A kiló nem százat jelent.

Gallup: A szociális távolságtartás ártalmas volt a gyerekük mentális egészségére az amerikai szülők 29%-a szerint

2020. június 19.

Hogy szükségesek vagy hasznosak voltak a járvánnyal kapcsolatos különböző kényszerintézkedések, amivel szobafogságra és szociális távolságtartásra ítélték az embereket még hosszú vitákat fog eredményezni. A számok alapján egyértelmű előnye nem látszott igazán a korlátozásoknak. A negatív hatásukról, a gyerekek mentális és érzelmi fejlődését illetően viszont készült egy friss amerikai felmérés, amit kedden publikáltak.

repamese_covid19.jpg

  • Gallup felmérés: az amerikai szülők 29%-a szerint a szociális távolságtartás, a karanténszabályok már ártalmasak voltak gyerekük mentális és érzelmi egészségére.
  • 14% szerint még pár hét és képtelenné válnak a távolságtartási szabályok betartására anélkül, hogy a gyerekek mentálisan vagy érzelmileg ne sérüljenek.
  • 23% még pár hónap tűréshatárt saccolt a korlátozó rendelkezésekkel kapcsolatban.
  • 33% vélte úgy, hogy amíg szükséges be tudja tartani a sokszor nagyon szigorú korlátozásokat anélkül, hogy a gyerekeik mentális vagy érzelmi egészsége sérülne.

Idehaza messze nem voltak olyan szigorú szabályok bevezetve, mint New York-ban vagy másutt, csak tessék-lássék módra bosszantottak pl. az éppen most eltörölt 9-12-es időablakkal, de a számos epidemiológiai szakértő szerint indokolatlan iskolabezárások sokak életét megkeserítették idehaza is, a szegényebb családok gyermekeit a közoktatáshoz való hozzáféréstől is elzárták, de a bezártság a gyerekek és a szülők számára sem feltétlenül volt egy sétagalopp egy átlagos magyar család lakásában sem. A szülőknek egyszerre kellett helytállniuk "tanárként" és munkájukban is, ami nem mindig volt összeegyeztethető az élet egyéb megpróbáltatásaival együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr1715902216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2020.06.19. 21:46:43

Ezek a mérések tök jók!

Sőt!

Szerintem több ilyen kellene....

HA TÉNYLEG JÖN A JÁRVÁNY MÁSODIK HULLÁMA (... és még nem lesz oltás ellene) AKKOR EZEKET A MÉRÉSEKET NAGYON JÓL FEL TUDJUK HASZNÁLNI, HOGY MIT KELL TÉNYLEG BETARTANI, ÉS MIT LEHET ESETLEGESEN MELLŐZNI....

nemecsekerno_007 2020.06.19. 21:47:35

A vírus meg a fizikai egészségre lett volna.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.06.19. 22:03:03

hihetetlen milyen nyámnyila kölkök vannak ma már

ORSZÁGOS HISZTI FŐORVOS 2020.06.20. 05:55:12

Amerikaban nem kell virus, maguktol is teljesen hulyek a gyerekek. Mindegyiket mar kis koraban gyogyszerezik. Nem nevelnek, hanem vegyszerekkel fegyelmezik a gyereket. Aztan ha veletlenul kimarad egy adag akkor lemeszarolja az osztalytarsait.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.20. 06:58:38

@ORSZÁGOS HISZTI FŐORVOS:

Amerikában orvos és ügyvéd diktatúra van.

Mindenki köteles valamiben beteg lenni.

Ha a kisgyerek aktív, szeret az udvaron játszani, azonnal rámondják: hiperaktív. S felírnak neki egy zsák gyógyszert.

Ha meg a kisgyerek passzív, szeret a szobában üldögélni, azonnal rámondják: autista. S megint felírnak neki egy zsák gyógyszert.

Aki pedig nem ad gyógyszert a gyerekének, azt beperlik, hogy hanyag szülő.

Reding Roli 2020.06.20. 07:13:11

Az egyèrtelmű előnyök azèrt nem látszottak, mert az öntörvènyű, individualista , szabados amerikai társadalom alkalmatlan a karantèn szabályok betartására. Máshol, ahol a társadalom tudatos volt ès elèg fegyelmezett, pl Új- Zèland , ott nagyon jól működött a karantèn, a járványnak vège lett...Nem az járványügyi protokoll a problèma , az már èvszázdok óta így működik, hanem a közössègi kènyszert el nem ismerő társadalommal....

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.06.20. 08:49:14

@Reding Roli: a két társadalom közt nincs ilyen különbség. Ellenben ott nem télből mentek tavaszba, hanem nyár volt Az USA hasonló “vidéki” területein, 7 államban lockdown nélkül átvészelték az egészet. Ahogy nálunk se kellett volba túlgondolni. Új Zéland valóban elszigetelt, könnyen elcsípték. Egy New York ilyet nem tud megtenni.

Emmett Brown 2020.06.20. 09:13:45

@A kiló nem százat jelent.: New Yorkban még bőven voltak tömegrendezvények, amikor Európaban már látszott, hogy ez tud csúnya is lenni.

Továbbá a "korlátozásoknak nem sok haszna volt" kijelentés teljesen értelmezhetetlen, mert nincs kontrollcsoport (azaz lezárt meg nem lezárt New York/Svédország/stb) amivel össze lehet hasonlítani.

midnight coder 2020.06.20. 09:44:36

Az amerikaiak mentális állapotán már nincs mit rontani. Lásd black lives matters.

midnight coder 2020.06.20. 10:33:56

@Reding Roli: Igazából a különbséget a kultúra jelenti. Vannak egymás nyakába lihegő népek, és vannak akik már alapjáraton is kerülik egymást. Ezen már csak finomít a karantén.

Reding Roli 2020.06.20. 12:45:48

@A kiló nem százat jelent.: Èn csak az állítom, hogy a nèpsűrűsèg , az ország nagysága ès nyitottsága mellet az is számít, hogy mennyire szabálykövető a nèpessèg. Az USA- ban pèldául fegyveresek mentek be az egyik állami Kapitoliumba ( ha jól emlèkszem Illinoi ) mondván hogy a lockdown alkotmányellenes ...
Közèp - Európa meg nagyon fegyelmezetten vègrehajtott a központi intèzkedèseket...Mi lettünk a szabálykövetès mintái a világban , az ázsiaiak egy rèsze mellett...A rendkívüli jogrend ellen sem volt olyan túlzott felháborodás , az ellenzèk is elhallgatott , hamar...
Számomra Nèmetorsag meglepő, hogy már nem olyan szabálykövető nèpsèg ,mint règebben...( Talán a migráció miatt..)
Svèdorszag a negatív pèlda: nem gondoltam hogy az extrèm liberalizmus oltárán az öregeket beáldozzák...

Exploiter 2020.06.20. 13:22:55

A dolog megítélése attól függ, hogy ki mennyire szeret élni.
Azok akik alapból gyűlölik az életüket, a munkájukat, nem voltak barátaik meg családjuk, azok kb örültek hogy otthon maradhatnak és nem kell élniük.
Hosszú távon persze ezek is becsavarodnának, de addig nem jutottunk el szerencsére.
Azok az emberek akik szerették az életüket, azok meg beszívták.
Mert mi az, ami elveszik? Emberi kapcsolatok, szórakozás, utazás, közösség, családi, baráti társasági élet.
Akinek ez alapból nem fontos, annak tökmindegy, élheti a szomorú kis nyomorult életét egy lyukban és mindenki békén hagyja. Ismerek ilyet. A többi meg megőrül.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2020.06.20. 13:43:07

Az amerikai szülők tudják, a nép eldönti. Nincs szükség szakemberekre, tudósokra.

Az jut eszembe, hogy megyek és demokratikus szavazást tartok egy differenciálegyenletrendszer megoldásáról. vagy csak megkérdezem erről az emberek véleményét.

morph on deer 2020.06.20. 13:51:54

@szorokin:
Mindezt nemzeti konzultáció / inzultáció / maszturbáció (kb ugyanaz...) formájában, ezt el ne felejtsd!
Mert csak az az igazi magyarosch módszer, mint tudjuk...

Serény Vélemény 2020.06.20. 14:26:36

Ha tankönyvet kellene írni arról, hogy "hogyan neveljünk pszichopatákat az arra egyébként nem is hajlamos gyermekekből", akkor az amerikai, nagyvárosi nevelési módszereket kellene csak csoportba gyűjteni...

Serény Vélemény 2020.06.20. 14:31:00

"de a bezártság a gyerekek és a szülők számára sem feltétlenül volt egy sétagalopp egy átlagos magyar család lakásában sem."

vö.: pillanatnyilag 39% azt mondta, hogy: "Gond nélkül betarthatóak voltak szzámunkra, otthon tudtunk maradni, a rendkívüli helyzet és a szabályok nem okoztak semmi zavart a család életében."

midnight coder 2020.06.20. 14:56:54

@Exploiter: Igazából minél kevésbé intelligens valaki, annál jobban utál egyedül lenni. Nem véletlen, hogy az amerikaik között arat ez a dolog.

birkamenet 2020.06.20. 14:57:30

@midnight coder:

Melyik szerinted a borzalmasabb mentális állapatú népség csöppnyi agyú nácikám, az amelyik szolidáris a fekete bőrű embertársaiért és az életük védelméért vonul, vagy amelyik felszop egy széthízott illibbant elmebetegnek és birkamenetben vonul érte?

birkamenet 2020.06.20. 14:59:38

@Serény Vélemény:

Azért ha elmebetegekkel teli társadalmat akarsz tanulmányozni, akkor nem kel Amerikáig menned, elég ha sétálsz egyet az utcádban, majd hazamész.

gtri 2020.06.20. 15:23:41

@Exploiter:

Lehet úgy is általánosítani ahogy ön teszi.
És lehet a lenti cikk alapján máshogy is általánosítani. :)

index.hu/tudomany/til/2020/06/19/evolucio-intelligencia-boldogsag-kutatas-magany/
"MINÉL INTELLIGENSEBB VALAKI, ANNÁL JOBBAN ÉLVEZI A MAGÁNYT"

Ugye ez alapján az az általános következtetés, hogy aki kevésbé élvezi/bírja a magyányt az kevésbé intelligens vagy nincs semmi komoly elérendő célja.

Sir Galahad 2020.06.20. 15:38:51

@birkamenet: Én egyelőre azt látom, hogy fosztogatnak meg gyújtogatnak. Ez miért a kimagasló intelligencia jele?

gtri 2020.06.20. 15:51:56

@Sir Galahad:

A budapesti Kolosy tér nevét Kolosy György 1848-as szabadságharcosról kapta, 1900-ban. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolosy_tér)

Nos, ez a Kolosy György lehet hogy kiemelkedő szabadságharcos volt, de volt egy ilyen tette is.

forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lamberg_Ferenc_Fülöp
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolosy_György

"A Lamberg-gyilkosságban játszott szerepe
Miután Lamberg kocsiját a hajóhíd budai hídfőjénél a megérkezése hírére összeverődött tömeg megállította, őt kirángatták, ütlegelték, s meg is szúrták, a sebesült tábornok kérte, vigyék a parlamentbe. A nemzetőrök egy csoportja – csitítva a tömeget – nagy nehezen ki is szabadította és a pesti őrszobára indult vele. A kocsi nemzetőrök fedezete alatt, hídszolgák, parasztok, suhancok kíséretében haladt, de alig ért a híd közepére, amikor Kolosy György joggyakornok és Bayersfeld bécsi diák vezetésével újabb csoport tartóztatta fel, amely kaszákkal, puskákkal fölfegyverkezve éppen a várparancsnok házát készült ostrom alá venni, mivel elterjedt a hír, hogy Hrabovszky ágyúzni akarja Pestet, a Szent Koronát pedig megpróbálja osztrák kézre játszani. A híd közepén újra felszakították a kocsi ajtaját, Lamberget kicibálták és minden oldalról megvillantak a kaszák, kardok és fütykösök. Lamberg eleinte katonai nyerseséggel próbálta a zajongókat visszatartani, majd kérésre fogta a dolgot s mikor ez sem használt, felmutatta V. Ferdinánd dekrétumát. Ebben a pillanatban – a kolozsvári Ellenőr jelentése szerint – „egy kasza, katonai és egy kardvágás aula-beli kéztől” a híd közepén földre terítette. A katona Bakó káplár volt a 34. sorgyalogezredből, a karddal fejére sújtó jurátus pedig Kolosy György.[4] Ezt követően többen, több tucat késszúrással végeztek a tábornaggyal, a holttestet levetkőztették és meztelenül hurcolták az utcákon. Kolosy egyenest a képviselőházba sietett, ahol véres kardját mutogatva közölte: megölték Lamberget.[5]"

Szóval ez a Kolosy egy kicsit csőcseléskedett a szabadságharc kezdetén. Most pedig tér van elnevezve róla.

gtri 2020.06.20. 16:01:30

@Sir Galahad:

Még annyi kiegészítés, hogy a szabadságharc leverése után Haynau felakasztatta. Ön szerint jogosan vagy jogtalanul?

Serény Vélemény 2020.06.20. 16:43:36

@gtri: De legalább rasszista, az nem volt...

Serény Vélemény 2020.06.20. 16:45:13

@birkamenet: Az a mentálisan rosszabb állapotban levő társaság, amelyik menet közben hazaviszi a lapostévét a közeli bolt kirablásával egybekötött tüncikézés után...

gtri 2020.06.20. 17:30:13

@Serény Vélemény:

Kolosy György jurátus volt a gyilkosság elkövetésekor. Azaz "Joggyakornok; képzett, de még önállóan nem tevékenykedő jogász".
Tanult jogászként ugyanazt csinálta, mint a Simon Tibor 16-szoros válogatott futballistát meglincselők.

A Simon ügyről ezt írja a Pesti Srácok:

"Április 21-án történt tizennyolc esztendeje, hogy Simon Tibort brutális kegyetlenséggel összeverték olyan, embernek nehezen nevezhető aljas lények, akik végül elképesztően enyhe ítélettel megúszták az életéért könyörgő ember lemészárolását. Simon Tibor két nappal az incidens után, április 23-án hunyt el. Sokan és sokszor feltették már a kérdést, hogy vajon miért kellett meghalnia a Fradi ikonjának, és azt is, hogy az elkövetők hogy úszhatták meg ilyen egyszerűen a tettüket?"

Ha Sir Galahad-et felháborítja a fosztogatás Amerikában, akkor gondolom nem pártolja azt, hogy egy lincselő gyilkosról neveztek el 1900-ban egy budapesti teret.
Sir Galahad-et megkérdeztem erről, de nem válaszolt.
Ön szerint Haynau jogosan akasztatta fel Kolosyt? Mit mond erre a nacionalizmus (az ugye azt mondatja, hogy valahogy ki kell magyarázni amitt tett és ön azt is teszi a "De legalább rasszista, az nem volt..." mondatával) és a kemény kézzel kell bánni a bűnözőkkel elve? Akkor pedig ugye Haynaunak igaza volt, mikor felakasztatta Kolosyt. Csak hát elég kínos lenne a szabadságharc utáni "rendteremtő" támogatni. Skizofrén helyzet, ugye?

midnight coder 2020.06.20. 17:33:29

@gtri: Igen, amikor elolvastam a cikket az indexen, bennem is felmerült, hogy biztos, hogy egy ilyen fazonról teret kellett elnevezni ?

birkamenet 2020.06.20. 17:56:00

@Sir Galahad: "Én egyelőre azt látom, hogy fosztogatnak meg gyújtogatnak. Ez miért a kimagasló intelligencia jele?"

Ha neked akárcsak minimális intelligenciád lenne, akkor nem jönnél elő Budapest 2006 szeptemberi eseményeivel.

Amit te egész nap bámulsz az M1-en az ugyanis a budapesti Elkúrtad mozgalom képei, csak ráírják a képre, hogy "Ez Amerikában történt!"

midnight coder 2020.06.20. 18:15:31

@birkamenet: Nem egészen. A 2006-os események egy olyan húzás után történtek, ami után civilizált országban ott helyben áll fel a miniszterelnök és a egész kormány, az előbbi pedig a büdös életben még egyszer nem megy a politika közelébe. Az amcsiknál pedig annyi történt, hogy egy bűnöző belehalt a letartóztatásba. Ami nem egy szép dolog, de 2006-ban is csak szerencse kérdése hogy nem történt meg, pedig ott nem rablásért már 5 évet ölt bűnözők álltak a rendőrökkel szemben.

gtri 2020.06.20. 18:17:34

@midnight coder:

Végre egy józan hang.
Nem mentegetni akartam az amerikában fosztogatókat.
Egy mondatban összefoglalható, hogy mi az álláspontom: A békés tüntetőket békén kell hagyni, a fosztogatókat és egyéb bűnözőket el kell kapni és felelősségre kell vonni.
Az volt alapvetően a problémám Sir Galahad hozzászólásával, hogy jelenleg sem ő, sem én nem tudjuk, hogy a tüntetők hány százaléka tüntet békésen és hány százaléka randalírozik. Ennek ellenére ő az egész megmozdulásról azt mondja, hogy "fosztogatnak". Tudtommal statisztikailag egy populáció 4%-a "szokott bűnözni" (ez a kijelentésemet nem ellenőriztem le 100%-osan, tehát lehet, hogy téves a számérték és különben is, az amerikai értéket kellene ismernem). Ha pedig felfordulás van, akkor az ilyen emberek mindig az utcákon vannak. Vagyis, ha mondjuk tüntetnek egymillióan, akkor köztük lehet kb. 30-40000 "fosztogatásra hajlamos".

Tehát azt mondani, hogy itt fosztogatás jellegű ez egész megmozdulás, azt akkor lehet, hogyha bebizonyosodik, hogy a tüntetők szokatlanul nagy százaléka fosztogat.

Ez persze száraz elmélet. Az a mondatom sokkal egyszerűb és érthetőbb, hogy: A békés tüntetőket békén kell hagyni, a fosztogatókat és egyéb bűnözőket el kell kapni és felelősségre kell vonni.

Én sem sétálnék szívesen amerikában egy feketék lakta szegény negyedben fehérként. De azt tényleg arcpirító volt látni, hogy egy ember nyakán több mint 8 percig térdel egy rendőr és még vagy két másik társa is ránehezedik és még mikor elvesztette az eszméletét az illető akkor is még több mint egy percig a nyakára nehezedett ez a Chauvin. Tudtomal békeidőben azért nem a hadsereg cirkál a utcákon és lövi le a bűnözőket, mert a rendőrök szakképztt emberek és szakszerűen intézkednek. Ez a Chauvin szerintem hasonlít abban Kolosy-hoz, hogy alapvetően szereti más szenvedését látni/érezni, élvezi, ha van hatalma. És mellette még annyira buta is volt, hogy a korábbi esetekből tanulva sem fogta vissza magát annyira, hogy legalább ne öljön.

De még egyszer: a világképemben mindenkit el kell kapni, aki bűnözik. A kegyetlenkedést pedig nem szabad tolerálni.

gtri 2020.06.20. 18:34:58

@midnight coder:

Ezzel a hozzászólásával viszont vitatkozok. Egy hátrabilincselt kezű embet öltek meg azok a rendőrök.
Itt nézheti meg az esetet. Az biztos, hogy már az intézkedés legelején hátrabilincselték Floyd kezét. A járókelők felvették amikor könyörög az életéért, miközben az a rendőr anyakán térdel, két társa pedig a testére nehezedik.

Itt megnézhető at eset.
www.youtube.com/watch?v=kiSm0Nuqomg

Mit szólna, ha a most bevezetendő iskolarendőrség egyik embere, miután hátrabilincselte egy gyerek kezét, még 8 percig rátérdelne a gyerek nyakára (tegyük fel, hogy y a gyerek nagydarab). Joga lehet még lenne is hozzá, mert tudtommal sokféle kényszerítő eszközt alkalmazhatnak. Persze nekik is "arányosan" kell alkalmazniuk az erőt. Nos Floyd esetében nagyon nem volt arányos az amit a 3 rendőr alkalmazott.

Exploiter 2020.06.20. 18:35:05

@midnight coder:

:)

Szerintem meg az ember ösztönösen társas lény, genetikailag, ha valakit egy évig elzársz a társas interakcióktól, az elkezd megborulni.

A cégben minden kolléga a munka jellegéből adódóan a felső decilisben van intelligencia szempontjából, a választóvonal, hogy ki hogy bírta, ott volt, hogy alapból is mennyire érdeklik a társas kapcsolatok.

De még a legmagánakvalóbb fejlesztő gyerek is bevallotta, hogy már kezdte rosszul érezni magát úgy, hogy senkivel nem beszélt egy üres lakásban, csak teamsen látott elő embert, mert az iroda zárva van.

Exploiter 2020.06.20. 18:37:37

@gtri:

A magány jó dolog, ha önkéntes.

Ha el vagy vágva a normális élettől és mások akarnak beleszólni abba, hogy mikor hova mehetsz és mit csinálhatsz, miközben nézed a mérhetetlen károkat egy teljesen ostoba elképzelés miatt, akkor azt az intelligens ember elég szarul viseli szerintem.

gtri 2020.06.20. 18:50:34

@Exploiter:

Bárki bármikor elmehetett a barátjához, ismerőséhez, ha társaságra vágyott. Senki sem ellenőrizte a lakásokat, családi házakat, hogy éppen hányan tartózkodnak bennük és azok közvetlen családtagok vagy sem. A közterületeken voltak ellenőrzések. MAgánterületeken nem nagyon.
Rengeteg indokkal lehetett jönni-menni az utcákon. Az, hogy 9-12 óra között nem mehettem boltba vagy gyógyszertárba, mert fiatalabb vagyok 65 évnél az azt jelenti, hogy a többi időben oda mentem ahová akartam. Ez nem nagy szabadságkorlátozás.
A szórakozási lehetőségek korlátozása szerintem kibírható.

A jövedelemkiesés a nagy érvágás. A kormány azt mondja, hogy megmenett több mint egymillió munkahelyet. Szerintük sikeresen kezelték a dolgot és a jövedelmek kiesése kezelve volt.

Serény Vélemény 2020.06.20. 19:20:10

@gtri: Szent István meg benégyeltette az ellenlábasát, és kitűzette testrészeit négy különböző vár fokára. Aztán mégis ünnepeljük. Más korszakok, más szokások, más események, más hősök.

Serény Vélemény 2020.06.20. 19:23:08

@midnight coder: Ja, csak nehogy már _én_ legyek a hibás azért, mert valaki a születésem előtt jóval elnevezett egy teret egy arra egyébként esetleg teljesen nem méltó emberről...

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 19:51:31

Azért jo lenne megkérdezni az átlag rendőröket is milyen érzés ugy komoly bűnözőket üldözni akik bármikor agyonlohetnek. Ezzel nem menteni akarom , de nem árt ezt is figyelembe venni. Ráadásul ha "magyar" gyurika felek felmentik akkor meg a bosszútól is tarthat a rendőr. Ez olyan amikor megtámad vki te meg védekezel es kárt okozol vkinek téged csuknak le.....

gtri 2020.06.20. 20:05:24

@Serény Vélemény:

Jaj de szép relativizálás! Gratula!

Ezt ugye elmondja majd a székelyeknek is!

index.hu/kulfold/2019/06/06/romania_szekelyfold_uzvolgyi_temeto_elolanc_szijjarto/

"Székelyföldi civilek és közszereplők élőláncot vontak az úzvölgyi első világháborús katonatemető köré, ahol a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki. Román csoportok érkeztek a hősök napja alkalmából a temetőhöz."

Javaslom látogasson el oda és fejtse ki a véleményét miszerint régen lehet, hogy az volt a szokás, hogy az magyar temető, de most megváltoztak a szokások. Értékelni fogják...nagyon!

gtri 2020.06.20. 20:21:05

@a nagy hohohorgász:

Abban igaza van, hogy amerikában sokkal nagyobb veszélyben vannak a rendőrök mint nálunk. Itt azonban egy nem agresszív, az intézkedés legelején hátrabilincselt kezű, majd a hasára fektetett embert fojtott meg egy rendőr a "nyakra térdeplős" módszerrel (két társa aktív segédletével). Akinek anyira nincs agya, hogy nem tudja eldönteni, hogy éppen tűzpárbajt vív egy drogbandával vagy egy hátrabilincselt kezű ember nyakán térdel és lassan megfojtja, az szerintem nem sok ésszel rendelkezik. Ez az ember éppen rendőr egyenruhát viselt és közben ölt. Lassan ölt és szart az áldozat segélykérésére. Egy korábbi hozzászólásomban megadtam azt a linket, amelyben látható, hogy mi történt és egy elég tárgyilagos angol nyelvű magyarázat is hallható a videóban.

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 20:39:57

@gtri: lattam, pont ezert mondtam hogy ot nem menti fol. De itt magyarorszagon egy hirt nem hallani arrol mivel indokolta a zsaru!!!! Jo lenne megtudni hogy valoban rasszista volt, rasszizmus nelkul csak szadista vagy csak megtorolta azt ami elotte tortent. Az okot is fel kell tarni nem csak az okozatot...... ha bunos iteljek el de ha rahuzzak a rasszista jelzot akkor az igazi problema nincs feltarva.... mai napig nem tudni az usaban miert van annyi lovoldozes???? Ez szerinted normalis.... tok mindegy h demokrata vagy republikanus, de miert csinalja azt amit csinal.... de a nagykozonsegnek csak az szamit hogy ki csinalja es kin!!!! Feltette mar befolyasos ember azt a kerdest hogy a nacik miert akartak a zsidokat kiirtani???? Nem. Ezzel is kene foglalkozni mert addig nem tudjuk megoldani a problemat....

Ekrü 2020.06.20. 20:55:40

@birkamenet:
"Ha neked akárcsak minimális intelligenciád lenne, akkor nem jönnél elő Budapest 2006 szeptemberi eseményeivel."-Nem emlékszem,hogy 2006-ban a tüntetők üzleteket gyújtottak volna fel és Nike cipővel meg Louis Vuitton táskával a honuk alatt vonulgattak volna....
@gtri: Kolosy az 1850-es évek közepén élt.Más kor más törvények és szokások.Nem ítélhetsz meg egy akkori élt embert a mai erkölcsök alapján,mert akkor kezdhetjük pld. elítélni az olaszokat,hogy mekkora rasszisták voltak,hisz rabszolgákat tartottak (sok feketét is),arról nem is beszélve,hogy ugye nyilvánosan embereket vetettek állatok elé szórakozás gyanánt....

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 21:19:26

@Ekrü: a demokracia oshazajarol ne is beszeljunk.... a nagy demokrata hollandok delafrikaban. A spanyolok... a gorogok... a kinaiank... a vikingek... a franciak... a japanok.... a szlovakok... a csehek .... s romanok.... es persze a magyarok is...

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 21:24:17

@a nagy hohohorgász: a nagy demokrata nemetek nem engedik bayororszagot kulon.... az usa az afro amerikai elnok alatt is demokraciat exportalt.... az angolok irorszaggal, skociaval... a spanyolok a baszkokkal es katalanokkal... a ruszkik ukrajnaval... az ukranok a magyarokkal es ruszkikkal lengyelekkel.... es igy tovabb....

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 21:27:41

@a nagy hohohorgász: a benes dekretum ellen miert nem izzik a szatok blm........ ja mert az nem trendi..... ugyanakkora gecik vagytok mint orban.... annak sem tunik fel hogy a v4ben csak 1 nemzet ellen van torveny....

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 21:34:30

@a nagy hohohorgász: a 3 reszre szakadt magyarorszag utan ez a legalja nemzedek magyarorszagon es ebben kedves liberalis szavazok a legnagyobb reszetek van....en sem ertek egyet hogy egy erdelyi magyar szavazzon mon de te leszarod h van e kulon autonomiaja... mikozben habzo szajjal veded az afrokat.... undorito facebook nemzedek

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 21:37:09

@a nagy hohohorgász: mondjatok h nalunk nagyobb a rasszizmus???? Miert magyarorszagon egy feketet sem oltek meg kb....

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 21:44:11

@a nagy hohohorgász: amugy, ha rasszista nep lennenk akkor nem lenne a vervonalunkban annyi nacio....

Serény Vélemény 2020.06.20. 21:44:37

@gtri: Ez nem relativizálás, hanem történelmi korszakok tetteinek a saját korukhoz, és nem a mi jelenlegi korszakunkhoz való mérése!

A temető elrománosítása meg történelemhamisítás, és pont az ezeréves magyar jelenlét tárgyi bizonyítékát igyekszik kitörölni a nemzeti emlékezetből!

Serény Vélemény 2020.06.20. 21:47:59

@a nagy hohohorgász: Pontosan! Itt pl a környékünkön vannak rácok, svábok, bolgárok, szerbek. És én olyan magyar emberrel még soha nem találkoztam, akit zavart volna, hogy nem csak magyarul van a település neve kiírva a táblára a falu vagy város határában...

a nagy hohohorgász 2020.06.20. 22:04:32

@Serény Vélemény: apam 91ben ment ki dolgozni a friccekhez. Auslanderkent kezeltek mindig de amikor bebizonyitotta h minoseget csinal volt respektje de akkor is auslander volt. De ez igy korrekt.

gtri 2020.06.21. 00:03:24

@Ekrü:

Semmiféle más erkölcsről nincs szó. Kolosyt a lincselésért ítélték halálra és nem a szabadságharcban játszott szerepéért. Abban a korban is elíélték a lincselőket, bűnnek számított egy fegyvertelen ember "levadászása". (a lincselés szót azonban akkor még nem ismerték tudtommal)

gtri 2020.06.21. 00:09:55

@Serény Vélemény:

Kérdezzen meg egy történészt Kolosy kivégzésével kapcsolatban. A lincselésért ítélték halálra és nem a szabadságharcban játszott szerepéért. Teljesen jogszerűen végezték ki. A saját kora szerint is közönséges gyilkosság volt az a tett amiért fölakasztották.
Az a tett akkor is és most is közönséges gyilkosság volt.

Itt is megemlítik Kolosyt. Mint akit gyilkosságért végeztek ki: acta.bibl.u-szeged.hu/40933/1/aetas_2000_001_002_082-131.pdf

gtri 2020.06.21. 00:22:50

@a nagy hohohorgász:

Mire gondol, hogy a gyilkos rendőr és Floyd korábban találkoztak-e és volt-e közöttük összetűzés? Vagy arra, hogy a rendőr gyűlölte a feketéket mert korábban közülük valaki mással (vagy másokkal) összetűzésbe keveredett?

A tárgyaláson majd elmondja, hogy miért tette. De bajosan magyarázza be az esküdtszéknek, hogy egy hátrabilincselt kezű, hasán fekvő ember veszélyt jelentett rá és ezért fojtotta meg szép lassan (majdnem 9 percen át ténykedett ez a derék ember).

birkamenet 2020.06.21. 01:46:30

@midnight coder: " Az amcsiknál pedig annyi történt, hogy egy bűnöző belehalt a letartóztatásba. "

Aztán milyen bűnt követett el te fajtiszta nyilaSS idiótája az indexnek?? Hogy a boltban állítólag hamis 20 dollárossal fizetett? Vagy hogy nem akart a rendőrautóba szállni és inkább a földre vetette magát és onnan nem akart mozdulni? És ezért a degenerált agyad szerint megérdemelte a halált???

Te kretén, ha a magyar rendőrök is így bánnának el minden magyar "bűnözővel", akkor Magyarország lakossága ma nem lenne több 3 milliónál!

birkamenet 2020.06.21. 01:56:56

@a nagy hohohorgász: "amugy, ha rasszista nep lennenk akkor nem lenne a vervonalunkban annyi nacio...."

az a vicc, hogy a magyar nép minimum kétharmada (gy. k: fideSS tábor) nap mint nap bizonyítja, hogy tudat deformált idióták, akiknek a genetikája bár mindenféle félázsiai horda népekből áll össsze, de ha ez a "fajtiszta magyarja" meglát egy négert, egy migránst, stb, akkor egyből retteg tőle, hogy az nem úgy néz ki mint ő, a "fajtiszta magyarja" és hányja az epét, hogy takarodjanak el az országból oda ahonnan jöttek.
Nem okostóni, a magyar nép tényleg nem rasszista, nincsen ennek semmi bizonyítéka, bruhahaha.

ami szabad 2020.06.21. 06:09:07

@Ekrü: Pedig de.:( Kukákat, kocsikat gyújtottak fel, volt rablás is, tank elkötés, meg Mazsola lopás is, pedig sem tömegében, sem időben nem tartott olyan sokáig, mint most már az USA-ban zajló...

sóhegy049 2020.06.21. 07:10:51

"A szociális távolságtartás ártalmas volt a gyerekük mentális egészségére az amerikai szülők 29%-a szerint"
Akkor lesz ott még több sorozatgyilkos... :-)

midnight coder 2020.06.21. 08:05:47

@birkamenet: Előzőleg 5 évet ült rablásért, utána pedig ellenállt a rendőröknek ami az USA-ban kifejezetten nem jó ötlet. Ezt amúgy simán összehozhatták volna néger rendőrök is fehér bűnözővel, csak akkor nem lett volna ügy a dologból. És igen, ettől a dolog persze nincs rendben, de egy ilyen országos mozgalmat a dolog nemigen indokol.

VT Man 2020.06.21. 08:37:06

Fordítsuk meg:
Az amerikai szülõk 71%-a nem gondolja úgy, hogy ártalmas lett volna mentális egészségre.

Miért nem ez lett kiemelve a cikkben?
Talán nem illik az ijesztgetõ narratívába?

A másik, hogy "az amerikai szülõk szerint"... Akik nem szakértõk.

Exploiter 2020.06.21. 08:37:50

@ami szabad:

Ne hasonlítsd már össze a dolgot.
Az egyik egy politikai tüntetés, a másik meg egy fosztogatás, lázadás, fehérellenes rasszista mozgalom.

Kíváncsi vagyok akár egy videót is megnéztél, hogy tevékenyednek a derék aktivisták.
Tudod, amikor az egyik boltot csontig széthordják, aztán poénból az egészet felgyújtják. A szomszédban meg meglincselik a boltost, mert nem akarja hagyni nekik.

Relativizáló kis hülye.

VT Man 2020.06.21. 08:39:33

@Reding Roli:
"Mi lettünk a szabálykövetès mintái a világban"

Ami nem csoda, annyit hallottuk az összeomló egészségügyrõl és omló vakolatú kórházakról, hogy ki a fene akar oda bekerülni?

midnight coder 2020.06.21. 09:02:20

@birkamenet: "de ha ez a "fajtiszta magyarja" meglát egy négert, egy migránst, stb, akkor egyből retteg tőle, hogy az nem úgy néz ki mint ő, a "fajtiszta magyarja""

Csak tudod, nem a bőrszínnel van a baj, hanem a bőrszínhez kapcsolódó kultúrával. A kicsi kínaiak, vietnamiak, stb. optikailag sokkal jobban eltérnek mint mondjuk egy cigány, mégsincs velük szemben különösebb ellenszenv. Csak tudod ők nem agresszívak, nem segélyből/lopásból élnek, és nem fogják a segged alatt felrobbantani a metrót csak azért, mert nem Buddha törvényei szerint élsz.
süti beállítások módosítása