Az örömteli demográfiai hírekkel nem szokott valahogy foglakozni a média, csak a ketyegő nyugdíjbombával, sőt nemzethalál víziójával és hasonlókkal riogatnak rendszeresen. A jövőt illető demográfiai kihívásokkal persze érdemes foglalkoznunk, de vessünk egy pillantást erre a meglepően kedvezően alakuló adatsorra a nyugdíjasok számát illetően:
Valós veszély, hogy a csökkenő népességű és elöregedő európai országokban az aktívkorú népesség egyre több eltartott időskorú nyugdíjasról kell gondoskodjon. Ennek logikus következménye, hogy a megtermelt javak egyre nagyobb hányadát kell elvenni azoktól, akik azt előállították és odaadni másoknak.
- Az aktív életkor azonban kitolható.
- A nem időskorú eltartottak éppúgy eltartottak, mint a nyugdíjasok.
- Az aktívkorúakon belüli tartalékok egyre jobban hasznosíthatóak.
- A termelékenység növelhető, a termelés nem pusztán a munkaerő függvénye.
Az elmúlt két évtized magyar trendje ugyanúgy alacsony népszaporulatról, elöregedő és csökkenő népességről szólt, mégis szemmel látható, hogy drasztikus mértékben tudott csökkenni a nyugdíjasok aránya 30%-ról 26%-ra a teljes társadalomban.
Mintegy félmillióval van ma kevesebb nyugdíjas, mint 2000-ben. Eközben másik örvendetes nemzegazdasági statisztika, hogy a foglalkoztatottak száma jelentősen nőtt. A 2009-as válság mélypontja óta kb. 800 ezer fővel.
Ezek az adatok finoman szólva sem a ketyegő nyugdíjbomba hangjai. Talán nem baj.
Demográfiafetisizmus címen már írtunk a témáról korábban:
Az elöregedés olyasmi, amire gondot kell fordítani, de nem fogy el miatta az egyre idősebb koráig aktív népesség. A biztosítási ügynökök csak rémisztgetnek reklámaikban, hogy nem lesz nyugdíjunk — ahogy az elmúlt ötven évben sem álltak le a kifizetések — a jövőben sem fognak. Egy nemtermelő gazdaságban pedig az így ránk sózott, elértéktelenedett megtakarítások, befektetések sem pótolnák a nyugdíjunkat. (Nem sok értelme van arról beszélni, hogy mi lesz száz év múlva a nyugdíjrendszerrel, száz éve még egyáltalán nem is létezett nyugdíjrendszer.)
Ezzel szemben még a hazai GDP — valójában minden bér- és tőkejövedelem, így a nyugdíjak egyetlen fedezete — is négyszeresére nőtt az elmúlt ötven évben fogyó népesség mellett. Mindenki megválaszthatja, hogy ettől retteg vagy a robotizációtól, a globális felmelegedéstől vagy hogy a muszlim hitre kell térjen és nem ehet több sertéspörköltet. A nyugdíjrendszerünk a népességfogyás mellett gazdaságilag fenntartható.
Ökológialag viszont pont a népességünk valószínű nem fenntartható.
(A teljes cíkk itt érhető el.)
Az elmúlt 20 év újabb bizonyítékot ad arra, hogy egy csökkenő népességű társadalom is képes fejlődni és pozitv gazdasági és népmozgalmi trendeket felmutatni, ha képes átstruktúrálni belső szerkezetét. A várható élettartam növekedés is ilyen pozitív trend. Magyarországnak nagyon nem is volt más választása a korábban 30%-os nyugdíjasrátával.
Biztos mindenki szeretné, ha magyarázattal szolgálnánk, hogy hogy lehetséges az, hogy miközben egyre tovább élünk és egyre kevesebb a gyerek mégis félmillióval tudott csökkenni a nyugdíjasok aránya. A válasz elsősorban abban keresendő, hogy nőtt a nyugdíjkorhatár — folyamatosan a várható élettartamhoz igazítva. Illetve a korábbi korai nyugdíjazási gyakorlat megszűnt, így azok utánpótlása is, akiket korábban a szocális ellátórendszer idő előtt tett nyugdíjassá — pl. hogy a rendszerváltás során elkerülje a nagymértékű munkanélküliséget. Viszonylag kevés ellátást szűntettek meg, a rokkantnyugdíjak jogosultságának felülvizsgálata nem hozott jelentős eredményeket, csek felesleges szenvedést tízezreknek. És a második Orbán-kormány által bevezetett "nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazása" is inkább politikai szemfényvesztésnek bizonyult — szerencsére tegyük hozzá.
Pozitívan járult hozzá a folyamatokhoz a kormányzat elkötelezettsége a munkaalapú társadalom iránt. Valószínű az az egymillió új munkahely viszont egyszerű gazdasági szükségszerűségből is létre kell jöjjön végül: mint írtam, az országnak nincs más választása. A rendszerváltás utáni hibákat nem ismételte meg a gazdaságpolitika és nem terhelte rá már a nyugdíjrendszerre a munkaerőpiac vagy a szociális ellátás hiányosságait egyik kormányzat sem.
Úgy tűnik azért van előrelépés. Nyilván teljesen új hibákat igyekszünk most elkövetni, mondhatnánk cinikusan.
A demográfiafetisizmusba ölt milliárdok viszont tökéletesen öncélúan kerülnek egy-egy privilegizált társadalmi réteghez s mint ilyenek inkább károsak. Eközben nem fordítunk elég forrást a munkaképesség megőrzésére, ami elsősorban az egészségügy és megelőzés tematikája volna. Ahogy az sem méltányos, hogy a megváltozott munkaképességűeken akarunk ilyen trendek mellett spórolni.
(Az érem másik fele, hogy negyedmillió fővel csökkent a rokkant státusúak száma is, elsősorban nem a visszaminősítések miatt, hanem jópár tízezerrel kevesebben kapnak évente ilyen besorolást. Egy részük a nyugellátáson kívül részesül más juttatásban.)
A jó trendek is könnyen megtörnek, ha elfogynak a mobilizálható rétegek, amelyek utánpótlást jelentettek eddig a gazdaság számára a vendégmunkások bevonása mellett, ami meg szintén a megvallott bevándorlásellenes kormányzati propagandával szembeni ellentétes trendet jelent. (Hogy-hogynem...)
- Amitől valószínű nem kell tartani az elkövetkezendő 20 évben sem: nem omlik össze a nyugdíjrendszer.
- Hiába jönnek ezzel a nyakunkra a biztosítási ügynökök és politikusok, érdemes, de nem létszükséglet magánnyugdíjpénztárba befizetni vagy magánnyugdíjbiztosítást kötni.
- Nem érdemes olyasmi miatt aggódni, ami nem romlott el. A nyugdíjbomba nem fog robbanni. Vagy nem a néhány évtizedes távlatban okoz gondot az elöregedés. Ugyanis egyre tovább élünk egészségesen is, ami a javuló életkörülmények számlájára írható.
A foglalkoztatás még az idősebb korosztályokban is jelentősen tudott növekedni. 60--64 év közöttiek körében 13%-ról nőtt 38%-ra, ami a legnagyobb növekedés a korcsoportok közt a 19 év alattiaké mellett.
