A kiló nem százat jelent.

Szakad a Kutyapárt: kevés dolog viccesebb, mint amikor egy viccpárt halálosan komolyan veszi magát

2018. szeptember 22.

Kevés dolog viccesebb, mint amikor egy viccpárt halálosan komolyan veszi magát. Melyik országban történhetett volna ez meg, ha nem épp Magyarországon? Azt írtuk viccessebb? Úgy értettük: ez eggggyáltalán_nem_vicces. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt számos jó gag-gel dobta fel szerintünk a magyar közélet unalmas állóvizét. Konkrétan nem a járdák színesre festésére gondolunk: elsőre volt egy hangulatuk, huszonharmadikra kevésbé. Szintúgy a kátyútlanítás és a buszmegállóépítő népi kezdeményezés is fasza dolog lett volna, de igazából tény: az ilyesmit az önkormányzatokkal partneri együttműködésben és nem partizánakcióban kell csinálni. Nem csak az egybenyakú hivatalok miatt. Hanem mert ez így működik normálisan. Agyat se műtünk hobbiból. De a népszavazási kampány idején ők voltak az egyetlen felismerhető karakteres ellenzéki hang. Más téma meg nem volt mostanában.

mkkp.png

A viccpártokról kispolgári sztereotípiákban gondolkodók számára az is meglepő lehet, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak van hivatalos(!) szervezete, hivatalos(!) elnökséggel, hivatalos(!) párttagságival, hivatalos(!) szabályokkal —  hivatalos hivatalossággal, etcetera. És félek még fegyelmi bizottságuk is lehet, de ha az nem is, jól tudjuk elnöke van: Kovács Gergő személyében, akinek rajongói vagyunk, és több nyilatkozatát megosztásra érdemesnek tartottuk korábban! Na de azt nem tudtuk, hogy van alapszervezetük pl. a kies Budafokon is. (Illetve: volt. Erről szól ez a mai hír.)

Az élet csupa meglepetés. Némi gondolkodás után kisüthetjük: csak viccekből nem lehet megélni, nem a legyek hordják össze egy párt ajánlásait és nem a semmiből kap szavazatokat. A politikát annál komolyabb dolognak tartjuk, hogy totál viccet csináljunk belőle, de a Kétfarkú azért elnyerte a szimpátiánkat, sokónkét, bár szavazni valódi pártra szavaztunk. Most mégis olyan érzésünk van, mintha a nonkonformista kezdeményezést is utolérte volna a szükségszerű végzet. Ahogy a kárörvendő cinikusok mondani szokták: nem lehet más a politika. A fölnőtt negybetűs élet valóban tartogat nemszeretem kihívásokat, de itt inkább a szokásos magyar betegség áldozata lett az MKKP is: az önállóságot nem túlságosan díjazza a "pártvezetés" — pedig csak egy 1,75%-os szemétdomb kiskakasairól van most szó, akiknek örülniük kéne, hogy luk van a seggükön. (Legföljebb azon lenne szabad összeveszni, milyen színű festékkel fessék melyik járdamozaikot...)

Fogalmam sincs, hogy egy viszonylag ütős kis helyi alapszervezet önállósodása mennyire komoly ügy egy viccpárt életében. Nem reagálnám túl, aki akarja tekintse viccnek a címet, hogy szakad a viccpárt, mert valahogy az egész éppen attól veszti el a komolyságát, ha egy viccpárt esetén ezt komolyan akarjuk értelmezni. 

A második legnépszerűbb, több mint kétezer fős, már eleve OFFTOPIC névre keresztelt, MKKP-s Facebook-csoportjukban borult a bili: a Kétfarkúak "pártközpontja" ugyanis nem nézte jó szemmel ennek a külsősök számára is nyitott csoportnak a szabadságát. Olyan dolgok történtek benne, hogy az emberek másról is beszélgetni mertek, mint pl. a kutyák mennyire cukik és fessünk még járdát — ugyanis úgy tűnik Kovács Gergő pártelnökúrnak is megvan az elképzelése arról, hogy mit kell gondoljon egy virtigli kétfarkú-szimpatizáns. A kutyapárti nyilván laza és humoros kell legyen, de csak a párt szigorú előírásai szerint! S ahogy értelmezzük a kis affért: nem is nagyon szabad máshogy gondolkodnia — nemhogy mást megosztania, a világot jelentő Facebook-on! — még az OFFTOPIC névre keresztelt csoportjukban sem, ami mostantól egyébként frappáns módon a NEMKKP nevet viseli majd. (Vágjon már valaki hozzá Kovács Gergőhöz, legyen szíves, egy angol szótárt, köszi!) Elvtársak, szakadni kéne legalább a röhögéstől...

Ez volt ugyanis a gond. A többi elolvasható az immár új nevet kapott, !!! OFF-SHORE !!! - Nemkákápé Klub csoport adminjának posztjában. Kiderült belőle, hogy a viccpárti csoportadminok élete sem csak móka és kacagás. A "pártközpont" még arra se veszi a fáradtságot, hogy közvetlenül kommunikáljon a lelkes, önkéntes aktivistával (túdóm: "passzivista", de az egy rossz szóvicc, már bocs). "Leüzennek", hogy szerintük "A csoport nem fér össze az MKKP szellemiségével" — ezek szerint akár az MSZMP-ben a Kétfarkú Kutypártban is van valahol egy Népszabadság-vezércikk, ami közli a Központi Bizottság aktuális és tévedhetetlen igazságát, amit mindenkinek kötelező olvasni, hinni benne, de saját gondolata lehetőleg ne legyen — se komoly, se vicces. Ja, és ez nem Hírcsárda értesülés...

Na oké, most nem szaporítom tovább a szót: megmondom, ez totál gáz. Ez gázabb, mint a ripacs Gyurcsány érdektelenségbe fulladó tüntetgetései a héten. Mert Gyurcsányt nem vettük soha komolyan, de egy viccpárttal mi sosem vicceltünk volna — az számunkra halálosan komoly dolog.

"Én nem ennek az MKKP-nak a Google kérdőívét töltöttem ki kb 2 éve. Nem olyan szervezetnek a csoportjába léptem be, ahol ilyen sunnyogós módon megy a kommunikáció. És végképp nem olyan párt mellett foglaltam állást annak idején, aminél megeshet az, hogy a saját csoportomba kiírt véleményem miatt aggódok, hogy ebből mi lesz, ezért inkább sunnyogok..." — indokolta meg az admin a szakítást a MKKP-vel ma esti posztjában.

Kétfarkú basszus, szedd össze magad, bírtunk téged!

Az ügy előzményei egyébként már jóval korábban a választások előtt is nyilvánosak voltak az OFFTOPIC csoportot is megszervező egykori budafoki MKKP-aktivista posztjából:

Az MKKP Budafok-Tétény önállósodik, és Budafok-Tétény Kertváros néven fut a továbbiakban! A 2016 augusztus végén megalakult regionális Facebook oldal a Kutyapárttól teljes önállósodásra készül. Minden korábbi, az oldalon található MKKP vonatkozás a szervezettől idegennek számít, például a Hírek és események lapon lévő cikkekben az "MKKP Budatétény" névre való hivatkozás.
"Több, mint egy éve, augusztus vége felé megalakult a Magyar Kétfarkú Kutya Párt első regionális Facebook oldalai között az MKKP Budatétény. 

Kő kemény munka egy Facebook oldalt hirdetés és segítség nélkül felfuttatni. Szép számmal akadt és most is akad olyan regionális MKKP oldal, ahol nincs önálló tartalom, a központi oldal és weboldal dolgait osztogatják. Nincs is aktivitás a kedvelők részéről. Én ezt nem akartam, és azóta sem akarom (és, ha lehet ilyet mondani magyarul: a továbbiakban sem fogom akarni). Ahogy felfutott az MKKP Kaposvár és az MKKP Kecskemét, a két oldalt vettem követendő példának.
Teljesen egyedül megszerveztem a plakátolást, de volt eredménye: a kerületben a népszavazás előtt kikerültek, utána eltűntek a Kutyapárt plakátjai. Töredéke volt a plakátoknak, ami nem az én szervezésem következtében került ki, és tűnt el (sőt, mások plakátjait is szép számmal szedtem le, amit nem, az azóta is kint van). Ahogy haladt az idő, továbbra sem kaptam segítséget, pedig több projekthez is kértem. Fájó, de elismerés se volt sok."
Bár név szerint nem került megemlítésre, de a Budafoki Labirintus megjelent az MKKP weboldalán, és a kép megjelent Kálmán Olga Kovács Gergellyel folytatott interjúja közben. A második labirintus már nem keltett semekkora érdeklődést, a kerületi lakosok körében sem.
"Létrehoztam ezt a weeblys weboldalt. Lassú, néha csúnya, de ez is hatalmas munka volt. Az, hogy a "Hírek és események" szekcióban mindig legyen valami kerületi témájú, vicces álhír, meghaladta a teljesítőképességem, de aki végignéz rajta, látja, hogy nem adtam fel könnyen. Az ígéretek között akad komolyabb hangvételű, akad komolytalanabb. A Kutyapárt hangneménél kétségtelenül komolyabb, az eredetinél így is sokkal "viccpártosabb" lett, némi munka árán.
Sikerült egy kerületi klubot is megszervezni, kivitelezni azonban már nem, mert 
az eseményre a Garayba sikerült rászervezni. Senki nem mondott semmit, hogy bocs, te már három hete szervezed ezt, de közbejött egy nagyobb dolog, semmi, észre sem vették, hogy van ez az esemény.
Fél éve megváltozott névvel, MKKP Budafok-Tétényként haladt tovább a gyakorlatilag egyszemélyes szervezetem. A névleges változás egyértelművé tette: nem csak a kerület egy része, hanem a teljes XXII. kerület került a látótérbe.

Ha úgy nézzük, eddig egyedül képviseltem az MKKP-t a XXII. kerületben. Most meg nem is személyesen, hanem valakin keresztül üzen valaki, hogy ja, add át a kész terméket. Tudom, hogy hivatalosan nem vagyok párttag. Nem is kaptam megbízást senkitől arra, amit csináltam. Ha úgy nézzük, nincs jogom a név használatára. De egy év alatt senki sem jelezte, hogy ez így lenne. Nem, az egész helyzetben tökegyedül voltam.
Én ezzel befejeztem MKKP színekben. Az oldal új nevet kap, új profilt. Nem fog senki sem akár kitúrni abból, amivel egy éve saját időből (és pénzből) dolgozok, akár beleszólni, hogy mit csináljak. Viszont abban nem volt igazam, hogy nem kaptam segítséget. Na vajon kik segítettek? A dél-budai lmp-sek adták volna a helyet a klubhoz. Az LMP helyi szervezete előbb nyújtott segítő kezet a Kutyapárt helyi szervezetének, tehát a konkurenciának, mint maga a Kutyapárt. Mindezt teljesen ingyen."

Miben fog a szervezet változni?

  • Névleg, arculatilag átalakul, hogy az MKKP brandet ne használja illegálisan innentől fogva
  • Akadhat pár komolyabb hangvételű bejegyzés.

Miben nem változik a szervezet?

  • A humoros, néha kritizáló hangnem megmarad.
  • A tervek, akciók maradnak, lesznek is a jövőben.
  • Ami azonban a legfontosabb: ugyanúgy a XXII. kerületről fog szólni minden, ahogy eddig is.

"Ezúttal szeretnék köszöntet mondani azoknak, akik aktívak az oldal bejegyzései alatt, illetve annak a pár embernek, akik részt vettek egy-egy akcióban. A jövő még bizonytalan abban a tekintetben, hogy a 2018-as választásokon indulok-e bármilyen formában. Lehet, hogy lesznek olyanok, akikből ez nemtetszést fog kiváltani. Állok elébe."

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr8214256397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

n3spr3ss0 2018.09.24. 05:50:59

Az is röhej, hogy egyesek úgy akarnak érvényesülni, hogy minden témában a Gyurcsány ellenességük a központ, pedig az életben sem fognak a nyomába sem érni.

freja75 2018.09.24. 08:01:32

Utánanéztem az itt leírt történetnek olyan emberek megkérdezésével, akik jelen voltak az ominózus megbeszélésnél (javaslom, hogy a blog írója is kövesse a továbbiakban ezt a gyakorlatot). Szó sem volt üzengetésrõl meg direktíváról, Gergõ csak véleményt fogalmazott meg a csoport mûködésével kapcsolatban. Az MKKP-ban nem foglalkozunk aktuálpolitikai kérdésekkel és politikusokkal, mert ez negatív érzelmeket kavar fel, mérgezi a közbeszédet és elvonja a figyelmet és az energiát a valódi problémákról, tehát a cikkben állítottakkal ellentétben nem azt mondta Gergõ, hogy vegye ki a csoport nevébõl az MKKP elõtagot, hanem hogy nem kellene aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozni az MKKP keretein belül. Ezt kommunikálta a cikkben említett ‘admintárs’ direktívaként és a ‘párt szellemiségével összeegyeztethetetlen’ dologként, ami ezt a durva félreértést okozta.
Abban igaza van, hogy a helyi adminok többé-kevésbé magukra vannak hagyva és olyan emberek is kulcspozícióba kerültek a párton belül, akik pocsékul kommunikálnak, és - hogy is fogalmazzak finoman - nem rendelkeznek egy jó vezetõ soft skilljeivel, ami miatt nagyon sok, régóta a pártnak dolgozó aktivista dobta be a törölközõt. Nem lehet elefántokra bízni egy finom porcelánárut forgalmazó céget és sajnos egyre több bunkó ugat bele olyan emberek dolgába, akik már letettek valamit az asztalra a párton belül. Nyilván a pártvezetésnek is óriási a felelõssége abban, hogy ezt a viselkedést eltûri, de az nem igaz, hogy bárkinek elõírnák, mit gondoljanak vagy mit írhatnak a párthoz köthetõ fórumokon.

gigabursch 2018.09.24. 08:02:40

@n3spr3ss0:
Mondjuk aki El-Qrót támogatni tudja, sőt kiáll mellette, annak komoly pszichés problémái lehetnek...

Egyébiránt:
Miért is baj, ha egy "viccpárt" rádöbben arra, hogy "A játék nem játék" ((c) BS&TH)
Szerintem az égvilágon semmi baj nincs, ha nem nőnek fel túl gyorsan, de felnőnek és világos pályára állnak.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 09:41:54

@freja75: Köszi, de felvettük a kapcsolatot az illető adminnal és megkérdeztük az ügyről. Illetve több "lojális" MKKP-s véleményét is meghallgattuk, amelyek többnyire valóban az elefánt esetére emlékeztetnek a porcelánboltban. Az ő viselkedésüket, véleményüket, mint nem reprezentatívat nem kívántuk itt még inkább kipellengérezni, mert akkor az még rosszabb színben tüntetné fel a Kutyákat. Ez pedig nem volt célunk. Mert az nevetséges lenne, ha a mezei képviselőjelölt bénázásáról írnánk, aki pl. felnyomja az admin posztját az adminnál magánál. A "nem politizálnk" pártdirektíva eléggé mókás, mert a Kutyapárt persze, hogy politizál, és ez sok kritikát kap a szervezeten belül is. Mivel ebben nincs egység és nem egyértelmű, szintén nem akartunk erről írni. Aki ismeri a történetet, az tudja, hogy a leírtak korrektek, illetve lényegében te is megerősítetted a másik oldalról, csak máshogy értékelsz, pedig egyszerűbb lenne egyszerűen azt mondani: "Bocs, Misi, f_szok voltunk, jó amit csinálsz, köszönjük és azt szeretnénk, ha tovább csinálnád!"

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 09:43:34

@gigabursch: épp ez a gond: nem nőnek fel. Van, amiben halálosan komolyan veszik magukat, mintha ők lennének az MSZMP tótumfaktumjai, más dolgokban meg ökörködnek, amiben lehetne kicsit komolyabb is a viccpárt.

arckönyv 2018.09.24. 11:07:33

komolyan bazdmeg, az első bekezdésben leírtad magad. jó kommunista/impotens beidegződés mindig mindenben a "hivatalos" útra várni, az önrendelkezés és cselekvőképesség nem véletlen van olyan szinten ebben az országban, és nem véletlenül nem fogjuk nem, hogy utolérni de megközelíteni sem a nyugatot. csókollak.

Geza16V 2018.09.24. 11:18:05

Kezdunk meghatarozo politikai ero lenni, mar lejarato cikkeket is irnak rolunk! :D

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 11:35:38

@Geza16V: bezony! ne tudd meg, mennyi zsét kapok ezért az MKKP-s oligarcháktól! :)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 12:37:13

@maxval balcán bircaman: bezony, a képzeletbeli háttérhatalom is egyfajta "önálló gondolkodást" szeret csak. Akik a demokrcáiáért sírnak, sokszor a demokrácia legelemibb lényegét nem értik. És ez szomorú.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 12:39:57

@arckönyv: az a gond, hogy tényleg nem érted. Pedig érthetően és tömören összefoglaltam. Van, amit lehet: szemetet szedni pl. gond nélkül. De még arról is jobb egyeztetni a Főkefével, ne végezzünk duplamunkát pl. Meg: egyébként az ő dolguk. Jó segíteni, de jobb, ha az csinálja akit az adónkból ezért fizetünk. Ebben egyetértünk, ugye? A másik: a buszmegálló és a kátyuzás egy szakmai-technológiai-építészeti-útmérnöki kérdés. Nem lehet szaktudás és egyeztetés nélkül pusztán jószándékból ezeknek nekimenni. Ez nem így működik. Ha nem érded még ezek után se, hogy szóltam, az egy gond. Persze állhatsz hozzá lazán, meg milyen jópofa ez az engedélyezés nélküli közterületen való építkezés, mert a közjó érdekében történik (amit te ismeresz a legjobban, mert te erre fel vagy hatalmazva, hisz az Erzsi meg a Pisti is támogat), de akkor miért nem lehet éppilyen lazán hozzáállni egy nyomorult Facebook-csoporthoz is? Ott miért tilos BÁRMIT ilyen laza módon megbeszélni, posztolgatni? Arra miért kéne jóváhagyó pecsét, hogy emberek beszélgessenek? Na ezt a kettőt egymás mellé téve kéne, hogy megvilágosodj és elég csak annyit kommentelned. Aha. Már értem. Köszi.

CyberPunK 2018.09.24. 12:54:46

Jól értem, hogy valaki az MKKP nevében szerzi a támogatását, majd mikor a párt idővel leszól neki, hogy azért jó lenne, ha betartanád az alapértékeinket, ha már használod a nevünket, akkor jön a hiszti, hogy elnyomnak?

Szelid sunmalac 2018.09.24. 12:57:37

@A kiló nem százat jelent.: Nekem rohadtul enm ugy tunt, hogy a te irasod erositette meg. Sot! En ugyan nem ismerem a tortentetet, de sokkal elethubb es szimpatikusabb magyarazatot adott freja75

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 12:58:11

@CyberPunK: nem. Rosszul érted. És kicsit bolsevik módon reagálsz szerintem. Csak olvastad el a cikket.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 12:59:39

@A kiló nem százat jelent.: Az ert draga egyetlen cuncuska., mert a katyuzas sem csak egy olyan jopofa -laza-mostkatyuzzunkfelkilatassal-beleahabokba-akcio volt, hanem egy jol kitalalt muvelet, amine ka celja nem a katyuk betomese. Ha te ennyit nem ertesz, akkor szerintem ne politkaval foglalkozz.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 13:04:28

@Szelid sunmalac: pedig megerősíti, hogy vannak bunkók, akik pozíciót kapnak, akik a bunkóságukkal elidegenítik a párt lelkes aktivistáit, csoportadminjait, miegymás. Érdekes sztori pl. hogy amikor az admin a saját csoportjában feldobta, hogy el kéne menni a Momentum vmely fórumára, informálódni stb., akkor a központból leküldött képviselőjelölt úr nagy okosan feljelentette a posztot az adminnál (saját magánál tehát, kevés sikerrel), mondván "egy másik párt rendezvényét reklámozza". Szent együgyűség. Olvasd ennek fényében újra el a kommentet. Az a gondom, hogy valahogy nem vagytok képesek cizelláltan értékelni, disztingváltan reagálni. Gond van a helyiértékekkel és az általános alap értékkekel.

CyberPunK 2018.09.24. 13:12:52

@A kiló nem százat jelent.: lehet, hogy hiányos a történelmi ismereteim, de a bolsevikok nem kivégzőosztaggal reagáltak jellemzően? Gergő kijelentette többször is, hogy szarik bele a többi párt dolgaiba, nem ebbe akar beleállni. Ezen mit nem lehet érteni? Az meg legyen már természetes, hogy nincs ideje mindenkivel foglalkozni. Azt hittem ez világos mindenki számára, aki picit is átlát egy 20-30 főnél nagyobb szervezet/vállalt hierarchikus felépítését.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 13:17:04

@A kiló nem százat jelent.: Hogyne. Tipikus autopalyas meglatas. Mindenki szembejon. A sok hulye.
Attol, hogy valaki "admin",meg lehet ostoba mint a hatsom. Mar BARKI lehet admin, akarhol. Mennyibe is kerul letrehozni egy feszbuk csoportot? Mondjuk ot perc? Akkor en most mondhatok barmit barmirol, mert admin vagyok? Mert eddig ez az egyetlen erved. Amit en felhoztam, arrol egy szot sem ejtesz, de a cizellatl ertekelest meg a disztingvalt reakciokat hianyolod. Ne rohogtess kerlek!

rnz 2018.09.24. 13:22:20

Az MKKP ott hibázik, hogy tényleg beszállt a politikába és nem csak azt csinálja, amit korábban. Teljesen mindegy, hogy ki teszi, ha az MKKP neve alatt teszi/teheti meg.

arckönyv 2018.09.24. 13:28:29

@A kiló nem százat jelent.: itthon ugye az utak világszínvonalúak, űrtechnológia szintjén kátyúznak, egy egyszerű acélszerkezetet bizonylatolni meg olyan bonyolult, hogy 3rd party inspector nélkül azt már nem is lehet. mérnök vagyok, szóval van némi fogalmam róla.
tehát erről a hülyeségről, cselekvőképtelenségről beszéltem, hogy elfogadja az egyszeri állampolgár, hogy csak hivatalos engedéllyel lehet még fingani is.
a gerillaakciókra meg persze azért nincs szükség mert befizeted az adót és minden csillivilli.
ezek után csak azt tudnám megkérdezni, hogy államigazgatásban dolgozó nyomi vagy-e?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.24. 14:11:52

Bele lehet magyarázni a kutyapárt akcióiba a szakmaiságot (buszmegálló,kátyúzás) de ezekben inkább az volt a lényeg,hogy kínos volt vikiéknek.
Ennyi.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.24. 14:23:51

2017.júl.28.

Kétfarkú Kutya Párt teszt és bukta

"Leteszteltük a Kétfarkúakat és megbuktak. Nem értik a humort csak a sajátjukat és nem valódi demokráciát akarnak, hanem ugyan ezt mint a mostani, csak más szereplőkkel." - Több mint négy év után a Szórakoztató Erkölcstan blog törölte kedvencei közül őket.

erkolcstan.blog.hu/2017/07/28/ketfarku_kutya_part_teszt_es_bukta

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 14:34:47

@arckönyv: fingani felőlem ott fingasz, ahol akarsz, kivéve a liftet és a szaunát, ha én is ott vagyok.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 14:43:29

@arckönyv: volt egy érzésem, hogy monitor előtt mindentudó műszaki értelmiséggel van dolgom @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: tök igazad van, itt épp az volt a cél, hogy minél nagyobb botrány legyen. Hülyén reagálnak az önkormányzatok is, de alapvetően provokálva lettek. És az is volt a cél, nem a megoldáskeresés. Okozzunk botrányt és dagasszuk kicsit. Pipa.
— a szerző közgazdász és az informatikai szektorban dolgozik, ami miatt túl sok a képernyő előtt töltött ideje, annyi esze viszont van, hogy tudja, hogy mire vannak a közintézmények és hogy működnek a dolgok normális esetben. Ja igen: axiómaként kezelem, de egy normális országban szeretnék élni, ahol normális módon kezelik az ügyeket és nem az egymással való kicseszés a cél. Nem Orbánnak kell fityiszt mutatni. Az elég unalmas. No és ő nagyobb fityiszt tud mutatni úgyis. Nem éri meg egy ilyen kakaskodás. No üdv. Mostantól tegeződhetünk.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 14:52:41

@A kiló nem százat jelent.: Ha nem az aktualis koranyzoeroknek akarsz fityiszt mutatni olyannal kapcsolatban, ami az odolga lenne, akkor kerdeznem halkan, megis mi a cel?

Szelid sunmalac 2018.09.24. 14:54:17

@TanNé: Ki nem szrja le ember? Telspammeled az osszes blogot a sajatoddal. Nem te vagy aaza egytemas hulye?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.24. 14:54:25

@A kiló nem százat jelent.: egyem a kis jobbikos fejecskédet... a kétpöcsűek régóta egy fideSSre/LoMPosokra hajazó aljanép, nem viccpárt.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 14:56:36

@TanNé: Megvan! Te vagy a Szalay Miklos nevu kommentelo alneven!

CyberPunK 2018.09.24. 15:00:02

@Le a spammerekkel: Én mondjuk szakadtam, mikor a szaros wc-t mutogatták nagyban a bakternak, mert az irodájából nem lát rá.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 15:00:28

@Le a spammerekkel: az ilyen kommenteket nem értem soha. Mire jó, ha lejobbikosozol valakit? Olvasd el néhány cikkünket, szerintem mindegyik tipikusan kilónemszázatjelentes és nem jobbikos. Ellenben az már az agyatlanság teteje, hogy szerinted az MKKP, a Fidesz meg az LMP az valahogy egy. Ennél mókásabb gondolata már nem lesz senkinek.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 15:02:33

@Szelid sunmalac: ha engem nem zavar @TanNé: kommentje, akkor téged nem értem, miért zavar... te is kommentelhesz meg ő is kommentelhet. Adott esetben még el is látogatok a blogjára. Szóval csak reklámozzátok bátran magatokat!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 15:11:14

@Szelid sunmalac: na most a kátyú meg a buszmegálló olyan szinten helyi ügy, hogy szerintem analfabetizmus belekeverni a pártpolitikát és a kormányt. Ezek helyi ügyek, szó szerint. Lehet bőven konstruktívan dolgozni a megoldásukon, ahogy pl. az LMP is teszi a helyiugyek.hu kezdeményezésével. Lehet persze értelme a kormánypártok orra alá borsot törné, de az nem az én szám íze szerinti dolog. Szerintem butaság és abba a halmazba tartozik, amiért szar ez az ország. És ismétlem: válaszként sokkal erősebb borsot fog tudni törni az orrod alá a kormány, ha ebbe a játékba belekezdesz. Nyerni nem nyersz. Cserébe mindenki veszít. A politika pedig nem arról szól, amiről kéne. Megoldások helyett csak a zavarkeltésről és pont ezt unják az emberek. Ezért fordulnak el a politikától és az ügyeik képviseletétől.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 15:14:16

@Szelid sunmalac: te egy kicsit egyszerű gyerek vagy. Csinálj Facebook-csoportot egymagadnak és beszéld meg magaddal ezeket a kérdéseket. Akár jól ki is moderálhatod magad. De idegesítheted is magad ehhez hasonló kommentekkel, akkor ott rögtön meg is válaszolhatod magadnak, hogy miért hülyeség, amit írsz. Üdv!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.24. 15:15:10

@A kiló nem százat jelent.: nézz tükörbe! :D A LoMPos és a kétpöcsűek meg bizonyos tekintetben hasonlítanak. Egymáshoz is a fideSS-hez is. Konkrétan: próbálj meg ellenvéleményt írni bármelyik csürhe blogjára/fészbúk oldalára/stb.! Úgy eltűnik, mintha ott se lett volna. Nem véletlenül...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 15:30:23

@Le a spammerekkel: akkor most ezt törölnöm kéne? ezt a blogot leginkább az LMP-hez szokták kötni, az LMP egyik kevésbé jólinformált képviselőjelöltje egész egyszerűen a kommunikációs stáb termékeként bírált minket, mégse vágtuk ki a fenébe. Meg úgy általában senkit. Egyrészt mert hülyeség. Másrészt meg had mondja. Pedig elég sokan járnak ide szellemileg onanizálni. Mindenkivel szóbaállunk és mindenkinek esélyt adunk, hogy megértse, mit írtunk miért. Azt is leírtuk, hogy valóban a választékból az LMP-t láttuk idén is a legjobb választásnak, de nem gondolom, hogy ez ne lenne legális ebben az országban. Ha más szavazhat, akkor mi is. Viszont az SS-végződést inkább tiltanám a jövőben, mert rohadtul nem tartom korrektnek. Senkivel szemben. Aki csak anyázni akar, annak nem kell politizálnia. Aki politizálni akar, az ne anyázzon. (Nácizzon, SS-ezzen stb.)

CyberPunK 2018.09.24. 15:35:10

@A kiló nem százat jelent.: "na most a kátyú meg a buszmegálló olyan szinten helyi ügy"

Nem. Buszemgálló tekintetében a közlekedési vállalat az illetékes (BP-n belül a BKK), kátyú esetében abban a pillanatban változik a helyi jelleg, ha fővárosi vagy állami kezelésű főútról beszélünk. Ilyen ügyekben az önkormányzatoknak max lobbierejük van, tényleges végrehajtói jogosultságuk nincs.

arckönyv 2018.09.24. 15:43:55

@A kiló nem százat jelent.: tényleg semmi köze a dologhoz de sokat voltam site-on is, és nem tervezőként dolgozok már nagyon régen. ebből a tapasztalatból mondom, hogy nem áll meg az élet azért mert várni kell az aktuális engedélyeztetésre. a fenti két dolog pont az a kategória amit a lehető legegyszerűbben meg lehet csinálni, a kettőből az egyik még egy kis minimális kockázatot sem jelent, hogy valaki fejére visszahullik a dolog. na most ennek a megítélésére vagy hajlandóság nincs vagy ész.
értem a motivációt is az egyik oldalról (MKKP), és nagyon telitalálat lett. egy értelmes ember, mit mondjak, aki a verseny szférában/való életben életképes, az a bizonylatolás felé vitte volna a dolgot nem az elbontás irányába.
a sok tudatlan meg aki elfogadja a nevetséges érveket, pont amiket te ide visszaböfögtél, azokat nem tartom cselekvőképesnek, csak birkának.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 15:46:05

@A kiló nem százat jelent.: Igy van baratom. En egyszeru gyerek vagyok. Ezt el is ismerem. Neked viszont pont ezert nem lesz soha kozod a politikahoz . Volt egyszer egy parkezdemenyez valami HaFr nevu filozofussal, aki korbevette magat mindenfele cizellaltal fogalmaz es a "valos" problemakat monitor mogul boncolgato emberekkel, akik mind szuperintelligensnek tartottak magukat. Talan mondanom sem kell, hogy egy bohockomedi volt, amit muveltek, joideje mar az indexen sem jelennek meg. Nos, te is kinyilatkoztathatod, hogy en vagyok a hulye, de ez a te helyzeteden nem fog javitani. Tovabbra sem erted miert is akarjak a kutyak felhivni problemakra a figyelmet, de azt szervezett modon, es miert nem engedik par hulyegyereknek, hogy a part nevebne random hirdessek az iget. Mar pedig ne is haragudj, de amig te ezt nem erted, addig en szivesebben leszek az egyszeru gyerek.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 15:47:24

Azt meg elarulhatna a blogmotor, hogy az Istenbe nem tudja lekovatni a gepelesi sebessegem es hagy ki betuket.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 15:57:44

@arckönyv: látod, ezt jelentősen túltárgyaltuk. Nem téged kérlek meg, hogy ilyesmit intézz. Nem kell tovább bizonygatnod a jártasságod a témában, az interjú véget ért, majd értesítjük! :D

Szelid sunmalac 2018.09.24. 15:59:11

Kulonben meg rohadtul faraszto, hogy ahogy barki lehet admin, barki indithat partot, meg lehet "blogger" es a legtobben verig vannak sertve ha ellenkezo velemenyen vannak. Kisstilu onigazolo naplo ez, nem blog. Egy valodi politikus tudjon mar ervelni es ellenervelni, elfogadni kritikat, de adott esetben szimpla mocskolodast ist udjon kezelni.
Ezektol mindtol a blogger meg nagyon, NAGYON messze van. Egyelore a politkai palettan es a kozeletben is egy senki (ez nem szemelyeskedes, hanem tenymegallapitas a helyzetre vonatkozoan) es ez lenne a felulet, ahol az olvasokat meg kene gyoznie a maga igazarol. Azert ez meg nem megy...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 16:00:02

@Szelid sunmalac: annak semmi köze a blogmotorhoz, vagy Orbánhoz vagy a háttérhatalomhoz, az még a te gépeden zajlik. Itt nem fut olyan script, ami már begépeléskor ellenőrzi a szöveged és küldi az NSA-nak. Csak a Komment küldése gomb lenyomása után. Tehát elégendő szidnod a géped, a böngésződ és az ujjaid.

Szelid sunmalac 2018.09.24. 16:04:07

@A kiló nem százat jelent.: Latom nem csak velem szemben pokhendi es sertodott a szerzo

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 16:05:53

@Szelid sunmalac: ez nem így működik. Nem meggyőzni kell az embereket. Aki eredendően más állásponttal érkezik az valószínű azzal is fog távozni. Esetleg elvisz magával valamit, később beépíti stb. Aki prejudikáció nélkül olvas, az átvehet gondolatokat. Ilyenkor egyedül az az érdekes, hogy mennyire volt világosan elmesélve a történet. Bizonyára nem mindig sikerül. Aki vitatkozni akar, azzal vitatkozunk, ha megfigyeled, mindenkivel szóba állunk és senkit sem hajtunk el. Te akarsz most itt rendezkedni, pedig ez csak egy blog, ahogy ékesszólóan rámutattál. Egy politikus más csatornákon működik, de szerintem ne menjünk ebbe bele. Más műfaj és más célok. Itt lehet nyíltan bármiről írni. A pártpolitika nem ilyen és végül is valami ilyesmit akartál elmagyarázni. De ez speciel csak egy pontig igaz szerintem. Most lapoznék, mert munkaidő van. Tehát igen: ez csak egy blog, senkik vagyunk, helyes észrevétel. Kérem a következőt!

maxvall baribaszó 2018.09.24. 16:07:22

@Szelid sunmalac: nem lehet, hogy csak hiányzik két ujjad?

arckönyv 2018.09.24. 16:10:12

@A kiló nem százat jelent.: ok edvárd, nem is leszel soha olyan pozícióban, hogy bármire is megkérj.

Ad Dio 2018.09.24. 16:16:44

@n3spr3ss0:

Nem bizony! Az a léc NAGYON magasan van! Nem könnyű megugrani :-)...

Szelid sunmalac 2018.09.24. 16:18:44

@A kiló nem százat jelent.: Nem irtam ki, mert unatkoztam. Ocsem bazdmeg! Irtal egy posztot feszbuk csoportok adminjainak vilagrengeto kinszenvedeserol es emiatti szakitasodrol es rimankodasodrol a kutyakkal, erre kijelente,d hogy ez csak egy blog es nem is kotodik valojaban politkahoz, meg nem is olyan csatorna?
Most megis, melyikunk az egyszeru? Milyen prejudikacio? Mert alapjaiban kerdojeleztem meg a felvetesed helyesseget? Tanuld mar meg mit jelentenek az idegenszavak, amiket hasznlasz! Nem is ismertelek, soha nem is hallottam rolad, az elso dolgo amihez hozzaszoltam egy kommentre erkezett, te meg eloiteletekrol irkalsz? Szedd mar ossze magad, mert ez kezd igen szanalmas lenni.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2018.09.24. 16:21:27

Kétfarkúak
2018. február 03. - IGe

Volt egy esetleges "értelmes pártszövetséget" - nem csak farokból, de párból is jobb az egynél a kettő - egyeztető párbeszédem a Magyar Kétfarkú Kutyapárttal, PDox időszámítás szerint 42 017 júliusában, de aztán egy hét után rájuk untam és otthagytam őket. .... Kavartam azért ott némi vihart, mert utólag perekkel, meg ezzel azzal fenyegetőztek .... aztán már nyílt vitára akartak csak kihívni ... ezen röhögtem egyet. Nem másolhatom ide az ottani vitámat .... de legalább a saját bemutatkozó részemet, ami ott több darabból állt, ide teszem, mert az amolyan önéletrajz féle amúgy is.

vilagnezet.blog.hu/2018/02/03/ketfarkuak

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.09.24. 16:22:15

@maxval balcán bircaman: Te Birca, ahhoz képest, hogy soha nincs más mondanivalód, mint "Soros" és "balliba", elég intenzíven elhelyezed a szagmintádat minden élő és mozgó blog alá... :)))

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2018.09.24. 16:25:10

@Frady Endre:
Nálam nem mert le van tiltva. Más is megteheti.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 17:12:07

@Szelid sunmalac: há de te jöttél ide a poszt alá eszmét cserélni, nem én hívtalak. Most mégis fel vagy háborodva, hogy nem udvariasak veled. @arckönyv: dettó. Szerintem tényleg túltárgyaltuk. De legközelebb kaptok sütit és teát, hogy ne legyen rám panasz. :D

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 17:17:42

@arckönyv: ezt az életben nem tudhatja senki előre. Viszont itt én nyomom meg a gombot. És láthatod, most se nyomtam. ;)

Emmett Brown 2018.09.24. 17:24:18

Hát nem irigyellek az ingerküszöbödért.

Muhammad Balfas 2018.09.24. 18:38:46

Szakad a kétfarkú kutya? Akkor két egyfülű kutyapárt lesz?

Anselmo 2018.09.24. 20:42:00

Ha jól értem amiket olvastam, egy olyan embert zárnak ki a pártból, aki soha nem is volt a tagja, egy magányos harcost aki soha nem is egyeztetett senkivel az MKKP-ből arról, hogy mit csinál a nevükben. A párt az mégiscsak többszereplős játék (mint a futball :D ).

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.24. 21:03:53

@Anselmo: Majdnem, szerintem a lényeget nem fogtad meg. De az igaz: kiderült a Kutyapárt is csak egy párt. Hasonló bunkóságok miatt pedig sokan leléptek. A pártvezetés a bunkóskodást tartja mércének és tojik az aktivistákra vagy, akik jó ötleteket hoztak és valósítottak meg. De azok kevésbé jól megírható sztorik.

Anselmo 2018.09.24. 21:12:06

Csak akkor meg az lesz, hogy akárki csinálhat akármit a párt nevében, és az emberek az alapján fogják megítélni őket, ami meg az MKKP vége lenne. Vagyis hadd döntse el az MKKP, hogy miről szól az MKKP.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 08:31:38

@A kiló nem százat jelent.:

Igen, jó és pontos a meglátásod, sőt a régi támogatóik, mint mi is leléptünk.

.... de ebből a blogból is le fogunk lépni, ha a képünkbe nyomja felugró ablakként, hogy menjünk a facebokra.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.25. 09:04:32

@TanNé: :D hát most megkaptam. A Facebook pop-up igazából a blog.hu sajátja. Naponta egyszer feldobja a látogatóknak kilépésnél. Sajnálom. Viszont a követők gyűjtése saját érdek is. Egy ideig engem is irritált, de már megszoktam.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.25. 09:11:38

@Anselmo: Ismétlem: az egy csúnya kontrollfrík hozzáállás, hogy valakik el akarják dönteni, hogy egy Facebook-csoportban, mit lehessen posztolni, mi fér össze a párt állásponttal, és emiatt vegzálják az aktivistákat is. Túlzás. A jobbik holdudvar is tele van szimpatizánsi csoportokkal pl. és senkit sem zavar semmilyen téma. Valahogy még náluk is nagyobb kultúrája alakult ki a demokráciának, mint az ilyen ultraliberális mikropártoknál. Tehát már eleve az gáz, hogy le kell szedni az MKKP nevet. Ha ez egy párt, elemi érdeke, hogy legyenek követői, akik azonosulnak vele. Had tegyék. Öntökönszúrás, ami az MKKP-ben történt. A leírt eset csak egy. Azért erről írtam, mert ez aktuális és mert a legnagyobb Facebook csoportról van szó. 2300 taggal. Azért az nem piskóta. A központ baja annyi volt: nem ők ellenőrzik. Meg egyáltalán. Nem akarták, hogy rajtuk kívül más politizálhasson. Ami eléggé nevetséges és antidemokratikus. Több kommentelő megerősítette, hogy a jelenség sajnos nem egyedi és leléptek a Kutyapártból, vagy leléptették őket.

Celtic 2018.09.25. 20:11:39

@Szelid sunmalac: Tippelek: olyan mennyisegu js van egy egyszeru oldalon is, hogy egyszeruen megeszi a cpu-idot. Ugyanez van a facebookon is, nem eleg, hogy 3-4 ora utan total behal az a szar, de egyszer letoltottem egy egyszeru oldalt es vagy 400k volt a js fileok merete :(

Ott mondjuk ez az ara a "kenyelemnek", hogyha beirsz egy nevet, megproalja kikekeresni az ismerosok kozul, de hogy itt mi az oka ? Egyet latok, szamolja itt lent, hogy hany karaktert irhatok meg, de amugy passz.

Bátor Dávid Molnár 2018.09.25. 21:39:42

Ekkora egy szenzaciohajhasz bena cikket, legalabb utana jarhattal volna a temanak hamar elkezdtel irni, eleg egyoldalu tajekoztatas es az igazsagot igen kis reszben fedi. Hala az egnek vegre valaki egy olyan partot alapitott aminek nem az a lenyege hogy ocsaroljuk a tobbieket hanem hogy epitsunk tenyleg valamit ha neked ez a szellemiseg nalad egyenlo az mszmpvel akkor bajok vannak. De gondolom neked tok mind1 a lenyeg h hangzatos a cim amibol talan par extra kattintas szerzel a no name blogodra.

crawenn 2018.09.26. 06:30:33

Azért azzal is legyünk tisztában hogy mi volt az MKKP baja, mert azt nem sikerült beleszőni a sztoriba. Annyit kértek hogy orbángyurcsányozást ne, ami érthető, mert bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá.

És ez nem "kontrolfrík" hozzáállás, hanem arról szól hogyha már a srác gyakorlatilag bárki engedélye nélkül használja a brandet amit nem kevés munkával építettek fel, akkor legalább az alapvető értékeiket is közvetítse, ebben semmi rossz nincs. Amit pedig MKKP XXII. adminja ír, nem árt a neki kijáró áfával kezelni mert kissé labilis a srác idegileg irl ;)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.26. 07:09:27

@crawenn: Az "idegileg labilis" kitétel miatt, mivel az sértő Misire nézve és egyáltalán nem igaz, ezt a hozzászólást kimoderálom. A blogot szidhatjátok, de konkrét személyt ne bántsatok. Köszi, kutyákok!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.09.26. 07:18:47

@Bátor Dávid Molnár: Na ezt a kommentet meghagyom mindenképp. :) Az ugye megvan, hogy az írás kapott most már majdnem 500 lájkot, emellett egész sok emberrel beszéltem ebből a kispártból, és nagyon sok a hasonlóan sértődött vagy elégedetlen aktivista. Többnyire hasonló az alapsztori: szeretett volna csinálni valami értelmeset, de lehurrogták, végül lement vagy elüldözték. Én értem, hogy ez fáj azoknak a kutyapártiaknak, akik lojálisak a "szellemiséghez". De ez f_szság, ahogy az is, hogy az orbángyurcsányozás is. Természetesen Gergő is orbángyurcsányozik és eleve vicc, hogy te akarsz itt olyan szintről beszélni, ami alá nem megyünk le, amikor lényegében negatív minősítgetéseken kívül nem is mondasz most se mást: "béna", "noname" vs."nem ócsároljuk" — érzed az ellentmondást? Mi lenne ha követnéd azt a magasztos pártszellemiséget és kicsit moderálnád magad? Ja és legfőképp: befejeznéd a hazudozást, mert a cikk jól körüljárt és ellenőrzött információkra épül. A megjelenése előtt pedig egyeztettünk az érintettel. Egyébként meg lehet befáradni a mea culpába.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2018.09.28. 06:34:43

@arckönyv: Ne használj hallucinogéneket! Ilyen kevés agysejttel pláne!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2018.09.28. 10:31:09

@Geza16V: Mennyire kellett szétbasznod a hülye fejed mindenféle drogokkal, te nyomorult kis korcs, hogy ilyet haluzzál tőle?

VT 135 2018.11.10. 21:42:52

Ez a komment-káosz tökéletesen bemutatja azt, h teljesen felesleges mindig újabb és újabb pártokat létrehozni, szebbnél-szebb világmegváltó eszmékkel: amíg alapvető gondjaink vannak azzal, h egymással együtt tudjunk BÁRMILYEN témában, 5 percnél tovább is, működni, addig garantált a kudarc.
süti beállítások módosítása