipar/vendéglátás/kisvállalkozások alkalmazottai jellemzően nincsenek a full bérre bejelentve, jobb helyeken 36 óra minimálbér, máshol meg heti 16 óra minimálbéren vannak ezek az emberek nyilvántartva. Nem tudjuk, hogy mennyi az átlagbér itthon, így nehéz komolyan összehasonlítani a dolgokat.

Kis kiváncsi 2018.09.15. 17:07:57

@Androsz: Sok igazság van a cikkben ez igaz. DE azért azon az átkos nyugaton elképzelhetetlen hogy olyan törvényeket hozzanak ami a saját alaptörvényüknek sem felel meg. Való igaz ez a mi belügyünknek kellene lenni. De itthon sajnos sem a választási bizottságról, sem az alkotmánybíróságról nem mondható el a pártatlan viselkedés, sem a köztársasági elnökről. Nem sok olyan ország van akik úgy hoznak törvényeket hogy arról tudják nem felel meg a nemzetközi jognak. Nálunk ez évente 3-5 esetben van. Igazából senki nem világosította fel a népet mit is jelent a járulék helyet az adó szó és miért rossz ez mindenkinek kivéve a kormányt. Sajnos eltűnt az a politikai törekvés hogy célokkal,programokkal kampányoljanak.Nem az a baj média túlsúly van hanem hogy közérdekű dolgok nincsenek a médiákban,haveri alapon dől el ki mit hol reklámoz,ismertet. Vajon egy ellenzéki szavazónak nem kell tudni a méhnyakrákról? Mert csak a kormánybarát médiák öntik az infót.A nyugati országokban meg van szabva az állam kötelessége,nálunk is meg volt csak épp ezt építi le a kormány és az ellenőrzését is.Nálunk nem volt kiépülve magán oktatás,egészségügy de mégis a szociális dolgok lettek lecsökkentve. Roma kérdésben meg vicces az egész hisz közel 50 éve senki nem akar ezzel foglalkozni, mert kényes téma.DE a szociális helyzet miatt pont őket sújtja a oktatás és egészségügy leépítése. Igen kellene egy kis politikai korrektség itthon hogy tisztán,átláthatóan,elszámolhatóan működjön az állam.Megfelelő jogi környezet a választásokra,pártok pénzügyeire,képviselők felelősségére,mind anyagi mind erkölcsi téren.

rallus 2018.09.15. 18:07:44

A demokrácia Orbán idején brutális vereséget szenvedett, hiszen már évek óta nem vernek az utcán seprűnyéllel PSZÁF elnököt, országgyűlési képviselőt, olimpikont és mindenkit, akit az azonosító nélküli rendőrök elérnek. Ma már bárki kimehet az utcára egy nemzeti színű zászlóval, nem verik agyon. A cigányokat sem öldösik a titkosszolgálathoz köthető "ismeretlenek" és nem vezetnek éhségmenetet megmagyarázhatatlan eredetű, titkos, külföldi bankban tartott tízmilliók tulajdonosai. Éppen ideje volt ennek a "vizsgálatnak"!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.15. 18:09:56

Ez egy kiváló cikk, csak gratulálni tudok hozzá. Majd még egyszer végigolvasom, de nem tudok mit hozzátenni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.15. 18:35:45

Esetleg csak annyit, de ez ugye nem a cikk témája, hogy Orbánnak komolyan el kellene gondolkodnia az EPP-ből való kilépésen. Mégis mi keresnivalója van a Fidesznek egy olyan pártszövetségben, amelynek vezetője megszavazta ezt a förmedvényt?

kolomparlole1114 2018.09.15. 19:02:37

@Androsz:

"Igen? És amikor a nép "felébred", akkor mi történik majd?"

1956.

"bennünket szolgává, csicskássá akarnak lefokozni, maradási kötelezettséggel, de beleszólási jogtól megfosztva."

Csicskávaá saját magunk tettük magunkat, áprilisban. F4szszopó hazaáruló felcsúti komcsik csicskáivá.

"Ezzel a protektorátusi ötlettel ("saját hatáskörbe vont" határőrizet??) túl gyorsan árulták el, hogy mi is bántja őket, de ezt anélkül is tudtuk."

A bűntetésüket töltő elítéltektől általában meg szokták vonni a jogaikat. Nincs ebben semmi rendkívüli. Aki ezekre szavazott, az meg is érdemli hogy együtt szopjon a gazdáival, tartótisztjeivel.

"Ha Orbánt ennyire utálod, az a te dolgod. De Hitler mindaddig nem érdekelte a világot, amíg hadsereggel be nem hatolt az országaikba."

A csúti Cigány se érdekelt senkit amíg nem akarta felforgatni az EU-t. Még hogy ő lesz Európa vezetője... :DDD Egy félázsiai miniállam élén? :DDD Nem tudja hol a helye, hát megmutatják neki.

"Nem tartalak vissza. De ne legyen már kötelező."

Ha nem szavaztál volna a kötvényes arabszopóra, nem importálta volna ide az FBI által körözött migráns terrorjankó haverjait. De megtetted, hát ne rinyálj ha belógatják neked hátulról a túrós arab f4szt.

kolomparlole1114 2018.09.15. 19:04:12

@rallus:

"A cigányokat sem öldösik a titkosszolgálathoz köthető "ismeretlenek""

Ehelyett hatalmon vannak, és lopják a magyarok közpénzét, de jó...

kolomparlole1114 2018.09.15. 19:06:07

@rallus:

"és nem vezetnek éhségmenetet megmagyarázhatatlan eredetű, titkos, külföldi bankban tartott tízmilliók tulajdonosai."

Azok most helikoptert vezetnek a te pénzedből vett Rolex karórában feszítve, a focimeccset meg nem a tévében nézik, hanem a kertjük végébe felhúzott stadionban, amire elment a te nyugdíjad már előre, ezért majd leszel szíves megoldani saját magad a nyugdíjas ellátásodat.

kolomparlole1114 2018.09.15. 19:09:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Orbán az EU-ból akar kilépni, mert már csak ott van bíróság amelyik megfoszthatná a lopott közpénzektől. Hogy ezért cserébe te csak vízummal mehetsz mindenhova, minden sarkon vámot kell fizetned mindenért, leáll a brüsszeli dotáció ezért fizetést se fogsz kapni, az már nem érdekli a csúti cigányt. A purdéját már kitaníttatta svájcban a te adódból, a nyugdíjad is már a zsebében van, mi baja lehet? Te meg kit érdekelsz, a cigányodat biztos nem, felőle akár fel is fordulhatsz ha már nem lehet több pénzt kisajtolni belőled.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.15. 19:36:46

@kolomparlole1114:

"Orbán az EU-ból akar kilépni"

Röhejes a kognitív disszonanciád. Egyfelől azt szajkózzák a gazdáid, hogy Orbán és sleppje az EU-s pénzekbők gazdagszik meg, másfelől meg azt állítod, hogy ki akar lépni az EU-l - abl az EU-ból, amelynek a pénzét szerinted lopja.

KissGecihuszár 2018.09.15. 19:41:28

kéreszszéppen; ismét csak idézni tudom "szeretett" 1. "demokratikuschan" válaszott miniszterelnökünk örökbecsűjét: "tecccettek volna forradalmat csinálni". Ha anno '90-'92 közt csak egyszer "különben dühbe jövünk" lett volna, lángokban állt volna a 1/2 ország, pár "szépemlékű" mszmp-s, ex ÁVÓ-s, III/III-as elvti (akkoriban még bőven elemükben voltak, olyannyira hogy igényt tartottak a hazai iparvállalatok legjavára, mondván hejj, de rendesek voltak, hogy vérfürdő nélkül átadták a hatalmat...) a lámpavason végzi. Ez azért (is) lett volna jó, mert akkor pl. a drágalátós fidesz és különösképpen a csúti csüngőhasú is 100-szor, ha nem 1000-szer meggondolta volna, merre is van az amarra, hol a kőkemény vasbeton fal, aminek inkább nem mennek neki, hanem vagy megpórbálnak Konrad Adenaueri értékrend szerint, azaz real KERESZTÉNY-KONZERVATÍV módon kormányozni, vagy ha ez nekik genetikailag nem megy, akkor inkább meghúzzák magukat a (ellenzéki) háttérben és a kaparj kurta, neked is jut szellemében, az akkor jó span, Simi Lala vezényletével szépen összeszedegetik a lehulló morzsákat, oszt jónapot!
Nekem, mint real Keresztény (református lennék)-Konzervatív, Jobboldali, Hazáját mindenek felett szerető embernek, szóval nekem rettenetesen fáj, hogy ez az ország 28 év alatt ennyit tudott felmutatni, pedig minden lehetőség adott volt '90-ben, hogy a kádári tönkretételt követően -akár a vízfej "kárára"-felhúzzuk a real vidéket, rapid sebességgel megépítsük az M8, M9 autópályákat, felturbózzuk Pécst, Miskolcot, Békéscsabát, Kaposvárt, tehát a Keleti és Déli megyék "fővárosait", korszerűsítsük a vasútvonalainkat, tehát olyan feltételeket teremtsünk vidéken, hogy a fentebb említett városok olyan életminőséget tudjanak biztosítani, mint a vízfej, vagy Győr.Ez a hajó már elment, ezt a 28 évet már lehúzhatjuk a wc-n, mert amíg a '90-es évek elején, közepén még 100-szor könnyebb lett volna egy határozott, precíz, következetes intézkedés-sorozattal ezt meglépni, m már szinte lehetetlen, ez pedig borítékolja a keleti, déli megyék lassú, de precíz halálát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.15. 19:46:38

@Androsz:

Pár napos hír, hogy az EU a Frontexnek olyan jogokat akar adni, hogy akár az adott ország beleegyezése nélkül "őrizze" annak határait:

index.hu/kulfold/2018/09/10/brusszel_frontex_kiutasitas/

Na mármost eddig is köztudott volt, hogy a Frontex határőrizete a gyakorlatban a migrik kihalászását és az EU-ba szállítását jelentette. Szóval aki azt hiszi, hogy a Frontex majd jól megvédené Magyarország határait, az nagyot csalódna, mert az történne, hogy csapatostul hozná be őket Magyarországra - ráadásul a magyar kormány beleegyezése NÉLKÜL, hiszen:

"A MEGERŐSÍTETT EU-S SZERVEZET BÁRMELYIK TAGÁLLAMBAN ÁTVEHET HATÁRIGAZGATÁSI FELADATOKAT AZ ADOTT ORSZÁG KORMÁNYÁNAK BELEEGYEZÉSE NÉLKÜL IS."

"AZ EU-TAGÁLLAMOK NEMZETI HATÁSKÖRÉN ÁTLÉPVE HAJTHATNÁNAK VÉGRE MŰVELETEKET, ÉS A KÖZÖSSÉGHEZ NEM TARTOZÓ ORSZÁGOKBAN IS ELLÁTHATNÁNAK HATÁRŐRIZETI FELADATOKAT"

Idézetek a fen belinkelt hírből.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.15. 20:22:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyszer, talán egy hónapja Merkel már beszélt erről a mocsokságról. Akkor azt gondoltam, hogy csak kicsit elvitte a hevület. De most már nem lehet ezt gondolni, ez most már konkrét fenyegetés. Tegnap ez engem komolyan szíven ütött. Akkor is, ha tudom, hogy ez ebben a formában talán soha nem tudna megvalósulni, hiszen Románián, Bulgárián kívül Olaszország, Franciaország, Spanyolország is a jelenlegi (nem létező) bevándorlási nyomás frontoldalán van. Természetesen a tintanyalók meg tudnák magyarázni, hogy miért pont nálunk kellene a protektorátust elsőként bevezetni, a sok szemétláda politikus pedig rá is bólintana, de azért ez már túl nyugtalanító lenne más alárendelt országok számára is ahhoz, hogy a balhé eltartson egy ideig.

@kolomparlole1114: "1956."

Szóval te azt várod, hogy a demokratikus Európai Parlament forradalmat robbantson ki egy tagállamban. És te még örülnél is ennek. Próbáld elképzelni a dolgokat úgy, hogy ahol az "EU" áll, oda behelyettesíted a "SZU" szócskát, csak kísérletképpen. És kóstolgasd, milyen érzés. Segíthet összpontosítani a tényekre a személyek helyett.

"Még hogy ő lesz Európa vezetője... Nem tudja hol a helye, hát megmutatják neki."

Talán nem jutott be az agyad mélyére, de ezt nem ő mondta magáról, hanem az olasz belügyminiszter.

Abbahagyhatnád a csúticigányozást és a mocskos beszédet. Elveszi a szavaid hitelét.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.15. 21:42:55

@Androsz:

A mostani spanyol kormány jó eséllyel tapsolva elfogadná

"Abbahagyhatnád a csúticigányozást és a mocskos beszédet. Elveszi a szavaid hitelét."

Ami már eleve nincs, azt nem veheti el. Mindenesetre mindig röhögök, amikor a rasszizmust szívből gyűlölő liberálisok Orbánt cigányozzák.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.09.15. 21:46:42

@Androsz:

Vajon mennyiben tekinthető még szuverénnek egy olyan ország, amelytől elvették a határai feletti rendelkezés jogát?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.16. 00:16:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne félj, Merkel emberei már fogalmazzák a magyarázatot a közös tehervállalásról és a szolidaritásról. Végül majd az derül ki, hogy ők tesznek szívességet nekünk, és legyünk szívesek örülni. Hát nem fogunk.

Már eleve nem világos nekem a szolidaritás követelése egy olyan ügyben, amikor ők magukhoz csalogattak több mint egy millió migránst, közben azt mondogatva, hogy de jó, aztán már csak azt, hogy bírni fogják, végül pedig tőlünk várják, hogy vállaljunk részt a bajból. Hát csak nem terhes lett az a sok odacsalogatott migráns, hogy segítségre szorul a nagy Németország? Rendben, lehet szó szolidaritásról, Frau Merkel, de mindenekelőtt tessék szépen elmondani az egész világ előtt, hogy a migránsok terhet jelentenek, és bocsánatot kérnek tőlünk azért, mert annyit szidalmaztak minket ennek a felismeréséért. Akkor majd gondolkodhatunk azon, hogy segítsünk nekik a bajban, amit maguk hoztak a saját fejükre.

Vagy szolidaritást kell vállalnunk Törökországgal, Szerbiával, Olaszországgal, amiért az EU hatalmasságainak folyamatos biztatására odagyűlt kétmillió idegen? Talán nem mondtuk eleget, hogy ezt nem kellene? Mi szóltunk, nem?

Most ezt a szolidaritást fogjuk hallgatni egy ideig. Az is egy olyan szép szó, mint a demokrácia meg a szabadság. Bármit fel lehet címkézni vele.

Komolyan, én már Putyint is szívesebben látnám ennek az egész majomcirkusznak az élén, mint ezeket a mostaniakat.

kolomparlole1114 2018.09.16. 10:44:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Neked vannak gazdáid, a Csüngőhasú Orbán & Rogán Luxustóni hazaáruló kommunista Soros-ügynökök!

Látom neked is feltűnt az a tudathasadás, amiben gazdáid szenvednek. A pénz jöhet, de érte semmit nem akarnak adni. Ezeket hívják ingyenélőnek, élősködőnek! Most pont ezt olvasták a fejükre. Az európaiak már baromira unják hogy a feneketlen kútba öntik a lóvét, amit nem erre adtak. Nem stadionra meg helikopterre, hanem az egészségügy, oktatás, ipar felzárkóztatására. Tudom neked mint fideszszopónak ez egyáltalán nem hiányzik, neked teljesen megfelel a wc papír nélküli összeszart klotyós kórház, ahol se ápoló, se orvos nincs, hiszen nyugdíjra már nem számíthatsz, azt a gazdáid ellopták, tehát jobb is ha minél kevesebb ideig élvezed a kórház nyújtotta egészségmeghosszabbítást. Tehát végülis érthető a fordított logikád: ha már nincs pénz, csak a szenvedés marad, jobb minél hamarabb megdögleni. Ez az igazi fidesznyik hazaáruló mentalitás!

kolomparlole1114 2018.09.16. 10:45:48

@Androsz: A forradalmat a magyar nép szokta kirobbantani a kommunista hazaáruló führereivel szemben.

kolomparlole1114 2018.09.16. 10:46:46

@Androsz: Mélyen megérintett a csúti cigány néven nevezése? Te is csúti cigány vagy, a fajtájából?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.09.23. 13:31:31

Jó a cikk, kell a részletezés, azonban az, hogy még Brüsszelben is csak politikai lépésként tekintenek rá, azt mutatja, hogy a benne levő megállapításoknak semmiféle lényegi mivoltja nincsen. Akár a Tom és Jerry forgatókönyve is lehetett volna, akkor is megszavazzák, csak mert Orbán a célpont.
Ez a EP hamarosan eltakarodik a választók akaratából, most legalább látták az európaiak, hogy miért ne szavazzák őket vissza.
süti beállítások módosítása