Kevés dolog viccesebb, mint amikor egy viccpárt halálosan komolyan veszi magát. Melyik országban történhetett volna ez meg, ha nem épp Magyarországon? Azt írtuk viccessebb? Úgy értettük: ez eggggyáltalán_nem_vicces. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt számos jó gag-gel dobta fel szerintünk a magyar közélet unalmas állóvizét. Konkrétan nem a járdák színesre festésére gondolunk: elsőre volt egy hangulatuk, huszonharmadikra kevésbé. Szintúgy a kátyútlanítás és a buszmegállóépítő népi kezdeményezés is fasza dolog lett volna, de igazából tény: az ilyesmit az önkormányzatokkal partneri együttműködésben és nem partizánakcióban kell csinálni. Nem csak az egybenyakú hivatalok miatt. Hanem mert ez így működik normálisan. Agyat se műtünk hobbiból. De a népszavazási kampány idején ők voltak az egyetlen felismerhető karakteres ellenzéki hang. Más téma meg nem volt mostanában.
A viccpártokról kispolgári sztereotípiákban gondolkodók számára az is meglepő lehet, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak van hivatalos(!) szervezete, hivatalos(!) elnökséggel, hivatalos(!) párttagságival, hivatalos(!) szabályokkal — hivatalos hivatalossággal, etcetera. És félek még fegyelmi bizottságuk is lehet, de ha az nem is, jól tudjuk elnöke van: Kovács Gergő személyében, akinek rajongói vagyunk, és több nyilatkozatát megosztásra érdemesnek tartottuk korábban! Na de azt nem tudtuk, hogy van alapszervezetük pl. a kies Budafokon is. (Illetve: volt. Erről szól ez a mai hír.)
Az élet csupa meglepetés. Némi gondolkodás után kisüthetjük: csak viccekből nem lehet megélni, nem a legyek hordják össze egy párt ajánlásait és nem a semmiből kap szavazatokat. A politikát annál komolyabb dolognak tartjuk, hogy totál viccet csináljunk belőle, de a Kétfarkú azért elnyerte a szimpátiánkat, sokónkét, bár szavazni valódi pártra szavaztunk. Most mégis olyan érzésünk van, mintha a nonkonformista kezdeményezést is utolérte volna a szükségszerű végzet. Ahogy a kárörvendő cinikusok mondani szokták: nem lehet más a politika. A fölnőtt negybetűs élet valóban tartogat nemszeretem kihívásokat, de itt inkább a szokásos magyar betegség áldozata lett az MKKP is: az önállóságot nem túlságosan díjazza a "pártvezetés" — pedig csak egy 1,75%-os szemétdomb kiskakasairól van most szó, akiknek örülniük kéne, hogy luk van a seggükön. (Legföljebb azon lenne szabad összeveszni, milyen színű festékkel fessék melyik járdamozaikot...)
Fogalmam sincs, hogy egy viszonylag ütős kis helyi alapszervezet önállósodása mennyire komoly ügy egy viccpárt életében. Nem reagálnám túl, aki akarja tekintse viccnek a címet, hogy szakad a viccpárt, mert valahogy az egész éppen attól veszti el a komolyságát, ha egy viccpárt esetén ezt komolyan akarjuk értelmezni.
A második legnépszerűbb, több mint kétezer fős, már eleve OFFTOPIC névre keresztelt, MKKP-s Facebook-csoportjukban borult a bili: a Kétfarkúak "pártközpontja" ugyanis nem nézte jó szemmel ennek a külsősök számára is nyitott csoportnak a szabadságát. Olyan dolgok történtek benne, hogy az emberek másról is beszélgetni mertek, mint pl. a kutyák mennyire cukik és fessünk még járdát — ugyanis úgy tűnik Kovács Gergő pártelnökúrnak is megvan az elképzelése arról, hogy mit kell gondoljon egy virtigli kétfarkú-szimpatizáns. A kutyapárti nyilván laza és humoros kell legyen, de csak a párt szigorú előírásai szerint! S ahogy értelmezzük a kis affért: nem is nagyon szabad máshogy gondolkodnia — nemhogy mást megosztania, a világot jelentő Facebook-on! — még az OFFTOPIC névre keresztelt csoportjukban sem, ami mostantól egyébként frappáns módon a NEMKKP nevet viseli majd. (Vágjon már valaki hozzá Kovács Gergőhöz, legyen szíves, egy angol szótárt, köszi!) Elvtársak, szakadni kéne legalább a röhögéstől...
Ez volt ugyanis a gond. A többi elolvasható az immár új nevet kapott, !!! OFF-SHORE !!! - Nemkákápé Klub csoport adminjának posztjában. Kiderült belőle, hogy a viccpárti csoportadminok élete sem csak móka és kacagás. A "pártközpont" még arra se veszi a fáradtságot, hogy közvetlenül kommunikáljon a lelkes, önkéntes aktivistával (túdóm: "passzivista", de az egy rossz szóvicc, már bocs). "Leüzennek", hogy szerintük "A csoport nem fér össze az MKKP szellemiségével" — ezek szerint akár az MSZMP-ben a Kétfarkú Kutypártban is van valahol egy Népszabadság-vezércikk, ami közli a Központi Bizottság aktuális és tévedhetetlen igazságát, amit mindenkinek kötelező olvasni, hinni benne, de saját gondolata lehetőleg ne legyen — se komoly, se vicces. Ja, és ez nem Hírcsárda értesülés...
Na oké, most nem szaporítom tovább a szót: megmondom, ez totál gáz. Ez gázabb, mint a ripacs Gyurcsány érdektelenségbe fulladó tüntetgetései a héten. Mert Gyurcsányt nem vettük soha komolyan, de egy viccpárttal mi sosem vicceltünk volna — az számunkra halálosan komoly dolog.
"Én nem ennek az MKKP-nak a Google kérdőívét töltöttem ki kb 2 éve. Nem olyan szervezetnek a csoportjába léptem be, ahol ilyen sunnyogós módon megy a kommunikáció. És végképp nem olyan párt mellett foglaltam állást annak idején, aminél megeshet az, hogy a saját csoportomba kiírt véleményem miatt aggódok, hogy ebből mi lesz, ezért inkább sunnyogok..." — indokolta meg az admin a szakítást a MKKP-vel ma esti posztjában.
Kétfarkú basszus, szedd össze magad, bírtunk téged!
Az ügy előzményei egyébként már jóval korábban a választások előtt is nyilvánosak voltak az OFFTOPIC csoportot is megszervező egykori budafoki MKKP-aktivista posztjából:
Az MKKP Budafok-Tétény önállósodik, és Budafok-Tétény Kertváros néven fut a továbbiakban! A 2016 augusztus végén megalakult regionális Facebook oldal a Kutyapárttól teljes önállósodásra készül. Minden korábbi, az oldalon található MKKP vonatkozás a szervezettől idegennek számít, például a Hírek és események lapon lévő cikkekben az "MKKP Budatétény" névre való hivatkozás.
"Több, mint egy éve, augusztus vége felé megalakult a Magyar Kétfarkú Kutya Párt első regionális Facebook oldalai között az MKKP Budatétény.
Kő kemény munka egy Facebook oldalt hirdetés és segítség nélkül felfuttatni. Szép számmal akadt és most is akad olyan regionális MKKP oldal, ahol nincs önálló tartalom, a központi oldal és weboldal dolgait osztogatják. Nincs is aktivitás a kedvelők részéről. Én ezt nem akartam, és azóta sem akarom (és, ha lehet ilyet mondani magyarul: a továbbiakban sem fogom akarni). Ahogy felfutott az MKKP Kaposvár és az MKKP Kecskemét, a két oldalt vettem követendő példának.
Teljesen egyedül megszerveztem a plakátolást, de volt eredménye: a kerületben a népszavazás előtt kikerültek, utána eltűntek a Kutyapárt plakátjai. Töredéke volt a plakátoknak, ami nem az én szervezésem következtében került ki, és tűnt el (sőt, mások plakátjait is szép számmal szedtem le, amit nem, az azóta is kint van). Ahogy haladt az idő, továbbra sem kaptam segítséget, pedig több projekthez is kértem. Fájó, de elismerés se volt sok."
Bár név szerint nem került megemlítésre, de a Budafoki Labirintus megjelent az MKKP weboldalán, és a kép megjelent Kálmán Olga Kovács Gergellyel folytatott interjúja közben. A második labirintus már nem keltett semekkora érdeklődést, a kerületi lakosok körében sem.
"Létrehoztam ezt a weeblys weboldalt. Lassú, néha csúnya, de ez is hatalmas munka volt. Az, hogy a "Hírek és események" szekcióban mindig legyen valami kerületi témájú, vicces álhír, meghaladta a teljesítőképességem, de aki végignéz rajta, látja, hogy nem adtam fel könnyen. Az ígéretek között akad komolyabb hangvételű, akad komolytalanabb. A Kutyapárt hangneménél kétségtelenül komolyabb, az eredetinél így is sokkal "viccpártosabb" lett, némi munka árán.
Sikerült egy kerületi klubot is megszervezni, kivitelezni azonban már nem, mert az eseményre a Garayba sikerült rászervezni. Senki nem mondott semmit, hogy bocs, te már három hete szervezed ezt, de közbejött egy nagyobb dolog, semmi, észre sem vették, hogy van ez az esemény.
Fél éve megváltozott névvel, MKKP Budafok-Tétényként haladt tovább a gyakorlatilag egyszemélyes szervezetem. A névleges változás egyértelművé tette: nem csak a kerület egy része, hanem a teljes XXII. kerület került a látótérbe.
Ha úgy nézzük, eddig egyedül képviseltem az MKKP-t a XXII. kerületben. Most meg nem is személyesen, hanem valakin keresztül üzen valaki, hogy ja, add át a kész terméket. Tudom, hogy hivatalosan nem vagyok párttag. Nem is kaptam megbízást senkitől arra, amit csináltam. Ha úgy nézzük, nincs jogom a név használatára. De egy év alatt senki sem jelezte, hogy ez így lenne. Nem, az egész helyzetben tökegyedül voltam.
Én ezzel befejeztem MKKP színekben. Az oldal új nevet kap, új profilt. Nem fog senki sem akár kitúrni abból, amivel egy éve saját időből (és pénzből) dolgozok, akár beleszólni, hogy mit csináljak. Viszont abban nem volt igazam, hogy nem kaptam segítséget. Na vajon kik segítettek? A dél-budai lmp-sek adták volna a helyet a klubhoz. Az LMP helyi szervezete előbb nyújtott segítő kezet a Kutyapárt helyi szervezetének, tehát a konkurenciának, mint maga a Kutyapárt. Mindezt teljesen ingyen."
Miben fog a szervezet változni?
- Névleg, arculatilag átalakul, hogy az MKKP brandet ne használja illegálisan innentől fogva
- Akadhat pár komolyabb hangvételű bejegyzés.
Miben nem változik a szervezet?
- A humoros, néha kritizáló hangnem megmarad.
- A tervek, akciók maradnak, lesznek is a jövőben.
- Ami azonban a legfontosabb: ugyanúgy a XXII. kerületről fog szólni minden, ahogy eddig is.
"Ezúttal szeretnék köszöntet mondani azoknak, akik aktívak az oldal bejegyzései alatt, illetve annak a pár embernek, akik részt vettek egy-egy akcióban. A jövő még bizonytalan abban a tekintetben, hogy a 2018-as választásokon indulok-e bármilyen formában. Lehet, hogy lesznek olyanok, akikből ez nemtetszést fog kiváltani. Állok elébe."