Lózunggá üresedett a közös európai értékek kifejezés a távozó Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság érájában. Európa nem egységes. Nem a bevándorlás kérdése osztja meg, nem a jogállami értékek vagy a keresztény kultúra "tisztelete" vagy egyéb gumifogalmak — és nem is Orbán Viktor megítélése a vízválasztó. A Kelet-Nyugat törésvonal osztja ketté élesen. Egy kép, ami mindent elmond Európa valódi jelenéről. 2017-ben, a kelet-európai rendszerváltások után 27 évvel, a visegrádi országok csatlakozása után 13 évvel: a kontinens keleti fele elképesztően szegény a nyugati feléhez képest.
Vitatható többséggel és ezért nem makulátlan legitimitással, de elfogadta az Európai Parlament a rengeteg ellentmondást és tévedést is tartalmazó Magyarországról szóló Sargentini-jelentést. 58% érezte úgy, hogy a vitairatnak is silány vádirat tárgyalásra érdemes, ami a kérdés súlyát illetően pyrrhus-i győzelem és korai öröm a balliberálisok számára. Maga a jelentés legalább annyira a jogállamiság és a tisztességes eljárás megcsúfolása, mint az a kormányzás, ami az Orbán-rezsim elmúlt nyolc évét jellemezte. Mindamellett valódi jogi következményei nincsenek és a hosszadalmas folyamat végén sem várhatóak: Brüsszel nem Moszkva.
Az Unió a tagállamok közti konszenzus elvére és nem felülről érkező diktátumokra épül: a Jelentés mégis az utóbbi riasztó és baljós érzetét kelti. Nagyon rossz emlékeket ébreszt az 1956-ot megélt Magyarországon és Lengyelországban, az 1968-at megélt Csehországban és Szlovákiában — és erre az európai és hazai balliberálisok szemmel láthatóan nincsenek tekintettel: önként szaladnak pofonért a választókhoz ismét — elbizakodottan és arrogáns módon. Csak fújják a maguk igazát, ami egyébként féligazság, s persze nem alaptalan...
Beszédes, hogy hasonló eljárást csak két uniós tagállam ellen indult eddig: a különcködő lengyelek és az akadékoskodó magyarok ellen. "Polak, Węgier, dwa bratanki..." Elég ügyetlen politikai húzás: előre bebiztosítja a kudarcot. A hosszadalmas procedúra végeredménye borítékolható, a két ország kölcsönösen érdekelt, hogy kiálljon a másikért, de már Babis cseh miniszterelnök is jelezte, hogy a kérdésben Orbánt támogatja. Kicsit is tudatos, kicsit is hazafi magyar, szlovák, cseh, lengyel ilyesmire, erre nem mondhatott kérdőjel nélkül igent, akkor sem ha nem szereti Orbánt, ha nem szereti, amit csinál —mert ha Magyarországgal vagy Orbánnal meg lehet tenni: akkor bárkivel meg lehet majd. És megint a magyar miniszterelnöknek van igaza: aki megszavazta az egyszerűen "jobban gyűlöli őt, mint ahogy szereti a hazáját".
Vagy ahogy a hatásvadász orbáni riposzt állítja: "aki szerint jelentés nem Magyarországról szól, hanem a kormányáról, az olvassa el a címét" és pedig: "az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítására felszólító javaslat". Aki ennél is többre kiváncsi, az olvasson bele és talál számos olyan témafelvetést, amiről egyszerűen unfair beszélni is: a szegények vagy a cigányság helyzete nem rózsás, de lehet-e alapja ez bármilyen jogállamiság sérelmét vizsgáló vádiratnak? Mi tehetünk róla, hogy becsaptak a rendszerváltással, a privatizációval? Hogy a piacaink feltétel nélküli megnyitása, feldolgozóiparunk kiárusítása nem gazdagságot hozott, hanem bebetonozta elmaradottságunkat, gazdaságilag alárendelte a régiót a nyugati tőkének, amelyik most (ennek következményei miatt is) pálcát tör felettünk?
A kisebbségek helyzete bizonyíthatóan nem rosszabb nálunk, mint nyugaton — pláne keleten. A cigányságot éri megkülönböztetés a társadalomban, de ez ellen az állam mindig is tett és most is tesz, nem igaz a Jelentés állítása, hogy a "magyar gárda" alakulatai grasszálnak az utcákon megfélemlítve a kisebbségeket — 2011-ben betiltottuk, de akkor már megunták a csak néhány híradósnittben tömegesnek látszó, egyébként marginális masírozgatást —, megint nem igaz, hogy a magyar zsidóság vagyonát támadások érik — az Franciaország, de ott se Macron elnök gyújtogat, hanem muszlim szélsőségesek. Főleg nem igaz, hogy ennek a jogállamiságunkhoz bármi köze volna: az állam intézményei az ilyen atrocitásokat üldözik és szigorúan büntetik. Nyilván nincs rendben: egy eset is sok. Van egy olyan kormányunk, amilyen — amit a rendszerváltás után e holtpontra jutott társadalom kitermelni tudott magából. Rosszabb-e Orbán, mint Trump vagy Bush vagy Blair? Az életszínvonalunk rosszabb. A politikusaink egyformán rosszak vagy tűrhetőek.
Kelet-Európa egy befejezetlen rendszerváltás és egy elmaradt felzárkózás kudarcát és történelmi adósságát nyögi. Enélkül nem értheti meg senki az orbáni politikát. Nem alakult ki társadalmi konszenzus, nemzeti minimum: a politikai ellenfelek egymás kiszorításán dolgoztak mindig is, nem Orbán kezdte ezt, sosem volt kiegyensúlyozott a közélet, ám most az egyik fél tartós győzelmet aratott — legalább zsinórban nyolcszor szabad választásokon. Orbán pedig élt a történelmi lehetőséggel, hogy a jog eszközeivel, papíron szabályosan, de túllépve a jogbiztonság, a demokrácia és a fair play íratlan szabályain, úgy rendezze át az országban a diktatúrából megörökölt előnytelen erőviszonyokat ahogy éppen neki tetszik. És ahogy a jobbratolódott társadalom még akár jó 70-80%-ának sem okoz ellenérzést egyébként: a szavazók fele stabilan kitart Orbán mellett, a 20%-os Jobbik 20 évet ígért a 20 évért, csak nem ismerték Sztálin bölcsességét: "ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács" — jaj minden lábatlankodónak, ha a fűrész nem náluk van...
Hasonló örökséggel kellett megküzdeniük és hasonló módszerekkel kellett élniük a nyugati demokráciák vezetőinek is korábban: De Gaulle-nak Franciaországban, a spanyoloknak és portugáloknak Franco és Salazar után, vagy a ma oly stréber németeknek is 1945-ben vagy 1990-ben. De Gaulle ráadásul úgy formálta teljesen át és saját igényeire a francia berendezkedést, hogy nem rendelkezett hozzá alkotmányozó többséggel: trükkösen közvetlenül a francia néppel szavaztatta meg saját akár kétszer hétéves elnökségét lehetővé tevő alkotmányt, ami bár nem volt szabályos, de a népakarat és De Gaulle népszerűsége ezeket a "jogállami akadályokat" elhárította az útból. A demokrácia felülírta a jogállamiságot. A terrorcselekmények legutóbb a liberális Franciországban állandóvá tették a rendkívüli állapotot, amik végül Macron idejére a rendszer szerves részévé váltak: "Az intézkedések értelmében a rendőrség bírói engedély nélkül házi őrizetben tarthat olyan embereket, akiket veszélyesnek tart a közrendre, házkutatásokat tarthat, betilthat rendezvényeket, bárkit bárhol igazoltathat, átkutathat csomagokat, gépkocsikat és bezárathat intézményeket." A biztonság is felülírta a jogállamiságot.
Amit szabad Jupiternek...?
Állást nem foglalva a kérdésekben, de amíg Orbán Viktor Soros György milliárdos befolyása ellen lép fel adminisztratív eszközökkel, addig a spanyol kormány bebörtönözheti a forrófejű függetlenségpárti katalán politikusokat például, akiket a polgárok megválasztottak, akik mellett tömegek álltak ki — az jogállami metódus és belügy. Nálunk lenne aggasztó a kisebbségek helyzete? A "tőke szabad áramlására" hivatkoznak, amikor az európai jog szerint illegális migráció pénzügyi támogatását sújtja a kormány büntetőadóval: magyarán a Jelentés azt mondja, ha milliárdos vagy, mindent megtehetsz — és ezt tűrnie kell minden szegény országnak, akkor is, ha többségi akaratával ellentétes. A pénz szabadsága előrébbvaló, mint az embereké. Mi pedig itt keleten szegények vagyunk — ahogy a Jelentés precízen kimutatja. "Sérelmünkből" kreálva újabb vádpontot.
Hollandia királyság és nincs alkotmánybíróság, mégis a holland jelentéstevő szerint kifogásolható, hogy változott a magyar alkotmánybíróság hatásköre — mintha erről nem mi dönthetnénk szuverén módon idehaza. Arról az Alkotmánybíróságról és jogállami berendezkedésről van szó, amit szó szerint az államszocializmusból örököltünk meg, aminek valóban nem volt semmilyen legitimitása, míg a mostani alkotmányozást kétszer erősítette meg alkotmányozó többséggel a magyar választó. A balliberálisoknak jelzem: nem lehet a választókkal szemben az Unióhoz fellebbezni — a választói akarattal szembeszállni ismét csak a politikai kudarc garanciája.
Remélhetőleg egyszer a hibákat is számon fogjuk kérni politikusainkon, a sorban ott van Orbán is, de megelőzi jópár szocialista politikus.
A magyarok dolga felelősségre vonni saját kormányait — ebben az EP-nek nincs hatásköre, ha lenne, az baj lenne. Nincs egyértelmű mércéje Európában, hogy milyen bírósági kontrollra van szükség a "jogállamisághoz" — az intézmény számos demokratikus országban ismeretlen. Az egységes írott alkotmánnyal nem is rendelkező Egyesült Királyságban eleve sarokkő, hogy a parlament, tehát a parlamenti többség döntéseit nem bírálhatja felül másik hatalmi ág, bár a parlamenti többség mögött ritkán áll abszolút társadalmi többség. Sehol se szokott. Nálunk sem áll. De ez nem hiátus, hanem modus vivendi. (Hogy cinikusak legyünk: akár csak a korrupció világszerte, amiben olimpiai éremesélyesek lehetnénk, de csak az arányokat és nem a nagyságrendeket nézve.)
A Jelentés bár nagyban segíti Orbán mártírrá avatását, s mint ilyen jelentősen növeli népszerűségét, a leköszönő Európai Parlamentben ez már a strassbourgi-brüsszeli bolhacirkusz utolsó mutatványainak egyike lesz csupán — az európai adófizetők drága pénzén lefolytatott üres lózungokkal operáló műbalhé, ahol olyanok beszélnek rólunk, akik nem is ismerik a kelet-európai viszonyokat — keverik Bukarestet Budapesttel. Persze: különösebb közvetlen jogi/politikai következmények nélkül. Különben nem bíznák ezt rájuk. Azok akik abban bíznak, hogy ha már a választásokon tökéletesen esélytelenek, majd Brüsszelben legyőzhetik Orbán Viktort, óriásit fognak csalódni. Ez nem így működik.
Viszont van a Jelentésnek egy egyelőre nem látható következménye, de valós veszélye. Illetve: lehet és az túlmutat a pillanatnyi európai és belpolitikai jelentőségén. Megindíthatja az Unió kettészakadását. Amúgy is két Európa él egymás mellett, két valóban párhuzamos társadalom — ez világos. S nem elég, hogy szegényebbek vagyunk, sajnos lekezelnek és lenéznek, egy olyan Jelentéssel tiszteltek meg, ami sok esetben néhány Google fordítóval fordított 168 óra cikkre alapozhatja a mondandóját mindössze, komoly és alapos tényfeltáró munka helyett. Sokat fogunk erről még beszélni sajnos: hiszen nincs itt semmi a helyén. A magyar politikai kultúra valóban elmaradott, de ha így haladunk előre, akkor oly módon érjük be a sok évszázados nyugati demokráciákat, hogy azok leromlanak a mi szintünkre. A Sargentini-jelentés tehát bár az európai értékeket hivatott védeni, és Orbán Viktornak ártani, de nem árt Orbánnak, ehelyett pont az európai ügyre a legártalmasabb — slendriánságával, szakmaiatlanságával és kettős mércéjével.
Az érdeklődés hiánya miatt részlegesen megtartott magyar demokrácia és jogállamiság számára a hasonlóan demokratikus deficittel bíró uniós keretek azért moderáló közegként funkcionáltak korábban, de az Orbán Viktor által többször dafke kiprovokált szembenállás most a nyugati arroganciával találhatta szembe magát, aminek vesztese a magyar társadalom és Kelet-Európa lehet: a mi presztizsünk, a mi megítélésünk szenved csorbát. Legalább annyira, mint a trükkök százaival a könyvelést meghamisító Gyurcsány-kormány idején. Nyugaton mondhatják azt: "fool me once", mi itt keleten meg tudjuk "egyszer volt Budán kutyavásár": "eb ura fakó".
A "kétsebességes Európa" még csak kishibás politikai termék volt, valójában egy első- és egy másodrendű Európa körvonalazódik ebben a pillanatban. Az összeurópai politikai diskurzus egyre inkább a kelet-európaira emlékeztető hiszterizált, színvonaltalan, szakmaiatlan hitvitákká fajul. S ebben a klímában távolodik a remény, hogy a kontinens eredendő egyenlőtlenségei ellen közösen tegyünk. A korábbi jólfésültnek hitt, ám felszínes és pusztán virtuális ideológiai családok felbomlanak és átadják a helyüket egymással szemben bizalmatlan egyre mélyülő lövészárkokkal elválasztott frontoknak. Kelet és Nyugat kettészakadása pedig az Unió egységét, magyarán az Unió létét fenyegeti. Az Unió nélkül viszont Kelet-Európa gyenge az orosz és közel-keleti és globális veszélyekkel szemben.
Minden mondattal csak nő az emberben a keserűség: nem ilyen Európát akartunk. És nem ilyen Magyarországot akartunk. A 24. órában vagyunk, hogy olyan politikát alakítsunk ki, amely a közös érdekeket és a konszenzuskeresést helyezi idehaza és Európában is a középpontba.
az eljárási szabályzat 52a. cikkének (4) bekezdése alapján
Marek Jurek, Beata Gosiewska, Mylène Troszczynski, Auke Zijlstra, Barbara Kappel
A Szerződés 7. cikkének Magyarországgal szembeni alkalmazására irányuló javaslat közvetlenül az Európai Unió megosztására és válságának elmélyítésére irányul. A politikai különbségeket párbeszéd, és nem szankciók tárgyává kell tenni. Ezen elv megsértése akadályozza országaink együttműködését.
Mindenekelőtt azonban a javaslatnak nincs tényszerű indoka. A javaslat számos esetben odáig megy, hogy közvetlenül támad demokratikus eljárásokat, például az Alaptörvény módosításait és a nyilvános konzultációkat. Vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben olyan szociális problémák megoldása – például a roma kisebbség integrációja – érdekében tett próbálkozásai miatt, amelyek több európai országban is fennállnak, és amelyeket Magyarország más országoknál jobban kezel.
Az állásfoglalás teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a magyar hatóságok politikájának alapvető okát: azt, hogy alapjaitól kell helyreállítani a társadalmat, felszámolva csaknem fél évszázados szovjet uralom és kollaboráns totalitárius kormányok hatásait. Az állásfoglalás nem állítja, hogy ezt a feladatot helytelen vagy túlzott módon hajtják végre, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy ezt feltétlenül el kell végezni. Ebben az értelemben nem tiszteli a magyar társadalmat és a demokratikus döntések mögött meghúzódó okokat.
A jelentés abból indul ki, hogy Magyarországnak nincs joga olyan döntések meghozatalára, amelyeket más európai uniós országok korábban már meghoztak. Ezt az alapvetést a jelentéssel kapcsolatos munka során kifejezetten meghatározták („nem fogjuk összehasonlítani a magyar jogszabályokat más európai országok jogszabályaival”). Mindezen okok miatt úgy véljük, hogy az állásfoglalás-tervezet – és különösen annak fő következtetése – rendkívül káros.
— KISEBBSÉGI VÉLEMÉNY — idézet a Sargentini-jelentésből
Egy rövid belpolitikai elemzés: Keleten a helyzet változatlan: a magyar pártstruktúra 2010 óta stabil