Talán a legjobban jelzi a magyarok politikai csömörét, hogy a pártok népszerűtlenségi versenyében is felzárkózott a viccpárt a komoly ellenzéki pártok mögé. Mit mögé? Egyedül a szélsőjobboldalról a jobbközépbe tartó Jobbik elutasítottabb már csak nála, ami egyben üvegplafonként is szolgál a néppártosodási folyamat és a Jobbik bármikori kormányváltó ambíciói számára. A kormányt görcsösen leleplezni és komolynak látszani akaró ellenzéki politizálás annyira kiábrándítóan nem nyeri el a magyar polgárok tetszését, hogy már ennek a kiábrándító politikának a parodizálása is ellenszenvessé vált: ugyanis a polgárok igenis igényt tartanának egy értelmes poltikai képviseletre. Csak úgy érzik: nem kapják meg.
Friss októberi Medián-felmérés szerint a teljes népesség 61%-a utasítja el a Kétfarkú Kutyapártot és a Jobbikot. Tőlük lemaradva tartják pozícióikat a MSZP-DK képviselte már őskövületnek számító balliberális pártok (akik a nagy kavarodásban mostanában már amúgy kevésbé voltak elutasítottak), hol fegyverhordozó mikropártjaikkal, hol nélkülük — ilyen pártból több van lassan, mint szavazóból. Lényegében nincs ellenzéki párt, akit ne utálna a magyar választók többsége már. Miközben a Fidesz elutasítottsága csökkenőben van: a választók 37%-a nem szereti Orbánékat, de ha úgy tetszik majdnem kétharmad nem viseltet különösebb ellenszenvvel a harmadik, nem biztos, hogy kiérdemelt kétharmados gőzhengerrel szemben. (Magánrepülők vagy Tiborczék felmentése ide vagy oda.)
A 2010 óta nagy meglepetéseket nem produkáló pártcsoportok népszerűségénél a politikai közhangulatot ma jobban írja le az elutasítottság, és a minden korábbinál erősebb átszavazási hajlandóság. Épp ezért a jelenlegi felmérések pártprefenciái össze-vissza ugrálnak a hibahatárokon és küszöbökön át a különböző felmérésekben. Hol a Momentum látszik feltámadni zombi állapotából, hol éppen a Kétfarkú Kutyapárt notórius járdafestése látszik beérni, hol pedig a folyamatos és teljes tisztújítással elfoglalt magyar zöldek szavazói fejezik ki elégedetlenségüket, hogy legközelebb már el se mennének voksolni másra sem: viszlát és kösz a halakat!
A mélyben ciklusonként növekvő mértékben sok-sok kispártra töredezett ellenzéki spektrumban a korábbi biztos pontok is fellazulni látszanak. Az hagyján, hogy a még mindig az identitását vagy örökbefogadó szüleit kereső Momentum "szavazóinak" 80%-a szívesen szavazna át egy profibb alternatívára. S nem meglepő az se, hogy a közvéleménykutatásokban mostanában gondosan kihalászott Párbeszéd-szimpatizánsok és viccpárti "szavazók" 75%-a könnyű szívvel voksolna másra, de a sokévtizedes szocializációval rendelkező MSZP és DK szavazóinak jó negyede vagy még több voksolna másra, ha úgy alakulna. A vereségben megroppant, korábban karakteresen nacionalista Jobbiknál is a szavazók több, mint harmada kezd kiszeretni pártjából, ha még az ex-radikális párttal szimpatizál is éppen. (A pártpreferenciák lényegesen nem változhattak meg, a hasonló üzenetű kispártokat időnként felcserélni látszanak a szavazók, de a Fidesz elsősége stabil az ellenzék pedig legalább három tömbre oszlik.)
Van-e ilyen nagy unszimpátia, távolmaradási és átszavazási hajlandóság mellett egyáltalán egy ellenzéki párt szimpatizánsairól vagy pláne szavazóiról beszélni — különösen, hogy több kispárt önállóan nem is létezett korábban? A Momentum, a Párbeszéd, a Mi Hazánk, a DK, az Együtt, a Liberálisok, a MoMa alig beazonosítható entitások alteregójukhoz képest.
Ha sötétben jönnének szembe utcán, inkább kitérnél az útjukból, de nem ismernéd fel melyik-melyik...
Nem kétséges: a magyar közéletet sikeresen széttrollkodták. A saját mondanivalóval bíró, fajsúlyosabb ellenzéki személyiségek szinte menekültek a színről a közelmúltban: az LMP-s, baloldali radikális Schiffer András, a konzervatív, jobbikos Vona Gábor vagy az agrárszocialista Gőgös Zoltán ebben az őskáoszban már nem akarnak pártpolitizálni. Folyamatosan súlytalan szereplők kapnak indokolatlanul nagy figyelmet. A koordinációs zavarokkal küszködő Gyurcsány Ferencet is már csak ugyanaz fűti belülről, mint a leköszönő Jean-Claude Junckert...
Az ellenzéki padsorok hátsó soraiban pedig olyan nagy volt a jövés-menés fél év alatt, hogy valami becsületes képviselői munka helyett inkább egy "pszichodráma-csoport" képe bontakozik ki a szemünk előtt, és legszívesebben azonnal becsuknánk az összes hírportált a böngészőnkben. (Errről hamarosan szintén írunk.)
Mintha nem lenne jobb dolgunk. Hagyjuk magunkat behúzni a csőbe a veszélyes szintre lépett CEU-elleni kormányoffenzívával, miközben a vidéki egyetemisták fő gondja nem is az, hogy nem tudja kifizetni a politikai okokból üldözött egyetem sokmilliós tandíját, hanem az, hogy az egekbe szökött albérletárak mellett az államilag finanszírozott "ingyenes" képzések is elérhetetlenné válnak számukra. Érdemes volna vitatkozni a jövőnkről, mert egy másik felmérés szerint a magyar válaszadók 76,4%-a ért egyet, hogy a belvárosba ne legyen szabad nagyon szennyező gépkocsival behajtani (Forbes, Ipsos). Az emberek most talán okosabbak, mint a "koordináción" marakodó politikusaik.
Forrás: HVG, Medián.
