EURÓPA SZÍVÉBEN: 2015-ben újra szögesdrótkerítés épült déli határaink egy rövid szakaszán. Akárhogyis nézzük az éveken át a kormány által is elnézett tömeges határsértések megállítására szebb megoldás nem nagyon kínálkozott. De a szükséges rossznak tekinthető határzár csodafegyverként is funkcionál a kormánypárti kampányokban 2016 óta.
A kizárólag a migrációra épülő végtelen mennyiségű közpénzzel és nonstop kormánymédiával megtámogatott permanens kampány uralja a hazai közbeszédet. A határzárból megkérdőjelezhetetlen szimbólum lett. Jelentőségét a határmenti falvainkban nem vitatnám. De azért vannak más, fontosabb globális problémák is, mint a balkáni útvonal. A határzár messze nem oldja meg minden gondunkat. A határsértésekre ideiglenesen megoldást adott ugyan, de a tömeges migráció okait nem orvosolja. Nem véd meg egy sor globális fenyegetéstől. Legfőképp:
A határzár nem állítja meg a klímaváltozást, ami a 21. század legnagyobb kihívása az emberiség számára. Nem szab gátat a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő orosz befolyásnak sem. Nem védi meg a határzár túloldalán rekedt magyar kisebbségek jogait, nem csak a határsértők elé emel gátat, de a vajdasági magyarok elé is. Ezekre nincs kormányzati válasz.
Hogy a három legfontosabb magyar vonatkozású húsbavágó geopolitikai kérdést nézzük.
Sorozatunkban az EP-választásokon induló pártok kampányüzeneteit elemeztük. A Momentum, az MSZP és a DK után Magyarország zöld pártja következik. Az Európai Zöld Párt (EGP) Európa-szerte a klímaváltozás ügyét tűzte első számú kampánytémaként zászlajára az EP-választáson. Az EGP minden tagországban egy tagpárttal rendelkezik, idehaza ez a párt az LMP, amely egy Kelet-Európában kimagasló tavalyi választási eredmény (7,3%) után főleg belső vitáiról termelt híreket a média számára. Korai lenne elkiabálni, hogy a zöldpártok korai időszakára jellemző útkeresést az LMP már maga mögött tudhatja. Idén az LMP először kampányol egyértelműen karakteres zöld üzenetekkel.
Elkötelezett zöldként ez az a fejlemény, aminek igazán örülni tudok a magyar belpolitikában.
Valamiért az LMP eddig ódzkodott attól, hogy "csak" zöldpártként azonosítsa magát a politikában. Szerintem tévesen. Amit a legutóbbi Závecz-kutatás is megerősít. A magyar választók növekvő mértékben vevők a posztmateriális témákra: míg a kormány a valóban létező migráció veszélyével tarol, a klímaváltozástól való szintén valós félelem előretörése új jelenség. A szavazók 30%-a nevezte meg prioritásként. Több embert foglalkoztat a klímaváltozás, mint a tipikus jóléti ígéretként puffogtatott európai minimálbért. Mintha a magyarok már nem felülről várnák anyagi helyzetük megoldását.
Hogy mennyit vált ebből a 30%-ból szavazatra az LMP (vagy a vígaszágon induló Jávor Benedek), majd május 26-án derül ki. A magyar választók választását számos más tényező is befolyásolja. Lehet eső, lehet hó, hogy stílusosak legyünk. A legtöbb nagyobb felmérés csak éppen 5% fölé mérte az LMP-t. Egyedül egy Medián felmérést mutatott 7%-ot.
Az viszont látszik, ha az LMP tavaly vagy az elmúlt 10 évében képes lett volna, hinni abban, hogy nemcsak a jómódú nyugati, de a magyar közvélemény is megérett a zöld politikára, akkor a belpolitikai zűrzavarból hasonló tematikával ki tudott volna emelkedni és valószínű még jobb eredményt érhetett volna el. Meg tudta volna különböztetni magát a hatalomért egymást törve összefogást és mindig mások visszalépését elváró ellenzéki hisztériától. Felül tudott volna emelkedni a nem is létező pozíciókért folyó ellenzéki cicaharcokon. De nem ezt tették. 2018-ban kampánytémáikban inkább hasonultak a szocikhoz, és egy második Medgyessyt igyekeztek faragni Szél Bernadettből.
Idén mintha magukra találtak volna. Egy zöldpárt kampányát kísérhettük figyelemmel.
A pártba négy év átlátszó.hu-s oknyomozó újságírás után visszatérő Vágó Gáborra és az új női társelnökre, Demeter Mártára épülő kampány "kézműves" plakátjai mindenhonnan visszaköszönnek fővárosszerte, néhol vidéken is, ami inkább a lelkes aktivistáknak köszönhető. A zöldek kampányköltségvetését apasztja a tavalyi választáson visszalépett jelöltek hagyta 150 millió forintos űr, és a Guinness-rekordra gyúró pártkongresszusozás is. Most szombaton is tartottak egyet. A bolygót, nem pártkongresszusok és nem is nálunk is rendszeres Extinction Rebellion tüntetések fogják megmenteni. A magyar zöldpolitika áttörését is valószínűleg inkább más hozza el. Többre van szükség. Zöldekre egész Európa minden döntéshozó testületében.
Az LMP adott rá okot, hogy dühösek legyünk rá. Erről is írtunk. A klímaváltozással szembeni kormányzati tehetetlenség, viszont nemcsak dühöt kell kiváltson, cselekvésre kell ösztönözzön mindenkit, aki fontosnak tartja a — profánul hangzik — túlélést. Most van itt az ideje, hogy felkészüljünk arra, ami az elkövetkezendő évtizedekben meg fogja határozni az egész kontinens életét.
A klímaváltozás minket már utolért:
Magyarországot sújtja leginkább klímaváltozás
— és ezt maga Áder János köztársasági elnök mondta. Jelenidőről és tényről van szó, amit a mezőgazdaságból élők jó ideje a bőrükön éreznek. Ennek ellenére Áder János nem emeli fel a szavát, hogy az Orbán-kormány nemet mondott az Európai Unió klímatervére, amely hathatós választ adna a problémára, és pont annak az autóiparnak ad kedvezményeket, amely miatt a növekvő jólét egyenesen vezet pont a klímaváltozáshoz — legjobb tudomásunk szerint. Ahelyett, hogy a magyar gazdákat támogatná, akiknek így egyszerre kell felvenniük a harcot:
- az aszállyal,
- a belvízzel,
- az árvizekkel,
- a melegedő klíma miatt délről felszivárgó kártevőkkel, betegségekkel,
- a nyugati felvásárlók erőfölényével,
- az emelkedő termelési költségekkel,
- az elvándorolt munkaerővel,
- a technológiaváltáshoz szükséges tőke hiányával
egy olyan országban, ahol a bankok még kölcsönt sem adnak egy falusi ház megvásárlásakor, ennyire bíznak a helyi gazdaság jövőjében...
Miközben a kormány sok év elteltével kerítést emelt idén már csak napi néhány tucat nyugatra tartó földönfutó szír és afgán feltartóztatására — és részben jogosan, de túlzó módon büszke teljesítményére, még tervek se készültek a klímaváltozás miatt átalakuló hazai vízgazdálkodás átalakítására. Ami víztározók, csatornák, gátak segítségével lehetővé tennék a gazdálkodást, az emberi életterek megóvását a szélsőségesen ingadozó csapadék formájában érkező kihívásokkal szemben a földeken és a településeken. (Megjegyzem ezekhez sokkal inkább volna szükség az uniós forrásokra, mint akár kórházakra vagy iskolákra — épületekbe számlálatlanul ment a pénz eddig is. Ebben pl. még a Momentum is elvéti a prioritásokat.)
A tét valóban nem kicsi. Túlélésünk és megmaradásunk a klímától és elsősorban a mezőgazdaságtól függ. A klímaváltozás Magyarországon alapvetően befolyásolja az ország eltartóképességét és követel meg alkalmazkodást és igényli globális, legalább európai szintű összefogást. Lehet, hogy a pesti piacokon bevásárló táskát húzó magyar kisnyugdíjas még közvetlenül nem érzékeli vagy nem érti.
"Csak" a már háromszorosára drágult krumpli árát látja. De ez történhet minden élelmiszerrel hamarosan. A klímaváltozás már a nyakunkon van. És ez valósabb probléma, mint az összes műbalhé, amit a hazai belpolitika feltálal politikusain és médiáján keresztül.
Épp ezért volna szükség, hogy most tegyünk
- a magyar gazdákért,
- az elnéptelenedő vidékért
- a fenntartható vízgazdálkodásért,
- a városi autózás visszaszorításáért
— idehaza és Európában. Hogy a több párt között ingadozó zöld szavazók és politikusok egységesen a klímaváltozást tekintsék ellenségnek, és dezertáljanak az orbánista-balliberális polgárháború frontjairól, ami nemcsak a hazai közéletet mérgezi, de a belélegezhető levegőt, ivóvizeinket és fennmaradásunkat biztosító környezetünket is.
Akár a szocialista, akár a jobboldali kormányokról van szó, a szavak szintjén túl egyik sem mutatott valódi hajlandóságot, hogy európai szinten küzdjenek a magyar gazdák, magyar emberek életfeltételeiért. Másért küzdöttek. A rövidtávú profitban érdekelt nagyvállalati lobbik és a valóságot tévéről ismerő, természettől elidegenedett közvélemény kegyeiért folyik az öldöklő küzdelem most is.
Míg az Orbán-kormány a "keresztény Európáért" száll síkra más keresztény országok vezetőivel szemben, addig a balliberálisok az erős forintban és a határontúli magyarokban találták meg a maguk ellenségét: dolgoztak váltott műszakban Kósa Lajosékkal a forint "ócsításán", magyar és magyar, európai és keresztény közé éket verve. Erzsébet-utalványokat, 13. havi nyugdíjat hol osztogatva, hol elvéve — egyébként most is.
Egy ilyen helyzetben a Paks2 ellen küzdő Jávor Benedeknek nem a Paks2-t előkészítő MSZP listáján a helye. A fiatal vegán orvosnak Cseh Katalinnak nem új pártot kell gründolnia a Monsanto és társai által kedvelt liberálisok patronálásával. Az idealista Humanista Pártból az LMP-be, majd cikk-cakkos egyéni ambíciói önmegvalósításába távozó Szél Bernadettnek pedig nem az európai zöldek hazai tagpártja ellen kellene kampányolnia, hanem Vágó Gábor és a Zöld Európa programja mellett, aki ugyanolyan régóta — vagy kicsit régebb óta képviselte — velük azokat.
Több zöld képviselő még elérhetne valamit, kevesebb aligha. A romboló
gyűlölet helyett a reményt
kell választnia Európa és a Kárpát-medence népeinek a közös jövőben, amiben nem egymás ellenségei a magyar és a román, a magát jobboldalinak vélő és a magát baloldalinak képzelő. Mert mindegyik ugyanúgy ember és élőlény, aki ezeket a környezeti változásokat nem úszhatja meg szárazon.
Félelmében körbekeríthet mindenki mindent ezer és ezer szögesdrótkerítéssel, de senki sem rekesztheti kívül azokat a természeti erőket, amik lerombolják életfeltételeink alapjait. Legfőképp nem rekesztheti kívül azt a tévképzetekből táplálkozó gyűlöletet, ami eltorzítja a látásunkat és valósabbnál nagyobbnak mutat egyébként létező, de kezelhető emberi veszélyeket — olyan veszélyekkel szemben, amikre egymagunkban vagy cseppnyi országként a nagyvilágban képtelenség reagálni is. Egymásnak eshetünk értelmetlen pártharcokban, versenyt szidhatjuk Orbánt, de azzal senki sem fogja meggyőzni a választókat, és azzal főleg nem győzheti le a 21. század kihívásait.
Ha most nem foglalkozunk a valódi problémákkal, ha nem kezeljük a valódi okokat, ha nem a lyukat tömjük be a közös csónakban, akkor a történelem szemétdombjára kerülünk, eltűnünk — akár mint nemzet, akár mint emberiség. Válogatás nélkül, mint fideszes, dékás, szocialista, momentumos, ilyen zöld, olyan zöld és amolyan zöld.
Minden pártharc, ami eltereli a figyelmet a klímaváltozásról árt a klímavédelem ügyének. Veszélyezteti a túlélésünket. Éppígy volna alapvető a mások létjogosultságát elfogadni a közéletben vagy a társadalomban, legyen szó akár politikai véleményről vagy akár nemzeti kisebbségről.
Idehaza kevésbé ismert, hogy számos kisebbségi politikai mozgalom, regionalista párt a zöld frakcióban talált helyet az Európai Parlamentben. Pl. a Skót Nemzeti Párt — egy velszi, egy katalán, egy galíciai, egy baszk, egy flamand csoportosulás is, ami meglepő függetlenként még Tőkés Lászlót is befogadta a Zöld/EFA frakció. Az LMP kampányának egyik hibája, hogy noha saját kongresszusa a klímaváltozás mellett második számú prioritásként a kisebbségi jogok és a kulturális autonómia követelések támogatását (pl. székelyföldi autonómia) nevezte meg nagyon helyesen, a tényleges választási kampányban — bár a klímaváltozás és a lobbiérdekek témáját Vágó karakteresen képviseli —, erről keveset beszéltek.
Ugyanúgy, ahogy elmulasztotta felhívni a figyelmet a zöldek kampánya arra, hogy egy veterán brüsszeli diplomatát is küldeni szeretnének az Európai Parlamentbe Kendernay János személyében. A második legtöbb szavazattal a listára került Kendernay több évtizedes külügyi pályafutása ráadásul a témában is releváns eredményeket is fel tud mutatni. A magyar kormány tárgyalója volt a kishatárátkelőkre vonatkozó uniós engedmények ügyében, amikor a szigorúbb schengen-i megállapodás jelentősen akadályozta volna a schengen-i határok által szétválasztott magyar családok kapcsolattartását.
Érthetetlen, hogy a magyar közbeszéd mennyire képes ignorálni a számunkra húsbavágó fontossággal bíró ügyeket, miközben szimbolikus magyarkodástól, a jogállamiság vagy a kereszténység megvédésének krokodilkönnyeivel és szirénhangjaival van tele a hiszterizált hazai közbeszéd. Az is sajnálatos, hogy az ellendrukkerként működő média számára miért annyira érdekes minden pártját elhagyó és utólag kígyót-békát kiabáló politikus, de az érdemi tapasztalatokkal bíró új politikusok megjelenése, vagy a régiek visszatérése, már hidegen hagyja. Az persze végképp érthetetlen, hogy maga az LMP, miért nem kovácsol tőkét legalább azokból az értékekből, amikkel a mezőnyben egyedüliként rendelkezik — leszámítva persze az előnyösebb helyzetben lévő kormánypártokat.
Az európai humanizmust, a keresztény értékeket és a demokráciát nem egy szögesdrót fogja megvédeni Európa szívében, hanem ha a reményt választjuk az önként vállalt ökológiai katasztrófával szemben: Európa zöld lesz, vagy nem lesz.
A schengen-i határok élhetőbbé tétele, és a határontúli magyar kapcsolatok elősegítése lenne ráadásul pont a keresett humánus válasz a gyűlöletre, ami most szögesdrótként meredezik magyar települések között, magyar embereket, magyar családokat is újra elválasztva egymástól.
Mindezeket mérlegre téve idén zöldként kompromisszumok nélkül szavazhatunk végre az LMP-re. A kiló nem százat jelent blog szerzői a 2019-es EP-kampányban a Vágó Gábor, Demeter Márta, Kendernay János, Kóbor József, Kanász-Nagy Máté, Turcsán Szabolcs, Jakabfy Tamás vezette zöld listára fogja adni a szavazatát.
