A kiló nem százat jelent.

Lehurrogták a nézők a Superbowlon Biden elnököt, a mainstream média töri a fejét, mit mondjon

2021. február 10.

Egy másik, hazai médiából kimaradni látszó kis színes hír. Jött ezzel a "hordjon mindenki maszkot, teszteltesse magát, oltakozzon" dumával, amit már tényleg mindenki unhat, majd a járvány 400-valahányezer áldozatáról szeretett volna megemlékezni egyperces néma csenddel az amerikai elnök. Nem azt kapta.

superbowl_mask.png

Hány hónapig, évig kell még vigyázzban álljunk?

Ehelyett az egész stadion ignorálta a Fehér Házból jelentkező elnöki párt: a tömeg hangosan morajlott tovább, várta a meccset, mintha csak egy bugyuta kólareklám ment volna és nem maga az elnök intézett volna beszédet az ő népéhez. (Persze, hogy Bidenék nem merték oda se dugni az orrukat a meccsre.) "Különleges üzenetüket", amit már ezredszer próbálnak letolni az amerikaiak torkán videónfelvételről közvetítették.

Szimbolikusan egy játékos épp a beszéd után elkezdte igazgatni a teljesen felesleges maszkot, hogy kapjon némi levegőt. 

Ahogy a pincéből kampányolt — mint tudjuk történelmileg minden korábbinál elsöprőbb sikerrel —, pincéből elnökösködik tovább. A mostani elnök egy született tehetség, aki úgy tudja megragadni az emberek figyelmét, mint eddig senki. Nemhiába várta Amerika és a világ messiásként. Olyan karizmával rendelkezik, ami nemcsak a maszkok és az általa megígért sötét telünkön hatol keresztül, de a Fehér Ház vírusbiztos atombunkerének falain is áthatol...

Vagy mégsem?

Videó:

A vészterhes (COVID-ig gazdasági fellendülést) megosztottságot "hozó" (mindkét esetben: valóságban folytató) Trump-korszak után "végre" nemzeti egységre felszólító elnök nemzeti egységéből nem kér senki.

Különösen nem azok, akiket a nemzeti megbékélés jegyében elhallgattatnak, kitiltanak a social médiából, demokrata képviselőtársaik megfosztanának választásokon elnyert mandátumuktól, akiket azzal vádolnak, hogy Alexandria Ocasio-Cortez, a Kongreszus és még inkább a Twitter "demokratikus szocialstaként" tetszelgő üdvöskéjének életére "törtek", akiket átnevelő táborba küldenének, mert "rossz" jelöltre szavaztak — hetvenvalahány millióan...

A liberális MSNBC műsorvezetője egyenesen dróntámadásoka javasol bevetni amerikaiak ellen, hogy végre "békét teremtsünk" és véget vessünk a "belföldi terrorizmusnak", ahogy a tüntető jobboldaliakat mostmár egységesen nevezik a demokraták. Még Rákosi is rendezett legalább koncepciós pereket. Már lőnének saját honfitársaikra.

Reszkessetek sötétben bújkáló félreértelmezett szólásszabadsággal visszaélők!

Ezek nem fantazmagóriák: prominens demokrata (színű) politikusok, befolyásos liberális (maszk mögött megbújó) véleményformálók szájából hangzanak el. 

screenshot_2020-10-25_at_10_05_58.png

Hogy a morajlás lehurrogás-e (boo) vagy csak senkit sem érdekel a média és az establishment színtelen-szagtalan bábelnöke elméleti kérdés.

Bárki megszakértheti maga magának, nem kell az establishment által hitelesített "fact checker" legyen. Inkább az utóbbit mondanám, a nép által visszaküldött "különleges üzeneten" mindez nem változtat semmit. Ahogy a Biden elnöksége óta töretlenül rossz amerikai COVID-statisztikákon sem változtat a nagy dirrel-durral már a  kampányban meghirdetett híres "maszkrendelet". Biden azt állította, hogy "majd ő"... "csak két hétig hordjuk, csak két hét kell neki és látni fogjuk a különbséget".

Nem látok semmi különbséget.

usa_biden_2021.png

Valójában az elnök nem is tud kötelező maszkviselést elrendelni csak a szövetségi épületekben, az államok, városok tudnak és rendeltek is el — láthatóan hasztalanul. Ezt vagy jelöltként nem tudta, vagy nem is érdekelte. A média által generált pánik és maszkisztéria papagájként való ismételgetése bőven elég az igazhitűeknek. Az establishment minden kis csavarja hamisan nyikorog. Meddig tartható egyben? Mennyi manipulációval? És mikor durran ki a lufi?

A valaha teremtett amerikai valuta jelentős részét 2020-ban "nyomtatta" a FED, korábban nem létezett, a semmiből keletkezett. A pénzkínálat döbbenetes megugrását fedi el a COVID-hisztéria, pedig ez az az ábra, amitől megrémülni kéne:

dollar_m1.png

Ez rendkívüli esemény, az nem, hogy zömében idős, nagyon idős és beteg emberek és elenyésző számú fiatal meghal: ez ugyanis sajnos az élet szomorú rendje. Nem rendkívüli dolog, ami miatt minden egyes nap vigyázzba kéne állnunk és egy perc néma csendet kéne tartsunk. Ha ennyire együttérzők vagyunk, akkor mindennap minden órájában meg kéne szaggassuk a ruhánkat. Mégsem tesszük ezt.

Ez az amerikai dollár. A bitcoin árfolyama pedig száguld felfelé...

A liberális establishment szája ízének megfelelő "tényellenőrök", mint a Snopes, NEM BIZONYÍTOTT-ként értékelik a lehurrogást, bár a brit Independent is egyértelműen így írt először a történtekről. Szerintem az vicces, hogy ezt "nyomozni" tartják fontosnak. Hogy videókon rögzített amúgy bagatell eseményen mit van értelme fact check-kelni én tényleg nem tudom. Van tucatnyi videó, helyszíni beszámoló, Twitter-poszt...

Nem egy szem ember fogja eldönteni a képernyője mögül. Nem is sikerült neki, de majd igazán elszánt ismerőseink cáfolatként ezt fogják véres kardként körbehordozni.

Gondolatrendőrség

Már maga a "tényellenőr" is orwelli hangzású kifejezés lett számomra. A korábban hasznosnak tartott Snopes és társai semmivel sem megbízhatóbbak, mint más híroldalak. És semmivel sem alkalmasabbak, felkentebbek a munkatársai "az igazság" közreadására, mint mondjuk ez a blog vagy bármely másik. A tényeken túl a magyarázat mindig véleményes. Az izzadtságszagú erőlködés a valóság "átdolgozására" komikus, tragikomikus és riasztó is egyben.  A cancel-culture, az ezresével törölt YouTube csatornák, a tízezrével törölt Twitter-accountok  (köztük most már a kibeszélő progresszívek és az antifák is) és az ellehetetlenített alternatívák, mint a rivális platform, a Parler legalább annyira mesélnek nekünk üzleti, mint politikai érdekekről. 

A drasztikusan zuhanó nézettségű mainstream média bajban van, és igyekszik megszabadulni a nemkívánatos konkurrenciáktól. Ma már az általam követett kiváló Tim Pool és egy sor más csatorna nézettsége nagyobb, mint a CNN-é.

A demokraták, jelesül éppen AOC nem elégednek meg a sokszor felsülő factcheckerekkel még ennél is tovább mennének, egyenesen követelik Orwell 1984-ének Igazság Minisztériumának felállítását. Legyen hivatalos pecsét a propagandán! Minden mást pedig tiltsunk be! Remekül lehet hozni a magyar ötvenes éveket 2021 Amerikájában is.

Ez normális? 

Biden elnökségével csak a mainstream média és az establishment elégült ki

De nekik is korai az örömük. Nem köszöntött be a béke és a prosperitás új korszaka. Ugyanabban a lecsóban ücsörgünk mindannyian. Beleragadtunk sztereotípiáinikba, pánikunkba, generációs pipogyaságunkba, foglyai vagyunk saját prekoncepcióinknak, narratíváinknak, belefulladunk a jólét kényelmébe az információtúltermelés ingoványába. Ki-ki a maga eszközeivel küzd ez ellen: saját hasznára igyekszik felhasználni vagy próbál szabadulni a kellemetlen mellékhatásaitól vagy versenytársaitól az üzletben vagy a politikában — kellemeset a hasznossal összekötve.

(Slippery sNopes.) Ugyebár, ha egy üzlet beindul.

Én meg lakást felújítok és ha időm engedi blogolok kínomban.

Nem több ez, mint az NFL-játékos igyekezete, hogy levegőt kapjon a maszk alatt. Szerencsére a játékos fekete, bár a fact checkerek — vagy maga Biden elnök — nem erősítették még meg ezt az információt. :)

Másoknak az volt a baja, hogy a Floridában megrendezett focimeccs szuperterjesztővé válhatott és a republikánus kormányzót népirtásért kéne felelősségre vonni. Hát persze. De az kizárt dolog, hogy Bident ne szeretné mindenki, hiszen még soha senki sem kapott ennyi voksot. 

Másoknak Tom Brady volt túl fehér, ezért nem érdemelt méltatást. De ez már tényleg a legalja. Az NFL-játékosok 70%-a egyébként fekete.

Göncz Árpád köztársasági elnök legendás kifütyülése is kiverte a biztosítékot az akkor meglehetősen egyszínű magyar médiából. Noha megintcsak felmerül a kérdés, hogy miért ne lehetne pont Göncz Árpádot kifütyülni. Őt is csak szeretni volt szabad. Mint Rákosi elvtársat.

Vannak dolgok, amik nem változnak. 

A blog 2015 végén azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba.
Olvasottságunk 2020-ban lépte át az egymilliót.
Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig...
Köszönöm, ha lájkolod és megosztod írásainkat, kövess minket: facebook.com/kilonem100, ha támogatni szeretnél: patreon.com/kilonem100 — köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr5916422088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Z 2021.02.10. 13:15:40

Sajnos mindig kettőn áll a vásár. Jelenleg mi, a magunkat normálisnak nevezők (a "felébredettek") azon kesergünk, hogy "vezérünk", a "nagy és bölcs" Trump nem tett semmit sem Demens Biden ellen, holott erre elnöki hatalma lehetett volna. Tudjuk jól, mert hogy a mi oldalunk nekünk fossa ezt folyamatosan, hogy a demokraták csaltak és ezért meg lehetett volna őket fingatni - de nem tettük.
És miközben ezek a mantrák röpködnek a mai napig, immáron hetekkel január 20 után, én csak azt kérdem mindenkitől, aki sikolt/üvölt/reszket/tombol/értelmez az elcsalt választások miatt, hogy vajon mit lát az úgynevezett "másik oldal"?
Nem lehet, hogy mi vagyunk agymosottak? Hogy minket vezettek félre, hogy mi vagyunk alvó hülyék, hogy nem is mi látjuk jól a dolgokat? Miért nem lehetséges, hogy magadba nézel, kisember, és elgondolkozol rajta, hogy amikor a dolgok neked nem tetsző irányba haladnak, akkor talán JÓL HALADNAK? Mert ez is egy lehetőség.

Íróember vagyok, regényeimben sokszor több szereplőt is mozgatok a jelenetek alatt, és fontos, hogy mindenki szemszögéből lássam az adott szituációt. Ez megtanított rá, hogy képes legyek látni a saját világomat, de láthassam a tiédet is. Ezért tettem fel már valamikor a tavalyi nyár folyamán a kérdést - nem lehet, hogy mi őrülten várjuk, hogy a többiek felébredjenek végre, de közben valójában MI ALSZUNK?
Döbbenet.
Az a valóság, amit el akarnak velünk hitetni. Ne érts félre, attól még, hogy több szemszögből is vizsgálom a jelent, attól még igenis (mondhatjuk) "trumpista" vagyok, mert nekem is nap mint nap fáj, hogy nem ő maradt az elnök és nem az ő irányvonala érvényesül. De nem hiszek sem Kennedy, sem Jackson visszatérésében, nem akarom látni az idős Diana hercegnét, nem kell nekem a sok rizsa, mert sci-fi íróként én olyan rizsálást tudnék összehozni neked egy hét alatt, hogy nem csak a farkad állna fel, hanem a hátad is kiegyenesedne! Ezek, amikkel etetnek bennünket, olyan elképesztően kitalált és komoly szakemberek által jóváhagyott mantrák, amiket szépen beveszünk, megrágunk és lenyelünk, hogy aztán ujjal mutogassunk a másik táborra. Holott nem kéne.

Gyűlölöm Bident és azt a politikai irányvonalat, amit még csak most kezdett el kialakítani. Amit ő képvisel, az borzasztó. Napi szinten fájdul bele a fejem a maszkolásba, távolságtartásba és a vakcinázásba - mikor tudom, hiszen látom és hallom, hogy komoly szakemberek vonnak kétségbe pontról pontra mindent. Félek az éhezéstől és a nélkülözéstől, és talán ez az a pont, amikor elmondhatom, hogy bár ott a sejtés, hogy esetleg nem mi vagyunk a "felébredettek", de mégis igaz lehet - hiszen én félek! Ők nem. Ők, akikről azt hihetjük, hogy ugyanolyan intelligens tábor, mint mi, ők nem félnek éhezéstől, munkahely elvesztésétől, kilakoltatástól, nincstelenségtől.
Ez különböztet meg - és ez ad erőt. Ezért hiszek csak benne, hogy mi vagyunk az úgynevezett "jók".

Bocs, ha sokak számára ez érthetetlen szösszenet volt, tudom, hogy nagyon érdekesen fogalmazok és nem mindig követhető a logikám. Jelenleg egyéb elfoglaltságaim miatt csak ennyire futja, nem tudok blogolni (szeretnék), és nem tudom hosszabban kifejteni az álláspontomat. Ennyi. Szép napot!

Bayaz 2021.02.10. 17:06:31

@Alex Z: "Nem lehet, hogy mi vagyunk agymosottak? Hogy minket vezettek félre, hogy mi vagyunk alvó hülyék, hogy nem is mi látjuk jól a dolgokat? Miért nem lehetséges, hogy magadba nézel, kisember, és elgondolkozol rajta, hogy amikor a dolgok neked nem tetsző irányba haladnak, akkor talán JÓL HALADNAK? Mert ez is egy lehetőség.
"
Igen, lehet hogy igazad van.

Ami azt illeti, szinte biztos vagyok benne, hogy a "másik oldal", egészen a vezető szintig - nevezzük őket akárhogy: deep state, big tech, progresszív kulturális és gazdasági elit - ugyanúgy azt hiszi, hogy amit tesznek, az hosszú távon jó lesz, hogy valójában a kisembernek is segítenek.
Persze ez nem menti fel őket: bár ezt nem nagyon említik a történelemkönyvekben, a múlt "gonosz diktátorai" is szinte egytől egyig azt hitték, hogy amit tesznek, az valójában jó a népüknek, jó az országuknak.

Wildhunt 2021.02.10. 22:27:05

@A kiló nem százat jelent.: Várom az eddig felsőbbrendűen ugatók bocsánatkérését.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.11. 11:05:13

@Alex Z: Gondolkodtam azon, amit írtál. A Trumpról szóló írásaim kb. 99%-a kritikus volt 2020-ig. kilonem100.blog.hu/tags/Trump

Még 2020 januárjában is a dróntámadást kritizáltam és a veszélyeiről írtam. Illetve most is gyakran kibeszélek a buborékból. Ha megkapom érte a kreditet, ha nem. Tudom, hogy nem várhatom el, hogy úgy olvassák a blogomat, mint valami fontos dolgot. De igyekszem a nüanszokat kifejezni. Ez nem egy pro-Trump oldal. Mégha egész biztos, és most még biztosabb, hogy Trumpra szavaztam volna. Csak azért is. Trumpnak igaza van sok mindenben, tudtam régen is, de régen nagyon nem szerettem a személyiségét. Megvan viszont az a képessége, hogy épp ezért tegye magát szimpatikussá, ha mégis rákap az ember az ízére. Most alapvetően tetszik a nempolitikus hozzáállása, amit korábban kizáró oknak éreztem. Szóval. Erősen kívülről nézem ezt szerintem. Néha sokkal inkább, mint kéne. De ha az ember állást foglal, nem tud nem bevonódni. A döntését szeretné a világban visszaigazolva látni.

A regényíró hasonlat jó. Néha így gondolok én is a helyes látásmódra, ha van ilyen. Csak a valóságnak nem írói, hanem elszenvedői vagyunk a politikában. Ezért én a TV-sorozat, film hasonlatot használtam ezért a politikára sokszor. Eltávolítva az eseményeket azok húsvér jellegétől.

Nem biztos, hogy ez átmegy.

A zelóták, elsősorban a másik oldalról úgysem akarják érteni és már egy kis mikróempátia a Trump-jelenség iránt is vörös posztó sokaknak. Na ez a különbség. A jobboldal is be szokott nekem szólni, de a mostani témák egyre inkább antibaloldaliak. Ha úgy tetszik. De én nem akartam ilyen drukker, törzsi harcos módon sehova sem beállni. Ha állást is foglalok.

chrisred 2021.02.11. 11:57:20

Ennek nincs semmi jelentősége. Orbánt menetrendszerűen fütyülik ki stadionavatókon, aztán mégis stabil a kétharmad. Aki sporteseményre ment ki, az más élményre vágyik, nem foglalkozik politikusokkal.

Pierr Kardán 2021.02.11. 12:15:23

Egyrészt egy demokrata elnök mijafaxt okoskodik a SuperBowl döntőben, na ott aztán a pici kutya se kiváncsi rá.

Másrészt meg aki nem akar oltást, meg nem akar maszkot hordani, meg nem akar távolságot tartani, az haljon bele minél hamarabb az egyéni szabadságába, neki is jobb lesz így, meg a többieknek is.

dare 2021.02.11. 12:22:29

Ez a szimbolikus maszkigazgatás egy ahhoz hasonló cselekvés, mint amikor a tanár megkéri a diákot, hogy ezt vagy azt a dolgot ne csinálja, majd mikor a tanár elfordul akkor csakazértis csinálja.
Na nehogy már beszabályozzon, azért is.
Trump nagy vétke volt, hogy nem lépett fel időben kellő szigorral a vírus ellen, Biden pedig abban vétkes, hogy a mentőcsomagok mögé bújtatott érdekek érdekében ő még akkor is a vírus elleni védekezést fogja majd propagálni, amikor az ország nagy része már rég be lesz oltva a vírus ellen.
Tehát vagy a teljes tagadás, vagy a helyzet van, hozzuk ki belőle a legtöbbet amit lehet.
Egyik sem jó, egyik megoldást sem látom jónak.
Se az elnyújtott védekezést, se a tagadást.
De úgy látszik mostanra csak ez a 2 választási lehetőség maradt.

Lehet ugyanez a játékos ha Trump marad az elnök, és ő mondott volna beszédet, akkor szimbolikusan felvesz egy maszkot amikor pont rásvenkel a kamera.
"Vannak dolgok, amik nem változnak"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.11. 12:37:53

Pedig ez a liberalizmus logikája. Röviden vázolom:
- a liberalizmus a tiszta jó, a semleges és tudományos racionalitás eszméje,
- aki ellenzi a liberalizmust, az vagy hülye vagy gazember,
- aki hülye, azt oktatni kell,
- aki gazember, arra le kell súlytani a törvény erejével, a közösség a közjó érdekében,
- hülyéknek és gazembereknek nem jár szólásszabadság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.11. 12:41:08

"Göncz Árpád köztársasági elnök legendás kifütyülése"

Jól emlékszem. Akkor a magyar médiák - melyek abban az időben 99 %-ban ballibek voltak - kb. úgy állították be, mintha legalábbis katonai puccs készült volna.

Akkor lett véglegesen kiépítve az "Árpi bácsi" személyi kultusz, mely máig kötelező dogma ballib körökben, s egy harmadrangú politikus így lassan fel lett magasztalva nemzeti hőssé.

2021.02.11. 12:46:23

@Pierr Kardán: "Másrészt meg aki nem akar oltást, meg nem akar maszkot hordani, meg nem akar távolságot tartani, az haljon bele minél hamarabb az egyéni szabadságába" Na, ez a cél! Ez a "vélemény" reprezentálja, hogy a gyűlölet-propaganda eléri a célját. Egy másik ember halálát kívánni (persze sunyi módon, álnéven) csak azért, mert pl. nem akarja magát beoltatni (persze nem ez a lényeg, hanem, hogy MER mást gondolni, mint amit megmondtak neki), és még azért is mert az "egyéni szabadságával" (ó, borzalom!!!) MER élni, na ez az igazi sötét diktatúra, ami az agyakba befészkelődik.

kewcheg 2021.02.11. 12:53:20

Trump visszajön....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.02.11. 12:53:35

Meglepett a hír, mert mindeddig azt hittem, azt olvastam ki a meainstream médiából, hogy a Trump-féle zsarnokság után Bidennel végre újra beköszöntött az USA-ban a felvilágosodás és a demokrácia korszaka.

Erre most kiderül, hogy az amcsik jelentős része nem kér a demokráciából? Na persze, fasiszták és nácik. Egyszerre.

Fikalnyik Eugén 2021.02.11. 12:55:11

@dare:
"Trump nagy vétke volt, hogy nem lépett fel időben kellő szigorral a vírus ellen,"

Miért, mit kellett volna tennie?
Január 31-én már megtiltotta a kínai beutazást (nálunk még simán ekkor mentek haza ünnepelni a kínaiak, hogy aztán pár héttel később visszahozzák nekünk a mannát, a reptereken max megkérdezték az embereket, hogy ugyan nem lázas-e) március 12-én Európából sem lehetett beutazni. Egy vétke van, hogy nem hisztizte körbe a médiát mint Biden és társai, de minek tette volna, kormányzói hatáskörben van minden rendelkezés, egyet kivéve, hogy országos egészségügyi vészhelyzetet rendelt volna el, ami viszont azzal jár, hogy magához rendel hatásköröket, amire azonnal ugrott volna szélbalos tábor élén a seggfej Cuomoval.

morph on deer 2021.02.11. 12:58:01

@Alex Z:
” nem lehet, hogy mi őrülten várjuk, hogy a többiek felébredjenek végre, de közben valójában MI ALSZUNK?”

Tiszteletre méltó felvetés. Komolyan.
Csak attól tartok, ez nem az a kérdés, amelyre az igen vagy a nem elég válasz gyanánt.
Jó, tudom, hogy nálunk csak a kétdimenziós ló ismert, ráadásul annak is csak túlsó oldala van, bárhonnan nézve is, de attól még bőven léteznek ‘sokoldalú’ lovak, hogy mi nem tudunk a létezésükről, vagy épp nem ismerjük el, hogy léteznek.

Magyarul: nem csak “ők vagy mi” megközelítés létezhet, különösen nem, ha Amerikáról van szó. Annak ellenére sem, hogy Trump mindent megtett azért, hogy beleverje a támogatói fejébe, hogy csakis ők akarnak jót Amerikának, és az kizárólag úgy jó, ahogy ő/ők akarják, minden más az ellenérdekelt háttérhatalmak műve..!

Ráadásul vele majd minden visszatér az évtizedekkel korábbi állapotokhoz, és az lesz majd a jó világ.
Bullshit, plain and simple.

A látszat ellenére még az USA sem engedheti meg magának, hogy bezárkózzon, szóval a Trump féle álom rengeteg sebből vérzett, és akkor még nem is beszéltem a mentálisan labilis személyről, akinek időnként a hisztis adolescent összes megnyilvánulását sikerült felvonultatnia...

Hogyne, ez imponált sokaknak, hiszen van annyi frusztrált és csalódott amerikai, akik szívesen mennének akár vele is az ígéret földjére, - csakhogy nincs olyan!
Azt hiszem, ez az, ami leginkább kiverte a biztosítékot a Tump-híveknél, hogy már a remény sincs meg az álom beteljesülésére, mert eljött az ébredés.

És ebből a szempontból tökmindegy, hogy Biden szenilis-e, vagy nem, végre van egy olyan elnök, akinek leér a földig a lába, és nem hülye ábrándokkal eteti a követőit, - szerintem.

A cikkről egyébként épp eszembe jutott egy eset, amikor sportrajongók konkrétan kifütyülték az országuk populista miniszterelnökét egy stadion átadási ünnepségén! Tényleg! Mindezt élőben, nem videó linken át

padlogaz 2021.02.11. 13:12:28

@Fikalnyik Eugén: személyes példamutatás, egy elnöknek szvsz ebben van a legnagyobb felelőssége. amíg személyesen el nem kapta, addig látványosan nem vette komolyan, maszk nélkül mászkált, következetlenül kommunikált róla stb., stb.

Pierr Kardán 2021.02.11. 13:19:46

@Vincent örül: Tudod, ez olyan, mint az autóban a biztonsági öv. Aki nem akarja, az ne kösse be, engem nem érdekel. De az már igenis érdekel, hogy ha jól összetöri magát a be nem csatolt öv miatt, akkor nem az ő havi 5000 Ft-os (vagy egyáltalán be sem fizetett) egészségügyi járulékából fogják a sok millió Ft-os műtéteket elvégezni rajta, hanem a mások által befizetett pénzből!

Ezt a véleményt pedig nem tudod ballib propagandának beállítani, mert a kormány pont most dobálja ki a notórius nemfizetőket az egészségügyi ellátási rendszerből (amely intézkedéssel természetesen 1000 %-ban egyetértek).

Pont úgy, ahogy az oltást, maszkviselést is a kormány forszírozza, nem Soros, bármennyire is fáj ez neked, hogy ebben a kérdésben nem tudsz Sorosozni.

padlogaz 2021.02.11. 13:21:55

göncz kifütyülés: szegény túl rutintalan volt, megsértődött, nem kezdett el beszélni, ezért lett ez egyáltalán téma. ha simán elmondja a beszédét, akkor a kutya sem emlékezne rá.

padlogaz 2021.02.11. 13:24:54

@Pierr Kardán: ráadásul az oltás valahol társadalmi felelősség is, ha sokan nem oltják be magukat, akkor az egész társadalom szív, mert nem lehet feloldani a korlátozásokat. ez tipikusan olyan helyzet, amikor közös érdekből (is) kell vállalni az esetleges személyes kényelmetlenséget vagy felülemelkedni a személyes ellenkezésen.

dare 2021.02.11. 14:05:07

@Fikalnyik Eugén: Ez tiszta sor, de azért ott voltak a kivételek mind a két zárás elrendelésekor.
Ráadásul előtte úgy kommunikált, mint kb itt a Fidesz (bagatellizált) és az ilyen kommunikáció mindig nyomot hagy, hajlamosak ezt sokan túlgondolni.
Mikor elrendelte a "szigorú" korlátozást a beutazásra, akkor már késő volt, csakúgy mint Európában.
Én azt értem, hogy Kína úgy viselkedett ahogy, a WHO szintén, de azért lehetett tudni mi történik, és mégis későn reagáltak rá mindenhol.

Kivlov 2021.02.11. 14:41:16

Jól tették.
Amúgy meg is érdemli amerika, hogy megválasztotta. Kár, h az egész világ szív vele.

alöksz róz 2021.02.11. 15:11:23

@A kiló nem százat jelent.: "A jobboldal is be szokott nekem szólni, de a mostani témák egyre inkább antibaloldaliak. Ha úgy tetszik. De én nem akartam ilyen drukker, törzsi harcos módon sehova sem beállni. Ha állást is foglalok." - a baloldal egyre jobban távolodik a normalitástól, nincs mit tenni

2021.02.11. 15:18:24

@Pierr Kardán: kicsit mellélőttél, nem érdekel sem a kormány- sem egyéb propaganda, szerintem fuss neki még egyszer annak, amit írtam, ne Sorost vízionálj (az ellen nincs még vakcina?)

Alick 2021.02.11. 15:43:07

@MAXVAL birсaman közíró: "Akkor lett véglegesen kiépítve az "Árpi bácsi" személyi kultusz"

Árpi bácsi, a Szent Patkány!
:)))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.11. 15:45:54

@Alick:

Én a patkány narratívát tagadom, ismerek embert, akinek az apja vele volt börtönben, s azt mondja, nem igaz a besúgóság vád.

Etniez 2021.02.11. 16:00:20

@Wildhunt: Az, hogy embereket vettek rá, hogy levélben szavazzanak, vagy hogy menjenek el szavazni, az nem csalás.

Ezt hívják kampánynak.

Amikor krumplit osztogatnak és munkanélküliséggel fenyegetnek, az a csalás.

És anyád ugat.

Etniez 2021.02.11. 16:01:27

@chrisred: Így van, választást kell nyerni, nem stadiont.

Etniez 2021.02.11. 16:05:42

@törökkoppányi: Nem a tesztelés miatt tartott addig egy oltást bevezetése.
Az európai oltások pont olyan teszteken feleltek meg, mint azok amiket előtte 10 évig fejlesztettek.

Ne beszélj butaságokat.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.11. 16:15:22

@chrisred: Nem mondtam, hogy ilyenformán van jelentősége. Egyébként nem láttam még hasonlót Orbán ellen, de nincs jelentősége. Annak van, hogyan kezeli a média.

Igen, az a vélelmezett szokás, hogy egy ilyen eseményen, egy ilyen nempártos ügyben az elnök szava mindenkit pozitív és normakövető viselkedésre ösztönöz egy ilyen gálán. Nem ez történt. De az is lehet, hogy régebben sem ez történt, csak megszépült a múlt. W-t is utálták. Egy biztos: Bident szintén. A számok pedig aligha valósak. Tudjuk, persze, nem rá szavaztak, hanem Trump ellen...

chrisred 2021.02.11. 16:21:18

@A kiló nem százat jelent.: Ez nem egy gála, nem ceremoniális esemény meghívott szereplőkkel, akiknek a viselkedése kiszámítható, hanem egy sporteseményadoc módon összeverődött tömeggel, akiknek a reakciói spontának és kiszámíthatatlanok.

KiülökADombtetőre 2021.02.11. 16:25:21

@MAXVAL birсaman közíró:
Pedig ez a illiberalizmus logikája. Röviden vázolom:
- az iliberalizmus a tiszta jó, a magyarok számára ez az egyetlen járható út,
- aki ellenzi a illiberalizmust, az áruló
- aki hülye, azt nem kell oktatni
- aki gazember, arra le kell súlytani a törvény erejével, a közösség a közjó érdekében, kivéve ha a mi emberünk
- aki nem illiberális annak nem jár szólásszabadság.

ulpius66 2021.02.11. 16:32:38

A DEMOKRATIKUS országok pl. Oroszország, Kína, Törökország, Magyarország, stb ott baszták el az egészet, hogy nem küldtek nemzetközi választási megfigyelőket az USA elnökválasztására, holott MINDENKI TUDTA, HOGY A DEMOKRATÁK EL FOGJÁK AZ EGÉSZET CSALNI!!!!!!!!

MÁR 2016-BAN IS ELCSALTÁK KLINTONNÉNÁL, CSAK NEM ELÉGGÉ!!!!!!
AKKOR 20 MILLIÓ HAMIS SZAVAZATOT KAPOTT A NAGYON DEMOKRATA KLONTONNÉ, DE EZ IS KEVÉS VOLT A GYŐZELEMHEZ!

MOST A DEMOKRATÁK "BIZTOSRA MENTEK" A MAGUK 98 MILLIÓ LEVÉLSZAVAZATÁVAL!!!!

A NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐK, MINT A VILÁG LEGKORRUPTABB VÁLASZTÁST, EZT TUDTÁK VOLNA MEGAKADÁLYOZNI!

ulpius66 2021.02.11. 16:36:06

A Mianmari puccs cuki babazsúr az ámerikai "demokraták" és Biden puccsához képest......

driver70 2021.02.11. 16:36:27

Biden házhoz ment a pofonért.Florida nem az ő terepe.Nem ott van a legtöbb agy(halott ) szavazója

ulpius66 2021.02.11. 16:41:53

@Etniez: "Az, hogy embereket vettek rá, hogy levélben szavazzanak, vagy hogy menjenek el szavazni, az nem csalás."

remélem ugyanilyen bölcs leszel majd jövőre is, amikor a Fideszre jön 3-4 millió levélszavazat a határon túli magyaroktól!

Na jó, ez vicc volt!

BIZTOS NEKED LESZ A LEGNAGYOBB A POFÁD, TE UGATSZ LEGHANGOSABBAN, HOGY A FIDESZ CSALT!

Exploiter 2021.02.11. 16:49:00

Ez így pont jó

Már csak egyetlen út van, előre

ACCELERATE, ahogy a művelt jenki mondaná

dare 2021.02.11. 16:50:12

@KiülökADombtetőre: :D
A lábbal tiport igazság, csak pepitában.
youtu.be/BP8PKfnTjls

Etniez 2021.02.11. 16:51:46

@ulpius66: Ez már megtörtént, 4-500.000 erdélyi szorgalmasan ikszelgeti Viktort, pedig ide még egy Forint adót soha nem fizettek.

Gazz 2021.02.11. 16:52:24

Biden-t kifütyülik, mert a maszkviselésre buzdít a stadionban - HÍR, VILÁGSZENZÁCIÓ
Értem, köszönjük.
Amúgy szép volt az önvallomásod a nyári pálfordulásodról.
Én még annyit tennék hozzá, hogy kínos pontossággal esett egybe az Index fideszes einstandjával. ;-)
Jó lakásfelújítást, úgy gondolom van miből. ;-)

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2021.02.11. 16:56:08

@morph on deer: na, mikor adsz magyarázatot a vakcinás hazugságodra?

gerillamarketing.blog.hu/2020/12/27/az_elso_vakcina_es_a_magyaros_korulmenyek

morph on deer2020.12.28. 08:41:44 "Ebben a legszebb az, hogy - előzetes információ alapján tudom, - hogy az EU először minden uniós országba azonos mennyiségű, ha jól emlékszem 9750 darab vakcinát szállított ki, ami fele annyi páciens beoltását tette lehetővé, minden uniós országba, hogy azonos időben, azonos mennyiségű embert oltsanak be, hogy legyen egy referenciapont a jövőt illetően.

Erre Magyarország egy nappal korábban kezdi az oltást, mert mi ‘jobbak vagyunk’ mert mo leszünk a zelsők!

Meg a bunkóbbak, mivel ez volt a kérés, minden EU-s országhoz, és ezt mindenki más felfogta!
Ez pont olyan, mint a rajtpisztoly előtt indulni egy bármilyen versenyben! Akkor is, ha most nem a versenyről van szó, hanem csak a civilizált, európai viselkedésről!
Azon túl, hogy MINEK?

Azért nagyon ciki ilyen gyökér kormány által vezetett kormány állampolgárának lenni, én legalább is úgy érzem.
Jó, ez az én bajom.
De ezzel tényleg egyetért a másik 9,5 millió? Én ezt kétlem."

HAZUG IDIÓTA

Gazz 2021.02.11. 17:02:15

"Egyébként nem láttam még hasonlót Orbán ellen, de nincs jelentősége. Annak van, hogyan kezeli a média."
Pedig az az újság is lehozta annó, amelyikben most a blogod megjelenik. Meg az összes ellenzéki lap. A NER média természetesen nem, ha már a média kezelési módja a vesszőparipád.
Szóval vagy az van, hogy csak a lakájmédiát olvasod, vagy az, hogy kényszeresen behunyod a szemed, amikor negatív híreket látsz Orbánról.
Tényleg semmi bajom nem lenne ezzel, ha nem akarnád függetlennek eladni magad.
Amúgy nagyjából biztosra veszem, hogy 2022 koratavaszán hirtelen jönni fog egy újabb megfilágosodás, hogy csakafidesz. :-DDDDDD

Sir Galahad 2021.02.11. 17:06:58

Abból azért messzemenő következtetést nem vonnék le, hogy kifütyülték a szerencsétlent. Ha valahol a tömeg várja a szórakoztató esemény kezdetét, a műsor elé tolakodó politikusokat általában kifütyülik. A többi mär inkább elgondolkodtató.

Gazz 2021.02.11. 17:10:29

"Biden elnökségével csak a mainstream média és az establishment elégült ki"
Meg az a több mint 73 millió szavazó, aki rá szavazott. :-DDDDDDDDDD

Gazz 2021.02.11. 17:15:12

Mindeközben ez a hatalmas nagy hazafi Trump pont most szedi szét személyi ambíciói érdekében a republikánus pártot.
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/donald-trump-egyesult-allamok-republikanus-part-szakadas.723201.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Majd akkor lehet vinnyogni 2024-ben, ha a megtépázott republikánus párt nem nyer, hogy ez is Biden műve. A mai ámokfutás után nincs kétségem, hogy ez lesz a konklúzió.
Közben meg az amerikai kétpártrendszer egy elég jól működő politikai szerkezet. Na ezt sikerült most ennek a nárcisztikus kényszeres hazudozónak szépen megkérdőjelezni.
(Aki mellesleg az idősebb Bush óta az első elnök, akit nem választottak újra.)

birka menet 2021.02.11. 17:16:28

Lehurrogták Bident? Nem állt fel a nép? Há akkor most velünk itt a Kárpár-medencében mi lesz???? Ez jó most nekünk vagy nem? Mondja már meg az illibibbant marginális média szócső,hogy akkor most essünk kéccségbe vagy ünnepeljünk Covid partikkal az illibbantakkal?

Há én má asse tudom mi lesz velem ha Biden is megbukik. Már az elsö 100 napjában. Te jó ég, mennyire boldogok lehetünk az Orbansiztáni diktatúrában, hogy itt a vezért nem merik lehurrogni egyik focimeccsen se. Ja nem is, kivéve az MTK, a Felcsút meccseit meg a debreceni stadion avatót, meg a fehérvári stadion fényszóró kialvást, mert ott is kórusban hurrogták meg kurvaanyázták orbánt meg a gázsszerelőjét.

Te jó ég, akkor hát itt se vagyunk biztonságban, a demokrácia meg a liberális emberi jogok ide is betörtek??? Há akkor hova meneküljünk, Oroszországba?? Vagy Koreába?? De ott melyikbe kell, az északiba vagy a délibe? Jaj illiabbant szócső, mondd má meg nekünk, mielőtt teljesen legyarmatosítnak minket a liberók és Ausztria sorsára jutunk!

Glokta 2021.02.11. 17:23:57

@De nagyot tud lökni az úr az ajtón: "Erre Magyarország egy nappal korábban kezdi az oltást, mert mi ‘jobbak vagyunk’ mert mo leszünk a zelsők!"
A németek is korábban kezdték, és akkor mi van?
Az ellenzéknek le kéne szoknia arról hogy kiakad, amikor a kormány "megsért" valami EU-s szimbolikus ügyet.

Glokta 2021.02.11. 17:25:25

@Gazz: nem hiszem hogy fizetnék. :D
Már korábban is establishment-ellenes volt, csak ez érthető okokból felerősödött a járvány kezdete óta.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2021.02.11. 17:25:46

@Glokta: ne nekem mond, én csak idéztem egy hazugládát

birka menet 2021.02.11. 17:26:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " a Trump-féle zsarnokság után Bidennel végre újra beköszöntött az USA-ban a felvilágosodás és a demokrácia korszaka."

Ez történt. Két hét alatt futószalagon számolta fel a trumpizmust. Az egész világ legnagyobb örömére. Az illibernyák lúzerek legnagyobb bánatára. Évvégére a trumpizmus utolsó írmagját is kiirtja Biden. Az egész világ legnagyobb örömére. Az illibernyák lúzerek legnagyobb bánatára.

"Erre most kiderül, hogy az amcsik jelentős része nem kér a demokráciából? "
Ja persze, nektek VALÓSÁGTAGADÓ fidernyákoknak.

driver70 2021.02.11. 17:46:55

@birka menet: Biden maga egy vicc és akkor még nem beszéltünk a megválasztásának körülményeiről.Annyira népszerü,hogy az elkövetkező pár hónapban,míg ő az elnök,biztos nem fog Floridába vagy Texasba látogatni.

kewcheg 2021.02.11. 17:54:48

Egy jóravalo déli, ha meghallja bidé vagy kalamajka nevét, csak köp egyet....és az a röhejes hogy még a floridai latinok is....

Ekrü 2021.02.11. 18:04:51

Az,hogy a következetesen idiótának nevezett Trumpot mind a demokrata és mind a republikánus oldalon egyaránt veszélyesnek gondolják az látszik abból,hogy milyen kétségbeesetten próbálják eljárás alá vonni,még most is ,amikor már Biden az elnök.Leköszönő elnökkel szemben még sosem szemétkedtek ennyire, ez pedig valószínű Trump sokmilliós követőinek köszönhető,illetve annak,ha esetleg alapítana egy pártot akkor az igencsak kibillentené a kiváltságos helyzetéből a kétpólusú hatalmi elitet.Még csak nyernie sem kéne,hisz ő lenne a "mérleg nyelve".

élveteg 2021.02.11. 18:11:18

Most komolyan Van olyan ember aki elhiszi hogy ezen az emberen múlik valami is. ami nagyobb horderejű annál, hogy a Fehér ház klozetjeiben milyen a WC papír színe ?

frikazojd · http://kocs.ma 2021.02.11. 18:12:28

hát ha az amcsi nácik ki akarnak halni én ezt támogatnám

Gazz 2021.02.11. 18:13:25

Egyébként kifejezetten viccesnek találom, hogy a választás előtt a helyi Trump fanatikusok mennyire próbáltak érvelni amellett, hogy Bernie Sanders és követői, beleértve AOC-t is mennyivel jobb irány lenne, aztán meg most hirtelen kiderül, hogy ők maguk Lucifer pedofil fattyai. :-DDDDDDDD
Már megint a megszokott ökörhugyozás szintű következetesség.

Wildhunt 2021.02.11. 18:22:31

@Etniez: te meg nem tudsz olvasni. Menj, dugasd magad inkább matyival.

Gazz 2021.02.11. 18:25:39

Tényleg, de jó hogy szóba került. A Brendel az hogy hogy ide nem szarik?

driver70 2021.02.11. 18:29:56

@élveteg: Néha azt is eldöntheti,hogy milyen pohárból igyon

morph on deer 2021.02.11. 18:34:37

@De nagyot tud lökni az úr az ajtón:
“ na, mikor adsz magyarázatot a vakcinás hazugságodra? ”

morph on deer 2021.02.11. 18:42:33

@Ekrü:
“ Leköszönő elnökkel szemben még sosem szemétkedtek ennyire”

Leköszönő el tényleg nem, de amit ez a Trump nevű idióta művelt, arra korábban még nem volt példa!
Komolyan azt vártam, hogy majd ki kell lakoltatni, mert magától nem akarja elhagyni a munkahelyet, holott megszűnt a munkaviszonya...
Persze hogy veszélyes, hiszen bármire képes, amilyen degenerált szegény feje.

Emmett Brown 2021.02.11. 18:43:14

@Ekrü: hogy lenne a mérleg nyelve? Trump új altright mozgalma megosztaná a republikánus oldalt, és saccra olyan 80%os vagy magasabb demokrata többség lenne kb mindenhol.

LebensraumamOsten 2021.02.11. 18:48:30

Ordítson csak a cionista jobber slepp ahogy a kis tüdejük engedi! Ez a legbiztosabb jele annak, hogy ráléptek a kis metélt farkukra! A fájdalmuk ad elégtételt és erőt az emberiségnek a hitványság elleni küzdelemben.

Etniez 2021.02.11. 18:53:50

@Ekrü: Érdekes gondolat, hogy az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért jogosan járó megtorló intézkedést "szemétkedésnek" nevezed.

Zúzosabb helyeken Trump már egy fal előtt állna bekötött szemmel.

Alick 2021.02.11. 18:54:45

"Az, hogy embereket vettek rá, hogy levélben szavazzanak, vagy hogy menjenek el szavazni, az nem csalás."

A postai levélben való szavazás eleve tág teret ad a csalásoknak - az más kérdés, hogy republikánus oldalon éppen úgy lehetett csalni, ez nem feltétlenül demokrata kiváltság.

Alick 2021.02.11. 18:56:42

@Gazz: Jozsef_6 nick-kel már ideszart. De lehet, hogy csak írt egy flood-oló bot-ot. :)

Che21 2021.02.11. 20:04:14

Ezt a két szerencsétlent!

Mint valami elbaszott bábfilm.

Che21 2021.02.11. 20:05:09

@Jozsef_6: Vajon ki lehet még náluk is szánalmasabb, hmm...?

CoolKoon 2021.02.11. 21:51:40

Uff, szánalom volt ez az egész poszt. Nem is annyira a Trump-párti lecke felmondása miatt (gyakorlatilag majdnem az összes panel benne volt, amit Trump a kampányban használt, épp csak a migráncskaravánok meg a demokraták által uralt városok totális szétrohadása maradt csak ki, de azért "Ez nem egy pro-Trump oldal." looooooooool), hanem a szövegből helyenként kivilágló óvintézkedés-ellenesség miatt. Hánynom kell tőled, komolyan. Mikor várható a következő poszt arról, hogy a koronavírus nem létezik/valójában zsidó ármány?

CoolKoon 2021.02.11. 21:54:46

@Jozsef_6: "Kilo nem százas, egy pszichopata elmebeteg, (...) Totál elborult." - Egy ekkora agyalágyulttól ezt olvasni, mint amekkora te vagy, ez kimondottan vicces :D Amekkora idióta vagy, még trollkodni se tudsz rendesen, mert hát ahhoz is ész kéne, nem pedig beteges copypaste-mánia, mi a gyogyóérettségedet bizonyítja.

Káttáni felügyelő 2021.02.11. 22:06:48

Szegény Józsi 6.. És még Ő elmebetegezik. LOL

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.02.11. 23:11:05

Kísértetiesen emlékeztet az egész amerikai helyzet arra, amikor itthon Medgyessy lett a miniszterelnök. A folytatást ismerjük..

Arcade Macho 2021.02.11. 23:16:44

matyiveszely matyiveszely !!!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 06:54:17

@Jozsef_6:

Mindjárt jön a blogger bácsi is kiküld a sarokba, akkor nyugodtan foglalkozhatsz tovább gyerekpornó gyüjtemányeddel.

midnight coder 2021.02.12. 07:55:13

Látom, matyesznál megint elkóborolt a kecske. Szar ügy, szerintem az alapvetõ probléma az lehet, hogy nõsténnyel próbálkozik. Ez így nem hoz kielégülést sem neki, sem a kecskének, ezért baszogatja folyton a blog.hu-t.

midnight coder 2021.02.12. 08:04:46

Amúgy pedig persze hogy nem fogják az ottani ballibek megoldani a problémákat. Ami várható, az pár újabb háború a világban az USA gazdasági érdekei mentén. Ettõl persze az amcsik alapvetõ gazdasági és társadalmi problémái nem fognak megoldódni.

A ballib a legrosszabb dolog, ami az amcsikkal történhet: egyrészt nem valódi baloldal, az csóró átlagos melóst pont úgy szarba sem nézi mint az európai, vagy akár magyar megfelelõje, mert már rég nem õket képviselik, hanem a mindenféle deviáns kisebbségeket. Ráadásul, míg liberálisnak hazudják magukat, kb. annyira liberálisok mint Mao elvtársék voltak a Nagy Menetelés és a Kulturális Forradalom idején. Márpedig, az USA eddig kb. egyetlen dolog miatt volt jó hely: az egyetlen valóban liberális társadalom volt a világban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 09:21:35

@Jozsef_6:

Mi a ma esti program a Soros-romkocsmában: kecskebaszás, majd gyerekmegrontás, vagy fordított a sorrend? Ateista áldás lesz?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 11:58:12

@chrisred: A gála – mai értelemben – fényűző keretek között tartott rendezvény, előadás, díszest. Eredeti jelentése „díszruha, ünnepi öltözet”, amelyet az ilyen jellegű rendezvényeken illett viselni. A nemzetközi kifejezés a német közvetítésével az azonos jelentésű spanyol gala szóból került a magyarba és számos más európai nyelvbe.[1] A spanyol szó eredete az ófrancia gale, ’szórakozás, élvezet’,[2] amely valószínűleg az ógermán *wallan, ’forrongás’ szóra vezethető vissza.[3] Érdekesség, hogy bár a spanyol szó az ófranciából származik, a francia később újból átvette a spanyolból a gala alakot a modern ’gála’ jelentésében.[1][4] Ma főként a fényűző műsoros rendezvényeket nevezik gálának, például díjkiosztó gála.

A Super Bowl, az NFL nagy záróeseménye, hatalmas ünnepi show, a meccsen kívül más fellépőkkel, zenekarokkal, énekesekkel. Mondjuk kb. ennyiben kimerül számomra. Rendszeresen gálának hívjuk az ilyen nagy eseményeket. A Super Bowl akkora, mint a Bajnok Ligája döntő. Vagy nagyobb.

alöksz róz 2021.02.12. 12:07:01

@morph on deer: "veszélyes, hiszen bármire képes" - jaja, az egész Földet elpusztítaná ez egy atomháborúval.
plusz lelőné ez még a Holdat is.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:08:41

@driver70: Florida vörös, de Tampa, mint általában a nagyvárosok kék. Nagyon kék.
1986 óta zsinórban demokrata polgármestere van, aki hét képviselővel irányítja a várost. Mind a hét demokrata most is. A vidék pedig egyre vörösebb a városok körül. Mintha két világ lenne.

alöksz róz 2021.02.12. 12:15:46

@Etniez: "az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért" - :DD
a pofátlanság határtalansága...

"Zúzosabb helyeken Trump már egy fal előtt állna bekötött szemmel" - olyan helyeken a demokrata párt vezetését már régen kivégezték volna, liberális médiatulajdonosokkal meg sörösgyörgyökkel együtt. pont az alkotmányos rend megdöntésének kísérletéért.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:19:24

@Gazz: :) Ha azt gondolod, hogy a blogolásból meg lehet "élni", akkor nagyon tévedsz. Egy év alatt kb. 20-30 ezer reklámbevételt oszt vissza az e-Target. Nem panasz, de a blog.hu-ra író arcok nem sok pénzt keresnek a modellben. Ez egy hobby, ami most a festés rovására megy. Merthogy én magam csinálom.

Pálfordulásról nem beszélnék és nem esett egybe az Index einstandjával, aminek végképp nem sok köze van Trumphoz. Ez utóbbi ugye azért világos?

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:21:14

@Gazz: A 73 millió szavazóból egy felmérés szerint 10% már megbánta a döntését. Az átvert szakszervezetisek és hasonlók. Ha ennyire szeretnéd, írok róla, Csak tudod a festés nem vár, a glett be van keverve..

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:24:10

@CoolKoon: Valóban nem vagy egy Matyi, de ez nettó trollkodás, amit csinálsz. Ha nem érdekel a véleményem, nem gond, de ne hadakozz olyasmi ellen itt, amit tőlem nem olvashattál.

De azért jár a piros pont, ahogy elküdted Matyit. Látod, van közös pontunk. A szánalmas posztomról meg ne is beszéljünk többet, Ha figyelnél, akkor kiolvashatnád a kritikát is.

CoolKoon 2021.02.12. 12:37:10

@A kiló nem százat jelent.: Nettó trollkodás....mert az "egy játékos épp a beszéd után elkezdte igazgatni a teljesen felesleges maszkot" nem az, mi?

Tőled nem olvashattam? Való igaz, amit itt leműveltél, az Trump kampánydumájánál is durvább. Csak a példa kedvéért: "végre "békét teremtsünk" és véget vessünk a "belföldi terrorizmusnak", ahogy a tüntető jobboldaliakat mostmár egységesen nevezik a demokraták."
Ép elméjű ember a Capitoliumot lerohanó csőcseléket nem hívhatja másnak, csak barbár hordának. Nem, azok nem "tüntető jobboldaliak", hanem simán csak söpredék, pont ugyanolyan, mint amilyen 2006-ban lerohanta az MTV-székházat, csak ez még gátlástalanabb volt. Ugye épp most meg az impeachment, és (pár eddig sehol be nem mutatott felvételnek köszönhetően) úgy tűnik, hogy a republikánus szenátorok is csak most kezdenek rájönni, hogy ők maguk is sokkal nagyobb veszélyben voltak az ostrom idején, mint ahogy azt eredetileg hitték.Ennek megfelelően ez a blogposzt a legjobb esetben is csak porhintés.

CoolKoon 2021.02.12. 12:38:47

@jozsef_7: Hiába teszed ki ugyanezt ide akár százszor, ez az elmebajodat nem csillapítja és csak totálisan tönkreteszi az érveidet. De hát egy gyagyásnak hiába is magyaráznám ezt...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:39:46

@morph on deer: Aláírom, hogy egy idióta, de idiótasága mellett jobb elnök volt, mint W vagy Biden. Legfőképp azért, mert nem vitte háborúba az országot. Bár nem tudom, hogy ez principal decision volt, vagy csak nem tudta, hogy kell, de megígérte és úgy lett. A többi elnök megígéete, és nem úgy lett. Emellett tényleg egy prosperáló időszak volt 2020-ig az elnöksége. Kevés fennakadással. Mindezt úgy, hogy nemcsak segédfogalma nincs a kormányzásról, de kivételesen rossz emberekkel vette körbe magát mindig, akik rendszeresen szabotálták vagy elárulták. De igen: idióta volt. Szembemenni az establishmenttel: épelméjű elnök nem tette volna. Obama ígérte, nem tette. Mert ő politikus volt. Trump nem volt az. Rá is húzták a vizes lepedőt, amit valóban nem érdemelt meg. A választásokat máskor is megkérdőjelezték már. Most komoly ok volt, van rá, amit be is ismertek már. Sőt büszkék is a plotra. Erről ennyit. Ettől függetlenül rá fog égni ez az ügy Trumpra, hiszen nem győzött benne.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:42:02

@birka menet: Erős a te hited, csak azt nem tudod, hogy mi az, amit továbbvisz Biden. Márpedig sok minden továbbmegy, ami Trump érdeme. Van itt legacy és van folytonosság is. De hidd azt, amit akarsz.

Biden csomó marhaságot csinált. És a kormánytól függetlenül tort ül most a liberális média, tényleg arról van szó, hogy kiirtanának mindent, ami nekik nem tetszik, de ez nem lesz sikeres és vissza fog ütni. Csúnyán.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:43:28

@Gazz: egy rakás egyciklusos elnök volt, és sokszor tényleg csak a megszokás miatt újráznak az elnökök. Trump hosszú idő óta az az elnök, aki növelte a népszerűségét. Minden más akár újraválasztott elnöké csökkent. Ez az érem másik fele. De a poszt nem erről szól.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:46:17

@CoolKoon: Teljesen felsleges a maszk egy meccsen. Ez egy vélemény, drága. Kár, hogy nem ismered fel. Az is egy vélemény, hogy pont akkor mutatta a kamera, amikor a Főmaszkmester kiadta a százezredik maszkra fel! ukázt, ami láthatóan hasztalan. És ezt mindenki más is így érzi. Csak félkegyelűek hiszik, hogy a maszkkal világot lehet megváltani.

Lásd még Svédország vagy a legtöbb skandináv állam. Csak tömegközlekedésen írták elő, de boltokban sehol sem kötelező. Nem is hordják.

Káttáni felügyelő 2021.02.12. 12:49:39

Szegény idióta Józsi egésznapos kopipésztezése ment a semmibe. Az idióta barma. :D
Az írás nagyon jóra sikeredett. Orwell csettintene, ha látná a fekete Vikingeket és társdaikat a Netflixen. El fogják ezt is kenni. Az agymosás folyamatban van.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:51:58

@Vincent örül: OTT A PONT! Így van!

Mi van, ha pl. valaki használja az eszét és azt mondja: ok, számomra a COVID A statisztikák alapján 99.9999% biztonsággal egy nátha-sem. Márpedig ez igaz az emberek 99%-ára. Az a paranoia, ami kiépült a COVID körül túlmegy a racionalitáson. De a lényeeg az, amit írtál:

MÁSOK HALÁLÁT KÍVÁNNI? Normális esetben törölném, de akkor nem lehetne az orruk alá dörgölni.

Én továbbra is az egészségem fenntartását, a megelőzést és a D-vitamint tartom a legfontosabbnak. És igen: adott esetben jó, ha van maszkja az embernek.

De az tuti nem egy focimeccs a szabadban...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.12. 12:59:43

@CoolKoon: "Ép elméjű ember a Capitoliumot lerohanó csőcseléket nem hívhatja másnak, csak barbár hordának. Nem, azok nem "tüntető jobboldaliak", hanem simán csak söpredék, pont ugyanolyan, mint amilyen 2006-ban lerohanta az MTV-székházat, csak ez még gátlástalanabb volt. Ugye épp most meg az impeachment, és (pár eddig sehol be nem mutatott felvételnek köszönhetően) úgy tűnik, hogy a republikánus szenátorok is csak most kezdenek rájönni, hogy ők maguk is sokkal nagyobb veszélyben voltak az ostrom idején, mint ahogy azt eredetileg hitték.Ennek megfelelően ez a blogposzt a legjobb esetben is csak porhintés."

Szerintem akkor olvasd el, amit az ún. "ostromról írtam. Egyrészt bagatell esemény volt. Másrészt a tüntetők java része még a Capitol épületében sem tudta, mit akar. Bement, mert be tudott, de nem volt semmi céljuk.

+ Feldühöftt és buta tünetetők mindig lesznek. A jobboldali megmozdulások a BLM-mel szemben korábban és azóta is mindig BÉKÉSEK voltak. A BLM, a CHAZ meg tört zúzott gyújtogatott ölt... Ég és föld.

Aki máshogy értékel, az nekem ne beszéljen ép elméről. A Capitol esete egyszeri, elszigetelt és a rendőrség hibája, akik nem védték meg az épületet, majd mégis öltek, akkor is, amikor nem kellett volna. Ennyi a történet. Lábjegyzet. Semmi rendkívüli nincs benne. Annyit, mint amikor Fegyőrék agyament módon füstbombát dobtak a parlamentre. Csak ő nem jutottak be. Ha bejutnak épp annyi marhaságot csináltak volna. De úgy tűnik a "Fidesz" rendőrsége jobban helytáll, mint Gyurcsányé. Ez egyébként tény. Azóta minden tüntetést jól kezeltek, amiért hálás vagyok. Mert utálom az erőszakot. Te teljesen elfogult vagy és képtelen vagy helyi értékén kezelni az eseményeket, és olyasmiket keversz össze, amik nem tartoznak össze. Pl. Az MTV székház esetének semmi köze a Capitolhoz. Ahogy a második MTVA-ostrom, Hadházyék szerencsétlenkedése sem tartozik a témához. Pláne nincs köze Trump megítéléséhez, politikájához és ehhez a poszthoz.

kilonem100.blog.hu/2021/01/12/trump_szavazok_71_biden_szavazok_40_-a_polgarhaborura_szamit_az_usa-ban

midnight coder 2021.02.12. 13:30:47

@CoolKoon: "Ép elméjű ember a Capitoliumot lerohanó csőcseléket nem hívhatja másnak, csak barbár hordának. "

Ebben igazad van, csak a BLM aktivistákat is melléjük kell tenni a másik oldalon. Ehhez képest én ballib sajtóban még nem láttam olyat, hogy valaki a BLM-es gyújtogatókat csõcselékezte volna.

midnight coder 2021.02.12. 13:36:11

@Káttáni felügyelő: Õ Brendel Matyi, egy tehetségtelen informatikus, akinek az a heppje, hogy írt egy primitív scriptet amivel megszórja a blog.hu-t a hülyeségeivel, és közben rettentõen büszke magára, az pedig nem jut el az agyába, hogy ez amit csinál tulajdonképpen bûncselekmény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 14:04:38

@A kiló nem százat jelent.:

Mint a ballibek, akik komolyan hiszik, ha nyernek jövőre, a Fidesz elpárolog.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 14:12:44

@morph on deer:

De mi a valóság? Kevesebb háborús konfliktust generált, mint mások. Szimpla tény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 14:14:39

@Emmett Brown:

A demokrata oldal ugyanígy megosztott. Valójában csak a közös ellenség elen egyesölt most a balprogresszív és a liberális rész.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 14:19:19

@midnight coder:

Matyi személye összomlott pár éve.

5 évvel ezelőttig még csak egy trágár barom volt, de próbált érvelni.

Aztán képtelen volt feldolgozni, hogy blogajaira nem kiváncsi senki a magyar ballib megmondóemberek és politikusok közöl. Majd személyes tragédiák értek: elhgayra nagytökő francia szeretője, Majd a végső pillanat: Gyurcsány kizárta a DK-ból.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 14:22:29

@A kiló nem százat jelent.:

Így igaz. A nálad 10-szeres látogatottságú blogok is csak hobbi.

Az átlagember elhiszi, komolyan meg lehet élni az internetből. A valóságban egy vékony ráteg él meg. Kb. mintha valaki azt hiszi, hogy ha focizik/teniszezik a haverokkal, milliós fizetése lesz ebből.

CoolKoon 2021.02.12. 14:23:56

@A kiló nem százat jelent.: "Egyrészt bagatell esemény volt." - Ez egészen egyszerűen nem igaz. Még egyszer: ahogy az MTV-székház ostroma nem volt bagatell esemény, ez se volt az. Kivéve, ha szerinted az Országház lerohanását is annak tartanád....

"a tüntetők java része még a Capitol épületében sem tudta, mit akar." - Ez a lényegen mit sem változtat.

"Bement, mert be tudott, de nem volt semmi céljuk." - Hát nem is azokat fogdosta össze utóbb az FBI, akik bementek, nem törtek-zúztak, és nem loptak el semmit.

"A jobboldali megmozdulások a BLM-mel szemben korábban és azóta is mindig BÉKÉSEK voltak." - Ez is színtiszta hazugság. Ennek a mondatnak egyetlenegy szava sem igaz.

"A Capitol esete egyszeri, elszigetelt" - Ami azt illeti, az elvbarátaid nagyon-nagyon szeretnék, hogy ez ne így legyen.

"a rendőrség hibája, akik nem védték meg az épületet" - Igen, ezt azóta is vizsgálják, hogy hogy lehet, hogy ez megtörtént.

"mégis öltek, akkor is, amikor nem kellett volna" - De, kellett volna. Az elborult elméjű tüntetőnek nem kellett volna bemásznia azon a betört ablakon. És ha mások bemásztak volna, azok is kaptak volna egy golyót. A lövéseket leadó rendőrök mögött már maguk a képviselők voltak, akiknek a meglincselését többször is nyíltan kívánta a tömeg.

"Annyit, mint amikor Fegyőrék agyament módon füstbombát dobtak a parlamentre." - Ja, mert képviselők életének közvetlen veszélyeztetése pont ugyanaz, mint füstbomba dobálása, mi? Téged melyik anarchista klubból szalajtottak amúgy?!

"Ha bejutnak épp annyi marhaságot csináltak volna." - Egyrészt nem tudhatod, másrészt pedig nem jutottak be. Harmadrészt pedig ha marhaságot csináltak volna, ugyanúgy elfogták volna őket is.

"Azóta minden tüntetést jól kezeltek, amiért hálás vagyok." - Ezért speciel én is.

"Te teljesen elfogult vagy és képtelen vagy helyi értékén kezelni az eseményeket," - Helyi értéken?! Azt akarod mondani, hogy ha Amerikában az a nípszokás, hogy fegyverekkel hadonásznak össze-vissza, akkor a Capitolium lerohanása is tök okés?!

"Pl. Az MTV székház esetének semmi köze a Capitolhoz." - Van bennük két fontos közös pont: az, hogy mindkét esetben a csőcselék támadott meg egy közintézményt, és a hatóság mindkét esetben súlyos mulasztást követett el.

És igen, a belinkelt blogposztban a cinikus és hazug republikánus narratíva iránti totális elfogultságod még nyilvánvalóbb. De hagyjuk is, mert csak fölöslegesen felbosszantom magam még jobban.

alöksz róz 2021.02.12. 14:26:57

@midnight coder: "Ebben igazad van, csak a BLM aktivistákat is melléjük kell tenni a másik oldalon." - nem, egyáltalán nincs igaza. ez a trükkjük, csak sokan nem látják. legalább neked lehetne annyi eszed, hogy megpróbálsz disztingválni.
nem kell itt semmit mellétenni meg finomkodni, és főleg nem elismerni! mert kurvára nem ugyanaz a kategória. a blm-es tombolást megfélemlítést fosztogatást gyilkolást középületfoglalást "újköztársaságkikiáltást" nehogy már egy napon emlegesse bárki a tüntetők capitoliumba bevonulásával.
az utcán a néger cipőjét leköpő nőt se teszed pl. a charlie hebdós terroristák mellé

CoolKoon 2021.02.12. 14:27:52

@midnight coder: "a BLM aktivistákat is melléjük kell tenni a másik oldalon" - Szerintem a gyújtogató/fosztogató "BLM-aktivistákat" ugyanúgy elviszi Amerikában a rendőrség.

"Ehhez képest én ballib sajtóban még nem láttam olyat, hogy valaki a BLM-es gyújtogatókat csõcselékezte volna" - Mondjuk a BLM következetesen tagadja, hogy bármi köze lenne a gyújtogatókhoz meg a fosztogatókhoz, és a sajtóban azért mindig lehozzák, ha BLM-es tüntetés kapcsán gyújtogatás meg fosztogatás történik. Viszont olyat még politikus és médiaszemélyiség szájából nem hallottam, hogy ne ítélte volna el az erőszakot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.12. 14:27:54

@CoolKoon:

Ha Mo-on történt volna hasonló, senki se halt volna meg. A közepes felkészültségű magyar rendőrség lőfegyver nélkül simán kezelni tudott volna egy parlamentre támadó tömeget: gumibot, gáz.

Egyszerűen az amerikai rendőrök rosszul végezték munkájukat.

S ha hasonló mondjuk Moszkvában történt volna - lelőnek egy tüntetőt -, már szankciók lennének Oroszo. ellen.

alöksz róz 2021.02.12. 14:30:32

@alöksz róz: "az utcán a néger cipőjét leköpő nőt se teszed pl. a charlie hebdós terroristák mellé" - természetesen a blm-et hasonlítottam a terroristákhoz, ha valaki esetleg félre akarná érteni :D

alöksz róz 2021.02.12. 14:33:23

@CoolKoon: "Viszont olyat még politikus és médiaszemélyiség szájából nem hallottam, hogy ne ítélte volna el az erőszakot." - csak letagadta a létezését. így nem is volt mit elítélni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.02.12. 17:05:01

@Pierr Kardán:

"aki nem akar oltást, meg nem akar maszkot hordani, meg nem akar távolságot tartani, az haljon bele minél hamarabb az egyéni szabadságába, neki is jobb lesz így, meg a többieknek is."

Aprócska gond, hogy jó eséllyel nem ő fog belehalni, hanem az, akinek továbbadja a vírust. Hiszen a korlátozások ellen főképp a fiatalok tiltakoznak, akikre a vírus sokkal kisebb veszélyt jelent.

A magyar törvények szerint valakinek a gondatlanságból vagy szándékosan történő megfertőzése súlyos testi sértésnek számít. Csak hát nem lehet bizonyítani, ki kit fertőzött meg.

CoolKoon 2021.02.12. 18:16:08

@MAXVAL birсaman közíró:
"Ha Mo-on történt volna hasonló, senki se halt volna meg. A közepes felkészültségű magyar rendőrség lőfegyver nélkül simán kezelni tudott volna egy parlamentre támadó tömeget: gumibot, gáz." - Ezzel egyetértek. Viszont Amerikában ehhez hozzájön az ottani hatóságok abszolút érinthetetlensége. Hiába, a csőcselék már csak olyan, hogy ezt a végtelenségig ki is használja. És hát az amerikai rendőrszakszervezetek az összes pszichopata gyilkos rendőr mellett kiállnak....

"S ha hasonló mondjuk Moszkvában történt volna - lelőnek egy tüntetőt -, már szankciók lennének Oroszo. ellen." - Teljesen jogosan amúgy, ugyanis az olyan féldiktatúrákban mint Oroszország (meg Törökország) a tüntetőket "véletlenül" a nyílt utcán szokták agyonlőni (esetleg az őrszobán agyonverni), nem pedig akkor, amikor a tüntető valamilyen közjogi méltóságra támad többedmagával.

CoolKoon 2021.02.12. 18:17:30

@alöksz róz: "csak letagadta a létezését" - Miért hazudsz? Egy épeszű politikus se tagadná a fosztogatásokat, pláne amikor benne volt a tévében is.

alöksz róz 2021.02.12. 18:29:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "hanem az, akinek továbbadja a vírust." - faszság erre hivatkozni, mert az szépen beoltathatja magát, aki nem akarja elkapni.

CoolKoon 2021.02.12. 18:35:14

@alöksz róz: Oké, akkor ugyan mutass már egy olyan videót, ahol bármilyen politikus nyíltan tagadta volna a zavargások tényét!

CoolKoon 2021.02.12. 18:44:05

@alöksz róz: "az szépen beoltathatja magát, aki nem akarja elkapni." - Ezzel van egy aprócska gond: a legveszélyeztetettebbeknél épphogy az oltás is kevésbé hatásos, mivel öregek (=az immunrendszerük lassabban reagál, és a reakció is gyengébb, ami nagyobb százalékban elégtelen, mint a fiatalabb korosztályoknál), vagy valami miatt legyengült az immunrendszerük (pl. mert rákosak, kemoterápiát/sugárkezelést kapnak, szervátültetés miatt kilökődésgátlókat szednek, HIV-fertőzöttek stb.), és ezek fognak az ilyen vírustagadó, járványbagatellizáló kis mocskok hülyeségébe belehalni. Persze mondhatnánk, hogy "úgyis hamar meghaltak volna", de ennyi erővel akár államilag szervezetten küldhetnénk az öregeket meg pl. a végstádiumú alkoholistákat is a húsdarálókba. Éppen ezért tartom az egész koronavírusos pandémia ellen ágálókat aljas rohadékoknak.

CoolKoon 2021.02.12. 18:49:46

@alöksz róz: Jaj, a kis disztingváló, hogy be ne kakiljak! Mifelénk mindenki nagyon jól tudja, hogy csőcselék csak egy van, és ez Amerikára is ugyanígy érvényes. Nem, az általad szemmel láthatóan istenített Capitolium-foglaló (és fosztogató!) idióták és a BLM mellé "csapódó" bűnözők között igenis semmiféle különbség nincs, korra, nemre és bőrszínre való tekintet nélkül. A csőcselék nem dícséretet, hanem pofánbaszást érdemel mindig és mindenhol. Ugyanis azok az országok, ahol a csőcselék uralkodik, a világ legundorítóbb pöcegödrei is egyben, és mindig is azok voltak.

Glokta 2021.02.12. 19:45:33

@alöksz róz: hát a BLM-esek is tüntetőknek hívták magukat, akik az általuk jónak vélt ügyért "harcoltak", akár csak a Kapitóliumot megrohamozó (középületfoglaló) trumpisták, akiknek a "küldetése" bizony jónéhány halálesettel járt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 08:00:21

@CoolKoon: hülyeséget beszélsz, senki sem veszélyeztette a képviselőknéletét. De az világos, hogy a rendőrség dolga megvédeni őket.

A BLM erőszakos, a MAGA nem erőszakos.

Utólag kiderült, hogy egyetlen rendőr áldozata sem volt a Capitol betörésnek. Csak tüntető. Az egyetlen rendőr, aki meghalt valószínű talán a "medve sprére" volt túlérzékeny, még nem derült ki...

@Glokta: kartárs is jobban tenné, ha maradna a tényeknél. A MAGA veszélytelen és erőszakmentes mozgalom.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 08:01:18

@Glokta: ja: főleg az ok nélkül lelőtt tüntető...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 08:03:36

@CoolKoon: na ez így van, a Capitolba betörők között több BLM-en korábban elfogott személy is felbukkant. Akkor miről beszélünk? Semmi köze Trumphoz. Talán a politikához sem.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 11:56:21

@MAXVAL birсaman közíró: valódi áldozata csak egy volt a kapitóliumi incidensnek: egy rendőr minden ok nélkül lelőtt közvetlen közelről egy fegyvertelen nőt, aki mögött ott állt több másik rendőr.

Egy tüntető rosszul lett, egy másik leesett tisztázatlan körülmények között, amikor amerikai hadházyt akart játszani talán. Egy rendőr öngyilkos lett gyanús körülmények között utólag, egy másik valószínű a medve sprétől halt meg, mert túlérzékeny volt rá. Sajálatos esetek, de nyugaton egyik sem kirívó. Leszámítva a közvetlen közelről való lelövést. Az példátlanul aljas dolog volt.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 11:57:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: még AIDS esetén is mentettek fel vádlottakat, akik nem jelezték előre a fertőzésüket...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.13. 12:12:49

@A kiló nem százat jelent.:

Pont ezért mondtam: rendőri hiba, ami pl. Oroszországban nem történt volna meg. Az amerikai rendőr gyakorlatilag szabadon használhatja a fegyverét, az orosz meg utólag köteles hosszú magyarázatot adni miért használta, így szinte sose használják.

Etniez 2021.02.13. 13:03:58

@alöksz róz: /me ásít. Ennyire futotta?

Etniez 2021.02.13. 13:07:31

@A kiló nem százat jelent.: "A Capitol esete egyszeri, elszigetelt és a rendőrség hibája,"

Trump véletlenül sem volt benne az ügyben, ugye? Azok az emberek éppen arra jártak, semmiféle Trump hergelésnek és meghívásnak nem tettek eleget?

Én nem így emlékszem...

És állítom, a Trump nem az USA-ban élne, akkor már nem élne.

Etniez 2021.02.13. 13:10:56

@midnight coder: A BLM-hez is keveredett foszotagtó és csőcselék is, erről is beszámoltak a hírek.
A Capitoliumhoz felvonult Trump hívek mit is csináltak ott? Mi dolguk volt arrafelé?
80%-uk nem is helyi volt, messziről utaztak oda. Fegyverekkel, meg Terminátor felszereléssel.

Vajon mit is akarhattak? Elképzelésem nincs.

Kérlek, fejezzük már be az egymás hülyének nézését.

Etniez 2021.02.13. 13:18:36

@A kiló nem százat jelent.: Azt a tüntetőt azért lőtték le, mert nem állt meg, miután többször is elmondták neki, hogy álljon meg, vagy lelövik.
Mivel nem volt hallássérült, ezért pontosan azt kapta, amit ígértek neki, nem érhette meglepetés.

Piffu 2021.02.13. 13:32:01

@ulpius66:

Neked igazad van, a baj ott van, hogy miért nem számolta fel azonnal a visszaélési lehetőségeket. Vagy a tanácsadói voltak szarok, vagy ő nem hallgatott rájuk. Azonnal meg kellett volna szüntetnie azt a rendszert, hogy az is szavazhat, akinek nincs személyi okmánya. Innentől fogva miről beszélünk? Ott is kiknek nincs főleg papírja? A BLM lapostévégyűjtőknek. Na, és ha én tudom, onnan sokezer kilométerre, hogy ők jellemzően és nem véletlenül democsokrata-szavazók, akkor ezt azért az Elnöki Vőnek, a fő-fő tanácsadónak is, Kuschnernek is tudnia kellett volna.

Piffu 2021.02.13. 13:47:10

@Gazz:

Sajna lassan tényleg világszenzáció lesz, ha egy-két ember a fejéhez kap, hogy hülyét csinálnak belőle.
Gondolom te nem kapkodsz feleslegesen a fejedhez.

Piffu 2021.02.13. 13:52:17

@Gazz:

Igen kevesen vannak manapság azok, akik nem a saját "vallásuk" lakájmédiáját olvassák. Számomra úgy tűnik, kilo pont ilyen kivétel.
Azzal egyetértek, hogy ne szavazzunk a NER huszárokra. De akkor vajon szerinted kire kellene? Kíváncsian várom az elképzelést. Azzal remélhetőleg nem röhögtetsz meg, hogy a jelenlegi ballib összeizét említenéd meg.

Piffu 2021.02.13. 13:54:28

@Gazz:

Jó, hát hasznos hülyék mindig kellenek, meg szavazásra fogható halottak XD XD XD XD XD XD XD XD
Úúú, várjál, ez kettővel kevesebb szmájli, mint a tied, pótolom gyorsan:
XD XD

Piffu 2021.02.13. 13:56:45

@Gazz:

"Közben meg az amerikai kétpártrendszer egy elég jól működő politikai szerkezet."

Na, erre annyi szmájlit kellene dobni, amennyire sajnálnám az időt, így csak egyet teszek, a többit gondold oda. XD

Egyetlen pártrendszer sem jó, ami mindössze két valódi pártból áll. És nem véletlen, hogy mégis mindenhol erre törekednek a fiúk a bányában.

Piffu 2021.02.13. 13:58:54

@Glokta:

Az azért extrafrankó lenne, ha nem mindig a szar ügyekben lennénk az elsők, csatlósként meg az utolsók.
Nem elég, hogy elsők között oltatnak a fiatalok egy teszteletlen szarral, de még a marhalevél bevezetésében is elsők között vagyunk. Hurrá, gratulálunk!

Piffu 2021.02.13. 14:02:57

@birka menet:

"Az egész világ legnagyobb örömére."

Amennyiben az egész világ ballibant iQ-fighterekből áll, akkor biztos igazad van. De az a (számodra) kellemetlen valóság, hogy számszerűen a világ marginális kisebbségéhez tartoztok, csak az arcotok nagy, meg jó a sajtótok. Tudod, ez olyan, mint a pelenka. Az ember egy darabig csak használja, amíg nem tud magáról, aztán azért kinő belőle a többség...

Piffu 2021.02.13. 14:07:02

@Ekrü:

Pontos meglátás. Pont ezért akarják még a föld színéről is eltörölni, mert a kényelmes kis Status Quo ez megfelelt az ottani bekényelmesedett, korpáshajú többségnek.

Ha azonban jól sakkozik, és van háttérországa a noname szavazópolgárokon kívül is, akkor a "Frizura" pártot alapítva pont nagyon jól a nyakára léphet az ottani gennyládáknak. Na, ez az az ok, ami miatt kalapálják. Én egyébként nem csodálkoznék, ha valami "magányos őrült" vele is pont úgy végezne, ahogy Kennedyvel anno.

Piffu 2021.02.13. 14:08:10

@frikazojd:

Oké, de akkor az "amcsi nácikkal" az amcsi kommunisták kihalását is támogatni kell, már csak az egyensúlyi állapot miatt.

Piffu 2021.02.13. 14:11:44

@morph on deer:

"Leköszönő el tényleg nem, de amit ez a Trump nevű idióta művelt, arra korábban még nem volt példa!"

Hogy nem állt neki democsokráciát exportálni független országokba? Ilyen még tényleg nem sok volt, ezzel viszont pont nem az idiótaságát bizonyította, hanem azt, hogy az elődeinél még neki is több esze volt, ami persze nem őt dicséri...

Piffu 2021.02.13. 14:16:43

@LebensraumamOsten:

Egyetértek - egy kitétellel - a cionista metélt faroknál csak egy rosszabb van, az internaCIONalista metélt farok.

Piffu 2021.02.13. 14:18:52

@Etniez:

Jobb helyeken a lapostévéünnep sortűzzel végződött volna, a félreértelmezett világrendőr szerep meg gazdasági ellehetetlenüléshez vezetett volna.

Piffu 2021.02.13. 14:21:09

@Alick:

Azonban mint tudjuk, a lapostévégyűjtők jórészt ballibant szavazók, és véletlenül pont ők azok, akiknek magas százalékban semmilyen személyi azonosításra alkalmas okmányuk NINCS. De szavazhatnak. Az viszont Trampli bűne, hogy ezt így hagyta, és nem vert át egy olyan törvénymódosítást, hogy nem szavazhat, aki nem rendelkezik semmilyen személyi okmánnyal.

Sadist 2021.02.13. 14:23:24

@Etniez: "Azok az emberek éppen arra jártak, semmiféle Trump hergelésnek és meghívásnak nem tettek eleget?"

www.youtube.com/watch?v=6tGZuRf1cFE
Szoptad pubi :)

Piffu 2021.02.13. 14:27:49

@CoolKoon:

És amúgy te kinek hinnéd el, ha ezt állítaná? XD
Egyébként nagyon nagy segítségére lennél azoknak, akik irtó régen várják az információt, hogy kinek és hol sikerült tisztított vírust találni. Neked bizonyára van erről információd, ezért tedd meg kérlek, hogy értesíted őket róla, hogy te tudod, hogy hol találtak már végre ennyi idő után tisztított vírust. Bár a határidő lejárt, de 230.000 Eurós sikerdíjat ígértek annak, aki tisztított c19-es vírust tud prezentálni, vagy a publikációt megkapja,ami erről szól.
samueleckert.net/isolat-truth-fund/
De ha neked sikerül ilyen infót átadnod, lehet, hogy tied a zseton. Némi százalékot kérek belőle a közvetítésért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.02.13. 14:31:04

@alöksz róz:

"faszság erre hivatkozni, mert az szépen beoltathatja magát, aki nem akarja elkapni."

Én pl. nem akarom elkapni a vírust. Hol kaphatok most azonnal vakcinát? Ja, hogy még várhatok rá nyárig?

Az a faszság, amit te írsz, hiszen jelenleg nincs elég oltóanyag.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.02.13. 14:33:22

@A kiló nem százat jelent.:

"még AIDS esetén is mentettek fel vádlottakat, akik nem jelezték előre a fertőzésüket..."

És nyilván ítéltek is el ilyeneket. A nehézség itt természetesen az, hogy nem mindig bizonyítható, kitől kapta el az illető a fertőzést.

Glokta 2021.02.13. 15:08:00

@A kiló nem százat jelent.: "A MAGA veszélytelen és erőszakmentes mozgalom."
Ezt hívod erőszakmentességnek? :D
www.the-sun.com/news/2115858/capitol-riot-video-shows-crowd-chanting-cop-attack/

Már maga a Kapitóliumba való betörés is erőszakos volt, de mivel a rendőrséget eleinte a "barátjuknak" tekintették, ezért a nagy többség nem támadott rájuk durván.
De soha nem tudjuk meg, mi történt volna, ha véletlenül ráakadnak egy szenátorra vagy képviselőre, aki "nem megfelelően" szavazott...

Persze az igaz, hogy a MAGA-tüntetések nagy része erőszakmentes, de ez elmondható a BLM-tüntetések több mint 90%-ára is, mégse hívjuk "erőszakmentesnek" magát a mozgalmat.

Etniez 2021.02.13. 15:10:08

@Sadist: Értem, hogy neked kell valaki, aki értelmezze a valóságot, nekem nincs szükségem rá.

Trump hergelte november óta az embereket, majd odarendelte őket a Capitolium elé, ott elmondott egy hergelő beszédet, a többi már történelem.

Nem érdekelnek az alternatív valóságaid pubi.

Sadist 2021.02.13. 15:25:45

@Etniez: A demokraták szervezték az egész Capitolium-os balhét és még jóval azelőtt kezdődött, hogy egyáltalán Trump megszólalt volna.
Szoptad pubi :)

Glokta 2021.02.13. 15:29:54

@Piffu: "Neked igazad van, a baj ott van, hogy miért nem számolta fel azonnal a visszaélési lehetőségeket. Vagy a tanácsadói voltak szarok, vagy ő nem hallgatott rájuk. Azonnal meg kellett volna szüntetnie azt a rendszert, hogy az is szavazhat, akinek nincs személyi okmánya."
Gondolom azért nem szüntette meg, mert nem tudta, ugyanis az alkotmányban le van írva, hogy a szavazási szabályokat az államok írják.
Persze azt nem nagyon említette meg, hogy az általa vitatott államok többségében (Georgiában, Wisconsinban és Arizonában egyértelműen, Michiganben külön nyilatkozat kell, ha nincs) valamilyen formában be kell mutatni személyi okmányt szavazásnál.

Illetve az is érdekes tény, hogy hosszú évtizedeken keresztül SEHOL nem kellett személyi okmányt bemutatni szavazáskor és egyik párt sem kiáltott csalást,
1) mert tudták, hogy sokaknak drága és körülményes beszerezni őket
2) mert a voter impersonation nagyon ritka, nagy büntetés jár érte és könnyű lelepleződni
3) mivel szavazókat pedig a választói jegyzék segítségével is számon lehet tartani és sokszor további biztonsági intézkedések is vannak.

Glokta 2021.02.13. 15:37:08

@Sadist: @Etniez: arra nincs semmi bizonyíték, hogy demokraták tervezték, de az egyértelmű, hogy a trumpisták már jóval Trump beszéde előtt megtervezték a támadást és Trumpnak nyilvánvalóan nem volt célja (ezért is mondta, hogy "peacefully make your voices heard"), hogy támogatói megrohamozzák a Kapitóliumot.

Persze a hazugságok terjesztéséért és a választás elcsalására tett alkotmányellenes próbálkozásaiért (georgiai secretary of state győzködése, hogy "találjon szavazatokat" és Pence nyomás alá helyezése, hogy kidobja az eredményeket) felelősség terheli, de azért erőszakra uszítással nem vádolnám.

Etniez 2021.02.13. 15:47:51

@Glokta: Én igen.

És nem érdekelnek a retardált Sadistnak a konteói.

Etniez 2021.02.13. 15:49:00

@Glokta: Így van, a levél csalás azóta gyanús csak, amióta veszített Trump. Amikor nyert, akkor minden rendben volt...
Ezt hívják picsogásnak.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 16:45:25

@Etniez: ez marhaság. Korábban nem volt tömeges levélszavazás. Jó okkal szavazhattál levélben a legtöbb államban. Volt ahol most alkotmányellenesen kiterjesztették. Ez volt az egyik beadvány, amit ignoráltak. Ne keverd a szezon a fazonnal.

Egyébként 2016-ban is csalást emlegettek. Természetesen Trump jó előre, majd utána a demokraták. Mint az közismert. Most is: előre jelezte Trump is és sokan mások, hogy visszaélésekre ad okot számos kikövetelt módosítás.

Glokta 2021.02.13. 16:50:34

@Etniez: de miért vádolnád? Milyen bizonyítékod van rá?
Az amerikai demokraták által az impeachmentre összevágott propagandadarab nem számít. :D
Egyszer sem mondott olyasmit, hogy rohanjátok le a Kapitóliumot, sőt, inkább a békés tüntetésre szólított fel. Az, hogy ilyeneket mondott, hogy "fight like hell", nem bizonyíték semmire, ilyet szinte minden beszédükben mondanak a harciasabb politikusok.
Gyakorlatilag minden dokumentum, ami kikerült, azt erősíti, hogy a támadás már jóval a beszéd ELŐTT ki volt tervezve közösségi fórumok sötét sarkaiban.

Glokta 2021.02.13. 16:54:26

@Etniez: @A kiló nem százat jelent.: nem arról beszéltem, hogy maga Trump ne jósolt volna csalást 2016-ban - természetesen jósolt, valamivel igazolnia kellett maga előtt, hogy ha veszít, az nem a saját hibájából történik - hanem hogy hosszú évtizedekig - a 60'-as évektől 2006-ig - semmiféle voter ID törvények nem voltak, és egyik párt sem kiáltott csalást, mert tudták, hogy a visszaélések nagyon ritkák és többnyire kiderülnek, illetve sokaknak nehéz igazolványt szerezniük.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.13. 16:55:39

@Glokta: Téged pontos embernek ismertelek meg, aki nem beszél zöldségeket.

A Kapitóliumban történteknek semmi köze nem volt a tüntetésekhez. Trump még beszélt, amikor valahogy a tüntetők bejutottak. Betörés nem is biztos, hogy történt, beengedték őket, de az evidens, hogy ez nem egy lakás, hanem egy közintézmény, amit szigorúan védenek, normális esetben. A BLM idején mindig túlbiztosítottak. Most ellenben nem. És erősítést sem kaptak a rendőrök csak a hatodik kérésre.

Mert a MAGA mozgalom sosem volt erőszakos egy tüntetésen sem. Ez tény. Akár az előzmények, akár a rendőri erődemonstráció negatív visszhangja miatt, de nem volt megfelelő a védelem és ez a hatóság hibája, hülye mindig lesz.

Kb. pont ugyanaz az eset, mint amikor nem zárod be az autódat és ellopják. Ne csodálkozz. A biztosító sem fizet ilyenkor.

Sem azóta, sem előtte nem volt erőszakos tüntetés Trump neve alatt. Szemben a demokraták által pénzgyűjtéssel is támogatott BLM-mel. Kamala Harris még óvadékra is segített gyűjteni pénzt, hogy szabadlábon védekezhessen több erőszakos tüntető, ezáltal újra elkövethették a korábbi erőszakos bűncselekményeiket. Ezzel szemben Trump békés tüntetésre szólított fel és kérte a tüntetőket, hogy hagyják el a Kapitóleumot.

Akár hogy rugózunk ezen a bagatell és az államrendre aztán full ártalmatlan esettel kapcsolatban, a lényeg úgyis az, hogy hazudni nem szép dolog és te most egyszerűen hazudsz, mint a demokraták. Mint különösen AOC, aki azt hazudta, hogy veszélyben volt az élete és azt hitte meg fog halni: amikor még nem is történt semmi és nem is tudhatott róla, hogy fog.

Etniez 2021.02.13. 16:57:19

@A kiló nem százat jelent.: Régen is volt tömeges levélszavazás.
2016-ban 33 millió, 2020-ban 65 millió.
2020-ban volt covid is, így nem meglepő, hogy megugrott az így szavazók száma.

De a 33 millió sem kevés szám, akkor nem is volt vele gond, hiszen Trump nyert.

Etniez 2021.02.13. 16:59:09

@Glokta: Ahogy elnézem, mi nem ugyanabban a valóságban élünk.

Glokta 2021.02.13. 17:02:30

@A kiló nem százat jelent.: "Korábban nem volt tömeges levélszavazás. Jó okkal szavazhattál levélben a legtöbb államban. Volt ahol most alkotmányellenesen kiterjesztették. Ez volt az egyik beadvány, amit ignoráltak. Ne keverd a szezon a fazonnal."
Nem, a legtöbb államban - 50-ből 34-ben - már 2016-ban is lehetett levélszavazni alaposabb indoklás nélkül (pl. azért, hogy ne kelljen végigállni a gyakran hosszú órás sorokat személyes szavazásnál):
ballotpedia.org/Analysis_of_absentee/mail-in_voting,_2016-2018
"Three states used an automatic absentee/mail-in ballot system.
Sixteen states required voters to provide an approved reason in order to receive an absentee/mail-in ballot.
Thirty states allowed voters to request an absentee/mail-in ballot without providing a reason.
One state allowed voters to request an absentee/mail-in ballot without an excuse in 2016 and switched to an automatic absentee/mail-in ballot system in 2018."

Maga Trump is többször levélben szavazott Floridában, egy olyan államban, ahol bárki kérhet levélszavazatot indoklás nélkül, és ahol ez hosszú éveken keresztül a republikánusoknak kedvezett.
www.npr.org/2020/08/19/903886567/trump-while-attacking-mail-voting-casts-mail-ballot-again

Glokta 2021.02.13. 17:06:18

@Etniez: Nem ugyanabban a valóságban élünk??? Miért is? Mert egy kijelentésedet vitatom, és emögé érveket sorakoztatok fel?
Trumpot nyilván nem nagyon lehet erőszakra való direkt felbújtással vádolni, amikor a beszédében konkrétan megkérte a híveit, hogy békésen "hallassák a hangjukat" és kiderült, hogy egyes követői már hetek óta tervezték a támadást (vagyis nem Trump beszédének hatására történt ez).

Glokta 2021.02.13. 17:17:54

@A kiló nem százat jelent.: "A Kapitóliumban történteknek semmi köze nem volt a tüntetésekhez. Trump még beszélt, amikor valahogy a tüntetők bejutottak. "
Azért ez nem egészen igaz.
Trump 13:10-kor fejezte be a beszédét és a hívei 14:12 körül jutottak be az épületbe.
www.bbc.com/news/world-us-canada-56004916

"Mert a MAGA mozgalom sosem volt erőszakos egy tüntetésen sem. Ez tény. Akár az előzmények, akár a rendőri erődemonstráció negatív visszhangja miatt, de nem volt megfelelő a védelem és ez a hatóság hibája, hülye mindig lesz.

Kb. pont ugyanaz az eset, mint amikor nem zárod be az autódat és ellopják. Ne csodálkozz. A biztosító sem fizet ilyenkor."
Attól még hogy a biztosító nem fizet, a tolvajt felelősségre vonják, ahogy azokat a trumpistákat is, akik Trump nevét és csalást hangoztatva betörtek a Kapitóliumba, törtek-zúztak és a képviselőket és szenátorokat keresték, hogy "felelősségre vonják" őket, képzelheted mi történt volna ha találnak egyet aki "nem megfelelően" cselekedett (Pence, Pelosi, AOC, Mitt Romney stb.)... :-(
Ami akkor történt volna, nem lett volna "full ártalmatlan".

Mit jelent az, hogy a MAGA mozgalom nem volt erőszakos egyik tüntetésen se?
Ha azt, hogy a vezető nem szólított fel arra, hogy verjenek össze rendőröket és törjenek be középületekbe, akkor nyilván nem, de ez szerintem a BLM mozgalomról is elmondható (legalább a 99%-áról).

Piffu 2021.02.13. 19:56:29

@CoolKoon:

Ép elméjű ember az amerikai és európai városokat lerohanó lapoostévécsőcseléket nem hívhatja másnak, csak barbár hordának. Nem, azok nem "tüntető baloldaliak", hanem simán csak söpredék, pont ugyanolyan, mint amilyen 2015-ben lerohanta a határainkat, csak ez még gátlástalanabb volt.

"a republikánus szenátorok is csak most kezdenek rájönni, hogy ők maguk is sokkal nagyobb veszélyben voltak az ostrom idején, mint ahogy azt eredetileg hitték"

Szerintem is, tökre beszartak XD Ja, nem.

Piffu 2021.02.13. 22:52:56

@CoolKoon:

Csak egyszer tapasztalnám az életben, hogy nem hoznátok a formátokat, hogy ne lógna ki a szátokból a kettős mérce...

Amikor egy rendőr lefogott egy ellenálló bűnözőt, többször elítélt drogos gyökeret, és az feldobta a pacskert, akkor végigvinnyogtátok a fél világot, a magadfajta gyökerek kitalálták, hogy a rendőröket le kell szerelni, a Lapostévék Számítanak csőcselék gyújtogatott a fél világon, szobrokat döntögetett, mert az olyan haladó szellem, de akkor nem azt nyervogtátok, hogy jujujuj, szegény rendőrök, meg miért nem lőtte le azonnal az ellenszegülő bűnözőt, vagy hogy a csúnya csőcselék mi a ráklevesnek gyújtotta fel Európában egy fingja sincs kinek az autóját, és felháborodásukban miért lapostévégyűjtögetésbe kezdtek, ahelyett hogy békésen demonstráltak volna a csúúúnyarasssssszista rendőrségek előtt.
Az embernek égnek áll a haja, hogy melyik a nagyobb gáz, ha ezt komolyan is gondoljátok, vagy ha csak a fröcsi a lényeg, meg a melléduma.
Vagy csak szimplán nem megy annak az értelmezése, hogy kettős mérce? Végül is persze tökmindegy, láthatóan nem ti vagytok a legélesebb kés a fiókban, és addig nincs baj, amíg nem kerül fegyver, meg hatalom a kezetekbe. Mert annak eddig még nem volt jó vége.

Piffu 2021.02.13. 22:54:18

@alöksz róz:

Asszem igazat kell adnom neked.

Piffu 2021.02.13. 23:06:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Aprócska gond, hogy jó eséllyel nem ő fog belehalni, hanem az, akinek továbbadja a vírust. Hiszen a korlátozások ellen főképp a fiatalok tiltakoznak, akikre a vírus sokkal kisebb veszélyt jelent.
A magyar törvények szerint valakinek a gondatlanságból vagy szándékosan történő megfertőzése súlyos testi sértésnek számít. Csak hát nem lehet bizonyítani, ki kit fertőzött meg."

Mikor ilyen marhaságot olvasok, mindig lefagyok pár pillanatra, hogy ezt vajon ez az ember TÉNYLEG komolyan gondolja? Hogy tényleg vannak emberek, akiknek ennyi esze van? VAgy csak ezerrel nyomjátok az oltáspropagandát...
Még szerencse, hogy az influenzajárványokra ezt a baromságot nem találtátok ki, mert akkor már vagy hatvan éve maszkban járhatnánk. Na, az lenne csak fasza. Oltakozzatok gyerekek, ha olyan fasza az az oltás, akkor no para, ti védve vagytok, mi meg majd elleszünk, ahogy eddig, influenzajárványok idején. Mondjuk ahogy az 1999-2000-es influenzajárvány idején se fenyegetőzött egyetlen idióta agyhalott se "súlyos testi sértéssel" amikor valaki megfertőzött valakit VÉLETLENÜL, pedig akkor vagy 37.000-en haltak meg influenza miatt. Na, ha a magadfajta súlyos agyhalottak hoznák a törvényeket (persze lehet, hogy azok hozzák, ez elég hamar ki fog derülni) akkor lényegében az egész nyavalyás földgolyón kb. mindenki rohadt bűnöző, lévén hogy folyamatosan osztogatjuk egymásnak a vírusokat. Szerintem kezdjük az ebolás bűnözőkkel, mert ott legalább 50-60-80%-os halálozást is el lehet érni, nem 0,1 százaléka (ami ráadásul a kormányzati főjósnő szerint ennek töredéke valójában).
Na, és akkor még nem beszéltünk a herpeszbűnözőkről, akik a Föld lakosságának a 80-90%át aljas, megfontolatlan szándékból jól megfertőzték herpesszel. Zárjunk koncentrációs táborba minden fertőzőt! Mondjuk akkor te is jössz. Menjél te szerencsétlen, oltakozzál évente kétszer...minimum. Csak minket hagyj békén a hülyeségeiddel.

Piffu 2021.02.13. 23:08:28

@alöksz róz:

Ez komolyan, mindig ledöbbent, hogy ezek a szerencsétlenek TÉNYLEG ennyire tudatlanok, tanulatlanok, vagy csak melóznak.

Piffu 2021.02.13. 23:31:13

@CoolKoon:

Ezzel van egy aprócska gond: a legveszélyeztetettebbeknél épphogy az oltás is kevésbé hatásos, mivel öregek (=az immunrendszerük lassabban reagál, és a reakció is gyengébb, ami nagyobb százalékban elégtelen, mint a fiatalabb korosztályoknál), vagy valami miatt legyengült az immunrendszerük (pl. mert rákosak, kemoterápiát/sugárkezelést kapnak, szervátültetés miatt kilökődésgátlókat szednek, HIV-fertőzöttek stb.), és ezek fognak az ilyen vírustagadó, járványbagatellizáló kis mocskok hülyeségébe belehalni.

Ezzel több aprócska gond van.
1. A legveszélyeztetettebbeket bármelyik vírusos légúti betegség elviheti, mégsem oltunk mint az idióták (még) az összes vírus ellen, ami megtámadhatja őket és eddig is megtámadta, különös tekintettel az influenzára.
2. Azok, akik súlyosan immunhiányosak, súlyos betegek, elárulom neked, eddig se nagyon mehettek sehová . Otthon, steril szobában, tudod, ott élik az életüket, vagy kórházban. Persze nem tudod, mert idáig nem jutott még el a propaganda. Na, őket kell megvédeni steril öltözetben, talpig maszkban-szkafanderben. Ott, ahol vannak.
3. Ezek nem a "vírustagadók" miatt fognak meghalni (látom, a kötelező terrorpanelek azok mennek, csak a gondolkodás nem) hanem azért fognak meghalni, mert valami miatt súlyos betegek lettek. De nem a "vírustagadók miatt".
4. Ezt a járványt nem kell bagatellizálni, csak meg kellene tanulni végre elhagyva az alsó tagozatot osztani. Ha elfogadjuk, hogy a járvány eleje óta hazánkban csupa egészséges, jó állapotú embert vitt el a halálosvilágjárványcovid19, akinek semmilyen egyéb betegségük nem volt, kicsattanóan egészséges fiatal embert vitt el a rémes covid, (persze ez hazugság, de a kedvedért tegyünk így) akkor 13.636 ember halt meg a járvány eleje óta, ami a március 15-i lezárásokat tekintve 335 nap. Akkor most végezzünk el egy nagyon bonyolult számítást, osszuk el az áldozatok számát az eltelt járványnapok számával. Ez azt jelenti, hogy naponta 40 ember (sem) halt meg naponta covid-gyanúval. Ha ezt elosztjuk a 19 megyével és Budapesttel, akkor ez azt jelenti, hogy NAPONTA ÁTLAGOSAN 2 EMBER HALT MEG MEGYÉNKÉNT ÉS BP-EN covidnak tulajdonított halálban. És akkor ehhez adjunk hozzá megyénként csak 2 db kórházat...Ennyit a halálos járványról.

" Persze mondhatnánk, hogy "úgyis hamar meghaltak volna", de ennyi erővel akár államilag szervezetten küldhetnénk az öregeket meg pl. a végstádiumú alkoholistákat is a húsdarálókba. Éppen ezért tartom az egész koronavírusos pandémia ellen ágálókat aljas rohadékoknak."

Akkor nyilvánvalóan semmit nem hallottál az oltottak újrafertőződéséről, az idősek otthonában oltottak halálozási arányairól szerte a világban.

Izraelben a második oltás után kb. 12.000-en fertőződtek meg újra, igen rövid idő alatt. Az idősotthonokban oltottak közül sokan haltak meg az oltás után hamarosan. Ja, hogy ők úgyis meghaltak volna, ugye?

www.virusinfok.hu/2021/02/02/mrns-oltoanyagok-tovabbra-is-riasztoak-a-halalozasi-adatok-az-idosek-koreben/

Éppen ezért tartom az egész koronavírusos pandémia mellett ágálókat aljas rohadékoknak."

Piffu 2021.02.13. 23:34:56

@Etniez: Hát, márpedig amit te állítasz, az aztán úgy van! Ha nem, akkor is úgy van! Aztán ha mégsem, akkor mi van? XD

Piffu 2021.02.13. 23:40:38

@Etniez:

@A kiló nem százat jelent.: Azt a tüntetőt azért lőtték le, mert nem állt meg, miután többször is elmondták neki, hogy álljon meg, vagy lelövik.
Mivel nem volt hallássérült, ezért pontosan azt kapta, amit ígértek neki, nem érhette meglepetés.

1. A tüntetőnél nem volt fegyver.
2. A rendőrök vagy felismerték, akkor tudhatták, hogy nem hallássérült, de akkor azt is tudhatták, hogy nincs priusza, nem volt büntetve és nincs fegyvere.
3. Ha a rendőrök nem ismerték fel, akkor nem tudhatták, hogy nem hallássérült-e.
4. A többször büntetett drogos gyökér is tudhatta - pláne miután már gyakorlata volt a bűnbeeséssel - hogy ha csibészkedünk, akkor nem szegülünk ellen a süniknek, mert megb...öknek. De ő erősködött, hát azt kapta, amit már nagyon jól tudhatott, hogy akkor lefogják, sőt, le is lőhetik. Oszt mégis az elvtársaid végigsikoltozták a fél világot a gyökér miatt, meg lapostévészámítosat játszódtak, meg pirotüntikézést fél világon.
5. Ezért szar a kettősmérce, mert mindenki látja.

Piffu 2021.02.13. 23:46:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Mert te oltatni akarnád magad egy olyan cuccal, ami a biztonságosság kritériumainak megfelelve nem 10-15 évig, de ennyi hónapig SEM lett tesztelve? Aminek a mellékhatásait annyi oldalon írják le, amennyit nem tudnál belefáradás nélkül elolvasni? Amelynek a beadása után egy csomó haláleset történt már és súlyos mellékhatások? Tudod mit? Ha te ezek ellenére "oltakozni szeretnél, önként", akkor kívánom neked, mielőbb sikerüljön, csak ne lobbiz mellette,mert a gyógyszerreklámnak egyébként elég szigorú feltételei vannak, pl. gondolom te sem hallod elhadarni mostanság a 0-24-ben nyomott vakcinareklámoknál, hogy "kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét"...

Piffu 2021.02.13. 23:49:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Mi a tökömnek kellene "bizonyítani", hogy kitől kapta el a fertőzést? Aki naponta ott tolong a multinál, a buszon, az mégis mit törődne azzal, hogy kitől kapott el egy náthát, vagy egy influenzát, hívják bárhogy is?

Piffu 2021.02.13. 23:50:51

@Etniez:

Miért érdekelnének téged mások alternatív világai, mikor jól elvagy a sajátodban? Ez teljesen jogos.

Piffu 2021.02.13. 23:54:58

@Glokta:

Illetve az is érdekes tény, hogy hosszú évtizedeken keresztül SEHOL nem kellett személyi okmányt bemutatni szavazáskor és egyik párt sem kiáltott csalást,
1) mert tudták, hogy sokaknak drága és körülményes beszerezni őket
Ezen lehetett volna változtatni, kevesebb pénz, paripa, fegyver a Közel-Kelet "egyetlen demokráciájának", állampolgári jogon (legalább az első) ingyenes irat.
2) mert a voter impersonation nagyon ritka, nagy büntetés jár érte és könnyű lelepleződni
Könnyű?
3) mivel szavazókat pedig a választói jegyzék segítségével is számon lehet tartani és sokszor további biztonsági intézkedések is vannak.
A választói jegyzék szart se ér, ha nem tudod magad igazolni, hogy te vagy az, aki ott van a jegyzéken.
Szóval ezt elk...a, hogy a klasszikust idézzük...

Piffu 2021.02.14. 00:13:50

Zárszóként:

Kilo, kösz a posztot, jól sikerült ismét. Komolyan úgy vagyok, ezzel az egésszel, hogy soha egyetlen pillanatig nem bírtam Trumpot, négy éven keresztül egyetlen dolgot írtam a javára, hogy nem a demók nyertek. Tudtam, hogy ellenszenves cionista politikát fog folytatni, és biztos voltam benne, hogy úgy fog viselkedni, mint elefánt a porcelánboltban. De mióta beleálltak az ún. "közösségi oldalak", a technocégek ballibsi csibészei, azóta egyre inkább azt érzem - és úgy tűnik sokan vagyunk ezzel így - hogy annyira túltolták és még túltolják ma is a bicajt a balibék (ott is, meg itthon is), hogy az ember teljesen szándékán kívül, sőt, akaratával ellentétesen - azt érezni, hogy persze, hülye troll, de azért az anyátok! És így lesz még mindig, a buktája után is egyre több szimpatizánsa a Frizurának.

És mivel kedves balkezeink úgyis szétoffolták a cikket, ajánlom szíves figyelmedbe a népirtás témájával foglalkozó amerikai kutató, Gregory H. Stanton írását. Stanton megvizsgálta a múltban lejátszódott különböző népirtások folyamatát. Felismerte, hogy ez a folyamat egy bizonyos minta szerint épül fel, azaz bizonyos megfigyelhető lépések mentén bontakozik ki az az út, amely végül a népirtásig vezet. Ezek a szimptómák nem feltétlenül egymásra következően jelennek meg; egy és ugyanazon időben, egymást átszőve is feltűnhetnek."

A figyelemreméltó és hátborzongató cikket végigolvasva döbbenetesen beazonosítható, hol tartunk éppen most, vagy hol tartanak a németek.

www.europaikozep.hu/a-nepirtas-tiz-szakasza-egy-a-facebookon-megjelent-videofelhivas-recenzioja/

De ez nyilván a totális véletlennek köszönhető.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.14. 04:49:49

@Piffu: így, így, @Glokta: azt is kifelejti hogy sok helyen NINCS VÁLASZTÓI NÉVJEGYZÉK sem. Nem azért mert nem kell meg minek. Így keletkeznek olykor 100% feletti választási részvételek. Ami azért normális esetben gyanús. Még a kommunizmusban is csak 99%-kal nyert az állampárt, az USA-ban Biden képes volt ennél jobb eredményre.

A kollegáknak valamiért mindig ugyanaz jut eszükbe. Nem teljesen értem hogy most a Kapitólium vagy a választási csalások, hogy jöttek ide. Főleg, hogy már lényegében elismerték, hogy konspiráció zajlott és büszkék is rá. Megírták a Time-ban.

Köszi. És köszi a cikket!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.14. 05:34:58

@Piffu: Nem szokás felszólítás után célzott lövést leadni ok nélkül szerintem. Ha bárkinek az élete veszélyben lett volna, ok. De nem volt. Szerintem minden esetben előbb figyelmeztető lövést kell leadni. Egyébként eltalálhatta volna a másik rendőrt is.

Piffu 2021.02.14. 09:34:55

@A kiló nem százat jelent.:

"Így keletkeznek olykor 100% feletti választási részvételek. Ami azért normális esetben gyanús. Még a kommunizmusban is csak 99%-kal nyert az állampárt, az USA-ban Biden képes volt ennél jobb eredményre."

A kommunizmus ballibre átnevezett szárnyának ez rendszerszinten sikerülni szokott. Emlékezzünk a 2016-os osztrák választási csalásokra. Waidhofen/Ybbs - a választók 146 %-os részvételére a településen.
"A nagy européerek szocdem–néppárti csalás esetén már nem is féltik annyira az osztrák demokráciát. Hallgatnak, mint az a bizonyos a fűben.
„Mindezek mellett az alkotmánybíróság elképesztő megállapításokat tett. Például hogy a választási irodákból a választás napján 13 órától, tehát jóval az urnazárás előtt folyamatosan részeredmények kerültek ki elektronikus úton a médiához, illetve közvélemény-kutató cégekhez. És nyilván a pártokhoz is! Vagyis szavazás közben is manipulálhatták az eredményt. Volt, ahol ez annyira jól sikerült, hogy 146 százalékos részvételhez vezetett! És véletlenül mindig olyan területen történtek ezek, ahol végül Van der Bellennek sikerült megelőznie Hofert. Ugyanakkor az alkotmánybíróság a választások megismétlésének kimondásával együtt nem mondta ki konkrét választási csalás megvalósulását, de több ezer esetben megállapítja az eljárási rend törvénytelenségét, s leginkább a levélszavazatok körüli törvénysértéseket nevesítette." Azok a fránya levélszavazások...

" Főleg, hogy már lényegében elismerték, hogy konspiráció zajlott és büszkék is rá".

Hát igen. Ez egy származásfüggetlen embertípus. Az unokázós csaló is büszke rá, hogy lehúzta a vén p...t.

Én kösz. Igen ritka manapság a józan közép. Bár ez sem jó kifejezés, mert a józan közép úgy tűnik, hogy annak a skálának a közepén található, melynek egyik szélén a ballib, másik szélén a jobblib köpköd egymásra, pedig a józan közép még csak nem is ugyanazon a koordinátarendszeren van...
Ami a linkelt cikket illeti - elolvasva az ember egyre többször említi meg a covid új mértékegységét, a MegaKa-at. (MKA)

Piffu 2021.02.14. 09:43:28

@A kiló nem százat jelent.:

Az ember ráérő idejében eltöpreng, megpróbálja vizualizálni. Áll a rendőr (pasas) az ajtó mögött, vagy mittudomén, takarásban. Figyeli az eseményeket. Meglátja ezt a nőt. Mit gondolhatott a fejében? Hogy húbazz, ez a nő még idejön és még valami bajom lehet...nézi, fegyver nincs nála. "Bézbózütő" nincs nála. Még egy kib. körömollót se látok. Ezaz! A körme! Még ideér a kurvája, és kikaparja a szememet a vágatlan körmeivel, lelövöm a büdös disznót, és piff-paff, keménycsákó lelövi a fegyvertelen NŐT. Nem ám lábra lő, ha már befosott a "fegyveres hős" egy nőtől, nem, durr bele, ahol biztos eltalálom. Nyilván nemhogy büntit nem fog kapni, még hősként ki is tüntetik a gyökeret, amiért lelőtt egy fegyvertelen nőt, aki veszélyeztette a szegény képviselőket. (vagy miket) És még jó, hogy nem találta el a vakegér valamelyik kollégáját, mert a nőt még halálában terrorizmus miatt is elítélték volna 160évre, amiért lelőtte hátrafelé, rendőrségi fegyverrel a kollégát. Ezt nálunk már láthattuk, hogy simán működik.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2021.02.14. 10:08:42

@Piffu: de látszik, hogy az osztrák demokrácia valódi: megismételték a választást. Az USA ezt nem is ismeri. Ezért a bíróságok azt az utat választották, hogy nem semmisítik meg az eredményt, inkább hallgatással támogatják a csalást. Ausztriában sem lehetett kimondani a csalást, tekintve, hogy a csalás lényege, hogy VALAKI csal, tervezetten, ezt sosem lehet sehol sem bizonyítani, csak az tudja, aki elkövette. Az osztrák ragasztóbotrány nekem egy működő demokráciát mutat: egy kiélezett helyzetben látszott mindent be akarnak vetni, kiderült, elbukták. Helyretették a rendet és másodjára már "helyesen" szavaztak a polgárok. Az USA vénséges választási rendszerei annyira bénák, hogy még egy vidéki bélyeggyűjtőszakkörben is kiröhögnék bárhol a világon. Banánköztársaság. Tulsi Gabbardnak volt igaza, aki előre szerette volna rendezni ezt a kérdést végre: mint tudjuk senkinek sem érdeke. A zavarosban halászás mindkét pártnak jól jön olykor. Most is voltak esetek, amiknél republikánus csalást sejtettek. Akár igaz, akár nem.

MKA...? Ja. Leesett és #NYTKPCSJT. :)

Glokta 2021.02.14. 10:58:09

@Piffu: "A választói jegyzék szart se ér, ha nem tudod magad igazolni, hogy te vagy az, aki ott van a jegyzéken."
Dehogynem ér. Ha valaki más nevében szavazol, az NAGYON könnyen kiderülhet, elég, ha az az ember elmegy szavazni (vagy akár levélben szavaz), ezért is nagy a lelepleződés veszélye, és a büntetés igen komoly.

Glokta 2021.02.14. 11:06:26

@Piffu: "Ezen lehetett volna változtatni, kevesebb pénz, paripa, fegyver a Közel-Kelet "egyetlen demokráciájának", állampolgári jogon (legalább az első) ingyenes irat."
Hát ez jó ötlet lenne, csak az a baj, hogy az államok (legalábbis jó részük) ellenállnának, mert ezzel lényegében kivennék a kezükből a választások irányítását.
Sokan azért elleneznék, mert szerintük egy kötelező, szövetségi kormány által kiadott személyigazolvány sértené a személyi jogaikat.

A republikánusok pedig jelenleg annak ellenére, hogy nagyjából minden államban, amit ők irányítanak, kötelezővé teszik igazolvány bemutatását szavazáskor, az igazolvány beszerzését inkább nehézzé teszik, ami nem éppen jó szándékról árulkodik.

Etniez 2021.02.14. 11:41:50

@Piffu: Nagyon jól tette, amit tett. Ha átengedi az elsőt, jött volna a többi is, ki tudja milyen fegyverekkel.

A hülye picsa twittereit olvasva egy igazi idióta volt, sajnos nagyon beleélte magát a forradalomba.

Etniez 2021.02.14. 11:43:20

@Piffu: "Amikor egy rendőr lefogott egy ellenálló bűnözőt, többször elítélt drogos gyökeret,"

Kár, hogy nem ez történt. Egy már megbilincselt embert szépen, lassan megfojtott. Meg is kapja érte majd az életfogytiglant, ne aggódj.

Etniez 2021.02.14. 11:45:03

@Piffu: Nincs semmi kettős mérce, a lázadókat lelövik, főleg ha forradalmat akarnak csinálni.

A kérdéses ember pedig nem állt már ellen, szépen feküdt megbilincselve a földön, mire az emberünk szépen megfojtotta.
De nem is vesztegetek rád több szót, nyilvánvalóan idióta vagy.

Etniez 2021.02.14. 11:47:14

@A kiló nem százat jelent.: "hogy konspiráció zajlott és büszkék is rá."

"konspiráció"?
Az, hogy regisztrálásra és szavazásra buzdították az embereket, mert elegük lett Trump-ból?

Tudod, mi a konspiráció? A nem létező Kubatov-lista. Az van rejtve, elhazudva.

Minden NBA meccsen ment a szavazásra buzdítás, nem volt semmi rejtve.

Etniez 2021.02.14. 11:52:28

@A kiló nem százat jelent.: "Szerintem minden esetben előbb figyelmeztető lövést kell leadni."

Ezt rosszul tudod.

Hogy csak a magyar példáknál maradjunk, lelőtték újpesten a késes idiótát is, ott sem volt figyelmeztető, ment három a testbe, ahogy elő tudta kapni a pisztolyt a rendőrnő.

Támadás esetén lehet lőni.

Ott pedig volt egy barrikád, amit szétvertek a tüntetők. Jó sokáig verték szét, semmi nem történt hirtelen. Nagyon békésen persze.. Ott többször figyelmeztették őket szóban. Utána az első lövés után hirtelen minden "forradalmár" meggondolta magát. Már az ajtóba kellett volna lőni és nem lett volna ez az egész hacacáré.

De van egy olyan érzésem, hogy direkt hagyták eddig fajulni a helyzetet, így élve elásták Trumpot, többet nem tényező politikai fronton.

Próbáld megostromolni a magyar Parlamentet, ugyanezt fogod kapni.

Sadist 2021.02.14. 12:49:25

@bloggazda: Nem akarod végre ezt a neobolsevik faszt kibaszni innen a picsába?

Sadist 2021.02.14. 12:51:52

@Glokta: "arra nincs semmi bizonyíték, hogy demokraták tervezték"

time.com/5936036/secret-2020-election-campaign/

Etniez 2021.02.14. 12:52:53

Piffu
0 bejegyzést írt és 127 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2014.01.20. óta tag.

Jah, én meg ilyennel vitatkoztam :D

Glokta 2021.02.14. 13:03:08

@Sadist: ebben semmi bizonyíték nincs arra, hogy a kapitóliumi balhét a demokraták szervezték volna.
Eleve nehéz (konkrétan lehetetlen) lett volna, mivel Trump döntött úgy, hogy a fővárosba hívja össze a tüntetőit január 6.-án, és ezt a demokraták egész biztosan nem láthatták előre. :D

Sadist 2021.02.14. 13:49:33

@Glokta: Na és kik engedték be őket az épületbe, kik hagyták, hogy erőszakossá fajuljon az egész esemény? :)
Magát az égő cigicsikket nem ők hajították el, tudták, hogy a Trump-párti tömegben úgyis lesz majd egy-két hülye, ők csak alaposan fellocsoltak mindent benzinnel.

Piffu 2021.02.14. 14:02:58

@A kiló nem százat jelent.:

Számomra az a ballibbant szokás sem a demokrácia jele, hogy addig szavaztatunk, amíg az jön ki a végére, amit mi is szerettünk volna. Másrészről az, hogy volt második kör egyébként, az nem garancia arra, hogy akkor nem volt csalás, lehet, hogy másodszorra már ügyesebbek voltak a fiúk. Azért az, hogy KIDERÜLJÖN, hogy 143% százalék szavazott, lássuk be nagy lúzerség. Vagy csak önhittségből eredő hanyagság.

Piffu 2021.02.14. 14:06:14

@Glokta:

Szerintem ott is ismerik a választási krumplit csak esetleg más a valuta. Másrészt ha nincs semmi, amivel igazolom magam, akkor annyiszor megyek szavazni, ahány figurával lejattoltam, hogy nem megy el szavazni. Vagy egyébként meg bőven elég, ha ott ülök a választási bizottságban, és záráskor azt teszek, amit akarok, pláne ha adott körzetben csak a magamfajta ücsörög.

Piffu 2021.02.14. 14:46:49

@Etniez:

Szerintem meg valszeg egy hazafi volt, ami - téged olvasgatva - számodra nyilvánvalóan teljesen ismeretlen fogalom, értelmezni se tudod.

A videón tisztán látszik, hogy semmilyen eljárási rendet nem tart be a rendőr ( illetve a biztonsági szolg. egyik fegyverese): a videón felszólítás nem hallatszik, figyelmeztető lövés nincs, közelről leadott, célzott lövéssel végezte ki a tüntetőt. Még egy lépéssel közelebb is lép a jobb lövésért. Gondolom, ezúttal nem lesz érzékenyítő film a CNN-en, ami a fehér, veterán, Trump-támogató családját mutatja be. Mégiscsak fehér, veterán és Trump-támogató, nem demokrata, drogos, diópác színű. (DDD).

Halottról még akkor se mondja egy kultúrember, hogy hülye picsa, ha hülye picsa volt életében, bár igaz, nem mondta senki, hogy te kultúrember lennél.

Sadist 2021.02.14. 15:00:47

@Piffu: "Vagy egyébként meg bőven elég, ha ott ülök a választási bizottságban, és záráskor azt teszek, amit akarok, pláne ha adott körzetben csak a magamfajta ücsörög."

Csak nem valami ilyesmire gondolsz? :)
www.youtube.com/watch?v=zQSZQYvM_M0

Piffu 2021.02.14. 15:19:08

@Etniez:

"Nincs semmi kettős mérce, a lázadókat lelövik, főleg ha forradalmat akarnak csinálni."

Mondom, hogy a magadfajta gyíkok nem tudják értelmezni a kettősmérce szót, köszönöm, hogy alátámasztottad.

Szerintem meg te vagy idióta, de ez nem érv, még akkor se, ha az ember egy neobolsitól ne várjon érvet, mert azzal nem rendelkezik. De segítek az értelmezésben, mert az láthatóan nálad nem egy sikeres tevékenység, és mivel nem vagyok neobolsi, nekem vannak érveim is, a személyeskedést meghagyom annak, akinek érvei nincsenek.

1. Előélete és agresszív fegyveres bűnözői múltja erősen közrejátszhatott abban, hogy ilyen módon viszonyuljanak hozzá a rend őrei. Főleg Amerikában, ahol a fegyver mindenkinél ott lapulhat.
2. Floyd elsődleges célpontjai a nők voltak, méghozzá az egyedülálló nők. Soha nem keresett olyan célpontot vagy családot, ahol férfiak is voltak. Floyd csak az egyedül élő nőkre vadászott. Általában egyszerűen becsengetett ilyen-olyan indokkal, és amikor a nő kinyitotta az ajtót, akkor berontott. Ha valaki segítségért kiáltott, azt általában fejbe verte.
3. Piti lopásoktól elkezdve a rablásig, hamis személyazonosságig sok mindennel próbálkozott.
4. A szervezetében fentanil volt, ami szívrohamot okozott nála, így a rendőr nem számíthatott arra, hogy a gyökér ott dobja fel a pacskert egy olyan rendőri fogás alatt, amit egyébként tanulnak és használnak a rendőrök a bűnözők ellen.
5. Amennyiben neobolsi bíró elé kerül a rendőr, akkor lehet, hogy megszivatják, hiszen ott már szépen zajlik a "demokrácia" felszámolása. Ha normális bíró elé kerül, akkor munkáját végezte, letartóztatta a drogos, erőszakos, visszaeső bűnözőt.

Én azért akkor is vesztegetek rád további mondatokat, ha idióta vagy.

Piffu 2021.02.14. 15:23:11

@Etniez:

Te tudod rosszul. Vagy van valami bizonyíték rá, hogy nem kell éles lövés előtt figyelmeztető lövést leadni?

tibiatya.blogstar.hu/2021/01/07/ime-a-teljes-video-a-capitolium-hill-i-no-meggyilkolasarol-/104869/

Piffu 2021.02.14. 15:30:34

@Etniez:

Piffu
0 bejegyzést írt és 127 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2014.01.20. óta tag.

Jah, én meg ilyennel vitatkoztam :D

Húúúúa, atttyyaaaaúúúúúúúúúúristen, most jól lebuktam XD

Vagy mit is szeretnél mondani?

Ennek a 127-nek a javát valószínűleg itt dobtam, és az elmúlt 1-2 hónapban, amikor kaptam egy linket erről a jó kis blogról. Nagyon jó kis posztokat dob a fickó, és még a hozzászólások is jók, bár valamiért kilo vonzza a magadfajta iQ -fightereket is, de nem baj, legalább van némi szórakozás, nélkületek csak helyeselnénk egymásnak XD
Más kérdés persze, hogy se társalogni, se veszíteni nem tudtok kulturáltan, de nem is vádol benneteket senki ezzel, hogy kulturáltak lennétek.

Amúgy visszatérve a számokhoz, tényleg tedd már meg azt a szívességet,milyen rejtett kabbalisztikus számokat láttál bele ezekbe a rettentőennagyonnagyontitkos számokba?

Piffu 2021.02.14. 15:31:35

@Sadist:

Áhhh, dehogy, még csak véletlenül se gondolatbűnözök... :)

Glokta 2021.02.14. 21:30:54

@Piffu: persze, kivel jattolod le? Ha olyanra, aki ugyanarra szavaz mint te, akkor nincs semmi értelme (csak veszthetsz rajta), más esetben meg kétséges, hogy ezt engednék.
Na meg reménykedsz benne, hogy egyiknek se jár el a szája, hogy mindegyik betartja a szavát és nem megy el szavazni, hogy nem ismernek rád, amikor másodszor is elmész szavazni, hogy nincs semmiféle security check* mert ha ezekből bármelyik megtörténik, akkor kapsz 5 évet börtönben meg 10 000 dollár büntetést.

SOKKAL többet veszthetsz rajta, mint amennyit nyerhetsz +1 szavazattal, és ennek megfelelően minden statisztika azt mutatja, hogy a voter impersonation, amit ugye a voter ID törvények megakadályozni hivatottak, elképesztően ritka, és egyértelműen csökkenő mértékű (főleg az előző évszázad közepéhez képest), és ugyanez áll a levélszavazásra is (ahol nagyon is sok biztonsági intézkedés van): www.businessinsider.com/voter-election-fraud-statistics-rare-president-biden-trump-2020-2020-11
Arról nem is beszélve, hogy a 6 Trump által vitatott állam közül 4-ben konkrétan meg is követelik az igazolványt a szavazásnál.

*jónéhány helyen az aláírásodat összehasonlítják a regisztrációkor leadott aláírással, és ha nem stimmel, akkor baj van

Glokta 2021.02.14. 21:46:45

@Piffu: Floyd múltja jelen esetben lényegtelen (egyébként 2014 előtt követte el az általad említett bűncselekményeket, azt pedig tudták (vagy bármikor lecsekkolhatták volna), hogy nincs nála fegyver és hátra voltak bilincselve a kezei, szóval hosszú percekig térdelni a nyakán miután többször kijelenti, hogy nem tud levegőt venni, minden, csak nem normális eljárás. Persze ez nem azt jelenti, hogy bíróságon is el kell ítélni Chauvint, ezt hagyjuk rájuk.

Őszintén szólva Babbit megölése se tűnik normális "eljárásnak", nyilván előbb figyelmezető lövést kellett volna leadni (már sokkal korábban), bár nyilván elítélni nem fogják az azt elkövető rendőrt érte, mert hivatkozhat a "reasonable fear"-re (www.nytimes.com/2014/08/23/us/ferguson-mo-key-factor-in-police-shootings-reasonable-fear.html).

Etniez 2021.02.15. 09:33:26

@Glokta: De, el kell ítélni.
Meg volt bilincselve, semmi szükség nem volt megfojtani.

Glokta 2021.02.15. 14:35:31

@Etniez: mondtam, ezt hagyjuk a bíróságra, ne akarjunk laikusként okoskodni. Nem vagyok biztos benne, hogy el fogják ítélni: www.valaszonline.hu/2020/07/07/derek-chauvin-george-floyd-birosag-per-hatter/
süti beállítások módosítása