"Tetszettek volna forradalmat csinálni!" -- egy alulértékelt késő XX. századi magyar miniszterelnök, aki számomra ismeretlen okból erősen vonzódott a műveltető igékhez.

"A forradalmak elbuknak, ugye?" -- valószínűleg valami mást mondtak...

Amerika csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai...?

"J6". Nincs mit ünnepelni. A "Kapitólium ostroma", "felkelés", "a törvényes rend megdöntésére irányuló erőszakos hatalomátvételi kísérlet" (független ENSZ-szakértők is!), "veszély a demokráciára", "terrorcselekmény" "rosszabb, mint 9/11"(Bush politikai stratégája!) mutatta be a mainstream média a szokásosnak induló tömegtüntetést azon a napon, amikor az elektori szavazatok hitelesítésére ült össze az Egyesült Államok Kongresszusának mindkét Háza élükön szegény leköszönő alelnökkel, Mike Pence-szel.

A történelem már csak ilyen. A győztesek írják. Emlékszünk még rá, hogy "régebben" 1956 keretezése is teljesen más volt, mint ma. Bár akkor úgy érezhettük, hogy van egy fele a világnak, ahol van igazság, ha nálunk nincs is. Nyugaton, Amerikában. Az amerikai jobboldali ma nagyon nem így érzi.

A szavazatok hagyományosan hitelesített borítékban érkeznek és egy ládában őrzik őket, amiket manapság a választás eredményével együtt normális esetben már rég ismer mindenki, mert elmétetileg már nem a 18. században élünk, amire ez az egész nyakatekert eljárásrend szabva van. Ennek ellenére pl. 1960-ban Hawaii kormányzója előállított egy nem egyértelmű helyzetet: mindkét jelölt elektori  listáját elküldte, mert időközben az újraszámlálás Kennedy szenátort hozta ki győztesnek, Richard Nixon alelnök a két borítékkal a kezében ismerve természetesen a választók által leadott voksok eredményét nem magát nevezte meg győztesnek (ahogy azt néha rosszakarói hirdetik), de nem is vette figyelembe a demokrata Hawaii elektori szavazatokat automatikusan, hanem a Képviselőház egyhangú határozatát kérte, hogy döntsön a demokrata jelölt javára, saját magával szemben.

Ez a történelmi gesztus mutatta Nixon államférfiúi nagyságát, ami valahogy kiveszni látszik mára úgy kb. mindenhol. Egyébiránt sem az amerikai kül-, sem az amerikai belpolitika nem volt soha a grállovagok sportja. 1960-ban, legalábbis Roger Stone szerint, Kennedy apja Illinoisban elcsalta a választást... A vitatott elnökválasztásoknak se szeri se száma. Trump elnöksége idején négy évig hallgattuk az orosz befolyásolás meséjét. Nixon valószínűleg bezsebelte akkor a fair play díjat, amit később nagyban kamatoztott, Donald Trump viszont életében soha nem erre törekedett, talán mert látta, hogy Nixonnal sem bántak később ellenfelei kesztyűs kézzel, de ez egy másik történet. Egy "vad" mega-MAGA-tüntetésre hívta az utolsó felvonáshoz a híveit, amikor kilencvennél is több jogi próbálkozás a bíróságokon elakadt, olykor valóban arcpirító módon, de a bíróságosdi már csak ilyen, aki járt már ott tudja...

(Birtokon belül kell lenni, aztán elsimítani a dolgokat. Jaj, erről sem születtek Petőfi-versek. Mint a szürke valóságról sem.)

Az USA poros alkotmánya alapján az aktuális alelnöknek döntési joga volt elméletileg (amennyiben az elektori szavazatok érvényesítése alapján győztest nem lehet kihirdetni: pl. nem szerez senki abszolút elektori többséget), ilyenkor a Képviselőház elé utalhatja a választást, amely a három legtöbb szavazatot kapó jelölt közül választja meg az Egyesült Államok Elnökét. Ilyen még nem volt. Mike Pence nem ment rá erre a vékony és (még nagyobb) alkormányos válsággal fenyegető jégre, ezért Trump hívei, tehát a republikánusok fel kívánták lógatni ott helyben, de mindössze csak némileg késleltették a ceremóniát. De az a forradalom vesse rájuk az első követ, amelyik nem falta fel a gyermekeit: '56 nem kevésbé volt ilyen, sőt Kádár János "átállása" a status quo oldalára hasonló dilemma volt. 

(Az ilyenek se kapnak soha szobrot, noha egyáltalán nem biztos, hogy az adott pillanatban nem nekik volt legalább részben igazuk. Ilyesmiről még blogposztok sem szoktak szólni. Űgyse hinné el senki, hogy a valós történelmi dilemmák nem mndig vannak átkötve nemzeti színű masnival.)

Szóval indulatokkal túlfűtött napok voltak és noha a demokratákhoz inkább köthető a 2020-ban 25 halálos áldozatot követelő (eszelős CNN címsor és "felmérések" szerint 93%-ban többnyire békés vársokat lángba borító) BLM-mel ellentétben a trumpista MAGA-tüntetések mindig békések voltak, most várható volt némi katarzis. Ennek ellenére a Kapitólium védelméhez nem rendeltek erősítést. Ami a magyar hírolvasót emlékeztetheti a magyar "tévé-székház ostromára", ami természetesen szintén nem volt ostrom. Tényleg nem a középkorban vagyunk, amikor egy vár elfoglalásával meg lehetett szerezni a politikai hatalmat egy térség felett, de ez az apróság senkit sem érdekel. Ahogy az sem, hogy Trump elnök arra kérte a híveit hírhedt tweetjeiben, hogy békésen demonstráljanak, hogy képviselőik vegyék észre, hogy másodjára aztán tényleg jobb elnök lenne, mint az akkor is már kitömött múmiának tűnő Joseph Robinette Biden (aki már a középső ténylegesen női neve miatt is egy zavaros figurának fog tűnni a későbbi korok történészei előtt, és aki három éve sikeresen agonizál.)

"Majdnem Amerika vége" 

-- olvasta fel ünnepi megemlékezésében az USA történelmében nyilván méltán legnépszerűbb, a kampányban bunkeréből ki sem mozduló mégis valaha legtöbb szavazatttal megválasztott elnök saját szájával a súgógépről a harmadik évforduló kapcsán. Egészen abszurd, hogy erre megemlékezést szerveznek, látványos, hogy mennyire kedves ez az esemény nekik, igyekeznek lehúzni róla minden bőrt, mint egy olyan hollywoodi produkcióról, amibe már sokat invesztált a stúdió és nem akarja elengedni, a rajongók be fognak rá ülni, dől a bevétel.

A demokrata elitnek mégis van mit ünnepelni, mert a kapitóleumi balhé nagyban legitimálta Biden képtelenségnek tűnő elnökségét a demokrata keménymagnál szélesebb közvélemény szemében. Ugyanakkor polgárháborús szintig emelte a két politikai tömb közti ellentétet: míg 2021-ben csak 15% tartotta jogosnak, hogy akár erőszakkal is érvényt lehet szerezni az igazságnak, 2024 elejére ez a szám 23%-ra emelkedett. Az amerikai jobboldal tehát úgy érzi a falig hátrált. Nyilvánvaló, hogy Biden hazudott, amikor nemzeti megbékélést és egységet prédikált. A mainstream médiából és social médiából egyre inkább kimoderált konzervatívoknak volt is mitől félnie, mellettük rögtön a marginális libertariánusoknak, sőt időnként a rendszerkritikus baloldaliaknak, mint az "egykori" Occupy Wall Street-eknek is. 

Logikus volt a folyamat, hogy korábban liberálisnak, balközépnek számító véleményformálók hipp-hopp a jobboldalon találták magukat: Tim Pool, David Rubin, Joe Rogan, sőt otthagyja a demokratákat a már előmelegített Kamala Harrist az előválasztáson semlegesítő Tulsi Gabbard vagy egy még élő kennedy, Robert F. Kennedy Jr. is, vagy Elon Musk progresszív messiás, amikor 44 milliárd dolárból visszavásárolja az amerikaiknak a szólasszabadságot, rohamléptekkel válik ellenséggé és a mainstream média lejáratásának mindennapos célpontjává. És mi más választása volna egy igazságszerető embernek? Már 2016-ban is ismert jelenség volt a demokrata előválsztáson központból félreállított Bernie Sanders híján az egyre ijesztőbb Hillary Clinton Donald Trumpra szavazó baloldali.

Eközben 1200 főt fogtak perbe le a legendássá felnagyított kapitóliumi randalírozás miatt, túlnyomó többségüket el is ítélték, a bíróságok gyakran igen súlyos büntetést is kiszabtak, mint pl. a neofasisztának hívott, "fehér felsőbbrendűséggel" megvádolt Proud Boys egyébként színesbőrű latino (afro-kubai) vezetőjére, Enrique Tarriora 22 évet, noha ott sem volt a valóban rendőrök elleni erőszakig fajuló tüntetésen. A napokban azzal heccelték tovább a jobboldali közönséget, hogy immár azok is soron következnek, akik nem mentek be az épületbe, csak a lezárt területen tartózkodtak, ami valóban jogsértő, de egy tüntetés kapcsán ez már egyértelműen ügyészi túlkapás és a politikai tisztogatás. Az erőszakos bűncselekményeket elkövetőket nem menti semmi, legfeljebb a CNN, ha BLM tüntetésről van szó, de azért gyanús dolgok is történtek. A tüntetők között feltűntek BLM-tüntetéseken is aktív személyek és valahogy több az atrocitások során főkolomposnak tűnő személy megúszta.

 Ahogy az is gyanús, hogy az úgynevezett ostrom során volt, hogy a rendőrök maguk nyitottak kaput és engedték be a békés tüntetőket az épületbe, mintha az teljesen rendben volna, természetesen, ahogy a magyar Országház, a Kapitólium is látogatható. Készült is sok remek szelfi, olykor a rendőrökkel. Ez sem egy "puccs" szokásos menete. Ahogy a beépített FBI-ügynökök és esetleges beépített provokátorok jelenlétére is fény derült illetve beszédes hallgatás. Ahogy az is gyanús, hogy az ezt leleplező kulcsfontosságú felvételek nyilvánosságr hozatalával éveket kellett várni, egész pontosan addig, amíg a Képviselőház egy olyan republikánus házelnököt választott, aki nem az establishment embere. (Ezek a kis apróságok tesznek erőssé egy alkotmányos berendezkedést. Az amerikai alkotmány esetlegességeinek és ódivatúságának megvan valóban a maga haszna olykor.)

Sorolni is hosszú. Szóval: valóban volna miért aggódni a demokrácia miatt Amerikában. Egy kisebb szönyegbombázást szoktak lyenkor a Pentagonban javasolni, ha más országokról van szó. És valóban az USA  felbomlása is újra terítékre került. Texasban törvényhozási szinten van a kérdés, ami nem olyan nagy ügy, hiszen Texas Mexikóból szakadt ki, vált 9 évre függetlenné, hogy 25 év múlva otthagyja az USA-t is, egyébként alkotmányos jogával élve, amit az északi államok lábbal tiportak, majd 9 év múlva 1870-ben újra felvételt nyert a vérbe fojtott önvédelemből a függetlenségért folytatott polgárháborús megaláztatások és egészen durva politikai tisztogatások után, amiknek a jogszabályi hátterét (14. alkotmánykiegészítés) most is előhúznák egy újabb leszámolásra Trump ellen. (Félő, hogy az amerikaiak rosszul szavaznának és most már talán még a holtak is. Ugye ha nagy demokrata lennél, te se bíznád az ilyesmit a véletlenre.)

Forradalom Netflix változatban

Három éve bukott el az amerikai politika leginkább börleszkbe illő megmozdulása. Az egész produkció, amit ránk tukmálnak valóban olyan gyönge forradalomnak, mint egy egész estés Netflix mozi. Neked ürügy, hogy elcseszd az estédet az amerikai elit számára meg ürügy valami teljesen másra.

Tényleg nehéz röhögés nélkül komolyan venni, hogy néhány furcsán öltözött fazon, többek között egy amúgy kopaszodó fején álviking tökfödőt hordó januárban is félmeztelen műsámán magához ragadta volna a hatalmat, abban az országban, amelynek kormánya nem egyszerűen állig fel van fegyverkezve, de a világ összes országánál többet költ hadseregre, erőszakszervezetei messze földön a legprofibbak. Ahol a rendőrség évente ezer embert lő le intézkedés közben és békeidőben, természetesen minden évben egyre többet, és a megszámlálhatatlan betűkombinációjú titkosszolgálat is lényegében bármit megtehet ma már hála "9/11"-nek és George W. Bushnak, akinél kevesebben utálják jobban Trumpot, és akit, akinél Trump előtt persze kevesebben utáltak többen, de már ő is megüdvözült azóta.

 Az amerikai hatóságok tehát a magyar tévészékházas blamázs szintjére lőtték be magukat, ha ez tényleg spontán alakult így. Csakhát történetesen a "lázadók" nyilvános posztjaira mutogatnak most bizonyítékként, mint a kitervelt szörnyű puccskísérletre, ami valamiért előtte nem keltette fel ugyanezen emlegtett szervek figyelmét és mintha egyszerűen hagyták volna, hogy elszabaduljon némi kis pokol. Ami egyszerűen várható volt és hát volt is némi alapja, hiszen nem csak a szokásos néhányezer csalódott szavazó csinálta a fesztivált.

Többek között tagállamok legfőbb ügyészei is tettek egy inkább kétségbeesett próbálkozást az elnökválasztás kimenetelének valamilyen eljárásrendi okoskodással történő megfordítására. Az események legfőbb tanulsága számomra nem az, hogy Trumpnak igaza volt és rohadt módon a rendszer összeesküdött ellene, ez az év 365 napjából 364,5-ben már biztos egyáltalán nem érdekel, hanem hogy ez a kétszáz esztendős, patinás, számunkra példaként lengetett amerikai demokratikus jogállam még olyan szilárd lábakon sem áll, mint a magyar. Rosszul mondom: láthatóan szilárd lábakon áll, mert akkor sem lehet semmit tenni a rendszerrel szemben, ha durva jogsértésekkel és a teljes intézményrendszer asszisztenciája mellett szembesül a demokráciában meg a jogállamban úgy bízó polgár. (Statikailag ez is könnyen megmagyarázható, de most eszem ágában sincs a rendszer mellett érvelni. Elég az erőseknek, hogy erősek.)

 A hatalom az hatalom. Ilyen a természete. Az egész mégis pont attól áll meg a lábán kétszáz éve, hogy az USA elit egy küldetéstudatos nagyon körmönfont oligarchikus hagyományt ápol, obskurus feudális anarchiára emlékeztető díszletekkel körülvéve: mint az elektori testület vagy az amúgy semmire sem való alelnök, a két ház, és az ilyen olyan egymásra lapolt bíróságok, ilyen olyan titulussal intézkedő közhivatalt betöltő politikus. Ezt az intézményt hívjuk egyébként köztársaságnak. Nem mást. Tetszik nem tetszik. A demokrácia az valami más, az alapító atyák szerint rosszabb, pusztán nem lehet arra bízni a dolgokat, hogy random emberek ész nélkül cetliket  dobálnak egy ládába. Persze a "nyugati demokráciák" között ma már vannak jobbak meg áramvonalasabbak is, de főleg kisebbek és nem is annyira régiek. Az USA esetében viszont túl nagy volt a tét, és eleve birodalomnak épült. Ettől még a birodalmaknak is vannak polgárai. Ilyenek és olyanok. Gazdagok, szegények. Fehérek, feketék stb. Nekik meg időnként kétségbeesett politikai akcióik.

Valami bűzlik Pennsylvaniában

Messze nem csak néhány őrült gondolta úgy, hogy a Joe Biden csak csalással nyerte meg a választásokat: maga a liberális mainstream CNN citálja a közvéleménykutatásokat, mi szerint az amerikai felnőttek harmada volt erről meggyőződve. De nem csak a social media "álhírei" által feltüzelt republikánus szavazók érezték így. Mivel négy tagállam a COVID-ra hivatkozva olyan tömeges levélszavazást tett lehetővé, ami korábban sosem volt Texas állam főügyésze (ami az USA-ban mindenütt az igazságügyminiszter, tehát pártpolitikus is egyben) pert indított még decemberben.

Piros: a Felperes, Texas.

Kék: az Alperesek Wisconsin, Michigan, Pennsylvania, Georgia, "akiket" Texas beperelt a választási eljárás szabálytalan megváltoztatása miatt. 

Narancs: Azon államok, amelyek főügyésze Texas támogatására nyújtott be bejelentést.

Világos kékkel az államok, ahol a főügyészek az alperes államokat támogatták. A Columbia körzet, amely szövetségi körzet, szintén támogatást nyújtott be, csakúgy, mint Guam és az Egyesült Államok Virgin-szigetei, két egyesült államokbeli terület.

Szürke azon államok, ahol a főügyészek egyik oldalt sem támogatták.
Sárga: Montana Állam főügyésze beadványával Texast támogatta, míg a kormányzó az alpereseket.

(Tény a felperesi oldal nem képezte az USA többségét, de a másik sem, főleg nem az egészet. Ellenben választott felelős döntéshozók, szakmai hitelességüket tették itt kockára. És ez nem lebecsülendő.)

Sosem voltam a forradalmak nagy rajongója, legyen szó bármelyikről. Valahogy már maga az elgondolás egy kicsit zavarosnak tűnik, hogy ha kellő számú ember (értsd nép avagy tüntetők avagy csőcselkék -- megfelelő aláhúzandó) összegyűlik, akkor lehetőség van valamilyen politika akarat gyorsított keresztül vitelére, neadjisten a hatalomváltásra (lincselés, kivégzések, defenesztráció miegyéb ízlés szerint adagolva). Telhetetlenek számára "rendszerváltásra".

 Nos kevés pozitív kivételtől eltekintve ez egy történelmi képtelenség, ugyanis az establishment mindig erősebb, mint valami spontán módon szerveződő bármilyen nagy tömegtüntetés. De konkrét ügyben jobb (ez végülis szubjektív) belátásra bírhatják a mindenkori hatalmat. Vagy nem. Szerintem ez a leggyakoribb. 

 A sikeres műveletek általában belső munkák: pl. nyíltan a hadsereg lép fel a rendteremtés igényével sokszor nem népszerűtlenül, de ott vannak a komolyabb titkosszolgálati konspirációk, amikről a történelemkönyvek már nem írnak. "J6" nem ilyen volt. Bármit is gondoltak az Eskütartók vagy a Büszke Fiúk a maguk patetikusságában. Nem kell találgatni, mondom, kiírták az internetnetre.

Nincs Alinsky-módszer CIA nélkül

 A politikai sikerhez általában más kondíciók és más tényezők kellenek, mint pár fiatalkorú személy hőbörgése az utcán. Ráadásul 2021 január 6-án zömében idős republikánus szavazók csodálkoztak rá arra, hogy az élet nem habos torta. 

 De aranyos a romantikus képzet, ami minden magyar iskolai ünnepség előfeltevése, hogy ez lehetséges. Csak azt nem értem, hogy ez teljesen rendben volna, akkor ki dönti el, kinek van joga forradalmat csinálni a J6-osoknak vagy a BLM-nek, az Erdogan elleni puccs üdvözlendő és esetleg Orbán ellen is legitim az erőszak és csak Biden ellen nem? Szerintem nem kell ezt ragozzam. Egyik forradalom vagy ilyen törekvés sem legitimebb a másiknál, illetve egyik sem az nyilván. Úgy általában az erőszak nem az ki. Annak az esetnek a kivételével, amikor a történelmet azok a győztesek írják.

Senkit sem akarnék lebeszélni a tüntetésekről, de a vérmes reményekről igen. A véres tervekről viszont mindenképpen. A tömegmegmozdulások a modern társadalmak fontos közéleti kellékei. Szerintem fontosabbak, mint amikor "felelős értelmiségiek" aláírogatnak egymás között, magukat éppúgy antidemokratikusan a nép fölé képzelve, mint úgy általában mindenki szereti valójában a lelke mélyén, aki közéleti kérdésekben okoskodik. 

(Sőt talán még annál is fontosabb, mint amikor felelős értelmiségiek összehajolnak a képernyő magányában valamelyik késő esti tévéműsorban.)

És akkor még egyszer. Amit a hírhamisítás idényében ismételgetni kéne:

Ennyit a az amerikai jogállami demokráciáról és annak popkultúrától megkülönböztethetetlen politikai életéről. Egy vitatott választás utójátékáról egy másik előtt.

Lehet a következő rész lesz aztán csak az igazi haddelhadd!

Kommentelj, lájkolj: facebook.com/kilonem100 támogass: patreon.com/kilonem100 köszönöm!