Álljon bármilyen jól is a kormánypárt, van egy politikai tényező, amely le képes győzni a Fideszt: a KÖZÖNY. Hétfőn volt a Trónok harca befejező rész — vasárnap az EP-választás. Melyiket vártad jobban?
A narancssárga hófehérke és a hét törpe. Az előrejelzésekkel ellentétben a távolmaradók aránya valószínűleg jóval magasabb lesz. A Fidesz húszezer aktivistával igyekezett megmozgatni az embereket. A választás kimenetele a mozgósításon fog múlni. Valójában az elsőhelyezetten és az apátián kívül megtippelni sarlatánság lenne az eredményeket. Ilyen sok cikluson át egybentartani egy Fidesznyi választói bázist azért valódi kihívás.
Menjen el mindenki szavazzon a szíve szerint, aztán majd meglátjuk...
Az otthonmaradó magyar választók lesznek valószínű legtöbben most vasárnap az EP-választáson. Legutóbb, öt éve 71%, tehát kétharmadnál is többen érezték úgy, hogy az EP-választás — ha úgy tetszik Európa — nem fontos nekik. Az ebből tanulságként leszűrhető közvélekedés az uniós intézmények fontosságáról egyébként jogos: az EP-ben igazán fajsúlyos kérdések nem dőlnek el, ami valóban fontos, arról a nemzeti kormányok tárgyalnak. Európa népe és közvetlenül választott képviselőinek szerepe másodlagos egyelőre. Ezt hívjuk demokratikus deficitnek.
A tavalyi országgyűlési választáson csak valamivel több, mint 30% nem szavazott, rendszerint ez a szám is magasabb 40% körüli, míg nyugaton egy komoly választáson a 20%-nál is kisebb távolmaradás a normális. A részvétel és a demokrácia nyugaton is hanyatlóban van: a politika eltávolodott az emberektől, és ez éppen a EP-választásokon tükröződik legjobban, egészen furcsa eredmények szoktak születni. (Pl. a Brexit-pártiak megnyerik és hasonlók.) Az előrejelzések szerint idén a választók fele maradna inkább otthon, miközben Orbánék kimaxolni szeretnék a három éve permanens bevándorlásellenes kampány (és a beleölt temérdek közpénz) hasznosságát. A kampányok hevessége, a közvélemény reakciói és a Google-keresések (Nagy Blanka bugyiügye, Ungár Péter coming out-ja és a falusi csok voltak kb. a keresett politikai témák) alapján ez az 50% is inkább eltúlzott lehet.
Orbán Viktor idén tétet adott a választásnak, először az unalmas EP-választások történelmében. A tét szerinte persze a bevándorlás. Egyes statisztikák szerint már a nem túlságosan dübörgő magyar gazdaság is negyedmillió vendégmunkás felszívását igényelte: Ukrajnából, Szerbiából, Mongóliából, de érkeznek Pakisztánból is. Erről az ország saját hatáskörben döntött, nem Soros György vagy Brüsszel ármányáról van szó. A magyar vállalkozások, sőt a kormány és a kamara szorgalmazta azt. És mégis. Mindeközben a kormány most már sokadjára adja el a bevándorlásellenes védelmező határzárat. A milliárdokért épült szerb határmenti szögesdrótkerítés és a mégtöbbmilliárdos plaktákampány valószínű politikailag és gazdaságilag is busásan megtérült már a kormánypártiaknak — ha az ország kevés hasznát élvezi is valójában.
A most már évek óta tartó bevándorlásellenes főüzenettel, a Fidesz-kampány a közönyt igyekszik legyőzni. Kevés olyan téma van, ami ugyanis eléri a választók ingerküszöbét. Egy olyan országban, ahol fűt-fát ígértek és általában nem tartották azokat be, a politikai viták pedig kimerülnek a hitelességet és a korruptságot firtató ad hominem támadásokban, és alig esik szó azokról a társadalmi vitákról, amiket valóban el kéne dönteni, a szavazók természetszerűleg ábrándulnak ki és fordulnak el a politikától. Ezért kerül minden sarokra egy Soros-plakát, ezért fókuszálnak szinte egyetlen témára a kormánymédia hírműsorai, a fideszes lapok, sajtfecnik, söralátétek, gyufaskatulyák. Ezért kell mindenhonnan ez az üzenet virítson, mert jobbat ők sem tudnak. Muszáj ugyanazt ismételgetni újra és újra.
Az apátia, a politikai kényszer a magyarázat tehát a Fidesz kampánystratégiájára és eszköztárára.
Ezzel párhuzamos alternatív ellenzéki narratíva nem igazán van. A DK a gyereknapi lufira emlékeztető egyesültállamokozással jelentős százalékokat szólított ugyan meg, az emberek de csak 11%-a rezonált pozitívan. Az európai minimálbér és az európai ügyészség témaköre valószínű kisebb mozgósító erővel bír, mint a migráció.
Meglepetésre a klímaváltozás 30%-a egy bíztató fordulatnak látszik. A migráció mellett ez az egyetlen, ami jelentősnek mondható, fontos és valós probléma, ami valahogy a szokásos belpolitikai őrület (a jóléti demagógia és a korrupcióellenes szirénhangok) fölé emelkedik. Hogy a magyarok mennyire gondolják ezt komolyan, azt majd a zöldek támogatottságából lehet lemérni, akik ezt elsőszámú kampánytémává tették. A ZRI és a Medián által mért 5-7% valójában édeskevés, ha áttörésről akarunk beszélni.
EP-kampány: most vasárnap is lehetsz taktikai szavazó!
Szavazz kispártokra az MSZP és a DK helyett, vegyél el mandátumot Orbán Viktortól! Juttasd be az LMP-t és a Momentumot!
Nyilvánvaló, hogy tehát a magyaroknak van egy elképzelésük a világról, azonosítanak is problémákat, látnak is megoldásokat, de egyedül a kormánypártok tudnak masszív poltikai tőkét is kovácsolni ebből, amire nem magyarázat csupán, hogy nekik van rá pénzük. Bár még a legnagyobb párt, a Fidesz is láthatóan küzd káderhiánnyal, mégis ebben is verik a mezőnyt, politikusaik konzisztens képet mutatnak, nincs kibeszélés, nincsenek zavaró belső viszályok, a hatalmi harcok a színfalak mögött, a nagynyilvánosság számára kulturáltnak tűnő, tehát nem feltűnő mederben zajlanak. Ez egyértelműen a Fidesz sikerének egyik legfontosabb titka. A kormányképességet sugalló magabiztosság a tudatos választókkal elfeledteti a csetlés-botlásokat és az ellentmondásokat. Orbán évtizedek óta meggyőző narratívával tudja magát kivágni abból a kusza logikai dzsungelből, ami a magyar közbeszéd.
Orbán régóta nem ellenzékében keresi a maga ellenfeleit, ugyanis azzal, ha kijelölné kihívóját, ő maga emelné fel a Fidesz óriása mellett jelenleg hét törpének látszó ellenzéki párt valamelyikét. Kihívó nélkül pedig sokkal könnyebb versenyezni, a maradékot pedig elvégzi az ellenzéki pártok közötti verseny. Teljesen mindegy ugyanis, hogy éppen melyikük 5%, 10% vagy majdnem 20%-os éppen vagy melyik tűnik el a süllyesztőben, amíg nincs egy párt(szövetség), amely legalább a 30-40%-os szintre el tud jutni, utána már a többi szavazó automatikus odacsapódik úgyis, ha a kormánypártok meggyengülni látszanak.
A kreált ellenfelek, mint a migráció, "Soros György", bár mind valósak legalább annyira fikciók is, egy túlzó politikai narratíva részei. Tudjuk, hogy az illegális migráció időszaka lezárult. Tudjuk, hogy az illegális dolgokat nem kell betiltani már, azért illegálisak. És tudjuk, hogy nincs, nem lehet annyi pénze Soros Györgynek, hogy az összes legelvetéltebb hóbortját is megvalósítsa a kontinens rovására. Olyan mitikus ősgonosz csak a szuperhősfilmekben vagy a Trónok harcában van legföljebb.
Az emberek figyelméért nem csak a politika küzd. A figyelempiacon van még számos szereplő a szórakoztató média, a vallási prédikátorok, a házaló ügynökök és megannyi marketinges, aki ránk akar sózni valamit. Sok szempontból igaz, hogy amíg a kormány azzal az üzenettel bombáz, hogy "Nekünk Magyarország az első" eközben a potenciális választók valójában azt a döntést hozzák, hogy "de nekünk Westeros az első" — és a valóság konfliktusai helyett sárkányok és menetelő élőhalottak foglalkoztatják őket világszerte.
Komplex politikai kérdéseket, globális sorskérdéseket — ilyen a migráció és a klímaváltozás is —, nem lehet érdemben tárgyalni — még olyan szinten sem, mint a Trónok harca szereplőinek sorsát, bár azt jóval könnyebb, jóval szórakoztatóbb — és persze jóval haszontalanabb a jövőt illetően. A kreált valóság mindig szebben megkoreografált, hiszen kreált. Ezért a mese győz a valóság felett, ami ellentmondásos és nem is mindig kibogozható. Nem világos, nincs olyan, hogy ki a jó és ki a rossz. Mesét kell tehát gyártani a politika témáiból is, szűrte le a következtetést a politikai marketing: így kerülnek elénk az Éjkirály-Soros Györgyök, az egyéni emberi sorsokat hordozó migránsokból így lesznek arctalan zombihordák, és hősöket is kapunk, Jon Snow-Orbánokat világszerte, akik helyettünk is tudják mindig mi a helyes, nekünk csak elég szurkolnunk nekik.
Az azonnali és huszárvágásszerű megoldásra vágyó közönség pedig örülhet, megkapja azt egyetlen tőrdöfés vagy néhány kilométer szögesdrót formájában. Érdekességképpen a fejlett nyugaton ott tart a tudomány, hogy megállapította: a Walking Dead zombijaitól rettegő nézők között magas a migrációt elutasítók aránya is. Ezek a valószínű már evolúciósan belénk programozott minták csereszabatosan támogatják a big data-ra alapozott modernkori mítoszgyárosok és politikai spin doctor-ok munkáját. Ahogy a Trónok harca-beli Mások, úgy a másság érzékelése szélsőségesen el tud torzulni — erre nem csak a háborúk elől kilátástalanul menekülő muszlim fiatalokból verbuvált merénylők a bizonyíték, de a tévé előtt kényelmes foteljaikban ülő magyar választók is.
Valójában alig különbözünk.
Míg a migránsok valós háborúk és nélkülözés elől menekülnek vallási tévképzetekbe, addig a "keresztény" magyar választó képzeletbeli háborúkba száműzi magát a túlságosan is kényelmes valóságból. Kizökkenteni onnan szintén csak hasonlóan ütős történettel lehet. A tömeges migráció rémképe egyelőre több figyelmet kapott, a közvetlenül húsbavágó klímakatasztrófa felértékelődése reméljük folyamatban van. Még Soros-plakátok sem kellenek hozzá, csak egy árcédula az unalmas zöldséges pulton.