A kiló nem százat jelent.

Esélytelenek izgalma. Ki legyen Budapest főpolgármestere? (FELMÉRÉS)

2019. június 20.

Nem igaz, hogy az esélytelenek nyugalmával zajlana a politikai verseny. Öldöklő a küzdelem még a dobogó alsó fokáért is. Bár a politikában ezüst érmet se osztanak. Az előző posztunkban az úgynevezett főpolgármesteri előválasztási vitáról és a jelöltek koncepcióiról vagy koncepciótlanságáról mondtunk kritikát: Az előválasztási vita nyertese, aki el se ment rá: Puzsér Róbert az egyetlen főpolgármester-jelölt, akinek programja is van.

elovalaszto-default-open-graph-1200x628.jpg

Az előválasztás az egyik legjobb dolog lehetett volna az ellenzéki politizálás e sanyarú és sikertelen időszakában, de sikerült szinte minden résztvevőnek önsorsrontó módon felrúgnia minden létező korábbi megállapodást. Kezdve már a tisztességes tárgyalást lejárató szocialista Molnár Zsolt noteszével, a nem sok vizet zavaró Sermer Ádám-féle liberálisok kiugrásával, aztán jött Gyurcsány Karácsony hátbatámadásával, a Momentum hasonlóan váratlan fordulatával, az egyezményt kifogásoló Puzsér Róbert kilépésével, ami aztán az LMP-nek és a Jobbiknak is betette a kaput Puzsérnál, mert a megállapodásoknak akartak megfelelni. Az ellenzék esélyei a szemünk előtt zsugorodnak minimálisra, pedig nem volt ez megírva. Sőt. Bizalom nélkül nem lehet mindenki által elfogadott eredményű előválasztást tartani. Így meg nincs értelme.

A lenti felméréssel ezt szeretnénk pótolni. A valóságban meg majd öt év múlva újra próbáljuk...

Amíg a pártok egymás leszalámizásával foglalkoztak: a választók fel sem ismerik a jelölteket. Ha mégis, a véleményük igencsak megoszlik. 

Isten ments, hogy zsákbamacskát áruljunk, a mi voksunk ebben a káoszban a párttámogatás nélkül maradt Sétáló Budapesté egyelőre és jobb ajánlat híjján:

Bár egyáltalán nem tetszik a lépés, de jót tett Puzsér Róbertnek a kiugrás, így tud az előválasztásban résztvevő három, önellentmondásokba bonyolódó, egymást lejárató jelölttől leginkább különbözni, ami értékes szavazatokat jelenthet. Bárki is nyerje az egyre komolytalanabbnak tűnő előválasztást, aki részt vesz ebben a bohózatban az maga is bohóccá válik. Hármójuk közül esélyesnek Kálmán Olga látszik, pedig valószínű ő a legelutasítottabb a széles közönségben. A valódi választás eredménye így könnyen lehet még egy Bokrosnál is rosszabb eredmény lesz.

Puzsér Róbert, ha profi kampányt csinál most le is előzheti, ami ismét felbolydíthatja az EP-kampányban felborult politikai erőviszonyokat az ellenzékben. (Lásd keretes írásunkat.) A választók tanácstalansága nem csillapodott. Csak egyes pártok bízták el magukat, mások meg mély depresszióba zuhantak...

Úgy tűnik Puzsér Róbert rátapintott a lényegre. A politika kérdései egyre inkább a zöld témák körül forognak. Miközben a magyar zöldek éppen kiütötték saját magukat — furcsa időzítés. — Írtuk.

Puzsér Róbert gyengéje tehát már nem a felkészületlenség, abban ő előrébb tart másoknál, hanem a médiával való rossz viszony. Nyilvánosság nélkül pedig nem lehet jól szerepelni. A fideszes portálok mellett a balliberális média is inkább ignorálja személyét, ha épp teheti:

Persze, hogy Puzsérnak jelentős az elutasítottsága, de ez igaz ma már Karácsonyra és pláne Kálmán Olgára. Csak Kálmán Olga volt a kétlábonjáró ellenzéki média. Az ő ellenzőinek nincs hangja a nyilvánosságban — leszámítva pl. ezt a blogot. Lehetne az elfogult riporternőből kiegyensúlyozott városvezető? Most épp ingyenes BKV-t ígér a 18 év alattiaknak, amit már az LMP is javasolt egyszer a közgyűlésben. 

Kell még szót ejtsünk a szintén váratlanul felbukkant és épp ezért tök ismeretlen Kerpel-Fronius Gáborról, aki a Momentum színeiben inkább idézi fel immár az SZDSZ egykori másodvonalát — bár az elején még Puzsér 2.0-ként próbálta magát pozícionálni. Illtetve egész pontosan, ezt írtuk róla: Puzsér 2.0 — A Sétáló Budapestnél jártunk: Robi azon morfondírozott, visszalépjen-e a Momentum javáraAzóta kiderült, hogy bár nagyon szeretné, hogy a puzsérista-jobboldali szavazók számára is vonzó legyen, erre mégsem ő a legjobb jelölt.

A Momentum viselkedése és szövetségi politikája rövid taktikázás után a választókban beazonosítja majd őket, mint liberálist, vagy balliberálist. Egy jobbfajta kiadást láthatunk, de inkább valamilyen segédcsapatnak tűnnek, semmint önálló erőnek. A Momentum azok pártja lesz a jövőben, akik még haboznak közvetlenül a DK-ra szavazni, de már az MSZP-t unják és megelégelték az LMP töketlenségét, akiknek tíz év türelmi időt szavaztak meg.

A Sétáló Budapest felvállalása mint végülis egyértelműen kiderült nem szerepel Kerpel-Fronius komfortzónájában. Rákérdeztünk személyesen, nem fogja felvállalni, félmegoldás meg nem megoldás. Egy kicsit magunkat is hitegettük, amikor ezt reméltük. Pedig ezzel a Momentum valóban ziccert hagy ki. A Sétáló Budapest adaptálásával végleg átvehetné az LMP szerepét a politikában, szakembergárdájukkal együtt, ami szintén kevés van a Momentumnak. Így igazából Kálmán Olga táskahordójának látszanak jobbról, balról pedig Karácsony — és a furcsamód általa fémjelzett MSZP játsza el a másik balek szerepét. A verseny hármójuk közt már most álversenynek tűnik. Nem fogadnék rá nagy tétekben és nincs is jelentősége, a "nyertestől" függetlenül maga az előválasztás már érdektelenségbe fog fulladni. Budapest elfordul a politikától és a Balaton irányába veszi az irányt.

Épp ezért töltsd ki felmérésünket, melyik jelölt volna a legesélyesebb kihívója Tarlós Istvánnak ha 1:1 ellen indulnának, itt az oldalon belül vagy ezen a linken:

Mi már tavaly decemberben Kálmán Olgát javasoltuk egy korábbi felmérésünk alapján a balliberálisok számára. Ugyanakkor fennáll a veszélye, hogy a valódi választáson Puzsér Róbert végül jobban szerepel, mint az előválasztás esélyese Kálmán Olga. Kiváncsi vagyok, hogy ez változott-e azóta...

Karácsony a baloldal kedvence, jobboldalról csak Puzsér tudna szavazókat szerezni

 

Horváth Csaba évvégi házi és nemreprezentatív kutatásunk alapján, amit 911-en töltöttetek ki még saját pártja szavazói körében sem számít esélyesnek: az LMP-ben nevelkedett párbeszédes Karácsony Gergő a szocialisták és a DK-sok kedvence. Még úgy se, hogy a felkínált jelöltek közül többet is bejelölhettek a válaszadók. Így akár egyszerre Horváth Csabát, Karácsony Gergőt vagy épp Kálmán Olgát is, aki egyébként felmérésünk szerint a balliberálisok titkos fegyvere lehetne, ha meglepetést akarnak okozni, mert hát azt Karácsonnyal másodszor már elég nehéz lenne — akkor is csak 11.9%-ot értek el, ami elég sovány remény az amúgy Orbánnál és a Fidesznél is népszerűbb Tarlós Istvánnal szemben. Egyébként a legfontosabb tanulság, hogy bár az ellenzéki túlsúlyú kitöltők között valóban nem sokkal, de Karácsony Gergely tűnt esélyesebbnek Puzsér Róbertnél, de egyikőjük sem számít abszolút favoritnak. Magyarán: elég sokan utálják már Karácsonyt és hát Robi sem az a mindenki kedvence. Mindkettejüknek jelentős az elutasítottsága. Olykor még saját pártjukban is. Aminek mélyelemzésére nincs most mód. (Röviden: az ellenzéki választók nem szeretik a pártjaikat és a politikusaikat. Puzsér pici előnye, hogy annyira nem tartozik az utóbbi kategóriába, de politikai véleményvezér és nem egy szimpla celeb.) (2019. január 04.)

Megdöbbentő: bármelyik ellenzéki vagy független jelöltről van is szó, az elutasítottság ("Sosem szavaznék rá") a meghatározó értékelés — egyedül a legnagyobb választói tömb, a Fidesz bázisa áll ki egységesen Tarlós István mögött, de szükség esetén Pokorni Zoltán vagy Kocsis Máté mögött is felsorakoznának 75-82% arányban. A szavazók másik felét jelentő ellenzéki térfélen ilyen integratív jelölt nincs, mindenkit többen utálnak, mint ahányan igazán szeretnek: még a Macaulay Culkin-mosolyú Karácsony Gergelyt is. Népszerűségről beszélni igazából nem lehet. 

Az ellenzéki és bizonytalan, egyéb szavazók közül:

  • Karácsony Gergely: 23.2% szavazna rá — 24.3% sosem szavazna rá.
  • Puzsér Róbert: 18.6% szavazna rá — 40.3% sosem szavazna rá.
  • Kálmán Olga: 17.8% szavazna rá — 29.2% sosem szavazna rá.

A kormánypárti szavazók közül:

  • Tarlós István: 72.8% szavazna rá — 3.5% sosem szavazna rá.

A főpolgármesti előválasztás könnyen lehet, hogy újra Gyurcsány Ferenc korai győzelméhez vezet, de amilyen gyorsan végeznek tőrdöfései hátbaszúrt és kijátszott ellenzéki ellenfeleivel most a zűrzavar közben, éppolyan könnyen fordíthatja meg ez a pyrrhus-i győzelem az össz-ellenzék amúgy számszerű előretörését az önkormányzati választásokon — amit tisztességes alkukkal és valódi összefogással akár meg is nyerhettek volna közösen.

Ez tántoríthatja el a pártokhoz hasonlóan vagy még jobban megosztott, meghasonlott, kiábrándult szavazókat. És hoz helyzetbe majd hosszútávon Puzsérhoz hasonlóan váratlanul felbukkanó, de valószínű nála furfangosabb politikusokat. A kampánytámogatási rendszer ráadásul kedvez az új belépőknek. A mostani pártrendszer recseg-ropog, éppen Gyurcsány Ferenc a katalizátora a pártállami maradványok végső elmúlásának. Miközben a felmérések szerint a DK órái is megvannak számlálva.

A most időlegesen létrejött váratlan átrendeződés újabb és újabb pártnépszerűségi földcsuszamlásokhoz vezethet. A mostani főpolgármester választás ennek az előjele lesz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr1614902434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrikokaruszo 2019.06.20. 16:42:17

megnéztem ezeket az előválasztós sátrakat, túlnyomórészt idősek ácsorognak ott

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.06.20. 16:45:33

Fontos, hogy Olga nyerje a ballib előválasztást. Őt lesz képes a legkönnyebben megverni Tarlós.

Cycmen 2019.06.20. 16:55:48

Tarlós miért nem jó?

Kelly és a szexi dög 2019.06.20. 17:19:48

Hogyan tudna fejlődni egy ellenzéki főváros a 2/3-os kormánnyal szemben?
Gondolkodni kellene, hogy mi lenne ténylegesen a jó, nem az izmusokra koncentrálni!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.06.20. 17:19:52

@MAXVAL bircaman közíró: téged imádlak az összes kommentelők közül a legjobban! jó egészséget és hosszú életet!

padlogaz 2019.06.20. 17:20:20

puzsér mellett úgy tűnik, hogy kerpel-froniusnak is van programja, minél többször nyilatkozik, annál jobban lejön.
a másik kettőnél még nem jöttem rá, hogy mire is építkeznének.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.06.20. 17:20:42

@Cycmen: ahogy elnézem az addigi szavazatokat, a többség Tarlóst választja a legtöbb jelölttel szemben: egy kivétel van...
akit érdekel, annak megírom :)

GyMasa 2019.06.20. 18:05:47

@A kiló nem százat jelent.:
Nekem ma reggel votl szerencsém elolvasni az index tudósítását.
Ez ismét megerősített benne, hogy semmi keresnivalójuk nincs ennek a pozíciónak a közelében.
Különösen meglepett Fronius határeset kommunista programja (vagy csak a gondolatai a bérlakáshelyzetről), hiszen eddig úgy tudtam, hogy egy sikeres vállalkozó.

Brix 2019.06.20. 18:18:19

Tragikomèdia lesz, ha az ellenzèk nem tudja budapesti fölènyèt főpolgármesteri posztra váltani...Pedig , itt lehetne megkezdeni a legkönnyebben az Orbán- rendszer lebontását , de úgy tűnik, mègem sikerül...Karácsony alkalmas jelölt, de olyan szinten diszkreditálta a kormányzati mèdia , hogy már nem biztos hogy tudna győzni...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.06.20. 18:48:54

@Kelly és a szexi dög: a kormány nem tiltja meg, hogy Sétáló Budapestet csinálj, ahhoz is kell persze forrás, de elsősorban nem azon múlik.
Amúgy fejezzük már be azt a butaságot, hogy a kormány akadályozza a főváros fejlesztését. Az országra is kell költeni. Ennyi a kormány felelőssége. Egyik kormány sem szerette agyon a fővárost a rendszerváltás óta. Előtte valóban sok pénzt költöttünk a fővárosra.

Wildhunt 2019.06.20. 18:49:40

@Brix: Nemcsak a kormányzati.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.06.20. 18:51:06

@Cycmen: ha őt választja Budapest, akkor ki kell mondani, hogy 3x ő volt a jó a városnak. Más mérőeszközünk nincs. De jó. De a demokrácia arról szól, hogy versenyre kényszeríted a hatalom birtokosait. Hogy jobb legyen. A jó nem elég. Ezt hívjuk fejlődésnek.

Full metal burka 2019.06.20. 18:52:19

@Brix: "Pedig , itt lehetne megkezdeni a legkönnyebben az Orbán- rendszer lebontását "

A tobbsegnek nem surgos a jolet lebontasa...

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.06.20. 18:55:06

@GyMasa: A Budapest 2.0 egy jó kis vázlat. A Sétáló Budapest 150 oldal kidolgozott terv. Kerpel-Fronius azzal kacérkodik, hogy megegyezik Puzsérral a Sétáló Budapestet illetően, amit egyelőre a legtöbben támogattok. Én viszont ezt személyesen máshogy hallottam tőle. Azt hiszem fél a radikális gondolattól, vagy nem is szeretné szívből. Ezt látom rajta. Magyarán: aki tényleg változást akar alibizés helyett annak egyelőre Puzsér van. Ennyi plusz infót tudok hozzátenni az index.hu és egyéb híroldalakon olvasható infókon kívül. Adott a dilemma vagy autók vagy zöld főváros. A kettő egyszerre nem megy. Puzsér állást mert foglalni. KFG vagy KO vagy KG meg nem. Ők zöldet mondanak, de nem mennek szembe az autósokkal. Nem mernek és nem is akarnak, érzésem szerint.

Full metal burka 2019.06.20. 19:03:06

@A kiló nem százat jelent.: "A Budapest 2.0 egy jó kis vázlat. A Sétáló Budapest 150 oldal kidolgozott terv. Kerpel-Fronius azzal kacérkodik, hogy megegyezik Puzsérral a Sétáló Budapestet illetően, amit egyelőre a legtöbben támogattok."

Nyilvan a magyar valasztot nagyon erdeklik a 150 oldalas tervek. Na nem mintha a Setalo Budapestnek egy hangyanyi eselye is lenne, meg ha meg is valasztjak Puzsert. Majdnem a Kutyapart szintje.

Gyorgy007 2019.06.20. 19:11:22

Én ukrán vidéki nyugdíjas vagyok, de most az önkormi választásra bejelentkezek Budapestre, hogy Tarlósra, vagy Vona Gáborra szavazzak...

Full metal burka 2019.06.20. 19:25:11

@Gyorgy007: Az ukranok is utaljak a szaroldalt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.20. 20:11:10

@Brix:

"Karácsony alkalmas jelölt, de olyan szinten diszkreditálta a kormányzati mèdia , hogy már nem biztos hogy tudna győzni..."

Hadd helyesbítselek: Karácsony önmagát diszkreditálta, nem is egyszer.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.06.20. 20:51:43

@GyMasa: a Momentum nem tudom, mit akar, alapvetően gazdasági liberálisok, kicsi a valószínűsége, hogy a bérlakáshelyzetre valódi megoldást akarnának adni — csupán érzékelnek egy problémát és reagálnak rá...
erre tipikusan a piac nem jó megoldás, amit a Momentum favorizál, az csak még több szegényt fog eredményezni, ellenben Berlinben és Bécsben vannak rá megoldások

Full metal burka 2019.06.20. 21:24:12

@A kiló nem százat jelent.: "Momentum nem tudom, mit akar, alapvetően gazdasági liberálisok"

kelet-europaban gazdasagi liberalisnak lenni netto hazaarulas

votma

Full metal burka 2019.06.20. 21:35:46

Az ukran nep most zabalja a soros-fele gazdasagi liberalizmust. Jo uzlet volt elkergetni Putyin emberet.

www.ceicdata.com/en/indicator/ukraine/gdp-per-capita

....:DDD

0.5 bit 2019.06.20. 22:39:36

@A kiló nem százat jelent.: "Adott a dilemma vagy autók vagy zöld főváros. A kettő egyszerre nem megy. Puzsér állást mert foglalni. KFG vagy KO vagy KG meg nem. Ők zöldet mondanak, de nem mennek szembe az autósokkal. Nem mernek és nem is akarnak, érzésem szerint."

Az a baj, hogy az ellentmondás nem itt van, hanem a nagyváros vs, zöld között. A nagyvárosoknak - mint amilyen Budapest - épp az a jellemzőjük, hogy kis területen sok ember él, dolgozik. A sok emberből viszont arányosan sokkal több jármű fog esni adott területre, mint egy pl. faluban. A fővárost akkor lehetne zöldíteni, ha csökkentenék a népsűrűséget vagyis Budapest a mostani területének többszörösére hízna. Vagyis lényegében az emberek életterét át kellene adni a növényzetnek, de az innen kiszoruló lakosokat meg máshol kell elhelyezni. Vagyis a nagyvárosból kellene egy jóval nagyobb "falut" varázsolni.

A nagyvárost és a zöld kisváros olyan mint az ideális női cipőt összehozni: amely kívül kicsi, belül meg nagy.

A másik dilemma, hogy mit tegyenek az autósok minél kevesebb ideig álljanak -> parkoló díjakkal vegyük rá, hogy mozogjanak vagy minél kevesebb ideig mozogjanak -> parkolási díjak/zónák megszüntetése.

Van még egy érdekes jelenség az utóbbi években. Egyre több áruház parkolójában szerelnek fel soropókat és csak egy-két órára biztosítanak ingyenes parkolást. Ez mellett Budapesten csak a parkolási övezetek szaporodnak, a P+R parkolók valahogy sohasem.

Az autósokra a politikusok pártállástól függetlenül csak egy megkopasztandó XXI. század kulákjaiként tekintenek. Ha valóban "jót" akarnának minden fővárosinak, akkor nem korlátozásokkal, adókkal, díjakkal és tiltásokkal, hanem csak vonzó tömegközlekedéssel csökkentenék a járműforgalmat.

Full metal burka 2019.06.20. 22:59:46

@0.5 bit: Ez a zold setalo fovaros megint vmi zavaros feju bolcseszmernok fejebol bukott ki, a korgyurut kellene mar befejezni. Mo-n majd 50 ev mulva lesz ennek realitasa, de amugy az egyik legtisztabb levegoju fovaros Europaban, ebben a meretkategoriaban Bp.

Sok park az tenyleg jo lenne, mint Pragaban, csakhogy az eleve sok falubol rakkodott ossze nagyfaluva.

Vizen jarassal is kampanyolhatna ennyi erovel, ott a Duna jo nagy, azon epitsetek mokuskereket lipsik.

Vagy verjetek 3xos adot az osszes autora, azt majd szejjelhagyjak a parasztok a hatarba, ja csak ahhoz nincs puca, gondoltam.

2019.06.20. 23:20:50

@Kelly és a szexi dög:

"Hogyan tudna fejlődni egy ellenzéki főváros a 2/3-os kormánnyal szemben?"

Hogyan is tudna egy ország fejlődni, ha agyhalottak uralják...

0.5 bit 2019.06.20. 23:55:02

@Full metal burka: "Ez a zold setalo fovaros megint vmi zavaros feju bolcseszmernok fejebol bukott ki..."

A zöld környezetvédők és logikusság az két teljesen külön világ, pl.:

- A londonban arányaiban kb akkora részen kell "dugódíjat" fizetni, mintha pesten a várban kellene (kell is)
- Tőlünk nyugatabbra pezsgőt bontanának, ha olyan arányban tömegközlekedének az emberek mint pesten
- Egyik kezükkel betiltják a hagyományos izzókat és az erősebb porszívókat mert sok áramot folyasztanak, a másik kezükkel meg támogatják az elektromos autókat, mert az meg ezek sokszorosát fogyasztják
- Csökkentsük a CO2 kibocsátást, de inkább szénerőmű legyen mintsem atom (energiewende)

A legszomorúbb viszont az, hogy a zöldek által felkapott álmegoldásokra fordított (vagy ablakon kidobott) erőforrásokból sokkal hatékonyabban lehetne tenni a környezetért.

Olyan ez, mintha a Titanic kapitánya azzal lenne elfoglalva, hogy a vizeskancsókból a vizet mindenki az óceánba öntse ki ...

0.5 bit 2019.06.20. 23:57:47

@0.5 bit: A végére a kedvencem:

A szél/nap erőművek ingyen energiával látnak el minket, de hogy gazdaságilag kifizetődő legyen mélyen a zsebünbe kell nyúlni és dotálni kell őket.

Full metal burka 2019.06.21. 00:10:33

@0.5 bit: A zoldlobbi osszeeskuves-elmeletem szerint a nemet ipar kiirtasat kapta feladatul, persze az aktivistaik tenyleg hiszik a mantrat.

Nemetorszag sajat magat hozza versenyhatranyba a mar most 3xos aramarakkal a magyarhoz kepest, mikozben az USA es Kina rohog a markaba. Ezt persze mi is megszivjuk. Nemet mediat ugy televagtak 45ben CIA-ugynokokkel, hogy mara szitava mostak a germanok agyat, a mutti rosszul lesz ha meghallja a himnuszt vagy meglatja a zaszlot.

Az meg egy vitatott dolog, hogy a CO2 miatt emelkedik a homerseklet, vagy a homerseklet-emelkedes miatt emelkkedik a CO2 szint. De az teny, hogy a kozuti kozlekedes a kibocsatas vmi 10%-aert felelos.

0.5 bit 2019.06.21. 01:27:35

@Full metal burka: " A zoldlobbi osszeeskuves-elmeletem szerint a nemet ipar kiirtasat kapta feladatul, persze az aktivistaik tenyleg hiszik a mantrat."

Azt hiszem a németeknél van dárgább zöld áramtarifa. Ekkor aki erre fizet elő az csak szép tiszta zöld erőműből származó kiválogatott elektronokat kap. Mondjuk az inteligens mosópor után én már nem lepődök meg ezen sem.

"De az teny, hogy a kozuti kozlekedes a kibocsatas vmi 10%-aert felelos."

Valahol azt olvastam egyetlen nagy szállítóhajó annyi anyagot pöfög a légkörbe (talán nyersolajjal üzemeltetik ezeket), mint az EU összes személygépkocsija. Ha csak a nagyobb szállítóhajókat átállítanák nukleáris meghajtásra, akkor többet tennénk a környezetért, mintha holnaptól senki sem használná a kocsiját.

Ezt szerintem kis nemzetközi összefogással reálisan meg lehetne tenni, mint amit népnevelésként társadalommérnökösködnek. A technológia adott, az USA is ezt használja a repölőgép hordozóinál illetve a oroszoknak is van/volt ilyen jégtörő hajója is.

Full metal burka 2019.06.21. 01:43:48

"Ha csak a nagyobb szállítóhajókat átállítanák nukleáris meghajtásra, akkor többet tennénk a környezetért, mintha holnaptól senki sem használná a kocsiját."

Lehet, de mindenki gazdagabb akar lenni, tobbet akar fogyasztani, ez a rendszer, ezt nem lehet kornyezetkimelo modon csinalni.

Az elektronyos autok teren pedig Nemetorszag lemaradt az USA es Kina mogott (most az mind1, hogy vegso soron ezek tisztabbak-e mint a belso egesu motoros kocsik). Eddig pont a nemet auto volt az amit Kinaban, az USAban es Japanban is megvettek, most meg majd az jon hogy Europa importalni fog, illetve a gyorsabban kapcsolo uzemek megveszik majd az ittenieket.

Europanak reszeltek, a fejlodes mind2 alapfaktoraban -demografia, technikai fejlodes- nagyon rosszul all, es isiaszos barmok vezetik.

0.5 bit 2019.06.21. 01:58:10

A másik érdekes pont a fűtés. Az egyik legkevésbé szennyező fűtési mód a gáz. Ezt (is) kellene támogatni, ha szeretnénk felvenni a harcot a szmoggal. A környezetvédelem nevében inkább növelik a kiépítés költségeit: kondenzációs kazánok kötelezővé tétele, ami drágább ezért vissza fogja a terjedését. Helyette viszont fával, szénnel vagy bármivel amit találnak az emberek fognak fűteni. Utána persze néznek boci szemekkel, hogy sajnos nagy a szmog az észak-magyarországi falvakban, tiltsuk ki a kocsikat pesten.

Pedig inkább a szilárd tüzelésről való átállást kellene támogatni, nem pedig adminisztratívan nehezíteni a gázfűtés létesítését.

Csak egy szimpla átfolyós vízmelegítő milliós tétel lesz, mert kell papír a kéményhez, hiába gyári elemekből gyári méretekkel készül. Ha 1000 helyen megvan ugyan az, akkor is az 1001-en is újra kell ugyan azt terveztetni és persze kifizetni. Kell gázterv is, függetlenül, hogy változik-e bármi, de ez is csak emeli a költségeket, szeritem feleslegesen.

Mindig az az érzésem, ha szóba kerül a környezetvédelem az azzal jár, hogy valamiért többet kell fizetni mint eddig. Csak ennyi látszik más hatás nem. Pl. amikor kitalálták, hogy nincs reklámzacskó. Addig ezekből szemetes zsák lett. Most lehet venni külön szemetes zsákot is.

Közben meg zöldek által favorizált textil táskák akkor lennének környeztbarátabbak (előállítás miatt), ha ezek 20 évnél tovább kitartanának.

Egy szónak is száz a vége a legtöbb zöld elképzelés inkább csak placebó, hogy azt érezzék az emberek mintha tennének valamit. Persze ennek az árát azért csengessék ki is.

GyMasa 2019.06.21. 02:16:01

@A kiló nem százat jelent.:
" a Momentum nem tudom, mit akar, alapvetően gazdasági liberálisok, kicsi a valószínűsége, hogy a bérlakáshelyzetre valódi megoldást akarnának adni — csupán érzékelnek egy problémát és reagálnak rá..."
Az OK, de akkor miért nem mondják azt a tipikus liberális választ, hogy "oldja meg a szabadpiac".
"erre tipikusan a piac nem jó megoldás"
Pedig pont CSAK a szabadpiaci, kapitalista megoldást KELL találni, különben végső soron pont az ellenkezője fog történni, és csak rosszabb lesz a bérlőknek...
Lehet, hog yegy demagóg szabály segíteni fog pár évig, de azzal csak elodázni tudja a problémát, nem megoldani.
"amit a Momentum favorizál, az csak még több szegényt fog eredményezni,"
És, akkor miért is kellene egyáltalán megfontolni a rájuk szavazást???
" ellenben Berlinben és Bécsben vannak rá megoldások "
A bécsi helyzetet nem ismerem, de Berlinben egészen biztosan szívni fognak a bérlők...
Már a most beterjesztett javaslatban kiválóan látszik, hogy hogyan lehet kijátszani a szabályt...

Cycmen 2019.06.21. 08:04:53

@A kiló nem százat jelent.: ." De a demokrácia arról szól, hogy versenyre kényszeríted a hatalom birtokosait. Hogy jobb legyen. A jó nem elég. Ezt hívjuk fejlődésnek. "

A demokrácia szó nem védőernyő a hülyeségre, a sok jelölt nem biztosíték a demokráciára, ismét egy féligazság, egy fals kiindulópontra épített érvelés.
A főpolgármesterség nem egy vicc, szemmel láthatóan inkompetens embereket indítani a választók szemen köpése, hülyének nézése. Tarlóssal egyenértékű embereket kéne indítani, aki konyít a városvezetéshez, de itt megint csak a "váltsuk le"-ig jutott az ellenzék.
Persze, hallottam hogy mi a mentőduma az inkompetens jelöltre, majd egy szakértői csapat segítségével tudna jól dolgozni. Lótúrót! Ha a beosztottak megérzik a gyengeséget, kitör az anarchia, egy Kálmán Olga aki azt sem tudná hogy mit ír alá, (mert nem tudná, nem is kell hogy tudja, egészen más a szakmája, szerintem amúgy abban sem túl jó, de ott lehet csatornát váltani ha nem tetszik) aztán előadná mint Demszky a metróügyben, hogy nem tudott semmiről, ha nagyon firtatnának valamit, akkor jönne az "így beszél egy nővel" szövegével?
Ilyen emberek indítása nem fejlődés, ezek biztosan nem ösztönzik Tarlóst semmire!

m54 2019.06.21. 08:28:18

@Full metal burka: Irodalom hozzá:
"„…a nem kiugróan meleg kambrium elején a szén-dioxid-tartalom a mai érték tizennyolcszorosa volt, míg a jóval melegebb kréta időszakban csupán hatszorosa.
...
amit sokan a fő oknak tekintenek, a hőmérsékletváltozás és a CO2 légköri koncentrációjának közelítő „együttmozgása”. Láttuk az előbbiekben, hogy ez az „együttmozgás” nagyon is csak közelítő jellegű, és egyáltalán nem tisztázott, hogy melyik az ok és melyik az okozat. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy csak becslés szinten ismeretes, miszerint a jelenlegi CO2-koncentrációból mennyi a természetes és mennyi az antropogén eredetű, illetve, hogy mekkora az antropogén eredetű hányad jelentősége a klímaváltozás szempontjából."
www.matud.iif.hu/2011/01/03.htm

A CO2 hisztihez még ennyit: a Föld 33 Celsius fokkal melegebb, mint a Napsugárzásból számítható érték. Ez az üvegházhatású gázoknak és gőzöknek köszönhető.
Ezekből a CO2 hatása nem éri el a 25%-t!
Ábra:
slideplayer.hu/slide/3657143/12/images/12/Az+%C3%BCvegh%C3%A1zhat%C3%A1s%C3%BA+g%C3%A1zok+hozz%C3%A1j%C3%A1rul%C3%A1sa+a.jpg

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.21. 09:20:48

@m54:

"a nem kiugróan meleg kambrium elején a szén-dioxid-tartalom a mai érték tizennyolcszorosa volt, míg a jóval melegebb kréta időszakban csupán hatszorosa."

Azt ne feledd, hogy a kambrium alatt a Nap luminozitása a mostaninál kb. 4%-kal kisebb volt. Ez a 4% elsőre nem tűnik nagy különbségnek, de a klíma szempontjából kva sokat számít. Ezzel szemben a kréta korszakban csak kb. 1%-kal volt kisebb a mainál.

Ezzel nem cáfolni akarom, amit írsz, csak árnyalni. Hiszen nyilvánvaló, hogy a klímát nem csak a CO2 tartalom határozza meg. Egyfelől vannak/voltak egyéb üvegházgázok, másfelől a Föld albedójának változása is nagy mértékben meghatározta a klímát, lásd pl. a hófödte területek nagyságát vagy magát a növényzetet. Pl. a jégkorszakokat sem lehet a CO2-szinttel magyarázni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.21. 09:22:35

Ha a Nap luminozitása ma hirtelen visszaesne a kambriumi szintre, elég jól megfagynánk itt Európában.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.21. 09:24:52

@GyMasa:

"Berlinben egészen biztosan szívni fognak a bérlők...
Már a most beterjesztett javaslatban kiválóan látszik, hogy hogyan lehet kijátszani a szabályt..."

Ha van egy kis időd ezt részletezni, köszönettel elolvasnám.

Full metal burka 2019.06.21. 09:44:26

@GyMasa: "Pedig pont CSAK a szabadpiaci, kapitalista megoldást KELL találni, különben végső soron pont az ellenkezője fog történni, és csak rosszabb lesz a bérlőknek..."

Sok szarab "menekultet" meg lakasepitesre se lehet hasznalni, csak elfoglaljak a helyet a berliniek elol...:DDD

Kivlov 2019.06.21. 11:34:38

Maradjon Tarlós.
ha demszkáj alatt is csak ekkora fejlődés lett volna, BP kb. tokió fejlettségi szintjén lenne.

konrada 2019.06.21. 12:16:59

...hát nem is tudom: a 3 közül talán Kerpel, de talán csak azért, mert róla nem tudni semmit, és ebben a mezőnyben már ez is előny.

...de Kálmán Olga lesz a befutó, mert ha kevesen szavaznak egy választáson, ott a szervezettségük, a fanatikus szavazói bárkit be tudnak vinni a hátukon.

S tulajdonképpen nem is tudom, mi a jó: Az ellenzéki Budapesten Karácsony - ha nem nyírta volna ki a DK, még nyerni is tudna, de benne nincs potenciál, gyenge, szóval őt megenné a pénzt leosztó kormány reggelire.

Kerpelről eltudnám képzelni, hogy írányítani tudna, és megtalálná a jó kompromisszumot, de nincs mögötte támogatás.

Kálmán Olga meg abból a szempontból jó jelölt, hogy kihívóként esélytelen lenne, így budapestiként nem azt kellene néznem, hogyan próbálja a várost ellehetetleníteni zorbán...

...pedig Tarlóssal nekem is tele a t-com...

SZS 2019.06.21. 12:34:23

A bérlakás kérdés megoldása nagyon nehéz és egyben a témával választást lehet veszíteni. Magam sem tudom eldönteni, hogy diktáljon a piac, és akkor az bérel a fővárosban lakást, aki megengedheti magának (mert miért is kellene mindenkinek a fővárosban lakni), vagy tartsa fenn az egyébként nem túl jó helyzetet közpénzből (tehát az adófizetők pénzéből) a Fővárosi Önkormányzat és az egyes kerületek, hiszen nem mehet az utcára sok ezer ember. Csak azt látom, hogy miért nem jó a rendszer közpénzből finanszírozása: magas a bérleti díjat nem fizetők aránya, nehéz kirakni őket a jogvédők miatt (mert hát a lakhatás az jár (!), nem számít hogy, végső soron más ember fizeti meg), ugyanakkor a körülmények rosszak, a szegénység miatt szegregátumok alakulnak ki. Amelyik főpolgármesternek készülő ki merné mondani, hogy erre nem fordít (több) közpénzt, az a szavazatok sokaságát veszítené el. Az egészben azt nem értettem soha, hogy az önkormányzati bérlakásban élők több generáció alatt miért nem tudnak továbblépni. Ha egy családban dolgoznak a szülők rendesen, akkor a lakáshitel (ha nem is a fővárosban, de az agglomeráció egyes, nem felkapott részeiben vásárolt ingatlan esetében) kifizethető, és akkor a gyerekeik már nem bérlakásban élnek. Nyilván vannak sokan kivételek, akiket támogatni kell, ez nem vitás, de a tapasztalatom szerint bizony sokaknak nem kellene erősen támogatni a lakhatását közpénzből. Milyen jó hogy ezt leírhatom mert nem vagyok jelölt. :)

konrada 2019.06.21. 13:05:30

@SZS:
...pedig egyszerű a válasz. Aki annak idején szociális bérlakást kapott, az is fizeti a bérleti díjat, ami azért 30-50 ezer Ft.
Emellett félrerakni azért nehéz volt, és nehéz most is, miközben ha esetleg összejönne is mellette a minimális beugró, akkor is a bérleti díj minimálisan dupláját kéne havonta a bankba befizetni - hogy kiköltözhessen egy rosszabb desztinációba, egy akár lepukkantabb lakásba.

...szóval nem igazán érné meg.

...de ezért is, gyakorlatilag nincs üresedés, így meg a mai fiatalok - akik hasonló helyzetből indulnak - esélyük sincs arra, hogy hasonló árért béreljenek egy olyan minőségű lakást.
Ők meg emiatt nem nagyon tudnak lépni, mert ugyanolyan minőségű lakásért 2x3 annyi bérleti díjat fizetnek a piacon, így nekik még inkább nincs miből félrerakniuk.
Szomorú helyzet ez, de nem csak Budapesti probléma. Ezzel szembesülnek a londoni, newyorki, berlini fiatalok is.
...a legtöbbjüknek csak egy esélye van: fogy a magyar, és hátha van köztük olyan ősük is, aki rájuk hagy...

DFK 2019.06.21. 14:35:10

Hát a legszebb a Momentumos fószer legújabb programja: A fideszesek lakásának elvétele. Nem vicc, ezek az ávóslelkűek mmindig előkerülnek.

m54 2019.06.21. 15:05:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Pl. a jégkorszakokat sem lehet a CO2-szinttel magyarázni"

Nem bizony! És a setétzöldek pont ezekről az "apróságokról" felejtkeznek meg, amikor COkettőznek egyfolytában!

A Napfoltokat az 1600-as évektől figyelik meg rendszeresen, és azokkal pl. jobb és biztosabb összefüggés van a felmelegedés-lehűlés ügyében (Kis jégkorszak, 1600-as évek második fele, 1700-as évek első harmada. Lásd
astro.u-szeged.hu/oktatas/csillagaszat/6_Naprendszer/0102Nap/wolf_dalton_min.jpg
Az ábrán szintén jól látható az 1950-es évektől kezdődő "lehűlés" amire az öregebbek jól emlékezhetnek, és akkoriban a tudomány egy kezdődő újabb "kis jégkorszakról" kezdett beszélni.
(Irodalom: libertarianizmus.hu/a-klimakutatok-jovendolesei-1970-tol-napjainkig/

"Az 1970-es éveket áthatotta a globális lehűléstől való félelem az azelőtti évtizedek hőmérsékleti trendjeire alapozva. Így az ökológus Kenneth E. F. Watt egy beszédében azt mondta: „a világ immár 20 éve meredeken hidegedik. Ha ez a trend tovább folytatódik, a világ 1990-re az átlaghőmérséklethez képest 4 fokkal, de 2000-re 11 fokkal hidegebb lesz.” És Dr. Carl Christian Wallén a World Meteorological Organization (Meteorológiai világszervezet) tudományos és technikai osztályának vezetője azt nyilatkozta: „az 1940 óta lezajlott lehűlés elég jelentős és konzisztens volt ahhoz, hogy nem fog egyhamar a visszájára fordulni.”)

"A dolog két szempontból is problematikus. Először is a középkori meleg periódus (kb. 800-tól 1200-ig) idején Grönlandon gabonát arattak, de egyéb adatokból is világos, hogy akkor a globális hőmérséklet magasabb volt, mint napjainkban. Másrészt a közkeletű álláspont szerint az ipari forradalom előtt a légkör CO2-tartalma 280 ppm körül mozgott és a feltételezés szerint antropogén hatásokra érte el a mai 380 ppm értéket. Ha szoros az összefüggés a CO2-tartalom és a hőmérséklet között, akkor mivel magyarázható a középkori meleg periódus?"
www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1103/berenyi.html

m54 2019.06.21. 15:13:31

Egy "nagyágyú":

"Miskolczi Ferenc, a NASA egykori légkörfizikusa azt állítja, hogy nem a szén-dioxid okozza a globális felmelegedést. Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete 2011. januárjában a nyilvánosság kizárásával projektet indított Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálatára. Ez a vizsgálat most lezárult, és a birtokunkba került beszámoló jelentés szerint nem talált lényegi hibát Miskolczi számításaiban"

Bodoky Tamás cikke. MagyarLeaks: Nem talált hibát az MTA a Miskolczi-féle klímaelméletben atlatszo.hu/2012/05/01/magyarleaks-nem-talalt-hibat-az-mta-a-miskolczi-fele-klimaelmeletben/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.21. 23:37:33

@GyMasa:

Köszönöm.

Azt hittem, Németországban nem szokás a visszamenőleges hatályú jogalkotás:

"Das Gesetz soll nach bisherigen Plänen bis Januar 2020 in Kraft treten. Um zwischenzeitliche Mieterhöhungen zu verhindern, soll es rückwirkend ab dem Senatsbeschluss vom 18. Juni gültig sein."

GyMasa 2019.06.21. 23:51:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Ha van egy kis időd ezt részletezni, köszönettel elolvasnám. "
OK, akkor kicsit részletesebben is:
- A tervezet csak a már létező, nem szociális lakásokra vonatkozik.
Tehát nem érintettek:
- Az újépítésű lakások, ott annyit kérhet a bérbeadó, amennyit akar
- A szociális bérlakások, de itt nyilván nem lesz gond a magas ár.
- Az ezután megkötendő összes szerződés.
A stop csak az olyan "emelek, mert miért ne" jellegű emeléseket tiltja.
Tehát elég csak minden évben kirakni a bérlőket, mert az újaktól bármennyit kérhetnek.
Egy másik lehetőség az az, ha felújítás után 50 eurocent/nm/hó értéknél többet akar emelni, mert azt engedélyeztetni kell (jelentsen is ez bármit).
Azt konkrétan nem tudom, hogy a szabály szankcionálja-e azt, ha a szerződést minden 1-2 évben felmondják, és magasabb díjjal újrakötik.
Vagy lehet ezután kötni 1-2 éves, határozott időtartamú szerződéseket, és akkor még csak fel sem kell mondani a bérletet, mert automatikusan megszűnik majd, és lehet is emelni.
Az a baj, hogy egy bérlőnek itt Németországban rohadt költséges egy költözés...
Simán a magasabb díjért maradás az olcsóbb megoldás.
Mondjuk különösebben meglepett az nem vagyok, hiszen Berlint most a SPD-Linke-Grüne koalíció vezeti, tehát ez nagyjából az a dönés, amire ezektől számítani lehet.
Ha még van kérdés, csak halljuk!

GyMasa 2019.06.22. 00:02:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Azt hittem, Németországban nem szokás a visszamenőleges hatályú jogalkotás:"
Akkor tegyük ki ezt is bekeretezve a falra a "Profi, Német mérnökök" mellé :-)
Mondjuk ez egy városi rendelet "csak".

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.06.22. 00:12:03

@GyMasa:

Köszönöm a részletezést.

Nekem ebből csak az az eddig is ismert dolog jön le, hogy adminisztratív, piacidegen eszközökkel nem lehet befolyásolni a piacot, a szereplők úgyis megtalálják a kiskaput. Persze lehet melldöngetni, hogy mi most sokat tettünk a kisember bérlőkért, na de ha épp visszafelé sül el a dolog?

Amennyit Németországban elb*sztak az Energiewendére, abból vsz. nemcsak Berlinben, hanem a többi nagyvárosban is lehetett volna állami bérlakás-programot indítani. A kínlat növelése alékalmasabb az árak kordában tartására, mint az adminisztratív tiltás.
süti beállítások módosítása