"Nyáron nagyon meleg van, télen nagyon hideg van. Soha nincs jó idő. Mindig esik az eső." (népdal)
"Az American Psychological Association felmérése szerint az amerikai tinédzserek 70%-át érinti a klímadepresszió, a globális felmelegedés következményei miatt kialakuló félelem, szorongás."
Sosem volt még ilyen jó dolga az emberiségnek a világtörténelemben, mégsem tudunk elégedettek lenni a sorsunkkal. A nyugati gondolkodásban meghatározó a jólét miatti bűntudat és a várt bűntetés, ami ciklikusan kíséri végig a kultúránkat. Most valószínű több okot talál magának a világvége-pánikra, mint a világtörténelemben valaha. Az egyre kézzelfoghatóbb klímaváltozás ténykérdés, ha a jővőt megjósolni nem is vagyunk képesek.
Elkötelezett zöldként kényelmes lenne elfogadni a kommersz narratívát, amit most a világsajtó és a magyar sajtó is minden csatornán hirdet, és a blogoszféra irányából is nyomás alá helyezni a felemásan viselkedő magyar kormányzatot vagy bármely tetszőleges döntéshozót, de ezeket a ziccereket meghagyom másnak. Ragaszkodva a blog hagyományaihoz, olyan téma érdekel, ami nem kézenfekvő, aminek a nézőpontja elhanyagolt, viszont rendkívül fontos. A riogatás fokozására sem tennék kísérletet csillapítandó a saját szorongásomat — ennek nyilvánvalóan semmi haszna nem volna. Nem kívánom a saját nyilván létező klímadepressziómat öngyilkos szektabeli kirohanásokra váltani vagy önellentmondásos fejtegetésekbe bocsátkozni, hogy nem lesz semmi gond. Mert gond mindig lesz. Arra teszek kísérletet, hogy a megismerhetetlen jövő helyett a klímaválság legemberibb oldalával szembesítsem saját magunkat.
Legyen szó akár a maja naptárról, akár a kerek évszámokból, akár a Bibliából kiolvasható jelekről a világvége érthető okból erősen foglalkoztatja az embert. Nem utolsó sorban azért is, mert saját feldolgozhatatlan és szükségszerű elmúlásunkra is kínál némi kitekert logikájú, de enyhítő kognitív disszonanciát. Pszichózissal "gyógyítjuk" a neurózist? A józan többség reményem szerint nem vágyik egy túl korai világvégére. És ha tehetné inkább elhalasztaná azt. Ezzel párhuzamosan civilizációk sora hitte magát öröknek és tűnt el a süllyesztőben. Nem ritkán éppen egy klímaváltozás miatt, vagy mert felélték saját természeti erőforrásaikat. Ebben is elődeire ütni látszik a mai globális cilivizáció. Miközben előrelátásra és változtatásra sokkal több eszközt ad ma a kezünkbe a tudomány.
A CO2 és a földi átlaghőmérséklet összefüggését grönlandi és antarktiszi jégminták vizsgálatából kiinduló hipotézisre építjük. Rendszerint együtt mozog a kettő. Problémát elsősorban az okoz az oksági kapcsolat bizonyításában, hogy a CO2-szint megemelkedése általában időben követi a felmelegedést és nem fordítva — tehát kell legyen kapcsolat, de az nem lineáris, nem egyszerűsíthető le úgy, hogy "ha sok a CO2 a légkörben, akkor az üvegházhatás miatt növekszik a hőmérséklet". De nem is cáfolja ezt a elterjedt hipotézist egy adatsor sem. A klíma védelmében történő CO2-kibocsátáscsökkentést erre a hipotézisre alapozzuk.
Napjainkban a légkör jól mérhető, bár csekély CO2-tartalma folyamatosan és bizonyíthatóan növekszik és többnyire nő az átlaghőmérséklet is — egy másfél évtizedes stagnálást leszámítva, amikor a felmelegedés szünetelt, és amire szintén érdemes magyarázatot keresnünk, hogy megértsük a folyamatokat.
Az emberiség közelmúltjának átlaghőmérséklet-változását meséli el ez a három grönlandi minta. Az ábra jobbszélén a jelenkori "hokiütőnek" csúfolt felfutás látható, ami így már nagyon nem emlékeztet hokiütőre — vagyis nem egy korábban évezredeken át stabil klíma borult fel hirtelen. Fontos az is, hogy ezek lokális adatok, de jól látható, hogy a becslések alapján volt jópár melegebb időszak Grönland életében, mint a mostani felfutás, ami sebességében sem tűnik rendkívülinek. A három adatsor nem fedi teljesen egymást, de azonos trendeket mutat jórészt.
A tudósok örömére fenti klímaváltozások szépen egybeesnek az egyes nagy civilizációk összeomlásával, amelyek korábban rendszerint a lehűlésekhez voltak köthetőek. A felmelegedés ugyanis rendszerint mezőgazdasági boom-ot eredményezett. A jó idő miatti terménytöbblet számos civilizáció felemelkedését tette lehetővé. Erre most nincs garancia, hogy így lesz. Bár a bolygó és a Száhel övezet valóban zöldüni látszik, de nincs garancia, hogy nem a negatív változások kerülnek majd túlsúlyba, mint pl. az erdőtüzek és az esőerdő pusztulása, ami klímaváltozástól függetlenül pótolhatatlan ökológiai veszteség.
A tudósok zöme épp az ellenkezőjét véli kiolvasni a mozaikdarabkákból, időnként egymásra licitálva a közelgő világvége dátumát illetően. A tudásunk elképesztően csekély, a klímamodellek egyike sem ér egy fapadkát sem, fogalmunk sincs a valós veszélyről a hatásmechanizmusokról — épp ezért lenne érdemes óvatosnak lennünk és nyitva tartanunk a szemünket.
És nem elvesztenünk a fejünket...
Ennyit dióhéjban a "korábbi világvégékről" a "mostani" árnyékában. Rendhagyó módon most nem a szobatudósok "madár-" és "béljóslásait" reprodukálnám vagy a kibocsátáscsökkentés minél gyorsabb és minél hatékonyabb módjait szeretném laikus eszközökkel taglalni és követelni. Nem is az alternatív energiákról szeretném megosztani azt, amit mindenki elolvashat a Wikipedián — alternatívák mindig vannak, nem ettől kell félni —, hanem annak igazi politikai vetületére vagyok kiváncsi. Az pedig nem a hiányosan megismerhető természettudományos tényekre épül, hanem az ember pszichológiai tulajdonságaira, ami sokkal inkább napi szinten jelentkező, átütő és meghatározó ismérve a klímaválság jelenségének, mint akár maga a CO2-kibocsátás. Amiről — számoljunk le az illúziókkal — az emberiség egyelőre nem tud és nem akar úgysem lemondani, mint jólétének és kényelmének alapjáról.
Az adaptáció az egyetlen járható út, hogy ne jussunk a sokszor valóban egyik napról a másikra összeomló civilizációk sorsára. A világ kétszázvalahány államának vezetője jórészt tehát így gondolkodik. A legfejlettebb, legnagyobb nagyhatalom (USA) pedig aztán most közmondásosan még ígyebbül, a legnépesebb és gazdaságilag hamarosan legnagyobb ország (Kína) pedig nem kevésbé. A harmadik világ 4-5-6 milliárdnyi lakója szintén nem a csökkentésben érdekelt. És (ezért is) kimondva-kimondatlanul az ENSZ sem a klímaváltozás megelőzésére fekteti valójában a hangsúlyt — a sorok között olvasva —, hanem jó esetben a fékezésére és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra: a mezőgazdaságban, városépítészetben stb.
A túlélésnek ugyanis nincs alternatívája. Igazi konszenzusról remélhetőleg ebben a kérdésben azért biztos lehet beszélni...
1978-ban Guyanában egy kis elzárt amerikai vallási szekta 918 tagja lett öngyilkos karizmatikus vezetőjüket követve, ciános üdítőt itatva meg köztük 300 gyermekükkel is. Jim Jones, mint más hasonlók egy jobb társadalmat ígért követői számára, akik jórészt afroamarikaiak voltak. Dacára annak, hogy apja a fajgyűlölő Ku-Klux-klán tagja volt, ő maga már antirasszista nézeteket, sőt egyfajta kissé bizarr vallási szocializmust hirdetett, vegyes házasságban élt, szinte példaszerűnek tűnt, amíg a paranoiája no meg a gazdasági és szexuális visszaélései miatt ellene induló nyomozások elől a távoli Guyanába nem menekült 1977-ben, meggyőzve és magával vive ezer hívét.
Más öngyilkos szektákkal szemben Jones eredetileg nem hirdetett apokalipszisváró nézeteket. A tragédia oka a pánik volt. A szörnyű végbe Jones felelősségre vonástól való félelme miatt hajszolta bele híveit. Ugyanis 1978-ban egy amerikai kongresszusi képviselő és néhány újságíró tett eleinte békés látogatást a kommunában, egy maroknyi szektatag azonban a távozáskor könyörögve kérte a vendégeket, hogy velük menekülhessenek ki a földi pokolból, amivé az éhező, agyondolgoztatott és szexuálisan kihasznált kommuna vált.
Jones emberei sortűzzel akadályozták meg a távozásukat, mindenkit, köztük a képviselőt is lemészárolták. Jones őrült volt, de nem hülye, tudta, hogy ezt már nem úszhatja meg, és ezért a tömeges öngyilkosságot "választotta", a közösségre is kiterjesztve saját paranoiáját és félelmét. Az egész falunak így jött el a világvége, ahelyett, hogy gyilkosok kerültek volna villamosszékbe. Alig pár tucatnyian akartak vagy tudtak elmenekülni.
A tanulság ebből az ember fogékonysága a tömeghisztériára. A legértelmetlenebb opció választására is képesek vagyunk, ha a megfelelő őrült keretezésbe helyezik azt számunkra. Az ember a gondolatai valóságában él. A legtöbben pedig hajlamosak készen elfogadni, amit valóságként legyártanak számukra. És ez halálosan veszélyes.
A félelemnek megvan a nyilvánvaló helye és szerepe az ember pszichéjében. A veszélyek elkerülését, a túlélést kell szolgálja. A kontrollálhatatlan félelem ugyanakkor pánikba is átcsaphat. Ami cselekvésképtelenségre kárhoztat vagy olyan elsietett tettekhez vezet, amit utólag megbánunk. Különbség van a közvetlenül átélhető veszélyek miatti félelmek, mint a kardfogú tigris — amivel akár szembe is lehet szállni —, és a virtuálisan fenyegető félelmek között. Korunk legtöbb félelme elsősorban a fejünkben létezik, nem tapintható, nem tudunk vele megküzdeni, de nagyon is valós: mint a munkanélküliség vagy a klímakatasztrófától való rettegés.
Sosem tudtunk még ennyit a Földön zajló folyamatokról, és sosem volt bennünk emiatt ennyi kétely és félelem. Az is nyilvánvaló, hogy hiába tudunk egyre többet, mégsem érthetjük meg a minket körülvevő végtelenül összetett világot. Elmondhatjuk, hogy épp ezért nem lenne célszerű nagyon belepiszkálnunk, de megtettük, hogy mennyire nagyon, arról megoszlanak a vélemények. A fő gond, hogy az ember természetátalakító tevékenysége nem merült ki egy-két üvegházgáz néhány ppm-nyi (tehát elenyésző mennyiségű) légkörbe eresztésétől, újraszabtuk a szárazföldek felszínét, növényzetét és hatással vagyunk szinte mindenre. No meg: nem mi vagyunk az egyetlen tényező. Jóval nagyobb játékosok tartják mozgásban a bolygót: a Nap, az óceáni áramlások — és amit nem tudunk.
Csak úgy csinálnak...
Civilizációnk egyelőre nem egy öngyilkos szekta, ami a világvégét várná, de a pánikhangulat és a tanácstalanság az aktivizmus új formáit szülte. Jóléletben élő nyugati fiatalok "lázadnak" a kihalás jelszavával, tüntetnek az éhséget a harmadik világbeli hírekből ismerők, hogy a pénzt nem lehet megenni. Ha igazuk van és a civilizáció valóban a kihalás felé rohan, akkor nem lehet esetükben pánikkeltésről vagy hisztériára való fogékonyságról beszélni. De vajon biztosak lehetünk-e a klímaváltozás narratívájában, átélhettük-e ténylegesen ezt a veszélyt néhány ellentmondásos újságcikk és film alapján?
A világ sorsáért való aggódás nem lehet senkitől sem elvitatni, de ellentmondásos, ahogy Leonardo DiCaprio végighaknizza a bolygót repülővel keresztül-kasul egy olyan film elkészítéséért, ami új megismerést nyilván nem hoz a felszínre, legfeljebb még egy újabb megerősítést jelent a pánikra fogékonyak számára. Egyszerre ironikus és képmutató a nyugati elit fogékony részének viselkedése is. Celebjeik pedig, ha látszólag jó ügy mellé állnak is éppen, akkor sem adhatnak mást, csak mi lényegük, magamutogatást és felszínességet. Macron elnöktől DiCaprio-ig számos celeb posztolt sokévtizedes vagy USA-beli erdőtüzeket ábrázoló képeket az égő Amazonas kapcsán.
Nagy bajban van a világ — ha nem is feltétlenül egy teljes összeomlást jelentő klímakatasztrófa elkerülhetetlensége miatt, erről megoszlanak a vélemények, és a jövőt egyetlen modell sem képes megjósolni — hanem mert elveszíteni látszik a józan eszét. A hisztériát pedig minden oldalról megtámogatja a média és a valójában sötétben tapogatozó tudományos elit is, amelyik ugyanezért osztogat ösztöndíjakat. Az alarmizmus bizony iparág. De a vészharang kongatása közben félő, hogy minden más fontos üzenet süket fülekre talál.
Nem történik velünk valójában semmi újszerű. Létünkben sosem volt semmi bizonyos. Csak egy. A halál vagy a világvége. Ezek a biztos események közé tartoznak — bekövetkezésük viszont tökéletesen kiszámíthatatlan. Egyelőre mindkettő legtöbbünk számára nagyon valószínűtlen esemény, hálistennek. Pánikra nem ettől van ok. Sorsunk valójában csak épp annyira száguld a nagy bizonytalanság, az ismeretlen felé, mint korábban, és abban épp annyira kell veszélyt látnunk, mint bármikor máskor. Jóval többet tudunk, mint a korábbi korok emberei, de ugyanazzal a pszichével vagyunk megáldva vagy megverve.
Nagy bajban van a világ, mert a pánik és a tömeghisztéria sérülékenyebbé, manipulálhatóbbá és akár cselekvőképtelenné tesz minket. Bárhogyan is süljön el a klímaváltozás, a klímaadaptációhoz szükséges munkálatokat nem lehet lesz halogatni, feladata bőven lesz az emberiségnek a jövőben is. Minél inkább vagyunk hatással a Föld egészére, annál nagyobb a felelősségünk.
A túlélésnek nincs alternatívája.