A kiló nem százat jelent.

Ha már a közvéleménykutatásokból nem derült ki: szavazz, mit gondolsz a túlóráról és a tüntetésekről?

2018. december 15.

Manipulált közvéleménykutatások? A felmérések alapján két dolgot biztos nem szeretnek  a magyar emberek: ha átverik őket a túlórákkal, és ha randalírozó tüntetők törnek-zúznak, kukákat borogatnak, (túlórázó) rendőröket inzultálnak. De sok minden más nem derült ki sajnos. Pl. a közhangulat a törvénymódosításról vagy az az elleni tüntetésekről.

48209544_2059879890724946_3967107608795414528_n_1.jpg

Három felmérést vizsgáltunk: a Policy Agenda, a Republikon és a Századvég felmérését. Ne kerteljünk: az előző kettőt leginkább balliberálsnak tartják, az utóbbi pedig egyértelműen a Fidesz think tankje. Jellemző módon mindegyik sajtóban megjelenő közvéleménykutatás egy megrendelő igényeire és politikai céljaihoz van szabva érzésem szerint. Valahogy sose sikerült a legadekvátabb kérdést feltenni a közvéleménynek. Egyiknek se.

A Policy Agenda felmérése szerint az aktív korúak 81%-a szerint "a túlóraszám növelésével nő a dolgozók kiszolgáltatottsága", amit azért csúsztatás szalagcímben leegyszerűsíteni úgy, hogy a "túlóratörvénynek 81%-os az elutasítottsága" — ami azt sejtetné, hogy most eljött az ellenzék ideje, viszont csak néhány ezer fős tüntetéseket látunk, aminek az okait már próbáltuk keresni. Lehet szándékosan csapják be magukat, akik megtévesztő kérdéseket tesznek fel a közvéleménynek?

(A Republikon felmérése talán idejekorán készült, hasonló eredményekre vezetett, de talán még nem volt annyira széleskörben ismert a javaslat, de főleg nehezményezhető, hogy mint "rabszolgatörvényt" említi a kutatás a törvénymódosítást, ami hát hogy is mondjam, nem egy elfogultatlan kérdezőre utal és már eleve befolyásolja a válaszadást. Magyarán szólva: tökéletesen szakmaiatlan, ezután nehezen vesz az ember kezébe egy Republikon kutatást — de ebben nincs semmi új: a választásokkor is manipulálni igyekeztek, amit akkor lelepleztünk.)

Valójában mit gondolnak az emberek a túlóráról és a tüntetésekről? Ha már a közvéleménykutatásokból nem derül ki...

Nem akarok egyszemélyes közvéleménykutatónak felcsapni, de valami ilyesmi lett volna a megfelelő kérdés: 

Ahogy külön kéne azt is venni, hogy milyen érzéseket vált ki a 36 hónapos munkaidőkeret, ami akár ezen túlórák lecsúsztatását, évek múltáni kifizetését is lehetővé teszi...

A Századvég felmérése szerint viszont a megkérdezettek "83%-a elutasítja az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és a rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot". Hát ezt érezheti az is, aki egyébként egyetért a tüntetőkkel. Bőven. Sőt akár maguk a tüntetők 83%-a is. Hihető adat, hogy "a megkérdezettek 92%-a hallott arról, hogy ellenzéki politikusok a szerdai ülésen megpróbálták megakadályozni az Országgyűlés munkáját." (Még örülhetünk is a rég nem látott politikai érdeklődésnek. Cikkünk is rengeteg keresőtalálatot kapott azóta.)

A felmérés szerint "a magyar lakosság többsége (60%) nem tartja elfogadhatónak, hogy az ellenzék ilyen módon próbálta akadályozni a parlamenti munkát." Maga a 60%, ha valós adat, intőjel kéne legyen az ellenzéki pártok számára, hogy milyen formáját választják az ellenállásnak. Erre a végén még visszatérünk.

Maga a kérdés viszonylag korrektnek tűnik, bár az ellenzék 4-5-6 párt és formáció jelenleg, no és ez a sajtóban publikált felmérés is szemérmes akár a tüntetések céljának vagy maguknak a tüntetőknek vagy az egyes ellenzéki pártok szerepének a megítélését illetően. 

Állást nem szeretnék foglalni. Azt megteheti fent ki-ki a szája íze szerint. Szerintünk csak jó lenne ez ügyben tisztán látni, és nem a közvéleményre hivatkozva, azt átverve, megvezetve, manipulálva védeni a mundér becsületét, politikai tőkét kovácsolni a semmiből, igazolni saját politikai baklövéseinket vagy ezek kombinációja...

Utcai randalírozásba menekült a Momentum és a Párbeszéd a postás elől?

Kispénzű emberek néha úgy igyekeztek elodázni az elodázhatatlan, hogy lélegzetvisszafojtva nézték a kulcslyukon keresztül a felszólító levelet átadni akaró postást, hogy mikor megy végre el. Rossz hírem van. Jó ideje a hivatalos levelek kézbesítettnek tekinthetőek anélkül is, hogy a kezünkbe vennénk. Ez a trükk már elavult.

Az ellenzék pártjai most egységfrontot képeznek a törvénnyel szemben, ami talán jó, bár én egy alternatív és jobb munkaidőszabályozási javaslatnak örültem volna a 2900 kizárólag obstrukciós okból benyújtott javaslat helyett. A parlamentbe az MSZP listáján bejutott Párbeszéd illetve a parlamentbe nem bejutó fiatal Momentum újraéledése és radikalizálódása az egyik legszembetűnőbb, ami történt. Tordai Bence cöfögéssel induló és a házelnöki pulpitust eltorlaszoló akcióit most Fekete-Győrék füstbombával, rendőrök dobálásával igyekeznek überelni.

A parlamenti balhé nélkül aligha szólt volna ez a történet ekkorát. Hogy mi helyes és mi helytelen, döntse el az olvasó. Ahogy azt is, hogy a radikalizálódásra mi ad elégséges okot...

Előtte ez történt, ami a botrány miatt is kevés figyelmet kapott:

Az Állami Számvevőszék októberben közölte, hogy a választási kampányköltések ellenőrzéséhez hat párt (a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK) szolgáltatott adatot. A Párbeszéd Magyarországért illetve a Momentum Mozgalom viszont nem teljesítette "a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét." 

A két párt székhelyén többszöri megkeresés ellenére nem voltak elérhetőek sem, nem reagáltak az ÁSZ megkereséseire, ezért október 4-én – a vonatkozó törvényi előírás szerint — kezdeményezték a költségvetési támogatásuk felfüggesztését..." Ez azért nem egészen olyan ügy, mint a Jobbiké, amelyik kb. annyira csalt, mint a Fidesz, csak mit ad isten az utóbbi van kormányon és nevezte ki az ÁSZ elnökét, aki így csodálatos módon csak az előbbi pártfinanszírozását vizsgálta elég szigorúan a jogállamiság nagyobb dicsőségére.

Illetve beszéljünk az utca embere nyelvén: értem én, hogy Orbán "lop" és "geci" és ezért felgyújtunk pár kukát, felborítunk pár padot — legalábbis akadályozzuk az ülést, mint az MSZP-P és a DK, és a Momentum fiatal elnöke füstbombákat dobál — mert az "jó hangulatot kelt majd" (a megdobott rendőrökben?). Valahol meg is értem. De a postást azért csak be lehetett volna engedni, ahogy az amúgy közpénzekkel el kellene számolni — nem csak a kormánynak —, hanem a Párbeszédnek és a Momentumnak is.

(Meg a sajtóban kamupártnak nevezett, olykor csak a támogatásokra utazó csalóknak is, akikhez a két magát nem kamunak gondoló ellenzéki párt átsorolni látszik közben...) Döntse el ezt persze a közvélemény...

A Momentum — amely két éve még egymagában kormányképesnek érezte magát és mindenkit le akart váltani, bár nem lépte át a parlamenti küszöböt — és a Párbeszéd Magyarországért — amely a választás előestéjén dobta azóta megszűnt partnerét az Együtt-et a biztos mandátumot és frakciót ígérő MSZP-ért — tehát leginkább úgy viselkednek, mint egy Joszif Tot érdekeltség vagy egy Kaya Ibrahim kft. — az idősebbek biztos emlékeznek a régi kispályás fideszesek fantomcégeire, amik magyar szokás szerint a tartozás megfizetése elől hirtelen utolérthetetlen Strohmanok "tulajdonába" kerültek, akiken aztán semmit se lehet már behajtani.

(Érdekes adalék: az MSZP-P eközben szegény Bősz Anettéket is átverte a választás előtt megígért pénzzel...)

Hát nem könnyű így melléjük állni akár a túlóratörvény elleni küzdelemben, hálistennek a szerintünk indokolt tiltakozások lényegében pártsemlegesek, nincs szervezőjük, amit a szkeptikusok abból is biztosra vehetnek, hogy tényleg nem tudni, hogy mikor merre vonulnak, és hát persze más ellenzéki pártok is részt vesznek rajta, nem csak radikalizált csoportok. Az jó érzéssel tölt el, hogy a tüntetők között a józanul, felelősen gondolkodó emberek vannak többségben, s hogy a balhét kereső szélsőségesek által felborított kukákat és a kiszórt szemetet pl. egyes zöld tüntetők összeszedték itt-ott és ahogy azt egyébként DK-s tüntetők megörökítették... 

UPDATE: A Momentum pedig azzal próbálja menteni az — általuk a rendőrökre dobált füstbombáktól is — eldurvult helyzetet, hogy gyűjtést rendez az ellopott, összetört szánkók pótlására. Még szebb lenne a gesztus persze, ha ők maguk fizetnék ki, könnyű ugyanis más pénzén gavallérkodni.

48357256_10157039075224238_2822766860435456000_o.jpg

UPDATE: A VH / Pulzus nevű kutató is közzétett friss adatokat. Ők felteszik azokat az adekvát kérdéseket ugyan, de sok más érdekes kérdést is. A felméréssel kapcsolatban akkor ébred kétely az emberben, amikor azt olvassa, hogy alig 6% ellenzőn és 10% tanácstalan válaszadón kívül mindenki még radikálisabb eszközöket vetne be: 64% sztrájkot óhajt, 11% viszont egyenesen követeli az utcai zavargásokat, a rongálást (sic!) és az erőszakot (sic!). Ha hihetünk a felmérésnek...

Ahány kutató annyi közvélemény? Döntse el mindenki melyikük hazudik...

Ha még nem unod a közvéleménykutatásokat

és kitöltenéd a kétperces kérdőívünket, akkor légy szíves kattints ide! A kérdőív anonim és majd egy másik posztban beszámolunk az eredményeiről! Köszi!

A kiló nem százat jelent.

Fotók: Facebook, Németh Ákos és Kardos Attila Roger.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr414485990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az igazi Trebics 2018.12.16. 10:08:32

Ajánlom a szerző figyelmébe ezt a két nappal ezelőtti cikket:
index.hu/belfold/2018/12/14/szamvevoszek_momentum_parbeszed_elszamolas/
"Az Állami Számvevőszék az ellenőrzöttekkel való hivatalos kapcsolattartásra kizárólag a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhely szerinti elérhetőséget használhatja.
A momentumosok erre azt mondják, hogy október 7-én a Múzeum körútra költöztek, a székhelyük is ide került, erről a pártigazgató tájékoztatta is az ÁSZ-t, és arról nem tehetnek, hogy a bírósági nyilvántartásba ezt még mindig nem jegyezték be.
A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát. Az ÁSZ a Párbeszéd esetében is amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója azt mondta az Indexnek, hogy annyiban előbbre vannak a Momentumnál, hogy az új székhelyet azóta bejegyezték...
...bizonyítható módon többször hivatalosan is jeleztük nekik, hogy életszerűtlen, hogy a székhelymódosításunk után is a régi székhelyünkön keressenek minket, hiába ül még a bíróság a bejegyzésen."

morph on dear 2018.12.16. 10:11:09

Itt az egyik legjobb összefoglalás az azonnali.hu-n, tehát aligha fideszpropaganda:

azonnali.hu/cikk/20181214_ki-mekkorat-hazudik-a-rabszolgatorvenyrol

összefoglalása: mindketten ferdítgetnek, de az ellenzék nagyobbat.

szepipiktor 2018.12.16. 10:16:44

Ez jó ötlet volt, de ugye tudjuk, hogy itt is egy adott kör fog csak voksolni, illetve a fidesz trollok.
Látható az eddigi eredményekből, hogy a szavazók döntően az érintettek közül, illetve az ellenzéki érzelműekből jön össze.
És félelmetes, hogy a radikalizmust támogatja itt a többség például a pártok hiteles politizálásával szemben.
Ugyanakkor látható, hogy az a hatalmas munkavállalói kör nem olvassa az indexet, vagy a blogokat, hiszen a magánszférában dolgozóknak nincs ilyen szabályozás, hogy túlórakeret meg hasonlók,
Azaz ez a szavazás a negyedik féle lesz, a posztoló megtudhatja, hogy az ő érdekköre hogyan gondolkodik.
Érdekes, hogy statszitikailag várható arányok itt sem jelennek meg (ahogy a többi, megrendeltnél sem), hiszen ugye senki sem hiszi, hogy hazánkban csak pár százalék munkavállalót nem érint a tv. miközben ha lemegyünk egy vidéki településre, ott a munkavállalók 99%-át nem érinti, csupán a közalkalmazottakat. Tehát a szavazás hozzájuk nem is ért el.
Jómagam a 4-4-4-2 szavaztam, azaz nem érint, de én sem értek egyet semmiféle szigorítással és a meglévőnél is a munkavállalók egyetértését tartom elfogadhatónak, azonban az első kivételével alulmaradok, a normális politizálás vagy a radikális törés-zúzás elítélésével...
Valójában ez is igazolja a passzív halmaz meghatározó mértékét, a társadalom meghatározó része elutasítja a radikális "harcolást", a folyamatos árokásást, a megosztást minden politikai oldaltól, az ugyanis kizárólag önös érdekeket szolgál és nem az ország megmentését.
Lássuk be, ma az összes politikai oldal, az őket kiszolgáló média, bloggertársadalom az ország tönkretértelében ügyködik, azaz hazaárulók.

szepipiktor 2018.12.16. 10:22:20

@morph on dear:
Nem tudom ki hazudik nagyobbat, de a napokban két ilyen poszt is megjelent itt a blog.hu-n.
Az egyik a szakszervezetektől, kommentelhetetlen kinyilatkoztatás, propaganda célból.
A másik egy politikus fazontól, nem vettem a fáradságot, hogy melyik párt megélhetési emberkéje, ő eghy az egyben klónozta a szakszervezet pontjait.
Mindkettőben a kormány állításait fikciókkal "cáfolták", nem konkrét tényekkel, azaz minden pontra a lehetséges, elképzelhető meg hasonló "cáfolatokat olvashattuk.
Tehát ki hazudik?
Ha te azt mondod 2+2 = 4 és én azt írom, hogy hazudsz, mert valószínűleg az eredmény = ZÖLD!, akkor nem cáfoltam hanem ÉN HAZUDTAM!
Itt ezen a térfélen pontosan ugyanúgy hazudik minden érintett, mint a kormány oldalán, de ez már megszokott, hiszen a választások előtt is fullra járt itt a "habonyi" stílus, csak az előjeleket cserélték ki.

morph on dear 2018.12.16. 10:29:34

@szepipiktor: Olvasd el az azonnali.hu cikket, én eléggé korrektnek tartottam, és kommentelni is lehet :D

CyberPunK 2018.12.16. 10:33:26

@szepipiktor: "És félelmetes, hogy a radikalizmust támogatja itt a többség például a pártok hiteles politizálásával szemben."

Nem, a félelmetes az az, hogy még egyik politikus se lóg a lámpavason. Alja rabszolga nép vagyunk.

szepipiktor 2018.12.16. 10:35:43

Tudjuk, hogy a háttérben a szakszervezetek (akiknek már nincs sok dobásuk... mára igazolódott, hogy csak túlélői a rendszerváltásnak, valódi érdekképviseletet nem végeznek) és a momentum áll (akik meg eleve a internacionalista globalizációt támogatják a nemzetállamisággal, a klasszikus társadalmi formákkal, életmódokkal szemben), így nem meglepő a két szavazási téma eredménye sem:
.
"Egyetért-e Ön a túlóratörvény elleni tüntetések céljával? közel 70%"
OK, de a többi, mely mind normális, higgadt megoldásra voksolt full alulmaradt. Miközben a választásokon beigazolódott, hogy ezeke a baloldali, szélsőbalóldali és neobolsevik pártok, mozgalmak csak töredékszavazatokat kaptak, azaz itt a minősített kisebbség áll szemben a döntő többséggel!
Erre egy azonnali igazolás:
.
"A lehető legradikálisabb eszközökkel kell a kormány ellen fellépnie 50%"
Azaz harcolni, háborúzni! Ez pedig a bolsevik oldal alaptaktikája, az ifjúkommunisták módszere és a 70-es évek politikia terrorizmusának az alapja!
.
Nézhetjük úgy is, hogy a fidesz diktatórikus (és fasisztoid) rendszerével szemben az ellenzék egy balos, szélsőbalos diktatúrát kíván? Diktatúrát cseréljük le egy másik (és jól ismert!!!) diktatúrára?
Demokráciát hazudnak, de diktatúrában érdekeltek?
A demokráciában a többség dönt, ha hatalomra akarsz jutni, akkor úgy kell politizálni, hogy a többségnek megfeleljen és rád fog szavazni. De nem, nem kellenek a szavazók, a kis érdekkörünkkel az utcán, frontokat nyitva, tűzzel-vassal akarunk a hatalomra jutni, a trónról letaszítnai a másik mocskokat. Kicsit visszakacsint az idetartozó feministák, melegpártiak harcai a társadalmi többséggel szemben... Most a munkavállalók lettek számukra a tűzelőanyag az önös harcukhoz.

neko1967 2018.12.16. 10:41:10

@szepipiktor:
Hogy lehet úgy felelősségteljesen politizálni egy ellenzéki politikusnak, hogy a tömegek által finoman szólva nem követett parlamenti ülésen is kikapcsolják a mikrofonját?

Várom a válaszod!

CyberPunK 2018.12.16. 10:45:49

@szepipiktor: Ott vagy félreértésben, hogy a többség nem akar politizálni. Mikor a többség akasztana, akkor nem nagyon figyelne színeket. Emlékezz a netadó-ra, addig volt szimpatikus, amíg pártfüggetlen volt, legalábbis látszatra. Ahogy rátelepedte az ellenzékiek már menekültek is az emberek. Itthon az aktuálpolitika, mint olyan halott. Közünk nincs már az "urainkhoz".

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.16. 10:46:24

Háddepediggghódmezővásárhely..

CyberPunK 2018.12.16. 10:46:29

@CyberPunK: rátelepedte - rátelepedett

szepipiktor 2018.12.16. 10:47:00

@CyberPunK: OK, sajnos ezt ugatom már 2017 eleje óta, ezért lettem itt közellenség.
Itt sem fogadják el a más véleményt, miközben nekem lett igazam a passzív halmazzal kapcsolatban, ami mára meghatározóvá nőtt.
Ma ez a nagy tömeg nem mozdult még meg...
Én az utolsó pillanatig reménykedem, hogy lesz egy normális, jobbközép, polgári, keresztényalapú párt, aki a magyar alapokból indul ki és a evolúciós alapokat tartja elfogadottnak.
Mert akkor a mai összes politikia pártot, mozgalmat, normális eszközökkel lehetne a kukába dobni. Amit írsz - nem áll messze tőlem! - csak folyamatos és ostoba erőszakot eredményez, az országunknak meg már nincs ideje, ereje, tartaléka erre. Ma zuhanunk a teljes "megsemmisülés" felé.
Jómagam 1990-ben egy egyszerűbb megoldást javasoltam, a korábbi mszmp-sek, kisz-esek és a adott vezetői beosztástól felfelé dolgozók mondjuk 25 évig semmiféle politikia, közéleti szerepet ne játszhassanak!
Akkor a mai politikai elit NEM LÉTEZNE, nem lenne orbán, köteleslaci, gyujcsány és a többiek.
Nem tudom hol tartanánk, de nem a 70-es évek pártirányítása keveredne egy banánköztársaság diktatúrájával és nem régi kommunisták és neoliberális neomarxisták uralnák az ellenzéki oldalt...
A magyar ember meg jellemzően ilyen, mindig gyűlölet alapján szavaz, a rossz és a rosszabb között azok garzádálkodhatnak, akiknek kisebb a gyűlőlői-száma...
A fidesz elég könnyen le lehetne váltani, hiszen a passzívak már a második erő hazánkban, azaz nem a egyenként mérhetetlen ellenzéknek kellene ezt megtenni, hanem a passzív tömegnek. De ezt nem akarja az ellenzék sem, mert az nekik is az ingyenélet végét jelentené!

szepipiktor 2018.12.16. 10:55:16

@neko1967: Miért onnan kellene? Miért kellene?
A normál társadalmakban a nép nem politizál folyamatosan, hanem a saját életterében él, dolgozik és az ottani problémákkal foglalkozik.
Itt szándékosan gerjesztik ezt a politizálást, emiatt "tiltja" a kormány a helyi döntéseket is, ez annak az eszköze, hogy a nép valójában csak az elétett tálbol ehessen. Ez az érdeke az ellenzéknek is.
Normális társadalomban a politikia közvetítéseket csak a politikailag aktívak figyelik.
Ma itthon talán az emberekre kellene figyelni, a kiskocsmákban, az üzletekben elhangzó véleményekre! Itt nálunk a kiskocsmában a kutya nem foglalkozik a tüntetésekkel, de nem azért mert politikilag érdektelenek, hanem a helyi gondokkal foglalkoznak! Az itteni ingatlandolgokkal, a polgármester dolgaival, a templom flújításával.
Ma ez az amit nem támogat a politika egyik oldalon sem.
Itt tilos gondolkodó, individualistának lenni, szerinted ha nem kapcsolják le a közvetítést, akkor ezek az emberek mást fognak gondolni?
Nem azért utasítják el a politikusokat, mert nem hallják-látják a hazugsággyár kamuit, hanem azért amit a bőrükön éreznek évtizedek óta!
De ezt a valódi Magyarországot itt az indexen (és más fórumokon se) nem fogod hallani, hiszen a átlagmagyarország nem jön ide, hozzájuk meg a politikusok és médiájuk nem megy el.
A tüntetéseken nem fogsz találkozni valódi munkásokkal, csak a politikailag érintettekkel. Ha ezt sugározza az index meg a blog.hu, akkor az itt járók hihetik, hogy ez a tömeg véleménye.
Dehogy az...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.16. 10:55:20

A túlórával nincs gond. A 3 év utáni kifizetés abszurdum.

CseszridáK 2018.12.16. 10:55:37

@morph on dear: "azonnali.hu-n, tehát aligha fideszpropaganda:"

Ez hónap vicce öcsém!

Arról az azonnali.hu-ról beszélünk amit Ungár Péter vett megának? Tudod, az az Ungár Péter, aki Schmidt Mária fia, Mészáros Lőrinc üzlettársa, aki szerint Orbán Viktort nem kell folyton kritizálni, aki teljes mellszélességgel támogatta a kvóta népszavazást, ugyanakkor nem támogatta a Sargentini jelentés elfogadását, amit még a Fidesz EPP-s párttársainak többsége is megszavazott?

Ja, hát az ő lapja tényleg biztosan nem tol kormánypropagandát, olyan harcos ellenzéki a lelkem. Egy közpénz millárdokkal kitömött NER cég tulajdonosaként nyilván teljesen független ebben a kérdésben is.

Ennek a blognak is konkrétan minden posztja a Fidesznek nyal. Milyen meglepő, hogy ebben a kérdésben is pont a Fidesz felé hajlanak.

Vajon hány "kilót" ér meg a NER propagandaosztálynak egy ilyen kamu blog?

neko1967 2018.12.16. 10:55:46

Tegnap beszéltem egy egyetemi tanárral, aki munkajogot oktat. Rákérdeztem a rabszolgatörvényre, és azt mondta, hogy amit felhoznak ellene, az mind igaz, minden megvalósulhat.

2018.12.16. 10:56:18

"bár én egy alternatív és jobb munkaidőszabályozási javaslatnak örültem volna a 2900 kizárólag obstrukciós okból benyújtott javaslat helyett."

Ezzel abszolúte NEM ÉRTEK egyet!

Olvasta a szerző a (z egyébként) 2976 módosító javaslat bármelyikét is, vagy csak fontoskodik? Ugyanis én - a szakmámból és az annak köszönhető kapcsolataimból konkrétan olvastam párat, amelyekben pontosan arról volt szó, hogy be kell építeni a törvényben olyan garanciális elemeket, amelyek egyértelműsítik például a túlórapénzek időben való kifizetését, és amely túlórák például NEM ELLENTÉTELEZHETŐK szabadnappal!

Egyébként ez egy tökéletes garancia lenne arra, hogy valóban csak akkor rendelhessen el a munkáltató túlmunkaidőt, ha arra egyébként technológiai/gazdasági/munkaszervezési oka van.

(Munkavédelmi előadó vagyok egy 3200 főt foglalkoztató megyeszékhelyen lévő kórházban, és a munkabiztonsági kockázatértékelés része a túlmunka és annak az emberi szervezetre gyakorolt hatása. Egyébként az egészségügyi dolgozók már 2003. óta 416 óra kötelező, illetve 604 óra önkéntes túlmunka órában teszik a dolgukat.)

Kataj 2018.12.16. 11:00:05

"Jó ideje a hivatalos levelek kézbesítettnek tekinthetőek anélkül is, hogy a kezünkbe vennénk."
Akkor már azt is tedd hozzá, mióta van ez a "jó ideje"!
Egy 1952-es törvényben találta ki a magyar nép ellen Rákosi.
Aki a magyar történelem legmocskosabb, legaljasabban "hazáját" eláruló diktátora volt.
Leszámítva a mostanit.
Büszke lehet rá a putyincsicska, hogy ezt használja a magyar nép ellen!

szepipiktor 2018.12.16. 11:00:40

@CyberPunK: Nem vagyok félreértésben, sőt én is azok közé tartozom, akik szerint a nép ne politizáljon csak a választások idején.
Én a lokálpatriotizmus, az individualizmus híve vagyok, a politika dolga a helyi életterek kiszolgálása lenne és nem központi utasításos kötelező alapú irányítója.
Ezért a "nép" levállt a politikáról, egy párhuzamos világban éli életét.
Aki akar, politizáljon, de ne legyen már kötelező.
A nép ma nem azért nem nézne pártszíneket az akasztásnál, mert nem politizál, hanem azért, mert tudja, a sorsáért színek nélkül a politika felelős. Azaz nem "lőne" mellé... Bármelyiket megfogja, az megérdemli.
Az utolós hiteles és elfogadható politikus hazánkban Tétényi Éva volt, most hasonlóan tisztelem az ex-kdmps Lukácsi Katalint. Nem tudok más politikus, pártot, közéleti lényt, akinek ne adnék alapból 10 év szigorítottat. Nem a pici stiklijeikért, hanem hazaárulásért.

Négyes_ 2018.12.16. 11:04:36

Én csak egyetlen egyet nem értek: hogy nevezheti magát (röhögés nélkül) NEMZETINEK az Orbán-kormány, ha minden intézkedésével, de leginkább a TÚLÓRA TÖRVÉNNYEL a nemzetközi nagytőke és MILTI-VILÁG számára akar kedvezni, szemben a magyar dolgozók érdekeivel!!!

CyberPunK 2018.12.16. 11:08:44

@szepipiktor: Akkor már csak azt nem értem, hogy miért vagy erőszakellenes. Mutass nekem a történelemből egyetlen békés rendszerváltást, ami hosszútávon kitartott, és tényleg jobb lett utána a helyzet.

röf 2018.12.16. 11:12:37

Fölösleges ezen a törvényen rugózni.
Itt másról van, szó, mondvacsinált őrjöngés, hazugsággal gerjesztett indulat a hasonszőrű, egyszámjegyű IQ-val rendelkezők körében.

szepipiktor 2018.12.16. 11:14:49

@Látens Inszinuáció:
Csak a végére reagálnék...
A legközvetlenebb barátom, diplomás, nyelveket beszélő emberke, egy full keresett szakma kimagasló képviselője ma egy kórházban segédmunkás, mibel az életkora miatt nem kap szakmájában értékelhető munkát.
Látom mindennapjait, hogy a létszámhiány miatt gyakoltailag folyamatosan "túlórázik", ügyel, mert ha betartanák a tv.-t, emberek halnának meg.
Látom, hogy egyik ügyeletből megy a másikba, nem látja a családját, a gyerekeit. Néha kap szabadnapot, amikor a kórháznak a körmére ég a "jog", de alapból folyamatos munka és a mostani tv. sem tartható be!!!
Eközben a kórház - a kamu fizetésemelések az orvosoknak! - belső szabályokat hoz a kifizetésekre, gyakorlatilag azokkal védik ki a törvényeket, a túlóraelszámolásokkal játszadoznak, azaz legalizálják a eszméletlen túlórát, de a pénz ugyanaz marad... Mert azt meg az állam korlátozza közben.
A másik közeli barátom minisztériumban dolgozik, annyi a túlmunka, hogy már 70-80 napnyi szabdsága maradt az ével alatt, ki nem fizetik, ki nem veheti. A közvetlen vezetői azzal próbálják kompenzálni, hogy mondjuk egy hónapig csak a reggeli dolgát intézze el, aztán irány haza, és "lecsúsztatnak kétnaponta egy szabadságnapot.
Azaz a mostani tv. semmit sem változtat a sorsukon, hoszen már nem a munkaidő alapján dolgoznak, hanem a kényszer alapján vészüzemeltetés zajlik.
És rálátok közvetlen környzetemből egy tucat tanárra, egészségügyi dolgozóra és mind ugyanígy él, dolgozik.
.
Azaz a mostani tüntetés és a munkaidő között nincs kapcsolat, a tüntetők nem akarják az alapokokat megoldani, csak megtartani a mostanit. Ami nem tartható más sokáig, mert az említettek már napi szinten gondolkodnak a kiugrásról, azaz nemsokára tömeges lesz az emberhiány ezekben a szakmákban, területeken.
Ez pedig már a gyerekeink sorsa, az egészségünk kérdése.

CyberPunK 2018.12.16. 11:23:07

@szepipiktor: Erre írtam azt, hogy rabszolga nép vagyunk. Én ezekre biztos nem lennék hajlandó, előbb mennék mosogatni legalább egy országgal nyugatabbra.

Etniez 2018.12.16. 11:26:15

@morph on dear: elolvastam a cikket, te is? Benne van, hogy aki munkaidő keretben dolgozik, az várhat 3 évet, mire a túlóráit kifizetik. Ott van mindjárt a legelején.
A másik a 400 óra. Ez ugye beleegyezéshez kötött, de a munkavállaló és a munkáltató soha nem egyenrangú.

Kérlek, legalább olvasd már el, amit belinkelsz...

"A túlóra az, amit a rendes munkaidőn kívül dolgozik le az ember. Ezt viszonylag könnyű kiszámolni irodista Irénnél, akinek reggel nyolctól délután 4-ig tart a munkaideje, és ha bennmarad egyszer ötig, az bizony egyértelműen túlóra. Józsi is tud viszont túlórázni, mégpedig akkor, ha a tízhetes munkaidőkerete végén kiderül, hogy nem 400, hanem mondjuk 410 órát dolgozott: akkor az a 10 bizony túlóra. De ez ugye csak a munkaidőkeret végén derül ki, tehát a túlórát előbb nem is lehetne kifizetni, csak akkor."

Munkaidő keret 12-ről 36 hónapra emelkedik.

szepipiktor 2018.12.16. 11:31:50

@CyberPunK: Próbáltam válaszolni, de nem engedi a blogmotor...
Nem használtam linket, se csúnya szavakat, nem zsidóztam, cigányoztam...
De nem jó szavakat írtam, fogalmazzam át, de mit , azt ugye nem jelzi.
nem tudom itt talán nem szabad a dicsőséges 133 napra, a bolsevikokra, a KISZ-re, a pártra, a szakszervezetekre hivatkoznom, nem írhatom meg, hogy milyen összefüggfések vannak.
Nem tudom, egy normális válasz volt, de ez is egy cenzúra...

morph on dear 2018.12.16. 11:39:54

@Etniez: "aki munkaidő keretben dolgozik, az várhat 3 évet, mire a túlóráit kifizetik."

Igen, aki munkaidőkeretben dolgozik. Csak aki munkaidőkeretben dolgozik, az tudja magáról hogy ő abban dolgozik, ez nem valami hatalmas meglepetés számára hogy ez így megy. Pl. milyen meglepő, hogy nyáron nagyobb a balatoni lángosos forgalma, mint télen.

1. Az emberek nagy többsége nem ilyen munkaidőkeretben dolgozik
2. a három év a maximum, nem kötelező kihasználni, eddig is egy év volt és az se sok helyen volt.

Tehát az ilyen riogatások, hogy "bármikor berendelhet a főnök szabadnapon és 3 év múlva fizet ki", faszságok. Olyan tudhat lenni, hogy előre megegyeztek(!), hogy nyáron többet dolgozol, télen kevesebbet, és év végén megnézitek hogy hogyan is álltok a túlórával. De a "bejött most egy új anyag, hétfőre meg kéne hogy legyen" kategória az NEM EZ.

CyberPunK 2018.12.16. 11:40:09

@szepipiktor: Kár, elolvastam volna. Én azért vagyok amúgy kétségbe esve, mert egyszerűen nem tudok olyan területet mondani itthon, ami jól működne. Semmit. Ezt viszont nem lesz egyszerű rendbe hozni, tényleg egy teljes rendszerváltás kell (teljes állami szinten), nem csak finomhangolások. Az viszont durva lesz. Szerintem a politikai elit háborúra vár, az megoldja az ilyen gondokat.

lenörd hofstadter 2018.12.16. 11:45:22

@Látens Inszinuáció:

"ha arra egyébként technológiai/gazdasági/munkaszervezési oka van."

Itt bacarintottad el. A rothadó kapitalizmusban, tudod, a Soros világ, a Brüsszel és a többi meg tudják szervezni a munkát valós munkaidőben. Nekik kurvára nem éri meg tömegeket fizetni plusz pénzért. Ahol túlórát kell elrendelni, onnan első körben az összes tetves koszos managert és az indokolatlanul magas fizetéssel teletolt tetű közép és felsővezetőket kéne kibaszni akik alkalmatlanok a munka megszervezésére és lebonyolítására. Ahol túlórázni kell ott a vezető totálisan hülye ahhoz amit csinál.

morph on dear 2018.12.16. 11:53:01

@lenörd hofstadter: "A rothadó kapitalizmusban, tudod, a Soros világ, a Brüsszel és a többi meg tudják szervezni a munkát valós munkaidőben"

Nohát, a Mágikus Nyugaton nincs túlóra? Mit nem mondasz :DD

nemecsekerno_007 2018.12.16. 11:54:23

@neko1967: Jó, kimegyünk tüntetni akkor ha megvalósult. Érdekes, hogy Rómában és Bécsben is tüntetnek a kormány ellen. Micsoda véletlen...

CyberPunK 2018.12.16. 11:54:26

@lenörd hofstadter: "A rothadó kapitalizmusban, tudod, a Soros világ, a Brüsszel és a többi meg tudják szervezni a munkát valós munkaidőben"

Dehogy tudja. Skandináv tulajdonú cégnél dolgozok, és semmit se tudnak kezdeni a kínai csoporttal, folyamatosan késnek.Ugyanezt hallom a brüsszeli multi dolgozójától, ők az indiaiakkal szívnak.

alöksz róz 2018.12.16. 11:54:52

@neko1967: tegnap három egyetemi tanárral beszélgettem, véletlenül pont munkajogot oktat mind... mindhárom azt mondta, hogy nagy része kamu annak, amit felhoztak ellene.
egyébként egy politikusnő is azt mondta, hogy kamu.

2018.12.16. 12:02:21

Kis matek: 8 óra munka+1.5 ra utazás oda vissza+napi 1.5 túlóra (400 óra bontva) +8 óra alvás.
Marad a gyerekedre magadra minden másra napi 5 óra hétköznap.

Számokkal nehéz vitatkozni agyalágyult fideszes banda...……..

Kádár korszakban nem zsigerelték ki így a melósokat.
Nem vagyok balliibás!! de zsigerből utálom az összes hazudozó gazember politikust. És a megmondóembereit.

felső határ nincs 2018.12.16. 12:03:58

Majd az EP valasztason fogok szavazni, az ellenzeki lumpenprolik ellen.

Ad Dio 2018.12.16. 12:08:39

Szóval ilyenek a "nem irányított" kérdések :-))))). Értem. Köszönöm.

morph on dear 2018.12.16. 12:11:09

@Tiktak58: Ja ilyen remek 5.5 órája volt eddig, hiszen ha most kötelezőnek számolod a túlórát, akkor nyilván korábban is az volt. De figyi, tényleg, szerintem az emberek el tudják mondani a véleményüket voksoláskor is.

"Számokkal nehéz vitatkozni agyalágyult fideszes banda."

Pl. az is számokkal jön ki hogy a fideszre szavaztak a legtöbben oszt mégis egyfolytában vitatkozol.

freelander1 2018.12.16. 12:12:32

Azon szerzők, akik úgy próbálnak hiperértelmiséginek látszani, hogy ilyen latin kifejezésekkel bombázzák az olvasót, hogy "sic!" (duplán), meg mondjuk "nota bene", ráadásul valódi értelmüktől erősen elhajolva alkalmazva, azok tőlem elmehetnek a jó büdös fenébe. Hiteltelen sznob seggarcok lesznek azonnal. Vannak szép magyar szavaink ezekre drága uraim, hölgyeim.

morph on dear 2018.12.16. 12:19:33

@neko1967: Ez a cikk egy lehetséges VISSZAÉLÉSRE hívja fel a figyelmet, nem pedig azt írja hogy ez így lesz vagy hogy a törvényalkotók szándéka ez. Bocs de ez hergelés, nem vélemény.

Tessék egy higgadtabb:

azonnali.hu/cikk/20181214_ki-mekkorat-hazudik-a-rabszolgatorvenyrol

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.16. 12:21:26

@Az igazi Trebics: ez a fejlemény valóban elkerülte a figyelmemet, köszi, de az elköltözés még önmagában nem mentesíti a két kispártot a közpénzekkel való elszámolás alól. Vagyis: ugyanott tartunk. És még a módszer is ugyanaz mint a fantomcégeknél: ó hát elköltöztem, küldjétek ide meg oda a levelet. Hát nem. Az elszámolás felszólítás nélkül is meg kellett volna történjen. Ahogy a hat másik ellenzéki párt megtette. Döntse már el a Momentum és a Párbeszéd, hogy az átlátható közpénzfelhasználás pártján állnak, vagy maradnának a fideszes gyakorlatnál...?

neko1967 2018.12.16. 12:22:41

@morph on dear:

Buta fidesz крыса! Ha a jogszabály valamit nem tilt, akkor lehet, pláne ha kifejezetten lehetővé teszi!

Próbálom egyszerűbben fogalmazni, hogy megértsd. Ha a jogszabály azt mondja, hogy bizonyos csoportnak lehet lopni, akkor az a csoport lopni fog. Ez természetesen most nem így van!

Persze vannak iratlan szabályok, mely szerint egyesek büntetlenül lophatnak, pl a csuti vajda, rokonsága, mr. 20% stb...

I.Borisz 2018.12.16. 12:22:41

@felső határ nincs: Hmm, lumpenprolik..bárhogy nézem, mintha most nem égett volna a MTV székház, mint a jobboldali ellenzéki idejében...nahát...

neko1967 2018.12.16. 12:24:31

@morph on dear:

Ki is a tulajdonosa ennek a portálnak? Véletlenül nem köthető valakihez?

mortullus 2018.12.16. 12:26:29

250 vagy 400 óra? Ugyan mindegy. 12 hónap munkaidőkeret vagy 36 hónap? Ugyan mindegy. Munkavállalók igen kis részét érinti, stb. stb., ezeket hangoztatják.

Csak akkor mégis mi a francért kellett ezt a törvényt így gyorsan, érdemi egyeztetés nélkül, egyéni képviselői indítvánnyal, ünnepek előtt, kb. 3 nap alatt átnyomni az Országgyűlésen?
A nemzetvezető ajándéka a magyar népnek karácsonyra? Vagy valami politikai háttéralku a németekkel?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.16. 12:26:50

@Látens Inszinuáció: hát ez az! 2900-at nem lehet elolvasni és nem lehet komolyan venni. Eközben lehetett köztük értelmes javaslat. A törvényhozás nem dumaszínház és nem spammeléssel kell elérni valami megváltoztatását. Fenntartom, hogy obstrukció helyett alternatívát kell adni. Akkor is, ha lesöprik az asztalról. A 2900 módosító indítványt is lesöpörték és az ülés levezetését is meghackelték... Mit ért el vele az ellenzék?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.16. 12:29:01

@neko1967: tulajdonosa a "portálnak"? ez egy szimpla blog :D köthető: saját magához. Magánvéleményt közlünk, itt főleg a Ti magánvéleményeteket, mert a legtöbb ügyben KÉRDÉST tettem fel. És épp azért kérdezünk, mert mások még kérdezni is hazug módon kérdeztek. Akár jobb akár baloldalon. Hisz olvastad a cikket...

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 12:30:31

"a közhangulat a törvénymódosításról "

a közhangulat at az, hogy a szokásos orbánellenes tüntetők egy része megint talált okot tüntetni és ezt az orbánellenes sajtó szokása szerint felfújja, mindenki más meg leszarja. Történet vége.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 12:32:21

@mortullus: Kicsit ciki lesz kimagyarazni februarban (tavasszal valasztas), hogyhogy megkaptak a melosok a januari tulorapenzt

Egyetlen plusz balos szavazo sem lesz ettol, az egesznek annyi a celja hogy bekeruljenek a TVbe. Majd a CNN meg a lipsi riadolanc megirja kulfoldon hogy 100ezrek tuntettek Orban elnyomo diktaturaja ellen, es Gyuri bacsi is lathatja hogy megdolgoznak a penzeert...:)

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 12:36:25

Tegnap beszéltem egy egyetemi tanárral, aki munkajogot oktat. Rákérdeztem a rabszolgatörvényre, és azt mondta, hogy amit felhoznak ellene, az mind baromság.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.16. 12:37:42

@szepipiktor: amit írsz, röviden, hogy a szabályokat nem is tartják be egy korábbi cikkünkben ki volt emelve. Ez még önmagában nem érv és ellenérv. Ténymegállapítás, ami befolyásolja a véleményeket a törvénnyel kapcsolatban. És szerintem emiatt nincs igazi tömegtüntetés az ügyben. De ezt tedd zárójelbe. Itt most a torzító közvéleménykutatásokról volt szó, és hogy mond el a véleményed... kilonem100.blog.hu/2018/12/08/miert_nem_erdekli_a_dolgozokat_a_400_oras_rabszolgatorveny

morph on dear 2018.12.16. 12:38:36

@neko1967: "Ha a jogszabály valamit nem tilt, akkor lehet, pláne ha kifejezetten lehetővé teszi!"

A jogszabály azt is lehetővé teszi hogy az állam bármikor elvegye a lakásodat. Vagy hogy Orbán Viktor háborút hirdessen. De azzal az utcára vonulni, hogy az állam elveszi mindenki lakását és háború lesz, csak azért mert erre elméletben lehetősége van, faszság.

neko1967 2018.12.16. 12:39:17

@A kiló nem százat jelent.:

Te csak egy fideszes troll vagy, aki függetlenként tetszeleg, de a Lendvai utcából kapja az utasítást, és aki cenzúrázza a blogját!

morph on dear 2018.12.16. 12:42:23

@A kiló nem százat jelent.: "amit írsz, röviden, hogy a szabályokat nem is tartják be egy korábbi cikkünkben ki volt emelve"

Arról nem beszélve hogy ha valaki abból indul ki hogy a szabályokat nem tartják be úgyse, annak akkor miért nem tökmindegy hogy mik a szabályok.

morph on dear 2018.12.16. 12:44:48

@neko1967: Fideszes troll itt mindenki, aki nem az 5%-os ellenzék szövegét ismételgeti, lássuk be.

neko1967 2018.12.16. 12:46:37

@morph on dear:
"

Fidesz troll!
"De azzal az utcára vonulni, hogy az állam elveszi mindenki lakását és háború lesz, csak azért mert erre elméletben lehetősége van, faszság."

Na ezzel a dumával állj ki olyanok elé, akik elvesztették a trafikjukat!

Etniez 2018.12.16. 12:49:02

@morph on dear: én pontosan tudom, hogy eza berángatás a dolgozók 15%-át erintheti és kiállokaz ő jogaiért is.
Nem akarom, hogy honfitársaimat kizsákmányolják, ők meg belerokkanjanak.

neko1967 2018.12.16. 12:50:25

@morph on dear:
IQ negatív!
2018 listás szavazat belföldön:

Fidesz: 2 559 192

Ellenzék: 2 614 176

D......

dare 2018.12.16. 12:52:31

A kérdésekre adott válaszok mellett a százalékok, azok pont úgy néznek ki, ahogy én is elképzeltem még a szavazás előtt, kivéve az utolsót.
Ott engem kicsit megrémít a radikalizálódást mint opciót követelni a pártokon, mert nem tudom mit értenek alatta a szavazók.
Ha azt, hogy ettől azért felelősségteljesebben és határozottabban kellene az ellenzéki szerepet betölteniük, akkor azzal magam is egyetértek, én is ezt kérem számon rajtuk már hónapok óta.
Viszont ha arra ösztökélik őket, hogy azt a fajta politikát folytassák BENT a parlamentben, amit szerdán is tettek a törvény elfogadása előtt, azt nem díjaznám.
Nem állítom azt, hogy ne lett volna értelme, mert sikerült vele felrázni a választók egy részét, és ha ott lettem volna velük, akkor én is hasonlóképpen cselekedtem volna, nem ültem volna mint egy kuka némán a helyemen az tuti fix.
Ami miatt nem folytatnám ezt a fajta politizálást bent a parlamentben, hangsúlyozom a bent szót, az azért van, mert félő hogy bizonyos választók felhatalmazást kérnek az ellenzéki politikusoktól a kinti tevékenységük igazolására.
Tehát ti legyetek radikálisok ott bent, mi leszünk radikálisok itt kint.
Na ezt a fajta felelősséget le kell futtatni a parlamentben bent lévő ellenzéki politikusoknak magukban, mivel nem lehet tudni, milyen radikalizmust követel a választók többsége.
Kellene még egy szavazás erről, mert ez miatt maradt bennem egy kérdőjel.
Szükség van a tökös ellenzékre, de azért ne felejtsék el, hogy ők sok embernek az ő viselkedésük az etalon, ahogy a fidesz viselkedése is tükröződik a választóin, az fog az ellenzéki politikusokén is.
Két példa: A füstbombát rendőrökre dobott Momentum elnök nem bán semmit, a nem dobott füstbombát alelnök pedig azt mondja oké, akkor innetől kezdve a rendőrökért is tüntetni fogok.
Tehát ez a spektrum nagyon széles, oké az indulat, de valahogy szép lassan jó lenne ha egységesülnének a célok.
Az első sor kukákat borít, a második sor összeszedi azt.
Az első sor próbál a rendőrökre hatni (azért keverednek oda is félnótások), a hátul lévők meg dobálják a rendőröket.
Jó hogy színes a forgatag, de pár száz randalírozó azért egész más képben fogja feltüntetni a tüntetőket, ami pont ellenkező hatást vált majd ki a velük szimpatizáló nézőkből.

Etniez 2018.12.16. 12:52:44

dolgozójától, ők az indiaiakkal szívnak.
VÁLASZ ERRE
alöksz róz 2018.12.16. 11:54:52
@neko1967: "tegnap három egyetemi tanárral beszélgettem, véletlenül pont munkajogot oktat mind... mindhárom azt mondta, hogy nagy része kamu annak, amit felhoztak ellene.
egyébként egy politikusnő is azt mondta, hogy kamu."

Vs

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 12:36:25
"Tegnap beszéltem egy egyetemi tanárral, aki munkajogot oktat. Rákérdeztem a rabszolgatörvényre, és azt mondta, hogy amit felhoznak ellene, az mind baromság"

Csoportos foglalkozás volt a Lendvai utcában?

:)

morph on dear 2018.12.16. 12:56:07

@Etniez: Kérték ők hogy kiállj értük, ember? Miért nem a dolgozók 15%-a van az utcán akkor, miért 1-2 ezer tizenéves?

Nem úgy van az. Te valójában nem a dolgozókért aggódsz, hanem szimplán utálod a fideszt, és megragadod az alkalmat, hogy valamiféle morális dicsfényben tetszelegve éld ki a fideszellenes vágyaidat.

Tényleg érdekes lenne visszanézni, hogy a vasárnapi boltbezárásra melyik "dolgozókért aggódó" hogy reagált, vagy pedig akkor még az volt a jelszó hogy az állam ne szóljon bele a piaci folyamatokba.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 12:57:22

@dare: Teljesen mind1 mit csinal az ellenzek, amig Orbannak van mit osztani, addig nem lesz kormanyvaltas.

morph on dear 2018.12.16. 12:58:40

@Etniez: Hát én beszéltem nem kevesebb mint ÖT (5) egyetemi tanárral akik munkajogot oktatnak, és szerintük arra céloznak a fenti hozzászólók hogy a "beszéltem egy egyetemi tanárral aki munkajogot oktat" kezdetű hozzászólások egy névtelen vitafórumon fenntartással kezelendőek.

2018.12.16. 13:00:27

@lenörd hofstadter:

"ha arra egyébként technológiai/gazdasági/munkaszervezési oka van.."

Az a helyzet, hogy ez benne van a munka törvénykönyvében.

2012. évi I. Tv. 134.§ (4.) bek.

Reklamálni a vezírnél kell.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 13:00:55

Tavasszal 2 dologban lesz hatrebb az ellenzek

1. a tulorak ki lesznek fizetve (a rabszolgatv miatt)
2. kevesebb homlesz fog megfagyni

Nagy eges lesz megint.

dare 2018.12.16. 13:03:17

@Nincs közöttünk csicska: Nem teljesen mindegy, mert egészen más hangulat is uralkodhat itt.
De igazad van abban, hogy ebben a gazdasági környezetben elég kevés mozgásterük van nekik.

morph on dear 2018.12.16. 13:05:04

@neko1967: És 2.9 millió ember volt ott? Vagy a füstbombás momentum? A jobbik meg eléggé megosztott a kérdésben, ha megnézed a kurucinfót, hát nem feltétlen rajonganak a tüntiért...

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 13:05:45

@Tiktak58: ...és ha még a pincében a káposztáskő is rád esik...

Etniez 2018.12.16. 13:06:14

@morph on dear: A gyerekek sem tiltakoznak a munka ellen, mégis tiltva van. Helyesen.

A vasárnapi munkavégzéssel semmi bajom nincs, ne maszatold ide.
Egyrészt, rendes munkaidőben dolgoznak, ráadásul extra pénzt kaptak érte a dolgozók (amíg a Fidesz meg nem szüntette azt is..)
Én konzekvensen a status quo mellett vagyok, a fidesz következetlen. Egyszer a dolgozókat akarja "megsegíteni" most meg alájuk vág...

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 13:07:14

@neko1967: És ha indult volna az "Ellenzék" nevő párt akkor most ők adnák a kormányt

Etniez 2018.12.16. 13:07:15

@Nincs közöttünk csicska:
3. Megtalálod az ékezeteket a billentyűdön.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 13:09:12

Tegnap beszéltem Petőfi Sándorral aki azt mondta, hogy minden amit kommentekben megirnak garantáltan igaz.

2018.12.16. 13:09:37

@Látens Inszinuáció:

Bocsi, rosszat néztem, mert a most hatályos törvényben itt van:

)4§. (3.bek) A munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét hónap vagy ötvenkét hét, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

Az új, január 01.-én életbe lépő törvényben már új helyen lesz a fenti szöveg.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 13:10:40

@dare: Nem lesz semmi valtozas, nagyon meglepne, ha a Fidesz vesztene a nepszerusegebol, vagy barmelyik ellenzeki part merheto emelkedest produkalna

Etniez 2018.12.16. 13:11:12

Van a családban munkaidőkeretben dolgoztatott ismerősöm, nem boldog. Ő eddig is 3 havonta kapta a túlóráit, most 3 év is lehet, függ a kollektív szerződéstől.

A "beszéltem egy egyetemi tanárral" faszságot meg hagyjuk már. Melyik tanár, melyik tanszék, melyik egyetem.?

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 13:11:50

@Etniez: A mi csaladunkban 30 munkaidokeretben dolgozo van, es mind Orbanra szavaz.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 13:14:31

@Etniez: " és kiállokaz ő jogaiért is." ez blog.hu kommentelésben nyilvánul meg vagy hétfőn sztrájolsz egyet és nem viszel ki csomagot a londoniaknak?

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 13:15:25

A hepajozas valodi celja

Megirja a 444.hu hogy kiment 3000 bekes tunteto, errol tudosit a reuters 30.000es szammal, a jew york times emeli a tetet 90ezerre plusz diktatura

Es szaros gyurka fizet mint a katonatiszt.

Etniez 2018.12.16. 13:16:20

@Nincs közöttünk csicska: te a butább fajtából vagy :)
Stílusod emlékeztet arra bannolt lendvai utcai nickre akinek terminator volt az avatarja.
Többet kellene rárántanod, nagy benned a feszkó.

Etniez 2018.12.16. 13:18:11

@Viszlát és kösz a halakat: semelyik nap nem viszek csomagot kiscsillag :)
De ne aggódj, Szilveszterre majd hazamegyek és hagyok jattot.

Etniez 2018.12.16. 13:18:56

@Nincs közöttünk csicska: neked gyűjtünk magyar billentyűzetre :)

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 13:21:16

@Etniez: A meseket anyadnak tartogassad, erre utaltam.

Etniez 2018.12.16. 13:24:04

@Nincs közöttünk csicska: tényleg veszek egyet neked, plusz adok grátisz szappant is a szádba.

Az igazi Trebics 2018.12.16. 13:28:04

@A kiló nem százat jelent.: A cikket is olvasd el, ne csak azt, amit bemásoltam. Elszámolnának ők, de az ÁSZ nem reagál semmire, csak és kizárólag a bejegyzett székhelyen hajlandó ellenőrizni.

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.16. 13:47:53

@Etniez: Pedig milyen öntudatos futár voltál még nemrég. Kirugtak?

"Etniez 2018.05.29. 08:02:33

@Attila F: mint futár mondon, szépen elengedheted a füled mellett, kiveszem a kezedből és megyek is, beütöm a gépbe, hogy nem vetted át és megyek. Amíg nem írtad alá, nem nyithatod ki. "

Etniez 2018.12.16. 13:51:07

@Viszlát és kösz a halakat: engem még soha nem rúgtak ki sehonnan, de hogy jön ez a témához? Szerelmes vagy belém?

inteligencs elenzeki 2018.12.16. 14:10:36

Érdekes, hogy itt mindig ilyen statisztikák jelennek meg, ahol az ellenzék erőfölénye domborodik ki. Nyilván,mert itt többnyire ellenzéki beállítottságú olvasók vannak, eltekintve ilyen jobbosoktól mint pl. én, akik szerint az ellenfelet a saját pályáján kell támadni.

Rabszolga törvény ?
Az ellenzéknek a kukák burogatásán kívül javaslatot kéne tenni arra, hogyan oldható fel a munkaerőhiány, amit végső soron az uniós tagságunk teremtett, elszipkázva a szakképzett munkaerőt.
Az viszont a gazdasági növekedés biztosítása szempontjából elengedhetetlen lenne, hogy további befektetők érkezzenek.
Megemelni a fizetéseket, hogy a munkaerő visszajöjjön ? Úgy húznának innen a befektetők, mintha soha itt sem lettek volna.
Szakképzetlen migrikkel pótolni a munkaerőt ? (Biztos hogy nem működne).

Könnyen belátható, hogy nincs más opció. Ráadásul, a többlet jövedelem, ami a túlórákkal jár, nagy valószínűséggel itt kerül elköltésre.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 14:18:39

@Comte de Gippaud: "Az ellenzéknek a kukák burogatásán kívül javaslatot kéne tenni arra, hogyan oldható fel a munkaerőhiány, amit végső soron az uniós tagságunk teremtett, elszipkázva a szakképzett munkaerőt."

Nem igaz. Az unios tagsagunk(2004) nem teremtett munkaerohianyt, sot. A valsag elott jo fel millioval kevesebben dolgoztak, mint most. A korlatlan nemet, osztrak munkavallalas (2010) okoz problemakat bizonyos szektorokban, egeszsegugy, informatika, soforok, de az EU osszes orszagaban hiany van ezekbol. Ha nem igy lenne nem kapna a magyar, akar nyelvtudas nelkul, munkat ezekben a szektorokban kulfoldon. Mindezzel egyutt 4,4 millio foglalkoztatott soha nem volt Magyarorszagon 1990 ota.

inteligencs elenzeki 2018.12.16. 14:29:05

@Nincs közöttünk csicska:

"A korlatlan nemet, osztrak munkavallalas (2010) okoz problemakat bizonyos szektorokban, egeszsegugy, informatika, soforok,"

Kőművesek, villanyszerelők, esetleg speciális szakterületek, (az enyém is ilyen) mind áldozatul estek a folyamatnak.
Ha most villanyszerelőt akarsz találni pl. 2 hónapot kell várnod, hogy kijöjjön. Na nem megcsinálni a munkát, hanem csak felmérni ! És egyáltalán nem biztos hogy szakmailag a legjobb szolgáltatást kapod.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 14:34:12

@Comte de Gippaud: En azt gondolom hogy a munkaerohianynal jobb dolog nem tortenhet a magyar melossal, 1 ev alatt annyit no a realber, mint korabban egy parlamenti ciklus alatt.

Etniez 2018.12.16. 14:43:30

@Comte de Gippaud: akkor az ellenzéknek kellene kormányoznia a fidesz helyett? Jó elképzelés.

Etniez 2018.12.16. 14:44:10

@Nincs közöttünk csicska: akkor mégsem a fidesz remek gazdaságpolitikája miatt?

aranyláz 2018.12.16. 14:45:35

@Comte de Gippaud: aham, tehát dolgozzunk még többet, jóval kevesebbért, mint tőlünk nyugatabbra? ez ám a megoldás! ez nem biztos, hogy nem azt fogja magával hozni, hogy még többen mennek külföldre

egyébként nem feltétlenül a több túlórával van baj, hanem a 36 hónapos munkaidőkerettel, vagy te 3 év múlva szeretnéd megkapni a mai fizetésedet?

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 14:47:50

@Etniez: A Fidesz gazdasagpolitikaja jo, hozzajarul a foglalkoztatottsag emelesehez, ezaltal a munkaerohianyhoz.

A kulso konjunktura 2008-ig is fennallt, megis csodkozelbe jutott az allam, a valsag elott is folyamatosan nott a GDP-aranyos adossag.

Ez a legfontosabb oka a regi ellenzek eljelentektelenedesenek, nem az oszodi hazudozas.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 14:50:18

@aranyláz: erdekes lesz, amikor januarban, februarban mindenki ugyanugy megkapja a tulorapenzet, mint eddig

"nem feltétlenül a több túlórával van baj, hanem a 36 hónapos munkaidőkerettel, vagy te 3 év múlva szeretnéd megkapni a mai fizetésedet?"

Eddig 12 honap volt a max. munkaidokeret, de senki sem 1 ev mulva lett kifizetve, ugye?

Etniez 2018.12.16. 14:51:07

@aranyláz: persze, legyünk mi az unió Kínája :)
Építsük le az oktatást és szereljük össze az EUnak. Ez garantálja, hogy soha nem fogunk felzárkózni sehova.

Etniez 2018.12.16. 14:51:45

@Nincs közöttünk csicska: ismerek olyat személyesen, aki 3 havonta kapta meg.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 14:53:23

@Etniez: Mit kapott 3 havonta? S mi koze ennek a meg hatalyba sem lepett torvenyhez?....:)

Etniez 2018.12.16. 14:57:12

@Nincs közöttünk csicska: a túlóráját. Ezt most akár 3 év is lehet, hála a Fidesznek. Csak reméli, hogy az üzemi tanács nem járul hozzá és marad a 3 hónap jövőre is. Így jön ide.

inteligencs elenzeki 2018.12.16. 14:58:25

@Etniez:

"akkor az ellenzéknek kellene kormányoznia a fidesz helyett? Jó elképzelés."

Mire gondolsz ellenzék alatt ?
Egyébként az ellenzéknek a legnagyobb baja, hogy igazából nincs fogás a fideszen. Ez a mostani fröcsögés is olyan témában történik, ami egy pragmatikus lépés nyomán lépett fel.
Adott egy probléma, (munkaerőhiány) amire lépni kellett, de lehetőleg olyan módon, ami a gazdaság szekerét tovább löki előre.

Etniez 2018.12.16. 15:00:23

@Comte de Gippaud: értem, elsődleges a gazdaság szekere. Csak arra kell koncentrálni.
Esetleg kommunista szombat nem lesz?

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 15:02:01

@Etniez: A tuloranak semmi koze a munkaidokerethez, hiaba probalkozol ezzel mindenhol.

Etniez 2018.12.16. 15:05:18

@Nincs közöttünk csicska: miért hazudoztok állandóan?

"Szalag Szilárd üzemében változó a megrendelés mennyisége, a beszállítók sem azonos ütemben szállítják a szükséges alkatrészeket és Wakandában is sokat változik a vibránium ára. Nehéz így a napi nyolc óra munkát szervezni, különösen, ha a gépek leállítása is körülményes és sokba kerül minden nap végén. Ezért Ügyvezető Hugó és a szakszervezet megegyeztek a munkaidő keretben. Ennek a keretnek a felső határa jelenleg egy év, jövőre három év. Tehát legfeljebb ilyen hosszúságú keretben lehet megegyezni. És most jön a tudomány. Ebben a keretben kell meghatározni azt, hogy mennyi a túlóra mennyisége, aminek alapeleme a túlóra keret. Ez tényleg bonyolult, komoly munkajogi ismeretek igényel. Ha három havi keretben egyeztek meg, akkor Szalag Szilárd minden hónapban megkapja a fizetését, de hogy mennyit túlórázott, csak a munkaidő keret végeztével lehet megállapítani. Ám ekkor a munkáltató köteles kifizetni a túlórát, tehát ez az a nap. Nem az egy vagy három év a határidő a túlóra kifizetésére, hanem a munkaügyi szereplők által kialkudott munkaidőkeret vége. Persze nem kizárt, hogy a felek a törvényi maximumban egyeznek meg, de ez azért nem jellemző."

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 15:05:34

@Etniez: Nem, a tulorakat havonta fizettek, a munkaidokeret a rendes munkaidore vonatkozik.

Mindenki tudja, hogy munkaidokeretben fog dolgozni, aki olyan munkaltatohoz (autogyar pl.) megy, plusz az uzemi tanacs beleegyezese is kell.

A tuloraszam max. 250rol max. 400ra novelesehez pedig a melos irasos beleegyezese kell.

Azaz nem lesz ebbol munkastuntetes.

Etniez 2018.12.16. 15:07:31

Tehát szélsőséges esetben 3 év is lehet. Ezt akarja a Fidesz valamiért. Fegyvert adtak az ellenzék kezébe, szokatlan hiba.
Esetleg terelnek a közigazgatási bíróságok miatt, ezt csak a Geci meg Kisgeci (Rogán) tudja.

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 15:08:15

@Etniez: ez mi?

Itt van a jelenleg hatalyos torveny: net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200001.TV

Itt a valtozasok:

"A munka törvénykönyve jövő január 1-jétől kimondja: a munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív, vagy műszaki, vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap. Eddig ez a passzus úgy szólt, hogy a munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 12 hónap – vagy 52 hét -, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.

Az a szabály nem változik, amely szerint évi 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, viszont rögzítik, hogy ezt meghaladóan a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján naptári évenként elrendelhető legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidő. A törvény ezt hívja önként vállalt túlmunkának.

Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, “önként vállalt túlmunka” elrendelhető.

A mostani változtatással azt is tartalmazza majd a munka törvénykönyve, hogy a munkáltató a közölt munkaidőbeosztást a munkavállaló írásbeli kérésére is módosíthatja.

A heti pihenőnapra vonatkozó szabályozás ezentúl úgy szól, hogy hetenként két pihenőnapot kell beosztani, és ez megtehető egyenlőtlenül. Egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén hat egybefüggő munkanapot követően legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Ugyancsak egyenlőtlen munkaidőbeosztás esetén a megszakítás nélküli, a több műszakos, valamint az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalónak havonta legalább egy heti pihenőnapot be kell osztani. Havonta legalább egy heti pihenőnapot vasárnapra kell kiadni – kivéve a kizárólag szombaton és vasárnap részmunkaidőben foglalkoztatottaknál.

A Fidesz a törvénymódosítás céljáról szólva azt hangsúlyozta, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat.

(MTI)"

ado.hu/munkaugyek/megszavazta-a-parlament-a-tuloratorvenyt/

Etniez 2018.12.16. 15:09:02

@Nincs közöttünk csicska: akkor mégis igaza van az ellenzéknek részben...

Etniez 2018.12.16. 15:09:09

@Nincs közöttünk csicska: akkor mégis igaza van az ellenzéknek részben...

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 15:09:37

@Etniez: Igen, senki sem vitatta, hogy a munkaidokeret maximuma 3 evre no. Fegyvert adtak az ellenzek kezebe, amivel max. magukat lovik arcba...:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 15:24:20

1) a kérdések kritikája jogos
2) viszont az itteni felmérések semmit nem érnek, hiszen ez sem egy reprezentatív hely

3) a Momentum azt modta, ők keresték az ÁSZ-t az ÁSZ nem reaglt

4) A "Párbeszéd"-ellenességed nagyon süt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 15:26:32

@Nincs közöttünk csicska: "A tuloraszam max. 250rol max. 400ra novelesehez pedig a melos irasos beleegyezese kell."

aláírsz, vagy nem veszünk fel!

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 15:30:12

@math0: Igen, igy van.

Ezen majd akkor kell a lipsiknek aggodni, amikor ok lesznek kormanyon es nem lesznek munkahelyek...:)

Mad Marx 2018.12.16. 15:36:25

Ezzel a szavazósdival sikerült majdnem elérni a nemzeti konzultációs kérdőívek színvonalát :(

Nincs közöttünk csicska 2018.12.16. 15:49:15

Amugy, bar sose cserelnem le Orbant ezekre a marhakra, jo lenne ha tuntetnenek egy kemenyet, hatha Zorban is kiszorna egy kis penzt hogy menjenek haza, mint Macron

]{udarauszkasz 2018.12.16. 16:23:07

A legutolso kerdessor eleg nagy csusztatas. Momentum, DK, Szocialistak az ellenzek. Ma Magyarorszagon nincs figyelemre melto ellenzek,mert akiket ma ellenzeknek hivnak,azok vLamikor kormanypartok voltak, es ugyanugy loptak,mint a mostaniak. Itt az evtizedes (evszazados?) sikkasztos lopos hagyomanyoknak kene veget vetni,mert kulonben szep lassan ramegy az egesz orszag, es ugyanolyanok leszunk Europaban,mint a ciganyok, vagy Azsiaban a kurdok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 16:36:41

@Nincs közöttünk csicska: neked majd akkor kell ezen aggódni, ha eléd nyomják a szerződést, rohadt náci!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 16:38:13

@]{udarauszkasz: " akiket ma ellenzeknek hivnak,azok vLamikor kormanypartok voltak, "

ennyit tud az idióta. az LMP és a Momentum sosem volt kormánypárt, és soha nem is volt közük kormánypárthoz.

nemecsekerno_007 2018.12.16. 16:55:46

Ti tényleg azt szeretnétek, hogy a BMW ne fektessen be Debrecenben? Más nagy cégek meg máshova?!

]{udarauszkasz 2018.12.16. 16:58:19

@math0: De nem a semmibol keletkeztek, hanem eleg sok valamikori kormanypart tagja ezekbe a partokba vandorolt. Gyurcsany a DK-ban szerinted Gyurcsany Ferencnek valami klonja, vagy nevrokona talan? Elegge hasonlitanak egymasra. Megse nevrokonok, talan valami vervonalbeli osszefugges is lehet koztuk...:)
A jelenlegi Magyarorszagon nem letezik olyan politikai ero, amely olyan szinten mentes lenne a korrupciotol, hogy a talpara tudna allitani az orszagot. Legalabbis nem egyket generacion belul. Egy megoldas lenne a nyugati regio levalasa, es beken hagyasa, hogy felfejlodhessen. Aztan egy kesobbi ujraegyesules kereteben onnan kiindulva ujraepulhetne az orszag. (lsd Nemetorszag.)

arabok balrol 2018.12.16. 16:59:31

@math0: "LMP és a Momentum sosem volt kormánypárt, és soha nem is volt közük kormánypárthoz."

Es a jovoben sem lesz.

]{udarauszkasz 2018.12.16. 16:59:43

@nemecsekerno_007: Sokat erunk a BMWvel, meg Audival, ha nem generalnak keresletet a piacon, mert nincs fizetokepes vasarloi reteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:03:07

@]{udarauszkasz: "leg sok valamikori kormanypart tagja ezekbe a partokba vandorolt. "

egy ilyet se tudsz mondani a Momentum és az LMP esetében.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:05:38

@nemecsekerno_007: de, jó lenne, ha a BMW befektetne Debrecenben, de az Orbán miatt hiányzó munkaerőt nem a dolgozók kizsigerlésével kell pótolni, hanem képezni, visszacsalogatni a magyarokat, normális országot kialakítani, és végül bevándorlókat befogadni. a BMW is inkább ezt szeretné, nem a kizsigerlést. a BMW nem olyan hülye, mint a Fidesz.

arabok balrol 2018.12.16. 17:06:01

@]{udarauszkasz: Nem keresletet kell generalni, hanem melozni kell.

Vagy ti otthon azt rakjatok felre, amit megzabaltok?

arabok balrol 2018.12.16. 17:07:55

@math0: A munkaerohiany a legjobb dolog ami a magyar melossal 1990 ota tortent.

Elhiszem hogy a magyar ballipsik ezt is el tudnak Qrni, eppen ezert nem valasztjuk meg oket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:10:02

@arabok balrol: ha megdöglesz, mert nincs ápoló, akkor ez a munkaerőhiány egyik legnagyobb pozitívuma lesz.

kutyás majmok népe (törölt) 2018.12.16. 17:17:41

Buta prolik vagytok, maradjatok otthon, mert hideg van. Az a lényeg, hogy nem jönnek a migrik, a Viktor megvéd titeket. Dolgozzatok, míg orra nem estek.

arabok balrol 2018.12.16. 17:19:23

@math0: Akinek van penze annak mindig lesz apoloja.

kutyás majmok népe (törölt) 2018.12.16. 17:21:15

Ellenzéki gyökér pártok: legközelebb a koncert mellé szervezzetek bogrács partit is a parlament előtt. A fideszes maffia annak idején körbe is húgyoztatta az alkeszekkel a Kossuth-teret, amikor Gyurcsány hülyét csinált a viktorból.

Éhesló 2018.12.16. 17:21:54

@neko1967: te trágár agyhalott, a szavazólapokon nem volt a valasztható alternatívák között olyen párt, hogy "ellenzék".
Volt pár osztódva szaporodó ballibbant banda, meg egy cukisodó jobbik.
Semmire nem jutottak.
Sem egymással, sem egymás ellen.
Azóta se:
www.kozvelemenykutatok.hu

No ezt add össze te trágár agyhalott!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:22:49

@arabok balrol: 1) az ország nagy részének nem lesz pénze ápolóra. és akkor lámpavason fogjátok végezni.

2) 0 ápolóból 10 milliárd forinttal sem eszel magadnak ápolót.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:23:56

@kutyás majmok népe: "A fideszes maffia annak idején körbe is húgyoztatta az alkeszekkel a Kossuth-teret"

a balliberális oldal nem ilyen csőcselék

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 17:26:35

@arabok balrol: "Akinek van penze annak mindig lesz apoloja. "

ez Nyugaton igaz. látod, aki teheti, pontosan ezért megy Nyugatra, mert ha már úgyis csak az számít, hogy pénzért mindent meg lehet venni, akkor ez Nyugaon biztosított, meg a pénz is.

akkor mi a fasznak szenvedni Orbán szaros kis tyúkóljában?!

]{udarauszkasz 2018.12.16. 17:29:41

@arabok balrol: Kereslet a fizetokepes melos retegbol van. Ha a melos csak melozik, de nem kap erte, csak valami apropenzt, abbol nem lesz kereslet. A provident, meg a fapados kolcson csak ront a helyzeten hosszutavon. De mig a magyarok egymas torkanak ugrasztva libsiznek, meg viktatoroznak, a hatterben ezek osszedolgoznak, es a meginkabb hatterben levok pedig a soundtracket futyulik az egesz sztorinak.

arabok balrol 2018.12.16. 17:38:35

@]{udarauszkasz: Nem, eg es fold a kulonbseg a fidesz es az ellenzek gazdasagpolitikaja (es gazdpol elkepzelesei kozott), eredmenyei kozott.

Es kosz nem kell semmilyen balliberalis reform nekem, akkor lassam oket amikor a hatam kozepet.

nemecsekerno_007 2018.12.16. 17:48:14

@]{udarauszkasz: "Sokat erunk a BMWvel, meg Audival, ha nem generalnak keresletet a piacon, mert nincs fizetokepes vasarloi reteg"

Hehh?!!! Akkor ott állnak halomban az autók Győrben meg München-ben???!!! :)))))))

]{udarauszkasz 2018.12.16. 17:48:20

@arabok balrol: Eg es fold. Vedd eszre a gazdasagpolitikai mese, es elkepzelesek, ill. a valosag kozotti mely szakadekot. Ebbe a szakadekba fog belezuhanni az orszag. Mindket iranyzat mestersegesen alacsonyan tartotta a bereket, egesz K-Europa elhuzott mellettunk, annyi penz jott az orszagba az elmult 29 evben, hogy ebbol a Marshall-segely is kijonne. (itt nemcsak az EU penzek, hanem a kulfoldon dolgozok altal hazautalt, itthon befektetett toke is jatszik.) Hol van ez a rengeteg penz? Mszp,Fidesz,Mdf, tokmindegy. En beszeltem negyszemkozt parlamenti dolgozoval 20 eve. Hallott durva dolgokat, a lenyeg az, hogy gyakorlatilag nincsenek valasztasok, egy atmentett rendszer van, es ide-oda passzoljak egymasnak az orszagot. Oka van annak, hogy a fele orszag gyakorlatilag ehezik, 2 egymassal osszedolgozo tolvajbanda fossza ki szisztematikusan az orszagot, a hatterbol az ugynevezett balliberalis iranyzatot, es a nemzethy iranyelveket egy, es ugyanaz a hatalom koordinalja. Ez csak a nepnek 2 kulonbozo iranyzat, oszd meg es uralkodj, ez a lenyeg. A hiradoban meg kb. annyi ertelmes igazsag van, ami a legvegen: az idojarasjelentes. (de mar lassan az idojarasba is beleszolnak.)

nemecsekerno_007 2018.12.16. 17:50:45

@math0: Eredmények Matyesz, eredmények. A szájjal festés már megy, azt tudjuk....

Bellagio 2018.12.16. 18:01:34

@Éhesló: Nezd, az, hogy az ellenzek nem egyseges meg nem jelenti azt, hogy a Fideszt tamogatjak a legtobben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 18:04:24

@nemecsekerno_007: látom, türelmetlenül várod Orbán bukását.

arabok balrol 2018.12.16. 18:07:01

@]{udarauszkasz: A mese az amit itt eloadsz.

Minden makrogazdasagi sarokszam javuloban van 5 eve, felminositesek, realberemeles stb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 18:07:03

@nemecsekerno_@nemecsekerno_007: " Akkor ott állnak halomban az autók Győrben meg München-ben"

ha már így az autógyárak központjaival akarsz villogni, akkor Ingolstadt és München.

arabok balrol 2018.12.16. 18:09:10

@Bellagio: "az, hogy az ellenzek nem egyseges meg nem jelenti azt, hogy a Fideszt tamogatjak a legtobben"

Gondolom mindig csak pont akkor tamogatjak a Fideszt a legtobben, amikor epp valasztas van.

Ha beszarna Orban es kedden lemondana, akkor nyolvan nem a Fidesz nyerne toronymagasan az elorehozottat, ugye? Ja de.

nemecsekerno_007 2018.12.16. 18:10:18

@math0: mert Győrben nincs Audi gyár kretén...

nemecsekerno_007 2018.12.16. 18:11:31

@math0: Te buktál. Nem kicsit, nagyon..... meg a sorstársaid....

Bellagio 2018.12.16. 18:24:27

@arabok balrol: Tudod mirol beszelek csak jatszod a korlatolt hulyet.

Etniez 2018.12.16. 18:26:04

@arabok balrol: olyan jók vagyunk, hogy hála a fidesznek már csak a bolgárok fizetése ér kevesebbett.

]{udarauszkasz 2018.12.16. 18:30:34

@arabok balrol: akkor a felminositesekkek(forras?) baj van. En gyakorlatilag 2 orszagban elek jopar eve. De a fel csalad mar regebb ota kint van. Mindket oldalon latom a viszonyokat. Hat... A sajat szememnek jobban hiszek. Ausztria a 2.Vh. utan 74ben jobban allt, mint mi a kommunizmus utan ugyancsak 29 evvel, 2018ban. Miert? Egesz Europa romokban hevert,es ra 29 evvel meg lehetett nezni. Magyarorszagon meg inkabb romlott a helyzet. Foleg az utobbi 10-12 evben. Nekem ezt nem a sajto,es a fonok nyomatja a kepembe,es nem kapok ezert semmit. A 2szememmel latom.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 18:31:28

@nemecsekerno_007: keverted a magyar és német székhelyeket, kretén!

arabok balrol 2018.12.16. 18:33:34

@]{udarauszkasz: "Magyarorszagon meg inkabb romlott a helyzet. Foleg az utobbi 10-12 evben. "

Mondod te, kulfoldrol. Akik meg itt elnek azert csak megszavaztak Orbant olyan tobbseggel, amirol az osztrak kkormany csak almodik.

arabok balrol 2018.12.16. 18:33:42

@]{udarauszkasz: "Magyarorszagon meg inkabb romlott a helyzet. Foleg az utobbi 10-12 evben. "

Mondod te, kulfoldrol. Akik meg itt elnek azert csak megszavaztak Orbant olyan tobbseggel, amirol az osztrak kkormany csak almodik.

arabok balrol 2018.12.16. 18:33:53

@]{udarauszkasz: "Magyarorszagon meg inkabb romlott a helyzet. Foleg az utobbi 10-12 evben. "

Mondod te, kulfoldrol. Akik meg itt elnek azert csak megszavaztak Orbant olyan tobbseggel, amirol az osztrak kkormany csak almodik.

nemecsekerno_007 2018.12.16. 18:35:11

@math0: Eredmények Matyesz. Már mondtam. Mellébeszélésben már verhetetlen vagy...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.16. 18:35:55

@nemecsekerno_007: látom, türelmetlenül várod Orbán bukását.

]{udarauszkasz 2018.12.16. 18:41:15

@arabok balrol: nem egeszen kulfoldrol. Sot,szavazni is voltam. Elegge vicc volt,ami abban a szavazohelysegben ment,latszott ott rajtuk,hogy minden mindegy nekik,mert a kartyak mar elore le voltak osztva. Mellesleg Ausztriaban se rozsas mar a helyzet,de ott legalabb meg kinyithatod a szadat,es a sajto is tobbe kevesbe fuggetlen.

arabok balrol 2018.12.16. 18:45:32

@]{udarauszkasz: Miert nem jelentetted fel oket, ha a kartyak elore le voltak osztva? Orban bunsegedje vagy?

Mert a valosagban a magyar kormany ugye sokkal stabilabb az osztraknal, az elozo osztrak kancellar pont a migrisimogatasa miatt bukott meg.

Éhesló 2018.12.16. 18:49:02

@Bellagio: hol írtam ilyesmit?
Sehol.
Egy agyhalott trágár baromnak próbáltam válaszolni, aki azt hazudta, hogy az "ellenzékre" többen szavaztak.
Nem szavaztak többen, mert ilyen induló nem volt.
Holnap se lenne.
Tavasszal se lesz.

]{udarauszkasz 2018.12.16. 20:28:21

@arabok balrol: nem simogatott semmifele "migriket", ott kokemenyen kampanyoltak a neonacik,es megvalasztottak oket. Demokratikusan,mint Hitlert. Banjak is,mint a kutya,amelyik 8at kolykezett...

arabok balrol 2018.12.16. 20:39:21

@]{udarauszkasz: Ja, biztos azert epitettek szarnyas kaput mert banjak hogy nincs eleg agysebesz

Te is agysebesz vagy?

]{udarauszkasz 2018.12.16. 20:48:51

@arabok balrol: az. Agysebesz. Na,megyek, alszom, mutenem kell holnap, a politikai indittatasu lobotomia eleg nehez dio,es mostanaban eleg sok a paciens:) foleg a prefrontalis, es a halanteklebenyes kliensek tudnak furan hallucinalni;) szevasztok,yoycakat.

kvadrillio 2018.12.16. 20:51:19

A Századvég felmérése szerint viszont a megkérdezettek "83%-a elutasítja az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és a rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot".........................................EZ ÓRIÁSI KAMU !

A SZÁZADVÉGI POLITIKUSKELTETŐ NE UGASSON BELE EBBE !

segíts hogy megértsem 2018.12.16. 22:23:10

@Nincs közöttünk csicska: " Fidesz a törvénymódosítás céljáról szólva azt hangsúlyozta, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat." A megvalósítással viszont pisztolyt adott Oroszrulett módjára a cégeknek azon emberekkel szemben is, akik már nem bírnak, vagy akarnak többet vállalni józan ésszel. Például a családi és más magánéleti kötelezettségeik miatt.
Ha nem érted a következőt akkor ne is akard megérteni a másik oldalt mert nem fog sikerülni:
Józsi, akarsz szombaton dolgozni?
...most nem érek rá főnök, otthon a gyerekek, asszonyt berendelték túórára, nekem meg együtt kéne tanulnom velük , meg ebédet is készítenék.
Máshogy kérdezem. Józsi akarsz hétfőn dolgozni?

segíts hogy megértsem 2018.12.16. 22:32:25

@nemecsekerno_007: "Ti tényleg azt szeretnétek, hogy a BMW ne fektessen be Debrecenben? Más nagy cégek meg máshova?!"
Hogyne jöhetne, főleg ha valósan befektet és nem a kormányunk adja a Milliárdokat neki ehhez.. Vállalja a jelen törvényi szabályozás feltételeit, azaz jogszerűen , nem akarja kikényszeríteni a megváltoztatását egy számára idegen országban. És ha a tervezett műszakszámok szerint lmarad még elég munkás aki aki el tud menni dolgozni Jó lenbne ha nagyobb hozzáadott értéket képviselő munkákat is idehozná nem csak az alamizsnákat fizetőt.

segíts hogy megértsem 2018.12.16. 22:50:01

@arabok balrol: "Minden makrogazdasagi sarokszam javuloban van 5 eve, felminositesek, realberemeles stb." Gazdasági? Fenntartásokkal de igen. Egészségügyi? Szociális? Azaz emberi aspektus. Az nem. A számok tükrében. A korábbi otthon megteremtése a valós átlagjövedelmekből átlagosan kb 20 év volt most 30! Hogy is van ez ha szuperek a számok? Persze minek is új otthon a fiataloknak, akik akkor már túl lesznek a középkoron is, ha a fater már 60 évesen meghal. Majd megörökli. Középkoron túl meg majd mindenki nekiáll gyereket csinálni a nagy Fityisz neked NER szerint.

Alick 2018.12.16. 22:56:10

@segíts hogy megértsem: "Józsi akarsz hétfőn dolgozni?"

Józsi esetleg elmegy külföldre vagy akár egy kiszámíthatóbb munkahelyre.
De az igazi kérdés úgyis a szakszervezeti felllépés vagy a munkaügyi bíróság...

És persze - ha már szakszervezetek - azt is el kéne dönteni, hogy egy néhányezres tüntetés hatásosabb-e vagy egy legalább milliós általános sztrájk...

arabok balrol 2018.12.16. 23:19:04

@segíts hogy megértsem: Az emberi aspektus penzbol van. Ha nincs penz, semmi sincs. A valasztasi eredmenyek kulonben sem tukrozik a mallo egeszsegugyrol, oktatasrol szolo parakat, ezeket mindenki hallotta a valasztas elott is, azt valahogy megis Orbanra szavazott.

"korábbi otthon megteremtése a valós átlagjövedelmekből átlagosan kb 20 év volt most 30"
- meseket en is tudok mondani

Nagy Anita Sv 2018.12.16. 23:19:07

@arabok balrol: csak sajnos magyarorszagon abbol van keves...

arabok balrol 2018.12.16. 23:20:53

@segíts hogy megértsem: Igen igen a lipsik magukbol indulnak ki, akkor nem volt Jozsinak valasztasi lehetosege, hogy hol dolgozzon. De ez a lipsik problemaja, nem a kormanye.

segíts hogy megértsem 2018.12.17. 01:09:56

@arabok balrol: Pontosan ahogy mondod. Ezért haragos egyre több ember, mert a kormány leszarja a problémáikat és csak eszköznek, gépnek, fejőstehénnek tekinti őket .
Holott az Alaptörvény (ala O.V) "Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét." "Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi."

Az ellentmondás már az elejét olvasva is látható. Ne azt figyeljétek mit mondok, hanem hogy mit teszek. Sajnos a médiából csak a hangja megy át, az emberek elől meg menekül hogy ne tudják mit csinál.!

A kormány nem ad munkát, nem ad pénzt, de magyarosrszágért teszi ezért nagykereskedőként eladja az embereket jobb vagy roszabb feltételekkel. A befolyt adókból pedig jó gazda módjára meg kellene védenie "bárányait". Mivel nem éreznek valódi felelősséget , nekik a járulékos veszteség elfogadott az ismeretlen pór népek közül.

A választások pedig az emberek a jövőbeni pozitív reményeit, megelőlegezett bizalmakat fejezik ki akkor is ha a másik fél nem ígér semmi konkrétat. Az emberek alapven jók, és ezt ki lehet hosszú ideig is használni. Ilyenkor ugyanolyan túlélés megy mintha kevesebb javakban részesülnek. Azt látják hogy nincs előre addig, amíg a hatalom pojácái fel nem dobják a lábukat.

arabok balrol 2018.12.17. 01:21:44

@segíts hogy megértsem: Nem haragos egyre tobb ember, hanem a Fidesz meg nepszerubb, mint tavasszal. Te hol elsz?

Ha az Alaptv-bol ideznel, esetleg keress ra, ilyen nincs benne.

"A kormány nem ad munkát, nem ad pénzt, de magyarosrszágért teszi ezért nagykereskedőként eladja az embereket jobb vagy roszabb feltételekkel."

Jobb feltetelekkel mint a valasztast ismet elbuko, tuntikezo ballipsi ellenzek.

"Az emberek alapven jók, és ezt ki lehet hosszú ideig is használni. "

Foleg ha itt az orosz hadsereg. Mert amikor nincs itt, akkor a ballipsi bolsevik qrmanyokat megszoritas es allamcsod utan elhajtjak a faszba.

ételizésítő 2018.12.17. 05:03:06

Azt hiszem, megvan a hétfői fideszes törvényjavaslat, a Lex Hadházy, persze egyéni képviselői indítványként, azt lehet gyorsan keresztülverni: nem fideszes képviselők nem mehetnek be többé a tévészékházba. Estére meg is szavazzák, az ezt közlő Magyar Közlönyt meg túlórában már ki is nyomtatták, úgyhogy a szavazás után 1 perccel, reggel 8.01-kor életbe is lép.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.17. 05:10:00

@ételizésítő: Minek, most hogy bent van mire megy vele?

Mindekozben Borsodban tegnap 4/5-del nyert tegnap a Fideszes polgi.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.17. 05:10:09

@ételizésítő: Minek, most hogy bent van mire megy vele?

Mindekozben Borsodban tegnap 4/5-del nyert tegnap a Fideszes polgi.

ételizésítő 2018.12.17. 05:11:17

Ja, az Együtt-et meg úgy írják (és mondják) magyarul: Együttöt. A kötőhang nem e, hanem ö, és nincs kötőjel.
Ez legalább annyira ciki, mint a muszály meg a mindennap helyett a minden nap (ami ugyan létezik, de tök mást jelent, kb. mint a náci vadász meg a nácivadász), vagy mint aki szerint a kiló százat jelent.
(Mellesleg ha pénzről van szó, a magyarban a kiló bizony százat jelent már vagy 70 éve. Amire te gondolsz, az a kilo- mint előtag, rövid o-val, és csakis mértékegységekkel egybeírva, úgy valóban nem százat jelent.)

anyo05 2018.12.17. 06:37:37

Világos, hogy miről szól a "rabszolga" törvény!!!!! Soros áll a tüntetések mögött, mert májusban ep választás!!!!! Csak tartsanak ki a tüntetések tavaszig, annál nagyobbat nyer a fidesz:))))))

midnightcoder2 2018.12.17. 07:31:50

@segíts hogy megértsem: "A kormány nem ad munkát, nem ad pénzt, de magyarosrszágért teszi ezért nagykereskedőként eladja az embereket jobb vagy roszabb feltételekkel."

Fura, hogy 30 évvel a gengszterváltás után ezt még magyarázni kell, de a kormány nem ad munkát - max. a közmunkásoknak meg a közszolgáknak, de ezekből minél több van, neked annál rosszabb - és pénzt pedig pláne. Leginkább azt a pénzt tudja szétosztani amit a versenyszférában megtermeltek + amit e mellé még hitelként felvesz. Ez utóbbi túltolása viszont elég toxikus következményekkel jár, lásd Megyó-Fletó kúrmány.

A másik dolog, hogy állam bácsi senkit nem ad el. Aki a munkaerejét áruba bocsájtja az te vagy, a polgár. Te mész oda a munkáltatóhoz, hogy munkát, kenyeret. Az, hogy a kenyér mekkora lesz, és ezért mennyi munkát kell elvégezni, alapvetően a kettőtök alkuja. Állam bácsi ebbe próbálhat beleszólni, lásd munka törvénykönyve, csak ennek túl sok hatása nem nagyon van, legalábbis ha a dolgozó kiszolgáltatott helyzetben van. Ha messze földön csak a Gipsz Jakab Kft az egyetlen szóbajöhető munkáltató, akkor mehetsz a munkaügyi bíróságra, akár nyerhetsz is, de a Gipsz Jakabnál nem fogsz dolgozni a továbbiakban. Még akkor sem ha a bíróság úgy dönt: ezer mód van arra, hogy a cégnél megoldják hogy ne akarj ott maradni. Onnantól kezdve pedig vagy segílyke vagy költözöl, ha van pénzed. A következő melós pedig már nem fog a bíróságra szaladni.

A munkavállaló csak akkor kerül jobb helyzetbe, ha minél több cég van a Gipsz Jakab Kft mellett, ahová el tud menni ha nem tetszenek Jakabéknál a feltételek. Ezt viszont állam bácsi max. ösztönözni tudja, olyan szabályozással ami idecsábítja a multikat. Mert hogy érdemi hazai gazdaság nem nagyon van, ami igen az is leginkább kereskedik vagy valamelyik multi beszállítója.

degreen 2018.12.17. 07:46:37

@segíts hogy megértsem: Ha nem jön a nyugati cég az a baj, ha jön, az a baj. A cégekért mindenhol versenyeznek, ergo pénzt, kedvezményeket adnak nekik. Különben megy egy másik országba.
És még mindig nem értik itt sokan, hogy a túlóra és a munkaidő keret nem ugyanaz.

putris72 2018.12.17. 09:18:12

Itt aki nagyot rizsázik az az ellenzék! Nem véletlen,hogy azóta sem állt ki egyik sem,és mutatta meg,hogy azok a bizonyos állitásai hol vannak a törvényben! És bár hívták őket a köztévébe akkor is,de nem mentek,hiszen akkor és ott szint kelet volna vallani,hogy bocs megint hazudtunk!Érdekes módon 2010 óta bojkottálják a köztévében való szereplés,és aztán süketelnek,hogy nem hívják el őket!Olyan emberek tüntetnek,és osztják az észt akik nem ilyen munkahelyen dolgoznak!Én igen,és tudom,hogy az ellenzék hazudik! Hiszen még a túlóra,és a munkaidőkeret közötti különbséget sem tudják!

putris72 2018.12.17. 09:23:21

@ételizésítő: Bocs,de mindig hívták őket,csak épp bojkottálták!Amúgy miért nem adtak be módosítást arról,hogy vegyék ki ,a túlóra 3 év utáni elszámolását a törvényből? Netán azért, mert nincs is benne! Csak megint belelavíroztak magukat egy orbitális hazugságba,és inkább balhéznak,háta nem fog majd kiderülni! Megnyugtatlak már mindenki tudja! Kivétel az elvakultak!Tudjuk kötelező migránskvóta sem lesz!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.12.17. 09:26:28

@putris72: Igen, kemeny volt.

Viszont felkeltek reggel az orszag Fideszes urai, elolvastak az ujsagokat volt-e ellenallas, nem volt. Felvettek a telefont, es kidobattak ezt a csurhet a TV-szekhazbol.

TAPS

nemecsekerno_007 2018.12.17. 09:57:59

@segíts hogy megértsem: A migiket is a törvények figyelmen kívül hagyásával akarják betelepíteni. Akkor inkább a BMW...

2018.12.17. 10:11:02

@degreen: sajnos a módszer váltás óta , nem egy külföldi cég csinálta , hogy kihasználta a kedvezményeket , felhappolta a támogatást és a profitot , majd jól eltűnt . Mennek tovább , ahol jobb feltételekkel tudnak termeltetni , olcsóbb a munkaerő és több az állami támogatás. Mindennek ára van ! Jó ez ? Minden relatív , azt is lehet mondani van munka vidéken , azt is, kihasználják az embereket . Kár Fletózni, lassan 11 éve Orbán van hatalmon . Nem kellett volna olyan helyzetet teremteni , hogy inkább elmenekülnek az emberek .

2018.12.17. 10:11:13

@degreen: sajnos a módszer váltás óta , nem egy külföldi cég csinálta , hogy kihasználta a kedvezményeket , felhappolta a támogatást és a profitot , majd jól eltűnt . Mennek tovább , ahol jobb feltételekkel tudnak termeltetni , olcsóbb a munkaerő és több az állami támogatás. Mindennek ára van ! Jó ez ? Minden relatív , azt is lehet mondani van munka vidéken , azt is, kihasználják az embereket . Kár Fletózni, lassan 11 éve Orbán van hatalmon . Nem kellett volna olyan helyzetet teremteni , hogy inkább elmenekülnek az emberek .

LebensraumamOsten 2018.12.17. 10:14:25

@arabok balrol: Nedves álmaidban narancsligetben sétálsz és rezeg a mobilod állandóan, ahogy jelzi hogy kapod az átulasákat az ostoba, rosszhiszemű, ráadásul teljesen értelmetlen és összefüggéstelen hozzáböfögéseidre, amikkel szánalmasan megpróbálod eljátszani, hogy te egy vagy a nép mérvadó véleményű fiai közül. Ébredj már fel kicsi gyermek! Elgondolkoztál már azon, mi lesz, ha nem lesz rád már szükség. Akár mert új kormány lesz, vagy a tolvaj gazdidnak nincs már a fake véleményező multiplikált kamuprofilos ingyenélőire szüksége.
Akkor mihez kezdesz? Elmégy dolgozni? Haha. Meddig bírnád a munkát? Fél napig?
Elmégy értelmiséginek és jogász, közgazdász, tanár, orvos, mérnök leszel.
Egyrészt túl ostoba vagy ehhez, másrészt olyan irtózatosan lusta és semmirevaló, hogy soha nem tudnál egyetlen egyetemet sem elvégezni (még a nemzeti csicskaképző málnahámozó szakjai közül sem, pedig ott aztán ritka ostobák szoktak végezni).
Akkor mi lesz veled?

Minden ballib bérretteg 2018.12.17. 11:07:56

@B55:

"Nem kellett volna olyan helyzetet teremteni , hogy inkább elmenekülnek az emberek ."

Azt ugye tudod, hogy a Szlovákok, Románok, Lengyelek, Horvátok, Szerbek, ... kategóriákkal többen mennek ki arányaiban ?

Azaz ha már a helyzet függvénye, akkor A Fidesz ebben is jobb, mint a környező országok, ahonnan többen mennek ki.

Minden ballib bérretteg 2018.12.17. 11:08:54

@LebensraumamOsten:

Ne áltasd magad !

Ti vagytok kurva kevesen, mert Sorosnak csak ennyi fizetett csicskára telik.

A karaván halad, a ballib kutya ugat. :DDDD

Minden ballib bérretteg 2018.12.17. 11:24:00

@B55: Ez nem megnyugtatás kérdése. Ez az egész térségre jellemző probléma.
Amit mi oldottunk meg a legjobban, mert arányaiban tőlünk mennek el a legkevesebben.
Persze mégtöbb lépés kell, hogy visszafordítsuk a folyamatot az kétségtelen.

De ezt a ballib elkúróktól elvárni badarság lenne, hisz ők a térség legszarabb gazdasági mutatóit produkálták 2010-ig, és a gazdasági eredmény és kivándorlás erősen korrelál egymással.

Zoltán Rádi 2018.12.17. 12:10:58

@Nincs közöttünk csicska: Azt magyarázd meg, hogy ha egy cégnél mondjuk 3 éves munkaidőkeret van, tehát akkor összesitik, hogy volt-e túlmunkája az adott dolgozónak, akkor hogyan fogják havonta kifizetni a túlórákat? Hiszen akkor még nem is tudjuk, hogy fog-e túlóra keletkezni az adott elszámolási időszakban.

degreen 2018.12.17. 12:26:00

@Zoltán Rádi: túlóráztál már? eddig egy év után kaptad meg a túlóra díjat?
Lassan mondom: És még mindig nem értik itt sokan, hogy a túlóra és a munkaidő keret nem ugyanaz

Zoltán Rádi 2018.12.17. 12:31:02

@degreen: Túlóráztam már, de nálunk nem munkaidőkeret van.
Akkor szerinted mire jó a munkaidőkeret?

Denise Hogyisdugják 2018.12.17. 12:34:36

kösz' szépen ellenzéki politikusok. végleg lejáratódtok és kiírjátok magatokat a legújabb kori magyar történelemből. talán végre olyanok is elkezdhetnek politizálni és helyzetbe kerülni, akiknek reális esélye van megállítani a "plüsspinochet" politikai ámokfutását.

Sir Galahad 2018.12.17. 12:34:44

Az ellenzék igyekszik növelni a feszültséget - lényegében mindegy, hogy milyen ürüggyel, a túlóratörvény most kapóra jött - , a kormány viszont időhúzásra játszik, reméli, hogy a tiltakozás kifullad. Én arra lennék kíváncsi, egy hét múlva mi marad a mostani balhéból. Eddig a kormányoldal volt ügyesebb. Pár hete - emlékezzünk vissza minden baloldali blog a Gruevszki-ügytől volt hangos, meg hogy ebbe tutira belebukik Orbán... és már senki sem beszél róla. De a kormányoldal is hibázhat.

konrada 2018.12.17. 13:30:15

@degreen:
A munkaidőkeret és a túlóra között az érdemi különbség:
Munkaórakeret: Adott időszakban a munkanapként előírt napi 8 óra munkaidő összesített elszámolása.
Olyannal már biztosan találkoztál szüleidnél, vagy egyéb idősebb ismerősödnél, hogy hétfőtől csütörtökig 8,5 órát dolgozik , pénteken meg 6 órát - ennyi van elrendelve, ez egy igen egyszerű munkaidőkeret szabályozás. Az egyszerűbb lelkek ezt úgy értelmezik, hogy 4x0,5 órát túlórázik, pénteken meg lóg 2 órát, miközben a napi 8 munkaóra-szabálynak megfelel. De ha: pénteken is bent tölti a 8 órát, az már 42 óra, és csak azért volt hétközben 8,5 órát, mert a főnöke ezt kérte a kötelező heti 40 órán felül, az a túlóra. Ez esetben viszont a 2 órát ki kell fizetni, azt nem lehet utólag munkaelrendelőben jóváírni.
Azaz nem vonatkozik erre az esetre a munkaidőkeret.

...persze ez a legegyszerűbb változat. A lényeg, hogy a munkaidőkeretben az egyébként is kötelezően ledolgozandó óra és szabadnapok vannak elrendelve, de azok elosztása lehet egyenetlen, a szokásostól eltérő, a lényege, hogy túlóra a munkaidőkeretben nem keletkezik, nem szerepelhet, azt külön kell elrendelni, kifizetni.
E

ételizésítő 2018.12.17. 15:40:05

@putris72:
Mikor hívták őket, te hazudozó faszkalap?
A választások előtt kaptak fejenként 5 percet. 8 év alatt összesen.

Egyébként meg adtak volna be módosítókat, te nyomorult hazug faszkalap, csak a Fidesz megtárgyalás nélkül leszavazta egyben az összest.

putris72 2018.12.17. 16:41:06

@ételizésítő: Arra a 3000 módosításra gondolsz? Na ne viccel!Amúgy én munkaidőkeretben dolgozom!És ha valaki tudja én tudom,hogy az ellenzék hazudik!Pont az ilyen faék egyszerű embereket etetik be mint te! akiknek csapra szarni,és a szarra csapni az ugyan az!Pedig van lényegi különbség,csak számotokra nem bontják ki az igazság minden részletit e Feriék!

ételizésítő 2018.12.17. 18:03:14

@putris72:
Igen, baszd meg, arra, az előbb te ugattál arról, hogy nem adtak be módosítókat, te pöcsfej.
Te beszélsz faékről, te faszkalap, aki az egyetlen működő agysejtedet is Orbán szarából szerezted be?

segíts hogy megértsem 2018.12.17. 22:29:04

@degreen: "Lassan mondom: És még mindig nem értik itt sokan, hogy a túlóra és a munkaidő keret nem ugyanaz " Ezt már mindenki érti, de te a tágabb összefüggést nem érted. Javaslom gyere Pécsre, vagy inkább Budapestre menj el az E.On-ba mert biza ott már több éve alkalmazzák bizonyos munkakörökben és látványos volt az éves bércsökkenés.
Te mennyit dolgozol egy évben túlórában? És mennyit szeretnél?

segíts hogy megértsem 2018.12.17. 22:42:53

@putris72: "Amúgy én munkaidőkeretben dolgozom!" Örülj neki hogy ott nem arra használták amire kitalálták. Hol dolgozol és mekkora munkaidőkeretben? 3 havi ? 1 éves? Hányszor rendeltek el túlórát ezalatt? És hányszor lehetett volna ha nem vagy hoszabb távú munkaidőkeretben? Ha megszemélyesíted magad megmutatom mi val az E.On -ban. Aztán pisloghatsz hogy a törvényt milyen jól ki lehet használni.

segíts hogy megértsem 2018.12.17. 23:15:31

A fenti hozzászólásokból és az eredeti blog bejegyzés alapján :
Az egyik oldal mindenkinek elérhető mini közvéleménykutatás eredményét mutatja be ,míg a másik oldal a nem létezővel cáfolja.

Az egyik oldal aki nem dolgozott ilyen időbeosztással az élteti, hogy másoknak kijusson belőle, ahelyett hogy magának akarná. Mert ugye más fas.ával verni a csalánt az olyan nagyfiús jellemgyengeség.

Míg a másik akinek volt benne része másokat is félt.
Okosabb lenne félelmet eloszlatni, megnyugtatni az embereket, és nem túlkiabálni, mert megsüketülnek mint VItya aki már nem hallja a népét.

A törvény pedig azért rossz mert az emberi sorsokról és családi időbeosztásról mégtöbbet dönthenek O.V. rosszgazda jogszabálya alapján feljogosítva a cégek. Mindezt azért hogy a logisztikai , tervezési hibákat, és önkéntvállalt vállakozói kockázatot minimalizálják. Ha egyensúlyt akarna a jogalkotó akkor a munkavállalót felruházná azzal a joggal hogy a kifejezett kérésére vegyék csak bele a nevét a túlóráztatható kalapba. Onnantól ne zalkalssák addíg amíg önként meg nem változtatja a véleményét. Mindezt úgy hogy nála jobban senki sem ismeri a körülményeit , a családi és egyéb magánéleti kötelezettségeit.

Éhesló 2018.12.18. 09:18:35

@segíts hogy megértsem: a törvény azért jó, mert növeli a felek mozgásterét.
Ahol szarok a feltételek, ott csak azok dolgoznak, akiknek a szar feltételekkel is megéri.
Ne küzdj helyettük, ne nézd őket gondoskodásodra szoruló gyereknek.
Felnőtt emberek, döntésképesek, szavazati joggal rendelkeznek.

Akinek nem kóser a munkahelye, változtasson.
Szabad a piac.
Sose volt még ilyen szabad az eltelt 100 évben.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.18. 12:21:54

@degreen: valóban a túlóra elszámolás az "elszámolási időszak" szerint történik, ami a munkaidőkereten belül állapítható meg.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.18. 12:59:40

@ételizésítő: Te hajnal ötkor valóban ezen gondolkodsz?

"Ja, az Együtt-et meg úgy írják (és mondják) magyarul: Együttöt. A kötőhang nem e, hanem ö, és nincs kötőjel."
Szerintem az E a köznyelvi, sehol se hallottam-láttam ö-vel. És én teszek kötőjelet, ha ahhoz van kedvem, kihangsúlyozandó a pártnév jellegét, mert hát egyáltalán nem egyértelmű sokaknak, hogy ez egy pártnév, ha nincs kihangsúlyozva. Még a párthoz közelálló, egyébként egész jó Kötöttségek nélkül blog is így használta: Együtt-et: fedor.blog.hu/2017/06/21/miert_tartjak_a_viz_alatt_az_egyutt-et Amúgy valóban Együttet egybeírva lenne a helyes, de valahogy nem adja magát. Béna pártnév, de már nem kell rajta rugózni sokat. Vége.

"Mellesleg ha pénzről van szó, a magyarban a kiló bizony százat jelent már vagy 70 éve. Amire te gondolsz, az a kilo- mint előtag, rövid o-val, és csakis mértékegységekkel egybeírva, úgy valóban nem százat jelent." — a kiló mindenképp hosszú ó, mert szleng szó — ahogy a szleng se slang — a kiló a kilogramm népies rövidülése, a kilo és a kiló ezért ugyanaz és épp az a címadás lényege, hogy nekem nem tetszik a pongyola, szleng szóhasználat. De ne gondold túl. Nincs semmi jelentősége, csak egy szóvicc, ami pont azért jó, mert valahol idegesítő.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.18. 13:01:29

@math0: ebben nem vagyok biztos, van az a pénz, amiért bármit elvállalsz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.12.18. 13:10:21

@math0: az itt 20 ezretek által létrehozott felmérés nem reprezentatív a teljes népességre nézve, de van egy keresztfelmérésem, ami segít kipótolni a hiányt. Kb. 12%-a az olvasóknak fideszes, a többi ellenzéki. így már szerintem MÉG ez a felmérés is egész használható képet mutat. Pl. azt, hogy a tüntetéseket és a túlóratörvényt illetően megosztott a népesség. Az is igaz, hogy az olvasóink zöme jobbmódúnak vallja magát az átlagnál. És várhatóan iskolázottabb és jobb helyen is dolgozik, mint valami gyár vagy futószalag. Bár... belőlük olyan sok nincs amúgy szerintem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.18. 17:14:33

@A kiló nem százat jelent.: "van az a pénz, amiért bármit elvállalsz. "

ja, csak olyan ápolót meg én nem akarok, aki van olyan pénz alapon, egye-fene bevállalja, mert az kurvára nem jó. szakképzettség is kéne!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.18. 17:15:53

@A kiló nem százat jelent.: " Kb. 12%-a az olvasóknak fideszes, a többi ellenzéki. "

ezt honnan veszed?! bizonytalanok egyébként nincsenek is?!

Tangooo 2019.02.10. 22:10:18

@]{udarauszkasz: Ha félig ott, félig itt élsz, nem lenne esetleg lehetőséged befektetni egy magyar ékezetes betűkészletbe és egy magyar helyesírási szótárba??
süti beállítások módosítása