• Már több mint százezren látták a YouTube-on Ljasuk Dimitry, ukrán-magyar reklámszakember, természetfilmes, környezetvédelmi aktivista egyszerre felemelő, gyönyörű és rettenetes képsorait.
• És neked is látnod kell!

Úszik a műanyagszemét lefelé a Tiszán, ukrajnai mellékfolyói gyakran illegális-féllegális szeméthegyeket ölelnek körül. Mindez Európa szívében.

Kittinger Szonja az Indexen már beszámolt a film debütálásáról, én egyszerűen annyit mondanék: nézd végig! Tanulságos, felemelő, gyönyörű. Annak ellenére, hogy szeméthegyek árnyékolják be a Természet Múlhatatlan Szépségét és az Emberi Jószándék megannyi reményt adó példáit...

Ljasuk Dimitryről elsőre külsőre azt hinné az ember, hogy Nagy Ervin színész, mint oly sok más celeb talált magának ő is egy nemes célt, hogy segítse azt vagy javítson saját imázsán — értelmezzük akár jó szándékúan vagy cinikusan, de érdekesebb dologról, érdekesebb emberről és kezdeményezéséről van szó. Egy magyarul jobban beszélő ukrán reklámszakember küldött videóüzenetet Ukrajna elnökéhez és az öt ország politikusaihoz a Tisza nevében. YouTube csatornáján több lélegzetelállítóan szép filmet nézhetünk meg nemcsak a Tiszáról, de a kelet-közép-európai tájat lakó sokszor nehéz sorsú szláv, magyar, román emberek vendégszeretéről, életigenléséről, tenniakarásáról. 

Ljasuk Dimitry adott már interjút a National Geographicnak is. A pandémia idejére pedig egy Tisza-tavi kis szigetre vonult vissza, mint afféle modern Robinson Crusoe — persze laptoppal:

Beregszász, Kőrösmező, Rahó, a Tisza-tó, végül a Duna-delta csodálatos tájai és csodálatos lakói a film és a folyókba dobált műanyaghulladék útjának állomásai.

Kittinger Szonja cikkének címe szekunder szégyen, amit joggal érez amiatt, hogy ezt a gyönyörű tájat mi emberek tesszük magunk számára is élhetetlen szemétteleppé. Ebben sok igazság van. A rengeteg műanyag hulladék, elsősorban PET-palack címkéje ékesszólóan árulkodik azok eredetéről a Duna-Tisza és más folyók hulladékát végül egybegyűjtő romániai Duna-deltában. Bár az arányok nem egyformák: a legtöbb hulladék az elméletileg uniós szabályokat alkalmazó Romániából és a környezetbarát hulladékgazdálkodást hírből sem ismerő Ukrajnából kerül ki, de találni egyértelműen Magyarországról származó hulladékot is. 

Sorsunk és felelősségünk is közös. Több köt össze, mint a folyó vagy a természet közös szeretete. Talán véletlen, de a félig ukrán félig magyar filmes több más ukrán-magyarral, magyarul beszélő ukránnal, ukrán származású románnal találkozik. A Kárpát-medence és térségének lakói éppúgy évezredek óta keverednek itt, mint a folyók vize. És éppúgy keveredik bennünk a jószándék és a nemtörődömség is, ahogy a természet drónfelvételekkel is nehezen visszaadható szépsége a vízben úszó, ártéreket elcsúfító szeméttel.

Mégis leginkább azok a nem is annyira magányos hősök a főszereplői inkább ennek a történetnek, azok a szakemberek, akik minden állami segítség nélkül szelektívgyűjtőket, hulladéklerakó telepeket hoznak létre önerőből, saját kevés jövedelmükből Kárpátalja nyomorából kiemelkedve. Az emberben átfut a gondolat, hogy minek fizetünk adót, minek az állam, ha ezt az elemi közfeladatot sem képes ellátni?

Ugyanakkor mégis optimizmussal tölti el, hogy még egy ilyen a miénkhez képest is nagyságrendekkel működésképtelenebb országban is vannak, akik képesek és hajlandóak ezeket a közszolgáltatásokat úgymond "szabad piaci módon" megvalósítani a köz és a természet érdekében. Nem tudom ezt eléggé méltatni, bár nyilván amikor a piacpártiak azt mondják "a piac majd megoldja", nem pont erre gondolnak. Egyértelműen állami  és forrásigényes közfeladatról van szó, mert az újrahasznosításból képződő minimális haszon eltörpül a szervezett hulladékgazdálkodás társadalmi haszna mellett.

Optimizmusom ellenére nem tudok nem realista is lenni. Sértődöttségben élő keleteurópai társadalmaink  eközben nem feltétlenül csak az egymásétól elválaszhatatlan közjón szoktak merengeni, sőt inkább olyasmiken, mint hogy kié is volna igazából a Kárpát-medence vagy annak adott szeglete. A torkolatvidéken és az ártereken minket fogadó lesújtó kép alapján ez édesmindegy. Sőt sokszor úgy tűnik, hogy egyikőnk sem érdemli meg igazán ezt a gyönyörű tájat.

Ha nem is sokan viszont, de vannak páran, akikre éppen ezért büszkék lehetünk. Az ukrán-magyar Ljasuk Dimitry az egyikük. Szemetesből újra szőke folyót szeretne az ukrán-magyar reklámszakember. Vajon az öt ország népei is? Remek lehetőség lenne félretenni nézeteltéréseinket és tenni valami hasznosat közösen.