"A következő kormányzás demográfiai súlypontú lesz." — 2018. április 10.

A kevesebb néha több — tartja a mondás. Egy népességében nagy Magyarország vajon szükségképpen mennyország lenne? Konszenzus van általában mind a politikai bal- és jobboldalon, mind a szociológusok és közgazdászok, sőt a széles közvélemény körében is, hogy az amúgy egész fejlett világot "sújtó" népességfogyás egyfajta első számú közellenség. Drámai jövőképeket festenek fel a szakemberek és a média az aktuális demográfiai trendek alapján.

Valóban drámai azonban inkább a népességrobbanás volt: 50 év alatt hárommilliárdról hétmilliárd lakosúvá duzzadt az emberiség — a fejlett ipari mezőgazdaság és a modern egészségügy áldásai által.

Ami valójában inkább lehetne a Föld első számú problémája: sosem látott mértékben és növekvő étvággyal éljük fel ugyanis a Föld erőforrásait, vesszük birtokba a természetet. Egyedüli pozitív jelnek éppen azok a becslések tűnnek, amelyek a jelenlegi népesség stabilizálódását jósolják. Ugyanis a korábban fejletlenebb régiók születésszáma ugyanúgy automatikusan visszaesik, amint azok belépnek az ipari társadalmak sorába — a műveltség terjedése és a tudatosabb (értsd: kevesebb) gyerekvállalás által. Nincs kivétel.

 

A népességfogyást épp ezért célszerű a fejlett társadalmak törvényszerűségeként és egyfajta alig befolyásolható körülménynek semmint megoldható vagy megoldandó problémájának látni. A különböző fejlett országok közt csak kis eltéréseket találunk — elsősorban bevándorlási és családpolitikájuk szerint.

Ez folytatódik a 19. század óta, amikor először Franciaországban családonként háromra esett vissza a gyerekszám — már akkor sokan kongatták a vészharangot és erkölcsöket emlegettek — ugye Bovaryné! Az ipari forradalom csak ekkortól, száz év késéssel, érezteti pozitív hatását: csak ekkortól nő az átlagemberek jóléte is. Előtte a népességrobbanás minden gazdasági többletet felemésztett ugyanis, s csak az elitek élvezték a technikai fejlődést. (1)

Hogy a szabad szemmel alig észrevehető, évi nettó 0,1% körüli népességfogyás súlyos problémája-e Magyarországnak illetve a nyugati világnak, majd az utókor történetírása fogja megválaszolni. (Jósolni nehéz: különösen a jövőre vonatkozóan.) Az elmúlt ötven-hatvan év demográfiai és gazdasági "jóslatait" viszont ismerjük, pár mondatban össze lehet foglalni: az ország gazdasági teljesítménye megnégyszereződött, a rendszerváltás környéki visszaesés ellenére a trend követi a technológiai fejlődést, a foglalkoztatási adatok igazodnak a gazdaság felvevőképességéhez — akár csökkenő népesség mellett is nőnek, ha nő a munkaerőigény — a munkaképes korú népesség fele inaktív volt mostanáig: volt/van tehát tartalék bőven.

Összességében pedig a jelenlegi munkaerőhiány nem mennyiségi, hanem minőségi. Míg párszázezer embert legfeljebb egy fűkasza mögé lehet beállítani, és jó esetben nem tesz kárt magában, addig valóban mérnökök és orvosok, informatikusok és szakképzett ápolók tízezreit tudnánk alkalmazni. (De még ez a hiány is relatív: ma ugyanis, elvándorlás mellett is több orvos dolgozik az országban, mint 1980-ban.) 

2018-ban ismét megközelítjük az 1960-as aktivitási szintet, amin belül mára természetesen megnyolcszorozódott a diplomások aránya. Az 1980-ban tetőző népesség alig érzékelhető módon csökkent vissza az 1960-as szintre. A népesség csökkenése lassú, de negyven éve tartósnak tekinthető. Azonban semmilyen negatív kapcsolatot nem mutat a gazdaság fő mutatóival, pl. az életszínvonalunkkal. Ma legalább öt évvel tovább élünk és megközelítőleg kétszer jobban, mint 1980-ban. És csak egy egészen kicsivel kevesebben.

Sajnos csak egy állóhellyel van több reggel a hetes buszon.

Ha a népesség puszta száma, nem is a leglényegesebb kérdés, a demográfia esetén is az ördög a részletekben rejlik. Az enyhén csökkenő-stagnáló európai népesség a gyerekszám jelentős visszaesése és az élettartam növekedése (és bevándorlás) mellett megy végbe — a felnőttkorú népesség viszont még növekszik, a népesség szép lassan elöregedik. A munkaképességét tovább megőrző népesség nyugdíjkorhatára ennek megfelelően emelkedik, de általában ezzel együtt is nő a nyugdíjasok aránya és csökken a gyermekeké. (Nálunk kivételes módon egy kicsit csökkent a nyugdíjasok száma pár éve. Oroszországban pedig riasztó módon egyszerre csökkent a várható élettartam és a születésszám.)

Többek közt több kórház, de kevesebb iskola fog kelleni. Az eltartott népesség aktívakhoz képesti aránya pedig elsősorban azon múlik, hogy a gazdasággal mi fog történni, ami nem népesség- hanem leginkább technológiafüggő —  az automatizáció miatt éppen az élőmunkaigényének csökkenését várjuk illetve szintén rettegjük, ami ellentmond azon félelmeinknek, hogy nem lesz ki dolgozzon. 

De vegyünk egy váratlan pozitív mellékhatást. Vélhetően demográfiai okai vannak a nyugati világban az 1990-es évek óta tapasztalt csökkenő bűnözésnek, amely még az USA-ban is a felére esett vissza, az egykor szinte élhetetlen New York-ban 80%-kal. (2) A bűnözéshez elsősorban bűnözők kellenek, ami pedig demográfiailag egy elég jól behatárolható csoportot jelent. Mielőtt bárki ciccegni kezdene: a 15-25 év közötti férfiak felelősek mindenütt főleg az erőszakos bűncselekményekért úgy általában. A baby boom időszak után valószínűleg ezért ugrott fel a  hatvanas-hetvenes évekre a bűnözési ráta, s miután a termékenység visszaesett, nem volt utánpótlás. (A "fiatalkorúak túltermelésén" túl nyilván más okok is közrejátszottak.)

Az elöregedés olyasmi, amire gondot kell fordítani, de nem fogy el miatta az egyre idősebb koráig aktív népesség. A biztosítási ügynökök csak rémisztgetnek reklámaikban, hogy nem lesz nyugdíjunk — ahogy az elmúlt ötven évben sem álltak le a kifizetések — a jövőben sem fognak. Egy nemtermelő gazdaságban pedig az így  ránk sózott, elértéktelenedett megtakarítások, befektetések sem pótolnák a nyugdíjunkat. (Nem sok értelme van arról beszélni, hogy mi lesz száz év múlva a nyugdíjrendszerrel, száz éve még egyáltalán nem is létezett nyugdíjrendszer.)

Ezzel szemben még a hazai GDP — valójában minden bér- és tőkejövedelem, így a nyugdíjak egyetlen fedezete — is négyszeresére nőtt az elmúlt ötven évben fogyó népesség mellett. Mindenki megválaszthatja, hogy ettől retteg vagy a robotizációtól, a globális felmelegedéstől vagy hogy a muszlim hitre kell térjen és nem ehet több sertéspörköltet. A nyugdíjrendszerünk a népességfogyás mellett gazdaságilag fenntartható (3).

Ökológialag viszont pont a népességünk valószínű nem fenntartható.

"...ha lemond az autóról, évente 2,4 tonna klímakárosító szén-dioxidot spórol meg. A hús nélküli táplálkozás 0,8 tonnányit, a repülőutakról való lemondás pedig évi 1,6 tonnányit. A leghatékonyabb klímavédelmi módszer azonban a fogamzásgátlás. Minden, meg nem született gyermek évente 58,6 tonna szén-dioxidot "spórol meg" a világnak."
"Egy amerikai család, amelyik úgy dönt, hogy kevesebb gyereket vállal, annyira járul hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, mint 684 felnőtt, akik életükben újrahasznosítják a szemetüket" — Portfolio.hu (3)

De igaza van akár még Budaházy Eddának is az elhíresült videóban: minden megszületett (magyar) gyermek öröm és boldogság, szeressük őket, de a mindig túlzó Tóta W-nek is: a "magyartenyésztés" egy otromba politikai termék, akár veszélyes is lehet. De nem azért mert az emberek parancsszóra majd túlszaporodnak (kétszáz éve nem igazán teszik). Nincs olyan pénzügyi ösztönző se, ami ezt kiváltotta volna bárhol a világon. Hanem, mert a demográfiafetisizmus ellopja a show-t a sokkal égetőbb társadalmi problémák elől (ismét).

A magyar nemzet kihalásának réme több mint kétszáz éve (5) "kampánytéma" — jól betanultuk már Vörösmarty Szózatával együtt: akár a (minket kevésbé) fenyegető távoli kontinensekről érkező bevándorlás vagy pláne a nemzethalál már rémisztőbb gondolat, mint hogy szomszédunkat éppen kilakoltatták akár azzal a bizonyos három gyerekével együtt...

Nem a megnemszületett gyerekekre kellene a figyelmünket fordítani, hanem a megszületetteket kellene 21. századi módon felnevelnünk.

Kétszáz éve nem haltunk ki, s közben volt két vesztes szabadságharcunk, két vesztes világháborúnk, de a másfélmilllió kitántorgónk mellett/ellenére is a magyar kultúra térvesztéséért a Kárpát-medencében éppen ugyanez a soviniszta politika volt a leginkább felelős, amelyik származása alapján tesz különbséget magyar és magyar között. A második világháború idején épp a magyar hatóságok deportálják a magyar zsidóságot Erdély nagyvárosaiból, azokat, akik színházakat és napilapokat tartottak fent Nagyváradon és Kolozsváron, amikbe száz éve még Ady Endrék írhattak — de ma már jórészt hiába keressük őket.

Jobb lenne megelőzni a hasonló önsorsrontó tragédiákat.

Hogy hányan élünk az országban az egy puszta szám. Nem fejezi ki semmilyen mértékben sem az életünk minőségét. Nem az tesz boldogabbá egy országot, ha növekszik a népessége, hanem ha senki szükségletei sem szenvednek hiányt, ha egészséges környezetben élhetünk minél tovább és egészségesen, ha színvonalasak a közszolgáltatások, ha biztonságban és félelem nélkül élhetünk, ha mindenki úgy érzi, hogy neki is jut egy tisztességes szelet a tortából, ha azt érezhetjük, hogy az utánunk következő nemzedékek életkilátásai jobbak, mint az előző nemzedékeké voltak. 

Lehetne ezek bármelyike a kormányzás súlypontja.

Más leegyszerűsítések mellett — legyenek azok akár szakbarbár pénzügyiek vagy rasszisták — ez a fajta "demográfiafetisizmus" az egyik legkárosabb módja a társadalomról való gondolkodásnak. Ahol a társadalom sokféle, bonyolult gondját-baját egyetlen számmá egyszerűsítjük le: hányan vagyunk? De még abban sem lehetünk biztosak, hogy a több szükségszerűen jobb.

Érthető: a történelem során a népességfogyás rossz dolgokhoz, járványokhoz vagy háborúkhoz, mérhetetlen emberi szenvedéshez volt köthető. Ezek szinte mindig drámai módon tizedelték meg a népességet, amit manapság szerencsére nem tapasztalhatunk a fejlett világban. A lecsökkent népesség paradox módon a túlélésen túl mindig nagyobb jólétnek is örvendett később a kutatók szerint: 

A Thomas Malthus angol demográfus által két évszázada felállított tétel értelmében minél nagyobb mértékben nő a népesség, annál kevesebb lesz az egy főre jutó ennivaló, így az éhínség és az azt szükségszerűen követő társadalmi katasztrófa elkerülhetetlen. A jólét időszakos növekedése csak olyankor lehetséges, ha a népesség csökken – a halálozás nő, illetve a csökken a születésszám –, de mivel a jólét növeli a népszaporulatot, a szűkösség hamarosan ismét visszatér. (...)

Voigtländer és Voth kutatásában arra mutat rá, hogy az európai jólét növekedése egybeesik a háborúk és járványok gyakoriságának, illetve az urbanizáció felgyorsulásának időszakával. Az életszínvonal az európaiak harmadának-felének életét követelő 1348–50-es nagy pestisjárvány után, a népesség drámai csökkenésének idején indult emelkedésnek. A pestis elvonulása után kevesebb éhes száj jutott ugyanannyi megtermelhető gabonára, így felesleg képződött, ami lehetővé tette a kereskedelem élénkülését, és előkészítette az ipari forradalmat. — Metazin, 2009. (6)

A mai sokkal szelídebb népességfogyás is hasonló módon esélyt ad arra, hogy szűkös erőforrásainkat megfontoltabban, hatékonyabb, igazságosabb, fenntarthatóbb módon használjuk fel és osszuk el a jövőben. Gondolkodásunk súlypontját a mennyiségiről a minőségire áthelyezve a népességfogyás gazdasági többletté, ökológiai és társadalmi előnnyé is változtatható. 

Beszédes. Mi állíthatja meg a népességfogyást? A keresett oldal nem található. Következik: Asztro-show, helyette ajánljuk: ...???

 

Források:

(1) Robert Wyman: Global Problems of Population Growth Lecture 8 - Demographic Transition in Europe; Fertility Decline, Yale Open Courses, 2009. 

(2) Claude Fisher: A crime puzzle: Violent crime declines in America, 2010 és Manuel Eisner: Why violent crime is plummeting in the rich world, 2010

(3) Új Egyenlőség, Szikra Dorottya (MTA): A nyugdíjrendszer fenntartható, 2017.

(4) Egészen meghökkentő mivel lehetne megállítani a klímaváltozást, Portfolio.hu, 2017.

(5) Herderi jóslat

(6) Európai jólét hullahegyeken, Metazin, 2009.