A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. Lájkolj és kövess a Facebookon: facebook.com/kilonem100 Támogass a Patreonon: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!
Az 1950-es évek nem megszépíthetőek
Azok a szereplők, akiket hősnek állítunk be a legtöbbször nem a rendszer ellen küzdöttek. Talán egyikük sem.
Ezt olyan gyakran elfelejtjük. Rajk László kommunista volt és nem volt ellenálló, Nagy Imre kommunista volt és nem volt ellenálló, Donáth Ferenc kommunista volt és nem volt ellenálló, ahogy Kádár János is kommunista volt és nem volt ellenálló, hiába került a börtönbe, hiába volt a Nagy Imre kormány tagja ő is, végül mégis ő verte le az 1956-os ellenállást, Nagy Imrét pedig kivégeztette.
Mindannyian egy politikai játszmában hoztak döntéseket, és viselték vagy azok következményeit vagy váltak a rendszer kafkai működésének áldozatává. Az erények és a bűnök folyton váltakozó vakszerencséjének megfelelően.
Hiába járták meg az elvtársak előbb vagy utóbb a magyar történelem legsötétebb rendszerének börtönét, amit puszta kézzel ők maguk ácsoltak, nem voltak ellenállók, nem voltak rendszerellenesek, épp ellenkezőleg. Úgyis írhatnánk: maguknak ástak vermet. Az, hogy beleestek nem hőstett.
Nem teszi jóvá bűneiket sem. Vagy nem ez teszi jóvá. A rendszer áldozataivá váltak. Mártírhaláluk nem annyira példaképül való az utókor számára, hanem intőjelnek a politikai elvakultsággal szemben, amit észre kell vennünk magunkon is, amikor aktuális kérdésekben megnyilvánukunk vagy sommás ítéletet mondunk a közélet szereplői felett. Ezer szerencse, hogy nem áll módunkban sorsuk felett is dönteni. Szerencsére más időket élünk.
De hiába élünk boldogabb, békésebb, erőszakmentes korban, hiába nem görbül hajunk szála sem a véleményünk miatt, nemhogy egy rosszul hangsúlyozott mondatért, vagy mert nem tapsolunk eléggé hangosan, mint az ötvenes években, félő, hogy zsigereinkben hordozzuk az ötvenes éveket, akárki is volt a felmenőnk. Ez utóbbi nem szabad meghatározza a hozzáállásunkat
Lehetőségünk van TANULNI elődeink hibáiból. Lehetőséünk van nem meghamisítani a történelmet és választhatunk magunknak hiteles példaképeket, ha akarunk. Schiffer András saját felmenőjének hátramaradt írásán keresztül mutatja be, hogy pontosan, milyenek is (voltak) ezek az ötvenes évekbeli reflexek, amik elviselhetetlenné tették a mindennapokat az ország polgárai számára, milyen volt a kommunista rendszer és milyen volt a részének és/vagy áldozatának lenni:
Schiffer András:
Donáth EP-képviselő ezt írta ma nagyapjáról, Donáth Ferencről: „Lecsukta Rákosi is, amikor a másik szélsőséggel szállt szembe.”
Na most akkor valamit tegyünk rendbe.
Donáth Ferencet 1951 februárjában tartóztatják le, egészen addig a Főtitkársági Iroda (értsd: Rákosi-titkárság) vezetője és a Központi Vezetőség tagja. Akkor és ott nem szállt szembe semmivel és legkevésbé sem értékelte elvtársait „szélsőségnek” (főként miután ez a kifejezés a rendszerváltás után jött divatba).
Az én nagyapámat, Schiffer Pált 1950 áprilisában tartóztatták le, három évig volt siralomházban, sorozatos éhségsztrájkjai miatt 1955 novemberében szakították félbe börtönbüntetését. Ugyan 1949 nyarán a Központi Vezetőség tagjai közül egyedüliként közli Kádár belügyminiszterrel, hogy nem képes elhinni azt, amit a Rajk-perben hallott, mégsem gondolta soha, hogy szembe szállt volna Rákosiékkal, sőt, 1986-ban így vallott saját felelősségéről:
„Elég az hozzá, hogy 1946 vagy 1947-ben egyszer valamelyik pártszervezetben vagyok és odajött hozzám ez a fiú. Beszélgettünk, fölteszem neki a kérdést, mondd hogyhogy te a szocdem pártba léptél be. Azt mondja: nézd, ha neked jó, akkor nekem is jó. Ez kínzott bent: – Mi történt ezzel az emberrel? Azt tudtam, hogy sok szakszervezeti funkcionáriust, bizalmit a Láng Gépgyárból, a Ganz Hajógyárból meg máshonnét meghurcoltak, lecsuktak. Mi történt tehát ezzel az emberrel?
Mert ezért az emberért én vagyok felelős. De nemcsak érte vagyok felelős, hanem azokért is, akik meggyőződésből vagy idealista elképelésből a szociáldemokrata pártban dolgoztak, amellé álltak, és ezeket abban a tudatban és azzal a meggyőződéssel vittük át az egységes pártba, hogy nekik ott a helyük. És most ezeket fogják, és mint engem vagy a másikat, ötöt, százat, ezret kidobják az állásukból, esetleg börtönbe vagy internáló táborba, Recskre vagy máshova viszik őket. Ez kínzott odabenn. Nem lett volna szabad ezt a feladatot vállalnom, de ha vállaltam, a bűntudattól nem tudok szabadulni.
Az a felelősség volt a legnehezebb számomra, amely a politikai múltamért terhelt, mert a jóhiszeműségben fel se tételeztem, hogy az is, akivel kezet fogok és az is, akivel egy egységes megállapodásra törekszünk, nem ugyanolyan becsületesen a népért, az osztályért, a jövőért dolgozik, éppúgy, mint én, meg a másik, a tizedik vagy a századik. Holott, ha egy kicsit tanulmányoztuk volna a munkásmozgalom történetét, akkor rájöhettünk volna arra, hogy erre van példa, de az illúzió erősebb volt, mint a felelősség. Ez nem mentesít sem engem, sem mást attól, hogy az emberek, akik szenvedtek, azok joggal tekintenek szenvedéseikért engem meg azokat felelősnek, akik a helyzetet előidézték. (...)
Ennek született egy konzekvenciája, ha mégis kiszabadulnék, amit valószínűtlennek tartottam, nem a halálos ítélet miatt, hanem a már felismert hitványság miatt, hogy ártatlan embereket börtönöznek be, s nem engedhetik szabadon őket, mert felelősségre vonás következne érte. Tehát nem hittem, hogy valaha is szabad leszek, de mégis az ember álmodozik és képzelődik, pláne ha nincs más dolga, mint nekem, s elhatároztam, ha kiszabadulnék, politikai felelős pozíciót nem vállalok többet. Nem elvi törés ez, hanem a személyi képesség felmérése.
Tehát nem elveim változtak meg, hanem az a tudat, hogy rosszul gazdálkodtam a rámbízott felelősséggel és funkcióval. 1948 után az MDP vezetőségi tagja, Békés országgyűlési képviselője voltam. És, ha tudtam is dolgokat, amivel nem értettem egyet, nem avval a szenvedéllyel verekedtem, ami kötelességem lett volna, hanem legfeljebb szóvá tettem Rákosinak vagy Péter Gábornak, mint annak, aki bizonyára éppúgy nem helyesli, mint ahogy én nem helyeseltem. Később tudtam meg, hogy ők csinálták.”
Tudniillik mindannyian, akik ott ültek az uralkodó párt vezérkarában, vakon hittek az „eszme”, a „rendszer” nagyszerűségében. Mindez semmit nem von le Donáth Ferenc '56-os, illetve a nyolcvanas évek ellenzéki ébredésében szerzett történelmi érdemeiből. Nem kell hozzá történelmet sem hamisítani.
Érthetetlen, hogy ma is a kommunisták morális hiátusában szenved történelmi emlékezetünk. Saját bűneiket alig felismerő, eufemizáló, meghamisító szereplőket emelünk piedesztálra, mintha a bűnbocsánat elnyerhető volna egy újabb párthatározattal vagy internetes mémmel, mintha a másoknak okozott szenvedést felülírhatná saját szenvedésük, mintha az áldozati sors vagy a meghurcoltatás már önmagában erény és hőstett volna.
Ne hazudjunk magunknak olyan múltat, ami nem történhetett meg. Ne akarjunk magunknak olyan jövőt, mint amilyen a múltunk volt.
Mit üzennek '56 hősei a hálatlan utókornak valójában?
"...Azt szeretnék, ha nyilatkoznánk a világnak, pedig még csak az bánt, ha bántani lehet még minket valamivel, hogy esetleg mártírt vagy hőst kreál belőlünk a „hálás utókor” önmaga kínzására.
Ha lesz ilyen, tiltakozz, tiltakozz!
Mi nem akarjuk ezt, ne turkáljanak önmaguk szennyesében, múltjukban, akik netalán mi leszünk. Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg.
De ez is ostobaság, mint minden rágódás a múlton.
Feledjetek el, feledjetek el minket, ez hasznos..."
A blog azért indult, hogy az ideológiai szekértáborokon túllépve tiszta vizet öntsön a pohárba. Olvasottságunk idén lépte át az egymilliót. Posztjainkat számos országos és helyi portál megosztotta vagy hivatkozta az Indextől a Mandinerig, a Mércétől a Propellerig, a Hírolvasótól a Kapuig, a Balmixtől a social mediáig. Lájkolj és kövess a Facebookon: facebook.com/kilonem100 Támogass a Patreonon: patreon.com/kilonem100 Köszönjük!