A kiló nem százat jelent.

USA: a hivatalos adatok szerint csak a COVID-19 áldozatok 6%-ának halálát okozta kizárólag a koronavírus

2020. szeptember 01.

Az amerikai járványügyi központ, a CDC a COVID-19 áldozatainak komorbiditási statisztikáiról szóló közleményében megállapítja: mindössze 6%-nál mutatták ki, hogy a koronavírusfertőzés okozta kizárólag a halálukat, 94%-nál 2-3 másik betegség, meglévő egészségügyi probléma is tényező volt.

temple-monochrome-city-cityscape-tower-new-york-city-statue-usa-statue-of-liberty-twin-towers-never-forget-monument-memorial-atmospheric-phenomenon-black-and-white-monochrome-photography-247728.jpg

Korábbi illusztrációnk a New York-i "világrekorder" COVID-19 halálozásokról írt cikkünkhöz.

Átlagosan a halálos áldozatok 2,6, tehát 2-3 rossz egészségügyi kondícióval vagy már meglévő betegséggel  rendelkeztek a koronavírusfertőzés mellett. Tehát az áldozatok 94%-ának egészségi állapota már eleve rossznak volt mondható. Az Egyesült Államokat világviszonylatban is súlyosan sújtotta a járvány: 161.392 áldozatot szedett a COVID-19 hivatalosan eddig.  Pontosabban 161.392 haláleset volt eddig köthető a koronavírushoz. Még pontosabban ennyi elhunytnál volt kimutatható a SARS-COV-2 fertőzés — vagy volt az feltétlezhető a tünetek alapján. A CDC frissen közölt statisztikái szerint:

  • 68.004 esetben influenza és tüdőgyulladás állt még a halál hátterében. 
  • 54.803 esetben légzési elégtelenség volt a halál oka.
  • 21.899-en ARDS-ben, akut légúti distressz szindrómában szenvedtek.
  • 13.780-an szenvedtek krónikus alsólégúti betegségben már.
  • 3.282-en gátolt légzési problémákkal küzdöttek.
  • 6.664-en más légzőszervi betegséggel küzdöttek.

  • 35.272 esetben volt magasvérnyomása az elhunytnak.
  • 20,210 esetben okozta szívmegállás a halált.
  • 18.103 esetben koszorúér-megbetegedése volt.
  • 10.562 fő kapott szívinfarktust.
  • 9.812 esetben szívaritmiája volt az elhunytnak.
  • 8.743 szenvedett más keringési megbetegedésben.

  • 25.936 fő volt cukorbeteg.
  • 18.497 izom- és más meghatározatlan leépülésben szenvedett.
  • 14.053 beteg szepszisben halt meg.
  • 13.693 volt vesebeteg.
  • 7.415 betegnél okozta a halált rosszindulatú daganat.
  • 5.614-an szenvedtek kóros elhízásban.
  • 5.608 beteg volt Alzheimer-kóros.

  • 5.133 beteg szándékos vagy nemszándékos sérülés, mérgezés vagy más súlyos baleset áldozata volt. 
  • 77.990 esetben egyéb maradandó egészségkárosodás vagy állapot előzte meg a betegséget. Kódok szerint: A00–A39, A42–B99, D00–E07, E15–E64, E70–E90, F00, F02, F04–G26, G31–H95, K00–K93, L00–M99, N00–N16, N20–N99, O00–O99, P00–P96, Q00–Q99, R00–R08, R09.0, R09.1, R09.3, R09.8, R10–R99. Eközben: 

  • 9.684 tehát 6%-nyi halálesetnél nem mutatható ki vagy nem vált ismertté más kórtünet, krónikus betegség, meglévő egészségügyi állapot a vírusfertőzés okozta betegségen kívül.

Ezt így kommentár nélkül közölném. A halálokokat leíró kódok alkalmazása és a belőlük gyártott statisztikákat illetően maradnak bennem kérdések, a hivatalos közlemény szövege szerint ténykérdés, hogy a COVID-19 áldozatai közül is többen haltak meg szívinfarktusban, mint csak és kizárólag a vírusfertőzéstől. Míg homályos, hogy a COVID-19 mellett regisztrált betegségek hanyad része a fertőzés egyenes következménye. Ugyanakkor a homályban maradó kérdések ellenére is látszik, hogy mely egészségügyi kondíciók jelentenek halálos veszélyt a vírusfertőzéssel kombinálva. Továbbra is igaz: az áldozatok kétharmada idős, fele nagyon idős volt már és súlyos krónikus betegségben szenvedett.

Szomorú, hogy ez a tudás mennyire nem tükröződik az államok védekezési politikájában, a médiában és a kormányzati tájékoztatásban. Az intézkedések nem a magas kockázatú csoportok megvédésére koncentrálnak, hanem arra, hogy társadalmi távolságtartással, tömeges maszkviseléssel, gyárleállítással, iskolabezárással, határzárral, más drasztikus és sokszor gazdaságilag és társadalmilag, sőt egészségügyileg is romboló módon akadályozzák a fertőzés terjedését abban a többségében egészséges társadalomban, amelyre láthatjuk 95-99%-ban a vírusfertőzés lényegében veszélytelen vagy csak elhanyagolható mértékben vagy mérsékelten veszélyes.

A politikailag motivált intézkedések ugyan  látványosak és reagálnak a nem teljeskörűen tájékoztatott társadalom félelmeire, de sem nem elégségesek, sem nem hatékonyak és olykor nem is hatásosak, sőt szakmai és laikus kritikák alapján is olykor kontraproduktívak, de legalábbis irritálóak.

weeklyexcessdeaths.png

Az amerikai heti halálozási statisztikákban jól látszik az elmúlt "enyhébb évek utáni" halálozási többlet, ami javarészben a COVID-19 és a lezárások (lockdown) számlájára írható. Arról is írtunk, hogy eddig kétszer több életévet követelt a lezárás, mint a COVID-19 az USA-ban tanulmányok szerint. A többlet "szabad szemmel" látható, sokévtizedes statisztikákban viszont kevésbé számít már kiugrónak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr2116182846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2020.09.01. 08:41:24

Jajjdegonosz vagy hogy anyagi okok miatt nem akarod megmenteni a szomszéd idős nénit aki pedig mindennap köszön. Én az ukránok statisztikája alapján következtettem arra, hogy ez az egész egy marhaság. Ha ugyanis ottani egészségüggyel is bőven 3% alatti a halálozási arány a felderített eseteknél (ez a felderítettség mint módosítás pedig elég sokat jelent, mikor a németek belelendültek, majdnem 1%-ra esett a mortalitás), akkor ez a vírus még egy gyengébb influenzát sem ér utol. Pedig arra van gyógyszer meg védőoltás is.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.09.01. 08:49:51

@Wildhunt: tudom, hogy irónia, csak a játék kedvéért: amondó vagyok, hogy mentsük meg tényleg azt az idős nénit, akit a lezárásokkal és korlátozásokkal nem sikerült, ugyanakkor sikerült megölni velük egy második idős nénit és hozzásegíteni még egy harmadikat, hogy korábban haljon meg pár éven belül a statisztikák alapján. Kb. így.

A legtöbb hazánkban előforduló vírussal szemben erős a védettségünk, igazából az influenzával szembeni harcban sem állunk jobban. Persze pár cég keres pénzt az oltásokkal és a Tamifluval, de hatékony megoldásnak nem tűnnek sajnos. A vírusokkal szemben tehetetlenek vagyunk. És most már egyre több rezisztens baktérium is van, amik ugyanúgy kórházakban "beszerezhetőek". Ez a fő gond. A koronavírus is zárt intézményekben terjedt elsősorban.

yoshida 2020.09.01. 14:32:40

@A kiló nem százat jelent.: ezért kellene foglalkozni az immunrendszerünkkel, erősíteni, lehetne egy pontrendszer is hozzá :D 1-es aki kb. egy szellőtől is meghal, 100, aki AIDS-es Ebolás, koronás víruskoktélt reggelizik, és kutya baja. És akkor aki pl. 20 alatt van, azt fokozottan védeni, ne érintkezzen feleslegesen másokkal, amíg nem erősödik meg. Csak nem tudom hogy lehetne ezt objektíven, mit kéne mérni? Vitamin szintet? Az se minden. Lenkei szerint a psziché is szerepet játszik, lásd spanyolnátha a világégést követően, sok meggyötört család, gyilkossággal elszámolni képtelen katona, megerőszakolt nők, stb.

Sanyi

Wildhunt 2020.09.01. 17:25:12

@A kiló nem százat jelent.: Túl keveset tudunk a vírusokról. Ennek a mizériának a politikai vetületével van igazán bajom. Azt nem tudom eldönteni, hogy az elején tényleg senki nem tudta, hogy viszonylag veszélytelen (pld. egy himlőjárványhoz képest) és egyszerűen nincs az a politikus, aki be merje vállalni az "elk..tuk" szöveget, vagy valami gazdasági céllal (tőzsde átszervezése, lásd USA) lett az egész felfújva. Remélem az előbbi. Azt ugye abból tudjuk meg, hogy hirtelen kijelentik meglett a védőoltás, működik, oltsunk be mindenkit, majd hopp - győztünk, eltűnt a vírus. Mindez max 2-3 év alatt, de lehet már tavaszra.
A másik, amit ajánlok mindenki szíves figyelmébe, hogy fele ilyen szigorításokkal a HIV-et például már ki lehetett volna írtani. Az pedig egy pöttyet veszélyesebb, mint a COVID-19 valaha is lesz.
Még azt írom ide, hogy az influenza mortalitása ismeretlenül legkevesebb 11% volt (van 20%-ra becsült vírustörzse is). Ezé a sz..r-é max 3%.

Nancsibacsi 2020.09.01. 22:13:58

Feleségem féltestvére orvos volt Németországban, 50 éves, április körül elkapta a COVID-ot, hamarosan kómába esett, és pár hete halt meg.
Az irodaházunk gondnoka szintén 50-es fazon, makk egészséges, sportos, stb - elkapta a COVID-ot tavasszal, gyógyult. Nade milyen gyógyult? Tegnap láttam először - Totál össze van szakadva, mintha 10-20 évet öregedett volna.

A statisztikát butaság olyanoknak olvasni, akik hülyék a szakmához - mint a poszter. Hiába ír fel BNO kódokat, attól még nem fogja tudni, hogy a COVID szabvány szövődménye a tüdőgyulladás. A gond csak az, hogy egy "sima" bakteriális vagy vírusos (pl. influenza) tüdőgyulladást rötgön széles spektrumú antibiotikum/antivirális szerrel kezelnek, ami sajna a COVID-ra hatástalan. Így míg egy "sima" tüdőgyulladás aránylag gyorsan megállítható, a COVID-os tüdőgyulladást csak az immunrenszer állíthatja meg, és sokszor a tüdő addigra már annyira roncsolódott, illetve a gyulladás olyan szinten szétterjed más szervekre (pl. szívre, ahogy szokott is), hogy nem az immunrendszer győz.

Szóval fogadjuk el szépen, hogy 100% a COVID miatt halt meg. Egy szívbeteg évtizedeket élhet - ha nem kap tüdőgyulladást. Egy asztmás teljes életet élhet - ha nem kap tüdőgyulladást. 100%-ért a COVID a felelős, ahol a COVID kimutatható. Ez a nagy büdös helyzet. Ezt a posztot meg lehet törölni, hogy ne olvassák sokan.

Nancsibacsi 2020.09.01. 22:17:33

"az influenza mortalitása ismeretlenül legkevesebb 11% volt"
Persze, 11 % hagyd már a hülyeségeket: ha egy osztályban 30 gyerekből mondjuk 25 hiányzik az influenza miatt, akkor abból 2 tuti meghal - hát nyilván.
Eleve az influenzát nem mutatják ki - fingjuk sincs arról, hogy az illető influenzás-e vagy sem. Innen kezdve meg olyan számot hozol ki a statisztikára, amilyet akarsz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.09.02. 08:47:55

@Nancsibacsi: úgy látom te mindent tudsz és még az amerikai járványügyi központnál is jobban, mert látál két embert, akinek nem ismered ugyan a kórtörténetét, de mindenki hülye, aki nem ismeri a két embert. Csak te vagy helikopter. Gondolkodjál már, amikor írogatsz, hogy ennek mi értelme.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.09.02. 08:55:59

@yoshida: nagy szerepet játszik a genetika és a kitettség is. A fertőzés és a betegség súlyossága is függ a dózistól. Ezen egyébként a maszk segít valamennyit. Tehát soktényezős kérdésről van szó, ahol a legtöbb dolgot nem tudjuk előre. ez olyan, mint egy lottó. De azért vannak, akiknek a veszélyeztetettségét már borítékolni lehet. A többiek kockázata mérsékelt, hasonló más kockázatokhoz, de jelen van. Jobb, ha mindenki tud róla, hogy senki sem 100%-ban immunis.

Wildhunt 2020.09.02. 09:21:12

@Nancsibacsi: ez nem igaz. De legalább Egyszerre vagy hülye a statisztikához meg a biológiához is.

drukker! 2020.09.02. 11:32:04

Én arról néznék már meg egy statisztikát, hogy az ilyen önjelölt virológus, valójában segghülye, vírustagadó nímand bloggerecskék, hány ember halálát okozták a járvány kezdete óta?

Mert elég ha valaki elolvassa ezt a sok hulladékot, amit ez a huszadrangú zugfirkász idehányogat és arra gondol, "áh, nem komoly ez, minek vegyek maszkot a boltba, buszra, bármire?" - hát ugye a "világhírű egészségügyi szaklap", a kilonem100 blog is megírta, hogy nem komoly járvány ez, akkor biztos úgy is van.

Hogy akik szerint komoly, azok járványügyi szakemberek, akik szerint nem, azok meg ostoba, noname senkik, akik csak úgy tesznek mintha legalább a leghalványabb fingjuk is lenne arról amiről osztják az észt? Eddig már sajnos kevesen jutnak el.

Milel az ilyen nem 100-as bloggerecskékből a felelősségérzet még nyomokban is hiányzik, így gyaníthatóan a második hullámban is megteszik majd hatásukat az esetszám hatékony növelése érdekében.

Nancsibacsi 2020.09.02. 11:43:21

@A kiló nem százat jelent.: Nem mindenki, csak te vagy hülye, mert egy olyan szakma kutatóinak szóló jelentést olvasol, amiről fingod sincs. EÜ tanácsadó cégnél dolgoztam, pontosan tudom hogy ezek a jelentések, hogy ezek a statisztikák, elemzések, és jelentések hogyan készülnek, tudok a sorok között olvasni, ráadásul van valami fogalmam is arról, egy betegség kimeneteleit hogyan lehet és kell vizsgálni, az adatokat hogyan gyűjtik, stb. Na ez az amiről neked fingod sincs, de mivel bloggerként mindenhez IS értesz, ezért irkálod itt a hülyeségeket. Maradnál inkább a politikánál - ott legalább nem olyan feltűnő és káros a tudatlanságod.

Nancsibacsi 2020.09.02. 11:53:38

@Wildhunt: Ja, tényleg - bazmeg én orvosi adatok elemzéséből vettem autót, nyaralót, mindent, olyan biostatisztikussal meeteingeltem napi szinten, aki az egyetemen tanít - neked mi közöd van ezekhez?
Én totál nem értem, ezt, hogy miért akar mindenki más szakmájába beleokoskodni - ráadásul nem is arról van szó, hogy lerakja otthon a teraszon a követ - aztán max szarul néz ki - hanem egy bonyolult és nehéz szakmáról, amit kb meg se tudna tanulni, mert eleve buta hozzá.

Nancsibacsi 2020.09.02. 11:57:02

@drukker!: Igen, ez a baj - ráadásul azt se veszi senki figyelembe, hogy ők látnak egy összefoglaló adatsort, ami eleve úgy készül, hogy a közvélemény számára is emészthető legyen. Akik meg a döntéseket előkészítik azok látnak 100 féle bejövő nyersadatot, olyan mutatókat vizsgálnak, aminek az elmagyarázása egy 3 órás előadás az egyetemen - de ők nyilván mind hülyék. Az ország vezetői meg pláne azok, mert direkt basszák széjjel a gazdaságot, mikor ott volna az egyszerű megoldás, hogy - és ide jön egy random blog random okoskodása.
Elképesztő.

drukker! 2020.09.02. 11:58:42

@Nancsibacsi: Ott a pont!

Sajnos ezek a bloggerecskék fel se fogják, hogy mennyi kárt okoznak, amikor olyasmibe ugatnak bele, amiről fogalmuk sincs. Le se szarják, pontosabban. Közben emberek halnak meg amiatt, hogy ilyen beképzelt önjelölt mindent IS tudókra hallgatnak mint ez a nímand.

És persze mindezt büntetlenül tehetik, rémhírterjesztésért itt csak azt viszik el, aki a kormány intézkedéseit kritizálja. Ez a veszély a vérfideszes bloggert nem fenyegeti, innentől azt hazudik a vírusról amit akar, a siserehad még gratulál is hozzá.

alöksz róz 2020.09.02. 12:04:26

@drukker!: "Hogy akik szerint komoly, azok járványügyi szakemberek, akik szerint nem, azok meg ostoba, noname senkik"
www.youtube.com/watch?v=UxaAgqBtn7A

alöksz róz 2020.09.02. 12:09:46

@Nancsibacsi: "Az ország vezetői meg pláne azok" - na csak kibökted, mi fáj annyira :D

"bazmeg én orvosi adatok elemzéséből vettem autót, nyaralót, mindent, olyan biostatisztikussal meeteingeltem napi szinten, aki az egyetemen tanít" - én írtam a könyvet amiből tanít

alöksz róz 2020.09.02. 12:24:16

@drukker!: na ezt oszt jól behatároltad :D
a nancsibacsi a "vérfideszes" "siserehad" tagja, innentől azt hazudik amit akar, oszt mégis egyez a véleményetek, itt valami hiba lehet

drukker! 2020.09.02. 12:25:03

@alöksz róz: Ugye nem gondoltad komolyan, hogy majd végignézek egy negyedórás videót a kedvedért, ami amúgy közel fél éves? Mondd el szépen a saját érveidet, a saját szavaiddal.

alöksz róz 2020.09.02. 12:26:00

@drukker!: ostoba noname senkik, mi? :D

alöksz róz 2020.09.02. 12:27:03

@drukker!: mutattam egy komoly szakembert, aki szerinted ostoba noname senki, mert nem értesz vele egyet. ennyi.

alöksz róz 2020.09.02. 12:28:23

@drukker!: nem vártam el, hogy megnézd, a hisztériának azon a fokán ahol vagy, nem lett volna reális

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2020.09.02. 12:28:32

@drukker!: KÖNYÖRGÖM! Ez a CDC az USA legkompetensebb járványügyi szervezetének a közleménye. Semmit sem vettem el belőle és semmit sem tettem hozzá.

Bocs de ugye analfabéta vagy? Mert akkor nem írok semmit.

drukker! 2020.09.02. 12:28:42

@alöksz róz: Ennyi az össz érved mindarra amit írtam? Derék. Nem erőltetted meg magad?

Nagyon durva, hogy egyet tudok érteni valakivel egy egyészségügyi kérdésben, akivel amúgy valószínűleg nem értek egyet politikában.

A kilonem100 néven anyakönyvezett blogger meg a Fidesz politikai narratíváját tolja és ezek szerint van olyan Fideszes aki nem ért vele minden egyet.

Húúú, de durva dolgok ezek. Főleg, hogy ezekből az ellenmondásokból akkor neked az következik, hogy a vírus nem komoly. Ezt persze csak feltételezem, mert a témával kapcsolatban egy értelmes mondatot se írtál még ide.

drukker! 2020.09.02. 12:30:10

@alöksz róz: Újabb remek érvek, bravó professzor! Ha így folytatod, esélyes lesz a Nobel-díj.

drukker! 2020.09.02. 12:35:18

@A kiló nem százat jelent.:

"Semmit sem vettem el belőle és semmit sem tettem hozzá."

Épp csak a hamis kontextust, amival hónapok óta szennyezed a környezetet.

"Mert akkor nem írok semmit."

Mindenki jobban járna.

alöksz róz 2020.09.02. 12:48:01

@drukker!: mert mit kellett volna még írnom, semmilyen érvet nem írtál

alöksz róz 2020.09.02. 12:51:00

@drukker!: "A kilonem100 néven anyakönyvezett blogger meg a Fidesz politikai narratíváját tolja" - a fidesz politikai narratívája a komoly járványveszély
"ezekből az ellenmondásokból akkor neked az következik, hogy a vírus nem komoly" - nem, csak tényleg nem tudsz olvasni. az következik, hogy te nem vagy komoly

drukker! 2020.09.02. 13:07:53

@alöksz róz: Baszki ez hihetetlen! Komolyan. :)) Teljesen egyértelműen leírtam az álláspontom a legeslegelső kommentben, te és fideszblogger haverod meg mást se csináltok, csak mellédumáltok, ködösítetek, de a konkrét álláspontotokat egyetlen értelmes mondatban se vagytok képesek leírni.

Hát bocs, hogy belerondítottam a bulitokba, úgy látszik, csak akkor meritek nyíltan felvállalni a vírustagadó faszságaitokat, ha egymásközt vagytok, mások előtt láthatóan csak a célozgatásra, utalgatásra futja a nyilván sziklaszilárd érveken alapuló kis alternatív világotokból. Ahogy példaképetek, Trump twittelné erre: Saaaad!

drukker! 2020.09.02. 13:27:24

@alöksz róz:

" a fidesz politikai narratívája a komoly járványveszély"

A komoly járványveszély nem narratíva, hanem tudományos tény.

Látod, ez egy egyértelmű állásfoglalás, amihez hasonlót te láthatóan gyáva vagy megtenni. Ahogy a blogger is - mondjuk ő láthatóan minden más témában is ilyen "egyenes", ahogy a Fideszesek általában.

Neked lehet, hogy rövid az emlékezeted, de én azért még emlékszem rá, amikor tavasszal egyik nap még végig tolta a lakájmédia, hogy micsoda hülyeség bezárni az iskolákat, meg csak a Sorosista tudjukkik csinálják itt a fesztivált vírus ügyben, aztán még aznap este kiállt a legfőbb Vezér és bejelentette, hogy bezárják az iskolákat, a lakájmédia meg alig győzte követni. Ilyen az, amikor jön a valóság és pofánbasz.

Ti persze nyugodtan hazudhadtok tovább, főleg ilyen bátran sugdolózva, célozgatva, nem fogjátok annyira érezni a következményeket a saját bőrötökön, mint ahogy a legfőbb vezér érezte volna, ha hirtelen tömegek szakadnak rá, az amúgyis kizsigerelt jó magyar egészségügyre. Nem is csoda, hogy ebben a kérdésben nem merték tovább tolni a Sorosozós, migránsozós konteó csomagot.

"nem, csak tényleg nem tudsz olvasni. az következik, hogy te nem vagy komoly "

Szóval "nem", dehogy akkor mi az álláspontod azt persze továbbra se mered leírni nyíltan, csak a dedózás megy.

És még én nem vagyok komoly. :) Ééértem.

További jó mindent IS tudást kedves járványügyi professzor urak!

alöksz róz 2020.09.02. 13:54:50

@drukker!: semmilyen érvet nem írtál, csak hisztizel, most erre mégis mit vártál

drukker!! 2020.09.02. 14:29:43

@alöksz róz: Ok, mihez képest hisztizek? Mi az az állapot amihez képest hisztizek? Mi a valóság szerinted? Nem kell tartani a vírustól, komolytalan, az egész, sima influnza? Akkor írd le azt bmeg, de egyenesen, mellédumálás nélkül! Legyen gerinced hozzá, ne csak célozgass meg utalgass erre, írd le szépen a saját szavaiddal! Komoly dolog, tartani kell tőle, indokolt a védekezés? Akkor meg írd azt - ahogy én és még mások megtettük! Tudod így működik egy értelmes vita! De neked még az se megy, hogy egyértelműen állást foglalj, csak ugyanazt ismételgeted mint egy elcseszett magnó, hogy én hisztizek, de azt már fosol leírni, hogy mihez képest. Mintha az oviban lennél. :)

Addig nem jutottál el sokadik idehányt kommented alatt, hogy legalább az egyértelmű álláspontod leírd, nemhogy még érvelj is mellette. Minek szólaltál meg egyáltalán, ha annyira gyáva vagy, hogy el se mered mondani őszintén a véleményed?

Hogy mit vártam? Hát ennyire gyáva pisisek gyülekezetét azért nem. :)

De persze nyugi, megértelek. Szar lehet amikor befosiként tagadtál valamit és közben minden nappal nyilvánvalóbb lesz, hogy hülyét csináltál magadból minden ismerősöd előtt. Most még próbálsz pár utolsót rúgni, hátha meg tudod erősíteni a kamu világképed, csak hát személyemben most rossz fát hugyoztál le. :) Azt hitted, elég lesz a kis fél éves youtube videód és kipipálhatod, hogy jól megmondtad, franc se gondolta, hogy majd huszadszor is szembesítelek vele, hogy még felvállalni is gyáva vagy az álláspontodat. Nyugi, megteszem huszonegyedszer is, ha kell!

Egy rakás kétségbeesett szerencsétlen vagytok, akik okosabbnak gondolták magukat a szakembereknél és mostanra már csak sunyin célozgatni mertek, hátha bejön.
Hát nem jött be. :)

Wildhunt 2020.09.02. 19:36:53

@drukker!!: ahhoz képest hisztizel, hogy egy max. 3 (de inkább 2 alatti) mortalitású (vagyis sokkal enyhébb azoknál, amikkel napi szinten együtt élünk) járvány miatt támogatod a világgazdaság leállítását.

drukker ! 2020.09.03. 02:59:27

1. Nem hisztizek, hanem a világ vezető járványügyi szakembereinek álláspontját tekintem mérvadónak. Neked mi is a végzettséged, szaktudásod ami alapján úgy gondolod, hogy jobban meg tudod ítélni a helyzet súlyosságát mint azok akiknek ez a szakmájuk?

2. Az megvan, hogy a mortalitás csak egy paramétere a járványnak a sok közül? Ezt ismételgetitek érvként napestig, csak ennél sokkal fontosabb, hogy a Coviddal fertőzöttek sokkal nagyobb arányban szorulnak orvosi, sőt kórházi ellátásra, mint az olyan járványok fertőzöttjei amikkel egyébként együttélünk. Olaszország megvan? Sima influenzajárvány idején mikor volt olyan, hogy a kórházak folyósóin vannak összezsúfolva a betegek és orvosoknak arról kell dönteni, hogy kinek jut lélegeztetőgép és kinek nem? Ezt valahogy mindig kihagyjátok a nagy észosztó mortalitásos dumátokból. Hogy európa nagyrészén nem ez lett, az annak köszönhető, hogy szerencsére a többség észbe kapott és az oloszok példájából tanulva (ahol amúgy először jelent meg a járvány az EU-ban) azonnal korlátozásokat vezettek be, jóval azelőtt, hogy olyan mértékben elszabadulhatott volna a vírus.

De az egészségügyi rendszer potenciális összeomlása (ami a magyar egészségügyben fokozott veszély) csak egy dolog, ha ugyanis egy gyárban hagynánk szabadon terjedni a vírust, a dolgozók jelentős része sokkal hosszabb időre esne ki a munkából, mint a korlátozások miatt, ezáltal jóval nagyobb lenne a gazdasági kár is. Altatásban, lélegeztetőre kötve elég nehéz home officeból dolgozni, na meg az ugye megvan, hogy azért akinek komoly tünetei voltak, az többnyire nem 1 hét alatt lett túl rajta, mint a sima influenzánál, hanem inkább több mint 1 hónap alatt. Itt jegyezném meg, hogy a legtöbb nagyvállalat maga döntött a termelés felfüggesztéséről amikor ezt szükségesnek ítélték.

De örömteli, hogy te és a hozzád hasonlók nem csak a járványügyi szakembereknél vagytok okosabbak, de a világ legnagyobb cégeinek teljes vezetőségénél is. Kérdem újra, amúgy milyen végzettséggel, milyen és hány év(tized) felsővezetői tapasztalattal vagy ennyire okos?

3. Szó sincs a világgazdaság teljes leállításáról, ahogy egyébként tavasszal se történt ilyen, csak átmeneti korlátozások voltak. Ezek legfőbb oka is az volt, hogy a cégek elkerüljék a tömeges megbetegetdéseket ami sokkal több kárt okozott volna nekik mint a pár hetes leállások (lásd 2. pont) a leállás alatt pedig átszervezzék a működésüket, hogy utána a fertőzési kockázatok minimalizálásával tudjanak tovább dolgozni. Ajánlom figyelmedbe pl a Győri Audi intézkedéseit ezzel kapcsolatban:
www.youtube.com/watch?v=uMomVN6JbBg

A helyzet az, hogy valójában itt ti vagytok azok akik hisztiztek, ti vagytok azok, akik annyira rettegtek szembenézni a valósággal, hogy inkább letagadjátok és ilyen kamu magyarázatok mögé bújtok, közben komolyan elhiszitek magatokról, hogy ti a kis monitorotok mögül a fotelból jobban meg tudjátok ítélni a helyzetet, mint azok akiknek ez a szakmájuk és jobb döntéseket hoznátok, mint azok, akik a világ legnagyobb cégeit vezetik.

Pedig a Covidtól nem kellene ennyire beszarni: Fel kell venni azt a kib*szott maszkot, meg kell mosni rendesen a kib*szott kezedet és ki kell bírni egy kib*szott évet fesztiválok meg külföldi nyaralás nélkül. Ennyikeh... Még mindig jobban jártunk mint akik a spanyol nátha vagy a pestis korában éltek és ez pont a járványügyi szakemereknek köszönhető - meg annak a csendes többségnek, akik hisztizés nélkül képesek tudomásul venni, hogy most ez a kib*szott helyzet, akik egyszerűen elfogadják amit SZAKEMBEREK mondanak és betartják a járványügyi előírásokat, nem képzelik okosabbnak magukat a szakembereknél, meg a világ gazdasági és politikai vezetőinél.

Ha ti lennétek a többség, na akkor lennénk igazán szarban, de szerencsére nem ti vagytok. Kárt azért okoztok így is eleget...

drukker !! 2020.09.03. 03:41:05

@Wildhunt:

...ja, és azért még hozzátenném, hogy a Covidnál nem csak az orvosi/kórházi ellátásra szorulók aránya jóval nagyobb, hanem tünetmentes állapotban fertőzőké és a lappangás ideje is.

Tehát összefoglalva a Covid vs. mindnennapi vírusok kérdést:

- jóval többen szorulnak orvosi, sőt kórházi ellátásra, jóval többen (egészséges fiatalok is) kerülnek súlyos állapotba, ami korlátozások nélkül az egészségügy összeomlásához vezet (ne hagyjuk ki, az emiatt más betegségben ellátás nélkül maradókat sem!). Ezért volt kiemelkedően fontos a görbe lelapítása.

- tünetmentes állapotban is fertőz, emiatt egy fertőzött személy sokkal több embernek adja tovább a vírust, hisz nem lázasan fekszik otthon magában, azt se tudja, hogy fertőzött.

- a hosszabb, kb 2 hetes lappangási idő, ami a tünetmentes fertőzési képességgel párosítva jelent exponenciálisan nagyobb fertőző képességet

- mostanra számtalan esetben kimutattak a gyógyultak esetében maradandó egészségkárosodást, súlyos utóhatásokat, olyanoknál is, akiknek csak enyhe tüneteik voltak.

Na ezekből a tényezőkből emelitek ti ki a mortalitást és ismételgetitek mint egy papagáj, mintha egy világjárvány egyetlen veszélyességi mutatója az lenne, hogy hányan halnak bele. Ez is mutatja, milyen rohadt nagy "szakemeberek" vagytok.

Wildhunt 2020.09.03. 08:57:12

@drukker !!: a kedvedért:
- jóval többen szorulnak orvosi, sőt kórházi ellátásra, jóval többen (egészséges fiatalok is) kerülnek súlyos állapotba, ami korlátozások nélkül az egészségügy összeomlásához vezet (ne hagyjuk ki, az emiatt más betegségben ellátás nélkül maradókat sem!). Ezért volt kiemelkedően fontos a görbe lelapítása. - Nem igaz. Félelem volt az ismeretlentől, valamint extra támogatás a COVID-os betegekért. Lásd előbbi cikkek/statisztikák. A görbe lapítása azért volt fontos, mert senki nem tudta, mennyire veszélyes a vírus, és abból indultunk ki, hogy Kína hazudik. Engem is meglepett, hogy igazat mondtak, de úgy látszik, van ilyen.

- tünetmentes állapotban is fertőz, emiatt egy fertőzött személy sokkal több embernek adja tovább a vírust, hisz nem lázasan fekszik otthon magában, azt se tudja, hogy fertőzött. - ez egy egész csomó vírusra igaz

- a hosszabb, kb 2 hetes lappangási idő, ami a tünetmentes fertőzési képességgel párosítva jelent exponenciálisan nagyobb fertőző képességet - Ez is.

- mostanra számtalan esetben kimutattak a gyógyultak esetében maradandó egészségkárosodást, súlyos utóhatásokat, olyanoknál is, akiknek csak enyhe tüneteik voltak. - Az, hogy számtalan, értelmezhetetlen. De segítek: akiknél kialakulnak tünetek, ott kb. 2% a halálozás és kb. 5% a szövődmények (eltérő súlyosságú) kialakulásának esélye. És ezért zárod le a világgazdaságot.

drukker! ! 2020.09.03. 11:02:03

@Wildhunt:

A "kedvemért"? Az én kedvemért ugyan ne terjeszd a konteós faszságaidat, viszont a kedvemért válaszolhattál volna arra a kérdésre is, hogy ugyan mi az iskolai végzettséged illetve milyen és hány év szakmai és felsővezetői tapasztalat áll mögötted, ami alapján azt gondolod magadról, hogy jobban meg tudod ítélni egy világjárvány idején szükséges intézkedéseket, mint a vezető járványügyiszakemberek és a világ legnagyobb vállalatainak felsővezetői.

"Nem igaz. Félelem volt az ismeretlentől, valamint extra támogatás a COVID-os betegekért. "

Nettó faszság. Ugy is mondhatnám, hogy konteó.

Csak egy hír a sok közül:
g7.hu/elet/20200318/mindennap-sirunk-haborus-allapotrol-beszel-egy-olasz-korhaz-vezetoje/
"A háromgyerekes orvos szerint a kórházban uralkodó állapotok olyanok, mintha “háborúban lennének”.

A bergamói kórház kifejezetten nagynak számít Európában, mintegy ezer kórházi ággyal rendelkezik. Átlagosan napi 50-70 beteg érkezik a kórházba a koronavírus által okozott súlyos légzési elégtelenséggel, és ezt a mennyiséget értelemszerűen lehetetlenség fogadni. Ahogy több újságcikk is kiemelte korábban, a szűkös kapacitások miatt az orvosoknak kell eldöntenie, hogy melyik súlyos betegnek jut hely az intenzív osztályon, tehát lényegében arról, hogy ki maradhat életben."

Csak a támogatásokért, mi bazdmeg?

" A görbe lapítása azért volt fontos, mert senki nem tudta, mennyire veszélyes a vírus, és abból indultunk ki, hogy Kína hazudik."

Te lehet, hogy nem tudtad, hisz közöd nincs a témához, de nyugi, a járványügyi szakemberek pontosan tudták és tudják ma is, hogy veszélyes épp ezért vannak érvényben a legtöbb civilizált országban korlátozások. Noname senkik vonják csak kétségbe a járvány veszélyességét, ez a kezdetektől így volt és így van ma is. Lásd pl. ez a blog.

"tünetmentes állapotban is fertőz," - " ez egy egész csomó vírusra igaz": Sorold!

" a hosszabb, kb 2 hetes lappangási idő" - " Ez is.": Sorold!

" Az, hogy számtalan, értelmezhetetlen. " Még jó, hogy ezt az írja, aki két bekezdéssel feljebb azt írja, hogy "ez egy egész csomó vírusra igaz". Az egész csomó értelmezhetőbb mennyiség? :)))

" És ezért zárod le a világgazdaságot. " HAZUDSZ! Senki nem zárta és zárja le a világgazdaságot, én pedig pláne nem. Csak veled ellentétben én azokra hallgatok, akiknek ez a végzettségük, a szakterületük, ténylegesen ezzel foglalkoznak, nem pedig olyan tanulatlan, önjelölt virológus nímandokra, akik nulla szakmai tudással, nulla szakmai tapasztalattal is elhiszik magukról, hogy többet tudnak a helyzetről (hisz olvasták a Zinterneten) mint azok, akiknek ez a szakmája.

Mint már leírtam (abban a kommentben, amit nagyvonalúan figyelmen kívül hagytál, mert láthatóan egy betűjébe se sikerült belekötnöd) a korlátozásokat JÁRVÁNYÜGYI SZAKEMBEREK javasolták, nem én, a cégek időszakos (jellemzően pár hetes) leállásáról pedig azok felsővezetése döntött (szintén nem én, viszont nem is vonom kétségbe, hogy mondjuk egy Audi AG CEO-ja el tudja dönteni, hogy mi a kevésbé káros a cégének és nem csak "hisztizik", ahogy te írod). Azt ugye nem tudjuk, hogy te mi a franctól gondolod magadról, hogy jobban meg tudod ítélni a helyzetet és a szükséges intézkedéseket náluk, csak a vergődésedet látjuk, amivel tagadni próbálod a tényeket.

További sok sikert hozzá, csak tudod, a valóság előbb-utóbb szembejön! ...és nem kérdez ;)

Wildhunt 2020.09.03. 11:11:31

@drukker! !: Parancsolj:
1. Ne azt hallgasd, akinek érdeke a sajt hülyeségét elkendőzni (olasz főorvos). Olaszország elk..ta a betegség kezelését, ez azóta kb. világos. Plusz mint az amerikaiak, lélegeztetőgépre tettek kb. mindenkit, ha kellett, ha nem. New York-i kórházak statisztikakozmetikázása? Értem, hogy read only módban vagy, de hátha más is olvas itt, aki nem ennyire hülye.
2. Nem, nem tudták a szakemberek, plusz a WHO akkor hazudott. Ami azóta kiderült.
3. Vírusok amik tünetmentesen fertőznek: HIV, HPV, polio, stb.
4. Lásd fent, egészségi állapottól függően. (pont mint a COVID)
5. Lásd a fenti példákat, ha többet akarsz, gugli a barátod, wiki a barátnőd. A statisztika meg a színésszegédek sorszámozása, mi?
6. Nem, mi? azért lett leállítva a nemzetközi közlekedés, a kereskedelem, meg a szolgáltatóipar nagyobbik fele? Vagy csak nem tudtad, hogy ez is gazdaság? Mint az egészségügy, ahol fontosabb, hogy az orvos inkább unatkozva várja hogy majd jön a járványhullám, mint hogy betegye végre azt a csípőprotézist?

drukker! ! 2020.09.03. 13:31:27

@Wildhunt:

Szóval hülye az olasz főorvos, hülye a WHO (+hazudnak), hülyék a járványügyi szakemberek, meg persze én is, csak te vagy kibaszott okos, aki harmadszori kérésem ellenére se vagy hajlandó válaszolni arra a baromi egyszerű kérdésre, hogy amúgy milyen végzettség és milyen szakmai tapasztalat alapján képzeled magad kompetensebbnek járványügyben azoknál, akik döntéseket hoznak. Ez persze csak költői kérdés, mindketten tudjuk, hogy kurvára közöd nincs a témához, csak a bivalybasznádi általános iskolai végzetségeddel osztod az észt és képzeled magad mindenkinél okosabbnak és jelented ki főorvosokról, sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberekről, hogy hülyék.

Tipikus eset, amikor valaki annyira buta, hogy azt is buta belátni, hogy mihez nem ért.

Nem bazdmeg, a Guglitól kurvára nem leszel járványügyi szakember, meg attól se, ha a végigolvasod az összes kamublogot. Attól fog érni bármit is a véleményed, ha kezedben van egy releváns diploma, meg fel tudsz mutatni mellé X év, de inkább évtized szakmai múltat. Akkor ér valamit amit pofázol, így konkrétan szart se.

Hogy mennyire hülye vagy a témához, azt az is jól mutatja, hogy amikor a tünetmentes ferzőséről beszélsz, akkor ilyen virusokat hasonlítasz a COVID-hoz mint a HIV. :) Az meg van, hogy a HIV elkapásához minimum dugni kell? Tehát elég nehéz elkapni az Auchanban. :) Bele se megyek a többibe, neked halvány fingod sincs arról amiről dumálsz - ezzel persze tökéletesen illeszkedsz is a járványtagadók népes táborába.

Plusz elég szarul terelsz: ugye végig arról pofáztál, hogy le lett állítva a világgazdaság mármint a TELJES, majd amikor ezt nyilván nem tudtad alátámasztani semmivel (hisz mindketten tudjuk, hogy nem történt ilyen) akkor most elkezded azt makogni, hogy a "nemzetközi közlekedés, a kereskedelem, meg a szolgáltatóipar nagyobbik fele" lett leállítva, ami kétségtelenül a világgazdaság része, csak marhára nem az egész, szóval alsó hangon is hatalmasat csúsztattál, de mondjuk inkább úgy, hogy hazudtál. Nem mellesleg, MÉG EZEK SE LETTEK LEÁLLÍTVA! (felülről leállítva amúgy semmi nem lett, csak szólok)
A nemzetközi áruszállítás pl. pár nap vacakolás után, amit a hirtelen jött határzárak okoztak vígan ment tovább, még közúton is, a kereskedelem egy percig nem akadozott, a házhoz szállítók sose kerestek ennyit, a szolgátató ipar személyes kontaktust igénylő része is pár hétre állt csak le, aztán mindenki hiszti nélkül átállt szépen a megelőző intézkedésekre és minden ment tovább.

Jellemző a nagy eszedre, hogy csak pont azt az iparágat nem említetted, ami valóban szinte teljesen leállt, ez pedig a turizmus. De még az se azért állt le, mert a háttérhatalom gonoszan leállította, hanem azért mert kurvára senki nem akart utazni. :)

drukker! ! 2020.09.03. 13:33:39

@Wildhunt:

"Értem, hogy read only módban vagy, de hátha más is olvas itt, aki nem ennyire hülye."

Ja! És a read "only mód" amúgy azt jelenti, hogy csak olvas. Csak úgy mondom. :))

Ha már angol kifejezésekkel akarsz menőzni, akkor legalább tanulj meg angolul. ;)

Wildhunt 2020.09.03. 13:38:00

@drukker! !: azt hogy a WHO hazudott, az indexről tudom. Az, hogy az olasz főorvos hülye, ebből következett. Itt van két linkelve egy rakás cikk, ami ezeket bizonyítja. Sajnálom hogy belerondít a pici világképedbe. De tudod mit? Szerinted hány százalék a mortalitás? Milyen más vírusé alacsonyabb? A nátha nem ér, legnagyobb részt az is koronavírus ugyanis.

Wildhunt 2020.09.03. 13:39:35

@drukker! !: ja. Ezt is elmagyarázom: a pici agyadat kb. az óvodában read only-ba tetted, és hát azóta...

drukker! ! 2020.09.03. 14:13:45

@Wildhunt:

Írd már le bazdmeg, hogy mi a végzettséged, ami alapján egy főorvost, ráadásul orvosi kérdésben lehülyézel?! Tényleg, kurvára érdekel!

Nygui, nem rondítottál bele a világképembe, mivel az szakemberek által közölt tényeken alapul, szóval te ha összecsinálod magad az erőlködéstől akkor se tudsz ebbe belerondítani, maximum még hangosabban fogok röhögni azon, hogy mennyire sötétek vagytok ti vírustagadók, kivétel nélkül. Pedig már most is elég hangosan röhögök. :)

Látom miután minden más kísérleted kudarcot valott, vissza is kanyarodtál az egyetlen orvosi szakkifejezéshez amit megtanultál, azt is csak az elmúlt pár hónapban, a mortalitáshoz. Amiről a legeslegeslső neked címzett kommentben részletesen leírtam, hogy csak egy paraméter a sok közül és messze nem amiatt tekintik különösen veszélyesnek a covidot a járványügyi szakemberek (tudod, azok, akik veled ellentétben jártak iskolába, ahol sok egyéb közt pont ezt a témát tanulták, majd ez lett a szakmájuk is).

Leírta ezer szakember, ezer,szer, én is fent, nem írom le újra, görgess fel szépen, aztán fusd végig ezt a pár kört magadban, nem kellek én ehhez.

drukker! ! 2020.09.03. 14:17:09

@Wildhunt:

Magyarázod te a bizonyítványt, azt... Látod ez is mutatja, hogy mennyit érsz. Más simán beismerte volna, hogy "jólvan elbasztam, write only-t akartam írni", de te inkább "elmagyarázod" (=hazudsz).

Pontosan ennyit ér minden más is amit idehánytál, meg ennyit ér a jellemed is.

fáskerti elvtárs 2020.09.03. 16:09:38

@drukker!: "Neked lehet, hogy rövid az emlékezeted, de én azért még emlékszem rá, amikor tavasszal egyik nap még végig tolta a lakájmédia, hogy micsoda hülyeség bezárni az iskolákat, meg csak a Sorosista tudjukkik csinálják itt a fesztivált vírus ügyben, aztán még aznap este kiállt a legfőbb Vezér és bejelentette, hogy bezárják az iskolákat, a lakájmédia meg alig győzte követni. Ilyen az, amikor jön a valóság és pofánbasz."

Csak az a valóság elsősorban nem a járványügyi, hanem a politikai valóság volt. Vagy szerinted néhány órán belül annyit változott a járványügyi helyzet, hogy a SZAKEMBEREK már mást javasoltak? A döntést azért hozták meg, mert a zemberek (akik persze egytől egyig járványügyi SZAKEMBEREK, sőt több évtizedes FELSŐVEZETŐI!!!!! tapasztalatuk van) féltették a gyerekeiket, és azt akarták, hogy zárják be az iskolákat.

A döntés március 13-án született meg, akkor a napi új esetszám 3 volt (vagy ha már ismerték a másnap közzétett adatokat, akkor 6). Ma 300 fölött van, mégsem akarja senki bezárni az iskolákat. Vajon miért? Mit mondanak erről a SZAKEMBEREK?

drukker! ! 2020.09.03. 17:13:54

@fáskerti elvtárs:

Olyan aranyos, amikor a narrativátokhoz igazított tévképzeteiteket, bármilyen kézzelfogható bizonyíték, igazolható forrás, vagy bármi nélkül, egyértelmű, megcáfolhatatlan tényként közlitek, kijelentve, hogy így van és kész. :)

"valóság elsősorban nem a járványügyi, hanem a politikai valóság volt"

Forrás, bizonyíték?

"döntést azért hozták meg, mert a zemberek (akik persze egytől egyig járványügyi SZAKEMBEREK, sőt több évtizedes FELSŐVEZETŐI!!!!! tapasztalatuk van) féltették a gyerekeiket"

Forrás, bizonyíték?

Ja, hogy a kis buksidból ez jött ki, oszt akkor onnantól így volt?

"március 13-án született meg, akkor a napi új esetszám 3 volt (vagy ha már ismerték a másnap közzétett adatokat, akkor 6)"

Az is megvan, hogy az az esetszám hány tesztből jött össze akkor és hányból most?
Az is megvan, hogy akkor az elején járunk kb mindennek, nem volt felkészülve senki semmire, nem voltak bevezetett óvintézkedések (mint most a maszkviselés egy rakás helyen), protokolok?

Az iskolák márciusi bezárása egy tökéletesen helyes, abban a helyzetben maximálisan megalapozott, megelőző jellegű óvintézkedés volt. Az azóta megtett óvintézkedések, felkészülés jelenleg nem indokolja a teljes iskolai zárlatot, ha majd fogja, nyilván újra lesz.

Nem tűnt fel egyébként, hogy a gyárak se zártak be most? Ja, hogy közben "covid ready" üzemmódra álltak át minimalizálva a kockázatokat.

Nem a veszély múlt el, csak megtanultuk kezelni. Mármint mi, az értelmes emberek, mert ha rajtatok múlott volna, már Mad Maxesdit játszanánk.

fáskerti elvtárs 2020.09.03. 18:41:06

@drukker! !:

"egyértelmű, megcáfolhatatlan tényként közlitek"

Hol írtam, hogy megcáfolhatatlan? Ha nem írtam, te miért írod azt? Gondjaid vannak az olvasással?
Amúgy hol a cáfolat? Csak én nem találom?

"Az azóta megtett óvintézkedések, felkészülés jelenleg nem indokolja a teljes iskolai zárlatot, ha majd fogja, nyilván újra lesz."

Egyszerű így az élet. Ha nincs zárlat, aztért van, mert úgy jó, ha másképp lesz jó, majd úgy csinálják. A véleményed majd megjelenik a Magyar Közlönyben.

Amúgy a mostani határzár jó? Az, hogy a V4-ek azért jöhetnek, az is jó? A szuperkupa? Emögött mind szakemberek, bocsánat, SZAKEMBEREK állnak? Vagy csak amögött, amivel te egyetértesz? Mely kormányzati intézkedésekről szabad gondolkodni, és melyekről nem?

És megneveznéd azokat a SZAKEMBEREKET, akik a hazai jogszabályok mögött vannak?

"Az azóta megtett óvintézkedések, felkészülés jelenleg nem indokolja a teljes iskolai zárlatot"

Az iskolákban, vagy mondjuk a te gyereked iskolájában milyen intézkedéseket vezettek be 6 hónapi brainstorming után, amelyek miatt a napi 300 esetnél nincs szükség a bezárásra, míg a napi 3 új esetnél (akárhány tesztből) szükség volt?

"Nem a veszély múlt el, csak megtanultuk kezelni. Mármint mi, az értelmes emberek".

Értem, tehát te, az értelmes ember megtanultad kezelni, ellentétben velem, a nem értelmes emberrel. Mégis hogyan kezeled te, és hogyan kezelem én? Vagy csak beszélsz mindenféle baromságot, ami épp eszedbe jut?

drukker! ! 2020.09.03. 20:58:33

TávozóIndexesek: "Tényleg 94%-kal félremérték a koronavírus áldozatainak számát?
Nem, még akkor sem, ha nagyon látványos statisztikai adatok utalnak ilyesmire a laikus szem számára. A kulcs az, hogy a statisztikát értelmezni is tudni kell."

www.facebook.com/tavozoindexesek/posts/140087601121470

Ennyit erről a hulladék blogról.

Szerencse, hogy vannak még igazi újságírók, kár, hogy jelenleg lap nélkül, remélhetőleg már nem sokáig. Na ilyen elemző cikkek a büdös életben nem lesznek a Z listás senkikből verbuvált NER Indexen... Itt meg pláne nem, ezt nevezik ugyanis újságírásnak.
süti beállítások módosítása