A párbeszédről lesz szó. Szám íze szerint való poénkodás a Soros-ösztöndíjasok kizárását javasolni a miniszterelnökségből, csak az a baj, hogy a parlament nem a Dumaszínház.
—Helló Uram! — szól a hipszterforma huszonéves pultos a pulton túl tőle megkülönböztethetetlen külsejű, talán negyvenes kuncsafjának. Akár az egymásra rétegelt kávé és a tejhab egy jó lattéban, egymástól igen elütő rétegei kerülnek közvetlen érintkezésbe a nyelvnek ebben a megszólításban. A legformálisabb uramozás és a legközvetlenebb belpesti hello, ami egyként köszönthetné amúgy bármely nyugati turistát is korától és társadalmi rangjától függetlenül.
Amikor először hallod, egy pillanatra elmélázol, hogy ez most bosszantóan modoros-e vagy fiatalosan laza és jópofa. Leginkább mindkettő, rendelsz, és ahogy a műgonddal rétegelt tejhab sorsa is az, hogy elkeveredjen a kávéval úgy tűnik el a célirányos beszélgetés alján is a magázódás és a tegeződés íratlan szabályait egyszerre huszárvágással átvágó hellóruram.
Jobban szeretek tegeződni. Feltéve, ha az kölcsönös...
Egymás közt már régóta tegeződős ország vagyunk, ami szerintem a jó irány: nincs baráti társaság, nincs munkahely, nincs egyetemi tanszék, ahol ne ez lenne a norma. A magyar nyelvben magázódva nagyon sok minden csak nyakatekerten adható a másik tudtára, ami a párbeszédet nem könnyíti meg, de a vélt vagy valós illemszabályok képezte csapdák és akadályok kerülgetése jelentős mennyiségű plusz frusztrációt okoz az egymással amúgy is bizalmatlan és nehézkesen szót értő társadalomban.
Így nyelvünk akaratlanul is sértődések és fölösleges perpatvarok okozója, ami ellen igazán 21. századi volna egyébként akár mozgalmat indítani. A magázás eleve kissé sértő, az Önözés meg módfelett sznob.
Vihar a parlamenti biliben: nemrég magát a miniszterelnököt tegezte le Tordai Bence (Párbeszéd) első parlamenti felszólalásában, amit a levezető elnök erősen sérelmezett. Egyébként nemcsak a folyosón tegeződik minden képviselő a parlamentben is, de pl. az egykori liberális ifipárt, Fidesz belső munkanyelve is mindig a tegeződés volt, a leghivatalosabb esetekben is.
A parlamenti szereplés viszont a széles közvéleménynek szól. Formális nyelvet vár el főleg az idősebb közvélemény, amit egyékbént mindenki be is tart, ahogy betartja saját érdekében a bíróságokon is a bíróval szemben a legutolsó anyagyilkos is. Egyébként ha a személlyel vitánk is van, maga a miniszterelnöki és a képviselői "intézmény" is — ezeréves államiságunkat közös értékként feltételezve, tehát ugyanúgy saját érdekünkben — tiszteletet érdemelne.
Az utóbbi években maga az amúgy évtizedekig fegyelmezett miniszterelnök szólt ki szerepéből kiesve.
Sem maga a tegeződő, de egyébként semmilyen sértő szót nem tartalmazó felszólalás, sem a szó megvonása ezért nem érdemelne különösebben figyelmet. (Szokásos uncsi diktatúrázás vs. tanárbácsiskodás.) Pontosan azért, mert leginkább a feltűnési viszketegség motiválhatta az inkább nyegle, mint frappáns gaget vagy médiahack-et — és nem a magyar közélet nyelvének megújítása, aligha került ezáltal a parlamenti politika közelebb az úgynevezett emberekhez, de a parlamentarizmus amúgy is régóta minden szereplő által lábtörlőként használt tekintélye egész biztosan romlott.
—Ezek már viselkedni sem tudnak — gondolhatja otthon a tévénéző magyar nyugdíjas. Nyilván nem próbálta volna ezt meg senki sem egy bírósági tárgyaláson, ahol a bíró már az egyszerű uram vagy asszonyom megszólítást is sértésnek vehet a bíró titulus nélkül. A bíráknak nem csak tekintélye — de erős jogosítványa is van erre. A parlament — bár már a magyar politika is elfelejtette — a bírósághoz hasonló kiemelt közjogi intézmény, nem pedig óvodás szinten rekedt politikusok privát homokozója, maguk és többnyire maroknyi fan club-juk szórakoztatására.
Igen, tudjuk, hogy a "Stop Soros" is ugyanígy csak játék a (jogállami) tűzzel és a liberális ellenzék pavlovi reflexeivel. Vagyis a homok szórása a többi kispajtás szemébe a kormány kezében lévő homokozólapáttal.
Szám íze szerint való poénkodás ugyan poliitkai válaszként a Soros-ösztöndíjasok kizárását javasolni a miniszterelnökségből (haha kire gondolhatott?), csak az a baj, hogy a parlament nem a Dumaszínház. A képviselők és a kormány dolga olyan javaslatokat előterjeszteni, amik valamely valós társadalmi problémára jelentenek általuk jónak vélt megoldást — amit aztán a házban megvitatnak, és legjobb belátásuk szerint gyúrnak valamilyen törvénnyé. (Ahogy pl. az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése kapcsán végül is sikeresen tették Szabó Tímeáék karöltve LMP-s frenemy-jeikkel.)
Emlékeztető: ezért kapnak fizetést a magyar társadalomtól. Ebben most egyenlő a kormány és a Párbeszéd felelőssége.
A két párbeszédes képviselő performansza közül még mindig Szabóé volt a gusztusosabb. Tordaié pedig persze a visszhangosabb.
Természetesen az, hogy pl. Szabó Tímea várandós nem tartozik a plénumra — szerencsére nem volt az a kormánypárti látássérült komondor, aki ezt szóvá tette volna. Ahogy Orbán Viktorral sem az a baj, hogy 30 éve Soros-ösztöndíjban részesült. A tegeződéssel sem az egyes szám második személy használata, hanem a közlő hátsószándéka.
A mindenki által elfogadott értelmes keretek szétfeszítése. És nomen est omen: a társadalmi párbeszéd lehetetlenné tétele. A racionális viták feláldozása tizenötperc hírnévért.
Egyéb bukott cikkeink a fiók aljából:
- Még egy kis klikkvadász ökumenikus kormány-ellenzék szapulás:
A budai rénszarvas, a radikális medve és a szurikátabőrbe varrt baloldaliság
- És egy cikk ahol végre a hülye választók is megkapják a magukét, csak hogy mi is javítsuk a kurva közbeszéd színvonalát:
Terápiás csoport taktikai szavazóknak: 10 dolog, amiről beszélnünk kell
...és ezúttal a legfrappánsabb anyázó kommentek között Mucsi Zoltán anyanyelvápoló emlékérmet fogunk kisorsolni!
UPDATE. Mi jóra számíthatunk még?
