A kiló nem százat jelent.

Puzsér kampánynyitó beszéde felért egy visszalépéssel

2019. augusztus 26.

Esélytelennek nevezte indulását kampánynyitójában a korábban is visszalépését fontolgató Puzsér Róbert, a belváros zöldítését merészen zászlajára tűző főpolgármester-jelölt. A Sétáló Budapest ennél többet érdemel.

screenshot_2019-08-25_at_18_05_18.png

Még csak nem is ordítozott most. Publicisztikai értelemben Puzsér eddigi egyik legfésültebb, legmérsékeltebb írását olvasta fel. De épp ez a szerep- és műfajtévesztés a főgyöngéje Robi eddigi politikai karrierjének is. Itt most nem cikkfelolvasásra lett volna szükség, hanem lelkesítő, motiváló beszédre. Miért vagyok itt? Miért jöjjek? A máskor mindig oly szenvedélyes műsorvezető, most halkan, kevés önbizalommal, törődötten, cetlijei mögé bújva egyhangúan ismételte el, amit a világról vagy a "betonszürke" Budapestről gondol. A beszéd újdonságot vagy jelentős bejelentést nem tartalmazott. Többedjére erősködött, hogy nincsenek személyes ambíciói, szeretne egy zöldebb fővárost és kész. De igazából annyira nem is akar főpolgármester lenni — derül ki sajnos többedjére, ami nem jó antré vagy ómen, ha az ember épp kampánynyitót tart, az aktivistákat és a választókat kéne buzdítania, hogy támogassák őt és céljait.

A publicisztika és a kortesbeszéd két külön műfaj. A néha indokolatlanul magas előtanulmányokat és politikai ismereteket igénylő bölcsészmetaforákba bonyolódó felolvasás a közérthetőségnek és a világos kommunikációnak is inkább a kárára van — ezek a fordulatok azonban Robi kedvencei, nem vehetjük el tőle, ahogy a szúrós-depressziós tekintetet sem a tévé ikonikussá vált kritikusától. A kritikus, publicista, műsorvezető, bölcsész politikussá válása azonban a Sétáló Budapest alapos szakmai háttérmunkája mellett: elmaradt. A szónok jórészt a papírjaiba meredt, úgy tűnt nem nagyon érdekli a közönsége: vagyis a választók.

Jól lehet azzal, hogy felvállalt egy ügyet, felelős is lett érte. Ehhez azonban fel kellett volna hirtelen nőni. 

"A jövő zöld lesz, vagy baszhatjuk!" — próbált a legvégén adrenalint injekciózni letargikus meditációjába. Kiváltva ezzel mindössze annak a szűk közegnek az elismerését, akik eddig is kedvelték a stílusát és megerősítve mindazokat, akik szerint (Tarlós István tényleges főpolgármester szavaival élve) Robi egy bohóc — bár "szakmájának egyik legjobbja". A politika azonban egy másik szakma. Egy vezetőnél a mércét magasabbra, de főleg máshova tesszük.

Puzsér Róbert bezárkózó, mizantróp személyiség, ami nem jó alap ugyan, de keresetlen szavaira sokan odafigyelnek, véleményvezér, sokan sok mindenben egyet is értenek vele — főleg a YouTube-világhoz szokott fiatalkorú férfiak. E sorok írója is, bár stílusával kevésbé tudok azonosulni, mint mondandójával, bár azzal sem mindig, sőt. Mert persze: zöld főváros kell, szabaduljunk meg a dugóktól és persze: a korrupt politikusokat el kéne kergetni — és valami új kéne helyettük. Ezt az újat azonban látható módon Robi vonakodik megadni. Ez esetben indulása viszont érthetetlen. És nem biztos, hogy hasznára van annak a politikai célnak, amit felvállalt: tehát annak, hogy mondjuk 5-10 éven belül Budapest belvárosát ne káosz, szmog és dugók uralják, hanem kényelmesen sétálgató gyalogosok, biztonságban szaladgáló gyerekek, csendes kiülős kávéházi asztalok, több fa és több zöld tegye teljessé a belváros megörökölt szépségét.

Robi megszokta a rivaldafényt, de nem tűnik úgy, hogy szeretné — vagy inkább ambivalens módon vonakodik azt kimutatni. Morózusan, szemrehányóan és kelletlenül viselkedik, mintha ő tenne nekünk szívességet, hogy leszállt közénk. Nem ő az egyetlen médiaszemélyiség idén, aki nem tudta átkonvertálni ismertségét politikai sikerre. Mindkét médiából átnyergelő ígéretes főpolgármester-jelölt komoly kudarcot vallott a politikában: sem Kálmán Olga, sem Puzsér Róbert nem értette meg az új szerephez muszáj új viselkedést is felvennie. Itt már nem ők a mindenható ítészek, akik kérdőre vonhatják, rájuk vonatkozóan mindenféle visszacsatolás nélkül a közélet szereplőit. Ebben az új szerepben őket ítélik meg éspedig: mindenki. Versenyezniük kell, ha tetszik, ha nem. Politikussá lettek, ha tetszik, ha nem, de nem erőltette ezt rájuk senki...

A tudálékos arrogancia és a megmondóemberi ki-ha-én-nem mentalitás eddig is beárnyékolta szerepléseiket, ezek a hiányosságok most az új szerepben mindkettejüknél végzetesnek bizonyultak. És egyikük sem látszik, hogy tanult volna belőle. A Karácsony Gergellyel szemben csúnyán alulmaradó Kálmán Olga el sem ment az előválasztás eredményhirdetésére, Puzsér Róbert pedig sokadjára mondja ki szó szerint is, hogy ő tulajdonképpen nem is akar itt lenni, csinálja meg valaki más azt a Sétáló Budapestet, sőt talán azt szeretné leginkább — persze de ne Tarlós István vagy Karácsony Gergely legyen az a valaki, mert őket ki nem állhatja, ami most egyetlen és elégtelen politikai motivációja. S persze ő az egyetlen, aki meghatározhatja, hogy a város zöldülése milyen formában, ütemben történhet meg. De csókolom, ez nem a Megasztár: itt a választók sokasága dönt, nemcsak 4-5 zsűritag temperamentuma. 

A Sétáló Budapest kampány elkönyvelhet már némi politikai sikert. Sikeresen zöldítette a budapesti közéletet. Úgyszólván most mindenki zöld akar lenni. Emiatt is. Meg a klímaváltozás folyamatos hírei miatt is. Hirtelen Tarlós Istvánék is elérkezettnek látták az időt a dugódíj eddig elodázott bevezetésére, az ellenzéki előválasztást pedig az a Karácsony Gergely nyerte meg, akinek pártját, a kis LMP-ből kiszakadt Párbeszédet önállóan nem nagyon sikerült mérnie sem a közvéleménykutatóknak, maga az anyapártnak tekinthető LMP válsága pedig végső stádiumához közelít éppen: csúfos EP-választási eredményéből nem látszik felépülni és az önállóság helyett a Párbeszéd stratégiájára fanyalodtak végül, velük versenyeznek az 1-2%-ért, ami mellett Karácsony előválasztási sikere jelzi, hogy azért az ellenzéki térfélen semmi sem biztos.

A Karácsony- és a Puzsér-kampány dinamikája teljesen ellentétes volt az elmúlt hónapokban. Karácsony bukott politikusnak tűnt az elején, a parkolóügy és csúfos HírTV-s szereplése után. Úgy tűnt végképp elintézte magát. Éppen a vele szemben felálló médiaszemélyiségek politikai alkalmatlansága volt az a kontraszt, ami új életre lehelte: mégis csak ő a szakmabeli, aki látott belülről városházát, egyezkedett a magyar pártdzsungelben, és nem utolsó sorban parlamenti frakciót harcolt ki egy mikropárt számára, ami szintén komoly politikai teljesítmény.

Jót tett neki az előválasztási kampányban elvégzett szívós munka. Igazi bravúrt végrehajtva szerezte meg a megkérdőjelezhetetlen elsőséget az ellenzékben és lett hat ellenzéki pártnak is közös jelöltje, ami történelmi fegyvertény. Eközben Puzsér Róbert lényegében megfutamodott az akkor még valóban sikertelen kutyakomédiának és értelmetlennek sejlő előválasztás elől, ami végül jelentős részvételt és elfogadottságot mutatott fel. Puzsér a következetlen kiugrásaival elvesztette a sebeiket nyalogató Jobbik és az LMP támogatását is. Kampánya leszállóágba került, amikor Karácsonyé felívelni kezdett és új erőre kapott — kitűnő időzítéssel. 

A Puzsér-kampány támogatók nélkül maradt úgy általában is, ez pedig leginkább a jelölt személyiségének tudható be. Nincsenek erőforrásaik sem. Hónapok óta nem adtak életjelt. Néhány belterjes aktivista-sörözésen kívül, ahol a jelölt elmondhatta azt, amit el szokott mondani, olykor túl nyíltan és meggondolatlanul. Robi nem kissé ellentmondásos módon bizalmatlan és elutasító a politika és a média világát illetően. Pont olyan vehemenesen utálja azt, mint Hajdu Pétert, aki ellen indokolatlanul vezetett kontraproduktív kereszteshadjáratot, mint a normalitás felkent lovagja, aminek a szerepét nárcisztikusan viseli általában. Közben nem vette észre, hogy ő maga pont ugyanolyan médiaceleb, mint Hajdu és a morális felsőbbségre aligha van előjoga. Éppígy nem akarta tudomásul venni, hogy ő maga is politikussá lett az indulásával. Én kérek elnézést. 

A "majd mikroadományokból" jeligére elképzelt, önsorsrontó "Zuckerbergnek nem adok pénzt" (tudatosan nem hirdet a Facebook-on) kampány valójában nem kampány, hanem annak az ellentéte. A 150 oldalas program egy dolog — ember nem fogja elolvasni — az intellektuális fölény demonstrálásához még önbecsapásnak is pótcselekvésnek tűnik most, noha ez tkp. Robi csapatának egyetlen igazán pozitívan értékelhető sikere és megbecsülést érdemel, sokan nem nézték ki talán belőle.

A megvallott politikai ambíciók azonban lelombozóak: a Sétáló Budapest jó ha egy-két budapesti kerületben kíván (tud) elindulni a 23-ból — aminek semmi értelme. A Kétfarkú Kutyapárt mintájára azokat a kerületi ellenzéki összefogásokat kívánják bevallottan megtrollkodni csupán, ahol korrupt és vállalhatatlan, főleg DK-s és MSZP-s figurák bukkantak újra fel. Így elindulnak a XI. kerületben Lakos Imre (SZDSZ/DK) ellen, az erzsébetvárosi ejtőernyős DK-s Niedermüller Péter ellen. Az Erzsébetvárosban ráadásul olyan polgármester-jelöltet indítanak, aki a bulinegyed megregulázását hirdeti, míg Puzsér Róbert a bulinegyedet tartja az egyik legnagyobb értéknek ebben az általa lesajnált városban. Ez az ellentmondás és kényszerházasság jól jellemzi a projekt jelenlegi abszurditását. 

Nem nyerni akarnak, hanem feltartott mutatóujjként vagy inkább középsőujjként protestálni, ami legitim politikai cél egyébként — ez a Kutyapárt közéleti küldetése is, ha figyeltünk. Csakhát viccpártból van már egy — egyesek szerint több is, mert mind az, de ez most részletkérdés. Akkor is: trollkodásnál többet szeretnénk látni sokan. A Karácsony mögé felálló hatpárti koalíció ambíciói reálisabbak, még ha érzésem szerint kevés is lesz Tarlós István eddig senki által sem eléggé megindokolt leváltásához. Tarlós István becsületes, kiszámítható városvezetőnek tűnik — főleg Demszky Gáborhoz képest, mégha túl nagy dolgokra nem is szeret vállalkozni.

Ugyanakkor Karácsony Gergő szimpatikus személyisége és az egységes zöld(-sárga) imázsvilág az ellenzéki pártszövetség számos képviselőjének sikerét mozdíthatja elő. (Amolyan magyar Beto O'Rourke kampány, amely 2016-ban red-state-ből ingadozóvá tette Texast, bár Beto O'Rourke demokrata szenátorjelölt végül alulmaradt.)

Érzésem szerint, bár többet érdemelt volna, a Puzsér-projekt elhasal még talán a választás napja előtt, az arcvesztés elkerülése végett egy elegáns visszalépés lenne egy okos politikusi döntés — már ha Robi vállalná, hogy politikus persze. Ez a beszéd másodszor hozza szóba a visszalépés gondolatát, — ami ismétlem: nem kampánynyitóba való — korábban pedig Kerpel Fronius javára fontolgatta a visszalépést, amit megírtunk. (Lásd az előzményeket lent.)

Érzésem szerint Karácsony szintén alulmarad végül, de ez független Puzsér Róberttől, akinek súlyos személyes beakadásai vannak a zuglói polgármesterrel szemben. Jónéhány kerületi képviselőtestületben viszont előretörhet ez a pár éve még valószínűtlen ellenzéki összefogás, amely egyesíti az MSZP és a DK-t, az LMP-t és a Párbeszédet, de integrálja a Jobbikot és persze a feltörekvő Momentumot is. A szövetség még így is nyomasztó káderhiánnyal küzd, ami a magyar politikának alaptulajdonsága. Az egymástól szavazókat, pozíciókat elhappolni igyekvő, egymást leszalámizó hat ellenzéki párt szövetségének csak akkor van értelme, ha végre fegyverszünet, tartós építkezés és nem ad-hoc pozícióhajhászás motiválja illetve követi.

Ez jelenleg a legjobb, amit a magyar (ellenzéki) politika kitermelt magából, mert legalább versenyre inspirálja végre valami a hatalomba belekényelmesedett fideszes Döbrögiket. Ha igazán érdemi, koherens alternatívát felmutatni egyelőre nem is képes — úgy, mint az amúgy karakteres és markáns Sétáló Budapest mutathatott volna fel... Személy szerint ezért vagyok a legdühösebb. A Sétáló Budapest ugyanis többet érdemelt ennél:

Kár érte. A Sétáló Budapest, a belvárost dugómentessé és zölddé tenni akaró komplex várostervezési koncepció a legjobb ajánlat volt, amit Budapest Vitézy Dávid kirúgása óta kaphatott. Puzsér Róbert pedig alkalmasnak tűnt, hogy a lehető legnagyobb publicitást szerezzen a nálunk még a köztudatban inkább kifogásokat és ellenkezést szülő, más európai városokban már főszabályként terjedő autómentes belváros ügyének. Ahogy korábban is írtuk, a város azért szép lassan megindul a 21. századi, zöld irányba, ha ezzel kapcsolatban kissé türelmetlenek is vagyunk.

Tetszik, nem tetszik: a választáson két zöld jelölt is indulni látszik: Karácsony Gergely és Puzsér Róbert. Egyik sem tökéletes. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk mind a kettő. Mi választók, kritikusok, bloggerek sem vagyunk jobbak. Jelenleg őket tudjuk választásra javasolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kilonem100.blog.hu/api/trackback/id/tr6515024066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FMR 2019.08.27. 22:29:12

Meglehetősen sajátos és árulkodó, hogy fenti írását a szerzője nem vállalta becses nevével. Miért is nem? Talán csak nem azért, mert a szöveg minden csűrése-csavarása ellenére tocsog a rosszindulattól? Mert hát hiába vallja meg a szerző, hogy Puzsér Róbert mondanivalójával általában egyet is tud érteni, noha a stílusával már nem (annyira) - ha ettől még ez az írás egy lejárató, rossz ízű, kontraproduktív cikk, tekintettel arra, hogy egyszerre igyekszik gyengíteni és diszkreditálni Puzsér Róbertet és a Sétáló Budapest koncepcióját, valamint demonstrálni a szerző demagóg és aljas, egy külvárosi nyugdíjas klub közösségének értelmi színvonalát alulról verő, lapos, a lényeget elvétő argumentációját. Pont azokat a szokásos, tipikus idiótaságokat kéri számon Puzsér Róberten az író, amelyet ő, mármint Puzsér Róbert, az antipolitkus-politkus civil a saját szellemi, intellektuális hinterlandjával, makulátlan morális hátterével, kikezdhetetlen renoméjával, autentikus személyiségével egyedül képvisel jelenleg és már egy jó ideje ezen az elgennyesedett, bűzhödt, velejéig korrupt 21. századi magyar politikai színtéren. A szerző beállt károgni abba az egyszerre terebélyes és szánalmas siserehadba, amely mást sem tud, mint ostoba módon számonkérni Puzsér Róberten mindazt, amiktől ő tudatosan és tudattalanul, de mindenképp önazonosan és őszintén (hitelesen) is éppen elhatárolódni próbál: a hazug szerepjátszástól; a harsány, felelőtlen ígérgetésektől; a szinte tapintható, a sorok közül üvöltő hatalom- és pénzsóvárságtól, mindattól, amit például kiválóan fémjelez Puzsér Róbert riválisa, Karácsony Gergely. Jellemző a fenti izében az argumentum ad hominem érvelés, amely nagyjából Puzsér Róbert attitűdjét, viselkedését, megnyilvánulását bírálja _formai alapon_ AHELYETT, hogy az érdemi, tartalmi kérdésekról esne szó, mondjuk konstruktív kritikai megfogalmazásban.

Akut szekunder szégyent érzek. Sajnálom.

anyad picsaja 2019.08.27. 23:09:46

Ebből a cikkből is látszik , hogy ki a tulaj az Indexnél. Egy valódi balos és ellenzéki portál lelkesen tapsikolna erre a beszédre. A szégyent igazán akkor érezheti a "kedves" cikkíró, amikor megírta ez a köpedelmet. Nyilván felülről szóltak, aminek túlbuzgó csicska, a lehető legnagyobb nyelvcsapásokkal igyekszik megfelelni. Nem marad semmilyen ellenzéki mainstream portál már. Mindent a fidesz ural már. Lázár megmondta, hogy akik hűségesek a rendszerhez

anyad picsaja 2019.08.27. 23:12:48

Ebből a cikkből is látszik , hogy ki a tulaj az Indexnél. Egy valódi balos és ellenzéki portál lelkesen tapsikolna erre a beszédre. A szégyent igazán akkor érezheti a "kedves" cikkíró, amikor megírta ez a köpedelmet. Nyilván felülről szóltak, aminek túlbuzgó csicska, a lehető legnagyobb nyelvcsapásokkal igyekszik megfelelni. Nem marad semmilyen ellenzéki mainstream portál már. Mindent a fidesz ural már.
Lázár megmondta, hogy akik hűségesek a rendszerhez mindig lesz munkájuk.
Nyilván, ennek a ki nem mondott folytatása az, hogy akik szembeszegülnek a rendszerrel azoknak nem lesz maradásuk.
Az Index meg mindig létezik.

moonlight777 2019.08.28. 00:32:16

Hogy nektek semmi sem jó.... ha ordít Puzsér az a bajotok, ha meg nem akkor meg az.... halvány fingotok sincs Puzsér valódi gondolkodásáról....
Ez az iromány meg nettó rosszindulat, okádék...

kéki béla 2019.08.28. 07:21:24

@FMR: te miért nem vállalod a neved?

kéki béla 2019.08.28. 07:22:41

@moonlight777: valóban. Viszont arról van, hogy robikátoknál kártékonyabb alak kevés van az "ellenzéki" oldalon.

kéki béla 2019.08.28. 07:25:33

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! "

Blogger... B A SZ D M E G A NY Á D A T ! ! !

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.28. 07:50:36

@FMR: Antlfinger Edvárd — ki van írva a Facebook oldalon. De utálom, hogy ezt mindenki bedobjja, ha éppen neki nem tetszőt olvas. Ettől függetlenül, köszönöm az olvasást.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.28. 07:52:00

@moonlight777: ha végigolvasod akkor sem nettó rosszindulat és okádék, de ha az előzményeket is elolvasod, akkor végképp nem az. Esélyt adtunk robinak és egyedüliként támogattuk szinte.
Ez is beszédes. Egy mínuszos blog állt ki mellette egyedül.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.28. 07:55:19

@anyad picsaja: :D ne komolytalankodjunk. Azért van ellenzékiség azon kívül, hogy Puzsért simogatjuk. Ahogy a legvégén írom, sajnos két zöld jelölt is lesz: őket javaslom választásra. Tehát Puzsért és Karácsonyt. Jobbat nem tudok. Nyilván ez így szuboptimális, de nem az én hibám. Elsősorban Robi cseszte el azzal, hogy valójában képtelen volt érdemi támogatottságot gründolni és politikusként viselkedni. Szidhatsz engem, Robi is szidhat bárkit, de ha ő vagy te szidhatsz engem vagy bárkit, akkor én is lehetek pipa Robira. A kritikust is érheti ám kritika...

body_andras 2019.08.28. 08:18:26

Óh Karácsony, aki látott már belülről városházát, tud egyezkedni a pártokkal és szimpatikus. Az ő indulásának köszönhetően fog Tarlós nyerni, mert 20 év Demszky bőven elég volt a városnak. Köszönjük, balfasz balosok, szép munka. Nem szégyellem beismerni, roppant kíváncsi vagyok, mi lesz ezzel a majommal meg a törpepártjaival 2022-ig.

Emmett Brown 2019.08.28. 08:55:43

Aki a rakodási célú behajtásról szóló részt írta, annak halvány lila fogalma sincs a valóságról. Pedig elvileg vállalkozók is közreműködtek a program megalkotásában.

Behajtás a kijelölt rakodóhelyig, majd 20 perc múlva zóna elhagyása. Ez olyan szinten nem reális, hogy az valami elképesztő.

Minden ballib bérretteg 2019.08.28. 09:14:38

Aki a ballib elkúrókat hozná vissza az egész egyszerűen nem normális.

Tarlós győzni fog, mert a Budapestiek többsége pontosan tudja, hogy az elkúrókhoz és Demszky féle ámokfutáshoz képest, a város rohamtempóban fejlődött, épült és szépült.
A legszebb példa, hogy a 20 éven át Demszky által kampányként rendre mantrázott 4-es metrót is Tarlós adta át.

Minden ballib bérretteg 2019.08.28. 09:15:56

@A kiló nem százat jelent.:

Gyurcsanyista hivatásos gyűlölködő trollnak magyarázod a bizonyítványod ?

Amíg nem köpsz le mindenkit, aki nem a nagy elkúró és játszó pajtásai, addig ő fikázni fog, és gyűlölni. Ennyit tud meg a nevét.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.28. 09:23:08

@Emmett Brown: valóban nem reális :) ezek szerintem nem lényeges dolgok, én ezt nem olvastam ugyan, de az egész megvalósítása átmenne egy hosszú előkészítésen, a helyi vállalkozókkal és a BKK szakembereivel — értelmesebb lett volna kevesebb részletet leírni és nem kellett volna 150 oldal, így könnyű találni benne ilyen kis csemegéket, azért az egész úgy ahogy van nagyjából rendben van és gondos munka...

kéki béla 2019.08.28. 09:24:08

@Minden ballib bérretteg: ilyen nickkel gyűlöletről pofázni... nácika, nézz tükörbe!

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.28. 09:24:48

@body_andras: ugyanazt gondoljuk, de érzésem szerint Tarlós most mindenkivel szemben nyerne, nem tudok elképzelni ideális jelöltet, ha Puzsért és Karácsonyt összegyúrom, akkor sem

egy Vitézy, talán... de érzésem szerint előbb indítaná őt el a Fidesz, mint az Ellenzék (pártokról itt már beszélni sem érdemes, jönnek-mennek)

body_andras 2019.08.28. 09:32:11

@A kiló nem százat jelent.: Vitézyre már én is sokat gondoltam még azelőtt, hogy Szeretett Vezérünk leült tárgyalni Tarlóssal. Ha a Pistabá tényleg nyugdíjba ment volna akkor a Fidesz Vitézyvel 90%-os győzelmet szerezhetne, KariGeri karrierje pedig végre véget érne.
Ez viszont nagyon irreális még Álomorszgban is. Mert Vitézy pont attól lett híres fenegyerek, hogy anno a Demszky bandáját csúfosan lebuktatta. A Fidesz most ugyanúgy szétlop mindent és ő ehhez képtelen lenne asszisztálni. A BKK-val már rég elkezdhette volna a Sétáló Budapestet megvalósítani, ehelyett elküldték a Közlekedési Múzeumba mozdonyokkal és Ikarusokkal játszani. Kapott egy jó hobbit meg egy lakatot a szájára..

Emmett Brown 2019.08.28. 09:34:56

@A kiló nem százat jelent.: Nézd, én nem értek a közlekedéshez sem az urbanisztikához. Innentől kezdve egy 150 oldalas program hitelességét és megvalósíthatóságát összességében nagyon nehezen tudom megítélni. Egyébként úgy gondolom, hogy a terület túl nagy, és első körben a belső belvarossal kellene indítani, de ez személyes vélemény.

Az egyetlen támpont számomra az, amihez értek, ezért is próbáltam első körben ezzel kapcsolatos terveket találni a programban, mert azokat tudom értelmezni, és el tudom dönteni róla, hogy frankó vagy sem.

És mivel nem az, ezért kételkedem abban, hogy összességében ez a dolog fasza és kiállja a próbát.

Értem a koncepciót, és kisebb léptékben neki lehetne futni, de ez így együtt toomuch.

Nyomek 2019.08.28. 09:47:59

Kedves Posztíró!
A kampány nyitóbeszédének formai elemzése teljesen korrekt, azonban a következtetéseket és a további elemzéseket nem értem. Nem csoda, ha kivágta a biztosítékot néhány embernél.
Talán az írás ott kezd el rossz irányba menni, amikor Puzsér beszédében szemrehányó stílust vél felfedezni. Az ellenzék történeti áttekintő meg a legrosszabb napkeltés politológusi reflexeket idézi. Innen kezdődik Karácsony Gergő nevének szisztematikus ismételgetése, mint a potens politikusé és akinek tetteit intő példaként olvassuk Puzsér fejére.
Azt írja, hogy dühös Puzsérra, mert a Sétáló Budapest többet ért volna, a kommentek között meg látom, hogy hivatkozik arra, hogy támogatták is Puzsér kampányát - bármit is jelentsen ez -, akkor hogy a jó Istenbe' lehet így (értsd: finoman sulykolva) felmagasztalni Karácsonyt és azt odavágni a végére, hogy két zöld politikus indul a választáson, Karácsony és Puzsér.
Mi van???
Ha Puzsér (vagy bárki az értelmezési tartományon belül) random programmal indul, arra Karácsony azonnal lecsap és be is emeli a "programjába". Hát nem mindegy neki, hogy 115 vagy 116 dolgot ígér meg?
Hogyan lehet egy kaptafára húzni Puzsérral, aki kizárólag ezzel foglalkozott, kizárólag erre összpontosított, meglehetős ellenszélben egy ilyen politikai házasságszédelgőt, mint Karácsonyt?
Ha tizedannyira ismerné és támogatta volna Puzsért, ahogy állítja, akkor nem vonna le ilyen téves, már-már aljas következtetést egy kampánynyitó beszédből.
Budapest zöldesítése és az autómentesítés szerintem meg elő sem került volna egyik kampányban sem, ha Puzsér nem áll elő a Sétáló Budapesttel. Fontos megjegyezni, hogy a zöldesítés és az autómentesítés Tarlós és Karácsony szájából az ég világon semmit nem jelent. De kurvára nem!
Köszönöm, hogy végigolvasta.

Nyomek 2019.08.28. 09:48:05

Kedves Posztíró!
A kampány nyitóbeszédének formai elemzése teljesen korrekt, azonban a következtetéseket és a további elemzéseket nem értem. Nem csoda, ha kivágta a biztosítékot néhány embernél.
Talán az írás ott kezd el rossz irányba menni, amikor Puzsér beszédében szemrehányó stílust vél felfedezni. Az ellenzék történeti áttekintő meg a legrosszabb napkeltés politológusi reflexeket idézi. Innen kezdődik Karácsony Gergő nevének szisztematikus ismételgetése, mint a potens politikusé és akinek tetteit intő példaként olvassuk Puzsér fejére.
Azt írja, hogy dühös Puzsérra, mert a Sétáló Budapest többet ért volna, a kommentek között meg látom, hogy hivatkozik arra, hogy támogatták is Puzsér kampányát - bármit is jelentsen ez -, akkor hogy a jó Istenbe' lehet így (értsd: finoman sulykolva) felmagasztalni Karácsonyt és azt odavágni a végére, hogy két zöld politikus indul a választáson, Karácsony és Puzsér.
Mi van???
Ha Puzsér (vagy bárki az értelmezési tartományon belül) random programmal indul, arra Karácsony azonnal lecsap és be is emeli a "programjába". Hát nem mindegy neki, hogy 115 vagy 116 dolgot ígér meg?
Hogyan lehet egy kaptafára húzni Puzsérral, aki kizárólag ezzel foglalkozott, kizárólag erre összpontosított, meglehetős ellenszélben egy ilyen politikai házasságszédelgőt, mint Karácsonyt?
Ha tizedannyira ismerné és támogatta volna Puzsért, ahogy állítja, akkor nem vonna le ilyen téves, már-már aljas következtetést egy kampánynyitó beszédből.
Budapest zöldesítése és az autómentesítés szerintem meg elő sem került volna egyik kampányban sem, ha Puzsér nem áll elő a Sétáló Budapesttel. Fontos megjegyezni, hogy a zöldesítés és az autómentesítés Tarlós és Karácsony szájából az ég világon semmit nem jelent. De kurvára nem!
Köszönöm, hogy végigolvasta.

moonlight777 2019.08.28. 09:54:31

@kéki béla:

Én pont fordítva gondolom, Puzsér az egyetlen normális, vállalható (nem kortupt!!!!) alternatíva, az összes többi csak mocsadék...

Minden ballib bérretteg 2019.08.28. 10:26:43

@kéki béla:
Te vagy az élő példa a názizásoddal az agyatlan és ugyanakkor rettentő igénytelen bérrettegésre, a Gyurcsány csicskák részéről.. :DD

kéki béla 2019.08.28. 11:16:00

@Minden ballib bérretteg: takonygerinc, miért szégyelled, hogy náci vagy?

M. Kiss Ernő 2019.08.28. 13:27:12

Egyes szám első személyben írott véleménycikk – név nélkül. Színleg tárgyilagos, sőt olykor egyenesen sajnálkozó hangvétel a lejárató szándék leplezésére, plusz a bennfentesség látszatát keltő, barátias robizás. A cikk logikailag kikezdhetetlen kulcsmondata pedig ez: [Puzsér] "stílusával kevésbé tudok azonosulni, mint mondandójával, bár azzal sem mindig, sőt." Remek. Index = Origo.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.28. 13:35:39

@M. Kiss Ernő: ez egy blog, nem az Index — nem szokás aláírni a cikkeket, de igen, helyes a műfajfelismerés: ez egy véleménycikk. Az nem helyes felismerés, ha az előzményeket is nézed, hogy ez lejáratna bármit is, felesleges, valóban objektív szemlélő vagyok, sőt fontolgattam a projekt támogatását az utolsó három hónapban viszont ennek értelmetlenségéről győződtem meg, személyesen. Ezért igazad van: valóban első kézből vannak az infók és az élmény. A bennfentesség túlzás. Itt öt perc alatt az lehetsz. A szerző személye amúgy ismert: facebook.com/kilonem100 ki van írva — örülnék, ha ezt többen nem hoznák fel, mert 1. nem kötelező névvel blogolni, 2. mégis ezt teszem

Krisz101 2019.08.28. 16:22:18

@Emmett Brown: ha nem reális akkor reálissá kell tenni. Mert pont ez a gond hogy most a kutya sétáltatja a nagymamát. Minden a forgalomnak meg az áruszállításnak van alárendelve. Miért nem ők alkalmazkodnak?
Majd megtanulják időzíteni a szállítást. Pl céges appokkal stb. Ahogy az iparos, szállítás meg építő munkák folynak a városban most az elképesztő.

FMR 2019.08.28. 16:52:51

@kéki béla: Nos, kedves kéki béla (már ha tényleg béla, bár valójában tökmindegy)!

Kérdése álságos. A fenti szöveg írójával ellentétben én nem akarom a közvéleményt formálni, nem különösebben érdekelnek közéleti kérdések, nem vezetek és soha nem is vezettem blogot. Írni írtam már, a neten és print médiában is, de ezek egy-két kivételtől eltekintve kulturális jellegű írások voltak. Azokat névvel vállaltam természetesen. De itt és most teljesen felesleges lenne ez, én szeretem ezt a nickemet (is). Valahogy vonzódom és kitartok a különbejáratú, külön atmoszférájú nickneveimhez. Van ilyen, bocsánatos bűn ez. Amiért most klaviatúrát ragadtam, az alapvetően Puzsér Róbert személye és programja, pontosabban az ezeket ért nemtelen, méltatlan támadás és diszkreditáció.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.08.28. 16:55:52

Két dolgot szeretnék: Puzsér nyerjen ÉS Tarlós veszítsen!
A fő dilemmám - és szerintem nem csak nekem - hogy gyaníthatóan inkább csak Karácsonynak van sansza lenyomni Tarlóst.
Én tipikusan az a szavazó vagyok, aki, ha Puzsérra szavaz, azzal Karácsonytól veszi el a voksot, ezáltal Tarlóst segíti.
Ha két forduló lenne, mindez nem okozna problémát...
Puzsér for President! :)

Emmett Brown 2019.08.28. 17:13:00

@Krisz101: sétáló övezetet úgy van értelme csinálni, ha van miért oda menni. Ebben benne vannak a vendéglátó helyek is, akiknek meg nyilván kell áru. Ha van egy beszállító, aki a területen több helyre is szállít (márpedig ilyen van, sőt olyan is, hogy egy utcában van 8-10 cím), akkor nyilván az a logikus megoldás, hogy minden megálló után kimennek a kisteherrel a zónából, majd vissza ugyanabba az utcába.

Erre aztán a céges app az igazán hatékony megoldás. Főleg ha csak egy utcában eltöltenek 3 órát a fölösleges körök nélkül.

Boltok ugyanez, pepitában.

kéki béla 2019.08.28. 17:16:09

@FMR: miért is? Te reklamáltál az anonim szerző miatt névtelenül. Nem kicsit röhejes.

Hórukk 2019.08.28. 18:03:57

Kálmán Olga nem csúfos vereséget szenvedett, csak kevéssel lemaradt a mégiscsak ismert nevű profi politikus Karácsonnyal szemben.
A cikk szerzője populista nézőpontból kritizálja Puzsért és a többieket. Ha populista módon, mindenáron a szavazatmaximalizálás a cél, akkor Puzsér tényleg célszerűtlenül viselkedik. Más nézőpontból viszont magát adja és akinek ez a stílus és/vagy mondanivaló szimpatikus, az majd rá szavaz. Ez utóbbi a messze tisztességesebb politizálás.

FMR 2019.08.28. 18:04:13

@kéki béla: Te vagy röhejes Bélám. Válaszoltam, de szemlátomást felesleges volt, mert egy értelmi fogyatékosnak írtam.
Utoljára.
Hello.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2019.08.28. 18:31:37

Negyedszázadnyi közügyintézési gyakorlatom és közállapotfigyelésem alapján ez a cikk tűpontos képet fest Puzsérról és a mögötte valaha is volt realitásról. Nem trollkodás ez, nem ellenkampány, se nem ellendrukk. Diagnózis.

kéki béla 2019.08.28. 18:38:55

@FMR: baromságot válaszoltál, amire a kutya sem kíváncsi prolikám. Nick mögé bújva követeled egy blog poszt szerzőjének valódi nevét. Ehhez komoly mentális problémák szükségeltetnek.

kéki béla 2019.08.28. 18:40:42

@FMR: a nemtelenség meg... te pont olyan vagy, mintha a puzsér rózsi lennél. Arrogáns, nagypofájú, ostoba ellendrukker. Te vagy az rózsika? :D

enrikokaruszo 2019.08.28. 19:22:29

dicsérendő kamaszos nekilendülések
aztán jön a valóság
vezetőnek én gyereket viszont nem választok
megvárom, hátha felnő

FMR 2019.08.28. 21:06:36

@városjáró: huszonöt évnyi bágyadt tapasztalatod és az ebből leszűrt tompa diagnózisod nagyjából annyit ér, amennyit Vágási Feri és asztaltársaságának diagnózisa a kötelező közgyűlés után, egy gazdagréti kocsmában ér(ne).
Nem sokat.

FMR 2019.08.28. 21:08:45

@enrikokaruszo: Így beszél egy tekintélyelvű, a gyermeki működésmódot és fantáziát, vágyakat mélyen lenéző és megvető műbőrdzsekis kriptokommunista. Gratulálok.

FMR 2019.08.28. 21:17:20

@A kiló nem százat jelent.: Ha úgy is tűnt, hogy a problémám kimerülne abban, hogy az írás nélkülözi a szerző nevének feltüntetését, akkor világossá teszem: nem ez a legfőbb bajom a szöveggel. És nem puszán arról van szó, hogy nem tetszik az írás. Hanem a merő rosszindulat, a tájékozatlanság, az általánosítás és előítélet, a lényeget elvétő, kisszerű kritikákban kimerülő maliciózus hangvétel, és legfőképpen az a tapintható, arcpirító álságosság, amellyel Puzsér Róbertet egyszerre védve és támadva valójában Karácsony Gergelyt óhajtja támogatni. Ahogyan az angol mondaná: shame on you.

enrikokaruszo 2019.08.28. 21:27:58

@FMR: a gyermeki működésmódok nem adekvátak felelős vezetői pozíció esetében, arra tartják az udvari bolondot
a dzsekimet nem adom neked, nem gyerekméret:)

FMR 2019.08.28. 21:44:20

@enrikokaruszo: aha, értem. Nos, körül lehet nézni, mire mentünk az állítólagos nagyon komoly, nagyon gondterhelt arcú (és egyben velejéig korrupt és hamis) felnőttek úgynevezett felelős világával. Akkor már inkább egy különc udvari bolond őszintesége és nyíltsága!

enrikokaruszo 2019.08.28. 22:26:12

@FMR: kisérletezz a saját hatáskörödben, ne más életével...puzsi pl hektikus, tök megbízhatatlan, egyszer lelkesedik, egyszer összeomlik...mit várhatnék tőle egy hosszú, kimerítő tárgyalássorozatban, ahol milliárdok, életek a tét? kapiskálod már, hol a bibi az ifjonti lelkesedéssel, jóember?

FMR 2019.08.28. 23:00:22

@enrikokaruszo: Egyrészt ne jóemberezz, de ne is aranyapámozz, mert dohszagú, kispolgári, kádári, a Szomszédok áporodott atmoszféráját felidéző szokás, és bemocskolsz ezzel az alávaló intimpistáskodással. Másrészt meg tényszerűen nem igaz, amit mondasz: Puzsér (és nem "puzsi") a legkevésbé hektikus figura, épp ellenkezőleg. Az első pillanattól kezdve, ahogy belépett a politikai térbe és kifejezte aspirációját a főpolgármesteri címért, konzekvensen ugyanazt állítja, ugyanazon tartalmak és elvek mentén. Mindez pont nem mondható Puzsér Róbert riválisairól. A hangulati ingadozása tercier jelentőségű és magántermészetű esemény, aminek semmi köze sem Puzsér Róbert politikusi minőségéhez, sem az általa fémjelzett programhoz, ennek progresszivitásához, a jövőbeni budapesti életminőségnek és Budapest világvárosi rangjának alakulásához.

enrikokaruszo 2019.08.28. 23:23:52

@FMR: tévúton jársz, faszkalap...ööö...nemtom, ez nálatok a bridzsdélutánon elfogadott, vagy maradjak a bélabátyámnál:)

FMR 2019.08.28. 23:28:13

@enrikokaruszo: Látom, kifogytál az érvekből. Kellemetlen. Na szia.

enrikokaruszo 2019.08.29. 07:26:28

@FMR: fel sem fogtad ezek szerint

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.29. 08:01:56

@FMR: Puzsérral nagyon sok gond van az együttműködés sokszor lehetetlen vele. Olyan vitastílust képvisel, ami elsősorban ellenségeket szerez. Elmarni tudja csak a támogatóit. Teljesen felesleges megy neki embereknek. Ez nem tökösség, hanem politikai szuicid hajlam. Már elnézést. De te idealizálod Puzsért és démonizálod Karácsonyt.

Nem írtunk róla, de terjed a pletyka: Puzsér kampányát a Fidesz ajánlásgyűjtéssel is támogatja. Akár így van, akár nem, nagyon valószínű, hogy az ajánlásgyűjtés tényleg nem megy simán nekik.

Eközben azzal froclizza Karácsonyt, hogy 72 ezer ívet vett fel és az csakis jogosulatlan adatgyűjtésre jó. Másra nem. Hogy előre ítélkezni mennyire van értelme azt nem tudom, de agyrém már, amit Karácsonnyal csinál. Ettől Karácsony csak szimpatikusabb lesz. Ő pedig antipatikusabb. Pl. az én szememben is. Karácsony ezer sebből vérzik. De vannak pozitívumai is. Többek közt a mögötte álló tömegek. Puzsérnek meg csak a feleslegesen járó szája van már. Még egy közgyűlési helyre sem futja majd az indulásokból. Ebben jó ideje világos, hogy nem szabad részt venni. Helyedben én újraértékelném a helyzetet. Bármennyire is szeretem a celebet vagy az SB-ötletét.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.08.29. 08:04:38

@Frady Endre: szavazz lelkiismereted szerint, Tarlós valóban nyer, de Karácsony esélyei nem vérmesek, a szerepe az, hogy felfelé húzza a többi közös jelölt szereplését, és végül jobb eredményt érünk el a városban — a főpolgármesterség egy dolog. Vannak a testületek és a fővárosi közgyűlés.

FMR 2019.08.29. 10:03:16

@A kiló nem százat jelent.: Sokat írtál, szellős tartalommal, tele légből kapott feltételezésekkel, személyes antipátiával és pletykákra való hivatkozással. Így felesleges blogot írni és közvéleményt formálni.

Egy keresztkérdés: ismered személyesen Puzsér Róbertet? Ismered valós (értsd: nem a pletykákon és mendemondákon alapuló) életét, motivációinak hátterét, céljait? Mert ha nem, ami eléggé valószínűnek tűnik, akkor minden általad leírt szó e témában alig számottevőbb egy nagyhangú, okoskodó, fél- és negyedinformációkból gazdálkodó kültelepi flaszterkoptatónál.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2019.08.29. 10:46:33

FMR te vagy magad vagy az ál-nickes Puzsér, vagy csak valamiért a végletekig véded szerencsétlent. Egyik cikibb mint a másik. Eriggy a kasszához és sose halljunk többet rólad.

Antlfinger Edvárd · kilonem100.blog.hu 2019.08.29. 12:08:12

@FMR: jogod van a kritikához, de akkor azt alapozd tényekre légy szíves.
1. igen találkoztam Puzsérral, de nem négyszemközt, a kampányfőnökével egyeztettem. Tudtak arról, hogy támogatom őket és jeleztem, hogy csalódott vagyok az LMP fővárosi stratégiáját illetően, illetve fontolgatom, hogy a Sétáló Budapest kampányban vegyek részt, akár el is induljak a színeiben. Minden követ megmozgattam, hogy a megromlott viszony javuljon a zöldek és Robi között. Ezért vállaltam el tagságot az LMP budapesti elnökségében is. Robival ellentétben én azt is vallom, hogy ehhez a másik zöldpárt, a Párbeszéd is kell. Nem lehet zsigeri gyűlölködésből, ovis viszálykodásból építkezni. És persze kell a Momentum is, amit Robi nem tudott megnyerni, ahogy a Kutyapártot sem, hiába dörgölőzött hozzájuk ezerrel. Kár a gőzért. A hajó elment. Az előválasztás rég lement. Az aláírásgyűjtés elindult. Itt vagyunk.
2. Teljesen komolytalannak tarottam, hogy a szereplők ki-beugrálnak egymás mögül: Robi kihátrált az előválasztásból, az LMP meg Robi mögül. Robi folyamatosan indokolatlanul támadta a támogatóit az EP-kampányban is, nem kritikát fogalmazott meg, hanem lesajnáló kirohanásokat a a maga szokásos stílusában — informális keretek között is folyamatosan úgy általában a pártokat szidta, mint valami paranoiás, miközben tudta, hogy én magam is tag vagyok, egy kalap alá vett mindenkit, mintha ettől leprás lenne az ember, mintha ő valami csodálatosabb anyagból lenne gyúrva. Már bocs: az embereknek van önbecsülése, tartom magam annyira, mint Puzsért. Az életben is teljesítettem már annyit, mint ő. És nem én kértem az ő segítségét, hanem fordítva. Aki ennyire nem veszi észre magát az nem alkalmas a politikai vezető szerepre. Ezt te is be kéne lásd. Benfentes-nembenfentes? Mit jelent az egy ilyen kicsit szcénában? Amikor támogató cikkeket írtam, akkor jó voltam? Amikor először a kritika kerül előtérbe, akkor már nem? Miféle szemellenzős önző infantilis hozzáállás ez?
Ezek így együtt nem egy együttműködésre képes konstruktív jelölt képét mutatják. Miközben mi tucatnyi szakértőt, segítőt küldtünk megalkotni a programot, ami lényegében egy felújított LMP program.
3. Nem nevezném nagyhangúnak és okoskodónak az általam leírtakat. De nyugodtan vitába szállhatsz velem. Minden mondattal azonosulok, amit Puzsér témában pro vagy kontra leírtam. Mindenki eldöntheti, hogy melyikből van több és támogatja vagy sem a projektet. Az biztos, hogy Robi személye most nehezék ezen az ügyön. Az LMP úgy szintén. Pártok feletti zöld mozgalomként tudom elképzelni ennek a 2024-es sikerre vitelét. ÖRülnék, ha ebben majd közös nevezőre juthatnánk.

Antlfinger Edvárd · kilonem100.blog.hu 2019.08.29. 12:23:37

@enrikokaruszo: tökéletes megfogalmazás
fokozottan igaz ez a túlkoros örök ovisokra

FMR 2019.08.31. 12:29:19

Nem maradok adós a válasszal, pár nap türelmet kérek. Addig is érdemes végignézni az alábbi kampány-standupot, amelyet a Móricz Zsigmond körtéren Puzsér Róbert és Bodrog Zoltán tartott a minap:

www.youtube.com/watch?v=fIWzfEWBgqE

Éljen sokáig Puzsér Róbert, az egyetlen autentikus és reménykeltő figurája a közéletnek. Szeretném egy napon a nagypolitikában látni! Mert róla TUDHATÓ, hogy be van oltva a hatalom éhsége, tébolya ellen.

Vaandor 2019.08.31. 15:38:44

Karácsonynak komoly esélye van, annak ellenére, hogy a Fidesz mellett Puzsér is masszívan próbálja lejáratni. (Jobban mint Tarlóst, feltűnt?)
Nem lett volna baj Robival, ha korrektül beszáll az előválasztásba, majd annak eredménye szerint tesz (többet vagy kevesebbet) Tarlós nyugdíjazásáért. De onnan lelépett, hát marad a trollkodás. És ez most már káros.

Antlfinger Edvárd · kilonem100.blog.hu 2019.08.31. 18:51:52

@Vaandor: szuperul összefoglaltad azt, amit én is gondolok @FMR: -nek abban van igaza, hogy Robi valóban az egyetlen "autentikus" figurája a közéletnek. De ezt nem tartom önértéknek. Robi önazonos és összetéveszthetetlen. Bár most annyit érzékelek belőle, hogy Hajdú Péter fikázását lecserélte Karácsony Gergőre. Miközben nem látom azt, hogy mitől lenne személyesen morálisan felsőbbrendűbb akár ennél a két embernél. Csak azért mert ő mondja? Sőt ordítja? Ugyanmár. Akkor én is morálisan felsőbbrendű vagyok Puzsérnál és pont. :)

István Mort 2019.09.01. 21:37:22

@Antlfinger Edvárd:
Tehát találkoztál a kampány főnökevel.
Fel ajánlottad a segítséged. Mert akkor még így gondoltad hogy ez jó.

A segítség abban nyilvánult meg hogy kiakartad bekiteni az lmp vezetőseg ét és Az SB2019 kampányt?

Ez veszett fejsze nyele volt már akkor is. Lmp többször kihatralt az SB2019 mögül. Ugyan abból a hibábol csak a buta nem tanul. BULLSHIT ha azt mondod hogy a politika ilyen. Kompromisszum. Stb (mint Tüttő Kata és Élő Norbert?) Ez megalkuvás azzal amit ő képvisel.

Így tűnik számodra minden ami elv szerinti cselekvés ertelmezhetlen.
Nézz az lmp re állandóan cseréli az elveit. Megy is a szemétbe.

Itt a másik. Korábban írtad hogy lmp rol ne beszéljek hiszen halottrol jött vagy semmit. Neked az volt a célod hogy SB2019 programjához hozzá köss egy ballasztot?

Szép kis segítség, mint a sportszeletes csávó a reklámban.

István Mort 2019.09.01. 21:51:15

@Antlfinger Edvárd:
Mitől felsőbbrendű puzsér karigerinel és hajdú Péternel?
A kérdés rossz. Puzsér egy normális ember. Akinek van érték rendje.
A másik kettőnek nincs érték rendje. (ha a like vadászat nem számít annak) Hajdú rákos gyerekkel kereste a pénzt.
Karigeri mindenkinek mindent megiger. Ezután TARTÓZKIDIK. Ja és ő volt az aki az Lmpbe az első koporsó szöget bele verte.

. Cikked azt sugallja hogy Puzsér ugyan olyan celeb mint hajdú.
Ezt a Nertol loptad, mert ők berkivel akarják össze mosni.
Ez jó jel mert jobbról jött pofon után jön balról is. Valamit jól csinál ha mindkét oldal utalja.

Mért állítod be, hogy karácsony zöld politikus? Nem az.

A cikked ezek miatt inkorrekt.

István Mort 2019.09.01. 21:52:25

@Antlfinger Edvárd:
Mitől felsőbbrendű puzsér karigerinel és hajdú Péternel?
A kérdés rossz. Puzsér egy normális ember. Akinek van érték rendje.
A másik kettőnek nincs érték rendje. (ha a like vadászat nem számít annak) Hajdú rákos gyerekkel kereste a pénzt.
Karigeri mindenkinek mindent megiger. Ezután TARTÓZKIDIK. Ja és ő volt az aki az Lmpbe az első koporsó szöget bele verte.

. Cikked azt sugallja hogy Puzsér ugyan olyan celeb mint hajdú.
Ezt a Nertol loptad, mert ők berkivel akarják össze mosni.
Ez jó jel mert jobbról jött pofon után jön balról is. Valamit jól csinál ha mindkét oldal utalja.

Mért állítod be, hogy karácsony zöld politikus? Nem az.

A cikked ezek miatt inkorrekt.

Brute 2019.09.04. 15:17:45

@A kiló nem százat jelent.: "politikusként viselkedni." Ez alatt mit értesz? Hetet havat igérnni? Színpadon táncikálni? Nevetséges.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.09.04. 21:04:28

@Brute: vizuális típus vagy? Robit szeretnéd táncolni látni a kis minifurgonon? :)

István Mort 2019.09.04. 23:33:51

@A kiló nem százat jelent.:
Micsoda cinikus válasz!
Olyan mintha az értelmiségi jelezné a prolinak butaság kérdezett és ezért még is alázza.

Olyan Révész martiriusz szint.

Mi történt veled?
Kommentjeid régen normálisak voltak.
Cikkeid is.
Max nem értettem velük egyet.

De ezek.. Propaganda szagúak.
A komment meg pont olyan mintha a bitó szalonbol jönne.

??

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.09.05. 07:27:33

@István Mort: puzséros válasz, tudom. Nem mondom, hogy nem élvezem a show-t.
Szerintem ez a cikk is normális, olvasd el megint. Illetve javasoltam szerintem, hogy üljünk le egy sörre.

Egyébként szerintem @Brute: reakciója volt cinikus, vázoltam, mi a véleményem, hogyan kellett volna megnyilvánulnia és mik a kritériumok. Szerintem ebben a kérdésben túl elfogult vagy.
Nagyon sok a projekttel szimpatizáló ember így gondolja, mint én. De akkor írok egy másik cikket. :) Ha már Robi is engem idéz a videóiban. (Igaz rosszul.)

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.09.05. 07:43:57

@István Mort: "Hajdú rákos gyerekkel kereste a pénzt." — én nem tduom, hogy ez mi, hogy jön ide és mivolt a baj, nem követem egyik műsorvezetőt sem igazán. Robi — viszont — azzal kereste a pénzt az RTL-en, hogy szerencsétlen idiótákat alázott meg sorozatban, a nézők meg ezt a verbális kődobálást élvezték. Sosem kifogásoltam ezt, de nem látom a hatalmas morális és intellektuális fölényt. Hajdú felépített egy vállalkozást a nulláról és sikeres lett. Robi meg azt hiszem nála is kilincselt munkáért, vagy valami ilyesmit mondott Hajdú. Magánügy. De azért rontja kissé a "beef" erejét, nemde? Aztán a bőszen oligarcházó barátunk mégis kitől kapta a fizetését a HírTV-n? Hát Simicska Lajostól. Ezzel sincs bajom. Pénznek nincs szaga. Szülessenek jó műsorok. Akár így is. De akkor ne játszuk el a hattyúk halálát, hogy újfent morális és intellektuális fölényünket bizonyítsuk.

Ez a blog korrekten értékel: "Tetszik, nem tetszik: a választáson két zöld jelölt is indulni látszik: Karácsony Gergely és Puzsér Róbert. Egyik sem tökéletes. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk mind a kettő. Mi választók, kritikusok, bloggerek sem vagyunk jobbak. Jelenleg őket tudjuk választásra javasolni."

FMR 2019.09.05. 18:10:39

@Antlfinger Edvárd:

"igen találkoztam Puzsérral, de nem négyszemközt, a kampányfőnökével egyeztettem."

Nem erre voltam kíváncsi. Hanem hogy ismered-e őt annyira, hogy elcsíphesd a különbséget a "négyszemközti civil Puzsér" és a mikrofonba egy targoncán beszélő Civil, Centrista Politikus Puzsér között. Mert én ismerem őt annyira, hogy elmondhassam: nincs ilyen különbség. Ebben áll unikális nagysága. Egyebek közt.

"Robival ellentétben én azt is vallom, hogy ehhez a másik zöldpárt, a Párbeszéd is kell."

A Párbeszéd - a többi formációhoz, párthoz hasonlóan - ezerszer levitézlett, hamis, hiteltelen, hazug párt. Bármilyen alku és kompromisszum politikai öngyilkosság és a NER továbbélésének garanciája, egyúttal a 20. századi törzsi viszálykodás fenntartását jelenti. A Párbeszéddel és másokkal ezért szükséges a radikális szakítás és mindennemű együttműködés vagy ennek kezdeményezésének következetes elhárítása.

"Nem lehet zsigeri gyűlölködésből, ovis viszálykodásból építkezni. És persze kell a Momentum is, amit Robi nem tudott megnyerni, ahogy a Kutyapártot sem, hiába dörgölőzött hozzájuk ezerrel. Kár a gőzért. A hajó elment. Az előválasztás rég lement. Az aláírásgyűjtés elindult. Itt vagyunk."

Nem, nem itt vagyunk. Olcsó demagógia az érvelésed, szörnyen elvéted a lényeget.

Sok mindent tudnék írni, de felesleges. Mindenki okulására ajánlom az alábbi videót:

Kampány-standup a körtéren Puzsér Róberttel és Bodrog Zoltánnal:

www.youtube.com/watch?v=fIWzfEWBgqE&t=1234s

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2019.09.06. 09:48:36

@FMR: jó ez az évődés, lehet így is látni meg úgy is, ha megnézed én sokkal kevésbé fogalmazok fekete-fehéren, ebben a témában minden szürke és jó lenne, ha kilépnél a saját zárt gondolkodásodból, nagyon sok minden történt a közelmúltban és úgy általában érdemes valami kompromisszum eflé haladni — ez nem olcsó demagógia, ez a modus vivendi mindig
nem baj, ha nem értesz egyet ezzel, de felesleges energiát köt le neked is a trollkodás meg nekem is az állandó felelgetés

FMR 2019.09.06. 21:30:56

@A kiló nem százat jelent.: Szemlátomást elfogytak az érveid. S látod, ezzel az utolsó mondatoddal azt a keveset is sikerült lerombolnod (az értelmességnek a _látszatát_), amit összeszenvedtél itt, e blogon.
Én troll?! Tessék?! Trollkodnék?
Értettem.
Nem kell több felesleges energia.
Nem kell felelgetned.
De írnod sem kéne többet, ha már gondolkodni sem tudsz és helyes ítélőerővel sem bírsz.
süti beállítások módosítása